Oldalak

2014. március 15., szombat

Do not draw the curtains!


Sziasztok!
Ezt még régebben írtam (egészen konkrétan csütörtökön), csupán tisztában voltam vele, hogy a hétvégén nem valószínűleg leszek aktív, hisz mint tudjátok; elutazunk, de nem akartalak titeket sztori nélkül hagyni, így előre készültem, hisz valahogy meg kell hálálnom azt a sok szép szót, amit tőletek kapok, bár talán ez már lehetetlenség. Három dolgot szeretnék elmondani erről a One-Shot-ról:
Az első, hogy az elején Shakespeare versét azért szőttem bele, mert ezt a szonettjét én is kívülről tudom mind angolul, mind magyarul, ugyanis nagyon tetszett, de ugyanígy vagyok William Blake - To see a World versével is.
A másik lényeges dolog, hogy ez a történet egy szám alapján...pontosabban egy szám videoklippje alapján született, amelyet itt még nem linkelnék, ugyanis akkor megtudjátok a sztori végkifejlettjét, a One-Shot végén linkelem.
Az utolsó dolog pedig, hogy ez Renáta Varga-nak készült, ugyanis még régebben megkért, hogy írjak neki egy félig angol sztorit...bár nincs benne sok angol. Remélem, tetszik neked, ahogy mindenkinek.
Jó olvasást, várom a véleményeket.
                                                                                                                                             xoxo    Zsoo


Do not draw the curtains!

Nyugodtan ültem a buszon, elméletileg nem lehet semmi gond. A furcsa, lenéző pillantásokat már megszoktam a külsőmre vonatkozóan, már nem tud érdekelni, ki mit gondol, az viszont annál inkább zavar, hogy alig mozdulok ki otthonról, azonban talán még ez is jó így nekem, ahogy van. Hogy miért mondom ezt? Képzelj magad elé egy tipikus, stréber, gyík srácot sötét barna hajjal, fekete, SZTK keretes szemüveggel, szvetterben és ingben! Megvan? Na ez lennék én, Harold. Az életem meglehetősen nyugodt, és ezen nem áll szándékomban változtatni. Az ablakon kifele bámulva mindig azon agyalok, vajon, ha csak egyetlen egy dolgot máshogy teszek, akkor talán nem így alakult volna a körülöttem lévő világ. Talán, ha a gimibe nem színtiszta A-val megyek, akkor nem lennék stréber. Talán, ha régen a szüleim focizni vittek volna, és nem könyvtárba, menő lehetnék. Talán, ha szeretném a sportokat, jobban néznék ki. Talán, ha szeretném a sportokat, és általuk jobban néznék ki, lehetne esélyem a szomszéd srácnál is. És a legnagyobb civakodás magamban; ha az első verseskötet, amit elolvastam, nem Shakespeare - Szonettjei lett volna egy titokzatos férfihoz, akkor talán nem lennék meleg? Ugyanis igen, az vagyok, és ez akkor indult, mikor elolvastam ezt a kötetet. Ebben ugyanis oldalak sokaságán át csupán azt taglalja, milyen csodás Mr. H. W., és bár az elején még a házasságra akarja rábeszélni, nekem később feltűnt, ami talán sok mindenkinek nem. A CXXI szonettet meg is tanultam, és amikor rossz kedvem van, egyedül érzem magam az identitásomban, erre gondolok:
Jobb rossznak lenni, mint rossz hírűnek.
Ha nem vagy az s mégis annak gyaláznak,
S ha bűn a kéj, bár nem szívem s szíved
Szerint, de mert azzá teszi a látszat.

Mért köszöntgeti virgonc véremet
Más szeme, a szentségtörő, csaló?
Gyöngéim gyöngébb lesi, akinek
Ösztönre rossz, ami számomra jó?

Nem! Vagyok, aki vagyok. S kik betörték
Bűnömbe nyiluk: magukról ítéltek;
Én vagyok az egyenes, ők a görbék,
Rút tetteim csak rút agyukban élnek.

Vagy az egyetemes rosszat hiszik:
Mindenki gaz s gazul uralkodik?
Ezt a verset olvasva átéreztem a fájdalmát, amint más szemmel néznek rá, és Ő próbálja elhitetni magával, hogy Ő a normális, és másokban rejlik a hiba. Én is sokszor próbálom ezzel hitegetni magam, de mindig is tisztában voltam vele, ez nem ilyen egyszerű. Shakespeare tanított meg rá, hogy ne vállaljam fel, milyen is vagyok valójában, akkor csak rossz szavakat kapnék. És bár Ő házas volt Anne-nel, mégis az egész világ később a titokzatos Mr. H. W.-vel való kapcsolatáról kapott inkább tudomást, és sokkal nagyobb kérdéssé vált, mint feleségével bármi. Shakespeare nagyszerű ember volt, annyira rejtély övezi, szívesen visszamennék az időben, hogy megismerjem valójában, és választ kapjak az üres helyekre. Például miért ír a melegekről, kicsoda Mr. H. W? Miért rideg annyira a legtöbb írásában a feleség és a férj?  És ami a legfontosabb: Valóban Ő írta a műveit, vagy valójában más emberrel érzem én a szimpátiát, a hasonlóságot, az együttérzést?
De visszakanyarodva az előző témára, ugyanis kicsit eltértünk tőle; megérkeztem a megfelelő megállóhoz. Felkapva táskám magam mellől leszálltam a nagy, vörös buszról, majd egy utcát még sétáltam. Most meglehetősen jó idő volt a londoni időjáráshoz képest, mely annyit jelentett, hogy jelen pillanatban nem esett, és köd sem szállta meg a rohanó várost. Az emberek arcai, akik elhaladtak mellettem, millió érzelmet visszavertek rám, elképzeltem, milyen gondjaik lehetnek. Ilyenkor kicsit jobban éreztem magam, hogy nem csupán nekem vannak óriási hibáim.
Hazaérvén, jó gyermek révén nem vágtam le egyből a cuccom, sokkal inkább szétnézve a házban, és tisztázva, hogy nincs itthon senki, felmentem a szobámba. Anya mindig sokáig dolgozik, más pedig nem nagyon akad, aki hazajöhetne hozzám. Néha ábrándozok, mint holmi teenager lányka, hogy majd egyszer egy nagy házban élek egy olyan férfival, akit mindennél jobban szeretek. Volt is erre egy jelöltem, ugyanis fülig belezúgtam a szomszéd srácba, így most is az volt az első dolgom, mikor hazaértem, hogy kinéztem az ablakon, egyenesen be a szemközti ház ablakán, ahol ott feküdt Ő az ágyán, a laptopja előtt. Hasalt éppen, alsó ajkait beharapta, ahogy koncentrált valamire, néha gépelt kicsit, majd pusztán az egérpadon húzgálta ujját. Érdekesnek tűnt, ahogy a laptopja képernyője kicsit megvilágította arcát kiemelve minden egyes tökéletes vonását. Kék szemeiben visszatükröződött a fény, haja kócos volt, ma biztosan edzése volt, nekem pedig kedvem lett volna beletúrni barna tincseibe, és megigazítani azokat.
Rám pillantott, mire haloványan elmosolyodtam, és intettem egyet. Biztosan megérezte, hogy nézem. Széles mosolyt villantott, miközben felkelt az ágyról, és az asztalához ment, ahonnan felkapta a füzetét, írni kezdett bele szokott kék filcével. Mindig így szoktunk kommunikálni, ami elég ritkán történik meg, és néha elég komor, mint most is:
"Do my math! →"
Ennyi lett volna az a hatalmas kommunikáció...
A kis nyíl miatt oldalra néztem, de már megszokhattam volna, hogy az asztalomon lesz a feladatsor, amit meg kell oldanom. Az ablakom, ahogy az övé is, kívülről is nyitható, és könnyűszerrel át tud mászni hála az ablakunk alatt lévő terasznak. Mivel ezek a házak nagyon hasonlítanak, így az ablakunk tökéletes tükörképe egymásnak.
Sóhajtva pillantottam vissza rá, bólintottam, mire egy széles mosolyt villantott felém, és visszamászott az ágyára, hogy tovább csinálja a dolgát, ami valószínűleg nem a tanulás volt. Soha sem az, azt mindig én csinálom helyette, de azt hallottam, a vizsgákra felkészül Ő maga is. Mindketten végzősök vagyunk a kerületünk gimijében, csupán óriási szakadék van köztünk. Én stréber vagyok, mindenki szemében láthatatlan, míg Ő a football csapat kapitánya, mindenki az Ő társaságát keresi. Ráadásul esélyem sem lenne nála, van barátnője, aki pedig a Cheerleader-ek vezetője.
Bár egyszer mikor a könyvtár egyik nyitott ablaka mellett ültek, az ablak előtt lévő padon beszélgetett pár lány, és Ők pletykálták azt, hogy Louis-nak volt már dolga pár férfival, de azonnal ki is nevették magukat, hogy ez butaság, és biztosan valami féltékeny idióta terjeszti, aki fülig bele van zúgva a srácba...olyan, mint én. Persze nem én találtam ki ezt, de amikor meghallottam, hatalmas bátorság költözött belém. Megtennék Louis-ért bármit, gyermekkorom óta figyelem Őt az ablakon át, vagy a kertben focizgatva, esetleg kosarazva. Minden meccsükre elmentem, és amikor éppen vesztettek, kedvem lett volna lerohanni hozzá, és megölelni, azonban erre a szerepre ott volt neki Tara, a barátnője. Louis nem veszi észre, hogy a lány csak a hírneve miatt van vele...de az is lehet, hogy pontosan tudja, viszont nem zavarja.
Elterelve a gondolataimat Róla, leültem az asztalhoz, és megnéztem a feladatot, amit rám szabott. Mindig az Ő házija az első, így én mindig késő estig kényszerülök tanulni, miután azt megcsináltam. Kész lettem vele, így az ablakhoz mentem, és felnyitotta azt, amit észrevéve Ő is így tett, majd egy egyszerű mozdulattal már a kis kiugró rész tetején állt, és átnyúlva elvette tőlem a lapot.
- 'Ank ya'. - mosolygott édesen, amitől el tudtam volna olvadni, azonban csupán bólintottam egyet halovány mosollyal, mely arra sem volt elég, hogy a gödröcskéim kivillanjanak. Becsuktam az ablakot, ahogy Ő is, és el is húzta a függönyt, így esélyem sem volt tovább figyelni titokban tökéletességét.
A napok így telnek már évek óta, és így is teltek az elkövetkezendő időben szintúgy. Louis észre sem vett egem komolyabban, azonban nekem feltűnt, hogy gond van a paradicsomban. Egyre feszültebben esett be a szobájába, néha hallottam, amint kiabál kifele az ajtón gondolom, az Anyukájával, majd bevágja a fát maga mögött. Olyan is előfordult már, hogy egy telefonbeszélgetés zaklatta fel, mint éppen ma este is.
Fel-alá járkált a szobában, miközben folyton hajába túrt. Hevesen gesztikulálva beszélt valakivel, látszólag veszekedtek. Kiabálását hallottam, de nem értettem a szavakat, majd rögvest ez után kinyomta hívóját. Leült az ágy szélére pont az ablakkal szemben, és sóhajtva dörzsölte meg arcát kezeivel. Én is leültem az ágyam szélére vele szembe, és előhalásztam az én füzetemet, hogy egy újabb lapot színezzek meg fekete betűkkel.
"Are you fine?" - mutattam fel, mikor rám nézett.
Sóhajtva nyúlt le az ágya mellé a füzetért, majd írni kezdett bele, így pár pillanat múlva megpillanthattam kék betűit.
"Nope. Tired of drama." - megcsóválta a fejét fájdalmasan, mikor rá emeltem tekintetem.
"Sorry." - csak ennyit tudtam válaszolni erre, és hozzá együttérzően elhúztam a számat.
Ő csupán megrántotta a vállát, mire belém bátorság költözött. Tudtam, hogy a barátnőjével beszélt, és hatalmas gondok vannak közöttük, ugyanis a lány mindennél jobban akarja irányítani Őt. A múltkor láttam, amint éppen csókolóztak az iskolaudvaron, és mikor eltűntek a kíváncsi szemek, Tara csak úgy félre lökte Louis-t, mintha holmi roncs lenne. A srác háta neki is csapódott ettől a pad támlájának, borzalmas látvány volt. Így aztán ebből merítve bátorságom, leírtam a lapra azt a pár betűt, melytől talán most örökre megváltozik az életem, csupán az nem mindegy, hogy jó vagy rossz irányba. Reménnyel telve mutattam fel sietősen a lapot, melyen cifra, nyomtatott betűimmel díszelegett:
"I love you"
Azonban mire felnéztem, a függöny már el volt húzva, Ő pedig nem óhajtott velem tovább szóba állni. Sóhajtva dőltem hátra az ágyon, a füzetet leejtettem az ágy mellé, és csupán bámultam a plafont. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie? Miért nem mondhatom ki nyíltam, amit érzek iránta? Most majdnem megtettem, és mekkora baromságot csináltam. Talán az egész életem romba dőlt volna, ha nem húzta volna el a függönyt még időben. Belegondoltam, hogy azután mennyi utálkozót kapnék, féltem, hisz én nem vagyok Shakerpeare, hogy egy verssel minden el van rendezve, az emberek szeme felnyílik...
A napok ismét csak teltek, megint csupán azért beszéltem Louis-val, mert kellett valaki, aki megcsinálja a házit. Aznap viszont olyan dolog történt, ami nem csupán az én kék szemű szerelmemét, de az én szívem is kettétépte. A könyvtárban voltam szokásomhoz híven, az iskola udvar fele néző nyitott ablaknál, így mikor sóhajtva szakítottam el tekintetem a soroktól, és kinéztem az ablakon, megláttam, amint Tara az iskola udvar közepén csókolózik. A nagyobb gond viszont az volt, hogy abban a fiúban egyértelműen nem Louis-t ismertem fel. Idegesen szívtam magamba a levegőt, a torkomba pedig csomó költözött, mikor megpillantottam az ideges Louis-t oda rohanni. Fújtatott, akár egy vad bika, és bár az ijedt hangoktól, mely az addigra kialakult tömegtől származott, nem sokat hallottam, mégis tisztán értettem, hogy Louis szakított a lánnyal. Szemében haragot, csalódást, fájdalmat láttam, de mégis talán a szégyen sütött róla leginkább, amiért megcsalták ráadásul az orra előtt. Én tudtam, hogy ez lesz, és most semmi egyébre nem vágytam, mint megvigasztalni az én angyalomat, de helyettem azonnal akadt rá millió lány, akik köré gyűltek aggódva, de Ő elhessegette Őket, és hazament. Sóhajtva megcsóváltam a fejem, majd én is kezdtem összekapni a cuccomat, indult a buszom.
Hazaérve megláttam Őt az ágyban fekve a plafont bámulva. Segíteni akartam valahogy rajta, borzalmas volt így látni őt, azonban nekem ebbe nem volt beleszólásom, ahogy élete eddig részébe sem.
"Are you ok?" - írtam fel egy lapra, és mikor felnézett felmutattam.
Ő ismét sóhajtva nyúlt le az ágy mellé a füzetéért, majd írni kezdett rá valamit. Lepetten figyeltem, amint hirtelen felnézett rám a füzetből, arca elszánt lett, alsó ajkát beharapta, majd az előbbi irományát kitépte és összegyűrte. Ilyet még soha nem csinált, és bevallom, megijedtem tőle, hogy a haragja rajtam fog csattani, esetleg meg akar verni, hisz könnyű zsákmány lennék. Sebesen kezdett írni ismét, majd hamarosan már megláttam az immáron felmutatott kék betűket.
"Open the window!"
Lepetten olvastam el, majd zavartan néztem rá, Ő azonban csak elszánt tekintettel indult meg ablaka fele, és kimászott a tetőre, így kénytelen voltam teljesíteni kérését. Arra gondoltam, hogy vajon mit szeretne, és mikor megláttam, hogy olyat csinál, amit eddig még soha előttem, gombóc nőtt a torkomba. Átugrotta a fél méteres kis részt, mely elválasztotta a két tetőt egymástól, majd bemászott az ablakomon. Még soha nem jött át, mikor én is itt voltam, most viszont valami más volt. Nem csupán a viselkedése lett furcsa, de a szemében is különös fény csillant, mikor átért hozzám.
- What the...? - akartam kérdezni, mikor megállt előttem elégedett vigyorral, azonban félbeszakított.
Ajkait erősen nyomta enyémre, lepetten kerekedett ki a szemem ettől. Erőszakosan a falnak tolt, én pedig amennyire bele vagyok esve visszacsókoltam. Az első csókom...az első csókomat Louis Tomlinson lopta el. Boldognak éreztem magam, ezek szerint Ő is érez valamit irántam. Azonban a következő tette ezt erősen megcáfolta, ugyanis eltávolodott tőlem, és sebesen rántotta le pólóm, majd a sajátját is lekapta. Lepetten pillantottam rá, szemembe félelem költözött, mikor rájöttem, vajon, mire is készül. Idegesen pillantottam rá, az Ő kék tekintete, azonban ködös volt, és sebesen csókolt meg ismét. Kezem tehetetlenül csúsztak mellkasára, és forró bőrét érintve próbáltam eltolni magamtól, de felhagytam vele, mikor ezt érezve, még jobban hozzám préselte magát. Fájt a tudat, hogy ennyire kellek neki. Még csak most lopta el az első csókom, és máris magáévá tenne?! Én ezt nem akartam. Elszakadt tőlem, és heves csókokkal hintette be állam vonalát, majd nyakam bőrét is, azonban egy helyen erősen szívni kezdte, amitől ismét eszméltem, hogy én csupán egy eszköz leszek, amin kitöltheti a mérgét az ágyban. Vállára helyeztem a kezem, és erősebben próbáltam taszítani.
- Louis, no! I don't want it! - mondtam fojtott hangon, remegve.
Szemeimbe könnyek gyűltek, tudom, hogy nem éppen férfias, de belülről marta szét mellkasom a tudat, hogy csupán ennyire kellenék neki. Csókjai, szívása, érintése égette bőröm, de nem jó értelemben, úgy éreztem nyomot hagytak bennem erőszakosságukkal. Nem kértem ebből soha többé. Louis teljesen más volt, mint ahogy gondoltam, azonban én még így is szerettem.
Elhajolt tőlem, és zavartan pillantott könnyes szemembe, melyből egy cseppet sem hagytam kiszökni. Ajkaim remegtek, így lepillantott azokra is. Szemében valami különös fény csillant, kék íriszei visszanyerték eredeti színüket, melytől kicsit nyugodtabbnak éreztem magam. Óvatosan emelte fel egyik kezét, és arcomhoz közelítette. Én pedig próbáltam kicsit távolabb húzódni tőle, azonban egyszer elért érintése, amitől idegesen rezzentem össze, kétségbeesetten tekintettem szemébe. Ujjai végigsimítottak remegő ajkaimon, merengve figyelte számat, amitől én is elég zavart lettem, de mintha kicsit megnyugtatott volna lágy érintése. Hirtelen felkapta tekintetét szemeimre, amelyekben most inkább láttam megbánást és zavart, mint az iménti haragot.
- S-sorry. I-I don't know what was wrong with me. Sorry, Harry. - hebegte fejét rázva, és gyakran pislogva, majd a következő pillanatban már sebesen mászott ki ablakomon, és bevetette magát sajátján.
Teljesen megsemmisülve meredtem magam elé a padlóra, majd a fal mentén lecsúsztam guggolásba a földre. Mindenem odaadtam volna Louis-nak, de nem ilyen áron. Szerettem Őt, és talán éppen ezért fájt az iménti dolog annyira. Louis olyan, mint egy kámfor, egy szeszélyes szellem, mely néha édes szavakkal kecsegtet, és reményt gyújt, majd a következő pillanatban kíméletlenül széttépi azt, és eltűnik az ablakban.
Azonban én a történtek ellenére mégis szerelmes voltam belé, és reménykedtem benne, hogy képes megváltozni, és érzelmeket táplálni irántam a vágyon kívül, így nem volt kérdés, hogy 3 napra rá, pénteken elmegyek-e a meccsére. Mint mindig, most is a szokott helyen szurkoltam a lelátón, és nem tudtam levenni a szemem Louis-ról. Folyton felrémlettek bennem a történtek, és a gombóc ismét nőni kezdett a torkomban, ahogy belegondoltam, hogy kis ideig hitegetett, aztán eldobott magától, mikor nem engedtem neki, hogy lefektessem. Elindultam ki a sorból, így szenvedve ugyan a sok szurkolótól, de kiértem a lépcsőre, ahol megindultam lefelé, hogy ki tudjak jutni. Egy utolsó pillantást vetettem a csapatra és Louis-ra, így kiszúrtam, hogy éppen engem néz, tekintete fájdalmas volt. Elkaptam tekintetem, és sietősen menekültem el mind az Ő pillantása, mind a szurkolók és a Cheerleader-ek által keltett hangzavar elől, úgy éreztem, szétrobban a fejem, ha tovább ott maradok a mellkasomról nem is beszélve.
Hazaérve este, Anya már otthon volt, így köszöntem neki, majd felmentem a szobámba. Tanulni kezdtem, hisz hamarosan jönnek az év végi vizsgák, nekem pedig be kell jutnom egy jó egyetemre, ezért viszont dolgozni kell. Szóval magam elé vettem a jegyzeteimet, és tanulni kezdtem, azonban a tekintetem megakadt köztük egy lapon. Ez volt az a lap, melyre még régebben felírtam Louis-nak a "I love you" feliratot, azonban elhúzta a függönyt. Fancsali mosollyal, mely inkább volt grimasz, legalulra tettem, hogy véletlen se akadjon a kezembe, és folytattam érdekfeszítő tételeim tanulmányozását.
Hirtelen több világosság kúszott körém, mint eddig, így tekintetem elszakítottam a soroktól, és felpillantottam az ablakomra. Valóban Louis ért haza, és felkapcsolta a villanyt szobájában. Sóhajtva pillantottam rá, mikor lekapta mezét, így kivillant tökéletes felsőteste. Szívesen csodáltam volna még, de éreztem a vele járó fájdalmat, így kelletlenül oldalra pillantottam, és folytattam a tanulást, de tekintetem egyre inkább visszaterelődött rá. Egyszer összeakadt pillantásunk, amitől Ő szélesen elmosolyodott, míg nekem csupán egy félénk kis rándulás jelent meg arcomon. Felkapta a füzetét, és írni kezdet bele.
"How are you?" - mutatta fel még mindig kék betűit. Lepetten pillantottam mosolygós arcára, mégis mitől lett hirtelen ilyen kedves velem?!
"Fine. Did you win?" - írtam fel én is, és felmutattam, de arcom semmit sem tükrözött.
Úgy éreztem, cserélődtek a szerepek, hisz az előtt a délután előtt, amikor letámadott, még az Ő arca volt komor, rezzenéstelen, és én mosolyogtam rá folyton, most pedig pont fordítva.
"Yep." - mosolygott elégedetten, mire csupán bólintottam.
Felkeltem az ágyról, és egy elnéző mosolyt intézve felé elhúztam a függönyt. Ő éppen írt a túloldalt, de nem voltam kíváncsi tovább rá. Fájdalommal töltött el, hogy bűntudatból jó-pofizik velem, jóvá akarja tenni azt a délutánt. Sóhajtva indultam vissza az ágyamra, tovább folytattam érdekfeszítő tanulmányaimat.

/Harry azonban azt nem láthatta, hogy amint elhúzta a függönyt, Louis az ágya szélén ülve felmutatta élénk kék betűit, melyeken a "Sorry. I love you" felirat díszelgett. Louis szemébe fájdalom költözött, amint meglátta, hogy elszalasztotta a lehetőséget, hogy bevallja érzelmeit. Kitépte azt a szerencsétlen lapot, és nadrágjának zsebébe csúsztatta. Utána minden áldott nap magánál hordta bárhova ment, de többé nem volt bátorsága ismét leírni azokat a bizonyos szavakat. Nem tudta, hogyan érez iránta a lenyalt hajú, szemüveges fiúcska a szemközti ablak mögött, és félt, hogy örökké megutálta. Magát korholta, amiért ekkora idióta volt, hogy nem vette észre hamarabb, ki is fontos igazán, és ki akarja csupán kihasználni./

A napok csak teltek, Louis pedig próbált velem egyre többet beszélni az ablakokon keresztül, de általában ezek hamar véget is értek. Reggel elindulva gyakran összefutottunk, mint régen, de akkor általában csupán egy köszönést sikerült kipréselnem, még Ő láthatóan próbált beszélgetést kezdeményezni. Egyszer meg is kérdezte, elvigyen-e az iskolába, de visszautasítottam ajánlatát, és indultam a buszhoz. Rossz volt, hogy ennyire próbálkozik, de neki csupán bűntudata van, én pedig nem akarok ismét csalódni azzal, hogy esetleg kiengedem érzelmeimet, és megint csak fájdalmat okozna, netán kihasználna, vagy kinevetne miattuk.
Azonban eljött az egyik legnagyobb nap egy végzős életében; a bál. Nem volt kedvem menni, azt hiszem, azt sem tudnák, ki vagyok, ha elmennék, valószínűleg társaságom sem lenne, partnerről nem is beszélve, így fölöslegesnek tartottam menni, hasznosabban is elüthetem az időt itthon, tanulhatok a közelgő vizsgákra. Azonban nem bírtam figyelmen kívül hagyni, ahogy Louis a szemközti ablakon át megigazítja ingjét a tükörben, majd írni kezd, és felmutatja nekem.
"Are you coming?" - olvastam a kis szöveget, mire csupán elhúztam a szám, és a papírok alól előhalászva a füzetemet megírtam a választ.
"No, studying."
Elhúzta a száját, majd ismét írni kezdett.
"I wish you were!" - olvastam.
Lepetten néztem fel arcára, majd széles mosoly kúszott arcomra, melytől egészen biztosan megvillantak gödröcskéim is. Végül elnézőn megcsóváltam a fejem, mire sóhajtott, és bólintva felállt, majd felkapva vállára zakóját kisétált a szobából sötétséget hagyva maga után. Ismét remény kúszott belsőmbe, szívem hevesebben dobogott, mikor megláttam, szeretné, hogy menjek. Amint visszadőltem az ágyra véletlenül leütöttem tételeim kupacát, így azok a földön terültek el minden felé csúszva. Mérgesen fújtam ki a levegőt, ez az én formám. Így azonban felülre került a papír, melyre érzelmem fejeztem ki, és a múltkor a kupac legaljára tettem, hogy véletlen sem akadjon a kezembe. Remegő ujjakkal vettem fel, és néztem végig újra meg újra nyomtatott betűimen, miközben arra gondoltam, hogy talán nem is a bűntudat miatt ilyen kedves velem. Talán tényleg szeret Ő is, hisz gyengéden simított végig ajkaimon azon a délutánon. Olyan érzéki, szeretetteljes volt, vágytam ismét csókjára, de lágyan.  Erre gondolva bátorság szállta meg testem, és egy határozott mozdulattal levettem szemüvegem, majd homályos tekintetem az asztalon lévő kis dobozkára tévedt, melyet még anyától kaptam anno, de én ragaszkodtam továbbra is régimódi szemüvegemhez, azonban most nagyon jól jöttek a kontaktlencsék.
Fogalmam sincs, mi ütött belém, már csak arra eszméltem, hogy besétálok a hatalmas iskolánk megfelelő ajtaján, így megérkezek a bálterembe. Göndör tincseim szabadon lengedeztek, ezúttal nem lefelé zseléztem, hanem felfelé, hogy macsósan álljon. Szemüvegem eltűnt, helyette láthatatlan kontaktlencse szúrta kicsit szemem, de ez akkor nem érdekelt. Öltönyt húztam, fehér inget, és egy hófehér rózsát. Tekintetemmel egyetlen embert kerestem, amint beléptem. Minden szempár rám szegeződött, ami feszélyezett, csupán pont az az egy nem, amely számított. A lányok összesúgtam mellettem, halkan kuncogtak, és vágyakozva meredtek rám. Ki hitte volna, hogy ilyen vonzó vagyok, ha igazi személyiségem engedem elő, és nem a stréber kisfiút?!
Végül megpillantottam Őt, amint éppen a barátaival beszélgetett, de észrevett, így ámulva fordult felém. Zavartan pillantottam el oldalra, biztosan pír jelent meg arccsontom mentén, mely ellen nem tudtam mit tenni. Halovány, szeretetteljes mosoly kúszott ajkaira, majd megindult felém, én pedig megállva előtte vártam a reakciót. Ajkai még mindig elnyíltak kicsit a csodálkozástól, majd zakója zsebébe nyúlt, és előhúzott belőle egy apróra hajtott papírt, majd szétnyitva elém tárult a kék filctollal írott felirat:
"Sorry. I love you"
Ha azt mondanám, hogy meglepődtem, akkor hazudnék, ugyanis teljesen elsokkoltam. Az agyam kikapcsolt pár pillanatra, és csupán meredtem a feliratra, majd csodaszép arcára. Aprón megráztam a fejem, majd én is elővettem egy lapot fekete nadrágom zsebéből, és szintén széthajtottam.
"I love you" - díszelgett az enyémen is feketén.
Félve pillantottam fel szemébe, azonban ajkain széles vigyor játszott, amely csak jót jelenthet. Lassan közeledett felém, engem pedig nem érdekelt, hogy minden végzős minket néz, és megtudja másságom, hagytam, hogy megcsókoljon. A papírlap mindkettőnk kezéből kiesett, a földre hullott szállingózva, de ez akkor egyáltalán nem érdekelt. Arcához kaptam, míg Ő fél kézzel göndör tincseimmel játszott, melyekről még csak most szerezett tudomást, másikkal pedig derekam szorongatta. Louis mellett úgy éreztem, bármire képes vagyok, nem érdekeltek a pillantások, melyeket magunkon éreztem. Érzékien csókolt, nem úgy, mint azon a délutánon, sokkal szerelmesebben, én pedig élveztem, és ezt tekintettem életem első csókjának, melyet szintúgy Ő lopott el szenvedéllyel. Eltávolodott, homlokunk pedig egymásnak vetettük. Széles vigyor díszelgett ajkainkon, Ő továbbra is göndör tincseimmel játszott, azt hiszem, nagyon tetszett neki. Úgy éreztem, végre teljes az életem, megkaptam, amely után már oly' sok éve sóvárogtam; ez volt maga Louis.

THE END

Itt a zene, amiről beszéltem: Taylor Swift - You belong with me.

16 megjegyzés:

  1. juhuujjjj nagggggyon tetszett, már az első "beszélgetésnél" rájöttem a You belong with me-re, mert kb 3000x láttam már a klippet :DDD imádtam, még sok ilyet ;)) :* *K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha örülök, hogy tetszett. régóta tervezek írni egy ilyet. :)

      Törlés
  2. Aww milyen aranyos:) Shakespeare meleg volt? :o vagy ezt senki se tudja pontosan?

    Mariann:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Senki sem tudja pontosan, de nagyon sok minden arra utal. :)

      Törlés
  3. OH MY FUCKING GODNESS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Jézusistenemteremtőm!!!!!!!!!!! Jééééééééééééééééééééééééééééééézusoooooooooooom!!!!!!!!!!!!!! *oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo*
    KÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖMKÖSZÖNÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖÖMMMMMMMMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Nagyon-nagyon-nagyon-naaaaaaagyonszépen köszönöm!!!!!!!!!!!!!
    Legjobb sztori amit valaha kaptam (nem mintha sokat kaptam volna)!!!!!!!!!!
    Imáááááááááádom!!!!! Annyira...Annyira... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Amikor a végére értem sikítozva ugráltam és nem bírta kinyögni semmi értelmeset (mint ahogy most sem), a hugom meg úgy nézett rám, mint valami elmebetegre! :D
    Eszméletlen letttt!%!!! Imádom!!! És téged mélg annál is jobban!!!!!!!!! Nem hiszem el!!!!! *--------* Jipiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Viiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A kedvenc blogíróm írt nekem egy fantasztikus sztorit!!!! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    Na jó, én most meghalok!
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    IMÁDLAK!!!!!!
    PUSZI!! XxX
    RENI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, úgy látom nagyon elnyerte a tetszésed. Emlékeztem rá, hogy régen megemlítetted, kérnél egy ilyet, na meg a kérések listáján is ott szerepelt. Bár nincs benne sok angol, ezért elnézést. Tőled mindig olyan szép szavakat kapok, nagyon hálás vagyok értük, gondoltam kifejezem a hálámat, így bár eredetileg magyarul írtam meg, átírtam az utolsó pillanatban angolra a párbeszédeket. :)

      Törlés
  4. Kis cukik! :3 Annyira aranyos lett, imádtam! :) Nagyon szurkoltam nekik! ;) Még sok ilyen történetet szeretnék olvasni tőled! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  5. TUDTAM! Éreztem, hogy ez a klip lesz az! Nagyon jó volt, köszi érte! :D

    VálaszTörlés
  6. Haha,tudtam,hogy Taylor klipje lesz:) Ez is csodálatos lett:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, gondoltam, hogy sokan rájönnek. :D

      Törlés
  7. Imádtam*o*vagy a felénél már leesett hogy a You Belong With Me-ből kaptad az ihletet, és azóta azt hallgatom.:DDD

    VálaszTörlés
  8. Szia,
    imádom a blogod, nem szoktam kommentelni, de mindig olvasom, amikor új rész van. Egyszerűen csodálom hogy tudod kitalálni a történeteket és hogy nem egysíkú az egész. Hogy Liam szavaival éljek, ez PER-FECT! :D Csak így tovább csajszi ;)
    Meglepi ---> http://vampirehunterandonedirection2.blogspot.hu/p/dijak.html

    -Cat.xoxo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nem is tudtam, hogy még mindig az olvasóm, azt hittem, eltűntél. Máris kiteszem :D

      Törlés

Music Note 4