I'll tell you how was it...

Kedves idetévedt Olvasó!

Íme egy újabb történetem. Potom 35 oldal, nem sok. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, ez egy szimpla Love sztori, remélem, értitek a lényegét, hogyan alakulnak át a srácok a foglalkozás végére. Ehhez ezúttal nem szükséges papírzsepi, hacsak nem hat meg titeket annyira egy-két szerelmes jelenet. Jó olvasást, remélem, ez is elnyeri a tetszéseteket. 

 

(2013.11.18. hétfő)

A két srác gonosz vigyorral néz össze az ajtóban. Pontosan tudják, mi okból kerültek ide, és nem akarják olyan egyszerűen megadni magukat.

- Megszivatjuk? - kérdezi a göndört a kék szemű srác.

- Meg hát. - nevet a másik, majd belekulcsolja ujjait társáéba.

Egymásra mosolyognak, és bemennek az világos faajtón. Bent kellemesen hűvös van, a nyugtató, fekete és fehér színek kellemesen harmonizálnak. A falon képek és apróbb dísztárgyak lógnak. Oldalt van egy íróasztal, de ez félreesik. Középen, egy bézs szőnyegen egy fotel foglal helyet, vele szemben pedig kanapé. Egy középkorú, kopaszodó, szakállas férfi ül a fotelben kezében tollal és jegyzetfüzettel. Felnéz a srácokra a szemüvege mögül, és kicsit elmosolyodik.

- Harry! Louis! Már vártam magukat! Kényelmesen foglaljanak helyet! - biccent kedvesem maga elé a kanapéra.

A két srác egy gonosz pillantást vet egymás felé, majd leülnek. Pontosabban Harry leül, Louis pedig az ölébe telepedik. A srácok pontosan tudják, mit csinálnak, eltervezték már előre, hogy ha már ide száműzte Őket a menedzsment, legalább szórakoznak. A Doktor szeme lepetten kerekedik ki, kicsit meghökken.

- Kérem, egymás mellé üljenek le! - mondja óvatosan.

- De azt mondta, kényelmesen. Nekünk ez a kényelmes. - vág vissza Louis.

Kétségkívül megvan a srácoknak a magukhoz való eszük, de a Doktor sem rest, leparancsolja őket egymás öléből, így immáron egymás mellett ülve figyelik a szemüveges férfit.

- Szóval, én Dr. Grey vagyok. Tudják, miért vannak nálam? - kérdezi.

Úgy beszél, mint két kisgyerekkel, ami természetesen a két srácnak sem tetszik. De ezúttal Harry gyorsabb, így Ő szólal meg.

- Nekünk azt mondták, Barbie-zni fogunk. Már most szeretném leszögezni, hogy én leszek Ken-nel! - feleli cinizmussal mély hangjában.

Louis ezt hallva felnevet, és természetesen azonnal átveti lábait Hazz combján. A Doktor csak megforgatja a szemeit. Már előre sejtette, nehéz lesz megtörni a srácokat, hisz egyáltalán nem volt kedvükre, hogy itt kellett ülniük, heti háromszor. De a férfi egyből tudja, ez mit jelent, eleget tanult már ahhoz, hogy tudja, ezek az apró megjegyzések, is jelenthetnek valamit.

- Akkor ezek szerint a maguk kapcsolatában Harry, maga a férfi? - kérdezi előrébb hajolva a Doktor.

A srácok meglepődnek ezen, és kicsit talán el is pirulnának, ha hagyják kiszökni ezt az érzést. Kétség kívül nehéz beszélniük erről, de előbb-utóbb muszáj lesz, hisz azért küldték ide őket. De úgy gondolják, inkább utóbb. Louis hamar kapcsol, és visszaszól.

- Ezzel arra utal, hogy én kislány lennék? Ne-he-he-hem! - kezd bömbölni, mint egy sértődött kisgyerek.

Dr. Grey nagyot sóhajt, majd szemét forgatva ismét hátradől. Kemény diók lesznek a srácok, leszögezi magában. Harry halkan kuncog a Doktor kétségbeesett arckifejezésén. Nem akarják megkönnyíteni a dolgát, sőt. Addig tartanak ki a bolondságuk mellett, amíg tudnak.

- Rendben. Akkor most addig ülünk, míg megkomolyodnak. - fonja össze maga előtt karjait a férfi.

A srácok csak megrántják a válluk, majd Harry előkapja a telefonját. A Doktor kicsit megkönnyebbül, hogy talán most sikerrel jár, hisz ha Harry a telefonját babrálja, akkor ideges, de csalódnia kell.

- Ne, 2 perccel korábbra tedd, hogy legyen időnk összeszedni magunkat! - szól közbe Louis, és mutat valamit a képernyőn, amit a Doktor egy szemöldökráncolással nyugtáz. Harry csak egyetértően bólint, majd maga mellé teszi a telefonját a kanapéra. Felemeli a karját, és kérdőn néz Louis-ra. Ő csak szélesen elmosolyodik, és bólint egyet. Felhúzza a lábát a kanapéra, és hozzábújik párjához. Fejét a mellkasára dönti, majd kis helyezkedés után lehunyja a szemét. Harry is hasonlóan tesz, de előtte még ránéz a Doktorra, aki kérdőn méregeti Őket.

- Mit csinálnak maguk? - kérdezi zavartan Dr. Grey.

- Nem fogunk megkomolyodni, szóval a foglalkozás végéig alszunk. Ne aggódjon, beállítottam az ébresztőt a vége előtt 2 perccel, szóval nem zavarunk a kelleténél tovább. - ereszt meg Harry a Doki felé egy gonosz, győzedelmes mosolyt, majd fejét Louis-éra hajtja, és Ő is lehunyja a szemét. Dr. Grey mérgesen sóhajt egyet. Nehezére esik ugyan, de elismeri magában, hogy ezúttal legyőzték a srácok. De legközelebb okosabb lesz.

(2013.11.20. szerda)

A második foglalkozás is eljött. A srácok jókedvűen mennek be Dr. Grey irodájába. Lepetten tapasztalják, hogy megváltozott minden. A Doki lazán van öltözve, nem olyan hivatalosan, mint elsőre. Az asztalon cukor, nyalóka, és gumicukor pihen, valamint üdítő. A szőnyegen lego, Barbie babák és kisautók hevernek. Még pár lufi is van a kanapé és az asztal széléhez kötve. Hirtelen minden olyan játékos és színes lett a komoly irodában. Harry és Louis lepetten néznek szét, majd kérdőn merednek a Doktorra.

- Ha maguk gyerekként viselkednek, én is úgy fogom magukat kezelni. Játszhatnak! - feleli széles vigyorral.

Mindketten összehúzzák a szemöldöküket, látszólag nem tetszik nekik az ötlet, így Dr. Grey diadalittas vigyort villant.

- Rendben, akkor képesek lesznek felnőttek módjára beszélgetni velem? - kérdezi a srácokat, és elteszi a földről a játékokat.

Harry lehajtott fejjel, megtörten bólint, míg Louis csak megfogja párja kezét. Rossz elismerniük, hogy a Doktor kifogott rajtuk, de nincs mit tenni. Azért nekik sem esik jól, hogy ennyire gyerekként kezelik Őket. A lufik és az édességek maradnak, amúgy minden játék elkerül a szekrénybe. Dr. Grey leül a fotelbe, a srácok pedig letelepednek vele szembe. Most komolyak, nem viccelik el a dolgot. Louis ölében szorongatja Harry kezét, és babrálja rajta a fehérarany gyűrűt. Most, hogy nincs mivel leplezniük, meglátszik rajtuk az idegesség. De hiába, a Doki kifog rajtuk, nemhiába pszichológus.

- Akkor beszélgessünk magukról! Meséljék el nekem, milyen volt, mikor meglátták egymást az X-Factor-ban! - mosolyog kedvesen Dr. Grey, és a tollát forgatja.

A srácok kérdőn összenéznek, majd Louis kezd bele.

Izgatott voltam, nagyon, hisz ezen állt vagy bukott minden. Ha továbbjutok, minden megváltozik, sikerül az álmom. Csak reménykedni tudtam benne, hogy elég jó hangom van hozzá, és nem égetem be magam. Anya bizonygatta mellettem, hogy minden rendben lesz, de persze nem hittem neki. Csak gyakoroltam, és még mindig javítanivalót kerestem a már tökéletes dalon. Majd szétvetett az ideg, üvölteni és sírni tudtam volna. Rengetegen próbáltunk a teremben, a hangok összefolytak. De egy mégis megütötte a fülem, amit nem tudtam hova tenni. Hallottam, hogy férfié, mégis megfogott. Olyan különleges volt, mint még soha. Egyre inkább ugyanazt a sort énekelte az Isn't she lovely-ból, mivel sokszor elcsúszott benne, nekem mégis tetszett a bakik ellenére. Kicsit hallgattam Őt, hogy megnyugodjak, majd rájöttem, nekem is próbálnom kéne. Viszont nekem nem ment ennyi hang között, így bevonultam a mosdóba. Csak énekeltem és énekeltem. Végre egyedül voltam, itt nem volt hangzavar. Néha-néha bejöttek hozzám, de nem zavart. Én egyre inkább gyakoroltam a falnak dőlve. Úgy éreztem, rendben vagyok, és már majdnem én jöttem. Így aztán, az iPad-om babrálva elindultam kifele. Kimentem az ajtón, de éreztem, ahogy kinyitottam, hogy valaminek nekiütközött, ami ennek hatására fájdalmasan felnyögött.

- Oopsz! - nyögte Ő fájdalmasan, mintha az Ő hibája lenne.

Éppen mentegetőzni akartam, de meghallottam a hangját. Mély volt és érdes. Egyből rájöttem, hogy Ő énekelt kint. Őt hallgattam. A szemébe néztem, és lefagytam egy pillanatra. Ő csak kedvesen mosolygott, és a vállát dörzsölgette, amit megütöttem az ajtóval.

- Szia. - mondtam ki végül egy bátortalan vigyorral.

Elmosolyodott, és Ő is visszaköszönt.

- Louis, Drágám, mindjárt Te jössz! - intett nekem Anya.

Feszülten magamba szívtam a levegőt, tiszta ideg lettem ismét. Ő csak elmosolyodott velem szembe, ami mintha megnyugtatott volna kicsit.

- Hát, sok sikert Louis, remélem, továbbjutsz. - mosolygott rám, majd bement a mosdóba mellettem.

Még mondani akartam neki sok mindent, és kérdezni is szerettem volna, de nem hagyott rá lehetőséget. A nevét sem tudtam, de Ő bezzeg már kiokult hála Anyának. De mégis olyan nyugtatóan hatott rám ez a srác, vettem egy mély levegőt, és visszasiettem Anyáékhoz.

Harry halkan felkuncog Louis édes beszámolóján. Még a Doki is elmosolyodik kicsit. Tudták mindketten, hogy itt olyan dolgok fognak kiderülni, amit még nem mondtak egymásnak, de ez most nem érdekel senkit. Lassan kezdik egy beszélgetésnek felfogni a pszichológust, nem kínzásnak, ami jó előjel.

- Akkor itt még nem vonzódtak a másikhoz? - kérdezi óvatosan a doktor.

A srácok összenéznek, és egyszerre megrázzák a fejüket. Itt még semmit nem éreztek egymás iránt, csupán meg akarták ismerni az ismeretlen, mivel az hívogatta Őket magukhoz. - Rendben, kérem, folytassák! - mondta a Doki, miközben jegyzetelt valamit.

Ezúttal Harry kezdett bele.

Összeraktak 4 sráccal, hogy továbbjussunk. Természetesen elfogadtuk mind az 5-en, nem akartunk távozni, mégis valahogy nem volt ínyemre ez az egész. Könyörgöm, minek nekem ez a 4 kölyök? Bár azt hiszem, nálam idősebbek voltak, de akkor is. Én nem bandát alapítani jöttem, az volt otthon is, én énekes akartam lenni. Bár Ők is, és most a nyakamon vannak négyen. De nem leszek pesszimista, lehet valamit hatalmas dolog lesz ebből. A folyosón elkezdtünk beszélgetni, miután lerendeztük a családtagjainkat. Lepetten akadt meg a szemem Louis-n, de Ő is nagyon méregetett engem.

- Te vagy a mosdós srác! - nevetett rám egy idő után.

Hevesen bólogattam, így éreztem, ahogy fürtjeim megrebbennek.

- Louis, igaz? - kérdeztem, de persze nem felejtettem el.

Volt benne valami ismeretlen, ami megfogott. Kedvesen bólogatott, és szélesen elmosolyodott, hogy emlékszek a névre.

- Harry. - mosolyogtam rá, mire Ő felnevetett.

Persze, nem tudta a nevem, honnan tudta volna? A mentorok nem mondták el még olyan sokszor. A másik 3 srác kérdőn méregetett minket.

- Ti ismeritek egymást? - kérdezte a szőke, aki nagyon mosolygott, de lehet csak az izgalomtól volt.

- Nem igazán, csak véletlen rám nyitotta az ajtót. - nevettem fel, a hajamba túrva, míg Louis csak kínosan lesütötte a fejét.

- Nem direkt volt. - motyogta.

- Tudom. - nevettem rá, mire szélesen elmosolyodott.

Bemutatkoztunk egymásnak, így mindenkinek meg tudtam jegyezni a nevét. Mindenfelől jöttünk, de pont ezért voltunk mi olyan különlegesek. Bandává kellett, válnunk, de egyikünk sem tudta, hogyan kell. Én énekeltem eddig csak bandában, de akkor zenészek voltak, nem még négy énekes mellettem. Ez nekem is új volt. Ráadásul még nevünk sem volt, ami azért nem utolsó szempont. Tulajdonképpen azon sok múlik. De persze mindenkinek dolga volt, így megbeszéltük, hogy másnap reggel összegyűlünk nálam, Anya úgyis dolgozik.

Hát meg is jöttek másnap a srácok a megadott címre, bár Zayn felhívott, hogy eltévedt, és ki kellett sétálnunk érte az utca végére, hogy meglássa melyik az a kereszteződés, mert az istenért nem értette a telefonba. Még jó, hogy tegnap számot is cseréltünk. De jót nevettünk rajta, kezdek rájönni, hogy nem is olyan rossz arcok ezek a srácok. Egészen jól kijövünk, de persze ez még az eleje mindennek. Szóval nálunk leültünk a nappaliban, és kezdődött minden. Elkezdtünk énekelni, beletelt egy kis időbe míg megtaláltuk a közös hangot, de persze közben nagyon sokat nevettünk. Egyikünk sem volt profi, így voltak elcsúszásuk, amiből érdekesebbnél érdekesebb hangok születtek. De a végére már egészen belejöttünk. Mindenfélét énekeltünk, és nagyon élveztük.

- De mi legyen a nevünk? - kérdezte egyszer Liam.

Mindannyian elgondolkoztunk, és megszülettek a lehetetlenebbnél lehetetlenebb ötletek. Egy papírra felírtuk a gondolatokat, hogy majd később onnan kiválasztjuk. Szerepelt ott minden a Pandamacik-tól kezdve, a Hard Kiss-ig. De egy idő után kifogytunk. Már nem jutott eszünkbe új dolog. Abszolúte semmi. Csendben gondolkoztunk a kanapékon, míg nem bennem megvillant a megvilágosodás lámpája.

- Legyen One Direction! Hisz egy irányba tartunk mind az 5-en, nem? - tártam szét a karom vigyorogva.

Mindenki elgondolkozott, majd kimondták a nevünket, ízlelgették. Végül megszavaztuk, és mindenki ezt választotta, aminek nagyon örültem. Louis elégedetten vigyorgott rám, amitől éreztem, elpirulok. Azt hiszem, büszke voltam magamra, hogy Ő büszke rám.

- Akkor ez felesleges volt. - tépte össze Niall nevetve a listát, amit írtunk az ötletekből.

A nap további része nevetéssel, és történetek mesélésével telt, hogy jobban megismerjük egymást. Egyre jobban kezdetem megszeretni ezt a helyzetet, ahogy ezt a négy srácot is.

- Akkor ha jól értem, itt már közelítettek a másik felé, és fontos volt a másik véleménye, igaz? - kérdezi Dr. Gray.

- Igen, bár inkább csak barátinak mondanám, nem? - néz Louis kérdőn Harry-re, aki egyetértően bólint.

Tulajdonképpen a srácoknak kezd tetszeni ez a "mesélés", így sok mindent megtudnak, hogy mi játszódott le akkor a párjukban. Pár dolgot még egymásnak sem mondtak el eddig. Most viszont minden kiderül, és Ők várják az izgalmakat.

- Rendben. - nyújtja meg a Doki kicsit a végét, mivel arra koncentrál, amit jegyzetel, majd az órára néz a falon. - Sajnos ennyi időnk volt, de legközelebb folytatjuk.

Louis és Harry vigyorogva mennek ki, jobb ez az egész, mint hitték. Még a végén megszeretik.

(2013.11.22. péntek)

Ismét a kanapén ül a két fiú, és mosolyogva várják, hogy ma miről kell beszélniük. Már nem ellenkeznek, már nem akarnak kicseszni a Dokival. Kezdik megszeretni Dr. Grery-t, mivel Ő nem ítélkezik felettük, csupán meghallgatja Őket.

- Kérem, meséljenek nekem kicsit, mi történt pár éve, mivel indult a kapcsolatuk, és milyenek voltak előtte!

Louis szélesen elmosolyodik ezzel jelezve, Ő fog beszélni.

Harry volt a legjobb barátom. Sokszor aludtunk együtt, egyfolytában a másik mellett voltunk. Imádtam, belopta magát a szívembe. Két és fél évig olyan szintre kinőtte magát a kapcsolatunk, hogy már szinte testvérek voltunk. Nem úgy, mint Niall-lel, Liam-mel vagy Zayn-nel, mi különlegesek voltunk együtt.

Eljött a felvétel ideje, így mosolyogni kezdtem, ami egyáltalán nem volt erőltetett, hisz boldog voltam. Köszöntöttük a nézőket, majd kezdődött az interjú. Harry természetesen mellettem ült, ami megnyugtatott. Szó esett mindenről, nagyon sok mindenről. Igazából kínosabbnál kínosabb témák jöttek fel a párkapcsolatokról, de mi mindig a legtökéletesebb választ adtuk, hisz már milliószor feleltünk ezekre. De egyszer egy olyan jött, amit soha nem hittem volna.

- És mi a véleményetek a rivális bandátokról, a The Wanted-ról? Úgy hallottam, nagy az ellentét. - kérdezte a riporter, mire kicsit meghökkentünk, majd Liam szólalt meg.

- Szoktunk vitázni, de a zenéjük nem rossz. - adta a legkorrektebb választ.

Mindannyian bólintottunk, majd a hölgy felvett az asztalról egy kis távirányítót, és elindította a tévét. Ugyanez a nő készített riportot a The Wanted-dal. Lepetten figyeltük, hogy mi ebbe a lényeg. Tőlük is megkérdezték ugyanezt, mint tőlünk. De Ők már koránt sem adtak olyan körültekintő választ, mint mi.

- Fél kézzel le tudnánk ütni Őket. - felelte Tom, ami engem még inkább kiidegelt.

Tudni illik, mi nem szeretjük egymást. Ez az egész vita úgy indult, hogy egy koncertünkön véletlen megemlítettem a  bandát, Tom pedig elkezdett engem kiosztani, de nem ám élőben. Nem, annyi bátorsága nem volt. Twitteren szálltunk harcba.

Mi próbáltuk elsimítani, hogy most is logikus választ adtunk, de Ők koránt sem ennyire rendesek. Zayn is miattuk törte el az ujjait. Egyszer éppen ugyanakkor szállt le a gépünk Londonban, mint nekik. Jellemző. Vannak olyan fanok, akik évekig keresik a két bandát, mi pedig vagyunk olyan szerencsétlenek, hogy rittig találkozunk. A lényeg az, hogy mi titokban jöttünk, így nem tudták a rajongók, és nem vártak minket a reptéren. De a TW persze nagy dobra verte, hogy megérkeztek, szóval tele volt a helyiség a rajongóikkal, akik Őket várták. Igen ám, csak először mi léptünk ki a kapun. Mindenki ledöbbent, de mi is, hisz nem erre számítottunk. A TW persze akkor már rivalizált velünk, így a fanok sem szerettem minket, és elkezdték énekelni nekünk a Glad you came-et. Persze, hogy kiakadunk, és mikor próbáltunk kimenni, megtámadtak minket. Tele lettünk karcolássokkal, a rajongók és a The Wanted-os srácok pedig jót nevettek rajtunk. Majd' felrobbantunk mérgünkben, és mivel Zayn nem tudja jól kezelni az indulatait, így az oszlopba vágott egyet a kocsinál. Persze, hogy eltört két ujja, így aztán együtt vonultunk be a kórházba horzsolásokkal, karmolásokkal és két ujjtöréssel.

Eléggé felmérgeltük magunkat, mikor megláttuk ezt az interjút. Ők sem gondolhatják komolyan, mi ennyire hamvába holt gyerekek lennénk, hogy fél kézzel el tudnának intézi minket.

- Túl nagy a szájuk, de a testi adottságuk nincsen meg ahhoz, hogy verekedjenek. - felelte Zayn olyan megfogalmazással, hogy az már egy politikusnak is elmenne.

Itt ezt a témát le is záruk, de este már attól zengett az egész Twitter, hogy Max visszaszólt Zayn-nek miszerint;"Mert neked megvannak az adottságaid abban a vézna, kis alakodban?". Hát ezt már mi sem tudtuk tűrni. Ez az egész olyan szépen kikerekedett egy jó hosszú Twitter beszélgetésben, hogyha ekkora a szájuk, mutassák is meg, mit tudnak. Még Eleanor is beszállt a vitánkba Tom barátnőjével.

Na igen, Eleanor. Vele másnap szakítottunk sajnos. Nem bírta tovább, hogy én semmi komolyat nem akarok tőle. Igazából a két év alatt egyszer sem feküdtünk le, ami azért rekord szerintem. Kedves volt, rendes és pont olyan bolondos, mint én, mégsem akartam Tőle semmit. Igazából csak a rajongók kedvéért voltunk együtt. Szerettük egymás társaságát, de semmi több. Aztán aznap azt mondta, hogy jó volt velem, és szeretné, ha barátok maradnánk, mert soha nem fog elfelejteni, de megtalálta az igazit, akit tényleg szereti. Én pedig mosolyogva, teljesen őszintén feleltem neki; "Persze, legyetek boldogok. Örülök nektek.". Mi soha nem számítottunk egy párnak, inkább csak barátoknak. Csók is csak a rajongók miatt csattant el néha nyilvánosan. Amúgy soha nem csókoltuk egymást. 

Aztán egy hét után a The Wanted kihívott minket. Engem személy szerint nagyon meglepett, amit kitaláltak. Kihívtak minket egy banda-banda elleni boxmeccsre.

- Mi van? Ezek komolyan verekedni akarnak velünk? - lepődött meg Niall.

Harry csak óvatosan bólintott.

- Akkor elverjük Őket! Enyém Max! - pattant fel Zayn egyből.

Elnevettem magam, tudtam, hogy utálják egymást. Nem véletlenül. Max rámászott Perrie-re, amit persze Zayn nem tűrt el, hisz a lány állítása szerint élete szerelme. Meg is értem, hogy megvédte a barátnőjét, így aztán az Ő és Max kapcsolata is kiéleződött.

- Mi? Nem! Gondoljatok a rajongóinkra! Szerintetek Ők szívesen nézik, ahogy a példaképük verekszik? Ezzel az egésszel, csak hírnevet akar magának a TW általunk. - emelte feljebb a hangját Liam.

- Igaz! Akármennyire is szét akarom verni Tom képét, nem lehet. Ha titokba is tartanánk, úgyis kerülnének fel képek a netre. Milyen példaképek leszünk így? Vannak egészen fiatal rajongóink is! - csatlakoztam Liam-hez.

A többiek lehajtották a fejüket, el kellett ismerniük, igazunk van. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, felelősséggel tartozunk a rajongóinknak, akik felnéznek ránk. Belegondoltam, hányan sírnának, ha a kedvencüket kiütik a ringbe, és vérzünk, meg egyebek. Hiába nyer valaki a párbajokban, ezzel csak még jobban egymásnak ugrasztjuk a két bandát és a fanokat is. Hisz Ők állnának bosszút a leghamarabb, ha a kedvencüknek baja esik. Nem is értettem, hogy tudott ilyen idióta ötlet megfordulni a The Wanted fejében.

Így aztán még aznap este visszautasítottuk a kihívást a Twitteren.

"Nem verekszünk. Ellenben veletek, mi gondolunk a rajongóinkra. Nem lennénk a legjobb példaképek, ha verekednénk. Nektek sem kéne!"

De persze egyből jött a válasz. Ezeknek nincs jobb dolguk, mint a gép előtt ülni?!

"Igazatok van, nem lennétek jó példaképek, amikor a földön fekszetek az első ütéstől. Megértjük, hogy nem akarjátok elveszteni a rajongókat. #haha"

- Oh, engedj oda! - toltam arrébb Liam-et a laptoptól, de nem engedett.

Ellökött, így a kanapéra huppantam, és mérgesen fújtattam. Ez már azért nekem is sok volt.

- Hogy lehetnek sztárok ennyi aggyal?! - fortyogtam magamba.

Ezen mindenki felnevetett, majd Liam gépelni kezdett. Harry letelepedett mellém, és próbált megnyugtatni a karom dörzsölésével, de láttam, Ő is nagyon dühös.

"Ti tényleg ennyire idióták vagytok, vagy szándékosan nem akarjátok érteni? Hogy lehettek sztárok ennyi aggyal?"

Na igen, Liam az én szavaimat használta fel, de nem bántam. Örültem, hogy megmondta nekik a szomorító valóságot a banda nevében. Biztos vagyok benne, hogy holnap ezzel lesznek tele az újságok, de akkor ez nem érdekelt. Legszívesebben tényleg megütöttem volna Őket, hogy leszálljanak a magas lóról, amire képzelik magukat, pedig fele annyi mindent, sem értek el, mint mi. 

Válaszul a banda csak két hashtagot írt ki: #miserable #hahaha

Ennyi volt a válaszuk, ami szó szerint kiidegelt minket. Amennyire toleránsak voltunk eddig velük, most ennyire utáltuk Őket. Annyira nagy embereknek hiszik magukat, hogy az már kész káosz volt.

Eltelt két nap, mi pedig próbáltuk kerülni a TW-vel való minden kérdést, minden kommunikációt, mert tudtuk, hogy egyből robbanunk, és nem akartunk bajt magunknak. Néha okosabb tűrni. De egyik nap éppen vacsoráztunk 5-en a Harry-vel közös házunkba. Pizzát ettünk, mikor Zayn telefonja megcsörrent. Gyorsan lenyelte a falatot, miközben megnézte a nevet.

- Csak szám...furcsa. - nyugtázta le nekünk, majd felvette. Ilyenkor általában egy rajongó hív minket, aki nagy nehezen megtudta valahonnan a számunk. - Igen?...Mit akarsz? - kérdezte bunkón, mikor a hívója mondott neki valamit. Lepetten kerekedett ki a szemünk, de Ő csak intett, majd kihangosította, és a szájához tartotta a készülék végét. A hang ismerős volt, egyből megismertem. Max hívta fel.

- Csak el akartam mondani, hogy kettőkor várlak egy randira a régi gyártónál London északi részén. - mondta kihívóan.

Meglepődtem, de mindenki. Harry idegesen fogta meg a kezem, mire nyugtatóan átkaroltam a derekát, és közelebb csúsztam hozzá. Tudtuk, melyik helyről beszél, és nem volt ínyünkre. Nem csak azért, mert az tiltott hely, hanem mert éjszaka akarja Zayn-t odarángatni, és az olyan veszélyes hely. Tele van ipari hulladékokkal, és mocsaras is.

- Mondtam már, nem verekszem. - szögezte le komolyan Zayn.

- Berezeltél Drágaságom? Nyugalom, senki nem fogja tudni, nem lesznek se rajongók, se újságírók, ha már erre fogjátok, hogy nem mertek kiállni ellenünk. Senki nem fogja látni, ahogy beégsz, csak én, mikor kiütlek. - nevetett Max elégedetten.

A hangjából a lenézés és az egoizmus sütött, ami nem csak engem akasztott ki, de Zayn keze is erősen ökölbe szorult. Láttam, ahogy megfeszül az álla, mikor szólásra nyitja a száját. Tudtam, ez már nem jó előjel. Liam határozottan megrázta a fejét Zayn előtt, de a srác figyelmen kívül hagyta.

- Rendben, csak a végén meg ne bánd, hogy ennyire erőltetted ezt a harcot. - mondta komolyan, majd egy érintéssel kinyomta a telefont.

- Mi a francot csinálsz? Tényleg verekedni akarsz ezzel az idiótával? - akadt ki Liam.

- Nyugi Haver. Nem lesznek riporterek, nem lesz gond. Legalább majd visszavesz az arcából, mikor elverem. - felelte elégedetten Zayn.

- És ha Ő ver meg téged? Nem ismered, nem tudod, mit tud. - mondta Harry mellőlem.

Ő sem örült ennek az egésznek. Bíztatóan végigsimítottam a hátán, hogy nyugodjon meg.

- Na, kösz. Szerinted nem tudok elbánni vele? - vágott vissza neki Zayn.

- Te is jól tudod, hogy nem úgy értette! - szóltam közbe gyorsan, mert láttam, hogy Harry valami nagyon komolyat fog erre visszaszólni. Éreztem, mikor mire készül, mintha össze lennénk kötve. Erre senki nem szólt semmit. Elfogadtuk.

De azt nem hagyhattuk, hogy egyedül menjen oda, így persze mind az öten készülődtünk. Fekete, nagy ülepű melegítőalsót vettünk fel, és sötét pólót illetve pulcsit. Gondoltuk, így majd nem rikítunk ki hajnali kettőkor a sötétben egy tiltott területen. Ha lebukunk szép kis cikk lesz ebből. Szinte láttam is magam előtt az újságcímeket: "A One Direction betört és verekedett". Cool. Szép kis példa leszünk. Csak abban reménykedtem, hogy senkinek ne essen baja, és ne kapjanak el minket.

De már késő volt ezen rágódni, mivel a fekete Range Rover, amit Harry vezetett, megállt az erdőben, a bokrok takarásában, mi pedig halkan kiszálltunk, és sétálva tettük meg az utat a kerítés egyik eldugott részéhez. Zayn tudta, hogy van ott egy lyuk a kerítésen, ahol bebújhatunk, mivel Ő már volt itt a haverokkal még az X-Factor előtt.

Bebújtunk a résen. Szorosan közel mentem Harry-hez, azt várva, hogy megnyugtasson. Féltem, persze, hogy féltem, hisz mi van, ha Zayn veszít, vagy ami még rosszabb, baja esik. Hazz ezt érezve, átkarolta a vállam, és tűrte, hogy szorosan hozzábújjak, és úgy menjünk tovább. Megnyugtatott a közelsége. Ügyesen manővereztünk a különböző tartályok és vastárgyak között, amikből már nem tudtam kinézni, mire használták őket fénykorukban. Végül megérkeztünk a tóhoz, melyben mindenféle ocsmány hulladék úszkált. Nem lepődnék meg, ha a sok ipari szeméttől valami szörny nőtt volna bele, és mindjárt megtámad minket. Előtte a nagy betonplaccon, ami szerencsére üres volt, megláttuk az 5 The Wanted-os srácot.

Szépen felsorakoztak előttünk, és mi is megálltunk. Max kicsit előrébb jött, és megállt Zayn előtt.

- Pedig azt hittem, a csajod is hozod. Mondjuk díjnak. - mosolygott gonoszul Max.

Még bennem is felment a pumpa, nemhogy Zayn-ben, mikor úgy szereti a lányt. Tudtam, soha nem tárgyiasítaná, mint egy díjat, neki sokkal többet jelentett Perrie. És Ő is nagyon szerette Zayn-t, szóval Max-nak semmi esélye nem volt ezen a téren. Láttam, ahogy Zayn keze ismét ökölbe szorul, és mérgesen távolabb lökte magától Max-et, amit nem csodálok, mivel elégé belemászott a személyes szférájába. De Max egy hirtelen mozdulattal ismét Zayn előtt termett, és arcon vágta, mire Ő kicsit oldalra  esett, de nem landolt a földön. Visszaadta, a következő pillanatban pedig már a földön forogtak és egymást ütötték. Minden pillanatban más volt fölül, de elég nagy ütések lehettek, mivel vért is láttam már megcsillanni az arcokon. Idegesen bújtam Harry-hez, aki ijedten kapta a szája elé a kezét. Féltettük Zayn-t, hisz a testvérünk volt.

- Valaki csináljon már valamit! - nyöszörgött mellettem Niall.

Liam és Siva egyszerre rohant a srácokhoz, és szétszedték őket. Mindketten lihegtek, de mi sem akartuk ezt tovább nézni. Zayn szája felrepedt, míg Max-nak a szemöldöke vérzett erősen. Zayn csak megnyalta a száját, majd a kezével letörölte, mikor érezte, megsérült. Max egy papírzsepit szorított a sebre, de továbbra is gonoszul méregették a másik ütésektől vörös arcát.

- Ennek aztán értelme volt! - motyogta Harry, mire tőlünk mind a négyen egyetértően bólintottunk.

Elindultunk vissza a kocsihoz, bár Zayn kicsit vonakodva jött.

- Menekültök? - nevetett fel azt hiszem, Jay.

- Elmentek a picsába! - szólt hátra Liam.

- Ha ennyire túlteng bennetek a versenyszellem, járjatok edzeni. Még jót is tenne. - szóltam vissza a vállam fölött, majd Harry mellett tovább mentem az ösvény fele.

Pontosabban csak akartam, mert egy kar visszarántott a vállamnál fogva, majd már kaptam is egy ütést az arcomra. Lepetten kerekedett ki a szemem, mivel nem volt olyan nagy, de egyből visszaütöttem, majd megfogtam a vállát, lehúztam, és a hasába térdeltem. Befejezésképpen hátralöktem, hogy leüljön a földre.

- Ocsmány dolog hátulról, sunyiban támadni. - vetettem oda a szavakat, majd tovább mentem a többiekkel.

Jó érzés volt a tudat, hogy végre elverhettem Tom-ot, és a földre küldtem. Jól esett az egómnak, de az már koránt sem volt olyan kellemes, hogy az ütésétől végzett az orrom. A kocsiig még eljutottam, de ahogy beültem, egyből hátradöntöttem a fejem, és egy papírzsepit nyomtam hozzá.

- Ezek nem normálisak. - hebegte halkan Niall.

Senki nem felelt semmit. Liam bambult, Harry vezetett, mi pedig a sebeinket ápolgattuk Zayn-nel. Csendben hazahajtottunk, majd Harry kitette a srácokat otthon, végül mi is hazakeveredtünk. Ahogy beértünk a házba, Harry egyből betolt a konyhába, és leültetett az asztalhoz. Előkapta az elsősegélydobozt a szekrényből, majd leült velem szembe, és idegesen méregetett. Csodás szemei vannak, ezt ismét lenyugtáztam magamba. Óvatosan megfogta a kezem, és elhúzta a zsepivel az orrom elől. Hagytam, és egyre inkább tökéletes arcát figyeltem. A homloka ideges ráncba futott, mikor végigmérte a valószínűleg már alvadt vérem a szám fölött. Egy vizes konyharuhával óvatosan megtörölgette erősen koncentrálva. Én csak a kócos haját, és csodás zöld szemeit figyeltem. Úgy bánt velem, mint egy kisfiúval, de nem érdekelt, neki hagytam. Mikor megtörölgette, óvatosan hozzányúlt, és kicsit megnyomkodta az orrom

- Fájt? - kérdezte aggódva.

Megráztam a fejem, ebből mindketten kikövetkeztettük, hogy akkor nem tört el szerencsére. Szépen nézne ki, ha holnap úgy állnék a nyilvánosság elé. Kicsit furcsa lenne. Biztos vagyok benne, hogy Tom sem fogja elmondani senkinek, hogy legyőztem, Zayn-ben és Max-ben pedig csak reménykedtem, hogy csendbe maradnak, ha van egy csöppnyi eszük.

- Nem vagy normális, el is törhetett volna.  - nézett aggódóan a szemembe Harry.

Közel voltunk egymáshoz, nagyon közel. Alig volt köztünk 15 centi, ami elvarázsolt. Csak elmosolyodtam. Én sem akartam elmenni ma este, nem én akartam verekedni, de nem volt mit tenni. Inkább hagytam volna, hogy összeverjen egy bunkó balfasz?!

De most nem ez érdekelt. Harry olyan közel volt, hogy elgondolkoztam, vajon mi lenne, ha...ha most meggondolatlant tennék. Vajon minden összedőlne? Én sem tudtam, mit akarok, vagy mit érzek, csupán vonzott maghoz az ismeretlen. Meg akartam tapasztalni. Érezni akartam Harry-t. Még magamon is meglepődtem, mikor akaratlanul is közelebb hajoltam hozzá. Az orrunk összeért, és egy pillanatra lepetten kerekedett ki a szeme. Vártam, hogy eltoljon magától, vagy elnevesse magát, de nem tette. Ehelyett oldalra fordította a fejét, hogy az orrunk ne zavarjon. Óvatosan méregettük egymást, nem mertük összenyomni ajkaink. Valami meggátolt benne mindkettőnket, mintha éreznénk, hogy ennek nem így kéne lennie. De miért ne?! Hisz kit érdekel a világ véleménye?! És ebben a pillanatban Harry csiga lassúsággal összeérintette ajkaink. Mi csupán próbáltuk felfogni, hogy mi is történik most. Nem tettünk semmi egyebet, csak tűrtük a másik ajkát a sajátunkon, de ez éppen elég volt. Még ezt is fel kellett fogni. A gyomromban olyan történt, mint még soha. Furcsa bizsergést éreztem, mintha valami csipkedné a hasam belülről. Nem mondhatnám pillangónak, ez annál sokkal több volt. Mintha egy angyal pofon vágott volna, a tollas szárnyával, majd édesen felhívott magához a mennybe, ahol minden szép és jó. Mintha a víz körülölelne, és megpróbálna ellepni, én mégsem ellenkezem, mert tudom, odalent csodás dolgok rejtőznek. Harry csókja ilyen érzelmeket keltett bennem.

Ijedten rezzen össze mindhárom férfi a szobában az óra természetellenes pityegésére. A doktor megnyomja a karórája szélét, így az elhallgat, majd sajnálkozva felnéz a srácokra.

- Annyira sajnálom, de lejárt az időnk. Következő alkalommal itt folytatjuk, rendben? - kérdezi egy kedves mosollyal, mely a srácokat is fogaik kivillantására ösztönzi.

Csak felállnak, és egy köszönömmel valamint köszönéssel kimennek az ajtón. Talán kicsit sajnálják is, hogy ilyen hamar vége lett a foglalkozásnak. Egyre jobban megszeretik, már semmi kifogásuk nincs ellene, talán csak az egójuknak árt kicsit, hogy pszichológushoz küldték őket.

(2013.11.25. hétfő)

Louis és Harry ismét reményekkel telve lép be a doktor szobájába. Mosolyogva ülnek le a szokott helyre, a szokott módon. Már egyáltalán nem érzik magukat feszélyezve sőt, sokkal inkább izgalommal vannak telve. Várják az újabb fejleményeket, az újabb betekintéseket egymás agyába.

- Szóval, múlthéten az első csóknál hagytuk abba. Kérem, mondják el nekem, azután milyen véleménnyel voltak egymásról, magukról, és folytassák! - mondja a Doktor nyugodt hangon.

Harry elmosolyodik, és megfogja Louis kezét, majd belekezd.

Teljesen letaglózott, mikor Louis közeledett felém, de rájöttem, engem is vonz magához édes ajka. Így aztán semmi ellenvetésem nem volt a dologhoz, de látva, Ő mennyire félénk, muszáj volt kezdeményeznem. Az egész tökéletes volt. Mintha földrengés és égszakadás lenne, mégis kitartóan ott virítana egy ártatlan szivárvány a puszta közepén. Mikor eltávolodtunk, annak ellenére, is kapkodtuk a levegőt, hogy nem mélyítettük el a csókot. Ebből arra következtettem, hogy Ő is élvezte. Csak elmosolyodott, mire nekem is muszáj volt széles vigyort villantanom. Valahogy nem fogtam fel a tettünk súlyát. Képes voltam úgy viselkedni, mintha egy lány lenne előttem, nem jutott el az agyamig, hogy tulajdonképpen a legjobb barátom ajkait támadtam le az előbb. De abban a pillanatban semmi nem számított, elvesztem Louis édes mosolyában. A világ megszűnt létezni. Kicsit piros orra azonban visszazökkentett a való világba, és ijedten kaptam a számhoz. Ezt látva a szemei kicsit elkomolyodtak, de továbbra is engem méregetett. Láttam kékségében, hogy most esett le neki is a tettünk jelentősége. Végighúztam ujjaimat ajkaimon, melyen bizsergően égett az iménti csodás csók nyoma. Louis szégyenkezve beharapta alsó ajkát, és a szeme ijedtséggel telt meg a csillogás mellett.

- É-én...- kezdtem bele, de magam sem tudtam, hogyan kéne ezt megfogalmazni. El akartam mondani neki, hogy nem bántam meg az iménti dolgot, csupán feleszméltem. És erre egyetlen szó volt a jó, amit azonnal ki is mondtam, mikor rájöttem. - ...én élveztem.

Kicsit talán el is pirultam, mire lepetten nézett rám. Egy halk szusszanással kifújta a levegőt, és halványan elmosolyodott.

- Én is. - felelte óvatosan, és lehajtotta a fejét, hogy ne lássam a kipirult pofiját, de nem járt sok sikerrel.

Édes volt, ahogy kerülte a tekintetem, mégis újra meg újra lopott felém egy-egy pillantást. Kék szemét kiemelték a vörös rózsácskák arcán. Éreztem, ahogy az arcomra akaratlanul is egy mosoly szökik, melyet ha akarnék, se tudnék eltüntetni.

De mint minden idilli képet, ezt is összetörtem egyetlen cselekedetemmel, melyet nem tudtam meggátolni. Egyszerűen kikívánkozott, és egy hatalmasat ásítottam. A fejem persze oldalra fordítottam, és a kezem is a számhoz kaptam, de ez attól ugyanúgy tökéletes hangulatgyilkos volt. Nem értettem, hogyan ásíthatok, amikor ettől a csóktól olyan fittnek érzem magam, mint még soha. De a testem úgy gondolta, szükségem van a pihentető alvásra.

Louis csilingelve felnevetett, majd felállt, és kézen fogva engem is felhúzott. Elpakoltunk a konyhában, közben egyfolytában egymás felé loptuk a pillantásokat. Egy elégedett vigyort engedve egymás felé, szorosan a másik mellett elindultunk fel a z emeltre, a szobáinkhoz. Bár nem akartam estére sem elszakadni Louis-tól, mégis muszáj volt. Igaz, sokszor aludtunk együtt annak ellenére, hogy van külön szobánk most mégis úgy éreztük, jobb lesz nekünk így, hisz szépen, lassan akartuk újabb meg újabb szintre emelni az újonnan kialakult vonzalmat köztünk.

Az ajtók előtt, a folyosón megálltunk. Nekem már nem volt erőm zuhanyozni, úgy gondoltam, majd reggel. Ahogy elnéztem Lou fáradt tekintetét, neki is ez volt az elképzelése. Nem csoda, hogy hullák voltunk, hisz már fél 4 is biztosan elmúlt. Fáradtam rám mosolygott, mire én szélesen elvigyorodtam, és hozzá hajoltam, egy jó éjt csókot lopni. Természetese kaptam egyet, és egy puszit az arcomra, amitől elpirultam. Louis bevonult a szobájába, és lassan becsukta maga után az ajtót. Semmit nem beszéltünk, én mégsem éreztem a hiányát. Na meg a hangomban sem bíztam teljesen. Én is bedőltem az ágyba, de álmosságom ellenére, nem tudtam aludni még vagy 20 percig. Egyfolytában a csók járt a fejemben. Ahogy lehunytam a szemem, eszembe jutott, milyen érzés volt, és az ajkam ismét bizseregni kezdett. Újra meg újra át akartam élni ezt ismét. Akkor minden jelentéktelennek tűnt.

- Szóval akkor még nem érezték ennek jelentőségét? - kérdezi a Doktor, miközben jegyzetel. - Szerintem elsőre még egy szerelmespár sem fogja fel, mi lehet a kapcsolatukból. Még túl friss az érzés ahhoz. - feleli elég őszintén Louis, mire Dr. Grey elismerően bólint egyet.

Lou Harry ujjaiba kulcsolja a sajátját, majd az ölébe húzza párja nagy kezét. Míg a Doktor jegyzetel, játékosan játszani kezd vele. Harry csak kicsit elmosolyodik, tudja, szerelme mennyire szereti már-már megdöbbentően nagy kezét. Louis ujjait végigvezeti a tenyerében lévő apró vonalakon, melyektől Haz hátán végigfut a hideg, hisz oly' lágy az érintés, hogy az már szinte csikizi. De játékukat a Doktor szakítja félbe.

- Kérem, folytassák, mi történt ezután!

Harry kérdőn néz Louis-ra, de Ő csak biccent, hogy folytassa nyugodtan.

Másnap tiszta fejjel ébredtem, oly' annyira tisztával, hogy először azt hittem, álmodtam a tegnap estét. A verekedés, a csók, mind olyan hihetetlennek tűnt, mintha csak egy zavaros álom lenne, mégis ahhoz valahogy túl valósághű volt túl nagy hatással. Felálltam ügyelve a lassúságra, hogy ne szédüljek meg. Tegnapi ruháim a szék karfáján pihentek, így hozzájuk mentem, és kivettem a gatyám zsebéből a telefonom. Fél 12-őt mutatott, amin megdöbbentem. Akkor ezek szerint tényleg valóság lett volna a tegnap este, és tényleg olyan későn aludtam el?! Ha igen, akkor a fél 12 számomra még korán van. De minden kétségem eloszlott, mikor megláttam a tegnapi gatyám térdét, amin pár vércsepp virított. Nem hitetlenkedtem tovább, sajnos ez csak Louis vére lehet, mikor Tom ütése által vérezni kezdett az orra. Ezek után már az este további részében se kételkedtem.

Telefonnal a kezemben, boxerben leballagtam a konyhában. Bent Louis-t láttam meg szintén boxerben. Nekem háttal állt, és valamit sütött a tűzhelynél. A telefonom letettem az asztalra, majd széles vigyorral mögé mentem. Megállíthatatlan vágyat éreztem, hogy hozzáérjek, és ennek semmi akadályát nem láttam. Óvatosan, hogy ne ijedjen meg átkaroltam a hasát, és hozzá simultam hátulról. Állam a vállán pihentettem, így lenéztem a finom illatok forrására. Éppen rántottát csinált.

- Jó reggelt! - motyogtam a nyakába.

Felnevetett, majd oldalra tette a serpenyőt, és elfordította a kis gombot. Megfordult, így karjaim hasáról a csípőjére csúsztak, de nem távolodtam el. Az arcán csintalan mosoly égett.

- Inkább jó napot, nem? - nevetett rám.

Tudtam, ezzel az időre utal, ami szépen elszaladt velünk, de 3-ig még több mint 2 óránk volt, így nem zavartattam magam. Megrántottam a vállam, de azért aggodalmasan kérdeztem:

- Régóta fent vagy? 

Elmosolyodott, és határozottan megrázta a fejét. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, lassan elkezdtem közeledni felé, amitől mosolya még jobban kiszélesedett. Ajkaim övéire nyomtam, de itt most nem terveztem megállni, és ahogy éreztem, Ő sem. Kicsit megijedtem, hogy most hogyan legyen, hisz lévén mindketten férfiak vagyunk, most nekem kéne kezdeményeznem, vagy azt sértésnek venné?! De Ő megadta rá a választ, mikor szétnyitotta ajkait. Rájöttem, ezzel a bejutást adta meg nekem, mire én egyből kaptam az alkalmon, és átcsúsztattam nyelvem a szájába. A szemem összepréseltem, magam sem tudom, miért. A kezeimmel erősebben szorítottam a derekát, és még jobban magamhoz húztam, ahogy egyre inkább elmélyítettük csókunkat. A testem magától közelebb parancsolta magához Louis-t, aki ezt érezve, a nyakamhoz irányította karjait, és göndör fürtjeim közé fúrta ujjait. Nem volt ellenére, sőt így még jobban hozzám simult. Leírhatatlan gyönyör volt, ahogy forró felsőteste az enyémhez simul. Éreztem, ahogy a szívem sebesen verne, ha nem hagyna ki egyfolytában.  Lassan húzódott el, de én még követtem kicsit, majd végképp eltávolodtam. A kezei a nyakam körül, az enyéim a derekán. Tetszett ez a helyzet, nagyon is.

Meglepődtem, mikor kicsit lehajtotta a fejét, és oldalra nézett a mellettünk lévő padlóra. Aggódva vizslattam, megijesztett. Egy nagy sóhaj hagyta el a száját, majd halkan kezdett beszélni kerülve a szemkontaktust.

- Harry, ezt senki nem tudhatja. Az idióta vicceink valósággá váltak, amit a rajongók kedvéért ejtettünk meg, de a látszatot meg kell őrizni. A nyilvánosság előtt ezek csak viccek maradhatnak.

A szemembe szomorúság telepedett. Pontosan tudtam, igaza van. Erről senki nem tudhat, a banda életével játszunk. A szívünk rossz embert talált meg, de nem tudtunk ellene mit tenni. Sajnos ez már megesett, már nem tehetjük meg nem történté. Már elcsattantak azok a csókok, amik visszafordíthatatlanul is összefűztek minket, már nem lehet elpusztítani őket. Soha nem leszünk, már a régiek, csupán újak lehetünk és sokkal jobbak.

- Rendben. - bólintottam is hozzá egyet. - A kettőnk titka marad, senki nem tudja meg. Még a srácok sem. - helyeseltem.

Felnézett rám, és egy hálás mosoly kíséretében határozottan bólintott. Mosolyogva tette ki két tányérra a reggelink, aminek isteni illata volt. A tudat pedig, miszerint Ő maga készítette kettőnknek, teljesen elvarázsolt. Akkor is jóízűen ettem volna meg, ha nem ízlett volna.

A délután nagyon hamar telt Louis társaságában, pillanatok alatt eljött a 3 óra. Indultunk a turné megbeszélésére, mivel a jövő héttől immáron busszal folytatjuk tovább a koncerteket Amerikában. Nagyon izgatott voltam, de egyben zavart is, hogy össze leszünk zárva a srácokkal, és mivel nem szabad tudniuk a kapcsolatunkról, igencsak nehéz lesz az érintkezés Louis-val...mármint a tényleges szerelemből történő érintkezés. Hisz az átlag egymáshoz bújásokat, öleléseket és puszilgatást már megszokták, csak arra nem gondoltak, hogy ez már nem baráti. Az iroda előtt megláttam az ismerős kocsit, ami azt jelentette, Liam, Zayn és Niall már itt vannak, hisz Ők együtt laknak. Miért ne jöhetnének együtt?! Sietősen mentünk be, de még mielőtt beléptünk volna az ajtón, nyomtam egy puszit Lou arcára, majd benyitottam. Mindenki ránk nézett, mi pedig köszönve leültünk. Mikor Louis-ra néztem, rájöttem, nem volt olyan jó ötlet az a puszi, mivel az arca vörös volt, ami nem jellemző rá csak úgy, mondjuk a sok szempártól. Kuncogtam ezen kicsit, jól esett, hogy ilyet váltok ki belőle. Richard menedzserként egyből vázolta nekünk a helyzetet.

- Szóval srácok mondom a dolgokat, írjátok a telefonotokba, vagy olyan testrészedre, amit gyakran látsz! Akár egymás homlokára is, csak emlékezzetek rá!

Louis lepetten kihúzta magát, és felállt, mire Richard kérdőn nézett rá.

- Normál esetben nem tartanám etikusnak, de mivel azt mondtad olyan testrészre, amit gyakran látok... - húzta fel a vállát vigyorogva, majd kicsatolta az övét.

Én egyből felnevettem, ahogy a banda többi tagja is. Richard leintette Lou-t, és befenyítette, nehogy le merje húzni a gatyáját, hogy valóban etikátlan testrészére íjon, de azért az Ő szájának sarkában is megbújt egy mosoly. Hiába, ismert már minket, tudta, azért is lettünk híresek, amiért ilyen bolondok vagyunk.

- Szóval, jövő héten kedden indul a gépetek reggel 8:20-kor Miami-ba. Ne késsétek le! Mikor megérkeztek, Paul fog titeket várni egy kocsival, és elvisz titeket egy hotelbe. Itt alszotok egy estét, majd másnap a hotel parkolójában elrendezkedtek az új turébuszban. Paul majd részletesen elmond mindent. Okosan pakoljatok össze, ne túl sok mindent. Innenstől kezdve a buszban fogtok élni, de persze pár városban lesz szállodátok. Kinyomtattam nektek a lényeges dolgokat. Rajta vannak a koncerthelyek időponttal, és hogy meddig maradtok egy adott helyen. - magyarázta Richard.

A többit már tudtuk, hisz már sok koncertet lenyomtunk a turnéból, de ezekre a helyekre repülővel mentünk. Ezért kellett ez a rövid megbeszélés is.

- Nekem van egy kérdésem. - szólalt meg Liam, és kicsit előre dőlt az asztalra könyökölve.

Richard kérdőn nézett rá, és intett, hogy mondja nyugodtan.

- Milyen gyakran állunk majd meg utazás közben? Azt mi döntjük el? - kérdezte óvatosan.

- Ti, de felesleges megállnotok. Van minden a buszon, ami kell, fürdőszoba is, ha erre gondolsz. - magyarázta zavartan Richard.

Én tudtam, miért kérdezi, és a többiek is, de a menedzserünk még koránt sem volt tisztában a fejleményekkel. 

- Az oké, de Loki mégsem pisilhet a vécébe, nemde?! - nevette el magát Liam.

Richard szeme lepetten kerekedett ki, és kicsit talán mérges is lett.

- Kutyát nem viszel, Liam! Passzold le addig!- mondta határozottan.

- Dehogyis. Már miért ne vinném, hisz az én kutyám?! Nem fog másnál lakni! - felelte Liam komolyan.

Richard csak sóhajtott, majd legyintett egyet, és kiment a helyiségből, de még visszaszólt nekünk, hogy az eggyel balra lévő irodába van, ha kéne. Liam elégedetten sóhajtott. Egy csöppnyi szomorúságot is fel véltem fedezni benne. Loki sokat jelentett neki. Közös kutyájuk volt Danielle-lel, de valójában Liam akarta, és mindig is közelebb állt hozzá a kutyus, mint a lányhoz. Egyértelmű volt, mikor szakítottak, hogy továbbra is Liam-nél marad Loki, hisz eddig is vele élt, így Zayn-nel és Niall-lel is. Ami azért nem volt előnyös dolog. Na nem azért, mert a srácok nem szerették a kutyákat, hanem mert valahányszor Loki kunyerált kajáért, valamelyikük mindig adott neki. A végén már kezdett hízni és Liam megtiltotta, hogy több nasit kapjon, valamint futni is elvitte magával. Így Loki ismét régi alakjában díszeleg Zayn és Niall pedig be van fenyítve.

Na igen, Liam és Danielle. Én személy szerint szerettem a lányt, nem volt vele gondom, ahogy a többieknek sem. Igazán aranyos volt és rendes, de sajnos nekik ez a kapcsolat nem akart összejönni. Már másodszorra próbálták meg együtt, és ez sem sikerült, szóval végleg szakítottak. Sajnálom Liam-et, mikor Dani-vel beszél telefonon, és látom a szemében a fájdalmat a könnyek okozta csillogással keveredni. De kétség kívül az volt a legrosszabb, amikor Danielle kiabálni kezdett a telefonba valamiért. Csak én és Zayn láttuk Liam arcát akkor. Olyan volt, mint egy meggyötört vad, akit már régóta üldöz a ragadozó, de mindig elrejtőzik előle. Soha nincs biztonságban, soha nem fog feloldódni. Annyira rossz volt így látni a testvéremet. Mi próbáltunk segíteni neki, de nem fogadta el. Kedvesen lerázott minket, ahogy mindig is szokta. Ő inkább magába forduló, komoly típus. Nem öntötte ki a szívét, de ismertük már annyira, hogy tudjuk, ez most nagyon megviselte. De Liam remek színész, tökéletesen tudja elrejteni az érzéseit, mindig csak azokat mutatja meg, amiket szeretne, így ha nem látnám szinte a nap 24 órájában, nem jönnék rá, hogy most van túl egy durva, végleges szakításon.

Végül elkeveredtünk Liam-ékhez, és izgatottan kezdetük áttanulmányozni a lapot, amit kaptunk. Meglepődve tapasztaltuk, hogy szinte alig maradunk pár napot egy helyen. Ez nem tetszett, de hát ez is csak azt bizonyítja, mennyire szeretnek minket, nem?! Hisz rengeteg a fellépések száma, így összébb kellett zsúfolni. Egyre nagyobbra nőjük ki magunkat. Volt, ahol kétszer-háromszor is felléptünk, bár ezt gondolhattam volna. Annak ellenére, mennyire rohanás lesz, tetszett ez az egész. Izgalommal töltött el, már nagyon vártam, hogy végre a buszban utazzunk. Valamiért szerettem, hisz mindig olyan jó hangulatban telik az idő a srácokkal. Az út soha nem tűnik olyan hosszúnak, mint amilyen valójában.

Végigmértem a társaságunkon, és próbáltam rájönni, miért szeret minket annyi rajongó, akik szinte csak lányok. Amikor elmentem Ed (Sheeran) fellépésére, rengeteg velem egykorú srác is tombolt a számaira. Velünk, miért van ez máshogy? Ennyire szépfiúk lennénk? Bár én nem tudom női szemmel hogyan nézhetünk ki, de férfiként semmi vonzót nem találok magunkban, csupán Louis-ban, de az más. Pedig biztos van bennünk valami különleges, és az nem a hangunk, ha ennyi sikítozó rajongó akar minket szétcincálni egyfolytában. A múltkor a kedvenc pulcsim bánta. Valaki gazdagabb lett Harry Styles imádott sötétkék, Devergo  pulcsijával.

Aztán a szemem megakadt Zayn száján. Egy aprócska seb díszelgett ott, ami már sokat gyógyult, és ahogy elnéztem be volt kenve valamivel, ugyanis csillogott. A gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy valami hirtelen felugrott mellém a kanapéra. Hatalmasat ugrottam ijedtemben, és félve néztem le a kis élőlényre, aki persze, Loki volt. Ezen mindenki csak nevetett, Louis pedig megnyugtatóan karolta át a derekam. Ezek még beleférnek, hisz ezt már megszokták a srácok.

Olyan szép volt ez a kiskutya, és egyből meglökdöste koromfekete orrával a kezemet, hogy simogassam. Mindig is inkább macskapárti voltam, de ez a drágaság nagyon a szívemhez nőtt. Egyáltalán nincs ellenemre, hogy velünk utazzon a buszban. Kíváncsi vagyok, hogy fogja majd kezelni a helyzetet.

- Miért nem akarták elmondani a legjobb barátaiknak a kapcsolatukat? - kérdezi Dr. Grey kíváncsisággal a hangjában.

Louis és Harry kérdőn összenéznek, nem véletlen nem mesélték bele ezt. Nem a legkedvencebb témájuk közé tartozik, hogy nem bíztak a testvéreikben.

- Tudja Maga is jól, hisz pszichológus. - mondja határozottan Louis.

A Doktor kicsit elmosolyodik, és feljebb tolja a szemüvegét az orrán, majd valamit lefirkant, de közben beszél.

- Maguktól szeretném hallani! Szóval? - néz ismét fel a srácokra.

Harry nagyot sóhajt, hisz tudja, Louis nem fog megszólalni. Még mindig makacs, mint az öszvér.

- Féltünk a reakciójuktól, és hogy ezzel talán széteshet a banda. Hogy elszólják magukat, hogy máshogy néznek ránk, hogy kerülni fognak minket. - sorolja az érveket, miközben előrébb dől kicsit.

Dr. Grey elégedetten elmosolyodik, majd int, hogy folytassák a történetet, ahol abbahagyták. Harry Louis-ra biccent, aki ezt látva szélesen elmosolyodik, és belekezd.

Imádtam Harry-vel lenni, és az utóbbi két este már együtt is aludtunk. Jól esett érezni, ahogy átkarol, és gyengéden a karjai között tart, miközben a nyakamba szuszog. Elmosolyodtam a gondolaton, majd újabb adag pólót tettem a nagy méretű sporttáskámba. Nem mondhatnám magam jó pakolónk, de most megerőltettem magam, hisz sok helyre volt szükségem, így nem gyűrhettem bele mindent férfi módjára a bőröndbe. Megkönnyebbültem, mikor mindennel készen voltam. A szekrényem üres volt, a fürdőből is kihoztam a cuccaim. Már semmire nem volt szükségem hajnal óta pakoltunk Harry-vel. Persze, este lusták voltunk hozzá, így ma korán kellett kelni. Előkaptam a kedvenc, fekete, Nike válltáskámat, és belecsúsztattam a laptopom. Azt nem mertem a bőröndbe tenni, inkább viszem magam mellett a repülőn. Mellé került még jópár CD, és a fontosabb vezetékek, töltők.

Végre elkészültem, és a csomagjaimmal megpakolva lementem az előszobába. Ott letettem a két táskát, majd körbejártam a házunkat, és ami olyan volt, kihúztam, kikapcsoltam, hisz most majdnem három hónapig nem leszünk itthon. Oh te jó ég. De azért vártam is a turné ezen részét. Szerettem a buszt, mert ott sokat lehet nevetni.

Harry is megérkezett az előszobába és vártuk a kocsit, hogy értünk jöjjön. Hamar meg is érkezett, így immáron 5-en adtuk le a csomagunkat a reptéren, és Liam elrendezte Loki-t. Próbáltunk feltűnés nélkül várakozni az egyik kávézóban kisebb-nagyobb sikerrel. Csupán hét képet osztottunk ki, de ez lehet annak volt köszönhető, hogy csak 15 percünk volt. Bár minden lehetséges módon próbáltuk elrejteni az arcunkat. Harry-vel még a házunkban váltottunk egy nagyon szenvedélyes, hosszú csókot azt remélve, ezzel kibírjuk, míg ismét zavartalanul kettesben lehetünk, de én máris hiányoltam ajkait az enyémen. Végül a gépies hang intett minket, hogy szálljunk fel a Miami-ba tartó gépre, így átmentünk a kapun. Leadtuk a poggyászainkat, hogy azt is átvilágítsák. Nekem ki kellett vennem a laptopom, és bekapcsolni, hogy tényleg működik-e, és nem üres a belseje, hogy csempésszek valamit. Ahogy elnéztem, Zayn is hasonló cipőben járt a parfümjével. Többet nem látja viszont, bár nem volt benne semmi.

Végül felültünk a repülőre, ahol én természetesen Harry mellé kerültem, előttünk ült Niall és Liam míg Zayn egyedül foglalt el mögöttünk egy kétszemélyes helyet. Szerencsére, senki nem akart oda ülni, így felhúzta a lábát, és úgy aludt. Mázlija volt. Én Harry vállára hajtottam a fejem, és elaludtam. Ezt még senki nem találta furcsának, mondhatni megszokott volt.

A repülőút rémhosszú volt...állítólag, de én ebből semmit nem érzékeltem. Végigaludtam az egészet, ahogy Zayn is. Harry panaszkodott, hogy elzsibbadt a karja, ahogy 6 óráig rajta aludtam, de tudtam, nem haragszik. Amúgy Ő egész úton zenét hallgatott, és telefonozott. Megdöntötte a rekordomat a telefonján az egyik idióta játékban. Igazából már azt sem tudom, miért az Ő telefonján játszottam akkor, miért nem az enyémen mikor nekem is megvan az a játék, de mindegy. Jó volt látni, milyen büszke magára, mikor elmondta, hogy több pontot ért el, mint én. Elmesélték, hogy Hazz egyfolytában beoltotta Liam-et és Niall-t előttünk, mert Ők végigbeszélték az utat, és Niall szokásához híven túl hangosan nevetett, és félt, hogy felkelek. Ez nagyon figyelmes volt tőle, és ha nem a srácok előtt lettünk volna, egy igazi csókot kapott volna, de így be kellett érnie egy viccnek tűnő, talán már-már túl dramatizált puszival is.

Paul tényleg várt minket egy fekete kocsival, amiben kényelmesen elfértünk hatan is. Örömmel köszöntöttük, hisz már régen láttuk. Elvitt minket a hotelbe, közben magyarázott minden féléről, hogy mi hogyan lesz majd, de nem igazán érdekelt. Úgyis máshogy fognak alakulni a dolgok, ismertem már magunkat. Szeretünk spontánkodni.

Megérkeztünk a hotelbe, ami igazán fényűző volt. Mindenkinek külön szobája volt, aminek nem annyira örültem. Jobb szerettem volna Harry-vel megosztani a szobát, de így kénytelen leszek külön aludni, vagy kocáztatni, hogy a srácok rájöjjenek, és átmenni hozzá este.

Kivettem a táskámból pár ruhát, majd elvonultam zuhanyozni, és rendbe szedni magam. Megborotválkoztam, majd elkezdtem felöltözni. Kopogtak, mikor az övemet csatoltam be.

- Szabad! - kiabáltam ki, mire az ajtó kinyílt, és Harry édes, göndör feje jelent meg benne.

Vigyorogva jött beljebb, mikor meglátott, hisz még nem volt rajtam póló, majd bezárta maga mögött az ajtót. Egyből tudtam, ez mire kellett, így szélesen elvigyorodtam. Megfogtam a pólómat, hogy felveszem, de hozzám jött, és kivette a kezemből.

- Szerintem enélkül sokkal jobb. - vigyorgott rám gonoszul.

Megremegtem a hangjára, mintha angyalok énekelnének. Hozzám hajolt, és megcsókolt. Olyan édes volt az ajka, mintha a világ összes mézét gumicukorral keverték volna. Leírhatatlanul mámoros. Nyelve hamar utat tört magának, és tarkómnál fogva még jobban közelebb húzott magához. A hasához kaptam, majd eszmélve a felállást, kezeimet a pólója alá csúsztattam, így megtapintva selymes bőrét. Éreztem, ahogy az izmok megfeszülnek a hasán, mikor kezeim hozzáérnek. A homlokom ráncba szaladt a leírhatatlan érzéstől, ami ilyenkor kerített hatalmába. De cselekedetünket a kopogás zavarta meg, ami átváltott dörömbölésbe, mikor az illető vagy illetők rájöttek, zárva van az ajtó. Kelletlenül eltávolodtam Harry-től, Ő pedig a kezembe adta a fölsőm. Gyorsan felkaptam, míg Ő az ajtóhoz ment. Visszanézett rám, hogy lássa, felvettem-e már a pólóm. Lenyugtázta, hogy igen, és egy édes kacsintással illetett, majd ajtót nyitott.

- Harry? - lepődött meg Niall az ajtóban. - Akkor rossz szobába kopogtunk? Azt hittem, itt Louis van. - kapkodta zavartan a fejét a folyosón, míg a mögötte álló Zayn a zsebébe csúsztatta eddig nyomkodott telefonját.

- Nem, ez az én szobám. - mentem Hazz mellé, és a srácokra mosolyogtam, akik ezt látva csak felnevettek.

Elmagyarázták, hogy lemegyünk kajálni a szállodába, mivel mindjárt menni kell az arénába a koncert előtti készületek miatt. Hát mondanom sem kell, nagyon gyorsan telt az idő a srácokkal, így pillanatok alatt az arénában álltunk. Már nem volt sok időnk, sajnos az időeltolódással nem számoltunk, azt hittük, nem rohamoznak meg minket ennyire. Hátul mentünk be, mivel így is már sok rajongó gyülekezett elől. Bent kicsinosítottak minket, majd várhattunk még két órát. Ez gyorsan telt, de kétség kívül az volt a legjobb, amikor a mosdóba mentem. A folyosón Harry-vel találkoztam, és azonnal berontottunk a mozgáskorlátozott vécébe. A pultnak dőltem, Ő pedig szorosan előttem állt meg. Két oldalamon szorította a pultot, ahogy közelebb hajolt hozzám. Nem bírtam megvárni, én is közelebb hajoltam hozzá, amitől elmosolyodott, és gyorsan tapasztotta össze ajkainkat. Az arcához kaptam, és közelebb húztam magamhoz. Tudtam, ennél tovább is ki kell majd bírnunk ilyen fajta testi érintkezések nélkül, mégis ez a kis idő is nehezemre esett. Pedig otthon ment, talán mert tudtam, ott szabadon csókolhatom meg bármikor Harry-t. A veszély és a lebukás íze égett ajkain, ami még inkább felpezsdítette vérem. Nem tudom megmondani pontosan, miért indított be még jobban, hogy titkolózunk, de tetszett. Olyan filmbeillő volt.

De nem élvezhettük egymás társaságát sokáig, mert még volt dolgunk. Én például mindjárt bepisiltem. Harry kikukucskált az ajtón, nincs-e senki a mosdóknál, majd intett, hogy mehetünk. Én bementem a férfi vécébe, és elvégeztem a dolgom, majd az öltözők fele vettem az irányt Harry után.

A koncert csodásan telt. Sokaknak fogalmuk sincs, milyen felemelően varázslatos érzés, mikor a színpadon állva lenézünk a közönségre, akik mind miattunk vannak itt, és nekünk kiabálnak. Akik kívülről tuják az életünk és a dalaink. Elmondhatatlan melegség kerít ilyenkor hatalmába. Nem hiszem, hogy van olyan ember, akit nálunk jobban szeretne a világ. Felbecsülhetetlenül sok szeretetet kapunk, amiért leírhatatlanul hálásak vagyunk.

Mikor végeztünk, sajnos ismét le kellett szállnunk a földre, és kénytelenek voltunk rájönni, hogy hulla fáradtak vagyunk. Visszamentünk a hotelbe, és elvonultunk aludni. Bedőltem az ágyba immáron tisztán, de csak forgolódtam. Olyan nagynak tűnt ez az ágy csak nekem. Hiányzott mellőlem Harry, üresnek és hidegnek éreztem a szobát. Azt hittem, jobban fogom bírni, és nem török meg már az első nap. A bukás felnyomta benne a pumát, így már azért is erős maradtam, és nem mentem át hozzá a szobába, pedig szívem szerint úgy rohantam volna át, mint egy kisfiú, aki fél a viharban. De erőt gyűjtöttem magamon, és erősen koncentráltam, hogy csukott szemem alatt ne Ő jelenjen meg, de esélyem se volt. Minden gondolom csak körülötte forgott.

Tehetetlen, magányos vergődésemből a kilincs hiábavaló lenyomódása, majd halk kopogás zökkentett ki, mikor az illető rájött, zárva van az ajtó. Kicsit morcosan keltem fel, és sétáltam az ajtóhoz. Kinyitottam, és elégedetten nyugtáztam, Harry mennyire eszméletlen jól néz ki, mikor ideges, hogy valaki meglátja.

- Nem bírtam a szobámban maradni. - mosolygott édesen, miután bejött, és visszazárta az ajtót.

Félénken néztem rá, tudtam, ez nem jó ötlet. Túl nagy a lebukás esélye, a végeredmények között természetellenesen kevés szerepel a mi javunkra. A szívem és az agyam vad csatát dúlt, mint ég és föld. Kiegészítik egymást, de soha nem fognak egyesülni, eggyé válni. 

- Ez az utolsó nyugodt esténk még nagyon sokáig. Használjuk ki! - karolta át a derekam.

Nem tudtam neki ellenállni, soha nem is fogok tudni, így aztán csak szélesen elmosolyodtam, és kézen fogva behúztam magam mellé az ágyba. Még szerencse, hogy franciaágyat kaptunk mind az öten, bár Harry-é nem volt használatban. Egymás felé fordultunk. A fejemben a reggel járt. Vajon, hogy fogjuk megoldani? De Harry is ezen gondolkozott, mivel megmondta a megoldást.

- Reggel normálisan kelünk, és amikor nincs senki a folyosón átmegyek, ha pedig kopognak, majd azt mondjuk, reggel jöttem át valamiét, mondjuk kérdezni valamit. - mosolygott rám féloldalasan, hisz az arca fele a párnán pihent.

Elégedetten bólintottam, majd nagyot sóhajtottam. Oldalra néztem, és szerintem az arcom gondterhelté vált. Harry előtt nem rejtettem el az érzéseimet, már képtelen voltam rá annyi idő után, bár most jól jött volna, mivel problémám oka Ő volt. Végigsimított a karomon, és aggódóan nézett rám.

- Mi a baj Lou? - kérdezte óvatosan.

Gondolkoztam rajta, hogy csak megrázom a fejem, és nem bántom meg, bár nem volt olyan vészesen kiakasztó dolog. Talán csak attól féltem, hogy azt hiszi, én nem szeretem Őt, ha már a kapcsolatunk végén gondolkozok. De hátha Ő is gondolt már erre. Csak sóhajtottam, és kimondtam a jól megfontolt szavakat.

- Azon gondolkoztam, mi lesz velünk, ha netán ennek vége lesz. Mármint ne úgy értsd, nem akarom, hogy már most véget vessünk a még ki sem alakult kapcsolatunknak, csak elgondolkoztam, hogy ha csúnyán érne véget, akkor az az egész bandára kihatna. Idióták vagyunk, hogy pont a másikra van szükségünk. - nevettem el magam kicsit a végére.

Néha tudok nagyon is komoly lenni, nem mindig vagyok én az a vicces srác. Mondhatnám úgy is, hogy ha közönség van, produkálom magam, így lettem én a vicces tag a bandában. De nem bánom. Harry hamar válaszolt, szinte alig gondolkozott. Ebből tudtam, Ő is agyalt már ezen.

- De ez nem hogy csúnyán, de sehogy nem fog véget érni. Ne agyalj ezen Lou, felesleges. Csak élj! Ha netán valami gond történne, majd megoldjuk, a bandára nem fog kihatni az biztos. Van annyi eszünk. - mosolygott rám kedvesen.

Azzal a kezével, mellyel az előbb végigsimított a karomon, most megtalálta az én mancsom, és köztünk a takarón összekulcsolta ujjaink. Ez megnyugtatott, és hittem neki, hogy nem lesz ebből baj. Talán csak akkor, ha kiderül a kapcsolatunk, de tudtam, egyszer meg kell majd tudnia a világnak.

- Erről eszembe jutott, hogy talán kérdeznem kéne valamit. - mosolygott rám, majd szabad kezével megtámasztotta a fejét, így könnyebben tudott a szemembe nézni. Huncut mosoly játszott az arcán, amitől én kicsit kínosan elmosolyodtam. Nem tudtam, mit szeretne, és ez kicsit kiakasztott. - Lou, járnál velem? Lennél a párom? - kérdezte édes vigyorral az arcán.

Kicsit ledöbbentem, és talán fel is húztam a szemöldököm, majd lassan bólintottam egyet. Harry most komolyan engem választott ki maga mellé még annak ellenére is, hogy tudja, nyíltan nem lehetünk együtt.

- Igen, persze! Igen! - és a bólogatáson egyre hevesebb lett.

A hangom boldogan csengett, furcsán éreztem magam, mint egy lány. Olyan érzékenynek tűntem még a saját szememben is. De ez akármennyire is megdöbbentett, nem éreztem hibának. Harry előtt soha. Előtte még a hibáim is lényegtelennek tűnnek, Ő soha nem haragszik rám semmiért. Bár én személy szerint még nem tapasztaltam, milyen Harry, mikor mérges valakire, de nem is akarom. Állítólag ki tud csinálni, ha akar.

Szélesen elmosolyodott zavaromra, és bénázásomra, majd ellökte magát az ágytól, és fölém kerekedett. A szemeit figyeltem, olyan csodásan zöld volt. Annyira szépen csillogott, mint még soha semmi. Talán még a csillagok sem ragyognak szebben. Lassan közelebb hajolt hozzám, és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. Nem hittem, hogy lehet ennél szebben csókolni, de neki sikerült, mikor bevonta nyelveinket. Mindent kizártam, csupán Harry-re koncentráltam. Semmi más nem számított, csak Ő. Végre az enyém, hivatalosan is. Kár, hogy ezt csak ketten tudjuk, senki más. Megfordult a fejemben, hogy elmondhatnánk a srácoknak legalább, de kitudja, mi lenne belőle. Talán ezek után más szemmel fognak ránk nézni, mintha melegek lennénk. Ekkor tudatosult bennem, hogy én tulajdonképpel férfivel járok, és férfit szeretek, aki történetesen a legjobb barátom volt. De én nem vagyok meleg. Legalábbis nem érzem annak magam, hisz ha meglátok egy lányok szerint jó pasit, nem rohanok oda hozzá, hogy "basszus milyen jól nézel ki!". Nekem csak Harry kell, ami ijesztő valahol tekintve, mennyire közel álltunk egymáshoz eddig is.

Végül eltávolodott, és széles vigyorral nézett rám. Én is mosolyogtam, majd kinyögtem.

- Kár, hogy ezt senki nem fogja tudni... - kicsit oldalra néztem, de még így is láttam, ahogy elhúzza a száját.

- Tisztában vagy vele, mekkora hangulatgyilkos vagy? - csóválta meg a fejét, és szeretetteljesen nézett rám. - Akkor mondjuk el nekik. - csillantak fel a szemei.

Az ajkaim kicsit összepréseltem, és aggodalmasan néztem oldalra. Bár én is tudatni akartam a srácokkal, van párom, csak abban nem voltam biztos, hogy ennek Ők is ugyanannyira örülnek-e, mint én és Hazz.

- Még várjunk egy kicsit. Majd ha úgy hozza a helyzet, oké? - kértem óvatosan.

Kicsit visszafogta a mosolyát, de az arcán nem láttam, hogy ez rosszul esett volna neki. Aprót bólintott válaszul, majd nyomott még egy puszit a számra, és mellém dőlt. Tudtam, hogy Ő is tart a véleményektől. Tisztában voltunk vele, hogy ha nyilvánosságra hozzuk, az egész világ megrendül. A rajongók elvesztik a belénk vetett hitüket, hogy egy nap majd a párjuk leszünk. Szép kis példát fogunk mutatni majd a világnak.

De a rossz gondolataim elűzte két erős kar, mely átkarolt, és magához húzott. Oldalt fordultam, hogy kényelmesebben legyünk. Ahogy mindig is szoktunk feküdni, Harry hátulról átkarolt, és a nyakamba temette arcát. Vállam kicsit csiklandozták göndör fürtjei, de nem érdekelt. Lábainkat egybe fontuk, mintha össze akarnánk forrasztani testünket. Mosolyogva hunytam le a szemem, és csak jó dolgok jutottak az eszembe. Ismét van párom, és szerelmes is vagyok.

Reggel kopogásra ébredtem, ami nagyon nem esett jól. Nem tudom, mit álmodtam, de nem akartam belőle felkelni. Megnyugtató és boldog voltam, de ez a dörömbölés rosszkor jött. Álmosan sóhajtottam egyet, és át akartam fordulni, mikor eszméltem, mi is történt velem az este pontosan. Ettől féltünk. Nem mi keltünk fel hamarabb.

- Harry! - ráztam meg a mögöttem alvó srácot.

Válaszul, csak egy álmos "Hm?" érkezett, miközben arcát a párnába fúrta. Ilyenkor nagyon utáltam, hogy jó alvó. Imád sokáig aludni, ha nincs programunk, általában délig kis sem kel az ágyból, de most a pokolba kívántam ezt a tulajdonságát.

- Harry, kelj fel! Kopogtak! Rá fognak jönni, ha nem találunk ki valamit! - próbálkoztam halkabban beszélni, és közben egyfolytában rázogattam.

- Akkor rájönnek. - motyogta halkan, féloldalas szájjal a párnába.

Teljesen ledöbbentem, és lassan elhúztam tőle a kezem. Azt hittem, tiszteletben tartja a tegnap esti kérésem, és még nem mondjuk el senkinek, de most nem érdekelte. Csak próbált visszaaludni. Nem hittem el, hogy ennyire nem vagyok neki fontos. Hogy fontosabb neki az álma, mint Mi.

- Kösz, Harold. Nem ezt vártam. - mondtam mérgesen.

 A fejére nyomtam az én párnám is, hogy nyugodtan tudjon aludni, majd kimásztam az ágyból. Az ajtó elől lépteket hallottam, szerintem a zaklatónk felhagyott a próbálkozással, és elment. Kicsit megkönnyebbültem, de Harry reakciója nagyon nem esett jól.

- Lou! - mondta halkan mögülem.

Hallottam, ahogy az ágy megnyikordul, amint felül. Megálltam, de nem fordultam hátra. Vártam, mit hoz ki a helyzetből. Nagyon reménykedtem benne, hogy azt nem gondolta komolyan, csak az álmosság beszélt belőle.

- Nem úgy gondoltam, ne haragudj. Tudom, hogy nem akarod elmondani még. Lehet jobb is, ha várunk még. Sajnálom. - mondta halkan.

Nagyot sóhajtottam, és megfordultam. Én is így gondoltam, hogy ezt fogja mondani. Kicsit elmosolyodtam, mire Ő is. Lehajoltam hozzá, és nyomtam egy puszit az ajkaira, majd felhúztam állásba.

- Ideje visszamenned a szobádba mintha mi sem történt volna. Kicsit túrd össze az ágyad, mintha használtad volna. - mosolyogtam rá óvatosan.

Csak sóhajtott egyet, és elhúzta a száját. Neki sem volt jó ez a nagy titkolózás, én mégis féltem elmondani bárkinek is...egyenlőre nem. Majd kicsit később. Kaptam még egy kétségbeesett búcsúcsókot az ajkaimra, majd miután kinézett, és megállapította, hogy nincs senki a folyosón, átment a szemben lévő, saját szobájába.

Kifújtam magam, és bementem a fürdőbe. Épphogy megborotválkoztam, kopogtak. Még szerencse, hogy elment Harry. A borotvám a csap szélére tettem ideiglenesen, majd megtöröltem az arcom, és kinyitottam az ajtót. Niall állt velem szemben.

- Végre, hogy reagáltál. - mondta vigyorogva.

Ebből rájöttem, Ő kopogtatott elsőre is. Kérdőn néztem rá jelezve, mondja meg, miért zaklat. - Paul küldött, hogy keltselek fel. Lassan el kell kezdenünk bepakolni a buszba, különben nem fogunk tudni időben elindulni. Már csak Te meg Hazz voltatok hátra. - mosolygott.

Bele gondoltam, mi lett volna, ha pár perccel később megy vissza Harry a saját szobájába. Akkor talán lebukunk Niall előtt. Bár ez lett volna a legkevesebb, hisz tulajdonképpen a testvérünk. Viszont én valamiért még mindig nem akartam, hogy megtudják. Akkor ezt hinnék, mi tényleg melegek vagyunk, pedig nem. Ez abból is látszik, hogy volt barátnőnk, bár én soha nem kezeltem úgy El-t. Inkább tekintettem a társamnak, mint szerelmemnek.

Gyorsan magamra kaptam pár ruhát, majd elrendeztem a külsőm. Ezután felkaptam a ki se csomagolt táskám, és lementem a parkolóba, ahol már várt minket a nagy, fekete turnébusz. Komolyan mondom akkora volt, hogy ha nem tudnám, hogy ez egy sima busz, azt várnám, hogy mindjárt szárnyai is lesznek, és felszáll velünk. Fent Zayn javában pakolt, míg Niall és Liam már készen ücsörögtek a kanapén. Jó alaposan, tátott szájjal megvizsgáltam az ideiglenes otthonunk három hónapig. Tényleg csodaszép volt, és modern. A piros és a fekete volt a domináló szín. Két nagy szekrény volt beépítve a konyha és a fürdőszoba között, oda kellett kipakolnunk a cuccunk. Én gyorsan kidobáltam, miközben Harry is megérkezett. Mellém lépett, és huncut mosollyal az arcán elkezdett pakolni Ő is. Közben többször is hozzám ért, vagy végigsimított az arcomon. Azt akartam, hogy ott helyben csókoljon meg, de nem lehetett.

Egyszer Paul jött be. Elmagyarázta, hogy Ő lesz a sofőr, de van még egy férfi, aki váltja Őt. Ők ketten elől vannak, ahova mi egy ajtón át tudunk oda menni, de ha nem muszáj, ne zavarjuk Őket, mert elől szűkös a hely. Inkább használjuk a buszon belüli kis vezetékes telefont, amin egyből hozzájuk szólhatunk.

Így aztán mi még javában pakolgattunk, rendezgettünk, mikor már elindult a busz. Meglepően simán ment. Mintha normális lakásban lennénk, nem pedig buszban. Egyetlen egy zökkenőt nem éreztünk meg, semmit. Tetszett ez a hely, kezdtem nagyon megszereti. A folyosó két oldalán két-két ágy volt, míg egy valaki a kanapékon aludt, amit ha kihúztunk egy franciaágy lett belőle.

- Stip-stop a kanapé! - ugrottam oda, mire a srácok elhúzták a szájukat, és beszóltak, hogy "ez nem ér", de elfogadták, hisz én voltam a gyorsabb.

Ezután szépen lassan mindenki elfoglalta az ágyakat, még Loki is kapott egy apró kutyakosarat a buszon, de neki jobban tetszett Niall ágya, így áttelepedett oda. A szöszi természetesen nem szólt érte semmit, hisz imádta a kutyust. Én elrendeztem a Nike táskám tartalmát is, ami főleg a laptopomból, és még pár vezetékből állt. Megörültem, amikor megtaláltam a megfelelő Jack-dugós darabot, és a tévéhez sétáltam, ami mellett volt, egy minihifi is.

- Srácok, zene? - kérdeztem.

Mindenkinek felcsillant a szeme, és egyből bólogattak. Bedugtam a vezeték egyik végét a hifibe, míg a másikat a telefonomba, és elindítottam az egyik kedvenc, végtelennek tűnő lejátszási listámat. De persze, csak normális hangerőn, hogy mellette még tudjunk beszélgetni. Pontosan nem tudtuk, honnan szól, de a plafonon lévő kis fekete résekre tippeltünk. Lehuppantunk a kanapékhoz, és kényelembe helyeztük magunkat.

- Olyan kicsi ott a hely, lehet átpártolok hozzád éjszakára Lou! - huppant le mellém Hazz, és átkarolta a vállam.

- Oké. - egyeztem bele közömbösséget színlelve, de nagyon örültem neki.

Ezt a srácok csak poénnak vették, de mi ketten nagyon jól tudtuk, hogy a kicsi ágyak tökéletes kifogást nyújtanak az együtt alvásunkhoz. És mindenki jól is járna, hisz Harry alszik az egyik alsó ágyon, ahova Loki is fel tud ugrani, így még a kutyának is lenne egy külön ágya. Végül feltaláltuk magunkat, és elkezdtünk Xbox-ozni. Már nagyon régóta játszhattunk, de persze jól szórakoztunk. Én kimentem a konyhába inni. Kinyitottam a hűtőt, és benézte. Azt vártam, hogy üres lesz, és mindjárt telefonálhatok előre Paul-nak, de legnagyobb meglepetésemre a hűtő dugig volt. Bár nem is tudom, mit vártam. Hisz könyörgöm, ez egy luxusbusz. Ki vettem egy kis üveg vizet, és a pultnak támaszkodva megittam majdnem a felét. Hiába énekes vagyok, nagy a tüdőm. Ment volna még tovább is egy szusszal, ha két kar nem karolja át a derekam, és húz magához hátulról. A szemeim ijedten kerekedtek ki, és félrenyeltem. Köhögve hajoltam előre. Gyorsan megfordultam, és ijedten néztem a mögöttem álló Harry-re. Még mindig köhögtem, Ő pedig aggodalmasan próbált valahogy megnyugtatni, de nem nagyon ment. Végül sikerült rendeznem magam, és kiegyenesedtem előtte.

- Nem akartalak megijeszteni. - mosolygott rám kedvesen, mikor a pultnak dőltem, Ő pedig közelebb jött hozzám.

Ijedten néztem csodás zöld szemeibe, mikor közeledni kezdett felém. A mellkasára tettem a kezem, és megálljt parancsoltam.

- Harry, ezt itt nem szabad! - néztem ijedten a folyosóra, bár, oda, ahol mi álltunk, nem láthattak be a nappaliból.

- Nem látnak, játszanak. Csak egy csókot! - nyafogott nekem halkan.

Harry-nek soha nem tudok nemet mondani, ezt már megtanulhatta volna, de azért megkíséreltem. Hát nem jött össze. Elmosolyodtam, mire felbátorodott, és ismét hajolni kezdett felém. Szánk végül összeért, és azonnal vadul kebeleztük be a másik ajkát. Mámoros érzés volt, én pedig nem tudtam betelni vele. Többet és többet akartam, de az agyamban a kis vészvillogó folyamatosan ment, miszerint itt, most abba kell hagynunk, különben lebukunk. Lassan távolodtam el Harry-től, aki még kicsit az ajkaim után kapott, majd kinyitotta a szemét. Nyomtam egy puszit az orrára, majd kibújtam alóla, és az üveggel a kezemben visszamentem a többiekhez. Kicsit rossz volt ennyire feszélyezve érezni magam, ennyire hamar ott hagyni, de muszáj volt.

(2013.11.27. szerda)

A srácok ismét ott ülnek Dr. Grey előtt, aki elégedett mosollyal pásztázza őket. Örül, hogy már teljesen megnyílnak előtte. Azt hitte, nehezebb dolga lesz, de kellemesen csalódott.

- Az előző foglalkozáskor a buszba költözésnél hagytuk abba. Kérem innen folytassák! - mosolyog a srácokra kedvesen a Doktor.

Ezúttal ismét Louis kezd bele, bár tudja, a múltkor is Ő fejezte be a mesélést. De ezt szeretné most Ő folytatni. Harry ezt tiszteletben tartja, eléggé ismeri már párját.

Atlantába autóztunk éppen, már egy hét telt el, de Harry csak párszor aludt mellettem. Így is elég hülyén nézett ki, mikor reggel el kellett viccelünk a dolgot, hogy miért aludtunk egymás karjaiban. Így aztán már ily' módon sem érintkezhettünk. Imádtam, mikor a srácok Xbox-oztak. Ilyenkor én általában mindig kilógtam a konyhába valamiért, Harry pedig mindig utánam jött valamiért. Most is kimentem azt mondva, keresek chips-et a konyhában. Eszem ágába sem volt keresni, majd azt mondom, nem találtam. Harry pedig pár perc után megjelent. A pultnak támaszkodva vártam Őt. A fal takart minket, nem láttak ide a srácok a folyosó másik végéről. Meg amúgy is jobban el voltak foglalva a focival. Niall verhetetlen volt, de most Liam is nagyon jó formába volt, Zayn pedig mindkét csapatot erősítette kicsit a taktikában...magyarul néző volt, és egyfolytában beleszólt.

De nekünk ez tökéletes volt, hisz így kicsit lehetünk kettesben, még ha csak pár percre is. Harry elém lépett, és édes mosollyal az arcán összekulcsolta ujjainkat.

- Hiányoztál. - motyogta nekem.

Ezt hallva szélesen elmosolyodtam, és felelni akartam egy "te is nekem"-mel, de nem volt rá lehetőségem, mivel megcsókolt. Bár tudta nagyon jól, hogy Ő is nekem. Így aztán nyelveink vad táncba kezdtek. Azt hiszem, mindig is Harry volt az irányító nálunk, de nem zavart. Most is Ő diktálta a tempót, én pedig élveztem, hogy végre nem kell figyelnem semmire sem csók közben, csupán élvezni. A kezei beférkőztek a pult és közém, így erősen a fenekembe tudott markolni. Ilyet még soha nem csinált, de tetszett. Megeresztettem egy halk sóhajt ajkaira, mire elmosolyodott, majd folytatódott nyelvünk tánca. Kezeim a nyaka köré fontam, és a hajába túrtam mindkét kézzel. Nem akartam leállni. Egyszerűen képtelen voltam most elszakadni Harry-től. Túlságosan régen érintkeztem már vele ilyen módon. Utáltam magam, hogy nem bírok már eltávolodni, de egyszerűen akartam Őt. Pedig tudtam, már nagyon veszélyes vizeken evezünk, de ez akkor mégsem zavart. Csak rá koncentráltam. Szorítására a fenekemen, ajkára az ajkaimon, selymes tincseire az ujjaim között, ágyékára az ágyékomnál.

- Te jó ég! - hallottam egy ijedt hangot halkan, mégis közelről.

A szemem kipattant, gyorsan bújtam ki Harry megül, és ijedten néztem a velem szembe álló Zayn-re. Éreztem, ahogy az arcom pirosba öltözik, míg szépen lassan Harry is megfordult, de semmi érzelmet nem mutatott. Zayn arca ijedt volt és kétségbeesett. Talán egy cseppnyi undor is megbújt ott, de ez semmi volt a lepettség mellett.

- Mi a kurva eget csináltatok? - kiabált ijedten.

- Zayn... - indult meg felé Harry komolyan, de a srác csak egyet hátrált.

Harry lepetten torpant meg, mikor Zayn megőrizte a köztük lévő távolságot, és hitetlenkedve megrázta a fejét. Ettől féltem. Liam és Niall feje jelent meg az ajtóban Zayn kiabálásának hallatán. Nem tudták, mi a gond.

- Csináljátok még egyszer! Nézzétek! - mutatott először ránk Zayn, majd Niall-nek és Liam-nek szólt.

Erre már mi is lepetten néztünk Harry-vel. Még egyszer?! Ez az egy csók is elég nagy galibát okozott.

- Na, gyerünk! Hadd lássák Ők is! - erősködött Zayn.

Talán azért akarta ezt, hogy meggyőződjön róla, nem csak képzelődött. Ellenben mi nem akartuk, és rossz érzés volt, hogy minden szem ránk szegeződött.  Megfordult a fejemben, hogy talán el kéne játszani, hogy Zayn képzelődik, de nem lenne értelme. Egyszer úgyis kiderülne. Harry megfogta a kezem, összekulcsolta ujjainkat, majd előrébb állt.

- Oké. - kezdett bele Harry komolyan.

- Háh. - szaladt ki Zayn száján elégedetten.

- Nem így akartuk elmondani, de együtt vagyunk Lou-val. - mondta komolyan szerelmem.

- Mi? - lepődött meg Zayn is.

Liam és Niall szeme először kikerekedett, majd Liam kapcsolt először.

- Rendben, ez jó vicc, Te meg még be is veszed Zayn? - nevetett.

Itt Niall-ből is kitört a nevetés. Ha úgy jobban belegondolok, ez nem is csoda, hisz mi mindig csak poénkodtunk. Egyfolytában szivattuk őket, nem csoda, hogy most nem hisznek nekünk.

- De én láttam, ahogy smároltak a konyhában. - akadékoskodott Zayn teljesen jogosan, hisz nem őrült meg, jól látott mindent.

- Istenem! - akadtam ki már én is, és mérgesen megforgattam a szemem, hogyan lehetnek ilyen idióták.

- Jól van, most örüljetek! - mondta határozottan Harry, és egy rántással magához szorított.

Ajkait az enyéimre nyomta, amitől az én szemem automatikusan lecsukódott. A hangok elhalványodtak körülöttünk, csupán nyelvünk mozgására tudtam figyelni. Nem érdekelt a következmény, abban a pillanatban nem. Akkor csak Harry számított nekem, senki más. De nem tarthatott sokáig sajnos ez a csók, hamar eltávolodtunk. Ekkor visszacsöppentem a valóságba, és kérdőn a többiekre néztem. Most már semmi kétséget nem láttam az arcukon, elhitték. Zayn elfordult, és csak fél szemmel lesett minket, gondolom, nem akarta ezt még egyszer átélni, ami kicsit bántott is. Liam és Niall szeme lepetten kerekedett ki, a szöszinek még a szája is tátva maradt.

- Oké..ez meg mi a... ? - akarta folyatni Liam, de inkább félbe hagyta, hogy ne káromkodjon.

- Te jó ég, ez mindent megmagyaráz! Sejtettem, tudtam! - ugrott kicsit Niall, mire elmosolyodtam. Ő legalább boldogan fogja fel, és nem néz minket számkivetettnek. Igaza volt, a jelek már utaltak erre, de egyikük sem tudta, hogy ez nem vicc, vagy csak nem merték összerakni a képet.

- Oké, sürgős One Direction megbeszélés MOST! - akadt ki Zayn, és a nappaliba tolt mindenkit, majd leültetett minket az asztalhoz. Mi egymás mellett ültünk Harry-vel, míg velünk szembe a három bandatársunk. Kicsit olyan érzésem volt, mintha kihallgatáson lennénk, de elhessegettem ezt a gondolatot, hisz a testvéreimről van szó. Este volt, és a buszban égtek a lámpák. Még szerencse hogy sötétített ablakok vannak. Kifele semmit.

- Mióta? Miért? Hogyan? Hogy gondoltátok? - bombázott minket a kérdésekkel Zayn.

- A verekedés óta. Akkor este csókolóztunk először. Miami-ban, a hotelben lettünk egy pár hivatalosan is. -  magyarázta mellettem Harry, mintha tegnapi meccs eredményét tárgyalnánk meg éppen.

- De az már több, mint két hét. Hogy nem vettük észre? - csóválta meg a fejét Liam.

- Mert nem akartuk, hogy észrevegyétek. - szóltam halkan, mire Niall egy rosszalló pillantással illetett.

- Pedig mi megértettük volna már akkor is. - csóválta meg a fejét a szöszi, de azért vigyorgott.

Kis csend telepedett közénk. Láttam a srácokon, hogy most tele vannak kérdésekkel, de jó jelnek vettem, hogy nem láttam rajtuk ellenvetést, gyűlöletet vagy undort. Mindenki mérlegelt kicsit magába, míg mi egymás kezét szorongattuk az asztal alatt Harry-vel. Liam vett egy mély levegőt, majd megszólalt.

- Nem akarom, hogy azt higgyétek, nem örülök nektek, mert nem erről van szó. Tény, hogy ez kicsit furcsa, de majd megszokjuk. Viszont ezt senki nem tudhatja rajtunk kívül. Gondoljatok bele! Most senkinek nincs barátnője a bandából, csak Zayn-nek, aminek már elnézést, de a rajongók nagyon örülnek. Így hitegetik magukat, hogy megkaphatnak maguknak valamelyikünket. Viszont ha kiderül, hogy együtt vagytok, összetöritek a rajongók szívét. Arról nem is beszélve, hogy az egész média arról fog csámcsogni, miszerint Ti ketten melegek vagytok. - magyarázta el Liam a jövőt.

Ezekkel mi is tisztában voltunk, nem akartuk elmondani a világnak, Isten ments. Liam nagyon okos és körültekintő. Mindenre gondol, tudja, hogy ebből baj lehet, bár ezt mi is felfogtuk.

- Mi nem vagyunk melegek! Csupán a másikhoz vonzódunk. Ez két különböző dolog! - akadt ki Harry.

Örülök, hogy megvédett minket, hisz én is ezt éreztem. Nem voltam meleg, csupán Harry-t szerettem.

- Miért a párotok nem férfi? - kérdezte tőlünk Zayn nekem Hazz-ra, míg nála rám utalva.

Itt lehajtottuk a fejünket, és kicsit elszégyelltük magunkat. Igaza volt, de ez akkor sem esett jól, hisz én nem fogok más férfit szeretni soha, csupán Harry-t...talán még más lányt sem.

Az asztal alatt erős rúgást éreztem, ami éppen a bokámat találta el. Ijedten szisszentem fel, és felhúztam a térdem, hogy kezeim közé szoríthassam a sajgó bokám. Harry egyből a kezemre tette a kezét, és aggodalmasan nézett rám. A szeméből kivettem, hogy mindjárt megkérdezi, mi történt, de Liam megelőzte.

- Bocs Lou, nem neked szántam. - nézett rám elnézően, majd egy rosszalló pillantást vetett a mellette ülő Zayn-re.

- Mi van? Engem akartál bokán rúgni? Na szép! - nevette el a végét a fekete hajú srác.

Hálás voltam Liam-nek, hogy megvédett volna minket, még ha el is vétette kicsit a célpontját. A jó szándék vezérelte, és ez a lényeg.

- Akkor nem ítéltek el minket? - kérdetem óvatosan.

A srácok egyszerre megrázták a fejüket, és egy-egy kisebb (vagy éppen Niall esetében) nagyobb mosolyt eresztettek meg felénk.  Ez teljesen megnyugtatott. Harry elégedetten szorította meg a kezem, melyet idő közben ismét ölébe vett. Ezután a srácok elkezdtek minket kifaggatni, de már nyugodtan voltam Harry-vel.... a srácok előtt legalábbis nyugodtan.

Louis sietősen zárja le a történetét, amit a Doktor is észrevesz. Harry tudja, párjának nehéz beszélnie a magánéletünkről, és a srácokkal elhangzott beszélgetésről.

- Miért ugrott ekkorát Louis? Miért nem mesélte el nekünk, miről beszélgettek a bandatársaikkal? - kérdezi Dr. Grey, miközben a szemüvege mögül vizsgálgatja a fiút.

- Mert nem tartottam fontosnak. - rántja meg a vállát egyszerűen Louis, de a Doki sem hülye, tudja nagyon jól, nem ez az ok.

Dr. Grey feljegyzi magának, hogy Louis-n milyen dolgokat vett észre. Ezzel majd a végén fognak foglalkozni. 

- Akkor kérem, meséljék el nekem ezt a beszélgetést, hisz nyilván kifaggatták magukat a bandatársaik! - mondja a Doktor, és a srácokat figyeli a szemüvege mögül.

Harry kérdőn néz Louis-ra, de Ő csak maga előtt vizslatja a szőnyeget. Haz nyugtatóan megsimítja párja kézfejét hüvelykujjával, majd belekezd.

Örültem, hogy végre felvállalhatjuk a kapcsolatunkat, még ha csak a srácok előtt. Én már ezt is fél-sikernek könyveltem el. Tudtam, Louis nem egykönnyen nyílik meg, ha ilyen dogokról van szó, pedig én szívesen elmondtam volna az egész világnak is. Csupán számolni kellett a következményekkel, amit Liam is elmondott nekünk az imént teljesen jogosan. Utáltam, hogy minden ennyire nehéz. Miért? Miért nem élhetünk úgy, mint minden átlag srác a földön?  De nem, nekünk híresnek kellett lennünk! Bár jól van ez így, hisz mindig is erre vágytam, és most végre énekelhetek a világnak. Arról nem is beszélve, ha nincs a banda kihagyok négy csodás srácot az életemből, akik közül az egyik történetesen a párom lett.

Vártam a kérdéseket, hisz egyértelmű, hogy most ki fognak faggatni minket.

- Akkor ezért aludtatok együtt mostanában olyan sokat, ezért nyitottátok ki a hotelben együtt az ajtót. És az a sok puszi és ölelés sem játék volt. - jött rá Niall.

Láttam, ahogy Louis elpirul kicsit, ezen magamba kuncogtam. Soha nem volt ilyen kis félénk, de amióta szerelmemként van mellettem kicsit visszafogta magát. Egyértelműen látszik rajta, hogy szerelmes, amit jó jelnek tekintek.

- Otthon az egyik ismerősöm is meleg volt. - jegyezte meg Liam, mire gonosz pillantást lövelltem felé. Egyből kapcsolt. - Persze tudom, hogy veletek más, de most úgy értettem, hogy láttam már közelről azonos nemű kapcsolatot. Hogy is kérdezzem....Ki a férfi és a ki a nő? - óvatoskodott Liam.

Láttam, ahogy Zayn felkuncog, míg Niall félrenyelt. Louis-val kérdőn összenéztünk. Fogalmunk sem volt, ezt hogy érti Liam.

- M-mi? - kérdezte dadogva Lou.

Liam kicsit elszégyellte magát, látszott, hogy most kicsit zavarban van.

- Akkor Ti még nem...? - mutogatatott köztünk, mire én lepetten húztam fel a szemöldököm, Lou pedig lehajtotta a fejét, és sebesen rázni kezdte. Liam kérdése eléggé meglepett, de valahol várható volt, hogy erre is rá fognak kérdezni.

- Uh, akkor bocsi srácok. - nevetett fel kínosan Liam, és megdörzsölte a tarkóját.

- Bár ahogy én elnézem, Lou lesz a lány. Csoda!...és részvétem. - nevetett először Zayn, majd kicsit megkomolyodott.

Azt hiszem, mindannyian levettük, hogy miért mondta; részvétem. Mérges pillantást vetettem a srácok felé, hogy lehetnek ennyire modortalanok. Oké, hogy még nem feküdtünk le, de azért még majd egyszer szeretnénk, és jó lenne, ha nem vennék el a kedvünk teljesen a dologtól.

De most, hogy így belegondoltam, tényleg Louis lett a visszafogottabb, és én lettem az irányító a kapcsolatunkban. Azt hiszem, tényleg jó megfigyelők már ennyi idő alatt, és tényleg én vagyok a férfi a kapcsolatunkban. Féltem, hogy Louis ezután el fog rettenni tőlem, pedig én semmiképp sem kezelném lányként Őt. Tisztában vagyok vele, hogy mindketten férfiak vagyunk egóval, így hagyni kell egymást érvényesülni. Fájdalmat szeretkezés közben meg pláne nem tudtam volna okozni neki, és reméltem, ezzel Ő is tisztában volt.

Louis mindeközben csak lehajtotta a fejét, és szerintem pirult rendesen. Én rosszalló pillantásokat vetettem Zayn felé ismét. Hogy lehet ennyire bunkó?! Ezt látta, és elnézően tekintett vissza rám. Én csak megcsóváltam a fejem egy amolyan "leállhatnál már" nézéssel. Elmosolyodott, és előkapta a telefonját. Szerintem csak azt nézte meg, van-e értesítője, mert egyből le is tette az asztalra. Persze volt, rengeteg Twitterről, de azok mind csak a rajongóktól jöttek. Gondolom, Őt az SMS érdekelte Perrie-től vagy fene tudja. Louis is felnézett, majd Niall kérdezgetett minket.

- És szeretnétek, hogy kiderüljön? Mit csináltok, ha lebuktok? - kérdezte izgatottan.

- Nem tudjuk Niall. Még semmit nem tudunk. - mondta Louis határozottan.

Láttam, hogy Niall még kérdezni szeretne, de Loki félbeszakította, mivel nyüsszögve sietett be hozzánk, és a nappali közepén elkezdett forogni körbe-körbe. Közben esdeklő pillantásokat vetett Liam felé. A srác egyből kapcsolt, és benyomta maga mellett Zayn telefonját, hogy megnézze az időt. Mikor meglátta, idegesen nézett a kutyusra, majd felállt. Így Zayn-nek is fel kellett állnia, hogy kiengedje a középen ülő Liam-et. A srác sietősen a kutyus felé vette az irányt.

- Éhes vagy, igaz Loki? Láttam, idő van. Gyere, adok neked kaját. - simogatta meg a kutyus buksiját, aki farok csóválva követte gazdáját a konyhába.

Már megtanultuk, hogy Loki 5-kor jelez, Ő bizony éhes, és szeretne vacsorázni. Hihetetlen ez a kutya. Ennyire jó lenne a biológia órája? Van, hogy teljesen pontos, órát lehetne hozzá állítani. Imádtam azt a kis szőrmókot.

Az óra pityegése erőszakosan vág Harry hangjába, aki egyből elhallgat.

- Elnézést Uraim, két nap múlva innen folytatjuk, és elmondják, hogyan mondták el a szüleiknek! - mondja a Doktor.

A srácok felállnak, és elköszönnek, majd kimennek. Kint Harry megfogja társa kezét, és hüvelykujjával megsimítja Louis gyűrűjét. Erre a srác elmosolyodik, majd elmennek.

(2013. 11. 29. Péntek)

A srácok lelkesen lépnek be a Doktor-hoz, aki szintén elmosolyodik, mikor meglátja őket. Nagyon megszerette a két srácot, és úgy érzi, tényleg tudna rajtuk segíteni. A szokott módon leülnek.

- Most ha nem tévedek az következik, mikor a családjuknak mondják el, nemde? - kérdezi a Dr. Grey, mire mindkét srác egyszerre bólint. - Nagyszerű, akkor kezdjék kérem! - int egyet, mire Louis kérdőn néz Harry-re.

Némán beszélnek, már szavak sem kellenek. Louis kezd bele, miközben társa ismét gyűrűjét kezdi piszkálni. Sokat jelent neki az a kis ékszer.

A srácok már tudták a titkunk, és úgy másfél hónapra rá kaptunk három szabadnapot. Már hetek óra azt terveztük Harry-vel, el akartuk mondani a családunknak, de mivel nem éppen egymás mellett lakunk, így megkértük őket, hogy szervezzenek egy közös találkozót. Mondtuk, hogy fontos dologról akarunk beszélni velük, és kértük, hogy ne nyilvános helyen találkozzunk. Másnap már csörgött is a telefonom, és Anya elmagyarázta, hogy nálunk fogunk összegyűlni, már le is beszélték Anne-nel. A szervezés megvan, most jön a nehezebb része.

Tűkön ültünk a repülőn végig. Legalábbis én nagyon féltem és izgultam, míg Harry próbált nyugtatni, de persze Ő is ideges volt. Elaludtam a vállán, és jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy ki lát meg. Bár azért csak nem kellett volna a világ előtt lebuknunk.

- Lou! Szerelmem, kelj fel! Leszállunk! - simogatta Harry lágya arcom.

Lassan nyitottam ki a szemem, és álmosan meredtem zöld íriszeibe. Olyan meseszép volt az arca, a szeme, soha nem akartam mást nézni. Reggeli ébresztőcsókot akartam tőle lopni, hogy jól induljon a napom, de elhúzta a fejét. Értetlen néztem rá, mire a fülemhez hajolt.

- Itt nem lehet! - suttogta, majd lágyan megharapta a fülcimpám, mire idegesen kezdtem fészkelődni.

Ekkor már én is észleltem, hogy a gépen vagyunk, de ez eddig valahogy elmaradt. Leszálltunk, és egy bérelt autóval megindultunk. Harry vezetett, pedig felajánlottam, hogy ezúttal aludjon Ő, majd én vezetek. De makacsul ragaszkodott a felálláshoz, így beültem az anyósülésre. Az út alatt beszélgettünk csupa jelentéktelen dologról csak, hogy enyhítsük feszültségünk.

Már közel jártunk Doncaster-hez, így egyre jobban izgulni kezdtem. A város szélén jártunk, 5 perc, és a házunknál leszünk. Idegesen ropogtatta ujjaimat. Harry ezt látva a combomra csúsztatta a kezét, hogy nyugodjak meg. Egy utcára voltunk a házunkról, de Harry más fele kanyarodott. Éppen szólni akartam, de megállt egy elhagyatott parkolóban. Lepetten néztem rá, de Ő huncut vigyort villantott.

- Mi keresünk itt Harry? - kérdeztem zavartan.

- Elejtünk egy tisztességes csókot. - mondta határozottan, és az ülésem oldalához nyúlt.

A levegő ijedten szaladt ki a számon, mikor hirtelen hátradöntött fekvésbe. Gyorsan felettem termett, egyik térdén lábaim között támaszkodott. Huncut vigyorral az arcán hajolt le hozzám. Ekkor már nem volt több kérdésem, csak édes csókjára vágytam. Ha már meg kell osztanunk a családunkkal, mik lettünk, legalább tisztességesen merítsünk erőt. Igen, féltem a Anya véleményétől, bár tudtam, vele igazán megbeszélhetek mindent. De ezt senkinek nem egyszerű. Hisz nem állhatok elé, hogy: "Szia Anya, képzeld, buzi lettem, és Harry-t szeretem!". Nem ezt még nekem is nehéz elfogadnom, de itt van mellettem Hazz, és segít benne, mint a párom. Nem vágytam többre, csak nyugodtan leélni vele az életem, de tekintve kik vagyunk, ez nem fog sikerülni. Ha nem szakítnak el minket, a titok tesz tönkre mindent köztünk.

De ezzel nem foglalkoztam, jobban lekötött Harry ajka az enyémen. Nyelvének minden egyes mozdulása érzékeltette velem, hogy csak mellette akarom leélni az életem. Nyelvünk kétségbeesetten kapaszkodott a másikba, miközben ujjaim göndör tincset fogták közre. Oldalam cirógatta lágyan, levette az eszem. Soha nem akartam ezt abbahagyni, de egy közelben elmenő autó lámpája még csukott szemhéjamon keresztül is kivakított az alkonyban, így eltávolodtunk. Harry enyémnek döntötte homlokát, úgy szuszogtunk egymás ajkára. Újra meg akartam csókolni...újra meg újra.

- Annyira szeretlek. - leheltem lágyan ajkaira.

- Bármi történjen, együtt maradunk. Megígérem. Te vagy az életem. - suttogta lágyan.

Lehunytam szemem, és pár percig csak élveztem, hogy ennyire közel van, hogy magam mellett tudhatom. Éreztem bódító illatát, éreztem teste forróságát, és ennél többre nem is vágytam. Lágyan leheltem csukott szemmel egy puszit ajkaira, majd ismét homlokunk érintkezett. Ő is megismételte ezt, de ezúttal visszamászott helyére. Egy sóhajjal nyitottam ki a szemem, és állítottam vissza az ülésem. Tudtam, hogy egyszer vége lesz, de reménykedtem benne, hogy nem ilyen hamar. Harry kikanyarodott a parkolóból, majd elindult a házunk felé. Bambulva figyeltem a Nap utolsó sugarait, melyek rózsaszínre festették az amúgy már fekete eget. Későn érkeztünk, mi tagadás. Imádtam hazajönni a családomhoz, most legszívesebben mégis inkább dolgoztam volna még. A szívem a torkomban dobogott, mikor Hazz lefékezett a kapu előtt. A kocsik kint sorakoztak, mindenki itt van, bár mi már előre kijelentettük, hogy egy Hotelben fogunk aludni. Ugyan sajnálták, és kíváncsiak voltunk az okára, csak annyit mondtunk, hogy majd megtudják. Elfogadta mindenki, hisz már felnőttek vagyunk, bíznak bennünk.

Aggodalmasan méregettem a házat, mely a vidámság és a zsivaj tárháza volt mindig is, most mégis vészjóslóan magasodott elém. Mintha sejtené, mik fognak elhangzani falai között. Harry bíztatóan combomra helyezte kezét. Felé fordultam, és szerintem sütött arcomról az aggodalom, De Ő boldog volt, semmi kétely nem játszott arcán, vagy csupán takarta. Ebben az esetben profi volt, bár ez érthető tekintve, hány kamera les minket nap, mint nap. Váltottunk egy lágy csókot, majd kiszálltunk. Mintha csak ezzel merítettünk volna erőt mindketten, ezzel gyűjtöttünk volna bátorságot. Egymás kezét szorongattuk, miközben az ajtó felé tartottunk a kaput elhagyva. Nevetés hallatszott ki, melyek egészen biztosan a húgaimtól jöttek. Haloványan elmosolyodtam, majd minden előzetes nélkül, Harry kezét elengedve benyitottam. Az ajtónyitódásra azonnal mindenki felfigyelt, így egyből három fej megjelent az előszobába lesve, mely tulajdonosa három kisebbik húgom volt. Elmosolyodtam, és magamhoz öleltem őket egyszerre. Imádtam velük lenni, míg nem volt nekem Harry, mindig belőlük merítettem erőt. Bármit megtettem volna a családomért, minden tettem csak azért szolgált, hogy nekik jobb legyen, még a karrierem is miattuk építem a srácokkal. Bár már ígyse-úgyse tudnám és akarnám abbahagyni. Levettük a cipőnk és a kabátunk, majd beindultunk a többiekhez. Phoebe-t az ölembe kaptam, bár már nem volt olyan kisbaba, mint régen. Erősen ölelt, míg Daisy a kezem szorongatta és ugrált mellettem. Fizzy Harry-t támadta le, és kócolta haját, míg bementünk a nappaliba, ahol Anya Anne-nel, míg Lottie Gemma-val beszélgetett. Érkezésünkre mindannyian felfigyeltek, és széles mosollyal jöttek hozzánk azzal a szándékkal, hogy kiszorítják belőlünk a szuszt is. Letettem húgom, és örömmel öleltem mindenkit.

- Szóval, mi volt az oka, hogy ide kellett jönnünk Öcsi? - kócolta össze Gemma Harry haját, miközben ismét megölelte.

Én még mindig guggolva szorongattam a két ikret. Elsőre talán nem is figyeltem a kérdésre, de mikor Harry válaszolt, felnéztem.

- El akartam mondani, hogy szerelmes vagyok, és megtaláltam a párom. - vigyorgott Harry szélesen.

Mosolyogva néztem fel rá jelezve, folytassa. Így legalább nem nekem kell elmondani nekik. Ölelésünkbe Lottie is becsatlakozott szintén guggolva, de fél szemmel mindig Harry-t figyeltem. A többi szem, aki nem engem szorongatott mind Őt figyelte, és látszólag nem értették, miért kellett ezt az én családommal is tudatni.

- E-ez nagyszerű, és ki az a csaj? - kérdezte vigyorogva Gemma, mikor nagyjából eszmélt.

Halkan kuncogtam Daisy vállába, bár Lottie már elengedett, és inkább Harry-re figyelt. Harry felnevetett, amit senki sem értett, de várták válaszát.

- Hát, ami azt illeti... - játszott szándékosan az idegekkel. - ...Ő igazából nem lány, és amúgy Louis az. - mondta nevetve, és kínosan a tarkóját kezdte dörzsölni, miközben szeretetteljesen nézett rám. Minden szem kérdőn szegeződött rám, hogy én vajon tudtam-e erről. Itt az ideje, hogy ne csak Ő beszéljen, én is becsatlakozzak, és érdekes módon már egyáltalán nem éreztem félelmet. Harry-hez mentem, és átkarolva hozzá bújtam, hogy érezze; mellette állok.

- Ennyire azért nem nézek ki nőnek. - nevettem, és egybe kulcsoltam ujjaink.

Ezen a ponton néztem végig a többieken, akik mind lehagyva méregettek minket, csupán a két iker bolondozott, még nem tudták felfogni, mi történik. Ő csak nevettek, de persze nem rajtunk, csupán alapból. Ismét belém költözött a félelem érzete, mikor  Gemma elkezdett nevetni. Értetlen néztünk össze Harry-vel, Ő sem értette ezt az egészet. Gemma, ugyanúgy reagálta le, mint a fiúk, nem hitte el.

- Gem, állj már le! Ez igaz! - lépett előrébb Harry, de még mindig a kezem szorongatta.

Lehajtottam a fejem, rosszul éreztem magam. Szégyent hozunk a családunkra, és mindarra, amit eddig képviseltünk. Úgy éreztem magam, mint egy kisfiú, aki egy feketeponttal jön haza az iskolából, és látja Édesanyja arcán a csalódást.

De Harry szavai semmit nem értek, nővére még mindig nevetett, és immáron Lottie is csatlakozott hozzá.

- Nem hiszem el, hogy ilyenek vagytok. - sóhajtottam egyet, és csalódottan megráztam a fejem.

- Én sem! Mit tegyünk még? Nem csókolom meg Lou-t, vannak itt kicsik is! - akadt ki Harry.

- Elég legyen lányok! - szólt rájuk Anya, mire mindketten elhallgattak, de a mosoly továbbra is az arcukon játszott. - Fizzy, kérlek, vidd fel az ikreket a szobába. - utasította Anya lágyan, mégis ellentmondást nem tűrően.

Húgom csak sóhajtott, majd teljesítette a kérést, pedig látszott, Ő is hallani akarja a folytatást. Anya és Anne lehúzott minket a kanapéra, így a lányok is leültek. Szorosan Harry-hez bújtam, féltem nélküle. Ridegnek, komornak, ellenségesnek éreztem a világot, ha nincs mellettem. Nyugtató köröket írt le hüvelyujjával kézfejemen, amitől lehunytam a szemem, és egy mély levegővel erőt is gyűjtöttem.

- Komolyan mondjátok? - kérdezte Anne óvatosan minket méregetve.

- Halálosan. - felelte szerelmem.

- De hát Ti mindig is a lányokat szerettétek. - nézett lepetten Anya, de a szeme boldog volt, mint mindig.

- Sem a lányokat, sem a fiúkat nem szeretjük...csak egymást. - mondtam halkabban, és fülig elvörösödtem, mire Harry édesen rám mosolygott. Láttam, jól esett neki, hogy ezt mondtam. Szeretetteljesen megbökte orrával fülem, majd hajamba csókolt. Anya és Anne ezt látva szélesen elmosolyodtak. Úgy néztek ránk, mint a legelső teltházas koncertünkön; büszkén, anyai szeretettel. És ez erőt adott.

- Most komolyan meleg a Bátyám? - kérdezte Lottie letaglózva.

- Lot, ilyet nem illik mondani! - bökte oldalba Anya.

Húgom csak mérgesen megrántotta vállát Anyának, majd eltűnt az emeleten. Szomorúan néztem utána. Sírni akartam, de nem tettem. Túl sok mindenki lenne körülöttünk, aki észrevenné változásom, hisz sokkal gyengébb lettem, mióta Harry-val vagyok.

- Minden esetre, én örülök nektek! - ölelt meg minket Gemma, majd Anyáék is csatlakoztak.

Ennek ellenére úgy éreztem, semmi sincs rendben. A Húgom haragszik rám azért, aki vagyok...azért, akit szeretek. De képtelen vagyok megváltozni, és elhagyni Harry-t. Ilyet senki nem kérhet tőlem, ez egyedül az én döntésem, és én nem fogok választani szerelmem és családom között.

- Lou, mondj már valamit! - szólt rám Harry kétségbeesetten a Hotel-ben.

Kérdőn kaptam rá a fejem, el voltam foglalva gondolataimmal. Zavartan állt meg előttem, de persze Ő is tudta, hogy most teljesen máshol jártam lélekben.

- Lottie utál. - nyögtem ki halkan.

- Dehogy Utál, Szerelmem. Csak kicsit emésztenie kell még. - mondta lágyan, és magához ölelt.

Éreztem, Ő mellettem áll, de többre nem volt képes. Azt akartam, hogy mondja meg, mit kell most tennem, de erre senki nem volt hajlandó, Ő sem. Hagyott kétségek között vergődni, viszont ezért nem okoltam. Hisz mit tanácsolt volna?! Úgysem tudtam volna megfogadni.

Dr. Gray csupán jegyzetel, de Louis a mondandója végére ért, így kérdőn néz rá várva, hogy most mégis mi legyen. A Doktor csak int, hogy folytassák, de még mindig jegyzetel. Harry nyom egy puszit párja arcára, majd belekezd.

Már két éve, hogy együtt voltunk, de erről csupán a srácok tudnak, illetve a család. Lottie úgy viselkedett Louis-val, mintha mi sem történt volna, de tisztában voltam vele, hogy amikor ketten vannak, próbálja lebeszélni rólam. Ez nem igazán esett jól, de nem szóltam bele, mivel Louis nem tágított mellőlem. Biztos pozícióba éreztem magam már nagyon régóta. A srácok már különköltöztek egymástól, de mi ketten maradtunk.

Bevallom, soha nem voltam az a türelmes típus, minél jobban magamhoz akartam fűzni Őt, és bebiztosítani magam mellé. Bár tudtam, nem hagyna el, mégis előrébb akartam lépni.

- Ne! Ezt én szeretném elmesélni! - szól közbe Louis izgatottan.

Erre a Doktor is felkapja a fejét, és elégedetten elmosolyodik, amit a srácok nem tudnak értelmezni. Harry felnevet, és beleegyezően bólint. Párja a legfontosabb neki, ezt nem is tagadta soha. Louis öröme az övé is.

Szóval fent feküdtem a szobánkban. Még reggel volt, de nem volt kedvem kimászni, pedig Harry sem volt mellettem. De a természet nagyúr, nem kellett sok, és bepisilek, így sietősen a mosdó felé vettem az irányt. Fogat is mostam, majd lementem ahonnan nevetés hangja szűrődött fel. Itt voltak a srácok ez egyértelmű. Csupán benéztek reggel, ami érdekes tekintve, hogy csak egyeztetniük kellett, hisz már Ők sem élnek együtt. De figyelmen kívül hagytam a nappaliban rajzfilmet néző díszes csapatot, és Harry-hez mentem a konyhába, aki még alsógatyában készített magának teát, és szerintem nekem is.

- Jó reggelt! - mentem mögé, és játékosan a fenekébe csíptem.

- Hé, Édes! - ugrott egyet, és hirtelen pördült meg.

Felnevettem, és meghúztam alsóját, ami így csattanva csapódott vissza férfiasságához. Oda kapott, és védte magát, ahogy tudta, de én csak nevettem. Vissza akarta adni, de elrohantam előle.

- Louis, állj meg! Hallod?! Ezt még visszakapod! - kiabálta utánam, de én csak rohantam.

Hallottam magam mögött dobogó lépteit. Nevettem, de Ő is mögöttem. Kifutottam alsóban a télies levegőbe. A hintaágy körül kergetőztünk kicsit, de sikerült kicseleznem, így befele indultam meg.

- Lou, állj már meg, az Isten szerelmére! - kiabálta utánam, de a vége nevetésbe fulladt.

- Gyerünk, kapj el, Édes! - szóltam hátra, és berohantam a nappaliba.

A srácok zavartan néztek rám. Elrohantam a kanapé és az asztal között átugrálva lábukat, de mikor Harry érkezett, már felhúztak a kanapéra térdüket. Megálltam a srácok mögött, míg Harry a bútor előtt állt, és próbált elkapni. Egyik kezével a hajába tűrt, míg másikban valami piros dolgot szorongatott. Arcán huncut vigyor játszott. Rákacsintottam, majd el akartam futni az ajtó fele, de gyorsabb volt, így elkapott, magához húzott hátulról, és csikizni kezdett. A netevéstől már folytak a könnyeim, de akárhogy is próbáltam szabadulni, nem ment.

- Hazz, elég! Nem bírom! - nyögdécseltem.

Abbahagyta, és lágyan ölelt magához hátulról. Belecsókolt a nyakamba, miközben próbáltam megnyugodni, de így nem nagyon ment. Majdhogynem meztelen testünk összetapadt, és ha nem lettek volna itt a srácok, olyat tettem volna, amit nem kéne látniuk. Harry jobb kezében, ami szintén a hasam szorította, még mindig a piros kis valami pihent. Szerintem azt akartam hozzám vágni, hogy megálljak. Maga felé fordított, és édes mosolyt villantott. Gödröcskéi napsütésként ragyogták be napom.

- Most, hogy megnyugodtunk... - mondta huncut hangsúllyal.

Lepetten figyeltem, ahogy letérdel lőttem. Az eddig lényegtelennek tűnő dobozka, most előtérbe került, és sejtettem, mi rejlik benne. A szívem ki-ki hagyott egy-egy ütemet, széles vigyort villantottam.

- Louis, hajlandó vagy hozzám jönni? - kérdezte komolyan.

A szám elé kaptam remegő kezeimet, teljesen ledöbbenem. Erre egyáltalán nem számítottam. A fejemben cikáztak a gondolatok, hisz még csak 2 év telt el...együtt. Amúgy meg 3. Miért ne?! Hisz szeretem, és Ő is szeret. A szemembe könnyek szöktek, semmit sem tudtam kinyögni, csupán a bólogatás ment. Elmosolyodott, és kihúzott egy kis gyűrűt a dobozból. Lágyan húzta fel bal kezem gyűrűsujjára. Alig láttam, szeme elöntötték a könnyek. Ahogy felkerült újdonsült gyűrűm, letérdeltem hozzá, és erősem magamhoz szorítottam. Nyomtam két gyors csókot ajkaira, majd ismét öleltem. Ő nevetett a nyakamba, és biztosan tartott karjaiban. Lánynak éreztem magam, de kit érdekel?! Megkérte a kezem! Az én lovagom, megkérte a kezem, és el fog venni férjül...vagy feleségül! Nem ez a lényeg!

- Édes Istenem, Harry! - temettem nyakába a fejem.

Ekkor hallottam meg, hogy a srácok mind ujjonganak és tapsolnak. Még egy hangos fütyülést is hallottam, amit szerintem Liam adott ki. Hát ezért csődítette ide Őket Harry. Ölelés közben megvizsgáltam a gyűrűt nyaka mögött. Aranyból készült, középen egy barna csík futotta körbe ujjam a gyűrűvel együtt. Ennél szebbet el sem tudtam volna képzelni. Férfias volt, mégis alkalomhoz illő.  Olyan boldog voltam, mint még soha. Szinte szárnyaltam a felhők fölött. Magához kötött, az övé vagyok, és ezen soha nem akarok változtatni.

Louis boldogan végigsimít az immáron jobb kezén pihenő gyűrűn, ami azóta megvan, bár még csak majdnem egy év telt el az említett nap óta. Harry eközben párja  bal kezén lévő fehérarany, egyszerű gyűrűt piszkálja. A Doktor elmosolyodik ezen, akárhogy is próbálja szakszemmel nézni, mégiscsak megenyhül a hallottakon, hisz ki nem?! De sajnos a mai nap véget ért, így a srácok kivonulnak, de a hétvégén sincs nyugtuk, hogy pihenhessenek. Már előre félnek a sűrű programtól, de mondhatni már megszokták.

(2013. 12. 01. Hétfő)

Nevetve sétálnak be kézen fogva a Doktor irodájába, tudva, már mindjárt vége van a foglalkozásnak. Talán már ez az utolsó alkalom, aminek örülnek, viszont egy kis bánat, azért csak felfedezhető a szemükben. Megszerették ezeket az órákat, már egészen hozzá is szoktak. A szokott módon leülnek.

- Szép hétfőt, srácok! Kérem, folytassák, a múlthéten a lánykérésnél hagytuk abba, ha fogalmazhatok így. - mosolyog Dr. Grey, mire a srácok felnevetnek, majd Harry belekezd.

Soha nem hittem, hogy egyszer én is át fogom ezt élni, és úgy fogok izgulni, mint a filmekben. A kezem tördeltem idegességemben, egyre inkább a zakóm igazgattam. Vajon, jól nézek ki? Talán más színű rózsa kéne a zsebembe. Vagy még több zselé a hajamra. Egyre inkább fel-alá járkáltam oldalt a kisteremben. Semmi nem lesz hagyományos, és ezért nagyon izgultam. Arról nem is beszélve, hogy ha a média ránk talál, nekünk végünk. Így se tudja senki rajtunk, és a szeretteinken kívül, hol vagyunk éppen.

Amióta híres vagyok, soha nem gondoltam, hogy az esküvőm kicsi lesz, tisztában voltam vele, hogyha elveszek egy lányt, akkor nagynak, káprázatosnak kell lennie, tekintve, hogy a médiának erre van szüksége. Most mégis úgy éreztem, ez így tökéletes. Nem vágytam többre, álmaim esküvője volt ez. Éppen csak 11-en voltunk, meg persze mi ketten, de tökéletesen elég volt.

Niall ugrált mellém egy csokor rózsával a kezében, rózsaszín csatokkal a hajában.

- Na, milyen az új koszorúslányod? - nevetett rám. Felnevettem, de idegességemben azonnal el is hallgattam. - Jaj, ne parázz már ennyire Haver! Minden rendben lesz! - szorította meg a vállam, míg fél kézzel a hajából szedegette ki a rózsaszín csatokat. Aprót bólintottam, és mély levegőt vettem.

Anya közeledett felénk a folyosón, és zavartan mérte végig Niall-t mellettem.

- Niall, az Isten szerelmére, szedd össze magad! Mindjárt kezdődik! - nevetett rá Anya, mire a srác elsietett, és menet közben próbálta kikapkodni hajából a maradék csatokat is. Gondolom, Louis húgai elbántak vele. Anya hozzám jött, és lehúzott a székre oldalt. Mellém ült, és felém fordult, ahogy én is.

- Nézd, Kincsem! Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon büszke vagyok rád. Mindig is azt akartam, hogy megtaláld a párod, aki mellett képes vagy letelepedni, és boldog vagyok, hogy ez bekövetkezett. Tudom, hogy sok minden nyomja a szíved, hisz titkolnotok kell a házasságotok, mégis tudom, hogy boldogok lesztek együtt. Tudod...ennél többet nem kívánhat egy Anya. - csordult ki a végére egy könnycseppje.

Büszke volt a mosolya, és igazán megérintettek szavai. Úgy éreztem, repesni tudnék az örömtől. Hirtelen minden félelmem elszállt, úgy éreztem, jó helyen vagyok. Louis volt az életem, a környezetemben élők elfogadtak ilyennek, tovább már nem érdekel a világ. Eddig is csak azon aggódtam, nehogy megtaláljanak minket a fotósok, de már az sem érdekelt. Sőt, még örültem is volna neki, ha a világ megtudja, és nem kell tovább titkolóznunk.

- Szeretlek Anya. - borultam a nyakába, és erősen szorítottam.

- Én is Édesem. - motyogta zakómba.

Kicsit öleltük egymást, de éppen csak addig, míg meg nem nyugodtunk teljesen. Sírni akartam, de nem lehetett, meglátszódna rajtam. Vöröslő szemmel mégsem állhatok ki az oltár elé.

Felálltunk, majd Anna még megigazította a zakóm, és a zsebében pihenő hófehér rózsát. Utáltam ennyire kiöltözni, feszélyezve éreztem magam, de most nem érdekelt. Ekkor meghallottam a lágy hegedűszót, mely jelezte, hogy indul a ceremónia.

- Kész vagy? - nézett rám kérdőn Anya.

- Igen. - bólintottam határozottan.

Belém karolt, és elindultunk végig a folyosón. Megvolt az a bizonyos rész a zenében, amikor ki kell lépnünk, de az addig eltelt idő kész örökkévalóságnak tűnt. A szívem a fülemben dobogott, a torkomba gombóc nőtt. Féltem, hogy netalántán valami nem jól fog elsülni. Egyetlen egy dologban nem kételkedtem, az pedig Louis. Tudtam, hogy Ő szeret, és ez az egész örökké fog tartani.

Arra eszméltem, hogy az ajtó kinyílt előttem, és a tavaszi napsütés körbevett. Tetszett Hollandia, mindenfele tulipánok. Amíg nem jártam itt, nem értetem, miért hívják a tulipánok hazájának. Már repülőről nézve olyan volt a föld, mint egy szivárvány. Meseszép.

Velem egy időben Louis is kilépett a másik ajtón, szintén Édesanyjával. Ezt direkt így szerveztük, mivel köztünk nincs lány meg fiú, egyenrangú partnerek vagyunk. Egymásra mosolyogtunk, láttam a szemébe a csillogást, mikor rám nézett. A nap lágyan cirógatta arcunk a tavaszi nap sugara, a tulipánok lengedeztek a gyenge szellőben. A tenger felől sirályok hangja keveredett a mellettünk lévő szélkerék lágy nyikorgásával. Az egész tökéletes volt, mintha egy álom lenne, mely pillanatok múlva elillan.

Édesanyáink csak a rózsaszirmokkal borított útig kísértek minket, utána már összekulcsolt ujjakkal indultunk tovább az oltár fele. Ezzel is azt jeleztük, hogy egyenrangú társak vagyunk. Előttünk Phoebe és Daisy ugrált végig, mit koszorús lányok, majd helyet foglaltak a nekik kijelölt széken elől. Az én tanúm Gemma lett, míg Louis Liam-et kérte meg. Persze először tartott tőle, hogy ebből sértődés lesz a bandában, de testvérek között ennek már nincs jelentősége. Ők ketten már az oltárnál vártak minket, meg persze az a kedves hölgy is ott volt, aki összead minket.

Nos, igen, én katolikus vagyok, de mivel Louis nem gyakorol semmilyen vallást annak ellenére, hogy meg van keresztelve, így úgy döntöttünk, ez nem lesz vallásos ceremónia. Végül megálltunk az oltár előtt, így a zene is elhallgatott. A hölgy beszélni kezdett, de nem nagyon tudtam rá figyelni. Egyre inkább Louis-ra koncentráltam, érintésére a kezemen, és hogy végre az enyém teljes mivoltában. Ez a tudat felemelt, most azonnal meg akartam csókolni, de nem tehettem. Végül a hölgy rátért a lényegre pár szokott kérdés után, miszerint komolyan gondoljuk-e ezt.

- Harold Styles! Akarod-e az itt jelenlévő Louis Tomlinson-t házastársadul fogadni? - kérdezte a hölgy hozzám fordulva.

- Igen, akarom. - feleltem Lou-ra pillantva, akinek a szemébe könnyek szöktek, de nem engedte ki őket.

- Louis Tomlinson! Akarod-e az itt jelenlévő Harold Styles-t házastársadul fogadni? - fordult a hölgy Louis-hoz.

- Mindennél jobban. - felelte lágyan, mire széles vigyor kúszott arcomra.

Ezután egy fogadalom tétel következett, miszerint a bajban és a nehézségekben is együtt maradunk, és nincs az a földi erő, mely külön tudna minket választani a legnehezebb időkben sem.

Végül felhatalmazást kaptunk, hogy felhúzzuk a gyűrűt. Lottie hozta be őket egy csodaszép vörös párnán. Egyszerű, fehérarany gyűrűk voltak, mindkettőnknek ugyanolyan, nekem mégis a világ legszebb dolginak tűnt.

Lágyan húztam fel Lou ujjára, aki itt már nem tudta megfékezni könnyeit, így egy csepp bátran gördült le arcán. Közben édesen mosolygott, engem pedig melengetett a tudat, hogy én válthatom ki belőle az örömkönnyeket. Az eljegyzési gyűrű, a barna szegélyes, átkerült a jobb kezére, és ott is fog maradni immáron örökké.

Ezután Ő is felhúzta az én bal ujjamra a csodás ékszert, mely immáron egybekötött minket az idők végezetéig. És ennél szebb dolgot nem is kívánhattam volna. Elcsattant köztünk egy lágy csók, melynél már nekem is kikívánkozott egy könnycseppem, és nem szabtam neki gátat.

Rizsfelhő közepette vonultunk vissza az aranyos kis házba, melyből kiléptünk. A fotósok nem jelentek meg, nem rondítottak közbe. Nyugodtak voltunk, és végtelenül boldogok. Többre nem is vágytam, mint vele lenni az idők végezetéig, és még tovább.

- És ez volt fél éve. - zárja le mondandóját Harry.

Dr. Grey kérdőn felhúzza a szemöldökét, és felnéz jegyzetfüzetéből.

- És azóta semmi konfliktus nem történt köztük? - kérdezi óvatosan. A

- Nem, boldogok vagyunk. - mondja vigyorogva Louis, és ujját társáéba kulcsolja.

A Doktor elgondolkozik, és ismét írni kezd valamit.

- Azt hiszem, akkor a mesélés itt véget ér, és lassan a foglalkozások is. Úgy gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, magukat azért küldték ide, hogy szétzúzzam kapcsolatukat. De az észrevételeim alapján, ha ezt megtenném, akkor mindketten mély depresszióba esnének, melyből talán soha nem lábalnának ki teljesen. Egy szóval tönkretenném az életüket. - magyarázza a Doktor hol Harry, hol Louis szemébe nézve.

 A srácok ezzel a kezdetektől fogva tisztában voltak, és tudták, nem fog sikerülni a terv, miszerint szétszedik őket.

- Nem tönkretenné, véget vetne neki. - javítja ki komolyan Louis a férfit, mire Ő csak elhúzza a száját.

Mindketten úgy gondolják, ha nem lehetnek együtt, inkább nem lesznek sehogy sem.

- Szóval elmondanám az észrevételeimet, de kérem, ezeket ne sértésnek vegyék. - mondja komolyan a Doktor, mire mindketten bólintanak. - Azt vettem észre, hogy Louis, maga a viccekkel próbálja leplezni a kapcsolatukban nőként betöltött szerepét, ha fogalmazhatok így. De ezzel semmi gond nincs, ez eredhet akár onnan is, hogy csak nőkkel volt körülvéve életében, gondolok itt, édesanyjára és húgaira. Harry, a maga irányító szerepe pedig onnan eredhet, hogy Ön a legfiatalabb, és ezt akarja ezzel kompenzálni. Valamint még az az észrevételem, hogy ha nem tévedek, akkor Harry, maga már szeretné megosztani a világgal kapcsolatuk, míg Louis, Ön fél. Ez részben onnan fakadhat, hogy legbelül talán maga is szégyelli kicsit a kapcsolatukat, hisz valljuk be, sok utálkozás érheti őket. És Ön is tisztában van vele, hogy magának sokkal nehezebb lesz ezt feldolgozni, mint párjának. - magyarázza Dr. Grey.

Ez a sok minden még a rácokat is megrémíti, de belül elismerik, a Doktornak igaza van, még ha ezt nem is mondják ki hangosan. Viszont az egyetértés abból a szempontból szembetűnő, hogy nem ellenkeznek, sokkal inkább elgondolkoznak a hallottakon.

- És akkor maga mit javasol, Doki? - kérdezte Harry halkabban, még mindig elgondolkozva.

- Én azt mondanám, hogy ha már egymást elfogadták ilyennek, akkor önmagukat is fogadják el, és akkor többé már nem lesz kérdés a következő lépés kapcsolatuk szempontjából. - mondja a Doktor, majd elköszön tőlük, hisz véget ért az óra sajnos.

De a srácok még mindig ott ülnek, és bambulnak. Gondolkoznak, hogy vajon ezt hogy értette. Valójában még örültek is, hogy végre valaki megmondta nekik, mit kell enni, és nem hagyja őket sötétben tapogatózni, ahol minden egyes lépésnél beverik a sípcsontjukat valamibe. 

Végül elhagyják az irodát, és hazamennek gondolkozni. Vajon, mit kéne most tenniük? A koncertig már csak két óra van, így készülődni kezdenek, de a kételyek továbbra sem oszlanak el, ahogy a csend sem távozik közülük. Végül készen mennek le mindketten az előszobába, ahol Harry megunja ezt a helyzetet. Többé nem akar így élni, és ezt társával is tudatni akarja, csak még nem tudja, hogyan mondja el. 

- Lou, nekem elegem van ebből! Mondj már valamit! - fogja meg vállát.

- Hazz...én....mindenben igaza volt a Dokinak, de én nem tudom, hogy lennék képes elfogadni önmagam. Próbáltam már ezerszer, de túl sok a hibám ahhoz, hogy sikerüljön. - hebegi szomorúan, majd leszegi a fejét, hogy párja ne lássa gyengeség. Még egy dolog, amit utál magában, és igaza van a Doktornak. A viccekkel leplezi ezt...legalábbis próbálja, de van, aki átlát rajta.

Harry nem bírja ilyennek látni párját. Nem bírja felfogni, Ő miért látja másnak önmagát, mikor tökéletes. Minden, amit Louis utál önmagában, Harry kedvenc dolgai közé tartozik benne.

- Figyelj Lou! Szeretsz engem? - kérdezi komolyan társa álla alá nyúlva.

- P-persze, mindennél jobban. - hebegi Ő, hisz nem érti, ez hogy jön ide.

- Akkor meg miért nem fogadod el önmagad, ha én elfogadtalak téged? - kérdezi Harry halovány mosollyal szája sarkában.

Louis szeme kikerekedik, valóban ilyen egyszerű lenne?! Hisz igaza van Harry-nek. Ő az az ember, aki számára a legfontosabb, és ha Ő elfogadta, akkor sajátmagát, miért nem képes? Gondolatai szanaszét állnak, de lassan kezd minden kitisztulni fejében. Széles mosolyra húzza száját, mire Harry is diadalittasan elvigyorodik. Ha hamarabb tudja, hogy Louis-nak ez a gondja, már évekkel ezelőtt letisztázza ezt vele.

(2013. 12.01. Hétfő este.)

- Izgulsz Édes? - kérdezi nevetve párját Harry, mire csak egy fejrázás a válasz, de ezt mindketten tudják, hogy hazugág.

Harry tisztában van vele, mit fog tenni ma este, de még nem tervezi tudatni párjával. Tudja, hogy nem ellenkezne már, és így legalább nem izgul előtte feleslegesen. Viszont a göndör szíve villámtempóban dobog egyre több adrenalinnal megtöltve szervezetété, de ezt nem mutatja.

 Végül felugrálnak a színpadra, de Harry szándékosan felejtette el előtte a bíztató "sok siker" csókot Louis-val, mire szomorkás pillantásokat kap. De ezt így tervezte el. A sikítás nem akar alább hagyni, mikor felmennek a színpadra, és elkezdik a szokott rend szerint a koncertet. Harry oldalra pillant, és meglátja azt az embert, akit ma Ő maga hívott meg telefonon, hogy segítsen neki. És bár annak ellenére, hogy alig fél órával a koncert előtt kérte, Ő mégis eljött, és támogatja oldalt. Ezért nagyon hálás neki azokban a percekben is, mikor izgalommal telve hagyja félbe saját beszédét.

- Tudjátok, van valami el karok mondani. Tudom, hogy már mindenki furcsállja, hogy nincs párom már 3 éve. Hát ennek az az oka, hogy igenis van, csupán erről Ti nem tudtok. - villant egy gonosz vigyort, mire mindenki elcsendesül, és kérdőn pillant a göndörre. Még Louis is, bár sejti, mire készül párja, mégsem érzi úgy, hogy meg kéne állítania. - És az a helyzet, hogy koncert előtt nem kaptam tőle "sok sikert" csókot, ahogy mi hívjuk, és már nagyon hiányzik. Az hiszem, így nem tudom a maximumot nyújtani, szóval nem haragszotok, ha bepótolom? - kérdezi nevetve, mire egy hatalmas sikítás a válasz. Mindenki azt várja, hogy felsétál egy lány, vagy netán Harry megy le hozzá, de ez nem következik be. A göndör lekacsint Dr. Grey-ra, aki elégedetten mosolyog válaszul, majd a srác párja felé veszi az irányt.

- M-mire készülsz Hazz? - hebegi Lou óvatosan, bár pontosan tudja.

- Megmutatom mindenkinek, hogy a világ legcsodásabb emberének különleges szíve nálam van, és hozzám tartozik! - suttogja lágyan, hisz itt már oly közel vannak egymáshoz. Viszont a mikrofonnak hála ezt az egész stadion hallja, és hatalmas sikítással fogadja. Lágy csókot váltanak, érzékit, szeretet-teljeset, amitől minden ember szíve meglágyul. Nincs az a rajongó, aki ennek ne tudna örülni, hisz annyira aranyosak együtt, mint talán még egy sztárpár sem.

- Tisztában vagyok vele, hogy ezzel tönkretehetjük a banda hírnevét, de ha éreztétek már, hogy annyira szerettek egy embert, hogy minden lehetséges módon magatokhoz akarjátok fűzni, és mindenkivel, aki csak ránéz tudatni akarjátok, hogy Ő a tietek, akkor megértitek, mi mit érzünk egymás iránt. - magyarázza Harry, mire Louis elpirul, és egybekulcsolja ujjaikat.

Dr. Grey oldalt, elégedetten elvigyorodik, még a srácok is tapsolnak, míg a rajongók sikítanak.

- Ja, és ha már ezt elmondtuk, akkor még azt is szeretném elárulni, hogy Louis már végképp az enyém. Jobb, ha tudjátok, hogy fél éve összeházasodtunk. Szóval, azok a poénok, amit három éve láttok, és nevettek rajta, már régen nem poénok. - mosolyog elégedetten Harry, és megmutatja jegygyűrűjét a kezén, mire ismét sikítás lesz, az első pár sorban, ami látszik a színpadról, sírni kezdenek páran. Ez vagy borzasztóan rossz, vagy hihetetlenül jó előjel, de még nem tudják biztosan, melyik.

- Remélem, nem ítéltek el minket, hisz nem tudnánk megtagadni magunktól a másikat. - mondja lágyan Louis. Szinte alig hallatszódnának szavai, ha nem lenne előtte mikrofon.

Harry átkarolja párja derekát, és még szorosabban magához húzza. Valahogy felemelő érzés keríti őket hatalmába, hisz végre szabadok, és nem kell titkolózniuk. Dr. Grey megtanította nekik, hogyan vállalják fel önmagukat, és bár vége lett a fogalakozásoknak, biztosak voltak benne, hogy tartani fogják a kapcsolatot a férfival.

Mert bár minden ember azt hiszi, képes az önállóságra, azért a segítséget nem szabad visszautasítani, még akkor sem, ha először fel akar minket rúgni, de a végén úgyis mindig felhúz a földről, és megmutatja a helyes utat.