Sziasztok!
Íme a következő rész. Holnap egy különlegességgel érkezem
nektek, bevallom, soha nem hittem, hogy ilyet fogok írni, de készen van, és
kíváncsi vagyok, mit szóltok majd hozzá. A névrokonom már tudja, miről beszélek
hahaha.
Jó olvasást a részhez, a következő részben áll
szándékomban beavatni titeket Liam apjának foglalkozásáról, bár szerintem már
most is ki lehet következtetni.
Várom a véleményeket, kérlek, ne fogjátok vissza
magatokat.
xoxo
Zsoo
*Harry *
Eltökéltük, hogy megkeressük Liam-et, csupán arról nem
volt halovány fogalmunk sem, hogyan fogjunk hozzá. Egyszerűnek tűnt kimondani,
hogy meg kell találniuk, azonban véghezvinni már koránt sem látszott könnyűnek.
Pedig olyan jól hangzott! A négy gimnazista kölyök, aki megmenti társukat.
Csupán az maradt le a nagybetűs újságcikk címéről, hogy Ők is sodorták veszélybe,
amelybe fájt belegondolnom. Eltűnődtem néha, hogy ezt a bűntudatot a többiek is
érzik? Vagy csak az én elmémben formálódott meg tekintve, hogy én vettem rá
minden lehetséges, aljas módon Liam-et erre a bulira? Nem ismertem ugyan be, de
próbáltam jóvátenni hibámat ezzel az önjelölt hősködéssel.
Lehunytam egy pillanatra zöld, macskaszerű szemeimet,
amint ezekbe belegondoltam. A puha, takaróval letakart ágyon feküdtem egy
teljesen másik szárnyban, egy teljesen idegen szobában a másik három srác
társaságában. Ahogy az igazgatónő megmondta, nem érintkezhetünk a diákokkal,
csupán a rendőrség keres meg minket néha, és vagy beviszik egyikünket, vagy itt
helyben kérdeznek pár dolgot. Apámat már biztosan értesítették a történtekről,
ellenben még nem kaptam hívást, mint Niall és Louis. Louis apja meglepő módon
egyáltalán nem haragudott, amitől rosszabb kedve lett a srácnak, mintha
leüvöltötték volna. Bele se mertem gondolni, hogy engem talán azért nem
keresnek, mert idetart Apa, és helyben patáliát csap. Nem mertem a szemébe
nézni.
Mikor kinyitottam a szemhéjam, egy kék szempárral
találtam szembe magam. Barna haja homlokába bukott, ahogy fölöttem támaszkodva
mustrálta arcomat. Lepetten és idegesen ültem fel, homlokom ráncba szaladt.
Elhajolt felültem, így nem koppant össze homlokunk, ugyanis biztosan lefejeltem
volna. Nem számítottam erre, túl közel került hozzám. Felrémlett az összes
kétes megjegyzés, és az a csók is, amelyre hízelgő visszagondolnom, mégis
fájdalmas.
Éppen meg akart szólalni, amikor csörögni kezdett a
telefonom az éjjeliszekrényen. Előhalásztam a sok chipses és édességes zacskó
alól, amit tehetetlenségünkben elfogyasztottunk, majd megnéztem a hívót. A
torkom hajszálméretűre zsugorodott, amint elolvastam azt a három betűs nevet;
Apa. Louis fájdalmasan tekintett rám, tudta, hogy ez most nem lesz kellemes.
Apa meglehetősen ritkán hívott fel itt, de most persze megkeresi a számomat.
Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy hagyom csörögni, mintha nem tudnám
felvenni, de Apa nem szereti, ha megvárakoztatják, és talán még jobban ki lenne
majd akadva. Mély sóhajjal felvettem a telefont, és beleszóltam.
- Halló?
- Harold Edward Styles! Nem erre neveltelek. Hazajössz,
amint vége ennek az egésznek. Mélységesen
csalódtam benned. - hallottam meg lenéző hangsúlyát.
Lepetten pillantottam a készülékre, mikor megláttam, hogy
ennyi. Vége, Apa bontotta a hívást. Louis zavartan nézett rám, azonban én
tudtam, hogy ez több volt, mint ezer szidás és káromkodás. Apa soha nem mondja
azt, hogy csalódott valakiben ok nélkül. Nekem még soha nem mondta, és ennek
nagyon örültem. A "bízom benned" nála felért egy
"szeretlekkel", megvan a beléd vetett bizalma, amit Ő mindennél
többre becsül. Azonban bennem csalódott, eljátszottam a bizalmát. Mostantól
semmi nem lesz ugyanolyan otthon, nem fog rám a fiaként tekinteni, csupán egy
tanonc vagyok, akiből valahogyan gerinces férfit kell faragni.
Hátravetettem magam az ágyon. Nem azért jöttem ide, hogy
bizonyítsak Apának, Ő erőltette, mégis belementem, mert nem akartam csalódást
okozni. Ebbe bele sem gondoltam, amikor kiszöktünk esténként. Meg sem fordult a
fejemben, hogy talán Apám fülébe is visszajut, és ezzel tönkreteszem a köztünk
lévő, amúgy is pengeélen táncoló Apa-fia kapcsolatot. A katonás rendjébe nem
fér bele e fajta kicsapongás.
Louis eldőlt mellettem az ágyon, és felém fordulva figyelte
arcomat. Ezúttal nem éreztem magam feszélyezve, kínosan. Bámultam a plafonra,
kétségbeesett gondolataim Apám körül forogtak, és hogy milyen borzalom vár
rám, mikor hazaérek.
Nem zavart, amikor lassan, érzékien egy kéz szántott
végig karomon.
Nem néztem rá, amikor óvatosan felemelte a karomat.
Nem éreztem kételyt, amikor közelebb csúszott hozzám.
Nem lepődtem meg, amikor fejét mellkasomra döntötte, és
oldalamhoz simult.
Átkaroltam hátát, és élveztem, hogy valaki kiscica
módjára bújik hozzám, hogy megvigasztaljon. Ez akkor sokat jelentett nekem, és
nem érdekelt, mennyire lépjük át azt a határt, amelyet magamban elterveztem.
Meglepő, hogy a könnyek, a fájdalom mennyire el tudják homályosítani azt a
képzeletbeli vonalat, amelynél tovább nem szabad mozognom, különben veszélyes
területre kerülök. Félő volt, hogy ezen az aknamezőn, kitépi egy gránát a
szívemet, és abban a pillanatban úgy éreztem, az eléggé fáj ahhoz, hogy többet
ne tudjon elviselni. Apámmal ellentétben, én tudtam bízni magamban, hogy
megtaláljuk Liam-et, és talán mindent sikerül jóvátennünk.
Louis apró köröket kezdett rajzolni póló fedte
mellkasomra, majd csupán lágyan simogatta, amelytől lomhán lehunytam
íriszeimet, és próbáltam kizárni minden mást. Igyekeztem megnyugodni
érintésétől, éreztem a vékony anyagon keresztül orrán kiáramló melegebb
levegőt, sőt még haloványan pillái is megcsikiztek, amikor pislogott. Kezemet,
melyet oldalra helyezett a takaróra, hogy ide tudja fészkelni magát, remegve
emeltem fel. Éreztem ujjaim végén a bizsergést, tenyerem forró volt, és végül
ráhelyeztem derekára. Lehunyta a szemét, akárcsak én, ezt tudtam, éreztem, és
mélyen magába szívta a levegőt. Akkor így tudtam volna maradni örökké.
Vicces, hogy ebből a szárnyból szabad kijárásunk lehetne,
már nem kötelez az iskola, ellenben már nem esik olyan jól megízlelni a
szabadságot. Elszállt a varázsa azon a borzalmas éjszakán.
*Liam*
Sós, fémes íz terjengett a számban, megnyaltam duzzadt,
felrepedt ajkaimat, melyekből szivárgott az a bizonyos vörös folyadék. Ebből
sokat, bár még messze nem életveszélyeset vesztettem az elmúlt órákban. A
fáradtság volt a legnagyobb ördög szervezetemben, nem a sok ütés. Azok
begyógyulnak, majd eltűnnek, mint régen, most azonban a székhez vagyok
rögzítve, csupán szunyókálni tudok lehajtott fejjel, mint a lovak.
Teljes szívemből gyűlöltem ezt a két férfit előttem,
azonban tudtam, mit kell figyelni. Csupán ketten voltak, kintről sem hallottam
soha több hangot. Amikor nyitogatják az ajtót, fel tudom mérni, milyen az
épület többi része. Egy ablak van a folyosó végén, melyből több szoba ágazik.
Az én vallatóm a másik végén van, így szembe találom magam az ablakkal, amikor
kinyitják az ajtót, azon kinézve pedig egy házat látok, tehát a városban
vagyunk, és földszinten. Felelőtlen barmok! Ha el tudom oldozni magam, sima
ügyem van tovább. Ki kell szöknöm az ablakon, még csak zuhanni sem fogok.
Azonban ez nem tűnt olyan egyszerűen ennyi csomóval minden végtagomon.
Reménykedtem benne, hogy Apa értem jön, mint régen, hogy
megment egy csapat kommandóssal. Haloványan emlékszem Rick bácsira, amint
beöltözve, golyóállómellényben, és kicsiként eszméletlen nagynak tűnő
fegyverrel kísér Apa karjaiban. Többször is járt nálunk, Apával jó viszonyt
ápolt, nekem pedig a pszichológus által elhomályosított, de nem teljesen elzárt
emlékfoszlányok a felszínre törtek láttán. Kopasz fejét mindig csodáltam, és
egyszer meg is kérdeztem tőle 8 éves fejjel, hogy minden nap borotválja-e,
azért ilyen sima mindig. Ő csupán nevetett, és azt mondta, ha nagyobb leszek,
majd megmutatja az én hajamon. Ez azóta sem történt meg, nem vagyok kopasz.
Kinyílt az ajtó, én pedig ismét szembe találtam magam az
ablakkal, mely édesen kecsegtet, kétes nedvet csepegtetett kiszáradt, vérző
ajkaimra. A szabadság édes íze járta át ilyenkor számat, azonban amint
becsukódott az ajtó, ez szertefoszlott. Az egyikük kezében egy telefon volt,
amelyből tudtam, most akarják megfenyegetni Apát.
- Mit gondolsz Haver, Apuci komolyabban venne minket, ha
megkapná a fiacskája egyik ujját? - kérdezte az egyik kihívón szemembe nézve.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem rémültem meg,
ilyennel még nem fenyegettek, azonban ezt nem mutattam. Inkább elővettem józan
eszem, és végigmértem láthatatlanul mindkettejüket. Nem vettem észre náluk
semmiféle eszközt, amellyel ezt véghez tudnák vinni, szóval nincs mitől félnem.
- Előbb nézzük meg, mennyire segítőkész Apuka! - mondta a
másik, a néger, és nyomkodni kezdte a kezében lévő telefont.
A füléhez emelte a készüléket, én pedig hallottam, hogy
valaki megszólal nem sokkal később a vonal túlsó végén. Szerettem volna hallani
Apa hangját, de ebből a távból csak duruzsolásnak tűnt.
- Nálunk van a pici fia. - mondja egyből rám sandítva,
mindenféle előzetes nélkül. Egy pillanatig nem hallottam beszédet, majd sokat
egyszerre. - Tudja maga nagyon jól. Azt a bizonyos pendriveot! - ismét Apa
kezdett beszélni, én pedig eltűnődtem, hogy újonnan már egy pendrive árát is
megérem. 6 éves koromban szerintem csak egy levelet kértek értem, de erre nem
mernék megesküdni. A férfi sóhajtott, majd a fülemhez tartotta a telefont.
- Liam! Jól vagy? Bántanak? - kérdezte Apa aggodalmasan,
én pedig lehunytam egy pillanatra a szemem akaratlanul is. Olyan jó érzés volt újra
hallani a hangját, amióta a suliban vagyok, nem beszéltünk, csupán levelet
kaptam néha. Amikor felpattantak szemhéjaim, elszántan bámultam a két férfira
előttem. Rajtam ugyan nem fognak ki!
- Semmi gond, Apa. Ezek barmok! - feleltem k a két férfi
szemébe nézve.
Szinte köptem a szavakat nekik, mire mindkettőjük
szemében harag és düh csillant. Talán most elvetettem a sulykot, de nem adom
meg nekik azt az örömöt, hogy megtörjenek. Ki fogok tartani, amíg Apa el nem
jön értem. Ő és én a világ ellen!
- Oké, elég a bájcsevejből. Hét napot kap! Aznap reggel
elküldöm az adatokat, hova hozza a Pnedriveot! - nyomta ki a telefont a férfi.
Elgondolkoztam, hogy vajon Apa szemében hogyan jelenhetek
meg most. Mint egy hatalmas probléma, amely jobb lenne, ha nem is létezne, vagy
mint egy bátor srác, aki nem fél szembenézni elrablóival? Reméltem, ott, ahol
éppen van, azt motyogja maga előtt: Az én
bátor fiam.
Larry *-------* ♥
VálaszTörlésSzegény Liam :( Remélem hamarosan megmenti az apja, vagy a fiúk.
Hahaha majd meglátod, mi lesz. Nem kotyoghatok :D
TörlésEz a legjobb szülinapi ajándék. :DDD Nagyon aranyos volt a Larry-s jelenet :))) :333 Remélem,hogy Liam hamar kifog szabadulni és az apja megfogja menteni :(( :))) . Már várom a kövi részt :DDD
VálaszTörlésKomolyan? Boldog szülinapot utólag is. Reménykedni szabad, de mindennek van egy szomorú oldala is :)
TörlésOkos az en Liam-em, kifog jutni onnan! *u*
VálaszTörlésSzegenykem, ugy sajnalom, hogy bajba kerult. :c ahajjj! xc
Larry! *v* Olyan cuki volt ez a jelenet.x3
annyiraa imadom ezt a sztoriiiiit!!! aaaaaa! Imadlak Zsoo! :3
Puszii! xXx
Reni
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett, és hogy megint láthatok tőled egy kommentet. :)
TörlésLarry ezazzzzzzzzz *-*
VálaszTörlésfogadjunk apuka FBI-os :DDDDD vagy ilyesmi xd
Most játszanám: hahahahaha....no. De ki tudja?! :D
Törlés