Oldalak

2014. július 24., csütörtök

Trick or Treat. (+18) - B.

Sziasztok!
Ez a sztori B-nek íródott, aki még nagyon régen (talán már Ő sem emlékszik rá, amit nagyon röstellek) kért tőlem egy Ziam +18-at. Íme, itt a végkifejlett, remélem, mindenki tetszését elnyeri.
Jó olvasást!
                                                                                                                                             xoxo    Zsoo


Trick or Treat.

Nyelvem kidugtam ajkaim közül, miközben felhajtottam lakótársam laptopjának tetejét. Folyamatosan az ajtó felé leskelődtem, jön-e, de nyoma sem volt még. Az ablakot nyitva hagytam magam mellett, így hallanom kell majd, mikor fékez le motorja a ház udvarán. Sietve klikkelgettem az egérpadon, miközben különféle billentyűkombinációkkal sürgettem a munkát. Hamarosan meg csodálhattam remekművemet, így lehajtottam laptopját, és eldőltem a kanapén, mintha mi sem történt volna. Előkaptam a telefonom, azzal próbáltam elterelni a figyelmem, le ne buktassam magam, azonban mikor meghallottam a motor robaját, azonnal elégedett vigyor kúszott ajkaimra. Megembereltem magam, és telefonomba mélyedve fojtottam el mosolyom.
- Csá, Liam! - rontott be a szobába fekete lakótársam.
Válaszul csupán intettem Zaynnek. Róla tudni kell, hogy szívdöglesztő pasi, aki után mindenki megfordul legyen az illető nő, vagy férfi. Szerencsére mindkettőnek van esélye nála, nekem pedig adatott olyan szerencsém, hogy a legjobb barátjának nevez. Kevesen látnak rosszfiús külseje mögé, így nem tudják róla, mekkora szíve van, és hogy imádja a csínyeket. Ezzel egyet értünk, amikor csak tudjuk, szívatjuk egymást vagy a népet.
Arrébb lökte lábamat, így ciccegve hajlítottam be térdeimet, hogy le tudjon ülni a kanapé végébe. Ölébe vette laptopját, én pedig úgy csináltam, mintha nagyon el lennék merülve a telefonomban. Pedig valójában Őt lestem végig, és reakcióját csínyemre. Homloka ráncba szaladt, mikor meglátta képernyőjét, majd az egérpadra helyezve képernyőjét, próbálta arrébb húzni a megjelenő ablakot, azonban az az istenért sem sikerült neki. Hogy is sikerült volna, mikor én tettem róla, hogy így legyen?! Készítettem egy képernyőfotót azzal az ablakkal, majd beállítottam háttérképnek. Ezután bezártam azt, majd az ikonokat is eltűntettem, így azoknak csupán a képük van ott, de képtelen rájuk kattintani.
Ajkait beharapva, idegesen próbált rájönni a dolog nyitjára, már azt is ellenőrizte, hogy az egérpad be van-e kapcsolva. Végül mérgesen fordult felém, én pedig nagy szemekkel néztem rá. Alig bírtam megállni nevetés nélkül.
- Oké, mit csináltál a laptopommal? - kérdezte komolyan, mégis egy vigyorral szája szegletében megbújva.
Ezen a ponton kibukott belőlem a nevetés, nem tudtam tovább tagadni bűnösségem. Talán mások letagadták volna, és ártatlan szemekkel, próbáltak volna segíteni, ellenben én elárultam magam. Morcosan nézett rám, majd felültem, és hozzá hajolva, megmutattam. Combunk összesimult, kezünk összeért párszor, azonban ezek már természetesnek tűntek.  
- Ez egy képernyőfotó. - nevettem, majd pár gyors billentyűkombináció után ismét a régi alakban díszelgett laptopja.
- El kell ismernem, ez jó poén volt, Liyum. - bólintott szórakozottan, majd gépelni kezdett a böngészőben. - Ma én is kitaláltam egy új szívatást. Keressünk ki egy vezetékes számot!
Megnyitotta az online telefonkönyvet, én pedig kezembe vettem a telefonom, tudva, hogy ismét egy jót fogok nevetni. Elrejtettem a számomat, amíg Ő talált egy jónak ígérkező számot. Füléhez emelte telefonom, és vártunk. Pillanatok kérdése volt csupán, egy középkorú női hang szólalt meg a telefon másik végén. Szorosan Zaynhez simultam, miközben fülem a telefonhoz nyomtam, hogy én is halljak valamit.
- Jó napot, Hölgyem! David Brown vagyok, a telefontársaság központjából. Szakértőink nemrég realizálták, hogy önnél hosszabb vezetéket szereltünk fel, mint kellett volna. - hallottam a nő hüledezését, majd Zayn komoly, tárgyias hangon folytatta: - Ezért kérném, hogy a vezeték falból kiinduló végétől szemmértékkel számoljon ki 20 centimétert, majd ott markolja meg erősen a vezetéket. - a hölgy válaszolt, miszerint megtette, amit kell. - Rendben, most nagyon erősen szorítsa, én pedig itt, a központban elkezdem húzni. Amikor a falhoz ért a keze, szóljon, kérem. - magyarázta Zayn komolyan.
Próbáltam olyan szintre lehalkítani a nevetésem, hogy az már inkább minősült szuszogásnak, ellenben vörös fejem, és kanapén fetrengő testem, teljesen elárulta kacagásom. Zayn leintett, hogy hagyjam már abba, mert Ő is nevetni fog, azonban egy mély levegő után folytatta.
- Hölgyem, még mindig nem ért a keze a falhoz? - kérdezte ismét komoly hangon. A válasz valószínűleg nem volt, hogyan is ért volna oda?! - Mrs., én kértem, hogy szorosan fogja meg. Még erősebben kell fognia, én már 3 métert elhúztam a központba. - magyarázta Zayn.
Még hangosabban szuszogtam, mikor a vonalból kiabálást hallottam. Valószínűleg a nőnek leesett, hogy csak szórakozunk vele, mérgesen csapta le a telefont. Zayn hangosan felnevetett, majd rám dőlt a kanapén.
- Hogy lehetsz ekkora barom?! - kérdeztem kiengedve nevetésem.
- Nem tudom, csak úgy jött. - nevetett felettem.
Mocorogni kezdett, és addig-addig igazgatta magát rajtam - miközben én fájdalmasan nyögtem, amikor a hasamba könyökölt meg ilyenek -, hogy fölöttem tartotta magát. Csípője felhúzott lábaim közé került, kezeivel a karján tartotta magát, fejem két oldalán. Ő ekkor már nem nevetett, sokkal jobb elfoglaltságnak találta a bámulásomat majd tekintete lesiklott ajkaimra.
- Mi az? Van valami rajtam? - kérdeztem kuncogva, miközben kezemmel nyúltam volna arcomhoz, hogy letöröljem, de Ő csak megrázta a fejét, még midig egy pontra meredve. - Hát akkor? Zayn, mit csinálsz? - kérdeztem mosolyogva, mikor rájöttem, hogy talán megint egy tréfára készül.
Ám ez most teljesem komolynak tűnt. Lassan hajlította be kezeit, mintha fekvőtámaszt csinálna, így feje egyre közelebb került hozzám. Tekintetét felváltva járatta szemem és szám között, amitől zavar telepedett tekintetembe.
- Zayn, ha ez megint valami idióta tréfa... - akartam belekezdeni ismételten a beszédbe, pedig amúgy nem szoktam ennyit fecsegni. Az idegesség hozza ki ezt belőlem.
- Fogd már be! - suttogta ajkaimra, mire azok elhallgattak.
Nem mertem megszólalni többet, teljesen lesokkoltam - szó szerint. Minden általános tünet jelentkezett rajtam. Hirtelen elfehéredtem, homlokom hideg verejték gyöngyözött, szemeim üvegessé váltak, majd lehunytam Őket, mikor ajkai enyémhez értek. Ekkor hirtelen a sokk átfordult szívrohamba, de minimum szívritmuszavarba. Ennyi halálos kór közeli élményem még soha nem volt alig 1 perc alatt. Nem értettem, mit és hogyan tesz velem, csupán annyiban voltam biztos; imádom csókját. Ajkaink lassan érzékein mozogtak, majd kis idő után hajába túrtam, és ezzel egy időben a kanapé belső része felé lévő lábam is mozdult, dereka köré tekeredett.
A pillanat millió darabra hullott, én pedig nem tudtam, melyikre fordítsak nagyobb figyelmet. Játékos ajkaira enyémen, kezeimre puha tincsei között, csalafinta ujjaira oldalamon fel-le, lábfejemre fenekénél, vagy ágyékára ágyékomnál. Minden olyan gyorsan történt, mégis tökéletesen. Mintha évek óta ezt gyakorolnánk együtt, hogy kijöjjön belőle egy ilyen hibátlan, tökéletes pillanat, amikor minden alkotóelem együtt mozog, így a gépezet beindul, az alkotó pedig örömtáncot jár.
Elszakadt tőlem, de éppen annyira, hogy lerántotta magáról a fölsőt, majd rólam is lehúzta. Apró, édes csókokkal hintette be nyakam és mellkasom minden egyes szegletét, amitől felnyögtem, de egyből utána meg is torpantam.
- Z-Zayn. - hebegtem félve. Játékos mosollyal ajkain hajolt fel ismét hozzám, szeme szeretettől csillogott. Kérdőn meredt íriszeimbe, várva magyarázatom. - Én hetero vagyok. - suttogtam, de ebben magam sem voltam már biztos.
- Kétlem. Már meg is cáfoltam. - szorította meg fél kézzel keményedő férfiasságom, amitől összeszorított ajkakkal felsóhajtottam.
- Oké, akkor nem. - egyeztem bele, mire felkuncogott. - De még soha nem csináltam így, és... - nem akaródzott kimondani azt az egy szót, mely ártott becsületemnek; "félek". Igen, félek, hisz én eddig heteronak hittem és vallottam magam, erre Zayn leteper és magával ragad, mint holmi forgószél.
- Nézd, Li! Ha úgy érzed, letámadtalak, és akaratodon kívül cselekszem, mondd meg, és abbahagyom. - simította kezét arcomra, majd lágyan simogatott ujjbegyeivel.
Abban a pillanatban úgy éreztem, egy meleg pasi - vagy legalább bi -, sokkal több gyengédséget és szeretet tud adni nekem, mint egy nő. Bele akartam tartozni ebbe a csoportba, minden áldott nap magamon akartam érezni cirógató kezeit, melyekben egyszerre olvadhattam el, mégis biztonságba éreztem magam.
- Nem! Szó sincs erről, én csupán... - magam sem tudom, mire gondoltam, de végül halovány mosollyal megtaláltam a megfelelő szavakat. - ...csupán annyit kérek, hogy vigyázz rám!
Szélesen elmosolyodott, szemeiben olyan szeretet lakozott, amit még csak Anyától láttam eddig. Nem is képzelem volna, hogy Zayn is tud így nézni valakire. Közelebb hajolt hozzám, majd ajkaimra suttogott ismét:
- Ígérem.
Lágyan megcsókolt, majd eltávolodott tőlem, és felhúzott a kanapéról. Lágyan megragadva kezem, behúzott a szobájába. Ilyen szempontból előnyös, hogy lakótársak vagyunk, bármelyikünk szobájában csinálhatjuk. Folyton a szemembe nézve csatolta ki nadrágom övét, árgus szemekkel figyelte az ellenkezés bármi jelét, azonban az nem mutatkozott, ugyanis nem bántam. Letolta rólam nadrágom, amiből kiléptem, majd úgy döntöttem, én jövök. Ámulva simítottam végig felsőtestét, amitől játékosan elmosolyodott. Lassan - kicsit talán ügyetlenül is - kapcsoltam ki övét, majd Ő maga tolta le nadrágját. Boxerben állt előttem, de én is. Alaposan végigmértem fekete rajzokkal, írásokkal borított testét, miközben Ő is hasonló képpen cselekedett. Nem éreztem feszélyezve magam előtte, eddig is a legjobb barátom volt, már sok helyzetben láttuk egymást.
Óvatosan, hátam alá nyúlva döntött le az ágyra, miközben fölém dőlt. Szeretettel nézett a szemembe, aminek még nem nagyon értettem a jelentését. Mintha a legnagyobb kincse lennék.
- Liam, biztos vagy ebben? Mármint ez lenne neked az első, és ha nem akarod... - kérdezte figyelmesen, mire elmosolyodtam.
- Nem lesz gáz, csak ne fájjon nagyon, rendben? - kértem fél szemem lehunyva, orrom ráncolva játékosan.
- Igyekszem, Baby. - nyomott egy csókot ajkaimra.
Mosolyognom kellett ezen a becenéven, majd ismét elkezdte csókjaival behinteni felsőtestem, amitől nyögést csikart ki belőlem. Nekem rövid időnek tűnt, amíg elérte alsóm szélét, ahol megállva kérdőn nézett fel rám. Aprót bólintottam, így lehúzta rólam, én pedig egy pillanatra lehunytam a szemem. Itt van Zayn, aki olyan tapasztalt, és a legjobb barátom. Soha nem hittem volna, hogy jó barátok ilyet tesznek, és még élvezik is. Azonban Zaynnel nem bántam, így kinyitva szemem, megfeszítettem a nyakam, és lenéztem rá.
Éppen az éjjeliszekrényére helyezett vissza egy kis üveget, amitől láttam, csillogott ujja. Lassan hajolt le, én pedig idegesen pillantottam rá. Kedvesen rám mosolygott, amitől mély levegőt véve szívtam magamba a magabiztosságot. Határozott csillogásba fordult át barna íriszem, amitől elmosolyodott. Tiszta kezével megragadta férfiasságom, amitől sóhajtottam, majd mozgatni kezdte kezét. Egyetlen egy ujját éreztem meg fenekemnél, amitől már előre lehunytam szemem. Pillanatok kérdése volt csupán, és megéreztem belém hatolni. Felszisszentem, Ő pedig azonnal megállította ujját. Kezét elvette ágyékomról, majd hirtelen ajkait éreztem meg. Felnyögtem az érzésre, így ujja is ismét mozgásba lendült. Felszabadult kezét egybekulcsolta enyémmel, amitől elmosolyodtam.
Kezdtem megszokni ezt az egészet, nem volt olyan vészes, mint hittem. Még akkor sem, mikor ujjai számát növelni kezdte. Soha nem értettem, hogy miért mondják, egy meleg férfi olyat tud, amit egy nő nem, de ma hirtelen mindent megértettem. Mind a szex, mind az érzelmek terén teljesen más élménnyel gazdagít Zayn.
Eltávolodott tőlem, én pedig ismét éreztem magamon a sokk jeleit. Melegem volt, túlságosan is, mégis homlokomon és mellkasomon hideg verejték gyöngyözött, szívem pedig abnormálisan vadul vert. Figyeltem, amint leveszi alsóját az ágy mellett megállva. Rosszul éreztem magam, amiért én nem adtam neki, de őszintén nem tudtam, mit kéne tennem, így rábíztam magam. Ajkaim elnyíltak, ahogy figyeltem, amint felgörgeti magára az óvszert. Lehet, hogy én is bi lennék, tekintve, mennyire tetszett látványa.
Visszamászott fölém, én pedig nem bírtam megállni, megcsókoltam. Annyira jó volt ismét fölöttem érezni Őt, bal kezem hátára simítottam, míg a jobb bicepszét szorítottam fejem mellett. Mosolyogva szakadt el tőlem. 
- Kész vagy? - kérdezte suttogva.
- Igen. - bólintottam mellé pluszba.
Szememben határozottság égett, ami kicsit megingott, mikor belém hatolt. Felnyögtem, de nem igazán a fájdalomtól. Azt szépen megszűntette előtte, sokkal inkább a más, új élménytől. Soha nem hittem, hogy egyszer engem fog valaki...hát, döngetni - hogy finomabb kifejezést alkalmazzak.
Zayn mindent tökéletesen csinált, és be kell vallanom, élveztem. Még soha nem volt ilyen intenzív élményben részem, pedig az egyetem alatt sok mindent megértem már a csajokkal. Azonban Zayn mindent máshogy csinált, és egy teljesen új, hihetetlen oldalát mutatta meg a szeretkezésnek. A világom hatalmasra nőtt, ahogy felettem mozgott, úgy éreztem magam, mintha részeg lennék. Akkor mindenkit szerettem, de legjobban Zaynt. Tudtam, hogy a nők hajlamosak kétségbeesetten beleszeretni abba a pasiba, aki elvette a szüzességüket, de hogy ez egy férfival is megtörténjen - és pont velem? De akkor megértettem, miért van ez. Egy részemet neki adtam, eggyé váltunk, hiszen teljesen rábíztam magam. Magánál őrzi a szüzességem, és ez hozzá láncolt. Ezért szeretnek bele az emberek az elsőbe. Az élmény ragadja meg őket, ezáltal az ember is, akivel töltötték.
- Liam! - lihegte fölöttem Zayn.
- Hmm? - nyöszörögtem felé fordítva fejem, majd kinyitottam eddig lehunyt szemeimet.
- Te vagy a legjobb. - mosolygott játékosan. - Mindig is Te leszel. - nyomott egy csókot ajkaimra.
Szélesen elmosolyodtam, a szívem átugrott egy ütemet, majd még egyet, és végül kettőt. Kellett egy kis idő, míg rájöttem, ez azért van, mert vissza próbálom tartani orgazmusom, hogy egyszerre menjünk el. Nyakamba fúrta fejét, egy nyögést is elfojtott ott mikor elment, így én is vele tartottam. Csupán kis idő, és sok felületes levegővétel után jöttem rá, mit is tettem, így azonnal felnéztem a mellettem ülő fiúra, aki szeretettel méregetett.
- Te jó ég, nagyon sajnálom. - hebegtem, és egy zsepit kirántva éjjelszekrényén lévő tartóból, elkezdtem letörölni hasáról élvezetem jelét.
Ő csupán csak nevetett, majd megfogta csuklóm. Felnéztem szemébe, melyek úgy csillogtak rám, mintha egy pár lennénk.
- Nem zavar. - nyomott egy csókot homlokomra.
Kivetette kezemből a zsepit, majd még mindig csuklómat fogva irányítani kezdte kezem. Hagytam neki, így lepetten figyeltem, ahogy mutatóujjam hegyével lekeni hasáról a folyadékot. Kezemet ajkához emelte, majd szájába vette. Bőrömön éreztem nyelvének játékát, miközben lenyalta a fehérséget róla. Lepetten, megbabonázva figyeltem szemeinek csillogását közben, majd gyakran pislogva néztem oldalra zavaromban, mikor elengedte ujjamat, majd a zsepivel végleg eltávolította magáról a folyadékot.
Magához húzott, és megcsókolt, én pedig örömest viszonoztam gesztusát. Nem tudtam, hányadán állunk, de a csillogás barna íriszeiben jót sejtetett.
- Asszem' fogat mosok. - jelentettem ki, majd alsómat felkapva kislisszoltam a fürdőszobába.
Ő csupán kuncogva követett, de továbbment a konyhába. A csap előtt alaposan szemügyre vettem magam, miután felkaptam boxerem. Testem mintha újult erőre kapott volna, szemeim csillogtak. Boldognak tűntem, mert úgy is éreztem magam, és ezt Zaynnek köszönhetem. Megragadtam fogkefémet, majd nyomtam rá a tubusból egy kevés fogkrémet. Vízzel leöblítve zártam ajkaim közé, és mosni kezdtem fogaimat. Kellett egy kis idő, míg leesett, hogy valami nem stimmel. A krém nem habzott a számban, sőt még mentás íze sem volt, sokkal inkább érdekes, barackos valamint fahéjas. A szemeim kikerekedtek, mikor észhez tértem, és olyan erővel köptem ki a fogkrémnek hitt síkosítót, hogy a tükörre is ment kicsit.
- ZAYN! - kiabáltam mérgesen, majd hevesen kezdtem kiöblíteni számat.
Meghallottam elégedett nevetését, majd alsóban bejött hozzám, a fürdőszobába. Derekam átkarolva nevetett tovább rajtam, valamint bugyuta viccén.
- Én is alkottam délelőtt, nem csak Te a laptopommal. - nevetett, majd csókot nyomott a fülembe.
Gonosz vigyort villantottam, és negédes vigyorral felé fordultam.
- Adj egy csókot, Zaynie! - közelítettem felé mézesmázos hangon, mint ahogy a csajok szokták, mikor nyafiznak.
- Azt már nem! Bármikor, de most nem, Baby! - nevetett, és kibújt előlem, majd visszasietett a konyhába.
Kuncogva fogtam meg ismét a fogkefémet, majd alapos szemügyre vételem után, kidobtam a csap alatt lévő kukába. A boldogság még mindig nem tűnt el, ellenben ez az undorító íz igazán távozhatna számból. Fuj! 

12 megjegyzés:

  1. Haha, ez nagyon szórakoztató lett! :) Élvezet volt olvasni minden sorát ennek a történetnek, nagyon tetszett! :) Jól leírtad a részeket, szuper sztori volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :D

      Törlés
  2. :DDD wiiiiiii Ez de jó :3 xd Tényleg vicces volt :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt örömmel hallom, saját tapasztalok alapján jött össze :D

      Törlés
  3. :DDDD Ez nagy volt. :'D
    Juj, ez tök aranyoooos lett! :3 Imádom Ziam-et :3 De nekem mindig is Larry marad a first. :D <3
    Imádlak, nagyon jó lett a sztori! :33
    puszi! xxx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekeztem, bár ennél vannak jobb ötleteim is, amik hamarosan érkeznek. Köszönöm szépen a dicséretet :)

      Törlés
  4. Köszönöm szépen ! Nagyon jó lett :) B.

    VálaszTörlés
  5. Hát ez valami fantasztikus volt.Igaz eddig még nem írtam kommentet és sajnos nincs mentségem, de komolyan .Ezt már bànom de mindig inkàbb csak olvastam , de már annyiszor ,hogy kívülről fujom.Remélem te is ellátogatsz az én blogomra igaz nem olyan jó mint a tied de próba szerencse nem? :-) http://sarahandjacoblove.blogspot.hu
    Ui.:tényleg fantasztikus író vagy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, köszönöm szépen. Ez nagyon jól esik, képtelen vagyok felfogni, hogy ennyiszer elolvasod. Ez nagy dicséret, hálás vagyok érte. Benézek, ha lezártam a kéréseket. :)

      Törlés

Music Note 4