Sziasztok!
Íme,
a történet, amit ígértem a Névtelen félig utálkozónak, meg persze mindenkinek,
aki szereti az írásaimat. Ez egy átlagos fanfiction, majd meglátjátok a
lényegét.
Ismét
figyelmeztetnék mindenki: A TÖRTÉNET TÖBB +18-AS RÉSZT IS TARTALMAZ!
Ez
elé nem tudok nagyon sok mindent írni, ennyi volt minden, amit tudatni akartam
veletek Róla. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. Jó olvasást!
xoxo
Zsoo
1.
fejezet.
Hallgatni
akartam a szívemre, talán ez olyan nagy bűn?! Nem értettem, miért csinálnak
ekkora ügyet ebből az egészből. Csupán két hónap! Oké, ez tényleg sok egy
kicsit anyai szemmel nézve, de nem fogok miattuk meghátrálni, ha már
kínálkozott egy ilyen lehetőség. Tudom, féltenek, de én akkor is menni akarok.
Tisztában vagyok vele, hogy én leszek az új kis-kedvenc Miami-ból, viszont ez
engem soha nem érdekelt. Meglehetősen könnyen jöttem ki az emberekkel, ezzel
soha nem volt gondom. Mindenkivel meg tudtam szerettetni magam, egy
pillantásomba került, valamint én is azonnal kiismertem a velem szemben álló
embert, így tudtam, kihez szabad közelednem, illetve kihez nem.
És
persze Anyáéknak sem volt gondjuk aggodalomra, hisz jó helyen fogok lakni. Az unokatestvérem
egy lakást bérel London-ban, vele fogok lakni 2 hónapig. Alig vártam a percet,
mikor végre megérkezem, tűkön ültem a kocsiban, majd könnyes búcsú után ez
folytatódott a repülőn is. Csodás álmok kísértettek az út alatt, melyek mind a
tökéletes London-ról szóltak. Még csak egyszer voltam itt 5 éve, Karácsonykor.
Többé soha, inkább a rokonok jöttek hozzánk. Valamiért jobban tetszett nekik a
pálmafás karácsony, de én inkább a havasért voltam oda. Persze imádtam Miami-t,
amikor csak tehettem szörföztem, röplabdáztam, napoztam, buliztam.
Hiányozott
a városom, már most éreztem ezt. Álmos voltam, nem csoda, hogy aludtam a
repülőn. Tegnap este ugyanis alaposan elbúcsúztam, mondhatni csak a képek
elevenítették fel bennem a történteket. A háttérképemnek is egy tegnap este
készült partyfotót választottam. Csak, hogy emlékezzek, milyen boldog voltam
akkor este, és honnan is jöttem, kiktől. Mert bár imádom London-t, és nagyon
szeretnék ide jönni többször is, mégis csak Miami az én otthonom, és ez soha
nem fog megváltozni...
Gondoltam
ezt én naivan akkor.
Izgatottan,
női mivoltomat meghazudtolóan nagy léptekkel indultam el a reptéren a kapun
kívül, miután sikeresen átvettem épségben maradt csomagon. Megálltam az ajtó
előtt, és alaposan végigmértem az embereken. Drágalátos unokatestvérem arcát
kerestem. És meg is találtam kis keresgetés után a hatalmas tömegben. Szélesen
mosolygott rám, ettől orra ráncba szaladt. Kék szeme csillogott, ahogy elindult
felém, és én is vigyorogva közeledtem.
-
Anabelle! - tárta ki előttem karjait, mire belevetettem magam ölelésébe.
-
Szia Lou! - motyogtam nyakába.
Erősen
szorított, fel is emelt, így éreztem, ahogy megrúgom bőröndöm magam mögött, de
szerencsére nem döntöttem fel. 10 éves koromig sülve-főve együtt voltunk, akkor
még Ők is Miami-ban éltek. Aztán 11 lehettem, mikor elköltöztek Angliába. Azóta
csak 5 éve láttam, mikor itt Karácsonyoztunk, de szinte heti rendszerességgel
beszéltünk Skype-on órákon át. Imádtam,
talán Ő volt a legjobb barátom.
Elengedett,
és megfogta csomagom. Én húztam, Ő simán felkapta.
-
Annyira vártalak! Bemutatlak mindenkinek, csodás lesz. Hétvégente szétbulizzuk
az agyunk, a haverjaim csodás arcok, majd megismered őket. Már alig várja
mindenki, hogy láthasson. A fél suli beléd esett, mivel megmutattam sok
mindenkinek a képed. A föcitanár oda van, hogy jössz, éppen USA-ról tanulunk.
Van egy... - dőltek belőle a szavak, melyeket bár felfogtam, mégis lassan
kezdtem túlterhelté válni. Játékosan nekimentem, miközben haladtunk ki a
fotocellás ajtón.
-
Nyugi, Louis! Lassíts, még csak most érkeztem! Vágom, hogy én vagyok az új kis-kedvenc,
de nem kéne szétszedni. - nevettem rá, miközben a kocsijához vezetett.
Megcsapott
a hideg londoni levegő, így összehúztam magamon pulcsim, még nem voltam ehhez
öltözve.
-
Oké, bocsi, csak annyira vártalak. - mosolyogott rám féloldalasan.
Alig
tudtam tartani gyors tempóját kedvenc bézs magas-sarkúmban, de szerencsére
megérkeztünk a megfelelő autóhoz. Tudtam, hogy ez az övé, sokat áradozott róla,
mennyire örül, hogy egy ilyet kapott a 18. szülinapjára. Nekem még nincs
jogsim, de nem irigylem annyira.
Ahogy
beültem, megcsapott a kellemes meleg. Ő bepakolta a csomagom, majd helyet
foglalt mellettem. Mosolyogva méregetett kicsit, de én is így tettem. Örültem,
hogy végre ismét láthatom élőben.
-
Tényleg jól áll ez a haj. - jegyezte meg, majd elindultunk.
Elnevettem
magam, és már csak megszokásból is végigsimítottam frufrumon. Úgy egy hónapja
csináltattam magamnak ombre festést. Mindenki szerint jól áll, mivel barna a
hajam, göndör és meglehetősen hosszú. A szemem ugyanolyan kék, mint Louis-nak,
mindketten Anyukánktól örököltük, akik testvérek. De az Ő családja
Doncaster-ben él.
Az
utat végigbeszéltük mindenféle jelentéktelen dologról, amiről általában.
Imádtam vele beszélgetni, olyan felemelő volt, még az időjárással is el tudtunk
lenni egy óráig. A humora volt a kedvencem, bármikor mosolyt tudott csalni az
arcomra, és ezt rendszerint ki is használtam rossz napjaimon.
A
lakása igazán otthonos volt, nekem előkészített egy szobát, amit azonnal el is
foglaltam. Hoztam mindent, hogy otthonosabbá tegyem. Hamar berendezkedtem
miközben még mindig beszélgettünk.
***
Az
ébresztőm dallamosan indult meg a párnám alatt. Egyből kipattant a szemem, és
lenyomtam. Már alig vártam a reggelt. Hétfő van, megyek Louis-val suliba.
Iskolalátogatáson vagyok egy hónapig, mivel jók az eredményeim, beleegyezett
mindkét igazgatóság.
Átbaktattam
unokatesómhoz, aki éppen a másik oldalára fordult, gondolom, neki is csörgött
az ébresztője, de lenyomta. Az ágyára ugrottam, szerintem félig a hátára, mivel
fájdalmasan felnyögött.
-
Kellj fel, Lou! Gyerünk, ma suli! - kiabáltam a fülébe, és közben ugráltam az
ágyán, mindenfele.
-
És ez miért is olyan kurva jó dolog? - kérdezte morcosan, félig a párnába.
-
Mert egész nap én foglak szórakoztatni. - kiabáltam viccesen, és lehúztam róla
a takarót.
-
Anabelle állj le! Inkább készülődj, mindjárt megyek én is. - mondta még mindig
csukott szemmel.
-
Persze, aztán meg visszaalszol. - ültem a derekára, így egy fájdalmas nyögés
hagyta el a száját.
-
Jössz nekem egy vesével. - motyogta ráncos homlokkal csukott szemei fölött.
Összekócoltam
amúgy is reggeli frizuráját, majd leszálltam a hátáról. Ugrándozva kivonultam a
szobájából egyenesen a fürdőbe zuhanyozni, fogat mosni, összeszedni magam.
Nagyon siettem, így fél óra múlva (ami nálam igazán rekord) tökéletes hajjal,
sminkkel, törölközőbe vonultam vissza a szobámba. Most jött a nehezebb része.
Mit
kéne felvenni?
Úgy
10 perc után a kedvenc fekete farmerom és egy bő, fehér ing mellett döntöttem,
melynek szegecses volt a gallérja. Nem akartam nagyon kiöltözni, de mégis be
akartam mutatkozni illőképpen. Szerencsére sikeresen becsomagoltam a hatalmas
bőröndömbe a fél ruhatáram, így volt miből válogatni. Letrappoltam a lépcsőn,
és bepakoltam a kedvenc fekete, szegecses táskámba, mikor lerohant Louis is
táskával az oldalán. Mielőtt hozzám jött volna az előszobába, elvett a pulton
lévő tálból két almát. Az egyiket nekem dobta, amit sikeresen elkaptam. A
sajátját a szájába harapta, míg felkapta cipőjét és kabátját.
-
Kösz. - mosolyogtam rá, majd felkapkodtam a fekete dzsekim, a fekete, szegecses
magas-sarkúm és a fekete Chanel táskám.
Nyomott
egy puszit az arcomra, majd kitipegtem mellette a kocsijához, és elindultunk.
-
Hányra is kell bemenned? - haraptam az almámban.
-
9-re. - felelte, így lenyugtáztam, hogy még van 30 percünk.
-
Mi is volt tegnap az a hadarás? Hogy megmutattad a képem a sulinak? - kérdeztem
nevetve.
-
Igen. Kíváncsiak voltak rád, én pedig megmutattam az egyik képed. Készülj, hogy
a srácok nagy része beléd zúgott, és nyál csorgatva nyugtázták le, milyen jó
csaj vagy. - nevetett rám.
Nagyot
haraptam az almámból, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Már tudtam,
hogy kell kezelni a nyomulós srácokat, volt benne gyakorlatom bőven. Ennek
ellenére, én soha nem sem estem pofára, mindig csak én tiportam őket földre, de
persze nem szándékosan. A pasik a lábaim előtt hevertek, de én nem nagyon
tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, ezért is lettem nagy
"pasfaló" a suliban, pedig én egyikkel sem tettem semmit. Még csak
hozzájuk sem szóltam. A Valentin nap katasztrófa volt, ha tehettem volna mindig
ellógtam volna. Utáltam, hogy az asztalom, a padom, a szekrényem tele volt
levelekkel. Elolvastam őket természetesen, jól estek, de nem tulajdonítottam
nekik nagy jelentőséget. De idén itt fogom tölteni a Valentin napot, egészen
konkrétan egy hónap múlva lesz. Így legalább megúszom az otthoni őrületet, de
Louis elmondása alapján nem biztos, hogy itt jobb lesz a helyzet.
-
Belle, megjöttünk! - mosolygott rám Louis, majd kiszállt.
Megráztam
a fejem, és izgatott mosolyt villantottam, majd én is kipattantam. Elindultunk
a suli fele a parkolón át. Mindenfele diákok, rengeteg elismerő pillantást
kaptam, valaki még fütyült is, de nem tudom, ki. Pedig nem voltam nagyon
kihívó. Ahogy elnéztem a lányokat, nem voltak hozzám hasonlóak. Szépek voltak,
nem erről van szó, nem is erre gondoltam. Sokkal inkább az öltözködésükre. Semmi
nőiesség nem áradt belőlük a stílusuk alapján. Akkor ezért kavartam ekkora
port. De hiába, nekem nincsenek ilyen nagymama ruháim, így sem miniszoknyába
jöttem, csupán farmer és dzseki.
-
Fura a sulitok, a csajok durvák. - súgtam oda Louis-nak, aki csak felnevetett,
és bólintott válaszul.
Elmosolyodtam,
és fellépkedtem a lépcsőn a bejárat fele. Benyitottunk az ajtón, mire minden
szem ránk szegeződött, pontosabban rám. A srácok nyálukat csöpögtették a tiszta
padlóra, míg a lányok irigykedő pillantást küldtek. Kínosan éreztem magam,
ilyen még soha nem történt velem. Louis-ba karoltam, hogy segítséget kérjek
tőle, mire rám mosolygott, majd húzni kezdett a folyosón a sok ember között.
-
Nem tetszik a sulid. Még soha nem kaptam ekkora figyelmet. - súgtam neki,
miközben magamon éreztem mindenki lopott pillantásait.
-
Ahogy mondtad, Te vagy az új kis-kedvenc. - nevetett rám, majd intett három a
srácnak.
Odakaptam
a fejem, mire tőlük is megkaptam a bambuló pillantásokat. Az aulában voltunk,
mindenfele padok voltak, Ők is hárman egy ilyenen ültek. Louis feléjük húzott,
így készültem, hogy bemutatkozhatom végre valakinek személyesen is. Látványosan
végigmértek, és ahogy láttam, tetszett nekik a látvány. Hova kerültem?! Miami-ban
legalább kevésbé nyilvánosan csinálják.
-
Hali srácok! - köszönt nekik Louis.
-
Hello. Haver, nem mondtad, hogy az unokatesód egy földre szállt angyal. - vette
elő nekem egyik legszebb mosolyát egy feketehajú srác. Én csak elmosolyodtam,
már régen nem pirulok le ilyeneken.
-
Nyugalom Szívtipró! - nevettem rá, mire a srác szemmel láthatóan elégedett
vigyort villantott.
-
Srácok, Ő az én drága unokatesóm, Anabelle. - mosolygott Louis, mikor
bemutatott nekik, majd én is megtudtam nevüket. - Ők itt Liam, Niall és azt
hiszem, Zayn már kellőképpen bemutatkozott.
Elnevettem
magam, és elhintettem, egy "Sziasztok"-ot. Aranyos pasiknak tűntek.
Zayn karján azonnal feltűntek a tetoválások, és a fülbevalóját is egyből
kiszúrtam. Kétség kívül mindig is a rossz pasik voltak az eseteim, így top 3-ba
van az eddigi listámon, melynek többi résztvevője az otthoni suli tanulója. A
szöszi, Niall nagyon vigyorgott rám, de szerintem alapból ilyen, letaglóztam
ízes nevetésén. Nagyon tetszett. Tipikusan olyan, mikor nem a helyzet
viccességén, hanem az Ő nevetésén szakadunk a röhögéstől. A barna srác, Liam
egy füzetet bújt nagyban, és próbált magolni. Úgy tűnik, ez nem csak nekem tűnt
fel.
-
Mitől lett hirtelen ennyire érdekes a füzet, Li? - kérdezte tőle Louis,
miközben leengedte karját, így elvettem kezem, mellyel eddig belékaroltam.
-
Maradj már, Louis! Totál kiment a fejemből a mai dolgozat. - küldött felénk
aggódó pillantást, majd visszafordult jegyzetébe.
Érdekelt
volna, mit talál ennyire érdekesnek, de nem kérdeztem rá. Még nem akartam
ennyire közeledni feléjük, bár Lou jó barátainak tűnnek. Meg persze azt sem
nézné ki belőlem senki, hogy okos vagyok, és nem akartam kérdéseket. Nem tudom,
miért nem fér össze az emberek fejében az okosság a szépséggel. Ha azt mondják
nekik, színötös átlag, egy szemüveges, pattanásos csaj jut eszükbe, aki
trapézgatyába járkál. Én ilyen lennék? Kétlem!
-
Menjünk a terembe! - súgta a fülembe Louis.
Én
csak bólintottam, majd elköszöntünk a srácoktól. Meglepett, hogy ezek szerint
akkor nem osztálytársak, de nem foglalkoztatott sokáig. Az izgalom nőtt a
gyomromban, szinte görcsbe rántotta azt. Még ha itt is van mellettem Lou, csak
egy új iskola, egy új hely. Bár nekem még csak a tanulás miatt sem kell
aggódnom.
Benyitottunk
egy modern terembe, mint otthon a miénk. Lassan minden arc felénk fordult, de
én ezt nem akartam megint, így meglöktem Louis-t láthatatlanul, aki elkezdett
húzni a pad fele. Leült egy üres, egyszemélyes padba az ablak mellé, én pedig
mellé telepedtem jobbról. Az utolsó előtti sorban voltunk, ami elég távolt
jelentett ebben a teremben. Tudtam, szinte mindig ebben teremben vannak, így én
"örökké" itt fogok ülni.
Páran
odajöttek hozzám bemutatkozni, többségük pasi volt. Mára megkaptam a bók adagom,
de éreztem, itt még nincs vége. Az első
óra is haladt előre, a Tanárnő kedves volt velem, bár azt megjegyezte, hogy
elég csúnya az akcentusom. De persze nem sértésnek szánta, én is nevettem
rajta. Tudtam, én is hallottam, hogy eltörpülök a tökéletesen elit, brit
kiejtés mellett. Olyan trógernek éreztem magam, de aztán arra jutottam, hogy
ebben vagyok különleges az itteniek között.
Elkezdődött
az óra. Unalmas volt, de nekem mégsem tűnt annyira annak, hisz új hely, új
élmények. Louis szorgosan jegyzetelt mellettem, ahogy mindenki előttünk, mivel
mi ültünk leghátul, az utolsó előtti padokban. Mögöttünk már senki nem volt. Az
óra nagyon a vége fele járhatott, percek voltak vissza, mikor kivágódott az
ajtó, és egy srác jött be rajta kopogás nélkül. A Tanárnő azonnal oda fordult,
de nem mondhatnám lepettnek.
-
Mr. Styles. Csodálom, hogy megtisztelt minket társaságával hétfő hajnalban. -
mondta cinikusan a hölgy.
Kérdőn
húztam fel a szemöldököm, ez a srác érdekes volt. Hátulról láttam, tetszettek
göndör tincsei, melyek kócosan, mégis rendezetten meredeztek mindenfele. Fekete
kabátja volt, a gallérját fehér mű báránybőr díszítette. A gatyája is fekete
volt, lelógott feltűnően kerek fenekén. Még az alsója is kikandikált, sötétkék
pólója alatt. Sötétbarna lakkozott csízmát viselt, feltűnően jó stílussal volt
megáldva. A neve is tetszett; Styles. Milyen Styles? Ezek szerint rossz fiú, a
Tanárnő alapján el szokta lógni ezt az órát.
-
Úgy véltem, néha Tanárnőnek is lehet kivételesen tetszetős napja. - rántotta
meg a vállát a srác még mindig háttal.
Hangja
mélyen csengett, rekedtesen, mégis valahogy csábítóan hatott. A fejemben
elképzeltem hozzá egy arcot nagy, barna szemekkel. Általában be szokott jönni
megérzésem, vajon tényleg úgy nézhet ki, mint képzeletemben a hangja alapján?!
-
Micsoda nagylelkű Mr. Styles. Ebben az esetben le sem üljön, csengetnek...most.
- mondta a Hölgy, mire mintegy végszóra valóban kicsengettek. Lepetten húztam
fel a szemöldököm, mint egy boszorkány, pedig kedves nő volt. A Tanárnő kiment
a teremből, míg a srác megfordult, és felém indult a padok között. Ekkor
megvizsgálhattam arcát. Egyáltalán nem olyan volt, amilyennek én elképzeltem,
az ilyen ritka eset. De kellemesen csalódtam, nagyon jól nézett ki. Vonásai
férfiasak voltak, felnőttesek. Talán már 19 volt. Szemei zölden csillogtak
minden érzelem nélkül, komoly volt. Ajkainak szép metszése volt, miden egyes
szeglete hívogatta magához a női ajkakat. Rám nézett, és látványosan végigmért.
Elmosolyodtam, és felálltam, ahogy Louis is. Még jobban megfigyelt magának,
amitől ezúttal majdnem elpirultam, de sikerült visszafognom magam. Megnyalta
alsóajkát, majd hüvelykujját végighúzta rajta. Ebből arra következtetek,
tetszett neki a látvány. Megállt előttem, a padra támaszkodott. Magasabb volt
nálam, pedig a cipőm is sokat dobott a latba. Ismét végigmért, ezek szerint
neki is csak a külsőm tetszett. Mélyen a szemébe néztem, és várakozón
mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, mit hoz ki ebből. Ő rosszfiúsan elmosolyodott,
biztos vagyok benne, ezzel lányok millióit veszi le lábáról, köztük engem is,
de nem mutattam. Nem akartam könnyű diónak tűnni, még ha azonnal a karjaiba is
vetettem volna magam. Két kicsi gödröcske villant ki arcán, amitől valami
olvadni kezdett bennem.
Nyitotta
volna száját szólásra, de Louis közénk állt.
-
Belle, menjünk! - mondta nekem, de közben farkasszemet nézett előttem a
sráccal.
Védelmezőn
takart el teste az ismeretlen elől, ebből arra következtettem, valami nem
stimmel ezzel a Styles-al. Louis akkora volt, mint én, így Ő is kisebb volt a
fiúnál, mégis védelmezett engem.
Engedelmeskedtem
neki, így elmentem a srác mellett. Louis még figyelte kicsit, majd Ő is
követett. Érdekes volt a helyzet, nem mondott semmit a pasi. Én még új voltam,
nem tudtam, ki Ő, de nyilvánvalóan nem kedvelt személy. Kérdőn állítottam meg
Louis-t a folyosó szélen, az egyik szekrénysornál, mikor mellém ért.
-
Ki volt ez? - kérdeztem halkabban.
-
Harry Styles. Ne ismerkedj vele, nem komplett a srác. - mondta komolyan.
-
Miért? - tudni akartam róla mindent, nagyon érdekelt.
-
Magának való srác, soha nem ismerkedik, nem beszél senkivel. Csoda, hogy
előtted megállt. Sokat lóg a suliból. Az Apja egyetemi professzor, a sulinkban
is tudja mindenki a nevét. Háromszor jött be a 4 év alatt összeverve, és ötször
hívták ki a rendőrök. Senki nem tudja, hogy mi történt. Állítólag megvert
valakit, így bíróságra kellett járnia. Már kétszer mentették fel, hála Apjának.
Komolyan
bólintottam, jelezve, hogy megértettem. Vonzottak a rosszfiúk, hisz kit nem, de
azért ennyire nem. Nem fogok vele foglalkozni, nem tulajdonítok neki nagy
jelentőséget.
Gondoltam
ezt én naivan akkor.
Louis
megmutatta nekem az iskoláját, reggel nem volt időnk az óra miatt. Most viszont
mindent megtudtam, és próbáltam az emlékezetembe vésni több-kevesebb sikerrel. Éppen
a végére értünk, indultunk is vissza a terembe, hamarosan kezdődött az óra. Mikor
beléptem, és a helyem felé néztem, teljesen lefagytam. Idegesen fordultam Louis
felé, aki kérdőn nézett rám.
-
Az a srác, tényleg mögöttem szokott ülni? - kérdeztem halkan, csak, hogy Ő
hallja.
Harry
Styles ugyanis mögöttem ült, az enyém mögött lévő üres padban. Olyan közelinek
tűnt. Nem mondhatnám, hogy féltem tőle, csupán ellenszenves volt, azok után,
amit megtudtam róla, valahogy mégis vonzott magához.
-
Igen, de általában nem szokott bejárni órákra, csak amin írunk, de senki nem
tudja, hányas lesz neki. Csoda, hogy most bejött. - magyarázta halkan.
Lepetten
húztam fel a szemöldököm, és megindultam a padom felé. Louis várta, hogy
esetleg arrébb pakolok, vagy helyet szeretnék vele cserélni, de ez nem
következett be. Úgy döntöttem, egyszerűen csak nem fogok neki figyelmet
tulajdonítani.
Gondoltam
ezt én naivan akkor.
2.
fejezet.
-
Mi ez a nagy felhajtás? - kérdeztem zavartan, mikor minden fele emberek
rohangáltak a folyosón és a hallban.
Valaki
kezében üvegek voltak, valakinél maszkok, és sok lány kalapban és bajusszal,
vagy éppen a fiúk hajcsatokkal, hajpántban vagy parókában rohangáltak. Zavartan
néztem szét, valaki még nekem is jött, de utána egyből sűrűn elnézést kért, és
alaposan végigmért a srác. Csak legyintettem, majd ismét Louis-ba karoltam,
mint mindig. A múlthét még egész nyugisan telt, sok mindenkivel megismerkedtem,
és sok ajánlatot is kaptam randikra, de mindet visszautasítottam. Nem a pasik
miatt jöttem ide, soha nem izgattak igazán.
-
Gólyahét van. A kilencedikesek égnek minden szünetben egy teljes hétig. -
felelte nevetve.
Mosolyogva
mértem végig a tömeget, nálunk is volt ilyen, de csak egy napig tartott. Bár
engem nem nagyon szivattak, helyette inkább mindenki rám mászott. Ennek az volt
az előnye, hogy megvédtek, és átvállalták a feladatokat. Mindenkinek meg
kellett innia egy löttyöt, amibe undorító dolgok úsztak, szerintem már július
óta érlelték. De nekem megitta az egyik 11.-es csupán egy pusziért cserébe.
Hihetetlen nem?! De ezzel soha nem éltem vissza, vagy használtam ki. De nem is
bíztattam őket. Egyszerűen nem izgattak.
A
srácokhoz értünk a szokott padhoz. Már csukott szemmel eltaláltam volna ide,
mindig itt lógtunk. Most is itt volt
mindenki, mi érkeztünk utoljára, mint általában.
- Sziasztok. - köszöntem
nekik még mindig Louis-ba karolva, mint általában.
Mindenki illedelmesen
köszöntött. Már egészen megszoktam, hogy a srácok is hasonlóan mérnek végig,
mint mindenki ebben a suliban. Kicsit beszélgettünk, majd a csengő félbeszakítva
minket, befelé utasított mindenkit a termébe. Szokásunkhoz híven, a padunk fele
indultunk Louis-van. Ő leült, de mikor én is le akartam, feltűnt, hogy valami
nincs rendben. Mögöttem ott ült Harry Styles, ami meglepő volt, tekintve, hogy
soha nem óhajtott bejönni az órákra, az elsőkre meg pláne nem. A székemen pedig
egy apró boríték pihent. Lepetten vettem fel, miután letettem a táskám a padra.
Leülni is elfelejtettem, úgy ledöbbentem. Kibontottam, majd kivettem belőle az
igényesen összehajtott, hófehér papírt, melyen hanyag, mégis tökéletes
kézírással szerepelt a szöveg. Óvatosan olvastam végig.
"Te vagy, akit sohasem
láttam,
Te vagy, akire rátaláltam.
Te vagy, akit örökké látok,
Te vagy, akire örökké
vágyok!
Hiszen te vagy a nagy, az
élet,
Te vagy, akiért élek!
Te vagy, akit forrón
szeretek,
Te vagy, kihez mindig hű
leszek!
Szeress tehát, szeress
engemet,
Szeress, amíg szeretni
lehet!
Jöhet idő, mikor sírni
fogsz,
– csapodár voltodat átkozod!
–
S eszedbe jut, hogy szerettelek,
De te kinevettél engemet!
Szeress tehát, én a tied
vagyok,
Lehetnék én az egyetlen
csillagod?"
A
szám kipattant, szívem roham tempóban indult meg. Ilyet még soha nem kaptam.
Kaptam már szerelmes leveleket, de ez egyhez sem volt fogható. Ez tökéletes
volt, művészi és romantikus. Az arcomra pír szökött, ami nálam igazán ritka.
Halk sóhaj csúszott ki számon, próbáltam elképzelni, ki írhatta ezt. Egyszerűen
egy arc sem volt párosítható ezekhez a szavakhoz. Szavai úgy lengedeztek
elmémben, mint virágok lágy, nyári szellőben. Sehova nem tartoztak, mégis
csodásak voltak.
-
Anabelle, minden rendben? - kérdezte Louis felállva.
Zavartan
kaptam rá tekintetem. Ekkor jöttem rá, hogy még mindig a levelet bambulom,
állok egy helyben, és kezeim remegnek. Arcom vörösségéről nem is beszélve, ami
nagyon nem volt megszokott, és ezt Louis is tudta.
-
Ez csodás! Lou, valaki meseszép levelet írt nekem. De nincs név. Kíváncsi
lennék, ki ez a lovag. - mondtam neki izgatottan, és próbáltam kezemmel takarni
arcom vörösségét, de a levelet még mindig fél kezemben szorongattam.
Louis
zavartan méregetett, még szerintem soha nem látott ilyennek. Kicsit talán féltő
is volt pillantása, de nem tudott megállítani. A szavai alapján beleszerettem
ebbe a srácba, nem kellett látnom. Tudtam egy arcot rendelni a képhez, ami az
idióta amcsi filmek alapján született meg képzeletemben. Hisz ezekben mindig egy
pattanásos, gyík srác áll a háttérben. Nos, engem már ez sem érdekelt, hisz nem
a külső a lényeg, és aki ilyen csodás szavakat tud írni, annak hatalmas szíve
lehet.
Louis
éppen nyitotta volna szólásra a száját, mikor egy srác állt meg mögöttem.
-
Ne haragudj, de meghallottam, hogy elnyerte a tetszésed a levél. Nem mertem
bevallani elsőre, de én írtam. Dwain vagyok... Dwain Parker. - mosolygott rám
édesen.
Lepetten
húztam fel a szemöldököm. Meglepően jól nézett ki a fejemben elképzelt képhez
képest. Kimondottan jó pasi volt. Éreztem, ahogy kicsit elpirulok pillantásán,
hisz ennyire csodás verset kevesen tudnak írni, és Ő pont nekem szánta egyik költeményét.
Barna, kicsit hosszabb haja oldalra volt fésülve, de csak a frufruja volt több
centisre hagyva, amúgy tüsis haja volt. De nekem kimondottan tetszett. Barna
szemeiből pedig áradt a melegség.
-
Anabelle White. És igen...lehetnél az egyetlen csillagom...azt hiszem. Ez a
vers elrabolta a szívem. - nevettem rá pirulva.
-
Hát ez király! Komolyan! Örülök, hogy ennyire tetszett. Sok időbe telt ilyennek
megírnom. - válaszolt lágy hangon.
A
szék hangosan tolódott ki mellettünk, mire oda kaptam a fejem. Harry Styles
állt fel, felkapta a táskáját, majd kiment a teremből. Azt hiszem, ma sem
látjuk többet, bár nem mintha nagy jelentőséggel bírt volna eddig az életemben.
Visszafordultam Dwain fele, aki döbbenten, mégis győzedelmesen vigyorgott rám.
-
Akkor elhívhatlak egy randira? - kérdezte óvatosan.
-
Persze. - egyeztem bele rögtön, mire elmosolyodott.
-
Remek. Akkor érted megyek 8-ra. Hol is laksz pontosan? - kérdezte óvatosan,
mire felnevettem, és lediktáltam neki a címet.
Visszament
a helyére, mivel megszólalt a második csengő is, mely már végleg a becsengőt
jelentette.
***
A
nap folyamán elmondhatatlanul sokszor elolvastam a verset, már szinte minden
szavát kívülről tudtam. Beleszerettem ezekbe a szavakba, ezekbe a
mondatokba...és ezzel együtt Dwain-be is. A randink miatt nem gazán aggódtam,
hisz leírta, hogy Ő szerelmes belém, én pedig beleszerettem művészi
fogalmazásába, így aztán minden simán kell, hogy menjen. Louis kicsit vonakodva
ugyan, de elengedett...vagyis nem kértem tőle engedélyt, Ő viszont úgy viselkedett,
mintha az Apám lenne. De ez is csak azt mutatja, hogy szeret.
Egy
kocsi parkolt le a lakás előtt, ami csakis Dwain-é lehet. Egy gyors puszival
hagytam ott Lou-t, majd kitipegtem hozzá. Kiszállt, hogy ajtót nyisson, így egy
lágy csókkal köszöntöttem rózsás arcán.
-
Hova megyünk? - kérdeztem a kocsiban ülve.
-
Gondoltam, megmutatom a város legkirályabb helyét. - mosolygott rám, de az utat
kémlelte.
Bólintottam,
és vártam. Nem igazán beszéltünk sokat, inkább kifele bámultam az ablakon.
Szerencsére nem telt el így sok idő, hamar megálltunk egy épület előtt, ahonnan
fények szöktek ki. Lepetten olvastam el a feliratot.
-
Bowlingozni fogunk? - kérdeztem óvatosan, nem mutatva döbbenetem.
-
Aha. Gondoltam, bejön. - rántotta meg a vállát, miközben kiszálltunk, de nem
volt elég gyors és figyelmes, így én magam nyitottam ki az ajtót.
Nem
mutattam, bár teljesen lesokkoltam. Azt vártam, hogy egy étterembe visz, vagy
ilyesmi, erre Bowlingozi fogunk. Persze szeretek játszani, csupán szerintem nem
ez a legmegfelelőbb helyszíne az első randinak egy vadidegen sráccal.
Az
este folyamán beszélgettünk, de sokszor erősen kellett figyelnem, mit is mond
szlengje és erős brit akcentusa miatt, amit szerintem még meg is nyomott
kicsit. Nos, tisztában voltam vele, hogy a lányok ezért oda vannak, talán Ő is
ezért érzékelteti annyira, de engem nem nagyon kötött le. A közös témánk
jóformán a suli volt, ahova én újonnan kerültem be. Mesélt nekem az Ő
gólyahetükről, és megtudtam pár dolgot Louis-ról is, amit még Ő sem mesélt el. Végtére
is nagyon sokat nevettünk, jól éreztem magam vele, így egy puszival köszöntünk
el a lakás előtt késő este.
3.
fejezet.
-
És ha nem jól öltöztem? - kérdeztem zavartan Louis-t az előszobában.
-
Nagyon csinos vagy, Belle. - mosolygott rám biztatóan, ami nagyon jól esett.
Egyszerű,
hófehér ruhában voltam, melynek egyáltalán nem volt kivágva mellkasi része,
combközépig ért. Hozzá egy fehér magas-sarkút választottam.
Éppen
megigazítottam a hajam az előszoba tükrében, mikor dudálást hallottunk. Dwain
jött meg értem. Nyomtam egy puszit Louis arcára, aki igazán jól festett fehér
ingjében, és fekete nadrágjában.
-
Ott találkozunk. - mondta komolyan, mikor kinyitottam az ajtót.
Rá
mosolyogtam, és kiléptem a lakásból egyenesen Dwain felé, aki kiszállt, és úgy
fogadott.
-
Azt hiszem, mindenki irigy lesz rám, ha meglátnak mellettem ebben a cuccban. -
mosolygott már távolabbról, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.
Belemosolyogtam,
és beszálltunk. Már 4 napja randizgatunk, és azt hiszem, kezd komolyabbra
fordulni ez az egész. Rengeteg meghívást kaptam a gólyabálra, mely bár a
gólyáknak szól, mindenki részt vesz rajta, én mégis az én kis Shakespeare-emet
választottam. Hisz ki tud ilyen csodásan fogalmazni, mint Ő?!
Az
út, mint mindig, most is csendesen telt, de ez egyáltalán nem zavart. Hamar
elrepült az az idő, míg oda értünk a sulihoz, majd illedelmesen kiengedett a
kocsiból. Belekaroltam, miközben bevezetett a bálterembe, ami amúgy a
tornaterem volt. Meglepő módon, nem éreztem azt a büdös izzadtság és edzőterem
szagot. Az este jól telt, de szerintem valaki tett valami az italomba, mikor
ott hagytam az asztalon. Éreztem is rajta az alkoholt de nem szóltam senkinek,
mert először azt hittem, ez eredetileg ilyen. De sajnos túl sokat ittam belőle,
hisz a táncolástól megszomjazik az ember, más pedig nem volt, mint a puncs, így
kicsit kezdtem homályosan látni. Louis-t kerestem a tekintetemmel, hogy mentsen
meg, segítsen rajtam, de nem találtam sehol, pedig biztos itt van. A táncoló
diákok körül vettek, én pedig szédülni kezdtem a hangos zenétől.
-
Megbocsájtasz egy pillanatra? - kérdeztem, de választ sem várva, elindultam
kifele.
Bár
láttam, ahogy még bólintott egyet Dwain, majd a haverjaihoz ment. Kimentem az
ajtón, egyenesen az udvar eldugott végében lévő egyik padhoz tartottam.
Felültem a tetejére, és mély levegőket vettem, hogy elmúljon az alkohol hatása.
Nem volt gondom a részegséggel, de itt most nem volt rá szükségem, hisz ez most
nem arról szólt. Azt sem értettem, miért csempészne valaki piát az italomba?!
Mi értelme volt?!
-
Úgy vélem, az alkohol kellő képpen elbódította elméd. - hallottam meg egy
rekedtes hangot magam mögül.
Ismerős
volt, mégsem tudtam hova tenni. Akcentusa kiéleződött, szavakat szépen ejtette.
Régies stílusban, választékosan beszélt. Ijedten ugrottam le a padról, hogy meg
tudjak fordulni, de kicsit megszédültem. Egy göndör alak állt előttem,
megismertem, hisz minden nap látom, még ha csak kevés időre is. Harry Styles
volt az, ami meglepett.
-
Mit csinálsz itt? Te öntöttél valamit a puncsomba? - kérdeztem zavartan, és
éreztem, ahogy egyre idegesebb leszek.
-
Mondhatni, igen. - nevetett fel mélyen.
-
És erre mi szükség volt? - kérdeztem zaklatottan, majd csípőmre tettem
kezeimet, hogy érzékeltessem, nem repesek az örömtől.
-
Felettébb imádni-valóan festesz, mikor imitálni próbálod a dühöt. - mondta
mélyen.
Lepetten
húztam fel a szemöldököm, de nem volt időm válaszolni, mivel erőteljesen nyomta
ajkait enyémekre. Kezét azonnal tarkómra illetve derekamra simította, és
biztosan tartott maga mellett. Nem tudtam gondolkozni, vagy csupán megállj
parancsolni magamnak és neki. Túlságosan élveztem, így azonnal csatába fogtak
nyelveink. Semmire nem gondoltam, így aztán teljesen átadtam magam neki. Kezeim
hajába vezettem, miközben a fának tolt. Vágyat éreztem iránta, a teste iránt.
Ezt
Ő is érezhette csókomból, szerintem egyértelmű volt. Reméltem, hogy tudja is
orvosolni gondom, de szerencsére tudta. Combom megragadta, majd felkapott
ölébe. Biztosan kulcsoltam össze bokáim dereka körül, míg erősen kapaszkodtam
vállaiba. Stabilan tartott fenekemnél, nem tervezett elejteni. Elindult velem
valamerre, nem érdekelt, merre. Közben nyakát kezdtem csókolgatni és
szívogatni, ami sóhajokat váltott ki belőle, de léptei magabiztosnak hatottak. Fogalmam
sincs, hova visz, de nem is érdekelt abban a pillanatban. Akartam Őt, minden
rejtélyességével.
Egy
ajtó csapódott ki előttünk, majd egyből be is csukódott, hála Harry Styles
lábainak. A hátam a falnak támasztotta, miközben még mindig tartott. Huncut
vigyort villantott, és belemarkolt fenekembe, melynél fogva tartott.
A
nyakam kezdte kényeztetni, amitől jólesően felsóhajtottam. Annál a pontnál
elkezdte szívni, és azt hiszem, egyből megtalálta egyik gyengémet. Hajába
túrtam, és közelebb húztam magamhoz, bár már így is összesimultunk. Szétnéztem
a szobában. Egy íróasztal hevert középen, mögötte egy szék, míg a másik
oldalán, felőlünk még kettő. Az ablakon beszökött a holdvilág, fényében
megcsillant a falon a rengeteg oklevél, és a hatalmas üvegvitrinben a sok kupa,
érem.
-
Hol vagyunk? - kérdeztem halkan.
Egy
pillanatra elszakadt nyakamtól, hogy feleljen, de ezt nem is bántam, hisz
legalább nem hagy nyomot a nyakamon.
-
Az igazgatóiban. - felelte a fülembe suttogva, amitől kirázott a hideg.
Óvatosan
megcsípte fogaival nyakam bőrét, amitől megremegtem, de kezeim ijedten tettem
vállára feleletétől.
-
Most komolyan az igazgató irodájában akarod csinálni? - kérdeztem döbbenten.
Ha
ez kiderül, vagy valaki ránk nyit, nekem lőttek. Lehet az Apja el tuja
rendezni, de én csupán vendég vagyok itt, nem lenne szabad a kedvességükkel
visszaélnem. De Ő csak ördögien a fülembe nevetett.
-
Esetleg megijedtél, Kedvesem? Úgy véltem, benne vagy némi rosszaságban. -
motyogta a fülembe számomra még kicsit szokatlan beszédstílusával.
Még
soha nem találkoztam olyan emberrel, aki úgy beszélt volna, mint Ő. Régiesen,
művelten, választékosan. Valahogy nem illett össze azokkal a dolgokkal, amiket
róla terjesztenek, viszont a viselkedése nagyon is egybevágott. Mintha két
személyiség lakozna benne, melyek ilyen módon keveredtek össze.
-
Csak ne okozz csalódást! - suttogtam kacéran a fülébe, majd meghúztam fogammal
cimpáját.
Felmordult,
és sebesen vitt át az asztalhoz, hogy aztán ledöntsön rá. Sietősen kapkodta le
rólam ruháimat, míg én felülve Őt vetkőztettem. A ruhám levételekor megemelt,
és ismét elkönyveltem magamba, mekkora ereje van. Felfedtem felsőtestét, ami
csodásan volt kidolgozva. Sok jó testű pasi futott utánam, de Harry Styles
teste viszi a pálmát. Tetoválásait megvilágította a hold, így nagyjából ki
tudtam venni a lényegüket. A madarakra a mellkasán csókokat kezdtem hinteni,
mire felsóhajtott, és kipattintotta a melltartóm hátul, amit aztán leejtett
magunk mellé a földre. Mivel már mindkettőnket csak egy darab fehérnemű takarta
így bátran markoltam rá férfiasságára. Éreztem, ahogy már egészen készen áll
boxerében. Halkan sóhajtott erre, és melleimet kezdte masszírozni, ami
felettébb jó érzés volt.
-
Nem díjazom a játékot! Mit szólnál, ha egyből a lényeget helyeznék előtérbe? -
kérdezte fülemhez hajolva.
Mintha
szándékosan nem nézne rám, amikor beszél, de nem zavart különösebben.
-
Mire is várunk még? - kérdeztem huncutul, és letoltam alsóját.
Megszemléltem
magamnak Őt tetőtől talpig, és elégedetten konstatáltam, hogy valószínűleg nem
fog csalódást okozni. Elvigyorodott látva, mennyire végigmértem, majd Ő is
megszabadított utolsó ruhadarabomtól. Lehajolt oldalra a gatyájához, és kivett
farzsebéből valami apróságot. A gyenge fényben megismertem, óvszer volt.
Megörültem, hogy Ő legalább gondolt erre, mert, hogy őszinte legyek, nekem
teljesen kiment a fejemből a védekezés, aztán meg számolhattam volna a következményeivel.
Lágyan fektetett hátamra az asztalon, majd csípőm óvatosan közelebb húzta
magához, a bútor széléhez.
Éreztem,
amint egy puszit lehel hasamra, majd óvatosan belém hatol. Hangosat nyögtem,
mikor egész hossza bennem volt. Bár nem volt sok barátom, soha nem vonzottak
ilyen szinten, de az élvezetet én sem vontam meg magamtól, így nem voltam már
szűz. Styles mérete kicsit fájt, viszont hamar alkalmazkodott hozzá testem.
Mozogni kezdett, először egészen lassan, majd fokozatosan kapcsolt gyorsabb
tempóra. Ugyan nem láttam Őt, de éreztem, csodát művel csípőjével. Nyögdécselve
repített egyre közelebb és közelebb a csúcshoz. Valahogy még jobban feltüzelt a
gondolat, hol is vagyunk mi most, és kivel is játszadozok éppen. Hisz Ő a
megtestesült rejtély a suliban, mindenki érdeklődését felkeltette, mégis
elzárkózott tőlük. Viszont most itt van velem, egyre közelebb juttatva a
gyönyör kapujához.
A
hátam alá nyúlt, és könnyedén felemelt. Bokáim fenekénél kulcsoltam össze, míg
Ő a csípőmnél tartott erősen. Tudtam, nem ejtene el, annál sokkal izmosabb. Így
kezdte felfelé lökni csípőjét, miközben nyakam hintette be érzékien heves
csókokkal. Átkaroltam a nyakát, és próbáltam kicsit visszafogni magam, tekintve
hol vagyunk, de így még intenzívebb lett az érzés, így nehezemre esett bent
tartani hangos nyögéseimet.
-
Ne érdekeljen, ha meghallják gyönyöröd jeleit. Ők úgysem léphetnek be velünk
együtt. - suttogta lágyan ajkaimra, majd megcsókolt.
Vad
csókja, elvette az eszem, nyelvünk érzéki táncot járt. Érezni akartam minden
egyes porcikáját, soha nem akartam véget vetni ennek a pillanatnak. De nem tehettem róla, hogy ennyire tökéletesen
csinált mindent, az orgazmus utolért, így képtelen voltam megvárni Őt. Vállába
haraptam, hátába karmoltam, mikor utolért a gyönyör. Igaza volt, ezt csak mi
ketten éreztük át, így hagytam kiszökni a hangokat a torkomon. Szuszogásom nem
maradt alább, mikor Ő még lökött párat, de hamar követett. Lágyan leültetett az
asztal szélre, és elém támaszkodva lehajtott fejjel tűrte, ahogy utolérte
gyönyör. Férfias morgás tört elő szépen metszett ajkai közül. Csodálattal
figyeltem testét, nem bírtam más fele nézni. Hamar kiegyenesedett, mellkasán és
homlokán gyöngyözött izzadtsága. A levegőt még szaporán vette, de elkezdtünk
öltözködni.
-
Nos, csalódást okoztam volna? - kérdezte játékos vigyorral arcán, így
gödröcskéi is kivillantak.
Furcsa
volt Őt megismerni, de tudtam, ennek nem szabad kiderülnie, hisz nekem ott van
Dwain, aki lehet, már javában keres. Felkaptam ruhám, és hozzá siettem.
-
Egyáltalán nem. Élveztem. Felhúznád? - kérdeztem háttal fordulva.
Lágyan
vezette végig ujját miközben felhúzta a cipzárt a ruhám hátulján egészen a
nyakamig. Leengedtem kócosabb hajam a hátamra, és próbáltam megigazítani, majd
belebújtam cipőmbe.
-
De ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Dwain biztosan keres már. -
mondtam komolyan, miközben az üveg vitrin minimális tükröződésében próbáltam
megigazítani a hajam, hogy senkinek ne tűnjön fel semmi. Styles eközben egy
papírzsepibe csomagolta a használt óvszert, hogy majd kint kidobja. Valóban nem
lenne helyes itt hagyni a kukában.
-
Ennek ellenére nekem maximálisan megérte. Te nem így vagy ezzel? - kérdezte
ingjét figyelve, melyet sietősen gombolt be, majd hanyagul hagyta lelógni
fekete farmerja fölött. Nem éppen öltönybe jött, de valahogy ez tökéletes
illett hozzá.
- De. Jó volt, viszont már mennem kell. -
leheltem egy lágy puszit arára, majd kilestem az ajtón.
A
folyosó üres volt, így kiosontam Őt még bent hagyva, így nem fognak együtt
látni minket. A folyosóról kiérve, a bálterem mögé érkeztem, ahol szerencsére
megpillantottam Louis-t, és a srácokat. Azt hiszem, Zayn cigizett, biztosan Őt
kísérték ki. Oldalt feltűnt Dwain aggódó tekintete, valószínűleg engem
kereshet, de nem szabad megtudnia, hol voltam, és legfőképp, kivel. Louis-ékhoz
siettem, és belekaroltam rokonomba, mintha eddig is itt csevegtem volna.
-
Belle, merre jártál? Rég láttalak. - mosolygott rám kedvesen Lou.
-
Csak levegőztem kicsit. - rántottam meg a vállam.
Mind
bólintottak, majd folytatták az előző témájukat, amiről nem tudtam kideríteni,
mit takar, mivel alig szóltak két mondatot, Dwain máris megjelent mellettem.
-
Belle, már vagy egy órája kereslek! Hova tűntél? Totál beparáztam. - karolta át
a derekam, és elengedtem Lou karját, melybe most is belekaroltam, mint
általában. A srácok zavart pillantássokkal illettek, hisz azt mondtam, csak
levegőztem kicsit, viszont Dwain lebuktatott, hogy már egy órája eltűntem. Jobb
ötlet híján, inkább a srácokhoz fordultam menedékért, remélve, hogy nem árulnak
el.
-
Itt beszélgettem a többiekkel. Bocsi, elrepült az idő. - mosolyogtam rá
óvatosan.
Láttam,
ahogy mindannyiuk szeme kikerekedik, de ezt Dwain szerencsére nem vette észre.
Niall nyitotta volna a száját szólásra, de hálás voltam neki, hogy meggondolta
magát, és be is csukta. Nem árultak el, de nem is szóltak semmit.
-
Oké, azért legközelebb szólj. - mondta
mosolyogva Dwain.
-
Rendben. Hoznál nekem egy italt, kérlek? Máris megyek utánad. - mosolyogtam rá
a lehető legszebben, mire felnevetett, majd egy puszival a számon ott hagyott,
és bement.
Félő
csókja felidézte bennem, Styles hogyan tépte alig 10 perce ajkaimat.
Beleremegtem az emlékekbe, melyek lejátszódtak szemem előtt, ilyen jó szexem
sem volt még, mint vele. A srácok komolyan méregettek, mikor Dwain lelépett, és
Louis mérges pillantásával is szembe találtam magam.
-
Mit műveltél Anabelle?! - kérdezte mérgesen rokonom, mire felhúztam a vállam,
és majdnem elnevettem magam, de látszott, hogy közel állok.
Zayn-ből
kibukott a nevetés ezt látva, de a többiek zavartak voltak...pontosabban Niall
és Liam, mivel Lou kimondottan mérges volt.
-
Semmit. Futok. Hali. - nyomtam egy puszit Lou arcára, majd már ott sem voltam.
Elindultam
vissza a bállterem felé, de mikor kikanyarodtam az épület mögül, Styles-sal
találtam szembe magam, aki egy pad tetején ült, és cigizett. Kiszúrt magának,
de csak egy elégedett mosolyt ejtett. Gondolom, neki is felrémlett az iménti
óra emléke, mint nekem, ahogy megláttam. Nem szólt egy szót sem, és ettől
megkönnyebbültem. Nem fog elárulni, de azért rám kacsintott, majd beleszívott
cigijébe. Egy óvatos mosolyt engedtem meg felé, majd betipegtem a bálterembe.
4.
fejezet
Egy
csókkal köszöntünk el Dwain-nel, amitől azonnal Styles csókja rémlett fel, de
ezt ki kellett vernem fejemből. Ő csak egy futókaland, egy hibának aligha
nevezhető tökéletes este, míg Dwain szavaiba beszerettem, melyek abban a csodás
versben álltak.
Beestem
az ajtón, és levettem a cipőm. Furcsa volt ismét vízszintes talpon járni,
imádtam a magas-sarkúkat, de persze nem csak azt hordtam egyfolytában.
Elindultam fel a szobámba, de Louis kijött hozzám a konyhából. Gondoltam, hogy
itthon lesz, mire hazaérek, és tudtam, mit szeretne.
-
Anabelle, engem nem versz át! Miért kellett fedeznünk? Mit műveltél megint? -
kérdezte komolyan.
Aranyos
volt, mikor zaklatott, vagy felnőttet akar játszani. Halkan kuncogtam ismét
felhúzott vállakkal. Tény, hogy gyakran tettem butaságokat, de ezt nem
mondhatnám, hogy megbántam. Styles úgysem mondja el senkinek, többé pedig nem
fog előfordulni. Bár az a pia felesleges lett volna az italomba tekintve, hogy
anélkül is belementem volna. Soha nem voltam könnyűvérű, de Ő vonzott magához
ma este, és nem is bántam meg, hogy engedtem a csábításnak.
-
Semmi rosszat nem tettem...legalábbis semmi olyat, ami nekem rossz lett volna. -
mondtam halkabban a végét, de még mindig mosolyogtam.
Valóban
egy percet nem bántam meg abból a szűk órácskából. Louis viszont sóhajtva túrt
a hajába, és az ajtókeretnek dőlt.
-
Te jó ég! Mit tettél, Belle? - kérdezte gondterhelten, mintha egy kislány
lennék, aki rossz fát tett a tűzre. De ki kellett ábrándítanom, ugyanis eszem
ágában sem volt elmondani neki.
-
Nem kell mindenről tudnod, Lou. - nyomtam egy puszit az arcára, majd elindultam
felfele.
Pontosabban
csak akartam ugyanis egy kéz, ami feltételezem, Louis-é volt, elkapott, és bár
nem erőszakosan, de határozottan visszahúzott maga elé. Kérdőn meredtem rá.
-
De tudnom kell, ugyanis engem is belerángattál. - felelte komolyan a szemembe
nézve.
Láttam
nem tágít, így úgy döntöttem, elmondom neki, de persze pár részletet diszkréten
elhallgatok.
-
Rendben, volt egy jó órám mással, aki nem Dwain volt. Érted már? - forgattam
meg szemem, és csípőre tettem kezeim.
Louis
ajkai lepetten nyíltak el, és döbbenten nézett rám. Felrémlettek a részletek,
miket tettünk abban a kevéske időben. Csodás volt, és szerintem egy vörös csík
szökött arcomra az emlékektől.
-
Te jó ég, Anabelle! Hogy gondolhattad?! Most komolyan? Te nem vagy normális!
Kivel? És egyáltalán hol egy iskolában? - kérdezte zaklatottan, mintha csak Ő
követte volna el.
De
én csak felkuncogtam mindezen, hisz egyáltalán nem hibáztam. Tény, hogy
beleszerettem Dwain szavaiba, de ettől függetlenül még más is lehet a képben,
nemde?! Bár én soha nem voltam ilyen, most mégis élveztem ezt az életet.
-
Szerintem több részletet nem akarsz tudni. - kuncogtam, és játékosan benyomtam
arcát mutatóujjammal. Jó kedvem volt, de nem tudom, pontosan mitől. Elkapta a
mutató ujjam, és eltolta arcától. Louis többnyire vicces, de már ismertem ezt
az arcát is.
-
Dehogynem! Szóval ki ez, és hova bújtatok el? Egyáltalán egy mehettél bele
ilyenbe?! Dwain tök rendes srác. - kérdezte ismét, már nem volt újdonság
mondandója.
Sóhajtottam
egyet, hogy nem képes feladni, és békén hagyni.
-
Oké, Dwain tényleg rendes, de ez csak úgy jött magától. Nem tehetek róla, de
rohadtul élveztem, és nem bántam meg. Ja, és amúgy tök jól néz ki az igazgató
irodája... - nevettem rá, mire szó szerint tátva maradt a szája.
Valami
ilyen reakcióra számítottam, csak még kiabálással vegyítve, de ami késik, nem
múlik. Louis hamar összeszedte magát, és megfogta felkarom. Lepetten húztam fel
a szemöldököm, vártam a jellemző szöveget, ami most fog következni.
-
Te nem vagy normális! És ebbe belementél?! Ki ez a köcsög, aki belerángatott
ebbe? Csak, hogy tudjam, kit kell szétverni. - kérdezte komolyabban, és egy
pillanatra nagyon erős lett a szorítása karomon, majd lazított.
-
Na, ez az, amit még Te sem fogsz megtudni. Sajnálom, Lou ez a Mi titkunk marad.
Amúgy meg tök mindegy, mert úgysem fog megismétlődni. - rántottam meg a vállam,
és nyomtam egy puszit arcára.
Kicsit
gondolkozott, majd beleegyezően bólintott, és hagyta, hogy végre felmenjek, és
bedőljek ágyikómba, amit előszeretettel meg is tettem volna, ha le tudom húzni
ruhám cipzárját. Eszembe jutott, Styles milyen egyszerűen szabadított meg tőle,
majd milyen lágyan húzta fel a végén. Nagy nehezen leküzdöttem, és belebújtam
pizsamámba, ami amúgy csak egy póló és egy francia-bugyi volt.
***
Kisimult
vonásokkal keltem szombat reggelre. Álmomba kísértettek a képek a tegnap esti
gyors kalandunkról. Azt hiszem, ezt a csodás estét soha nem fogom tudni kiverni
fejemből. Újra át akartam élni, de tudtam, ezt nem szabad. Nekem ott van Dwain,
akivel éppenséggel ma is lesz egy találkozóm. Ránéztem mellettem az órára, ami
már fél 11-et mutatott, így kimásztam az ágyból, és elindultam le a konyhába.
Louis még aludt, nem láttam semerre sem. Elkezdtem összedobni magunknak a
reggelit, de Louis csak nem óhajtott felkelni.
Végül
kidugta az orrát a szobájából fél kettőkor, amikor meg már én álltam indulásra
készen, hisz 2-re jön értem Dwain. Elmondása szerint megmutatja nekem London
legszebb dolgát.
Éppen
csak pár szór váltottam Louis-val, és szerencsére nem firtatta tovább a tegnap
esti kalandom. Ha elmondanám neki, hogy Style-szal voltam, szerintem azonnal
hazaküldeni Miami-ba. Talán jobb is
lenne, hisz hiába szerettem bele Dwain versébe, ha két hónap múlva úgyis
hazautazok. De addig is jó volt magam egy költő mellett tudni. Hallani akartam
egy újabb versét, így el is döntöttem magamba, mikor meghallottam a dudálást,
hogy ma megkérem, mondjon nekem egy verset. Egy ilyen csodás költőnek biztosan
nem esik nehezére egy rögtönzött verset elszavalni.
Lágy
csókkal köszöntünk az autóban, amitől ismét felrémlett Styles nyelvének vad
tánca. Hirtelen vágy kerített hatalmába, hogy ismét csábítsam el, és
könyörögjek neki egy újabb csodás éjszakáért, de ezeket a gondolatoka kiűztem
fejemből.
Az
út ismét csendben telt, úgy 25 perc néma kocsikázás után Dwain megállt a
belvárosban. Azonnal rájöttem, hova hozott, és ámulattal néztem végig az
előttem magasodó London Eye-on. Meseszép volt, mindig is fel akartam ülni rá.
Anya szerint már mentünk vele kétszer, de kicsi voltam, így nem emlékszem rá.
De Dwain vett nekünk jegyet, így ismét át élhettem ezt a csodás kilátást.
-
Ez meseszép. - mondtam, mikor elindultunk, bár még a java hátra volt.
-
Majd a tetején nézd meg! - nevetett, és átkarolta derekam.
Nevetve
nyomtam egy lágy csókot arcára, és tűrtem, ahogy átölel hátulról, miközben
nézelődök. Úgy 5 perc után, úgy döntöttem, megkérem a verselésre, hisz csodás
lenne, ha ilyen kilátás mellett szavalna nekem.
-
Dwain, mondanál nekem megint egy olyan meseszép verset? - kérdeztem óvatosan,
és felé fordultam.
A
szemei lepetten kerekedtek ki, nehezen tudta értelmezni egyszerű kérésem. Arcán
a kétségbeesettség halovány nyoma is megjelent, melyet nem tudtam mire vélni.
-
Belle...itt...ez...ez nem a legmegfelelőbb hely. - hebegte kínosan, és
lehajtotta fejét.
-
De szeretném! Nem kell szégyellned, csodás költő vagy. Imádom azt a verset,
amit nekem írtál. - mosolyogtam rá bíztatóan.
-
Örülök, hogy tetszett, majd írok még neked, de kérlek, itt most ne kelljen
rögtönöznöm. Félek, hogy elrontanék valamit. - kérte komolyan.
Lepetten
húztam fel egyik szemöldököm, majd csak bólintottam, és ismét a kilátást
kémleltem. Nyomott egy puszit arcomra, majd ismét átkarolt hátulról. Ezek után
megint csendben figyeltük London-t felülről. Soha nem beszéltünk sokat
egymással, tisztában voltam vele, hogy nem találtuk meg a közös hangot, viszont
verse elvette az eszem, beleszerettem. Még soha nem kaptam ilyen csodás dolgot,
mely ennyire szívből jött volna. Ez tetszett annyira Dwain-be...a verse.
5.
fejezet.
Ismét
egy hétfő, de nekem nem kell tanulnom, aminek kimondottan örülök. Bár az
igazság az, hogy Louis is kimondottan leszarja az egészet, hisz most itt vagyok
én. A suliban egyből a srácokhoz mentünk a szokott helyre, de most kicsivel
több időnk volt. Kivételesen most nem voltunk késésben Lou-val, és nem is mi
voltunk az utolsók. Liam még nem jött meg. Elbeszélgettünk a srácokkal, mikor
Dwain jött hozzám, és átkarolta a derekam. Lágy csókot lehelt ajkaimra, de
csókja már nem azt a hatást keltette bennem, amit Ő elvárt. Syles csókját
juttatta eszembe minden egyes alkalommal, de ezt nem mutattam. El kell
felejtenem Őt, és erre Dwain kedvessége a legalkalmasabb. A srácok kicsit irigykedve
mérték végig barátom, amin magamba kuncogtam.
Csengőre
bevonultunk a terembe. Legnagyobb meglepetésemre Harry bent volt hétfőn első
órába. Talán megbetegedett, hogy ennyire stréber lett?! Elindultam felé,
elszakadva Dwain-től, ami őszintén szólva nem esett nagyon nehezemre, de ezt
próbáltam magamban is elásni. Styles göndör fürtökkel keretezett arcát felém
emelte, szemei játékosan csillogtak. Halovány mosoly játszott ajkain csupán
nekem, mire ismét felrémlett bennem a péntek este, mely álmaimban is kísért. Nagyot
nyeltem, és próbáltam figyelmen kívül hagyni égető tekintetét testemen.
Gondolom, neki is beugrott az az este. Leültem elé, és előre dőltem, hogy minél
távolabb legyek tőle.
Az
óra ijesztően feszülten telt számomra, egészen addig, míg úgy döntöttem, hogy
nem foglalkozom vele. Nem fogom hagyni, hogy beássa magát elmémbe. Lazábban
dőltem hátra a széken, de bár ne tettem volna. Az a pár perc csodás volt, míg
eldöntöttem nem foglalkozom vele, de ez mind megdőlt, mikor játékos ujjai
beférkőztek hajam alá, és lágyan végighúzta őket nyakam ívén egészen az állam
kezdetéi. Kirázott a hideg az ismerős mégis rejtélyes érintésre. Kicsit oldalra
fordítottam a fejem, és alig láthatóan megráztam, hogy tudassam vele, ezt nem
szabad. Azt nem mondhatom, hogy nem akartam, mert nagyon is vágytam rá újra, de
nem lehetett. Hallottam, ahogy a levegő hangosabban szalad ki száján a kelleténél,
mikor mosolyog azon, milyen hamar dőltem előre.
Csupán
próbáltam figyelmen kívül hagyni, de ez nehezebb volt, mint hittem. Aztán a
második órán egy papírgalacsin találta el a vállam. Szerencsére Louis nem
figyelt fel rá, lefoglalta az érthetetlen egyenlet másolása. Óvatosan fújtam ki
a levegőt, tudtam, kitől jött. Lassan dőltem hátra, tudtam, szeretne valamit.
-
Leköteleznél, ha hosszú szünetben a szertár mögé jönnél. - suttogta tipikus
kiejtésével és régies beszédstílusával.
Bár
nem láttam arcát, mégis elképzeltem, amint ezek a szavak kicsúsznak tökéletes
ajkain, melyekkel annyi gyönyört okozott nekem péntek este. Hosszan lehunytam
szemem, próbáltam hideg fejjel gondolkozni. Arra jutottam, hogy jobb, ha
letisztázom vele ezt az egészet. Megmondom neki, hogy a péntek csak egy baki
volt (bár soha nem fogom megbánni), és hagyjon békén. Aprót bólintottam
jelezve, ott leszek.
Sajnos
az órák innentől kezdve csak úgy repültek. Hisz, amit nem várok, az mindig
hamarabb jön el, mint előtte bármi. Már a jelző csengő is elhangzott, mely
jelezte, hogy már csak 5 percem van, és jöhet a találka Styles-szal. És végül
kicsengettek. Ő egyből kisietett a teremből, gondolom, oda tart. Nagy sóhajjal
álltam fel a helyemről, és odaszóltam Louis-nak, miszerint el kell mennem a
mosdóba, női gondok. Jobb nem jutott eszembe, de ez minden férfinél beválik,
soha nem kérdeznek többet, csupán hagynak elmenni. Kitipegtem a hűvös angol
levegőbe, de nekem még ez is vonzó volt ebben az országban. Egyenesen a szertár
felé vettem az irányt, már tudtam, merre találom. Megkerültem, így egyből két
kar fonódott derekam köré, gazdájuk fülembe nevetett mély hangján. Nekem is
mosolyognom kellett ezen. Illata csodás volt, bódítóan lebegett körbe.
-
Boldog vagyok, hogy eljöttél. Tartottam tőle, esetleg átversz. - suttogta a
fülembe lágyan.
Komolyan
felé fordultam, és hátrébb álltam egy lépést, amitől eltűnt arcáról mosolya.
-
Nézd, én csak azt akartam kérni, hogy többé n... - akartam belekezdeni
mondandómba, de félbeszakított egy csókkal.
Melyre
oly' sokszor vágytam, mikor Dwain megcsókolt, most megkaptam. Styles birtoklón
tulajdonította ki ajkaim, én pedig többé nem ellenkeztem. Nem volt elég
akaraterőm, vonzott magához a tudat, hogy ismét megkaphatom, amire péntek este
óta vágyom újra.
A
falnak tolt, és még intenzívebben csókolt.
-
Mit is szerettél volna mondani? - kérdezte heves csókokkal behintve nyakam
minden apró szegletét.
-
N-nem érdekes. - hebegtem sóhajtozva.
Imádtam,
mikor ezt teszi, elvette az eszem. Mélyen felnevetett hallva, hogy már nem is
akarom ellökni magamtól, hisz Ő is tisztában volt vele, azt akartam mondani,
ezért szakított félbe. Kezét bevezette pólóm alá, és hasam kezdte cirógatni
egyikkel, míg másikkal csípőm szorította birtoklón. Én selymes tincsei közé
fúrtam ujjaim. Elszakadt tőlem, megragadta kezem, és behúzott a szertárba.
Követtem,
nem gondolkoztam, belementem, pedig sejtettem, hogy így csupán még nehezebb
lesz kivernem Őt a fejemből. Az egyik sarokba ment, ahol sötétkék matracok
voltak a falnak támasztva. Határozott mozdulattal ledöntötte őket, mire a por
szállni kezdett minden fele, de most a higiénia érdekelt legkevésbé. Akartam
Őt, és erre csak Ő tudott gyógyírt nyújtani. Huncut vigyorral magához rántott,
majd ledöntött a matracra, de persze előtte lesöpörte. Azonnal lehúzta
nadrágom, míg én bajlódtam kicsit övével. Elvigyorodott, és magáról is ledobta
sötét farmerét. Alsója igencsak szűkösnek tűnt, így nem akartam sokáig kínozni,
de egy kicsit mégis, így rámarkoltam férfiasságra. Halkan felsóhajtott, majd
feltűrte fölsőm hasamról.
-
Egyfolytában kívánlak. - suttogta a fülembe mélyebb hangon.
Felnyögtem
ezt hallva, elvették az eszem szavai. Egyszerűen nem tudtam neki ellenállni, és
ezért utáltam magam, mégis éreztem, ezt ismét nem fogom megbánni. Határozott
mozdulattal lejjebb toltam alsóját, de nem sikerült megszabadítanom tőle. Szélesen
vigyorgott, és letolta magáról, így ismét megláthattam férfiasságát. Nagyot
nyeltem, de tudtam, mekkora örömöt fog okozni. Harry Styles igazi szexisten
volt, ha fogalmazhatok így, és Ő engem szemelt ki magának. Bár tudtam, nem
helyes, amit teszünk, mégsem bántam egy pillanatát sem a vele töltött időnek.
Végül
Ő is megszabadított bugyimtól, és lágy csókot lehelve ajkaimra belém vezette
magát miután felkapta az óvszert. Elgondolkoztam, hogy vajon tudatosan készült,
hogy ma ismét le fog venni a lábamról, szó szerint, vagy csak alapból mindig
van nála egy gumi? De arra jutottam, hogy nem érdekel, hány lánnyal teszi ugyanazt,
amit velem, míg megteszi velem is. Ismét hangosat nyögtem, aztán lassan kezdett
mozogni. Az egész olyan volt, mint pénteken, nekem mégis örökké
megunhatatlannak tűnt. Soha nem tudtam volna betelni Vele. Nyakam és ajkaim
kényeztette, miközben csodát művelt csípőjével. Erősen kapaszkodtam hátába, de
amilyen hamar kezdődött ez az egész köztünk, olyan hamar véget is ért.
Felértünk a csúcsra, együtt, egy csókkal megpecsételve ezt. Haja kicsit izzadt
homlokához tapadt, míg én éreztem magamon a port, de egyáltalán nem érdekelt.
Felhúzott, majd felkapkodtuk ruháinkat.
-
Mellesleg megjegyzem, hogy tisztában vagyok vele, mit szándékoztál mondani
kint, de szívből remélem, nézőpontodon 180 fokban sikerült változtatnom. -
mosolygott rám szokott játékos vigyorral.
-
Azt hiszem, sikerült. - nevettem el magam, majd cipőmbe belelépve kitipegtem a
szertárból.
Hajam
még menet közben igazgattam kicsit, de nem hiszem, hogy meglátszódott, az
iménti 20 perc nyoma. Bementem a főépületbe, és Louis-ék felé vettem az irányt.
Gondoltam, most is ott vannak a srácokkal, ahol szoktak, az aulában, de a pad
üres volt. Lepetten húzta fel egyik szemöldököm, majd a termünk fele vettem az
irányt. Bent ugyan még mindig nem Louis-ra bukkantam, de Dwain bent volt. Ugyan
nem volt hozzá hangulatom, de eszembe jutott csodás verse, így mosolyogva
mentem hozzá, és egy puszit nyomtam arcára. Nem lettem volna képes megcsókolni,
mikor még csak most szakadtam el Styles vad ajkaitól.
Megint
csak nem tudtunk miről beszélni ketten, így aztán leültem egy pad tetejére, Ő
pedig elém állt, és lágyan játszott hajammal. Kinéztem az ablakon, és megláttam
Styles-t az egyik padon cigizni. Lepetten húztam fel egyik szemöldököm, ismét
cigizik. A pénteki eset után is így láttam. Komolyan meredt maga elé, miközben újra
beleszívott a káros tárgyba. Nyögni tudtam volna a szexi látványtól, de
visszafogtam magam. Még távolról is túl tökéletesnek tűnt. Sóhajtottam egyet,
és próbáltam Dwain-re koncentrálni.
6.
fejezet.
Utáltam
ezt a napot, kedvem sem volt bemenni ma, így aztán közöltem Louis-sal, hogy ma
itthon maradok. Tudtam, mi várna rám. A millió rózsaszín levél, a millió sok
kért zene a suli-rádióban, a csokiról nem is beszélve. Esküszöm, ezek azt
akarják, hogy elhízzak. De én ezt nem akartam ismét átélni, mint eddig
egyfolytában, így aztán itthon maradtam. Senki nem volt, aki miatt be kellett
volna mennem. Amúgy is csütörtök volt, ami még jobban lerontotta a kedvem. Hogy
lehet egy csütörtököt elrontani egy olyan butasággal, mint a Valentin nap,
mikor már mindjárt hétvége?
Bár
Louis tudta, mennyire utálom ezt a napot, azért reggel mégis kaptam tőle is egy
száll rózsát, ahogy az ajtóban is hevert egy csokor, de az a kukában landolt.
Nem tudtam, kitől jött, de nem is érdekelt. De a Louis-ét megtartottam, és egy
csodaszép vázába tettem a konyhapultra.
Úgy
döntöttem, elmegyek délelőtt futni, muszáj kiszellőztetni a fejem. Ma ismét
Styles-szal álmodtam, mint minden este. A hét eddig eltelt négy napjából hármon
lefeküdtünk a szertárban. Vonzott magához az általa keltett élvezet. Nekem is
furcsa volt, hogy ma Dwain miatt se akarok bemenni, de valahogy nem hatott meg,
hogy elvileg a pasim lenne. Valahogy nem éreztem annak, én csupán a verséért
voltam oda. Furcsálltam, hogy ilyen csodásan ír, de amúgy semmi közös nincs
bennünk. Többnyire csendbe vagyunk egymás mellett, nincs miről beszélnünk.
Felkaptam
a sportcipőm, fülembe csúsztattam parányi, kék iPod-om fülesét, míg a
készüléket a gatyám szélér csíptettem, ahogy mindig is. Miami-ban szerettem
futni, sütött a nap, pálmafák az út szélén, de itt... csak 10 fele merészkedtem
ki, akkor éreztem úgy, hogy nem kapok torokgyulladást a hideg levegőtől.
Kifigyeltem, hogy a város szélén, tőlünk úgy 10-15 utcára van egy erdőcske,
amiben az ösvényeken kiválóan tudnék futni. Azt hiszem, utána már nincs semmi,
csupán a mezők és puszták farmokkal. Sok lovast láttam arra, állítólag van ott
egy neves istálló is, ezt Louis mondta, de nem lovagolok. Tudok, de mivel nem
volt szükségem rá, így elmaradt lovas pályafutásom kifejlődése. Azt is mondta,
hogy ez az erdő veszély, de nem érdekelt. Az utcán futva haladtam az erdő fele.
Megszoktam a kíváncsi tekinteteket, nem tudtak meghatni. Hajam felkötöttem, így
lófarokban lengedezett hátam közepéig lelógva. Végül beértem az erdőbe, így
kivettem a fülest a fülemből. Szerettem hallani a természet hangját. A
lehullott levelek a faháncson ropogtak cipőm alatt, a madarak furcsa mód elég
hangosan csiripeltek. Néha egy ló nyihogását is hallottam, de egész távolról
jött. Itt-ott az ösvény kivitt a mezőre, ahol a színes virágok lengedeztem a
lágy szellőben. Párszor kénytelen voltam átugrani egy-két kidőlt fát, de
szerencsére nem voltak nagyok. Elég nehéz volt a terep, dimbes-dombos,
fárasztó, de edzett vagyok, szerettem sportolni. Kicsit hiányzott a szörfözés,
de hamarosan ismét a deszkán állhatok.
Az
egyik kanyar után valaki puhábban buktam fel. Nem mondhatnám fának, annál
puhább volt, és ráadásul még nyögött is egy fájdalmasat, ahogy belerúgtam.
Felnéztem előre, és egy lovat láttam meg legelészni. Sötétbarna volt, igazán
szép állat. Fel volt nyergelve, nyilván az Ő gazdájában buktam fel. És a
sejtésem be is vált, mikor két erős kar fogta közre csípőm, és biztosan ülésbe
húzott. Idegesen néztem hátra, kicsit megijedtem.
Egy
olyan arccal találtam szembe magam, akire legkevésbé sem számítottam ma. Ő is
hasonló képpen meglepődött rajtam, majd halkan elnevette magát.
-
Ez most komoly? Még itt is beléd botlok, Styles? - csatlakoztam én is
nevetéséhez.
-
Nocsak, csak nem egy angyalt fognak méltatlan kezeim?! - kérdezte játékosan.
Ledöbbentem
szóhasználatán. Olyan régies mégis elragadóan úri volt. Még soha nem hallottam
ennél szebb beszédet, talán még Shakespeare sem írta meg szebben regényeit.
Styles csodásan fogalmazta meg régies szavait. Angyalnak nevezett, és
méltatlannak tartotta magát érintésemre, amely elvarázsolt.
-
Kétlem, hogy ekkora kincs lennék. - hebegtem zavartan.
-
A nő, mely nem ismeri saját adottságait, olyan, mint csiszolatlan gyémánt.
Zavaros, háttérbe szoruló, de amint valaki kezelésbe veszi, a legszebb ékkő
lesz a világon. - felelte játékos mosollyal arcán.
-
Ezt kitől idézted? - kérdeztem ledöbbenve.
-
Talán Harry Styles-tól?! - kérdezte kitárt karokkal nevetve, majd felhúzott
állásba.
Ledöbbentem,
nem tudtam, hogy ennyire tud bánni a szavakkal. Csodás mondatok csúsztak ki
száján, régiességük volt különlegességük.
-
Hogy kerülsz ide? - kérdeztem zavart mosollyal.
-
Nem volt hangulatom bent ücsörögni az unalmas, végtelennek tűnő órákon.
Undorodom ettől a naptól. - rántotta meg a vállát mosolyogva.
-
Én is így vagyok vele. Elegem van a sok srácból, akik elhalmoznak mindenféle
bugyuta, illatos vacakkal. - húztam el a szám.
-
Ebben az esetben, talán én jobb programot tudnék javasolni, mint a többiek. -
mosolygott rám játékosan, és megfogta a kezem.
Ezúttal
nem láttam a szemében azt a kacér csillogást, amit együttléteink előtt szokott
villantani, ebből gondoltam, ezúttal nem szexre értette. És a megérzésem be is
jött. A lóhoz húzott, aki erre kérdőn kapta fel fejét. Styles felpattant, majd
lenyújtotta a kezét nekem. Lepetten húztam fel a szemöldököm.
-
Te lovagolsz Styles? - kérdeztem ledöbbenve.
-
Mint láthatod. Velem tartasz Kedvesem? - kérdezte lágyan.
Eltűnődtem
régies modorán, vajon honnan jött ez neki? De elfogadtam ajánlatát. Megfogtam a
kezét, és felültem elé ugyanis ide ültetett. Megfogta a kantárt, és lassú
lépésben elindultunk előre. Éreztem hátamhoz simulni izmos mellkasát,
szuszogását nyakamon, fenekemnél ágyékát, de ezúttal semmit nem indítottam el
benne.
-
Miért is szólítasz a vezetéknevemen? Tudod, Harry-nek szoktak hívni, de ha
olybá tetszik, Edward a középső nevem. - nevetett halkan a fülembe, amitől
kirázott a hideg.
Elgondolkoztam.
Valóban, miért is hívom mindig Styles-nak? De ez aranyos. Nem is tudtam, hogy
Edward a középső neve.
-
Hát... Az Edward egyáltalán nem illik hozzád. - fordítottam oldalra a fejem.
-
Ezt még soha senki nem jelentette ki nyíltan, bár utalásokkal már illettek. -
nevetett a fülembe mély hangján.
Elvarázsolt
régies modora. Régi szavakat használ, választékosan fogalmaz, mintha nem is
ebből a korból származna. És nem mellesleg lovagol...ki Ő?
-
Miért beszélsz mindig így? - kérdeztem óvatosan.
-
Hogy? - kérdezett vissza játékosan, de tudtam, érti kérdésem.
-
Hát ilyen régiesen. Mintha nem is ebből a korból származnál. - magyaráztam.
-
Úgy vélem, még mindig szebben beszélek, mint a mai korban az emberek többsége,
legyen az fiatal vagy idős. - mondta halkabban.
El
kellett ismernem, igaza van. Soha nem hittem volna, hogy egyszer egy ilyen
helyen futok össze Harry-vel, és ennyire másnak látom, mint a suliban.
Egyáltalán nem az a srác, aki a pletykákban elterjedt.
-
Nem zavar a sok pletyka, amit elterjesztenek rólad? - kérdeztem halkabban.
-
A pletyka azoknak a fegyvere, akik nem képesek a maguk életét élni. Gyengék,
mert mások javára vágynak, és szívtelenek, mert képesek kiölni érzéseket
ártatlanokból. Szóval nem igazán foglalkoztat, mi kering rólam. Én tisztában
vagyok az igazsággal, magamnak képtelen vagyok hazudni, így tiszta maradhatok
még úgy is, hogy tudom, mi zajlik a hátam mögött minden áldott nap. - felelte
vállamra támasztva állát.
Lehajtottam
fejem, mindenben igaza volt maximálisan. Harry volt a legfelvilágosultabb,
legőszintébb ember, akivel valaha is találkoztam. És bevallom, egy részem
kezdett beleszeretni, magam mellett akartam tudni biztos támaszként. Irigy
voltam rá, hogy így fel tudja fogni az egészet.
-
Nagyon felvilágosult vagy. - jegyeztem mag halkan.
-
Ha ez alatt azt érted, hogy tisztában vagyok a körülöttem lévő dolgokkal, és
tudom is értelmezni őket, akkor köszönöm. - felelte lágyan.
Rájöttem,
hogy nem csupán a teste, az általa keltett élvezet, de a személyisége is
vonzott magához. Úgy éreztem, ismerem már valahonnan. Mintha szavaival már
találkoztam volna valahol. Meg akartam ismerni még jobban.
-
Miért lettél ilyen rejtélyes, mikor csodás személyiséged van? - kérdeztem
halkabban, és bele is pirultam kérdésembe. Felnevetett mögöttem ezt hallva, azt
hiszem, bóknak vette, de valamilyen szinten annak is szántam.
-
Így egyszerűbb megóvni önmagam a csalódásoktól. - felelte egyszerűen, mintha
semmiséget jelentett volna ki. Valamilyen szinten igaza volt, de azért ebbe
volt kivetnivaló.
-
De így magányos leszel. - jegyeztem meg halkabban.
-
Nem hinném. Az ember soha nem lesz magányos, míg önmagában bízik. Nem a
biztatás hajt előre valakit az útján, csupán önmaga. Minden egyes kő a barátom,
melyet átléptem barangolva, minden egyes felhőt bizalmamba fogadtam, mely
lemosolygott rám az égről.
Lehunytam
a szemem, élveztem hangját, mondatait. Olyan csodás dolgokat mondott és olyan
szépen kiejtve, hogy szinte a fejébe láttam. Semmit nem rejtett el, semmit nem
hagyott rejtélyesen előttem, és ezért hálás voltam.
-
Érdekelne, ki is vagy Te valójában. Művészien beszélsz, mint egy költő,
lovagolsz, mint egy középkori nemes, és egyfolytában eltűnsz az óráról. A
pletykákat is hallottam, és próbáltalak elkerülni, de nem nagyon megy. -
nevettem el magam a végére.
Hallottam,
amint mosolyog, majd megállította a lovat egy fánál, mely magányosan magasodott
ki a mező közepén. Meseszép volt. Lepattant, és nyújtotta kezét, hogy segítsen
elszállni. Elfogadtam, míg másik kezével csípőmnél tartott meg, és lágyan leengedett
a földre.
-
Nem vagyok sem művész, sem nemes. A pletykáknak pedig egyáltalán nincs
valóságalapjuk. Nem tudják az emberek, mit beszélnek. Ők mindenben a rosszat
látják, így bennem is. Arra soha nem gondolnak, hogy talán én vagyok a jó, és
nem holmi uzsorások behajtója. - felelte komolyan, miközben lehúzott a fa
tövébe. Lovát szabadon hagyta, így az állat békésen legelészett mellettünk. Egymással
szemben ültünk törökülésben. Mondhatom, igazán jól állt neki a lovaglónadrág,
tetszettek lábai, feneke...és persze más is.
-
Akkor miért verekszel? - kérdeztem óvatosan.
-
Szóval ez az alaptalan dolog is füledbe jutott?! - mosolyodott el haloványan.
Válaszul csak bólintottam, és vártam válaszát. - Tovább melyik változatot
tudod? Azt, amiben uzsorásoknak dolgozok, vagy amiben kidobó ember lennék.
Netán, amibe védtelen nőket bántalmazó? - kérdezte játékosan, mire elnevettem
magam.
-
Egyiket sem hallottam még, csak, hogy gyakran vagy megverve, és utána bíróságra
járkálsz. - feleltem komolyan.
-
Akkor egészen tisztában vagy a dolgokkal. Nem is hallottál nagy hazugságot,
mely félrevezetett volna. Az az igazság, hogy igen, gyakran verekszem, de nem
önszántamból. Egyszerűen csak csábító az éjszakai táj lóhátról. Louis nem
intett, hogy ez az erdő igencsak veszélyes olyan szép teremtéseknek, mint Te? -
kérdezte komolyan a szemembe nézve.
-
De, említette. - rántottam meg a vállam.
Ő
csak mosolyogva megcsóválta a fejét. Láttam a szemébe, hogy féltett kicsit,
viszont szórakoztatta is, hogy nem tudott megfélemlíteni semmi.
-
És ennek ellenére, mégis csak futni támadt kedved itt. De az eredeti témára
visszakanyarodva, ez az erdő meglehetősen veszélyes hely. Beteges, szadista
alakok, akik valószínűleg unatkozhatnak otthon, gyakran jönnek ide, és puszta
kedvtelésből örömüket próbálják lelni védtelen nőkben. Nem egyszer kellett
leugranom a lóról, és lerántanom egy-egy ilyen szánalmas férfit a halálra
rémült hölgyekről. Egyszerűen ennyi az oka, hogy verekszem. Próbálom megvédeni a
méltóságukért, és néha még életükért is küzdő hölgyeket, és biztonságba vinni
őket. A bíróságra is pusztán ebből kifolyólag, hogy azok a szemetek rács mögé
kerüljenek egy életre, és soha többé ne lássák a napvilágot. - magyarázta
egyszerűen.
A
szemem lepetten kerekedett ki, időbe tellett felfognom, amit mondott. Olyan
könnyedén beszélt erről, mintha mindennapos lenne, hogy egy nőt meg akarnak
erőszakolni, és Ő megmenti ettől az élménytől. Elképzeltem a helyzetet, és
végigfutott a hátamon a hideg.
-
Egy hős vagy. - csóváltam meg a fejem, és szeretetteljesen néztem rá.
Ő
csak elmosolyodott, és lehajtotta a fejét. Olyan szelídnek és visszafogottnak
tűnt, mintha egy kisfiú lenne, aki elpirul, ha bókolnak. Csodáltam, azért aki,
felnéztem a személyiségére.
-
Kétlem, hogy hős lennék, ahhoz még igencsak sok dolgot kéne elérnem, de
szeretek segíteni, és ez a fontos, úgy vélem. - mosolygott rám szélesen.
Gödröcskéi
édesen vigyorogtak rám, mintha csak dicsekednének, hogy egy tökéletes ember
birtokolja őket. De hamar kiűztem a fejemből ezeket a gondolatokat, hisz nekem
ott van Dwain és csodás költészete. Ekkor tűnt fel, milyen közel ülünk
egymáshoz Harry-vel. Kicsit távolabb csúsztam, de nem akartam megbántani, így
úgy tettem, mintha csak helyezkednék közben.
-
De Te is mesélj magadról! Tudom, hogy iskolalátogatás alkalmából érkeztél Miami
városából 2 hónapra az unokatesódhoz. És mit szeretsz csinálni? Milyen a
városod? Mi a kedvtelésed? - kérdezte mosolyogva.
Jól
esett csak úgy beszélgetni vele, hisz eddig valljuk be, nem nagyon fecséreltük
az időt ismerkedésre...legalábbis nem lelki ismerkedésre, sokkal inkább
testire. Elmosolyodtam, és eszembe jutott, milyen csodás városból jöttem, és
bár szeretem London-t, visszavágytam az otthonomba.
-
Igen. Miami csodás hely! Egyfolytában süt a nap, a pálmafák magasodnak az út
szélén. Imádok szörfözni, van, hogy iskola előtt is lenéztem a partra, mikor
még nem voltak sokan. Délután pedig ismét visszamentem, és vagy röplabdáztam
pár idegennel, vagy folytattam a szörfözést. De nem volt sok barátom. A lányok
soha nem fogadtak be maguk közé, a srácok pedig nem a barátaim akartak lenni. -
húztam el a szám.
Haloványan
elmosolyodott, a szeme csillogott, de nem tudtam pontosan megmondani, mi
okozhatta ezt.
-
Jártam egyszer a városodban. Valóban meglehetősen...napfényes. - nevette el
magát a végére, amihez én is csatlakoztam.
-
És Te mit csinálsz szabadidődben? - kérdeztem kicsit ismét felé dőlve, nem
érdekelt, hogy ezzel megint csak közelebb kerülök hozzá.
-
Felettébb szeretek lovagolni és futni. Ha tehetem, olvasok, de ha oly' kedvem
van, verset írok, vagy éppen csak sétálgatok erre-arra. - mosolyodott el
haloványan.
Értettem
miden szavát, amit mondott, mégis csak kettő ragadt meg bennem. Lesokkoltam, és
most, hogy így belegondolok, innen is lehetett ismerős fogalmazásmódja.
-
V-verset írsz? - hebegtem zavartan.
Szélesen
elmosolyodott, és bólintott. Az arcán huncut vigyor játszott, és éreztem, hogy
most fontos dolgot akar mondani.
-
Igen. És úgy vettem észre, neked is roppant módon elnyerte a tetszésed egyik
alkotásom...csupán a szíved parányit félrevezetett. - mosolygott rám kedvesen.
Teljesen
lesokkoltam. Ez valóság lenne? Igazából minden egybevág, amit eddig furcsálltam.
Harry kirohant a teremből, mikor Dwain-nel beszéltem a versről, és Dwain
beszédéből nem lehetne megállapítani, hogy képes ilyen választékos verset írni.
A London Eye-on tett csalódásról már nem is beszélve. Bezzeg Harry-ről süt az
értelem, és az irodalmi jártasság. Minden egybevág.
-
Ezt nem hiszem el! Képes volt hazudni nekem?! Egész idő alatt félrevezetett,
míg én bíztam benne! - álltam fel mérgesen.
Fel-alá
járkáltam, egyszerűen nem fért a fejembe, hogy képes valaki ilyet tenni, mint
Dwain. Én bíztam benne, de Ő az orromnál fogva vezetett. Nem hiába nem bízom
meg egy férfiban sem, mindegyik szemét és átver. Megalázott, én pedig nem
vettem észre, mi folyik körülöttem.
-
Anabelle, kérlek, nyugodj meg! - mondta lágyan Harry elkapva a karom, ezzel
megálljt parancsolva.
-
Nincs kedvem megnyugodni, Harry! Minden pasi egy szemét, nem csoda, hogy eddig
nem engedtem magamhoz közel őket. Amelyik nem használ ki, az átver és megaláz.
Az egész szerelem egy nagy baromság, nem? - kérdeztem.
Az
elején még kiabáltam, de utána fokozatosan visszavettem a hangomból, és a
végére már csalódottan néztem a zöld íriszekbe. Nagyot sóhajtotta, az Ő szeme
is szomorkás volt.
-
A szerelem a világ legnagyobb ördöge, ami kicsit hiteget, aztán kegyetlenül
végiggázol rajtad, mintha egy apró falevél lennél, ami elsöpörnek az útból. -
csóválta meg a fejét leszegve.
Nem
nézett a szemembe, mintha valamivel megbántottam volna. Végiggondoltam mindent,
de nem ugrott be. Aztán arra gondoltam, hogy talán csak azért ilyen, mert nem
ez a véleménye. És most, hogy jobban végigmértem, észrevettem, hogy magában is
harcot vív. Mintha nem értene egyet a szavaival, melyek elhagyták szépen
metszett ajkait.
-
Nem azt kérdezem, mit gondolsz itt... - helyezte tenyerem halántékára, és
hüvelykujjammal lágyan végigsimítottam haján, amitől felnézett a szemembe
csillogó zöld íriszekkel. -...hanem, hogy mit érzel, itt! - simítottam ugyanazt
a kezem mellkasának bal oldalára, és éreztem, ahogy dobog szíve tenyerem alatt.
Mintha kicsit túl gyorsan is dobogna.
Egy
pillanatig csupán méregetett a szeméből alig tudtam kiolvasni valamit, de
szerető ábrázattal nézett rám.
-
Hogy mit érzek a szívemben? - kérdezte óvatosan, mintha még Ő is ízlelgetné ezt
a gondolatot. Haloványan elmosolyodtam ezen, olyan volt, mint egy tudatlan
gyermek, aki még soha nem érzett szerelmet. Talán tényleg nem érezte még soha.
Ebben az esetben elszorult a szívem, és felfedeztem némi hasonlóságot kettőnk
között. - Ezt érzem a szívemben. - jelentette ki egyszer határozottan, és
hirtelen húzott magához derekamnál fogva.
Kezeim
mellkasáról vállára csúsztak. Fejét egyből kicsit oldalra döntötte, így amikor
közelebb kerültem hozzá, már nem zavart be orrunk. A levegőt idegesen szívtam
magamba, ahogy ajkaink között alig volt pár centi. A szemembe nézett, és láttam
benne a szeretetet, melyet irántam táplált. Az a pár centi nagyon lassan tűnt
el, de végül megszűnt, mi pedig egy lágy csókban forrtunk össze. Ezúttal nem
vadul, hevesen, szenvedélyesen csókoltunk, egyszerűen csak élveztük a másik
közelségét. Nyelveink is lágyan táncoltak, nem igényelt testünk többet. Harry
minden szempontból csodás volt, és kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy
teljesen beleszerettem személyiségébe, modorába, beszédébe, költészetébe, testébe...mindenébe.
Kezei lágyan húztam magukhoz derekamnál, míg én még mindig vállát érintettem.
Nem éreztem, hogy többet kéne tennem.
Végül
eltávolodott, és arcán játékos, gyermekded vigyor égett. Arra gondoltam, hogy
hogyan nem vettem eddig észre, mi zajlik körülöttem. Lágyan érintette derekam
még mindig, de nem akartam, hogy elengedjen. Vágytam arra, hogy karjaiban
tartson, és valóban szeressen, mind eddig egy férfi sem. És benne tényleg
tudtam bízni, nem úgy, mint az eddigi pasikban, akik az utamba kerültek.
Mosolyogva
nyúlt vállamon heverő kezeihez, és miután lehúzta magunk mellé, összekulcsolta
ujjaink.
-
Lehet, régimódinak gondolsz
És talán legbelül tombolsz,
De tudd, hogy nem verlek át,
Örökké csókolni akarom szád.
Rád vártam, mióta eszem
tudom,
Titokba, mindig mosolyod
bámulom.
Mikor ajkaid enyémen
pihennek,
Akkor a percek oly'
meghittek,
Hogy képtelen lennék
megbántani,
Hisz a világod szándékozom
megváltani.
Szóval megtisztelnél azzal a
tudattal,
Hogy enyém leszel egy lágy
mozdulattal?
Szavalta
lágyan szememet pásztázva. És itt jött el az a pillanat, hogy a szívem nem a
hasamban dobogott...hanem a talpam alatt tocsogott, úgy elolvadt szavaitól.
Arcomra széles mosoly kúszott, még soha nem mondott nekem senki ilyen szépet. Sokan
kértek már fel, hogy legyek a barátnőjük, de mindet visszautasítottam. Viszont
ezt nem akartam, még akkor se, ha nem így kért volna meg. De így tette, és ez
még pluszba olyan boldogságot okozott, melyet férfitől még nem tapasztaltam.
-
Igen! - jelentettem ki határozottan.
Elmosolyodott,
és lenézett egybekulcsolt ujjainkra. A barátnője lettem egy olyan csodás
srácnak, mint Harry. Többre nem is vágytam, ez életem legszebb Valentine napja.
Lehelt
egy lágy csókot ajkaimra, majd lenézett az órájára. Szomorúan konstatált
valamit azon, gondolom, az időt, de én nem láttam.
-
Sajnálatos módon indulnunk kell. Igazán kár, pedig szívesen töltöttem volna még
időm egy földre szállt Angyallal. - mosolygott rám bájosan.
Elmosolyodtam,
és el is pirultam. Erre igazán nem tudtam mit felelni, csupán bólintani volt
erőm. Soha nem fogom megszokni bókjait, egyszerűen csodásak voltak. A lovához
húzott, és miután felült rá, ismét segített felkapaszkodnom elé, bár amúgy is
ment volna, de szívesen fogadtam el segítségét.
-
Haza viszlek, Szépségem. - motyogta a fülembe, mire kirázott a hideg.
Elgondolkoztam
szavain, majd felnevettem. Oldalra fordítottam a fejem, és megosztottam vele is
gondolatom.
-
Oké, hogy Te vagy az én Lovagom, de ugye nem akarsz végiglovagolni velem London
utcáin? - kérdeztem nevetve.
Ő
is csatlakozott hozzám, és nyugtatóan a vállamat csókolta, így kirázott a
hideg. Harry bármilyen hatást ki tudott belőlem váltani, amit eddig egy férfi
sem, bár tény, hogy nem nagyon engedtem közel magamhoz őket.
-
Bár felettébb szórakoztató a gondolat, de nem így terveztem. Úgy értettem, hogy
visszamegyünk az istállóba, és kocsival vinnélek haza. Ez már jobban hangzik? -
kérdezte szórakozottan.
Nevetve
bólintottam, és előre fordultam a tájat figyelve. Megkerültünk egy kisebb
facsoportot, mely mögött megláttam egy épületet, valószínűleg ez az istálló.
Még igencsak messze volt, de így is láttam, milyen modern.
-
Mi a véleményed, feljebb kapcsolhatunk kicsit tempóban? - kérdezte mély
hangján.
-
Persze. - feleltem egyből, imádtam a gyorsaságot, az adrenalint.
Közelebb
csúszott hozzám a nyeregben, és védelmezőn szorította kicsit jobban kezeit
oldalamhoz, ahogy előre nyúlt a gyeplőhöz. A sarkával ösztökélte a lovat
gyorsabb tempóra, aki ezt érezve, ügetni kezdett, majd vágtázni. A szél
összekötött hajamba kapott, Harry vállamhoz hajolt, és úgy nézett előre.
Mindketten előre dőltünk a nyeregben, élveztem, ahogy hozzám simul. Az
adrenalin felpezsdült véremben, és ezt nagyon élveztem.
Hamar
megékeztünk az istállóhoz ilyen tempóban, és miután Harry leszállt, a
derekamnál fogva engem is lesegített a nyeregből. Nevetve álltam két lábra a
talajon, és követtem a lóval az istálló fele.
Egy
srác jött felénk, talán pár évvel lehetett idősebb nálunk. Szőkésbarna haja
rendezetten meredezett oldalra, szeme barnán csillogott. Már távolról ránk
mosolygott, de kicsit aggódó is lett ábrázata, és sietősebbre fogta lépteit.
Megállt Harry előtt, és engem kezdett aggódva méregetni.
-
Te jó ég, Harry! Egy újabb hölgy?! - kérdezte aggódva, és védelmezőn állt
mellém, de szerintem látszott rajtam, hogy egyáltalán nem féltem, sokkal inkább
zavart voltam. Ezek szerint szerelmem igencsak gyakran szokott hölgyeken
segíteni. Elmosolyodtam, ahogy Harry is, és derekamnál fogva magához húzott.
-
Nem. Ő most kivételesen nem áldozat...vagyis az, csupán az enyém. Chuck,
bemutatom a barátnőm, Anabelle-t. Belle, Ő Chuck, jó barátom. - mutatott be
minket egymásnak.
A
srác szeme először lepetten kerekedett ki, és lesokkolva nézett Harry-re. Ezek
szerint a barátnő nála nagy ritkaságnak számított. Jót mosolyogtam a srác ábrázatán,
mire kapcsolt, és felém nyújtotta a kezét.
-
Nagyon örvendek Anabelle. - mosolygott rám kedvesen.
-
Én is. - ráztam meg kezét.
-
Akkor nem is zavarok tovább. - mosolygott ránk, majd indult tovább dolgára.
Magamba
mosolyogtam, Harry egyre jobban megnyílik nekem. Bár eddig sem volt zárkózott
előttem, csupán nem elegyedtünk komolyabb beszélgetésbe, pedig kellett volna. Bevezette
a lovát egy boxba, ahol elkezdte lenyergelni.
-
És Te lovagolsz? - kérdezte egy pillanatra rám mosolyogva, majd folytatta a
dolgát.
Én
az alacsony, csukott box-ajtó tetején támaszkodtam, és onnan figyeltem Őt.
-
Nem, Miami-ban nem nagyon megy ez a sport, de tudok lovagolni. - mosolyogtam
rá. - Te mióta csinálod? - kérdeztem.
-
7 éves komor óta. - felelte egyszerűen, mintha ez semmiség lenne.
Igazából
már nem tudott meglepni, Ő teljesen másmilyen volt, mint én. Elmosolyodtam
ezen, és elismerően bólintottam. Ő olyan különleges volt, mint még soha senki.
-
Tudod, tetszik, hogy olyan más vagy, mint a többi srác. - jegyeztem meg
halkabban.
Éppen
a nyerget vette le a lóról, aminek tudom, hogy nincs kicsi súlya, de Ő simán
megemelte, és feltette a korlátra mellettem, majd megállt előttem, és édesen
mosolygott rám.
Csak
egy csókot lehelt ajkaimra, tudtam, most tényleg nem tud mit felelni...vagy
csak nem akart, mert ez a pillanat így volt tökéletes. Teljesen lenyergelte
lovát, majd megigazította neki az ételt, és vizet is engedet még, végül kijött
hozzám. Nyomtam egy puszit arcára.
-
Ezt minek köszönhetem? - kérdezte játékosan.
-
Csupán önmagadnak. - feleltem vigyorogva.
Egybekulcsolta
ujjaink, és elindultunk kifele.
-
Ebben az esetben, szívből remélem, hogy sokat fogok még kapni. Önmagamat a
legegyszerűbb adnom. - nevetett rám játékosan, ahogy mindig is.
A
parkolóba mentünk, ahol az autójához vezetett. Az titokzatos volt, mint amilyen
Ő maga, de amint kinyitotta nekem az ajtót, én pedig beültem, barátságos lett.
Bent mindenféle rá utaló dolog pihent. CD-k a nekik kijelölt tartóan, kulcsok a
sebváltó előtti kis reteszben, és még egy üres Starbucks-os pohár is
éktelenkedett a pohártartóan.
Elmosolyodtam, mikor beült, és elindult.
-
Hova is viszlek pontosan? - kérdezte egy pillanatra rám nézve, majd ismét az
utat figyelve.
Megadtam
neki a címet, mire mosolyogva bólintott. A műszerfalon az óra delet mutatott, ami azt
jelentette, hogy Louis még biztosan nem lesz otthon, mikor hazaérek. Hamar
megérkeztünk, hisz nem laktam messze. Elvégre futva jöttem az erdőhöz. Harry
kiszállt, majd engem is kiengedett. Maga felé fordított, és egy lágy
búcsú-csókban forrtunk össze. Elengedte ajkaimat, de nem távolodott el.
-
Holnap látlak a suliban? - kérdezte reménykedve.
-
Egésze biztosan. De ahogy beérek, el kell intéznem Dwain-t. Csúnyán átvert. -
húztam el a szám.
-
Csak egy szavadba kerül, és elintézem neked, hogy többé egy lánnyal sem fog
ilyet tenni. - jelentette ki határozottan, mire elmosolyodtam, és megráztam a
fejem.
-
Nem kell. Megoldom egyedül, aztán a Tied vagyok. - leheltem még egy puszit
ajkaira, majd elengedtem.
Elindultam
a ház fele, de az ajtóból visszanéztem, és láttam, ahogy vigyorogva figyeli
mozdulataim. Egy mosolyt küldtem felé, amitől Ő is engedte kiszökni
gödröcskéit, majd mikor bementem, elhajtott. A szívem hangosan vert, még mindig
nem bírtam felfogni, hogy ez történt. Harry az enyém, valóban a párom lett? De
hisz ez a valóság! És én beleszerettem!
7.
fejezet.
Reggel
alig vártam, hogy beérjünk a suliba. Louis furcsállta is fene-nagy kedvem, de
csak annyit mondtam, hogy a majd meglátja az okát. Hamarabb indultunk, így
hamarabb is értünk be, és egyből a srácok fele mentünk. Nem indultam megkeresni
Dwain-t, tudtam, hogy hamarosan fel fog bukkanni itt, mint minden reggel, és
hozzám jön. És milyen jó volt a megérzésem, egy kéz karolta át a derekam, és
mikor ránéztem, meg akart csókolni gazdája, de eltoltam magamtól, mire kérdőn
nézett rám.
-
Baj van Belle? - kérdezte zavartan.
-
Dehogyis, csupán érdekelne, hogy áll a vers, amit ígértél. - feleltem mintha
semmiség lenne.
Az
arca kínosba fordult, minden srác ránk nézett, és várta válaszát.
-
Hát...még készül. - nyögte ki végül.
-
Értem. Szóval semmi köze nincs ahhoz, hogy valójában nem is Te írtad, és végig
átvertél? - kérdeztem magam előtt összefonva karjaim.
A
szeme lepetten kerekedett ki, erre egyáltalán nem számított. Mérgesen
méregettem. Mind a négy srác mellettem ledöbbenve figyelt minket, még páran
távolabbról is, de nekik igazán nem tulajdonítottam nagy jelentőséget.
-
Ho-honnan... - akart belekezdeni kérdésébe, de nem vártam meg.
-
Honnan tudom? Az legyen az én dolgom! De az nagyon nem tetszik, hogy átvertél,
és végig az orromnál fogva vezettél. Hazudtál nekem, és ez fáj! Látni sem
akarlak többé, Dwain! - jelentettem ki határozottan, mire a szeme szomorúan
méregetett, és ábrázata is hasonlóan festett.
Hebegni
akart valamit, de csak intettem, hogy menjen el, mire lehajtott fejjel tette,
amit kell. Ekkor Zayn felnevetett oldalt, mire rá kaptam a tekintetem. Ettől
próbálta visszafogni magát, de nem nagyon ment neki. Én is elmosolyodtam, és
Niall-ből is kitört a nevetés, amitől már nehéz volt türtőztetni magam. Imádom
a nevetését.
-
Ennek örültél annyira reggel? - kérdezte zavartan Louis. Sejtette, hogy van még
más is.
Elmosolyodtam,
és megráztam a fejem. A tekintetem végigvezettem az aulán, és kiszúrtam Őt.
Harry jött felém széles mosollyal az arcán. Büszkeséget láttam szemében
csillogni a szeretet mellett, amiből tudtam, látta az iménti dolgot Dwain-nel.
-
Nem, ennek. - jelentettem ki határozottan, és tűrtem, hogy megcsókoljon Harry,
mikor hozzám ért.
A
derekamnál fogva magához húzott, és lágy csókot lehelt ajkaira. Nem volt
akaratos, sokkal inkább romantikus, mint tegnap. Tényleg szeretett, és ez a
felhők fölé emelt. Végre van egy srác, akiben tényleg bízhatok, és neki adhatom
önmagam.
Eltávolodtunk,
és a srácokra néztem, akik mind megsemmisülve bámultak rám. Zayn álla szinte a
földet súrolta, míg Liam zavartan lökte oldalba Niall-t, aki ettől majdnem
eldőlt. Így sem állt biztosan lábán az imént történtektől. Louis arcát
figyeltem, és kicsit megijedtem ábrázatától. Tudtam, Ő nem ismeri igazából
Harry-t, csupán azokat tudja, amiket hallott, de azoknak nincs valóságalapjuk,
ezzel tisztába voltam. Mérgesen állt Harry elé, aki még mindig derekam karolta,
és mellkasán tartott engem. Nem számított, hogy unokatesóm alacsonyabb volt
nála, mégis elszántság égett a szemében. Engem akart védeni.
-
Ezt nem hiszem el, Belle! Pont ezzel a tróger, csavargóval? Hogy dőlhettél be
neki? Veszélyes! - mondta nekem, de Harry szemébe bámult miközben beszélt.
Egy-két
ember megállt körülöttünk, és sustorogva méregetni kezdték a kialakult
helyzetet.
-
Én valóban magam mellett akarom tudni Anabelle-t, soha nem játszanék törékeny
szívével. - felelte komolysággal a hangjában Harry, mire szeretetteljesen
néztem fel rá.
-
Louis, nyugi! Harry nem olyan, mint Te hitted. Teljesen más! Ő írta verset, nem
Dwain. - mondtam még mindig Harry-hez bújva, aki védelmezőn tartott maga
mellett, és ez nagyon jól esett.
-
Komolyan? És miért vagy olyan biztos benne, hogy nem veszélyes? Te is tudod,
miket beszélnek. - kérdezte fojtott hangon.
-
Azok csak pletykák, nem az igazság. Ő jó ember. - mondtam kiállva szerelmem
mellett.
-
Egyáltalán hogyan jött ez az egész? - kérdezte Louis egy lépéssel hátrébb
állva, amitől megnyugodtam.
Kuncogva
néztem fel Harry-re, aki játékosan rám mosolygott, mint mindig. Nem tudtam,
elmondhatom-e Louis-nak az egész suli előtt, hogy mit is tettünk már hetek óta.
Arról nem is beszélve, hogy biztosan kiakadna, hogy az Harry volt, és nem lett
vége a bál éjszakáján.
De
Louis sem volt hülye, arckifejezésünkből kezdett derengeni neki valami, amitől
idegesen túrt a hajába.
-
Na, ne! Ugye nem Ő volt az? - bökött Harry fele nekem szegezve kérdését.
-
De, és utána folytatódott. - pirultam el, mire Harry halkan felkuncogott.
Gödröcskéje
ismét kivillant, amitől nekem is muszáj volt mosolyognom. De nem élvezhettem
ezt sokáig, mert Louis nekirontott, és erőteljese ragadta meg Harry vállát,
engem oldalra tolva. Szerelmem nyugodtan tűrte, de tudtam, sokkal erősebb
unokatesómnál, és egy mozdulat lenne ellöknie. Mégsem tette.
-
Te szemét, meghúztad az unokahúgom az igazgatóiban, ráadásul nem is egyszer?!
Ajánlom, hogy kurva jó magyarázatod legyen! Egy kóma talán megteszi, vagy egy
szemfelnyitó baleset. - próbálta annyira visszafogni a hangját, amennyire csak
tudta, de én, és a srácok még így is hallottuk. Zayn elismerően rám nevetett,
majd Harry-re is ezt hallva, míg Liam álla a földet súrolta, Niall pedig már
semmit nem tudott tenni, csupán a fejét rázta kétkedve.
-
Valóban megtettük párszor, de nagykorúaknak számítunk, és ez rendjén van így. A
fő, hogy gyengéd érzelmeket táplálunk egymás iránt, és ezzel senki nem
disputálhat, még mi magunk sem. - felelte komolyan Harry, mire elmosolyodtam.
Louis
kérdőn húzta fel a szemöldökét, és látszott rajta, Ő is ledöbbent Harry
szavain. Nem a jelentésük miatt, bár engem inkább az hatott meg. Rokonom a
beszédmodorán taglózott le, mint én elsőnek.
-
Rendben Shakespeare, de ha megbántod az unokatesóm, nem állok jót magamért, és
nem érdekel, mekkora verőember vagy. - jelentette ki komolyan, és én eléggé
viccesnek találtam, hogy ahhoz képest, hogy Louis 5 centivel alacsonyabb
Harry-nél mégis mennyire próbál védeni. És ez mosolyt csalt az arcomra.
-
Ezek alaptalan pletykák. Nem szívlelem az erőszakot, csupán néha
rákényszerülök. Nincs mitől tartanod, valóban szeretem Anabelle-t. - mosolygott
rám Louis válla fölött.
Kicsit
elpirultam, és zöld szemeibe meredtem, melyek örvényként szippantottak magukba
szépen lassan. És én nem ellenkeztem, imádtam elveszni smaragdjaiban. Louis
csak bólintott, és visszaállt a srácok mellé, mire én Harry-hez siettem, és
átkaroltam derekát, hogy mellkasához simuljak. Ő hátam ölelte védelmezőn, nálam
is magasabb volt, de nem olyan sokkal. Magas-sarkúban 5 centivel, mint Louis-nál,
magas-sarkú nélkül...hát azt nem szívesen árulom el, eléggé siralmas a szám.
-
Amúgy szerintem nagyon cukik vagytok együtt. - nevetett fel ismét Zayn, mire
szélesen elmosolyodtunk mindketten. Liam helyeslőn bólogatott, míg Niall
látszólag még mindig nem nagyon fogta fel a helyezet, amit elég mókásnak
találtam. Louis megkomolyodott, mintha az Apám lett volna. Harry is felnevetett
mellettem, hisz ez a "cuki" jelző nekem is elég vicces volt, nemhogy
neki.
De
a csengő nagy úr, elindultunk a terem fele hárman. Harry kezét fogtam, míg Lou
kicsit előttünk jött. Vagy neheztelt ránk, amit nem csodálnék, vagy csak nem
akart zavarni. De majdnem biztos vagyok benne, hogy inkább az első eshetőség.
Ahogy beléptünk az ajtón ismét minden szem ránk szegeződött, de ezúttal nem
engem bámultak meg szerencsére. Sokkal inkább mellettem Harry-t, és
egybefonódott ujjainkat. És amit a legjobban élveztem, hogy Dwain is látta ezt,
és a szemei majd kiestek a helyéről. Közelebb húzódtam Harry-hez, aki értette a
célzást, és nyomott egy puszit az arcomra, majd udvariasan előre engedett a
keskeny sorok között, de közben még fogta a kezem. Szándékosan átnéztem
Dwain-nen, de azért éreztem magamon tekintetét, és felettébb élveztem, hogy
visszavághattam neki, amiért olyan csúnyán megbántott. Azon pedig külön
kuncogtam magamba, hogy Harry milyen hamar vette a lapot, és benne volt azonnal
bosszúmban.
Leültünk
a helyünkre, és azonnal hátrafordultam Harry-hez egy elégedett mosollyal, mire
Ő csak megcsóválta a fejét.
-
Kétlem, hogy tisztában lennél vele, mennyire gonosz nőszemély vagy. - jegyezte
meg játékosan, mire csak felhúztam a vállam, és elnevettem magam.
-
De Te egyből csatlakoztál, és rátettél még egy lapáttal. - vágtam vissza, mire
Ő is elnevette magát, és megadóan bólintott.
Benyitott
a Tanár, és elkezdődött az óra, amit már most untam. Szerettem
London-t...bizonyos dolgok miatt jobban is, mint kellett volna, de itt még
unalmasabbak az órák, mint Miami-ban. Viszont egyszer, mikor hátra dőltem,
Harry megkocogtatta a vállam. Mosolyogva fordítottam oldalra a fejem, mikor a
Tanár írt a táblára. Ő csak lefele bökött a fejével, mire lenéztem a padja
mellé. Kezét előre nyújtotta, és várt. Elmosolyodtam, majd előre fordultam, és
egybe kulcsoltam ujjainkat. Ő a padra dőlt, hogy kényelmesen elérjen, míg én
hátrahúztam vállam, hogy minél jobban hátra tudjam nyújtani neki kezem.
Imádtam, hogy ennyire figyelmes, és érzékelteti velem, mennyire fontos vagyok
neki. Közben a másik kezével a hajammal játszott, amitől képtelen voltam
levakarni mosolyom az arcomról. Louis mellettem felsóhajtott, majd szemét
forgatva dőlt előre, és vadul jegyzetelni kezdett, pedig semmi lényeges nem volt.
Kicsit lehajtottam a fejem, tudtam, nagyon nem tetszik neki ez az egész. Harry
nyugtatón megszorította a kezem, ebből rájöttem, Ő is észrevette unokatestvérem
reakcióját.
Az
óra elrepült, ahogy a többi is, és mire eszméltem, Harry a padom előtt állt, és
édesen mosolygott rám.
-
Kedvesem? - kérdezte lágyan, mikor felálltam, és felém tartotta karját.
Annyira
úriember volt, hogy pillanatok alatt le tudott venni a lábamról. Mosolyogva
karoltam bele, és elindultunk ki a teremből. Louis sajnos már lelépett, bár tudtam,
most amúgy is az egyik tanárral kell töltenie a szünetet a könyvtárba, hogy
javíthasson kicsit. Kimentünk a folyosóra, de nem tudtam, hova akar vinni.
-
Hova megyünk? - kérdeztem fél fordulva, de Ő csak mosolygott maga elé.
-
Az utóbbi időben nem töltöttük a legnyugodtabban ezeket a szüneteket, nem
gondolod? - kérdezte kuncogva, mire arcomra pír szökött. Ezzel nem tudtam
vitatkozni, de érdekelt, hova akar kilyukadni. - Azt terveztem, hogy mi is
művelhetnénk azt, amit a szerelmes párok döntő többsége. Feltéve, ha velem
tart, Kedvesem! - mosolygott rám játékosan, mire elnevettem magam.
Még
mindig nem tudtam, mire gondol, de bele mentem. Kivezetett az iskola udvarára,
ahol minden egyes padon diákok füstöltek, és nevetgélek. Harry felsóhajtott, és
megindult egy pad felé, ahol három 10.-es srác dohányzott, és éppen
kitárgyaltak egy csajt, ha jól hallottam. Kicsit félve mentem mellette, mire átkarolta
a derekam, és biztosan tartott maga mellett.
-
Most úgy fogok beszélni, ahogy testem-lelkem nem kívánjak, de kérlek, ne higgy
a látszatnak, tisztában vagy vele, milyen személyiségem valójában. -
tájékoztatott előre, mire csak bólintottam. Itt vált világossá, hogy mit is
szeretne elérni, mire a gyomrom görcsbe rándult. Oké, hogy sokkal erősebb, de
Ők akkor is hárman vannak.
-
Harry, inkább menjünk máshova. - fogtam meg a kezét, és megtorpantam, de Ő csak
játékosan elmosolyodott.
-
Megtenném, ha nem éppen efölött, a pad fölött nőne az ősz csodás fája, mely
sokáig nem fog ily' gyönyörűen pompázni, ha kifüstölik. - mosolygott rám, majd
ismét elindult, én pedig mentem vele.
Végigmértem
a fát, és valóban csodaszép volt. Az egész rózsaszínben játszott, ahogy az ősz
színei ilyenre festették. Néhány levele már le is hullott, így azok rózsaszín
szőnyeget terítettek a járdára. A törzse egészen sötét volt, majdhogynem
fekete, így tökéletes kontrasztot teremtett. Szétnéztem az udvaron, és valóban
ez volt a legszebb fa, a többi mind sárga és barna színekben pompázott ebben az
évszakban.
A
srácok felfigyeltek ránk, és elég feltűnően mértek végig, mire Harry
figyelmeztetőn magához húzott ezzel is jelezve, foglalt vagyok. A srácok elégedetten
elmosolyodtak, mikor megálltunk előttük, és le sem vették szemüket rólam, de
azért láttam rajtuk, hogy pontosan tudták, ki a párom.
-
Füstöljetek máshol, ez a pad ideiglenes a miénk! - mondta udvariasan Harry,
mire az is felállt, aki eddig ült, és kérdőn fordult felénk. Harry kicsit maga
mögé tolt, mikor látta, hogy nem tágítanak a srácok, de nem akarta
megváltoztatni nézőpontját. Féltettem, hisz ők hárman vannak.
-
Miért is? Inkább lógj tovább az órákról, ezt a dögös kiscsajt meg hagyhatod nyugodtan.
Szívesen vigyázunk rá. - hajolt közelebb hozzám a srác, de Harry a vállánál
fogva hátralökte.
Ahogy
arcára néztem, láttam, hogy vonásai teljesen megkeményedtek, szeme fenyegetőn
csillogott.
-
Ha jót akartok magatoknak, még most eltakarodtok innen, amíg vissza tudom fogni
magam. - szólt cseppet sem jókedvűen, amitől láttam, hogy kettőből háromnak
félelem csillan szemében.
Orrukat
fenntartva álltak tovább, így a harmadik is kénytelen volt követni őket.
Meglepett, hogy Harry szava ennyit ér, de felettébb jól jött, tekintve, hogy
nem akartam verekedést. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, és felültem a pad
tetejére. Vonásai ismét tökéletesen lágyak és játékosak voltak, mikor elém
állt, és térdeim közé férkőzött, így egy magasságban voltunk...nagyjából.
-
Miért kell folyton keresned a konfliktust? - kérdeztem tőle korholón.
Féltettem,
ezt le sem tagadhattam volna, és mikor erre Ő is rájött, arcára huncut vigyor
kúszott. Csodás volt ez a hely, a fa rózsaszín levelei egy-egy erősebb
fuvallattól szállingózni kezdtek, látványuk elkábított.
8.
fejezet.
Már
több, mint két hete boldogok vagyunk Harry-vel, de ez egyáltalán nem volt így
rendjén. Három nap múlva el kell mennem, és ezzel Ő is tisztában volt. Érezhetővé
vált köztünk a ragaszkodás egymás felé, nem akartuk elengedni egymást. A srácok
egészen elfogadták Harry-t, bár tudtam, ahogy én elmegyek, minden a régi lesz.
Mintha itt sem lettem, mintha mi sem történt volna. Ezért is akartam minden
másodpercét kiélvezni az ittlétem utolsó napjainak.
Reggel
letámadott, hogy mit tervezek ma estére, és mivel kijelentettem, hogy semmit,
így egyből leszögezte, fél 10-re értem jön. Ez meglepett, ugyanis akkor már
igencsak sötét és késő van egy randihoz. Próbáltam belőle kiszedni, hogy hova
megyünk, de Ő nem árult el semmit, csak annyit, hogy cicagatyába menjek, és
lazán, mégis vastagon, mert hideg lesz. Elfogadtam, így aztán idegesen
ácsorogtam az előszobába fél 10-kor. Megcsörrent a telefonom, Louis a
nappaliban ücsörgött, és tévét nézett. Már nagyjából Ő is elfogadta Harry-t.
Nyomtam egy puszit arcára köszönés képpen, és elindultam ki. Az utca már
igencsak kihalt volt, egy járókelő sem mászkált itt ilyenkor. Elmentem egészen
a járda széléig, és oldalra néztem az úton, hogy megtaláljam Harry-t. És
valóban felém közeledett, de nem akárhogy. Két ló tartott felém a kihalt utcán,
az egyiken Ő ült, a másikat vezette maga mellett. Gondolom, nekem szánta. Hálát
adtam az égnek, hogy ilyen városszélen lakik Louis, és senki sincs már ilyenkor
az utcán, különben biztosan börtönbe zártak volna minket, hisz ez rendbontás.
Elnevettem
magam, mikor hozzám ért, és lepattant a lóról.
-
Kedvesem! - mosolygott rám, és lágyan megcsókolt.
-
Harry?! És ha elkapnak a rendőrök két lóval? - nevettem rá, mikor
eltávolodtunk.
-
Abban az estben tudtukra adtam volna, hogy ahhoz a hölgyhöz tartok ily'
meglepetéssel, aki szebben ragyog, mint este a csillagok. - mosolygott rám
lágyan, és a lovakhoz húzott.
Elpirultam,
de ez a sötétben aligha látszott. Simán fel tudtam volna ülni a lóra egyedül
is, de hagytam, hogy segítsen, így lágyan emelt fel derekamnál fogva.
Mosolyogva megvártam, míg Ő is felpattan, és elindultunk vissza, az erdő fele.
Nagyon régen lovagoltam utoljára, de ezt nem lehet elfelejteni, így nem volt
gond. Lassú tempóban haladtunk Harry-vel a kihalt utcán, senki nem vett észre
minket.
-
Hogyhogy ezzel készültél? - kérdeztem rá nézve.
-
Úgy véltem, feltárom előtted az esti lovaglás szépségeit. Azt gondolom, neked
is hasonlóképpen el fogja nyerni a tetszésed, mint jómagamnak. - felelte egyszerűen,
mire szélesen elmosolyodtam.
Letértünk
az útról arra, amerre futni szoktam, így az erdőbe érkeztünk. A csillagok
csodaszépen ragyogtak az erdőben, viszont igazán sötét volt a fák lombjai
alatt. Ennek ellenére egyáltalán nem féltem, tisztában voltam vele, hogy Harry
megvédene, bármi történjen is.
-
Ez azért van, mert hamarosan hazamegyek? - kérdeztem halkan, mikor kiértünk az
erdőből.
Lehajtottam
a fejem, tudtam, hogy már alig van együtt három napunk, nem akartam itt hagyni
London-t....vagyis inkább Harry-t. Úgy éreztem, ez lett az otthonom, itt van a
szerelmem.
De
Ő nem felelt, helyette inkább megállt annak a fának a tövében, ahol először
csókolt meg igazán szerelemből. Követtem a példáját, és leszálltam a lóról,
majd hagytam, hogy szabadon legelésszen. Viszont még mindig nem felelt nekem,
és ez aggasztott.
-
Miért nem válaszolsz? - kérdeztem óvatosan arcát fürkészve.
-
Mivel nem szokáson hazudni, és tartok tőle, az igazság megbántana, Kedvesem. -
felelte halkabban szemembe nézve.
Sóhajtottam
egyet, tehát azért van, mert mindjárt elmegyek. Maradni akartam, itt szerettem
volna kijárni a gimnáziumot, Harry mellett, de erre nem volt lehetőségem. Én
itt csak egy vendég vagyok, és haza kell mennem a saját városomba...az
otthonomba, mely ezek után üres lesz nélküle.
-
Nézd, talán soha nem fogunk már találkozni, de nem felejtelek el soha. Te vagy
a legkülönlegesebb férfi, akivel valaha találkoztam....és talán butaság volt
beléd szeretni, mégsem bánom. - mondtam lágyan, arcára simítva egyik kezem.
Elmosolyodott,
így rám köszönt két édes gödröcskéje, ettől nekem is kivillantak fogaim.
Kezemre simította sajátját, mely így eltűnt hatalmas mancsa alatt arcán.
-
Talán, lesz még lehetőségünk látni egymást, bár még így is elég nagy lenne a
szétszakító távolság. A Harvard-ra készülök. Jobbik esetben felvesznek, és a Te
országodban folytathatom tanulmányaim. Viszont még így is vészesen nagy lesz a
tőled elválasztó távolság. - magyarázta apró mosollyal ajkain.
Nagyot
nyeltem. A Havard! Oda nagyon nehéz bekerülni, és hatalmas az elvárás. Harry
komolyan ezt szeretné? Hogyan? Hisz Louis szerint el szokta lógni az iskolát,
bár amióta együtt vagyunk, bejár, de szerintem csak miattam.
-
D-de...folyamatosan lógsz. - jegyeztem meg zavartan.
Felnevetett,
és így fürtöcskéi körbeugrálták arcát pár pillanatra. Mosolyognom kellett ettől
a látványtól. Olyan kisfiús volt, mégis szexi.
-
Ez tény, Kedvesem, de a dolgozatokra kivétel nélkül be szoktam járni. És mindet
sikeresen kiválóra teljesítem, így a tanárok nem hozzák fel a hiányzásokat. - magyarázta
játékosan, mire a szemem kikerekedett.
Tudtam,
hogy Harry furcsa, de hogy ennyire. Viszont fel véltem fedezni a hasonlóságot. Én
is kitűnő vagyok mindenből. A szívem hevesen kezdett dobogni. Jó esélye van,
hogy felveszik, és tökéletes lenne minden.
Örömömben
a nyakába ugrottam, és erősen megöleltem. Először lepetten nevetett fel, majd
erősen megszorított.
-
Harry, Én pedig a Cambridge Egyetemre készülök már két éve. - motyogtam vidáman
a nyakába.
Megakadt,
éreztem, még levegőt venni is elfelejtett. Örömében felnevetett, és megpörgetett
a levegőben. Neki is fel kellett fognia, hogy ez mit jelentett. Hogy mit
jelentett? Azt, hogy egy utcára leszünk egymástól, hisz az egyetemeink
sincsenek messzebb. Ha hinnék az ilyenekben, azt mondanám, hogy ezt a sors
akarta így, de mivel nem hiszek ezekben a dolgokban, így csupán örültem a
helyzet alakulásának.
***
Az
5 srác szomorúan jött mellettem a reptér felé. Louis-ba és Harry-be karoltam,
akik két oldalamon jöttek. Liam, Zayn és Niall inkább Louis mellé húzódtak, még
mindig nem fogadták be igazán Harry-t, és tudtam, ha én elmegyek, akkor ismét
tudomást sem vesznek egymásról, viszont ezt nem akartam.
Leadtuk
a csomagom, és most tényleg nagy hasznát vettem ennek az 5 erős férfinak. Megálltunk
egy körben, amely főként körém gyűlt. Már csak 15 perce volt, talán még annyi
sem. Szomorú voltam, hogy el kell hagynom őket, de csak egy év. Nyáron ismét
jövök, aztán pedig Harry jön hozzám, Amerikába tanulni.
-
Vigyázz magadra Belle. - mosolygott rám Niall, majd megölelt.
-
Te is. - motyogtam a nyakba.
Liam
is megölelt, majd Zayn is nyakamba borult. Mindhármuk nyakába temettem arcom, és
elláttam őket valamilyen hozzájuk illő tanáccsal.
-
Okosan Szívtipró. - motyogtam éppen Zayn nyakába, aki ezt hallva felnevetett,
majd bólintott, mikor eltávolodtunk.
Louis-t
is erősen megszorongattam, és megígértem, hogy jövök nyáron, és szétbulizzuk az
agyunk. Hiányozni fog unokatestvérem bolond feje. Olyan régen láttam már
élőben, és ez a két hónap szinte semmi volt, de tény, hogy sok minden történt,
amit a világ összes kincséért sem vernék ki a fejemből.
Végül
Harry felé fordultam, kinek játékos mosolya mögött ott rejtőzött a szomorúság. Fájt
így látnom, de tudtam, hamarosan ismét együtt lehetünk, csak pár hónap...de ez
olyan lassan fog telni, mintha csiga húzná maga után.
-
Ígérd meg, hogy minden nap beszélünk. - mosolyogtam rá szomorkásan, mire csak
hevesen bólogatni kezdett.
-
Ígérem, Kedvesem. - suttogta, és lágyan megcsókolt.
Hallottam,
ahogy mellettünk a srácok undorodva nyögtek fel, és szerintem el is fordultak,
de nem érdekelt. Ez volt az utolsó csókunk nagyon hosszú ideig, így ki akartam
élvezni. Lágyan megcirógatta arcom, mikor eltávolodtunk, majd előhúzott a
zsebéből egy aprócska borítékot.
-
A repülőn nyisd ki! Mindent magába foglal, amit elmondhatnék. - adta a kezembe.
Lenéztem
az aprócska tárgyra, volt súlya rendesen. Megtapogattam, és papírok mellett még
valami keményet is éreztem. Izgatott voltam, látni akartam tartalmát, de majd a
repülőn.
Szorosan
magamhoz öleltem Őt, nem akartam elengedni, de kénytelen voltam hazamenni. Legalább
minden nap beszélünk. Nem kételkedtem hűségében, igazi úriember, soha nem
csalna meg a hátam mögött. Előbb hív fel, hogy "most le fogok feküdni
mással", de elmondaná még mielőtt megtörténne.
Aztán
a hangos bemondó figyelmeztetett, hogyha nem szállok be, le fogom késni a
járatot, amit szívesen tettem volna, de nem tehettem. Anyáék várnak haza. Könnyes
búcsút vettem mindenkitől, még egyszer megöleltem mindenkit, Louis
körbepusziltam, és lényeges dolgokat suttogtam a fülébe, miről tudnia kellett,
így sikeresen nedvességet csaltam szemébe. Harry-vel is váltottam még egy
csókot, majd eltűntem a folyosó végén szemük elől.
A
szívem megszakadt, hogy itt kellett hagynom őket, Miami-ban ismét magányos
leszek, de csak pár hónap, és újra láthatom őket. Ezzel vigasztaltam magam. Leültem
a kijelölt helyemre, az ablak mellé, és láttam, ahogy az épület üvegfala mögül
a srácok nézik a gépet. Nem láthattak az ablakon, távol voltunk, de én ki
tudtam venni alakjukat, pláne Louis-ét, és Harry tökéletességét. A szemeim
ismét könnybe lábadtak, hogy el kell szakadnunk.
Elmondták
a lényeges dolgokat, és felszálltunk, így bekötöttem magam, majd mikor már
szárnyaltunk a felhők felett, és minden egyes méter távolabb vitt Tőlük,
előkotortam a táskámból a borítékot, majd kibontottam.
Harry
igényes írása volt egy papíron, versbe foglalva szavakat. Elmosolyodtam, és
elkezdtem olvasni.
"Kedvesem, tudom, most szomorú
szíved,
Szemed könnyes, melyeket bánat
készített,
De Én míg élek, nem hagylak cserben,
Megoszthatod velem összes
terhed.
Tollpiheként veszem le
válladról a kilókat,
Vágyom ujjadra, oly' lágyan
cirógat.
Magam előtt látom csodás
szemed,
Mely megmozgat hegyeket-völgyeket.
Csókolni akarom ajkaid
minden percben,
Eddig ezt kerestem, minden
emberben.
És benned megtaláltam, mire
vágytam
Az élet az én hatalmas
vásznam,
Melyre eddig hiányomat
festettem fel,
De most egész lettem ezzel
az ősszel.
Betipegtél életembe hegyes
sarokban,
Bátorságom földre
kényszerült cafatokban.
Édesen mosolyogsz rám, ha
nevetek,
De jelen pillanatban nem
tehetek egyebet,
Mint izgalommal várom a
nyarat,
Mikor újra karjaimban
tarthatlak.
Tudnod kell, hogy míg élek
szeretlek,
Szívemből soha el nem
eresztlek.
Szeress engem ily' hévvel Te
is,
Ez az egész olyan
szürreális.
Nem hiszem el, hogy
megkaptalak,
Így ígérem, minden erőmmel
megtartalak."
A
szemem könnybe lábadt, imádtam a verseit. Kicsordult egy könnycseppem, azt
kívántam, hogy forduljon vissza gép, és ismét vele lehessek, de ez lehetetlen
volt. A szívem háromszorosára dagadt, Ő volt az én Lovagom, senki más nem képes
ilyen csodára értem. Kivettem egy aprócska lapot, melyen csak annyi volt:
"Mert mindennél jobban
szeretlek ↓"
Belenéztem a borítékba, és az alján egy lánc
pihent, amit azonnal ki is vettem. Fehéraranyból készült, a medálja egy
egyszerű végtelen jel volt. Azonnal felhelyeztem a nyakamba, és megszorítottam
a kis jelet. Komolyan képes lett volna ilyenre értem?! Egyre inkább a verset
olvastam, minden egyes szavát próbáltam emlékezetembe vésni, ahogy Harry
arcának mozzanatait is. Mindennél jobban szerettem, nem akartam elhagyni, de ez
volt a kötelességünk. Alig vártam a nyarat, már aznap elkezdtem visszaszámolni.
Soha többé, senkire nincs szükségem, csupán Harry-re, akit szerencsére meg is
kaptam, és már soha nem fogom elengedni. Az enyémnek mondhattam a világ
legcsodásabb férfiját. Csak láthatnám már újra...
Nagyon nagyon tetszett!!!:))) Örültem hogy végre ilyeneket is tudok olvasni Tőled!!!Csak így tovább és eggyáltalán nem volt sablonos a sztori nekem télleg nagyon tetszett!!!!:))) Dóri voltam :)))
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, tényleg. :)
TörlésHuuuuu, most pillanatnyilag a fizika füzetem fölött kellene görnyednem, és lázasan magolnom a szabályokat, helyette viszont itt olvasgatok.
VálaszTörlésVéletlenül akadtam rá a blogodra, de már több történetet is elolvastam, amik nagyon tetszettek.
Azért ide írok, mert mind (az eddig elolvasottak) közül ez nyerte el leginkább a tetszésem. Igazából nem nagyon tudok mit mondani, azon kívül, hogy elmondhatatlanul jól írsz. Személy szerint ezeket a rövidebb történeteket szeretem a legjobban, főleg akkor, ha így van megfogalmazva. A végénél csak bámultam magam elé 5 percig, mire felfogtam, hogy ez csak egy történet, és vissza kellene térnem a való életbe.
PS: A verseket te írtad? Nagyon tetszettek!
A. B.
Hahaha, ha ez megnyugtat, ma én is négy órát ültem a fizika felett, de nem értettem meg a holnapi témazáróra a számításokat...pedig vágom a fizikát. Remélem, holnap azért nem Te felelsz, vagy ha írtok, jól sikerül.
TörlésÖrülök, hogy tetszettek a történeteim, ez a célom...hisz mondhatni csak azért írok, hogy ezt érezzétek. Igen, én írtam őket, régen sokat írtam ilyeneket, és most visszataláltam erre a területre. Bár az elsőt csupán átköltöttem, de utána már mind az én alkotásom. :)
Éreztem, hogy el kell olvasnom, bár nehezen indultam neki, mert még nem olvastam csak Larry vagy Bromance történeteket! De waáóóó, ez fantasztikus volt, Harry karaktere valami eszméletlen volt, teljesen magával ragadott a történet!! :D Ahogyan leírtad a szereplőt körülvevő környezetet, nagyon imádtam, szinte láttam magam előtt mindent! :D Tudtam, hogy bármit is írsz az iszonyat jó lesz! :D Elérted, hogy elolvassak egy Harry+Csaj fanfictiont, ez nagy szám!! :D
VálaszTörlésMost látom, hogy a verseket is Te írtad? Nagyon ügyes vagy, komolyan! :3 Le a kalappal előtted! :D Csak így tovább!! :D
Nagyon örülök, hogy az én történetem volt az első átlagos fanfiction, amit elolvastál. Igen, régen sok verset írtam, de nem voltam egy Petőfi, így abbamaradt. Aztán most ismét elő kellett vennem, és jól jött. Köszönöm szépen a sok szép szó, nagyon örülök, hogy tetszett. :D
TörlésNagyon tetszik!! Ne hagyd abba az írást, mert óriása tehetséged van hozzá!!! Így tovább! :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nem tervezem abbahagyni, jól esik, hogy úgy gondolod, van hozzá tehetségem :)
Törlésáááhhh ...Valami elképesztő.. imádom,Bevallom h így még elképzelni sem tudtam volna harry stylest h egy egyszerű ember egy suliban.. de szóhoz sem jutok PROFI !♥
VálaszTörlésby:Jasmine
Örülök, hogy így gondolod. Pedig valamikor, három éve még az volt. Egy egyszerű ember gimnáziumban...csak kicsit fiatalabb kiadásban, mint a történetben. :)
Törlésszia! imádom amit irsz ebben nagyon jó..de hogyteszel fel részeket?hánynaponta vagy hány oldal van már meert nemtom..remélem érted mire gondolok :D
VálaszTörlésSzia. Nem teszek fel részeket. Legalábbis ebből nem. Szinte minden történet, ami fent van, végig fel lett töltve, meg van írva. Ilyenekből csupán kész történeteket teszek fel, mint ez is. Ezek mondhatni kész novellák. Három futó történet van csupán. A Wrong perfection-nak és a Nobody knows how can I love you-nak csütörtökönként van új része, míg a My religion & your mistake-nek keddenként. A többi, mind kész regény 20-45 oldalig, attól függ, melyiket nézed. :)
TörlésSzent... Szűz... Mária...
VálaszTörlésEnnél fantasztikusabb Harry-s fanfiction-t még soha életemben nem olvastam!! Hihetetlen, egyszerűen hihetetlen!! Eszméletlenül különleges és egyedi. Nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jutott volna ily' nemessé formálni Harry-t, de te megtetted és egy igazi csodát teremtettél nekünk, aminél szebbet még nem láttam/olvastam! Komolyan, ennél gyönyörűbb-el még nem találkoztam! Te egy külön ékkő vagy számomra, amely kitűnik az összes többi közül, annyira különleges! A kreativitásod szinte már szárnyal és a történeteid egyediségei... Fhu... Nem is tudok már mit mondani. Gyönyörű, bámulatos... Imádom. Ennyi.
Elmondhatatlanul szeretem a sztorijaidat és téged mindenkinél jobban csodállak!!! Fantasztikus vagy! :')
KÖSZÖNÖM, HOGY SZÍNT VISZEL AZ UNALMAS HÉTKÖZNAPJAIMBA A TE KINCSET ÉRŐ ÍRÁSAIDDAL!! :')
Ezernél is több puszi és hatalmas ölelés!! xoxoxoxoxo
Reni
És erre még rátesz egy lapáttal, hogy a verseket is te írtad!! Letaglóztam. Kész. Meghajolok előtted! Hogyan lehetséges, hogy valaki ennyi mindenben ilyen jó legyen? Nem hiszem el! Mindegy egyes sztoriddal csak növeled az irántad érzett csodálatom, szeretetem és tiszteletem!
TörlésEszméletlenül Imádlak!! :'')
Oh my God! Annyira köszönöm, ezek a meseszép szavak, én úgy érzem, a felét nem érdemlem meg, de mégis olyan jól esnek. Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszik, könnyeket csaltál a szemembe. Köszönöm ezeket a csodás dicséreteket, nem tudom, hogyan hálálhatnám meg. Annyira örülök, hogy ezt gondolod és érzed. :')
TörlésMinden egyes dicséret kijár neked és én még most is úgy érzem, hogy ezek a szavak még mindig kevesek, ahhoz képest amit érdemelnél!
TörlésEzt nem kell meghálálni, mivel mondtam, hogy mindent megérdemelsz! Annyit tegyél meg nekem, hogy ne hagyd abba az írást! Eszméletlen vagy minden téren és nagyon szeretlek! :)
Nagyon szépen köszönöm, nem tervezem abbahagyni soha sem már. :)
Törlés