Oldalak

2014. április 21., hétfő

Jó olvasást! (+18)

Halihó!
Életjellel jelentkezem!
Tudom, nem vall rám, hogy ennyire eltűnök, de tanulnom kell a vizsgáimra. Sajnálom, ígérem, kárpótollak titeket, amint vége ennek az egésznek. Addig is itt van egy blog, aminek nemrég segítettem megírni egy +18-as részt. Szerdáig ennyivel tudok szolgálni, akkor jön a School for boys következő része.
A történet található:
Egy kis ízelítő:
"- Én is félek, de ez most másodlagos. A lényeg, hogy az utolsó estét Veled akarom tölteni...ÚGY. - mondta komolyan a szemembe nézve.
Az agyam lesokkolt, az az utolsó szó visszhangot vert a fejemben. Nem mondta ki nyíltan, mi a szándéka, mit tervez, amibe engem is bele óhajt vonni, azonban tisztán értettem ennyiből is, és eléggé ledöbbentem, amint tudatosult bennem igazán.
- Úgy? - kérdeztem hebegve, egészen halkan inkább csak magamnak, Ő mégis felelt rá:
- Igen, Úgy. - bólintott hozzá határozottan.
- D-de, Lou! Egy kórházban vagyunk, a vesém pedig gyakorlatilag nincs is. - emeltem el egyik kezem derekáról, hogy hajamba tudjak túrni.
- Hazza, kérlek! Olyan emléket szeretnék, amelytől kiver a víz álmomban is, ha... - csuklott el a hangja, de én segítettem neki."
Ui.: Köszönöm szépen a fejlécet Lana-nak. Megmentett 

8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Lana érdeme, nekem is elképesztően tetszik :)

      Törlés
  2. Ahw nekem nagyon bejön a sztori is meg a fejléc is^^:) *B

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik a sztori, a fejléctől pedig én is hasonlóan el vagyok ájulva. Nem tudom elégszer megköszönni Lana-nak. :)

      Törlés
  3. Ohh köszönöm! Mint mondtam, hálám üldözni fog! Mostmár még egy okom van rá! ;) A fejléc pedig tényleg jó lett.*.*
    Szóval, köszönöm ezt is, és a segítséget is!! Majdmég hallassz rólam! :* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ha már segítek, akkor reklámozok is egy kicsit ;D Állok rendelkezésetekre, ha gond van :)

      Törlés
  4. Váó, muszáj ezt most mondanom. Imádom, a fejlécet, eszméletlen! :)

    VálaszTörlés

Music Note 4