Oldalak

2013. október 4., péntek

You own me!

Sziasztok!
Meghoztam a legújabb történetet kárpótlásul, hogy eddig kimaradtam, csupán a blogger időzítője végezte a dolgát. Előre szólnék mindenkinek, hogy GYENGÉBB IDEGZETŰEKNEK NEM AJÁNLOM! Valamint A TÖRTÉNET TÖBB +18-AS RÉSZT IS TARTALMAZ! Szóval a regény trágár beszédet, erotikát, erőszakot, véres jelentet és említés szintjén drogot tartalmaz. Elnézést, ha néha nem valami élethűen írtam le, de még soha nem találkoztam drogbáróval, és nem is áll szándékomban. Potom 28 oldal, de ez már regénynek minősül a rendszerem szerint, szóval ott találjátok oldalt. Mást azt hiszem, nem kell elmondanom, csupán még annyit, hogy jó olvasást, és várom a véleményetek.
                                                                                                                      xoxo    Zsoo



1 fejezet.

A legtöbb ember nem tudja, fogalma sincs róla, milyen egyedül felnőni. Az általános családkép mindenki előtt ott lebeg, és mindenki ezt próbálja megvalósítani. És ha ez nem sikerül? Beleszületünk egy tökéletes világba, mely mindent megad nekünk, aztán pillanatok alatt vége szakadhat mindennek, melyet eddig természetesnek hittünk. Elvesztünk mindenkit és mindent, mely számított egy parányit is üres életünkben. Ilyenkor jön rá az elvakult ember, mennyit is ér, amit Ő átlagosnak hitt. Megkapta a szeretet, a törődést, a figyelmet, aztán ennek vége szakad, és üres lesz az élete.
Nekem ezeket még gyermekként fel kellett dolgoznom. A családom meghalt az orrom előtt, csupán 12 voltam. Azóta sínylődök ebben az árvaházban, de ma mindennek vége. Ma elhagyom ezt a helyet, semmi nem húz ide. Utáltam itt lenni, komor, szürke falak, undok, rezzenéstelen arcok. Az ember azt hinné, ennyi gyermek jól el tud szórakozni együtt, de ez tévhit. Itt mindenki pontosan tudja, mit nem kapott meg, mi miatt, ezért képtelenség boldognak lenni.
Egész életemben a mai napot vártam. Hamar fel kellett nőnöm egyetlen ember miatt, aki véget vetett mindennek. Bár még élek, mégis úgy érzem, halott vagyok, aznap én is meghaltam a családommal együtt. Egyetlen egy dolog van, ami életben tart, amitől kicsit is emberinek érzem magam, az pedig a bosszú édes íze. Minden este úgy hunyom le a szemem, hogy bármire képes lennék csupán azért, hogy szenvedni lássam a gyilkosukat, és megtudjam az igazat. Tudni akartam, miért haltak meg, pusztán kedvtelésből, nem küldenek egy profi bérgyilkost az én családomra. De nem volt olyan kiváló, ugyanis hibázott...engem életben hagyott, és ez lesz a veszte. Ha utolsó leheletemmel is, de meg fogom találni, és megölöm Őt és a megbízóját. Nem érdekel, kiken gázolok át ezért, mit kell feláldoznom érte. Az én szívem már csupán ezért dobog.
Soha nem voltam bátor ember, de ezeknek a halálát nyitott szemmel, mosolyogva nézném végig. Mindig is bénácskának vallottam magam, visszafogottnak, háttérbe szorulónak, viszont bármire képes vagyok, ha eltökélem magam. Én pedig már 6 éve ezt tervezgetem magamba. Mosolyogva hunyom le szemeimet, ahogy elképzelek egy névtelen arcot, szenvedni, és bemesélem, hogy Ő a gyilkos. A bosszú táplál belülről, semmi egyéb érzelem nem található már bennem.
Niall kint várt rám az árvaház előtt, még itt ismerkedtünk meg. Ő is árva volt, de betöltötte a 18-at tavaly, így le tudott lépni. Megkapta az örökségét is, amiből éppen vett egy lakást, és normális életet él. A barátságunk megmaradt, és mivel nekem valóban alig van pénzem, felajánlotta, hogy menjek hozzá. Boldogan bólintottam rá, így nem volt kérdéses, most hova vezet utam. Beszálltunk egy taxiba, és elindultunk. Niall próbált velem rendesen beszélgetni, mintha semmiség lenne a múltunk, de én nem tudtam teljesen boldogan csevegni, még vele sem tudtam felszabadulni, pedig együtt vészeltünk át 2 évet az árvaházban. Tudta, hogy szótlan vagyok, így nem is faggatott tovább terveimről.
Végül megérkeztünk egy házhoz, mely normálisan festett, mint egy átlagos ház a nagyvárosunkban. Bementünk, én pedig szétnéztem. Tűrtem, amint Niall megmutat nekem mindent, majd a szobám legvégül. Bár mondta, hogy van egy üres szoba a házban számomra, ellenkeztem miszerint felesleges, viszont Ő nem tágított. Kedves mosolyt engedtem meg felé, mikor elkezdtem kipakolni, míg Ő az ajtókeretnek dőlve figyelt mosolyogva.
Holnap reggel Ő dolgozni megy a kávézóba, ahol felszolgáló, én pedig munkát keresek. És meglepő módon azonnal kaptam is egy állást reggel egy bowling szalonba. Meglepő, hogy pont én kaptam meg, de a főnök megkedvelt, mikor "állásinterjút" tartott, ami inkább beszélgetésből állt egy üdítő mellett.  Kedves ember volt, és mikor kérdezgetett, kénytelen voltam elmondani neki, honnan jöttem. Azt hiszem, inkább sajnálatból vett fel, de nem érdekelt. Egyszerű munka volt, nagyon jó fizetéssel, ugyanis jól ment az üzlet a pasasnak.
Szóval ebben a hónapban már meg is volt a munkám, úgy éltem az életem, mint minden átlagos ember Niall-lel egy albérletben, de koránt sem átlagos gondolataim voltak. Bosszúra vágytam, talán annyira, mint még egy ember sem.
Így aztán miután elhelyezkedtem a normális életben, első utam a rendőrségre vezetett. Ijesztő volt az a sok egyenruha, valamiért felettébb feszélyezett, de ezt kizártam, hisz most fontosabb dolgok miatt vagyok itt. Reménykedtem benne, hogy megtudok valamit...akármit.
- Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen a fiatalabb, fekete bőrű hölgy a pultnál.
- Engem egy régebbi ügy érdekelne. A Tomlinson család gyilkosságáról szeretnék több dolgot megtudni. - mondtam óvatosan.
- Sajnálom Uram, csak akkor adhatok ki bizalmas információt, ha bírósági végzést hoz. Van önnél ilyen? - kérdezte barna tekintetét enyémbe fúrva.
- N-nincs, de... - akartam belekezdeni, viszont félbeszakított.
- Akkor sajnálom, de nem segíthetek. - csóválta meg a fejét együtt érző ábrázattal.
Szaggatott sóhaj hagyta el a számat, ez nehezebb lesz, mint képzeltem.

2. fejezet.

A hetek csupán teltek, én pedig próbáltam kitalálni, hogyan szerezhetném meg az aktát, melyre szükségem van. Megfordult már az is a fejemben, hogy besurranok, és kikeresem, de azt sem tudom, hol tartják, órákba telne megtalálni, valamint ha lebukok, börtönbe küldenek, onnan pedig soha nem fogok tudni bosszút állni.
A bowling szalonban telt az idő, nem volt egyéb dolgom, mint a bárpult mögött kiszolgálni a vevőket. Egyszerű, mint az 1x1.
- Nem, tényleg könnyű volt. - nevetett oldalt egy férfi, és éppen mesélt valamit a másiknak. Fél füllel ugyan, de hallottam Őket. Tiszteletben akartam tartani beszélgetésük, de túl hangos volt a férfi. - Azt mondták, bírósági bisz-basz végzés kell, de nézz rám, szerinted nekem adnának olyat?! - nevette el magát. Valóban egy kövérkés, 40-es éveiben járó, vérbeli motorosról volt szó, bőrkabátban, őszülő szakállal és hajjal. - Szóval kérdezősködtem kicsit, így kaptam egy nevet. Komolyan mondom, mik nincsenek manapság. Csupán pár font, és a fickó máris meghozta lemásolva a nekem szükséges adatot. - rántotta meg a vállát nevetve.
Sietősen kaptam felé a fejem. Ha ez valóban az, amire én gondolok, akkor mondhatni; megütöttem a főnyereményt! Kicsit vacilláltam, hogy talán csupán tévedek, de még most kell lépnem, ha nem akarok elveszteni egy fontos segítséget. Talán tévedés, na és akkor? Egy próbát megér.
A pult azon részéhez mentem, és a barna fára támaszkodtam, hogy közelebb legyek hozzájuk. Azonnal felfigyeltek rám, és kérdőn kezdtek méregetni.
- Elnézést, de meghallottam, miről beszélgetnek. Ez a rendőrségen volt? - kérdeztem óvatosan.
- Ugyan mit érdekel ez téged, Öcsi? - kérdezett vissza a férfi egy vállrántással.
Talán azt hitte, fel akarom jelenteni, és bajba kerül, de egy mosolyt eresztettem meg felé ezzel kicsit oldva ellenszenvét.
- Ha valóban lehet így szerezni információt, engem is érdekelne a dolog. Meg tudná adni nekem annak a nevét, akivel beszélhetek? Engem is elhajtottak, hogy hozzak végzést. - fogtam halkabbra a hangerőt.
A férfi komolyan kezdett méregetni, hosszan mérleget magába. Talán tartott tőle, hogy még mindig bajt hozhatok a fejére, de valóban segítségre volt szükségem. Viszont ezt hogy magyarázzam el neki, ha az imént nem hiszi el az igazat?! Végül komolyan a szemembe nézett, és közelebb hajolt a pulthoz.
- Rendben, adok neked egy telefonszámot, amit én is kaptam. De nem tőlem tudod! - nyúlt zsebébe, és előhúzta a mobilját, amit azonnal el is mentettem a saját telefonomba.
- Köszönöm, örök hálám. Ezt a kört én fizetem. - mondtam komolyan, és visszafordultam a többi vevőhöz, hogy kiszolgáljam őket is.
***
Végre vége a napnak, alig vártam, hogy haza mehessek, és felhívhassam a számot, melyet kaptam. A lakás még üres volt, Niall nem tudom, hol lehet, de jobb, ha ezt nem hallja. Sietősen tárcsáztam a számot, majd fülemhez emeltem a kicsöngő telefon. Csak abban reménykedtem, hogy felveszi, és a pasi nem tévedett a szalonban.
- Hallo. - szólt bele egy középkorú férfihang.
- Jó estét! Én egy bizonyos rendőrt keresek, akiről azt hallottam, hogy szívesen segít közembereknek is. Szükségem lenne a segítségére. - mondtam komolyan. Igyekeztem, hogy a hangomon a kétség halovány nyoma se hallatszódjon, minél meggyőzőbb akartam lenni. Féltem, hogy netán rossz számot hívtam, és téves lesz, de kis mérlegelés után a férfi ismét megszólalt.
- Kivel beszélek? - kérdezte óvatosan.
- Louis Tomlinson vagyok, és ha valóban magát keresem, akkor a Tomlinson család 6 évvel ezelőtti gyilkosságának ügyére lenne szükségem. - feleltem félelem nélkül, hogy megadtam a nevem. 
- Rendben! Meg tudom szerezni. Az ára 100 font lesz.  - jelentette ki sietősen.
Elgondolkoztam. Az nem is olyan vészes ár ahhoz képest, amire számítottam, de még így is le fogja csapolni pénztárcám. Viszont talán ez életem nagy lehetősége, hogy megtaláljam a gyilkost. Talán én olyat is tudok, amit a rendőrök nem, így meg tudom találni a tettest, ha már Ők nem.
- Rendben, mikor találkozzunk, hol? - kérdeztem komolyan.
- Holnap 7-kor, a Trafalgar téren, a szökőkút előtt. Hozza a pénzt, viszem az akta másolatát. - jelentette ki komolyan.
- Rendben. - feleltem, és bontottam a vonalat.
A célban éreztem magam, hamarosan megkereshetem azt a szemetet, vagy szemeteket, ha többen vannak. Úgy éreztem magam, mint holmi filmben, erősnek, sérthetetlennek. Mintha most minden helyrejönne, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ezzel mindent megtudok.
***
A megadott helyen ücsörögtem a szökőkút szélén, zsebemben a borítékkal, mely a pénzt tartalmazza. A telefonom óráját vizslattam, pontban 7-kor egy férfi ült le mellém kezében egy nagyobb fehér boríték. Tudtam, csak Ő lehet az emberem.
- Louis Tomlinson? - kérdezte halkan.
- Igen! - feleltem, és kihúztam a borítékot kabátom belső zsebéből.
- Sok sikert! - motyogta sietősen, mikor cseréltünk, majd fel is pattant, és elment.
Lepetten néztem utána. Ez gyors volt, bár nem tudom, mit is vártam. Hogy majd csevegünk apróságokról, mint az időjárás?! Ja, persze. Azonnal hazavitettem magam egy taxival, alig vártam, hogy bebukjak a lakásba, és át tudjam olvasni az aktát. Most meg fogom tudni, ki a felelős szüleim haláláért. Niall ismét nem volt otthon, biztosan megint túlórázik. Az ágyamra levágtam magam, és akaratom ellenére is lejátszódtak a fejemben az Aznap történtek. Igen, én hallottam mindent, elbújtam a szekrény aljában. Hallottam Anya sikolyát, Apa ideges kiabálását, hogy takarodjon innen a gyilkos, és egy pillanatra még a férfi elégedett nevetése is megütötte fülem, mielőtt két lövés eldördült volna, mely haláluk okozta. Bár próbáltam ezt kiűzni elmémből, nem ment, és soha nem is fog. Ez olyan dolog, melyet egy ember sem tud elfelejteni. De én most bosszút fogok állni, így kinyitottam a mappát. Csupán egy papír volt benne adatokkal. Meglepődtem, hisz szoktak lenni képek is, nemde?! Talán jobb is, ha nem látom a történteket.
Sietősen olvastam végig. Semmi érdekeset, nem mondott, csupán, amit eddig is tudtam vagy kikövetkeztettem. Viszont egy sornál megakadtam. Apáról kiderült a nyomozás során, hogy alvilági személyiség volt. Droggal kereskedett, amitől kikerekedett a szemem. Apa soha nem tenne ilyet! Viszont az akta nem tévedhet, és így már kezdem érteni haláluk okát. Ezért ölték meg Őket, a drogért.
Testem a düh remegés formájában járta végig, meg kell találnom, ki volt az, aki felbérelte a bérgyilkost, mivel ezt egyértelműen megtudtam az aktából. Egy hivatásos végzett szüleimmel, akit nagyon nehéz lesz elkapni, de addig nem nyugszom, míg meg nem ölöm.
- Louis! Gyere gyorsan! - hallottam meg Niall kiabálását.
A hangjából leszűrtem, hogy valami nagyon nincsen rendben, így mindent hátrahagyva rohantam ki hozzá. A konyhában találtam rá, idegesen meredt a kezében valamire. Közelebb érve egy borítéknak néztem. Mellé mentem, hogy meg tudjam nézni, és mikor megláttam előlapját, elállt lélegzetem. Vércseppek díszelegtek rajta, ez egyértelmű volt.
- Ugye ez csak egy rossz vicc! Az ajtó előtt találtam a lábtörlőn! Te vársz április elsejei csínyt? - kérdezte remegő hanggal.
Megráztam a fejem, és kivettem a kezéből a borítékot. Óvatosan kinyitottam, Ő pedig feszülten figyelt. Hófehér papír figyelt benne szinte csupán pár sorral felül.
"Veszélyes játékot játszol, Tomlinson! Ha életben akarsz maradni, jobb, ha abbahagyod a szimatolást. Olyan vizeken evezel, amely túl veszélyes egy olyan kisfiúnak, mint Te! Maradj a seggeden, vagy csúnya halálod lesz."
Az ereimben megfagyott a vér. Ez Ő! Ilyen közel még soha nem kerültem szüleim gyilkosához, így egyszerre töltött el az öröm és a düh is. Ha odafigyeltem volna, talán elcsíphettem volna az ajtó előtt, és már most végezhetnék vele.
- Louis, mi ez az egész! Mibe keveredtél? - kérdezte idegesen Niall.
Elégedett vigyort villantottam, eszem ágába sem volt abbahagyni a nyomozást. Ez azt jelenti, hogy közel járok, és van valami, amit nem vettem észre. Valami, ami elvezethet hozzá, így veszélyben érzi magát.
- Fél a rohadék! Meg fogom találni, és visszaadom a szenvedést, amit Ő okozott nekem! - szűrtem a fogaim között mérgesen. Niall-nek kellett pár pillanat, míg levágta, miről is van szó, de amint rájött, egyből idegesen ragadta meg karom, és komolyan rám nézett. Tekintetében féltés csillogott.
- A szüleid, igaz? Louis le kell állnod! Megölhetnek! Te jó ég, ez egy fenyegetés volt. - túrt idegesen hajába, és elfordult, hogy a pultra támaszkodjon.
- Semmi gond, Niall! Én fogok nyerni. - jelentettem ki komolyan.
Elégedett voltam magammal. Nagyon közel járok, de van valami, amit nem vettem észre. Valami, amit ha megtalálok, vagy rájövök, biztosan elvezet a tetteshez. És ha megtalálom, nincs menekvés, megölöm bármibe is kerüljön.

3. fejezet.

Minden áldott nap azon agyalok, mit nem vettem észre. Mi az a részlet, amit ha meglátok, meg tudom fejteni ezt az egészet. De nem, az Istenért nem találtam meg azt az apróságot. Így bár nem hátráltam meg, mégis úgy tűnt tehetetlenségemben, szóval a levél elérte célját, csupán kicsit más módon. Csak azt tudnám, hogy jutott a gyilkosnak a fülébe, hogy én keresem. Tény, hogy mindennél jobban vágyom a bosszúra, de kétlem, hogy olyan nagy veszélyt jelentenék egy drogbáróra. Még azt is nehéz volt megemésztenem, hogy a szüleim ilyenbe keveredtek...miért? Tudni akartam minden átkozott részletet, de semmi nem passzol össze, még túl sok darabka hiányzott.
Hazafele tartottam a bowling szalonból, ismét egy unalmas, semmitmondó éjszaka. Minden napom olyan...átlagos, történésmentes. Semmi új nincsen benne, semmi hírértékű. Mintha egy olyan vonat után futnék, mely már régen elhagyta az állomást, és a föld másik felére tart. De egyszer meg kell állnia a vonatnak, és én akkor utol fogom érni.
Sétálva indultam hazafele, mint általában mostanában, hisz kezdett alakulni a jó idő. Lassan kilábalunk a télből, és kénytelen voltam rádöbbenni, mennyi időt elpazaroltam, míg egy helyben toporogtam, de még most is azt teszem. Egy szálon sem tudok elindulni ez az, mi a legjobban idegesít. Pedig pár pillanatra már olyan közel jártam.
A városnak azon része, ahol én haladtam meglehetősen kihalt volt...legalábbis ezen utcák. Kezdett körülvenni az a fojtogató érzés, miszerint valami leselkedik rám valahonnan. Éreztem a közelségét, így hátrafordultam. Egy alak jött mögöttem, meg sem próbált elbújni, hogy megláttam. Talán pont azért, mert ártalmatlan.
Sietősebbre kapcsoltam, Ő pedig pont arra kanyarodott a vékonyka sikátorban, mint én. Úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat, meg kell állítanom, hátha tud valamit. Nem tűnt olyan fenyegetőnek, gondoltam, én is elbírok vele. Bekanyarodtam az egyik sarkon, de nem mentem tovább. A falhoz lapultam, és azt vártam, mikor ér már ide, hogy a falhoz szoríthassam. Bekanyarodott, én pedig neki rontottam, és sietősen a tégláknak nyomtam egész testemmel. Lepetten nézett rám, mintha fogalma sem lenne róla, miért csinálom ezt. Kicsit meginogtam. Göndör tincsei oly' ártatlannak hatottak, zöld szemem idegesen csillogott rám.
- Miért követsz? - kérdeztem tőle keményen, nem mutattam, hogy én is félek, mint Ő.
- M-micsoda? É-én nem tudom... - hebegte félve, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.
Tévedtem, Ő csak egy ártatlan, csodaszép járókelő, angyali arccal. Valami megfogott benne, amit még soha nem éreztem. Göndör tincsei mindenfele meredeztek, zöld íriszei még az éjszakában is erősen csillogtak, fekete ballonkabátja combja közepéig ért, a fekete farmer pedig feszült izmos lábán. Próbáltam elrejteni, hogy mennyire végigmértem, de nem volt időm ezen agyalni. Elkapta a csuklóm, és hátam mögött kicsavarta karom, majd a falnak tolt. Arcom a hideg téglákhoz nyomódott, ahogy mellkasom is.
- Látszik, hogy semmit nem tudsz, egy kis színjáték, és máris felhagysz az egésszel. Ártatlan kisfiú vagyok brü-hü-hü. - utánzott egy síró gyermeket a végén.
Harag gerjedt bennem, és mérgesen próbáltam rántani a vállamon, hogy elengedjen, de ettől csupán mégjobban hozzám simult hátulról, és a falhoz préselt. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy még jobban hátrahúzta karom, amitől szélesen elmosolyodott, és fülemhez hajolt.
- Az utolsó Tomlinson...igazán csinos... van róla fogalmad, milyen élvezetes volt mögötted jönni? Édesen riszálod gömbölyű feneked. - motyogta fülembe, leheletét éreztem bőrömön.
A szemem lepetten kerekedett ki mondataira. Ki ez a srác? Miért mond nekem ilyeneket? Látszólag tud valamit, de én jobban kedvére vagyok, mint a beszéd. Te jó ég! Belenyalt fülembe, amitől kirázott az undor hidege, és erősen próbáltam kirántani karom szorításából.
- Ha nem mozognál folyton, még el is tudnám magyarázni a helyzetet. - motyogta, ajkai súrolták fülem.
A levegőt élesen kapkodtam, orrlyukaim kitágultak a helyzet meredekségétől. Megrémített ez a srác, erős egyénisége volt. Felhagytam felesleges próbálkozásaimmal, és magam előtt bámulva egy konténert vártam, hogy elmagyarázzon mindent. Elégedetten elmosolyodott, hallottam szusszantásából, és kicsit lazábban is tartott. Maga felé fordított, de kezeimet továbbra sem engedte el, sokkal inkább magam előtt lefogta őket, ahogy szintén nekem simult, így kezeim testünk közé szorultak, míg neki egyik mancsa szabad volt. Próbáltam nem kimutatni félelmem, hisz talán most megöl, és nem is tudtam meg, ki volt szüleim gyilkosa. Aztán felötlött bennem a fenyegetés, talán Ő az!
- Te ölted meg a szüleimet? - kérdeztem mérgesen közelebb hajolva hozzá, mire felnevetett, így kicsit visszahúztam fejem.
- Nem! A köreimben elterjedt egy Tomlinson nevű fiú, akit megfenyegettek, mert megsajnálták. Rajtad röhög mindenki, már bocs. Nem gondolod, hogy kevés vagy Te ehhez? Egy magad vagy, a gyilkos pedig több testőrrel is körbe van véve, akárki is legyen az. Azt beszélik, azért nem ölt meg még, mert megsajnált egy szerencsétlen árvát. - mondta a végét gügyögve, és végigsimított arcomon, de elrántottam fejem érintése alól. Komoly lett arca, és folytatta. - Érdekelni kezdtél, és utánad néztem. Követlek egy ideje, csoda, hogy csak most szúrtál ki. Látszik, hogy nem vagy ebben jártas, már kismilliószor megölhettelek volna, ha akarlak. De azzal nem mennék semmire, másra kellesz nekem. Szóval van egy ajánlatom! Ha megkeresem a szüleid gyilkosait, és elkapom Őket, hogy megölhesd, akkor enyém leszel örökké. Azért én sem vagyok szívtelen, hogy csak úgy megerőszakollak mocskos helyeken...majd akkor, ha az enyém leszel hivatalosan. - mosolygott rám oly' módon, hogy gödröcskéi kivillantak.
A szemem lepetten kerekedett ki, és próbáltam szabadulni Tőle. Akárki is legyen, nem komplett a srác.
- Micsoda? Nem leszek a rabszolgád, felejtsd el! - köptem a szavakat undorodva arcába.
Felhúzta a szemöldökét, gondolom, nem volt hozzászokva a visszautasításhoz. Megijedtem, hogy netán most ártani fog nekem, ezek után már mindent kinézek ebből a srácból.
- Rendben, akkor találd meg egyedül a gyilkost, ha meg nem ölnek addig. Jaj, várj! Nincs is semmid, amin elindulhatnál! Hát, mindegy... - rántotta meg a vállát, majd elengedett, ami elégé meglepett.
Elgondolkoztam, hisz igaza volt. És mindent megadnék érte, hogy a szüleim gyilkosa meghaljon. Mellette ezt el tudnám érni...vagyis nem biztos. Hisz kicsoda Ő? Talán csak a szája nagy, és egy senki.
- Ki vagy Te, hogy meg tudod találni a gyilkosokat? Mitől lennél Te olyan nagy valaki? - kérdeztem flegmán megállítva az elsétálásban. Visszafordult felém, és elégedett vigyort villantott.
- Hallottad már a Styles nevet, vagy addig sem jutottál el a kis nyomozásodban? - kérdezte könnyelműen. Lepetten húztam fel a szemöldököm, szemembe zavar telepedett. - Szóval addig sem ment. Rendben, figyelj! Az ország drog ügyletei a mi családunk kezében folynak ki-be...meg a fegyver is, de az most mellékes. Apám meghalt egy éve, rám maradt minden. Pár telefonomba kerül, holnapra megtudod, ki volt a bérgyilkos és a megbízó. Szóval szedd össze a cuccod, és költözz át hozzám. Addig egy ujjal sem érek hozzád, míg meg nem találtam Őket, csupán ha Te kéred. - mondta komolyan szemembe nézve.
Hátam a falnak vetettem, és magam elé meredve gondolkozni kezdtem. Ha belemegyek, feladom szabadságom, és kedvére tehet velem, amit akar, de még az is jobb, mint topogni egy helyben a gyilkos után kutatva, akihez egy árva nyomom sincs. 6 éve erre várok, nem szalaszthatom el. Nincs mit vesztenem, Niall meg fogja érteni. Agyam kattogott, úgy éreztem magam, mint egy fogságban született oroszlán, aki utálja a bezártságot, mégsem mehet ki a szabadba, mert ott meghalna tudatlanságában. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy cseberből vederbe esek, vagy egy szóval az is megteszi, hogy szopás. Ennek ellenére, ez volt az egyetlen megoldás, így komolyan felnéztem a srácra, akinek amúgy még mindig nem tudom a keresztnevét.
- Bármit megadnék, hogy elkapjam Őket, önmagam igazán csekély ár. Rendben, legyen! De addig egy ujjal sem érsz hozzám! És van egy feltétem! Nem csókolsz meg soha! - löktem el magam a faltól, és komolyan a szemébe néztem.
A szemébe egy pillanatra lepettség ült talán Ő sem hitte, hogy ebbe belemegyek, de bármire képes lettem volna, és valóban nem éreztem súlyát döntésemnek, csupán a bosszú irányított.
- Rendben! Ebben az esetben, holnap reggel 8-ra érted küldök egy autót. Búcsúzz el azoktól, akik fontosak, mondj fel a munkahelyeden. Mostantól az én házam lesz az otthonod, semmire nem lesz gondod. - vigyorgott rám elégedetten, és beharapva alsóajkát nézett végig rajtam. Bólintottam, hogy megértettem, majd széles vigyorral kisétált a sikátorból, mint aki jól végezte dolgát. Csak bámultam utána, még kicsit emésztenem kellett ezt az egészet, de nem éreztem hibának, hogy elfogadtam. Mellette megtalálhatom a tetteseket, és láthatom Őket úgy szenvedni, mint én anno.
Megráztam a fejem, hogy észhez térjek, hisz egy éjszakám van már csupán szabadon. El kell búcsúznom Niall-től. Ő az egyetlen, akit nagyon sajnálok. Szörnyen fog hiányozni, de ennyi áldozatot tennem kellett, hogy végre nyugodtan fekhessenek sírjukban szüleim.

4. fejezet.

- Úgy sajnálom, Niall! Emlékezni fogok rád, soha nem felejtem el, hogy ott voltál mellettem, és oly' sokszor segítettél. Te vagy a legjobb barátom. - borultam a nyakába.
Annyit mondtam neki, hogy kénytelen vagyok elutazni örökké, ha bosszút akarok állni, Ő pedig vonakodva ugyan, hogy ennyit nem ér ez az egész, de megértette, hogy el kell hagynom, és többé nem fogunk találkozni. Könnyek csillogtak szemében, de nekem is, végül Ő hagyta elszabadulni Őket, így végigfolytak tejfehér, szeplős arcán, miközben szorosan magamhoz öleltem.
- Nagyon vigyázz magadra, Louis! - motyogta a nyakamba.
Nem feleltem, csupán bólintottam. Fontos volt nekem Niall, kismilliószor öntöttünk a másikba lelket még az árvaházi években. Csak mi voltunk egymásnak, de mi is alig mosolyogtunk, hisz pontosan tudtuk, azért vagyunk ott, mert valami szörnyűség történt családunkkal, vagy pusztán nem kellettünk senkinek sem. Tegnap este hosszan búcsúzkodtunk, és szinte egész este együtt filmeztünk, valamint beszélgettünk, ennek ellenére mégis úgy éreztem, nem vagyok felkészülve az elszakadásra, mégis ez az egyetlen módja a bosszúmnak.
Aztán meghallottuk a dudálást, mely azt jelezte, hogy el kell mennem, és mostantól a szabadság számomra elérhetetlen fogalom lesz, de még ez is megéri. Pár percért, amíg megölhetem Őket, egész életem odaadom, de ez nem érdekelt. Számomra ez így megfelelő volt, a bosszú hajtott előre utamon.
Egy gorilla segített bepakolni a csomagomat, majd beszállni, de kedves volt velem, rendesnek tűnt. Niall semmit nem kérdezett, megértette, hogy jobb neki, ha semmiről sem tud. Még egyszer, utoljára megöleltük egymást, majd könnyes búcsút véve beültem a kocsiba. Niall hosszan integetett nekünk, de én is neki a kocsiból, bár talán nem látta a sötétített ablakok miatt, de úgyis tudta. Végleg magára hagytam, és Ő is engem, de ez akkor így volt rendjén. A mi útjaink eddig keresztezték egymást.
Bambultam kifele az ablakon azon merengve, hogy mi vár most rám. Vajon Styles nagyon ocsmányságokat fog kérni tőlem? A lehető legrosszabb is megfordult a fejemben, de először az ugrott be, hogy nem fog megcsókolni. Benne állt az egyességünkben. Hogy miért kértem ezt tőle kikötésként? Mert még soha nem csókolóztam. Az árvaházi gyerekeknek nehéz az életük, magányos, szerelem mentes. Én pedig most már soha nem fogom megtapasztalni, milyen a szerelem, de ha nem a színtiszta érzelem miatt esik meg az első csókom, akkor inkább örökké maradjon az én tulajdonom. Styles nem veheti el tőlem erőszakkal, még ha a testem meg is kaphatja bármikor, hisz az Ő tulajdona leszek. De ez sem érdekelt, míg a lelkem az enyém, és a szüleim békében nyugodhatnak majd.
Merengésemből a nap pillanatnyi fénye zökkentett ki, ugyanis itt ritkaság volt a tiszta idő. Erdőben mentünk valószínűleg Észak felé. Az út szépen le volt betonozva, a fák alagutat képeztek fölöttünk. Meseszép volt. Végül kiértünk egy hatalmas kapuhoz, amely azonnal ki is nyílt nekünk. Szépen meg voltak formálva mintái vasból, sok munkája lehetett vele mesterének. Apró kavicsokkal felszórt úton haladtunk egy meseszép kertben, mely inkább  már parknak nevezhető. Láttam itt őzikét, kacsákat, pávát a tavak közelében, a csodás növényekről nem is beszélve. Előttünk kibukkant egy hatalmas palota, hófehér volt, tele ablakkal. Előtte egy hatalmas szökőkút állt az út formálta kör közepén. Úgy nézett ki ez az egész hely, mint ami most lépett ki a Disney filmvásznáról. Meseszép volt az egész. Két izmos testőr-szerű férfi nyitott nekem ajtót, így kiszálltam, miközben kivették apró csomagom is. Feltereltek a hófehér márványlépcsőkön, így egy csodaszép előszobába érkeztem, melynek közepén egy halastó terült el, melynek két oldaláról egy-egy márványlépcső indult felfelé, majd fönt egybeforrtak, hatalmas galériát képezve, ahonnan egy folyosó futott valamerre. Ámulva néztem szét, álmomban sem képzeltem ilyen házat. A srác feje jelent meg a lépcső tetején, a hatalmas ablakokon beszökő napsugár megvilágította göndör tincseit oldalról. Szélesen rám mosolygott, majd megindult le a lépcsőn hozzám.
- Louis! Nem mutatnám meg az egész házat, túl hosszú lenne, majd bejárod. A szobádhoz viszont elkísérlek, és közben elmondok pár alapdolgot. - magyarázta széles mosollyal, majd mellém érve felfelé kezdett húzni a lépcsőn, ahol az imént lejött. Hihetetlen volt ez az egész, de tudtam ezen fényűző falak fogják elvenni szabadságom mostantól, így már sem tűntek olyan szépnek.
- A legfontosabb dolog, hogy nem mehetsz a kert betonfalain kívül bár amúgy sem tudnál. Amúgy a házon belül azt teszel, amit akarsz. Néhány szoba előtt testőrök állnak, az nem véletlenül van, oda nem mehetsz be. A szekrényedben minden lehetséges alkalomhoz van öltözet...öhm...nem tudom, mi van még. A személyzet mindenben azonnal a segítségedre van, elég, ha használod az egyik telefont. - bökött a folyosón egy ilyen készülékre a falra szerelve. - Csak a személyzetet tudod vele hívni, semmi mást. Az egész ház be van kamerázva, szóval bárhol vagy, figyelni fognak téged. Azt hiszem, nagyjából ennyi lenne. - rántotta meg a vállát egy szobába benyitva én pedig követtem. Lepetten néztem szét, valószínűleg ez lenne a szobám, ami inkább egy lakás. Hatalmas baldachinos ágy terült el hátrébb, előtte kanapé, óriási tv, és két szoba, melyekből az egyik biztosan fürdőszoba, a másik meg talán szekrény, ugyanis azt nem láttam a szobában semerre sem.
- És mi a keresztneved? - fordultam felé.
- Ja, bocsánat, de udvariatlan vagyok. Harry! Harry Styles. - vigyorgott rám, mire én is megeresztettem felé egy halovány mosolyt. Hirtelen komor lett az arca, és a szemembe nézett. - Louis, ha életbe lép az alku, és utána valahogy mégis sikerülne elszöknöd, tudnod kell, hogy bárhova menekülsz, megtalállak, visszarángatlak ide, és nem lesz köszönet abban, amit kapni fogsz. Kegyetlenül megbüntetlek, könyörögni fogsz, hogy öljelek meg, de nem lesz akkora szerencséd. - mondta komolyan a szemembe meredve.
Nagyot nyeltem, és félve bólintottam egyet. Teljesen megrémített, te jó ég, hova kerültem?! Játékosan elégedett vigyor kúszott ajkaira látva, megértettem, amit mondott. Ördögi módon angyali volt mosolya azzal a két ártatlan gödröcskével. Maga a Sátán. Kiment az ajtón, de még gyorsan visszaszólt.
- Ja, és ne feledd, 7-kor vacsora. Ma ebédkor elmegyek, szóval a konyha személyzete csak a Te rendelkezésedre áll majd. - mondta, majd elsétált a folyosón.
Sóhajtva néztem körül. Miért kezel úgy engem, mintha az élettársa lennék? Furcsa ez a srác, talán nem is lesz olyan vészes ez az "övé vagyok" dolog, bár kitudja, mikre fog majd kényszeríteni, ha életbe lép az alku. Talán vissza fogom sírni a régi életem, de mindenképpen meg fogja érni a bosszú miatt.
Miután kipakoltam azt a pár cuccom a hatalmas szekrényszobába, mely így is tele volt, és egy képet is kitettem Niall-lel, amit emlékbe adott nekem, felfedezőútra indultam a hatalmas házban. Mindenfele pompa és fényűzés, de valahogy nem tűnt otthonosnak. Olyan ridegnek hatott a meleg színek ellenére is. A nap folyamán felfedeztem a házat, és a kert felét is, de még az egészig nem jutottam el. Volt itt beépített hatalmas medence, játékterem, könyvtár, mozi, minden ami az unalom elkerülésére szolgál, de mind porosnak hatott, de persze csak képtelesen, ugyanis a takarítók egyfolytában rohangáltak mellettem, össze-vissza. Lépten-nyomon belebotlottam egybe, aki azonnal félve kért elnézést nem nézve szemembe, de mikor kedvesen válaszoltam, mintha meglepődtek volna, hogy valaki ilyen hangnemben is tud beszélni. Nem ebédeltem semmit, de éreztem, nem bírom ki vacsoráig, így lementem a konyhába, melyben három ember sürgött, forgott egyfolytában, de hogy minek azt nem tudom, hisz még 4 óra volt vissza vacsoráig. Azonnal lefagytak, és felém fordultak, mikor benyitottam. Teljesen meglepődtek. A kövérebb férfi jött hozzám azonnal, míg a két vékony srác mögötte. Gondolom Ő volt a főszakács, a másik kettő csupán a segédje. Az egyiknek aranyos szőke tincsei voltak, pont, mint Niall-nek, a másik pedig kerekded arccal rendelkezett, rövid tüskés hajjal, és nagy, barna szemekkel.
- Édes Istenem, Mr. Tomlinson. Mi csalta ide, a konyha területére? Kér valamit? Mivel szolgálhatunk? - kérdezte idegesen, homlokát törölgetve.
Félt tőlem, amitől zavart rácba szaladt homlokom. Ezt még inkább félreértette, így aggodalmasan nyelt egy nagyot, míg az egyik srác félve hátrált egyet.
- Kérem, csak Louis. - mosolyogtam rájuk barátságosan, mire kikerekedett szemük. - Öhm...én... - hebegtem zavaromban, hisz itt mindenki olyan ideges előttem, pedig egyáltalán nem olyan vagyok, mint Harry. - ...nem bírom ki vacsoráig, lejöttem készíteni egy szendvicset. - motyogtam óvatosan, és elindultam a hűtő fele.
A szemük palacsintaméretűre nőtt, mikor hosszas gondolkodás után kivettem a hűtőből a vajat, és némi felvágottat, majd a konyhapultra helyezve szétnéztem kenyér után kutatva. Ötletem sem volt, és mivel nem akartam kutakodni, így a még mindig döbbent társaság felé fordultam.
- Megmondanák, hol találom a kenyeret? - kérdeztem tarkóm vakarva kínomban.
- Te jó ég, hát hogyne! Mr. Tomlinson, kérem, hadd készítsünk magának laktató ételt, nem holmi szendvicset. Mihez lenne kedve, mondja, és azonnal elkészítjük. - sietett hozzám a pocakos férfi. Lepetten néztem rá, Ő viszont még mindig félve kerülte tekintetem.
- É-én csupán egy szendvicsért jöttem. Ne csapjanak felhajtást, semmi szükség rá, komolyan. Magamnak is meg tudom csinálni, intézzék nyugodtan a dolguk. És hívjon nyugodtan Louis-nak, a Mr. Tomlinson olyan...komoly. - nevettem el magam. Az egyik srác közelebb jött, és egészen halkan megszólalt.
- Louis, ha megenged egy megjegyzést, maga felettébb kedves. Miért? - kérdezte óvatosan.
- H-hogy én? Kedves? Hát, köszönöm. - pirultam el kicsit a bóktól, még ha nem is annak szánta. De most rajtam volt a sor a zavartságban. - Miért ne lennék kedves? Talán ez nem megszokott itt?
- Egyáltalán nem. - hebegte halkabban a másik srác.
- Hát akkor hogyan beszél magukkal Harry? - kérdeztem óvatosan. Lepetten kerekedett ki a szemük, nem tudom, mire fel.
- Mr. Styles nem szívesen áll szóba a személyzettel. - szegte le a fejét a srác.
Mr. Styles....akkor ezért néztek rám úgy. Én nem fogom így hívni, nekem Harry marad, ha már az övé leszek, legalább hadd hívjam úgy, ahogy jól esik, de ha nem engedi, az sem érdekel. Végre meg fogom kapni, amire vágyom.
- Ez borzasztó. - csóváltam meg a fejem magam elé meredve. Azon gondolkoztam, hogyan tudnék én ezen változtatni, de nem hiszem, hogy rám jobban hallgatni Harry, mint bárkire.
- Jaj, hát persze! Szóval, mit készíthetünk magának? - kérdezte a szakács kizökkentve gondolataimból.
- Ha megmutatnák, hol találom a kenyeret, hálás lennék. - mosolyogtam rájuk.
A szakács csupán mosolyogva megcsóválta a fejét amolyan szeretetteljes módon, majd kinyitott egy nagy szekrényt, mely tele volt pékárukkal. Kivette belőle a kenyeret, majd elkezdte elkészíteni a szendvicsemet, amitől elpirultam.
- Annyira szokatlan, hogy megcsinálja helyettem. - nevettem el magam kínosan, amitől mindhárom férfi csatlakozott.
- Louis, maga hogyan került ide, ha egyáltalán nem ilyen? - kérdezte óvatosan az egyik srác a pult mellől.
- Van egy megállapodásom Harry-vel, ami ezt kívánta meg. - rántottam meg a vállam egyszerűen. - De tegeződjünk, hisz nem egy bankban vagyunk! - nevettem el magam.
Ők csupán bólintottak, és megtudtam, hogy a főszakács neve Gustavo olasz származása miatt, de mindenki csupán Gustav-nak hívja. A szőke srác, aki meglepően magába forduló, csendes típus, Roland, míg a kerek arcú, barna hajú, Liam, aki pedig belopta magát a szívembe kedvességével és humorával. A konyhapult tetején ültem, és figyeltem ügyködésüket, ugyanis hiába mondtam, hogy segítek, nem engedték. Gustav nagyon finom szendvicset készített nekem, amiért hálás voltam, és már nem korgott a gyomrom, mégis tudok majd enni vacsoránál.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és egy férfi lépett be. A szakácsok azonnal megtorpantak, és feszülten figyeltek, de a gorilla csak felém fordult. Ő volt, aki ide hozott, így tudtam róla, hogy jó fej, és kedves, csupán a külső mást mutat.
- Louis, ideje lenne készülődnie a vacsorára, Mr. Styles nem szereti, ha megváratják. - mondta komolyan végignézve a társaságon bent. Nagyot nyeltem mondataira. Harry borzalmasan nagy ember, és itt mindenki úgy is kezeli. Én nem fogom, de valójában igen tekintélyt parancsoló személyisége van.
- Öhm...me-megyek. Örültem, még találkozunk. - mosolyogtam a szakácsokra, akik mind egy-egy kedves mosoly kíséretében biccentettek.
A testőr maga előtt vezetett a szobám felé, mintha egy börtönben lennék, ahol lesik minden mozdulatom, nem akarok-e szökni. Egy kamerát sem láttam még eddig a házban, de biztos vagyok benne, hogy tele van, hisz Harry is megmondta, csupán elrejtve, nehogy letakarjam, és kiszökjek.
Elvégeztem a teendőimet, így 7 előtt 10 perccel, készen voltam. Egy farmert húztam valamint egy egyszerű fehér pólót. Nem tudtam, mit kéne felvennem, de őszintén nem nagyon törtem volna magam Harry miatt. Benyitott a szobámba a férfi, akitől a délután folyamán megtudakoltam a nevét, így kiderült, hogy Kevinnek hívják. Szóval Kevin levezetett a hatalmas asztalhoz, mely elég hosszú volt, de nekünk csupán az egyik végébe volt megterítve egymással szembe. Nagyot nyeltem, mikor megláttam, hogy Harry már ott ül, és éppen iszik egy korty vizet.
- Louis, szia!  - köszöntött mosolyogva, mire biccentettem egyet, és leültem a számomra kijelölt székre.
- Nos, hogyan telt a napod? Bejártad a házat? - kérdezte kedveskedve, de láttam a szemében, egyáltalán nem érdekli válaszom. Így aztán nem is válaszoltam, egyből a számomra fontos témára tértem, miközben kezembe vettem a kanalat.
- Megtudtál ma valamit a szüleimről? - kérdeztem komolyan a szemébe nézve.
Bekapott egy kanál aranyló levest, majd komoly lett az ábrázata. Talán nem tetszett neki, ahogy beszéltem hozzá, hogy nem kedve szerint formálhatta bájcsevejünk szálát, de nem érdekelt különösebben.
- Igen, és ha minden jól alakul, holnap vagy holnapután már a tiéd lesz a tettes. - mondta komolyan.
- Mit tudtál meg pontosan? - kérdeztem izgatottan.
Ez hihetetlen. Harry valóban bármire képes, nem bántam meg, hogy belementem ebbe az alkuba, minden pénzt megér, hogy végre kezeim közé kerül a gyilkos.
- Azt, hogy a bérgyilkos, akit felbéreltek, három hónapja meghalt, de megvan a megbízója neve, már csupán el kell kapni. Viszont nem könnyítetted meg a dolgom azzal, hogy 6 éve volt ez az egész...így három telefonomba került. - nevette el magát a végére, mire megforgattam szemem.
Talán nem tetszett neki reakcióm, mivel elhallgatott, de nem érdekelt. Még nem vagyok a tulajdona, még nem érhet hozzám egy ujjal sem. Viszont ez roham tempóban közeledik, de nem érdekel. A lényeg, hogy a bosszú édes íze végre eltűnhet majd számból. 
- Hogyan haltak meg? - kérdezte óvatosabban, mire lepetten kaptam fel a tekintetem rá. Ilyen hangnemben is tud beszélni? Hát ez meglepő, mikor úgy félnek tőle a ház dolgozói.
- Lelőtték őket. - feleltem a levesemre szegezve tekintetem.
Semmit nem válaszolt, csupán folytatta vacsoráját, de én csupán kavargattam enyémet. Kanalam körül aranyló fodrok jelentek meg a csábító étel felszínén, mégsem voltam képes enni. Újra szembe ötlöttek Annak az éjszakának a történései. Már soha nem fognak kiszakadni elmémből, de legalább bosszút állhatok hamarosan...csupán napok kérdése.

5. fejezet.

Ujjaimat végighúztam a millió borítón, majd véletlenszerűen kiválasztottam egyet, melynek címe ígéretesnek tűnt. Leültem a kényelmes bőrkanapéba, és magam elé véve az olvasmányt, hozzákezdtem. Tegnap semmi sem történt, Harry nem akadt a megbízó nyomára, így a mai napba vetettem minden reményem. Talán ma több sikerrel jár, és végre végezetek vele.
 Talán a könyv felénél járhattam, teljesen belemerültem, mikor valaki megszólított, így idegesen ugrottam meg.
- Louis!
A hang ismerős volt, azonnal rájöttem, hogy ez csakis Harry rekedtes beszéde lehet. Idegesen fordultam felé, nem volt megszokott, hogy ilyen hamar megérkezzen, bár még csak két napja vagyok itt, és valószínűleg Ő dönti el, mikor van kedve dolgozni, és mikor nincs. Arcán elégedett vigyor játszott, amitől azonnal felpattantam, és izgatottan siettem elé a könyvet a kisasztalon hagyva. Reménykedve néztem rá, mire Ő csak bólintott, majd intett, hogy kövessem. Szívem a torkomban dobogott, alig vártam, hogy végre láthassam annak a féregnek az arcát. Évek óta erre vágyom, most végre kiteljesedhetek, és lezárhatom a múltam.
Harry egy olyan ajtóhoz vezetett, melyek előtt őrök álltak ami azt jelentette, hogy nekem oda tabu lenne a belépés. A szobában egy bútor sem volt, az egész szürkében úszott. A falon külön felé fegyverek helyezkedtek el a géppuskától a sima tőrig, melyek látványától végigfutott hátamon a hideg. A szoba hangszigeteltnek tűnt, volt egy erős gyanúm ennek okára, de nem mertem belegondolni komolyabban. És a szoba közepén, egy széken ült Ő nekem háttal, megkötözve. Szemeimbe fény csillant, óvatos léptekkel mentem elé, míg Harry megállt mögötte. Elegáns ruhát viselt, melyen vércseppek éktelenkedtek. Arcát nem láttam, leszegte, oly annyira, hogy még homloka sem tűnt ki haj alól. Lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam nézni, mire Harry nevetve megforgatta szemeit.
- Louis, keményen már! Nem egy óvodában vagy, ahol neked kell lehajolnod a kicsikhez. - nevetett, majd a férfi hajába markolt, és erősen hátrarántotta fejét, így kibukkant arca. Rám hunyorított a fénytől, arcán ráncok díszelegtek megmutatva, hogy 40-es évei közepén járhatott. Haja dióbarna volt szemei szintúgy. Orra alatt alvadt vért véltem felfedezni. Szemében félelem égett, mitől harag gyúlt bennem.
- Szánalmas! - lökte előre Harry a fejét, mely így visszacsuklott, majd rám nézett komolyan. - Louis, tudod egyáltalán, mit kell tenned? - kérdezte tőlem játékos vigyorral, mire csak elpirultam. Milliószor elképzeltem, de most nem volt merszem semmihez sem. Én nem vagyok gyilkos bosszúm ellenére sem. Ezt látva szememben, megcsóválta fejét. - Oh, rendben. Segítek! Válasz egy fegyvert, amivel meg akarod ölni. - mutatott végig a falakon tenyérrel felfelé.
Ajkamba harapva szétnéztem, mindent alaposan szemügyre vettem. Arra jutottam, hogy azzal ölöm meg, amivel Ő is tette, így kezembe vettem egy egyszerű pisztolyt. Harry elégedetten elmosolyodott, majd folytatta az utasítást.
- Most döntsd el, hogy csak szimplán megölnéd, vagy kínozni is akarod kicsit! - mondta komolyan.
Nem feleltem, szememben elszántság gyúlt. Tudtam, mit akarok, és nem éreztem kétségeket. Hozzá léptem, majd erősen felrántottam fejét hajánál fogva, ahogy Harry is tette. Úgy éreztem, bármire képes vagyok, a bosszú átvette felettem a hatalmat. Harry elégedett vigyort villantott, és kicsit hátrébb állt hagyva, hogy végezzem a dolgom.
- Mi a neve? - kérdeztem Harry-t.
- Alfred Cambino. - felelte komolyan.
A szemembe harag gyúlt, végre megtudtam annak a mocsoknak a nevét, aki tönkretette az életem 6 éve. Félve pillantott rám, kerülte a tekintetem.
- Szánalmas féreg! Most félsz tőlem, bezzeg, amikor 6 éve megölted a családom, nagynak hitted magad. De elkövetett az embered egy hibát. Nem vett észre egy kisfiút a szekrénybe bújni...és ez fogja a Te halálod is okozni. - szorítottam a combjához a fegyvert, és meghúztam a ravaszt, amin még én magam is meglepődtem.
Fájdalmasan felüvöltött, a fegyver erősen lökte hátra csuklóm, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy szenvedjen mindazért, amit tett. Harry elismerőn bólintott, arcán széles vigyor játszott. Látszólag élvezte, ahogy önmagamból kikelve kínzom szerencsétlent, de Ő is ugyanezt tette emberek százával.
- Oh, bocsánat! Csak nem fáj? Képzeld el akkor a szüleimnek mennyire fájhatott! És egy kisfiú, aki magára maradt a nagyvilágban! Ha tudnád, milyen régóta vágyom erre a pillanatra. - szűrtem a szavakat arcába.
- Beteg állat! - felelte elhaló hangon, fájdalommal hangjában.
Figyelmen kívül hagytam sértését, Ő sokkal rosszabb, mint én. Neve és arca örökké elmémbe égett, élveztem az arcán a fájdalmat, mely még engem is meglepett, de amilyen régóta vágytam erre, nem érdekelt. Hasfalához nyomtam a fegyvert, és lőttem ismét. Fájdalmas üvöltés szakadt fel torkából ismét, de most nem volt olyan hangos. A szék alatt kezdtek apróbb vértócsák keletkezni, azt akartam, hogy lassú halált haljon, szenvedjen, hisz megérdemli. Arca eltorzult a hájdalomtól, egyre nehezebben lélegzett. Megfogtam torkát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Jól jegyezd meg az arcom, 6 éve tönkretetted az életem! - köptem a szavakat arcába.
Nem szólt semmit, csupán meredt rám remegő szempillákkal és ajkakkal. Elvettem a kezem, mikor vér szökött szájába, és lassan végigfolyt állán, majd újabb nyomokat hagyott hófehér ingjén. Szemei fent akadtak, majd lehunyta Őket, és élettelünk csuklott előre a széken. Lábai körül egyre nagyobb tócsa keletkezett, élvezettel néztem, amint meghal. Oly' régen vágytam már erre, így most végre elégedettnek éreztem magam, mégis ott motoszkált a fejemben a tudat, hogy megöltem egy embert. De Ő nem volt emberhez méltó. A fegyver kiúszott erőtlen ujjaim közül, halk sóhaj hagyta el számat, és egy könnycsepp futott végig arcomon. Arra gondoltam, hogy végre bosszút állhattam, szüleim nyugalomban lehetnek, de így vér tapadt kezemhez, melyet bár le tudok mosni, örökké égetni fogja bőröm.
Egy tapsolás zökkentett ki gondolataimból, így ijedten rezzentem össze, majd Harry-re kaptam a tekintetem. Elégedett vigyor játszott ajkain, tenyerét összecsapva közeledett felém ráérősen.
- Ez igazán szép volt! Élvezted, igaz? Végre valóra vált az álmod! - duruzsolta fülembe rekedtes hangján, mire lehunytam a szemem. Hintett a nyakamra pár lágyabb csókot, és magához húzott derekamnál fogva. Tudtam, hogy most lépett életbe az alkunk rám eső része, de egyszerűen túl sok minden kavargott a fejemben.
- Harry! Kérlek, adj egy kis időt! Kérlek, ez most sok egyszerre. - hebegtem megragadva vállát.
Elhajolt nyakamtól, mire tekintetem a hullára terelődött. Megborzongtam, és lehunytam szemeimet. Valamiért mégsem éreztem helyesnek. Én is lesüllyedtem az Ő szintjére, nem vagyok más, csak egy gyilkos. Mérges, zöld tekintet fúródott enyémbe, és már vártam, mikor hozza fel, hogy nekem ebbe nincs beleszólásom, az övé vagyok. Ezzel szemben csupán mérgesen az arcomba fújta a levegőt, és lelépett. Lepetten figyeltem a becsapódó ajtót Harry után. Ezek szerint akkor csak nem lesznek semmisek a szavak a kapcsolatunkba. De miért viselkedik így velem? Mintha én lennék az új házi kedvence....kedveskedik nekem, ad a szavamra, fura egy srác.
Nehézkes léptekkel indultam meg a szobám fele. Kijőve az ajtón az egyik Őr azonnal bement, talán eltakarítja a hullát. Beestem az ajtón, és egyenesen a kanapéra buktam. Elégedetten elmosolyodtam, hogy végre elértem a célom, de mégis kicsit fájdalmas érzés volt, hogy én is csak egy gyilkos lettem, semmi egyéb.

6. fejezet.

Nem mentem le vacsorára, bár Kevin próbált lerángatni. Nem mintha olyan rosszul éreztem volna magam, igazából boldog voltam, inkább csak kellett egy kis idő, míg lezárom magamban ezt a fejezetet az életemben. Ágyam párnái közé süppedtem egy halovány mosoly kíséretében, mikor hirtelen kivágódott az ajtó. Összerezzentem, mikor egy ideges Harry jött hozzám, szemében elszántság égett, mely megrémített. Félve pillantottam fel rá, tudtam, az alkunk kötelez.
- Eddig hagytam időt, most enyém leszel! - jelentette ki határozottan, és rám vetette magát.
Remegtem, de nem érintésétől vagy a vágytól. Sokkal inkább a félelemtől, mely egészen csontjaimig hatolt. Megijedtem tőle, határozott, elszánt egyéniségétől, pillantásától. Vadul tépte le rólam fölsőmet, amitől idegesen lehunytam szemem, de nem ellenkeztem. Én megkaptam, amit akartam, most Ő jön életünk végéig. Durva volt, ahogy nadrágom is lehúzta rólam, miközben erőszakos kezelésbe vette nyakamat valamint mellkasomat. Néha fejszisszentem, mikor erősebben belém harapott, de nem tehettem semmit sem ellene. Teljesen meztelenre vetkőzött, és engem is megszabadított ruháimtól, így elém tárult férfiassága. Nagyot nyeltem a gondolatra, mekkora fájdalom fog következni, de nem fogom megszerezni neki azt az örömet, hogy láthat szenvedni. Büszkén fogom viselni az alku rám eső részét, nem lehetek gyenge. És megtörtént. Mindenféle előzetes nélkül, erőszakosan belém hatolt. Lehunytam a szemem, hogy ne mutassanak érzelmeket, míg kezeimmel erősen megszorította fejem fölött az ágy támláját. Fojtott, fájdalmas nyögés hagyta el torkom, de szám nem nyitottam ki, így szinte alig lehetett hallani.
- Nézz rám! - utasított Harry ellentmondást nem tűrő hangon.
Zilált mozgása közepette, mely nekem iszonyatos kínokkal járt. Nem teljesítettem arrogáns kérését, nem fogok neki behódolni annak ellenére, hogy a testem magáénak tudhatja.
- Gyerünk! Azt mondtam, nézz rám! - ragadta meg a nyakam kiabálva, miközben erősebbeket lökött rajtam.
Nem értettem, miért ilyen fontos neki, de megtettem. Kinyitottam szemeim, és ránéztem. Szeme sötét árnyalatban csillant rám minden egyes lökésnél, és figyelembe sem vette a fájdalmat én íriszeimben. Rájöttem, hogy ez az alku eléggé elviselhetetlen lesz mostantól rám nézve, de nem érdekelt, ugyanis megkaptam, amire annyira vágytam, és ez mindent megért.
Éreztem, amint Harry elélvezett...bennem. Undor csúszott arcomra, erősen lehunytam szemeim. Kicsúszott belőlem végre, majd még egy utolsó csókot éreztem meg mellkasomon. Végül már csupán övének csörgését hallottam, amint felveszi nadrágját.
- Jófiú! - megpaskolta mellkasom, mintha holmi állat lennék.
Undorodva rándultam meg érintését megérezve, és magamra rántottam a takarót. Hallottam mély nevetését, majd az ajtó kinyílt és becsukódott. Oldalra fordultam, és párnámba temettem arcom. Most, hogy magam voltam, kicsordult egy könnycseppem, melyet Harry előtt makacsul próbáltam titkolni. Szánalmasnak éreztem magam, mint egy férfi ribanc, akit kihasználnak, de amint szüleim gyilkosának halálára gondoltam, rájöttem, hogy ez nem is olyan vészes.
A bosszúra gondolva vettem erőt magamon, és feltoltam magam ülésbe, miközben letöröltem könnyem, majd állásba is. A fürdőszobám felé indultam meg érdekes járással hála Harry Styles-nak. Semmi egyébre nem vágytam csupán egy zuhanyra, mely lemossa rólam Harry mocskát, viszont a víz alatt állva azt éreztem, hogy ettől már semmi sem szabadít meg. Amint újra hozzám ért, egyből bevillant minden aljas tette ellenem. Még soha nem voltam senkivel sem úgy, de Ő összezúzta az első alkalmam, viszont ezzel számolhattam volna már akkor, mikor elfogadtam alkuját. De nem bántam meg, megéri a napi fájdalmat szüleim megbékélése. Ugyanis Harry naponta esett nekem valahol, bár már az is előfordult, hogy egy-egy napot kihagyott, amikor is hulla fáradtan esett haza, palotájába.
- Louis, nem akarok kíváncsiskodni, de miért vagy itt? Furcsa veled Mr. Styles, és soha nem mehetsz sehova sem. - kérdezte Liam egyik nap a konyhában.
Csupán egy pillanatra emelte rám a tekintetét, azután kavarta tovább a tésztát, míg én a pulton ültem, mint általában. Erre Gustav is felfigyelt. Jóba lettem velük, de Liam-mel kétség kívül remek viszonyt ápoltam. Magam elé meredve gondolkodtam a válaszon, nem akartam, hogy megtudják, mit művel velem Harry.
- Megállapodtunk valamiben, és mostantól életem végéig nyöghetem az alku rám eső részét. - magyaráztam egy vállrántással.
Egyáltalán nem hazudtam, és mindent szó szerint értettem, ugyanis Harry mostanában arra szokott utasítani az ágyban, hogy nyögjek...hangosan, az Ő nevét. Talán így nincs annyira bűntudata, amiért megerőszakol, nem tudom, de kénytelen vagyok tenni, amit mond.
- Tudod...hallunk hangokat...érdekes hangokat. És elterjedt egy hír, miszerint megöltél valakit. - hebegte félve Liam teljesen felém fordulva.
Gustav is megakadt a tevékenységében, még Roland is rám emelte tekintetét. Nagyot nyelve tereltem tekintetem magam elé, a konyhasziget márványpultjára. Nem tudtam, erre mit kéne felelni.
- Az alku része, csak ránk tartozik. - feleltem komolyan.
Egymás után mindannyiuk szemébe néztem, és szerintem egyértelműen látszott a szememből, hogy erről nem áll szándékomban tovább beszélni.
- Bocs, nem akartam rossz helyre tapintani. - hebegte zavartan Liam, és visszafordult a tészta felé.
- Semmi gond, egyszerűen csak... - akartam elsimítani a dolgot, de az ajtó nyitódása félbeszakított.
Olyan ember állt benne, aki még soha nem jött ide saját maga, mindig küldött valakit értem. Viszont most ott állt teljes valójában, és összehúzott szemekkel mért végig mindannyiunkat, végül tekintete csak rajtam akadt meg. Nagyot nyeltem, egy mérges, ideges Harry, soha nem jó Harry. Rajtam fogja kitölteni érzelmeit, mint általában. Gustav, Liam és Roland megakadt minden tevékenységében döbbenetükben, és pontosan láttam, hogy nem mernek Harry szemébe nézni.
- Louis, velem jössz! Most! - mondta ellentmondást nem tűrően, és elindult ki a konyhából.
Szaggatott sóhaj szakadt fel ajkaim közül, mikor fájdalmasan elhunytam szemeim, majd leugrottam a pultról, és utána mentem. Láttam Liam aggódó tekintetét, majd végleg elhagytam a helyiséget. Harry a saját hálószobájába vezetett, amiből már sejtettem, mi fog kisülni.
- Gyere ide! - adta ki az első utasítást, én pedig lassú lépekkel elé léptem. - Gombold ki az ingem, kényeztesd nyakam és felsőtestem! - parancsolta ellentmondást nem tűrően, mire félve pillantottam fel rá, és nagyot nyeltem. Elégedett mosolyt villantott látva félénkségem. Tettem, amit utasított, lassan, remegő ujjakkal kezdtem el fentről lefelé kigombolni ingjét, majd végigsimítottam felsőtestén, és hasán. Idegesen szívtam magamba a levegőt, mikor közelebb kényszerített magához, s oldalra döntve fejét jelezte, hogy nyakát is vegyem kezelésbe. Félő csókokkal hintettem be nyakát, miközben letoltam válláról az ingjét. Halkan sóhajtott érintésem alatt, amitől kicsit meglepődtem, de nem vettem figyelembe. Tudtam, hogy ismét fájdalmakkal fog telni az este, a reggel pedig pláne.
Távolabb állt tőlem egy lépéssel, és komolyan végigmért.
- Vedd le a fölsőd! - utasított, így remegő ujjakkal nyúltam pólóm aljához, és lehúztam magamról. Féloldalas mosollyal mért végig, majd ismét szemembe nézett. - Ülj a csípőmre, és masszírozz meg! - utasított, majd hason lefeküdt az ágyra. Lepetten néztem nekem háttal lévő, kiszolgáltatott testét. Nem hittem volna, hogy ezt fogja kérni, bár ebből még bármi kisülhet, nem csupán egy szimpla masszázs. - Még ma, ha kérhetném. - jegyezte meg cinikusan, amitől eszméltem.
Lassú léptekkel indultam meg felé, míg óvatosan nehezedtem csípőjére. Még soha nem masszíroztam meg senkit sem, így fogalmam sem volt, hol kezdjem. Nyakához nyúltam, és lágyan kezdtem hozzá. Kezdőként, idegesen masszíroztam hátát nyakától lefelé haladva. Elégedett, jóleső sóhaj hagyta el száját, és lehunyta szemeit. Lepetten pillantottam békés arcára, melyen a fáradt ráncok kezdtek kisimulni. Ezek szerint jól csinálom?! Még soha nem láttam Harry-t ilyen kiszolgáltatottnak az egy hónap alatt.
- Hajolj a hátamra, és suttogj mocskos dolgokat a fülembe! Gyerünk, ne kímélj! - utasított csukott szemmel nem sokkal később.
Idegesen szívtam magamba a levegőt, nem tudtam, mit kéne mondanom, féltem ettől az egésztől. Ismét magáévá fog tenni, és az én hangomra fog beindulni...rám. Ez a legrosszabb az egészben. Kénytelen voltam tenni, amit kér, különben erőszakossá válik. Már megtanultam, nem éri meg ellenkezni, csak nekem lesz rosszabb, és különben is, megállapodásunk kötelez. Mellkasom hátához simult, éreztem teste melegét. Fülébe kezdtem suttogni, és próbáltam visszafogni undorom.
- Harry... - eddig jutottam el a nagy próbálkozásban, tovább nem ment. Nem volt ötletem, mit mondhatnék neki.
- Gyerünk, folytasd! Halljam, mit tennél velem, ha irányíthatnál! - motyogta lehunyt szemekkel.
Arcán könnyű mosoly játszott, azt hiszem, arra várt, hogy most kivételesen én indítsam be, és ne álló farokkal kelljen hozzám jönnie. Nagyot nyeltem, és hozzá kezdtem, de tudtam, ebből csak én jöhetek ki rosszul.
- Rossz fiú vagy, ma megint rosszat tettél! Ez büntetést érdemel! Erősen kell a nyakadba harapnom, véred kiserken, ajkaimon hagyja nyomát. Gondolj bele, mennyi mindent tehetnél velem. - suttogtam remegő hangon, mivel ami neki izgató volt, az nekem félelmetes és undorító, de így talán magától elmegy, és nem kellek neki estére.
Hirtelen kipattantak szemei, rám szegezte égető tekintetét, miközben feltolta magát, így lemásztam róla. Félve nyeltem egyet, tudtam, most mi jön.
- Ha jól csinálod a dolgot, és sikerült elérned pusztán a suttogással és egyik kezeddel, hogy elélvezzek, akkor békén hagylak három napig. - mondta huncut vigyorral.
Egyből bólintottam, és fölé másztam. Ez tökéletes ajánlat, három nap nyugalom, és semmit nem kell tennem érte, csupán a kezem és a szám használnom. Ismét füléhez hajoltam, és suttogni kezdtem olyan kacéran, ahogy csak tudtam.
- Letépem rólad nadrágodat, a gomb pattog a földön. Alsód elég szoros, összedörzsölöm férfiasságod enyémmel. - közben masszírozni kezdtem nadrágon keresztül egyik kezemmel, hogy hitelesebb legyen. - Hamarosan nem bírod tovább, ki kell robbannod a boxerből, és én csak akkor adom ezt meg neked, ha a nevem nyögöd. - csavartam a dolgokat, de fogalmam sincs honnan jöttek ezek a dolgok, bár tény, hogy Harry mellett rengeteget változtam.
- Louis... - nyögte lehunyt szemekkel halkan. Elmosolyodtam, ezek szerint működik a dolog.
- Igen, nagyon jó. Ezért hálából megérdemled a szabadságot, jófiú. - húztam meg cimpáját fogammal, és letoltam nadrágját alsójával együtt. Halkan felsóhajtott. Ujjaimat férfiassága köré fontam.
- Számmal lassan haladok lefele felsőtesteden, miközben már csak egy alsó van rajtam. Kerek fenekembe markolsz, amitől a neved nyögöm; "Harry!". - imitáltam egy nyögést, amitől Ő is azonnal felsóhajtott. - Ajkaim közé fogom férfiasságod, sietős tempót diktálok, mikor hajamba túrsz az élvezettől, és nevem nyögdécseled izzadtan. - hüvelyk- és mutatóujjammal egy karikát formáltam, melyet végighúztam férfiasságán számat imitálva. Párszor már kényszerített rá, hogy így kényeztessem, én pedig kénytelen voltam megtenni. Undorodtam magamtól, és ettől az egésztől, de nem volt mit tenni.
- Igen... - nyögte halkan. - N-ne hagyd abba! - szorította össze még erősebben szemeit.
Elmosolyodtam, közel volt a csúcshoz, én pedig meg fogok menekülni három napig. Tovább suttogtam a fülébe, és azt vettem észre, hogy képzeletem szárnyra kapott, és hirtelen én is élezni kezdtem a helyzetet, mintha eddig nem erőszakolt volna meg folyton. Nadrágom kezdett szűkössé válni, de nem hagyhattam abba, akkor nem lesz nyugtom.
Végül Harry nevemmel ajkain elélvezett kezeim közé, amitől undorodtam, de elégedett is voltam magammal. Ez jó egyesség volt. Rám nézett egy elégedett, mégis fáradt vigyorral, én pedig lemásztam fölüle, és megmostam kezeim. Mikor visszaértem, már nem volt az ágyon. Nem volt rá jellemző, hogy ilyen sietősen távozzon általában még meg szokott ejteni valami arrogáns megjegyzést, de ez most elmaradt, bár egyáltalán nem bántam.

7. fejezet.

- Louis! - kiabált hangosan Harry, míg én ismét a konyhában ültem, hisz más táraságom nem igazán akadt, de igazán rendes emberek voltak a szakácsok. Mély sóhajjal ugrottam le a pultról, és a hall fele vettem az irányt, ahol megláttam Harry-t. Alaposan végigmért, és látszólag tetszett neki, amit látott.
- Ma este egy ügyfelem jön hozzám látogatóba, régi ismerősöm is egyben. Meg kell neki mutatnom, hogy sokat elértem magánélet terén is, szóval hozd a szokott formád, mint az élettársam. Ne is lássam a fancsali arcod, csak egy boldog, szerelmes srácot. Ha nem így lenne, szívtelenül megbüntetlek, nem lesz bennem könyörület! Ehhez tartsd magad...Édes! - tette hozzá szerelmes vigyorral arcán, mire csak fapofával bólintottam.
Már ki is viharozott két emberével, engem magamra hagyva. A lépcső szépen megmunkált korlátjának dőltem, és kezeimmel megdörzsöltem arcom, hogy kicsit megnyugodjak. Féltem Harry-től, nem akartam nála kihúzni a gyufát. Már tapasztaltam, milyen mikor nem is rám mérges, csupán rajtam tölti ki, nem akartam megtudni, milyen mikor igazán dühös.
Visszabaktattam a konyhába, de egy kéz megfogta karom, és behúzott a könyvtárba. Kérdőn meredtem Liam-re, aki fájdalmas ábrázattal méregetett.
- Louis, mondd el, mit tesz veled, segíteni akarok! Féltelek, Te sokkal jobb sorsot érdemelsz ennél. - fogta meg a vállam komolyan.
Tekintetem magunk mellé szegeztem az egyik polcra, nem akartam Őt beavatni, hisz csak egy ribancot látna bennem férfi kiadásban. De talán tényleg jó lenne, ha valakinek kiadhatnám önmagam, kiönthetném lelkem. És Liam erre tökéletes volt, így óvatosan néztem fel szemébe.
- Pedig itt fogok élni életem végéig az Ő igényeit kielégítve. Ez az alku rám eső része. Megtalálta a szüleim gyilkosát, cserébe övé vagyok. Érted már, Liam? - sóhajtottam fel tehetetlenül.
- Te jó ég! Minek mentél bele ebbe, Lou? - aggodalmaskodott, és idegesen túrt a hajába.
- Mert így megölhettem a gyilkost. Megérte! - feleltem elszántan a szemébe nézve.
Ő csak megcsóválta a fejét, és féltő pillantásokkal illetett.
- Sejtettem, hogy valami ilyesmi lehet...el kell szöknöd Louis, segítek! - suttogta halkan.
- Nem! - ráztam meg egyből fejem. - Megtalálna, és megkínozna. Ő maga mondta. Inkább tűrök, eddig is azt tettem az árvaházban. Csak ne mondj és tégy semmit, rendben? - kértem óvatosan.
 - Ahogy akarod. De ha bármi van, hozzám fordulhatsz. - mosolygott rám kedvesen.
- Kösz, Liam. - erőltettem magamra egy barátságos mosolyt.
Jól esett a tudat, hogy legalább Liam segít nekem, és valakiben megbízhatok annyira, hogy elmondok neki mindent. Ő volt ez a személy, és én hálás voltam neki, hogy próbál segíteni, de nem tehetek semmit. Ide vagyok láncolva, mint holmi rabmadár egy csodás kalitkában, mely a sírja lesz egy napon.
***
Harry egy barátságos mosolyt erőltetett arcára, miközben átkarolta derekam. Mély levegőt vettem, mielőtt kinyílt az ajtó előttünk. Megjött az a híres ismerős, akit le kell nyűgöznünk. Bár nem igazán értem, miért éppen én, miért nem egy lányt keres magának, annyit vehetne, hogy minden ujjára jut egy, neki mégis én kellek a szerepre.
- Légy jó! - utasított még halkan.
Megláttam az ajtóban álló személyt. Fekete haja az ég felé meredezett, Ő sem lehetett idősebb nálunk, hatalmas, mindent kifejező szemekkel volt megáldva, melyek most csillogtak, amint végigmért minket.
- Harry, de rég nem láttalak! - tárta ki karjait, és magához vonta a srácot, aki csupán nevetett ezen. Próbáltam leplezni lepettségem, hisz ez azért elég bizarr. Harry-t nem ilyen puszipajtásnak hittem bárkivel is.
- Zayn! - veregette meg a srác hátát, majd elengedték egymást. - Ő itt a párom, Louis. - mutatott be minket egymásnak.
- Örvendek, Zayn Malik. - rázott velem kezet barátságos vigyorral a srác.
Egy kedves mosollyal én is bemutatkoztam, majd Harry a társalgóba terelt minket. Éreztem derekamon simítását, mely arra vonatkozott, ügyes voltam. Semmi kedvem nem volt színészkedni, és megjátszani, minden a legnagyobb rendben, mikor valójában megerőszakol rendszeresen, de nem tehettem mást.
- Hát Harry, nem hittem volna, hogy egyszer meg tudsz majd állapodni egy srác mellett. - nevetett fel a nappaliban Zayn szórakozottan.
- Pedig én is képes vagyok a szerelemre. Igenis szeretjük egymást, igaz Édes? - kérdezte felém fordulva.
A szeme egy pillanatra figyelmeztetőn megcsillant, melytől nyeltem egyet, hátha akkor eltűnik a gombóc torkomból, de semmi nem változott. Csak reménykedtem benne, hogy nem lesz gond, ha megszólalok.
- Persze, Hazz. - becéztem le, amitől elnevette magát, majd egy puszit nyomott arcomra.
- Hát ez nagyszerű, legalább neked összejött, Haver. - csapta össze kezeit Zayn.
***
Úgy egy óra idióta bájcsevej után, amitől már tele volt a tököm, Harry egy műmosollyal felém fordult.
- Édes, kimennél kérlek? Üzleti dolgokat kell megbeszélnünk, és nem akarunk untatni. - mosolygott rám Harry.
Eljátszottam a gondolattal, hogy benyögöm "nem untatnak, maradnék", és megnézem, Harry hogyan reagál rá, de nem mertem kihúzni azt a bizonyos gyufát, így csupán bólintottam, és kisétáltam a szobából. Amint becsukódott mögöttem szobám ajtaja, lecsúsztam az ajtó mentén, elegem van ebből az egészből. Nem akartam többé színészkedni sem a valóságban, hogy minden rendben van velem, és megérte ez az egész, sem az ágyban a nyögéseket. De nekem már csak ezt a lapot osztották, képtelenség új leosztást kérni, de cserélgetni még tudom a kártyáimat...talán úgy is, hogy Harry hátrányára váljon ezzel megkockáztatva azt a híres büntetést. Megremegtem a gondolattól, és inkább elvetettem az ötletet. Féltem Tőle, mint még soha senkitől, így aztán nem mertem belekavarni dolgaiba.

8. fejezet.

Harry azóta az este óta teljesen máshogy viselkedik velem! Már nem erőszakol meg annyiszor, és úgy kezel, mintha valóban az élettársa lennék. Puszival az arcomon búcsúzik és köszönt, amitől mindig kiráz a hideg. Nem tudtam eligazodni rajta, fogja a kezem, ha együtt étkezünk, az asztal alatt összefontja lábainkat. Mintha valódi lenne a kapcsolatunk, pedig nincs, aki előtt meg kéne játszanunk magunkat.
- Jó éjt, Édes! - köszönt el tőlem a szobámba kísérve.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, ezek szerint ma este nem akar megerőszakolni?! Teljesen más lett, csak azt tudnám, mitől hirtelen.
- Ugye ez az egész nem azért van, hogy kegyetlenül megerőszakolj ismét? - kérdeztem bizonytalanul, közben a vörös szőnyeget figyeltem.
- Miért erőszakolnálak meg? - kérdezte nevetve.
- Mert ezért tartasz... - jegyezte meg egészen halkan.
Bár nem volt szép ezt használni saját magamra, már lassan én sem tekintettem magam többnek egy szexjátéknál, hisz Ő is úgy kezelt. Ha sokáig kezelnek téged egy bizonyos módon, egy idő után már Te magadról is elhiszed, hogy az úgy van.
- Louis, így nem beszélhetsz magadról! Megtiltom! - mondta komolyan, és meglepő módon nem próbálta meg erőszakosan magára terelni tekintetem. Látványosan megforgattam a szemem, megint kezdi az arrogáns viselkedését. "Megtiltom!". Közelebb állt hozzám, sokkal közelebb. Tudtam, mi fog ebből következni, és már nem érdekelt a fájdalom, már nem is éreztem. Immunis lettem Harry Styles-ra. - Figyelj, fontos vagy nekem, oké? - mondta komolyan.
- Jah, képzelem. - jegyeztem meg cinikusan.
Normál esetben eszem ágában sem lett volna visszafeleselni neki, de most nem éreztem rajta fenyegetést, ami egyáltalán nem volt jellemző "kapcsolatunkra". Ezért is kezdtem összezavarodni teljesen.
- Louis. - mondta egészen halkan, hisz már oly' közel került. Lágyan nyúlt állam alá, és felemelte fejem, hogy szemébe nézzek. Teljesen ledöbbentem ezen a tettén, hisz még soha nem volt velem ilyen gyengéd. Mi ütött belé? És belém? - Megengeded, hogy megcsókoljalak? - kérdezte suttogva ajkaimra, melyek elnyíltak lepettségükben.
Nem hittem, hogy egyszer ilyet fog kérni. Azt gondoltam, ha meg akarja tenni, egyszerűen leteper, nem tartja be egyességünket. De nem! Ő megkérdezte, megteheti-e, amitől hatalmasat nőtt a szememben, és hirtelen minden fájdalom kiszökött elmémből, melyet Ő okozott, az Ő nevéhez fűzhető. Aprót bólintottam, amitől szélesen elmosolyodott, és lágyan érintette össze ajkaink. Talán hiba volt neki hagynom, hogy ellopja első csókom, de akkor, ott nekem így volt tökéletes. Lágyan bánt velem, óvatosan, mintha egy törékeny baba lennék. Még soha nem viselkedett így, de jól esett törődése. Vágytam a szeretetre, és úgy éreztem, tőle megkaphatom elfeledve azt a sok rosszat, mit eddig adott. Alig tartott pár percig, nekem mégis sokat jelentett csókja, hisz ezúttal gyengéd volt, érzelmes...az igazi Harry Styles.
- Köszönöm. Jó éjt! - mosolyodott el féloldalasan, majd egy csókkal ajkaimon otthagyott a folyosón.
Lepetten bámultam utána. Ez biztosan nem Harry volt! Nem lehetett Ő! Megköszönte? Gyengéd volt? Te jó ég, mi történik körülöttem? Hagytam, hogy megcsókoljon azok után, amit velem tett hónapokig. És ami a legrosszabb, hogy kétség kívül élveztem, és nem bántam meg, hogy Ő lophatta el első csókom. Remegő ujjakkal értem bizsergő ajkaimhoz. Ez így nincs rendbe, csak kihasznál ismét. Össze kell szednem magam, gyerünk Louis!
Mély levegőt véve benyitottam szobámba, és hamar ágyamba vetettem magam, mégsem bírta aludni a fáradtság ellenére. Azon agyaltam, ami kint történt. Harry egy teljesen új oldalát mutatta meg nekem, ezt a srácot szívesen megismertem volna. A sok zavarodott kérdés, melyekre csak Ő tudná megadni a választ vadul kavargott elmémben. Még soha nem csókoltam senkit sem, és hirtelen vágytam rá. Még többre ebből a csodás érzésből. Csókolni akartam Harry száját, mivel Ő szerezhette meg első csókom. Ha nem lett volna ilyen eddig velem, biztosan átrohannék most hozzá, és csókolnám, amíg csak tudom, de tisztában vagyok vele, hogy mi lesz ennek a vége, és én nem akarok ismét egy fájdalmas estét. Megdörzsöltem az arcom; miért ilyen nehéz az én életem?!
***
Reggel álmosan lépkedtem ki a szobámból, furcsa mód nem a megszokott ürességet hallottam, mint eddig minden reggel. Sokkal inkább a tv morajlása szűrődött be a nappaliból, majd nevetés...jópár ember nevetése. Félő léptekkel indultam meg arrafele, és belestem az ajtón. Harry ült a kanapén, s nézte a tévét, míg mögötte Kevin és még egy őr állt, akik szintén kuncogtak a műsoron. Lepetten húztam fel a szemöldököm, ilyennek még soha nem láttam Harry-t, de nagyon tetszett az az oldala, amit az utóbbi időben enged kiszökni. Csak azt tudnám, ez valódi-e.
Tekintete felém terelődött nevetés közben, így kacaja szeretetteljes mosollyá alakult, amilyet még nem láttam arcán. Intett, hogy menjek oda hozzá, én pedig bár remegő léptekkel, de tettem, amit kért. Leültem a kanapé másik végébe, mire felsóhajtott, és halkan kuncogni kezdett. Közelebb csúszott hozzám, és magához vont, így fejem kénytelen voltam mellkasára helyezni. Kevin halkan köhögött mögöttem, majd lépteket hallottam. Elhagyták a szobát, ami kissé meglepett. Féltem, hogy ez azért van, mert Harry-nek ma éppen itt esik jól nekem esni. Nem értettem, mire jó, hogy játsszuk, mennyire tökéletes párt alkotunk, mikor senki előtt nem kell színészkedni. Harry lehelt egy lágy csókot fejem búbjára, mire megremegtem. Úgy éreztem nem bírom elviselni tovább érintését, de egyben bele is tudtam volna halni hiányába. Viszont ezt az érzést elnyomtam magamba ismeretlensége miatt, így undorodva toltam el magamtól.
- Miért csinálod ezt velem? - kérdeztem fájdalmas hangon.
- Micsodát? - húzta össze zavartan szemöldökét. Ismét nem festett fenyegetőnek, de tudtam, ha kimondom a következő szavakat, nagyon is bántani fog, de akkor nem érdekelt. Úgy éreztem, még az is jobb ennél az állapotnál.
- Ne játszd meg, hogy fontos vagyok neked, ez így nem fair. Inkább maradjunk csak annál, hogy naponta megerőszakolsz, de ne hitegess még mellé, és kezelj úgy, mintha a párod lennék, hisz akkor az én érdekeim is számítanának. Ez aljas dolog még tőled is, Harry Styles. - keltem ki magamból, de nem emeletem feljebb hangom. Azt még mindig nem mertem, hisz akármikor kedvére megkínozhat, és könyöröghetek akárhogy, nem fog megölni vagy elengedni soha. Igen, megfordult már a fejemben az öngyilkosság, de soha nem voltam olyan ember, aki könnyen eldobja magától az életet. Nem fogom megölni magam, nem menekülhetek el ily' gyáván.  Harry szemei fájdalmat tükröztek, mely elégé meglepett, és nem tudtam, mire vélni.
- Louis, nem erőszakoltalak meg sohasem, és nem is foglak. Elegem van abból, hogy egy arrogáns drogbárónak látsz. Mit kell még tennem, hogy megváltozzak szemedben? Egy hete visszafogom magam, pedig minden vágyam leteperni téged, megcsókoltalak, kedves vagyok veled. Van róla fogalmad, ez milyen nehéz és...és új? - kiabált, majd a végét inkább már csak morogta.
Bár kikelt magából nem éreztem a fenyegetést, hogy bántani fog. Szavain letaglóztam. Ezeket én váltom ki belőle? Kezd megjavulni? Vagy csak valami oltári nagy gonoszságra készül?
- Új? Ezek miattam vannak? - kérdeztem óvatosan.
Nem mondott semmit, csupán mérgesen kifújta a levegőt, és felpattant a kanapéról. Kiviharzott a szobából, maga után erősen csapta be az ajtót, szinte kitörtek az ablakok. Ijedten bámultam magam elé, mindenem remegett, de nem hiszem, hogy a félelemtől. Akkor meg mitől? Harry új dolgokat mondott nekem, de valamiért nem fejezte be ezt az egészet. Teljesen összezavar ezekkel a hangulatváltozásokkal. Már egy hete visszafogja magát...bármelyik pillanatban robbanhat, és akkor csak nekem lesz rosszabb. El kell szöknöm innen valahogy, de az lehetetlen tekintve, mit kapnék, ha rám találna. Talán el kéne szöknöm, feldobni Őt a rendőrségen, aztán pedig elfogadni valami idióta tanúvédelmi programot, de semmit sem érnék el vele. Tudná, hogy én voltam, és talán hála kapcsolatainak le sem tartóztatnák. Soha nem lenne nyugtom, örökké menekülhetnék előle, bár így, itt sem jobb. Teljesen elveszettnek éreztem magam. Minden össze volt zavarodva fejemben, még az alapdolgok is. És ezt Harry Styles tette velem.

9. fejezet.

Félve lépkedtem a konyha fele, már 5 napja nem szól hozzám egyáltalán. A vacsoránál is csupán ülünk egymással szemben, és eszünk, ami már oly' annyira frusztráló, hogy nem vagyok képes enni, így esténként gyakran meglátogatom az üres konyhát. Azt vettem észre, hogy Ő sem eszik sokat, arca még a szokottnál is fehérebb, és nem mosolyog. Eltűnt arrogáns viselkedése azóta, az incidens óta a nappaliban. Szinte teljesen magába fordult.
Óvatosan nyitottam ki a hűtő ajtaját, így elvakított kicsit a fény. Már mindent tudtam, hol találok egy szendvicshez, így elkezdtem kipakolni a hűtőből a szüksége dolgokat.
Mindig is féltem a sötétben, de amióta itt vagyok, nem érdekel, mi leselkedik rám, úgy vagyok vele, öljön meg nyugodtan, ha úgy van kedve. Így aztán nem izgatott a sötétség....gondoltam én ezt magamba, de amikor két erős kéz megragadta a csípőm, idegesen ugrottam meg, halk sikoly szaladt ki a számon, és oly' sebesen perdültem meg, hogy a vaj kiesett kezemből, így a földön landolt. Harry arcával találtam szembe magam, amitől megkönnyebbülten felsóhajtottam. Az is megnyugtató volt, hogy ezúttal arcán játékos mosoly égett, nem volt rezzenéstelen, mint eddig. Viszont ez eltűnt, mikor óvatosan közeledni kezdett felém arca. Félve pillantottam szemébe, majd le ajkaira, melyek egyre közelebb kerültek enyéimhez. Szívem vadul zakatolt, nem tudtam eldönteni, hogy hagyhatom-e neki, vagy sem. Végül testem helyettem felelt, mikor én is közelebb hajoltam, így összeértek ajkaink...ismét. Azonnal derekamhoz kapott, de nem volt erőszakos érintése. Lágyan szívta be, majd engedte el ajkaimat, míg meg nem adtam neki a bejutást. Így nyelve enyémmel találkozhatott, és érzéki táncba fogtak. Csodás érzés volt igazából megcsókolni, de egy kis félelem még mindig ott bujkált elmémben, miszerint nem fog tudni megállni, így ismét fájdalmas estém lesz. Viszont Harry eltávolodott, és csillogó szemekkel méregetett, széles vigyorral ajkain. Remegve pillantottam fel szemébe, bár nagyon ritka az olyan alkalom, mikor zöld íriszeibe merek nézni.
- Ez most a valódi arcod, vagy valamit akarsz tőlem? - kérdeztem óvatosan.
- Miért kell így lerombolni a varázst. - forgatta meg a szemeit mosolyogva. Lepetten húztam fel a szemöldököm. Miféle varázst? - De legyen! Igen, akarok tőled valamit! Azt, hogy végre a társadként tekints rám, és ne kényszerből feküdj le velem, hanem élvezetből. - magyarázta egyszerűen.
Az agyam vadul száguldott, hogy minél több féle képpen értelmezni tudjam ezen szavakat, de csupán egy jelentést tudtam hozzájuk fűzni, ami teljes mértékben kizárt volt.
- T-te azt akarod, hogy szeresselek? - kérdeztem félve, bátortalanul, és levezettem tekintetem a márványpultra.
- Ugye, milyen idiótán hangzik?! Én sem értem az okát, de igen. - rántotta meg a vállát.
Hirtelen összeállt a fejemben a kép, mindent megértettem. A furcsa viselkedésének okát, melyet még Ő maga sem ért, vagy nem akar beismerni magának.  Ez hihetetlen, úgy éreztem magam, mint holmi rossz filmben.
- Ha-harry?! Te...te szerelmes vagy belém? - kérdeztem nagyon halkan, szinte suttogva.
- Micsoda? Én még soha nem voltam szerelmes, ne viccelj! - nevette el magát kínosan, de hamar elhallgatott, ahogy neki is kezdett derengeni a dolog. - Te jó ég... Hát akkor ezért volt minden bennem. Nem! Én nem vagyok szerelmes! - emelte feljebb a hangját mérgesen, de a kétségbeesés is ott játszott szavaiban. Hirtelen kapta el nyakam, és a hűtő hideg ajtajának tolt. Szűköltem szorításában, fájdalommal járt érintése nyakamon. - Ez csupán a vágy irántad! - szűrte a fogai közt, és hevesen csókolt meg, én pedig hagytam neki annak ellenére, hogy nem tehette volna, de már amúgy is megszegtük az alkunak ezt a részét. Óriási fájdalommal járt, hogy ezt teszi velem. Kezdtem rádöbbenni, hogy én is tudnám szeretni, de csupán azt a srácot, aki az utóbbi napokban kedves volt velem. Mellkasára helyeztem kezeimet, és aprót taszítottam rajta, mely egyáltalán nem volt elég ahhoz, hogy eltoljam magamtól, de legalább eltávolodott tőlem.
- Legyen! Akkor ne ismerd be magadnak, de így ne csókolj meg! - mondtam fájdalmasan szemébe nézve.
- Elegem van az érzelmekből érted? Nincs kedvem hozzájuk. Elbasszák az egész életem! - morogta dühös tekintettel.
- Vagy rendbe hozzák. Értem én, hogy menekülsz az új elől, de nekem sokkal jobban tetszett a kedves arcod. Nem féltem tőle. - hebegtem óvatosan, hisz ettől az oldalától nagyon is tartottam. Lepetten húzta fel a szemöldökét ezt hallva, és lassan engedte el torkom, majd kezét lágyan arcomra simított. Csupán kezét figyelte, nem nézett szemembe. Ajkai elnyíltak, csodálattal tekintett végig kezei nyomán arcom bőrén, amitől éreztem, elpirulok. Végül zöld tekintetét enyémbe fúrta, és elvarázsolt pillantásával.
- Honnan tudom, ha szerelmes vagyok? - kérdezte suttogva, nehogy más is meghallja.
- N-nem tudom, még én sem voltam soha. Azt mondják, akkor nem tudod kiverni a fejedből, vágsz csókjára, érintésére, és mikor megcsókolod, elektromosság fut végig testeden. - hebegtem szemeibe meredve.
Lassan közeledett ismét felém, és lágyan érintette össze ajkainkat. Hajába túrtam, nem bírtam megállni. Így, amint elmondtam, milyen, ha valaki szerelmes, rájöttem, hogy bizony én is így érzek Harry iránt az utóbbi időben. De az nem lehet, hogy beleszeretem a fogva tartómba, igaz? Viszont úgy tűnik, Ő is belém, így nincsen nagy gond. Talán most majd minden helyre jön. Kirázott a hideg, mikor elmélyítettük a csókot, és kezeit lágyan végigvezette oldalamon. Kihúztam magam érintése alatt, egyik kezem lecsúsztattam hátára, míg a másik továbbra is göndör tincsei között vándorolt. Egyik lábát enyéim közé préselte, így össze tudta dörzsölni ágyékunk, amitől ezúttal én is felnyögtem, nem csak Ő.
- Mondok egy faszságot; azt hiszem, szeretlek. - hebegte óvatosan, mivel megszakadt csókunk.
- Akkor én mondok egy még ennél is nagyobbat; azt hiszem, én is téged. - pirultam el haloványan, amitől elmosolyodott, és ismét megcsókolt.
Még soha nem éreztem ilyet, de nem bántam meg semmit. Élveztem ezt az egészet Harry-vel, fel se merül bennem, hogy csupán átver, vagy kihasználná naivitásom. De ami a legjobban meglepett, hogy vele aludtam az ágyában úgy, hogy semmi sem történt az este. Egyszerűen csak átölelt hátulról, és nyakamba hajtva a fejét aludt el, viszont nekem ez nem ment ilyen könnyen. Érdekes volt a helyzet, Harry valóban belém szeretett volna, a játékszerébe? Hisz csodák minden mesébe vannak, nemde? Talán a miénk is érdemes lesz a Disney számára, bár kétlem, hogy ilyet vetítenének gyermekeknek.
***
Másnap reggel halovány mosollyal ajkaimon keltem, magam sem tudom, miért reagáltam így visszaemlékezve a tegnapra. Korholtam is magam, de nem tudtam mit tenni az érzelmim ellen. Átfordultam másik oldalamra, hogy Harry-re nézhessek, de Ő nem volt ott. Fájdalom járta át testem, amint arra gondoltam, hogy átvert, de tekintetem megakadt egy fehér papíron párnáján.
"El kellett mennem, dolgom volt. Egyesek nem engedhetik meg maguknak a lustálkodást, Édes, de ígérem, holnap reggel veled maradok, ameddig csak akarod. xoxo"
Elmosolyodtam az üzeneten, és elképzeltem hozzá gödröcskés, játékos vigyorát. Hihetetlen, hogyan meg tud változni egy ember személyisége, mikre nem képes a szerelem ereje. Nekem most mázlim volt, de tartottam tőle, hogy egyszer csak rá kell, döbbenjek, csupán kihasznált, bár kétlem azok alapján, ahogy viselkedik.
Dudorászva ballagtam le a konyhába, ahol Gustav azonnal elém is tolt egy ínycsiklandó illatú rántottát. Illedelmesen megköszöntem, majd felültem a szokott helyemre, a pultra, és majszolni kezdtem.
- Mi van veled, Louis, nagyon jókedvű vagy?! - méregetett zavartan Liam.
Csupán megrántottam a vállam egy mosoly kíséretében, még nem akartam elmondani nekik az egészet, hisz én sem voltam biztos benne, és olyan bugyután hangzana, hogy beleszerettem abba, aki eddig megerőszakolt szinte napi rendszerességgel.
A nap telt a három szakács társaságában, imádtam hallgatni Gustav jóízű történeteit. Még a legjelentéktelenebb dolgot is mókásnak állította be, ahogy Liam is, míg Roland csak visszahúzódóan kuncogott rajtunk. Szerettem ezt a három embert, igazán rendesek voltak, és azt hiszem, Ők is örültek, hogy végre új arc csatlakozik hozzájuk, vagyis én.
Kora délután fele kinyílt a konyha ajtaja, és Harry göndör feje jelent meg benne. Széles vigyort villantott, mikor meglátott, míg én csupán szégyenlősen elpirultam egy halovány mosoly mellett. Hozzám sietett, és felnyújtózkodva, mivel a pulton ültem nyomott egy csókot ajkaimra. Nem tartott sokáig, bár ha rajta múlt volna, szerintem a konyhaszigeten tépi le ruháimat, de én eltávolodtam. Így is szembe találtam magam három döbbent tekintettel, de nem volt időm ezzel törődni, ugyanis Harry húzni kezdett kezemnél fogva. Beterelt szobájába, és leült az ágy szélére. Lepetten figyeltem, amint kezeibe temeti arcát, és mélyeket lélegez, hogy megnyugodjon.
- Mi a gond? - kérdeztem óvatosan mellé telepedve.
- Félek, ma óriásit hibáztam. - motyogta halkabban.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. Harry Styles aggódik és fél? Mióta? De nekem mégis tetszett, hogy ilyennek látatom, és segíteni akartam rajta. Mögé másztam, és hátulról átöleltem, hogy megnyugtassam.
- Mókás a mi helyzetünk, nemde? Ha nincs az az alku, soha nem szeretünk egymásba. Sajnálom, amit eddig műveltem, nem volt emberhez méltó. - csóválta meg a fejét, majd fancsali képpel oldalra fordította azt.
- Nem, tényleg nem. - jegyeztem meg halkan, mikor eszembe juttatta a történéseket.
Felém fordult, és óvatosan eldöntött az ágyon. Figyeltem, amint fölém mászik, és hirtelen ismét eluralkodott rajtam a félelem, amint rájöttem, mi is lesz ebből.
- Jóvá teszem, csak mondd, hogy enyém leszel saját vágyadból. - mondta halkan ajkaimra.
Nem feleltem semmit, remegve lehunytam szemeimet. Ha belemegyek, talán ismét előbújik belőle a régi énje, és megint fájdalmat fog okozni.
- Ne félj, Lou! Kérlek. Szeretlek, nem fog fájni, ígérem. - suttogta szinte alig hallhatóan, amitől kinyitottam szemeimet.
Íriszeiben szeretet, aggodalom és féltés ragyogott, mely számomra csodás csillogást eredményezett. Aprót bólintottam félénken, mire Ő széles mosolyt villantott. Lágyan megcsókolt, én pedig arra gondoltam ettől a tettétől, hogy igazat mondott, és ezt most tényleg teljesen más lesz. Lehúzta rólam fölsőmet, majd csókokkal hintette be egész nyakam és felsőtestem. Bár éreztem néha, nehezére esik visszafognia magát, értem mégis megtette, amitől nagyokat dobbant a szívem. Lágyan bánt velem az este folyamán, mint holmi törékenyt porcelánbabával. És valóban igaza volt, egyáltalán nem fájt együttlétünk. Odafigyelt rám, így magamtól nyögdécseltem a nevét, és nem azért, mert ezt parancsolta. De Ő is én nevemmel ajkain lépett át a gyönyör kapuján, amitől jóleső hidegrázás futott végig gerincemen.
Így alakult, hogy reggel kivételesen fenékfájás nélkül keltem karjaiban. Valóban velem maradt, ahogy tegnap az üzenetben leírta. Tudtam, még nagyon sokat kell változnia, de én ebben segíteni fogok. Ám, amint szemeibe néztem, aggodalom csillogott bennük. Mintha félne, tartana valamitől.
- Minden rendben? - kérdeztem óvatosan.
- Hmm?! Ja, persze. Megbántad az estét? - terelte egyből a témát, amit kicsit furcsálltam, de nem tettem szóvá.
- Nem. - feleltem, és kicsit el is pirultam, amint újra felötlöttek bennem a dolgok.
Elmosolyodott ezt hallva, és egy aprócska csókot lehelt ajkaimra, majd magához vont egy szoros ölelésre. Mellkasába temettem arcom, csupán élveztem a pillanatot, és magamba szívtam csodás illatát. Mélyről jövő, nehézkes sóhaj hagyta el száját, amitől homlokom ráncba szaladt, és felnéztem arcára.
- Louis, most választási lehetőséget adok! Szabadon elmehetsz, vagy szeretsz annyira, hogy velem jössz. - sóhajtott egyet, és fájdalmasan lehunyta szemét válaszom várva.
- Micsoda? Harry, mibe keveredtél? - kérdeztem azonnal arcát fürkészve.
- Az most nem fontos. Velem jössz, mert szeretsz, vagy inkább elhagysz? - kérdezte komolyan.
Semmit nem értettem. Nem tudtam, mit vállalok be, ha vele tartok, nem tudtam, mibe keveredett, de azt tisztán láttam rajta, hogy nagyon fájna neki, ha elhagynám, és én sem lennék a régi ezek után. Viszont tartottam tőle, hogy visszajön régi egyénisége, s akkor nem lesz menekvésem.
- V-veled megyek, ha nem tér vissza az arrogáns egyéniséged. - hebegtem óvatosan.
Szélesen elmosolyodott, és hevesen bólogatni kezdett, majd megcsókolt örömében. Hittem neki, és ezzel a csókkal megpecsételtük a dolgot.
- Ha mégis visszatérne, mondd csak azt, hogy "Fess egy mosolyt!". - mosolygott rám szeretetteljesen.
Nem tudtam ezt mire vélni, de nem kérdeztem rá, csupán bólintottam. Biztosan megvannak neki is a maga titkai, majd idővel elmondja. Viszont most komolyan tolta fel magát könyökére, így szemembe nézett.
- Örülök, hogy velem jössz, de tudnod kell, hogy még egy életet feladsz, amit itt megszoktál pár hónap alatt. Ígérem, nyugodt életünk lesz, Svájcba költözünk, van ott egy kis faházam egy csodás hegyi faluban. Minden rend szerint fog alakulni, de ha mégsem így lenne, akkor gyorsan kell cselekednünk. Épp ezért pakolj össze már most, lehetséges, hogy Kevinnek ki kell menekítenie a házból. Ebben az esetben a Bern-be tartó repülőn találkozunk, Kevin majd odaadja a jegyed. Ígérem, hogy ezután nyugalmunk lesz. - magyarázta komolyan, nekem pedig egyre hatalmasabb félelem költözött szemembe. Mintha egy filmbe csöppentem volna, de úgy éreztem, Harry mellett nem eshet bajom. Ennek ellenére mégis rettegtem, semmit sem értettem.
- Mi ez az egész? Mondd el! - kértem remegő hangon.
Lehunyta a szemeit, és egy nagy sóhajt hallatott. Leszegte fejét, ahogy tartotta magát könyökén, és hajába túrt. Így kezdett beszélni halkabban.
- A rendőzök közel járnak hozzám, hibáztam. Ma még van egy kis dolgom, el kell rendeznem az itteni éltem, ezért nem tudunk egyből elutazni, de ha közben megtámadnák a házat, neked el kell menekülnöd innen. Majd a repülőn találkozunk, ha más nem, Bern-ben. Ott van az összes bankszámlám, nyugodt életünk lesz, nem fogok ismét ilyen ügyekbe keveredni. Boldogok leszünk. - mosolygott rám a végére, és hozzám hajolt egy csókért. Meg is adtam neki, mégis ideges voltam, szinte rettegtem, hogy mi lesz kettőnkkel.
- És Liam? Gustav? Roland? Velük mi lesz? Kevin? - kérdeztem óvatosan.
- Kevin majd új életet kezd. A többiekről azt sem tudom, kik. - rántotta meg a vállát könnyelműen.
- Harry, Ők a szakácsok. A nevüket sem tudod? - háborodtam fel, de nem emeltem fel hangom.
- Ja, nekik nem lesz bajuk. Ők semmiről sem tehetnek, majd elengedik Őket. - felelte egyszerűen.
Aprót bólintottam, ezek szerint Liam megússza, és a számomra fontos emberek itt. Legalább emiatt nem kell aggódnom. Féltettem Harry-t, hisz szerelmes voltam belé, mégis valahogy fájt a tudat, hogy talán Ő csak játszik velem, bár kétlem, mikor ennyire önzetlen estét adott, és még ez a "Fess egy mosolyt!" dolgot is elmondta, amiről amúgy még mindig fogalmam sincs, mi lenne, de a lényeg, hogy ettől lenyugszik.
- Mennem kell, Édes, pakolj össze, de csak a lényeges dolgokat! - nyomott egy csókot még ajkaimra, majd kikelt az ágyból.
Figyeltem tökéletes lábait, fekete anyag mögé bújtatott hátsóját, izmos hátának ívét, göndör tincseit. Annyira sokat jelentett nekem, annak ellenére, ahogy az elején indultunk. Beleszerettem, Ő is belém, és ezt már soha nem mossuk le magunkról, de nem is akarjuk. Összeköt minket ez az egész dolog. Ő az első ember az életemben, aki iránt ilyen érzelmet táplálok, és szerintem ez fordítva is igaz, megtanított erősnek lenni a hónapok alatt, és bár kicsit haragszom rá az erőszakossága miatt, úgy tűnik, mostantól jóvá fog tenni mindent.
Visszamentem a saját szobámba, míg Ő a fürdőszobában szedte össze magát, majd én is így tettem. Hallottam, ahogy elhajt a kocsija, míg én elkezdtem pakolni. Kevin nyitott be a szobámba kopogás után, és halovány mosollyal mért végig.
- Ezek szerint Mr. Styles elmondta, mit kell tenni. Szóval vele mész? - kérdezte óvatosan.
- Igen...önszántamból. Hallottál már ekkora idiótaságot, Kevin? Én nem vagyok normális, de szeretem. - csóváltam meg fejem fancsali mosollyal, majd egy képet tettem a ruhák közé Niall-ről és rólam, nehogy baja essen.
- Hát...Ő is szeret téged! Segíthetek valamiben? - kérdezte udvariasan.
Elgondolkoztam, és végignéztem a szobán. Nagyon semmi sem kötött ide, viszont egy valami nagyon jól jönne emlékbe.
- Igen, gyere! - siettem ki a szobából egyenesen a konyhába.
Addig győzködtem Liam-et, Gustav-ot, Rolandot és Kevint, míg be nem adták a derekuk, hogy készíthet rólunk az egyik őr egy képet. Bár a szakácsok nem értették, erre mi szükség volt, Ők még nem tudták, mi lesz ma, de ez így volt rendjén. Nekem szükségem volt erre a képre, aztán csak ketten egyre Liam-mel, hisz ez is egy elég rövid, bár jelentős szakasza volt életemnek, és nem akartam emlék nélkül kilépni belőle. Kinyomtattuk, és egy-egy képkeretbe beletéve a két képet gondosan bőröndöm mellé csomagoltam. Mikor mindennel készen voltam, úgy gondoltam, nincs más hátra, csupán a búcsú Liam-től. Neki el fogok mesélni mindent, Ő a legjobb ember, akivel valaha is találkoztam Niall mellett, joga van tudni az igazat. Kihúztam a konyhából, és a könyvtárba vezettem, ahol nyugodtan beszélhettünk.
- Liam...én elutazok vagy ma, vagy holnap...és úgy érzem, el kell mondanom neked, hogy ne tudatlanul hagyjalak hátra. Sokat segítettél nekem, ahogy Gustav viccei is. Bár az a két hónap borzalmasan telt, de legalább bosszút álltam. Aztán...beleszerettem Harry-be, és Ő is belém. El kell mennem vele, nekem már csak Ő maradt. Soha többé nem láthatlak, de nem felejtem el, mennyit köszönhetek neked és biztatásodnak. Nem mondhatom el, mi folyik itt, de nektek egy pillanatig nem kell félnetek majd, rendben? - mosolyogtam rá biztatóan.
- Hiányozni fogsz, Lou! - ölelt magához szorosan. - Nagyon vigyázz magadra. - suttogta nyakamba, én pedig ugyanezen szavakkal feleltem neki.
Fájt itt hagynom az Ő csodás személyiségét, mikor olyan jó barátom lett, de nem volt mit tenni. Legalább Svájcban ott van nekem Harry. Bíztam benne, hogy mostantól minden rendben fog menni, nem lesz soha több gondunk, és ketten boldogan élhetünk együtt az idők végéig, de azért ott motoszkált a fejemben, Harry arrogáns egyénisége. Viszont ezen az esetekre ott van nekem a "Fess egy mosolyt!" mondat.

10. fejezet.

A nappaliban ültem, és bambultam magam elé, a bőröndömet Kevin már elvitte a kocsihoz, mellyel majd menekülünk. Agyamon minden egyes eshetőség végigfutott. Mi van, ha Harry nem fog rám várni a repülőn? Ha baja esik? Ha nekem esik bajom, és Kevin-nek nem sikerül kimenekítenie a rendőrök elől. Börtönbe zárnak, de Harry úgyis kihozna, ahogy én is Őt valahogy. De ezen gondolatokat hamar kiűztem elmémből, minden a legnagyobb rendben lesz.
Ebben a pillanatban idegesítő hang rázta meg a házat, mely leginkább egy riasztóra hasonlított. Idegesen ugrottam fel, és félve néztem végig a házon. Egy alakot láttam meg elrohanni az ablak alatt, fegyver volt nála, úgy festett, mint egy kommandós. Idegesen kapkodtam a fejem, nem tudtam, mit kell most tennem. Kevin rontott be a szobába, és karom megragadva futni kezdett velem valamerre. A könyvtár fele mentünk, de éppen mikor a hallba értünk, kivágódott az ajtó, és a rendőrök beözönlöttek rajta. Kevin maga mögé tolt, ahogy futottunk tovább a folyosón. Kiabálást hallottam, mely a mi helyzetünk jelentette. Nem mertem hátra nézni, de hallottam, ahogy jönnek utánunk. Kevin betolt a könyvtárba, és Ő is be akart jönni, de ekkor kiabálást hallottam meg a folyosóról.
- Állj, ne mozduljon!
Ez Kevin-nek szólt, aki megforgatta szemeit, majd nadrágjához nyúlt, melyben tudtam, egy fegyver rejlik. Intett a fejével, hogy fussak a könyvtárban, én megtettem, mikor Ő megfordult, és lőni akart, de Őt találták el szinte azonnal. Láttam, ahogy teste a földre rogy, szemei fent akadnak. Idegesen szaladt ki a számon a levegő, amint becsaptam az ajtót, és hátrálni kezdtem a polcok között. Megölték Kevint, azt az embert, aki meg akart engem menteni. Nem tudtam, miért a könyvtárba rohantunk, nem tudtam, mit kéne most tennem itt, merre meneküljek. Tekintetem az ajtón tartva hátráltam a legeldugottabb sarok fele, de úgyis meg fognak majd találni. Tüdőm sípolás-szerű hangokat hallatott, szívem vadul száguldott, szemembe kétségbeesés lakozott. Féltem, hogy netán Harry-nek is baja esik, de Ő most távol van innen, a dolgát végzi, én pedig meg fogok halni, vagy börtönbe kerülök.
Hirtelen két kéz fogta meg a derekam hátulról, így idegesen ugrottam meg, és pördültem felé. Harry mosolygós arcával találtam szembe magam, amitől hatalmas kő esett le szívemről. Szája elé tartva mutatóujját jelezte, hogy legyek csendben, majd kezemnél fogva húzni kezdett az egyik polc fele, mely valóban egy ajtó volt. Csoda, hogy eddig nem vettem észre, de talán azért, mert csak unalmas könyvek voltak rajta, így nem is fordultam erre. Befutottunk a sötét folyosóra, Harry terelt maga után, de még hallottam, ahogy a rendőrök betörnek a könyvtárba. Sietős tempóban futottunk, míg ki nem érkeztünk az erdőbe, a ház területén kívül. Harry kocsija ott várt ránk a földúton, így azonnal beültünk.
Sebesen hajtott, míg a főútra nem értünk, ahol már biztosan nem találnak ránk. Magam elé meredve bámultam kifele az ablakon. Szemem előtt ölték meg azt a férfit, aki engem védelmezett. Miattam halt meg, ráadásul közel is állt hozzám.
- Nyugalom, Lou! Minden rendben lesz mostantól. Kevin jó ember volt, a legjobb, akit valaha ismertem, ezért is bíztalak rá. Tudtam, hogy Ő mindent megtenne érted, hisz már összeszoktatok. Sajnálom, ami történt, de a mai naptól kezdve nyugodt életünk lesz. - helyezte kezét combomra, míg én csak bámultam kifele az ablakon.
Meg kellett emésztenem ezt az egészet, de nem voltam időm agyalni, pedig oly' sokat szerettem volna gondolkozni. Megérkeztünk a reptérre, Harry nagyon gyorsan vezetett, meglepő módon senkinek nem tűnt fel, talán csupán nekem, tekintve, hogy minden egyes rendőrtől, vagy biztonsági őrtől megremegtem. Harry próbált nyugtatni, így egyfolytában hozzá bújtam. De valójában csak akkor éreztem magam teljes biztonságban, mikor a gép felszállt, mi pedig rajta ültünk. Harry-hez bújtam, és a megkönnyebbülés halk sóhaja kicsúszott ajkaim közül, amitől elmosolyodott.
- Egy új, nyugodt élet vár ránk Svájcban. - motyogta, majd hajamba csókolt.
- Mi lesz a "munkáddal"? - kérdeztem óvatosan.
- Azért voltam oda egész nap, hogy mindent Zayn-nek adjak. Elmagyaráztam neki, hol vannak a raktárak, átadtam a kódokat, mindent, amit tudnia kell. Ő az új Harry Styles. Láttam a rendőröket, mikor haza akartam menni, így inkább egyből a menekülőút kijáratához mentem. Csak nem jöttetek ki, így bementem, és milyen jól tettem. - szorított erősebben.
- Köszönöm. - suttogtam mellkasába, majd lehunytam a szemem.
Mostantól egy új élet vár ránk, csupán ketten, együtt az örökkévalóságig. Lágyan húzott magához egy csókra, amit meg is adtam neki, hisz mindennél többet jelentett számomra. Viszont egy idegesítő köhögés megszakított miket, mely jobbról jött. Egy stewardess állt mellettünk keresztbe font karokkal.
- Uraim ezt sürgősen abba kell hagyniuk, a többi utast zavarja. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Azonnal Harry-re pillantottam, aki a nőt nézte, de oly' módon, mint aki most azonnal megölné legszívesebben. Láttam, ahogy megfeszül állkapcsával együtt ökle is, és éppen fel akar állni, de mellkasára helyeztem kezem.
- Harry, fess egy mosolyt! Elnézést, Hölgyem, nem fordul elő többet. - néztem kedvesen a nőre, aki ezt látva barátságosan elmosolyodott.
- Köszönöm, Uram! - felelte udvariasan, majd eltipegett hátra.
Döbbenetes volt, ahogy bejött ez a mondat. Harry lehunyt szemekkel próbált megnyugodni, majd mikor felnyitotta szemhéját szeretet csillogott bennük irántam. Soha nem hittem volna, hogy pár egyszerű szó képes így befolyásolni egy olyan domináns személyiséget, mint Ő. Már nagyon érdekel, honnan ered ez a mondat.
- Miért fontos ez a pár szó? - kérdeztem óvatosan visszahelyezkedve mellkasára. 
- Anya mondta mindig nekem, mikor még élt. Egyből jobb kedvem lett tőle. - magyarázta egyszerűen. Haloványan elmosolyodtam, és még jobban hozzá bújtam.
- Most kezdődik az új, nyugodt életünk együtt. Szeretlek, Lou! - karolta át a hátam, hogy biztosan tartson maga mellett.
- Én is téged. - feleltem halkabban.
Egy mosollyal ajkaimon hunytam le szemem. Úgy éreztem, mostantól minden rendben lesz körülöttünk, nyugodt lesz az életünk. Harry mellett megkaphatom mindazt, melyről álmodoztam az árvaházban. Annyi különbséggel, hogy Ő nem egy csinos lány, hanem egy göndör herceg, de ez egyáltalán nem érdekelt, míg az én göndör hercegem, és nem az arrogáns fő gonosz.

15 megjegyzés:

  1. Ez valami fantasztikus lett!! :D Ohh, Te jó ég! :D Imádom az ilyen fajta történeteket, lehet kicsit őrültnek tűnök, de élvezem a durvaságokat! :D (Ez elég érdekesen hangzik, ahogy visszaolvasom! XD) Csak úgy faltam a sorokat, le se tudtam tenni a telefonom! :D (Még pisilni se mentem el! XD)
    Még sok ilyen történetet!! :D Imádom az írásaid, ha csak tehetném egész nap azokat olvasnám! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, ezt örömmel hallom. Boldog vagyok, hogy ennyire tetszenek a történeteim. Gondoltam, hogy ez sok embernek be fog jönni, hisz azért valamilyen szinten az emberek vágynak egy kis vadságra...persze nem ennyire, mint ebben a történetben. :)

      Törlés
  2. Nagyon jó lett.Imádtam :D Már várom a következő sztorid.Fantasztikusan írsz ;) :D

    VálaszTörlés
  3. Egyszer fülig pirultam,mások sirtam a röhögéstől.Ez eszméletlen te jó ég:D Imádtam a perverz részeket heheD: Basszus....ez durva,nagyon durva.Az one-shotjaidat/regényeidet add ki könyvbe és felvásárolom az egész megyémben lévő példányt. De nagyon durva,jesszus tök durva én annyira le tudok sokkolódni az irásaidon hogy 1 óráig vörös fejjel gyönyörködök bennük és azon agyalok hogy hogy a picsába irsz te ilyen jól.Eszméletlen o___o

    VálaszTörlés
  4. Egyebkent mikor meglatom hogy van fennt új rész mindig le nyomok egy fangirlinget.xc
    De komolyan csodalkozok hogy nincs az oldalnak 100.000-es nézettsége minimum.ejejej..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, köszönöm szépen! Ha tudnád ez mennyire...áh, most kivételesen nem tudom szavakkal leírni, mit érzek. Komolyan úgy gondolod, hogy érdemes lenne kiadnom egy könyvet?! Hogy bárki is kíváncsi lenne rá?! Hát ez...eszelősen eszméletlen. Te jó ég! Amúgy haladunk a 100.000 felé roham tempóban. Most úgy tűnik, beindult a számláló, meg sem akar állni. El sem tudom hinni, hogy idáig jutottam ezzel a bloggal. Fantasztikus! :')

      Törlés
  5. Huh...ez eszméletlen!:D van egy kérdésem..inkább kettőxd első: Hogy a picsába jutnak eszedbe ilyen történetek? Meg álmodo te is vagy csak ugy egyszerűen beugrik, vagy mi?xd:)
    Második: komolyan kérdezem eszt! ne röhöjd kérlek a kérdésen, de...irnál egyszer egy könyvet?xd komolyan ! tuti mindenki venné a könyveidet, vagyis a bloggerek, meg bári más szerintem szivesen olvasná..hisz profin bánsz a szavakkal, kevés hibádvan..mondjuk egy párat lehet taláni de nem vészesxd. Nah jó ezzel nem tom mit akarok, bocsánat. (lehet hogy annyi a láényege, ha esteleg irnál könyvet, én az elsők között lennék, akik megvennék:))
    Mindegy. Alig birtam abba hagyni a vigyorgást!xd egyszerűen, nem lehetett abbahagynixd. mikor durva dolgok voltak, még jobban vigyorogtamxd (ezek a gyengéimxd ). egyszóval kurva jó!*-*
    várom a kövi történetet:D nagyon imádom az irásaidat. Kb. te lettél az egyik pldaképem irás térenxd:3X3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, God! Én? Én, mint példakép? Most komolyan? Ez csak vicc lehet, ez biztosan vicc! Nem tudom elhinni. Annyira...Te jó isten! Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Fantasztikus ezt hallani/olvasni. Válaszolva először az első kérdésedre: Van, amit álmodok (főként a fantasztikus témájúakat), de ez most az I'm weaker. Is it so wrong? sztoriból született, ugyanis abban is felajánl Harry egy ilyen alkut, de nem ezekre a szálakra tereltem a történetet, viszont egy más közegbe helyezve megoldottam (ebben a történetben). A másik kérdésedre válaszolva pedig nagyon szeretnék kiadni egy könyvet, de ahhoz kéne komoly kapcsolat, és az sem biztos, hogy sikeres lennék. Majd talán egyszer összejön. Igyekszem hiba nélkül írni, mindig átolvasom, mielőtt felteszem, ezért is kell várni egy-két órával többet. Szóval örülök, hogy tetszett, és nagyon hálás vagyok ezekért a csodaszép szavakért :)

      Törlés
  6. újabb csodás iromány, a csodás írótól.:D imádtam ezt is.:33 a fantáziád még mindig szuper. nemtudom már mit mondjak.:D imádom.:3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  7. En a tortenet kozben:Basszus remegek,Lou ne tedd,meg fogsz halni,auuu ez fajhatott,hany hajszal maradt harry kezeben? Harry dogolj meg,egy kocsog vagy. Szegeny Louis! Bazdmeg mindjart bogok,ez olyan igazsagtalan!Uristeeen *.* ezdecuki!!! Hduehksbhdndim!!!! (ugralo es sipitozo piheno) Ne! Mi lesz itt?Na de Harry :D kis perverz!! Nem fajt a segge?! O.o Mi fog tortenni? Uristeeen!+.+ (hiper-mega sebesseggel olvasok) He te!! Igen te ott a repulon! Kussoljal banya,mert pont smaroltak es az tokurvarohadtariiiiii!!!! *.* Ezek a hangulatvaltozasok!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, úgy látom, Te is sikeresen átvetted a hangulatváltozásokat a történet közben. Ez nagy dicséret nekem, jó hallani, hogy ennyire bele tudtad élni magad. Úgy látom, sikert aratott nálad ez a sztori. :)

      Törlés
  8. Hogyan? Mond meg nekem, hogy hogyan?
    Egyszeruen nem fer a fejembe, hogy hogy a jo istenbe lehet valaki ilyen kik*rt kreativ mint te? Honnan az istenbol jutnak eszedbe ilyen jo otletek? Honnan szulod ezeket?
    Olyan rohadtul jok, hogy az valami elkepeszto! Komolyan mondom, hogy ez a kedvenc sipperes blogom!!! Ehhez hasonloval eletemben nem talalkoztam meg es valoszinuleg nem is fogok!!! Itt helyben megkernem a kezedet es nem is haboznek az eskuvovel! Holnap mar az oltar elott allnank! Annyira Imadlak! Komolyan! Nem csak a blogodba szerettem bele, hanem beled is! Imadatos! Fantasztikusan-hihetetlenul-kib@szottul-allatira joooooo! :3 Van egyaltalan erre megfelelo szo? ....Nem... Nem, nincsen. Ez egy hihetetlen teremtes! Mar lassan termeszetfelettinek tekintem, annyira jo. Ilyen kreativitassal rendelkezo emberrel meg eletemben nem talalkoztam. Huh... Nem. Nem tudok tobbet mondani. Meg ez sem fejezi ki teljesen azt amit erzek, de most ez is megfelel. Majd tovabbra is irni fogom a sok-sok pozitiv velemenyt a blogodrol/rolad es majd talan eleg lesz. Bar szerintem ezt keptelenseg elmondani, de mind1.
    Imadlka! Komolyan! Nagyon!! <3
    Pusziiii! :3 xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, God! Ne tudd meg, hányszor olvastam el, mire nagyjából felfogtam ezt a sok dicséretet, aztán még az telt bele legalább két percbe, mire visszafogtam könnyeimet, és megnyugodva megírom ezt a választ. Hozzád megyek, ez nem is kérdés, imádlak én is, imádom az olvasóimat. Talán nem úgy tűnik, hisz nem vagyok jó a saját érzelmeim kifejezésében, de nekem Ti vagytok a legfontosabbak, millió könnyet hullajtottam már egy-egy szép kommenten, mint ez is. Csodás érzés, hogy ennyien szeretitek, amit csinálok, nem tudom kifejezni a hálám, pedig igyekszem a sok történettel, de még ezt is kevésnek érzem. Majd egyszer talán sikerül tisztességesen megköszönnöm nektek/neked, azt a sok biztatást és szép szót, mely millió csodát rejtett számomra. :')

      Törlés

Music Note 4