Sziasztok!
A héten nem voltam, ennek ellenére a részek érkeztek
időzítővel. Remélem, tetszettek. Itt van egy újabb kis One-Shot, amelyre azt
mondták, akiknek az alapját elmondtam, hogy "jaj, de fájdalmas", de
szerintem nem annyira vészes. Majd Ti eldöntitek.
Nem mellesleg Larry Stylinson-nak ajánlom, aki kért tőlem egy Larry-t. Íme, ez lenne az, remélem, elnyeri a tetszésedet.
Kérlek, ez alá ne érkezzen több kérés, így is kivagyok, köszönöm megértéseteket.
Nem mellesleg Larry Stylinson-nak ajánlom, aki kért tőlem egy Larry-t. Íme, ez lenne az, remélem, elnyeri a tetszésedet.
Kérlek, ez alá ne érkezzen több kérés, így is kivagyok, köszönöm megértéseteket.
Jó olvasást!
xoxo
Zsoo
Why
you?
Az utcán mindenfele emberek rohangáltak, én pedig álltam
a tömeg közepén egy helyben. Ha valaki látott már olyan fajta reklámot,
biztosan azt gondolták, hogy egy forgatás középre csöppent, amikor a srác
csupán áll, és közben egy szögből veszik, ahogy rohan körülötte a nagyváros, de
ki kell, ábrándítsam Őket. Ez nem egy reklám, ez csupán én vagyok, ahogy
hegyezem a fülemet a zajokra...vagyis hegyezném, de semmi. Szabadidőmben ezt
szoktam csinálni. Kiállok az utcára és várok, hátha valami csoda történik, és
sikerül hallanom valamit. Azt hiszem, el kéne fogadnom a szüleim tanácsát; csak
áltatom magam. Nem jó érzés Tőlük ezt elfogadni, mintha beletörődtek volna,
hogy örök életemre ilyen maradok, de én még reménykedek. Reménykedek, hogy egy
nap meghallok valamit. Hogy mire várok? Hangokra. Bármilyenre. Még az
ébresztőóra sípolását is elviselném reggel, boldogan kelnék fel tőle, de nem
hallom. Semmit sem hallok már 3 éve, amikor balesetet szenvedtünk, én pedig úgy
keltem fel, hogy minden néma volt. Az agyamat a hallásközpontomnál érte egy
nagy erősségű ütés, így többé képtelen vagyok fogadni a hangokat, még ha a
fülem képes is lenne rá.
Sóhajjal hagytam ott az utcát, feladtam ma is a reményt,
hogy újra halljak. Nagyon ritkán szólalok meg, csupán, ha végképp nincs más
választásom. Félek, hogy 3 év után másmilyen lett a hangom, a beszédem, hisz én
magamnak sem hallom többé. Félek, hogy az emberek máshogy néznének rám, ha
megszólalnék, hisz kívülről normálisnak tűnök, és szeretem ezt a látszatot
kelteni.
- Louis! Hazaértél? - sietett elém széles vigyorral Anya.
Utáltam az ilyen kérdéseket, melyek csupán a dédelgetésre
szolgáltak. Legszívesebben rávágtam volna, hogy "nem, még a folyóparton
vagyok", azonban nem akartam megszólalni, így csupán megráztam a fejem, és
elhúztam számat. Utáltam, hogy ennyire helyhez vagyok kötve. Elvették a
jogsimat, hiszen nem hallok többé, nem vagyok alkalmas vezetésre. 21 éves
létemre nem járok egyetemre, nincs munkám sem. Ki alkalmazna egy süketet? Az
iskolában nem tudom hallgatni az előadásokat, az eső évben még elkértem mások
jegyzetét, azonban hamarosan elment a kedvem ettől az egésztől. És így jött a
szótlanságom.
- Édesem, mi a
terved mára? - kérdezte Anya, le tudtam olvasni a szájáról.
"Elmegyek
a kávézóba. Majd jövök!" mutogattam el neki.
3 év alatt rengeteget tanultam, és sikeresen
elsajátítottam a jelbeszédet. Ha nem akar beszélni az ember, ez a legjobb módja
a kommunikációra. Anya erre csupán csak az állához emelte ökölbe szorított
kezét, majd a mutató ujját kinyújtva felém tartotta azt. Ez jelentette azt;
Vigyázz magadra!
Igazság szerint csak azért jöttem haza, hogy megragadjam
a kabátomat és a táskámat, ugyanis tudtam, este már kezd lehűlni a levegő,
amikor én tartok hazafele. Nem volt nekem biztonságos este mászkálni, azonban
megmondom őszintén, nem érdekelt, ha bajom esik. Ez így már nem igazi élet, és
rájöttem, hogy alulbecsültem, amikor volt lehetőségem a boldogságra. Ez így már
semmit sem ér.
Lassan haladtam az utcán, ismét hegyeztem a fülemet,
hátha meghallok egyetlen egy hangot is, de semmi. Szánalmas vagyok, hogy
ennyire erőlködök, de a csend már az őrületbe kerget. Mindig egyedül vagyok a
gondolataimmal, és valljuk be, engem magamra hagyni az agyammal, veszélyes
játék. Mit nem adnék, ha hallhatnám a zenét, vagy akár csak egy dallamot.
Besiettem a kávézóba, ahol a pincérlány már ismert, így
amikor leültem, azonnal kaptam Tőle egy bögre kávét. Hálásan bólintottam, mire
kedvesen rám mosolygott. Elsietett, majd a következő pillanatban a kis
emelvényre láttam felsétálni, amely eddig nem állt ott, de rémlett egy
hirdetés, miszerint ma fellép egy feltörekvő valaki. Nekem ugyan tök mindegy,
milyen a hangja, ha mindenki kirohan, olyan borzalmas, én akkor is itt fogok
ülni az asztalomnál...sajnos.
Gondolom, bejelentette a fellépőt, a szája mozgásából
vélem, azonban a mikrofon túl nagy részét takarta el ajkainak, hogy olvasni
tudjak róla. Láttam, ahogy körülöttem mindenki tapsol, ebből gondoltam, hogy
megtörtént a felkonferálás. Egy fiú sétált fel a színpadra, mikor a pincérhölgy
lejött. A haja göndör volt, szemei zölden csillogtak. Egy gitárt tartott
kezében, majd a neki elhelyezett székre leült fönt. Lejjebb húzta a mikrofont,
így kényelmesen bele tudott beszélni. És akkor megszólalt.
- Jó estét kívánok mindenkinek, aki eljött! Harry Styles
vagyok, elő szeretnék adni pár dalt, remélem, tetszik. - mosolygott
szívdöglesztően.
A szám tátva maradt. Olyan régen vágytam erre. Végre
meghallottam egy hangot...az Ő hangját. Hallottam, ahogy beszélt, ahogy magába
szívta a levegőt, ahogy énekelt. Minden, ami a szájából jött ki, belekúszott
elmémbe, és hallgatásra lelt. Nem bírtam felfogni, ez hogyan lehetséges.
Ámulatba ejtett a hangja, annak rekedtes, férfias tónusa. Még a baleset előtt
sem hallottam ennél szebb beszédet. Ámulattal hallgattam tiszta hangját,
csodásan énekelt. Nem tudom, gitárral milyen lehetett, de nélküle egyszerűen
gyönyörű.
Aztán a szeme rám villant, szélesen elmosolyodott, mintha
egy régi ismerősre tekintene. Pillantásunk egybe fonódott, még a távolság
ellenére is beleláttam zöld íriszeibe, mintha egy nyitott könyv lenne számomra.
Rám kacsintott, amitől éreztem, hogy vér szökik arcomba. Tekintetem kínosan
kaptam el, és leszegtem a földre. Hallottam, amint elveszti a fonalat egy
pillanatra, majdnem elnevette magát ettől. Nem tudtam, hogy játszik velem, vagy
valóban érdeklődik irántam. Minden esetre Ő az első, akit hallok, így nem zárkózhatok
el előle.
Előhalásztam a táskámból a füzetemet, majd egy tollat is
kézbe vettem. Úgy döntöttem, hogy ezt a pillanatot nem szabad elfelejtenem, meg
kell örökítenem Őt. Rajzolni kezdtem, miközben hallgattam mézédes hangját. Azt
hittem, álmodok, a sok próbálkozás ellenére én sem hittem, hogy egyszer ismét
hallani fogok valamit. Megköszönte az estét, én azonban nem néztem fel,
árnyékoltam művemet róla, mely élethűen ábrázolta Őt. Ekkor hirtelen
meghallottam azt a tökéletes hangot egészen magam mellől, mellyel nem tudtam
betelni.
- Szia. - mondta óvatosabban. Azonnal felpillantottam rá,
és automatikusan becsuktam a füzetem, hogy ne lássa meg, Őt rajzoltam le. -
Harry vagyok. Harry Styles. - mosolygott rám kedvesen. Várta a válaszom, én
azonban nem akartam megszólalni, féltem, hogy akkor rájön, valami nincs rendben
a hangommal. Nem tudtam, tényleg furcsa-e, soha senki nem mondta, azonban mégis
féltem, ugyanis én nem hallottam a sajátomat sem.
"Louis
Tomlinson" firkantottam le egy üres papírra, majd megráztam
a kezét.
Lepetten pillantott rám. Megijedtem, hogy most jobban
elástam magam, mintha szóban válaszoltam volna, azonban már nagyon régen nem
beszéltem.
- Örvendek Louis. - ült le velem szembe a székre. - Nem
akarok tapintatlan lenni, de miért nem szólalsz meg? - kérdezte érdeklődve.
Válaszul csupán megrántottam a vállam, nem akartam ezt leírni neki. - De tudsz
beszélni? - kérdezte félve, hogy talán érzékeny témát tapint. Bólogatni
kezdtem, annyira örültem, hogy végre ismét hallok emberi hangot, dallamos
beszédet. Azonban kipillantva megláttam, hogy már majdnem besötétedett, így
gondterhelten felsóhajtottam. Ismét írni kezdtem.
"Sajnálom,
haza kell mennem." Csóváltam meg a fejem, miközben elé toltam a
füzetet.
- Miért? - kérdezte fájdalmasan felpillantva rám. Talán
azt hitte, Ő mondott vagy tett valami rosszat, és így akarom lerázni. Csupán
kedvesen rá mosolyogtam, és felhúztam vállaimat. - Hazakísérhetlek? - kérdezte
felpattanva.
Széles vigyor kúszott ajkaimra, miközben azonnal
bólintottam párat. Nem bírtam felfogni, miért akar egy tökéletes ember
hazakísérni egy fogyatékkal élőt, mint én. Ennek ellenére nem zavart. Látta
rajtam, hogy nem beszélek, talán nem tudta az okát, de nem zavarta, hisz velem
akar lenni. És ez jó érzéssel töltött el.
Elindultunk kifele, miután mindketten összekaptuk
magunkat. Harry gyönyörű fiú volt, gyönyörködtem benne, miközben sétáltunk.
Ajkait figyeltem, de ezúttal nem azért, mert arról olvastam a beszédet. Harry
hangját amúgy is hallottam, sokkal inkább ajkai lágy metszésére, megfelelő nedvességére
koncentráltam.
- És hogy tetszett az előadásom? - kérdezte egyszer, hogy
megtörje a csendet.
Gondolom, kezdte feszélyezve érezni magát, hisz én is
bámultam, és ráadásul csend is volt. Nem akartam elijeszteni magam mellől, azonban
megszokásból figyeltem az emberek száját, nehogy ne halljam, amit mondanak.
Válasz képpen felmutattam hüvelykujjam, és mellé még bólogattam is jelezve,
mennyire király volt. Ő csupán elégedetten mosolygott rám, gödröcskéi
kivillantak, amitől nekem is vigyorognom kellett. Nem laktam messze, éppen
ezért szerettem ezt a kávézót. Csupán pár háztömbnyire volt tőlünk, így nem
kellett félnem egy esetleges esti támadástól, hisz nem hallanám, ha követnének.
Megálltam a kapunkban, és felmutattam a jellegzetes építésű házra, ezzel jeleztem,
megérkeztünk.
- Itt laksz? - kérdezte felnézve a házra, mire
bólintottam. - Azt gondoltam, több időm lesz megismerni. - nevette el magát.
Leszegtem a fejemet leplezve pirulásom, de hamar ismét felnéztem, hogy
figyelhessem száját beszéd közben. Hallottam, de jól esett nézni, ahogy
szavakat formál. - Louis tudnod kell, hogy én meleg vagyok, és felettébb
tetszel. Szeretnélek elhívni egy randira. - magyarázta kicsit billegve. Talán
ismét feszélyezve érzi magát.
Ledöbbentem, hisz azóta nem mentem randira, amióta
megtörtént az a szörnyű baleset. Nem mertem senkivel sem komolyabb kapcsolatot
létesíteni, az addigi barátaim pedig szépen lassan elfelejtettek.
- Tudom, furcsa, de örülnék neki, ha eljönnél velem
vacsorázni. - hebegte, mikor látta, még mindig nem válaszolok.
Éppen bólintani akartam, és örömömben talán még szavakat
is formáltam volna, azonban nyílt az ajtó. Talán jobb is, hogy megzavart,
hiszen ha meggondolatlanul megszólaltam volna, Harry rájött volna beszédemből,
hogy valami nincs rendben. Anya szerint nincs vele semmi gond, de én félek,
hogy gépiesen kezdtem beszélni, hisz nem hallottam hangokat...eddig.
Az ajtóban, a lépcső tetején Anyát láttam meg. Először
meglepődött, mikor megpillantotta Harry-t előttem, majd össze húzta magán pulcsiját,
és a hideg ellenére kisietett hozzánk a kapuba.
- Szia Kincsem! Ki a barátod? - kérdezi szépen
artikulálva Anya tőlem.
- Jó estét! Harry Styles vagyok. Most ismerkedtünk meg a
kávézóban. - rázta meg Anya kezét illedelmesen Harry.
Elmosolyodtam, hogy milyen figyelmes és udvarias. Igazán
úriember, nem fogható a meleg-sztereotípiák főszereplőihez. Belegondoltam,
mennyire szerencsés vagyok, hogy kiválasztott magának, de valószínűleg el fog
hagyni, mikor megtudja, süket vagyok, még ha Őt hallom is. De ezt nem állt
szándékomban elmondani, hisz senki sem hinné el, és fogná fel egykönnyen, hogy
valamiféle különleges csoda folytán csupán Őt hallja egy süket ember.
Anya válaszolt ugyan valamit Harry-nek, de mivel nem
fordult felém, így ajkairól nem tudtam leolvasni semmit sem. Csupán arcának
mozgását láttam félig oldalról, félig háttal. Harry-t viszont tökéletesen
hallottam.
- Köszönöm, további szép estét. - mosolygott kedvesen
Anyára, majd felém fordult. - Holnap 8-kor ráérsz? - kérdezte reménnyel
szemeiben. Válaszul csupán bólintottam, mire őszinte vigyor kúszott ajkaira. -
Remek! Holnap találkozunk.
Olyat tett, amit soha nem hittem volna. Lassan hajolt
közelebb arcomhoz, amitől egy pillanatra arcomból kiszökött a vér, majd mikor
ajkait lágyan bőrömre nyomta bal arccsontom mentél, mind visszatódult fejembe,
így teljesen elvörösödtem. Olyan gyönyörű volt az a pillanat. Idejét sem tudom
már, mikor kaptam ilyen fajta figyelmet, törődést, rajongást, mint akkor
Harry-től. Ráadásul egy ilyen gyönyörű ember, mint Ő...nem is hallott még
beszélni. Fogalma sincs róla, hogy fogyatékkal élek, semmit nem tud rólam,
mégis elhívott egy vad idegent randira, ráadásul meg is csókolta arcomat Anya
előtt. Mellesleg Anya örömében és ijedtében egyszerre ajkai elé kapta kezeit, melyeket
imádkozó stílusban összedöntött. Szemében szeretet és büszkeség csillogott, jó
hogy örömkönny nem csordult ki belőle.
- Szia Louis. - köszönt el tőlem kedvesen Harry, majd
elindult az utcán vissza, a kávézó fele.
Én még egy kicsit álltam ott, figyeltem távolodó alakját,
arcomon még mindig égett csókjának nyoma. Anya izgatottan rángatta meg a
karomat, így kénytelen voltam elszakítani tekintetemet a távolodó alakról, és
rá pillantottam. Úgy tűnt, már egyáltalán nem fázott annak ellenére, hogy nem
viselt kabátot.
- Louis, ki volt ez a fiú? Nagyon rendes! Komolyan
randira hívott? Neked is tetszik? Miért ne tetszene, hisz olyan elragadó! -
rohamozott Anya.
Erősen kellett koncentrálnom ajkaira, ugyanis
hevességében olyan gyorsan kezdett beszélni, mint talán még soha. Nehezen olvastam le szavait szájáról, de
sikerült, és apró elégedett vigyor kúszott ajkaimra tőle. Csupán megrántottam a
vállam, és sejtelmes vigyorral megindultam a házba. Anyát átkaroltam, hogy
addig se fázzon, míg beérünk az ajtón, majd bent letettem a kabátomat és a
cipőmet a helyére. Táskámmal vállamon indultam meg szobám fele. Talán utánam
szólt nem tudom, nem hallottam, de akkor nem akartam kérdéseket. Amúgy sem
szólaltam meg már jópár hete, nem most akartam elkezdeni, azokra a kérdésekre
pedig túl hosszú lett volna a válasz írásban.
***
Másnap mindent elkövettem, hogy a nyolc óra minél később
jöjjön el, azonban titokban nagyon is vártam, így az idő szabályosan repült
fejem felett. Már 6-kor felmentem a szobámba, hogy készülődni kezdjek, akárhogy
is akartam tagadni, izgatott voltam az este miatt. Nagyon régen nem
létesítettem már kapcsolatot senkivel sem, nemhogy ilyen téren, még barátilag
sem. Arról pedig fogalmam sem volt, hogy tudok vonzódni egy férfihoz is, talán
csak azért van, mert Őt hallom egyedül, de nekem tökéletesen megfelelt ez a
felállás.
Sokadszorra álltam meg a tükör előtt végre a megfelelő
ruha-összeállításban, ugyanis az elmúlt egy órában folyamatosan öltözködtem,
mint egy rossz tinilány. Végigmértem magamon, kerestem a hibát, a kivetnivalót
külsőmben, azonban normálisan tűntem...amíg meg nem szólalok senki nem mondja
meg, hogy fogyatékkal élek. Csupán az gondolják, nem szeretek beszélni, netán
némasági fogadalmat tettem, vagy csupán vesztettem egy fogadást. Még utoljára beletúrtam
a hajamba, majd órámra pillantva úgy döntöttem, lent várom meg Harry érkezését.
Pontban 8 óra volt, de nem hibáztattam ha netán késne. Ebben a városban nehéz a
közlekedés.
Elindultam lefele a lépcsőn, nesztelenül jártam-keltem.
Nem hallottam a hangokat, éppen ez ösztönzött arra, hogy engem se halljanak.
Megtanultam, hova szabad lépnem, és hova nem, melyik lépcsőfok nyikordul meg,
és melyik ajtót meddig lehet kinyitni, amíg nem ad hangot.
Azonban közeledve a konyha fele, meghallottam egy hangot.
Csupán egy emberé lehet, hisz mást képtelen vagyok érzékelni. Harry itt van,
hangja a konyha felől jön. Tudtam, csúnya dolog, de hallgatóztam a folyosón.
Nem azért, mert annyira kíváncsi voltam a közte és Anyám között folytatott
beszélgetésre, hanem mert jól esett valakinek hallani a hangját, még ha Ő nem
is tudott erről. Azonban az információ, amit így megtudtam, kiakasztott.
- É-én ezt nem értem. Bólintott a kérdéseimre, válaszolt
valamilyen formában. - hallottam meg Harry sokkolt hangját. Ez már nem indult
jól. Kis szünet után, melyben gondolom, Anya beszélt, folytatta. - Nem, nem
szólalt meg, csupán jelzett vagy írt. Csak nem néma is? - kérdezte elképedve,
de hangsúlya nem gorombaságot, undort tükrözött, sokkal inkább bánatot,
fájdalmat, együttérzést. - Miért nem, ha tud? - kérdezett ismét, és pontosan
tudtam az érdekli, miért nem beszélek. Anya pedig amilyen cserfes, biztosan
elárulja neki. - Oh, istenem! - hebegte ledöbbenve, majd szünet következett,
ismét Anya beszélt. - Nem! Kedvelem a fiát, szeretném elvinni randira. Képes
vagyok ezt elfogadni. Mellesleg felkészültem. - mondta a végét olyan huncut
hangsúllyal, amelyről éreztem, valamit takar maga mögött. Anya mondott valamit,
amitől Harry zavart nevetésbe kezdett, ahogy ismerem, biztosan megjegyezte,
mennyire nagyszerű ember, és örül, hogy egy ilyennel találkozik egyetlen
fiacskája.
Elgondolkoztam, hogy vajon el merjem-e mondani neki, Őt
hallom egyedül, de ez akkora sokk lehet egy embernek, hogy talán elmenekül
tőlem. Hiszen, aminek nem tudják az okát az elől menekülnek. Én is ezt tenném
normális esetben, ha nem repesnék az örömtől, hogy végre hallok valakit. Csodás
dallama van hangjának, hangszíne egyenesen simogatja dobhártyámat, mely annyi idő
után ismét használatba került. Talán ez csak az első lépcsőfok. Talán hamarosan
mindent újra fogok hallani, és ha szerencsém van, Harry tudtán kívül segít
nekem ebben.
Megtaláltam a megfelelő alkalmat, hogy benyissak, úgy
döntöttem, elég ideig kínozta már Anya udvarlómat - ha élhetek ezzel a szóval.
Azonnal mindketten felém kapták a fejüket. Anya szemében büszkeség csillant,
míg Harry-ében csodálat, amikor végigmért rajtam. Kicsit elpirultam ezt látva.
- Csodálatos vagy! - jött hozzám a fiú, és ismét egy
csókkal ajándékozott meg arcomon.
Azok a furcsa érzések ismét felébredtek bennem, aprót
ugrottam, mikor elköszönve Anyától derekamra helyezte kezét, és úgy navigált az
előszobába, majd ki, kocsijához. Udvarias volt, mindenhol előre engedett,
kinyitotta nekem az ajtókat. Elmémben visszhangoztak csodás szavai, melyekkel
azt bizonygatta, nem fog visszahőkölni, amiért megtudta, milyen vagyok
valójában. Talán jobb is, ha azt hiszi, nem hallom Őt, nem mertem elmondani, ez
talán még nagyobb sokk lenne. Azt gondolná, átvertem, ha később avatom be, ha
most, az elején, akkor viszont megijed, és visszakozik.
Az úton nem szólt semmit, pedig meghallottam volna, még
ha nem is nézek rá. Egyszer óvatosan érintette meg karjaimat, majd mikor felé
kaptam fejem, azonnal vissza is rántotta azokat, mintha rosszat tett volna.
Talán azon gondolkozott ennyi ideig, hogy nem lenne-e bunkóság, ha ily' módon
hívja fel magára a figyelmem. Kérdőn pillantottam felé, Ő csupán egy pillanatig
vigyorgott rám, utána ismét az utat figyelte. Fejét felém fordította enyhén, de
szemeit a forgalmon tartotta, így jobban ráláttam ajkaira. Artikulálva kezdett
el beszélni, ettől féltem.
- Azt gondolom, fair, ha tudod, hogy beszélgettem
Anyukáddal az előbb, és elmondta, milyen vagy. - kezdett bele komolyabban, mire
csupán aprót bólintottam jelezve, hogy értem, és köszönöm a tájékoztatást. -
Emellett azzal is szeretném, ha tisztában lennél, hogy egyáltalán nem zavar,
képes vagyok ezt kezelni. Szeretném, ha ez nem okozna feszültséget köztünk,
hisz mindenkinek vannak hibái. - mosolygott egy pillanatra rám a végén.
Kedvesen megsimította combomon pihenő kezemet, mely
remegett az iménti szavaitól. Még soha nem mondták nekem ezt, az emberek
általában nem így fogják fel. Az Ő szemükben én egy szerencsétlen fiú vagyok,
akire csupán annyit mondanak; "Szegény, ez borzalmas!". Harry azonban
nem sajnált, teljes emberként tekintett rám, és ezért nagyon hálás voltam neki.
Egy csodás ki étterembe érkeztünk meg, nem messze tőlünk.
Udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, amitől mosoly kúszott ajkaimra. Belé
karoltam, mint egy lány, majd bementünk az étterembe. Kíváncsi voltam, mit
szólnak hozzánk bent, de valahogy Harry mellett ez nem igazán érdekelt. Harry
mindent elintézett előre, a hölgynek csupán annyi feladata volt, hogy az
asztalhoz vezessen minket, ahol középen egy gyertya, míg az én terítékem
mellett egy fehér füzet állt, tetején egy fekete tollal. Harry kihúzta nekem a
széket, így közelebbről is végig tudtam mérni a nem odaillő tárgyakat. Ekkor
esett le, és kuncogni kezdtem, amin szerintem igencsak meglepődött, hisz még
nem hallott tőlem hangokat.
- Gondoltam, jól jön. - mosolygott rám kedvesen, mikor
felnéztem rá.
Hálásan bólintottam ezért. Bizonyára még az előtt
beszerezte ezeket, hogy tudott volna fogyatékosságomról. Igazán figyelmes, soha
nem hittem volna, hogy egyszer lehetőségem lesz egy ilyen emberrel
megismerkedni.
Az este nagyszerűen telt, Harry figyelemben tartotta a
dolgaimat, minden tökéletes volt. Soha nem volt ennél szebb estém, még akkor
sem, amikor megvolt hallásom. Többnyire Ő beszélt, én pedig csodálattal
hallgattam selymes hangját, miközben ajkait figyeltem. Nem bánta, gondolom, azt
hitte, olvasom a szavakat, azonban az lebegett a szemem előtt, mennyire
kívánatos szája, milyen jó lenne megcsókolni.
Harry olyan mélyre került a szívemben rövid idő alatt,
mint talán még senki. Hamar eldöntöttük, hogy egy párt szeretnénk alkotni,
talán a harmadik randiig sem kellett várni vele. Anya szívesen fogadta ezt a
nagyszerű férfit az életemben, és én is örültem, hogy magam mellett tudhatom.
Mellette nem féltem, hogy valami elvész a fülem és elmém között, mindig
vigyázott rám. Azt hiszem, neki olyan emberre volt szüksége, akit őrizhet,
gondoskodhat róla, karjaiban tarthat, én pedig pont ilyen voltam. Tökéletesen
kiegészítettük egymást.
Az idő repült felettünk, és mire észbe kaptam, már három
hónapja együtt voltunk, és Harry még mindig azt hitte, teljesen süket vagyok.
Beszélni, már mertem előtte, de nagyon keveset. Elsőnek teljesen ledöbbent,
mikor megszólaltam, egyik reggel kérdeztem tőle, mikor a konyhájába sétáltam ki
hálójából, hogy kér-e kávét. A szemei kikerekedtek, és csupán bólintani tudott,
majd halkan feltette a kérdést:
- Te komolyan megszólaltál?
Válaszul csupán megrántottam a vállamat, majd hozzá
láttam a reggeli ébresztőnk készítéséhez.
- Nem! Nem úszod meg ennyivel, Fiatalúr! Halljam ismét! -
állt elém széles vigyorral ajkain.
Derekamnál fogva magához húzott, arca boldogságot
tükrözött, gödröcskéi kivillantak, de a szemében ott égett a kíváncsiság is.
Csupán kínosan oldalra szegtem a fejem, és haloványan megráztam jelezve, nem
szeretném ismét. Egyszer elment, de nem hittem, hogy ekkora figyelmet kapok
miatta, nem akartam, hogy elítéljen, mert talán furcsán beszélek. Megérintette
arcomat, így szemébe néztem, és figyeltem ajkait, ahogy beszél.
- Nézd, tudom, hogy azért nem beszélsz, mert félsz, hogy
másmilyen, mint a többi embernek, de ez ne érdekeljen. Csak én vagyok itt
veled, én pedig a párod vagyok, akár tetszik, akár nem...oké, azért remélem,
tetszik. - kuncogta el magát, mire én is elmosolyodtam. - Szeretném hallani a
hangodat. - mosolygott rám szeretettel, szemei csillogtak.
Igaza volt mindenben. Ezért nem mertem beszélni, és
előtte valóban megtehetném. Ha eddig nem ítélt el, akkor ezután sem fog. Mély
levegőt vettem, és lassan nyitottam szét ajkaimat.
- Harry... - hebegtem egészen halkan.
Szélesen elmosolyodott, arca ragyogott, akár a napsugár.
- Még egyszer, kérlek! Gyönyörű, mikor kimondod a nevem!
- kérte arcom simítva.
- Harry...szeretlek, Harry. - feleltem valamivel
biztosabban.
Hangom biztosan rekedtes volt, de nem hallottam, így
talán elnyomta a gépies stílus, mellyel azt gondoltam, beszélek.
- Én is szeretlek. - felelte széles mosollyal, majd apró
csókot lopott tőlem. - És tökéletesen beszélsz, folyékonyan, mint én, vagy
bárki. Nem kéne némaságba menekülnöd.
Csupán megrántottam a vállamat, nem fog gyakran hallani
beszélni, az biztos. Mindezek ellenére nem hiszek saját magamban, nem vagyok
biztos hangomban. Harry az idő teltével megtanult pár fontosabb jelbeszédi
elemet. Soha nem felejtem el, mikor kedvesen hozzám bújt, majd maga felé
fordítva Anya előtt egy ebéden, elkezdte a színdarabot. Magára mutatott, majd
mellkasára szorította mindkét kezét keresztbe, ökölbe szorítva. Végül rám
mutatott, amitől ajkaim elnyíltak. Szélesen vigyorogtam, először teljesen
ledöbbentem, majd hozzá mentem, és öklömet az övéhez érintettem jelezve, én is
szeretetem Őt. Anya szeméből egy örömkönny hullott a földre, amelytől eszméltem,
hogy Ő ezt mind végignézte. Végül elmagyarázta, hogy hihetetlenül boldog,
amiért a fiacskája talált magának valakit.
Végül a negyedik hónapban, mikor éreztem, már elég
biztosan állunk egymás mellett, úgy döntöttem, elmondom neki. A mi nappalinkban
voltunk, kivételesen nem Harry lakásában, de Anya kint dolgozott a kertben, így
úgy döntöttem, tökéletes alkalom elárulni neki a titkomat. Talán nem rémül meg,
és nem haragszik meg rám, amiért eddig nem mondtam el neki.
- Harry... - szólítottam meg halkan, még mindig
bizonytalan hangon. Tudtam, imádja, mikor kimondom a nevét, egyszer úgy írta
ezt le, mint mikor a sivatagban esni kezd az eső. Kérdőn pillantott le rám, így
mély levegőt vettem, és erőt gyűjtöttem csodás tekintetéből. - El kell mondanom
neked valamit. - néztem komolyan a szemébe. Érezte a téma súlyosságát, így
feltápászkodott, és várakozva figyelt. - Kérlek, ne haragudj, amiért eddig nem
árultam el, de féltem, hogy megijedsz. Az az... - csuklott el a hangom, még
ennyit soha nem beszéltem vele. - ...az az igazság, hogy Téged végig
hallottalak. - nyögtem ki végült, mire a szeme lepetten kerekedett ki. Tudtam,
időre lenne szüksége, ehelyett folytattam, hogy enyhítő körülményeket soroljak
fel. - Tudom, azt gondoltad nem hallok semmit sem, de egyetlen egy dolog van,
amit képes érzékelni a fülem; a Te hangod. Nem tudom, hogyan, vagy miért, de
végre ismét eljut a tudatomig egy hang, és ez fantasztikus. Nem mertem eddig
elmondani, féltem, hogy megijedsz, ne haragudj rám. - suttogtam a végét
leszegett fejjel.
A szeme zavart tükrözött, arcvonásai néha-néha
megrezdültek, de semmi egyébről nem árulkodtak. Komolyan kezdtem megrémülni,
mígnem végül megszólalt.
- Te hallasz engem? - kérdezi ledöbbenve, mire bólintok.
- Ezt nem hiszem el! - csóválja meg a fejét.
Elszánt tekintete rám villan, majd a következő pillanatban
már kezei szememen pihentek, amitől idegesen hőköltem hátra, de rájövttem,
nincs mitől félnem vele. Ujjai remegtek, de ezt próbáltam kizárni.
- Ha hallasz, akkor ismételd el, amit mondok! - utasított,
és elgondolkoztam, hogy ezt most vissza kéne mondanom?! - Kék égen ugráló zöld
nyuszi. - suttogta halkabban.
- Most komolyan? - nevettem el magam, és lefejtettem
kezét szemeimről. - Kék égen ugráló zöld nyuszi? - kuncogtam visszafogva
kacajom.
Szeme lepetten kerekedtt ki, majd hirtelen öröm telepedett
bennük. Láttam, amint hajol, hogy megcsókol, és nagyon vártam édes ajkait.
Ellenben hirtelen megállt, és mögém bámult feszülten, és hevesen rázni kezdte
fejét, ajkait ellenkezésre nyitotta. Homlokom ráncba szaladt, amikor hátra
néztem, és megláttam Anyát, amint hevesen artikulál és gesztikulál az ajtóban.
Biztosan meghallotta a dolgot. Most örültem, hogy nem hallom Őt, így nem kaptam
frászt pillanatnyi dühétől. Mutatóujját rám szegezte, teljes testével felém
fordult, így ajkait figyeltem.
- Hogy képzelted, hogy nem mondtad el? Abban a tudatban
éltem, hogy semmit sem hallasz, az Anyád vagyok, az Isten szerelmére! - akadt
ki, de mintha kicsit megnyugodott volna.
- Anya, én...sajnálom. - hebegtem leszegett fejjel.
Talán mondott valamit, nem tudom, nem néztem fel rá.
Hirtelen magához ölelt, amiből tudtam, nem haragszik rám, csupán abban a
pillanatban így jött ki belőle ez az egész. Harry is magához húzott hátulról,
így úgy éreztem magam, mint egy nagy szendvics tölteléke, de ebben szívesen
vettem részt, tekintve, hogy a két, számomra legfontosabb személy vett körül.
Úristen! Hát ez... WOW... Fantasztikus lett. Hű... nem tudok mit mondani. Wow...
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)
Törlésistenem de aranyosak...*-* nagyon ügyesen le írtad .. ! Imádlak. <3 és köszönöm szépen h írtál nekem egy ilyen történetet. !!! :') többet már nem fogok kérni tőled csak akkor ha azt írod h lehet kérni megint ilyesmiket ..!! :D jajj istenem nagyon hálás vagyok neked mivel hálálhatom meg neked.? :D bármit meg teszek..!!
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nekem elég hála, hogy tetszett. Ezt szerettem írni, nagyon régen tanulom a jelbeszédet, szóval könnyűnek bizonyult. :)
TörlésHaha, örülök, hogy nem lett szomorú :D Nagyon szuper lett, határozottan az egyik kedvencem lett. Annyira jól írtad meg, hihetetlen volt :)
VálaszTörlésIgen, csak a Te biztatásodra nem lett szomorú hahaha :D
TörlésIszonyatosan jó lett! Imádom <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ennek nagyon örülök :)
Törlésoh egek ez csodálatos lett :')
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésAhhh, borzasztóan gyönyörű lett! Egyetlen dolog hiányzik: Ros szintén elképesztően gyönyörű rajza (http://meuphrosyne.tumblr.com/post/88407661944/radadusta-inspired-by-this-post-x), mely gondolom ihlette, vagy ha nem, akkor tökéletesen illik a történethez! ~ ♥ Így lenne kerek, egész és teljesen káprázatos számomra! Vártam, hogy magyarul is olvashassak ilyen történetet! *----*
VálaszTörlésÚristen, tényleg illik ide! A történetet az ihlette, hogy régen elkezdtem utána nézni és tanulgatni a jelbeszédet, és az I love you-nak van négyféle kifejezése. Úgy gondoltam, ez a legérthetőbb és legkomolyabb ezért választottam ezt, és a kép pont ilyen. Nagyon ügyes rajz, valóban teljesen passzol. Lecserélem utólag rá, ha nem gáz :)
TörlésNagyon szép történet! Annyira jól írsz! <3
VálaszTörlésAmúgy remélem jól érezted magad a gyaraláson! :D
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik. Igen, király volt :)
TörlésTe hallod! AztaKURVAAAAAAA *o* Hallod tyuuuu...mikor olvastam,annyira meghatodtam meg vigyorogtam egyszerre,hogy bekonnyeztem! Eskuszom! Eskuszom...eskuszom,hogy ez volt a legeslegjobb story amit valaha olvastam! Egyszeruen hihetetlen volt es csodalatos! Elkepeszto volt...le vagyok sokkolva...van egy olyan erzesem,hogy ezt meg legalabb ketszer el fogom olvasni...akkora fantaziad van omg....huh...ez fantastic voooolt *O* de valami omg...nem tudom elmondani mennyire elveztem...nem tudok mit mondani basssszkus...ahj mind1! Csodalatosan irsz! Igy tovabb! :) <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 <3 :* sziveckek zsoo-nak :)
VálaszTörlésOh, nagyon szépen köszönöm. Hihetetlen, hogy ennyire tetszett, annyira örülök ennek. Én pedig ettől a sok, szép dicsérettől könnyezek be, nagyon hálás vagyok. :')
TörlésEgyszerűen csak.. wow. Le vagyok nyűgözve. annyira nagyon tetszett!! :))
VálaszTörlésKöszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett :)
Törlés