Kedves
idetévedt Olvasó!
Íme
egy újabb történetem. Potom 35 oldal, nem sok. Remélem, elnyeri a
tetszéseteket, ez egy szimpla Love sztori, remélem, értitek a lényegét, hogyan
alakulnak át a srácok a foglalkozás végére. Ehhez ezúttal nem szükséges
papírzsepi, hacsak nem hat meg titeket annyira egy-két szerelmes jelenet. Jó olvasást,
remélem, ez is elnyeri a tetszéseteket.
(2013.11.18.
hétfő)
A
két srác gonosz vigyorral néz össze az ajtóban. Pontosan tudják, mi okból
kerültek ide, és nem akarják olyan egyszerűen megadni magukat.
-
Megszivatjuk? - kérdezi a göndört a kék szemű srác.
-
Meg hát. - nevet a másik, majd belekulcsolja ujjait társáéba.
Egymásra
mosolyognak, és bemennek az világos faajtón. Bent kellemesen hűvös van, a
nyugtató, fekete és fehér színek kellemesen harmonizálnak. A falon képek és
apróbb dísztárgyak lógnak. Oldalt van egy íróasztal, de ez félreesik. Középen,
egy bézs szőnyegen egy fotel foglal helyet, vele szemben pedig kanapé. Egy
középkorú, kopaszodó, szakállas férfi ül a fotelben kezében tollal és
jegyzetfüzettel. Felnéz a srácokra a szemüvege mögül, és kicsit elmosolyodik.
-
Harry! Louis! Már vártam magukat! Kényelmesen foglaljanak helyet! - biccent
kedvesem maga elé a kanapéra.
A
két srác egy gonosz pillantást vet egymás felé, majd leülnek. Pontosabban Harry
leül, Louis pedig az ölébe telepedik. A srácok pontosan tudják, mit csinálnak,
eltervezték már előre, hogy ha már ide száműzte Őket a menedzsment, legalább
szórakoznak. A Doktor szeme lepetten kerekedik ki, kicsit meghökken.
-
Kérem, egymás mellé üljenek le! - mondja óvatosan.
-
De azt mondta, kényelmesen. Nekünk ez a kényelmes. - vág vissza Louis.
Kétségkívül
megvan a srácoknak a magukhoz való eszük, de a Doktor sem rest, leparancsolja
őket egymás öléből, így immáron egymás mellett ülve figyelik a szemüveges
férfit.
-
Szóval, én Dr. Grey vagyok. Tudják, miért vannak nálam? - kérdezi.
Úgy
beszél, mint két kisgyerekkel, ami természetesen a két srácnak sem tetszik. De ezúttal
Harry gyorsabb, így Ő szólal meg.
-
Nekünk azt mondták, Barbie-zni fogunk. Már most szeretném leszögezni, hogy én
leszek Ken-nel! - feleli cinizmussal mély hangjában.
Louis
ezt hallva felnevet, és természetesen azonnal átveti lábait Hazz combján. A
Doktor csak megforgatja a szemeit. Már előre sejtette, nehéz lesz megtörni a
srácokat, hisz egyáltalán nem volt kedvükre, hogy itt kellett ülniük, heti
háromszor. De a férfi egyből tudja, ez mit jelent, eleget tanult már ahhoz,
hogy tudja, ezek az apró megjegyzések, is jelenthetnek valamit.
-
Akkor ezek szerint a maguk kapcsolatában Harry, maga a férfi? - kérdezi előrébb
hajolva a Doktor.
A
srácok meglepődnek ezen, és kicsit talán el is pirulnának, ha hagyják kiszökni
ezt az érzést. Kétség kívül nehéz beszélniük erről, de előbb-utóbb muszáj lesz,
hisz azért küldték ide őket. De úgy gondolják, inkább utóbb. Louis hamar kapcsol,
és visszaszól.
-
Ezzel arra utal, hogy én kislány lennék? Ne-he-he-hem! - kezd bömbölni, mint
egy sértődött kisgyerek.
Dr.
Grey nagyot sóhajt, majd szemét forgatva ismét hátradől. Kemény diók lesznek a
srácok, leszögezi magában. Harry halkan kuncog a Doktor kétségbeesett
arckifejezésén. Nem akarják megkönnyíteni a dolgát, sőt. Addig tartanak ki a
bolondságuk mellett, amíg tudnak.
-
Rendben. Akkor most addig ülünk, míg megkomolyodnak. - fonja össze maga előtt karjait
a férfi.
A
srácok csak megrántják a válluk, majd Harry előkapja a telefonját. A Doktor kicsit
megkönnyebbül, hogy talán most sikerrel jár, hisz ha Harry a telefonját
babrálja, akkor ideges, de csalódnia kell.
-
Ne, 2 perccel korábbra tedd, hogy legyen időnk összeszedni magunkat! - szól
közbe Louis, és mutat valamit a képernyőn, amit a Doktor egy szemöldökráncolással
nyugtáz. Harry csak egyetértően bólint, majd maga mellé teszi a telefonját a
kanapéra. Felemeli a karját, és kérdőn néz Louis-ra. Ő csak szélesen
elmosolyodik, és bólint egyet. Felhúzza a lábát a kanapéra, és hozzábújik
párjához. Fejét a mellkasára dönti, majd kis helyezkedés után lehunyja a
szemét. Harry is hasonlóan tesz, de előtte még ránéz a Doktorra, aki kérdőn
méregeti Őket.
-
Mit csinálnak maguk? - kérdezi zavartan Dr. Grey.
-
Nem fogunk megkomolyodni, szóval a foglalkozás végéig alszunk. Ne aggódjon,
beállítottam az ébresztőt a vége előtt 2 perccel, szóval nem zavarunk a
kelleténél tovább. - ereszt meg Harry a Doki felé egy gonosz, győzedelmes mosolyt,
majd fejét Louis-éra hajtja, és Ő is lehunyja a szemét. Dr. Grey mérgesen
sóhajt egyet. Nehezére esik ugyan, de elismeri magában, hogy ezúttal legyőzték
a srácok. De legközelebb okosabb lesz.
(2013.11.20.
szerda)
A
második foglalkozás is eljött. A srácok jókedvűen mennek be Dr. Grey irodájába.
Lepetten tapasztalják, hogy megváltozott minden. A Doki lazán van öltözve, nem
olyan hivatalosan, mint elsőre. Az asztalon cukor, nyalóka, és gumicukor pihen,
valamint üdítő. A szőnyegen lego, Barbie babák és kisautók hevernek. Még pár
lufi is van a kanapé és az asztal széléhez kötve. Hirtelen minden olyan játékos
és színes lett a komoly irodában. Harry és Louis lepetten néznek szét, majd
kérdőn merednek a Doktorra.
-
Ha maguk gyerekként viselkednek, én is úgy fogom magukat kezelni. Játszhatnak!
- feleli széles vigyorral.
Mindketten
összehúzzák a szemöldöküket, látszólag nem tetszik nekik az ötlet, így Dr. Grey
diadalittas vigyort villant.
-
Rendben, akkor képesek lesznek felnőttek módjára beszélgetni velem? - kérdezi a
srácokat, és elteszi a földről a játékokat.
Harry
lehajtott fejjel, megtörten bólint, míg Louis csak megfogja párja kezét. Rossz
elismerniük, hogy a Doktor kifogott rajtuk, de nincs mit tenni. Azért nekik sem
esik jól, hogy ennyire gyerekként kezelik Őket. A lufik és az édességek
maradnak, amúgy minden játék elkerül a szekrénybe. Dr. Grey leül a fotelbe, a
srácok pedig letelepednek vele szembe. Most komolyak, nem viccelik el a dolgot.
Louis ölében szorongatja Harry kezét, és babrálja rajta a fehérarany gyűrűt. Most,
hogy nincs mivel leplezniük, meglátszik rajtuk az idegesség. De hiába, a Doki
kifog rajtuk, nemhiába pszichológus.
-
Akkor beszélgessünk magukról! Meséljék el nekem, milyen volt, mikor meglátták
egymást az X-Factor-ban! - mosolyog kedvesen Dr. Grey, és a tollát forgatja.
A
srácok kérdőn összenéznek, majd Louis kezd bele.
Izgatott voltam, nagyon,
hisz ezen állt vagy bukott minden. Ha továbbjutok, minden megváltozik, sikerül
az álmom. Csak reménykedni tudtam benne, hogy elég jó hangom van hozzá, és nem
égetem be magam. Anya bizonygatta mellettem, hogy minden rendben lesz, de
persze nem hittem neki. Csak gyakoroltam, és még mindig javítanivalót kerestem
a már tökéletes dalon. Majd szétvetett az ideg, üvölteni és sírni tudtam volna.
Rengetegen próbáltunk a teremben, a hangok összefolytak. De egy mégis megütötte
a fülem, amit nem tudtam hova tenni. Hallottam, hogy férfié, mégis megfogott.
Olyan különleges volt, mint még soha. Egyre inkább ugyanazt a sort énekelte az
Isn't she lovely-ból, mivel sokszor elcsúszott benne, nekem mégis tetszett a
bakik ellenére. Kicsit hallgattam Őt, hogy megnyugodjak, majd rájöttem, nekem
is próbálnom kéne. Viszont nekem nem ment ennyi hang között, így bevonultam a
mosdóba. Csak énekeltem és énekeltem. Végre egyedül voltam, itt nem volt
hangzavar. Néha-néha bejöttek hozzám, de nem zavart. Én egyre inkább
gyakoroltam a falnak dőlve. Úgy éreztem, rendben vagyok, és már majdnem én
jöttem. Így aztán, az iPad-om babrálva elindultam kifele. Kimentem az ajtón, de
éreztem, ahogy kinyitottam, hogy valaminek nekiütközött, ami ennek hatására
fájdalmasan felnyögött.
- Oopsz! - nyögte Ő
fájdalmasan, mintha az Ő hibája lenne.
Éppen mentegetőzni akartam,
de meghallottam a hangját. Mély volt és érdes. Egyből rájöttem, hogy Ő énekelt
kint. Őt hallgattam. A szemébe néztem, és lefagytam egy pillanatra. Ő csak
kedvesen mosolygott, és a vállát dörzsölgette, amit megütöttem az ajtóval.
- Szia. - mondtam ki végül
egy bátortalan vigyorral.
Elmosolyodott, és Ő is
visszaköszönt.
- Louis, Drágám, mindjárt Te
jössz! - intett nekem Anya.
Feszülten magamba szívtam a
levegőt, tiszta ideg lettem ismét. Ő csak elmosolyodott velem szembe, ami
mintha megnyugtatott volna kicsit.
- Hát, sok sikert Louis,
remélem, továbbjutsz. - mosolygott rám, majd bement a mosdóba mellettem.
Még mondani akartam neki sok
mindent, és kérdezni is szerettem volna, de nem hagyott rá lehetőséget. A nevét
sem tudtam, de Ő bezzeg már kiokult hála Anyának. De mégis olyan nyugtatóan
hatott rám ez a srác, vettem egy mély levegőt, és visszasiettem Anyáékhoz.
Harry
halkan felkuncog Louis édes beszámolóján. Még a Doki is elmosolyodik kicsit.
Tudták mindketten, hogy itt olyan dolgok fognak kiderülni, amit még nem mondtak
egymásnak, de ez most nem érdekel senkit. Lassan kezdik egy beszélgetésnek
felfogni a pszichológust, nem kínzásnak, ami jó előjel.
-
Akkor itt még nem vonzódtak a másikhoz? - kérdezi óvatosan a doktor.
A
srácok összenéznek, és egyszerre megrázzák a fejüket. Itt még semmit nem
éreztek egymás iránt, csupán meg akarták ismerni az ismeretlen, mivel az
hívogatta Őket magukhoz. - Rendben, kérem, folytassák! - mondta a Doki,
miközben jegyzetelt valamit.
Ezúttal
Harry kezdett bele.
Összeraktak 4 sráccal, hogy
továbbjussunk. Természetesen elfogadtuk mind az 5-en, nem akartunk távozni,
mégis valahogy nem volt ínyemre ez az egész. Könyörgöm, minek nekem ez a 4
kölyök? Bár azt hiszem, nálam idősebbek voltak, de akkor is. Én nem bandát
alapítani jöttem, az volt otthon is, én énekes akartam lenni. Bár Ők is, és
most a nyakamon vannak négyen. De nem leszek pesszimista, lehet valamit
hatalmas dolog lesz ebből. A folyosón elkezdtünk beszélgetni, miután
lerendeztük a családtagjainkat. Lepetten akadt meg a szemem Louis-n, de Ő is
nagyon méregetett engem.
- Te vagy a mosdós srác! -
nevetett rám egy idő után.
Hevesen bólogattam, így
éreztem, ahogy fürtjeim megrebbennek.
- Louis, igaz? - kérdeztem,
de persze nem felejtettem el.
Volt benne valami
ismeretlen, ami megfogott. Kedvesen bólogatott, és szélesen elmosolyodott, hogy
emlékszek a névre.
- Harry. - mosolyogtam rá,
mire Ő felnevetett.
Persze, nem tudta a nevem,
honnan tudta volna? A mentorok nem mondták el még olyan sokszor. A másik 3 srác
kérdőn méregetett minket.
- Ti ismeritek egymást? -
kérdezte a szőke, aki nagyon mosolygott, de lehet csak az izgalomtól volt.
- Nem igazán, csak véletlen
rám nyitotta az ajtót. - nevettem fel, a hajamba túrva, míg Louis csak kínosan
lesütötte a fejét.
- Nem direkt volt. -
motyogta.
- Tudom. - nevettem rá, mire
szélesen elmosolyodott.
Bemutatkoztunk egymásnak,
így mindenkinek meg tudtam jegyezni a nevét. Mindenfelől jöttünk, de pont ezért
voltunk mi olyan különlegesek. Bandává kellett, válnunk, de egyikünk sem tudta,
hogyan kell. Én énekeltem eddig csak bandában, de akkor zenészek voltak, nem
még négy énekes mellettem. Ez nekem is új volt. Ráadásul még nevünk sem volt,
ami azért nem utolsó szempont. Tulajdonképpen azon sok múlik. De persze
mindenkinek dolga volt, így megbeszéltük, hogy másnap reggel összegyűlünk
nálam, Anya úgyis dolgozik.
Hát meg is jöttek másnap a
srácok a megadott címre, bár Zayn felhívott, hogy eltévedt, és ki kellett
sétálnunk érte az utca végére, hogy meglássa melyik az a kereszteződés, mert az
istenért nem értette a telefonba. Még jó, hogy tegnap számot is cseréltünk. De
jót nevettünk rajta, kezdek rájönni, hogy nem is olyan rossz arcok ezek a
srácok. Egészen jól kijövünk, de persze ez még az eleje mindennek. Szóval
nálunk leültünk a nappaliban, és kezdődött minden. Elkezdtünk énekelni,
beletelt egy kis időbe míg megtaláltuk a közös hangot, de persze közben nagyon
sokat nevettünk. Egyikünk sem volt profi, így voltak elcsúszásuk, amiből
érdekesebbnél érdekesebb hangok születtek. De a végére már egészen belejöttünk.
Mindenfélét énekeltünk, és nagyon élveztük.
- De mi legyen a nevünk? -
kérdezte egyszer Liam.
Mindannyian elgondolkoztunk,
és megszülettek a lehetetlenebbnél lehetetlenebb ötletek. Egy papírra felírtuk
a gondolatokat, hogy majd később onnan kiválasztjuk. Szerepelt ott minden a
Pandamacik-tól kezdve, a Hard Kiss-ig. De egy idő után kifogytunk. Már nem
jutott eszünkbe új dolog. Abszolúte semmi. Csendben gondolkoztunk a kanapékon,
míg nem bennem megvillant a megvilágosodás lámpája.
- Legyen One Direction! Hisz
egy irányba tartunk mind az 5-en, nem? - tártam szét a karom vigyorogva.
Mindenki elgondolkozott,
majd kimondták a nevünket, ízlelgették. Végül megszavaztuk, és mindenki ezt
választotta, aminek nagyon örültem. Louis elégedetten vigyorgott rám, amitől
éreztem, elpirulok. Azt hiszem, büszke voltam magamra, hogy Ő büszke rám.
- Akkor ez felesleges volt.
- tépte össze Niall nevetve a listát, amit írtunk az ötletekből.
A nap további része
nevetéssel, és történetek mesélésével telt, hogy jobban megismerjük egymást.
Egyre jobban kezdetem megszeretni ezt a helyzetet, ahogy ezt a négy srácot is.
-
Akkor ha jól értem, itt már közelítettek a másik felé, és fontos volt a másik
véleménye, igaz? - kérdezi Dr. Gray.
-
Igen, bár inkább csak barátinak mondanám, nem? - néz Louis kérdőn Harry-re, aki
egyetértően bólint.
Tulajdonképpen
a srácoknak kezd tetszeni ez a "mesélés", így sok mindent megtudnak,
hogy mi játszódott le akkor a párjukban. Pár dolgot még egymásnak sem mondtak
el eddig. Most viszont minden kiderül, és Ők várják az izgalmakat.
-
Rendben. - nyújtja meg a Doki kicsit a végét, mivel arra koncentrál, amit
jegyzetel, majd az órára néz a falon. - Sajnos ennyi időnk volt, de legközelebb
folytatjuk.
Louis
és Harry vigyorogva mennek ki, jobb ez az egész, mint hitték. Még a végén
megszeretik.
(2013.11.22.
péntek)
Ismét
a kanapén ül a két fiú, és mosolyogva várják, hogy ma miről kell beszélniük.
Már nem ellenkeznek, már nem akarnak kicseszni a Dokival. Kezdik megszeretni
Dr. Grery-t, mivel Ő nem ítélkezik felettük, csupán meghallgatja Őket.
-
Kérem, meséljenek nekem kicsit, mi történt pár éve, mivel indult a kapcsolatuk,
és milyenek voltak előtte!
Louis
szélesen elmosolyodik ezzel jelezve, Ő fog beszélni.
Harry volt a legjobb
barátom. Sokszor aludtunk együtt, egyfolytában a másik mellett voltunk.
Imádtam, belopta magát a szívembe. Két és fél évig olyan szintre kinőtte magát
a kapcsolatunk, hogy már szinte testvérek voltunk. Nem úgy, mint Niall-lel,
Liam-mel vagy Zayn-nel, mi különlegesek voltunk együtt.
Eljött a felvétel ideje, így
mosolyogni kezdtem, ami egyáltalán nem volt erőltetett, hisz boldog voltam.
Köszöntöttük a nézőket, majd kezdődött az interjú. Harry természetesen
mellettem ült, ami megnyugtatott. Szó esett mindenről, nagyon sok mindenről.
Igazából kínosabbnál kínosabb témák jöttek fel a párkapcsolatokról, de mi
mindig a legtökéletesebb választ adtuk, hisz már milliószor feleltünk ezekre.
De egyszer egy olyan jött, amit soha nem hittem volna.
- És mi a véleményetek a
rivális bandátokról, a The Wanted-ról? Úgy hallottam, nagy az ellentét. -
kérdezte a riporter, mire kicsit meghökkentünk, majd Liam szólalt meg.
- Szoktunk vitázni, de a
zenéjük nem rossz. - adta a legkorrektebb választ.
Mindannyian bólintottunk,
majd a hölgy felvett az asztalról egy kis távirányítót, és elindította a tévét.
Ugyanez a nő készített riportot a The Wanted-dal. Lepetten figyeltük, hogy mi
ebbe a lényeg. Tőlük is megkérdezték ugyanezt, mint tőlünk. De Ők már koránt
sem adtak olyan körültekintő választ, mint mi.
- Fél kézzel le tudnánk ütni
Őket. - felelte Tom, ami engem még inkább kiidegelt.
Tudni illik, mi nem
szeretjük egymást. Ez az egész vita úgy indult, hogy egy koncertünkön véletlen
megemlítettem a bandát, Tom pedig
elkezdett engem kiosztani, de nem ám élőben. Nem, annyi bátorsága nem volt.
Twitteren szálltunk harcba.
Mi próbáltuk elsimítani,
hogy most is logikus választ adtunk, de Ők koránt sem ennyire rendesek. Zayn is
miattuk törte el az ujjait. Egyszer éppen ugyanakkor szállt le a gépünk
Londonban, mint nekik. Jellemző. Vannak olyan fanok, akik évekig keresik a két
bandát, mi pedig vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy rittig találkozunk. A
lényeg az, hogy mi titokban jöttünk, így nem tudták a rajongók, és nem vártak
minket a reptéren. De a TW persze nagy dobra verte, hogy megérkeztek, szóval
tele volt a helyiség a rajongóikkal, akik Őket várták. Igen ám, csak először mi
léptünk ki a kapun. Mindenki ledöbbent, de mi is, hisz nem erre számítottunk. A
TW persze akkor már rivalizált velünk, így a fanok sem szerettem minket, és
elkezdték énekelni nekünk a Glad you came-et. Persze, hogy kiakadunk, és mikor
próbáltunk kimenni, megtámadtak minket. Tele lettünk karcolássokkal, a rajongók
és a The Wanted-os srácok pedig jót nevettek rajtunk. Majd' felrobbantunk
mérgünkben, és mivel Zayn nem tudja jól kezelni az indulatait, így az oszlopba
vágott egyet a kocsinál. Persze, hogy eltört két ujja, így aztán együtt
vonultunk be a kórházba horzsolásokkal, karmolásokkal és két ujjtöréssel.
Eléggé felmérgeltük
magunkat, mikor megláttuk ezt az interjút. Ők sem gondolhatják komolyan, mi
ennyire hamvába holt gyerekek lennénk, hogy fél kézzel el tudnának intézi
minket.
- Túl nagy a szájuk, de a
testi adottságuk nincsen meg ahhoz, hogy verekedjenek. - felelte Zayn olyan
megfogalmazással, hogy az már egy politikusnak is elmenne.
Itt ezt a témát le is záruk,
de este már attól zengett az egész Twitter, hogy Max visszaszólt Zayn-nek
miszerint;"Mert neked megvannak az adottságaid abban a vézna, kis
alakodban?". Hát ezt már mi sem tudtuk tűrni. Ez az egész olyan szépen
kikerekedett egy jó hosszú Twitter beszélgetésben, hogyha ekkora a szájuk,
mutassák is meg, mit tudnak. Még Eleanor is beszállt a vitánkba Tom barátnőjével.
Na igen, Eleanor. Vele
másnap szakítottunk sajnos. Nem bírta tovább, hogy én semmi komolyat nem akarok
tőle. Igazából a két év alatt egyszer sem feküdtünk le, ami azért rekord
szerintem. Kedves volt, rendes és pont olyan bolondos, mint én, mégsem akartam
Tőle semmit. Igazából csak a rajongók kedvéért voltunk együtt. Szerettük egymás
társaságát, de semmi több. Aztán aznap azt mondta, hogy jó volt velem, és
szeretné, ha barátok maradnánk, mert soha nem fog elfelejteni, de megtalálta az
igazit, akit tényleg szereti. Én pedig mosolyogva, teljesen őszintén feleltem
neki; "Persze, legyetek boldogok. Örülök nektek.". Mi soha nem
számítottunk egy párnak, inkább csak barátoknak. Csók is csak a rajongók miatt
csattant el néha nyilvánosan. Amúgy soha nem csókoltuk egymást.
Aztán egy hét után a The
Wanted kihívott minket. Engem személy szerint nagyon meglepett, amit
kitaláltak. Kihívtak minket egy banda-banda elleni boxmeccsre.
- Mi van? Ezek komolyan
verekedni akarnak velünk? - lepődött meg Niall.
Harry csak óvatosan
bólintott.
- Akkor elverjük Őket! Enyém
Max! - pattant fel Zayn egyből.
Elnevettem magam, tudtam,
hogy utálják egymást. Nem véletlenül. Max rámászott Perrie-re, amit persze Zayn
nem tűrt el, hisz a lány állítása szerint élete szerelme. Meg is értem, hogy
megvédte a barátnőjét, így aztán az Ő és Max kapcsolata is kiéleződött.
- Mi? Nem! Gondoljatok a
rajongóinkra! Szerintetek Ők szívesen nézik, ahogy a példaképük verekszik?
Ezzel az egésszel, csak hírnevet akar magának a TW általunk. - emelte feljebb a
hangját Liam.
- Igaz! Akármennyire is szét
akarom verni Tom képét, nem lehet. Ha titokba is tartanánk, úgyis kerülnének
fel képek a netre. Milyen példaképek leszünk így? Vannak egészen fiatal
rajongóink is! - csatlakoztam Liam-hez.
A többiek lehajtották a
fejüket, el kellett ismerniük, igazunk van. Ezt nem engedhetjük meg magunknak,
felelősséggel tartozunk a rajongóinknak, akik felnéznek ránk. Belegondoltam,
hányan sírnának, ha a kedvencüket kiütik a ringbe, és vérzünk, meg egyebek.
Hiába nyer valaki a párbajokban, ezzel csak még jobban egymásnak ugrasztjuk a
két bandát és a fanokat is. Hisz Ők állnának bosszút a leghamarabb, ha a
kedvencüknek baja esik. Nem is értettem, hogy tudott ilyen idióta ötlet
megfordulni a The Wanted fejében.
Így aztán még aznap este
visszautasítottuk a kihívást a Twitteren.
"Nem verekszünk. Ellenben
veletek, mi gondolunk a rajongóinkra. Nem lennénk a legjobb példaképek, ha
verekednénk. Nektek sem kéne!"
De persze egyből jött a
válasz. Ezeknek nincs jobb dolguk, mint a gép előtt ülni?!
"Igazatok van, nem
lennétek jó példaképek, amikor a földön fekszetek az első ütéstől. Megértjük,
hogy nem akarjátok elveszteni a rajongókat. #haha"
- Oh, engedj oda! - toltam
arrébb Liam-et a laptoptól, de nem engedett.
Ellökött, így a kanapéra
huppantam, és mérgesen fújtattam. Ez már azért nekem is sok volt.
- Hogy lehetnek sztárok
ennyi aggyal?! - fortyogtam magamba.
Ezen mindenki felnevetett,
majd Liam gépelni kezdett. Harry letelepedett mellém, és próbált megnyugtatni a
karom dörzsölésével, de láttam, Ő is nagyon dühös.
"Ti tényleg ennyire
idióták vagytok, vagy szándékosan nem akarjátok érteni? Hogy lehettek sztárok
ennyi aggyal?"
Na igen, Liam az én szavaimat
használta fel, de nem bántam. Örültem, hogy megmondta nekik a szomorító
valóságot a banda nevében. Biztos vagyok benne, hogy holnap ezzel lesznek tele
az újságok, de akkor ez nem érdekelt. Legszívesebben tényleg megütöttem volna
Őket, hogy leszálljanak a magas lóról, amire képzelik magukat, pedig fele annyi
mindent, sem értek el, mint mi.
Válaszul a banda csak két
hashtagot írt ki: #miserable #hahaha
Ennyi volt a válaszuk, ami
szó szerint kiidegelt minket. Amennyire toleránsak voltunk eddig velük, most
ennyire utáltuk Őket. Annyira nagy embereknek hiszik magukat, hogy az már kész
káosz volt.
Eltelt két nap, mi pedig
próbáltuk kerülni a TW-vel való minden kérdést, minden kommunikációt, mert
tudtuk, hogy egyből robbanunk, és nem akartunk bajt magunknak. Néha okosabb
tűrni. De egyik nap éppen vacsoráztunk 5-en a Harry-vel közös házunkba. Pizzát
ettünk, mikor Zayn telefonja megcsörrent. Gyorsan lenyelte a falatot, miközben
megnézte a nevet.
- Csak szám...furcsa. -
nyugtázta le nekünk, majd felvette. Ilyenkor általában egy rajongó hív minket,
aki nagy nehezen megtudta valahonnan a számunk. - Igen?...Mit akarsz? -
kérdezte bunkón, mikor a hívója mondott neki valamit. Lepetten kerekedett ki a
szemünk, de Ő csak intett, majd kihangosította, és a szájához tartotta a
készülék végét. A hang ismerős volt, egyből megismertem. Max hívta fel.
- Csak el akartam mondani,
hogy kettőkor várlak egy randira a régi gyártónál London északi részén. -
mondta kihívóan.
Meglepődtem, de mindenki.
Harry idegesen fogta meg a kezem, mire nyugtatóan átkaroltam a derekát, és
közelebb csúsztam hozzá. Tudtuk, melyik helyről beszél, és nem volt ínyünkre.
Nem csak azért, mert az tiltott hely, hanem mert éjszaka akarja Zayn-t
odarángatni, és az olyan veszélyes hely. Tele van ipari hulladékokkal, és
mocsaras is.
- Mondtam már, nem
verekszem. - szögezte le komolyan Zayn.
- Berezeltél Drágaságom?
Nyugalom, senki nem fogja tudni, nem lesznek se rajongók, se újságírók, ha már
erre fogjátok, hogy nem mertek kiállni ellenünk. Senki nem fogja látni, ahogy
beégsz, csak én, mikor kiütlek. - nevetett Max elégedetten.
A hangjából a lenézés és az
egoizmus sütött, ami nem csak engem akasztott ki, de Zayn keze is erősen ökölbe
szorult. Láttam, ahogy megfeszül az álla, mikor szólásra nyitja a száját.
Tudtam, ez már nem jó előjel. Liam határozottan megrázta a fejét Zayn előtt, de
a srác figyelmen kívül hagyta.
- Rendben, csak a végén meg
ne bánd, hogy ennyire erőltetted ezt a harcot. - mondta komolyan, majd egy
érintéssel kinyomta a telefont.
- Mi a francot csinálsz?
Tényleg verekedni akarsz ezzel az idiótával? - akadt ki Liam.
- Nyugi Haver. Nem lesznek
riporterek, nem lesz gond. Legalább majd visszavesz az arcából, mikor elverem.
- felelte elégedetten Zayn.
- És ha Ő ver meg téged? Nem
ismered, nem tudod, mit tud. - mondta Harry mellőlem.
Ő sem örült ennek az
egésznek. Bíztatóan végigsimítottam a hátán, hogy nyugodjon meg.
- Na, kösz. Szerinted nem
tudok elbánni vele? - vágott vissza neki Zayn.
- Te is jól tudod, hogy nem
úgy értette! - szóltam közbe gyorsan, mert láttam, hogy Harry valami nagyon
komolyat fog erre visszaszólni. Éreztem, mikor mire készül, mintha össze
lennénk kötve. Erre senki nem szólt semmit. Elfogadtuk.
De azt nem hagyhattuk, hogy
egyedül menjen oda, így persze mind az öten készülődtünk. Fekete, nagy ülepű
melegítőalsót vettünk fel, és sötét pólót illetve pulcsit. Gondoltuk, így majd
nem rikítunk ki hajnali kettőkor a sötétben egy tiltott területen. Ha lebukunk
szép kis cikk lesz ebből. Szinte láttam is magam előtt az újságcímeket: "A
One Direction betört és verekedett". Cool. Szép kis példa leszünk. Csak
abban reménykedtem, hogy senkinek ne essen baja, és ne kapjanak el minket.
De már késő volt ezen rágódni,
mivel a fekete Range Rover, amit Harry vezetett, megállt az erdőben, a bokrok
takarásában, mi pedig halkan kiszálltunk, és sétálva tettük meg az utat a
kerítés egyik eldugott részéhez. Zayn tudta, hogy van ott egy lyuk a kerítésen,
ahol bebújhatunk, mivel Ő már volt itt a haverokkal még az X-Factor előtt.
Bebújtunk a résen. Szorosan
közel mentem Harry-hez, azt várva, hogy megnyugtasson. Féltem, persze, hogy
féltem, hisz mi van, ha Zayn veszít, vagy ami még rosszabb, baja esik. Hazz ezt
érezve, átkarolta a vállam, és tűrte, hogy szorosan hozzábújjak, és úgy menjünk
tovább. Megnyugtatott a közelsége. Ügyesen manővereztünk a különböző tartályok
és vastárgyak között, amikből már nem tudtam kinézni, mire használták őket
fénykorukban. Végül megérkeztünk a tóhoz, melyben mindenféle ocsmány hulladék
úszkált. Nem lepődnék meg, ha a sok ipari szeméttől valami szörny nőtt volna
bele, és mindjárt megtámad minket. Előtte a nagy betonplaccon, ami szerencsére
üres volt, megláttuk az 5 The Wanted-os srácot.
Szépen felsorakoztak
előttünk, és mi is megálltunk. Max kicsit előrébb jött, és megállt Zayn előtt.
- Pedig azt hittem, a csajod
is hozod. Mondjuk díjnak. - mosolygott gonoszul Max.
Még bennem is felment a
pumpa, nemhogy Zayn-ben, mikor úgy szereti a lányt. Tudtam, soha nem
tárgyiasítaná, mint egy díjat, neki sokkal többet jelentett Perrie. És Ő is
nagyon szerette Zayn-t, szóval Max-nak semmi esélye nem volt ezen a téren. Láttam,
ahogy Zayn keze ismét ökölbe szorul, és mérgesen távolabb lökte magától Max-et,
amit nem csodálok, mivel elégé belemászott a személyes szférájába. De Max egy
hirtelen mozdulattal ismét Zayn előtt termett, és arcon vágta, mire Ő kicsit
oldalra esett, de nem landolt a földön.
Visszaadta, a következő pillanatban pedig már a földön forogtak és egymást
ütötték. Minden pillanatban más volt fölül, de elég nagy ütések lehettek, mivel
vért is láttam már megcsillanni az arcokon. Idegesen bújtam Harry-hez, aki
ijedten kapta a szája elé a kezét. Féltettük Zayn-t, hisz a testvérünk volt.
- Valaki csináljon már
valamit! - nyöszörgött mellettem Niall.
Liam és Siva egyszerre
rohant a srácokhoz, és szétszedték őket. Mindketten lihegtek, de mi sem akartuk
ezt tovább nézni. Zayn szája felrepedt, míg Max-nak a szemöldöke vérzett
erősen. Zayn csak megnyalta a száját, majd a kezével letörölte, mikor érezte, megsérült.
Max egy papírzsepit szorított a sebre, de továbbra is gonoszul méregették a
másik ütésektől vörös arcát.
- Ennek aztán értelme volt!
- motyogta Harry, mire tőlünk mind a négyen egyetértően bólintottunk.
Elindultunk vissza a
kocsihoz, bár Zayn kicsit vonakodva jött.
- Menekültök? - nevetett fel
azt hiszem, Jay.
- Elmentek a picsába! -
szólt hátra Liam.
- Ha ennyire túlteng
bennetek a versenyszellem, járjatok edzeni. Még jót is tenne. - szóltam vissza
a vállam fölött, majd Harry mellett tovább mentem az ösvény fele.
Pontosabban csak akartam,
mert egy kar visszarántott a vállamnál fogva, majd már kaptam is egy ütést az
arcomra. Lepetten kerekedett ki a szemem, mivel nem volt olyan nagy, de egyből
visszaütöttem, majd megfogtam a vállát, lehúztam, és a hasába térdeltem.
Befejezésképpen hátralöktem, hogy leüljön a földre.
- Ocsmány dolog hátulról,
sunyiban támadni. - vetettem oda a szavakat, majd tovább mentem a többiekkel.
Jó érzés volt a tudat, hogy
végre elverhettem Tom-ot, és a földre küldtem. Jól esett az egómnak, de az már
koránt sem volt olyan kellemes, hogy az ütésétől végzett az orrom. A kocsiig
még eljutottam, de ahogy beültem, egyből hátradöntöttem a fejem, és egy
papírzsepit nyomtam hozzá.
- Ezek nem normálisak. -
hebegte halkan Niall.
Senki nem felelt semmit.
Liam bambult, Harry vezetett, mi pedig a sebeinket ápolgattuk Zayn-nel.
Csendben hazahajtottunk, majd Harry kitette a srácokat otthon, végül mi is
hazakeveredtünk. Ahogy beértünk a házba, Harry egyből betolt a konyhába, és
leültetett az asztalhoz. Előkapta az elsősegélydobozt a szekrényből, majd leült
velem szembe, és idegesen méregetett. Csodás szemei vannak, ezt ismét
lenyugtáztam magamba. Óvatosan megfogta a kezem, és elhúzta a zsepivel az orrom
elől. Hagytam, és egyre inkább tökéletes arcát figyeltem. A homloka ideges
ráncba futott, mikor végigmérte a valószínűleg már alvadt vérem a szám fölött.
Egy vizes konyharuhával óvatosan megtörölgette erősen koncentrálva. Én csak a
kócos haját, és csodás zöld szemeit figyeltem. Úgy bánt velem, mint egy
kisfiúval, de nem érdekelt, neki hagytam. Mikor megtörölgette, óvatosan
hozzányúlt, és kicsit megnyomkodta az orrom
- Fájt? - kérdezte aggódva.
Megráztam a fejem, ebből
mindketten kikövetkeztettük, hogy akkor nem tört el szerencsére. Szépen nézne
ki, ha holnap úgy állnék a nyilvánosság elé. Kicsit furcsa lenne. Biztos vagyok
benne, hogy Tom sem fogja elmondani senkinek, hogy legyőztem, Zayn-ben és
Max-ben pedig csak reménykedtem, hogy csendbe maradnak, ha van egy csöppnyi
eszük.
- Nem vagy normális, el is
törhetett volna. - nézett aggódóan a
szemembe Harry.
Közel voltunk egymáshoz, nagyon
közel. Alig volt köztünk 15 centi, ami elvarázsolt. Csak elmosolyodtam. Én sem
akartam elmenni ma este, nem én akartam verekedni, de nem volt mit tenni.
Inkább hagytam volna, hogy összeverjen egy bunkó balfasz?!
De most nem ez érdekelt.
Harry olyan közel volt, hogy elgondolkoztam, vajon mi lenne, ha...ha most
meggondolatlant tennék. Vajon minden összedőlne? Én sem tudtam, mit akarok,
vagy mit érzek, csupán vonzott maghoz az ismeretlen. Meg akartam tapasztalni.
Érezni akartam Harry-t. Még magamon is meglepődtem, mikor akaratlanul is
közelebb hajoltam hozzá. Az orrunk összeért, és egy pillanatra lepetten
kerekedett ki a szeme. Vártam, hogy eltoljon magától, vagy elnevesse magát, de
nem tette. Ehelyett oldalra fordította a fejét, hogy az orrunk ne zavarjon.
Óvatosan méregettük egymást, nem mertük összenyomni ajkaink. Valami meggátolt
benne mindkettőnket, mintha éreznénk, hogy ennek nem így kéne lennie. De miért
ne?! Hisz kit érdekel a világ véleménye?! És ebben a pillanatban Harry csiga lassúsággal összeérintette ajkaink. Mi csupán próbáltuk felfogni, hogy mi is
történik most. Nem tettünk semmi egyebet, csak tűrtük a másik ajkát a
sajátunkon, de ez éppen elég volt. Még ezt is fel kellett fogni. A gyomromban
olyan történt, mint még soha. Furcsa bizsergést éreztem, mintha valami
csipkedné a hasam belülről. Nem mondhatnám pillangónak, ez annál sokkal több
volt. Mintha egy angyal pofon vágott volna, a tollas szárnyával, majd édesen
felhívott magához a mennybe, ahol minden szép és jó. Mintha a víz körülölelne,
és megpróbálna ellepni, én mégsem ellenkezem, mert tudom, odalent csodás dolgok
rejtőznek. Harry csókja ilyen érzelmeket keltett bennem.
Ijedten
rezzen össze mindhárom férfi a szobában az óra természetellenes pityegésére. A
doktor megnyomja a karórája szélét, így az elhallgat, majd sajnálkozva felnéz a
srácokra.
-
Annyira sajnálom, de lejárt az időnk. Következő alkalommal itt folytatjuk,
rendben? - kérdezi egy kedves mosollyal, mely a srácokat is fogaik
kivillantására ösztönzi.
Csak
felállnak, és egy köszönömmel valamint köszönéssel kimennek az ajtón. Talán
kicsit sajnálják is, hogy ilyen hamar vége lett a foglalkozásnak. Egyre jobban
megszeretik, már semmi kifogásuk nincs ellene, talán csak az egójuknak árt
kicsit, hogy pszichológushoz küldték őket.
(2013.11.25.
hétfő)
Louis
és Harry ismét reményekkel telve lép be a doktor szobájába. Mosolyogva ülnek le
a szokott helyre, a szokott módon. Már egyáltalán nem érzik magukat feszélyezve
sőt, sokkal inkább izgalommal vannak telve. Várják az újabb fejleményeket, az
újabb betekintéseket egymás agyába.
-
Szóval, múlthéten az első csóknál hagytuk abba. Kérem, mondják el nekem, azután
milyen véleménnyel voltak egymásról, magukról, és folytassák! - mondja a Doktor
nyugodt hangon.
Harry
elmosolyodik, és megfogja Louis kezét, majd belekezd.
Teljesen letaglózott, mikor
Louis közeledett felém, de rájöttem, engem is vonz magához édes ajka. Így aztán
semmi ellenvetésem nem volt a dologhoz, de látva, Ő mennyire félénk, muszáj
volt kezdeményeznem. Az egész tökéletes volt. Mintha földrengés és égszakadás
lenne, mégis kitartóan ott virítana egy ártatlan szivárvány a puszta közepén.
Mikor eltávolodtunk, annak ellenére, is kapkodtuk a levegőt, hogy nem
mélyítettük el a csókot. Ebből arra következtettem, hogy Ő is élvezte. Csak
elmosolyodott, mire nekem is muszáj volt széles vigyort villantanom. Valahogy
nem fogtam fel a tettünk súlyát. Képes voltam úgy viselkedni, mintha egy lány
lenne előttem, nem jutott el az agyamig, hogy tulajdonképpen a legjobb barátom
ajkait támadtam le az előbb. De abban a pillanatban semmi nem számított,
elvesztem Louis édes mosolyában. A világ megszűnt létezni. Kicsit piros orra
azonban visszazökkentett a való világba, és ijedten kaptam a számhoz. Ezt látva
a szemei kicsit elkomolyodtak, de továbbra is engem méregetett. Láttam
kékségében, hogy most esett le neki is a tettünk jelentősége. Végighúztam ujjaimat
ajkaimon, melyen bizsergően égett az iménti csodás csók nyoma. Louis
szégyenkezve beharapta alsó ajkát, és a szeme ijedtséggel telt meg a csillogás
mellett.
- É-én...- kezdtem bele, de
magam sem tudtam, hogyan kéne ezt megfogalmazni. El akartam mondani neki, hogy
nem bántam meg az iménti dolgot, csupán feleszméltem. És erre egyetlen szó volt
a jó, amit azonnal ki is mondtam, mikor rájöttem. - ...én élveztem.
Kicsit talán el is pirultam,
mire lepetten nézett rám. Egy halk szusszanással kifújta a levegőt, és
halványan elmosolyodott.
- Én is. - felelte óvatosan,
és lehajtotta a fejét, hogy ne lássam a kipirult pofiját, de nem járt sok
sikerrel.
Édes volt, ahogy kerülte a
tekintetem, mégis újra meg újra lopott felém egy-egy pillantást. Kék szemét kiemelték
a vörös rózsácskák arcán. Éreztem, ahogy az arcomra akaratlanul is egy mosoly
szökik, melyet ha akarnék, se tudnék eltüntetni.
De mint minden idilli képet,
ezt is összetörtem egyetlen cselekedetemmel, melyet nem tudtam meggátolni.
Egyszerűen kikívánkozott, és egy hatalmasat ásítottam. A fejem persze oldalra
fordítottam, és a kezem is a számhoz kaptam, de ez attól ugyanúgy tökéletes
hangulatgyilkos volt. Nem értettem, hogyan ásíthatok, amikor ettől a csóktól
olyan fittnek érzem magam, mint még soha. De a testem úgy gondolta, szükségem
van a pihentető alvásra.
Louis csilingelve
felnevetett, majd felállt, és kézen fogva engem is felhúzott. Elpakoltunk a
konyhában, közben egyfolytában egymás felé loptuk a pillantásokat. Egy
elégedett vigyort engedve egymás felé, szorosan a másik mellett elindultunk fel
a z emeltre, a szobáinkhoz. Bár nem akartam estére sem elszakadni Louis-tól,
mégis muszáj volt. Igaz, sokszor aludtunk együtt annak ellenére, hogy van külön
szobánk most mégis úgy éreztük, jobb lesz nekünk így, hisz szépen, lassan
akartuk újabb meg újabb szintre emelni az újonnan kialakult vonzalmat köztünk.
Az ajtók előtt, a folyosón
megálltunk. Nekem már nem volt erőm zuhanyozni, úgy gondoltam, majd reggel.
Ahogy elnéztem Lou fáradt tekintetét, neki is ez volt az elképzelése. Nem
csoda, hogy hullák voltunk, hisz már fél 4 is biztosan elmúlt. Fáradtam rám mosolygott,
mire én szélesen elvigyorodtam, és hozzá hajoltam, egy jó éjt csókot lopni.
Természetese kaptam egyet, és egy puszit az arcomra, amitől elpirultam. Louis
bevonult a szobájába, és lassan becsukta maga után az ajtót. Semmit nem
beszéltünk, én mégsem éreztem a hiányát. Na meg a hangomban sem bíztam
teljesen. Én is bedőltem az ágyba, de álmosságom ellenére, nem tudtam aludni
még vagy 20 percig. Egyfolytában a csók járt a fejemben. Ahogy lehunytam a
szemem, eszembe jutott, milyen érzés volt, és az ajkam ismét bizseregni
kezdett. Újra meg újra át akartam élni ezt ismét. Akkor minden jelentéktelennek
tűnt.
-
Szóval akkor még nem érezték ennek jelentőségét? - kérdezi a Doktor, miközben
jegyzetel. - Szerintem elsőre még egy szerelmespár sem fogja fel, mi lehet a
kapcsolatukból. Még túl friss az érzés ahhoz. - feleli elég őszintén Louis,
mire Dr. Grey elismerően bólint egyet.
Lou
Harry ujjaiba kulcsolja a sajátját, majd az ölébe húzza párja nagy kezét. Míg a
Doktor jegyzetel, játékosan játszani kezd vele. Harry csak kicsit elmosolyodik,
tudja, szerelme mennyire szereti már-már megdöbbentően nagy kezét. Louis ujjait
végigvezeti a tenyerében lévő apró vonalakon, melyektől Haz hátán végigfut a
hideg, hisz oly' lágy az érintés, hogy az már szinte csikizi. De játékukat a
Doktor szakítja félbe.
-
Kérem, folytassák, mi történt ezután!
Harry
kérdőn néz Louis-ra, de Ő csak biccent, hogy folytassa nyugodtan.
Másnap tiszta fejjel
ébredtem, oly' annyira tisztával, hogy először azt hittem, álmodtam a tegnap
estét. A verekedés, a csók, mind olyan hihetetlennek tűnt, mintha csak egy
zavaros álom lenne, mégis ahhoz valahogy túl valósághű volt túl nagy hatással. Felálltam
ügyelve a lassúságra, hogy ne szédüljek meg. Tegnapi ruháim a szék karfáján
pihentek, így hozzájuk mentem, és kivettem a gatyám zsebéből a telefonom. Fél
12-őt mutatott, amin megdöbbentem. Akkor ezek szerint tényleg valóság lett
volna a tegnap este, és tényleg olyan későn aludtam el?! Ha igen, akkor a fél
12 számomra még korán van. De minden kétségem eloszlott, mikor megláttam a
tegnapi gatyám térdét, amin pár vércsepp virított. Nem hitetlenkedtem tovább,
sajnos ez csak Louis vére lehet, mikor Tom ütése által vérezni kezdett az orra.
Ezek után már az este további részében se kételkedtem.
Telefonnal a kezemben,
boxerben leballagtam a konyhában. Bent Louis-t láttam meg szintén boxerben.
Nekem háttal állt, és valamit sütött a tűzhelynél. A telefonom letettem az
asztalra, majd széles vigyorral mögé mentem. Megállíthatatlan vágyat éreztem,
hogy hozzáérjek, és ennek semmi akadályát nem láttam. Óvatosan, hogy ne ijedjen
meg átkaroltam a hasát, és hozzá simultam hátulról. Állam a vállán pihentettem,
így lenéztem a finom illatok forrására. Éppen rántottát csinált.
- Jó reggelt! - motyogtam a
nyakába.
Felnevetett, majd oldalra
tette a serpenyőt, és elfordította a kis gombot. Megfordult, így karjaim
hasáról a csípőjére csúsztak, de nem távolodtam el. Az arcán csintalan mosoly
égett.
- Inkább jó napot, nem? -
nevetett rám.
Tudtam, ezzel az időre utal,
ami szépen elszaladt velünk, de 3-ig még több mint 2 óránk volt, így nem
zavartattam magam. Megrántottam a vállam, de azért aggodalmasan kérdeztem:
- Régóta fent vagy?
Elmosolyodott, és
határozottan megrázta a fejét. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, lassan
elkezdtem közeledni felé, amitől mosolya még jobban kiszélesedett. Ajkaim
övéire nyomtam, de itt most nem terveztem megállni, és ahogy éreztem, Ő sem.
Kicsit megijedtem, hogy most hogyan legyen, hisz lévén mindketten férfiak
vagyunk, most nekem kéne kezdeményeznem, vagy azt sértésnek venné?! De Ő
megadta rá a választ, mikor szétnyitotta ajkait. Rájöttem, ezzel a bejutást
adta meg nekem, mire én egyből kaptam az alkalmon, és átcsúsztattam nyelvem a
szájába. A szemem összepréseltem, magam sem tudom, miért. A kezeimmel erősebben
szorítottam a derekát, és még jobban magamhoz húztam, ahogy egyre inkább
elmélyítettük csókunkat. A testem magától közelebb parancsolta magához Louis-t,
aki ezt érezve, a nyakamhoz irányította karjait, és göndör fürtjeim közé fúrta
ujjait. Nem volt ellenére, sőt így még jobban hozzám simult. Leírhatatlan
gyönyör volt, ahogy forró felsőteste az enyémhez simul. Éreztem, ahogy a szívem
sebesen verne, ha nem hagyna ki egyfolytában.
Lassan húzódott el, de én még követtem kicsit, majd végképp
eltávolodtam. A kezei a nyakam körül, az enyéim a derekán. Tetszett ez a
helyzet, nagyon is.
Meglepődtem, mikor kicsit
lehajtotta a fejét, és oldalra nézett a mellettünk lévő padlóra. Aggódva
vizslattam, megijesztett. Egy nagy sóhaj hagyta el a száját, majd halkan
kezdett beszélni kerülve a szemkontaktust.
- Harry, ezt senki nem
tudhatja. Az idióta vicceink valósággá váltak, amit a rajongók kedvéért
ejtettünk meg, de a látszatot meg kell őrizni. A nyilvánosság előtt ezek csak
viccek maradhatnak.
A szemembe szomorúság
telepedett. Pontosan tudtam, igaza van. Erről senki nem tudhat, a banda életével
játszunk. A szívünk rossz embert talált meg, de nem tudtunk ellene mit tenni.
Sajnos ez már megesett, már nem tehetjük meg nem történté. Már elcsattantak
azok a csókok, amik visszafordíthatatlanul is összefűztek minket, már nem lehet
elpusztítani őket. Soha nem leszünk, már a régiek, csupán újak lehetünk és
sokkal jobbak.
- Rendben. - bólintottam is
hozzá egyet. - A kettőnk titka marad, senki nem tudja meg. Még a srácok sem. -
helyeseltem.
Felnézett rám, és egy hálás
mosoly kíséretében határozottan bólintott. Mosolyogva tette ki két tányérra a
reggelink, aminek isteni illata volt. A tudat pedig, miszerint Ő maga
készítette kettőnknek, teljesen elvarázsolt. Akkor is jóízűen ettem volna meg,
ha nem ízlett volna.
A délután nagyon hamar telt
Louis társaságában, pillanatok alatt eljött a 3 óra. Indultunk a turné
megbeszélésére, mivel a jövő héttől immáron busszal folytatjuk tovább a
koncerteket Amerikában. Nagyon izgatott voltam, de egyben zavart is, hogy össze
leszünk zárva a srácokkal, és mivel nem szabad tudniuk a kapcsolatunkról,
igencsak nehéz lesz az érintkezés Louis-val...mármint a tényleges szerelemből
történő érintkezés. Hisz az átlag egymáshoz bújásokat, öleléseket és
puszilgatást már megszokták, csak arra nem gondoltak, hogy ez már nem baráti.
Az iroda előtt megláttam az ismerős kocsit, ami azt jelentette, Liam, Zayn és
Niall már itt vannak, hisz Ők együtt laknak. Miért ne jöhetnének együtt?!
Sietősen mentünk be, de még mielőtt beléptünk volna az ajtón, nyomtam egy
puszit Lou arcára, majd benyitottam. Mindenki ránk nézett, mi pedig köszönve
leültünk. Mikor Louis-ra néztem, rájöttem, nem volt olyan jó ötlet az a puszi,
mivel az arca vörös volt, ami nem jellemző rá csak úgy, mondjuk a sok
szempártól. Kuncogtam ezen kicsit, jól esett, hogy ilyet váltok ki belőle. Richard
menedzserként egyből vázolta nekünk a helyzetet.
- Szóval srácok mondom a
dolgokat, írjátok a telefonotokba, vagy olyan testrészedre, amit gyakran látsz!
Akár egymás homlokára is, csak emlékezzetek rá!
Louis lepetten kihúzta magát,
és felállt, mire Richard kérdőn nézett rá.
- Normál esetben nem
tartanám etikusnak, de mivel azt mondtad olyan testrészre, amit gyakran
látok... - húzta fel a vállát vigyorogva, majd kicsatolta az övét.
Én egyből felnevettem, ahogy
a banda többi tagja is. Richard leintette Lou-t, és befenyítette, nehogy le
merje húzni a gatyáját, hogy valóban etikátlan testrészére íjon, de azért az Ő
szájának sarkában is megbújt egy mosoly. Hiába, ismert már minket, tudta, azért
is lettünk híresek, amiért ilyen bolondok vagyunk.
- Szóval, jövő héten kedden
indul a gépetek reggel 8:20-kor Miami-ba. Ne késsétek le! Mikor megérkeztek,
Paul fog titeket várni egy kocsival, és elvisz titeket egy hotelbe. Itt
alszotok egy estét, majd másnap a hotel parkolójában elrendezkedtek az új
turébuszban. Paul majd részletesen elmond mindent. Okosan pakoljatok össze, ne
túl sok mindent. Innenstől kezdve a buszban fogtok élni, de persze pár városban
lesz szállodátok. Kinyomtattam nektek a lényeges dolgokat. Rajta vannak a
koncerthelyek időponttal, és hogy meddig maradtok egy adott helyen. -
magyarázta Richard.
A többit már tudtuk, hisz már
sok koncertet lenyomtunk a turnéból, de ezekre a helyekre repülővel mentünk.
Ezért kellett ez a rövid megbeszélés is.
- Nekem van egy kérdésem. -
szólalt meg Liam, és kicsit előre dőlt az asztalra könyökölve.
Richard kérdőn nézett rá, és
intett, hogy mondja nyugodtan.
- Milyen gyakran állunk majd
meg utazás közben? Azt mi döntjük el? - kérdezte óvatosan.
- Ti, de felesleges
megállnotok. Van minden a buszon, ami kell, fürdőszoba is, ha erre gondolsz. -
magyarázta zavartan Richard.
Én tudtam, miért kérdezi, és
a többiek is, de a menedzserünk még koránt sem volt tisztában a
fejleményekkel.
- Az oké, de Loki mégsem
pisilhet a vécébe, nemde?! - nevette el magát Liam.
Richard szeme lepetten
kerekedett ki, és kicsit talán mérges is lett.
- Kutyát nem viszel, Liam!
Passzold le addig!- mondta határozottan.
- Dehogyis. Már miért ne
vinném, hisz az én kutyám?! Nem fog másnál lakni! - felelte Liam komolyan.
Richard csak sóhajtott, majd
legyintett egyet, és kiment a helyiségből, de még visszaszólt nekünk, hogy az
eggyel balra lévő irodába van, ha kéne. Liam elégedetten sóhajtott. Egy
csöppnyi szomorúságot is fel véltem fedezni benne. Loki sokat jelentett neki.
Közös kutyájuk volt Danielle-lel, de valójában Liam akarta, és mindig is
közelebb állt hozzá a kutyus, mint a lányhoz. Egyértelmű volt, mikor
szakítottak, hogy továbbra is Liam-nél marad Loki, hisz eddig is vele élt, így
Zayn-nel és Niall-lel is. Ami azért nem volt előnyös dolog. Na nem azért, mert
a srácok nem szerették a kutyákat, hanem mert valahányszor Loki kunyerált
kajáért, valamelyikük mindig adott neki. A végén már kezdett hízni és Liam
megtiltotta, hogy több nasit kapjon, valamint futni is elvitte magával. Így
Loki ismét régi alakjában díszeleg Zayn és Niall pedig be van fenyítve.
Na igen, Liam és Danielle.
Én személy szerint szerettem a lányt, nem volt vele gondom, ahogy a többieknek
sem. Igazán aranyos volt és rendes, de sajnos nekik ez a kapcsolat nem akart
összejönni. Már másodszorra próbálták meg együtt, és ez sem sikerült, szóval
végleg szakítottak. Sajnálom Liam-et, mikor Dani-vel beszél telefonon, és látom
a szemében a fájdalmat a könnyek okozta csillogással keveredni. De kétség kívül
az volt a legrosszabb, amikor Danielle kiabálni kezdett a telefonba valamiért.
Csak én és Zayn láttuk Liam arcát akkor. Olyan volt, mint egy meggyötört vad,
akit már régóta üldöz a ragadozó, de mindig elrejtőzik előle. Soha nincs
biztonságban, soha nem fog feloldódni. Annyira rossz volt így látni a
testvéremet. Mi próbáltunk segíteni neki, de nem fogadta el. Kedvesen lerázott
minket, ahogy mindig is szokta. Ő inkább magába forduló, komoly típus. Nem
öntötte ki a szívét, de ismertük már annyira, hogy tudjuk, ez most nagyon
megviselte. De Liam remek színész, tökéletesen tudja elrejteni az érzéseit,
mindig csak azokat mutatja meg, amiket szeretne, így ha nem látnám szinte a nap
24 órájában, nem jönnék rá, hogy most van túl egy durva, végleges szakításon.
Végül elkeveredtünk
Liam-ékhez, és izgatottan kezdetük áttanulmányozni a lapot, amit kaptunk.
Meglepődve tapasztaltuk, hogy szinte alig maradunk pár napot egy helyen. Ez nem
tetszett, de hát ez is csak azt bizonyítja, mennyire szeretnek minket, nem?!
Hisz rengeteg a fellépések száma, így összébb kellett zsúfolni. Egyre nagyobbra
nőjük ki magunkat. Volt, ahol kétszer-háromszor is felléptünk, bár ezt
gondolhattam volna. Annak ellenére, mennyire rohanás lesz, tetszett ez az
egész. Izgalommal töltött el, már nagyon vártam, hogy végre a buszban utazzunk.
Valamiért szerettem, hisz mindig olyan jó hangulatban telik az idő a srácokkal.
Az út soha nem tűnik olyan hosszúnak, mint amilyen valójában.
Végigmértem a társaságunkon,
és próbáltam rájönni, miért szeret minket annyi rajongó, akik szinte csak
lányok. Amikor elmentem Ed (Sheeran) fellépésére, rengeteg velem egykorú srác
is tombolt a számaira. Velünk, miért van ez máshogy? Ennyire szépfiúk lennénk?
Bár én nem tudom női szemmel hogyan nézhetünk ki, de férfiként semmi vonzót nem
találok magunkban, csupán Louis-ban, de az más. Pedig biztos van bennünk valami
különleges, és az nem a hangunk, ha ennyi sikítozó rajongó akar minket
szétcincálni egyfolytában. A múltkor a kedvenc pulcsim bánta. Valaki gazdagabb
lett Harry Styles imádott sötétkék, Devergo
pulcsijával.
Aztán a szemem megakadt Zayn
száján. Egy aprócska seb díszelgett ott, ami már sokat gyógyult, és ahogy
elnéztem be volt kenve valamivel, ugyanis csillogott. A gondolatmenetemet az
zavarta meg, hogy valami hirtelen felugrott mellém a kanapéra. Hatalmasat ugrottam
ijedtemben, és félve néztem le a kis élőlényre, aki persze, Loki volt. Ezen
mindenki csak nevetett, Louis pedig megnyugtatóan karolta át a derekam. Ezek
még beleférnek, hisz ezt már megszokták a srácok.
Olyan szép volt ez a
kiskutya, és egyből meglökdöste koromfekete orrával a kezemet, hogy simogassam.
Mindig is inkább macskapárti voltam, de ez a drágaság nagyon a szívemhez nőtt.
Egyáltalán nincs ellenemre, hogy velünk utazzon a buszban. Kíváncsi vagyok,
hogy fogja majd kezelni a helyzetet.
-
Miért nem akarták elmondani a legjobb barátaiknak a kapcsolatukat? - kérdezi
Dr. Grey kíváncsisággal a hangjában.
Louis
és Harry kérdőn összenéznek, nem véletlen nem mesélték bele ezt. Nem a
legkedvencebb témájuk közé tartozik, hogy nem bíztak a testvéreikben.
-
Tudja Maga is jól, hisz pszichológus. - mondja határozottan Louis.
A
Doktor kicsit elmosolyodik, és feljebb tolja a szemüvegét az orrán, majd
valamit lefirkant, de közben beszél.
-
Maguktól szeretném hallani! Szóval? - néz ismét fel a srácokra.
Harry
nagyot sóhajt, hisz tudja, Louis nem fog megszólalni. Még mindig makacs, mint
az öszvér.
-
Féltünk a reakciójuktól, és hogy ezzel talán széteshet a banda. Hogy elszólják
magukat, hogy máshogy néznek ránk, hogy kerülni fognak minket. - sorolja az
érveket, miközben előrébb dől kicsit.
Dr.
Grey elégedetten elmosolyodik, majd int, hogy folytassák a történetet, ahol
abbahagyták. Harry Louis-ra biccent, aki ezt látva szélesen elmosolyodik, és
belekezd.
Imádtam Harry-vel lenni, és
az utóbbi két este már együtt is aludtunk. Jól esett érezni, ahogy átkarol, és
gyengéden a karjai között tart, miközben a nyakamba szuszog. Elmosolyodtam a
gondolaton, majd újabb adag pólót tettem a nagy méretű sporttáskámba. Nem
mondhatnám magam jó pakolónk, de most megerőltettem magam, hisz sok helyre volt
szükségem, így nem gyűrhettem bele mindent férfi módjára a bőröndbe.
Megkönnyebbültem, mikor mindennel készen voltam. A szekrényem üres volt, a
fürdőből is kihoztam a cuccaim. Már semmire nem volt szükségem hajnal óta
pakoltunk Harry-vel. Persze, este lusták voltunk hozzá, így ma korán kellett
kelni. Előkaptam a kedvenc, fekete, Nike válltáskámat, és belecsúsztattam a
laptopom. Azt nem mertem a bőröndbe tenni, inkább viszem magam mellett a
repülőn. Mellé került még jópár CD, és a fontosabb vezetékek, töltők.
Végre elkészültem, és a
csomagjaimmal megpakolva lementem az előszobába. Ott letettem a két táskát,
majd körbejártam a házunkat, és ami olyan volt, kihúztam, kikapcsoltam, hisz
most majdnem három hónapig nem leszünk itthon. Oh te jó ég. De azért vártam is
a turné ezen részét. Szerettem a buszt, mert ott sokat lehet nevetni.
Harry is megérkezett az
előszobába és vártuk a kocsit, hogy értünk jöjjön. Hamar meg is érkezett, így
immáron 5-en adtuk le a csomagunkat a reptéren, és Liam elrendezte Loki-t.
Próbáltunk feltűnés nélkül várakozni az egyik kávézóban kisebb-nagyobb
sikerrel. Csupán hét képet osztottunk ki, de ez lehet annak volt köszönhető,
hogy csak 15 percünk volt. Bár minden lehetséges módon próbáltuk elrejteni az
arcunkat. Harry-vel még a házunkban váltottunk egy nagyon szenvedélyes, hosszú
csókot azt remélve, ezzel kibírjuk, míg ismét zavartalanul kettesben lehetünk,
de én máris hiányoltam ajkait az enyémen. Végül a gépies hang intett minket,
hogy szálljunk fel a Miami-ba tartó gépre, így átmentünk a kapun. Leadtuk a
poggyászainkat, hogy azt is átvilágítsák. Nekem ki kellett vennem a laptopom, és
bekapcsolni, hogy tényleg működik-e, és nem üres a belseje, hogy csempésszek
valamit. Ahogy elnéztem, Zayn is hasonló cipőben járt a parfümjével. Többet nem
látja viszont, bár nem volt benne semmi.
Végül felültünk a repülőre,
ahol én természetesen Harry mellé kerültem, előttünk ült Niall és Liam míg Zayn
egyedül foglalt el mögöttünk egy kétszemélyes helyet. Szerencsére, senki nem
akart oda ülni, így felhúzta a lábát, és úgy aludt. Mázlija volt. Én Harry
vállára hajtottam a fejem, és elaludtam. Ezt még senki nem találta furcsának,
mondhatni megszokott volt.
A repülőút rémhosszú
volt...állítólag, de én ebből semmit nem érzékeltem. Végigaludtam az egészet,
ahogy Zayn is. Harry panaszkodott, hogy elzsibbadt a karja, ahogy 6 óráig rajta
aludtam, de tudtam, nem haragszik. Amúgy Ő egész úton zenét hallgatott, és
telefonozott. Megdöntötte a rekordomat a telefonján az egyik idióta játékban.
Igazából már azt sem tudom, miért az Ő telefonján játszottam akkor, miért nem
az enyémen mikor nekem is megvan az a játék, de mindegy. Jó volt látni, milyen
büszke magára, mikor elmondta, hogy több pontot ért el, mint én. Elmesélték,
hogy Hazz egyfolytában beoltotta Liam-et és Niall-t előttünk, mert Ők
végigbeszélték az utat, és Niall szokásához híven túl hangosan nevetett, és félt,
hogy felkelek. Ez nagyon figyelmes volt tőle, és ha nem a srácok előtt lettünk
volna, egy igazi csókot kapott volna, de így be kellett érnie egy viccnek tűnő,
talán már-már túl dramatizált puszival is.
Paul tényleg várt minket egy
fekete kocsival, amiben kényelmesen elfértünk hatan is. Örömmel köszöntöttük,
hisz már régen láttuk. Elvitt minket a hotelbe, közben magyarázott minden
féléről, hogy mi hogyan lesz majd, de nem igazán érdekelt. Úgyis máshogy fognak
alakulni a dolgok, ismertem már magunkat. Szeretünk spontánkodni.
Megérkeztünk a hotelbe, ami
igazán fényűző volt. Mindenkinek külön szobája volt, aminek nem annyira
örültem. Jobb szerettem volna Harry-vel megosztani a szobát, de így kénytelen
leszek külön aludni, vagy kocáztatni, hogy a srácok rájöjjenek, és átmenni
hozzá este.
Kivettem a táskámból pár
ruhát, majd elvonultam zuhanyozni, és rendbe szedni magam. Megborotválkoztam, majd
elkezdtem felöltözni. Kopogtak, mikor az övemet csatoltam be.
- Szabad! - kiabáltam ki,
mire az ajtó kinyílt, és Harry édes, göndör feje jelent meg benne.
Vigyorogva jött beljebb,
mikor meglátott, hisz még nem volt rajtam póló, majd bezárta maga mögött az
ajtót. Egyből tudtam, ez mire kellett, így szélesen elvigyorodtam. Megfogtam a
pólómat, hogy felveszem, de hozzám jött, és kivette a kezemből.
- Szerintem enélkül sokkal
jobb. - vigyorgott rám gonoszul.
Megremegtem a hangjára,
mintha angyalok énekelnének. Hozzám hajolt, és megcsókolt. Olyan édes volt az
ajka, mintha a világ összes mézét gumicukorral keverték volna. Leírhatatlanul
mámoros. Nyelve hamar utat tört magának, és tarkómnál fogva még jobban közelebb
húzott magához. A hasához kaptam, majd eszmélve a felállást, kezeimet a pólója
alá csúsztattam, így megtapintva selymes bőrét. Éreztem, ahogy az izmok
megfeszülnek a hasán, mikor kezeim hozzáérnek. A homlokom ráncba szaladt a
leírhatatlan érzéstől, ami ilyenkor kerített hatalmába. De cselekedetünket a
kopogás zavarta meg, ami átváltott dörömbölésbe, mikor az illető vagy illetők
rájöttek, zárva van az ajtó. Kelletlenül eltávolodtam Harry-től, Ő pedig a
kezembe adta a fölsőm. Gyorsan felkaptam, míg Ő az ajtóhoz ment. Visszanézett
rám, hogy lássa, felvettem-e már a pólóm. Lenyugtázta, hogy igen, és egy édes
kacsintással illetett, majd ajtót nyitott.
- Harry? - lepődött meg
Niall az ajtóban. - Akkor rossz szobába kopogtunk? Azt hittem, itt Louis van. -
kapkodta zavartan a fejét a folyosón, míg a mögötte álló Zayn a zsebébe
csúsztatta eddig nyomkodott telefonját.
- Nem, ez az én szobám. -
mentem Hazz mellé, és a srácokra mosolyogtam, akik ezt látva csak felnevettek.
Elmagyarázták, hogy
lemegyünk kajálni a szállodába, mivel mindjárt menni kell az arénába a koncert
előtti készületek miatt. Hát mondanom sem kell, nagyon gyorsan telt az idő a
srácokkal, így pillanatok alatt az arénában álltunk. Már nem volt sok időnk,
sajnos az időeltolódással nem számoltunk, azt hittük, nem rohamoznak meg minket
ennyire. Hátul mentünk be, mivel így is már sok rajongó gyülekezett elől. Bent
kicsinosítottak minket, majd várhattunk még két órát. Ez gyorsan telt, de
kétség kívül az volt a legjobb, amikor a mosdóba mentem. A folyosón Harry-vel
találkoztam, és azonnal berontottunk a mozgáskorlátozott vécébe. A pultnak
dőltem, Ő pedig szorosan előttem állt meg. Két oldalamon szorította a pultot,
ahogy közelebb hajolt hozzám. Nem bírtam megvárni, én is közelebb hajoltam
hozzá, amitől elmosolyodott, és gyorsan tapasztotta össze ajkainkat. Az arcához
kaptam, és közelebb húztam magamhoz. Tudtam, ennél tovább is ki kell majd
bírnunk ilyen fajta testi érintkezések nélkül, mégis ez a kis idő is nehezemre
esett. Pedig otthon ment, talán mert tudtam, ott szabadon csókolhatom meg
bármikor Harry-t. A veszély és a lebukás íze égett ajkain, ami még inkább
felpezsdítette vérem. Nem tudom megmondani pontosan, miért indított be még
jobban, hogy titkolózunk, de tetszett. Olyan filmbeillő volt.
De nem élvezhettük egymás
társaságát sokáig, mert még volt dolgunk. Én például mindjárt bepisiltem. Harry
kikukucskált az ajtón, nincs-e senki a mosdóknál, majd intett, hogy mehetünk.
Én bementem a férfi vécébe, és elvégeztem a dolgom, majd az öltözők fele vettem
az irányt Harry után.
A koncert csodásan telt.
Sokaknak fogalmuk sincs, milyen felemelően varázslatos érzés, mikor a színpadon
állva lenézünk a közönségre, akik mind miattunk vannak itt, és nekünk
kiabálnak. Akik kívülről tuják az életünk és a dalaink. Elmondhatatlan melegség
kerít ilyenkor hatalmába. Nem hiszem, hogy van olyan ember, akit nálunk jobban
szeretne a világ. Felbecsülhetetlenül sok szeretetet kapunk, amiért leírhatatlanul
hálásak vagyunk.
Mikor végeztünk, sajnos
ismét le kellett szállnunk a földre, és kénytelenek voltunk rájönni, hogy hulla
fáradtak vagyunk. Visszamentünk a hotelbe, és elvonultunk aludni. Bedőltem az
ágyba immáron tisztán, de csak forgolódtam. Olyan nagynak tűnt ez az ágy csak
nekem. Hiányzott mellőlem Harry, üresnek és hidegnek éreztem a szobát. Azt
hittem, jobban fogom bírni, és nem török meg már az első nap. A bukás felnyomta
benne a pumát, így már azért is erős maradtam, és nem mentem át hozzá a
szobába, pedig szívem szerint úgy rohantam volna át, mint egy kisfiú, aki fél a
viharban. De erőt gyűjtöttem magamon, és erősen koncentráltam, hogy csukott
szemem alatt ne Ő jelenjen meg, de esélyem se volt. Minden gondolom csak
körülötte forgott.
Tehetetlen, magányos
vergődésemből a kilincs hiábavaló lenyomódása, majd halk kopogás zökkentett ki,
mikor az illető rájött, zárva van az ajtó. Kicsit morcosan keltem fel, és
sétáltam az ajtóhoz. Kinyitottam, és elégedetten nyugtáztam, Harry mennyire eszméletlen
jól néz ki, mikor ideges, hogy valaki meglátja.
- Nem bírtam a szobámban
maradni. - mosolygott édesen, miután bejött, és visszazárta az ajtót.
Félénken néztem rá, tudtam,
ez nem jó ötlet. Túl nagy a lebukás esélye, a végeredmények között természetellenesen
kevés szerepel a mi javunkra. A szívem és az agyam vad csatát dúlt, mint ég és
föld. Kiegészítik egymást, de soha nem fognak egyesülni, eggyé válni.
- Ez az utolsó nyugodt
esténk még nagyon sokáig. Használjuk ki! - karolta át a derekam.
Nem tudtam neki ellenállni,
soha nem is fogok tudni, így aztán csak szélesen elmosolyodtam, és kézen fogva
behúztam magam mellé az ágyba. Még szerencse, hogy franciaágyat kaptunk mind az
öten, bár Harry-é nem volt használatban. Egymás felé fordultunk. A fejemben a
reggel járt. Vajon, hogy fogjuk megoldani? De Harry is ezen gondolkozott, mivel
megmondta a megoldást.
- Reggel normálisan kelünk,
és amikor nincs senki a folyosón átmegyek, ha pedig kopognak, majd azt mondjuk,
reggel jöttem át valamiét, mondjuk kérdezni valamit. - mosolygott rám
féloldalasan, hisz az arca fele a párnán pihent.
Elégedetten bólintottam,
majd nagyot sóhajtottam. Oldalra néztem, és szerintem az arcom gondterhelté
vált. Harry előtt nem rejtettem el az érzéseimet, már képtelen voltam rá annyi
idő után, bár most jól jött volna, mivel problémám oka Ő volt. Végigsimított a
karomon, és aggódóan nézett rám.
- Mi a baj Lou? - kérdezte
óvatosan.
Gondolkoztam rajta, hogy
csak megrázom a fejem, és nem bántom meg, bár nem volt olyan vészesen kiakasztó
dolog. Talán csak attól féltem, hogy azt hiszi, én nem szeretem Őt, ha már a
kapcsolatunk végén gondolkozok. De hátha Ő is gondolt már erre. Csak
sóhajtottam, és kimondtam a jól megfontolt szavakat.
- Azon gondolkoztam, mi lesz
velünk, ha netán ennek vége lesz. Mármint ne úgy értsd, nem akarom, hogy már
most véget vessünk a még ki sem alakult kapcsolatunknak, csak elgondolkoztam,
hogy ha csúnyán érne véget, akkor az az egész bandára kihatna. Idióták vagyunk,
hogy pont a másikra van szükségünk. - nevettem el magam kicsit a végére.
Néha tudok nagyon is komoly
lenni, nem mindig vagyok én az a vicces srác. Mondhatnám úgy is, hogy ha
közönség van, produkálom magam, így lettem én a vicces tag a bandában. De nem
bánom. Harry hamar válaszolt, szinte alig gondolkozott. Ebből tudtam, Ő is
agyalt már ezen.
- De ez nem hogy csúnyán, de
sehogy nem fog véget érni. Ne agyalj ezen Lou, felesleges. Csak élj! Ha netán
valami gond történne, majd megoldjuk, a bandára nem fog kihatni az biztos. Van
annyi eszünk. - mosolygott rám kedvesen.
Azzal a kezével, mellyel az
előbb végigsimított a karomon, most megtalálta az én mancsom, és köztünk a
takarón összekulcsolta ujjaink. Ez megnyugtatott, és hittem neki, hogy nem lesz
ebből baj. Talán csak akkor, ha kiderül a kapcsolatunk, de tudtam, egyszer meg
kell majd tudnia a világnak.
- Erről eszembe jutott, hogy
talán kérdeznem kéne valamit. - mosolygott rám, majd szabad kezével
megtámasztotta a fejét, így könnyebben tudott a szemembe nézni. Huncut mosoly
játszott az arcán, amitől én kicsit kínosan elmosolyodtam. Nem tudtam, mit
szeretne, és ez kicsit kiakasztott. - Lou, járnál velem? Lennél a párom? -
kérdezte édes vigyorral az arcán.
Kicsit ledöbbentem, és talán
fel is húztam a szemöldököm, majd lassan bólintottam egyet. Harry most komolyan
engem választott ki maga mellé még annak ellenére is, hogy tudja, nyíltan nem
lehetünk együtt.
- Igen, persze! Igen! - és a
bólogatáson egyre hevesebb lett.
A hangom boldogan csengett,
furcsán éreztem magam, mint egy lány. Olyan érzékenynek tűntem még a saját
szememben is. De ez akármennyire is megdöbbentett, nem éreztem hibának. Harry
előtt soha. Előtte még a hibáim is lényegtelennek tűnnek, Ő soha nem haragszik
rám semmiért. Bár én személy szerint még nem tapasztaltam, milyen Harry, mikor
mérges valakire, de nem is akarom. Állítólag ki tud csinálni, ha akar.
Szélesen elmosolyodott
zavaromra, és bénázásomra, majd ellökte magát az ágytól, és fölém kerekedett. A
szemeit figyeltem, olyan csodásan zöld volt. Annyira szépen csillogott, mint
még soha semmi. Talán még a csillagok sem ragyognak szebben. Lassan közelebb
hajolt hozzám, és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Nem hittem, hogy lehet ennél
szebben csókolni, de neki sikerült, mikor bevonta nyelveinket. Mindent
kizártam, csupán Harry-re koncentráltam. Semmi más nem számított, csak Ő. Végre
az enyém, hivatalosan is. Kár, hogy ezt csak ketten tudjuk, senki más.
Megfordult a fejemben, hogy elmondhatnánk a srácoknak legalább, de kitudja, mi
lenne belőle. Talán ezek után más szemmel fognak ránk nézni, mintha melegek
lennénk. Ekkor tudatosult bennem, hogy én tulajdonképpel férfivel járok, és
férfit szeretek, aki történetesen a legjobb barátom volt. De én nem vagyok
meleg. Legalábbis nem érzem annak magam, hisz ha meglátok egy lányok szerint jó
pasit, nem rohanok oda hozzá, hogy "basszus milyen jól nézel ki!".
Nekem csak Harry kell, ami ijesztő valahol tekintve, mennyire közel álltunk
egymáshoz eddig is.
Végül eltávolodott, és
széles vigyorral nézett rám. Én is mosolyogtam, majd kinyögtem.
- Kár, hogy ezt senki nem
fogja tudni... - kicsit oldalra néztem, de még így is láttam, ahogy elhúzza a
száját.
- Tisztában vagy vele,
mekkora hangulatgyilkos vagy? - csóválta meg a fejét, és szeretetteljesen
nézett rám. - Akkor mondjuk el nekik. - csillantak fel a szemei.
Az ajkaim kicsit
összepréseltem, és aggodalmasan néztem oldalra. Bár én is tudatni akartam a
srácokkal, van párom, csak abban nem voltam biztos, hogy ennek Ők is
ugyanannyira örülnek-e, mint én és Hazz.
- Még várjunk egy kicsit.
Majd ha úgy hozza a helyzet, oké? - kértem óvatosan.
Kicsit visszafogta a
mosolyát, de az arcán nem láttam, hogy ez rosszul esett volna neki. Aprót
bólintott válaszul, majd nyomott még egy puszit a számra, és mellém dőlt.
Tudtam, hogy Ő is tart a véleményektől. Tisztában voltunk vele, hogy ha
nyilvánosságra hozzuk, az egész világ megrendül. A rajongók elvesztik a belénk
vetett hitüket, hogy egy nap majd a párjuk leszünk. Szép kis példát fogunk
mutatni majd a világnak.
De a rossz gondolataim elűzte
két erős kar, mely átkarolt, és magához húzott. Oldalt fordultam, hogy
kényelmesebben legyünk. Ahogy mindig is szoktunk feküdni, Harry hátulról
átkarolt, és a nyakamba temette arcát. Vállam kicsit csiklandozták göndör
fürtjei, de nem érdekelt. Lábainkat egybe fontuk, mintha össze akarnánk
forrasztani testünket. Mosolyogva hunytam le a szemem, és csak jó dolgok
jutottak az eszembe. Ismét van párom, és szerelmes is vagyok.
Reggel kopogásra ébredtem,
ami nagyon nem esett jól. Nem tudom, mit álmodtam, de nem akartam belőle
felkelni. Megnyugtató és boldog voltam, de ez a dörömbölés rosszkor jött.
Álmosan sóhajtottam egyet, és át akartam fordulni, mikor eszméltem, mi is
történt velem az este pontosan. Ettől féltünk. Nem mi keltünk fel hamarabb.
- Harry! - ráztam meg a
mögöttem alvó srácot.
Válaszul, csak egy álmos
"Hm?" érkezett, miközben arcát a párnába fúrta. Ilyenkor nagyon
utáltam, hogy jó alvó. Imád sokáig aludni, ha nincs programunk, általában délig
kis sem kel az ágyból, de most a pokolba kívántam ezt a tulajdonságát.
- Harry, kelj fel! Kopogtak!
Rá fognak jönni, ha nem találunk ki valamit! - próbálkoztam halkabban beszélni,
és közben egyfolytában rázogattam.
- Akkor rájönnek. - motyogta
halkan, féloldalas szájjal a párnába.
Teljesen ledöbbentem, és
lassan elhúztam tőle a kezem. Azt hittem, tiszteletben tartja a tegnap esti
kérésem, és még nem mondjuk el senkinek, de most nem érdekelte. Csak próbált
visszaaludni. Nem hittem el, hogy ennyire nem vagyok neki fontos. Hogy
fontosabb neki az álma, mint Mi.
- Kösz, Harold. Nem ezt
vártam. - mondtam mérgesen.
A fejére nyomtam az én párnám is, hogy nyugodtan
tudjon aludni, majd kimásztam az ágyból. Az ajtó elől lépteket hallottam,
szerintem a zaklatónk felhagyott a próbálkozással, és elment. Kicsit
megkönnyebbültem, de Harry reakciója nagyon nem esett jól.
- Lou! - mondta halkan
mögülem.
Hallottam, ahogy az ágy
megnyikordul, amint felül. Megálltam, de nem fordultam hátra. Vártam, mit hoz
ki a helyzetből. Nagyon reménykedtem benne, hogy azt nem gondolta komolyan,
csak az álmosság beszélt belőle.
- Nem úgy gondoltam, ne
haragudj. Tudom, hogy nem akarod elmondani még. Lehet jobb is, ha várunk még.
Sajnálom. - mondta halkan.
Nagyot sóhajtottam, és
megfordultam. Én is így gondoltam, hogy ezt fogja mondani. Kicsit
elmosolyodtam, mire Ő is. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az ajkaira,
majd felhúztam állásba.
- Ideje visszamenned a
szobádba mintha mi sem történt volna. Kicsit túrd össze az ágyad, mintha
használtad volna. - mosolyogtam rá óvatosan.
Csak sóhajtott egyet, és
elhúzta a száját. Neki sem volt jó ez a nagy titkolózás, én mégis féltem
elmondani bárkinek is...egyenlőre nem. Majd kicsit később. Kaptam még egy
kétségbeesett búcsúcsókot az ajkaimra, majd miután kinézett, és megállapította,
hogy nincs senki a folyosón, átment a szemben lévő, saját szobájába.
Kifújtam magam, és bementem
a fürdőbe. Épphogy megborotválkoztam, kopogtak. Még szerencse, hogy elment
Harry. A borotvám a csap szélére tettem ideiglenesen, majd megtöröltem az
arcom, és kinyitottam az ajtót. Niall állt velem szemben.
- Végre, hogy reagáltál. -
mondta vigyorogva.
Ebből rájöttem, Ő
kopogtatott elsőre is. Kérdőn néztem rá jelezve, mondja meg, miért zaklat. -
Paul küldött, hogy keltselek fel. Lassan el kell kezdenünk bepakolni a buszba,
különben nem fogunk tudni időben elindulni. Már csak Te meg Hazz voltatok
hátra. - mosolygott.
Bele gondoltam, mi lett
volna, ha pár perccel később megy vissza Harry a saját szobájába. Akkor talán
lebukunk Niall előtt. Bár ez lett volna a legkevesebb, hisz tulajdonképpen a
testvérünk. Viszont én valamiért még mindig nem akartam, hogy megtudják. Akkor ezt
hinnék, mi tényleg melegek vagyunk, pedig nem. Ez abból is látszik, hogy volt
barátnőnk, bár én soha nem kezeltem úgy El-t. Inkább tekintettem a társamnak,
mint szerelmemnek.
Gyorsan magamra kaptam pár
ruhát, majd elrendeztem a külsőm. Ezután felkaptam a ki se csomagolt táskám, és
lementem a parkolóba, ahol már várt minket a nagy, fekete turnébusz. Komolyan
mondom akkora volt, hogy ha nem tudnám, hogy ez egy sima busz, azt várnám, hogy
mindjárt szárnyai is lesznek, és felszáll velünk. Fent Zayn javában pakolt, míg
Niall és Liam már készen ücsörögtek a kanapén. Jó alaposan, tátott szájjal
megvizsgáltam az ideiglenes otthonunk három hónapig. Tényleg csodaszép volt, és
modern. A piros és a fekete volt a domináló szín. Két nagy szekrény volt
beépítve a konyha és a fürdőszoba között, oda kellett kipakolnunk a cuccunk. Én
gyorsan kidobáltam, miközben Harry is megérkezett. Mellém lépett, és huncut
mosollyal az arcán elkezdett pakolni Ő is. Közben többször is hozzám ért, vagy
végigsimított az arcomon. Azt akartam, hogy ott helyben csókoljon meg, de nem
lehetett.
Egyszer Paul jött be.
Elmagyarázta, hogy Ő lesz a sofőr, de van még egy férfi, aki váltja Őt. Ők
ketten elől vannak, ahova mi egy ajtón át tudunk oda menni, de ha nem muszáj,
ne zavarjuk Őket, mert elől szűkös a hely. Inkább használjuk a buszon belüli
kis vezetékes telefont, amin egyből hozzájuk szólhatunk.
Így aztán mi még javában
pakolgattunk, rendezgettünk, mikor már elindult a busz. Meglepően simán ment.
Mintha normális lakásban lennénk, nem pedig buszban. Egyetlen egy zökkenőt nem
éreztünk meg, semmit. Tetszett ez a hely, kezdtem nagyon megszereti. A folyosó
két oldalán két-két ágy volt, míg egy valaki a kanapékon aludt, amit ha
kihúztunk egy franciaágy lett belőle.
- Stip-stop a kanapé! -
ugrottam oda, mire a srácok elhúzták a szájukat, és beszóltak, hogy "ez
nem ér", de elfogadták, hisz én voltam a gyorsabb.
Ezután szépen lassan
mindenki elfoglalta az ágyakat, még Loki is kapott egy apró kutyakosarat a
buszon, de neki jobban tetszett Niall ágya, így áttelepedett oda. A szöszi
természetesen nem szólt érte semmit, hisz imádta a kutyust. Én elrendeztem a
Nike táskám tartalmát is, ami főleg a laptopomból, és még pár vezetékből állt.
Megörültem, amikor megtaláltam a megfelelő Jack-dugós darabot, és a tévéhez
sétáltam, ami mellett volt, egy minihifi is.
- Srácok, zene? - kérdeztem.
Mindenkinek felcsillant a
szeme, és egyből bólogattak. Bedugtam a vezeték egyik végét a hifibe, míg a
másikat a telefonomba, és elindítottam az egyik kedvenc, végtelennek tűnő
lejátszási listámat. De persze, csak normális hangerőn, hogy mellette még
tudjunk beszélgetni. Pontosan nem tudtuk, honnan szól, de a plafonon lévő kis
fekete résekre tippeltünk. Lehuppantunk a kanapékhoz, és kényelembe helyeztük
magunkat.
- Olyan kicsi ott a hely,
lehet átpártolok hozzád éjszakára Lou! - huppant le mellém Hazz, és átkarolta a
vállam.
- Oké. - egyeztem bele
közömbösséget színlelve, de nagyon örültem neki.
Ezt a srácok csak poénnak
vették, de mi ketten nagyon jól tudtuk, hogy a kicsi ágyak tökéletes kifogást
nyújtanak az együtt alvásunkhoz. És mindenki jól is járna, hisz Harry alszik az
egyik alsó ágyon, ahova Loki is fel tud ugrani, így még a kutyának is lenne egy
külön ágya. Végül feltaláltuk magunkat, és elkezdtünk Xbox-ozni. Már nagyon
régóta játszhattunk, de persze jól szórakoztunk. Én kimentem a konyhába inni.
Kinyitottam a hűtőt, és benézte. Azt vártam, hogy üres lesz, és mindjárt
telefonálhatok előre Paul-nak, de legnagyobb meglepetésemre a hűtő dugig volt.
Bár nem is tudom, mit vártam. Hisz könyörgöm, ez egy luxusbusz. Ki vettem egy
kis üveg vizet, és a pultnak támaszkodva megittam majdnem a felét. Hiába énekes
vagyok, nagy a tüdőm. Ment volna még tovább is egy szusszal, ha két kar nem
karolja át a derekam, és húz magához hátulról. A szemeim ijedten kerekedtek ki,
és félrenyeltem. Köhögve hajoltam előre. Gyorsan megfordultam, és ijedten
néztem a mögöttem álló Harry-re. Még mindig köhögtem, Ő pedig aggodalmasan
próbált valahogy megnyugtatni, de nem nagyon ment. Végül sikerült rendeznem
magam, és kiegyenesedtem előtte.
- Nem akartalak
megijeszteni. - mosolygott rám kedvesen, mikor a pultnak dőltem, Ő pedig
közelebb jött hozzám.
Ijedten néztem csodás zöld
szemeibe, mikor közeledni kezdett felém. A mellkasára tettem a kezem, és
megálljt parancsoltam.
- Harry, ezt itt nem szabad!
- néztem ijedten a folyosóra, bár, oda, ahol mi álltunk, nem láthattak be a
nappaliból.
- Nem látnak, játszanak.
Csak egy csókot! - nyafogott nekem halkan.
Harry-nek soha nem tudok
nemet mondani, ezt már megtanulhatta volna, de azért megkíséreltem. Hát nem
jött össze. Elmosolyodtam, mire felbátorodott, és ismét hajolni kezdett felém. Szánk
végül összeért, és azonnal vadul kebeleztük be a másik ajkát. Mámoros érzés
volt, én pedig nem tudtam betelni vele. Többet és többet akartam, de az
agyamban a kis vészvillogó folyamatosan ment, miszerint itt, most abba kell
hagynunk, különben lebukunk. Lassan távolodtam el Harry-től, aki még kicsit az
ajkaim után kapott, majd kinyitotta a szemét. Nyomtam egy puszit az orrára,
majd kibújtam alóla, és az üveggel a kezemben visszamentem a többiekhez. Kicsit
rossz volt ennyire feszélyezve érezni magam, ennyire hamar ott hagyni, de
muszáj volt.
(2013.11.27.
szerda)
A
srácok ismét ott ülnek Dr. Grey előtt, aki elégedett mosollyal pásztázza őket.
Örül, hogy már teljesen megnyílnak előtte. Azt hitte, nehezebb dolga lesz, de
kellemesen csalódott.
-
Az előző foglalkozáskor a buszba költözésnél hagytuk abba. Kérem innen
folytassák! - mosolyog a srácokra kedvesen a Doktor.
Ezúttal
ismét Louis kezd bele, bár tudja, a múltkor is Ő fejezte be a mesélést. De ezt
szeretné most Ő folytatni. Harry ezt tiszteletben tartja, eléggé ismeri már
párját.
Atlantába autóztunk éppen,
már egy hét telt el, de Harry csak párszor aludt mellettem. Így is elég hülyén
nézett ki, mikor reggel el kellett viccelünk a dolgot, hogy miért aludtunk
egymás karjaiban. Így aztán már ily' módon sem érintkezhettünk. Imádtam, mikor
a srácok Xbox-oztak. Ilyenkor én általában mindig kilógtam a konyhába
valamiért, Harry pedig mindig utánam jött valamiért. Most is kimentem azt
mondva, keresek chips-et a konyhában. Eszem ágába sem volt keresni, majd azt
mondom, nem találtam. Harry pedig pár perc után megjelent. A pultnak
támaszkodva vártam Őt. A fal takart minket, nem láttak ide a srácok a folyosó
másik végéről. Meg amúgy is jobban el voltak foglalva a focival. Niall
verhetetlen volt, de most Liam is nagyon jó formába volt, Zayn pedig mindkét
csapatot erősítette kicsit a taktikában...magyarul néző volt, és egyfolytában
beleszólt.
De nekünk ez tökéletes volt,
hisz így kicsit lehetünk kettesben, még ha csak pár percre is. Harry elém
lépett, és édes mosollyal az arcán összekulcsolta ujjainkat.
- Hiányoztál. - motyogta
nekem.
Ezt hallva szélesen
elmosolyodtam, és felelni akartam egy "te is nekem"-mel, de nem volt
rá lehetőségem, mivel megcsókolt. Bár tudta nagyon jól, hogy Ő is nekem. Így
aztán nyelveink vad táncba kezdtek. Azt hiszem, mindig is Harry volt az
irányító nálunk, de nem zavart. Most is Ő diktálta a tempót, én pedig élveztem,
hogy végre nem kell figyelnem semmire sem csók közben, csupán élvezni. A kezei
beférkőztek a pult és közém, így erősen a fenekembe tudott markolni. Ilyet még
soha nem csinált, de tetszett. Megeresztettem egy halk sóhajt ajkaira, mire
elmosolyodott, majd folytatódott nyelvünk tánca. Kezeim a nyaka köré fontam, és
a hajába túrtam mindkét kézzel. Nem akartam leállni. Egyszerűen képtelen voltam
most elszakadni Harry-től. Túlságosan régen érintkeztem már vele ilyen módon. Utáltam
magam, hogy nem bírok már eltávolodni, de egyszerűen akartam Őt. Pedig tudtam,
már nagyon veszélyes vizeken evezünk, de ez akkor mégsem zavart. Csak rá
koncentráltam. Szorítására a fenekemen, ajkára az ajkaimon, selymes tincseire
az ujjaim között, ágyékára az ágyékomnál.
- Te jó ég! - hallottam egy
ijedt hangot halkan, mégis közelről.
A szemem kipattant, gyorsan
bújtam ki Harry megül, és ijedten néztem a velem szembe álló Zayn-re. Éreztem,
ahogy az arcom pirosba öltözik, míg szépen lassan Harry is megfordult, de semmi
érzelmet nem mutatott. Zayn arca ijedt volt és kétségbeesett. Talán egy
cseppnyi undor is megbújt ott, de ez semmi volt a lepettség mellett.
- Mi a kurva eget
csináltatok? - kiabált ijedten.
- Zayn... - indult meg felé
Harry komolyan, de a srác csak egyet hátrált.
Harry lepetten torpant meg,
mikor Zayn megőrizte a köztük lévő távolságot, és hitetlenkedve megrázta a
fejét. Ettől féltem. Liam és Niall feje jelent meg az ajtóban Zayn kiabálásának
hallatán. Nem tudták, mi a gond.
- Csináljátok még egyszer!
Nézzétek! - mutatott először ránk Zayn, majd Niall-nek és Liam-nek szólt.
Erre már mi is lepetten
néztünk Harry-vel. Még egyszer?! Ez az egy csók is elég nagy galibát okozott.
- Na, gyerünk! Hadd lássák
Ők is! - erősködött Zayn.
Talán azért akarta ezt, hogy
meggyőződjön róla, nem csak képzelődött. Ellenben mi nem akartuk, és rossz
érzés volt, hogy minden szem ránk szegeződött.
Megfordult a fejemben, hogy talán el kéne játszani, hogy Zayn
képzelődik, de nem lenne értelme. Egyszer úgyis kiderülne. Harry megfogta a kezem,
összekulcsolta ujjainkat, majd előrébb állt.
- Oké. - kezdett bele Harry
komolyan.
- Háh. - szaladt ki Zayn
száján elégedetten.
- Nem így akartuk elmondani,
de együtt vagyunk Lou-val. - mondta komolyan szerelmem.
- Mi? - lepődött meg Zayn
is.
Liam és Niall szeme először
kikerekedett, majd Liam kapcsolt először.
- Rendben, ez jó vicc, Te
meg még be is veszed Zayn? - nevetett.
Itt Niall-ből is kitört a
nevetés. Ha úgy jobban belegondolok, ez nem is csoda, hisz mi mindig csak
poénkodtunk. Egyfolytában szivattuk őket, nem csoda, hogy most nem hisznek
nekünk.
- De én láttam, ahogy
smároltak a konyhában. - akadékoskodott Zayn teljesen jogosan, hisz nem őrült
meg, jól látott mindent.
- Istenem! - akadtam ki már
én is, és mérgesen megforgattam a szemem, hogyan lehetnek ilyen idióták.
- Jól van, most örüljetek! -
mondta határozottan Harry, és egy rántással magához szorított.
Ajkait az enyéimre nyomta,
amitől az én szemem automatikusan lecsukódott. A hangok elhalványodtak
körülöttünk, csupán nyelvünk mozgására tudtam figyelni. Nem érdekelt a
következmény, abban a pillanatban nem. Akkor csak Harry számított nekem, senki
más. De nem tarthatott sokáig sajnos ez a csók, hamar eltávolodtunk. Ekkor
visszacsöppentem a valóságba, és kérdőn a többiekre néztem. Most már semmi
kétséget nem láttam az arcukon, elhitték. Zayn elfordult, és csak fél szemmel
lesett minket, gondolom, nem akarta ezt még egyszer átélni, ami kicsit bántott
is. Liam és Niall szeme lepetten kerekedett ki, a szöszinek még a szája is
tátva maradt.
- Oké..ez meg mi a... ? -
akarta folyatni Liam, de inkább félbe hagyta, hogy ne káromkodjon.
- Te jó ég, ez mindent
megmagyaráz! Sejtettem, tudtam! - ugrott kicsit Niall, mire elmosolyodtam. Ő
legalább boldogan fogja fel, és nem néz minket számkivetettnek. Igaza volt, a
jelek már utaltak erre, de egyikük sem tudta, hogy ez nem vicc, vagy csak nem
merték összerakni a képet.
- Oké, sürgős One Direction
megbeszélés MOST! - akadt ki Zayn, és a nappaliba tolt mindenkit, majd
leültetett minket az asztalhoz. Mi egymás mellett ültünk Harry-vel, míg velünk
szembe a három bandatársunk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha kihallgatáson
lennénk, de elhessegettem ezt a gondolatot, hisz a testvéreimről van szó. Este
volt, és a buszban égtek a lámpák. Még szerencse hogy sötétített ablakok
vannak. Kifele semmit.
- Mióta? Miért? Hogyan? Hogy
gondoltátok? - bombázott minket a kérdésekkel Zayn.
- A verekedés óta. Akkor
este csókolóztunk először. Miami-ban, a hotelben lettünk egy pár hivatalosan
is. - magyarázta mellettem Harry, mintha
tegnapi meccs eredményét tárgyalnánk meg éppen.
- De az már több, mint két
hét. Hogy nem vettük észre? - csóválta meg a fejét Liam.
- Mert nem akartuk, hogy
észrevegyétek. - szóltam halkan, mire Niall egy rosszalló pillantással
illetett.
- Pedig mi megértettük volna
már akkor is. - csóválta meg a fejét a szöszi, de azért vigyorgott.
Kis csend telepedett közénk.
Láttam a srácokon, hogy most tele vannak kérdésekkel, de jó jelnek vettem, hogy
nem láttam rajtuk ellenvetést, gyűlöletet vagy undort. Mindenki mérlegelt
kicsit magába, míg mi egymás kezét szorongattuk az asztal alatt Harry-vel. Liam
vett egy mély levegőt, majd megszólalt.
- Nem akarom, hogy azt
higgyétek, nem örülök nektek, mert nem erről van szó. Tény, hogy ez kicsit
furcsa, de majd megszokjuk. Viszont ezt senki nem tudhatja rajtunk kívül.
Gondoljatok bele! Most senkinek nincs barátnője a bandából, csak Zayn-nek,
aminek már elnézést, de a rajongók nagyon örülnek. Így hitegetik magukat, hogy
megkaphatnak maguknak valamelyikünket. Viszont ha kiderül, hogy együtt vagytok,
összetöritek a rajongók szívét. Arról nem is beszélve, hogy az egész média
arról fog csámcsogni, miszerint Ti ketten melegek vagytok. - magyarázta el Liam
a jövőt.
Ezekkel mi is tisztában
voltunk, nem akartuk elmondani a világnak, Isten ments. Liam nagyon okos és
körültekintő. Mindenre gondol, tudja, hogy ebből baj lehet, bár ezt mi is
felfogtuk.
- Mi nem vagyunk melegek!
Csupán a másikhoz vonzódunk. Ez két különböző dolog! - akadt ki Harry.
Örülök, hogy megvédett minket,
hisz én is ezt éreztem. Nem voltam meleg, csupán Harry-t szerettem.
- Miért a párotok nem férfi?
- kérdezte tőlünk Zayn nekem Hazz-ra, míg nála rám utalva.
Itt lehajtottuk a fejünket,
és kicsit elszégyelltük magunkat. Igaza volt, de ez akkor sem esett jól, hisz
én nem fogok más férfit szeretni soha, csupán Harry-t...talán még más lányt
sem.
Az asztal alatt erős rúgást
éreztem, ami éppen a bokámat találta el. Ijedten szisszentem fel, és felhúztam
a térdem, hogy kezeim közé szoríthassam a sajgó bokám. Harry egyből a kezemre
tette a kezét, és aggodalmasan nézett rám. A szeméből kivettem, hogy mindjárt
megkérdezi, mi történt, de Liam megelőzte.
- Bocs Lou, nem neked
szántam. - nézett rám elnézően, majd egy rosszalló pillantást vetett a mellette
ülő Zayn-re.
- Mi van? Engem akartál
bokán rúgni? Na szép! - nevette el a végét a fekete hajú srác.
Hálás voltam Liam-nek, hogy
megvédett volna minket, még ha el is vétette kicsit a célpontját. A jó szándék
vezérelte, és ez a lényeg.
- Akkor nem ítéltek el minket?
- kérdetem óvatosan.
A srácok egyszerre megrázták
a fejüket, és egy-egy kisebb (vagy éppen Niall esetében) nagyobb mosolyt
eresztettek meg felénk. Ez teljesen
megnyugtatott. Harry elégedetten szorította meg a kezem, melyet idő közben ismét
ölébe vett. Ezután a srácok elkezdtek minket kifaggatni, de már nyugodtan
voltam Harry-vel.... a srácok előtt legalábbis nyugodtan.
Louis
sietősen zárja le a történetét, amit a Doktor is észrevesz. Harry tudja,
párjának nehéz beszélnie a magánéletünkről, és a srácokkal elhangzott
beszélgetésről.
-
Miért ugrott ekkorát Louis? Miért nem mesélte el nekünk, miről beszélgettek a
bandatársaikkal? - kérdezi Dr. Grey, miközben a szemüvege mögül vizsgálgatja a
fiút.
-
Mert nem tartottam fontosnak. - rántja meg a vállát egyszerűen Louis, de a Doki
sem hülye, tudja nagyon jól, nem ez az ok.
Dr.
Grey feljegyzi magának, hogy Louis-n milyen dolgokat vett észre. Ezzel majd a
végén fognak foglalkozni.
-
Akkor kérem, meséljék el nekem ezt a beszélgetést, hisz nyilván kifaggatták
magukat a bandatársaik! - mondja a Doktor, és a srácokat figyeli a szemüvege
mögül.
Harry
kérdőn néz Louis-ra, de Ő csak maga előtt vizslatja a szőnyeget. Haz nyugtatóan
megsimítja párja kézfejét hüvelykujjával, majd belekezd.
Örültem, hogy végre felvállalhatjuk
a kapcsolatunkat, még ha csak a srácok előtt. Én már ezt is fél-sikernek
könyveltem el. Tudtam, Louis nem egykönnyen nyílik meg, ha ilyen dogokról van
szó, pedig én szívesen elmondtam volna az egész világnak is. Csupán számolni
kellett a következményekkel, amit Liam is elmondott nekünk az imént teljesen
jogosan. Utáltam, hogy minden ennyire nehéz. Miért? Miért nem élhetünk úgy,
mint minden átlag srác a földön? De nem,
nekünk híresnek kellett lennünk! Bár jól van ez így, hisz mindig is erre vágytam,
és most végre énekelhetek a világnak. Arról nem is beszélve, ha nincs a banda
kihagyok négy csodás srácot az életemből, akik közül az egyik történetesen a
párom lett.
Vártam a kérdéseket, hisz
egyértelmű, hogy most ki fognak faggatni minket.
- Akkor ezért aludtatok
együtt mostanában olyan sokat, ezért nyitottátok ki a hotelben együtt az ajtót.
És az a sok puszi és ölelés sem játék volt. - jött rá Niall.
Láttam, ahogy Louis elpirul
kicsit, ezen magamba kuncogtam. Soha nem volt ilyen kis félénk, de amióta
szerelmemként van mellettem kicsit visszafogta magát. Egyértelműen látszik
rajta, hogy szerelmes, amit jó jelnek tekintek.
- Otthon az egyik ismerősöm
is meleg volt. - jegyezte meg Liam, mire gonosz pillantást lövelltem felé.
Egyből kapcsolt. - Persze tudom, hogy veletek más, de most úgy értettem, hogy
láttam már közelről azonos nemű kapcsolatot. Hogy is kérdezzem....Ki a férfi és
a ki a nő? - óvatoskodott Liam.
Láttam, ahogy Zayn
felkuncog, míg Niall félrenyelt. Louis-val kérdőn összenéztünk. Fogalmunk sem
volt, ezt hogy érti Liam.
- M-mi? - kérdezte dadogva
Lou.
Liam kicsit elszégyellte
magát, látszott, hogy most kicsit zavarban van.
- Akkor Ti még nem...? -
mutogatatott köztünk, mire én lepetten húztam fel a szemöldököm, Lou pedig
lehajtotta a fejét, és sebesen rázni kezdte. Liam kérdése eléggé meglepett, de
valahol várható volt, hogy erre is rá fognak kérdezni.
- Uh, akkor bocsi srácok. -
nevetett fel kínosan Liam, és megdörzsölte a tarkóját.
- Bár ahogy én elnézem, Lou
lesz a lány. Csoda!...és részvétem. - nevetett először Zayn, majd kicsit
megkomolyodott.
Azt hiszem, mindannyian
levettük, hogy miért mondta; részvétem. Mérges pillantást vetettem a srácok
felé, hogy lehetnek ennyire modortalanok. Oké, hogy még nem feküdtünk le, de
azért még majd egyszer szeretnénk, és jó lenne, ha nem vennék el a kedvünk
teljesen a dologtól.
De most, hogy így
belegondoltam, tényleg Louis lett a visszafogottabb, és én lettem az irányító a
kapcsolatunkban. Azt hiszem, tényleg jó megfigyelők már ennyi idő alatt, és
tényleg én vagyok a férfi a kapcsolatunkban. Féltem, hogy Louis ezután el fog
rettenni tőlem, pedig én semmiképp sem kezelném lányként Őt. Tisztában vagyok
vele, hogy mindketten férfiak vagyunk egóval, így hagyni kell egymást
érvényesülni. Fájdalmat szeretkezés közben meg pláne nem tudtam volna okozni
neki, és reméltem, ezzel Ő is tisztában volt.
Louis mindeközben csak
lehajtotta a fejét, és szerintem pirult rendesen. Én rosszalló pillantásokat
vetettem Zayn felé ismét. Hogy lehet ennyire bunkó?! Ezt látta, és elnézően
tekintett vissza rám. Én csak megcsóváltam a fejem egy amolyan
"leállhatnál már" nézéssel. Elmosolyodott, és előkapta a telefonját.
Szerintem csak azt nézte meg, van-e értesítője, mert egyből le is tette az
asztalra. Persze volt, rengeteg Twitterről, de azok mind csak a rajongóktól
jöttek. Gondolom, Őt az SMS érdekelte Perrie-től vagy fene tudja. Louis is
felnézett, majd Niall kérdezgetett minket.
- És szeretnétek, hogy
kiderüljön? Mit csináltok, ha lebuktok? - kérdezte izgatottan.
- Nem tudjuk Niall. Még
semmit nem tudunk. - mondta Louis határozottan.
Láttam, hogy Niall még
kérdezni szeretne, de Loki félbeszakította, mivel nyüsszögve sietett be
hozzánk, és a nappali közepén elkezdett forogni körbe-körbe. Közben esdeklő
pillantásokat vetett Liam felé. A srác egyből kapcsolt, és benyomta maga
mellett Zayn telefonját, hogy megnézze az időt. Mikor meglátta, idegesen nézett
a kutyusra, majd felállt. Így Zayn-nek is fel kellett állnia, hogy kiengedje a
középen ülő Liam-et. A srác sietősen a kutyus felé vette az irányt.
- Éhes vagy, igaz Loki?
Láttam, idő van. Gyere, adok neked kaját. - simogatta meg a kutyus buksiját,
aki farok csóválva követte gazdáját a konyhába.
Már megtanultuk, hogy Loki
5-kor jelez, Ő bizony éhes, és szeretne vacsorázni. Hihetetlen ez a kutya.
Ennyire jó lenne a biológia órája? Van, hogy teljesen pontos, órát lehetne
hozzá állítani. Imádtam azt a kis szőrmókot.
Az
óra pityegése erőszakosan vág Harry hangjába, aki egyből elhallgat.
-
Elnézést Uraim, két nap múlva innen folytatjuk, és elmondják, hogyan mondták el
a szüleiknek! - mondja a Doktor.
A
srácok felállnak, és elköszönnek, majd kimennek. Kint Harry megfogja társa
kezét, és hüvelykujjával megsimítja Louis gyűrűjét. Erre a srác elmosolyodik,
majd elmennek.
(2013.
11. 29. Péntek)
A
srácok lelkesen lépnek be a Doktor-hoz, aki szintén elmosolyodik, mikor
meglátja őket. Nagyon megszerette a két srácot, és úgy érzi, tényleg tudna
rajtuk segíteni. A szokott módon leülnek.
-
Most ha nem tévedek az következik, mikor a családjuknak mondják el, nemde? -
kérdezi a Dr. Grey, mire mindkét srác egyszerre bólint. - Nagyszerű, akkor
kezdjék kérem! - int egyet, mire Louis kérdőn néz Harry-re.
Némán
beszélnek, már szavak sem kellenek. Louis kezd bele, miközben társa ismét
gyűrűjét kezdi piszkálni. Sokat jelent neki az a kis ékszer.
A srácok már tudták a
titkunk, és úgy másfél hónapra rá kaptunk három szabadnapot. Már hetek óra azt
terveztük Harry-vel, el akartuk mondani a családunknak, de mivel nem éppen
egymás mellett lakunk, így megkértük őket, hogy szervezzenek egy közös
találkozót. Mondtuk, hogy fontos dologról akarunk beszélni velük, és kértük,
hogy ne nyilvános helyen találkozzunk. Másnap már csörgött is a telefonom, és
Anya elmagyarázta, hogy nálunk fogunk összegyűlni, már le is beszélték
Anne-nel. A szervezés megvan, most jön a nehezebb része.
Tűkön ültünk a repülőn
végig. Legalábbis én nagyon féltem és izgultam, míg Harry próbált nyugtatni, de
persze Ő is ideges volt. Elaludtam a vállán, és jelen pillanatban egyáltalán
nem érdekelt, hogy ki lát meg. Bár azért csak nem kellett volna a világ előtt
lebuknunk.
- Lou! Szerelmem, kelj fel!
Leszállunk! - simogatta Harry lágya arcom.
Lassan nyitottam ki a
szemem, és álmosan meredtem zöld íriszeibe. Olyan meseszép volt az arca, a szeme,
soha nem akartam mást nézni. Reggeli ébresztőcsókot akartam tőle lopni, hogy
jól induljon a napom, de elhúzta a fejét. Értetlen néztem rá, mire a fülemhez
hajolt.
- Itt nem lehet! - suttogta,
majd lágyan megharapta a fülcimpám, mire idegesen kezdtem fészkelődni.
Ekkor már én is észleltem,
hogy a gépen vagyunk, de ez eddig valahogy elmaradt. Leszálltunk, és egy bérelt
autóval megindultunk. Harry vezetett, pedig felajánlottam, hogy ezúttal aludjon
Ő, majd én vezetek. De makacsul ragaszkodott a felálláshoz, így beültem az
anyósülésre. Az út alatt beszélgettünk csupa jelentéktelen dologról csak, hogy
enyhítsük feszültségünk.
Már közel jártunk
Doncaster-hez, így egyre jobban izgulni kezdtem. A város szélén jártunk, 5
perc, és a házunknál leszünk. Idegesen ropogtatta ujjaimat. Harry ezt látva a
combomra csúsztatta a kezét, hogy nyugodjak meg. Egy utcára voltunk a
házunkról, de Harry más fele kanyarodott. Éppen szólni akartam, de megállt egy
elhagyatott parkolóban. Lepetten néztem rá, de Ő huncut vigyort villantott.
- Mi keresünk itt Harry? -
kérdeztem zavartan.
- Elejtünk egy tisztességes
csókot. - mondta határozottan, és az ülésem oldalához nyúlt.
A levegő ijedten szaladt ki
a számon, mikor hirtelen hátradöntött fekvésbe. Gyorsan felettem termett, egyik
térdén lábaim között támaszkodott. Huncut vigyorral az arcán hajolt le hozzám.
Ekkor már nem volt több kérdésem, csak édes csókjára vágytam. Ha már meg kell
osztanunk a családunkkal, mik lettünk, legalább tisztességesen merítsünk erőt.
Igen, féltem a Anya véleményétől, bár tudtam, vele igazán megbeszélhetek
mindent. De ezt senkinek nem egyszerű. Hisz nem állhatok elé, hogy: "Szia
Anya, képzeld, buzi lettem, és Harry-t szeretem!". Nem ezt még nekem is
nehéz elfogadnom, de itt van mellettem Hazz, és segít benne, mint a párom. Nem
vágytam többre, csak nyugodtan leélni vele az életem, de tekintve kik vagyunk,
ez nem fog sikerülni. Ha nem szakítnak el minket, a titok tesz tönkre mindent
köztünk.
De ezzel nem foglalkoztam,
jobban lekötött Harry ajka az enyémen. Nyelvének minden egyes mozdulása
érzékeltette velem, hogy csak mellette akarom leélni az életem. Nyelvünk
kétségbeesetten kapaszkodott a másikba, miközben ujjaim göndör tincset fogták
közre. Oldalam cirógatta lágyan, levette az eszem. Soha nem akartam ezt abbahagyni,
de egy közelben elmenő autó lámpája még csukott szemhéjamon keresztül is
kivakított az alkonyban, így eltávolodtunk. Harry enyémnek döntötte homlokát,
úgy szuszogtunk egymás ajkára. Újra meg akartam csókolni...újra meg újra.
- Annyira szeretlek. -
leheltem lágyan ajkaira.
- Bármi történjen, együtt
maradunk. Megígérem. Te vagy az életem. - suttogta lágyan.
Lehunytam szemem, és pár
percig csak élveztem, hogy ennyire közel van, hogy magam mellett tudhatom.
Éreztem bódító illatát, éreztem teste forróságát, és ennél többre nem is
vágytam. Lágyan leheltem csukott szemmel egy puszit ajkaira, majd ismét
homlokunk érintkezett. Ő is megismételte ezt, de ezúttal visszamászott helyére.
Egy sóhajjal nyitottam ki a szemem, és állítottam vissza az ülésem. Tudtam,
hogy egyszer vége lesz, de reménykedtem benne, hogy nem ilyen hamar. Harry
kikanyarodott a parkolóból, majd elindult a házunk felé. Bambulva figyeltem a
Nap utolsó sugarait, melyek rózsaszínre festették az amúgy már fekete eget.
Későn érkeztünk, mi tagadás. Imádtam hazajönni a családomhoz, most
legszívesebben mégis inkább dolgoztam volna még. A szívem a torkomban dobogott,
mikor Hazz lefékezett a kapu előtt. A kocsik kint sorakoztak, mindenki itt van,
bár mi már előre kijelentettük, hogy egy Hotelben fogunk aludni. Ugyan
sajnálták, és kíváncsiak voltunk az okára, csak annyit mondtunk, hogy majd
megtudják. Elfogadta mindenki, hisz már felnőttek vagyunk, bíznak bennünk.
Aggodalmasan méregettem a
házat, mely a vidámság és a zsivaj tárháza volt mindig is, most mégis
vészjóslóan magasodott elém. Mintha sejtené, mik fognak elhangzani falai
között. Harry bíztatóan combomra helyezte kezét. Felé fordultam, és szerintem
sütött arcomról az aggodalom, De Ő boldog volt, semmi kétely nem játszott
arcán, vagy csupán takarta. Ebben az esetben profi volt, bár ez érthető
tekintve, hány kamera les minket nap, mint nap. Váltottunk egy lágy csókot,
majd kiszálltunk. Mintha csak ezzel merítettünk volna erőt mindketten, ezzel
gyűjtöttünk volna bátorságot. Egymás kezét szorongattuk, miközben az ajtó felé
tartottunk a kaput elhagyva. Nevetés hallatszott ki, melyek egészen biztosan a
húgaimtól jöttek. Haloványan elmosolyodtam, majd minden előzetes nélkül, Harry
kezét elengedve benyitottam. Az ajtónyitódásra azonnal mindenki felfigyelt, így
egyből három fej megjelent az előszobába lesve, mely tulajdonosa három kisebbik
húgom volt. Elmosolyodtam, és magamhoz öleltem őket egyszerre. Imádtam velük
lenni, míg nem volt nekem Harry, mindig belőlük merítettem erőt. Bármit
megtettem volna a családomért, minden tettem csak azért szolgált, hogy nekik
jobb legyen, még a karrierem is miattuk építem a srácokkal. Bár már ígyse-úgyse
tudnám és akarnám abbahagyni. Levettük a cipőnk és a kabátunk, majd beindultunk
a többiekhez. Phoebe-t az ölembe kaptam, bár már nem volt olyan kisbaba, mint
régen. Erősen ölelt, míg Daisy a kezem szorongatta és ugrált mellettem. Fizzy
Harry-t támadta le, és kócolta haját, míg bementünk a nappaliba, ahol Anya
Anne-nel, míg Lottie Gemma-val beszélgetett. Érkezésünkre mindannyian
felfigyeltek, és széles mosollyal jöttek hozzánk azzal a szándékkal, hogy
kiszorítják belőlünk a szuszt is. Letettem húgom, és örömmel öleltem mindenkit.
- Szóval, mi volt az oka,
hogy ide kellett jönnünk Öcsi? - kócolta össze Gemma Harry haját, miközben
ismét megölelte.
Én még mindig guggolva
szorongattam a két ikret. Elsőre talán nem is figyeltem a kérdésre, de mikor
Harry válaszolt, felnéztem.
- El akartam mondani, hogy
szerelmes vagyok, és megtaláltam a párom. - vigyorgott Harry szélesen.
Mosolyogva néztem fel rá
jelezve, folytassa. Így legalább nem nekem kell elmondani nekik. Ölelésünkbe
Lottie is becsatlakozott szintén guggolva, de fél szemmel mindig Harry-t
figyeltem. A többi szem, aki nem engem szorongatott mind Őt figyelte, és látszólag
nem értették, miért kellett ezt az én családommal is tudatni.
- E-ez nagyszerű, és ki az a
csaj? - kérdezte vigyorogva Gemma, mikor nagyjából eszmélt.
Halkan kuncogtam Daisy
vállába, bár Lottie már elengedett, és inkább Harry-re figyelt. Harry felnevetett,
amit senki sem értett, de várták válaszát.
- Hát, ami azt illeti... -
játszott szándékosan az idegekkel. - ...Ő igazából nem lány, és amúgy Louis az.
- mondta nevetve, és kínosan a tarkóját kezdte dörzsölni, miközben
szeretetteljesen nézett rám. Minden szem kérdőn szegeződött rám, hogy én vajon
tudtam-e erről. Itt az ideje, hogy ne csak Ő beszéljen, én is becsatlakozzak,
és érdekes módon már egyáltalán nem éreztem félelmet. Harry-hez mentem, és
átkarolva hozzá bújtam, hogy érezze; mellette állok.
- Ennyire azért nem nézek ki
nőnek. - nevettem, és egybe kulcsoltam ujjaink.
Ezen a ponton néztem végig a
többieken, akik mind lehagyva méregettek minket, csupán a két iker bolondozott,
még nem tudták felfogni, mi történik. Ő csak nevettek, de persze nem rajtunk,
csupán alapból. Ismét belém költözött a félelem érzete, mikor Gemma elkezdett nevetni. Értetlen néztünk
össze Harry-vel, Ő sem értette ezt az egészet. Gemma, ugyanúgy reagálta le,
mint a fiúk, nem hitte el.
- Gem, állj már le! Ez igaz!
- lépett előrébb Harry, de még mindig a kezem szorongatta.
Lehajtottam a fejem, rosszul
éreztem magam. Szégyent hozunk a családunkra, és mindarra, amit eddig
képviseltünk. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, aki egy feketeponttal jön
haza az iskolából, és látja Édesanyja arcán a csalódást.
De Harry szavai semmit nem
értek, nővére még mindig nevetett, és immáron Lottie is csatlakozott hozzá.
- Nem hiszem el, hogy
ilyenek vagytok. - sóhajtottam egyet, és csalódottan megráztam a fejem.
- Én sem! Mit tegyünk még?
Nem csókolom meg Lou-t, vannak itt kicsik is! - akadt ki Harry.
- Elég legyen lányok! -
szólt rájuk Anya, mire mindketten elhallgattak, de a mosoly továbbra is az
arcukon játszott. - Fizzy, kérlek, vidd fel az ikreket a szobába. - utasította
Anya lágyan, mégis ellentmondást nem tűrően.
Húgom csak sóhajtott, majd
teljesítette a kérést, pedig látszott, Ő is hallani akarja a folytatást. Anya
és Anne lehúzott minket a kanapéra, így a lányok is leültek. Szorosan Harry-hez
bújtam, féltem nélküle. Ridegnek, komornak, ellenségesnek éreztem a világot, ha
nincs mellettem. Nyugtató köröket írt le hüvelyujjával kézfejemen, amitől
lehunytam a szemem, és egy mély levegővel erőt is gyűjtöttem.
- Komolyan mondjátok? -
kérdezte Anne óvatosan minket méregetve.
- Halálosan. - felelte
szerelmem.
- De hát Ti mindig is a
lányokat szerettétek. - nézett lepetten Anya, de a szeme boldog volt, mint
mindig.
- Sem a lányokat, sem a
fiúkat nem szeretjük...csak egymást. - mondtam halkabban, és fülig
elvörösödtem, mire Harry édesen rám mosolygott. Láttam, jól esett neki, hogy
ezt mondtam. Szeretetteljesen megbökte orrával fülem, majd hajamba csókolt.
Anya és Anne ezt látva szélesen elmosolyodtak. Úgy néztek ránk, mint a legelső
teltházas koncertünkön; büszkén, anyai szeretettel. És ez erőt adott.
- Most komolyan meleg a
Bátyám? - kérdezte Lottie letaglózva.
- Lot, ilyet nem illik
mondani! - bökte oldalba Anya.
Húgom csak mérgesen
megrántotta vállát Anyának, majd eltűnt az emeleten. Szomorúan néztem utána.
Sírni akartam, de nem tettem. Túl sok mindenki lenne körülöttünk, aki
észrevenné változásom, hisz sokkal gyengébb lettem, mióta Harry-val vagyok.
- Minden esetre, én örülök
nektek! - ölelt meg minket Gemma, majd Anyáék is csatlakoztak.
Ennek ellenére úgy éreztem,
semmi sincs rendben. A Húgom haragszik rám azért, aki vagyok...azért, akit
szeretek. De képtelen vagyok megváltozni, és elhagyni Harry-t. Ilyet senki nem
kérhet tőlem, ez egyedül az én döntésem, és én nem fogok választani szerelmem
és családom között.
- Lou, mondj már valamit! -
szólt rám Harry kétségbeesetten a Hotel-ben.
Kérdőn kaptam rá a fejem, el
voltam foglalva gondolataimmal. Zavartan állt meg előttem, de persze Ő is
tudta, hogy most teljesen máshol jártam lélekben.
- Lottie utál. - nyögtem ki
halkan.
- Dehogy Utál, Szerelmem.
Csak kicsit emésztenie kell még. - mondta lágyan, és magához ölelt.
Éreztem, Ő mellettem áll, de
többre nem volt képes. Azt akartam, hogy mondja meg, mit kell most tennem, de
erre senki nem volt hajlandó, Ő sem. Hagyott kétségek között vergődni, viszont
ezért nem okoltam. Hisz mit tanácsolt volna?! Úgysem tudtam volna megfogadni.
Dr.
Gray csupán jegyzetel, de Louis a mondandója végére ért, így kérdőn néz rá
várva, hogy most mégis mi legyen. A Doktor csak int, hogy folytassák, de még
mindig jegyzetel. Harry nyom egy puszit párja arcára, majd belekezd.
Már két éve, hogy együtt
voltunk, de erről csupán a srácok tudnak, illetve a család. Lottie úgy
viselkedett Louis-val, mintha mi sem történt volna, de tisztában voltam vele,
hogy amikor ketten vannak, próbálja lebeszélni rólam. Ez nem igazán esett jól,
de nem szóltam bele, mivel Louis nem tágított mellőlem. Biztos pozícióba
éreztem magam már nagyon régóta. A srácok már különköltöztek egymástól, de mi
ketten maradtunk.
Bevallom, soha nem voltam az
a türelmes típus, minél jobban magamhoz akartam fűzni Őt, és bebiztosítani
magam mellé. Bár tudtam, nem hagyna el, mégis előrébb akartam lépni.
-
Ne! Ezt én szeretném elmesélni! - szól közbe Louis izgatottan.
Erre
a Doktor is felkapja a fejét, és elégedetten elmosolyodik, amit a srácok nem
tudnak értelmezni. Harry felnevet, és beleegyezően bólint. Párja a legfontosabb
neki, ezt nem is tagadta soha. Louis öröme az övé is.
Szóval fent feküdtem a
szobánkban. Még reggel volt, de nem volt kedvem kimászni, pedig Harry sem volt
mellettem. De a természet nagyúr, nem kellett sok, és bepisilek, így sietősen a
mosdó felé vettem az irányt. Fogat is mostam, majd lementem ahonnan nevetés
hangja szűrődött fel. Itt voltak a srácok ez egyértelmű. Csupán benéztek
reggel, ami érdekes tekintve, hogy csak egyeztetniük kellett, hisz már Ők sem
élnek együtt. De figyelmen kívül hagytam a nappaliban rajzfilmet néző díszes
csapatot, és Harry-hez mentem a konyhába, aki még alsógatyában készített
magának teát, és szerintem nekem is.
- Jó reggelt! - mentem mögé,
és játékosan a fenekébe csíptem.
- Hé, Édes! - ugrott egyet,
és hirtelen pördült meg.
Felnevettem, és meghúztam
alsóját, ami így csattanva csapódott vissza férfiasságához. Oda kapott, és
védte magát, ahogy tudta, de én csak nevettem. Vissza akarta adni, de
elrohantam előle.
- Louis, állj meg! Hallod?!
Ezt még visszakapod! - kiabálta utánam, de én csak rohantam.
Hallottam magam mögött
dobogó lépteit. Nevettem, de Ő is mögöttem. Kifutottam alsóban a télies
levegőbe. A hintaágy körül kergetőztünk kicsit, de sikerült kicseleznem, így
befele indultam meg.
- Lou, állj már meg, az
Isten szerelmére! - kiabálta utánam, de a vége nevetésbe fulladt.
- Gyerünk, kapj el, Édes! -
szóltam hátra, és berohantam a nappaliba.
A srácok zavartan néztek
rám. Elrohantam a kanapé és az asztal között átugrálva lábukat, de mikor Harry
érkezett, már felhúztak a kanapéra térdüket. Megálltam a srácok mögött, míg
Harry a bútor előtt állt, és próbált elkapni. Egyik kezével a hajába tűrt, míg
másikban valami piros dolgot szorongatott. Arcán huncut vigyor játszott.
Rákacsintottam, majd el akartam futni az ajtó fele, de gyorsabb volt, így
elkapott, magához húzott hátulról, és csikizni kezdett. A netevéstől már
folytak a könnyeim, de akárhogy is próbáltam szabadulni, nem ment.
- Hazz, elég! Nem bírom! -
nyögdécseltem.
Abbahagyta, és lágyan ölelt
magához hátulról. Belecsókolt a nyakamba, miközben próbáltam megnyugodni, de
így nem nagyon ment. Majdhogynem meztelen testünk összetapadt, és ha nem lettek
volna itt a srácok, olyat tettem volna, amit nem kéne látniuk. Harry jobb
kezében, ami szintén a hasam szorította, még mindig a piros kis valami pihent.
Szerintem azt akartam hozzám vágni, hogy megálljak. Maga felé fordított, és
édes mosolyt villantott. Gödröcskéi napsütésként ragyogták be napom.
- Most, hogy
megnyugodtunk... - mondta huncut hangsúllyal.
Lepetten figyeltem, ahogy
letérdel lőttem. Az eddig lényegtelennek tűnő dobozka, most előtérbe került, és
sejtettem, mi rejlik benne. A szívem ki-ki hagyott egy-egy ütemet, széles
vigyort villantottam.
- Louis, hajlandó vagy
hozzám jönni? - kérdezte komolyan.
A szám elé kaptam remegő
kezeimet, teljesen ledöbbenem. Erre egyáltalán nem számítottam. A fejemben
cikáztak a gondolatok, hisz még csak 2 év telt el...együtt. Amúgy meg 3. Miért
ne?! Hisz szeretem, és Ő is szeret. A szemembe könnyek szöktek, semmit sem
tudtam kinyögni, csupán a bólogatás ment. Elmosolyodott, és kihúzott egy kis
gyűrűt a dobozból. Lágyan húzta fel bal kezem gyűrűsujjára. Alig láttam, szeme
elöntötték a könnyek. Ahogy felkerült újdonsült gyűrűm, letérdeltem hozzá, és
erősem magamhoz szorítottam. Nyomtam két gyors csókot ajkaira, majd ismét
öleltem. Ő nevetett a nyakamba, és biztosan tartott karjaiban. Lánynak éreztem
magam, de kit érdekel?! Megkérte a kezem! Az én lovagom, megkérte a kezem, és
el fog venni férjül...vagy feleségül! Nem ez a lényeg!
- Édes Istenem, Harry! -
temettem nyakába a fejem.
Ekkor hallottam meg, hogy a
srácok mind ujjonganak és tapsolnak. Még egy hangos fütyülést is hallottam,
amit szerintem Liam adott ki. Hát ezért csődítette ide Őket Harry. Ölelés
közben megvizsgáltam a gyűrűt nyaka mögött. Aranyból készült, középen egy barna
csík futotta körbe ujjam a gyűrűvel együtt. Ennél szebbet el sem tudtam volna
képzelni. Férfias volt, mégis alkalomhoz illő.
Olyan boldog voltam, mint még soha. Szinte szárnyaltam a felhők fölött.
Magához kötött, az övé vagyok, és ezen soha nem akarok változtatni.
Louis
boldogan végigsimít az immáron jobb kezén pihenő gyűrűn, ami azóta megvan, bár
még csak majdnem egy év telt el az említett nap óta. Harry eközben párja bal kezén lévő fehérarany, egyszerű gyűrűt
piszkálja. A Doktor elmosolyodik ezen, akárhogy is próbálja szakszemmel nézni,
mégiscsak megenyhül a hallottakon, hisz ki nem?! De sajnos a mai nap véget ért,
így a srácok kivonulnak, de a hétvégén sincs nyugtuk, hogy pihenhessenek. Már
előre félnek a sűrű programtól, de mondhatni már megszokták.
(2013.
12. 01. Hétfő)
Nevetve
sétálnak be kézen fogva a Doktor irodájába, tudva, már mindjárt vége van a foglalkozásnak.
Talán már ez az utolsó alkalom, aminek örülnek, viszont egy kis bánat, azért
csak felfedezhető a szemükben. Megszerették ezeket az órákat, már egészen hozzá
is szoktak. A szokott módon leülnek.
-
Szép hétfőt, srácok! Kérem, folytassák, a múlthéten a lánykérésnél hagytuk
abba, ha fogalmazhatok így. - mosolyog Dr. Grey, mire a srácok felnevetnek,
majd Harry belekezd.
Soha nem hittem, hogy
egyszer én is át fogom ezt élni, és úgy fogok izgulni, mint a filmekben. A
kezem tördeltem idegességemben, egyre inkább a zakóm igazgattam. Vajon, jól
nézek ki? Talán más színű rózsa kéne a zsebembe. Vagy még több zselé a hajamra.
Egyre inkább fel-alá járkáltam oldalt a kisteremben. Semmi nem lesz
hagyományos, és ezért nagyon izgultam. Arról nem is beszélve, hogy ha a média
ránk talál, nekünk végünk. Így se tudja senki rajtunk, és a szeretteinken
kívül, hol vagyunk éppen.
Amióta híres vagyok, soha
nem gondoltam, hogy az esküvőm kicsi lesz, tisztában voltam vele, hogyha
elveszek egy lányt, akkor nagynak, káprázatosnak kell lennie, tekintve, hogy a
médiának erre van szüksége. Most mégis úgy éreztem, ez így tökéletes. Nem
vágytam többre, álmaim esküvője volt ez. Éppen csak 11-en voltunk, meg persze
mi ketten, de tökéletesen elég volt.
Niall ugrált mellém egy
csokor rózsával a kezében, rózsaszín csatokkal a hajában.
- Na, milyen az új
koszorúslányod? - nevetett rám. Felnevettem, de idegességemben azonnal el is
hallgattam. - Jaj, ne parázz már ennyire Haver! Minden rendben lesz! -
szorította meg a vállam, míg fél kézzel a hajából szedegette ki a rózsaszín
csatokat. Aprót bólintottam, és mély levegőt vettem.
Anya közeledett felénk a
folyosón, és zavartan mérte végig Niall-t mellettem.
- Niall, az Isten
szerelmére, szedd össze magad! Mindjárt kezdődik! - nevetett rá Anya, mire a
srác elsietett, és menet közben próbálta kikapkodni hajából a maradék csatokat
is. Gondolom, Louis húgai elbántak vele. Anya hozzám jött, és lehúzott a székre
oldalt. Mellém ült, és felém fordult, ahogy én is.
- Nézd, Kincsem! Szeretném,
ha tudnád, hogy nagyon büszke vagyok rád. Mindig is azt akartam, hogy megtaláld
a párod, aki mellett képes vagy letelepedni, és boldog vagyok, hogy ez
bekövetkezett. Tudom, hogy sok minden nyomja a szíved, hisz titkolnotok kell a
házasságotok, mégis tudom, hogy boldogok lesztek együtt. Tudod...ennél többet
nem kívánhat egy Anya. - csordult ki a végére egy könnycseppje.
Büszke volt a mosolya, és
igazán megérintettek szavai. Úgy éreztem, repesni tudnék az örömtől. Hirtelen
minden félelmem elszállt, úgy éreztem, jó helyen vagyok. Louis volt az életem,
a környezetemben élők elfogadtak ilyennek, tovább már nem érdekel a világ.
Eddig is csak azon aggódtam, nehogy megtaláljanak minket a fotósok, de már az
sem érdekelt. Sőt, még örültem is volna neki, ha a világ megtudja, és nem kell
tovább titkolóznunk.
- Szeretlek Anya. - borultam
a nyakába, és erősen szorítottam.
- Én is Édesem. - motyogta
zakómba.
Kicsit öleltük egymást, de
éppen csak addig, míg meg nem nyugodtunk teljesen. Sírni akartam, de nem lehetett,
meglátszódna rajtam. Vöröslő szemmel mégsem állhatok ki az oltár elé.
Felálltunk, majd Anna még
megigazította a zakóm, és a zsebében pihenő hófehér rózsát. Utáltam ennyire
kiöltözni, feszélyezve éreztem magam, de most nem érdekelt. Ekkor meghallottam
a lágy hegedűszót, mely jelezte, hogy indul a ceremónia.
- Kész vagy? - nézett rám
kérdőn Anya.
- Igen. - bólintottam
határozottan.
Belém karolt, és elindultunk
végig a folyosón. Megvolt az a bizonyos rész a zenében, amikor ki kell lépnünk,
de az addig eltelt idő kész örökkévalóságnak tűnt. A szívem a fülemben
dobogott, a torkomba gombóc nőtt. Féltem, hogy netalántán valami nem jól fog
elsülni. Egyetlen egy dologban nem kételkedtem, az pedig Louis. Tudtam, hogy Ő
szeret, és ez az egész örökké fog tartani.
Arra eszméltem, hogy az ajtó
kinyílt előttem, és a tavaszi napsütés körbevett. Tetszett Hollandia,
mindenfele tulipánok. Amíg nem jártam itt, nem értetem, miért hívják a
tulipánok hazájának. Már repülőről nézve olyan volt a föld, mint egy
szivárvány. Meseszép.
Velem egy időben Louis is
kilépett a másik ajtón, szintén Édesanyjával. Ezt direkt így szerveztük, mivel
köztünk nincs lány meg fiú, egyenrangú partnerek vagyunk. Egymásra
mosolyogtunk, láttam a szemébe a csillogást, mikor rám nézett. A nap lágyan
cirógatta arcunk a tavaszi nap sugara, a tulipánok lengedeztek a gyenge
szellőben. A tenger felől sirályok hangja keveredett a mellettünk lévő
szélkerék lágy nyikorgásával. Az egész tökéletes volt, mintha egy álom lenne,
mely pillanatok múlva elillan.
Édesanyáink csak a
rózsaszirmokkal borított útig kísértek minket, utána már összekulcsolt ujjakkal
indultunk tovább az oltár fele. Ezzel is azt jeleztük, hogy egyenrangú társak
vagyunk. Előttünk Phoebe és Daisy ugrált végig, mit koszorús lányok, majd helyet
foglaltak a nekik kijelölt széken elől. Az én tanúm Gemma lett, míg Louis
Liam-et kérte meg. Persze először tartott tőle, hogy ebből sértődés lesz a
bandában, de testvérek között ennek már nincs jelentősége. Ők ketten már az
oltárnál vártak minket, meg persze az a kedves hölgy is ott volt, aki összead
minket.
Nos, igen, én katolikus
vagyok, de mivel Louis nem gyakorol semmilyen vallást annak ellenére, hogy meg
van keresztelve, így úgy döntöttünk, ez nem lesz vallásos ceremónia. Végül
megálltunk az oltár előtt, így a zene is elhallgatott. A hölgy beszélni
kezdett, de nem nagyon tudtam rá figyelni. Egyre inkább Louis-ra koncentráltam,
érintésére a kezemen, és hogy végre az enyém teljes mivoltában. Ez a tudat
felemelt, most azonnal meg akartam csókolni, de nem tehettem. Végül a hölgy
rátért a lényegre pár szokott kérdés után, miszerint komolyan gondoljuk-e ezt.
- Harold Styles! Akarod-e az
itt jelenlévő Louis Tomlinson-t házastársadul fogadni? - kérdezte a hölgy
hozzám fordulva.
- Igen, akarom. - feleltem Lou-ra
pillantva, akinek a szemébe könnyek szöktek, de nem engedte ki őket.
- Louis Tomlinson! Akarod-e
az itt jelenlévő Harold Styles-t házastársadul fogadni? - fordult a hölgy
Louis-hoz.
- Mindennél jobban. -
felelte lágyan, mire széles vigyor kúszott arcomra.
Ezután egy fogadalom tétel
következett, miszerint a bajban és a nehézségekben is együtt maradunk, és nincs
az a földi erő, mely külön tudna minket választani a legnehezebb időkben sem.
Végül felhatalmazást
kaptunk, hogy felhúzzuk a gyűrűt. Lottie hozta be őket egy csodaszép vörös
párnán. Egyszerű, fehérarany gyűrűk voltak, mindkettőnknek ugyanolyan, nekem
mégis a világ legszebb dolginak tűnt.
Lágyan húztam fel Lou
ujjára, aki itt már nem tudta megfékezni könnyeit, így egy csepp bátran gördült
le arcán. Közben édesen mosolygott, engem pedig melengetett a tudat, hogy én
válthatom ki belőle az örömkönnyeket. Az eljegyzési gyűrű, a barna szegélyes,
átkerült a jobb kezére, és ott is fog maradni immáron örökké.
Ezután Ő is felhúzta az én
bal ujjamra a csodás ékszert, mely immáron egybekötött minket az idők
végezetéig. És ennél szebb dolgot nem is kívánhattam volna. Elcsattant köztünk
egy lágy csók, melynél már nekem is kikívánkozott egy könnycseppem, és nem
szabtam neki gátat.
Rizsfelhő közepette vonultunk
vissza az aranyos kis házba, melyből kiléptünk. A fotósok nem jelentek meg, nem
rondítottak közbe. Nyugodtak voltunk, és végtelenül boldogok. Többre nem is
vágytam, mint vele lenni az idők végezetéig, és még tovább.
-
És ez volt fél éve. - zárja le mondandóját Harry.
Dr.
Grey kérdőn felhúzza a szemöldökét, és felnéz jegyzetfüzetéből.
-
És azóta semmi konfliktus nem történt köztük? - kérdezi óvatosan. A
-
Nem, boldogok vagyunk. - mondja vigyorogva Louis, és ujját társáéba kulcsolja.
A
Doktor elgondolkozik, és ismét írni kezd valamit.
-
Azt hiszem, akkor a mesélés itt véget ér, és lassan a foglalkozások is. Úgy
gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, magukat azért küldték ide,
hogy szétzúzzam kapcsolatukat. De az észrevételeim alapján, ha ezt megtenném,
akkor mindketten mély depresszióba esnének, melyből talán soha nem lábalnának
ki teljesen. Egy szóval tönkretenném az életüket. - magyarázza a Doktor hol
Harry, hol Louis szemébe nézve.
A srácok ezzel a kezdetektől fogva tisztában
voltak, és tudták, nem fog sikerülni a terv, miszerint szétszedik őket.
-
Nem tönkretenné, véget vetne neki. - javítja ki komolyan Louis a férfit, mire Ő
csak elhúzza a száját.
Mindketten
úgy gondolják, ha nem lehetnek együtt, inkább nem lesznek sehogy sem.
-
Szóval elmondanám az észrevételeimet, de kérem, ezeket ne sértésnek vegyék. -
mondja komolyan a Doktor, mire mindketten bólintanak. - Azt vettem észre, hogy
Louis, maga a viccekkel próbálja leplezni a kapcsolatukban nőként betöltött
szerepét, ha fogalmazhatok így. De ezzel semmi gond nincs, ez eredhet akár
onnan is, hogy csak nőkkel volt körülvéve életében, gondolok itt, édesanyjára
és húgaira. Harry, a maga irányító szerepe pedig onnan eredhet, hogy Ön a
legfiatalabb, és ezt akarja ezzel kompenzálni. Valamint még az az észrevételem,
hogy ha nem tévedek, akkor Harry, maga már szeretné megosztani a világgal
kapcsolatuk, míg Louis, Ön fél. Ez részben onnan fakadhat, hogy legbelül talán
maga is szégyelli kicsit a kapcsolatukat, hisz valljuk be, sok utálkozás érheti
őket. És Ön is tisztában van vele, hogy magának sokkal nehezebb lesz ezt
feldolgozni, mint párjának. - magyarázza Dr. Grey.
Ez
a sok minden még a rácokat is megrémíti, de belül elismerik, a Doktornak igaza
van, még ha ezt nem is mondják ki hangosan. Viszont az egyetértés abból a
szempontból szembetűnő, hogy nem ellenkeznek, sokkal inkább elgondolkoznak a
hallottakon.
-
És akkor maga mit javasol, Doki? - kérdezte Harry halkabban, még mindig
elgondolkozva.
-
Én azt mondanám, hogy ha már egymást elfogadták ilyennek, akkor önmagukat is
fogadják el, és akkor többé már nem lesz kérdés a következő lépés kapcsolatuk
szempontjából. - mondja a Doktor, majd elköszön tőlük, hisz véget ért az óra
sajnos.
De
a srácok még mindig ott ülnek, és bambulnak. Gondolkoznak, hogy vajon ezt hogy
értette. Valójában még örültek is, hogy végre valaki megmondta nekik, mit kell
enni, és nem hagyja őket sötétben tapogatózni, ahol minden egyes lépésnél
beverik a sípcsontjukat valamibe.
Végül
elhagyják az irodát, és hazamennek gondolkozni. Vajon, mit kéne most tenniük? A
koncertig már csak két óra van, így készülődni kezdenek, de a kételyek továbbra
sem oszlanak el, ahogy a csend sem távozik közülük. Végül készen mennek le
mindketten az előszobába, ahol Harry megunja ezt a helyzetet. Többé nem akar
így élni, és ezt társával is tudatni akarja, csak még nem tudja, hogyan mondja
el.
-
Lou, nekem elegem van ebből! Mondj már valamit! - fogja meg vállát.
-
Hazz...én....mindenben igaza volt a Dokinak, de én nem tudom, hogy lennék képes
elfogadni önmagam. Próbáltam már ezerszer, de túl sok a hibám ahhoz, hogy
sikerüljön. - hebegi szomorúan, majd leszegi a fejét, hogy párja ne lássa
gyengeség. Még egy dolog, amit utál magában, és igaza van a Doktornak. A
viccekkel leplezi ezt...legalábbis próbálja, de van, aki átlát rajta.
Harry
nem bírja ilyennek látni párját. Nem bírja felfogni, Ő miért látja másnak
önmagát, mikor tökéletes. Minden, amit Louis utál önmagában, Harry kedvenc
dolgai közé tartozik benne.
-
Figyelj Lou! Szeretsz engem? - kérdezi komolyan társa álla alá nyúlva.
-
P-persze, mindennél jobban. - hebegi Ő, hisz nem érti, ez hogy jön ide.
-
Akkor meg miért nem fogadod el önmagad, ha én elfogadtalak téged? - kérdezi
Harry halovány mosollyal szája sarkában.
Louis
szeme kikerekedik, valóban ilyen egyszerű lenne?! Hisz igaza van Harry-nek. Ő
az az ember, aki számára a legfontosabb, és ha Ő elfogadta, akkor sajátmagát,
miért nem képes? Gondolatai szanaszét állnak, de lassan kezd minden kitisztulni
fejében. Széles mosolyra húzza száját, mire Harry is diadalittasan
elvigyorodik. Ha hamarabb tudja, hogy Louis-nak ez a gondja, már évekkel
ezelőtt letisztázza ezt vele.
(2013.
12.01. Hétfő este.)
-
Izgulsz Édes? - kérdezi nevetve párját Harry, mire csak egy fejrázás a válasz,
de ezt mindketten tudják, hogy hazugág.
Harry
tisztában van vele, mit fog tenni ma este, de még nem tervezi tudatni párjával.
Tudja, hogy nem ellenkezne már, és így legalább nem izgul előtte feleslegesen.
Viszont a göndör szíve villámtempóban dobog egyre több adrenalinnal megtöltve
szervezetété, de ezt nem mutatja.
Végül felugrálnak a színpadra, de Harry
szándékosan felejtette el előtte a bíztató "sok siker" csókot
Louis-val, mire szomorkás pillantásokat kap. De ezt így tervezte el. A sikítás
nem akar alább hagyni, mikor felmennek a színpadra, és elkezdik a szokott rend
szerint a koncertet. Harry oldalra pillant, és meglátja azt az embert, akit ma
Ő maga hívott meg telefonon, hogy segítsen neki. És bár annak ellenére, hogy
alig fél órával a koncert előtt kérte, Ő mégis eljött, és támogatja oldalt.
Ezért nagyon hálás neki azokban a percekben is, mikor izgalommal telve hagyja
félbe saját beszédét.
-
Tudjátok, van valami el karok mondani. Tudom, hogy már mindenki furcsállja,
hogy nincs párom már 3 éve. Hát ennek az az oka, hogy igenis van, csupán erről
Ti nem tudtok. - villant egy gonosz vigyort, mire mindenki elcsendesül, és
kérdőn pillant a göndörre. Még Louis is, bár sejti, mire készül párja, mégsem
érzi úgy, hogy meg kéne állítania. - És az a helyzet, hogy koncert előtt nem
kaptam tőle "sok sikert" csókot, ahogy mi hívjuk, és már nagyon
hiányzik. Az hiszem, így nem tudom a maximumot nyújtani, szóval nem
haragszotok, ha bepótolom? - kérdezi nevetve, mire egy hatalmas sikítás a
válasz. Mindenki azt várja, hogy felsétál egy lány, vagy netán Harry megy le
hozzá, de ez nem következik be. A göndör lekacsint Dr. Grey-ra, aki elégedetten
mosolyog válaszul, majd a srác párja felé veszi az irányt.
-
M-mire készülsz Hazz? - hebegi Lou óvatosan, bár pontosan tudja.
-
Megmutatom mindenkinek, hogy a világ legcsodásabb emberének különleges szíve
nálam van, és hozzám tartozik! - suttogja lágyan, hisz itt már oly közel vannak
egymáshoz. Viszont a mikrofonnak hála ezt az egész stadion hallja, és hatalmas
sikítással fogadja. Lágy csókot váltanak, érzékit, szeretet-teljeset, amitől
minden ember szíve meglágyul. Nincs az a rajongó, aki ennek ne tudna örülni,
hisz annyira aranyosak együtt, mint talán még egy sztárpár sem.
-
Tisztában vagyok vele, hogy ezzel tönkretehetjük a banda hírnevét, de ha
éreztétek már, hogy annyira szerettek egy embert, hogy minden lehetséges módon
magatokhoz akarjátok fűzni, és mindenkivel, aki csak ránéz tudatni akarjátok,
hogy Ő a tietek, akkor megértitek, mi mit érzünk egymás iránt. - magyarázza
Harry, mire Louis elpirul, és egybekulcsolja ujjaikat.
Dr.
Grey oldalt, elégedetten elvigyorodik, még a srácok is tapsolnak, míg a
rajongók sikítanak.
-
Ja, és ha már ezt elmondtuk, akkor még azt is szeretném elárulni, hogy Louis
már végképp az enyém. Jobb, ha tudjátok, hogy fél éve összeházasodtunk. Szóval,
azok a poénok, amit három éve láttok, és nevettek rajta, már régen nem poénok.
- mosolyog elégedetten Harry, és megmutatja jegygyűrűjét a kezén, mire ismét
sikítás lesz, az első pár sorban, ami látszik a színpadról, sírni kezdenek
páran. Ez vagy borzasztóan rossz, vagy hihetetlenül jó előjel, de még nem
tudják biztosan, melyik.
-
Remélem, nem ítéltek el minket, hisz nem tudnánk megtagadni magunktól a
másikat. - mondja lágyan Louis. Szinte alig hallatszódnának szavai, ha nem
lenne előtte mikrofon.
Harry
átkarolja párja derekát, és még szorosabban magához húzza. Valahogy felemelő
érzés keríti őket hatalmába, hisz végre szabadok, és nem kell titkolózniuk. Dr.
Grey megtanította nekik, hogyan vállalják fel önmagukat, és bár vége lett a
fogalakozásoknak, biztosak voltak benne, hogy tartani fogják a kapcsolatot a
férfival.
Mert
bár minden ember azt hiszi, képes az önállóságra, azért a segítséget nem szabad
visszautasítani, még akkor sem, ha először fel akar minket rúgni, de a végén
úgyis mindig felhúz a földről, és megmutatja a helyes utat.
Te jó ég!! :D Ez valami fantasztikus lett, imádom! :D Hogy tudsz ilyen szépeket írni, teljesen beleéltem magam és egész végig mosolyogva olvastam! A szívem boldogsággal töltötted meg és azóta is ennek a hatása alatt vagyok, úgy érzem magam mint aki a fellegekben jár!! :3 Köszönöm neked, hogy ilyen érzéseket váltottál és váltasz ki belőlem minden egyes írásoddal! :3
VálaszTörlésÉn pedig ezt a sok csodás szót köszönöm neked, hisz Te azon mosolyogsz, amit én írok, én pedig azon, amit Te kommentbe...illetve a történeted következő részét is nagyon várom a blogodon :D
Törlés<3 Ez a történet valami hihetetlen lett. :3 Nagyon imádom ahogy írsz és szívből remélem, hogy soha nem fogod abbahagyni. :) Annyira hihetetlenül aranyosak!
VálaszTörlésÖrülök, hogy ennyire tetszik, nem áll szándékomba abbahagyni. :)
Törlésez valami..csodás:'D imádom az irásaidat! az összes larryset elolvastam eddig és imádom:) rohadt jól irsz, ugy hoyg sok sikert hozzá a továbbiakban is: )
VálaszTörlésLesz még sok Larry-s. Most éppen a You're my angel 3. részén, egy átlag fanfictionön (lánnyal), és az első könyvemen dolgozom, szóval hamarosan remélem jó híreim lesznek. :)
Törlésez annyira gyönyörű volt.*-* elég késő van, szóval nemtudom értelmes kommentet írni. de ez hihetetlen volt. nagyon aranyosak.*-* imádom az írásaid.
VálaszTörlésszeretettel, egy Larry shippertől.<3
Ismerős, én is tudom, ilyen érzés, mikor sokáig fent maradsz egy-egy történet miatt. Örülök, hogy Te az enyém miatt tetted ezt. Köszönöm :)
TörlésEz kibaszottul cuki lett! *ooo*
VálaszTörlésIMÁDOM! NAGYON NAGYON NAGYON IMÁDOM
Olyan hihetetlenül csodálatosak az írásaid, hogy az valami elképesztő. Annyiszor írtam már neked, hogy mennyire imádlak és, hogy milyen csodálatos az amit csinálsz, de úgy érzem, hogy ez még mindig kevés.
De ezeket az érzéseket egyszerűen képtelenség szavakba önteni, ezért inkább milliószor elmondom neked gyengébb, de mégis igaz szavakkal! Mert ezek a szavak is gyengék ahhoz képest, hogy te milyen eszeveszettül írsz, de mivel erre nincs még megfelelő szí, ezért ezt használom. Remélem, hogy nem baj. :33
Egyszerűen fantasztikus! Nem nagyon tudok most valami hihetetlen értelmes kommentet írni, mivel háromnegyed 2 van és holnap (vagyis inkább ma) iskola... szóval inkább nem is koptatom tovább a billentyűzetet. A lényeg, hogy ez is egy csodálatos sztori, amit egy csodálatos ember írt! :3 *--*
Imádlak!!
Puszi! xXx
Reni
Úristen, Tőled mindig olyan cuki kommenteket kapok, nem tudom, hogy érdemeltem ki ezt, de mérhetetlenül hálás vagyok érte. Ha így folytatod könnyeket fogok hullajtani, hahaha. Remélem, nem voltál nagyon fáradt ma a suliban. Hogy bírod ilyen sokáig, mikor korán kell kelni?! Vagy ha Te nem olyan suliba jársz, ahol 7:20-ra kell bevánszorogni, kérlek szólj, költözök! :D
TörlésEn mindig haromnegyedre erek be a suliba, de szerintem ez attol is fugg, h meg altalanosba jarsz-e vagy mar gimibe/szakkozepbe. Jovore mar valszeg nekem is elobb kell mennem majd, de egyenlore megelegszem ezzel az ido ponttal. :D
TörlésTudod mivel erdemelted ki? Azzal, hogy ilyen fantasztikus es eszmeletlen sztorikkal aranyozod be a napomat! Most is meglattam, hogy kiraktad az uj sztorid elso reszet es felsikitottam! :D Annyira csodalatosak az irasaid es olyan hihetetlenek, hogy... Mondom, hogy erre nincs megfelelo szo! Meg nincs! Majd ha lesz, akkor azt fogom hasznalni, de szerintem erre a csodara sohasem lesz megfelelo szo. Fantasztikus...
Amugy nem annyira veszes ez a kesoig fenn maradok cucc. Nekem ez mar rendszeres! :D Mar hozza szokott a szervezetem. Csak az a baj, hogy hetkoznap lefekszem ejjfel korul es felkelek 6-kor (vagy jobb esetben 7-kor :D), hetvegen meg ugyan ugy ejjfel korul fekszem le, csak az a baj, hogy delig alszom. xd
De mar hozza vagyok szokva. Majd jovore nem tudok majd ilyen sokaig fenn maradni es akkor majd jo lesz. :D
CEJETLEEEEK!!! :3
Pusziii! :3 :* xXx
Reni
Jaj, de jó neked. Általánosban én is 8-ra mentem. Az ember azt hinné, 2 év alatt már megszokom a 7:20-as bejárást a gimibe, de nem megy hahaha.
TörlésWoah nagyon szépen köszönöm. Annyira király hallani, hogy így gondolod, nagyon jól esik. A Te szavaid mindig olyanok, amikre nem tudok mit írni, csupán mérhetetlenül hálás vagyok értük.
Le a kalappal előtted, én nem bírnám ezt a későn fekvést, de talán csak azért, mert a gimiben hihetetlenül unalmasak az órák, így is nehéz rajtuk ébren maradnom hahaha.