7. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

Kedves Olvasóim!

 Holnap lesz Niall szülinapja, így ezzel a különleges résszel kedveskedem nektek. Bár amúgy is ma ez következett volna...mindegy. #haha Szóval most mindkét történetben ilyen nagy szerelmi alakulás van. Remélem, tetszik, és megleptek egy-két kommenttel. Előre is köszönöm és jó olvasást. 

Fájt Louis mellett lennem nap mint nap. Nem voltunk idegenek, de nem is voltunk olyanok, mint régen. Ez másoknak is feltűnt. Csacsi is megkérdezte:

- Minden rendben veletek?

De erre én csak egy egyszerű vállrántással és bólintással feleltem. Nem akartam hazudni, az igazság kimondása meg egyenesen a pokol lett volna. De azért jó érzés volt, hogy még mindig velem volt, nem néztük egymást levegőnek. A vezetésvizsgámra is eljött, amin sikeresen átmentem hála neki, de még nem érkezett meg a kis papír. Így még nem vezethettem. De már alig vártam, hogy valóban a volán mögé üljek. Normál esetben azonnal Louis-t hívtam volna, hogy elmenjünk az egyik kocsimmal a garázsunkból vezetni, de most már alaposan meggondoltam. Bár beszéltünk és nevettünk együtt, mégsem volt minden a régi. Sőt. Így még rosszabb volt mellette, hisz nem voltunk az igaziak és minden szó, mosoly fájdalommal töltött el. Arra gondoltam, hogy neki azóta így telnek a napjai, mióta rájött; szeret engem. Ez még egyszer megroppantotta a szívem, ha már nem lett volna rajta így is elég repedés, melyeket kivétel nélkül Louis okozott. De szerintem az Ő szíve is így nézett ki általam. Ez ismét okozott egy repedést. Azt vártam, mikor robban már szét a ketyegőm, de ez csak nem történt meg. Viszont most lesz rá alkalma.

Ma indulunk az osztálykirándulásra, ami kínszenvedés lesz. Az út majdnem 6 órás, és 10-kor indulunk, így késő délután fogunk megérkezni. Szóval nem megyünk ma sehova, egész este Louis-val leszek összezárva a szobában. De lehet, lekéredzkedek Tommy-val és Upszival bulizni. Hátha berúgok, és elfelejtek mindent. Talán belefulladok a tengerbe. Az egész jó lenne.

Elsétáltam a suli elé bőrönddel, hisz nem volt messze. Már sokan a buszoknál gyülekeztek. Voltak ott szülők is, hisz pár embert kocsival kihoztak, de nekem ki jött volna el? Anyáék? Persze, szép is lenne. Megláttam Louis-t, Ő is sétált a csomagjával. Beraktuk a cuccokat, majd az ofő beterelt minket a buszba. Szobák szerint ültünk és a csomagjaink is úgy tették be, szóval én Louis mellé kerültem. Már most utáltam ezt az utazást, de már nem volt mit tenni.

Lehunytam a szemem, és betettem a fülesem. Azt terveztem, hogy végigalszom az utat. De persze mögöttem Tommy-éknak más tervük volt. Köhögve riadtam fel. Louis morcosan sóhajtott mellettem, és a mellkasa előtt összefonta a kezeit. Tommy ugyanis nagy dohányos, és két cigijét most éppen nekem szánta, így azok az orromba voltak dugva. Egyből leüvöltöttem, mikor kihúztam az orromból a cigiket, és hozzávágtam őket. Upszi és Tommy csak nevetett, majd még felém mutatták a telefonjukat, melybe persze, hogy le voltam fényképezve.

- Meg akartam Őket állítani. - morogta maga elé Louis.

Nem mondtam rá semmit, csupán bólintottam. Ebből látszik, hogy nem a régi Louis ül mellettem. A régi énje soha nem gátolta volna meg a srácokat, inkább jót röhögött volna rajtam.

Az út végtelen hosszúnak tűnt, nagyon unatkoztam. Az egész busz élt, de én és Louis csak ültünk csendbe egymás mellett. Végre bekanyarodtunk a városba, majd megálltunk a szállásunk előtt. Kicsit visszasírtam a buszt, mikor kiadták nekünk a csomagokat és a szobakulcsot. Louis-sal csendben mentünk be a szobánkba. Lassan kinyitottam az ajtót, és bementünk. A szoba igazán szép és rendezett volt. Egy fürdőszoba volt, és egy szoba egy franciaággyal. Itt letaglóztam.

- Nincs külön ágy? - tettem le a csomagom, és lepetten mértem végig a helyzetet.

Loui csak megrántotta  vállát, és benézett a fürdőbe. Persze. Őt miért is zavarná? Utáltam, hogy ennyire ki vagyok szolgáltatva neki. Még mindig függtem tőle, de most kicsit más módon. Én sem tudom megmagyarázni, hogyan gondolom ezt. Igazából nem is gondolom, érzem.

Az este gyorsan telt. Upsziék vacsora után persze kimentem bulizni, de csak nem mentem velük. Valahogy nem volt kedvem. Akármennyire is húzni akartam az időt, csak eljött az a perc, mikor lefekvés van. Be kellett feküdnöm a franciaágyba Louis mellé. Ő átöltözött, én pedig olyan sok időt töltöttem a fürdőben, amennyit csak tudtam. Reménykedtem benne, hogy mikor kijövök már alszik, de még mindig csak öltözött. Megálltam az ágy végén.

- Király. Miért éppen mi kaptuk ezt a szobát? - ejtettem le tehetetlenül a kezeim.

Louis komolyan felegyenesedett, és a szemembe nézett. Éreztem, hogy nála most betelt a pohár. Láttam a szeméből. Talán ismét túlságosan szókimondó voltam. Nem akartam Őt megbántani. Mérgesen, komolyan kezdett beszélni, amitől megijedtem.

- Oké Harry. Megértem, hogy távolságot tartasz tőlem, de régen ezek soha nem zavartak. Miért kell ennyire kimutatni a nemtetszésed?! Csak fojtsd el magadban. Én is azt teszem, és nem hallasz panaszkodni, pedig tudnék sok minden miatt már régóta. De ne bánj úgy velem, mint egy leprással! Mondd ki, buzi vagyok, igaz? Annak tartasz, ugye? Egy szánalmas buzinak! - kiabált a végére mérgesen.

Még soha nem láttam Louis-t ennyire kibukni. Csak reménykedtem benne, hogy mások nem hallják a szomszéd szobában. Nem tartottam annak. Én csak...egyszerűen nem akartam, hogy ennyire közel legyünk, mert féltem, olyan történne, amit ismét nem tudnék értelmezni. Védekezőn magam elé tettem a kezem, és hátráltam pár lépést. Louis kezei ökölbe szorultak, és mérgesen nézett rám. A szemében harag és szeretet keveredett, ami gyilkos egyveleget képzett.

- Rendben, legyen. De akkor legalább adok valamit, amitől tényleg buzinak tarthatsz.

Jelentette ki. Ledermedtem, mikor két lépéssel átszelte köztünk a távolságot pont, mint aznap este nálunk. Megragadta a tarkóm, és magához rántott. Éreztem, ahogy pipiskedik. Ajkai ismét birtokba vették enyémet. Azt hittem, ez soha nem fog megtörténni, de rájöttem, nem bántam. Gyorsan kaptam a felkarjához, még engem is meglepett a reakcióm. Nem tudtam, ez hogyan lehetséges, de a testem éltre kelt, magától cselekedett. Kéjesen kinyitottam a szám, hogy Louis bejutást kapjon. Éreztem, ahogy meglepődik, majd ahelyett, hogy elmélyítené a csókunk, erőteljesen beleharapott az alsóajkamba és meghúzta. Azt hiszem, ezzel levezette a feszültségét, a dühét. De nem bántam. Elengedte és eltávolodott, de én éhesen kaptam utána. Ezen meglepődtem, és mérgesen szidni kezdtem magam belül. De nem értem el Louis-t, egyből kipattant a szemem. Szánalmas vagyok. A volt legjobb barátommal csókolózok, aki történetesen szerelmes belém? Mi van velem? Én a nőket szeretem!

Ijedten kaptam a számhoz, amin elmosolyodott, de nem távolodott el. Viszont nem is akartam, és ez megrémített.

- Harry, viszonoztad! - suttogta.

Éreztem magamon forró leheletét, ahogy beszélt. A szeme csillogott, ahogy az enyémet vizslatta. Rabul ejtett kék írisze. Nem tudtam, mást felelni csak aprót bólintottam. Ezt még nekem is fel kellett fognom. Szerintem látta a szememben a zavartságot.

- M-mi van velünk? Ez nem normális!

Léptem párat hátra. A kezeim remegtek, a szívem száguldott. Louis szemeibe zavartság ült, és kicsit talán csalódott is. Csak megrázta a fejét, és közelebb jött, de én kikerültem és elmentem az ágy mellé, hogy ne szorítson be a sarokba.

- Harry, ezzel nincs semmi baj. Szeretlek, érted? És úgy tűnik, képes vagy ezt viszonozni. Miért félsz ettől?

Nyugtatóan beszélt és lassan, mintha egy kisgyerek lennék. De őszintén, úgy is éreztem magam. Egy kisgyerek, aki makacsul ragaszkodik valamihez, de Ő maga sem hiszi el.

- Mert ez nem helyes Lou! A legjobb barátom voltál! Mi...neked normális, hogy pasival vagy, nekem nem. Ez természetellenes.

A szeme szomorú lett, ahogy hadonászva, idegesen beszéltem. Közelebb jött hozzám, de figyelt, hogy tartsa azt a távolságot, melytől még nem érzem magam feszélyezve vele. Ez kb. másfél méter volt.

- Harry. Másfél éve szeretlek. Nem mertem elmondani. Végre megtettem, erre Te azért löksz el, mert ez természetellenes?! Tudom, hogy képes vagy viszonozni. Fogalmad sincs, mit éreztem nap, mint nap, mikor megöleltél, megpusziltál, vagy az öledben ültem. Meg akartalak csókolni, végre megtettem. Szóval ez nem természetellenes, ez szerelem.

A szavai halkan, fájdalommal lebegtek köztünk a levegőben. A szám kipattant, a kezeim még jobban remegtek. Úgy éreztem menten rohamot kapok, itt elájulok. Louis olyan őszintén beszélt, majdnem elsírtam magam. Éreztem, hogy régóta szerelmes belém, de hogy már fél éve?! Ez azt jelenti, hogy amikor rájött, hogy biszex, akkor belém szeretett. Ez a tudat megijesztett, de az még jobban, hogy nem tudtam, mit kéne tennem. Fájt ennyire szenvedni látnom Louis-t, és bevallom, tőlem sem volt idegen az érzés. Vele éreztem azt a bizonyos bizsergést, melyet eddig minden lányban kerestem. Magam is megijesztettem, hogy valóban képes vagyok viszonozni érzelmeit, de akkor is. Ez természetellenes. El fognak ítélni minket. Csak még nagyobb fájdalommal fog járni, ha az emberek véleménye miatt kell külön lennünk.

De én ezeket most mégis kizártam elmémből. Csupán Louis-ra koncentráltam. Mindent megfigyeltem rajta. Kétségbeesetten várta a válaszom. Nem gondolkoztam túl a dolgot, olyat tettem, amit soha nem hittem. Utáltam és egyben büszke is voltam magamra miatta.

Egy nagy lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot. Az arcához kaptam, és megcsókoltam. Belemosolygott a csókunkba, majd a derekamhoz nyúlt, és úgy húzott magához közelebb. Nyelvem utat tört magának a szájában. Mit ne mondjak, megküzdöttünk az irányításért. Hiába, mindketten pasik vagyunk, a vérünkben van. De végül engedett nekem, ami nagyon meglepett. Azok alapján, amiket mondott, mindig Ő irányít. De azt is mondta, a megfelelő embernek, megenged bármit. Ekkor esett le, akkor is rólam beszélt. Louis-nak én voltam a lelki-társa, a szerelme. És azt hiszem, én is gyengéd érzelmeket tápláltam iránta. Egyik kezét felvezette a hajamba, és akaratosan beletúrt. Tudtam, hogy ezt imádja. Elmosolyodtam, és átkaroltam a derekát. De Louis ezt nem tűrte sokáig, hamar áttért a nyakamra, és nyomott rá pár puszit, amibe beleremegem. Közben kezei a hasam cirógatták, ami kiakasztott. Louis csókjaitól, érintésétől kirázott a hideg, többet akartam. Azt akartam, hogy adjon, adjon, adjon és adjon...és Louis adott...mindent nekem adott.

- Lou! - préseltem ki nagy nehezen a számon. 

Bizonytalanul eltávolodott, és a szemembe nézett. Tudtam, velem nem kapkodná el már ma este a dolgokat...és én sem akartam. Először magam sem tudtam, mit kéne most mondanom, miért állítottam le. De hamar feltaláltam magam. Olyat mondtam, amit ezek után már tényleg komolyan gondoltam, és tudtam, neki is nagyon sokat jelent.

- Én is szeretlek.

Louis először meglepődött, majd szélesen elmosolyodott. Tudtam, ez mindennél többet jelent neki. Megcsókolt, de ez nem volt hosszú életű. Imádtam Louis-t. Minden porcikáját, és most az enyém...szerelemből az enyém.