1.
fejezet.
Sokan
nem tudják, még csak nem is sejtik, mennyire hihetetlen, mikor az ember a
színpadon áll, és mindenki miatta van ott. Mindenfele vakuk villognak csak,
hogy Őt lekaphassák. Nem tudják, milyen, mikor mindenki akar tőle valamit,
mikor minden lépten-nyomon letámadják, és egyetlen szava vagy tette, egy egész
világot megrendítheti. Ezért neki csak tűrnie kell. De egy idő után mindenki belefárad,
hisz hatalmas energiát emészt fel, hogy minden szót meg kell válogatni, és soha
nem teheti, ami akar.
Hát
Mi is így éltünk. Annak a bizonyos 5 srácnak sem volt saját akarata sok téren,
akiket már az egész világ oly' jól ismer. Csillogó szemekkel néztünk le a sok
ezer sikítozó rajongóra a színpadról, akik mind ránk vágytak. Értettük, mégsem
tudtuk felfogni. Valamiért soha nem éreztem magunkat olyan különlegesnek. Soha
nem értettem, mitől vagyunk olyan mások, hogy ennyi mindenre képesek legyenek
értünk a rajongók, de soha nem szóltunk egy rossz szót sem, hisz ez az életünk,
ez tett Minket azzá, akik vagyunk. És már a világ összes pénzéért sem váltam
volna meg ettől.
-
Köszönjük London, csodásak voltatok! - kiabálta Liam mikrofonba, mire persze
hatalmas sikítás lett.
Senki
nem akarta elengedni Minket és ezt az emléket, de vége lett a koncertnek,
muszáj volt.
-
Jó éjt! - csatlakozott Zayn is, majd együtt meghajoltunk, és levonultunk a
színpadról.
Persze, rajongók sajnálták, hogy elmentünk, de
mindenki tudta, ez egyszer bekövetkezik. Ahogy beértünk, Harry egyből lehuppant
a kanapéra, és fáradtan hajtotta hátra a fejét. Ismertem már, mindig Ő fárad el
a legjobban. Nem is az a jó szó, hogy ismertem...ez már túl ment azon. Szinte Ő
voltam, tudtam minden egyes szokását, ismertem minden egyes porcikáját. De Ő
ezt soha nem viszonozta. Mái napig meg tudom lepni átlag dolgokkal, amik már
elhangzottak, de Ő nem figyelt és nem ragadt meg neki. Bezzeg én egyfolytában
lestem, mit mond, és pontosan az agyamba véstem szavait. Örökké úgy akartam
maradni, mikor megölelt, vagy csak megpuszilt. Soha nem tudtam neki ellenállni.
Ő volt az az ember, akire eddig vártam, akibe megtaláltam önmagam.
És...beleszerettem. Végtelenül és visszafordíthatatlanul. Ha valaki tapasztalta
már azt a viszonzatlan, tiszta szerelmet, mely jobban tud fájni, mint ezer féle
kínzás, hát üdv a klubban. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánom ezt. Jobban
fáj, mint bármi. Mintha egyszerre halnék meg, de mégis félholtként száműzve
lennék ebbe a borzalmas világba. És a legrosszabb, hogy Ő ebből semmit nem tud.
Soha nem volt elég bátorságom elmondani neki, pedig már három éve gyűjtöm a
bátorságot.
Amikor
egy hete bejelentette, hogy van barátnője, a szívem szakadt meg. Egyszerűen nem
bírtam tovább mellette lenni, felálltam, és elrohantam. Ezt senki nem értette,
de kimagyaráztam valami idiótasággal. A lány nagyon rendes, és tényleg aranyos,
én mégis a pokol legmélyebb bugyraiba kívánom elégni.
Összekaptuk
magunkat, és hazamentünk. Semmi mást nem kívántam, csak bedőlni a puha
ágyacskámba. Zayn és Niall még elmentek bulizni. Hiányoltam azt az időszakot,
amikor még össze voltunk nőve, amikor egy házban laktunk mind az 5-en, és
mindent együtt csináltunk. Bezzeg most mind külön élünk, már felnőttünk. A
házaink messze vannak egymástól, csak akkor találkozunk, ha muszáj a stúdió
miatt. Ezt utáltam. Én mindig próbáltam programokat szervezni nekünk, mint a
foci, a vidámpark, de a srácoknak soha nem jó. Eltávolodtunk, és ebbe a
gondolatba bele tudtam halni, ha egyáltalán éltem még.
Kinyitottam
az ajtót, de a szél lefújta a sapkát a fejemről. Mérgelődve vettem fel, és
vágtam a combomhoz, hogy leporoljam. Jellemző. Egyetlen egyszer nem fúj a szél
egész nap, csak pont akkor amikor nekem keresztbe tehet. Bezártam magam mögött
az ajtót, és egyből a fürdőszoba felé vettem az irányt. Semmi másra nem
vágytam, csupán egy hosszú, nyugtató zuhanyra. Beálltam a víz alá, és hagytam,
hogy ellazítson. Harry érintésére vágytam, mint minden pillanatban. Azt
akartam, hogy most rontson be, és mondja; Ő is szeret engem. Hogy rántson
magához és csókoljon meg, és mondja; nem tud nélkülem élni. De csak áltattam
magam. Ilyen soha nem történhet meg. Neki ott van Emma, az újdonsült
szupermodell barátnője. Fogadok, ma este is éppen nagyon jó elfoglaltságuk
akad, mivel együtt léptek le a koncert után. Harry-ért bármire képes lettem
volna. BÁRMIRE!
Kimásztam
a zuhany alól, és egy boxerben elindultam a konyhába, hogy igyak egy kis vizet.
A páradús levegő nagyon megtette a hatását, éreztem, ahogy a torkom egyre
jobban kiszárad. Töltöttem magamnak egy pohár hideg ásványvizet, majd a pultnak
dőlve kortyolgattam. Az üres poharat a mosogatóba tettem, de magam sem tudom,
miért, elengedtem fölötte, így az hangos csattanással érkezett meg, majd
darabokra tört.
-
Franca! - szaladt ki a számon egy mérges káromkodás, miközben felmértem,
mekkora darabkákra tört a pohár.
Óvatosan
hozzá nyúltam, hogy kivegyem a szilánkokat, de az egyik egy nagyon hosszú, és
mély sebet ejtett a tenyeremen az egyik vonalkám mentén. Azonnal ömleni kezdett
a vér, amitől émelyegni kezdtem. Soha nem bírtam a vér látványát, még a
sajátomét sem.
-
A kurva életbe! - szaladt ki a számon, mikor már az ájulás kerülgetett, és a
másik kezemmel egy konyharuha után kutattam.
-
Na, de Louis. Ilyet nem illik mondani! - hallottam egy ijesztően tökéletes női hangot
magam mögül.
Ijedten
perdültem meg, és a pulthoz simultam, hogy megnézzem, ki az, miközben a
konyharuhát a sebre szorítottam. Zavartan kapkodtam a fejem a konyhában, ami
üres volt. Egyedül voltam. Először felötlött bennem, hogy csupán képzelődök, de
éreztem a jelenlétét. Nem tudom, ki volt itt velem, de éreztem, hogy nem vagyok
egyedül. A kezeim remegni kezdtek. Nem féltem, persze volt bennem egy kis
ijedelem is, de nem akartam megfutamodni. Ennek ellenére mégis remegett
mindenem. Magam sem tudom miért, ez a valaki ezt váltotta ki belőlem. Zavartan
néztem szét, de semmi. Legalábbis senkit nem láttam, és az émelygésem is
elmúlt.
-
Hmm, jó az illatod. - hallottam meg suttogva a fülem mellől.
Ijedten
fordultam meg. Most már tényleg féltem, hisz ez a valaki a nyakamhoz mászott,
és a pulton termett mögöttem. Miközben hátráltam két lépést, megpördültem, hogy
meg tudjam nézni, ki űz velem ilyen csúnya játékot.
Egy
lány ült a pulton, egyik lábát felhúzta, míg a másikat lelógatta. Igazán csinos
és szép volt. Talán túl tökéletes, hogy igaz legyen. Zavartan mértem végig Őt.
Nem tűnt fenyegetőnek törékeny testalkatával, mégis a kisugárzása arra
késztetett, féljek tőle. Hosszú, barna haja volt, amit apróbb díszekkel tűzdelt
tele. Az arca igazán szép, de a szemei fenyegetően vörösek voltak. Tökéletesen
ívelt ajkai elégedett vigyorra húzódtak. Fekete, lenge ruhát viselt, ami csupán
elöl és hátul lógott le kicsit hosszabban, oldalt a lábait szabadon hagyta
egészen a csípőcsontjáig. A melle alatt volt egy fekete kötés, majd
féloldalasan futott fel a vállán. Pont mint a filmekben szokott lenni az
istenségeken, csupán az fehér. Zavartan méregettem, mire elnevette magát, és
leugrott a pultról. Jobban szemügyre vettem tökéletes alakját. Feltűnt, hogy
nem láttam oldalt bugyi pántját a nyitott ruhában. Nem volt rajta. Te jó ég!
-
Tudom, hogy nem találsz engem izgatónak, csupán egy ember érdekel téged. Kár!
Pedig tényleg remek illatod van. - mosolygott rám kacéran, és végighúzta a
kezét a vállamon, miközben megkerült.
El
akartam húzódni tőle, de mégsem tudtam. A lábaim nem engedelmeskedtek. Játékos
ujjait kicsit a hajamba vezette a tarkómon, majd megállt mellettem.
-
Érdekel, miért nem tudsz mozdulni? - nevetett rám. Csak meredtem magam elé, nem
akartam ránézni. - Mert én nem engedem.
- suttogta a fülembe játékosan.
Lepetten
kaptam rá a fejem. Mikor eltávolodott tőlem, úgy éreztem, már szabad vagyok.
Semmi nem láncolta a lábaimat a földhöz. Oldalra léptem egyet, hogy ebben
megbizonyosodjak. Lenéztem a kezemre, és erőt gyűjtöttem, hogy elvegyem a
ruhát, és megnézzem a sebem. De legnagyobb meglepetésemre nem volt ott a vágás.
Begyógyult, és a konyharuhán sem volt vér. Lepetten pislogtam párat, majd ismét
a lányra néztem. Ezt Ő tette volna velem?
-
Így már jobb a kezed, nem? - mosolygott rám földöntúli elégedettséggel. - Tudod,
már nagyon régóta figyelünk Téged, és jól esett kicsit felhúzni az agyad. Bocs
a pohár miatt, de szerintem vicces volt. Szeretem, mikor mérgeskedsz. -
nevetett rám, miközben kinyitogatta a szekrényeket, és mindegyikbe belenézett.
Azonnal
el akartam küldeni, mégsem tudtam. Úgy éreztem, Ő irányít, a rabja lettem. De
ki az a Mi? És micsoda Ő? Valami vámpír? Edward Cullen új barátnője? Dehogyis!
Hangosan
felnevetett, majd becsukta a szekrényt, és felém fordult.
-
Jaj, ne nevettess Louis. Én vámpír? Vámpírok nem léteznek! - nevetett rám.
Már
meg gondolatolvasó is? Hát ettől lemegyek hídba! Most azonnal ébresszetek fel!
Ezt csak álmodom.
-
Nem álmodsz! Jól van, semmit nem tudsz! Honnan is tudnád?! Figyelj,
elmagyarázok mindent! - nevetett rám.
Látszólag
Ő nagyon jól szórakozott, de én semmit nem értettem a most kialakult
helyzetből. Millió kérdés merült fel bennem. Talán most majd kapok rá választ.
-
A nevem Caddo. Heruka vagyok. Mi öten amolyan istenféleségek lennénk. Szeretünk
szórakozni, és a Ti esetetek felettébb vicces számunkra. A többiek még szivatni
akartak téged kicsit, mint a sapkád, meg egyéb hülyeségek, de én már meguntam
ezt. Van egy ajánlatom neked Lou! - mondta komolyan. Kérdőn néztem rá. Úgy
voltam vele, úgyis csak álmodok, miért ne kezelhetném ezt felnőtt ember
módjára?! - A halál angyalai nagyon vágynak Emma lelkére. A vezetőjük, Mono
nagyon jó ismerősöm. El tudom intézni, hogy ha elviszik Emma lelkét, Te vedd át
a testét. Te lehetnél Harry barátnője, hisz úgyis mindig is arra vágytál, hogy
gondtalanul éljetek együtt, nem? Hát tessék. Úgyis a pokolba kívántad a csajt,
nem? Most oda fog kerülni. Azt nem tudom, tovább mit akar vele Mono, lehet
angyallá teszi. Kit érdekel? Nekünk csak az a fontos, hogy Te Emma testében
Harry-vel lehess. Szóval elfogadod, hogy hátrahagyod az eddigi életedet, és
lánnyá változol? - kérdezte egy vállrátással.
Mintha
ez ilyen egyszerű lenne. Valami nem stimmelt, és nem az, hogy egy állítólagos
istennel beszélgetek a konyhámban, aki a pokol dolgairól mesél nekem. Valahol
kell lennie, egy csillaggal jelölt, apró betűs résznek, amit elhallgat előlem.
-
Okos vagy Lou, talán túlságosan is. - nevetett rám Caddo. Megint olvasott a
gondolataimban. Cool. - Ott a buktató,
vagy ahogy te hívtad a csillaggal jelölt, apró betűs rész, hogy hátra
kell hagynod a családod, a bandát. Mindent. Volt Louis Tomlinson, nincs Louis
Tomlinson. Már csak Emma Ostilly lesz. Ja, és 30 napod van, hogy befejezd, amit
Emma elkezdett, és Harry beléd szeressen. Ha letelik a 30 nap, és beléd szeret,
akkor Louis holttestét megtalálják egy erdőben, és kénytelen leszel végignézni,
ahogy az összes szeretted gyászol. Harry kezét kell majd fognod, ahogy sír a
legjobb barátja elvesztése miatt. Ha viszont nem szeret beléd, a kis Emma
holtteste is Louis mellé kerül, te pedig mehetsz Mono-hoz. - magyarázta
szórakozottan.
Letaglóztam.
Szóval Louis ígyis-úgyis meghal. 30 napig a srácok tudatlanságban fognak élni,
30 napig az egész világ keresni fogja Louis Tomlinson-t. De már soha nem fog
visszatérni a saját testében élő emberként. Én viszont Harry-vel élhetek
boldogan. Lehet, hogy a szerelemért áldozatokat kell hoznunk. Lehet, a testem
halála kell ahhoz, hogy végre Harry-vel lehessek.
-
Rendben. Benne vagyok. - egyeztem bele.
Caddo
kicsit meglepődött, majd édesen elmosolyodott. Még talán aranyos is lett volna,
ha nem tudom, hogy valójában nem ember. Úgyis csak álmodok, tovább nem
érdekelt. Hisz ez csak egy buta álom, semmi más. Reggel felkelek és jót nevetek
majd a baromságon, amit álmodtam. Caddo el is tűnt, mintha itt sem lett volna
soha. Magamba halkan kuncogtam, és felmentem lefeküdni. Még egy ekkora
baromságot? A törött pohár sem érdekelt a mosogatóban, a vérzést is biztos
képzeltem. Majd reggel elrendezem. Még mindig nevettem magamon, mikor bedőltem
aludni. Még hogy engem meglátogatott egy...mit is mondott?...ja, Heruka
istenféleség, és át fog változtatni Harry barátnőjévé?! Na persze! De azért jó
volt eljátszani a gondolattal, hogy mostantól engem fog majd csókolni és
ölelni. Jó érzés volt.
2.
fejezet.
Reggel
álmosan keltem, mintha hasogatna a fejem. Teljesen olyan érzés volt, mintha
átment volna rajtam egy úthenger és a halálból ébredtem volna fel. Fájdalommal
telt el minden egyes mozdulat, amit csukott szemmel végeztem, hogy sikerüljön
visszaaludni. Nagyot sóhajtottam, mikor rájöttem, már nem fogok tudni ismét az
álmok édes világába merülni, fel kell kelnem. Kinyitottam a szemem, és a fehér
plafont pillantottam meg magam előtt. Még szokni kellet ezt a hirtelen lett
nagy világosságot, biztos nem engedtem le este a redőnyt, nem volt már hozzá
erőm. Fordulni akartam oldalra, de egy láb összeütközött az enyémmel, mire egy
halk sóhaj volt a válasz mellőlem. Ijedten kaptam oldalra a fejem is. Harry
édes göndör arcocskáját láttam meg magam előtt. Mélyen aludt, nagyokat
lélegzett. Göndör fürjei az arcába lógtak. Ijedten kapkodtam a fejem a
szobájába, már sokszor jártam itt. Te jó ég, ez Harry háza! Ijedten másztam ki
mellőle, majd felálltam. Kicsit megszédültem, és lepetten nyugtáztam, mennyire
közel vagyok a földhöz. Eddig sem voltam magas, de most még jobban összementem.
Harry szobájából nyílt a fürdő is, így bementem oda. Reménykedtem benne, hogy
amikor belenézek a tükörbe, nem azt fogom látni, ami rémlett az álmomból. Mély
levegőt vettem, majd kinyitottam a szemem. A tükör előtt Emma állt egy fekete
trikóba és egy fehér alvós shortba. Komolyan lány lettem? Emma lelkét tényleg
elvitte az a Mono? Te jó ég! Ijedten kaptam az arcomhoz, Emma pedig ismételte a
tükörben. Nem bírtam felfogni, hogy a tegnap este tényleg megtörtént.
-
Szép jó reggelt Louis! Vagy mondjam inkább; Emma? - hallottam meg egy ismerős
hangot magam mellől.
Egyből
a pulton csücsülő Caddo-n akadt meg a szemem. Pont úgy ült mellettem, mint
tegnap este a pulton. Egyik lába felhúzva és fél-törökülésben behajlítva, míg a
másikat lelógatta. Összerezzentem, amitől diadalittasan elmosolyodott. Ijesztő
volt újra látni vörös szemét.
-
Most komolyan nem álmodtam? - kérdeztem tőle halkan.
-
Butus, tudtam, hogy tegnap is azt hitted, pedig nem. Ha gondolod megcsíphetlek.
- nevetett rám. Ijedten kaptam a fejem a szobaajtó felé, ahol még mindig édesen
aludt Harry.
-
Csst, meghallja! - tettem a szám elé mutatóujjam.
Caddo
ismét felnevetett, talán még hangosabban, mire én ijedten néztem ki Harry-re.
Mintha nem is hallaná.
-
De kis naiv vagy Lou. Ő nem hall engem. Csak Te. Mostantól látni fogod a
természetfeletti dolgokat. De jól vigyázz, merre nézel. Most sok olyan dolog
lesz, amit nem kéne látnod, és esetleg bűnhődni fogsz, ha mégis. És nem
mindenki olyan rendes, mint én. Vannak, akik kihasználják, hogy látod őket. A
lényeg, hogy ne dőlj be senkinek, még aki jónak tűnik is, gyakran rossz. Csak
az angyalok a biztosak, meg persze én. Ne feledd, bennem megbízhatsz. -
csúszott hozzám közelebb, és huncut mosolyt villantott.
-
Persze, Te csak a valódi testem ölted meg. - feleltem cinikusan.
Felnevetett,
majd megnyalta a szája szélét, egy hosszabb pillanatra lehunyta a szemét, és
mélyen beleszippantott a levegőbe. Mikor kinyitotta szemeit, még vörösebben
csillogtak, mint eddig.
-
El sem hiszed, mennyire finom voltál, te jó ég. Én mondtam, hogy jó az illatod.
- mosolygott elégedetten.
A
szemem lepetten kerekedett ki. Tudtam, hogy mostantól minden más lesz, és egy
teljesen új világgal fogok megismerkedni, mégsem gondoltam volna, hogy ilyet
valaha hallani fogok. Undorodva néztem rá.
-
Te megettél? Megetted a testem? Jesszusom, mi vagy te? - akadtam ki, de kicsit
visszafogtam a hangerőt, hisz Harry még mindig édesen aludt a szobába.
Meg
akartam ütni Caddo-t, és már lendült is a parányi kezem, mikor eltűnt, és
hirtelen mögöttem termett. Megint nem tudtam mozdulni. Csak álltam, mint egy
bábu. Csupán a fejem mozgott, megint játszik velem. Mérgesen fújtattam a
levegőt, ökölbe akartam szorítani a kezeim magam mellett, de Caddo nem engedte.
-
Nyugalom Lou. A tested épségben van, csupán már egy csepp vér sincs benne. Én
vérrel táplálkozom, de azt hiszem, az illatod hoztad magaddal, mert hirtelen
Emma vére is elég ínycsiklandozó lett. - motyogta a nyakamba, majd az orrát
végighúzta a nyakamon.
Undorodva
lehunytam a szemem, mikor hirtelen eltűnt az az idegesítő tehetetlen érzésem.
Már nem fékezett meg Caddo, már nem voltam az irányítása alatt.
Sőt,
sehol nem láttam, de a hangja még visszhangzott a ház csendjében. Ismét
megijedtem, hogy meghallja Harry, bár ez lehetetlen volt.
-
Hajnali 1:46-tól számolva 30 nap! - emlékeztetett.
Nagyot
sóhajtottam, majd visszafordultam a tükör felé.
Emma tényleg gyönyörű volt, így reggel, természetesen meg pláne. Megértem,
miért inkább Őt választotta Harry, és felém se néz. Elgondolkoztam, vajon mi
lett Emmával. Vajon biztonságban van Mono-val, vagy szenved, és engem átkoz?
Remélem, boldog és gondtalan.
Visszasétáltam
Harry-hez. Na, most jön a legjobb rész. Végre csak az enyém lehet ez a göndör
szépség. Óvatosan visszadőltem mellé, majd hozzá bújtam. Azon gondolkoztam
vajon Harry és Emma tegnap lefeküdtek-e. Bár nem vagyok tisztában vele, milyen
érzése van utána egy lánynak, de én semmi érdekeset nem éreztem Emma testén.
Átlagos volt, talán túl átlagos is egy modellhez képest.
Harry
hangosat sóhajtott majd kicsit jobban magához húzott. Istenem, milyen régen
vágytam már erre. A nyakamba temette az arcát, mivel én háton feküdtem. A
karját átfonta a hasamon, és még jobban magához húzott. Elmosolyodtam, és
megsimítottam az arcát abnormálisan kicsit kezemmel. Lassan kinyitotta a
szemét, pislogott párat, majd rám nézett. Egyenesen a szemembe. Teljesen elvarázsolt
a közelsége, ahogy csak velem foglalkozott. Ha ehhez az kellett, hogy lány
legyek, hát megtettem. Megérte.
-
Jó reggelt. - mosolyogtam rá.
-
Szia. - mosolygott vissza. - Régóta fent vagy? - kérdezte kicsit aggodalmasan.
Válaszul
csak megráztam a fejem. Vártam egy ébresztő csókot, de nem kaptam. Ehelyett
csupán az orromra kaptam egy édes puszit, majd felkelt, és bement a fürdőbe.
Lepetten pislogtam utána, majd mikor látta, hogy nem megyek vele, kikukucskált
az ajtón és felém tartott egy fogkefét. Felnevettem, és hozzá mentem. Kivettem
a kezéből, majd beálltam az egyik csap elé, és nyomtam rá fogkrémet. Elkezdtem
mosni a fogam, Ő is így tett mellettem. Mikor végeztünk, végre elém állt.
Elmosolyodtam ezen. Soha nem hittem volna, hogy Harry ennyire igényes csók
ügyben. Kellemesen meglepett, még jobban beleszerettem.
Lassan
karolta át a derekam, és közelebb húzott magához. Ajkai csigalassúsággal
közeledtek, mígnem végre elérték az enyémet. Ha tudná, milyen régóta vágytam
már erre. Óvatosan meghúzta az alsó ajkam bejutásért esedezve, én pedig
megadtam neki. Lassan csúsztatta át a nyelvét hozzám, majd mozgásba kezdett az
enyémmel. Nem bírtam megállni, a hajába túrtam. Olyan régóta vágytam már erre.
Többször is elképzeltem, hogyan csókol Harry. Valami ilyesmire számítottam, de
ez ezerszer jobb volt az elképzelésemnél. Csodásan csinált minden egyes
mozdulatot, mintha Ő is Isten lenne. Ezen a történtek után már tényleg
elgondolkozok, hisz istenek léteznek, ahogy angyalok is.
Harry
lassan távolodott el, de még nyomott egy édes puszit az orromra. Úgy tűnik, ezt
imádja, mivel nekem...mármint Louis nekem is mindig az orromra adott puszit, ha
olyan kedve volt. Istenem, de imádtam azt az érzést. A csóktól mindenem
remegett, de Harry kicsit talán furcsán nézett rám.
-
Minden rendben Em? Máshogy csókolsz,
mint eddig. - kérdezte zavartan.
A
fene egye meg! Egy kárörvendő nevetést hallottam visszhangozni a szobában, de
Harry meg sem rezdült. Caddo volt az. Ha nem állna előttem göndör szerelmem,
most megforgatnám a szemem, de így nem tettem.
-
Igen, csak...már feloldódtam veled. - mosolyogtam félénken, és el is pirultam.
Lehajtottam
a fejem, hogy ne lássa kétségbeesettségem. Reméltem, megfelelő választ adtam,
és nem fogok most lebukni. Bár ha elmondanám neki az igazat, úgysem hinne
nekem. Elég hülyén hangzana, talán még diliházba is küldene.
-
Hát...eddig vadabbul csókoltál, most meg inkább érzékien, de örülök, hogy így
oldódsz fel. - nevette el magát.
Még
jobban lehajtottam a fejem, és fülig pirultam. Ha a lányok ennyire hamar
pirulnak, hát kérem vissza az igazi testem! Na jó, azért nem, mert így enyém
lehet Harry. Mindig is erre vágytam, több nem is kell, hogy tökéletes legyen az
életem. Minden más olyan, amit fel kell áldoznom Harry-ért. Fájt, hogy többé
nem fogom látni a családom, és esetleg jobbik esetben ott fogok ülni a saját
temetésemen. Rossz volt belegondolni, hogy látni fogom, ahogy az összes
szerettem miattam sír majd.
Az
állam alá nyúlt, és felemelte, hogy a szemébe nézzek. Lepetten magamba szívtam
a levegőt, a szívem nagyot dobbant ettől a cselekedetétől. Annyira édes volt.
-
Hé, nekem tetszik ez az Emma. - mosolygott rám kedvesen.
Én
is elmosolyodtam, a tekintetem nem tudtam levenni zöld szeméről.
-
Mindjárt be kell mennem a stúdióba a srácokkal. Gyere be velem Te is! -
ajánlotta fel.
Csak
aprót bólintottam, mivel még mindig a szemét néztem. Ismét kaptam egy puszit az
orromra, majd behúzott a szobába. A ruháim a széken voltak egy táskába, úgy
tűnik Emma tudatosan készült, hogy itt alszik.
-
Ha gondolod letusolhatsz, bár nekem elég volt a tegnap esti zuhany. -
mosolygott rám.
Bólintottam.
Akkor ezek szerint tegnap este mindketten lezuhanyoztunk, így nem volt rá
szükség. Harry illedelmesen beengedett a fürdőszobába, hogy ott rendbe tudom
szedni magam. Nem öltözök előtte, tehát még nem feküdtünk le. Ez jó jel.
Bent
kikapkodtam a cuccokat a táskámból. Levettem a pizsamám, és megállapítottam,
hogy mit veszek fel ma. Emma úgy döntött még tegnap, hogy mára egy fekete
farmert és egy szürke alapon rózsaszín virágmintás pólót hagy nekem. Így aztán
elkezdtem öltözni. Mondanom sem kell, életemben nem szenvedtem még ennyit az
öltözéssel, mint akkor. A melltartó felvétele kész rejtvény volt, de aztán
rájöttem a módjára. Emma igazán szép mellekkel rendelkezett, de nem hozott
lázba. Engem csak Harry érdekelt. Magamra kapkodtam a cuccom, majd egy zoknit
is, mivel az is volt ott. Ebből gondoltam, hogy sportcipőbe jöttem. Még
szerencse, hisz nem Harry előtt kéne megtanulni magas-sarkúban járni.
Kimentem
immáron felöltözve, és a hajam is megigazítottam kicsit. Harry elismerően
bólintott, majd elindultunk le, hisz már Ő is fel volt öltözve. A kocsijához
mentünk azzal az elképzeléssel, hogy majd útközben megállunk egy Starbucks-ban,
mivel több időnk már nem volt. Sokszor ültem már Harry Audi-jában, most mégis
más volt. Talán mert lány voltam, nem tudom, de most tényleg, igazán boldog
voltam. A mosoly nem fagyott le az arcomról. Imádtam az életet, hisz azzal a
férfivel voltam, akiért az életem is odaadtam...szó szerint.
Kávéval
a kezünkben léptünk be a stúdióba. Bár tudtam az irányt, hagytam, hogy Harry
vezessen, és megmutasson mindent. Rossz volt belegondolni, hogy én...azaz Louis
ma nem jön el. Sajnáltam a srácokat, hisz Ők még nem tudják, hogy soha többé
nem fognak látni. Ez nekik még csak egy átlagos reggel. Beléptünk a megfelelő
ajtón, ahol már mindenki bent gyülekezett persze az én kivételemmel.
-
Hali srácok. - köszönt Harry, és lehuppant hozzájuk az egyik kanapéra.
-
Sziasztok. - ültem le én is mellé.
Ha
a saját testemben lettem volna, most elsütöttem volna egy idióta poént Zayn
álmos fejéről, de így visszafogtam magam.
-
Ha Louis is megjön, elkezdhetjük. - mosolygott Liam.
Lehajtottam
a fejem. Nem tudták, hogy én már soha nem fogok megérkezni. Egy kéz markolt a
szívemre, és hogy enyhítsem fájdalmam, Harry-hez bújtam, aki megnyugtatóan
karolta át a vállam. Bár nem tudta, mi a gond, talán azt sem vette észre, hogy
egyáltalán gond van, mégis megnyugtatott az érintésével. Ma akartunk dalokat
írni a következő albumra, de ez szerintem ma el fog maradni, ha én nem érkezek
meg.
-
Mindjárt itt lesz szerintem, csak mindig késik kicsit. - motyogta magának
Harry, de mindenki bólintott rá.
Vártunk
rám, közben pedig beszélgettünk. A srácok kérdezgettek engem, én pedig
válaszoltam, majd elkezdték megbeszélni az új számot. Már fél óra is eltelt, de
én még sehol nem voltam.
-
Lehet elaludt. És még Ő szokott mindig beszólni, hogy hétalvó vagyok. -
nevetett Zayn.
Elmosolyogtam.
Tényleg mindig beszóltam neki érte. Mindig ezzel cikiztem, s felhoztam, hogy
biztos megint elaludta a frizuráját, pedig annak semmi baja nem volt.
Egyszerűen csak jó volt szivatni. Hiányozni fog ez az egész, de egyszer majdcsak
elfogadjuk mindannyian. Én boldog vagyok, hogy meg tudom majd vigasztalni
Harry-t.
-
Na jó, én felhívom. - szedte elő a telefonját Haz.
Elmosolyodtam,
hogy pont Ő, bár legjobb barátok voltunk. Elkezdett hívni, de mint vártam, ki
voltam kapcsolva. Talán már szét is van törve a telefonom hála Caddo-nak. Harry
zavartan próbált meg újra felhívni, majd kijelentette, hogy kikapcsoltam a
telefonom. Mindenki elhúzta a száját, és megbeszélték, hogy akkor csinálják,
aztán majd jól leteremtenek. Szegények. Ha tudnák, hogy soha többé nem fognak
tudni velem beszélni...legalábbis a saját testemben nem.
A
dalírás közben többször is elfelejtkeztem magamról, és majdnem közbeszóltam,
hogy oda mi kéne, vagy éppen az ülésem sikeredett elég férfiasra. Hamar
kapcsoltam, remélem, senki nem vette észre. A szívem szakadt meg, mikor a
srácok eldöntötték helyettem, hogy ebbe a számba sok szólóm lesz, mivel most
nem vagyok itt, és nem tudok ellenkezni. Fájt ezeket végighallgatni, talán még
kicsit el is bizonytalanodtam, de amikor Harry ismét nyomott egy puszit az
orromra, megnyugodtam.
Mikor
végeztünk a studióban, elmentünk ketten a régi házamhoz...vagyis Louis házához.
Harry-nek volt kulcsa, emlékszem, mikor adtam neki, így egyből be is mentünk,
mikor nem nyitottam ajtót.
-
Louis! - kiabált bent Harry zavartan.
Lehajtottam
a fejem. El akartam neki mondani, hogy itt vagyok, és miatta lettem lány, de
nem tehettem. Végigjárta az összes szobát, de természetesen nem talált meg. Nem
tudom, Caddo mit csinált a testemmel de gondolom, vigyáz rá...Bár vér már így
sincs bennem. Kinyírom, bár ez hülyén venné ki magát tekintve, hogy sokkal
erősebb nálam, hisz isten.
Harry
idegesen jött vissza mellém, aggódott miattam, ami részben jól is esett, és el
is szomorított. Talán nem kellett volna ez az egész.
-
Ne aggódj Harry, biztos csak elment valahova. Majd jön. - vigasztaltam, de
tudtam hazudok, amit elszomorított.
-
Nem vall rá, hogy elfelejti a találkozókat. Eddig mindig eljött, lehet késve,
de eljött. És nem is keresett egész nap. Mindig szoktunk beszélni. - motyogta
inkább csak magának.
A
szívem szakadt meg, hogy ennyire hiányzom neki. Bárcsak elmondhatnám, hogy itt
vagyok vele! Hogy ne hiányolja Louis-t, hogy tudja, élek, csupán Emma testében.
Utáltam magam. Sokat jelentettem neki, láttam rajta. Én buta pedig azt hittem,
Emmával közelebb kerülhetek hozzá, mint valaha. Lehet közelebb is kerültünk, de
nem saját ráhatásommal. Nem Louis-t szereti, hanem Emmát. Nem is sejti, hogy
valójában ki van vele....és még az sem biztos, hogy szeret egyáltalán.
3.
fejezet.
Elhúztam
a házamból Harry-t. Hazudnom kellett neki, hogy nyugtassam. Olyanokkal
áltattam, hogy biztosan csak elmentem boltba és hasonlók. De az igazság az
volt, hogy soha többé nem fog látni. Ebbe a szívem tört bele...vagyis Emma szíve,
ami immáron az én kedvem szerint dobog.
Harry
hazavitt, majd csendes magányában elhajtott. Emma lakása új és idegen volt
számomra, de csak nem mehettem haza a saját házamba. De azért hamar eligazodtam
benne.
-
Caddo! Caddo tudom, hogy figyelsz! - kiabáltam a lakásban.
A
szomszédok lehet, őrültnek hittek, nem érdekelt. Most csak beszélni akartam
vele. Kérni akartam tőle, de az istenért nem akart megjelenni. Egy nagy
sóhajtással indultam el a konyhába, de lefagytam. Ismét nem mozdult egy izmom
sem nyaktól lefelé. Ebből tudtam, Caddo itt van, és elégedetten elmosolyodtam.
-
Nem kell lefogni! Hol vagy? - kérdeztem elégedetten.
-
De le kell, mert olyan ínycsiklandó az illatod.
- suttogta mögöttem, majd az orrát ismét végighúzta a nyakamon.
Megint
undor járta át a testem, hisz tudtam, Caddo valójában nem ilyen csinos lány,
mint ahogy előttem mutatja magát. Kitudja, hogy néz ki valójában.
-
Nehéz neked ellenállni, tudsz róla Lou? Ha nem lennél ennyire szórakoztató, már
rég megöltelek volna. De azt hiszem, megszerettelek. - suttogta még mindig a
nyakamba, én pedig nem tudtam mozdulni.
-
Ne szórakozz, nem azért hívtalak! - mondtam komolyan, mikor megéreztem ajkait a
nyakamon.
Caddo
hirtelen termett előttem, keze a nyakamon szorult hatalmas erővel. Ebből is
látszik, hogy Ő nem lehet olyan törékeny kislány, mint ahogy az alakja mutatja,
amibe bújt. A szemei még vörösebben égtek, láttam, most kicsit túlfeszítettem a
húrt, bár nem tudom, mivel. Zavartan néztem rá, de nem féltem. Már nem tudott
megrémíteni, hisz Harry megcsókolt, de nagyobb volt az elkeseredettségem,
miszerint hiányolja Louis-t.
-
Engem nem hívsz, én magamtól jövök, érted? Szívességet tettem neked, hogy
felbumszliztam a földre, és magamra öltöttem ezt az átkozott kicsi emberbőrt.
Szóval érezd magad megtisztelve. - mondta mérgesen a szavakat.
Elmosolyodtam,
hisz még mindig csak a fejem tudtam irányítani. Caddo lebénított, bár nem
tudom, hogy csinálta, de ebben már rég nem keresek értelmet. Érdeklődve
közelebb hajolt, és kicsit oldalra döntötte a fejét. Már nem szorította a
nyakam úgy, már nem volt olyan mérges. Láttam rajta.
-
Miért nem félsz tőlem Louis? Heruka vagyok, a ragadozók legnagyobbja. Egy
harapással enyém lenne az édes véred.
Miért nem félsz tőlem? - kérdezte érdeklődve. Elmosolyodtam.
-
Mert már nincs mit vesztenem. Szeretem Harry-t, de Ő nem engem fog szeretni,
hanem Emmát. Maximum a pokolba kerülök, ahhoz a Mano-hoz, akit mindig
emlegetsz. - vágtam vissza komolyan.
Elnevette
magát, és elengedett. Nem csak a nyakam, hanem az egész testem. Ismét a
végtagjaim ura voltam. Megdörzsöltem a nyakam, majd figyeltem, ahogy felugrik a
konyhasziget pultjára, és ismét elhelyezkedik a szokásos ülésébe.
-
Vicces vagy, tényleg kedvellek Louis. Mano, ez jó! - nevetett. - Ha ezt
elmesélem neki, biztos, fő helyet kapsz majd az angyalai között. Bátor vagy, ez
tetszik. De vigyázz, szerintem mostantól a Te lelkedre is várni fognak az
alvilágban. Mono már így is kedvel az alapján, amit meséltem neki. Ja, és Emma
üdvözletét küldi. Azt üzeni, köszöni neked, mert odalent olyan boldog, mint még
soha...bla-bla-bla. De tény, hogy szépen végzi a dolgát. Már három lelket levitt
a pokolba Mono-nak. Rossz lelkek voltak, nagyon rosszak. - csóválta meg a fejét
kicsit rosszallóan, mégis vigyorogva.
Meglepődtem.
Akkor ezek szerint Emma halálangyal lett. Én mindig is tudtam, hogy az a csaj
gonosz. Nem volt Harry-hez való.
-
Caddo, Louis szeretnék lenni ismét. Harry-nek szükség van Louis-ra, és a
srácoknak is. Bevállalom, hogy a szerelme nélkül élek, de hadd legyek ismét
önmagam. Nem akarom, hogy a testem meghalljon. - kértem tőle.
Elnevette
magát, és megfogta a felhúzott lábának bokáját.
-
Lou elmondtam az elején mindent. Már nincs vissza út, bevállaltad. Emma
maradsz, vagy meghalsz. Nincs olyan lehetőség, hogy ismét Louis légy. -
csóválta meg a fejét szórakozottan.
Elgondolkoztam.
Ha meghalok, úgyis mindegy lesz, ha pedig belém szeret Harry, ott leszek neki
vigasznak az elvesztésemkor. Csak ezt a 30 napot kéne valahogy kihúzni.
-
Akkor hadd írjak neki egy SMS-t, hogy jól vagyok, ne keressenek. Majd 30
múlva... - akartam folytatni, de Caddo közbevágott.
-
29.
-
Mi? - zavarodtam meg, mert mondani akartam volna tovább az elméletemet.
-
29 nap múlva... már csak annyid van. - javított ki.
-
Ahh, akkor 29 nap múlva pedig megtalálják a testem. De addig is ne aggódjanak
értem. Kérlek, hadd írjak egy SMS-t a régi telefonomról Harry-nek. - tettem egy
bizonytalan lépést felé.
Kicsit
meginogtam, hogy lassan tényleg eltelt egy nap, bár még csak délután volt, de
akkor is egy nappal kevesebb lett a hátralevő talán egy hónapom. Szépen néztem
rá, a lehető legszebben, ami Emmától telt.
-
Rendben. Menjünk el a testedhez a telefonodért, de most tisztázzuk le: Én nem
vagyok semmilyen szeretetszolgálat. - sóhajtott egyet.
Megörültem,
és majdnem megöleltem, de nem tettem. Azért nem szívesen értem hozzá, még ha
úgy is néz ki, mint egy törékeny lány. Az egyik pillanatban még a konyhában
álltam, majd feketeség következett, végül forróság csapott meg. Lepetten
pislogtam. Azt hittem, ezek után már semmi nem tud meglepni, de tévedtem. Azt
hiszem, az alvilágban voltam. Lepetten pislogtam körbe. Meglepően modern volt,
nem úgy mint a filmekben szokott lenni, ahol minden csupa láva meg tűz. Én egy
utcán sétáltam. Sötét volt, nagyon magasan láttam a sziklát a fejünk fölött.
Árnyak suhantak el fölöttünk, minden fele szárnyak suhogását lehetett hallani.
Az angyalok intézték a dolguk. Volt minden az utcában, ami csak kell. Oké,
házak pont nem, de a halálangyaloknak minek ház?! Hisz úgysem alszanak, nem?!
Így aztán az utca tele volt rosszabbnál, rosszabb helyekkel. Volt itt bíróság,
játékterem, sok kocsma, amiből nevetés hallatszódott ki. Meglepett, hogy az
alvilágban is ugyanúgy buliznak és mulatnak, mint a normál világban. Volt még
kávézó, melynek teraszán angyalok csücsültek nagy, behúzott, fekete szárnyakkal
és nevetgéltek. Nem tudom, mit ehettek, vagy ihattak, de látszólag ízlett
nekik. Megérkeztünk egy komor épület elé, melyre az volt kiírva: "Donor és
megőrzés." Kicsit összerezzentem, majd Caddo betolt a forgóajtón. Bent
hideg csapott meg, olyan kórházszag fogadott. Ijesztően félhomály volt, mint valami
boncteremben, de a szoba üres volt. Csupán a szembe lévő falon volt egy ajtó,
mellette egy apró gépezet.
-
Basszus, mi is volt a szám? - töprengett magába Caddo. - Ja, tudom. - nevette
el magát, majd a gépezethez lépett, és az érintőképernyőn benyomta a 2202 kombinációt.
Az ajtó kicsit sípolt, majd egy pityegéssel jelezte, megtalálta a keresett
dolgot. Caddo kinyitotta, majd betolt rajta. Szintén egy hideg szobába
érkeztünk. Középen volt csak villany, mely kék fényt árasztott. Ott volt a
testem. Lebegett a fény közepén. Olyan békésnek tűntem, szemeim csukva voltak.
Soha nem hittem, hogy egyszer látni fogom magam kívülről. Óvatosan körbejártam
magam, és végigmértem külsőm. Ez volt az a test, mely éveken át szenvedett és
gyötrődött amellett az ember mellett, aki most az enyém lehetne, én mégis a
régi életemet akarom vissza kapni. Inkább gyötrődöm a viszonzatlan szerelem
fájdalmától, de nem akarom kitenni a szeretteim annak a fájdalomnak, hogy
elvesztenek. A kedvenc, fekete gatyám farzsebébe nyúltam, és kivettem a telefonom.
Be akartam kapcsolni, de az istenért nem jött össze. Caddo felnevetett az
ajtóban.
-
Mégis mit vársz? Ez az alvilág! Azt hitted, maxon lesz a térerő? Ne nevettess
már Lou! - nevette el magát, majd megfogta a kezem, és kihúzott az ajtón.
Kétségbeesetten néztem vissza a testemre, nem akartam elhagyni. Vissza akartam
kapni. Kiértünk az épületből, és elindultunk vissza az utcán.
-
Írsz egy SMS-t, aztán majd én visszahozom. - motyogta inkább csak magának.
Sok
angyal megbámult engem, akik velünk szembe jöttek, ez egyre inkább idegesített.
Itt nem fogták vissza magukat. Kérdőn néztem Caddo-ra, aki csak felnevetett.
-
Érzik, hogy ember vagy. Nem értik, mit keresel itt. Ne is törődj velük. A legtöbb
halálangyal bunkó. Kevés a jó fej köztük, bár mostanában csak olyanokat gyűjt
Mono, hogy kicsit jobb kedvre derüljön az alvilág. - nevette el a végét
cinikusan.
Hisz
hogy is derülhetne jobb kedvre, mikor ez az alvilág! Komolyan mondom ez a világ
egyre őrültebb és őrültebb. Szeretnék rajta eligazodni, de nem tudok. Egyszer
pár angyal vett minket körbe, és kitárták nagy, fekete szárnyaikat, hogy ne
tudjunk elmenni. Idegesen nyeltem egyet.
-
Ember nem jöhet ide! Ezt mindenki tudja! - mondta fenyegetőn a férfi előttünk.
Teljesen átlagosan nézett ki, mintha ember lenne egy halloween szárnnyal a
hátán.
-
Ő már nem ember, csak egy test meg egy lélek. - felelte egyszerűen Caddo, mire
elszomorodtam. Igaza volt. Én már soha nem leszek egész ember. Talán Harry
tudna rajtam segíteni, ha belém szeret, de egy üresség akkor is ott fog maradni
a mellkasomban.
-
Akkor is a földön él, bármikor elárulhat minket. - tárta szét jobban szárnyait
az angyal.
-
Hidd el, hamarabb szívom ki a vérét. - mondta határozottan Caddo.
Megfogta
a karom, ellökte az útból az angyal szárnyát, majd elhúzott onnan.
-
Hülye Heruka. - hallottam magam mögül az férfi hangját.
Caddo
megtorpant, és egy pillanatra erősen megszorította a kezem, majd visszafordult.
A szeme ismét a haragtól izzott vörösen. Mellette álltam, míg Ő ökölbe
szorított kezekkel méregette a férfit.
-
Ezt nem kellett volna angyal! - szűrte a fogai között.
-
Mert, mi lesz Heruka? Lejtesz nekem egy sztriptízt az édes kis alakoddal? -
nevetett rá az angyal, amitől láttam, betelt a pohár.
Caddo
sebesen előtte termett, de immáron nem az az apró lány volt. Most szinte
kétszer nagyobb lett, a bőre kék volt. Bár kicsit még ember alakja volt, sokkal
inkább hasonlított egy izmos pasira, mintsem a lánykára, aki eddig volt. Neki
is szárnyai voltak a hátán, de nem olyan, mint az angyaloknak. Nekik csak egy
két helyen tollas, amúgy inkább csupasz volt és kék, akárcsak a bőre.
Valójában, még soha nem láttam, milyen Caddo, de rájöttem, nem is vágytam rá. A
férfi is hátrált egyet, hisz Caddo sokkal nagyobb volt nála. Felkapta az angyalt,
majd olyan messzire hajította az utcán, hogy szinte már alig láttam. Ijedten
rezzentem össze, mikor Caddo felém fordult. A szeme még vörösebb volt, mint eddig,
és bár becsukta száját, még így is kivirított a két hatalmas szemfoga. Kopasz
volt, nagy és kék. Megremegtem, ahogy közeledett felém, hisz Emmaként még
alacsonyabb voltam, Ő pedig majdnem kétszer akkora, mint én.
-
Menjünk! - fogta meg hatalmas kezével az én apró karom.
Immáron
nem olyan édes hangja volt, hanem mély, hangos, rekedtes és meglehetősen
fenyegető. Hosszú, fekete körmeitől, kirázott a hideg. Tudtam, ez rémálom marad
még jó sokáig.
-
Állj meg Caddo! Mit tettél a helyettesemmel? - hallottam meg egy mély hangot
magam mögül.
Ijedten
rezzentem össze, majd Caddo is megállt. Megfordult, engem kicsit talán maga
mögé tolt. Meglepett, hogy védelmez, de hálás voltam neki.
-
Ez a pöcs volt a helyettesed? Hát elég szar választás volt. Egy angyalnak
tudnia kéne, hogy ne szálljon szembe velem. Még kíméletes voltam vele. -
jegyezte meg Caddo gúnyosan.
Ez
meglepett. Ezek szerint Caddo sokkal magasabban áll a raglétrán Herukaként,
mint az angyalok. A halálangyal, aki közeledett felénk, majdnem olyan magas
volt, mind Caddo, de azért volt még különbség. Hatalmas fekete szárnyai voltak,
az arcán a szakáll kicsit már őszült.
- Tudom. De úgy látom, meghoztad nekem az új
helyettesem. Szép. Izmos angyal lesz. Nagy és vicces. - mért végig rajtam.
Nem
értettem, miért mondja, hogy izmos, hisz Emmán egy deka izom nem volt. Vékony
volt, hisz modell, de nem izmos. Ezért nem értettem, hogyan tetszhet Harry-nek,
de amíg engem szeret, hát nekem megfelel.
-
Még csak látogatóba jöttünk a testéhez. Majd 29 nap múlva derül ki, mi lesz
vele. - rántotta meg óriási vállát Caddo.
-
Remélem, közénk fog tartozni előbb utóbb. Csak kár, hogy a szerelem sokat
számít. - csóválta meg a fejét az angyal, aki sejtésem szerint Mono volt, de
nem voltam biztos magamban.
Caddo
csak bólintott, majd intett egyet. Ismét feketeséget láttam magam előtt, és
végre a földön voltam, Emma konyhájában. Caddo ismét lányként ült előttem a
pulton. A telefont még mindig a kezemben szorongattam, mint valami kincset.
Millió kérdés kavargott bennem, de most örültem, hogy Caddo gondolatolvasó is,
így válaszolt nekem.
-
Igen, Mono volt. Ő a lelked alakját látja, nem azt a testet, amiben jelen
pillanatban vagy. A lelked erős és hatalmas Lou, ezért nézett ki magának
helyetteseként. Az a kis köcsög, meg remélem, egy életre megtanulta, hogy ne
kezdjen ki egy Herukával. Sokkal erősebb vagyok bármelyiküknél, még Mono-nál
is. Ha embert akarok levinni az alvilágba, hát megteszem, nem kell hozzá
engedély senkitől. Írd meg azt az SMS-t aztán haladjunk. Vissza szeretnék érni
hamar, ma este nagy buli lesz. Ja, és amíg lent voltunk, eltelt egy nap, szóval
már csak 27 napod van, mert éjfél elmúlt...pont most. - nevetett fel a végére.
Bekapcsoltam
a telefonom, és sietősen beírtam a pinkódom. Már meg sem próbáltam értelmet
keresni a dolgokban, megelégedtem annyival, amit Caddo elmondott. Gyorsan
pötyögtem be az SMS-t, hisz már szépen megfogalmaztam magamba korábban.
"Sajnálom,
hogy így eltűntem, egy kis nyugalomra van szükségem, hogy gondolkozzak. Elfáradtam. Ne keressetek! Imádom a srácokat,
és téged is Haz. Vigyázz magadra, mert Te vagy az egyik legfontosabb része az
életemnek a srácok mellett."
Nem
vettem túl érzelgősre a dolgot, nem akartam bevallani neki SMS-be, hogy
szeretem, bár ezek lesznek az utolsó szavak, melyek az Ő szemében Louis-tól
származnak majd. De akkor csak magam alá vágnám a fát. Jobb, ha ezt már soha
nem tudja meg. Már csak Emma létezhet neki, így kell, hogy belém szeressen.
Elpocsékoltam
egy napot az alvilágban, de azt hiszem, megérte, hisz így Harry megnyugodhat,
bár nem jogosan. Hazudtam neki, de azt hiszem, ez már megszokottá vált...sajnos.
Pedig én tényleg mindennél jobban szerettem volna őszinte lenni hozzá.
Reggel
csengettek épp, mikor a kávém szürcsöltem a konyhába. Harry volt az, és
sietősen rontott be. A szemei pirosak voltak, sírt. Látszólag ezt kicsit
szégyellte Emma előtt, bár én már láttam így.
-
Mi a baj Harry? - aggodalmaskodtam egyből, és leültettem a konyhasziget egyik
székére.
-
Louis. Üzent nekem SMS-ben. Elutazott, kitudja hová. Nem tudjuk lenyomozni,
mintha felszívódott volna. Mi van, ha baja esett Em? Ő volt a legjobb barátom.
Nem hagyhat itt csak úgy. - akadt ki.
Abban
a pillanatban én is sírni akartam. Bömbölni, és elmondani neki az igazat, de
nem lehetett. Azzal csak még jobban összetörném.
-
Harry, kérlek, ne sírj. Louis vissza fog jönni, biztos csak nyugalomra vágyik.
- néztem rá nyugtatóan.
Ismét
hazudtam, nekem minden szavam hazugság. Undorodom magamtól.
-
De még soha nem tűnt így el, ilyen sokáig. Mindig is voltak ilyen hirtelen
ötletei, ami ellen a menedzsment sem tehetett, de mindig elmondta, hova megy,
és mikor jön. Sőt volt, hogy engem is elvitt magával pihenni. - motyogta
halkan, és megtörölte a szemét.
Emlékeztem
azokra a nyaralásokra, életem legszebb pár napja volt. A szívem szakadt meg,
hogy így kell látnom Harry-t. De nem mutathattam, mennyire átérzem a fájdalmát,
mennyire közel van hozzá az a személy, aki miatt sír. Megöleltem, és magamhoz
szorítottam.
-
Nyugalom Harry, minden renden lesz. Biztos vagyok benne. - nyugtattam.
Felzokogott
a nyakamba, megéreztem könnyeit, melyek perzselték a bőröm. Egyre inkább biztosabb
lettem benne, hogy ez nem volt jó ötlet, többet tehettem volna Louis-ként, mint
Emmaként. Velem szembe, Harry háta mögött megjelent Caddo, bár Haz úgysem látta
volna. Elégedetten mosolygott rám, mire én eltátogtam neki egy
"Utállak"-ot.
-
Te akartad ezt. - rántotta meg a vállát egy vigyorral, majd eltűnt.
Sajnos
igaza volt, és nagyon évezte, hogy én szenvedek. Utáltam magam, hogy belementem
ebbe a lélekcserébe. Meggondolatlan és idióta voltam.
4.
fejezet.
Utálom
magam. Már csak 2 napom van hátra. Harry-vel smároltunk, vacsoráztunk,
vidámparkba mentünk, de még nem feküdtünk le, még nem mondta ki, hogy szeret.
Olyan, mintha már 28 napja csak randizgatnánk, pedig már egy pár vagyunk.
Mindenki nagyon levert Louis eltűnése miatt, főleg Harry. Már alig nevet.
Egyfolytában rólam beszél, ha valami az eszébe jut. Nem tudtam, hogy ennyire
fontos voltam neki. Ha ezt tudom, és kimutatja már hamarabb, akkor nem
változtatom át magam Emmává.
-
2 napod van Lou, ideje lenne kimondatni vele hogy szeret, különben meghalsz! -
mondta nekem Caddo ismét a konyhaszigeten ülve a szokott módon.
Én
csak bámultam kifele az ablakon. Minden egyes gondolatomba beleférkőzött ez az
átkozott halál. Nem akartam meghalni, nem akartam halálangyal lenni. Én élni
akartam mégpedig Harry mellett Louis-ként, de erre semmi esély nincs.
-
Tudom, hogy ez nehéz. Gyere, felvidítalak! - nevette el magát.
Ilyenkor
utáltam, hogy a gondolataimba lát. Kiment a nyitott ajtón az erkélyre, én pedig
követtem. Nem tudtam, mit tervez, de azt gondoltam, ennél rosszabb már úgysem
lehet. Maximum, levisz az alvilágba egy buliba.
-
Dehogyis, azok a bulik még nem neked valók. Ahhoz még túl jó vagy. - nevette el
magát.
Megint
olvasott a fejemben, király. Kint megállt, majd feltartotta a mutatóujját jelezve,
most figyeljek. Egy aktatáskás férfi sétált át éppen a zebrán, mire egy fekete
Porsche teljes erejéből belé rohant. A férfi repült jó pár métert, ahogy
elnéztem, azonnal meghalt. Ijedten kaptam a szám elé a kezem. Caddo felé
fordultam, aki elégedetten vigyorgott rám.
-
Mit tettél! Ez nem volt vicces! Megöltél egy embert! - akadtam ki, és
kiabáltam, de egy egyszerű kézmozdulattal elintézte, hogy a testem helyettem
cselekedjen, és becsukódjon a szám. Talán azért tette, hogy ne tőlem zengjen az
utca, nem tudom. Visszafordultam, és ijedten néztem az eseményeket.
-
A férfi jó ember volt, de muszáj volt meghalnia, hogy a sofőrt lecsukják. Ha ez
a férfi, nem hal meg, akkor az a másik százakat öl meg a drogjával, ami a
csomagtartóban van. Inkább megölök egy embert, mint 100 másikat. Így legalább
elkapják. - magyarázta.
A
szemem lepetten kerekedett ki, és nagy szemekkel nézem Caddo felé. Ezek
szerint, csak nem olyan rossz Ő, mint hittem. Csak van benne jóság is, hisz
megmentette sok ember életét egy halálával.
Mikor
visszanéztem, egy fehér angyal szállt le a földön fekvő férfi mellé. Az angyal
férfi volt. Csak egy lenge nadrág takarta, a felsőteste szabadon volt.
Csodaszép, hófehér szárnyai voltak. Szomorúan nézett le az elgázolt férfira,
majd a szemeit lehunyva koncentrált. Láttam, ahogy az elgázolt férfi teste
először sárga lesz, majd megfagy, mintha jeges lenne. Lepetten figyeltem az
angyal munkáját. Szerintem, most halt meg a férfi, és a lelkét az angyal a
mennybe küldte. Én még mindig remegtem, és sokk hatása alatt álltam az iménti
szörnyű baleset láttán. Az angyal egy pillanatra összerezzent, majd egyenesen
ránk nézett fel. Caddo-n megakadt a szeme, és úgy nézett rá, mint aki ölni
tudna. Szemei összeszűkültek, felsőajkát kicsit felhúzta. Caddo csak egy vigyorral
megrántotta a vállát. Majd az angyal rám nézett, és kicsit sajnálkozóan
mosolygott. Elhúzta a száját, de miközben elszállt, engem nézett.
-
Háh, azt hiszi, kár érted. Nem kéne velem lenned. - nevetett fel Caddo, mikor
az angyalnak már nyoma sem volt.
Ilyet
még soha nem láttam. Egyszerre rendített meg és meg is indított. Hihetetlen
dolog olyanokat látni, amiről senki más nem tud. Magamba lenyugtáztam, hogy az
angyalnak igaza volt, de ezt nem mondtam ki hangosan. Bár Caddo úgyis nagyon
jól tudta, hisz belelátott a fejembe. Bementem az erkélyről, mire beértem,
Caddo ismét a konyhasziget tetején csücsült.
-
Csak nem vagy Te olyan rossz, ha egy ember halálával megmentettél 100 másikat.
- mondtam halkan, miközben elpakoltam pár tányért.
Caddo
nem felelt. Ez meglepett. Még soha nem volt olyan, hogy ne tudott volna
benyögni valami idiótaságot válaszul. Megfordultam, hogy lássam az arcát. Vajon
mi játszódhatott le benne most? De mikor szétnéztem, már sehol nem volt.
Eltűnt. Elégedetten mentem vissza a nappaliba. Most fején találtam a szöget,
egyszer végre én nyertem.
Másnap
Harry-nél voltam egész délután. Beszélgettünk a kanapén. Igazán közel voltunk
egymáshoz. A fejem a támlának döntöttem, és úgy néztem tovább Őt. Olyan
tökéletes volt, mint egy angyal. Lehet Ő is egy közülük, csak behúzta fehér
szárnyait. De abban biztos vagyok, hogy az angyalok már várják maguk közé, mint
ahogy engem vár Mono. Nagyszerű. Ismét eszembe jutott, hogy már csak 1 napom
van hátra. Ma este, 01:46-kor meghalok. Úgy döntöttem, itt az idő, most vagy
soha! Halkan szólaltam meg, úgy döntöttem, én kezdeményezek, ha már Ő nem képes
rá.
-
Szeretlek Harry. - mondtam halkan.
A
szeme lepetten kerekedet ki, és oldalra nézett. Féltem a reakciójától. Féltem,
hogy esetleg most ellök magától, most vége mindennek, és meghalok. Zavartan
dobolt a lábán, majd ijedten pattant fel.
-
Öhm...most jutott eszembe, hogy el kell intéznem még egy telefont. - akart
elsietni, de felálltam, és megakadályoztam. Csalódottan, kétségbeesetten néztem
rá, Ő pedig sajnálkozó pillantásokkal illetett. Nem felelt, nem szeret engem.
De abban még mertem reménykedni, hogy talán szeret, csak nem meri kimondani.
-
Te nem szeretsz viszont? - kérdezte óvatosan.
Szomorúan
lehajtotta a fejét. Tudtam, végem van. Meghalok fél nap múlva, Ő pedig
kénytelen lesz gyászolni a barátnőjét és a legjobb barátját is egyszerre. Bár
lehet, Emmát nem fogja sajnálni, hisz nem szeret engem. Fölösleges volt a sok
próbálkozásom a hónapban. Kár volt minden erőfeszítésért. A világom romba dőlt,
Harry nem szeret, meg fogok halni.
-
Sajnálom Emma, nagyszerű lány vagy, de én mást szeretek. - mondta halkan.
Lepetten
kerekedett ki a szemem. Ki az a szerencsés, aki még nálam is jobban képes
szeretni? Akiért képes lenne engem is ledobni, mikor mindenem feláldoztam érte?
-
K-ki az? - kérdeztem remegő hangon.
A
lábaim remegtek, a szívem darabokban hevert valahol köztünk, Harry lábai előtt.
Soha többé nem fog már sütni a napom...bár ebben a fél napban már nem is
számít. Biztos öngyilkos lennék, ha nem halnék meg amúgy is.
-
Ez...bonyolult. - vizslatta a köztünk lévő bézs szőnyeget.
-
Ha már miatta hagysz el, jogom van tudni, nem? - kérdeztem halkan, mégis
sürgetően.
Tudni
akartam, ki az! Gyorsan meg akartam keresni, hogy elmondjam, nagyon vigyázzon
Harry-re, ha már nekem nem ment. Ha már én elszúrtam ezt a lehetőséget.
-
Louis az, oké? Louis-t szeretem. - hajtotta le a fejét szégyenkezve.
A
szemeim lepetten kerekedtek ki. Akkor minden elhalványult, akkor teljesen
összetörtem. Képes voltam feláldozni saját magam, amikor Emma nélkül is
megkaphattam volna? Miért nem mondta el? Miért nem mondtam el én? Akkor ez az
egész nem lenne! Mindent elcsesztem. Minden kicsúszott az irányításomból.
-
Én is szeretlek Haz. - motyogtam halkan.
Egyből
a szám elé kaptam a kezem. Felfogtam, mit mondtam. Nem szándékosan tettem,
véletlen volt. Csak kicsúszott. Harry zavartan nézett fel rám. A szeme szomorú
volt. Akkor megértettem mindent. Ezért akadt úgy ki, mikor eltűntem, ezért nem
feküdtünk le soha. Én csak felejteni kellettem neki. Emma csak álca volt.
A
fejemben kavarogtak a gondolatok. El akartam mondani neki, de nem tehettem. Nem
lehetett. Akkor csak még nagyobb fájdalmat okozok neki, hisz Louis, akit igazán
szeretett hajnalban meghal.
-
Mit mondtál? - kérdezte zavartan.
Csak
Louis hívta Haz-nak, senki más. Mindenkinek vagy Harry vagy Hazza volt. Csak én
hívtam így. Csak tátogtam, semmit nem tudtam kinyögni. Most mindent elszúrtam.
Ijedten rohantam el. Felkaptam a cipőm, és fogtam egy taxit. Egyenesen haza
vitette magam. A lakás ajtajában már felzokogtam. Ahogy beértem, levágtam magam
a kanapéra. Magamhoz öleltem egy párnát, és beletemettem az arcom. Sok hűhó a
semmiért, magam is megszerezhettem volna Harry-t, ha nem vagyok ilyen idióta és
félénk. Bár elmondtam volna neki, mit érzek!
-
Váratlan fordulat, mi?! A szerelmed férfiként szeretett téged, nőként már nem
kellettél neki. - hallottam meg Caddo hangját.
Oldalra
néztem, és megláttam a fotelben, tőlem nem messze a szokott módon ücsörögni.
Egyik lába felhúzva, míg a másik lent.
-
Te tudtad! Direkt játszottál velem! Azt akartad, hogy szenvedjek, mielőtt
ígyis-úgyis meghalok. Csak szórakozni akartál a fájdalmamon. - kiabáltam rá, és
hozzá vágtam a párnát, amit eddig szorongattam.
A
párna el sem ért hozzá, eltérítette. Felnevetett, majd megrántotta a vállát. A
könnyeim százával hullottak, felhúztam a térdeim, átkaroltam őket, majd
beletemettem az arcom. Ha én meghalok, addig nem nyugszok míg Ő is meg nem hal.
Utána nekem már úgyis mindegy, max úgy végzem, mint az angyal, de akkor is
kinyírom Caddo-t. Tudja meg, én mennyire szenvedek, hogy játszott velem. De az
tuti, hogy szépen lassan fog meghalni. Kínozni fogom, ha én is bele halok
végleg, akkor is.
-
Louis, nem gondoltam, hogy ennyire bántani fog. Komolyan mondom, most én félek
a gondolataidtól. - hallottam meg a hangját lágyabban mellettem.
Kicsit
megörültem, hadd féljen csak. Utáltam érte. Meg tudtam volna ölni, nem
érdekelt, mennyi ereje van. Ha halálangyal leszek, biztos az lesz az első
dolgom, hogy Őt megölöm. Addig nem nyugszok. Még ha jobban bele is halok, ha az
lehetséges egyáltalán. Többé már semmi nem fog dobogni a szívem helyén, csupán
egy kődarab lesz.
-
Segítek, oké? Ilyet még soha nem tettem, de valahogy segítek. - hebegte halkan.
Kétkedve
néztem fel rá, azt hittem, megint csak viccel. Megint csak játszik velem, hogy
aztán ismét a földbe tiporjon. Hogy aztán még jobban összetörjön. Biztos voltam
benne hogy ezeket most Ő is hallja.
Éppen
nyitotta volna a száját, mikor csengettek. Ő egyből felszívódott, én pedig
erőt vettem magamon, hogy ajtót nyissak. De bár ne tettem volna! Harry állt az
ajtóban. A szívem, ami már amúgy sem dobogott, most végképp leállt. Szinte
meghaltam egy pillanatra, bár már úgysem éltem. Többé már nem.
-
Bemehetek? - kérdezte óvatosan.
Aprót
bólintottam, és oldala álltam. Nem akartam többet gondolkozni, csupán sodródni
az árral. Leültünk a nappaliba.
-
Em, én sajnálom. Olyan furcsa voltál mostanában, túlságosan is Louis-ra
emlékeztetsz...és...- hebegte össze-vissza.
Volt
egy olyan érzése, már Ő sem tudta, miért jött. Aztán egyszer, mikor felnézett
rám. A szeme lepetten akadt meg valamin mögöttem. Nem tudtam, mit láthatott,
ami így megzavarta, majd halkan kinyögte.
-
Nem tudtam, hogy vendéged van. - motyogta kínosan.
Ijedten
néztem hátra. Én sem tudtam róla. Lepetten vettem észre, hogy Caddo áll a
hálószoba ajtónak támaszkodva. Kellett pár pillanat, míg felfogtam, ez mit is
jelent.
-
Állj! Te látod Őt? - kérdeztem óvatosan, és hol Harry-re, hol Caddo-ra néztem.
-
Persze. - rántotta meg a vállát szerelmem zavartan.
-
Caddo, mit csinálsz? - kérdeztem óvatosan.
Még
mindig nem voltam benne biztos, hogy Harry tényleg azt látja-e, amit én.
Bevallom őszintén féltem Caddo-tól most. Kitudja, mit akar csinálni!
-
Segítek. Bár ez nem az én asztalom, de egyszer mindent el kell kezdeni, nem?
Na, akkor beszélgessünk! - jött hozzánk, és lehuppant a fotelbe úgy, ahogy
mindig.
Lepetten
néztem rá. Most komolyan el akarja mondani Harry-nek az egész történetet?!
Szegény ki fog akadni. Nem fogja elhinni, azt hiszi, mind megőrültünk, köztük Ő
is.
-
Oké, szóval Te még nem ismersz Harry, bár én már régóta tudok rólad mindent.
Caddo vagyok, Heruka. Amolyan gonosz istenség. Pontosan 29 napja tettem egy
ajánlatot Louis-nak. Emma lelkére nagyon vágytak a halálangyalok, én pedig
lebeszélem a vezetőjükkel, hogy megkapják, ha cserébe Lou belekerül a testébe.
Ezt felvázoltam Louis-nak, aki elfogadta az ajánlatot. - Harry először
felnevetett ezen az egésznek, majd Caddo leintette, mire elhallgatott, és
félénken végigmért engem. Sajnáltam, hogy még mindig csak Emmát látja, nem
engem. - Szóval Louis 30 napot kapott Emma testében, hogy beleszeress, és
viszonozd, amit Ő már három éve érez. Ebből már alig 1 nap van vissza. Ha
letelik a harminc nap, és Te viszonzod, Louis valódi testét megtalálják az
erőben holtan, és végig kell néznie, ahogy mindenki gyászolja, de Te legalább
szereted Őt. Ha nem szereted viszont, akkor a lelke lejön velem az alvilágba,
és Mono helyettese lesz, mint halálangyal. De remélem, ez nem következik be,
mert már most eldöntötte, hogy engem kinyír, mivel én végig tudtam, hogy te
viszont szereted, csak szórakozni akartam kicsit. De most megesett rajtatok a
szívem. Régen nekem is volt egy szerelemem. A neve Eskaron volt. Csodaszép
kosarakat font, de aztán elragadott a sötétség, és szörnyeteggé változtam. Ez
már vagy 5000 éve volt. - sóhajtott egyet.
Erről
még soha nem mesét. Egyetlen egy szót sem szólt még soha, hogy hogyan lett
Hekura, vagy milyen volt előtte az élete. A szemeim lepetten kerekedtek ki.
Harry kicsit lefagyott, majd hangosan felnevetett.
-
Oké, ez nagyon idióta vicc volt. Nem vártam ezt tőled Emma. Azt hittem,
tiszteletben tartod, hogy fáj Louis elvesztése. - állt fel, és a szemei immáron
könnytől csillogtak.
Lenézően
megcsóválta a fejét, majd el akart indulni ki, de egy lépés után Caddo
megfékezte. Lebénította, ahogy engem szokott. Harry idegesen kapkodta a fejét,
ahogy próbált mozogni.
-
Most már hiszel nekem, hogy istenség vagyok? - kérdezte nevetve Caddo.
Harry
nem felelt, csak próbált volna ismét mozogni. Caddo bátorítóan biccentett nekem
egyet, mire én felálltam, és Harry elé mentem.
-
Nem hazudtunk. Louis vagyok. Fél nap, és elveszítlek. Meg fogok halni. Hogy bizonyítsam
be neked?... Dusty már nem is Te
macskád, Anyukádnak adtad, hogy mindig rád emlékeztesse, mikor nem vagy otthon.
A X-Factor alatt végig meztelenül aludtál, és egyszer mellettem keltél, mire
mindketten bepánikoltunk, bár én nem bántam olyan nagyon. Van egy anyajegy a
bal talpad közepén, és hihetetlenül x lábad van, de a nyilvánosság előtt
figyelsz rá, hogy szépen állj. Már hiszel nekem Haz? - kérdeztem reménykedve.
A
szemei kikerekedtek, majd megmozgatta a kezét. Ebből tudtam, Caddo elengedte, mert
már jónak ítélte meg Harry gondolatait.
-
Most komolyan Te vagy az Lou? - kérdezte óvatosan, és alaposan végigmért.
-
Haz annyira szeretlek, el kellett volna mondanom hamarabb. - hebegtem halkan.
-
És is szeretlek. - elmosolyodott, és megcsókolt. Élveztem, minden egyes
pillanatát, de hamar eltávolodott, hisz Ő is tudta, ez még Emma teste, nem az
enyém.
-
Most már nem leszel halálangyal egy darabig Louis, hisz Harry kimondta, beléd
szeretett... a lelkedbe, nem a testedbe. - mondta elégedetten mögöttünk Caddo.
Szomorúan
néztünk egymásra Harry-vel. Ugyanarra gondoltunk. Nem akartuk, hogy Emma
testében maradjak. Önmagam akartam lenni, és úgy élni Harry-vel. Ez így nem
volt helyes és valós.
-
Na, nem gondoljátok komolyan! Ugye most csak vicceltek velem?! Nem vagytok Ti
kicsit telhetetlenek?! A Heruka egy tollát nyújtja, de nektek az egész szárnya
kell?! Jobb ha erről most letesztek, mivel én nem tudom visszatenni a lelkedet,
Louis. - nyafogott Caddo, és tehetetlenül lejtette a kezét.
Harry
eddig még nem tudta, hogy Ő gondolatolvasó, de most leesett neki. Kétkedve
néztem rá.
-
Miért? Te mondtad, hogy akkora istenség lennél, vagy hazudtál? - kérdeztem
csalódottan.
-
Nem. Meg tudnám csinálni, de sajnos már nincs vér a szervezetedbe. Túl finom
volt az illata. Így már nem tudlak újraéleszteni. - nyúlt szégyenlősen a
nyakához.
-
Te rohadék! Remélem megbetegszel tőle! Kellett neked ennyire éhenkórásznak
lenned. Esküszöm, kiverem az összes szemfogad, nem érdekel, mennyire magas
leszel! - kiabáltam, és megindultam fel.
Ezúttal
nem Caddo bénított meg, hanem Harry ölelt magához. Kicsit még fújtattam, majd
megnyugodtam, és élveztem, hogy a karjaiban tart. Végre Louis-t tartja ott, és
nem Emmát. Bárcsak a testem is végre a régi lenne!
-
Sajnálom, oké? De a fene sem gondolta, hogy még kelleni fog valamire. Úgy volt,
hogy Louis ígyis-úgyis meghal. De egy angyal még tud segíteni. Ő úgy is újra
tud éleszteni. A gond csak az, hogy jó angyalok nem jöhetnek le az alvilágba,
így a tested kell felhoznom. A nagyobb gond viszont, hogy az angyalok nem
egykönnyen segítenek Herukáknak. Mondhatni ősellenségek vagyunk. Talán Ti
ketten meg tudjátok győzni az egyik főangyalt, csak Ők képesek segíteni. -
magyarázta.
-
Remek, akkor szerzünk egy angyalt! - mosolygott Harry elégedetten.
Bár nem tudtam, mire gondolt, még én is
tudtam, ez nem lesz ilyen egyszerű. Caddo folytatta.
-
Elintézek nektek egy balesetet, hogy ide jöjjön egy főangyal. Bírjátok rá a
maradásra, és kérjétek meg, hogy segítsen. Harry, mostantól Te is látni fogod a
mi világunkat. Amíg Ti meggyőzitek, én leugrok a testedért, Lou. - magyarázta a
tervet Caddo.
-
Mi? Nem! Ez egyáltalán nem jó terv! Nem fogom hagyni, hogy megint megölj egy
ártatlan embert csak, hogy jöjjenek az angyalok. Már így is megölted az a
szegény férfit. - ellenkeztem.
Harry
zavartan nézett Caddo-ra, de nem szólt egy szót sem. Szerintem Ő sem akarta,
hogy meghaljon valaki értünk. Erre azért nem lennénk képesek a szerelmünkért.
Emma más volt, Őt ígyis-úgyis elragadták volna a halálangyalok.
-
Akkor szerinted mégis hogyan szerezzünk egy angyalt, Mr. Jóság? - kérdezte
cinikusan Caddo.
-
Hát nem így. Majd mi hívunk egyet Harry-vel. Te menj el értem...kérlek. -
tettem utána udvariasan, mire elégedetten elmosolyodott. Bólintott, majd
felállt. - Caddo, kérlek siess. Ott más az idő, nem akarok meghalni. Kérlek,
csak fogd meg a testem, és gyere is! Ne verekedj, ne beszélgess! - néztem rá
szépen. Ő csak elnevette magát, majd határozottan bólintott, és el is tűnt.
5.
fejezet.
-
Most mit fogunk tenni? - kérdezte kétségbeesetten Harry.
Kicsit
töprengtem. Azt hiszem, én jobban tisztában voltam már ezekkel a dolgokkal,
mint Ő, így nekem kellett kitalálnom a megoldást. Harry a karjaiban tartotta
Emma apró testét, miközben törtük a fejünket.
-
Miért nem próbálunk meg hívni egyet? Lehet lejönnek, csak az emberek nem látják
őket. - vetette fel az ötletet Harry.
Megingattam
a fejem, hogy gondolkozzak. Ez nem volt olyan rossz ötlet, csak kérdés, hogy
beválik-e. Túl egyszerűnek tűnt, Caddo mondta volna, ha ennyi lenne. Bár már
nem bízom benne annyira, pedig segít.
Harry-vel
összekulcsoltuk ujjainkat, majd elkezdtünk hívni az angyalt.
-
Főangyal! Szükségünk van rád! Kérlek, gyere le! - mondtam félhangosan.
Vártunk
kicsit, de semmi nem történt. Pánikolva csordult ki egy könnycseppem, amitől
Harry-nek is könnyezni kezdett a szeme.
-
Kérlek, nem akarom elveszteni a szerelmem. - motyogta halkan Haz.
A
szívem még inkább összeszorult erre, és még több könnycseppet engedtem útjára.
Nem akartam ezt hallani. Nem akartam belegondolni, hogy többé nem lehetek
önmagam. Hogy Harry-nek Emmát kell szeretnie, pedig valójában mindketten
tudjuk, hogy Louis van a lány testében. Ez kiakasztóan nagy hülyeség. Miért
kellett nekem elfogadnom azt az ajánlatot?!
A
szobába becsapott a szellő, amitől összerezzentem. A nyitott erkélyajtó fehér
függönyét felfújta a szél, majd meghallottam a szárnyak susogását. Hitetlenkedve
elmosolyodtam, nem tudtam elhinni, hogy tényleg sikerült. Jön egy angyal. Harry
boldogan szorította meg a kezem. Az angyal berepült az ajtón, majd megállt a
konyhában. Szárnyait behúzta, kicsit leporolta a nadrágját, majd felnézett
ránk. Ugyanaz a férfi volt, aki a balesethez is jött. Összerezzentem a
felismeréstől. Lepetten mért végig minket, ahogy Őt néztük. A háta mögé nézett,
nem áll-e ott valaki, és esetleg Őt bámuljuk. Azt hiszem, meglepődött, hogy
látjuk.
-
Megvan! Te vagy a Heruka új védence! - csettintett rám.
Válaszul
csak elhajtottam a fejem, és elszégyelltem magam.
-
Kár érted. Pedig mi is vártunk volna fent a mennybe. - húzta el a száját.
Harry
vigasztalóan megdörzsölte a hátam. Kicsit jobb lett, de a bűntudat még így is
mardosott belülről.
-
Angyal, kérlek segíts nekünk. Caddo felhozza Louis testét az alvilágból, de
vissza kell tenned bele a lelkét. Muszáj, különben hajnalban mindenki azt fogja
hinni, hogy meghalt. Pedig én szeretem Őt...még Emmaként is. - állt előrébb Harry, és kérőn nézett az
angyalra.
A
férfi egy lépéssel közelebb jött. Komolyan végigmérte Harry-t, azt hiszem,
megállapította, milyen ember is Ő valójában.
-
Hmm... Harold Syles. Rád nagyon várunk fent. Te biztosan hozzánk fogsz kerülni,
és velem leszel főangyal, ez már meg van írva. Minden megvan benned, ami ehhez
kell. Jó vagy, erős, kitartó és persze tökéletes a hangod. - mérte végig az
angyal. Elmosolyodtam. Én már előre megmondtam, hogy Harry angyal lesz. Mi más
lehetne, hisz már most is olyan, mint egy angyal. - Nem áll szándékomban nektek
segíteni. A halálangyalok és a Herukák elragadták a társaimat. Már csak én
maradtam főangyal. Inkább azt szeretném, hogy most rögtön gyere velem, Harry. A
szerelmed úgyis halálangyal lesz, és ahogy érzem, a Heruka nem tudja
megszerezni a testét. Zavargás van az alvilágban. Gyere velem, és akkor
gondtalan életed lesz. Láthatod a szeretteid, vigyázhatsz rájuk. - mosolygott
kedvesen az angyal.
A
szívem összeszorult, a mellkasomba üresség költözött. Caddo nem tudja
megszerezni a testem. Harry jó angyal lesz, én pedig halálangyal. Örök
ellenségek. Ezt nem hiszem el. Nem lehet így vége, ez nem lehetséges. Ez az
angyal nem viheti el a szerelmem.
-
Mi? Nem! Én nem hagyom itt Louis-t. Akkor élek vele Emma-ként. - húzott magához
Harry, én pedig átkaroltam a hasát.
Az
angyal érdeklődő pillantást vetett rám. Alaposan végigmért, szinte perzselte
tekintete a bőröm.
-
Miért fogadtad el a Heruka ajánlatát? - kérdezte tőlem keményebben.
Hallottam
a hangjában, nem lettem a kedvence, én nemkívánatos vendég lettem a mennyben
így.
-
Mindenem feláldoztam volna Harry-ért, de azt nem tudtam, hogy Ő a valódi Louis-t
szereti. Azt hittem, ha lány leszek, majd gondtalanul élhetünk együtt. Ha van
bátorságom és elmondom, most nem lenne ez az egész. - hajtottam le a fejem.
Teljesen
kétségbeestem, hogy most mi lesz. Lehet az lenne a legjobb, ha Harry elfogadná
az ajánlatot, és boldog lenne angyalként, én pedig Mono mellett sínylődnék
életem végéig.
-
Ez nemes cél, bár a tested megrontotta a Heruka, a lelked még tiszta maradt.
Ezt becsülöm. A szerelem a világ forgatóereje, és a Ti szerelmetek hallatán
most örülnek az angyalok. Segítek nektek. - mosolygott ránk a férfi.
Hatalmas
kő esett le a szívemről. Harry boldogan vigyorogni kezdett, én pedig szorosabban
öleltem a derekát. Sikerült! Az angyal segít nekünk! Ő bármire képes, ez
hihetetlen.
-
Bár a tested nem valószínű, hogy megérkezik abból a hangzavarból ítélve, ami
most lent van. Ha már itt lesz a valódi Louis, csengessétek meg ezt. - tett le
a konyhaszigetre egy aprócska ezüstcsengőt.
Határozottan
bólintottunk, majd az angyal még egy mosolyt megengedett felénk, és kirepült a
szobából. Azért még ott volt bennem a kétely, hogy mi lesz, ha Caddo nem tudja
elhozni a testem. De erős, erősebb, mint bármelyik angyal, sikerülni fog neki.
Csodálkozom, hogy ilyet tesz értünk, de nagyon hálás vagyok érte. Tényleg
megkedvelt minket, és nem csak úgy mondta. Arra gondoltam, csak nem olyan rossz
Ő, hisz a balesettel emberek 100-át mentette meg, engem is megvédett az
alvilágban, és most is segít nekünk. Valahol a kék, undorító teste mélyén,
azért jó ember...akarom mondani isten.
De
kétségbeesés, azt váltotta ki belőlem, hogy kiöntsem a szívem. Hogy elmondjak
mindent, hátha azzal Harry megért, és nem fog rám haragudni. Komolyan rá
néztem, a szavak csak úgy ömlöttem a számból.
-
Harry én nem akartam, hogy ez legyen. Én csak azt akartam, hogy szeress, hogy
velem legyél. Nem tudtam, hogy ez lesz belőle. Amikor láttam, hogy hiányolod
Louis-t, muszáj volt írnom egy SMS-t. El akartam mondani benne, hogy amióta
megláttalak, szeretlek, de neked Emmába kellett beleszeretned. Ha hamarabb
elmondom....Annyira sajnálom, kérlek, ne haragudj rám. - hajtottam le a fejem.
Nem
tudtam tőle elégszer elnézést kérni. Hatalmas hülyeséget csináltam, ami óriási
galibához vezetett. Azt akartam, hogy most azonnal keljek föl, és derüljön ki,
hogy ez csak egy rémálom volt. Akkor biztos az lenne az első dolgom, hogy
elmondom Harry-nek, mit érzek iránta. Utáltam magam, hogy ilyet tettem.
-
Lou! Képes voltál feláldozni értem a családod, a bandát. Csak azért, hogy
szeresselek. Hogy juthatott ekkor baromság az eszedbe? Én az igazi Louis-t
szerettem, kócos hajjal, zokni nélkül, nem kellett volna Emmává változnod. De
hogy is tudnék haragudni, mikor az az igazság, fordított helyzetbe én is
elfogadtam volna az ajánlatot?! Én is már több mint két éve szeretlek, és ha
van bátorságom bevallani, nem okoztam volna neked fájdalmat, és nem kényszerítettelek
volna ilyen döntésre.
Meglepett,
hogy Ő is azt hiszi, az Ő hibája. Hozzá hajoltam, és megcsókoltam. Soha nem
akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. Soha nem akartam, hogy nyelveink
abbahagyják a mozgást. De ez még nem volt tökéletes. Ez még Emma volt. És ismét
visszaterelődtek a gondolataim a lehetséges szörnyűségre, hogy Caddo nem tudja
felhozni a testem csak úgy.
Harry
lassan eltávolodott, majd a szokott módon nyomott egy puszit az orromra. Kicsit
szomorkásabb mosolyt villantott.
-
Most már tudom, hogy ez Louis csókja, de mégis jobban szeretném látni a Te kék
íriszeidet, mint Emmáét. - motyogta
halkan. Szomorúan lehajtottam a fejem, és lehunytam a szemem. Nem akartam
belegondolni, mekkora hülyeséget tettem, és mennyivel egyszerűbb lett volna, ha
csupán elmondom az érzéseimet Harry-nek. - Hé! - nyúlt az állam alá, és
megemelte, hogy a szemébe nézzek. - Ha kell, Emmával élem le az életem, de
Louis nélkül már semmi nem lesz ugyanaz. A banda, a srácok, a családod, minden
össze fog törni. - láttam a szemében a csillogást, de nem engedte el könnyeit.
Én viszont hagytam, hogy kicsorduljon az első könnycseppem. Pedig küzdöttem
ellene, de úgy tűnik, a lányok kontrollja nem olyan erős.
Fájt
beismernem, hogy Harry szavai igazak. Idióta voltam, hogy ekkora hülyeséget
csináltam. Harry lehúzott a kanapéra, és vártunk. Vártuk Caddo-t, de nem jött.
Pedig már bőven volt este is. Csak feküdtünk némán egymás karjaiban. Én Haz
hasát karoltam át apró kezeimmel, és a mellkasán nyugtattam a fejem, míg Ő a
hátam simogatta. Bár már biztos, hogy vele élhetek, de hazugság lesz az egész,
ha Emma testében kell maradnom. Már majdnem elmúlt éjfél, már csak 4 perc
kellett. 01:46-kor én meghalok, és mindenki gyászolni fog. Végig kell néznem,
ahogy a szeretteim a testem fölött sírnak, és azt kérdezgetik; "Miért?
Hogyan? Ki ölte meg?". És mi pontosan fogjuk tudni Harry-vel a válaszokat:
"Miért? Mert beleszerettem a legjobb barátomba. Hogyan? Isteni
segítséggel. Ki ölte meg? A szerelem."
De ezt senkinek nem volt szabad tudnia. Soha! Különben azt hiszik, csak be
akarjuk mocskolni az emlékem, és talán még diliházba is csuknak minket. Arról
nem is beszélve, hogy az istenek biztos nem szépen fogják lereagálni, ha
felfedjük Őket.
Csak
vártunk Harry-vel csendben. Már 1 óra is elmúlt. Már csak 46 percem volt
vissza. Tudtam, hogy az alvilágban más az idő, ott gyorsabban telik, ezért
aggódtam. Caddo isten létére tévedhet...gondolom. De azt is kinézem, hogy
szándékosan húzza az időt, hogy még nagyobb fájdalmat okozzon. Hisz Ő rossz, az
alvilágba való. Lehet, most is csak játszik velünk.
Ilyenkor
bezzeg az idő gyorsan telt. Mikor az ember késleltetni akarja, mindig siet.
Komolyan Harry-re néztem, miközben az állam a mellkasára támasztottam.
-
Ha Caddo nem ér vissza időben, tudd, hogy minden az én hibám, és nagyon
sajnálom. Csak azért tettem, mert szeretlek, nem akartam ekkora galibát.
Szeretlek Haz, az életem is feláldoztam érted. - csordult ki egy könnycseppem.
Ő
nem mondott semmit, csak szomorúan rám nézett. Láttam, ahogy a könnyeivel
küszködik, a homloka ráncba szaladt, ahogy a fájdalom és a szomorúság kiült az
arcára. Nyomott egy puszit a homlokomra, mivel csak azt érte el, majd
elsuttogta:
-
Én is szeretlek Lou.
Nagyot
sóhajtottam, és mikor ránéztem az órára, szomorúan tapasztaltam, hogy megint
eltelt két perc. Már csak 44 percem van. Vicces az idő, nemde? Talán direkt
siet ilyenkor, talán Ő is az alvilágba való, és gonosz. Talán direkt, velünk
akar kiszúrni. Talán Ő is csak játszik velünk, és közben jót nevet.
Ekkor
Caddo jelent meg a szobában. Az arcán aggodalom égett, a keze fekete tollas és
véres volt. A karján éktelenkedett pár vágás, amiből kék folyadék szivárgott.
Megsérült pár helyen, de nem volt vészes. Lehunyta a szemét, vett egy mély
levegőt, és lepetten figyeltem, ahogy a sebei bezárulnak, a kezéről lekopik a
vér, és elporladnak a tollak. Mikor kinyitotta a szemét, ismét a tökéletes lány
állt előttünk. Ez azért néha nekem is jól jönne. Aggódóan ránk nézet, és
hozzánk sétált.
-
Megöltem 19 angyalt. Nem tudtam elhozni a tested Louis, sajnálom. A megőrző túl
nagy falat volt, miközben még az angyalok is rohamoztak. Összevesztem Mono-val,
így nem kívánatos személy lettem az alvilágban, és a Herukák sem álltak mellém.
Azzal vádoltak, hogy megjavultam. Chh...még ekkora baromságot. - csóválta meg a
fejét mérgesen, és lehuppant a kanapéra. Ismét felhúzta a bal lábát, míg a
jobbat lelógatta. Lepetten néztem rá. Tényleg megjavult, hisz hirtelen segíteni
kezdett az embereken, köztük rajtunk is. De nem tudta elhozni a testem. Meg
fogok halni.
-
Mi? M-meg fogok halni? - kérdeztem óvatosan.
-
Sajnálom Louis, én mindent megpróbáltam, de nem bírtam el velük. Pedig most
kivételesen tényleg megtettem volna értetek. - hajtotta le a fejét sajnálkozva,
és kicsit megcsóválta.
-
Nem, nem lehet így vége! - akadtam ki, és pattantam fel. - Harry, nem lehet,
hogy meghalok. - pánikoltam be, és néztem a csodás göndör angyalomra.
Láttam,
hogy Ő teljesen lefagyott. Értelmeznie kellett, amit hallott. Louis nem lesz
többé, csupán Emma.
-
Nem! Ez nem lehet! - túrtam Emma szőke hajába idegesen.
Harry
hirtelen felpattant, és a konyhaszigeten pihenő csengő felé rohant. Felkapta,
és egyfolytában rázta, így az édes, magas hangon csengett folyamatosan.
Idegesen figyeltem, a tetteit. Hiába hívta az angyalt, mikor nincs meg a testem.
Úgy Ő sem fog tudni segíteni.
Ismét
megemelkedett a széltől a függöny, és berepült rajta a főangyal. Mint mindig
most is leporolta magát, és kérdőn nézett Harry-re, aki ekkor végre abbahagyta
a csengetést.
-
Megsüketültem, azért kicsit óvatosabb is lehettél volna Harold. - mosolygott rá
kedvesen, nagyon kedvelte Harry-t, hisz rá nagy jövő vár az angyalok között.
Harry
csak félénken mosolygott válaszul. Az angyal végigmért engem, majd a szeme
megakadt Caddo-n. Egyből összeráncolta a homlokát, és ismét kicsit felhúzta a
felső ajkát, mint a balesetkor. A szeme villámokat szórtak, és képes lett volna
a puszta tekintetével megölni a lánynak öltözött istenséget. Szerintem Caddo az
Ő fejében is olvasott, mivel védekezőn maga elé tette a kezeit.
-
Én nem akartam, hogy Aria meghalljon. Próbáltam megállítani Szeggo-t. - mondta
óvatosan.
Aria
biztosan valami fehér angyal volt, már a neve ártatlan csengéséből rájöttem.
Szeggo pedig szerintem az egyik Heruka, mivel mondta az angyal, hogy megölték
pár társát.
-
Hallottam híred! Te vagy a Heruka, aki kezd megjavulni. Úgy tűnik, igaz a
legenda. - mosolygott elégedetten az angyal. Lepetten néztem rá. Milyen
legenda? Caddo csak lehajtotta a fejét, és kicsit félénken nézett rám. Ezt nem
értettem. Az angyal elégedetten összefonta mellkasa előtt karjait.
-
Minden elismerésem, Louis. Te voltál az az ember, akiben reménykedtünk a
mennyben. A legenda szerint, van pár ember a földön, akinek olyan tökéletes a
vére, hogyha egy Heruka megissza, lassan megjavul tőle. Ezek szerint Te is egy
ilyen ember vagy, és még Emmaként is képes lennél segíteni. De persze ilyet nem
kérhetünk. Kár, hogy csak egy ivott belőled. Mind az ötre ráfért volna. -
fordult felém az angyal, és tiszteletteljesen végigmért.
Ezek
szerint mégis sikerült valamivel elnyernem a tetszését, hogy ne utáljon
annyira, amiért engedtem Caddo-nak. De azért eléggé meg is lepett, hogy én
ekkora jelentőséggel bírnék. Valahogy melegséggel töltött el, de nincs a pénz,
hogy vérbank legyek. Majd más vére által megjavulnak a Herukák, azt mondta az
angyal, van még ilyen ember a földön. Caddo kicsit talán szomorkásan is nézett
rám, amiért megjavítottam, de nem láttam a szemében haragot. Azt hiszem,
elfogadta, hogy jó lett, sőt talán még örül is neki. Kicsit büszke voltam
magamra. De ekkor Harry megszólalt félbevágva a gondolataim, teljesen jogosan.
-
Angyal, segítened kell nekünk. Nincs meg Louis teste, pedig Caddo próbálkozott.
- kérte a férfit Harry.
-
Sajnálom, de ha nincs meg a test, én is tehetetlen vagyok. Pedig tényleg
szeretnék segíteni, ha már ekkora jót tettél, Louis. De azt fel tudom ajánlani,
hogy mindketten legyetek velem főangyalok, ha már úgyis egyedül maradtam. -
nézett kicsit szúrósan Caddo-ra a végén, de Ő csak lehajtotta a fejét.
Harry
kérdőn nézett rám, láttam a szemében, hogy belemenne. Akkor együtt lehetnénk,
gondtalanul élhetnénk ketten, az idők végezetéig. Nem kéne semmi miatt
aggódnunk, segíthetnénk az embereken. Én is eljátszottam a gondolattal, hogy
kézen fogva repülök Harry-vel a felhők felett. Jó lett volna.
Harry
nyitotta a száját, és mosolyogva akart volna beszélni, miközben már bólogatott
is, de én félbeszakítottam.
-
Nem! - mindenki kérdőn nézett rám, még Harry is. - Haz, Te ezt akarod? Akkor
mindkettőnket gyászolnia kell a világnak Emmáról nem is beszélve. A szeretteink
szemében meghaltunk, a srácok összetörnek. Én nem akarom ezt. Inkább haljon meg
csak a testem fél óra múlva - néztem gyorsan az órára. Még túl sokat is
mondtam. -, de Te még élsz, ahogy Emma is. Nem akarom, hogy három család is
gyászoljon. - mondtam kétségbeesetten.
Harry
lehajtotta a fejét, és elszégyellte magát. Igazam volt, ezt mindenki tudta a
szobában. Az ujjaim Haz-éba fontam, és közelebb húztam magamhoz, majd hozzá
bújtam. Nem akartam meghalni, de úgy tűnik, muszáj lesz. De inkább csak én,
minthogy hárman. Akkor az egész világ gyászolna, mellesleg kicsit sem lenne
feltűnő, hogy három olyan ember hal meg egyszerre, akik közelről ismerték
egymást. Már láttam is magam előtt a címeket: "Meghalt Harry Styles
legjobb barátjával és szerelmével együtt!", "A One Direction két
szívtipróját megölték!", "Hármas gyilkosság!". Én ezt nem
akartam.
Ismét
kezdtem bepánikolni, a szememből hullottak a könnyek.
-
Angyal, ez nem lehet. Kell lennie, más módnak!
- akadt ki Harry.
Én
hangosan felzokogtam, éreztem, ahogy itt a vég. Alig volt vissza 15 percem.
Éreztem, ahogy a lelkem megtörik. Szinte Emmán éreztem, ahogy a valódi estemből
szép lassan kiszökik a maradék élet. A fájdalom hatalmába kerített. Már nem
volt vissza sok, már haldokoltam.
-
Angyal, mindjárt meghal! Csinálj valamit! - kiabálta Harry mellettem, de én
alig hallottam valamit.
Fáradtan
néztem az órára, és meglepődtem, amikor azt láttam, hogy alig van 8 percem.
Tudtam, Emma felébred, majd a testem halála után, és újra élhetek Harry-vel,
mégsem hittem volna, egy kis időre én is meg fogok halni a valódi testemmel
együtt. Ezt nem mondta eddig Caddo. Talán Ő sem tudta, hisz olyan aggodalmasan
nézett rám. Az angyal mondott valamit sietve, és Caddo-t hívta. Magyarázott
neki valamit, de nem értettem a szavaikat. Annyira egybefolytak, még az alakjuk
is kezdett elhomályosulni, de azt még láttam, ahogy megfogják egymás kezét, és
felém jönnek. Ez egy kicsi örömmel töltött el, hisz ezek szerint kibékültek, és
már nem vitáznak, lassacskán Caddo is megjavul. Harry magához húzott, és az
ölébe fektetett. Fölöttem sírt, de én erőtlenül néztem rá. Valamit kiabált
artikulálatlanul, de nem értettem. Nem akartam, hogy szomorú legyen, mindjárt
felkelek bár Emmaként. Az idő telt, én pedig egyre álmosabb lettem. Már nem
éreztem fájdalmat, inkább csak kellemetlenséget. Olyan furcsa zavaró érzésem
volt. Harry erősen ölelt, majd végképp elsötétedett minden körülöttem. De
legalább a karjaiban tartott.
6.
fejezet.
A
fejem zúgott, azt sem tudtam hitelen, hol vagyok. Nem tudtam, mi történt, miért
érzem úgy, mintha átment volna rajtam egy úthenger, és meghaltam volna
kis időre. Aztán szépen lassan beugrott minden, és beugrott, mikor éreztem ezt.
Amikor reggel Harry mellett ébredtem Emmaként. Gyorsan nyitottam ki a szeme,
meg akartam látni Harry-t, ahogy engem néz...vagyis Emmát, és Louis már halott
valahol. De nem láttam szerelmem göndör arcocskáját. Helyette a fehér plafont
pillantottam meg. Lassan ültem el, de még így is fájdalom nyilallt a
végtagjaimba. A saját konyhámban voltam. Lepetten néztem szét. Mellettem a
földön vércseppek csillogtak, és egy félig vérrel átázott konyharuha. Lenéztem
a jobb kezemre, és lepetten mértem végig a már megszáradt vérrel körülvett
hosszú vágást a tenyerembe. Nem bírtam felfogni, hogy most tényleg álmodtam.
Sokszor ájultam már el a vér látványától, pláne kicsi koromban, de még soha nem
képzeltem semmit eszméletlenül. Egyszerűen csak kiesett az az időszak. De most
olyan élénken éget a fejemben minden, mintha tényleg megtörtént volna. Bár már
nem folyt a kezemből a vér, mégis csúnya látvány volt. Erőt vettem magamon, és
felálltam. Örömmel tapasztaltam, hogy
ismét magasabban vagyok a földtől, és a hajam sem érzem lebukni a
fejemről, így nem vagyok Emma. De a biztonság kedvéért, azért még megtapogattam
az arcom. Egészen addig kételkedtem, míg meg nem éreztem az államon a kevés,
lágy borostát. Szélesen elmosolyodtam, és a csaphoz mentem, amibe még mindig
ott pihent a törött pohár. Megengedtem a vizet, és alá tartottam a kezem.
Felszisszentem a fájdalomtól, amikor a víz hozzáért a sebemhez, de az égető
érzés hamar alább maradt. Lemostam az alvadt vért, majd az egyik
konyhaszekrényből elővettem az elsősegélydobozt, és bekötöttem a kezem gézzel.
Erre már nem lett volna elég egy sebtapasz, ahhoz túl nagy volt. Gondolkoztam,
hogy lefertőtlenítem, vagy bemegyek a kórházba, de nem hajtott annyira a vágy.
A fertőtlenítés nagyon fáj, a kórházban pedig mindent túldramatizálnak, a
médiáról nem is beszélve, ami egyből kiszagolja, ha ott vagyok.
Közben
persze gondolkoztam a képzelgésemen, és arra jutottam, hogy elmondom Harry-nek.
Talán tényleg Ő is szeret, mint az álmomban. Talán mégsem akkora hülyeség. Jó
volt eljátszani a gondolattal, talán ma lesz a szerencsenapom. Nem érdekelt, az
idő, elindultam az ajtóhoz, hogy beülök a kocsimba, és elhajtok Haz házához. Nem
érdekelt a kezem, minél előbb ott
akartam lenn, és végre Louis-ként megcsókolni édes ajkait. Már világos volt, az
egész éjszakát úgy tűnk ájultan töltöttem. A kocsi órája szerint fél 8 volt. Ez
megmagyarázta, miért nyüzsög ennyi mindenki az utcán. Ezen a környéken nem volt
kerítése a házaknak, ez volt a szokás. Biztonságos környék volt, esténként a
rendőrök járőröztek. Az emberek sietősen nyüzsögtek minden fele.
Belecsúsztattam a kulcsot a kocsiba, és elindítottam. Hátrafordultam, hogy
tolassak. Én mindig is így szerettem, utáltam tükörrel tolatni. Így aztán
tökéletesen láttam, ahogy egy fekete Audi állja el az utam. Így nem tudtam
kiállni, pontosan mögém parkolt. Kiszálltam, hogy szóljak neki, de a autó
ismerős volt.
Mikor
becsuktam a kocsim ajtaját, hogy elindulok, éppen akkor szállt ki az Audi-ból
is Harry. Harry? Komolyan Harry? Sietős léptekkel elindult felém, mikor
meglátott. Az arcán eltökéltséget láttam. Megállt közel hozzám, és a szavak
csak úgy dőltek belőle. Még azt is nehezemre esett felfognom, hogy hozzá
indultam, de most itt van, nem hogy a szavait.
-
Louis, volt egy idióta álmom este, amiben Emmává változtatott téged egy isten,
mert szerettél engem, de a valódi Louis meghalt, aztán jött egy angyal. És
Emmában maradtál, és úgy kellett élned velem, és... - magyarázta miközben
hadonászott össze-vissza. Hangosan beszélt, teljesen össze volt zavarodva. A
szemeim lepetten kerekedtek ki. Az álmodta, amit én hallucináltam ájulás közbe.
-
Harry! - szóltam rá komolyan, mivel már túl sok mindent mondott, túl gyorsan
beszélt, és egyáltalán nem értettem a szavait. Elhallgatott, és ijedten nézett
rám. Kicsit talán félőn is, hisz a hangom meglehet, erősebb lett, mint akartam.
- Szeretlek. - mondtam ki határozottan.
A
szemei kikerekedtek, szemöldökét felhúzta. Ajkai között apró rés keletkezett,
és kapkodni kezdte a levegőt. Ezt a mellkasa gyors mozgásából láttam.
-
Én is szeretlek. - felelte vigyorogva, majd megcsókolt.
A
derekamnál fogva rántott magához, és hagyta, hogy ajkaink összeérjenek. Azonnal
találkoztak nyelveink, és vad csatába kezdtek. Éreztem, ahogy kicsit lejjebb
hajol, hisz férfi létemre is alacsonyabb voltam úgy fél fejjel. Mikor levegő
után kapkodva eltávolodtunk, nyomott egy lány puszi a orromra pont úgy, ahogy
az álmunkban, amiben már nem voltam biztos, hogy nem történt-e meg. Szélesen
elmosolyodtam, mire Ő is. Ekkor villant mellettünk valamire, ami kis időre
elvakított, majd oldalra néztünk. Egy fotós mászott éppen a szánkba a
fényképezőgépjével, és örült, hogy lekaphatta két sztár nem mindennapi csókját.
De egyszer csak úgy magától leejtette a gépet, ami így összetört. Lepetten,
mérgesen nézett a masinájára, mire megzavarodtam. Nem értettem, hogy ejthette
le. Körbenéztem az utcán, sokan megbámultak minket, pár lány örömében
sikítozott a túloldalt, nyilván látták a csókot. Harry oldalba lökött, majd
mikor ránéztem, a fejével az egyik irányba bökött. Zavartan néztem oda, és az
utca túl oldalán, a járda előtt megláttam az angyalt, mellette pedig a nagy,
kék Caddo-t, aki immáron hatalmas fehér szárnyakkal rendelkezett. Már nem is
volt olyan kék, némelyik testrésze már átváltott bőrszínre. Kicsit talán
alacsonyabb is volt, és a szeme is barna lett, nem pedig vörös. Szemfogai
eltűntek, körmei normál méretűek voltak. Fehér, bő nadrágot viselt, mint az
angyal. A fején megjelent kevés loknis haj, ami egyértelműen egy nagyon régi
korra volt jellemző. Kezdet angyallá alakulni, ahogy megjavult a szíve.
Kedvesen
elmosolyodtam, mire Ők is. Bár az angyal nem nyitotta ki a száját, mégis
hallottam a hangját magunk körül.
-
Várunk titeket a mennyben.
Még
szélesebben elmosolyodtam, és Harry-hez bújtam, hogy átöleljen. Továbbra is
Őket néztük, majd Caddo hangját hallottam. Bár lágyabb lett a beszéde,
csilingelő, ahogy egy angyalhoz illik, azért megismertem.
-
Köszönöm.
A
szemembe szeretet szökött, amitől Ők csak kedvesen bólintottak. Szerintem Harry
is így nézhetett rájuk. Kitárták hatalmas szárnyukat, és eltűntek a felhők
között. Egyszer mi is oda fogunk jutni ketten. Nem érdekelt, ki lát meg minket,
összekulcsoltam ujjainkat, de továbbra is öleltem Haz-t.
Többé
soha nem láttuk az angyalokat, vagy bármilyen természetfeletti lényt, de ez a
kaland megtanított minket, hogy soha ne féljünk elmondani az érzéseinket, mert
csak nagyobb bonyodalmak születnek belőle. Soha többé nem engedtem el Harry-t,
az idők végezetéig együtt leszünk, talán még tovább, hisz még sokat kell majd
tanulnunk angyalként.
Lehet egy kérdésem? Honnan van ennyi ötleted a történetekhez? Egyszerűen elképesztő vagy! Olvastam az összes történetedet, de esküszöm, egyik nem volt sablonos! :D Csodállak.
VálaszTörléshát elmondhatom, de psszt, ez titok. ezt meg a What are you thinking?-et igazából álmodtam. #blush nem 1D tagokkal, hanem a környezetem szereplőivel. a gond csak az, hogy ezekre nem mindig emlékszem, mikor felkelek, pedig akkor tuti több történet lenne. gyakran riadok fel az éjszaka közepén egy álomból, akkor egyből előkapom a telefonom, és leírom egy jegyzetbe, hogy reggel megmaradjon. a legtöbb, nem érdemes egy történetnek, de akkor is ott van. így össze tudom kombinálni a két kedvenc elfoglaltságomat; az írást és az alvást. :D
Törlés:D Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. :) Nagy rajongód vagyok. És csak gratulálni tudok. :D
TörlésSzia:) Ez az elsô történet,amit olvastam tôlled és nem tudom megfogalmazni,hogy mennyire tetszett*---* Azonnal neki is látok a többi elolvasásának is:) Elképesztô író vagy! Csodálatos,ahogy fogalmazol és ahogy át tudod adni az érzéseket! Én is szeretnék majd egyszer így írni:)) Ezt a történetet én nagyon aranyosnak,izgalmasnak és tanúlságosnak tartottam:) Nagyon hálás vagyok neked,amiért írod ezt a blogot,te írónônek születtél az már biztos<3 Már nagyon kíváncsi vagyok a többi történetre,úgyhogy el is kezdem olvasni:) Tényleg szuper vagy,bárki bármit mond ezt ne felejsd el!:)
VálaszTörlésEzek nagyon csodás szavak, igazán hálás vagyok értük. Boldog vagyok, hogy így gondolo, köszönöm szépen. Sok történet van még fent, jó olvasást hozzájuk. :)
TörlésNem is láttam eddig ezt a történeted, tegnap éjszaka találtam rá, annyira belemélyedtem hogy nem bírtam letenni pedig már elég késő volt! :D Ez annyira de annyira tetszett, hogy nem tudom leírni! :) Fura volt Louist elképzelni lány testben, elég vicces volt, ahogy belegondoltam! :) Aztán könnyek szöktek szemeimbe ismét, izgultam is aztán pedig mosolyogva olvastam a végét!! :3 Ebben minden benne volt és nagyon tanulságos történet!! :)
VálaszTörlésEgyszerűen nem tudok betelni a történeteiddel!! :D
Ezt örömmel hallon, és nagyon boldog vagyok tőle. Komolyan. Ez valóan kicsit különleges lett, és biztató, hogy ennyire beleélted magad. :)
Törlésúristeeen. hát ez hihetetlen volt.:DD eszméletlenül jó vagy.:DD csak így tovább, élvezet olvasni a történeteid, fenomenális.:D
VálaszTörlésszeretettel, egy hatalmas Larry shippertől.<3
Ezt örömmel hallom, boldog vagyok, hogy így gondolod :)
Törlés