Sziasztok!
Nos,
itt is elmondom, hogy köszönöm a sok bíztató szót, feliratkozót, díjat,
megtekintőt...stb. Igazán hálás vagyok értük. Ahogy ígértem a következő
történetem egy átlag fanfiction lesz, mely az I'm the new pet! Nevet viseli. Hát
ennek jelent meg oldalt egy kis bevezetője, hogy csigázzam kicsit az idegeket.
A
részről annyit, hogy húzom még kicsit az fantáziátokat azzal a bizonyos +18-as
résszel kapcsolatban, ami talán ma este megtörténik...talán.
Jó
olvasást, várom a véleményeket! #smile
xoxo
Zsoo
17.
fejezet.
Reggel
a telefonomra keltem, ami elég idegesítő volt, tekintve, hogy utálom az SMS
hangom, mégis lusta vagyok átállítani. Legalább biztos meghallom. Álmosan
tapogattam meg mellettem az éjjeli szekrényt, míg meg nem éreztem a kicsit
érdekes tapintású, fekete tokba bújtatott telefonom. Felvettem, és végre
megerőltettem magam, hogy kinyissam a szemem, és megnézzem, mi történt. Haz-tól
jött egy SMS, amit egyből meg is nyitottam.
"2
Starbucks a plázában. Nagyon fontos, ott legyél!"
Kicsit
meglepődtem, hisz Haz küldte. Miért nem Liz? Lehet Ő nem is lesz ott? Harry
csak engem hívott? Ez furcsa, de elfogadtam. Visszaírtam egy
"Rendben"-t, majd megnéztem az időt. Még csak 10 óra volt, ami
tekintve, hogy mikor feküdtem le este, kész csoda. Kimásztam az ágyból, és felkaptam
egy nagy ülepű, fekete melegítőnadrágot. Lementem, de amikor csörömpölést
hallottam a konyhából, rájöttem, ma beszélnem kell Anyával. Testem-lelkem nem
kívánta, de előbb utóbb muszáj lesz. Bementem, és valóban Anya forgott a
pultnál, míg Lot éppen egy joghurtot evett.
-
Jó reggelt! - vakartam meg a tarkóm álmosan.
-
Jó reggelt Édesem. - mosolygott rám Anya egy pillanatra, majd folytatta a
tányérok elpakolását.
Lot
nem méltatott köszönésre, ami kicsit rosszul esett, de elfogadtam. Még csak fel
sem nézett rám, csupán a kanalára koncentrált. Nagyon haragszik rám, ami azét
valahol érthető, szerintem fogalma sincs róla, mit tett régen Gevin Liz-zel, de
én nem szeretném elmondani neki. Nem tudom, Liz díjazná-e. Esetleg, ha nem
mondok nevet. De a gondolataimat félbeszakította Anya.
-
Már kész a teád. Pont, ahogy szereted. - tette elém a kedvenc bögrémet, amiben
gőzölgött a forró folyadék.
Erre
volt most szükségem. Megköszöntem, majd azonnal kézbe vettem, és kevés fújás
után, belekortyoltam. Szerencsére éppen jó volt a hőfok, így nem égette meg a
nyelvem. Lottie mérgesen kapta be a kanalát, úgy viselkedett, mint egy
sértődött kis díva. Nem bírtam ezt tovább nézni, mintha szándékosan nekem
játszaná magát. Kimentem az erkélyre. A medencénk vize csillogott a napban, még
most is nagyon meleg volt. Pedig már ősz eleje lenne...legalábbis otthon.
Leültem az egyik fehér párnás székbe a kinti asztalhoz, a nagy napernyő alá.
Előttem a szintén fehér párnás, fonott napozóágyak sorakoztak a medence szélén.
Ismét belekortyoltam a kávémba, és próbáltam elterelni a figyelmem Lottie-ról,
de nem nagyon ment. Fájt, hogy utál, pedig én csak jót akartam. Aztán Haz
jutott eszembe. Vajon mit akar? Ez nekem nagyon furcsa.
Az
ajtó kinyílt mögöttem, majd egyből csukódott is. Pár lépés után egy alak leült
mellém a székbe. Nem kellett oda néznem, tudtam, hogy Anya az. Most következik
az a várva várt beszélgetés. Jaj!
-
Louis, köszönöm, hogy tegnap hazahoztad Lottie-t. Honnan tudtad, hol van? -
kérdezte halkan.
Lenéztem
a teámra, belekortyoltam, és arra gondoltam, megmondom az igazat. Hisz miért is
hazudnék, és úgy talán Liz is szerez egy jó pontot Anyánál.
-
Tudtuk, hogy Gevin-be szerelmes, de próbáltuk óvni tőle. Aztán, amikor
elmondtad, hogy eltűnt, Liz felhívta Haz-t, mert Ő mindent tud, ami itt
történik. Azt is tudta, hogy ma van Gevin szülinapi bulija, egyértelmű, hogy
ott volt. - magyaráztam egyszerűen, mintha az információ szerzés mindig ilyen
könnyen menne.
-
Oh. - Anyától csak ennyi jött csalódottan.
Ez
kicsit meglepett. Mintha így már sem örülne annyira, hogy Lottie épségben van.
Nem értettem ezt, Ő soha nem kezeli korrekt módon, ha szóba hozom a srácokat.
Pedig szerintem én vagyok az, aki a leginkább megérdemli, hogy egy kis
tiszteletet kapjon a döntéseire.
-
Tegnap hazaparancsoltál. Miért? Nem bírom felfogni. - mondtam halkabban.
Anya
sóhajtott egyet, és belekezdett.
-
Mert úgy érzem, visszahúz, és nem hozzád való, ahogy a többiek sem. - mondta
óvatosan.
Elgondolkoztam.
Most, ha kimondom, amit gondolok, annak nem lesz jó vége. Vitába szálljak vele
az igazamért, vagy inkább hagyjam rá? Nem akartam Anyával összeveszni, és
elszomorítani, így az utóbbi mellett döntöttem. Túl sokat jelentett nekem
ahhoz, hogy megbántsam.
-
Nem akarok ezen vitatkozni. Letusolok. - mondtam egyszerűen, és felálltam.
Lehúztam
a konyhába menet a teám utolsó cseppjeit, majd a mosogatóba tettem, és
felvonultam a szobámba.
Anya
kétség kívül kiakasztott ezzel az állandó szövegével, de nem szóltam rá semmit.
Egyre jobban izgatott, mi lesz az este. Hisz tulajdonképpen, ma el fog dőlni a
kapcsolatunk jövője. Ha ismét elcseszem, és nem lesz élvezetes...nekem, akkor
Liz sem az igazi, ahogy az eddigi barátnőim sem voltak azok. De ezt nagyon nem
akarom. Valahogy rajta érzem, más lesz. Ő nem fog nekem csalódást okozni, és
önszántamból én sem tudnék neki.
***
Sietősen
léptem be a Starbucks-ba. Késtem 5 percet, de nem találtam parkolóhelyet. Dugig
volt minden, még a mélygarázs is. De a végén csak megoldottam, bár azt nem
részletezném, mennyire a leghátsó részen álltam meg. Szegény kocsim, nehogy
baja essen ott. Körbenéztem, és megláttam Haz-t az egyik asztalnál. Ő csak rám
mosolygott, és megvárta, míg kikérem az cappuccino-m, majd hozzá sétálok. Kettőkor
kávé? Tuti, nem fogok este aludni. Bár jobb terveim voltak.
-
Lerobbantál útközben? - nevetett rám Haz.
-
Haha, de vicces. - feleltem gúnyosan a célzására, hogy késtem, de azért én is
elnevettem magam.
Kuncogva
belekortyolt a kávéjába, ahogy én is, de közben kérdőn néztem rá, mikor
összeakadt a tekintetünk. Ezzel tudattam vele, tudni szeretném, mi a
kétszemélyes találkozónk oka.
Elkomolyodott, és kicsit talán kínosan is nézett rám.
-
Hát...hol is kezdjem...ezért Liz meg fog ölni. - nevetett, majd egy sóhajjal
erőt vett magán, és végül összefüggő mondatokban kezdett beszélni. - Szóval az
a helyzet, hogy Liz tegnap egész este áradozott a telefonba, miután hazavitted.
Még soha nem volt ennyire csaj, szóval nagyon vigyázz rá! A családunk része
lettél, imádlak Lou, de Liz a legjobb barátom, már gyerekkorunk óta. Azt
hiszem, megérted, hogy az Ő érdekei a fontosabbak nekem. - nézett rám óvatosan.
Ilyennek sem láttam még Haz-t. Válasz és biztatás képpen csak bólintottam, mire
folytatta. - És tegnap este arról áradozott, hogy ma le fogtok feküdni végre.
Hát, nem hiszem, hogy ez rám tartozik, de Ő csak részletezte, és részletezte. -
köhögött kínosan, és a szemeit is megforgatta. Elnevettem magam ezen. Azért
érdekelt volna, Liz mit mondott Haz-nak, mennyire részletezte, hátha kapok
egy-két tanácsot. - Szóval, csak annyit akartam kinyögni, hogy légy óvatos
vele. Figyelmet vár el tőled az ágyban, szerelmet és szenvedélyt. Ja, és persze
egy rohadt jó szexet, ahogy Ő fogalmazott. Azt hiszem, azt szeretné, hogy
egyszerre legyél Zayn és önmagad is. Valami ilyesmit mondott, mert Zayn olyan
jó volt, vagy mi. - ráncolta a homlokát zavartan Haz, de én is. Lerombolt
bennem mindent ezekkel a mondatokkal. Most komolyan olyannak kell lennem, mint Zayn? Én soha nem
leszek olyan. Csak képzelem, milyen lehet Zayn az ágyban. Domináns, akaratos,
vad. De én ilyen soha nem leszek. Semmi pénzért. Még ha így vesztem is el
Liz-t, akkor sem fogok mást mutatni, mint aki vagyok. Az hamis lenne. Harry nem
nézett rám, nagyon zavarban volt. Kicsit én is, de úgy voltam vele, ha már Ő
vette a bátorságot, hogy ezt elmondja nekem, akkor az a minimum, hogy nem
viccelem el.
-
Hát most el is bizonytalanítottál, meg bíztattál is. Én nem tudok Zayn lenni,
és nem is akarok. Önmagam leszek, remélem, elég lesz. - sóhajtottam egyet.
-
Ez korrekt, talán pont így nyersz. - mosolygott végre rám Haz. - Úgy gondoltam,
erről jogod van tudni.
-
Kösz. - bólintottam határozottan, majd nagyokat kortyoltam a cappuccino-mból.
Harry
csak biccentett egyet válaszul. Hálás voltam neki, hogy ezeket tudatta velem,
jól jött. Így legalább már tudtam, hogy milyennek kéne lennem. Egyszerre
vadnak, mégis gyengédnek. Hát Liz nem egyszerű eset, tőlem sokat vár el, de
érte megtenném.
-
És mi a helyzet a Húgoddal? - kérdezte váratlanul Haz, mikor a gondolataimba
voltam merülve.
-
Ja, semmi. Haragszik rám, levegőnek néz. - húztam el a szám, és belekortyoltam
a kávémba.
-
Az szar ügy, de majd megbékél. - mosolygott rám bíztatóan.
Csak
aprót bólintottam. Ez nem volt valódi beszélgetés, csupán próbálkozás, hogy ne
üljünk csendben egymással szemben. Haz rendes volt, mondhatni a legjobb
barátommá vált a srácok közül, mégis tudtam, a választania kéne, Liz mellett
voksolna, ahogy mindenki. De ha szakítunk is, ami persze kizárt, akkor sem
csúnyán. Nem is mi lennénk, ha egymás torkának esnénk majd.
***
Kétségbeesetten
vágtam be maga a kocsimba, és egyre inkább azon agyaltam, mit kéne most tennem.
Előkotortam a telefonom, és felhívtam Tommy-t. Most nagy szükségem volt rá, és
szerencsére Ő egyből fel is vette.
-
Tommy! Segítened kell! - szóltam bele egyből, ahogy meghallottam a recsegést.
-
Mi történt? - kérdezte óvatosan, és talán elég lepetten is.
-
Zayn-nek kell lennem! - akadtam ki a mélygarázs egyik eldugott, sötét részén.
-
Mi van? Semmit nem értek! - emelte feljebb a hangját, gondolom, idegelte a
tudatlanság.
-
Haz elhívott kávézni, és kötelességének érezte elmondani, hogy Liz tegnap este
arról áradozott, hogy ma le fogunk feküdni. Azt akarja, hogy olyan jó legyek,
mint Zayn volt, de figyeljek is rá. De én nem vagyok, olyan vad, akaratos és
domináns. - csuklott el a hangom a végére.
Teljesen
kétségbeestem. Nem tudtam, mihez fogok most kezdeni. Talán én fújtam fel ezt az
egészet, és egyszerűen hagynom kellett volna, hogy csak megtörténjen, de én ezt
most tökéletesen akartam csinálni. Hogy mindkettőnknek eget rengető legyen. De
ezzel most minden összedőlt. Már félek tőle, még jobban, mint eddig.
Most
nem érdekelt, hogy esetleg kínos erről beszélni, annyira önkívületi állapotba
kerültem, hogy ha az utcán beszélnénk meg, akkor sem izgatna a sok furcsa
tekintet.
-
Louis! Louis, nyugodj meg! Add önmagad! Nem értem, mi ezzel a gond! Már annyira
túlstresszeled magad, hogy azzal fogod elcseszni. Téged szeret, nem? Akkor meg
nem kell másnak lenned. - mondta nyugodt hangnemben Tommy.
Be
kellett látnom, hogy igaza volt. Teljesen jogos dolgokat mondott, tényleg
önmagam kéne adnom. Hisz Ő engem szeret, és nem Zayn-t. Akkor régen nem várt
volna velem ennyit. Így elfogadtam, amit Tommy mondott, és mély lélegzetekkel
próbáltam magam megnyugtatni.
-
Rendben vagy? - kérdezte Tommy óvatosan.
-
Aha. - válaszoltam határozottan.
-
Nem aha, hanem igen. - oktatott ki Tommy, mintha Anya lenne, de neki elnéztem.
Nincs mellettem, telefonon pedig nem jön át úgy milyen is lettem. - De akkor
mondom a nagy hírt. Megyek hozzád az őszi szünetben.
A
hangja egészen lányos lett, mint egy csaj, aki megtalálta álmai cipőjét vagy
éppen táskáját. Nem bírtam felfogni a szavait. Jön hozzám? Most komolyan?
Mármint ide hozzám? L.A.-be? Ez hihetetlen. Miért? Hogyan? Kivel? Meddig? A
fejemben száz meg száz gondolat kavargott, de éreztem, válaszolnom kell
valamit, különben azt fogja hinni, nem örülök neki, pedig jobb dolgot nem is
kívánhattam volna.
-
Jössz ide, L.A.-be?
Óvatosan
kérdeztem, mivel féltem a csalódástól, hogy esetleg csak viccelt, vagy nem is
így gondolta. De Ő csak felnevetett, mintha az időjárást beszélnénk meg, és
elégedetten közölte:
-
Igen. Anyukád hívott. Szerintem meglepetésnek szánja, de én már nem bírom
tovább titkolni. Kedd délelőtt érkezem, mire hazaérsz a suliból, várni foglak.
Olyan
boldogsággal ecsetelte, ami minden kételyem elűzte. Ilyennel nem viccelne.
Olyan nehéz volt felfogni, mintha csak álmodnék. Komolyan eljön hozzám a
legjobb barátom, és egy teljes hétig velem lesz. És addig már csak pár napot
kell várni. Még szerencse, hogy az őszi szünet most hét közepén kezdődik, így
minél hamarabb velem lesz Tommy.
-
Azt a kurva...Ezt nem hiszem el! Annyira király lesz, bemutatlak mindenkinek! -
örvendeztem a telefonomba, és még folytatni akartam, de félbeszakított.
-
De ha így beszélsz, nem megyek. Én a régi Louis-t akarom, nem ezt, aki ilyen
trógerül beszél. - mondta komolyan, de ismertem már annyira, hogy tudjam,
viccel.
-
Majd meglátjuk, tudom, hogy úgyis jössz. - feleltem nevetve.
Annyira
boldog voltam, hogy végre ismét magam mellett tudhatom a legjobb barátom. Még
mindig nagyon fáj belegondolnom, mennyire össze voltunk nőve, erre hirtelen
szétszednek minket. Ez kiakasztó gondolat még mindig. De a mi barátságunk...nem
is barátságunk, inkább testvéri szeretetünk kibírt mindent, még ezt az átkozott
óceánt is köztünk. És erre nagyon büszke voltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése