Sziasztok!
Meghoztam a legújabb történetet kárpótlásul, hogy eddig
kimaradtam, csupán a blogger időzítője végezte a dolgát. Előre szólnék
mindenkinek, hogy GYENGÉBB IDEGZETŰEKNEK NEM AJÁNLOM! Valamint A TÖRTÉNET TÖBB
+18-AS RÉSZT IS TARTALMAZ! Szóval a regény trágár beszédet, erotikát,
erőszakot, véres jelentet és említés szintjén drogot tartalmaz. Elnézést, ha
néha nem valami élethűen írtam le, de még soha nem találkoztam drogbáróval, és
nem is áll szándékomban. Potom 28 oldal, de ez már regénynek minősül a
rendszerem szerint, szóval ott találjátok oldalt. Mást azt hiszem, nem kell
elmondanom, csupán még annyit, hogy jó olvasást, és várom a véleményetek.
xoxo
Zsoo
1 fejezet.
A legtöbb ember nem tudja, fogalma sincs róla, milyen
egyedül felnőni. Az általános családkép mindenki előtt ott lebeg, és mindenki
ezt próbálja megvalósítani. És ha ez nem sikerül? Beleszületünk egy tökéletes
világba, mely mindent megad nekünk, aztán pillanatok alatt vége szakadhat
mindennek, melyet eddig természetesnek hittünk. Elvesztünk mindenkit és
mindent, mely számított egy parányit is üres életünkben. Ilyenkor jön rá az
elvakult ember, mennyit is ér, amit Ő átlagosnak hitt. Megkapta a szeretet, a
törődést, a figyelmet, aztán ennek vége szakad, és üres lesz az élete.
Nekem ezeket még gyermekként fel kellett dolgoznom. A
családom meghalt az orrom előtt, csupán 12 voltam. Azóta sínylődök ebben az
árvaházban, de ma mindennek vége. Ma elhagyom ezt a helyet, semmi nem húz ide.
Utáltam itt lenni, komor, szürke falak, undok, rezzenéstelen arcok. Az ember
azt hinné, ennyi gyermek jól el tud szórakozni együtt, de ez tévhit. Itt
mindenki pontosan tudja, mit nem kapott meg, mi miatt, ezért képtelenség
boldognak lenni.
Egész életemben a mai napot vártam. Hamar fel kellett
nőnöm egyetlen ember miatt, aki véget vetett mindennek. Bár még élek, mégis úgy
érzem, halott vagyok, aznap én is meghaltam a családommal együtt. Egyetlen egy
dolog van, ami életben tart, amitől kicsit is emberinek érzem magam, az pedig a
bosszú édes íze. Minden este úgy hunyom le a szemem, hogy bármire képes lennék
csupán azért, hogy szenvedni lássam a gyilkosukat, és megtudjam az igazat.
Tudni akartam, miért haltak meg, pusztán kedvtelésből, nem küldenek egy profi
bérgyilkost az én családomra. De nem volt olyan kiváló, ugyanis
hibázott...engem életben hagyott, és ez lesz a veszte. Ha utolsó leheletemmel
is, de meg fogom találni, és megölöm Őt és a megbízóját. Nem érdekel, kiken
gázolok át ezért, mit kell feláldoznom érte. Az én szívem már csupán ezért
dobog.
Soha nem voltam bátor ember, de ezeknek a halálát nyitott
szemmel, mosolyogva nézném végig. Mindig is bénácskának vallottam magam,
visszafogottnak, háttérbe szorulónak, viszont bármire képes vagyok, ha eltökélem
magam. Én pedig már 6 éve ezt tervezgetem magamba. Mosolyogva hunyom le
szemeimet, ahogy elképzelek egy névtelen arcot, szenvedni, és bemesélem, hogy Ő
a gyilkos. A bosszú táplál belülről, semmi egyéb érzelem nem található már
bennem.
Niall kint várt rám az árvaház előtt, még itt
ismerkedtünk meg. Ő is árva volt, de betöltötte a 18-at tavaly, így le tudott
lépni. Megkapta az örökségét is, amiből éppen vett egy lakást, és normális
életet él. A barátságunk megmaradt, és mivel nekem valóban alig van pénzem,
felajánlotta, hogy menjek hozzá. Boldogan bólintottam rá, így nem volt
kérdéses, most hova vezet utam. Beszálltunk egy taxiba, és elindultunk. Niall
próbált velem rendesen beszélgetni, mintha semmiség lenne a múltunk, de én nem
tudtam teljesen boldogan csevegni, még vele sem tudtam felszabadulni, pedig
együtt vészeltünk át 2 évet az árvaházban. Tudta, hogy szótlan vagyok, így nem
is faggatott tovább terveimről.
Végül megérkeztünk egy házhoz, mely normálisan festett,
mint egy átlagos ház a nagyvárosunkban. Bementünk, én pedig szétnéztem. Tűrtem,
amint Niall megmutat nekem mindent, majd a szobám legvégül. Bár mondta, hogy
van egy üres szoba a házban számomra, ellenkeztem miszerint felesleges, viszont
Ő nem tágított. Kedves mosolyt engedtem meg felé, mikor elkezdtem kipakolni,
míg Ő az ajtókeretnek dőlve figyelt mosolyogva.
Holnap reggel Ő dolgozni megy a kávézóba, ahol
felszolgáló, én pedig munkát keresek. És meglepő módon azonnal kaptam is egy
állást reggel egy bowling szalonba. Meglepő, hogy pont én kaptam meg, de a
főnök megkedvelt, mikor "állásinterjút" tartott, ami inkább
beszélgetésből állt egy üdítő mellett.
Kedves ember volt, és mikor kérdezgetett, kénytelen voltam elmondani
neki, honnan jöttem. Azt hiszem, inkább sajnálatból vett fel, de nem érdekelt.
Egyszerű munka volt, nagyon jó fizetéssel, ugyanis jól ment az üzlet a
pasasnak.
Szóval ebben a hónapban már meg is volt a munkám, úgy
éltem az életem, mint minden átlagos ember Niall-lel egy albérletben, de koránt
sem átlagos gondolataim voltak. Bosszúra vágytam, talán annyira, mint még egy
ember sem.
Így aztán miután elhelyezkedtem a normális életben, első
utam a rendőrségre vezetett. Ijesztő volt az a sok egyenruha, valamiért
felettébb feszélyezett, de ezt kizártam, hisz most fontosabb dolgok miatt
vagyok itt. Reménykedtem benne, hogy megtudok valamit...akármit.
- Miben segíthetek? - kérdezte kedvesen a fiatalabb,
fekete bőrű hölgy a pultnál.
- Engem egy régebbi ügy érdekelne. A Tomlinson család
gyilkosságáról szeretnék több dolgot megtudni. - mondtam óvatosan.
- Sajnálom Uram, csak akkor adhatok ki bizalmas
információt, ha bírósági végzést hoz. Van önnél ilyen? - kérdezte barna
tekintetét enyémbe fúrva.
- N-nincs, de... - akartam belekezdeni, viszont félbeszakított.
- Akkor sajnálom, de nem segíthetek. - csóválta meg a
fejét együtt érző ábrázattal.
Szaggatott sóhaj hagyta el a számat, ez nehezebb lesz,
mint képzeltem.
2. fejezet.
A hetek csupán teltek, én pedig próbáltam kitalálni,
hogyan szerezhetném meg az aktát, melyre szükségem van. Megfordult már az is a
fejemben, hogy besurranok, és kikeresem, de azt sem tudom, hol tartják, órákba
telne megtalálni, valamint ha lebukok, börtönbe küldenek, onnan pedig soha nem
fogok tudni bosszút állni.
A bowling szalonban telt az idő, nem volt egyéb dolgom,
mint a bárpult mögött kiszolgálni a vevőket. Egyszerű, mint az 1x1.
- Nem, tényleg könnyű volt. - nevetett oldalt egy férfi,
és éppen mesélt valamit a másiknak. Fél füllel ugyan, de hallottam Őket. Tiszteletben
akartam tartani beszélgetésük, de túl hangos volt a férfi. - Azt mondták,
bírósági bisz-basz végzés kell, de nézz rám, szerinted nekem adnának olyat?! -
nevette el magát. Valóban egy kövérkés, 40-es éveiben járó, vérbeli motorosról
volt szó, bőrkabátban, őszülő szakállal és hajjal. - Szóval kérdezősködtem
kicsit, így kaptam egy nevet. Komolyan mondom, mik nincsenek manapság. Csupán
pár font, és a fickó máris meghozta lemásolva a nekem szükséges adatot. -
rántotta meg a vállát nevetve.
Sietősen kaptam felé a fejem. Ha ez valóban az, amire én
gondolok, akkor mondhatni; megütöttem a főnyereményt! Kicsit vacilláltam, hogy
talán csupán tévedek, de még most kell lépnem, ha nem akarok elveszteni egy
fontos segítséget. Talán tévedés, na és akkor? Egy próbát megér.
A pult azon részéhez mentem, és a barna fára
támaszkodtam, hogy közelebb legyek hozzájuk. Azonnal felfigyeltek rám, és
kérdőn kezdtek méregetni.
- Elnézést, de meghallottam, miről beszélgetnek. Ez a
rendőrségen volt? - kérdeztem óvatosan.
- Ugyan mit érdekel ez téged, Öcsi? - kérdezett vissza a
férfi egy vállrántással.
Talán azt hitte, fel akarom jelenteni, és bajba kerül, de
egy mosolyt eresztettem meg felé ezzel kicsit oldva ellenszenvét.
- Ha valóban lehet így szerezni információt, engem is
érdekelne a dolog. Meg tudná adni nekem annak a nevét, akivel beszélhetek?
Engem is elhajtottak, hogy hozzak végzést. - fogtam halkabbra a hangerőt.
A férfi komolyan kezdett méregetni, hosszan mérleget
magába. Talán tartott tőle, hogy még mindig bajt hozhatok a fejére, de valóban
segítségre volt szükségem. Viszont ezt hogy magyarázzam el neki, ha az imént
nem hiszi el az igazat?! Végül komolyan a szemembe nézett, és közelebb hajolt a
pulthoz.
- Rendben, adok neked egy telefonszámot, amit én is
kaptam. De nem tőlem tudod! - nyúlt zsebébe, és előhúzta a mobilját, amit
azonnal el is mentettem a saját telefonomba.
- Köszönöm, örök hálám. Ezt a kört én fizetem. - mondtam
komolyan, és visszafordultam a többi vevőhöz, hogy kiszolgáljam őket is.
***
Végre vége a napnak, alig vártam, hogy haza mehessek, és
felhívhassam a számot, melyet kaptam. A lakás még üres volt, Niall nem tudom,
hol lehet, de jobb, ha ezt nem hallja. Sietősen tárcsáztam a számot, majd
fülemhez emeltem a kicsöngő telefon. Csak abban reménykedtem, hogy felveszi, és
a pasi nem tévedett a szalonban.
- Hallo. - szólt bele egy középkorú férfihang.
- Jó estét! Én egy bizonyos rendőrt keresek, akiről azt
hallottam, hogy szívesen segít közembereknek is. Szükségem lenne a segítségére.
- mondtam komolyan. Igyekeztem, hogy a hangomon a kétség halovány nyoma se
hallatszódjon, minél meggyőzőbb akartam lenni. Féltem, hogy netán rossz számot
hívtam, és téves lesz, de kis mérlegelés után a férfi ismét megszólalt.
- Kivel beszélek? - kérdezte óvatosan.
- Louis Tomlinson vagyok, és ha valóban magát keresem,
akkor a Tomlinson család 6 évvel ezelőtti gyilkosságának ügyére lenne
szükségem. - feleltem félelem nélkül, hogy megadtam a nevem.
- Rendben! Meg tudom szerezni. Az ára 100 font lesz. - jelentette ki sietősen.
Elgondolkoztam. Az nem is olyan vészes ár ahhoz képest,
amire számítottam, de még így is le fogja csapolni pénztárcám. Viszont talán ez
életem nagy lehetősége, hogy megtaláljam a gyilkost. Talán én olyat is tudok,
amit a rendőrök nem, így meg tudom találni a tettest, ha már Ők nem.
- Rendben, mikor találkozzunk, hol? - kérdeztem komolyan.
- Holnap 7-kor, a Trafalgar téren, a szökőkút előtt.
Hozza a pénzt, viszem az akta másolatát. - jelentette ki komolyan.
- Rendben. - feleltem, és bontottam a vonalat.
A célban éreztem magam, hamarosan megkereshetem azt a
szemetet, vagy szemeteket, ha többen vannak. Úgy éreztem magam, mint holmi
filmben, erősnek, sérthetetlennek. Mintha most minden helyrejönne, pedig
egyáltalán nem biztos, hogy ezzel mindent megtudok.
***
A megadott helyen ücsörögtem a szökőkút szélén, zsebemben
a borítékkal, mely a pénzt tartalmazza. A telefonom óráját vizslattam, pontban
7-kor egy férfi ült le mellém kezében egy nagyobb fehér boríték. Tudtam, csak Ő
lehet az emberem.
- Louis Tomlinson? - kérdezte halkan.
- Igen! - feleltem, és kihúztam a borítékot kabátom belső
zsebéből.
- Sok sikert! - motyogta sietősen, mikor cseréltünk, majd
fel is pattant, és elment.
Lepetten néztem utána. Ez gyors volt, bár nem tudom, mit is
vártam. Hogy majd csevegünk apróságokról, mint az időjárás?! Ja, persze.
Azonnal hazavitettem magam egy taxival, alig vártam, hogy bebukjak a lakásba,
és át tudjam olvasni az aktát. Most meg fogom tudni, ki a felelős szüleim
haláláért. Niall ismét nem volt otthon, biztosan megint túlórázik. Az ágyamra
levágtam magam, és akaratom ellenére is lejátszódtak a fejemben az Aznap
történtek. Igen, én hallottam mindent, elbújtam a szekrény aljában. Hallottam
Anya sikolyát, Apa ideges kiabálását, hogy takarodjon innen a gyilkos, és egy
pillanatra még a férfi elégedett nevetése is megütötte fülem, mielőtt két lövés
eldördült volna, mely haláluk okozta. Bár próbáltam ezt kiűzni elmémből, nem
ment, és soha nem is fog. Ez olyan dolog, melyet egy ember sem tud elfelejteni.
De én most bosszút fogok állni, így kinyitottam a mappát. Csupán egy papír volt
benne adatokkal. Meglepődtem, hisz szoktak lenni képek is, nemde?! Talán jobb
is, ha nem látom a történteket.
Sietősen olvastam végig. Semmi érdekeset, nem mondott,
csupán, amit eddig is tudtam vagy kikövetkeztettem. Viszont egy sornál
megakadtam. Apáról kiderült a nyomozás során, hogy alvilági személyiség volt.
Droggal kereskedett, amitől kikerekedett a szemem. Apa soha nem tenne ilyet!
Viszont az akta nem tévedhet, és így már kezdem érteni haláluk okát. Ezért
ölték meg Őket, a drogért.
Testem a düh remegés formájában járta végig, meg kell
találnom, ki volt az, aki felbérelte a bérgyilkost, mivel ezt egyértelműen
megtudtam az aktából. Egy hivatásos végzett szüleimmel, akit nagyon nehéz lesz
elkapni, de addig nem nyugszom, míg meg nem ölöm.
- Louis! Gyere gyorsan! - hallottam meg Niall kiabálását.
A hangjából leszűrtem, hogy valami nagyon nincsen
rendben, így mindent hátrahagyva rohantam ki hozzá. A konyhában találtam rá,
idegesen meredt a kezében valamire. Közelebb érve egy borítéknak néztem. Mellé
mentem, hogy meg tudjam nézni, és mikor megláttam előlapját, elállt lélegzetem.
Vércseppek díszelegtek rajta, ez egyértelmű volt.
- Ugye ez csak egy rossz vicc! Az ajtó előtt találtam a
lábtörlőn! Te vársz április elsejei csínyt? - kérdezte remegő hanggal.
Megráztam a fejem, és kivettem a kezéből a borítékot.
Óvatosan kinyitottam, Ő pedig feszülten figyelt. Hófehér papír figyelt benne
szinte csupán pár sorral felül.
"Veszélyes
játékot játszol, Tomlinson! Ha életben akarsz maradni, jobb, ha abbahagyod a
szimatolást. Olyan vizeken evezel, amely túl veszélyes egy olyan kisfiúnak,
mint Te! Maradj a seggeden, vagy csúnya halálod lesz."
Az ereimben megfagyott a vér. Ez Ő! Ilyen közel még soha
nem kerültem szüleim gyilkosához, így egyszerre töltött el az öröm és a düh is.
Ha odafigyeltem volna, talán elcsíphettem volna az ajtó előtt, és már most
végezhetnék vele.
- Louis, mi ez az egész! Mibe keveredtél? - kérdezte
idegesen Niall.
Elégedett vigyort villantottam, eszem ágába sem volt
abbahagyni a nyomozást. Ez azt jelenti, hogy közel járok, és van valami, amit
nem vettem észre. Valami, ami elvezethet hozzá, így veszélyben érzi magát.
- Fél a rohadék! Meg fogom találni, és visszaadom a
szenvedést, amit Ő okozott nekem! - szűrtem a fogaim között mérgesen. Niall-nek
kellett pár pillanat, míg levágta, miről is van szó, de amint rájött, egyből
idegesen ragadta meg karom, és komolyan rám nézett. Tekintetében féltés
csillogott.
- A szüleid, igaz? Louis le
kell állnod! Megölhetnek! Te jó ég, ez egy fenyegetés volt. - túrt idegesen
hajába, és elfordult, hogy a pultra támaszkodjon.
- Semmi gond, Niall! Én fogok
nyerni. - jelentettem ki komolyan.
Elégedett voltam magammal.
Nagyon közel járok, de van valami, amit nem vettem észre. Valami, amit ha
megtalálok, vagy rájövök, biztosan elvezet a tetteshez. És ha megtalálom, nincs
menekvés, megölöm bármibe is kerüljön.
3. fejezet.
Minden áldott nap azon agyalok,
mit nem vettem észre. Mi az a részlet, amit ha meglátok, meg tudom fejteni ezt
az egészet. De nem, az Istenért nem találtam meg azt az apróságot. Így bár nem
hátráltam meg, mégis úgy tűnt tehetetlenségemben, szóval a levél elérte célját,
csupán kicsit más módon. Csak azt tudnám, hogy jutott a gyilkosnak a fülébe,
hogy én keresem. Tény, hogy mindennél jobban vágyom a bosszúra, de kétlem, hogy
olyan nagy veszélyt jelentenék egy drogbáróra. Még azt is nehéz volt
megemésztenem, hogy a szüleim ilyenbe keveredtek...miért? Tudni akartam minden
átkozott részletet, de semmi nem passzol össze, még túl sok darabka hiányzott.
Hazafele tartottam a bowling
szalonból, ismét egy unalmas, semmitmondó éjszaka. Minden napom olyan...átlagos,
történésmentes. Semmi új nincsen benne, semmi hírértékű. Mintha egy olyan vonat
után futnék, mely már régen elhagyta az állomást, és a föld másik felére tart.
De egyszer meg kell állnia a vonatnak, és én akkor utol fogom érni.
Sétálva indultam hazafele, mint
általában mostanában, hisz kezdett alakulni a jó idő. Lassan kilábalunk a
télből, és kénytelen voltam rádöbbenni, mennyi időt elpazaroltam, míg egy helyben
toporogtam, de még most is azt teszem. Egy szálon sem tudok elindulni ez az, mi
a legjobban idegesít. Pedig pár pillanatra már olyan közel jártam.
A városnak azon része, ahol én
haladtam meglehetősen kihalt volt...legalábbis ezen utcák. Kezdett körülvenni
az a fojtogató érzés, miszerint valami leselkedik rám valahonnan. Éreztem a
közelségét, így hátrafordultam. Egy alak jött mögöttem, meg sem próbált
elbújni, hogy megláttam. Talán pont azért, mert ártalmatlan.
Sietősebbre kapcsoltam, Ő pedig
pont arra kanyarodott a vékonyka sikátorban, mint én. Úgy éreztem, ez a
megfelelő pillanat, meg kell állítanom, hátha tud valamit. Nem tűnt olyan
fenyegetőnek, gondoltam, én is elbírok vele. Bekanyarodtam az egyik sarkon, de
nem mentem tovább. A falhoz lapultam, és azt vártam, mikor ér már ide, hogy a
falhoz szoríthassam. Bekanyarodott, én pedig neki rontottam, és sietősen a
tégláknak nyomtam egész testemmel. Lepetten nézett rám, mintha fogalma sem
lenne róla, miért csinálom ezt. Kicsit meginogtam. Göndör tincsei oly'
ártatlannak hatottak, zöld szemem idegesen csillogott rám.
- Miért követsz? - kérdeztem
tőle keményen, nem mutattam, hogy én is félek, mint Ő.
- M-micsoda? É-én nem tudom...
- hebegte félve, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.
Tévedtem, Ő csak egy ártatlan,
csodaszép járókelő, angyali arccal. Valami megfogott benne, amit még soha nem
éreztem. Göndör tincsei mindenfele meredeztek, zöld íriszei még az éjszakában
is erősen csillogtak, fekete ballonkabátja combja közepéig ért, a fekete farmer
pedig feszült izmos lábán. Próbáltam elrejteni, hogy mennyire végigmértem, de
nem volt időm ezen agyalni. Elkapta a csuklóm, és hátam mögött kicsavarta
karom, majd a falnak tolt. Arcom a hideg téglákhoz nyomódott, ahogy mellkasom
is.
- Látszik, hogy semmit nem
tudsz, egy kis színjáték, és máris felhagysz az egésszel. Ártatlan kisfiú
vagyok brü-hü-hü. - utánzott egy síró gyermeket a végén.
Harag gerjedt bennem, és
mérgesen próbáltam rántani a vállamon, hogy elengedjen, de ettől csupán
mégjobban hozzám simult hátulról, és a falhoz préselt. Fájdalmasan felnyögtem,
ahogy még jobban hátrahúzta karom, amitől szélesen elmosolyodott, és fülemhez
hajolt.
- Az utolsó Tomlinson...igazán
csinos... van róla fogalmad, milyen élvezetes volt mögötted jönni? Édesen
riszálod gömbölyű feneked. - motyogta fülembe, leheletét éreztem bőrömön.
A szemem lepetten kerekedett ki
mondataira. Ki ez a srác? Miért mond nekem ilyeneket? Látszólag tud valamit, de
én jobban kedvére vagyok, mint a beszéd. Te jó ég! Belenyalt fülembe, amitől
kirázott az undor hidege, és erősen próbáltam kirántani karom szorításából.
- Ha nem mozognál folyton, még
el is tudnám magyarázni a helyzetet. - motyogta, ajkai súrolták fülem.
A levegőt élesen kapkodtam,
orrlyukaim kitágultak a helyzet meredekségétől. Megrémített ez a srác, erős
egyénisége volt. Felhagytam felesleges próbálkozásaimmal, és magam előtt
bámulva egy konténert vártam, hogy elmagyarázzon mindent. Elégedetten
elmosolyodott, hallottam szusszantásából, és kicsit lazábban is tartott. Maga
felé fordított, de kezeimet továbbra sem engedte el, sokkal inkább magam előtt
lefogta őket, ahogy szintén nekem simult, így kezeim testünk közé szorultak,
míg neki egyik mancsa szabad volt. Próbáltam nem kimutatni félelmem, hisz talán
most megöl, és nem is tudtam meg, ki volt szüleim gyilkosa. Aztán felötlött
bennem a fenyegetés, talán Ő az!
- Te ölted meg a szüleimet? -
kérdeztem mérgesen közelebb hajolva hozzá, mire felnevetett, így kicsit
visszahúztam fejem.
- Nem! A köreimben elterjedt
egy Tomlinson nevű fiú, akit megfenyegettek, mert megsajnálták. Rajtad röhög
mindenki, már bocs. Nem gondolod, hogy kevés vagy Te ehhez? Egy magad vagy, a
gyilkos pedig több testőrrel is körbe van véve, akárki is legyen az. Azt
beszélik, azért nem ölt meg még, mert megsajnált egy szerencsétlen árvát. -
mondta a végét gügyögve, és végigsimított arcomon, de elrántottam fejem
érintése alól. Komoly lett arca, és folytatta. - Érdekelni kezdtél, és utánad
néztem. Követlek egy ideje, csoda, hogy csak most szúrtál ki. Látszik, hogy nem
vagy ebben jártas, már kismilliószor megölhettelek volna, ha akarlak. De azzal
nem mennék semmire, másra kellesz nekem. Szóval van egy ajánlatom! Ha
megkeresem a szüleid gyilkosait, és elkapom Őket, hogy megölhesd, akkor enyém
leszel örökké. Azért én sem vagyok szívtelen, hogy csak úgy megerőszakollak
mocskos helyeken...majd akkor, ha az enyém leszel hivatalosan. - mosolygott rám
oly' módon, hogy gödröcskéi kivillantak.
A szemem lepetten kerekedett
ki, és próbáltam szabadulni Tőle. Akárki is legyen, nem komplett a srác.
- Micsoda? Nem leszek a
rabszolgád, felejtsd el! - köptem a szavakat undorodva arcába.
Felhúzta a szemöldökét,
gondolom, nem volt hozzászokva a visszautasításhoz. Megijedtem, hogy netán most
ártani fog nekem, ezek után már mindent kinézek ebből a srácból.
- Rendben, akkor találd meg
egyedül a gyilkost, ha meg nem ölnek addig. Jaj, várj! Nincs is semmid, amin
elindulhatnál! Hát, mindegy... - rántotta meg a vállát, majd elengedett, ami
elégé meglepett.
Elgondolkoztam, hisz igaza
volt. És mindent megadnék érte, hogy a szüleim gyilkosa meghaljon. Mellette ezt
el tudnám érni...vagyis nem biztos. Hisz kicsoda Ő? Talán csak a szája nagy, és
egy senki.
- Ki vagy Te, hogy meg tudod
találni a gyilkosokat? Mitől lennél Te olyan nagy valaki? - kérdeztem flegmán
megállítva az elsétálásban. Visszafordult felém, és elégedett vigyort
villantott.
- Hallottad már a Styles nevet,
vagy addig sem jutottál el a kis nyomozásodban? - kérdezte könnyelműen. Lepetten
húztam fel a szemöldököm, szemembe zavar telepedett. - Szóval addig sem ment.
Rendben, figyelj! Az ország drog ügyletei a mi családunk kezében folynak
ki-be...meg a fegyver is, de az most mellékes. Apám meghalt egy éve, rám maradt
minden. Pár telefonomba kerül, holnapra megtudod, ki volt a bérgyilkos és a
megbízó. Szóval szedd össze a cuccod, és költözz át hozzám. Addig egy ujjal sem
érek hozzád, míg meg nem találtam Őket, csupán ha Te kéred. - mondta komolyan
szemembe nézve.
Hátam a falnak vetettem, és
magam elé meredve gondolkozni kezdtem. Ha belemegyek, feladom szabadságom, és
kedvére tehet velem, amit akar, de még az is jobb, mint topogni egy helyben a
gyilkos után kutatva, akihez egy árva nyomom sincs. 6 éve erre várok, nem
szalaszthatom el. Nincs mit vesztenem, Niall meg fogja érteni. Agyam kattogott,
úgy éreztem magam, mint egy fogságban született oroszlán, aki utálja a
bezártságot, mégsem mehet ki a szabadba, mert ott meghalna tudatlanságában. Azt
hiszem, erre mondják azt, hogy cseberből vederbe esek, vagy egy szóval az is
megteszi, hogy szopás. Ennek ellenére, ez volt az egyetlen megoldás, így
komolyan felnéztem a srácra, akinek amúgy még mindig nem tudom a keresztnevét.
- Bármit megadnék, hogy
elkapjam Őket, önmagam igazán csekély ár. Rendben, legyen! De addig egy ujjal
sem érsz hozzám! És van egy feltétem! Nem csókolsz meg soha! - löktem el magam
a faltól, és komolyan a szemébe néztem.
A szemébe egy pillanatra
lepettség ült talán Ő sem hitte, hogy ebbe belemegyek, de bármire képes lettem
volna, és valóban nem éreztem súlyát döntésemnek, csupán a bosszú irányított.
- Rendben! Ebben az esetben,
holnap reggel 8-ra érted küldök egy autót. Búcsúzz el azoktól, akik fontosak,
mondj fel a munkahelyeden. Mostantól az én házam lesz az otthonod, semmire nem
lesz gondod. - vigyorgott rám elégedetten, és beharapva alsóajkát nézett végig
rajtam. Bólintottam, hogy megértettem, majd széles vigyorral kisétált a
sikátorból, mint aki jól végezte dolgát. Csak bámultam utána, még kicsit
emésztenem kellett ezt az egészet, de nem éreztem hibának, hogy elfogadtam.
Mellette megtalálhatom a tetteseket, és láthatom Őket úgy szenvedni, mint én
anno.
Megráztam a fejem, hogy észhez
térjek, hisz egy éjszakám van már csupán szabadon. El kell búcsúznom Niall-től.
Ő az egyetlen, akit nagyon sajnálok. Szörnyen fog hiányozni, de ennyi áldozatot
tennem kellett, hogy végre nyugodtan fekhessenek sírjukban szüleim.
4. fejezet.
- Úgy sajnálom, Niall!
Emlékezni fogok rád, soha nem felejtem el, hogy ott voltál mellettem, és oly'
sokszor segítettél. Te vagy a legjobb barátom. - borultam a nyakába.
Annyit mondtam neki, hogy
kénytelen vagyok elutazni örökké, ha bosszút akarok állni, Ő pedig vonakodva
ugyan, hogy ennyit nem ér ez az egész, de megértette, hogy el kell hagynom, és
többé nem fogunk találkozni. Könnyek csillogtak szemében, de nekem is, végül Ő
hagyta elszabadulni Őket, így végigfolytak tejfehér, szeplős arcán, miközben
szorosan magamhoz öleltem.
- Nagyon vigyázz magadra,
Louis! - motyogta a nyakamba.
Nem feleltem, csupán bólintottam.
Fontos volt nekem Niall, kismilliószor öntöttünk a másikba lelket még az
árvaházi években. Csak mi voltunk egymásnak, de mi is alig mosolyogtunk, hisz
pontosan tudtuk, azért vagyunk ott, mert valami szörnyűség történt
családunkkal, vagy pusztán nem kellettünk senkinek sem. Tegnap este hosszan
búcsúzkodtunk, és szinte egész este együtt filmeztünk, valamint beszélgettünk,
ennek ellenére mégis úgy éreztem, nem vagyok felkészülve az elszakadásra, mégis
ez az egyetlen módja a bosszúmnak.
Aztán meghallottuk a dudálást,
mely azt jelezte, hogy el kell mennem, és mostantól a szabadság számomra
elérhetetlen fogalom lesz, de még ez is megéri. Pár percért, amíg megölhetem
Őket, egész életem odaadom, de ez nem érdekelt. Számomra ez így megfelelő volt,
a bosszú hajtott előre utamon.
Egy gorilla segített bepakolni
a csomagomat, majd beszállni, de kedves volt velem, rendesnek tűnt. Niall
semmit nem kérdezett, megértette, hogy jobb neki, ha semmiről sem tud. Még
egyszer, utoljára megöleltük egymást, majd könnyes búcsút véve beültem a
kocsiba. Niall hosszan integetett nekünk, de én is neki a kocsiból, bár talán
nem látta a sötétített ablakok miatt, de úgyis tudta. Végleg magára hagytam, és
Ő is engem, de ez akkor így volt rendjén. A mi útjaink eddig keresztezték egymást.
Bambultam kifele az ablakon
azon merengve, hogy mi vár most rám. Vajon Styles nagyon ocsmányságokat fog
kérni tőlem? A lehető legrosszabb is megfordult a fejemben, de először az
ugrott be, hogy nem fog megcsókolni. Benne állt az egyességünkben. Hogy miért
kértem ezt tőle kikötésként? Mert még soha nem csókolóztam. Az árvaházi
gyerekeknek nehéz az életük, magányos, szerelem mentes. Én pedig most már soha
nem fogom megtapasztalni, milyen a szerelem, de ha nem a színtiszta érzelem
miatt esik meg az első csókom, akkor inkább örökké maradjon az én tulajdonom.
Styles nem veheti el tőlem erőszakkal, még ha a testem meg is kaphatja
bármikor, hisz az Ő tulajdona leszek. De ez sem érdekelt, míg a lelkem az
enyém, és a szüleim békében nyugodhatnak majd.
Merengésemből a nap pillanatnyi
fénye zökkentett ki, ugyanis itt ritkaság volt a tiszta idő. Erdőben mentünk
valószínűleg Észak felé. Az út szépen le volt betonozva, a fák alagutat
képeztek fölöttünk. Meseszép volt. Végül kiértünk egy hatalmas kapuhoz, amely
azonnal ki is nyílt nekünk. Szépen meg voltak formálva mintái vasból, sok
munkája lehetett vele mesterének. Apró kavicsokkal felszórt úton haladtunk egy
meseszép kertben, mely inkább már
parknak nevezhető. Láttam itt őzikét, kacsákat, pávát a tavak közelében, a
csodás növényekről nem is beszélve. Előttünk kibukkant egy hatalmas palota,
hófehér volt, tele ablakkal. Előtte egy hatalmas szökőkút állt az út formálta
kör közepén. Úgy nézett ki ez az egész hely, mint ami most lépett ki a Disney
filmvásznáról. Meseszép volt az egész. Két izmos testőr-szerű férfi nyitott
nekem ajtót, így kiszálltam, miközben kivették apró csomagom is. Feltereltek a
hófehér márványlépcsőkön, így egy csodaszép előszobába érkeztem, melynek
közepén egy halastó terült el, melynek két oldaláról egy-egy márványlépcső
indult felfelé, majd fönt egybeforrtak, hatalmas galériát képezve, ahonnan egy
folyosó futott valamerre. Ámulva néztem szét, álmomban sem képzeltem ilyen
házat. A srác feje jelent meg a lépcső tetején, a hatalmas ablakokon beszökő napsugár
megvilágította göndör tincseit oldalról. Szélesen rám mosolygott, majd
megindult le a lépcsőn hozzám.
- Louis! Nem mutatnám meg az
egész házat, túl hosszú lenne, majd bejárod. A szobádhoz viszont elkísérlek, és
közben elmondok pár alapdolgot. - magyarázta széles mosollyal, majd mellém érve
felfelé kezdett húzni a lépcsőn, ahol az imént lejött. Hihetetlen volt ez az
egész, de tudtam ezen fényűző falak fogják elvenni szabadságom mostantól, így
már sem tűntek olyan szépnek.
- A legfontosabb dolog, hogy
nem mehetsz a kert betonfalain kívül bár amúgy sem tudnál. Amúgy a házon belül
azt teszel, amit akarsz. Néhány szoba előtt testőrök állnak, az nem véletlenül
van, oda nem mehetsz be. A szekrényedben minden lehetséges alkalomhoz van
öltözet...öhm...nem tudom, mi van még. A személyzet mindenben azonnal a
segítségedre van, elég, ha használod az egyik telefont. - bökött a folyosón egy
ilyen készülékre a falra szerelve. - Csak a személyzetet tudod vele hívni,
semmi mást. Az egész ház be van kamerázva, szóval bárhol vagy, figyelni fognak
téged. Azt hiszem, nagyjából ennyi lenne. - rántotta meg a vállát egy szobába
benyitva én pedig követtem. Lepetten néztem szét, valószínűleg ez lenne a
szobám, ami inkább egy lakás. Hatalmas baldachinos ágy terült el hátrébb, előtte
kanapé, óriási tv, és két szoba, melyekből az egyik biztosan fürdőszoba, a
másik meg talán szekrény, ugyanis azt nem láttam a szobában semerre sem.
- És mi a keresztneved? -
fordultam felé.
- Ja, bocsánat, de udvariatlan
vagyok. Harry! Harry Styles. - vigyorgott rám, mire én is megeresztettem felé
egy halovány mosolyt. Hirtelen komor lett az arca, és a szemembe nézett. -
Louis, ha életbe lép az alku, és utána valahogy mégis sikerülne elszöknöd,
tudnod kell, hogy bárhova menekülsz, megtalállak, visszarángatlak ide, és nem
lesz köszönet abban, amit kapni fogsz. Kegyetlenül megbüntetlek, könyörögni
fogsz, hogy öljelek meg, de nem lesz akkora szerencséd. - mondta komolyan a
szemembe meredve.
Nagyot nyeltem, és félve
bólintottam egyet. Teljesen megrémített, te jó ég, hova kerültem?! Játékosan
elégedett vigyor kúszott ajkaira látva, megértettem, amit mondott. Ördögi módon
angyali volt mosolya azzal a két ártatlan gödröcskével. Maga a Sátán. Kiment az
ajtón, de még gyorsan visszaszólt.
- Ja, és ne feledd, 7-kor
vacsora. Ma ebédkor elmegyek, szóval a konyha személyzete csak a Te
rendelkezésedre áll majd. - mondta, majd elsétált a folyosón.
Sóhajtva néztem körül. Miért
kezel úgy engem, mintha az élettársa lennék? Furcsa ez a srác, talán nem is
lesz olyan vészes ez az "övé vagyok" dolog, bár kitudja, mikre fog
majd kényszeríteni, ha életbe lép az alku. Talán vissza fogom sírni a régi
életem, de mindenképpen meg fogja érni a bosszú miatt.
Miután kipakoltam azt a pár
cuccom a hatalmas szekrényszobába, mely így is tele volt, és egy képet is
kitettem Niall-lel, amit emlékbe adott nekem, felfedezőútra indultam a hatalmas
házban. Mindenfele pompa és fényűzés, de valahogy nem tűnt otthonosnak. Olyan
ridegnek hatott a meleg színek ellenére is. A nap folyamán felfedeztem a házat,
és a kert felét is, de még az egészig nem jutottam el. Volt itt beépített
hatalmas medence, játékterem, könyvtár, mozi, minden ami az unalom elkerülésére
szolgál, de mind porosnak hatott, de persze csak képtelesen, ugyanis a
takarítók egyfolytában rohangáltak mellettem, össze-vissza. Lépten-nyomon
belebotlottam egybe, aki azonnal félve kért elnézést nem nézve szemembe, de
mikor kedvesen válaszoltam, mintha meglepődtek volna, hogy valaki ilyen
hangnemben is tud beszélni. Nem ebédeltem semmit, de éreztem, nem bírom ki
vacsoráig, így lementem a konyhába, melyben három ember sürgött, forgott
egyfolytában, de hogy minek azt nem tudom, hisz még 4 óra volt vissza
vacsoráig. Azonnal lefagytak, és felém fordultak, mikor benyitottam. Teljesen
meglepődtek. A kövérebb férfi jött hozzám azonnal, míg a két vékony srác
mögötte. Gondolom Ő volt a főszakács, a másik kettő csupán a segédje. Az
egyiknek aranyos szőke tincsei voltak, pont, mint Niall-nek, a másik pedig
kerekded arccal rendelkezett, rövid tüskés hajjal, és nagy, barna szemekkel.
- Édes Istenem, Mr. Tomlinson.
Mi csalta ide, a konyha területére? Kér valamit? Mivel szolgálhatunk? -
kérdezte idegesen, homlokát törölgetve.
Félt tőlem, amitől zavart rácba
szaladt homlokom. Ezt még inkább félreértette, így aggodalmasan nyelt egy
nagyot, míg az egyik srác félve hátrált egyet.
- Kérem, csak Louis. -
mosolyogtam rájuk barátságosan, mire kikerekedett szemük. - Öhm...én... -
hebegtem zavaromban, hisz itt mindenki olyan ideges előttem, pedig egyáltalán
nem olyan vagyok, mint Harry. - ...nem bírom ki vacsoráig, lejöttem készíteni
egy szendvicset. - motyogtam óvatosan, és elindultam a hűtő fele.
A szemük palacsintaméretűre
nőtt, mikor hosszas gondolkodás után kivettem a hűtőből a vajat, és némi
felvágottat, majd a konyhapultra helyezve szétnéztem kenyér után kutatva.
Ötletem sem volt, és mivel nem akartam kutakodni, így a még mindig döbbent
társaság felé fordultam.
- Megmondanák, hol találom a
kenyeret? - kérdeztem tarkóm vakarva kínomban.
- Te jó ég, hát hogyne! Mr.
Tomlinson, kérem, hadd készítsünk magának laktató ételt, nem holmi szendvicset.
Mihez lenne kedve, mondja, és azonnal elkészítjük. - sietett hozzám a pocakos
férfi. Lepetten néztem rá, Ő viszont még mindig félve kerülte tekintetem.
- É-én csupán egy szendvicsért
jöttem. Ne csapjanak felhajtást, semmi szükség rá, komolyan. Magamnak is meg
tudom csinálni, intézzék nyugodtan a dolguk. És hívjon nyugodtan Louis-nak, a
Mr. Tomlinson olyan...komoly. - nevettem el magam. Az egyik srác közelebb jött,
és egészen halkan megszólalt.
- Louis, ha megenged egy
megjegyzést, maga felettébb kedves. Miért? - kérdezte óvatosan.
- H-hogy én? Kedves? Hát,
köszönöm. - pirultam el kicsit a bóktól, még ha nem is annak szánta. De most
rajtam volt a sor a zavartságban. - Miért ne lennék kedves? Talán ez nem
megszokott itt?
- Egyáltalán nem. - hebegte
halkabban a másik srác.
- Hát akkor hogyan beszél
magukkal Harry? - kérdeztem óvatosan. Lepetten kerekedett ki a szemük, nem
tudom, mire fel.
- Mr. Styles nem szívesen áll
szóba a személyzettel. - szegte le a fejét a srác.
Mr. Styles....akkor ezért
néztek rám úgy. Én nem fogom így hívni, nekem Harry marad, ha már az övé
leszek, legalább hadd hívjam úgy, ahogy jól esik, de ha nem engedi, az sem
érdekel. Végre meg fogom kapni, amire vágyom.
- Ez borzasztó. - csóváltam meg
a fejem magam elé meredve. Azon gondolkoztam, hogyan tudnék én ezen
változtatni, de nem hiszem, hogy rám jobban hallgatni Harry, mint bárkire.
- Jaj, hát persze! Szóval, mit
készíthetünk magának? - kérdezte a szakács kizökkentve gondolataimból.
- Ha megmutatnák, hol találom a
kenyeret, hálás lennék. - mosolyogtam rájuk.
A szakács csupán mosolyogva
megcsóválta a fejét amolyan szeretetteljes módon, majd kinyitott egy nagy
szekrényt, mely tele volt pékárukkal. Kivette belőle a kenyeret, majd elkezdte
elkészíteni a szendvicsemet, amitől elpirultam.
- Annyira szokatlan, hogy
megcsinálja helyettem. - nevettem el magam kínosan, amitől mindhárom férfi
csatlakozott.
- Louis, maga hogyan került
ide, ha egyáltalán nem ilyen? - kérdezte óvatosan az egyik srác a pult mellől.
- Van egy megállapodásom
Harry-vel, ami ezt kívánta meg. - rántottam meg a vállam egyszerűen. - De
tegeződjünk, hisz nem egy bankban vagyunk! - nevettem el magam.
Ők csupán bólintottak, és
megtudtam, hogy a főszakács neve Gustavo olasz származása miatt, de mindenki
csupán Gustav-nak hívja. A szőke srác, aki meglepően magába forduló, csendes
típus, Roland, míg a kerek arcú, barna hajú, Liam, aki pedig belopta magát a
szívembe kedvességével és humorával. A konyhapult tetején ültem, és figyeltem
ügyködésüket, ugyanis hiába mondtam, hogy segítek, nem engedték. Gustav nagyon
finom szendvicset készített nekem, amiért hálás voltam, és már nem korgott a
gyomrom, mégis tudok majd enni vacsoránál.
Hirtelen kinyílt az ajtó, és
egy férfi lépett be. A szakácsok azonnal megtorpantak, és feszülten figyeltek,
de a gorilla csak felém fordult. Ő volt, aki ide hozott, így tudtam róla, hogy
jó fej, és kedves, csupán a külső mást mutat.
- Louis, ideje lenne
készülődnie a vacsorára, Mr. Styles nem szereti, ha megváratják. - mondta
komolyan végignézve a társaságon bent. Nagyot nyeltem mondataira. Harry
borzalmasan nagy ember, és itt mindenki úgy is kezeli. Én nem fogom, de valójában
igen tekintélyt parancsoló személyisége van.
- Öhm...me-megyek. Örültem, még
találkozunk. - mosolyogtam a szakácsokra, akik mind egy-egy kedves mosoly
kíséretében biccentettek.
A testőr maga előtt vezetett a
szobám felé, mintha egy börtönben lennék, ahol lesik minden mozdulatom, nem
akarok-e szökni. Egy kamerát sem láttam még eddig a házban, de biztos vagyok
benne, hogy tele van, hisz Harry is megmondta, csupán elrejtve, nehogy
letakarjam, és kiszökjek.
Elvégeztem a teendőimet, így 7
előtt 10 perccel, készen voltam. Egy farmert húztam valamint egy egyszerű fehér
pólót. Nem tudtam, mit kéne felvennem, de őszintén nem nagyon törtem volna
magam Harry miatt. Benyitott a szobámba a férfi, akitől a délután folyamán
megtudakoltam a nevét, így kiderült, hogy Kevinnek hívják. Szóval Kevin
levezetett a hatalmas asztalhoz, mely elég hosszú volt, de nekünk csupán az
egyik végébe volt megterítve egymással szembe. Nagyot nyeltem, mikor megláttam,
hogy Harry már ott ül, és éppen iszik egy korty vizet.
- Louis, szia! - köszöntött mosolyogva, mire biccentettem
egyet, és leültem a számomra kijelölt székre.
- Nos, hogyan telt a napod?
Bejártad a házat? - kérdezte kedveskedve, de láttam a szemében, egyáltalán nem
érdekli válaszom. Így aztán nem is válaszoltam, egyből a számomra fontos témára
tértem, miközben kezembe vettem a kanalat.
- Megtudtál ma valamit a
szüleimről? - kérdeztem komolyan a szemébe nézve.
Bekapott egy kanál aranyló
levest, majd komoly lett az ábrázata. Talán nem tetszett neki, ahogy beszéltem
hozzá, hogy nem kedve szerint formálhatta bájcsevejünk szálát, de nem érdekelt
különösebben.
- Igen, és ha minden jól
alakul, holnap vagy holnapután már a tiéd lesz a tettes. - mondta komolyan.
- Mit tudtál meg pontosan? -
kérdeztem izgatottan.
Ez hihetetlen. Harry valóban
bármire képes, nem bántam meg, hogy belementem ebbe az alkuba, minden pénzt
megér, hogy végre kezeim közé kerül a gyilkos.
- Azt, hogy a bérgyilkos, akit
felbéreltek, három hónapja meghalt, de megvan a megbízója neve, már csupán el kell
kapni. Viszont nem könnyítetted meg a dolgom azzal, hogy 6 éve volt ez az
egész...így három telefonomba került. - nevette el magát a végére, mire
megforgattam szemem.
Talán nem tetszett neki
reakcióm, mivel elhallgatott, de nem érdekelt. Még nem vagyok a tulajdona, még
nem érhet hozzám egy ujjal sem. Viszont ez roham tempóban közeledik, de nem
érdekel. A lényeg, hogy a bosszú édes íze végre eltűnhet majd számból.
- Hogyan haltak meg? - kérdezte
óvatosabban, mire lepetten kaptam fel a tekintetem rá. Ilyen hangnemben is tud
beszélni? Hát ez meglepő, mikor úgy félnek tőle a ház dolgozói.
- Lelőtték őket. - feleltem a
levesemre szegezve tekintetem.
Semmit nem válaszolt, csupán
folytatta vacsoráját, de én csupán kavargattam enyémet. Kanalam körül aranyló
fodrok jelentek meg a csábító étel felszínén, mégsem voltam képes enni. Újra
szembe ötlöttek Annak az éjszakának a történései. Már soha nem fognak
kiszakadni elmémből, de legalább bosszút állhatok hamarosan...csupán napok
kérdése.
5. fejezet.
Ujjaimat végighúztam a millió
borítón, majd véletlenszerűen kiválasztottam egyet, melynek címe ígéretesnek
tűnt. Leültem a kényelmes bőrkanapéba, és magam elé véve az olvasmányt,
hozzákezdtem. Tegnap semmi sem történt, Harry nem akadt a megbízó nyomára, így
a mai napba vetettem minden reményem. Talán ma több sikerrel jár, és végre
végezetek vele.
Talán a könyv felénél járhattam, teljesen
belemerültem, mikor valaki megszólított, így idegesen ugrottam meg.
- Louis!
A hang ismerős volt, azonnal
rájöttem, hogy ez csakis Harry rekedtes beszéde lehet. Idegesen fordultam felé,
nem volt megszokott, hogy ilyen hamar megérkezzen, bár még csak két napja
vagyok itt, és valószínűleg Ő dönti el, mikor van kedve dolgozni, és mikor
nincs. Arcán elégedett vigyor játszott, amitől azonnal felpattantam, és
izgatottan siettem elé a könyvet a kisasztalon hagyva. Reménykedve néztem rá,
mire Ő csak bólintott, majd intett, hogy kövessem. Szívem a torkomban dobogott,
alig vártam, hogy végre láthassam annak a féregnek az arcát. Évek óta erre
vágyom, most végre kiteljesedhetek, és lezárhatom a múltam.
Harry egy olyan ajtóhoz
vezetett, melyek előtt őrök álltak ami azt jelentette, hogy nekem oda tabu
lenne a belépés. A szobában egy bútor sem volt, az egész szürkében úszott. A
falon külön felé fegyverek helyezkedtek el a géppuskától a sima tőrig, melyek
látványától végigfutott hátamon a hideg. A szoba hangszigeteltnek tűnt, volt
egy erős gyanúm ennek okára, de nem mertem belegondolni komolyabban. És a szoba
közepén, egy széken ült Ő nekem háttal, megkötözve. Szemeimbe fény csillant,
óvatos léptekkel mentem elé, míg Harry megállt mögötte. Elegáns ruhát viselt,
melyen vércseppek éktelenkedtek. Arcát nem láttam, leszegte, oly annyira, hogy
még homloka sem tűnt ki haj alól. Lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam nézni, mire
Harry nevetve megforgatta szemeit.
- Louis, keményen már! Nem egy
óvodában vagy, ahol neked kell lehajolnod a kicsikhez. - nevetett, majd a férfi
hajába markolt, és erősen hátrarántotta fejét, így kibukkant arca. Rám
hunyorított a fénytől, arcán ráncok díszelegtek megmutatva, hogy 40-es évei
közepén járhatott. Haja dióbarna volt szemei szintúgy. Orra alatt alvadt vért
véltem felfedezni. Szemében félelem égett, mitől harag gyúlt bennem.
- Szánalmas! - lökte előre
Harry a fejét, mely így visszacsuklott, majd rám nézett komolyan. - Louis,
tudod egyáltalán, mit kell tenned? - kérdezte tőlem játékos vigyorral, mire
csak elpirultam. Milliószor elképzeltem, de most nem volt merszem semmihez sem.
Én nem vagyok gyilkos bosszúm ellenére sem. Ezt látva szememben, megcsóválta
fejét. - Oh, rendben. Segítek! Válasz egy fegyvert, amivel meg akarod ölni. -
mutatott végig a falakon tenyérrel felfelé.
Ajkamba harapva szétnéztem,
mindent alaposan szemügyre vettem. Arra jutottam, hogy azzal ölöm meg, amivel Ő
is tette, így kezembe vettem egy egyszerű pisztolyt. Harry elégedetten
elmosolyodott, majd folytatta az utasítást.
- Most döntsd el, hogy csak
szimplán megölnéd, vagy kínozni is akarod kicsit! - mondta komolyan.
Nem feleltem, szememben
elszántság gyúlt. Tudtam, mit akarok, és nem éreztem kétségeket. Hozzá léptem,
majd erősen felrántottam fejét hajánál fogva, ahogy Harry is tette. Úgy
éreztem, bármire képes vagyok, a bosszú átvette felettem a hatalmat. Harry
elégedett vigyort villantott, és kicsit hátrébb állt hagyva, hogy végezzem a
dolgom.
- Mi a neve? - kérdeztem
Harry-t.
- Alfred Cambino. - felelte
komolyan.
A szemembe harag gyúlt, végre
megtudtam annak a mocsoknak a nevét, aki tönkretette az életem 6 éve. Félve
pillantott rám, kerülte a tekintetem.
- Szánalmas féreg! Most félsz
tőlem, bezzeg, amikor 6 éve megölted a családom, nagynak hitted magad. De
elkövetett az embered egy hibát. Nem vett észre egy kisfiút a szekrénybe
bújni...és ez fogja a Te halálod is okozni. - szorítottam a combjához a
fegyvert, és meghúztam a ravaszt, amin még én magam is meglepődtem.
Fájdalmasan felüvöltött, a
fegyver erősen lökte hátra csuklóm, de nem érdekelt. Azt akartam, hogy
szenvedjen mindazért, amit tett. Harry elismerőn bólintott, arcán széles vigyor
játszott. Látszólag élvezte, ahogy önmagamból kikelve kínzom szerencsétlent, de
Ő is ugyanezt tette emberek százával.
- Oh, bocsánat! Csak nem fáj?
Képzeld el akkor a szüleimnek mennyire fájhatott! És egy kisfiú, aki magára
maradt a nagyvilágban! Ha tudnád, milyen régóta vágyom erre a pillanatra. -
szűrtem a szavakat arcába.
- Beteg állat! - felelte elhaló
hangon, fájdalommal hangjában.
Figyelmen kívül hagytam
sértését, Ő sokkal rosszabb, mint én. Neve és arca örökké elmémbe égett,
élveztem az arcán a fájdalmat, mely még engem is meglepett, de amilyen régóta
vágytam erre, nem érdekelt. Hasfalához nyomtam a fegyvert, és lőttem ismét.
Fájdalmas üvöltés szakadt fel torkából ismét, de most nem volt olyan hangos. A
szék alatt kezdtek apróbb vértócsák keletkezni, azt akartam, hogy lassú halált
haljon, szenvedjen, hisz megérdemli. Arca eltorzult a hájdalomtól, egyre
nehezebben lélegzett. Megfogtam torkát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen.
- Jól jegyezd meg az arcom, 6
éve tönkretetted az életem! - köptem a szavakat arcába.
Nem szólt semmit, csupán meredt
rám remegő szempillákkal és ajkakkal. Elvettem a kezem, mikor vér szökött
szájába, és lassan végigfolyt állán, majd újabb nyomokat hagyott hófehér
ingjén. Szemei fent akadtak, majd lehunyta Őket, és élettelünk csuklott előre a
széken. Lábai körül egyre nagyobb tócsa keletkezett, élvezettel néztem, amint
meghal. Oly' régen vágytam már erre, így most végre elégedettnek éreztem magam,
mégis ott motoszkált a fejemben a tudat, hogy megöltem egy embert. De Ő nem
volt emberhez méltó. A fegyver kiúszott erőtlen ujjaim közül, halk sóhaj hagyta
el számat, és egy könnycsepp futott végig arcomon. Arra gondoltam, hogy végre
bosszút állhattam, szüleim nyugalomban lehetnek, de így vér tapadt kezemhez,
melyet bár le tudok mosni, örökké égetni fogja bőröm.
Egy tapsolás zökkentett ki
gondolataimból, így ijedten rezzentem össze, majd Harry-re kaptam a tekintetem.
Elégedett vigyor játszott ajkain, tenyerét összecsapva közeledett felém
ráérősen.
- Ez igazán szép volt! Élvezted,
igaz? Végre valóra vált az álmod! - duruzsolta fülembe rekedtes hangján, mire
lehunytam a szemem. Hintett a nyakamra pár lágyabb csókot, és magához húzott
derekamnál fogva. Tudtam, hogy most lépett életbe az alkunk rám eső része, de
egyszerűen túl sok minden kavargott a fejemben.
- Harry! Kérlek, adj egy kis
időt! Kérlek, ez most sok egyszerre. - hebegtem megragadva vállát.
Elhajolt nyakamtól, mire
tekintetem a hullára terelődött. Megborzongtam, és lehunytam szemeimet.
Valamiért mégsem éreztem helyesnek. Én is lesüllyedtem az Ő szintjére, nem
vagyok más, csak egy gyilkos. Mérges, zöld tekintet fúródott enyémbe, és már
vártam, mikor hozza fel, hogy nekem ebbe nincs beleszólásom, az övé vagyok.
Ezzel szemben csupán mérgesen az arcomba fújta a levegőt, és lelépett. Lepetten
figyeltem a becsapódó ajtót Harry után. Ezek szerint akkor csak nem lesznek
semmisek a szavak a kapcsolatunkba. De miért viselkedik így velem? Mintha én
lennék az új házi kedvence....kedveskedik nekem, ad a szavamra, fura egy srác.
Nehézkes léptekkel indultam meg
a szobám fele. Kijőve az ajtón az egyik Őr azonnal bement, talán eltakarítja a
hullát. Beestem az ajtón, és egyenesen a kanapéra buktam. Elégedetten
elmosolyodtam, hogy végre elértem a célom, de mégis kicsit fájdalmas érzés volt,
hogy én is csak egy gyilkos lettem, semmi egyéb.
6. fejezet.
Nem mentem le vacsorára, bár
Kevin próbált lerángatni. Nem mintha olyan rosszul éreztem volna magam,
igazából boldog voltam, inkább csak kellett egy kis idő, míg lezárom magamban
ezt a fejezetet az életemben. Ágyam párnái közé süppedtem egy halovány mosoly
kíséretében, mikor hirtelen kivágódott az ajtó. Összerezzentem, mikor egy
ideges Harry jött hozzám, szemében elszántság égett, mely megrémített. Félve
pillantottam fel rá, tudtam, az alkunk kötelez.
- Eddig hagytam időt, most
enyém leszel! - jelentette ki határozottan, és rám vetette magát.
Remegtem, de nem érintésétől
vagy a vágytól. Sokkal inkább a félelemtől, mely egészen csontjaimig hatolt. Megijedtem
tőle, határozott, elszánt egyéniségétől, pillantásától. Vadul tépte le rólam
fölsőmet, amitől idegesen lehunytam szemem, de nem ellenkeztem. Én megkaptam,
amit akartam, most Ő jön életünk végéig. Durva volt, ahogy nadrágom is lehúzta
rólam, miközben erőszakos kezelésbe vette nyakamat valamint mellkasomat. Néha
fejszisszentem, mikor erősebben belém harapott, de nem tehettem semmit sem
ellene. Teljesen meztelenre vetkőzött, és engem is megszabadított ruháimtól,
így elém tárult férfiassága. Nagyot nyeltem a gondolatra, mekkora fájdalom fog
következni, de nem fogom megszerezni neki azt az örömet, hogy láthat szenvedni.
Büszkén fogom viselni az alku rám eső részét, nem lehetek gyenge. És
megtörtént. Mindenféle előzetes nélkül, erőszakosan belém hatolt. Lehunytam a
szemem, hogy ne mutassanak érzelmeket, míg kezeimmel erősen megszorította fejem
fölött az ágy támláját. Fojtott, fájdalmas nyögés hagyta el torkom, de szám nem
nyitottam ki, így szinte alig lehetett hallani.
- Nézz rám! - utasított Harry
ellentmondást nem tűrő hangon.
Zilált mozgása közepette, mely
nekem iszonyatos kínokkal járt. Nem teljesítettem arrogáns kérését, nem fogok
neki behódolni annak ellenére, hogy a testem magáénak tudhatja.
- Gyerünk! Azt mondtam, nézz
rám! - ragadta meg a nyakam kiabálva, miközben erősebbeket lökött rajtam.
Nem értettem, miért ilyen
fontos neki, de megtettem. Kinyitottam szemeim, és ránéztem. Szeme sötét
árnyalatban csillant rám minden egyes lökésnél, és figyelembe sem vette a
fájdalmat én íriszeimben. Rájöttem, hogy ez az alku eléggé elviselhetetlen lesz
mostantól rám nézve, de nem érdekelt, ugyanis megkaptam, amire annyira vágytam,
és ez mindent megért.
Éreztem, amint Harry
elélvezett...bennem. Undor csúszott arcomra, erősen lehunytam szemeim.
Kicsúszott belőlem végre, majd még egy utolsó csókot éreztem meg mellkasomon.
Végül már csupán övének csörgését hallottam, amint felveszi nadrágját.
- Jófiú! - megpaskolta
mellkasom, mintha holmi állat lennék.
Undorodva rándultam meg
érintését megérezve, és magamra rántottam a takarót. Hallottam mély nevetését, majd
az ajtó kinyílt és becsukódott. Oldalra fordultam, és párnámba temettem arcom.
Most, hogy magam voltam, kicsordult egy könnycseppem, melyet Harry előtt
makacsul próbáltam titkolni. Szánalmasnak éreztem magam, mint egy férfi ribanc,
akit kihasználnak, de amint szüleim gyilkosának halálára gondoltam, rájöttem,
hogy ez nem is olyan vészes.
A bosszúra gondolva vettem erőt
magamon, és feltoltam magam ülésbe, miközben letöröltem könnyem, majd állásba
is. A fürdőszobám felé indultam meg érdekes járással hála Harry Styles-nak.
Semmi egyébre nem vágytam csupán egy zuhanyra, mely lemossa rólam Harry
mocskát, viszont a víz alatt állva azt éreztem, hogy ettől már semmi sem
szabadít meg. Amint újra hozzám ért, egyből bevillant minden aljas tette
ellenem. Még soha nem voltam senkivel sem úgy, de Ő összezúzta az első
alkalmam, viszont ezzel számolhattam volna már akkor, mikor elfogadtam alkuját.
De nem bántam meg, megéri a napi fájdalmat szüleim megbékélése. Ugyanis Harry
naponta esett nekem valahol, bár már az is előfordult, hogy egy-egy napot
kihagyott, amikor is hulla fáradtan esett haza, palotájába.
- Louis, nem akarok
kíváncsiskodni, de miért vagy itt? Furcsa veled Mr. Styles, és soha nem mehetsz
sehova sem. - kérdezte Liam egyik nap a konyhában.
Csupán egy pillanatra emelte
rám a tekintetét, azután kavarta tovább a tésztát, míg én a pulton ültem, mint
általában. Erre Gustav is felfigyelt. Jóba lettem velük, de Liam-mel kétség
kívül remek viszonyt ápoltam. Magam elé meredve gondolkodtam a válaszon, nem
akartam, hogy megtudják, mit művel velem Harry.
- Megállapodtunk valamiben, és
mostantól életem végéig nyöghetem az alku rám eső részét. - magyaráztam egy
vállrántással.
Egyáltalán nem hazudtam, és
mindent szó szerint értettem, ugyanis Harry mostanában arra szokott utasítani
az ágyban, hogy nyögjek...hangosan, az Ő nevét. Talán így nincs annyira
bűntudata, amiért megerőszakol, nem tudom, de kénytelen vagyok tenni, amit
mond.
- Tudod...hallunk
hangokat...érdekes hangokat. És elterjedt egy hír, miszerint megöltél valakit.
- hebegte félve Liam teljesen felém fordulva.
Gustav is megakadt a
tevékenységében, még Roland is rám emelte tekintetét. Nagyot nyelve tereltem
tekintetem magam elé, a konyhasziget márványpultjára. Nem tudtam, erre mit kéne
felelni.
- Az alku része, csak ránk
tartozik. - feleltem komolyan.
Egymás után mindannyiuk szemébe
néztem, és szerintem egyértelműen látszott a szememből, hogy erről nem áll
szándékomban tovább beszélni.
- Bocs, nem akartam rossz
helyre tapintani. - hebegte zavartan Liam, és visszafordult a tészta felé.
- Semmi gond, egyszerűen
csak... - akartam elsimítani a dolgot, de az ajtó nyitódása félbeszakított.
Olyan ember állt benne, aki még
soha nem jött ide saját maga, mindig küldött valakit értem. Viszont most ott
állt teljes valójában, és összehúzott szemekkel mért végig mindannyiunkat,
végül tekintete csak rajtam akadt meg. Nagyot nyeltem, egy mérges, ideges
Harry, soha nem jó Harry. Rajtam fogja kitölteni érzelmeit, mint általában.
Gustav, Liam és Roland megakadt minden tevékenységében döbbenetükben, és
pontosan láttam, hogy nem mernek Harry szemébe nézni.
- Louis, velem jössz! Most! -
mondta ellentmondást nem tűrően, és elindult ki a konyhából.
Szaggatott sóhaj szakadt fel
ajkaim közül, mikor fájdalmasan elhunytam szemeim, majd leugrottam a pultról,
és utána mentem. Láttam Liam aggódó tekintetét, majd végleg elhagytam a
helyiséget. Harry a saját hálószobájába vezetett, amiből már sejtettem, mi fog
kisülni.
- Gyere ide! - adta ki az első
utasítást, én pedig lassú lépekkel elé léptem. - Gombold ki az ingem,
kényeztesd nyakam és felsőtestem! - parancsolta ellentmondást nem tűrően, mire
félve pillantottam fel rá, és nagyot nyeltem. Elégedett mosolyt villantott
látva félénkségem. Tettem, amit utasított, lassan, remegő ujjakkal kezdtem el
fentről lefelé kigombolni ingjét, majd végigsimítottam felsőtestén, és hasán.
Idegesen szívtam magamba a levegőt, mikor közelebb kényszerített magához, s
oldalra döntve fejét jelezte, hogy nyakát is vegyem kezelésbe. Félő csókokkal
hintettem be nyakát, miközben letoltam válláról az ingjét. Halkan sóhajtott
érintésem alatt, amitől kicsit meglepődtem, de nem vettem figyelembe. Tudtam,
hogy ismét fájdalmakkal fog telni az este, a reggel pedig pláne.
Távolabb állt tőlem egy
lépéssel, és komolyan végigmért.
- Vedd le a fölsőd! -
utasított, így remegő ujjakkal nyúltam pólóm aljához, és lehúztam magamról.
Féloldalas mosollyal mért végig, majd ismét szemembe nézett. - Ülj a csípőmre,
és masszírozz meg! - utasított, majd hason lefeküdt az ágyra. Lepetten néztem
nekem háttal lévő, kiszolgáltatott testét. Nem hittem volna, hogy ezt fogja
kérni, bár ebből még bármi kisülhet, nem csupán egy szimpla masszázs. - Még ma,
ha kérhetném. - jegyezte meg cinikusan, amitől eszméltem.
Lassú léptekkel indultam meg
felé, míg óvatosan nehezedtem csípőjére. Még soha nem masszíroztam meg senkit
sem, így fogalmam sem volt, hol kezdjem. Nyakához nyúltam, és lágyan kezdtem
hozzá. Kezdőként, idegesen masszíroztam hátát nyakától lefelé haladva.
Elégedett, jóleső sóhaj hagyta el száját, és lehunyta szemeit. Lepetten
pillantottam békés arcára, melyen a fáradt ráncok kezdtek kisimulni. Ezek
szerint jól csinálom?! Még soha nem láttam Harry-t ilyen kiszolgáltatottnak az
egy hónap alatt.
- Hajolj a hátamra, és suttogj
mocskos dolgokat a fülembe! Gyerünk, ne kímélj! - utasított csukott szemmel nem
sokkal később.
Idegesen szívtam magamba a
levegőt, nem tudtam, mit kéne mondanom, féltem ettől az egésztől. Ismét magáévá
fog tenni, és az én hangomra fog beindulni...rám. Ez a legrosszabb az egészben.
Kénytelen voltam tenni, amit kér, különben erőszakossá válik. Már megtanultam,
nem éri meg ellenkezni, csak nekem lesz rosszabb, és különben is,
megállapodásunk kötelez. Mellkasom hátához simult, éreztem teste melegét.
Fülébe kezdtem suttogni, és próbáltam visszafogni undorom.
- Harry... - eddig jutottam el
a nagy próbálkozásban, tovább nem ment. Nem volt ötletem, mit mondhatnék neki.
- Gyerünk, folytasd! Halljam,
mit tennél velem, ha irányíthatnál! - motyogta lehunyt szemekkel.
Arcán könnyű mosoly játszott,
azt hiszem, arra várt, hogy most kivételesen én indítsam be, és ne álló
farokkal kelljen hozzám jönnie. Nagyot nyeltem, és hozzá kezdtem, de tudtam,
ebből csak én jöhetek ki rosszul.
- Rossz fiú vagy, ma megint
rosszat tettél! Ez büntetést érdemel! Erősen kell a nyakadba harapnom, véred kiserken,
ajkaimon hagyja nyomát. Gondolj bele, mennyi mindent tehetnél velem. -
suttogtam remegő hangon, mivel ami neki izgató volt, az nekem félelmetes és
undorító, de így talán magától elmegy, és nem kellek neki estére.
Hirtelen kipattantak szemei,
rám szegezte égető tekintetét, miközben feltolta magát, így lemásztam róla.
Félve nyeltem egyet, tudtam, most mi jön.
- Ha jól csinálod a dolgot, és
sikerült elérned pusztán a suttogással és egyik kezeddel, hogy elélvezzek,
akkor békén hagylak három napig. - mondta huncut vigyorral.
Egyből bólintottam, és fölé
másztam. Ez tökéletes ajánlat, három nap nyugalom, és semmit nem kell tennem
érte, csupán a kezem és a szám használnom. Ismét füléhez hajoltam, és suttogni
kezdtem olyan kacéran, ahogy csak tudtam.
- Letépem rólad nadrágodat, a
gomb pattog a földön. Alsód elég szoros, összedörzsölöm férfiasságod enyémmel.
- közben masszírozni kezdtem nadrágon keresztül egyik kezemmel, hogy hitelesebb
legyen. - Hamarosan nem bírod tovább, ki kell robbannod a boxerből, és én csak
akkor adom ezt meg neked, ha a nevem nyögöd. - csavartam a dolgokat, de
fogalmam sincs honnan jöttek ezek a dolgok, bár tény, hogy Harry mellett
rengeteget változtam.
- Louis... - nyögte lehunyt
szemekkel halkan. Elmosolyodtam, ezek szerint működik a dolog.
- Igen, nagyon jó. Ezért
hálából megérdemled a szabadságot, jófiú. - húztam meg cimpáját fogammal, és
letoltam nadrágját alsójával együtt. Halkan felsóhajtott. Ujjaimat férfiassága
köré fontam.
- Számmal lassan haladok lefele
felsőtesteden, miközben már csak egy alsó van rajtam. Kerek fenekembe markolsz,
amitől a neved nyögöm; "Harry!". - imitáltam egy nyögést, amitől Ő is
azonnal felsóhajtott. - Ajkaim közé fogom férfiasságod, sietős tempót diktálok,
mikor hajamba túrsz az élvezettől, és nevem nyögdécseled izzadtan. - hüvelyk-
és mutatóujjammal egy karikát formáltam, melyet végighúztam férfiasságán számat
imitálva. Párszor már kényszerített rá, hogy így kényeztessem, én pedig
kénytelen voltam megtenni. Undorodtam magamtól, és ettől az egésztől, de nem volt
mit tenni.
- Igen... - nyögte halkan. -
N-ne hagyd abba! - szorította össze még erősebben szemeit.
Elmosolyodtam, közel volt a
csúcshoz, én pedig meg fogok menekülni három napig. Tovább suttogtam a fülébe,
és azt vettem észre, hogy képzeletem szárnyra kapott, és hirtelen én is élezni
kezdtem a helyzetet, mintha eddig nem erőszakolt volna meg folyton. Nadrágom
kezdett szűkössé válni, de nem hagyhattam abba, akkor nem lesz nyugtom.
Végül Harry nevemmel ajkain
elélvezett kezeim közé, amitől undorodtam, de elégedett is voltam magammal. Ez
jó egyesség volt. Rám nézett egy elégedett, mégis fáradt vigyorral, én pedig
lemásztam fölüle, és megmostam kezeim. Mikor visszaértem, már nem volt az ágyon.
Nem volt rá jellemző, hogy ilyen sietősen távozzon általában még meg szokott
ejteni valami arrogáns megjegyzést, de ez most elmaradt, bár egyáltalán nem
bántam.
7. fejezet.
- Louis! - kiabált hangosan
Harry, míg én ismét a konyhában ültem, hisz más táraságom nem igazán akadt, de
igazán rendes emberek voltak a szakácsok. Mély sóhajjal ugrottam le a pultról,
és a hall fele vettem az irányt, ahol megláttam Harry-t. Alaposan végigmért, és
látszólag tetszett neki, amit látott.
- Ma este egy ügyfelem jön
hozzám látogatóba, régi ismerősöm is egyben. Meg kell neki mutatnom, hogy sokat
elértem magánélet terén is, szóval hozd a szokott formád, mint az élettársam.
Ne is lássam a fancsali arcod, csak egy boldog, szerelmes srácot. Ha nem így
lenne, szívtelenül megbüntetlek, nem lesz bennem könyörület! Ehhez tartsd
magad...Édes! - tette hozzá szerelmes vigyorral arcán, mire csak fapofával
bólintottam.
Már ki is viharozott két
emberével, engem magamra hagyva. A lépcső szépen megmunkált korlátjának dőltem,
és kezeimmel megdörzsöltem arcom, hogy kicsit megnyugodjak. Féltem Harry-től,
nem akartam nála kihúzni a gyufát. Már tapasztaltam, milyen mikor nem is rám
mérges, csupán rajtam tölti ki, nem akartam megtudni, milyen mikor igazán
dühös.
Visszabaktattam a konyhába, de
egy kéz megfogta karom, és behúzott a könyvtárba. Kérdőn meredtem Liam-re, aki
fájdalmas ábrázattal méregetett.
- Louis, mondd el, mit tesz
veled, segíteni akarok! Féltelek, Te sokkal jobb sorsot érdemelsz ennél. -
fogta meg a vállam komolyan.
Tekintetem magunk mellé
szegeztem az egyik polcra, nem akartam Őt beavatni, hisz csak egy ribancot
látna bennem férfi kiadásban. De talán tényleg jó lenne, ha valakinek
kiadhatnám önmagam, kiönthetném lelkem. És Liam erre tökéletes volt, így
óvatosan néztem fel szemébe.
- Pedig itt fogok élni életem
végéig az Ő igényeit kielégítve. Ez az alku rám eső része. Megtalálta a szüleim
gyilkosát, cserébe övé vagyok. Érted már, Liam? - sóhajtottam fel tehetetlenül.
- Te jó ég! Minek mentél bele
ebbe, Lou? - aggodalmaskodott, és idegesen túrt a hajába.
- Mert így megölhettem a
gyilkost. Megérte! - feleltem elszántan a szemébe nézve.
Ő csak megcsóválta a fejét, és
féltő pillantásokkal illetett.
- Sejtettem, hogy valami
ilyesmi lehet...el kell szöknöd Louis, segítek! - suttogta halkan.
- Nem! - ráztam meg egyből
fejem. - Megtalálna, és megkínozna. Ő maga mondta. Inkább tűrök, eddig is azt
tettem az árvaházban. Csak ne mondj és tégy semmit, rendben? - kértem óvatosan.
- Ahogy akarod. De ha bármi van, hozzám
fordulhatsz. - mosolygott rám kedvesen.
- Kösz, Liam. - erőltettem
magamra egy barátságos mosolyt.
Jól esett a tudat, hogy
legalább Liam segít nekem, és valakiben megbízhatok annyira, hogy elmondok neki
mindent. Ő volt ez a személy, és én hálás voltam neki, hogy próbál segíteni, de
nem tehetek semmit. Ide vagyok láncolva, mint holmi rabmadár egy csodás
kalitkában, mely a sírja lesz egy napon.
***
Harry egy barátságos mosolyt
erőltetett arcára, miközben átkarolta derekam. Mély levegőt vettem, mielőtt
kinyílt az ajtó előttünk. Megjött az a híres ismerős, akit le kell nyűgöznünk.
Bár nem igazán értem, miért éppen én, miért nem egy lányt keres magának, annyit
vehetne, hogy minden ujjára jut egy, neki mégis én kellek a szerepre.
- Légy jó! - utasított még
halkan.
Megláttam az ajtóban álló
személyt. Fekete haja az ég felé meredezett, Ő sem lehetett idősebb nálunk,
hatalmas, mindent kifejező szemekkel volt megáldva, melyek most csillogtak,
amint végigmért minket.
- Harry, de rég nem láttalak! -
tárta ki karjait, és magához vonta a srácot, aki csupán nevetett ezen.
Próbáltam leplezni lepettségem, hisz ez azért elég bizarr. Harry-t nem ilyen
puszipajtásnak hittem bárkivel is.
- Zayn! - veregette meg a srác
hátát, majd elengedték egymást. - Ő itt a párom, Louis. - mutatott be minket
egymásnak.
- Örvendek, Zayn Malik. -
rázott velem kezet barátságos vigyorral a srác.
Egy kedves mosollyal én is
bemutatkoztam, majd Harry a társalgóba terelt minket. Éreztem derekamon
simítását, mely arra vonatkozott, ügyes voltam. Semmi kedvem nem volt
színészkedni, és megjátszani, minden a legnagyobb rendben, mikor valójában
megerőszakol rendszeresen, de nem tehettem mást.
- Hát Harry, nem hittem volna,
hogy egyszer meg tudsz majd állapodni egy srác mellett. - nevetett fel a
nappaliban Zayn szórakozottan.
- Pedig én is képes vagyok a
szerelemre. Igenis szeretjük egymást, igaz Édes? - kérdezte felém fordulva.
A szeme egy pillanatra
figyelmeztetőn megcsillant, melytől nyeltem egyet, hátha akkor eltűnik a gombóc
torkomból, de semmi nem változott. Csak reménykedtem benne, hogy nem lesz gond,
ha megszólalok.
- Persze, Hazz. - becéztem le,
amitől elnevette magát, majd egy puszit nyomott arcomra.
- Hát ez nagyszerű, legalább
neked összejött, Haver. - csapta össze kezeit Zayn.
***
Úgy egy óra idióta bájcsevej
után, amitől már tele volt a tököm, Harry egy műmosollyal felém fordult.
- Édes, kimennél kérlek? Üzleti
dolgokat kell megbeszélnünk, és nem akarunk untatni. - mosolygott rám Harry.
Eljátszottam a gondolattal,
hogy benyögöm "nem untatnak, maradnék", és megnézem, Harry hogyan
reagál rá, de nem mertem kihúzni azt a bizonyos gyufát, így csupán bólintottam,
és kisétáltam a szobából. Amint becsukódott mögöttem szobám ajtaja, lecsúsztam
az ajtó mentén, elegem van ebből az egészből. Nem akartam többé színészkedni
sem a valóságban, hogy minden rendben van velem, és megérte ez az egész, sem az
ágyban a nyögéseket. De nekem már csak ezt a lapot osztották, képtelenség új
leosztást kérni, de cserélgetni még tudom a kártyáimat...talán úgy is, hogy
Harry hátrányára váljon ezzel megkockáztatva azt a híres büntetést. Megremegtem
a gondolattól, és inkább elvetettem az ötletet. Féltem Tőle, mint még soha
senkitől, így aztán nem mertem belekavarni dolgaiba.
8. fejezet.
Harry azóta az este óta
teljesen máshogy viselkedik velem! Már nem erőszakol meg annyiszor, és úgy
kezel, mintha valóban az élettársa lennék. Puszival az arcomon búcsúzik és
köszönt, amitől mindig kiráz a hideg. Nem tudtam eligazodni rajta, fogja a
kezem, ha együtt étkezünk, az asztal alatt összefontja lábainkat. Mintha valódi
lenne a kapcsolatunk, pedig nincs, aki előtt meg kéne játszanunk magunkat.
- Jó éjt, Édes! - köszönt el
tőlem a szobámba kísérve.
Lepetten húztam fel a
szemöldököm, ezek szerint ma este nem akar megerőszakolni?! Teljesen más lett,
csak azt tudnám, mitől hirtelen.
- Ugye ez az egész nem azért
van, hogy kegyetlenül megerőszakolj ismét? - kérdeztem bizonytalanul, közben a
vörös szőnyeget figyeltem.
- Miért erőszakolnálak meg? -
kérdezte nevetve.
- Mert ezért tartasz... -
jegyezte meg egészen halkan.
Bár nem volt szép ezt használni
saját magamra, már lassan én sem tekintettem magam többnek egy szexjátéknál,
hisz Ő is úgy kezelt. Ha sokáig kezelnek téged egy bizonyos módon, egy idő után
már Te magadról is elhiszed, hogy az úgy van.
- Louis, így nem beszélhetsz
magadról! Megtiltom! - mondta komolyan, és meglepő módon nem próbálta meg
erőszakosan magára terelni tekintetem. Látványosan megforgattam a szemem,
megint kezdi az arrogáns viselkedését. "Megtiltom!". Közelebb állt
hozzám, sokkal közelebb. Tudtam, mi fog ebből következni, és már nem érdekelt a
fájdalom, már nem is éreztem. Immunis lettem Harry Styles-ra. - Figyelj, fontos
vagy nekem, oké? - mondta komolyan.
- Jah, képzelem. - jegyeztem
meg cinikusan.
Normál esetben eszem ágában sem
lett volna visszafeleselni neki, de most nem éreztem rajta fenyegetést, ami
egyáltalán nem volt jellemző "kapcsolatunkra". Ezért is kezdtem
összezavarodni teljesen.
- Louis. - mondta egészen
halkan, hisz már oly' közel került. Lágyan nyúlt állam alá, és felemelte fejem,
hogy szemébe nézzek. Teljesen ledöbbentem ezen a tettén, hisz még soha nem volt
velem ilyen gyengéd. Mi ütött belé? És belém? - Megengeded, hogy
megcsókoljalak? - kérdezte suttogva ajkaimra, melyek elnyíltak lepettségükben.
Nem hittem, hogy egyszer ilyet
fog kérni. Azt gondoltam, ha meg akarja tenni, egyszerűen leteper, nem tartja
be egyességünket. De nem! Ő megkérdezte, megteheti-e, amitől hatalmasat nőtt a
szememben, és hirtelen minden fájdalom kiszökött elmémből, melyet Ő okozott, az
Ő nevéhez fűzhető. Aprót bólintottam, amitől szélesen elmosolyodott, és lágyan
érintette össze ajkaink. Talán hiba volt neki hagynom, hogy ellopja első
csókom, de akkor, ott nekem így volt tökéletes. Lágyan bánt velem, óvatosan,
mintha egy törékeny baba lennék. Még soha nem viselkedett így, de jól esett
törődése. Vágytam a szeretetre, és úgy éreztem, tőle megkaphatom elfeledve azt
a sok rosszat, mit eddig adott. Alig tartott pár percig, nekem mégis sokat
jelentett csókja, hisz ezúttal gyengéd volt, érzelmes...az igazi Harry Styles.
- Köszönöm. Jó éjt! -
mosolyodott el féloldalasan, majd egy csókkal ajkaimon otthagyott a folyosón.
Lepetten bámultam utána. Ez
biztosan nem Harry volt! Nem lehetett Ő! Megköszönte? Gyengéd volt? Te jó ég,
mi történik körülöttem? Hagytam, hogy megcsókoljon azok után, amit velem tett
hónapokig. És ami a legrosszabb, hogy kétség kívül élveztem, és nem bántam meg,
hogy Ő lophatta el első csókom. Remegő ujjakkal értem bizsergő ajkaimhoz. Ez
így nincs rendbe, csak kihasznál ismét. Össze kell szednem magam, gyerünk
Louis!
Mély levegőt véve benyitottam
szobámba, és hamar ágyamba vetettem magam, mégsem bírta aludni a fáradtság
ellenére. Azon agyaltam, ami kint történt. Harry egy teljesen új oldalát
mutatta meg nekem, ezt a srácot szívesen megismertem volna. A sok zavarodott
kérdés, melyekre csak Ő tudná megadni a választ vadul kavargott elmémben. Még
soha nem csókoltam senkit sem, és hirtelen vágytam rá. Még többre ebből a
csodás érzésből. Csókolni akartam Harry száját, mivel Ő szerezhette meg első
csókom. Ha nem lett volna ilyen eddig velem, biztosan átrohannék most hozzá, és
csókolnám, amíg csak tudom, de tisztában vagyok vele, hogy mi lesz ennek a
vége, és én nem akarok ismét egy fájdalmas estét. Megdörzsöltem az arcom; miért
ilyen nehéz az én életem?!
***
Reggel álmosan lépkedtem ki a
szobámból, furcsa mód nem a megszokott ürességet hallottam, mint eddig minden reggel.
Sokkal inkább a tv morajlása szűrődött be a nappaliból, majd nevetés...jópár
ember nevetése. Félő léptekkel indultam meg arrafele, és belestem az ajtón.
Harry ült a kanapén, s nézte a tévét, míg mögötte Kevin és még egy őr állt,
akik szintén kuncogtak a műsoron. Lepetten húztam fel a szemöldököm, ilyennek
még soha nem láttam Harry-t, de nagyon tetszett az az oldala, amit az utóbbi
időben enged kiszökni. Csak azt tudnám, ez valódi-e.
Tekintete felém terelődött
nevetés közben, így kacaja szeretetteljes mosollyá alakult, amilyet még nem
láttam arcán. Intett, hogy menjek oda hozzá, én pedig bár remegő léptekkel, de
tettem, amit kért. Leültem a kanapé másik végébe, mire felsóhajtott, és halkan
kuncogni kezdett. Közelebb csúszott hozzám, és magához vont, így fejem
kénytelen voltam mellkasára helyezni. Kevin halkan köhögött mögöttem, majd
lépteket hallottam. Elhagyták a szobát, ami kissé meglepett. Féltem, hogy ez
azért van, mert Harry-nek ma éppen itt esik jól nekem esni. Nem értettem, mire
jó, hogy játsszuk, mennyire tökéletes párt alkotunk, mikor senki előtt nem kell
színészkedni. Harry lehelt egy lágy csókot fejem búbjára, mire megremegtem. Úgy
éreztem nem bírom elviselni tovább érintését, de egyben bele is tudtam volna
halni hiányába. Viszont ezt az érzést elnyomtam magamba ismeretlensége miatt,
így undorodva toltam el magamtól.
- Miért csinálod ezt velem? -
kérdeztem fájdalmas hangon.
- Micsodát? - húzta össze
zavartan szemöldökét. Ismét nem festett fenyegetőnek, de tudtam, ha kimondom a
következő szavakat, nagyon is bántani fog, de akkor nem érdekelt. Úgy éreztem,
még az is jobb ennél az állapotnál.
- Ne játszd meg, hogy fontos
vagyok neked, ez így nem fair. Inkább maradjunk csak annál, hogy naponta
megerőszakolsz, de ne hitegess még mellé, és kezelj úgy, mintha a párod lennék,
hisz akkor az én érdekeim is számítanának. Ez aljas dolog még tőled is, Harry
Styles. - keltem ki magamból, de nem emeletem feljebb hangom. Azt még mindig
nem mertem, hisz akármikor kedvére megkínozhat, és könyöröghetek akárhogy, nem
fog megölni vagy elengedni soha. Igen, megfordult már a fejemben az
öngyilkosság, de soha nem voltam olyan ember, aki könnyen eldobja magától az
életet. Nem fogom megölni magam, nem menekülhetek el ily' gyáván. Harry szemei fájdalmat tükröztek, mely elégé
meglepett, és nem tudtam, mire vélni.
- Louis, nem erőszakoltalak meg
sohasem, és nem is foglak. Elegem van abból, hogy egy arrogáns drogbárónak
látsz. Mit kell még tennem, hogy megváltozzak szemedben? Egy hete visszafogom
magam, pedig minden vágyam leteperni téged, megcsókoltalak, kedves vagyok
veled. Van róla fogalmad, ez milyen nehéz és...és új? - kiabált, majd a végét
inkább már csak morogta.
Bár kikelt magából nem éreztem
a fenyegetést, hogy bántani fog. Szavain letaglóztam. Ezeket én váltom ki
belőle? Kezd megjavulni? Vagy csak valami oltári nagy gonoszságra készül?
- Új? Ezek miattam vannak? -
kérdeztem óvatosan.
Nem mondott semmit, csupán
mérgesen kifújta a levegőt, és felpattant a kanapéról. Kiviharzott a szobából,
maga után erősen csapta be az ajtót, szinte kitörtek az ablakok. Ijedten
bámultam magam elé, mindenem remegett, de nem hiszem, hogy a félelemtől. Akkor
meg mitől? Harry új dolgokat mondott nekem, de valamiért nem fejezte be ezt az
egészet. Teljesen összezavar ezekkel a hangulatváltozásokkal. Már egy hete
visszafogja magát...bármelyik pillanatban robbanhat, és akkor csak nekem lesz
rosszabb. El kell szöknöm innen valahogy, de az lehetetlen tekintve, mit
kapnék, ha rám találna. Talán el kéne szöknöm, feldobni Őt a rendőrségen, aztán
pedig elfogadni valami idióta tanúvédelmi programot, de semmit sem érnék el
vele. Tudná, hogy én voltam, és talán hála kapcsolatainak le sem tartóztatnák.
Soha nem lenne nyugtom, örökké menekülhetnék előle, bár így, itt sem jobb.
Teljesen elveszettnek éreztem magam. Minden össze volt zavarodva fejemben, még
az alapdolgok is. És ezt Harry Styles tette velem.
9. fejezet.
Félve lépkedtem a konyha fele,
már 5 napja nem szól hozzám egyáltalán. A vacsoránál is csupán ülünk egymással
szemben, és eszünk, ami már oly' annyira frusztráló, hogy nem vagyok képes
enni, így esténként gyakran meglátogatom az üres konyhát. Azt vettem észre,
hogy Ő sem eszik sokat, arca még a szokottnál is fehérebb, és nem mosolyog.
Eltűnt arrogáns viselkedése azóta, az incidens óta a nappaliban. Szinte
teljesen magába fordult.
Óvatosan nyitottam ki a hűtő
ajtaját, így elvakított kicsit a fény. Már mindent tudtam, hol találok egy
szendvicshez, így elkezdtem kipakolni a hűtőből a szüksége dolgokat.
Mindig is féltem a sötétben, de
amióta itt vagyok, nem érdekel, mi leselkedik rám, úgy vagyok vele, öljön meg
nyugodtan, ha úgy van kedve. Így aztán nem izgatott a sötétség....gondoltam én
ezt magamba, de amikor két erős kéz megragadta a csípőm, idegesen ugrottam meg,
halk sikoly szaladt ki a számon, és oly' sebesen perdültem meg, hogy a vaj
kiesett kezemből, így a földön landolt. Harry arcával találtam szembe magam,
amitől megkönnyebbülten felsóhajtottam. Az is megnyugtató volt, hogy ezúttal
arcán játékos mosoly égett, nem volt rezzenéstelen, mint eddig. Viszont ez
eltűnt, mikor óvatosan közeledni kezdett felém arca. Félve pillantottam
szemébe, majd le ajkaira, melyek egyre közelebb kerültek enyéimhez. Szívem
vadul zakatolt, nem tudtam eldönteni, hogy hagyhatom-e neki, vagy sem. Végül
testem helyettem felelt, mikor én is közelebb hajoltam, így összeértek
ajkaink...ismét. Azonnal derekamhoz kapott, de nem volt erőszakos érintése.
Lágyan szívta be, majd engedte el ajkaimat, míg meg nem adtam neki a bejutást.
Így nyelve enyémmel találkozhatott, és érzéki táncba fogtak. Csodás érzés volt
igazából megcsókolni, de egy kis félelem még mindig ott bujkált elmémben,
miszerint nem fog tudni megállni, így ismét fájdalmas estém lesz. Viszont Harry
eltávolodott, és csillogó szemekkel méregetett, széles vigyorral ajkain.
Remegve pillantottam fel szemébe, bár nagyon ritka az olyan alkalom, mikor zöld
íriszeibe merek nézni.
- Ez most a valódi arcod, vagy
valamit akarsz tőlem? - kérdeztem óvatosan.
- Miért kell így lerombolni a
varázst. - forgatta meg a szemeit mosolyogva. Lepetten húztam fel a
szemöldököm. Miféle varázst? - De legyen! Igen, akarok tőled valamit! Azt, hogy
végre a társadként tekints rám, és ne kényszerből feküdj le velem, hanem
élvezetből. - magyarázta egyszerűen.
Az agyam vadul száguldott, hogy
minél több féle képpen értelmezni tudjam ezen szavakat, de csupán egy jelentést
tudtam hozzájuk fűzni, ami teljes mértékben kizárt volt.
- T-te azt akarod, hogy
szeresselek? - kérdeztem félve, bátortalanul, és levezettem tekintetem a
márványpultra.
- Ugye, milyen idiótán
hangzik?! Én sem értem az okát, de igen. - rántotta meg a vállát.
Hirtelen összeállt a fejemben a
kép, mindent megértettem. A furcsa viselkedésének okát, melyet még Ő maga sem
ért, vagy nem akar beismerni magának. Ez
hihetetlen, úgy éreztem magam, mint holmi rossz filmben.
- Ha-harry?! Te...te szerelmes
vagy belém? - kérdeztem nagyon halkan, szinte suttogva.
- Micsoda? Én még soha nem
voltam szerelmes, ne viccelj! - nevette el magát kínosan, de hamar elhallgatott,
ahogy neki is kezdett derengeni a dolog. - Te jó ég... Hát akkor ezért volt
minden bennem. Nem! Én nem vagyok szerelmes! - emelte feljebb a hangját
mérgesen, de a kétségbeesés is ott játszott szavaiban. Hirtelen kapta el
nyakam, és a hűtő hideg ajtajának tolt. Szűköltem szorításában, fájdalommal
járt érintése nyakamon. - Ez csupán a vágy irántad! - szűrte a fogai közt, és
hevesen csókolt meg, én pedig hagytam neki annak ellenére, hogy nem tehette
volna, de már amúgy is megszegtük az alkunak ezt a részét. Óriási fájdalommal
járt, hogy ezt teszi velem. Kezdtem rádöbbenni, hogy én is tudnám szeretni, de
csupán azt a srácot, aki az utóbbi napokban kedves volt velem. Mellkasára
helyeztem kezeimet, és aprót taszítottam rajta, mely egyáltalán nem volt elég
ahhoz, hogy eltoljam magamtól, de legalább eltávolodott tőlem.
- Legyen! Akkor ne ismerd be
magadnak, de így ne csókolj meg! - mondtam fájdalmasan szemébe nézve.
- Elegem van az érzelmekből
érted? Nincs kedvem hozzájuk. Elbasszák az egész életem! - morogta dühös
tekintettel.
- Vagy rendbe hozzák. Értem én,
hogy menekülsz az új elől, de nekem sokkal jobban tetszett a kedves arcod. Nem
féltem tőle. - hebegtem óvatosan, hisz ettől az oldalától nagyon is tartottam.
Lepetten húzta fel a szemöldökét ezt hallva, és lassan engedte el torkom, majd
kezét lágyan arcomra simított. Csupán kezét figyelte, nem nézett szemembe.
Ajkai elnyíltak, csodálattal tekintett végig kezei nyomán arcom bőrén, amitől
éreztem, elpirulok. Végül zöld tekintetét enyémbe fúrta, és elvarázsolt
pillantásával.
- Honnan tudom, ha szerelmes
vagyok? - kérdezte suttogva, nehogy más is meghallja.
- N-nem tudom, még én sem
voltam soha. Azt mondják, akkor nem tudod kiverni a fejedből, vágsz csókjára,
érintésére, és mikor megcsókolod, elektromosság fut végig testeden. - hebegtem
szemeibe meredve.
Lassan közeledett ismét felém,
és lágyan érintette össze ajkainkat. Hajába túrtam, nem bírtam megállni. Így,
amint elmondtam, milyen, ha valaki szerelmes, rájöttem, hogy bizony én is így
érzek Harry iránt az utóbbi időben. De az nem lehet, hogy beleszeretem a fogva
tartómba, igaz? Viszont úgy tűnik, Ő is belém, így nincsen nagy gond. Talán
most majd minden helyre jön. Kirázott a hideg, mikor elmélyítettük a csókot, és
kezeit lágyan végigvezette oldalamon. Kihúztam magam érintése alatt, egyik
kezem lecsúsztattam hátára, míg a másik továbbra is göndör tincsei között
vándorolt. Egyik lábát enyéim közé préselte, így össze tudta dörzsölni
ágyékunk, amitől ezúttal én is felnyögtem, nem csak Ő.
- Mondok egy faszságot; azt
hiszem, szeretlek. - hebegte óvatosan, mivel megszakadt csókunk.
- Akkor én mondok egy még ennél
is nagyobbat; azt hiszem, én is téged. - pirultam el haloványan, amitől
elmosolyodott, és ismét megcsókolt.
Még soha nem éreztem ilyet, de
nem bántam meg semmit. Élveztem ezt az egészet Harry-vel, fel se merül bennem,
hogy csupán átver, vagy kihasználná naivitásom. De ami a legjobban meglepett,
hogy vele aludtam az ágyában úgy, hogy semmi sem történt az este. Egyszerűen
csak átölelt hátulról, és nyakamba hajtva a fejét aludt el, viszont nekem ez
nem ment ilyen könnyen. Érdekes volt a helyzet, Harry valóban belém szeretett
volna, a játékszerébe? Hisz csodák minden mesébe vannak, nemde? Talán a miénk
is érdemes lesz a Disney számára, bár kétlem, hogy ilyet vetítenének gyermekeknek.
***
Másnap reggel halovány
mosollyal ajkaimon keltem, magam sem tudom, miért reagáltam így visszaemlékezve
a tegnapra. Korholtam is magam, de nem tudtam mit tenni az érzelmim ellen.
Átfordultam másik oldalamra, hogy Harry-re nézhessek, de Ő nem volt ott.
Fájdalom járta át testem, amint arra gondoltam, hogy átvert, de tekintetem
megakadt egy fehér papíron párnáján.
"El kellett mennem, dolgom
volt. Egyesek nem engedhetik meg maguknak a lustálkodást, Édes, de ígérem,
holnap reggel veled maradok, ameddig csak akarod. xoxo"
Elmosolyodtam az üzeneten, és
elképzeltem hozzá gödröcskés, játékos vigyorát. Hihetetlen, hogyan meg tud
változni egy ember személyisége, mikre nem képes a szerelem ereje. Nekem most
mázlim volt, de tartottam tőle, hogy egyszer csak rá kell, döbbenjek, csupán
kihasznált, bár kétlem azok alapján, ahogy viselkedik.
Dudorászva ballagtam le a
konyhába, ahol Gustav azonnal elém is tolt egy ínycsiklandó illatú rántottát.
Illedelmesen megköszöntem, majd felültem a szokott helyemre, a pultra, és majszolni
kezdtem.
- Mi van veled, Louis, nagyon
jókedvű vagy?! - méregetett zavartan Liam.
Csupán megrántottam a vállam
egy mosoly kíséretében, még nem akartam elmondani nekik az egészet, hisz én sem
voltam biztos benne, és olyan bugyután hangzana, hogy beleszerettem abba, aki
eddig megerőszakolt szinte napi rendszerességgel.
A nap telt a három szakács
társaságában, imádtam hallgatni Gustav jóízű történeteit. Még a
legjelentéktelenebb dolgot is mókásnak állította be, ahogy Liam is, míg Roland
csak visszahúzódóan kuncogott rajtunk. Szerettem ezt a három embert, igazán
rendesek voltak, és azt hiszem, Ők is örültek, hogy végre új arc csatlakozik
hozzájuk, vagyis én.
Kora délután fele kinyílt a
konyha ajtaja, és Harry göndör feje jelent meg benne. Széles vigyort
villantott, mikor meglátott, míg én csupán szégyenlősen elpirultam egy halovány
mosoly mellett. Hozzám sietett, és felnyújtózkodva, mivel a pulton ültem
nyomott egy csókot ajkaimra. Nem tartott sokáig, bár ha rajta múlt volna,
szerintem a konyhaszigeten tépi le ruháimat, de én eltávolodtam. Így is szembe
találtam magam három döbbent tekintettel, de nem volt időm ezzel törődni,
ugyanis Harry húzni kezdett kezemnél fogva. Beterelt szobájába, és leült az ágy
szélére. Lepetten figyeltem, amint kezeibe temeti arcát, és mélyeket lélegez,
hogy megnyugodjon.
- Mi a gond? - kérdeztem
óvatosan mellé telepedve.
- Félek, ma óriásit hibáztam. -
motyogta halkabban.
Lepetten húztam fel a
szemöldököm. Harry Styles aggódik és fél? Mióta? De nekem mégis tetszett, hogy ilyennek
látatom, és segíteni akartam rajta. Mögé másztam, és hátulról átöleltem, hogy
megnyugtassam.
- Mókás a mi helyzetünk, nemde?
Ha nincs az az alku, soha nem szeretünk egymásba. Sajnálom, amit eddig
műveltem, nem volt emberhez méltó. - csóválta meg a fejét, majd fancsali képpel
oldalra fordította azt.
- Nem, tényleg nem. - jegyeztem
meg halkan, mikor eszembe juttatta a történéseket.
Felém fordult, és óvatosan
eldöntött az ágyon. Figyeltem, amint fölém mászik, és hirtelen ismét
eluralkodott rajtam a félelem, amint rájöttem, mi is lesz ebből.
- Jóvá teszem, csak mondd, hogy
enyém leszel saját vágyadból. - mondta halkan ajkaimra.
Nem feleltem semmit, remegve
lehunytam szemeimet. Ha belemegyek, talán ismét előbújik belőle a régi énje, és
megint fájdalmat fog okozni.
- Ne félj, Lou! Kérlek.
Szeretlek, nem fog fájni, ígérem. - suttogta szinte alig hallhatóan, amitől
kinyitottam szemeimet.
Íriszeiben szeretet, aggodalom
és féltés ragyogott, mely számomra csodás csillogást eredményezett. Aprót bólintottam
félénken, mire Ő széles mosolyt villantott. Lágyan megcsókolt, én pedig arra
gondoltam ettől a tettétől, hogy igazat mondott, és ezt most tényleg teljesen
más lesz. Lehúzta rólam fölsőmet, majd csókokkal hintette be egész nyakam és
felsőtestem. Bár éreztem néha, nehezére esik visszafognia magát, értem mégis
megtette, amitől nagyokat dobbant a szívem. Lágyan bánt velem az este folyamán,
mint holmi törékenyt porcelánbabával. És valóban igaza volt, egyáltalán nem
fájt együttlétünk. Odafigyelt rám, így magamtól nyögdécseltem a nevét, és nem
azért, mert ezt parancsolta. De Ő is én nevemmel ajkain lépett át a gyönyör
kapuján, amitől jóleső hidegrázás futott végig gerincemen.
Így alakult, hogy reggel
kivételesen fenékfájás nélkül keltem karjaiban. Valóban velem maradt, ahogy
tegnap az üzenetben leírta. Tudtam, még nagyon sokat kell változnia, de én
ebben segíteni fogok. Ám, amint szemeibe néztem, aggodalom csillogott bennük. Mintha
félne, tartana valamitől.
- Minden rendben? - kérdeztem
óvatosan.
- Hmm?! Ja, persze. Megbántad
az estét? - terelte egyből a témát, amit kicsit furcsálltam, de nem tettem
szóvá.
- Nem. - feleltem, és kicsit el
is pirultam, amint újra felötlöttek bennem a dolgok.
Elmosolyodott ezt hallva, és
egy aprócska csókot lehelt ajkaimra, majd magához vont egy szoros ölelésre.
Mellkasába temettem arcom, csupán élveztem a pillanatot, és magamba szívtam
csodás illatát. Mélyről jövő, nehézkes sóhaj hagyta el száját, amitől homlokom
ráncba szaladt, és felnéztem arcára.
- Louis, most választási
lehetőséget adok! Szabadon elmehetsz, vagy szeretsz annyira, hogy velem jössz.
- sóhajtott egyet, és fájdalmasan lehunyta szemét válaszom várva.
- Micsoda? Harry, mibe
keveredtél? - kérdeztem azonnal arcát fürkészve.
- Az most nem fontos. Velem
jössz, mert szeretsz, vagy inkább elhagysz? - kérdezte komolyan.
Semmit nem értettem. Nem
tudtam, mit vállalok be, ha vele tartok, nem tudtam, mibe keveredett, de azt
tisztán láttam rajta, hogy nagyon fájna neki, ha elhagynám, és én sem lennék a
régi ezek után. Viszont tartottam tőle, hogy visszajön régi egyénisége, s akkor
nem lesz menekvésem.
- V-veled megyek, ha nem tér
vissza az arrogáns egyéniséged. - hebegtem óvatosan.
Szélesen elmosolyodott, és
hevesen bólogatni kezdett, majd megcsókolt örömében. Hittem neki, és ezzel a
csókkal megpecsételtük a dolgot.
- Ha mégis visszatérne, mondd
csak azt, hogy "Fess egy mosolyt!". - mosolygott rám
szeretetteljesen.
Nem tudtam ezt mire vélni, de
nem kérdeztem rá, csupán bólintottam. Biztosan megvannak neki is a maga titkai,
majd idővel elmondja. Viszont most komolyan tolta fel magát könyökére, így
szemembe nézett.
- Örülök, hogy velem jössz, de
tudnod kell, hogy még egy életet feladsz, amit itt megszoktál pár hónap alatt.
Ígérem, nyugodt életünk lesz, Svájcba költözünk, van ott egy kis faházam egy
csodás hegyi faluban. Minden rend szerint fog alakulni, de ha mégsem így lenne,
akkor gyorsan kell cselekednünk. Épp ezért pakolj össze már most, lehetséges,
hogy Kevinnek ki kell menekítenie a házból. Ebben az esetben a Bern-be tartó
repülőn találkozunk, Kevin majd odaadja a jegyed. Ígérem, hogy ezután
nyugalmunk lesz. - magyarázta komolyan, nekem pedig egyre hatalmasabb félelem
költözött szemembe. Mintha egy filmbe csöppentem volna, de úgy éreztem, Harry
mellett nem eshet bajom. Ennek ellenére mégis rettegtem, semmit sem értettem.
- Mi ez az egész? Mondd el! -
kértem remegő hangon.
Lehunyta a szemeit, és egy nagy
sóhajt hallatott. Leszegte fejét, ahogy tartotta magát könyökén, és hajába
túrt. Így kezdett beszélni halkabban.
- A rendőzök közel járnak
hozzám, hibáztam. Ma még van egy kis dolgom, el kell rendeznem az itteni éltem,
ezért nem tudunk egyből elutazni, de ha közben megtámadnák a házat, neked el
kell menekülnöd innen. Majd a repülőn találkozunk, ha más nem, Bern-ben. Ott
van az összes bankszámlám, nyugodt életünk lesz, nem fogok ismét ilyen ügyekbe
keveredni. Boldogok leszünk. - mosolygott rám a végére, és hozzám hajolt egy
csókért. Meg is adtam neki, mégis ideges voltam, szinte rettegtem, hogy mi lesz
kettőnkkel.
- És Liam? Gustav? Roland?
Velük mi lesz? Kevin? - kérdeztem óvatosan.
- Kevin majd új életet kezd. A
többiekről azt sem tudom, kik. - rántotta meg a vállát könnyelműen.
- Harry, Ők a szakácsok. A
nevüket sem tudod? - háborodtam fel, de nem emeltem fel hangom.
- Ja, nekik nem lesz bajuk. Ők
semmiről sem tehetnek, majd elengedik Őket. - felelte egyszerűen.
Aprót bólintottam, ezek szerint
Liam megússza, és a számomra fontos emberek itt. Legalább emiatt nem kell
aggódnom. Féltettem Harry-t, hisz szerelmes voltam belé, mégis valahogy fájt a
tudat, hogy talán Ő csak játszik velem, bár kétlem, mikor ennyire önzetlen
estét adott, és még ez a "Fess egy mosolyt!" dolgot is elmondta,
amiről amúgy még mindig fogalmam sincs, mi lenne, de a lényeg, hogy ettől
lenyugszik.
- Mennem kell, Édes, pakolj
össze, de csak a lényeges dolgokat! - nyomott egy csókot még ajkaimra, majd
kikelt az ágyból.
Figyeltem tökéletes lábait,
fekete anyag mögé bújtatott hátsóját, izmos hátának ívét, göndör tincseit.
Annyira sokat jelentett nekem, annak ellenére, ahogy az elején indultunk.
Beleszerettem, Ő is belém, és ezt már soha nem mossuk le magunkról, de nem is
akarjuk. Összeköt minket ez az egész dolog. Ő az első ember az életemben, aki
iránt ilyen érzelmet táplálok, és szerintem ez fordítva is igaz, megtanított
erősnek lenni a hónapok alatt, és bár kicsit haragszom rá az erőszakossága
miatt, úgy tűnik, mostantól jóvá fog tenni mindent.
Visszamentem a saját szobámba,
míg Ő a fürdőszobában szedte össze magát, majd én is így tettem. Hallottam,
ahogy elhajt a kocsija, míg én elkezdtem pakolni. Kevin nyitott be a szobámba
kopogás után, és halovány mosollyal mért végig.
- Ezek szerint Mr. Styles
elmondta, mit kell tenni. Szóval vele mész? - kérdezte óvatosan.
- Igen...önszántamból.
Hallottál már ekkora idiótaságot, Kevin? Én nem vagyok normális, de szeretem. -
csóváltam meg fejem fancsali mosollyal, majd egy képet tettem a ruhák közé
Niall-ről és rólam, nehogy baja essen.
- Hát...Ő is szeret téged!
Segíthetek valamiben? - kérdezte udvariasan.
Elgondolkoztam, és végignéztem
a szobán. Nagyon semmi sem kötött ide, viszont egy valami nagyon jól jönne
emlékbe.
- Igen, gyere! - siettem ki a
szobából egyenesen a konyhába.
Addig győzködtem Liam-et,
Gustav-ot, Rolandot és Kevint, míg be nem adták a derekuk, hogy készíthet
rólunk az egyik őr egy képet. Bár a szakácsok nem értették, erre mi szükség
volt, Ők még nem tudták, mi lesz ma, de ez így volt rendjén. Nekem szükségem
volt erre a képre, aztán csak ketten egyre Liam-mel, hisz ez is egy elég rövid,
bár jelentős szakasza volt életemnek, és nem akartam emlék nélkül kilépni
belőle. Kinyomtattuk, és egy-egy képkeretbe beletéve a két képet gondosan
bőröndöm mellé csomagoltam. Mikor mindennel készen voltam, úgy gondoltam, nincs
más hátra, csupán a búcsú Liam-től. Neki el fogok mesélni mindent, Ő a legjobb
ember, akivel valaha is találkoztam Niall mellett, joga van tudni az igazat. Kihúztam
a konyhából, és a könyvtárba vezettem, ahol nyugodtan beszélhettünk.
- Liam...én elutazok vagy ma,
vagy holnap...és úgy érzem, el kell mondanom neked, hogy ne tudatlanul
hagyjalak hátra. Sokat segítettél nekem, ahogy Gustav viccei is. Bár az a két
hónap borzalmasan telt, de legalább bosszút álltam. Aztán...beleszerettem
Harry-be, és Ő is belém. El kell mennem vele, nekem már csak Ő maradt. Soha
többé nem láthatlak, de nem felejtem el, mennyit köszönhetek neked és
biztatásodnak. Nem mondhatom el, mi folyik itt, de nektek egy pillanatig nem
kell félnetek majd, rendben? - mosolyogtam rá biztatóan.
- Hiányozni fogsz, Lou! - ölelt
magához szorosan. - Nagyon vigyázz magadra. - suttogta nyakamba, én pedig
ugyanezen szavakkal feleltem neki.
Fájt itt hagynom az Ő csodás
személyiségét, mikor olyan jó barátom lett, de nem volt mit tenni. Legalább
Svájcban ott van nekem Harry. Bíztam benne, hogy mostantól minden rendben fog
menni, nem lesz soha több gondunk, és ketten boldogan élhetünk együtt az idők
végéig, de azért ott motoszkált a fejemben, Harry arrogáns egyénisége. Viszont
ezen az esetekre ott van nekem a "Fess egy mosolyt!" mondat.
10. fejezet.
A nappaliban ültem, és
bambultam magam elé, a bőröndömet Kevin már elvitte a kocsihoz, mellyel majd
menekülünk. Agyamon minden egyes eshetőség végigfutott. Mi van, ha Harry nem
fog rám várni a repülőn? Ha baja esik? Ha nekem esik bajom, és Kevin-nek nem
sikerül kimenekítenie a rendőrök elől. Börtönbe zárnak, de Harry úgyis kihozna,
ahogy én is Őt valahogy. De ezen gondolatokat hamar kiűztem elmémből, minden a
legnagyobb rendben lesz.
Ebben a pillanatban idegesítő
hang rázta meg a házat, mely leginkább egy riasztóra hasonlított. Idegesen
ugrottam fel, és félve néztem végig a házon. Egy alakot láttam meg elrohanni az
ablak alatt, fegyver volt nála, úgy festett, mint egy kommandós. Idegesen kapkodtam
a fejem, nem tudtam, mit kell most tennem. Kevin rontott be a szobába, és karom
megragadva futni kezdett velem valamerre. A könyvtár fele mentünk, de éppen
mikor a hallba értünk, kivágódott az ajtó, és a rendőrök beözönlöttek rajta.
Kevin maga mögé tolt, ahogy futottunk tovább a folyosón. Kiabálást hallottam,
mely a mi helyzetünk jelentette. Nem mertem hátra nézni, de hallottam, ahogy
jönnek utánunk. Kevin betolt a könyvtárba, és Ő is be akart jönni, de ekkor
kiabálást hallottam meg a folyosóról.
- Állj, ne mozduljon!
Ez Kevin-nek szólt, aki
megforgatta szemeit, majd nadrágjához nyúlt, melyben tudtam, egy fegyver
rejlik. Intett a fejével, hogy fussak a könyvtárban, én megtettem, mikor Ő
megfordult, és lőni akart, de Őt találták el szinte azonnal. Láttam, ahogy
teste a földre rogy, szemei fent akadnak. Idegesen szaladt ki a számon a
levegő, amint becsaptam az ajtót, és hátrálni kezdtem a polcok között. Megölték
Kevint, azt az embert, aki meg akart engem menteni. Nem tudtam, miért a
könyvtárba rohantunk, nem tudtam, mit kéne most tennem itt, merre meneküljek.
Tekintetem az ajtón tartva hátráltam a legeldugottabb sarok fele, de úgyis meg
fognak majd találni. Tüdőm sípolás-szerű hangokat hallatott, szívem vadul
száguldott, szemembe kétségbeesés lakozott. Féltem, hogy netán Harry-nek is
baja esik, de Ő most távol van innen, a dolgát végzi, én pedig meg fogok halni,
vagy börtönbe kerülök.
Hirtelen két kéz fogta meg a
derekam hátulról, így idegesen ugrottam meg, és pördültem felé. Harry mosolygós
arcával találtam szembe magam, amitől hatalmas kő esett le szívemről. Szája elé
tartva mutatóujját jelezte, hogy legyek csendben, majd kezemnél fogva húzni
kezdett az egyik polc fele, mely valóban egy ajtó volt. Csoda, hogy eddig nem
vettem észre, de talán azért, mert csak unalmas könyvek voltak rajta, így nem
is fordultam erre. Befutottunk a sötét folyosóra, Harry terelt maga után, de
még hallottam, ahogy a rendőrök betörnek a könyvtárba. Sietős tempóban
futottunk, míg ki nem érkeztünk az erdőbe, a ház területén kívül. Harry kocsija
ott várt ránk a földúton, így azonnal beültünk.
Sebesen hajtott, míg a főútra
nem értünk, ahol már biztosan nem találnak ránk. Magam elé meredve bámultam
kifele az ablakon. Szemem előtt ölték meg azt a férfit, aki engem védelmezett.
Miattam halt meg, ráadásul közel is állt hozzám.
- Nyugalom, Lou! Minden rendben
lesz mostantól. Kevin jó ember volt, a legjobb, akit valaha ismertem, ezért is
bíztalak rá. Tudtam, hogy Ő mindent megtenne érted, hisz már összeszoktatok.
Sajnálom, ami történt, de a mai naptól kezdve nyugodt életünk lesz. - helyezte
kezét combomra, míg én csak bámultam kifele az ablakon.
Meg kellett emésztenem ezt az
egészet, de nem voltam időm agyalni, pedig oly' sokat szerettem volna
gondolkozni. Megérkeztünk a reptérre, Harry nagyon gyorsan vezetett, meglepő
módon senkinek nem tűnt fel, talán csupán nekem, tekintve, hogy minden egyes rendőrtől,
vagy biztonsági őrtől megremegtem. Harry próbált nyugtatni, így egyfolytában
hozzá bújtam. De valójában csak akkor éreztem magam teljes biztonságban, mikor
a gép felszállt, mi pedig rajta ültünk. Harry-hez bújtam, és a megkönnyebbülés
halk sóhaja kicsúszott ajkaim közül, amitől elmosolyodott.
- Egy új, nyugodt élet vár ránk
Svájcban. - motyogta, majd hajamba csókolt.
- Mi lesz a
"munkáddal"? - kérdeztem óvatosan.
- Azért voltam oda egész nap,
hogy mindent Zayn-nek adjak. Elmagyaráztam neki, hol vannak a raktárak, átadtam
a kódokat, mindent, amit tudnia kell. Ő az új Harry Styles. Láttam a rendőröket,
mikor haza akartam menni, így inkább egyből a menekülőút kijáratához mentem.
Csak nem jöttetek ki, így bementem, és milyen jól tettem. - szorított erősebben.
- Köszönöm. - suttogtam
mellkasába, majd lehunytam a szemem.
Mostantól egy új élet vár ránk,
csupán ketten, együtt az örökkévalóságig. Lágyan húzott magához egy csókra,
amit meg is adtam neki, hisz mindennél többet jelentett számomra. Viszont egy
idegesítő köhögés megszakított miket, mely jobbról jött. Egy stewardess állt
mellettünk keresztbe font karokkal.
- Uraim ezt sürgősen abba kell
hagyniuk, a többi utast zavarja. - mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
Azonnal Harry-re pillantottam,
aki a nőt nézte, de oly' módon, mint aki most azonnal megölné legszívesebben.
Láttam, ahogy megfeszül állkapcsával együtt ökle is, és éppen fel akar állni,
de mellkasára helyeztem kezem.
- Harry, fess egy mosolyt!
Elnézést, Hölgyem, nem fordul elő többet. - néztem kedvesen a nőre, aki ezt
látva barátságosan elmosolyodott.
- Köszönöm, Uram! - felelte
udvariasan, majd eltipegett hátra.
Döbbenetes volt, ahogy bejött
ez a mondat. Harry lehunyt szemekkel próbált megnyugodni, majd mikor
felnyitotta szemhéját szeretet csillogott bennük irántam. Soha nem hittem
volna, hogy pár egyszerű szó képes így befolyásolni egy olyan domináns
személyiséget, mint Ő. Már nagyon érdekel, honnan ered ez a mondat.
- Miért fontos ez a pár szó? -
kérdeztem óvatosan visszahelyezkedve mellkasára.
- Anya mondta mindig nekem,
mikor még élt. Egyből jobb kedvem lett tőle. - magyarázta egyszerűen.
Haloványan elmosolyodtam, és még jobban hozzá bújtam.
- Most kezdődik az új, nyugodt
életünk együtt. Szeretlek, Lou! - karolta át a hátam, hogy biztosan tartson
maga mellett.
- Én is téged. - feleltem
halkabban.
Egy mosollyal ajkaimon hunytam
le szemem. Úgy éreztem, mostantól minden rendben lesz körülöttünk, nyugodt lesz
az életünk. Harry mellett megkaphatom mindazt, melyről álmodoztam az
árvaházban. Annyi különbséggel, hogy Ő nem egy csinos lány, hanem egy göndör
herceg, de ez egyáltalán nem érdekelt, míg az én göndör hercegem, és nem az
arrogáns fő gonosz.
Ez valami fantasztikus lett!! :D Ohh, Te jó ég! :D Imádom az ilyen fajta történeteket, lehet kicsit őrültnek tűnök, de élvezem a durvaságokat! :D (Ez elég érdekesen hangzik, ahogy visszaolvasom! XD) Csak úgy faltam a sorokat, le se tudtam tenni a telefonom! :D (Még pisilni se mentem el! XD)
VálaszTörlésMég sok ilyen történetet!! :D Imádom az írásaid, ha csak tehetném egész nap azokat olvasnám! :3
Hahaha, ezt örömmel hallom. Boldog vagyok, hogy ennyire tetszenek a történeteim. Gondoltam, hogy ez sok embernek be fog jönni, hisz azért valamilyen szinten az emberek vágynak egy kis vadságra...persze nem ennyire, mint ebben a történetben. :)
TörlésNagyon jó lett.Imádtam :D Már várom a következő sztorid.Fantasztikusan írsz ;) :D
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ezt jól esik hallani :)
TörlésEgyszer fülig pirultam,mások sirtam a röhögéstől.Ez eszméletlen te jó ég:D Imádtam a perverz részeket heheD: Basszus....ez durva,nagyon durva.Az one-shotjaidat/regényeidet add ki könyvbe és felvásárolom az egész megyémben lévő példányt. De nagyon durva,jesszus tök durva én annyira le tudok sokkolódni az irásaidon hogy 1 óráig vörös fejjel gyönyörködök bennük és azon agyalok hogy hogy a picsába irsz te ilyen jól.Eszméletlen o___o
VálaszTörlésEgyebkent mikor meglatom hogy van fennt új rész mindig le nyomok egy fangirlinget.xc
VálaszTörlésDe komolyan csodalkozok hogy nincs az oldalnak 100.000-es nézettsége minimum.ejejej..
Úristen, köszönöm szépen! Ha tudnád ez mennyire...áh, most kivételesen nem tudom szavakkal leírni, mit érzek. Komolyan úgy gondolod, hogy érdemes lenne kiadnom egy könyvet?! Hogy bárki is kíváncsi lenne rá?! Hát ez...eszelősen eszméletlen. Te jó ég! Amúgy haladunk a 100.000 felé roham tempóban. Most úgy tűnik, beindult a számláló, meg sem akar állni. El sem tudom hinni, hogy idáig jutottam ezzel a bloggal. Fantasztikus! :')
TörlésHuh...ez eszméletlen!:D van egy kérdésem..inkább kettőxd első: Hogy a picsába jutnak eszedbe ilyen történetek? Meg álmodo te is vagy csak ugy egyszerűen beugrik, vagy mi?xd:)
VálaszTörlésMásodik: komolyan kérdezem eszt! ne röhöjd kérlek a kérdésen, de...irnál egyszer egy könyvet?xd komolyan ! tuti mindenki venné a könyveidet, vagyis a bloggerek, meg bári más szerintem szivesen olvasná..hisz profin bánsz a szavakkal, kevés hibádvan..mondjuk egy párat lehet taláni de nem vészesxd. Nah jó ezzel nem tom mit akarok, bocsánat. (lehet hogy annyi a láényege, ha esteleg irnál könyvet, én az elsők között lennék, akik megvennék:))
Mindegy. Alig birtam abba hagyni a vigyorgást!xd egyszerűen, nem lehetett abbahagynixd. mikor durva dolgok voltak, még jobban vigyorogtamxd (ezek a gyengéimxd ). egyszóval kurva jó!*-*
várom a kövi történetet:D nagyon imádom az irásaidat. Kb. te lettél az egyik pldaképem irás térenxd:3X3
Oh, God! Én? Én, mint példakép? Most komolyan? Ez csak vicc lehet, ez biztosan vicc! Nem tudom elhinni. Annyira...Te jó isten! Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Fantasztikus ezt hallani/olvasni. Válaszolva először az első kérdésedre: Van, amit álmodok (főként a fantasztikus témájúakat), de ez most az I'm weaker. Is it so wrong? sztoriból született, ugyanis abban is felajánl Harry egy ilyen alkut, de nem ezekre a szálakra tereltem a történetet, viszont egy más közegbe helyezve megoldottam (ebben a történetben). A másik kérdésedre válaszolva pedig nagyon szeretnék kiadni egy könyvet, de ahhoz kéne komoly kapcsolat, és az sem biztos, hogy sikeres lennék. Majd talán egyszer összejön. Igyekszem hiba nélkül írni, mindig átolvasom, mielőtt felteszem, ezért is kell várni egy-két órával többet. Szóval örülök, hogy tetszett, és nagyon hálás vagyok ezekért a csodaszép szavakért :)
Törlésújabb csodás iromány, a csodás írótól.:D imádtam ezt is.:33 a fantáziád még mindig szuper. nemtudom már mit mondjak.:D imádom.:3
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)
TörlésEn a tortenet kozben:Basszus remegek,Lou ne tedd,meg fogsz halni,auuu ez fajhatott,hany hajszal maradt harry kezeben? Harry dogolj meg,egy kocsog vagy. Szegeny Louis! Bazdmeg mindjart bogok,ez olyan igazsagtalan!Uristeeen *.* ezdecuki!!! Hduehksbhdndim!!!! (ugralo es sipitozo piheno) Ne! Mi lesz itt?Na de Harry :D kis perverz!! Nem fajt a segge?! O.o Mi fog tortenni? Uristeeen!+.+ (hiper-mega sebesseggel olvasok) He te!! Igen te ott a repulon! Kussoljal banya,mert pont smaroltak es az tokurvarohadtariiiiii!!!! *.* Ezek a hangulatvaltozasok!!! :D
VálaszTörlésHahaha, úgy látom, Te is sikeresen átvetted a hangulatváltozásokat a történet közben. Ez nagy dicséret nekem, jó hallani, hogy ennyire bele tudtad élni magad. Úgy látom, sikert aratott nálad ez a sztori. :)
TörlésHogyan? Mond meg nekem, hogy hogyan?
VálaszTörlésEgyszeruen nem fer a fejembe, hogy hogy a jo istenbe lehet valaki ilyen kik*rt kreativ mint te? Honnan az istenbol jutnak eszedbe ilyen jo otletek? Honnan szulod ezeket?
Olyan rohadtul jok, hogy az valami elkepeszto! Komolyan mondom, hogy ez a kedvenc sipperes blogom!!! Ehhez hasonloval eletemben nem talalkoztam meg es valoszinuleg nem is fogok!!! Itt helyben megkernem a kezedet es nem is haboznek az eskuvovel! Holnap mar az oltar elott allnank! Annyira Imadlak! Komolyan! Nem csak a blogodba szerettem bele, hanem beled is! Imadatos! Fantasztikusan-hihetetlenul-kib@szottul-allatira joooooo! :3 Van egyaltalan erre megfelelo szo? ....Nem... Nem, nincsen. Ez egy hihetetlen teremtes! Mar lassan termeszetfelettinek tekintem, annyira jo. Ilyen kreativitassal rendelkezo emberrel meg eletemben nem talalkoztam. Huh... Nem. Nem tudok tobbet mondani. Meg ez sem fejezi ki teljesen azt amit erzek, de most ez is megfelel. Majd tovabbra is irni fogom a sok-sok pozitiv velemenyt a blogodrol/rolad es majd talan eleg lesz. Bar szerintem ezt keptelenseg elmondani, de mind1.
Imadlka! Komolyan! Nagyon!! <3
Pusziiii! :3 xXx
Reni
Oh, God! Ne tudd meg, hányszor olvastam el, mire nagyjából felfogtam ezt a sok dicséretet, aztán még az telt bele legalább két percbe, mire visszafogtam könnyeimet, és megnyugodva megírom ezt a választ. Hozzád megyek, ez nem is kérdés, imádlak én is, imádom az olvasóimat. Talán nem úgy tűnik, hisz nem vagyok jó a saját érzelmeim kifejezésében, de nekem Ti vagytok a legfontosabbak, millió könnyet hullajtottam már egy-egy szép kommenten, mint ez is. Csodás érzés, hogy ennyien szeretitek, amit csinálok, nem tudom kifejezni a hálám, pedig igyekszem a sok történettel, de még ezt is kevésnek érzem. Majd egyszer talán sikerül tisztességesen megköszönnöm nektek/neked, azt a sok biztatást és szép szót, mely millió csodát rejtett számomra. :')
Törlés