Oldalak

Making a wrong reality.



Sziasztok, Kedves Olvasóim!
Meghoztam nektek a következő történetet. Sokan azt mondtátok, hogy más Bomance-et is szeretnétek olvasni tőlem, nem csak Larry-t. Hát, íme, de mivel az én szívemhez csak Larry áll a legközelebb, így részben e köré épül az egész...majd meglátjátok, hogyan értem ezt. A lényeg, hogy ilyet még soha nem írtam ezzel a párossal, de felettébb élveztem ennek a történetnek az írását. Meglehetősen szomorú, ajánlom a PAPÍRZSEPIT magatok mellé venni. Nem mondhatnám hosszúnak, ez a szokott 20 oldal lett. Ebbe most inkább úgy mondanám, hogy +16-OS RÉSZEK FORDULNAK ELŐ.
A történet maga egy álomból született...pontosabban csak egy álom foszlányból, ahol én lettem volna Harry (magam sem tudom, ez hogy fordult elő, de az álmok már csak ilyenek.) Zayn hasán feküdtem (Harry-ként) a fűben, és szomorú voltam. Tudtam, hogy azért, mert fontos embert vesztettem el, és majd kiderül, ez ki volt az álmomban, és a történetben is.
Csak akartam, hogy tudjátok, ez most így született. Jó olvasást, írjátok le, hogyan tetszett.
                                                                                                          xoxo    Zsoo


 1. fejezet.

Nem bírtam felfogni, hogy itt hagyott egyedül...magamra hagyott. Miért? Én magam sem tudom. Talán soha nem fogom megtudni, de már nem is érdekel. Hogy volt képes erre? Könnyeim lecsúsztak arcomon, semmit nem értettem. Bárhova néztem, csak Ő jutott eszembe. Miért tette ezt velem? Mit nem tudtam megadni neki? Miért nem szólt, hogy elköltöznek? És miért nem mondta meg, hova? Miért nem volt jó neki itt? Pedig szerettem. Igazán szerettem.
Az ágyam előtt ültem, hanyagul felhúzott térdekkel, melyeken könyökömet támasztottam, így néha hajamba túrtam. Teljesen összetörtem, úgy éreztem, soha nem leszek már a régi. Minden a szobában rá emlékeztetett. Újra át akartam élni azt a három évet vele, de nem lehetett. Ő elhagyott, pedig szépen megvoltunk. Soha nem veszekedtünk, boldogok voltunk, ezért nem is értem, mi oka volt lelépni minden szó nélkül. Talán lett volna más valakije a hátam mögött?
Lépteket hallottam a lakásból, ami meglepő tekintve, hogy Ő nem lehet, más pedig nem nagyon szokott bejönni csak úgy. A nyitott ajtó fele fordítottam a fejem, és könnyes szemekkel figyeltem, ki jelenik meg a folyosón. Már az sem érdekelt, ha egy betörő, és most azonnal megöl. Igazából még meg is köszöntem volna neki a szívességet, hogy nem magamnak kellett véget vetnem siralmas életemnek.
De a folyosón nem betörő pillantott körbe aggódva, egy sokkal ismerősebb arc keresett tekintetével. Elindult előre, még nem láthatott a résnyire nyitott ajtón. Egyenesen felém vette az irányt, és kitárta teljesen az ajtót, így a hirtelen jött fény bántotta a szemem. Azt sem tudom, miért hagytam égve a folyosón a villanyt, de nem is érdekelt. A szemei aggodalommal teltek meg, ahogy észrevett, és egyből hozzám sietett. 
- Harry, Te jó ég! Hallottam, mi történt. Nagyon kivagy? - kérdezte aggódva, de ez bugyuta kérdés volt, ezt neki is be kellett látnia.
Leguggolt mellém, és magához ölelt, ami nagyon jól esett. Végre van valaki, aki még megmaradt nekem. Nyakába fúrtam a fejem, és erősen szorítottam pólóját hátán. Nem akartam elengedni, azt akartam, hogy legalább Ő megmaradjon nekem, ha már a szerelem elhagyott. Nyugtatóan dörzsölgette hátam, ami valóban kezdett kicsi használni.
- Hogy volt képes itt hagyni? Semmit nem jelentett neki az a három év? - kérdeztem elcsukló hangon.
Szavaimat talán alig lehetett érteni, egyrészt, mert egybefolytak a sok sírástól, másrészt pedig, mert hang híján suttogtam, de még az sem jött össze végig a folyamatos hüppögéstől és elcsuklástól.
- Nem tudom, Harry. Nem tudom. - mondta lágyan hajamba túrva orrát. Még jobban sírni kezdem. Úgy vágytam rá, hogy valaki megmondja a válaszokat, de senki nem volt rá képes. - Csst. Itt vagyok. Semmi gond, itt vagyok. - ölelt még szorosabban, mikor megérezte, hogy még jobban rázendítettem.
De most Ő sem tudott megvigasztalni, úgy éreztem, a világom darabokban hever. Sorra omlott le minden egyes torony, ahogy kisétált az életemből egyetlen szó nélkül. A szívem utána kiabált, nem tudta felfogni, hogy nincs többé mellettem. A mellkasomban üresség honolt, hogy mostantól nem ölel, nem csókol engem.
Kicsit kezdtem megnyugodni...pontosabban inkább csak elfogytak a könnyeim, így maradt a száraz hüppögés, amelyet nem tudtam visszatartani.
- Nyugodj meg, kérlek. - suttogta lágyan a fülembe Zayn.
Eltávolodott, és kezeit hátamról arcomra csúsztatta vállamon át. Könnyes szemekkel, hüppögve néztem barna íriszeibe. Ramatyul festhettem, de nem érdekelt. Fájdalmasan nézett rám, tudtam, hogy rossz így látnia. Csak bámultuk egymást, míg éreztem, hogy teljesen megnyugszom, és már csak a keserű magány fojtogat belülről. Haloványan rám mosolygott ezt látva, de még mindig szemeit figyeltem. Csodás szemei voltak, hatalmasok, mindent kifejezők. Lágyan megcirógatta arcom bőrét hüvelykujjával, és nyomott egy lágy csókot homlokomra. Lehunytam a szemem, és próbálta nem arra gondolni, hogy Ő is így csinálta három évig, egyfolytában. Nem tudtam volna megszólalni, ha kérdez valamit, a gombóc túl nagyra nőtt. De Ő nem szólt egy szót sem, helyette inkább ösztönző tekintetével próbált nyugtatni.
Mély levegőket vettem, hogy tényleg helyre jöjjek. Ha Ő ilyen könnyen el tudott hagyni, akkor nincs okom sírni utána. Egyszerűen kisétált az életemből, és már soha nem tervezett visszajönni családjával, hisz a szülei háza is eladó. Az eladóügynök, akivel ott találkoztam, az mondta el ezeket is. A szívem szakadt meg ebbe belegondolva, de nem engedtem ismét a gyengeségnek. Nem szabad ezt tennem magammal, ha nincs Zayn, talán egész este itt ülök, és sírok csendes magányomba.
- Jobb már? - kérdezte reménykedve. Én csak némán bólintottam. - Sajnálom, hogy ez történt, Hazz, de gondolj arra, hogy nem érdemelt meg, ha így elhagyott. - mosolygott rám biztatón a nyitott ajtón beszűrődő fényben.
- Utálom Őt. - jelentettem ki határozottan, és felálltam.
A hangom magabiztosan csengett, komolyan gondoltam azokat a szavakat. Elhagyott, mikor szükségem lett volna rá. Egyáltalán hogy gondolta, hogy 3 év után egy kibaszott "Szia, Te Faszkalap" nélkül lelép? Azt hittem, boldog velem, ahogy én is vele, de Ő ezt egy nap alatt megcáfolta.
Zayn is felállt, és kérdőn meredt rám. Még Ő sem hitte el, hogy ezt mondtam, de a szája sarkában egy elégedett vigyor égett, melyet azért még tekintettel a körülményekre nem hagyott kiszabadulni.
- Ugye nem hagysz egyedül éjszakára? - kérdeztem reménykedve, mire szélesen elmosolyodott.
Hevesen rázni kezdte fejét. Meglepett boldogsága. Mintha neki nem fájna, hogy itt hagyott mindannyiunkat. De legalább Ő optimista, és talán rám is átragasztja vidámságát, így megrántottam a vállam, és a szekrényhez mentem. Adtam neki egy boxert és egy pólót.
Fél óra múlva már az ágyban feküdtünk. Rossz érzés volt Zayn-nel megosztanom, mikor előtte Ő ölelt benne, de azt végképp nem bírtam volna ki, ha egyedül kell benne aludnom. Az oldalamra fordultam, Zayn-nek háttal, de Ő közelebb araszolt hozzám, és magához húzott. Kicsit felsóhajtottam megkönnyebbülésemben, de fájdalmamban is egyben. Ő is így ölelt, miden áldott éjjel, de ezt ki kell vernem fejemből. Lehunytam a szeme, és próbáltam álomba merülni, de előtte még egy édes csókot éreztem meg a nyakamon, melynek a gazdája nem más volt, mint Zayn. Beleremegtem, és próbáltam nem sírva fakadni. Ha tudná a világ hányszor szívta ki azt a foltot Ő a 3 év alatt, és én ettől hányszor nyögtem fel még közelebb vonva Őt magamhoz.
De az álom csak nem jött a szemembe, egyre inkább közös pillanataink peregtek le szemem előtt, amire most egyáltalán nem volt szükségem.
Eszembe jutott, mikor megismerkedtünk, hála Liam-nek. Ő mindkettőnket ismerte, és egy szilveszterkor bemutatott minket egymásnak. A srácok tudták, hogy meleg vagyok, és mindig nevettek is, mikor megfordultam egy-egy pasi után, de soha nem ítéltek el. Őt egyből kiszúrtam magamnak, és eldöntöttem, hogyha az ég a földdel összeszakad, akkor is enyém lesz, még ha csak egy éjszakára is. És aznap este meg is kaptam Őt pontban éjfél után három perccel, mikor is ingem széttépve lökött be a szálloda egyik szobájába, ahol ünnepeltünk. Nekem esett, és le sem álltunk, míg már csillagokat láttam az élvezettől, ahogy vágytól részegülten nyögte fülembe nevem egyre inkább, míg utol nem érte az élvezet, aztán a látványtól én is vele tartottam. És aztán mögém dőlve bevallotta, hogy mindkét nemhez vonzódik, én pedig örömömben addig csókoltam, míg végül újra megjött a kedvünk, és megismételtük az előző csodás jelenetet. Reggel alig tudtam lábra állni, mikor felkeltem karjaiban, és halkan próbáltam kimászni. De felébredt, és látva fájdalmam kitámogatott a fürdőbe, ahol egy közös zuhany közben addig csókolt, míg be nem vallottam neki, hogy bele szerettem. Vigyorogva jelentette ki, hogy Ő is belém, és a fenekembe markolt, amitől felszisszentem, és egyből aggódva méregetett. Végül hatalmas nevetésben törtünk ki, és elválaszthatatlanok lettünk. Nem egy éjszaka maradt, 3 évig velem volt egészen máig. És az újévi sztereotípia, miszerint amit éjfél után csinálsz egyig, azt fogod csinálni egész évben, bejött.
Arcomon legördült egy könnycsepp, és a párnán talált menedéket. Zayn már szuszogott mögöttem békésen, de én még mindig képtelen voltam elaludni. Egyre inkább Ő járt a fejemben, és minden egyes átkozott percünk együtt. Eszembe jutott, mikor az érettségire készültem két éve, abban az évben, melyben egymásra találtunk. Ő már tavaly túl volt rajta, és ott tanult, ahova én is szándékoztam menni.
- Nekem ez nem fog menni. - akadtam ki, és mérgesen dobtam a füzetem az ágy végébe.
- Dehogynem, elkísérlek. Nem lesz baj, sikerülni fog. Ha engem felvettek, téged is fel fognak. - nevetett rám, a szeménél és az orránál a bőr kis ráncokba gyűrődött.
Soha nem fogom elfelejteni, hogyan nevetett, hogy csillogott közben a szeme. Amikor igazán, csengőn kacagott, még egy apró gödröcske is megjelent az arcán, bár Ő mindig mondta, hogy olyat akar, mint nekem, hogy egy apróbb mosolytól is kivillan, mert az mindig feldobja az emberek napját.
Magam sem tudom, hogyan történt, de álomba merültem, és végre gondtalan lehettem, még ha csak kis időre is.
Reggel a fejem hasogatott, és azonnal éreztem, hogy tegnap nagyon fontos dolgot vesztettem el; Őt. Zayn lágyan megsimította hátam, mikor érezte, ébren vagyok. Nem tudom, hogy fordultam meg éjszaka, de már felé voltam, arcom mellkasába temettem. Az én pólóm volt rajta, mégis az Ő illatát viselte, ami kimondottan tetszett.
Felnéztem rá, és egy lágy mosollyal fogadott. Úgy éreztem, kicsit jobb kedvem lett ettől, így én is magamra erőltettem egy fájdalmas mosolyt.
- Jó reggelt. - csókolta meg homlokom. - Hozok neked reggelit! - javasolta egyből, és már tolta is fel magát, de visszarántottam.
Erősen hozzá bújtam, és magamhoz öleltem. Azt akartam, hogy velem maradjon, képtelen lettem volna egyedül lenni. Felsóhajtott, és viszonozta ölelésem, de Ő nem ragaszkodva szorított, mint én. Nem, Zayn lágyan, védelmezőn tartott karjaiban, éreztem, hogy fáj neki az én fájdalmam.
- Maradj itt velem! - könyörögtem kritikus hangon.
- Nem megyek sehova, csak ha Te is úgy akarod. - csókolt bele hajamba, amitől megremegtem, és ismét mellkasába temettem arcom. Jó érzés volt a gondolat, hogy legalább Ő velem van.

2. fejezet.

- Srácok, nem kell ez! Nincs kedvem bulizni, és jól vagyok. Komolyan! - ellenkeztem, de tovább tuszkoltak a bejárat fele.
- Nem, nem vagy jól, Harry! Már két hónapja ki sem teszed a lábad a lakásból! - korholt Liam, és tovább tolt előre Zayn-nel egyetembe, míg Niall csak nevetett rajtunk oldalt.
- De, kiteszem a lábam. Suliba is megyek, és vásárolni is le szoktam járni.
- Ja, ha már az éhenhalás szélén állsz. - egészítette ki Zayn mondandóm, majd Niall is csatlakozott:
- És az előadásokon is csak meredsz magad elé a semmibe. Leszarod, mit magyaráz a professzor.
Mérgesen felhorkantam ezt hallva, de végtére is igazuk volt. Zayn mellettem volt, szinte minden nap nálam töltötte szabadidejét, de az első két hétben szinte hozzám is költözött. Nem bírtam egyedül maradni, de hálás voltam neki, hogy megtette ezt értem. Niall is jogosan állította, hogy nem figyelek az előadásokon, mert igaz volt. Egy szakra jártunk, ott ismerkedtem meg vele, és rendszeresen kérem el tőle jegyzeteit. Valóban teljesen máshol járok fejben. Hogy hol? Na, kettőt találhattok.
Felhagytam az ellenkezéssel, mivel az emberek furcsán kezdtek méregetni minket, és megadó sóhajjal mentem a srácok mellett a bejárat fele. Semmi kedvem nem volt szórakozni, és igencsak kritikus szemmel tekintettem az este elébe. Bent elszörnyedtem a látványtól, bár mindig ide jártunk, és ez eddig sohasem zavart. Még egész korán volt, de már most sokfele részeg testek vonaglottak, amit Ők inkább táncnak neveztek. Az arcomra egyértelműen kiültek gondolataim, amin Niall felnevetett.
- Ne nézz már így, inkább igyunk valamit! - veregetett vállba, és elindultunk mind a négyen a pult felé.
A srácok kértek nekem valamit, a nevét sem mondták meg, de ilyet eddig még nem ittam a két év alatt, amit itt lehúztunk bulizással. Egy biztos, a színe jól festett, mint a Whiskey-nek, így egyből lehúztam a pohár tartalmát, ami félig volt töltve. A srácok szeme lepetten kerekedett ki ezt látva, és hamar rá is jöttem, mi ennek az oka. A torkom végigmarta a túl erős ital, nem voltam hozzá szokva, hogy egyszerre ennyire töményet igyak, így szinte azonnal szédülni is kezdtem. Végtére is, nem volt rossz íze, de nem tudtam megállapítani mit tartalmazott pontosan. A srácok utólag elárulták, hogy Szemfényvesztő az ital neve. Mondhatom, illik hozzá. A szemembe szinte azonnal üvegesség költözött, és már homályosan is láttam pedig ez az első pohár.
De tény, hogy valóban feloldódtam, így elindultam táncolni a srácokkal. Mind azonnal lekaptak egy csinos lányt, de nekem ehhez nem volt kedvem, így maradtam ketten Zayn-nel, aki nem ment sehova, mondván, nem hagy egyedül. Régen ilyen gondunk soha nem volt, Ő mindig velem volt, és együtt táncoltunk. Imádtam, amikor hozzám simul hátulról, és jópár pohár után erősen magához vont derekamnál fogva, hogy ágyékát érezzem fenekemnél. Ilyenkor mindig szándékosan mozgatni kezdtem csípőm, hogy ingereljem, ezért a srácok már egy buli elején tudták; mi korán le fogunk lépi, és általában épp, hogy beestünk valamelyikünk lakásának ajtaján. Volt, hogy tovább már nem is jutottunk, ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, az előszobában estünk egymásnak. De ez nekem így volt tökéletes, viszont most nem akartam ebbe belegondolni, de akaratom ellenére is lepörögtek szemem előtt a képek, ahogy elbódul tőle agyam, és a vágy átveszi felettünk az irányítást.
Mélyen lehunytam a szemem, hogy elűzzem ezeket a képeket a fejemből. Sikerült is nagyjából, de valami megzavart. Idegesen szívtam magamba a levegőt, a szemem is ijedten pattant ki, mikor idegen kezeket éreztem meg csípőmön, melyek pont úgy húztak magukhoz, mint Ő, mielőtt el nem hagyott. Oldalra fordítottam a fejem, és vészesen közel kerültem egy igencsak ismerős ember arcához. Ajkaink között alig volt két centi, az Ő tekintete pedig mélyen az enyémet pásztázta. Idegesen kapkodtam a levegőt.
- Zayn... - hebegtem, és ahogy számon kiszaladó levegő bőrének üközött, beleharapott alsóajkába. 14 éves korom óta a legjobb barátom volt, de még soha nem láttam ilyennek. Élvezte, hogy ilyen közel vagyunk egymáshoz, és hogy hozzám simulhat tánc közben.
- Táncoljuk! - mosolyodott el lágyan, és mozogni kezdett a zene ritmusára, az én csípőm is húzva magával. Belementem a játékba, talán pont attól a Szemfényvesztőtől.
Eszembe jutott az a nyár, amikor találkoztunk Zayn-nel. Ő, aki elhagyott még tervben sem volt, még csak 14 voltam. Akkor ballagtam el az általános iskolából, és alig vártam a gimit. Nyáron rendszeresen jártam úszni, és akkor kezdtem rájönni, kikhez is vonzódom valójában. A nyár első hónapjában rájöttem, hogy meleg vagyok, és egy idő után már nem csak az erőnlétem javítsa miatt jártam az uszodában, hanem a pasikat nézegetni. Senkinek nem mertem elmondani, még Anyáéknak sem. Akkor már rendszeresen megfordultam Zayn után. Izmos volt, és tudtam, hogy idősebb lehet nálam, de nem sokkal. Ő is egyedül járt, mindig abban az időpontban, amibe én is. Tetszettek izmai, tetoválásai, fülbevalója, fekete haja, mely össze-visszaborzolódott vizesen, mikor megrázta a fejét egy-egy hossz után. Kifáradva huppantam le a lelátóra, hogy pihenek kicsit. Akkor jött oda hozzám, mellettem volt a cucca. Bemutatkozott, nekem pedig a torkomban dobogott a szívem. Annyira jól nézett ki...és még most is jól néz ki. Beszélgettünk ott ülve, vizesen...bár egy idő után megszáradtunk. Megtudtam, hogy ott lesz 10.-es, ahova én is járni fogok ősztől, vagyis eggyel felettem van. Meghívott szombaton egy házibuliba, amire azonnal igent mondtam. Elnevette magát, és visszaugrott a vízbe. Én is mentem, de kicsit késve, hogy alaposan szemügyre tudjam venni Őt úszás közben. Eszméletlenül jól nézett ki. És ahogy feszült a fenekén a gatya...
De aztán semmi ilyen jellegű nem lett a dologból, bár már a buliba is úgy mentem el szombaton, hogy elcsábítom. Helyette viszont legjobb barátomként fogadtam el, mivel az egész estét végigbeszéltük a bulival nem törődve. Később elárultam neki, mikor már eléggé bizalmunkba fogadtuk egymást, hogy szerintem a férfiakhoz vonzódok, amin csak nevetett, és kijelentette:
- Veled sem fogok csajozni menni, de kit érdekel?!
Olyan jól estek szavai, megértő volt, és egyáltalán nem izgatta az, aki vagyok. Így elfojtottam magamba ezt az érzelmet, és legjobb barátomként tekintettem rá. 9.-be megismerkedtem Liam-mel, aki osztálytársam lett, és vele is közeli barátok lettünk. Természetesen Zayn minden szünetben nálunk csövezett, vagy éppen én náluk, és elválaszthatatlanok lettünk. A gólyahét jópár feladatát is megúsztam hála az Ő ráhatásának. Aztán bemutatott Liam végzős évemben Neki, és attól a Szilvesztertől minden megváltozott.
Szóval tulajdonképpen 6 éve együtt vagyok Zayn-nel, és tényleg mindent meg tudok vele beszélni. Olyanok vagyunk, mint a testvérek, de most meginogtam. Testvérek nem táncolnak így, nem dörzsölik össze úgy csípőjüket, mintha egy lány állna előttük, akit egy éjszaka erejéig kinéztek maguknak.
Zayn megragadta a kezem, majd a bárhoz húzott. Nem hallottam, mit rendel, szerintem szándékosan úgy mondta a pincérnek, hogy ne tudjam. Végül meghozta az italainkat, amit Zayn elém is tolt. Ismét egy Szemfényvesztőket kaptam, míg Ő valami sokkal light-osabbat, de nem izgatott. Lehúztam ismét, jól esett végre berúgni, és elfelejteni minden gondom. Meginogtam, igen sokáig kellett helyeznem a súlypontot egyik lábamról a másikra, míg biztosan meg tudtam állni. Zayn mosolygott rajtam, majd oldalra húzott a mosdók sötét folyosójára, ahol nem mellesleg még bérelhető szobák is voltak azoknak, akik igényt tartanak rájuk, de Ő és én soha nem maradtunk itt. Egyikünket sem hajtotta a vágy, hogy olyan helyen szeretkezzünk, ahol millióan előttünk, és kitudja, mikor takarítottak. Ennél még egyikünk előszobája is jobb.
Bugyután nevettem mögötte, az arcok velem szembe elmosódtak. Ez a két ital igencsak sokat számított, pedig csak kettő volt. Megállított messze, ahol már a kutya sem jár, csupán az alkalmazottak, és a falnak tolt. A villódzó fények beszöktek a folyosó végéről, a zene itt is szólt, de ilyen távolságba már jóval tűrhetőbb volt. Mondjuk úgy, hogy beszélgetni lehetett közbe, de sugdolózni már nem nagyon.
- Miért jöttünk ide? - kérdeztem.
Hálás voltam neki, hogy testével a falnak tolt, mivel nem tudtam volna biztosan megállni két lábamon. Közel volt hozzám, túl közel, de ez abban a pillanatban nem érdekelt. Ahogy a szemembe nézett, és tekintete néha letévedt az ajkaimra is, felrémlett, régen milyen vonzónak találtam, és valóban még most is milyen kegyetlenül szexi.
Megcsókolt, amitől egy pillanatig nem fagytam le. Talán ez az alkohol hatása, ami hatalmas mennyiségben csordogált már a véremben. Akaratosan csókoltam vissza, és élveztem, hogy ezt teszi velem. Hiányzott bárki csókja, de egy idegennel képtelen lettem volna ezt végigcsinálni, mikor egy 1 hónapja vesztettem el Őt. De Zayn-nel....vele nagyon is képes voltam rá, és még élveztem is. Igen, kimondottan élveztem!
Erőteljesen löktem el magam, és minden erőm összeszedve toltam én Őt a falnak. Testünk összesimult minden létező helyen, csókom heves volt, akaratos. Kezem arcára simítottam, hogy biztosan tartsam magamnál, míg Ő a derekamnál húzott egyre közelebb magához. Ahogy ágyékunk összedörzsöltem, számba nyögött, de azonnal vissza is tértünk az eredeti elfoglaltságunkhoz. Eltávolodott, és a nyakam kezdte csókolgatni. Minden ismét homályos lett, nem álltam biztosan a lábamon. Nem volt minek nekitámasztani hátam, nem találtam biztos pontot, így oldalra dőltem, és mint a filmekben, landoltam a földön. Elkezdtem nevetni igencsak részegesen, mire Zayn csalódottan kezdett méregetni, majd egy nagy sóhaj mellett, lenyújtotta kezét. Elfogadtam, de nem tudtam felkelni, amit ismét csak mulatságosnak találtam.
- Gyere, ideje hazamennünk! Csúnyán berúgtál. - jelentette ki, majd feltámogatott állásba, és elindultunk kifele.
Utunk közben, mely a tömegen át vezetett, Zayn azt hiszem, kereste Liam-et és Niall-t, de ahogy ismerem őket, már régen lelépek egy-egy csajjal valahova. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy elhagy a szerelmem, aztán a legjobb barátommal smárolok részegen. Most, hogy így jobban belegondolok, ez tényleg teljesen rám vall.
Bevágott egy taxiba, és megadta a lakásom címét...legalábbis azt hiszem, az volt az. Már azt sem tudom, hol lakok, de Zayn még nem volt olyan részeg, így a sofőrnek is benyögte, hogy csak rosszul lettem, mikor furcsán kezdett méregetni. Hamar megérkeztünk, majd fizetés után, Zayn feltámogatott a lépcsőn az ajtó elé, mivel menni már nem nagyon tudtam. Pedig csak két olyan szart ittam, de nagyon erős lehetett, ha így kiütött. Többet ilyet sem kérek ott. Tényleg szemfényvesztő. Határozottan a falnak döntött, míg sóhajtva kezdett matatni a zsebembe a kulcsom után. Kéjesen felnevettem az érzésre, hangom részegesen csengett. Ő csak megcsóválta a fejét, majd kivette a kulcsot, mire sértődötten fontam össze magam előtt karjaimat, hogy abbahagyta cselekedetét. Ellöktem magam a faltól még mindig duzzogva, de nem nagyon jött össze, ugyanis oldalra kezdtem dőlni, de Zayn egyenesbe hozott, és betolt az ajtón. Bent Ő simán lekapta a cipőjét, de én még két lábon sem tudtam megállni, nemhogy egyen, így a fenekemre huppantam, amit ismét felettébb viccesnek találtam. Nagy nehezen lecibáltam cipőm, és oldalra löktem, majd kabátom is levettem, és a sarokba ejtettem magam mögé. Zayn felhúzott állásba, majd elindultunk engem támogatva a lépcsőn fölfelé. Lábbal lökte be a háló ajtaját, majd lelökött az ágyra. Hangos nyögéssel érkeztem meg, amitől ismét nevetni kezdtem. Az a jó a részegségben, hogy minden olyan roppantul mulatságos, mintha amúgy nem lenne az egész élet egy nagy szopás.
Zayn megállt az ágy végében, és komolyan végigmért. Én csak nevettem, majd megpróbáltam lehúzni a felsőm, hogy ne ruhában aludjak, de nem nagyon ment. Csupán csak a mellkasomig sikerült felhúzni, mivel rajta feküdtem, így nem jött feljebb. Felnéztem Zayn-re, aki beharapott alsó ajkakkal mért végig. Felkuncogtam, hiszen ismertem már ezt a tekintetet. Minden embernél egyforma.
- Segíts levenni! - kértem részegesen nevetgélve.
Azzal sem voltam tisztában, mit beszélek, de akkor jó ötletnek tűnt. Zayn csak zavartan megrázta a fejét, gondolom, sok minden kavargott a fejében. Végül egy sóhajjal elmosolyodott, és felém mászott. A csípőmre ült, majd elkezdte lehúzni pólóm, így megemeltem hátam, hogy könnyebb legyen. Beharapott ajkakkal nézett végi felsőtestemen, amitől ismét kuncogtam. Lágyan végigvezette remegő ujjait mellkasomon, majd hasamon, amitől hirtelen némultam meg. Egy határozott mozdulattal a nadrágom is lehúzta rólam, majd ismét megállt az ágy végénél.
- Aludj, Harry! - csóválta meg a fejét szomorkásan.
Lepetten toltam fel magam a könyökömre, hogy jobban rá tudjak nézni. Haloványan elmosolyodott ábrázatom látva.
- Csak, ha velem alszol. - jelentettem ki részeges vigyorral.
Kicsit gondolkozott, majd határozottan bólintott. Lekapta a pólóját, mire most én haraptam be alsóajkam, majd nadrágját is levette. Nem tehettem róla, olyan jól nézett ki, mint mikor először megláttam az uszodába.
Bedőlt mellém az ágyba, és magunkra rángatta a takarót, ami azzal járt, hogy először kirángatta alólam. Nevetve fordultam felé ettől, és lepetten tapasztaltam, milyen közel kerültünk egymáshoz. Ő is kicsit megszeppent, mikor alig pár centi volt közöttünk, majd tekintetét levezette ajkaimra. Én csak részegesen elvigyorodtam, majd megcsókoltam, és minden erőm összeszedve felé másztam. Lepetten akadt meg egy pillanatra. Remekül csókolt, majdnem olyan jól, mint Ő. De a maga módján kiválóan. Míg Ő lágyan, szerelemmel csókolt, addig Zayn vadul, szenvedéllyel. Kezeimet végigvezettem mellkasán, míg Ő a hajamba túrt, és úgy húzott közelebb magához. Élvezettel csókolt, és éreztem rajta a szeretet is, bár az inkább csak érintéséből derült ki. De ez nincs rendjén, a legjobb barátommal folytatok éppen igencsak túlfűtött csókot. Szerencsére az állapotom megoldotta a gondot, ugyanis elvesztettem egyensúlyom, és részeges nevetéssel dőltem oldalra. Ő ismét csak fájdalmasan megcsóválta a fejét, majd betolt a takaró alá, és magához húzott háttal, hogy átöleljen. Így aludtunk el én elég hamar, de Őt nem tudom. Remélem, nem volt nagyon pia szagom.

3. fejezet.

Fejfájással keltem fel reggel, képtelen voltam értelmezni, mi történt tegnap este. Csupán képek ugrottak be, de az elég volt, hogy értelmezzem, miért is keltem Zayn karjaiban. Idegesen másztam ki mellőle, és kisiettem a fürdőszobába a lehető leghalkabban.
Megmostam az arcom, és a csap szélére támaszkodtam, úgy néztem fel a tükörbe.
- Mit tettem?! - suttogtam felcsóválva.
Hogy voltam erre képes? Megcsaltam Őt....bár elhagyott, igen csúnyán. Akkor így most mégsem minősülne megcsalásnak? De én belül úgy érzem, hogy átvertem a háta mögött. De lehet Ő is egy csajjal lépett le, mert nem voltam neki elég jó. Pedig én mindig próbáltam megadni neki mindent, mind az ágyban, mind a szerelemben. Viszont, ahogy kinéztem az ajtón, az alvó Zayn-re, furcsa érzés fogott el. Mint, mikor elsőnek megláttam az uszodában vizes hajjal, szinte meztelen. Azt hiszem, hiába próbáltam kiölni magamból ezeket az érzéseket, nem sikerült. Viszont akkor most én két embert szeretek? Hisz ott van Ő, aki elhagyott, de talán visszajön hozzám, és itt van Zayn, aki szintén szeret engem, hisz tegnap este megcsókolt...többször is.
Ezen hasonló gondolatmenetek jártak a fejemben fogmosás közben. A csap fölé hajolva mostam a fogam, mikor egyszer csak két erős kéz húzott magához hasamnál fogva, és hozzám simult hátulról.
- Jó reggelt! - motyogta a fülembe reggeli rekedtes hangján.
Ijedtemben kiköptem a fogkrémet, ami így a tükrön landolt előttem. Igazán gusztusos látvány lehettem, de  jelen pillanatban ez érdekelt a legkevésbé. A szívem örültem száguldott, a frászt hozta rám. Idegesen fordultam meg, és a kezemmel próbáltam letörölni a még számon maradt fogkrémet, amit aztán alsóm hátsó részébe töröltem. Sajnos egy törölköző sem volt akkor éppen kéznél.
- Nem akartalak megijeszteni. - mosolygott rám mulatságosan, de alig bírta visszafogni nevetését.
- Basszameg! - szaladt ki a számon, majd egy törölközőt kerestem oldalt, amivel letöröltem a tükröt, de ez csak ideiglenes megoldás volt, hisz így maszatos lett. Át kell majd törölnöm tisztítószerrel is. Zayn-ből ezen a ponton kitört a nevetés, így a hasát fogva dőlt az ajtónak, hogy támaszt találjon. Morcosan néztem rá. Nem volt elég a fejfájásom, még Ő is rám hozza a frászt, aztán meg kinevet.
- Szerintem nem vicces. Nagyon fáj a fejem. - sóhajtottam meggyötörten, mire abbahagyta a nevetést, és elém állt.
- Tegnap este szépen berúgtál. - mosolygott rám, és lágyan letörölt hüvelykujjával még egy kis fogkrémet a szám széléről.
Eszméltem, és ha már a kezembe volt a törölköző, hát megtöröltem normálisan a szám. Olyan szeretettelesen nézett rám, hogy mosolyognom kellett.
- Rémlik egy-két dolog. Nagy baromságokat csináltam. - nevettem el magam a végére.
- Nem is annyira vészeseket. Nekem kimondottan tetszettek a baromságiad. - jegyezte meg huncut vigyorral, és közelebb jött hozzám.
Alig volt köztünk pár centi, és tudtam, mi lesz ebből, mégis féltem. Ez biztosan nem minősül megcsalásnak? Egészen biztos? Hisz elhagyott! Hogy minősülne annak?! Talán Zayn még el is tudná feledtetni velem Őt, és végre nem lenne annyira darabokban a szívem.
Így aztán hagytam neki, hogy ismét megcsókoljon, és nem ellenkeztem. Azonnal táncba fogtak nyelveink, és a hajába túrtam, míg Ő a hátamnál fogva húzott közelebb magához. Nem tartott olyan sokáig, mégis sokat jelentett. Most Zayn csókja is lágy volt, szeretettel teli. Vágytam arra, hogy valaki ismét karjaiban tartson, hogy ismét lágyan csókolja a szám, és biztos pontként mellettem legyen. Róla is azt hittem, hogy biztos pont lesz, de elhagyott minden szó nélkül. Már nem tudtam, kiben bízzak, viszont Zayn már minimum 6 éve mellettem van, és nem törte szét soha a bele fektetett bizalmam, így most sem volt okom kételkedni benne.
Homlokát enyémnek vetette, és tűrte, ahogy szuszogok ajkaira. Édes mosolyt villantott, el tudtam volna olvadni tőle.
- Ha tudnád, milyen régóta vágyom erre. - nevette el magát halkan, mire a szemeim kikerekedtek.
Kérdezni akartam. Nem bírtam felfogni szavai jelentését, mikor oly' egyszerűek voltak. Nem hittem el, hogy engem akart, és ez a valóság. Hisz Zayn...mindig is Zayn volt, mármint a legjobb barátom. Egy hang nem jött ki a torkomon.
Ő csak mosolygott rajtam, és lágy csókot lehelt ajkaimra, majd előkapta a neki kijelölt fogkefét a szekrényből, és fogat mosott. Itt esett le, hogy tulajdonképpen már két hónapja nálam él, így van fogkeféje is a fürdőszobámban. Teljesen összezavarodtam, minden más volt és új. Mégis ez az újdonság nem feltétlen jelentett rosszat. Hívogatott magához, hogy kóstoljak bele, és a szívem egyik fele el is fogadta volna, de a másik vadul kiabált ellene, és még mindig azt vallotta, hogy Ő visszajön hozzám hamarosan. De Ő már soha nem lesz újra enyém, ha képes volt így elhagyni. Magamra kaptam egy melegítőnadrágot, mely nagy ülepe hanyagul lógott le fenekemről, így alsóm is kivillant. Leballagtam a konyhába, és kávét kezdtem csinálni mindkettőnknek. Kipakoltam két hófehér bögrét, melyből talán még Ő is ivott, de ez már nem érdekelt. Eldöntöttem, hogy nem fogok rajta agyalni, itt van nekem Zayn.
És mintegy végszóra betoppant a konyhába, de Ő már felöltözött. Végigmért, és édesen elmosolyodott. Az elképzelésem, miszerint nem fogok Rajta agyalni, megdőlt. Ismét eszembe jutott, hogy talán ezzel megcsalom Őt, így szomorúan lehajtottam a fejem. Ezt Ő is kiszúrta, így megállt előttem, és lágyan kezei közé fogta arcom.
- Mi a baj, Hazz? - kérdezte aggódva.
Én csak megráztam a fejem, de a kedvem ennek szöges ellentétét mutatta. Így aztán Zayn is rájött, hogy hazudok.
- Miatta vagy ilyen? - kérdezte halkabban, és kereste tekintetem, amit sikeresen el is csípett.
Csak sóhajtottam, és aprót bólintottam. Nem tudom pontosan szavakkal megfogalmazni, mit érzetem akkor, de abban biztos voltam, hogy nem tehetem ezt Zayn-nel az Ő háta mögött. De azzal is tisztában voltam, hogy Ő hagyott el, és egy teljesen új életet kezdett, így aztán biztosan Ő is keres majd mást magának. Szóval nem várhatok örökké rá.
- Hazz! Louis lelépett, könnyen itt hagyott. Ha képes volt ezt megtenni egy ilyen csodás sráccal, akkor nincs miért agyalnod rajta. Nem érdemelt meg, nem tudja, mit vesztett el. Depresszióba esel egy olyan emberért, aki nem is szeretett, ha minden szó nélkül hátra tudott hagyni. Kérlek, csak engedd, hogy újra a régivé tegyelek. Csak próbálj meg szeretni, rendben? - mondta komolyan a szavakat, de a végén oly' szeretetteljesen nézett rám, hogy tudtam, Ő tényleg mellettem állna az idők végezetéig. Fájt, hogy kimondta a nevét, ez eddig tabu volt a környezetembe. Most viszont lassan kezdtem ízlelgetni ezt a nevet ismét, mint mikor találkoztunk azon a szilveszteren. Louis... Miért olyan nehéz ezt a nevet elfelejteni? Miért nem vagyok képes egyszerűen csak leporolni magam, és továbblépni? De Zayn-nek is igaza van, ez így nem mehet tovább. Ő szeret engem, most utalt rá, bár nem mondta ki. Én pedig elgondolkoztam. Fájt bevallanom...vagyis nem is önmagamnak fájt, hanem Louis emlékének, hogy én is tényleg vonzódok Zayn-hez, hisz képtelen vagyok kitörölni a szívemből, hogy Ő volt az első szerelmem, mikor megláttam az uszodába. És ez nem múlik el, csupán háttérbe tud szorulni, ugyanis ott volt Louis, akit szintén az életemnél jobban szerettem, így aztán teljesen összezavarodtam. Mi van velem? Mi van a szívemben?
- N-nem tudom...semmit nem értek, Zayn. - szegtem le a fejem, gyengének éreztem magam.
Arra vágytam, hogy valaki erősen ragadja meg a vállam, és határozottan mondja meg, mit kell tennem. De erre senki nem volt képes. A szívemben vad vihar dúlt, és én olyan voltam ebbe, mint a tengeren hánykódó hajó. Semmi beleszólásom nem volt, saját érzelmeim hullámaiba.
Zayn szomorkásan nézett rám, fájt neki, hogy nem tudok válaszolni, de láttam a szemében, megértette az okát. Nem akartam azt érzékeltetni vele, hogy nincs rá szükségem, mert nem erről volt szó. Valójában nagyon is vágytam rá, hogy valaki végre karjaiban tartson, és biztos pontként tudhassam magam mellett...én csupán még össze voltam zavarodva.
Csak fájdalmasan bólintott, és lehajtott fejjel odébb áll, hogy nyugodtan el tudjam készíteni a teát kettőnknek. Éreztem, hogy megbántottam, és ez a tudat nekem is fájt. Valóban éreztem szerelmet Zayn iránt, de a szívem másik fele még tiltakozott az újabb érzelemhullámok ellen, hisz még csak most sikerült nagyjából összeragasztani a szívem, és képtelen volt megbízni egy újabb pasiban. Beízesítettem magunknak a reggeli ébresztőnk, és felé fordultam bögrékkel a kezemben. A konyhasziget pultjánál ült, és maga elé meredt. Leültem vele szembe, de előtte még letetettem elé a gőzölgő bögrét. Ettől felnézett rám, és egy halovány, hálás mosolyt villantott.
Úgy éreztem nincs rendbe, hogy tudatlanságban hagyom, hisz nyilván millió kérdés kavarog a fejében. Nem éreztem fairnek, hogy Ő tényleg szeret engem...és fél szívemmel én is, mégis képtelen vagyok vele lenni.
- Tudod, nem arról van szó, hogy nem tudnálak szeretni. Régen szerelmes voltam beléd, ez nem múlik el, de még...még Ő is itt van a szívembe. Képtelen vagyok elfelejteni. Úgy érzem, megcsalom, ha veled vagyok...és félek is Tőled. Még csak most kezdek helyrejönni, és nem bírnám ki, ha ismét csalódnék...Keresek egy biztos pontot, de ha megtalálom, félek tőle. - magyaráztam lehajtott fejjel, és a végére érve mondandómnak megcsóváltam.
Nehéz volt ezeket elismerni így, hogy hangosan kimondtam, olyan volt, mintha elárultam volna önmagamat, és nem maradt volna büszkeségem, mégis tudtam, ezt csak az egóm miatt érzem így. Éreztem magamon égető pillantását, azt hiszem sok kérdését megválaszoltam most.
- Harry, ha ennyi a gond, akkor nincs okod félelemre. Hidd el, bennem bízhatsz. Már 6 éve melletted vagyok, soha nem hagytalak magadra. Miért gondolod, hogy ez megváltozna, ha már nem csak a barátod lennék? Szeretnélek úgy kényeztetni, mint Louis tette. Ha tudnád, mennyire féltékeny voltam minden átkozott este, mikor leléptetek egy buliból és tudtam, miért olyan sietős hazaérnetek. Mindent megadtam volna, hogy az enyém legyél. És ha tudom, hogy Louis előtt szerelemes voltál belém...mekkora marha voltam, hogy akkor nem szereztelek meg. Engedd, hogy pótoljam. Én tényleg szeretlek. - mondta, szavaira pedig felkaptam a fejem.
Féltékeny volt? Bízhatok benne? Szeret? Valóban? A szeme csillogása alátámasztotta mondandóját, és valóban nem volt okom kételkedni benne. Hisz tényleg velem van már 6 éve, még akkor is, mikor fájdalommal járt neki rám és Louis-ra nézni. Leszegtem fejem, és kicsit oldalra fordítottam. Bíznom kéne benne, és megkockáztatni egy újabb szerelmi csalódást? Ő nem hagy el, most mondta. És ha mégis? Ha megun? Vagy ha nem vagyok képes kellő képpen kezelni még? Szaggatott sóhaj szaladt ki a számon, képtelen voltam elfogadni a tényt, hogy ismét meg kéne nyílnom valakinek. Újra kitárni a szívem? És ha ismét ostrom alá vonják emiatt?
Zayn felállt, és mellém lépett, így ráemeltem tekintetem. Nyújtotta felém a kezét, amit félve ugyan, de elfogadtam, így felálltam én is. Lágyan húzott magához, és szeretetteljesen nézett a szemembe.
- Hányszor mondjam el, hogy szeretlek, hogy elhidd? - kérdezte játékosan, mire lenéztem ajkaira.
Édesen hívogattak magukhoz, vörösek voltak, akár a rózsa. Minden nő álma, és Ő pont engem választ? Zayn rohadt jó pasi, mi oka lenne mellettem letelepedni? Márpedig én nem pár hónapos kapcsolatra vágyom, hanem olyanra, aki végképp begyógyítja a sebeimet, és nem hagyja, hogy újakat szerezzek soha többé. És Ő akkor ezt ígérte nekem egyetlen pillantásával, én naiv pedig elhittem neki. Ahogy ránéztem, azt a srácot láttam, akit azon a nyáron az uszodában. Vágytam rá újra.
- Szeretlek, bízom benned, de meg kell értened, hogy a szívem fele Louis-é marad. Talán idővel ez megváltozik, nem tudom. Csak arra kérlek, hogy biztos pontként legyél a párom, és ne csak pár hónapig. - mondtam alig hallhatóan, hisz oly' közel voltunk egymáshoz.
Édes elmosolyodott, és hálásan lehunyta a szemét egy pillanatra. Láttam rajta, hogy megkönnyebbült, a mosolyából kivehető volt.
- Megígérem...ezerszer megígérem. - suttogta boldogan.
Lágyan tapasztotta ajkait enyémekre. Ezzel biztosított is, hogy minden rendben lesz, benne nem fogok csalódni. És én hittem neki. Hiba volt? Talán. De akkor jó volt hinni, hogy végre van valaki, aki szeret.

4. fejezet.

Az idő csak telt, és Zayn tényleg velem maradt még fél év után is. Boldog voltam...újra boldog, mint régen. Mindent megadott nekem, amire szükségem volt. Semmi egyébre nem vágytam, mint élni az életem, mintha mi sem történt volna. Mintha Louis egy senki lett volna az életemben 3 évig, de ezzel a lehető legnagyobbat hazudtam magamnak, ugyanis a szívem fele még mindig utána epedezett.
Liam és Niall teljesen elfelejtette, ki is volt az életem része 3 évig...legalábbis előttem nem mutatták, hogy emlékeznének rá. De ez talán csak az én érdekemben volt így. Tiszta örömből gratuláltak, mikor megtudták, hogyan is állunk Zayn-nel.
Nos, Zayn. Valóban teljes szívéből szeret, én is visszafordíthatatlanul beleszerettem, de csupán a fél szívem tudom nekiadni. Ezzel belül Ő is tisztában van, és elfogadta. Tudja, hogy Ő csakis az életem felét fogja tudni kiteljesíteni, a másik fele Louis-val távozott. Az első hónapokban még álmodoztam róla, hogy egyszer beállít rózsákkal a kezében, és a bocsánatomért esedezik térden állva, de nem fogok neki megbocsájtani. Itt hagyott minden szó nélkül, el sem köszönt. Már Zayn-t szeretem, és még ha Louis ott is fog élni bennem örökké, akkor sem mennék vissza hozzá. Átvert, és magamra hagyott, mikor szükségem lett volna rá.
- Min gondolkozol ennyire, Hazz? - kérdezte játékos hangsúllyal Zayn.
Ráemeltem a tekintetem, de a nap egyből kivakított, így homlokomhoz helyeztem kezem, hogy takarjam magam elől a fényt. A kellemes nyári levegő cirógatta szabadon lévő bőröm, melegem volt a fekete nadrágban, de nem érdekelt. Zayn lágyan mosolygott le rám. Az ölébe feküdtem a parkban egy csendes fa tövében. Messze voltunk, de néha-néha még ilyen távolságról is idehallatszott a játszótérről egy-egy játékos kiabálás. De engem egyáltalán nem zavart, élveztem az egész nyarat.
- Nem lényeg. - feleltem mosolyogva, mert tényleg nem volt az.
- Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a hétvégén a fesztiválra. - magyarázta.
- Rendben. - rántottam meg a vállam.
Egyik kezével lágyan kisöpörte a tincseket arcomból, mire még szélesebb lett mosolyom. Óvatosan benyomta a két kivillanó gödröcském, tudtam, imádja őket.
- Akarunk menni valamerre a nyáron? - kérdeztem a szemébe nézve.
Elgondolkozott, majd megrántotta a vállát vigyorogva, jelezve, hogy még nem tudja, majd ahogy alakul. Niall mondta, hogy tanulnom kéne a nyár végén, hogy ne azzal kezdjem a sulit vizsgák miatt, de eszem ágába sem volt tanulni nyáron. Sikeresen harmadéves leszek ősztől, de nem sikerült volna, ha nincs mellettem Zayn. Segített tanulni, és ösztönzött, hogy haladjak, pedig tudtam, neki is készülnie kellett volna vizsgáira. Helyette inkább velem tanult, és akárhogy próbáltam hazaküldeni, hogy most már Ő is haladjon a tételeivel, nem ment el. De én ennek csak örültem, viszont kicsit bűntudatom is volt. Aztán még jobb eredményeket ért el, mint én, nem tudom, hogy csinálta, de büszke voltam rá. Oltári nagy szerencsém van Zayn-nel, vajon hogyan sikerült elérnem, hogy ilyen csodás férfit tudhassak magam mellett?
- Elmondod nekem, miért álltál le aznap beszélgetni velem az uszodában? - kérdeztem óvatosan.
Huncut vigyor jelent meg arcán, és elmosolyodott az emléken. Vajon Ő is annyit agyal azon a napon, mint én?
- Minden nap láttalak, kiszúrtam, hogy egyfolytában engem bámulsz. Azt is láttam, hogy pár pasit igencsak megnézel, olyan kis tudatlan voltál. - elpirultam. Valóban ilyen feltűnő lett volna? - Kezdett derengeni, hogy valami nincs rendben veled, és emlékszem, igencsak zavart, hogy engem ennyire vonzónak találsz. Aznap oda akartam menni a cuccomhoz, és mellette ültél. Szólni akartam, hogy ne bámulj már, de amikor oda fordultam egy ijedt kisfiút láttam, aki azt sem tudja, mi folyik körülötte. - mosolyodott el az emlékeken, és lágyan megcirógatta az arcom. - Megsajnáltam azt az ártatlan szempárt, és úgy döntöttem, meg akarom ismerni. Tetszett a kisugárzásod, és szerettem volna, ha nem vagy ilyen elveszett. Ezért hívtalak el abba a buliba. Őszintén szólva, azt hittem, nem jössz el, így aztán én lepődtem meg a legjobban, amikor beállítottál, de örültem neki. Láttam, hogy senkit nem ismersz, és nem érzed jól magad, fel akartalak dobni, így csapódtam beszélgetni. A többi pedig jött magától, amikor rájöttem, hogy nem is vagy Te olyan rossz arc, amilyennek hittem, és nagyon rendes, jó fej srác vagy. - mosolygott rám.
Barna szemei magával ragadtak, olyan csodás nagy íriszeket örökölt. Irigy voltam rá miattuk, meleg pillantása sokszor segített már ki a szomorúságból. Aranyos volt a története, de igencsak kínos. Tény, hogy kicsit össze voltam zavarodva, de nem hittem, hogy ez ennyire látszik. Kínosan éreztem magam.
- Akkor már hamarabb tudtad, hogy meleg vagyok? - kérdetem óvatosan.
- Sejtettem. - bólintott hozzá egyet.
Még jobban elpirultam, így megcsípte az arcom, amitől ijedten ugrottam meg, majd mindketten elnevettük magunkat. Remek feszültségoldás volt, és most igazán jól jött. Utáltam kínos helyzetbe kerülni, éppen ezért soha nem hazudtam, és nem is beszéltem sokat magamról, ha olyan társaságba voltam, ahol nem voltam biztos az emberek személyiségében.
Kicsit elkomolyodott, és oldalra fordította a fejét. Egy pillanatra lehunyta a szemét, és bár nem kértem, hogy folytassa a történetet, nem volt ellenemre, mikor mégis megtette. Érdekelt, mi játszódott le benne.
- A testvéremmé váltál, szerettem veletek lenni Liam-mel, de főleg Veled. Aztán hidegzuhanyként ért a felismerés, mikor Szilveszter reggel egy ismeretlen sráccal jöttél le reggelizni. Egész este kerestelek, nem tudtam, hol vagy, és aggódtam érted. A szobádban sem találtalak, és féltem, hogy bajod esik, aztán Liam mondta, hogy leléptél valakivel. Akkor jót kuncogtam magamba, hogy én csajokat szedek fel egy éjszakára, Te pedig pasikat. Aztán mikor reggel megláttam, hogy ebből nem csak egy éjszaka lesz, teljesen megsemmisültem. Úgy éreztem, az az idegen srác, akivel még csak fél napja találkoztatok, elvesz tőlem, aki már évek óta a testvéred. De ezt nem mutattam, mert tudtam, talán éppen ezzel teszek tönkre mindent. Tudod, nagyon fájt, amikor láttalak titeket egymásnak esni egy-egy buliban, és utána sietősen távoztatok. - simította meg arcom fájdalmas mosollyal. - Aztán szépen lassan rájöttem, hogy nem azzal van a gondom, hogy mint legjobb barát vesz el tőlem, mert nem tette azt. Sokkal inkább az zavart, hogy mint szeretőt vesz el tőlem. Azt éreztem, hogy én akarok az lenni, akit olyan szenvedéllyel csókolsz, mint még én senkit soha. De nem tehettem semmit, csak csendben tűrtem. Eljátszottam az esélyem, a gimi alatt lett volna alkalmam megszerezni, de nem jöttem rá. De a testvérem nem akartam elveszteni, így aztán azért legalább küzdöttem, ha már a szerelmem nem lehetsz...mostanáig. - mosolygott rám szeretetteljesen.
Én is vigyorogtam, ez nagyon aranyos. Bár még fel kellett fognom, hogy tulajdonképpen két pasi is engem akart, akikért minden lány megveszne, de hízelgő volt a maga módján. Felemeltem a kezem, mellyel eddig a napot takartam el, és arcára simítottam. Lehúztam magamhoz egy csókra. Lágyan találkoztak ajkaink, mennyei mámorral érintkeztek. Imádtam ezt az érzést, Zayn csókja azonnal beragyogta a napom, lényegtelen, milyen rossz kedvem volt éppen.
- Azon a nyáron tényleg szerelmes voltam beléd. Aztán rájöttem, hogy ebből nem lehet semmi, és elnyomtam magamba. Aztán jött Louis, és minden megváltozott. De még mindig bennem van ez az érzés, úgy tűnik, nem sikerült elég jól elnyomnom. - motyogtam, mikor eltávolodott, és kiegyenesedett.
Szélesen elmosolyodott, meleg tekintete ismét melengette szívem. Jól éreztem magam Zayn mellett, soha nem akartam, hogy a vele töltött percek elmúljanak, és kárba vesszenek.
***
- Gyerünk Hazz, még a 15. tételt mondd meg, aztán végeztünk! - mosolygott rám ösztönzőn a nappaliba.
Mély sóhajjal lehunytam a szemem, hogy összeszedjem a gondolataimat. Széles mosoly kúszott arcomra, mikor rájöttem, melyik is az, és belekezdtem. Egyik szavam követte a másik, mígnem a végtelennek tűnő tétel végére értem, és elégedett vigyorral nyugtáztam, hogy végeztünk.
Az utolsó évem kezdem az egyetemen, hihetetlen, milyen hamar elrepült ez az 5 év visszatekintve. A nyitóvizsgáimra készülök, ahogy Zayn-nek is kéne, de már megtanultam, hogy Ő úgyis jobbat fog írni, mint én pedig csak elolvassa. Mindig is irigyeltem tőle a memóriáját, de elmondása szerint egy hét múlva már nem tudná elmondani a tételeket. Hát nem is az a lényeg, hanem, hogy a vizsgán sikerüljön. És neki mindig jól megy, bezzeg nekem magolnom kell, de ebben szívesen segít, már majdnem 3 éve.
- Kész vagyunk! - mosolygott rám édesen, és az ágy sarkába dobta a füzetet.
Megkönnyebbülve felsóhajtottam, és szélesen elmosolyodtam. Huncut vigyort villantott, és eldöntött az ágyon. A szívem hevesebben kezdett verni már csak a gondolattól is, hogy mi fog következni. Fölöttem tartotta magát, olyan tökéletes volt. Lágyan csókolt meg, de ez szépen kikerekedett egy vad csatává. Szenvedéllyel, kíméletlenül téptük egymás ajkát, vándorló kezeink felfűtötték másik testét. Egyre kevesebb ruha maradt, amitől még jobban fokozódott az intenzív érzés, mely mindkettőnkben egyre nagyobbra nőt...és mindkettőnk gatyájában. Szerettem Zayn-t, bíztam benne, hogy Ő már nem ver át, jobban szeretett, mint bármit ezen a földön, és ezzel én is így voltam. És már csak egy egészen apró százaléka szívemnek vágyott vissza Louis-hoz, épphogy 10%, talán még annyi sem. Zayn majdnem minden sebemet begyógyította, annál a pár mélynél pedig, ami még maradt, jó úton haladt a forradás felé. Nyögéssel könyörögtem neki minden egyes érintésénél, és mozdulatánál még többért, amit meg is kaptam, de nem volt elég. Túlfűtött a szenvedély, nem tudtam parancsolni önmagamnak. Az izzadtság gyöngyözött homlokunkon, testem kiabált Zayn-ért, aki minden alkalmat kihasznált testem felfedezéséhez. Imádtam vele szeretkezni, megvolt benne az a vadság, amire mindig is vágytam. Nem is gondoltam arra, Louis-tól is mennyi mindent kaptam. Addig űzzük csodás elfoglaltságunk, míg testünk végleg átadta magát az élvezetnek, mely hullámokba söpört végig mindkettőnkön. Mellkasom megemelkedve övének nyomódott, de ez mindig is így volt tökéletes, Ő pedig védelmezőn magasodott fölém, miközben a nevem ismételgette. Imádtam, mikor nevem különböző változatai csúsznak ki rózsaszín ajkai között. Nem vágytam többre, mint Ő maga, és ezt meg is kaptam.

5. fejezet.

- Szerintem azt nem úgy kell, Harry! - nevetett rám Zayn, és kivette a kezemből az ollót.
- Ne viccelj, hát akkor hogyan lesz kör alakja? - kérdeztem nevetve, és az olló után nyúltam, de távol tartotta tőlem, így nem értem el.
Sikeresen megcsináltuk a kezdővizsgáinkat, és mint mindig, Zayn-nek most is jobban sikerült, de nem érdekelt. Büszke voltam rá, hogy ennyire ügyes, ráadásul nehezebb szakon is van, mint én. Elvállaltam, hogy megcsinálom a gólyáknak ezt a bugyuta plakátot a fogadáshoz, és Zayn persze segített nekem itthon. Közben persze jókat nevettünk, és már három órája ezzel szenvedtünk, de alig haladtunk valamit, mert a bolondozás természetesen érdekesebb volt. És én mondom magam 22 évesnek? De mellette soha nem fogok felnőni, örökké gyerekek maradunk.
- Ollóval, de nekünk kör kell, és nem cikcakk. - nevetett, és pillanatok alatt kivágta a képet csodásan, míg az én szenvedéseimből tényleg hullámos vonal lett.
Nevetve kaptam ki a kezéből a képet, és felragasztottam.
- Felvágós. - nyújtottam rá a nyelvem, amitől Ő is felnevetett, és magához rántott, így rádőltem a kanapén.
Elkezdett csikizni, tudta, hogy nem tudok ellenállni semmivel. Egyszerűen hihetetlenül csikis vagyok a hasamon, a nyakamon, a lábamon, mindenhol.
- Ne, Zayn! - nevettem, már a könnyem is folyt.
Rugdalóztam, de csak nem engedett. Már fájt a hasam a nevetéstől, és ruhám is össze-visszaállt, de nem érdekelte.
- Mondd, hogy szeretsz! - szólt rám.
Összeszorítottam a szám. Szerettem, de nem akartam engedni neki, és ezt Ő is tudta nagyon jól, így még jobban rákapcsolt.
- Jól van! Szeretlek! Mindennél jobban! Szeretlek, Te idióta! - kiabáltam nevetve, és tovább rugdalóztam.
Elengedett, és nevetve húzott fel ülésbe. Lágyan érintette össze ajkainkat, míg én csupán élveztem nyelve minden egyes mozdulatát. Gyengéd volt, mintha csak porcelánból lennék, de ezt már megszoktam.
De a csengő fülsüketítő hangjára idegesen rezzentem össze, és sóhajtva keltem fel, hogy ajtót nyitok. Természetesen Ő is jött velem, szinte már nálam élt. Mi már túlléptünk azon a szinten, hogy éppen csak egy fogkefe kerül a fürdőszobámba, de még ott sem tartottunk, hogy végleg hozzám költözzön. Csupán a tisztálkodási cuccai voltak itt, és jópár ruhája...a kedvenc bögréjéről nem is beszélve.
Kinyitottam az ajtó, és egy olyan nő állt benne, akit már nagyon régen nem láttam. Vonásai idősebbek lettek, mégis ugyanolyan volt, mint 3 éve. Lepetten kerekedett ki a szemem, de Ő csupán fájdalmas pillantással illetett.
- Jay? - kérdeztem ledöbbenve.
- Szia Harry. - mosolygott rám haloványan.
A szemében fájdalom és szomorúság égett, amit nem tudtam hova tenni. Csak meredtem rá, nem tudtam, hogyan jött vissza, de legfőképpen, miért. Végül kapcsoltam, hogy be kéne engednem, mégsem ácsoroghat a verandán, így kitártam előtte az ajtót, és betessékeltem, de túlságosan is meglepett voltam ahhoz, hogy szóljak bármit is. Levette a cipőjét és kabátját, majd beinvitáltam a nappaliba. Letelepedtünk a kanapéra, és kedvesen mosolyogtam rá, de Ő csak fájdalmasan nézett rám. Szemei alatt fel véltem fedezni a sírás halovány karikáit, bár próbálta elnyomni sminkkel. Semmit nem értetem, de minden felrémlett bennem. Emlékeztem, hogyan izgultam, mikor Louis elvitt bemutatni a családjának. Akkor láttam először Jay-t, mégis olyan közvetlen volt velem. Egyből megölelt, és megengedte, hogy tegezzem. Szinte azonnal családjába fogadott, és úgy kezelt, mintha én is a fia lennék. Örült, hogy Louis végre megtalálta azt, akit igazán szeretett. És ezzel együtt azok is beugrottak, amiket el akartam felejteni Zayn mellett. Minden egyes Louis-val töltött pillanat, melyet minden erőmmel próbáltam kitörölni elmémből, most felrémlett, és nem hagyott nyugodni.
- Hogyhogy itt vagy, Jay? - kérdeztem óvatosan.
Nem akartam egyből arra kitérni, mekkora szemét fia van, hogy minden szó nélkül magamra hagyott, és ugyan mi oka volt erre?! Ő csak szomorkásan nézett rám, szemébe ismét könnyek gyűltek. Zayn is zavartan nézett rám mellettem, nem értettünk semmit. Nagyot sóhajtott, és belekezdett, de itt már kerülte tekintetünk. A szőnyeg bojtjai érdekesebbé váltak számára.
- Harry, borzalmas dolog miatt jöttem hozzád. - kezdett bele halkabban, mire idegesen néztem rá. Csak nem Louis-val történt valami? - Louis...Louis...meghalt. - csuklott el a hangja a végére.
Felnézett rám, a szeméből kicsordult pár könnycsepp. Teljesen lefagytam, hirtelen fel sem tudtam fogni szavait. Értettem, mi a halál, mégsem tudtam értelmezni, hogy ez egy olyan emberrel történhet meg, mint Louis. Hogyan? Miért? Mikor? Merültek fel bennem a kérdések, de képtelen voltam egy szót is kinyögni. Arcomon végigfolyt egy forró csepp. Még mindig nem fogtam fel igazán, de a szívem nagyon is értette, hisz az egykori lakóját vesztette el végleg.
- H-hogyan? - kérdeztem suttogva, de mind meghallották.
Zayn maga elé meredt, nem tudtam mi járhat a fejében, de látszólag Ő is nagyon meglepődött. Jay erőt vett magán, és beszélni kezdett, bár remegő hangon, de ez nem volt lényeg akkor.
- Nem mondhatok semmit. Ő kérte, hogy egy szót se szóljak neked, majd Ő tudatja veled. Csak annyit kért, hogy ezt adjam oda, és hívjalak meg a temetésre. - tett le az asztalra egy normálméretű borítékot, melyet igencsak kinyomott tartalma, majd egy gravírozottat is mellé csúsztatott, ami gondolom, a temetésre szólt.
Fel sem tudtam fogni, mi történt, csak meredtem magam elé. Miért kérte ezt? Mit akar elmondani nekem Ő maga levélben? Jay semmit nem szólt tovább, csupán felállt, amitől eszméltem, és én is így tettem, ahogy Zayn is. Hozzám jött, és ölelő karjaiba vont, melyek most nagyon jól estek.
- Szeretett téged. Mindent érted tett. Olvasd el, és megérted. Ha szeretnél eljönni, a borítékban van cím is. - motyogta a nyakamba, majd egy lágy csókot lehelt arcomra.
Itt kitört belőlem minden. Könnyeim egymás után törtek elő, nem tudtam Őket meggátolni. Elengedett, így egyedül éreztem magam, és a kanapéra rogytam. Csak bámultam magam elé, és a fejem ráztam. Ez nem történhet meg! Nem vele! Zayn udvariasan kikísérte Jay-t, mikor látta, én képtelen vagyok rá, de a nő szeretne indulni. Kezeimbe temettem arcom, semmit nem értettem, de tudtam, hamarosan minden tiszta lesz, csupán el kéne olvasnom azt a levelet. A gond az volt, hogy valahogy nem engedelmeskedett nekem kezem, és nem akarta elvenni, és kinyitni. Zayn visszajött hozzám, és lágyan magához vont, így mellkasába sírtam ki magam. Lágyan dörzsölgette hátam, bár tudtam, rosszul esik neki, hogy ennyire fáj Louis levesztése.
- Csinálok teát, rendben? - kérdezte lágyan, mikor úgy gondolta, jobb, ha magamra hagy.
Hálásan bólintottam, jól gondolta, hogy szükségem van a magányra, hogy mindent rendbe tegyek magamba.
Erőt vettem magamon, és a borítékhoz nyúltam, ami előttem pihent az asztalon. A külsején igényes betűkkel a "Harry" név szerepelt. Megismertem ezt az írást, ez az Ő írása. Megtöröltem a szemem, hisz homályos látással nem igazán megyek sokra, majd kinyitottam. Vastag levél volt belehajtva, kivettem két lapot, melyek össze voltak tűzve a bal, felső sarokban. Mély levegőt vettem, és hozzákezdtem. Meg akartam érteni, mi folyik körülöttem.
"Drága, Harry!
Ha ezt olvasod, akkor Én már nem vagyok köztetek. Remélem, minél később kerül erre sor, de érzem, hogy a napokban meg fogod kapni ezt a levelet.
Tudom, hogy nagyon szeretnéd megérteni, mi is folyik körülötted. Tudnod kell, hogy szerettelek, mikor Aznap elhagytalak, és utána is minden átkozott nap rád gondoltam, de kénytelen voltam elmenni. Nem hagyhattam, hogy láss, amint egyre csak rosszabbul és rosszabbul leszek. Mielőtt elmentem, kb. másfél hónappal véradásra mentem. Talán még emlékszel is rá, mivel nevettünk rajta, hogy félsz a tűtől, és ezért nem adsz vért soha. Emlékszem, azt mondtad, hős vagyok, amiért hajlandó vagyok saját magamból odaadni egy darabot más embernek. Sajnos nem voltam az. Nem fogadták el a vérem, mert nem volt megfelelő a vizsgálaton. Továbbküldtek részleges vérvizsgálatra, ahol kiderült, hogy rákos vagyok. Előrehaladott állapotba voltam már elve, így semmi esélyem nem volt. Nem akartam, hogy lásd, ahogy szépen lassan leépülök, és szenvedek a kezelésektől, hisz mindketten tudjuk, mivel jár ez az egész. Teljesen kifordultam önmagamból, és még ha támogattál is volna, akkor sem akartam, hogy úgy emlékezz rám, mint egy nyomorékra. Így aztán nem volt jobb ötletem, mint elköltözni, és természetesen Anyáék jöttek velem. Nem mentünk messzire, csupán a szomszédos városba. Nem tudtam tőled tartósan távol lenni. Ha tudnád, hányszor mentem vissza, és lestelek meg, amint kijössz az egyetemről, vagy hazamész. Láttam, hogy eleinte teljesen ki voltál bukva. Aztán azt is láttam, hogy Zayn-nel hogyan álltok. Tudd, hogy egyáltalán nem haragudtam, amiért összejöttetek. Tény, hogy kicsit rosszul esett, hisz tudtam, én is csókolhatnám szád, de örültem, hogy boldog vagy, és teljes életet élhetsz nélkülem. Biztos vagyok benne, hogy Zayn vigyázni fog rád, láttam, hogyan néz rád néha. Sejtettem, hogy szeret.
És mikor egyszer felém fordultál, és nevettél, bár nem rám, mégis felém, akkor úgy éreztem, van miért élnem, és tovább küzdenem. Pár pillanatra rám néztél, bár nem is figyeltél arra, kik állnak tőled távolabb, beszélgettél a srácokkal, de amúgy sem ismertél volna meg kopaszon, sapkában.
Emlékszel, hogy utáltam a sapkát? Télen sem vettem fel soha, de Te mindig a fejembe húztad azt mondogatva; "Meg fogsz fázni, és akkor majd ápolgathatlak!". Most pedig kénytelen vagyok sapkát hordani, és mennyire vágyom rá, hogy Te húzd a fejemre, mint régen?!
Tudod, hogy soha nem voltam a szavak embere, mindig nehezen sikerült kifejeznem magam, kivéve, ha viccről volt szó, mert abban nem ismertem lehetetlent. Így aztán most igencsak nehéz megírni ezt a levelet neked. A kezem is remeg, azt mondják ez az egyik tünet, de kétlem, hogy attól lenne. Pusztán az elkeseredettségtől van, hogy többé már nem láthatlak, nem csókolhatlak, nem kényeztethetlek. Pedig tisztába vagyok vele, hogy Te is emlékszel, mennyi titkot rejt Te vagy azén lakásom hálója, nappalija, konyhája, vagy éppen előszobája egy-egy vad buli után. Emlékszem, egyszer azért ragadtunk le a nappalidban, mert felbuktunk a lábadban. De jót nevettem akkor magunkon, de részben csak kínomban, hisz bevertem a vállam, és Te is rám estél. De örültem, hogy én sérültem meg, és nem Te. Emlékszel erre?
És arra, amikor elmentünk az uszodába, és elcsúsztál? Akkor is milyen jót nevettem rajtad, de utána belelöktél a medencébe. Tudom, hogy akaratlanul is elneveted magad, mikor ezt olvasod, és éppen ez a célom. Nem akarom, hogy szomorkodj miattam.
És az rémlik, mikor találkoztunk? Soha nem mondtam el részletesen, mit éreztem akkor, pedig Te kérdezted. Mindig csak azt feleltem, hogy azt, amit most, szerelmet, de most leírom neked részletesen. Amikor Liam megragadta a karom, és azt mondta, bemutat valakinek, arra gondoltam, hogy megint egy ismeretlen arc, akivel az életben nem találkozom többet. Nem értettem mi értelme van, mindenkinek bemutatkoznom, mikor úgysem látom többé. Aztán egy göndör hajú, zöld szemű angyal elé vezetett, akiről nem tudtam levenni a szemem. Eldöntöttem, hogy megszerezlek magamnak. Azelőtt még soha nem éreztem ekkora vágyat férfi iránt, pedig tudtam, hogy biszex vagyok. És meg is kaptalak. Édes Istenem, és az az éjszaka! Tudod, néha mostanában azzal álmodok, és akaratlanul is kiver a víz, míg fel nem riadok, és rá nem jövök, hogy egyedül alszok egy hatalmas ágyban, nélküled. És én voltam a világ legboldogabb embere, mikor Te is úgy döntöttél, velem maradsz.
Azt hittem, ez az egész köztünk örökké fog tartani, hogy mi leszünk az a bizonyos pár, amelyről minden mese ír, és minden film szól, de egy idióta betegség mindent tönkretett. Csak annyit kérek tőled, hogy úgy emlékezz rám, mint az a srác, akivel ezt a sok marhaságot elkövetted. Ezért sem akartam, hogy láss olyan állapotban, mint amiben ezt a levelet írom. Az nem én lennék...külsőre biztosan nem. De szerintem belsőre sem. Tudod, az emberek azt mondják, hogy egy ilyen halálos betegség még inkább előhozza az egyéniséged, hogy jobban ki tudd használni a hátralevő időt. Én nem így érzem. Szerintem az én lelkem elvette, üresnek érzem magam. Megöl a tudat, hogy nem vagy velem, és már nem is leszel soha. Azelőtti napon, mikor elköltöztem, tudtam, hogy másnap elmegyek. És emlékszel, milyen édes csókot váltottunk? Az volt az utolsó...
Tudom, hogy szeretsz még most is, bár már biztosan nem teljes szívből. A szíved háromnegyede már Zayn-é, és ettől boldog vagyok, mert tudom, hogy Ő megadhatja neked mindazt, amire én képtelen voltam ott kezdve, hogy veled marad örökké.
Nem szeretném, hogy haragudj rám, pedig tudom, hogy azt tetted, mikor elhagytalak. Ez a tudat fájt, de tudtam, hogy idővel megbékélsz, és nem úgy nézel rám, mint az, aki összetört és a földbe tiport vagy esetleg lelépett mással a hátad mögött 3 év után. De most már tudod, mi okom volt ezt tenni, és remélem, megérted.
De tudnod kell, hogy azokon a napokon, mikor szenvedtem a kezelések miatt, és önszántamból meg akartam halni, mert már semmilyen reményt nem éreztem, akkor a Te képed és emléked tartott életben. Ha éppen nem ülhettem autóba, (ami az utóbbi másfél évben már ki volt zárva) akkor a képeket nézegettem, melyeken veled vagyok, és milyen boldogok voltunk. Az egyetlen dolog, amiért viseltem ezt az egészet, a remény, hogy egy nap majd ismét egészséges leszek, és újra eléd állhatok, de már biztosan érzem, ez nem fog bekövetkezni. Hogy miért vagyok benne ilyen biztos? Mert az orvos azt mondta, nem kell tovább kezelésre járnom. Ez azt jelenti, hogy fölösleges, bár ezt nem mondta ki így a szemembe. Borzalmas érzés úgy végigmenni az utcán, hogy látod az emberekben az életet, és bár Ők nem látják rajtad, ha ügyesen el tudod takarni, de Te tudod magadról, hogy talán egy hét múlva már nem sétálsz itt...talán már holnap sem.
Így aztán érzem, hogy most kell megírnom ezt neked, és tudatnom veled mindent. Tudom, hogy kismillió dolog van még, amit el kéne mondanom, de semmi egyéb nem jut eszembe. Azt akarom befejezés képpen leírni neked, hogy tudd, én mindig is szerettelek, és szeretni is foglak, lényegtelen életben vagyok-e még. Talán erről soha nem esett szó köztünk, de én hiszek az újraszületésben, szóval talán, majd egy másik életben ismét találkozunk, és minden sokkal jobban fog alakulni. De ez ebben az életben már nem valószínű, hogy meg fog történni, így tudnod kell, hogy mindig melletted leszek. Ha lehunyod a szemem, rád mosolygok, ha nevetsz, veled nevetek, és ha sírsz veled sírok. Épp ezért kérlek, hogy ne sírj sokat, mert tudod, hogy utálok szomorúnak lenni, és téged is annak látni. Ha este lefekszel az ágyba, és Zayn átölel hátulról, én elölről húzlak magamhoz. Mindig melletted maradok, és örökké szeretni foglak.
                                                                                  Milliószor csókol
                                                                                                          a Te mosolygós Louis-d"
Az alján a kis dátum azt mutatta, ezt két hete írta. Képtelen voltam bármit is tenni vagy mondani erre. Minden, amit leírt olyan szürreális. Nem hittem a saját szememnek, pedig ilyennel soha nem viccelne egy ember sem. Louis rákos volt. Hogy nem vettem észre, hogy valami nincs rendben? Hogy lehettem ekkora idióta? Mellette maradtam volna, ápolgattam volna, még ha csak 3 évig is. Hogy nem ismertem meg, mikor ott állt tőlem nem messze, és még felé is néztem? A föld alá kívántam saját magam, és én még utáltam Őt, amiért lelépett. Mindent azért tett, mert én voltam a legfontosabb neki, és nem akarta, hogy rosszul emlékezzek rá. Pontosan úgy fogok emlékezni rá, mint aznap, mikor utoljára csókoltam meg, bár erről fogalmam sem volt. Az iránta érzett szerelmem soha nem fog megváltozni, maximum csak háttérbe szorul, mint Zayn-é anno. A lap erőtlenül esett ki kezem közül, így az asztalra hullott. Hátradőltem a kanapén, hátraszegtem a fejem, és tűrtem, ahogy könnyeim égetik arcom. Fejem teljesen üres volt, ahogy a mellkasom is, nem akartam semmire sem gondolni, egy dolog mégis óriás betűkkel villogott a szemem előtt: ELVESZTETTEM ŐT ÖRÖKRE!

6. fejezet.

Tisztában voltam vele, hogy amit teszek, az csak nehezebbé fogja tenni a felejtést, de kötelességemnek éreztem jelen lenni. Hisz Louis is kérte, és Jay is részben emiatt jött ide. Arról nem is beszélve, hogy tartozom ennyivel neki...már csak az emlékének is. Reméltem, hogy boldog ott, ahol most van, bár az Ő elvei szerint most éppen egy új testben kezd új életet. Megigazítottam az öltönyöm, és kiszálltam a kocsiból Zayn-nel egyetemben. Természetesen elkísért, de a srácok már nem jöttek velünk. Pedig joguk lett volna itt lenni, viszont elmondásuk szerint nem akarnak belerondítani egy családias dologba. Lomha léptekkel indultam meg a számomra ismeretlen ház felé. Itt lakott Louis 3 évig a családjával, és sok borzalmas dolgon ment keresztül nélkülem, de Ő így látta helyesnek, így nem szállhattam vitába egyetlen döntésével sem...most már pláne nem.
- Harry! - mosolygott rám haloványan Jay, mikor ajtót nyitott, és betessékelt minket.
Fájt látnom, hogy az egész család gyászol. Borzalmas volt ránézni az alig 10 éves ikrekre, ahogy talpig feketében ácsorognak. Még fel sem fogták teljesen, ez mit is jelent. Lottie szemei pirosak voltak, teljesen kisírta őket, de sminkkel próbálta eltakarni a nyomokat, míg Fizzy-t sehol nem láttam. Egyesével megöleltem őket, és részvétet nyilvánítottam, de Ők is hasonlóképpen tették, hisz tudták, ugyanannyira szerettük Louis-t, csupán más módon. Zayn szintén mindenkit megölelt, és őszinte részvétét fejezte ki.
- Édesem, meg szeretnéd nézni Louis szobáját? - kérdezte óvatosan Jay, és kisimított egy tincset homlokomból.
- A-az jó lenne. - feleltem halkan, és fájdalmasan elmosolyodtam.
Ő csak intett, hogy kövessem, és felvezetett az emeltre. Egy ajtó előtt megálltunk, ahol megölelt, majd magamra hagyott. Fel sem fogtam még, mire is vállalkoztam, de valóban kíváncsi voltam Louis itteni életére. Mély levegőt vettem, és benyitottam a szobába. Friss levegő volt bent, valaki nemrég szellőztethetett. A falak narancssárgák voltak, a bútorok sötétbarnák. Meleg, megnyugtató hatása volt a szobának. Az ágyán különféle alakzatú, selymes díszpárnák hevertek, az éjjeliszekrényen és a polcokon tömegesen hevertek a könyvek egymás hegyén-hátán. Tudtam, hogy szeret olvasni, de hogy ennyire? Felvettem egyet az éjjeli szekrényéről, hogy megnézzem, mit olvasott elalvás előtt. A címe "A világ rák nélkül" volt, egy bizonyos G. Edward Griffin-től. A szívem összeszorult, így gyorsan le is tettem, még mielőtt elsírnám magam. Egy másik könyvet vettem a kezembe e mellől, hátha az kicsit megnyugtat. Ez A.-C. Hensher-től volt a "Meleg vér". Már a címéből rájöttem, miről szól, és ez még nagyobbat roppantott szívemen. Egy könnycsepp futott le az arcomon, de letöröltem, még mielőtt levethette volna magát a mélységbe. Nem akartam egy könnyemmel se bemocskolni tökéletes szobáját.
Tovább mentem az íróasztalához, mely üresen állt, a fölötte lévő polc viszont tele volt képekkel rólunk. Mindegyiken vidámak voltunk, és nevettünk, vagy éppen csókolóztunk. Azt sem tudom, már mikor és ki készítette ezeket, de egyértelműen fontosak voltak neki. Az egyik képen át volt húzva egy "x"-szel az Ő feje, amin azonnal meg is akadt a szemem. Kezembe vettem, és alaposan végigmértem. Kicsúsztattam a fotót a keretből, éreztem, hogy lesz valami írva a hátuljára. Nem értettem, mi oka lett volna lehúznia magát mellőlem. "Utálom magam!" ez szerepelt a hátulján. Ismét kicsordult egy könnycseppem, de ezt sem hagytam lecseppenni. Fájt, hogy ilyeneket gondolt magáról. Erős vágyat éreztem, hogy lehúzzam, és odaírjam: "Pedig Te vagy a legcsodásabb ember a világon", de nem mocskolhattam be az Ő tárgyait. Egyszerűen nem ment.
Visszahelyeztem pont úgy, ahogy eredetileg találtam rá, majd a szekrényéhez mentem. A szoba igencsak szegényesen volt berendezve, mintha tudta volna, hogy nem fog itt lakni sok ideig. Kinyitottam szekrényének ajtaját, és megcsapott az Ő saját illata. Az az illat, melyet 3 éve nem érezhettem, és már nem is fogok soha. Ismét cseppek folytak le arcomon, de szokott módon félbevágtam útjuk. Imádtam az illatát, emlékszem, hányszor altatott el ez este. Csupán az Ő illata, melyet semmilyen mosópor vagy tusfürdő nem tudott eredményezni. Egyszerűen lágy bőréből áradt, nekem pedig ez volt a kedvenc parfümöm.
- Harry. - mondta halkan egy hang az ajtóból.
Kérdőn fordultam oda. Lottie állt benne, észre sem vettem, mikor nyitotta ki. Becsuktam a szekrényt, és próbáltam tűrhető ábrázatot magamra erőltetni, de könnyeimtől piros volt szemem, és ezzel tisztában voltam. Mellém jött, és komolyan felnézett a szemembe.
- Louis minden este írt, és egyszer megkérdeztem, mi az. Azt felelte, Napló, hogy mindenki tudja, mit élt át. Erre azt mondtam, hogy "De hát egy Napló éppen azért van, hogy senki ne olvassa el." Felnevetett, még akkor is nevetett. - mosolyodott el haloványan az emléken. - Aztán azt felelte, hogy ezt bárki elolvashatja. Kérdeztem, hogy akkor én is elolvashatom. Magához ölelt, és azt felelte, hogy "Most nem, de amint én már nem leszek, az olvassa el, akit csak érdekel.". - hullott ki egy könnycseppje, de Ő is hamar letörölte. Erős lány volt, sok mindenkinél erősebb. Pont, mint a bátyja. - És...tegnap előtt elolvastam. Azt hiszem, neked is el kéne. Ez nem is egy Napló, ez egy könyv hozzád. - mosolyodott el haloványan.
Kihullott egy könnycsepp a szememből. Hogy képes valaki ennyire szeretni, mint Ő tette?! Miért nem kerestem fel? Miért nem álltam mellette? De valószínűleg nem engedte volna, hogy vele legyek. Ismertem már, és semmi jogom nem volt ellenszegülni akaratának. Lottie lágyan megölelt, és mellkasomba temette arcát, míg én hajába szipogtam halkan. Mindketten sírtunk, de ez ma így volt rendjén...és nekem nem csak ma, hanem egész héten. Zayn félve is nézett rám, félt, hogy komolyabb bajom lesz, de mindig nyugtattam, hogy majd idővel rendben jövök. Azt hiszem, attól is tartott, hogy elveszít, de erre semmi oka. Szeretem Őt, a szívem fele mindig is az övé marad, de a másik fele most kegyetlen fájdalmakat él át. Elvesztette a gazdáját, ezt még fel kellett dolgoznia, amihez időre van szüksége...sok időre.
Lottie az asztalhoz ment, és elővette a Naplót az egyik fiókból. Hozzám jött, és óvatosan átnyújtotta, én pedig félve vettem el. Féltem, hogy kárt teszek benne, hacsak megfogom, vagy kinyitom. Hogy megtöröm a borítóját, vagy könnyeimmel eláztatom a papírt.
***
A temetés kész rémálom volt. Látni a sok rázkódó női testet, mely családját jelentette...senkinek nem kívánom azt az érzést. Én is sírtam, de nem így. Csendes magányomban hullajtottam el könnyeimet, Zayn próbált ugyan vigasztalni, de nem tehetett egyebet, mint fogja a kezem, és mellettem áll. A koporsó csukva volt, nem láthattam utoljára, de értettem az okát. Ha nem akarta, hogy eddig lássam, akkor miért akarná, hogy most lássam, milyen lett a ráktól?!
Ahogy hazaértünk kinyitottam a Naplót. Zayn mellettem feküdt a kanapén, és egy könyvet olvasott, mely szükséges volt szakjához, míg én Louis csodás betűit értelmeztem. Ez tényleg egy könyv volt hozzám. Mintha tényleg nekem mesélte volna el a napjait. Emlékképeket is leírt benne, és kérdezte, hogy emlékszem-e rá. Természetesen mindre emlékeztem, soha nem fogom elfelejteni a vele töltött pillanatokat. Fájt olvasnom egy-két sort. Például ezt:
"És senki sem tudja elképzelni, milyen borzalmas érzés, mikor reggel ismét kimegyek a fürdőszobába, kezembe veszem a fésűt, és ahogy áthúzom hajamon, észreveszem, hogy tincseim nagy része a fésűben maradt.  Ilyenkor jött el az az idő, hogy összerogyva sírtam a hideg csempén. Egy valami tartott csak életben, az Ő emléke."
Vagy itt van ez:
"Talán senki nem fogja megérteni, miért hagytam Őt ott, mikor most is hiányolom, de ez így helyes. Neki nem szabad arra emlékeznie, aki most vagyok. Neki arra kell gondolnia, aki voltam 2 és fél éve."
És ez a legszörnyűbb pár sor, melyet soha nem fogok kiverni elmémből:
"És az a legrosszabb, hogy bár nincs hajam, nincs lelkem, arcom fakó, és írni is alig tudok, úgy remeg a kezem, mégis úgy érzem, élek, mert azok akik fontosak, az elmémben vannak. És örökké ott is maradnak. Mert ez az én életem volt, és lényegtelen, mennyire el lett cseszve a vége, az eddigi tökéletes volt. És ezt csupán azoknak köszönhetem, akiknek a legnagyobb fájdalmat fogok okozni a hiányommal. És ezért igazságtalan az élet, melyet annyira szeretünk. Azokat bünteti, akik semmi rosszat nem tettek, csupán elszenvedik a következményeket. Nem akarok Anya, a húgaim és Harry szemébe nézni a sírom fölött. Nem akarom látni, mennyire fáj nekik, hogy az én halálommal bünteti őket az élet."
És ez így ment minden átkozott este. Én sírtam, Zayn olvasta a saját dolgát, de általában engem vígasztalt, és folyton azt kérdezte: "Miért olvasod, ha fájdalmat okoz?". És én erre mindig ugyanazt feleltem: "Mert minden egyes szó igaz". Ezzel senki nem tudott vitába szállni, és soha nem is fog tudni. Mert az élet egy nagy, komor igazságtalanság, melyben azt hisszük van pár igaz érzés, dolog, de ezek csak elvakítanak minket. Az embernek az a nagy szerencséje, hogy könnyem megtéveszthető, és nem lát a dolgok mögé. Elfogadja érzelmeit, gondolatait, és nem vitatkozik az élettel. De így legalább csöppnyi boldogság jut neki, és ez így van rendjén.


17 megjegyzés:

  1. úristeen ez nagyon meg ható volt.. :'( Imádom Larry-t <3 még hozz nekünk ilyen részeket lécii de csak Larry-sat.. :) be könnyeztem mikor olvastam. :( Zarry-sat nem fogsz írni.. de Happy End legyen a vége.. :D <3 U.I nagyon ügyes vagy.. remélem h soha nem fogod abba hagyni ezeket a blogokat . ! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, akkor kedvez neked a blogom. Rengeteg Larry történet van fent, szinte csak 3-4 van, ami nem az. Én is imádom ezt a párost, örülök, hogy tetszett a történet. :)

      Törlés
  2. Nagyon gyönyörű és megható volt:) Szörnyen jól írsz és ehez gratulálok :')) xx /csak ilyen röviden fogalmazok nem nagyon tudok írni 5-6 soros mondandót ezért ilyen roviden fejezem ki magam :))/ xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a szép szavakat :)

      Törlés
  3. Úristen, ez valami fenomenális volt! Te jó ég, potyogtak a könnyeim, végig bőgtem, onnantól kezdve, hogy Jay megjelent az ajtóban, ugyanis sejtettem hogy Louisval valami baj volt! Aztán jött a levél és végem lett!!
    Imádtam!!! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt örömmel hallom. Nem vagyok gonosz típus, de örülök, hogy megsirattalak :D

      Törlés
    2. Ez nem gonoszság! :D Egy kérdésem lenne, olvastam benne egy könyv címet a "Meleg vér"-t, Te olvastad vagy honnan ismered? Ha olvastad akkor milyen volt? :D Rákerestem interneten és jónak tűnik, csak gondoltam rákérdezek, hogy Te mit gondolsz róla! :D

      Törlés
    3. Nem olvastam, de nagyon szeretném. Még nem jött ki, de már most igen népszerű. Hamarosan piacra kerül, és magyarul is lesz. Alig várom, hogy olvashassam, egyből megyek a könyvesboltba, de azt mondják, könnyű idegzetűeknek nem ajánlott. :D

      Törlés
    4. Ja, azt hittem már kijött, akkor valamit félrenéztem! :) Én is alig várom, akkor nekem való! :D
      Köszi :D

      Törlés
  4. alapjáraton nagyon erős idegzetű lány vagyok aki ha tudja akkor inkább nem mutatja ki az érzelmeit, de majdnem sikerült megsiratnod, pedig nálam ez nagy szó... nem volt még olyan történet ez előtt amit ha olvastam a sírás megkörnyékezett volna :) nagyon szép történetet írtál nagyon tetszett :D remélem nagyon sok szép történetet olvashatok tőled :)
    Egy hű olvasód! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy nekem sikerült ezt a hatást elérnem. Tudom, ez mekkora dicséret, mivel én is ilyen vagyok, de azért néha sikerül megsiratni. :)

      Törlés
  5. Egyszerűen nem tudom mit mondhatnék. Annyira csodálatos, hogy az valami hihetetlen. Mikor kiderült, hogy Louis rákos volt, akkor meg kellett állnom és 2 percig csak sírtam. Nem szoktam sírni. Soha nem sírtam egy történet miatt, viszont vannak olyan írók, akik úgy tudnak írni, hogy eljutnak a lelkemhez szavaik és teljesen át tudom érezni a fájdalmukat, a szereplők fájdalmait. Te egy vagy ebből a kevésből és ezért nagyon csodállak. Nagyon-nagy példaképemnek tartalak és kérlek soha ne hagyd abba az írást! :) :')

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fantasztikus ezt hallani, köszönöm, hogy ezt én válthattam ki belőled. Talán nem tűnik úgy, de ez hatalmas dicséret, és nagyon hálás vagyok érte. Csodás szavakat kapok Tőled, talán meg sem érdemlem, mégis hiszek neked, és végtelenül boldog vagyok tőle. Köszönöm :)

      Törlés
  6. Nem tudom mit is mondhatnèk,de megpróbálok valmit összehozni,mert nagyon hálás vagyok neked azèrt ,hogy írsz.
    Mikor elkezdtem olvasni ezt a törtènetet csak mosolyogtam,mert tudtam,hogy eszmèletlen jól írsz ès biztos voltam benne,hogy ez a törtènet is tetszeni fog.Aztán mikor megjelet Jay ès kimondta azt a szót,hogy meghalt eleredtek a könnyeim ès mèg mindig csak folynak.Elkèpesztô ahogy át tudod adni az èrzèseket.Te írónak születtèl.Lehet,hogy csak hülye összefüggèstelen mondatokat írok egymásután,de a lènyege az,hogy szeretnèm megköszönni,hogy te lètezel ès,hogy a sok 'rajongódat' elkápráztatod az írásaiddal.Ha befejeznèd az írást jobban sírnák,mint az alatt,mikor ezt a törtènetet olvastam (pedig az nagy teljesítmèny lenne) :) Csodálatos èletet kívánok neked,hogy vissza kapd azt a sok jót,amit te teszel èrtünk,az olvasóidèrt <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Istenem. Ha tudnád, mit váltott ki belőlem ez a rengeteg csodás szó. Annyira...nem tudom megfogalmazni most először. Itt pityergek az ágyon, a laptop előtt, annyira hálás és boldog vagyok, hogy ezt gondolod rólam, és a munkámról. Csak annyit tudok mondani, hogy Te és minden drága olvasóm megérdemli azt a csodás életet, amit nekem kívántál, mivel nélkületek nem lennék sehol, miattatok fejlődök folyamatosan, és állok elő újabb és újabb történettel. Talán nem tűnt fel, de Tőled még többet kapok ezzel a pár sorral, mint amennyit én tudok nyújtani 20 oldallal. Köszönöm szépen :')

      Törlés
  7. Úristen. Sírok..áááh..nem tudok mit mondani...ez áááh..:')

    VálaszTörlés
  8. Most olvastam el a történetet.Büntetem magam amiért csak most találtam erre a csodás blogra.Már majdnem végeztem vele,ami síralmas.Sosem fogom megérteni miért hagytad abba az írást.Csodálatos ahogy ebben a műfajban alkotsz.Elhiszem,hogy sok negatívum jött,de ezek lényegtelen billentyűzet koptatások voltak.Csodas ember vagy,hogy csak tudd.A saját kezed írásával megsírattad az embereket,még engem is pedig engem nem nagyon hatnak meg a "sad storyk".Nagyon remélem egyszer újra éleszted e blogot és tovább boldogítassz minket csodás alkotásaiddal.Fenomenális vagy esküszöm.Nekem itt jött el az a pillanat,hogy muszáj irnom neked pár sort.
    Gratulálok.
    Vivi

    VálaszTörlés

Music Note 4