Kedves Olvasóim!
Vasárnap lévén meghoztam nektek a következő részt, amivel
Niall bár sok mindent elveszít, pár dolgot vissza is szerez. El kell mondanom,
hogy ez az utolsó előtti rész, ha jól számoltam fejben, de talán,
eltévesztettem, ugyanis ez az utolsó, ami meg van írva a laptopomon, szóval a
vége még nekem is csak körvonalas, és nem tárgyilagos. Ebből adódhat, hogy két
részre bontom a végét, de nem hiszem, szóval nagy eséllyel ez az utolsó előtti.
Jó olvasást kívánok hozzá, eléggé elmélkedős lett.
xoxo
Zsoo
Magam sem tudom, hogyan süllyedtem idáig, de most
próbáltam rájönni. Minden Anyáék miatt kezdődött, miattuk akartam keménnyé
válni, és Zayn erre tökéletes volt, nem mellesleg szerelmes belém, de egy idő
után én is viszonoztam. Talán pont ez volt a gond. Ha nem követem Őt vakon,
talán ez meg sem történt volna. Harry nem kapott volna olyan súlyos ütést, hogy
majdnem eltört az orra, Louis nem sírta volna könnyesre szemeit, és Liam is a
barátom lenne még. Ehelyett viszont itt ülök, egy hideg, koszos cellában, és
magam elé meredve gondolkozom, hol is rontottam el.
Ha Anyáék ezt megtudják, nekem végem. Pedig biztosan
megtudják, hisz kötelessége felhívni a rendőrségnek a szülőket...vagyis nem
biztos, mivel már elmúltam 18. De ez azt is jelenti, hogy szabadon büntethető
vagyok. Mibe keveredtem, te jó ég?
- Hey, Baby! - zökkentett ki a gondolataimból Zayn.
Idegesen kaptam rá tekintetem. Előttem guggolt, kezeit combomra simította, hogy
megnyugtasson. - Ne parázz, nem lesz gáz. Hidd el, máris elengednek minket. Ez
nem olyan vészes! - rántotta meg a vállát egy biztató mosoly kíséretében.
Én csak üveges tekintettel néztem rá. Ő olyan egyszerűen
fogta fel ezt az egészet, biztosan hozták már be párszor a rendőrök. Tudtam,
egyszer már utalt rá régebben.
- Neked ez egyszerű, Zayn, Te ilyen vagy! Azt sem tudom,
mit keresek melletted... - csóváltam meg a fejem, és térdemre támaszkodva
megdörzsöltem arcom.
Mikor kinyitottam szemeimet, arcával találtam szembe magam
meglepően közel. Fájdalmas képet vágott, és kezei közé fogta idegességet
tükröző arcom.
- Ni, figyelj! Pont ezért vagyok veled, oké? - mosolygott
rám kedvesen, és ajkaink lágyan értek össze.
Tudtam, miattam nagyon sokat változott, de én többet
érte, és pont ez nem volt rendjén. Nem éreztem fairnek, hogy Ő bele tudott
rántani a rosszba, de én nem voltam képes jóvá varázsolni. Ez is azt mutatja,
mennyivel erősebb egyéniség, mint én lennék. Ő a megtestesült tökéletesség.
Kitartó, vad, céltudatos, bártor, mégis van becsülete, amit sokra tartok. Pont
ezek miatt szerettem bele, de most úgy éreztem, minden visszavágott. Semmi sem
úgy alakul, ahogy nekem kedvezne.
- Talán ez igaz, de nem helyes. Olyanná teszel, amilyen
nem vagyok. Azt gondoltam, képes vagyok önmagam maradni, de nem ment. Cigizni
kezdtem, elfordultam a családomtól, és a fejükhöz vágtam mindent, így el fognak
válni, ahelyett, hogy én tartanám össze őket. Ja, a legjobb barátaimról nem is
beszélve. - emeletem feljebb a hangom egészen kicsit, mivel soha nem voltam
elég bátor ahhoz, hogy kiabáljak bárkivel is...legalábbis az igazi Niall nem
ilyen. Zayn lepetten húztam fel szemöldökét, és felállt előlem, így kénytelen
voltam erősen felfelé dönteni fejem, hogy rá tudjak nézni. Szemében harag
lakozott, soha nem volt képes megfelelően kordában tartani érzelmeit, emiatt
jutottunk ide...részben.
- Azt akarod mondani, hogy én tettem tönkre az életed?
Szabadon elmehettél volna, ki gátolt meg benne? A szíved húzott hozzám, szóval
ne varrd az én nyakamba, hogy elcseszted az életed. - kérdezte mérgesen rám
meredve.
Úgy éreztem, minden jogtalan, de a szívem mélyén tudtam,
nem így volt. Valóban lett volna lehetőségem elmenekülni előle, hisz a srácok
biztosan megvédtek volna, de ahogy Ő mondta, a szívem húzott hozzá, és
ragaszkodott érintéséhez, csókjaihoz, erős egyéniségéhez. Azt hiszem, pont
olyan vagyok, mint Louis. Gyenge egyéniség, aki a dominánsat keresi, és ezt
éppen Zayn-ben találtam meg. Felpattantam, így egy lépést hátrált, majd
kényelmesen szemembe nézett.
- Az Isten szerelmére, féltem tőled Zayn! Elraboltál a
suliból, hogy megerőszakolj az erőben, rémlik még? - akadtam ki, és olyan
hangosan kiabáltam, mint még soha.
A szemeiben döbbenet ült, melyet szinte azonnal váltott a
harag és a düh. Ebben a pillanatban nem féltem tőle, úgy éreztem elég borzalmas
dolog történt már velem, hogy ne érdekeljen, ha engem is megver, de azért
titkon reménykedtem benne, hogy erre nem lenne képes. Mérgesen rontott nekem,
és pólóm nyakát megragadta. Ebben a pillanatban nem azt a Zayn-t láttam magam
előtt, akit én szerettem, sokkal inkább, akit megismertem, mikor arcomba fújta
a füstöt az utcán egyik délután.
- Bazdmeg, Niall! Hogy gondolhatsz ilyet rólam? Talán
egyáltalán nem ismernél ennyi idő után? Mindent elmondtam neked őszintén, mikor
elmentem hozzád második esélyért. Bűnbakot keresel, és minden szép pillanatot
elfelejtesz, cseszd meg!
Erősen koncentrált, hogy visszafogja hangját, így
meglehetősen fojtottam beszélt, mikor kiabálni is tudott volna. Belül tudtam,
igaza van, de ezt soha nem vallottam volna be magamnak. Utáltam, magam sem
tudom, miért...talán mert nem adott igazat, ami sértette önérzetem, de minden
szava jogos volt. Mérgesen fújta arcomba a levegőt, majd elengedett, és nekem
háttal fordulva a rácshoz állt. Megigazítottam fölsőm, és magamba korholtam
büszkeségem, mely bár soha nem volt sok, mégis ehhez az értelmetlen vitához épp
elég.
Szüleim jutottak eszembe, Ők is ugyanezt tették minden
este, sőt talán még most is, de én erről már nem tudok. Próbáltak hívni
(össz-vissz háromszor), de nem vettem fel. Nem akartam tudni semmiről sem abban
a feldőlt állapotban, és ez most sem változott, de úgy éreztem, muszáj elmennem
hozzájuk, ha innen kijutok csupán, hogy megtudjam hányadán is állnak. Tudniuk
kellett, hogy én nem haragszom rájuk, csupán időre van szükségem, ahhoz meg
pláne, hogy megemésszem, ha elválnak.
És most már végképp elcseszem egész életem. A szüleim nem
állnak velem szóba, a legjobb barátaim szemében örökké elástam magam, és a
szerelmem is gyűlöl. Szóval, ki is maradt nekem? Szánalmas vagyok, egy
szerencsétlen roncs, aki képtelen normális kapcsolatot létesíteni társaival,
hisz valamit úgyis elront. Egyetlen érzelem lágy fuvallatként döntötte romba az
eddig oly nehezen kiépített, amúgy is pengeélen táncoló kártyavárat. Hogy mi
volt ez az érzelem? A szerelem, melyet Zayn iránt tápláltam.
A szerelem a világ mozgatórugója, mely egyre inkább a
rombolásba vezeti az emberiséget. Belegondoltam, hány háborút robbantott ki
egyetlen asszony szerelme, hány gyilkosság történt féltékenységből vagy dühből
emiatt, a tökéletesnek tűnő érzés miatt, mely hiteget, aztán kegyetlenül hátba
döf. Átgázol rajtad, mintha egy semmiség lennél a nagyobb cél elérésének
érdekében, mely az örökös fájdalom, és romba döntött életek milliói. Utáltam
magam, hogy vakon bedőltem ennek az érzésnek, és lehunyt szemmel
végrehajtottam, melyet ártatlanul suttogott fülembe.
Az ajtó kivágódott, én pedig idegesen ugrottam fel, mikor
egy idősödő rendőr lépett be rajta. Bajusza feketén ívelte ajkait, pocakja
hamarabb beért az ajtón, mint Ő maga, és a hatalmas súlytól mely előre húzta,
kicsit íves háttal járt tömzsi lábain. Zayn még mindig maga elé meredve
ácsorgott a rács előtt, de most Ő is a férfire nézett, és várta a mondandóját,
ahogy én is.
- A bántalmazott nem óhajtott feljelentést tenni maguk
ellen testi sértés vádjával. Szent meggyőződése, hogy csupán mókáztak az Ő
szavaival élve. Egyet értenek ezzel, vagy megcáfolnák? - kérdezte mély hangján.
- Csak vicc volt. - felelte Zayn egy bólintással.
Én még fel sem fogtam teljesen, ez mit is jelent, de Ő
már felelt. Végül lassan eljutott tudatáig, hogy ez egyenlő lenne azzal, hogy
szabadok vagyunk, amitől arcomra vigyor kúszott. Még ha minden más el is
úszott, legalább a szabadságom nem vesztettem el.
- Ebben az esetben szabadon távozhatnak. - sóhajtott a
rendőr.
Az asztal fiókjából kihúzott egy kulcscsomót, majd
kikeresve a megfelelőt, kinyitotta kalitkánk ajtaját. Zayn azonnal kiviharozott
az ajtón, gondolom, nem bírt sokáig egy légtérben maradi velem, amit
maximálisan meg is értettem sajnos. Én is gyűlölném saját magam a helyében.
Lomha léptekkel mentem ki én is, amint a férfi lenéző pillantással díjazott.
Úgy éreztem, még Ő is lenéz engem, bár nem tudom, mi miatt. Kiléptem az ajtón,
majd átsétáltam egy folyosón, ahol emberek rohangáltak egyenruhába vagy
anélkül, majd kiléptem a nagy, fotocellás ajtón. Láttam magam előtt Zayn sietős
alakját elkanyarodni a sarkon egy cigivel a kezében, melyet hevesen szívott,
egymás után a slukkokat.
Bár láttam Harry-t kimenni a rendőrségről tőlem nem
messze, egy másik ajtón, miközben Louis erősen hozzábújt, Liam pedig
gondterhelten meredt maga elé, képtelen voltam hozzájuk menni. Féltem, magam
sem tudom, mitől.
Viszont egy dolgot biztosan tudtam, ami megadta, hova
kell most mennem, és melyik részét kell helyrehoznom életemnek. Így aztán
sétálva közelítettem meg a megfelelő városrészt, nem volt kedvem felülni egy
buszra, vagy fogni egy taxit, amiből igazán kevés volt városkánkban. De
legalább kiszellőztettem a fejem, próbáltam nem arra gondolni, hogy ma még a
szerelmem is elvesztettem, ami meglepően lealacsonyította életem jelentőségét
szememben.
Úgy 20 perces séta után megláttam azt a házat, ahol
évekig laktam, most mégis vészjóslóan magasodott az ég felé, és egyáltalán nem
volt kedvem tovább tartani gyorsnak tűnő tempóm, így visszakapcsoltam
sebességben. Hirtelen nem is tűnt olyan jó ötletnek ide jönni, de tudnom
kellet, mit tettem tönkre, vagy hoztam helyre köztük kifakadásommal.
Lassan nyitottam ki az ajtót egy kopogás után. Azért túl
ismerős volt ahhoz, hogy meg kelljen várnom, míg ajtót nyit nekem valaki.
Kinyílt, így itthon kell lenniük, éles logikával kikövetkeztettem. Lekaptam a
cipőm, de közben már Anya feje megjelent az előszoba ajtajában.
- Niall! - borult nyakamba, és erősen magához ölelt.
Viszonoztam gesztusát, amitől kevés megkönnyebbülést
éreztem rajta, mely egy sóhaj képében szökött ki. Apa is megjelent, majd Ő is
magához ölelt, mintha mi sem történt volna, csupán hazajöttem egy
kirándulásról.
- Mi a helyzet? Hogy vagytok? - kérdeztem közömbösen, de
szerintem egyből levágták, mire vonatkozott kérdésem. Akármennyire is utáltam
változásom, most jól jött, hogy nem csupán nyekegni tudtam. Azért Zayn sokat
segített önbizalmam növelésében, ezt be kellett ismernem magamnak.
Anya széles mosolyt villantott, miközben Apa átkarolta
derekát, és nyomott egy puszit arcára. Éreztem, amint a tonnás súlyok egy része
leszakad gondterhelt vállamról, de még így is erős volt a húzása a maradéknak,
arra késztetve, rogyjak össze alattuk. De ezt megtanultam Zayn-től; erősnek
lenni...már amennyire én ezt kivitelezni tudom.
- Már jól, hála neked. - mosolygott rám őszintén Apa.
Széles vigyor kúszott ajkaimra, legalább a szüleim között
helyrejött minden. Még ha minden mást el is vesztettem, legalább Őket magam
mellett tudhatom, biztos pontként, együtt, ami rengeteget jelentett, hisz egy
gyermek sem teszi magát túl egykönnyen szülei válásán, lényegtelen, hány éves.
Nagyon jó, kíváncsi vagyok, hogy Niall hogyan hozza ,,rendbe'' az életét :)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, majd meglátod! :)
TörlésLegalább a szülei már nem veszekednek :) de Zayn...kár :/
VálaszTörlésMariann:)
Nos, igen, de talán majd minden helyrejön :)
TörlésEz a rész is nagyon tetszett,örülök,hogy Niall élete ezen része rendbe jött,de mi lesz most a Zaynnel?!:/
VálaszTörlésTe mindig meg tudsz lepni valamivel :)) Kíváncsian várom a kövit *-* Ja és itt egy kis meglepi nálam --> http://whataboutlovenarryfanfiction.blogspot.hu/2014/03/5dijam.html
Örülök, hogy tetszett, nagyon hálás vagyok mind a szép szavakért, mind a díjért. Köszönöm szépen :)
TörlésJujj! Imádom.!
VálaszTörlésMost nem tudom, hogy kinek mondjam azt, hogy "szegény xy!", mert igazábol most mindenkinek mondanom kéne. Szóval... Szegény mindenki!
Remélem, hogy két részre szedted az utcsót, mert akk legalább tovább olvashatom a sztoridat! :33
Imádlak!!
Puszi! xXx
Reni
Nos, mondhatni ez volt a tetőpont, ahogy hívni szokás, boldog vagyok, hogy ennyire tetszett, köszönöm szépen a bizalmat, és a szép szavakat :)
Törlés