Oldalak

2013. október 29., kedd

Behind your back.


Sziasztok!
Úgy tűnik, most, ezen a héten sok történetem befejezésre került, ugyanis itt van egy újabb regény. Potom 30 oldal, gyorsan olvassátok el! Ismét fantasztikus témájú, tudjátok, hogy Larry-t imádom ötvözni a természetfeletti dolgokkal...most is ez történt. De remélem, ez nincs ellenetekre. Amíg még nyugodt volt a szünetem, gyorsan befejeztem ezt is, ugyanis ma indulunk este az ország másik felére, Veszprémbe a szüleimmel, a család többi tagjához. Szívás, nem, hogy mi Debrecennél lakunk, Ők meg a Balatonnál...na, mindegy. Már nagyon hiányzik az unokatesóm, és mellette nem szeretnék írni, szóval egész éjjel írtam, hogy be tudjam fejezni. Ennek meg is lett a hátulütője, ugyanis rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy a szüleimet előttem ölték meg a németek (?), és ijedtembe felültem az ágyban. Kicsit gondolkoztam, először még fel sem fogtam, mi történt. Aztán úgy 2 perc után potyogni kezdtek a könnyeim, és reggel fél 7-kor lerohantam a konyhába. Szégyen, vagy nem, de 16 évesen Anya nyakába borultam, és csak sírtam, Ő pedig hirtelen nem tudta mi bajom van, csak nyugtatott, aztán Apa is odajött. Nem tudtam nekik elmondani pontosan, ahogy nektek sem most itt, mi volt a lényege (mert, túl valóságosnak tűnt), de annyi kinyögtem, hogy azt álmodtam, meghaltak. De már nem először. Úgy 2 hete szintén álmodtam, hogy Apát megölte egy elmebeteg nő bundakabátban. Borzalmas dolgok történnek mostanában a fejemben, és nem tudom az okát. Ezért is elnézést kérek, ha a következő történet csúszik, de össze kell szednem magam, és amilyen "boszorkány" vagyok...nem erre inkább nem is gondolok.
Szóval bocsánat a kifakadásomért, de tudnotok kell, hogy mi az oka a következő szünetnek, de a "futó" történeteknek ugyanúgy lesz folytatása a héten, mivel azok már készen vannak a laptopomon.
Figyelmeztetés: A TÖRTÉNET +18-AS RÉSZT TARTALMAZ!
Jó olvasást, remélem, elnyeri a tetszéseteket.
Ui.: Kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánok mindenkinek...ismét.
                                                                                                                      xoxo    Zsoo


 1. fejezet.

Álmosan tértem magamhoz reggel, amint egy kis fénysugár, mely nehézségek árán beszökött a redőny rései között, éppen a szemhéjam égette. Így mikor kinyitottam azt, éppen kivakított. Fájdalmasan ráncoltam össze szemhéjam ezt érzékelve. Álmosan fordítottam fejem másik oldala. Nyári szünet van, nem volt kedvem felkelni, mégis a gondolat, hogy ma milyen elfoglaltságom lesz, talpra kényszerített. Bár mindennap ugyanazt tettem, mégis soha nem tudtam megunni. Ez volt az életem.
Álmosan toltam fel magam, kicsit sem szalonképes pozíciómból. Hason feküdtem szétterülve az ágyamon. Feltoltam magam ülésbe, majd megráztam a fejem, és frufrum bal oldalra húztam. Megszokás, bár még sehogy nem álltak tincseim. Nem is fognak, úgyis vizesek lesznek perceken belül ismét.
A szekrényhez mentem, és kikaptam belőle egyik kedvenc fürdőgatyám a millió közül. A fürdőben fogat mostam, majd próbáltam beállítani göndör tincseim, de zselé nélkül esélyem sem volt, viszont minek zselé, ha úgyis vizes lesz?! Lebaktattam a konyhába, és egy almát a számba harapva indultam meg a garázs fele. Bevágódtam terepjárómba, mivel csupán abba fér el egy deszka, pedig jobban szerettem a nyitott tetejű Ferrari-mat. Kedvenc deszkám most is a kocsiba pihent, így miután kinyílt előttem a garázsajtó kihajtottam a bejáróról az utcára.
Egyenesen a part fele vettem az irányt, minden napom ott töltöttem nyáron, amióta az eszem tudom. Nekem az volt otthonom, hisz nem volt semmi, ami hazahúzzon. A családom még gyerekkoromban meghalt autóbalesetben, rám maradt egy óriás vállalat irányítása, de volt annyi eszem, hogy nem teszem ki magam annak a stressznek, ami egy ilyen vállalat irányításával jár, így eladtam. Apám is ezt akarta volna, hisz még gyermek voltam. Szóval egy újgazdag kölyöknek tart mindenki, aki nem dolgozik, mégis rengeteg pénze van. Csupán azt nem tudják, hogy inkább dolgoznék minden áldott nap, csak élne még a családom. Egyedül maradtam, így nem maradt nekem más, mint a part.
Boldogan szálltam ki a kocsimból, és élveztem, ahogy a langyos szellő simogatja bőröm a forróságban. De tudtam a tenger tökéletes hőfokú lesz ebben az időben. Kikaptam a deszkám, és megindultam a tenger felé. Megláttam egy ismerős arcot, akiről azt hittem, még régen alszik a tegnapi buli után. Ő is kiszúrt, így nem vetette bele magát ismét a vízbe, hanem megvárt engem. Már távolról felém intett a szokott módon. Minden ujját ökölbe zárta, csupán a hüvelyk- és a kisujját nem. Ez a szörfösök kézjele, vagyis a miénk. Imádtam mindent, ami a tengerhez kapcsolódik, és a parthoz, de kétség kívül a szörfözést a legjobban.
Liam-hez értem, aki már vigyorogva várt, majd hanyagul lepacsiztunk, ami egy ölelésbe végződött.
- Milyenek a hullámok? - kérdeztem végignézve a vízen.
- Tökéletesek, de erősen ellent kell tartani. - felelte, majd el is indult a víz felé.
Belevetette magát, és hason evezni kezdett egyre beljebb, hogy egy jó hullámot fogjon. Én még nem mentem vele, még előbb csak derékig mentem a vízbe, ahol benedvesítettem a deszkám és saját magam is. Liam tökéletesen vette az akadályokat, és kifele tartott, így én beeveztem, amennyire csak tudtam, de láttam, hogy jön velem szembe egy tökéletes hullám. Sietősen pattantam fel a deszkán, és hagytam, hogy vigyen magával, míg úgy nem döntöttem, hogy kell az adrenalin, és lebuktam a tetejéről, így a hullám gyűrűjében haladhattam teljes sebességgel. Csodás érzés, mikor minden oldalról víz vesz körül, és ha kinyújtod kezed, érezheted újaid között a langyos tengert. Végül a víz körülölel, és magával ragad. A részesévé válsz, magába fogad, és lehúz olyan helyekre, ahol örömmel jár ember. Aztán a felszínre húz a levegő, és a varázslatnak vége szakad, mikor a fejed kiemelkedik a vízből, mégis az emlék ott ég elmédben, és soha nem menekülsz a csábítás előle, hogy ismételd meg újra és újra. Mert ez a szörfözés...egy életirány.
Imádtam ezt az érzést, soha nem tudtam megunni. Ha tehetném, egész életem tengerben tölteném. A délelőtt haladt előre, a mellettünk lévő partszakasz napozókkal telt meg, a lányok imádtak ide járni elmondásuk szerint napozni, de tudtam, hogy a szörfösöket lesik, vagyis engem és Liam-et. Amellett, hogy ez a sport király, még jó csaj-mágnes is. Soha nem panaszkodtam.
- Haver, lépek. Be kell mennem dolgozni 3-ra. - sóhajtott Liam, és felkapta a deszkáját hóna alá.
Szomorkásan néztem rá, de csak bólintottam. Mekkora szívás vasárnap?! Elköszöntünk a szokott módon, majd ismét a tengerbe vetettem magam. Egész nap képes voltam ezt az elfoglaltságot űzni. Elmentem inni a közeli bárba, ahol azonnal megrohamoztak a lányok, mint mindig, de nem érdekeltek. Csupán buliban szoktam csajozni, akkor is csak azért, hogy jól teljen az éjszakám. Soha nem vágytam komoly kapcsolatra, épp ezért soha nem tapasztaltam még, milyen. A lányok idiótábbnál idiótább kérdésekkel fárasztottak, én pedig sóhajtva néztem szét a parton. Most még röpizni sem röpiztek, pedig szívesen csatlakoztam volna. Szerettem a strandröplabdát, és jól is ment. Kihúztam a homokba szúrt deszkám, majd a csajoktól elköszönve (hisz én sem vagyok bunkó) visszamentem szörfözni.
A hullámok alább maradtak, így már nem volt élvezetes. Ültem a tengerbe a deszkán, és vártam, de az istenért nem jött egy hullám sem...legalábbis nagyobb nem, amiért érdemes is lett volna felállni, nem csupán kimenni a tetején a partra. De beláttam, hogy ez ma már nem fog összejönni, így kivitettem magam a vízzel, majd betettem deszkám a kocsiba, miután megtöröltem, és elindultam a parton sétálni.
A keleti széléhez mentem a strandnak, ahol bár még mindig király hullámok hívogattak, mégsem szörföztem ott soha. Tele van sziklával, a végén még valami baj lesz. Veszélyes szakasz volt a szörfösöknek, soha nem merészkedtem át ide. De mászkálni szerettem a sziklák között, mivel itt soha nem volt senki, eldugott kis helyek voltak, melyek csak rám vártak. Élveztem a vadabb terepet, szerettem mászni a sziklákon. Haladtam előre, azt sem tudtam, hova tartok, de gyakran csináltam ezt. Majd egyszer visszafordulok, mikor már éjszaka lesz, de még csak sötétedett, én pedig szerettem a sziklákról nézni a csillagokat.
Még nem mentem nagyon messzire, mikor lenéztem a szikláról, két lábat pillantottam meg. Lepetten húztam fel a szemöldököm. Ki az, aki két szikla között napozna, vagy aludna?! Előrébb mentem, hogy egész testét tudjam látni. Egy srác feküdt ott, bőre napbarnított volt, de nem tudtam nagyon szemügyre venni alkatát, arcát. Jobban lefoglalt homlokán éktelenkedő seb, amit valószínűleg a szikla okozott. A vér rászáradt arcára, sietősen rohantam le hozzá. Csak abban reménykedtem, hogy még él. Félve helyeztem mellkasának bal részére kezem, és éreztem, hogy még normál tempóban ver a szíve. Megnyugodtam, ezek szerint csupán elájult. Szemügyre vettem a sérülést, de nem láttam semmit. A vér ott éktelenkedett, összeragadt hajánál, homloka bal részén, de sebet nem láttam. Megemeltem fejét, hogy jobban szemügyre vegyem sérülését, de nem találtam meg a sértett bőrfelületet. Akkor honnan jön a vér? Talán nem is az övé? Akkor meg miért eszméletlen? Nem értettem, ez hogyan lehetséges, de egyet tudtam; nem hagyhatom itt eszméletlenül.
A háta és térde alá nyúltam, és óvatosan felemeltem. A feje mellkasomra csuklott, jobb keze erőtlenül lógott a levegőben, ahogy vittem. Óvatosan lépkedtem a sziklákon, nehogy elessek vele együtt, de közben azon agyaltam, hogy így nem vihetem be a kórházba, hisz nincs rajta sérülés. Viszont itt sem hagyhatom. Arra jutottam, hazaviszem hozzám, és mikor felkel, majd kifaggatom. Ha nem kel fel holnap reggelig, akkor kihívom hozzá a mentőt. Ezt tartottam a leglogikusabb módnak. Páran megnéztek a pardon, de nem érdekelt. Sietősen helyeztem be kocsim anyósülésére, majd elindultam hazafele. Erősen tapostam a gázpedált, mígnem végül megálltam a bejárón, és óvatosan fogtam ismét karjaimba, hogy bevigyem. Lábbal löktem be magam után az előre kinyitott ajtót, majd a nappaliba vittem. Lefektettem a kanapéra, és gondolkoztam, hogy vajon, most mit kéne tennem. A konyhába siettem, és egy konyharuhába jeget csomagoltam. Azzal, egy pohár vízzel és egy nedves ruhával tértem vissza hozzá, és óvatosan a fejére helyeztem. Szempillái megrebbentek a hidegtől, majd mélyen magába szívta a levegőt. Magához tért, szerencsére. Arca lágy vonásai fájdalomba fordultak, szemét erősen összehúzta, ahogy kezeivel fejéhez nyúlt volna. Hozzáért az én kezemhez, mellyel a jeget tartottam homlokához, mire szeme ijedten pattant ki. Rám emelte tekintetét, kék íriszei teljesen összezavarodva csillogtak rám. Csodaszép árnyalata volt szemének, ezt el kellett ismernem. Mint a tenger napos időben. Ijedten ült fel, de a homloka fájdalmas ráncba szaladt, gondolom a fejfájástól.
- Semmi baj, ne mozogj nagyon. Ezt idd meg! - tartottam elé a pohár vizet, míg ismét homlokához nyomtam a jeget. Elvette kezemből a poharat, és aprókat kortyolt a vízből miközben végig a szemembe nézett. Félve figyelt, egy szót sem szólt. Kezeit az ölébe ejtette a pohárral együtt, és engem méregetett, ahogy óvatosan elvettem a jeget, és a nedves ruhával próbáltam megtisztítani véres homlokát, de nem hagyta. elhúzódott érintésem alól, amit nem értettem. 
- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan. Ő csak bólogatni kezdett, mire haloványan elmosolyodtam. - Fáj még a fejed? - kérdeztem a következőt, mire megrázta a fejét. Zavart, hogy nem beszél, pedig érti, amit mondok neki. Akkor nem külföldi. - Hogy hívnak? - kérdeztem a következőt.
Ennél a pontnál megszakította a szemkontaktust, és mellettem kezdett pásztázni valamit. Kicsit lehunyta a szemét, talán nem emlékszik rá.
- Louis. - felelte halkan...talán tényleg nem emlékszik a vezetéknevére.
- Én Harry vagyok. Harry Styles. - mosolyogtam rá.
Egy halovány mosollyal bólintott, majd szétnézett a nappaliban. Leültem vele szembe a dohányzóasztal tetejére. Szemébe zavar telepedett, majd ismét rám nézett. Homlokát összeráncolta.
- Hol vagyok? Milyen nap van? Hány óra? - kérdezte sorban a kérdéseket.
- Nálam vagy. Hazahoztalak, mivel sérülés nem volt a fejeden, így nem vihettelek kórházba. - magyaráztam zavartan, mire kínosan lesütötte a szemét. - És vasárnap 9 fele. - rántottam meg a vállam, hisz ezt nem tartottam fontosnak.
- Te jó ég! Mennem kell! - pattant fel hirtelen, de kicsit megszédült.
Sietősen álltam fel én is, és megtartottam derekánál, nehogy eldőljön. Még túl gyenge volt, nem engedhettem el így.
- Nem, mehetsz el! Aludj nálam nyugodtan, és majd holnap reggel hazaviszlek. Azt sem tudod, hol vagyunk. - érveltem, mire ideges tekintetét enyémbe fúrta.
Félt valamitől, ideges volt. Semmit nem értettem ezzel a sráccal kapcsolatban. Talán a sérülés miatt lett ilyen zavart, nem tudom.
- Nem! Te ezt nem érted! Merre van a part? Most azonnal oda kell mennem! - nézett ki idegesen az ablakon.
Zavartan húztam össze a szemöldököm, és megfogtam a vállát, hogy kicsit megnyugodjon. Idegesen nézett a szemembe csodás kékségeivel. Még soha nem éreztem ezt egy srác iránt sem, de Ő tényleg megfogott. Mi van velem? Mi olyan különleges ebben a srácban?
- Nyugalom. Beverted a fejed, még nem vagy jól teljesen. Majd holnap reggel hazaviszlek. - mosolyogtam rá nyugtatóan.
Mérgesen sóhajtott tehetetlenségében, majd a hajába túrt gondterhelten. Ismét rám nézett. Nem szóltam egy szót sem, csupán elvesztem kék szemeiben.
- Jól vagyok, nincs is sebem, látod? - húzta fel amúgy se oda lógó frufruját, hogy lássam. Tényleg nem volt seb melynek okát nem is értettem, de az alvadt vér még ott éktelenkedett. - Mondd meg, merre van a part! Vissza kell mennem! - kérte sürgetőn.
A szemében kétségbeesés égett, amitől zavart ráncba szaladt homlokom. Furcsa egy srác volt, de nem akartam, hogy baja essen. Még ha féltettem is, nem hagyhattam, hogy egyedül sétáljon vissza a tengerhez. Egy ilyen sérülés után nem tenne jót neki. Bér elleneztem, de ha ennyire menni akar, inkább segítek neki.
- Rendben, visszaviszlek. - sóhajtottam egyet.
Az arca megkönnyebbülten kisimult, majd rám mosolygott, és bólintott. Kitereltem a házamból, és beültettem kocsimba. Zavartan nézett szét bent, és ügyetlenül kapcsolta be a biztonsági övet, mikor szóltam neki. Mintha még soha nem csinált volna ilyet, de lehet, csupán a fejsérülés miatt van. Olyan háromnegyed 10 fele már a parton is voltunk. Pár fiatal szórakozott a közeli klubban, mentek a bulik, hisz nyár volt. Szerelmesek vonultak el a sötétben, Louis pedig zavartan mérte végig őket. Én csak mosolyogtam ügyetlenkedésén, majd megálltunk a sziklák előtt.
- Szóval miért is kellett ide jönnünk? Intézd el a dolgod, aztán hazaviszlek. - mosolyogtam rá, mire Ő ismét idegesen mért végig. Kicsit mérlegelt, majd sietősen kinyögte:
- Köszönök mindent Harry. - mosolygott rám haloványan.
Zavartan húztam össze homlokom, nyitni akartam a szám, hogy rákérdezek, de berohant a sziklák közé. Minden olyan gyorsan történt, nem tudtam megállítani, pedig kaptam karja után. 
- Louis! - kiabáltam, de nem kaptam választ.
Sietősen rohantam utána, de sötét volt, már 10 fele lehetett az idő. Csupán a holdfényben próbáltam eligazodni, de féltem, hogy elesek. Neki sem kéne ismét kockáztatnia a testi épségét. De miért is jöttem utána? Aggódtam érte, tudnom kellett, miért csinálja ezt.
- Louis? Louis, hol vagy? Az Isten szerelméért, ez nem vicces! Megint meg fogsz sérülni! - kiabáltam idegesen, miközben próbáltam csupán a sziklák mellett haladni, nehogy én is elessek.
Megcsúsztam a köveken, de nem estem el. Hangosan hullottak le az apróbb kavicsok a sziklákra. Az adrenalin felszaladt véremben ettől, de nem vesztettem el lélekjelenléten. Megkapaszkodtam, így szerintem csak a térdem horzsoltam le. Aggódva néztem szét, de sehol nem láttam Őt.
Hirtelen feltámadt a szél, amitől tincseim meglibbentek. De a szellő, mintha Louis hangjával vett volna körül, és lágyan a fülembe suttogott.
- Menj haza, Harry! Én innenstől már boldogulok, nem lesz baj, hidd el! Köszönök mindent. - susogta a szél.
Idegesen rezzentem össze, ez hátborzongató volt. A szívem hangosan dobogott igencsak gyors ütemben pumpálva vérem, mely így lüktetni kezdett ereimben. Felfoghatatlan volt ez az egész, mégis engedelmességet követelt tőlem Louis hangja. Az agyam meg akarta keresni, a szívem féltette, de a végtagjai maguktól vittek a sziklák széléhez, majd tovább a kocsihoz. Vissza-visszanéztem, nagyon féltettem Őt. Miért kérte, hogy ide hozzam vissza. Nincs otthona? Egyáltalán miért itt találtam rá? És hol volt a seb fejéről? Semmit nem értettem.

2. fejezet.

Másnap reggel meglepően éberen keltem, mintha a tegnap este meg sem történt volna. Minden olyan zavart volt, mintha csak álmodtam volna, és talán tényleg így történt. Kikeltem az ágyból, és úgy terveztem, ma ismét kedvenc elfoglaltságomnak fogok hódolni. Így aztán nem is tököltem, ismét egy almával szálltam be terepjárómba, és elindultam a partra. Felrémlett bennem a tegnap este, amikor Louis olyan ügyetlenül kapcsolta be az övét. Minden olyan furcsa vele kapcsolatban, de újra látni akartam. Vonzott magához, még soha nem éreztem ilyet.
Liam még nem volt ott, mikor a partra értem, talán én jöttem hamar, vagy ismét másnapos lesz. Tekintetem akaratlanul is a sziklákra tévedt, majd kelletlenül elfordítottam a fejem onnan. Nem akartam emlékezni, mégis vágytam egy újabb találkozóra. De ennek már-már siralmasan alacsony az esélye.
Bevizezés után beeveztem a tengerbe, hogy elcsípjek egy nagy hullámot. Alig kellett várnom, már meg is jött a tökéletes jelölt. Mintha külön nekem küldték volna. Azonnal felálltam a deszkán, és lebuktam elé, hogy a vízgyűrű körbe tudjon zárni. Erre volt szükségem. Egy király hullám, és máris minden gondom elillan. Végül hagytam, hogy a tenger magába foglaljon, bár simán ki tudtam volna jutni, én mégis jobban szerettem, mikor a víz eltemet. Ahogy felértem a felszínre, azonnal visszaültem deszkámra, és vártam a következő hullámot. Ma nagyon jó napom volt ilyen szempontból. Egész nap jöttek a hullámok, meglepő módon pont akkor, mikor vártam egyet. Ha kimentem inni, vagy kajálni, egy kihagyhatatlan sem érkezett. Mintha ezek csak nekem készültek volna.
Már késő délután volt, mikor egy minden eddiginél nagyobb hullám közeledett felém. Igazi kihívás! Készenlétben vártam, majd örömmel lovagoltam meg. Tökéletesen tudtam irányítani, maga volt a mámor egy ekkora vízgyűrűben végigsiklani. Az emberek a parton kiabáltak, mikor felfigyeltek rám. Előre fordítottam a fejem, miközben oldalra nyújtottam a kezem, hogy érinthessem ujjaimmal a vizet. Magam előtt láttam a fekete sziklákat, melyekhez egyre közeledtem a hullámnak hála. De ez nem lett volna gond, viszont egy alak támaszkodott az egyik sziklára. A szemem lepetten kerekedett ki, amint felismertem. Kék szemei rám csillogtak, barna haja vizesen meredezett minden fele. Elvesztettem a egyensúlyom, így a vízbe estem, de nem bántam. Amúgy is ideje volt, vagy túl közel kerülök a sziklákhoz és megsebesíthetnek. A deszkámra támaszkodva eveztem a sziklák fele. Ha nem lovagolom meg a hullámot, nem lehet baj, ha a vízben közeledek hozzájuk. Megfigyeltem a partszakaszt, ahogy az óriási fekete kövek között a homok lágyan hívogatott magához, de nem engedtem a csábításnak. Afelé, a szikla felé tartottam, ahol Louis-t láttam. De ahogy elértem hozzá, nem láttam ott senkit. Sóhajtva ültem fel a deszkámra, és figyeltem a partot, de nem láttam meg.
- Louis, láttalak. Hol vagy? - kérdeztem félhangosan.
Féltem, hogy hallucinálok, de volt egy különös érzésem, miszerint figyel valaki, és ezt egyértelműen Ő lehetett. Szemöldököm középen összehúztam, így fájdalmas ábrázatom lett, hogy nem akar velem szóba állni. Sóhajtva ráztam meg a fejem, és deszkámra támaszkodtam. Próbáltam rendbe tenni gondolataim, de a hatodik érzékem jelzett.
- Érezem, hogy itt vagy. - néztem szét ismét, de semmi.
Megcsóváltam a fejem, nem akartam, hogy bujkáljon előle. Tudni akartam, mi van vele, hogy jól van, és nem zavarodott össze teljesen attól a fejsérüléstől.
- Harry! - hallottam egy félénk hangot az egyik szikla mögül.
Louis lesett ki óvatosan mögüle, éppen csak a fél arcát láttam. Megkönnyebbülten fellélegeztem, majd közelebb akartam hozzá evezni, de idegesen húzódott még beljebb.
- Ne! - tiltakozott egyből, ahogy látta, mire készülök.
- Miért? Louis, jól vagy? Minden rendben? - kérdeztem aggódva.
Féltettem, és kicsit sem tűnt úgy, hogy minden rendben lenne vele. Nem mertem közelebb menni hozzá, nem akartam erőszakoskodni, de nagyon aggódtam miatta. Még talán soha nem éreztem ekkora féltés senki iránt sem, mint akkor Louis iránt.
- Igen, csak...csak maradj ott. - kérte óvatosan.
Felemeltem a kezem, jelezve, hogy nem fogok mozdulni, és kihúztam magam a deszkámon.
- Louis, miért nem engeded, hogy hazavigyelek? Miért élsz itt, a parton? Bántott a családod? Vagy valami történt az otthonoddal? Nálam is lakhatsz. - ajánlottam fel végül a rengeteg kérdés után.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd nagyot sóhajtott. Talán nem kellett volna erről kérdeznem. Talán érzékeny témát tapintottam. Féltem, hogy most megharagszik, de maximum azt mondja, nem akar róla beszélni, nemde? Viszont, ha így lesz, győzködni fogom, hogy jöjjön el hozzám, nem hagyatom, hogy itt maradjon.
- Harry, elmondom, de csak, ha megígéred, hogy megtartod a titkom, és nem esel pánikba. - kezdte komolyan.
- Ígérem. - vágtam rá egyből.
Soha nem tudnám elárulni azt a csodás kék szempárt, még ha ölt, akkor sem. Te jó ég, mi van velem? Mély levegőt vett, és kis erőt gyűjtve kibukkant a szikla mögül. Arca kipirult volt, szeme félve csillogott rám. Semmi érdekeset nem láttam rajta, míg előre nem lökte magát, így hozzám siklott a víz tetején. Húzott maga mögött valamit, ami egy hal farkára hasonlított leginkább. Lepetten húztam fel szemöldököm. Mit hoz hozzám? Ahogy közelebb ért, megláttam, hogy azt nem húzza, az van a lába helyén. Végül a deszkám elejére támaszkodott, és az a...a valami továbbra is a lábát helyettesítette. De tegnap volt lába, egyértelműen láttam. Mi történt vele? Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Többször is megpróbáltam, de ismét nem jártam sok sikerrel.
- Harry, sellő vagyok. - nyögte ki végül.
Még mindig a deszkám elejére támaszkodva hátra fordult, hogy megnézze a...a sellős testrészét, aztán szégyenkezve lesütötte szemét. Félve pillantott fel rám néha-néha, amitől kapcsoltam, hogy mondanom kéne valamit.
- Nem viccelsz velem? - kérdeztem óvatosan, nem hittem a saját szememnek.
- Nem! Komolyan sellő vagyok. - rántotta meg a vállát, de a szemében még mindig aggodalom égett.
Hirtelen megértettem, miért akar itt maradni, de minden más eltérő dolog volt, melyre akárhogy is kutattam agyamba, nem kaptam választ.
- De tegnap még lábad volt. - jelentettem ki döbbenten.
Felnevetett, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Neki egyszerű, de én semmit nem értettem ebből.
- Hétvégén ember lehetek péntek éjféltől vasárnap éjfélig, ha nem éri víz a bőröm. - magyarázta egyszerűen.
Elmosolyodtam, de én magam sem tudom, min. Talán azon, hogy ennyire egyszerűen kezeli ezt az egészet, mikor ez egyáltalán nem normális. De a boldogsága hirtelen lelankadt, és ismét félve nézett fel szemembe.
- Ugye nem árulsz el? - kérdezte kétségbeesetten, mire haloványan elmosolyodtam.
- Nem mondom el senkinek soha. Esküszöm. - tettem kezem szívemre, amitől széles vigyort villantott. - Mi történt veled tegnap délután? - kérdeztem óvatosan.
- Nem tudom. Arra emlékszem, hogy kijöttem ide, és miután megszáradtam, lábam lett. Arra gondoltam, hogy szétnézek a parton, és elindultam ki a sziklákból. Biztosan megcsúsztam, és bevertem a fejem. - magyarázta egyszerűen.
- És hova lett a seb?
- A sellők maguktól regenerálódnak. Begyógyult, de a vér ott maradt, és eszméletlen is voltam. Ha nem találsz rám... - sóhajtott, majd rám mosolygott jelezve, nem bánja, hogy összeakadtunk.
- Akkor többen vagytok? - kérdeztem óvatosan mondataiból kihámozva a lényeget.
- Persze. Van családom, de Ők a Karib-tengerben élnek. Mondhatni kiránduláson vagyok. - nevette el magát a mondatán.
Én is megmosolyogtam, hogy ennyire közvetlen velem, mikor most derült ki, hogy tulajdonképpen sellő. De valahogy ez még inkább különlegesebbé tette Őt a szememben. Kicsit megijedtem, hogy egy fiú iránt érzek ilyeneket, de Ő nem is igazán fiú.
- Nagyon tetszett, ahogy az imént meglovagoltad a hullámaimat. Hogyan csináltad ezzel a fadarabbal? - mosolygott rám, és kérdőn nézett le a deszkámra. Felnevettem ezt hallva.
- Ezt szörfnek hívják, és ez nem fadarab, hanem a deszkám. Az a lényeg, hogy fenn kell rajta maradnod, és közben trükköket is csinálhatsz. Ez az életem. - mosolyogtam rá beszéd közben. Csillogó szemekkel figyelte mondataim.
- Lenyűgöző. Egy deszkával olyat csinálsz, amire sok sellő uszonnyal nem képes. - csóválta meg a fejét csodálattal.
Elmosolyodtam, jól esett dicsérete. Kíváncsi voltam, hogyan úszik, látni akartam, amikor csapkod uszonyával. Biztosan csodásan festhet, mint a megtestesült tökéletesség. De most nem lehet. Talán nem egyezne bele, és csak elűzném.
- Mikre képesek a sellők, Louis? - kérdeztem óvatosan.
- Nagyon sok mindenre, képtelenség lenne felsorolni. - rántotta meg a vállát egyszerűen.
- De nagyon érdekelne, mire vagy még képes hullámok teremtésén kívül. - néztem rá nagy szemekkel, hogy megenyhüljön. Látva kis-kutya ábrázatom felnevetett, majd belekezdett.
- Például tudunk a szél szárnyán üzenni. Ha sírok, apró kék kövek lesznek a könnyeim, ahogy elhagyják bőröm, és néha látom a jövőt. Mindent elő tudunk állítani, amihez a tenger kell. Az áramlatokat mi irányítjuk, a jéghegyek olvadását késleltetjük, a bálnákat jó irányba tereljük, hogy ne kapják el őket. A természeti csapások is a mi teremtményeink. Így próbáljuk védeni a halakat. Tisztában vagy vele, mennyire gonoszak vagytok? Fogalmatok sincs, mekkora pusztítást végeztek, az egész természetfeletti világ azon van, hogy a Ti meggondolatlan cselekedeteiteket jóvá tegye. - csóválta meg a fejét mérgesen.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. Nem hittem a fülemnek. Louis kész csodatevő, oly' tiszta a lelke, mint egy embernek sem. És mi ártunk nekik, de én egymagam nem tehetek semmit.
- Van más lény is, nem csak sellők? - kérdeztem döbbenten.
- Persze. Az Angyalok titeket védenek, pedig sokan nem érdemelnétek meg, és az időjárásért felelősek. A varázslók gonoszak, de ha megfelelő ajánlatot teszel nekik, bármiben segítenek. Szerinted Ariel, a kishableány, hogyan lett ember? Rossz ajánlatot tett egy varázslónak, ez valamelyik idióta fülébe jutott köztetek, és átírta mesévé a gyerekeknek. Pedig koránt sem ilyen vidáman történtek az események. Anya ismerte Ariel-t futólag. Semmilyen királyfi nem volt a földön. Telhetetlen volt, azt hitte, nektek jobb, ezért lett ember. Aztán már visszavágyott a tengerbe, de késő volt, hangja sem volt, és megölte magát. - sóhajtott fejcsóválva.
Teljesen ledöbbentem. Semmi nem úgy van, ahogy én hittem. Amiben gyermekkoromban hittem, most teljesen más megvilágítást kapott. Ő csak felnevetett ábrázatom látva, amitől végül én is elmosolyodtam. Olyan csodás csengő nevetése volt, mint még soha senkinek.
- De Te is mesélj a Földről? Milyen hely? Még soha nem mertem hétvégenként nagyon kimerészkedni. - kérte még jobban deszkámra támaszkodva elől.
Elgondolkoztam. Ezek után a föld olyan egyszerűnek tűnt, de úgy tűnik, csak nekem. Neki teljesen új világ volt, mint nekem az Ő lakhelye, a tenger. Olyan hihetetlen, hogy a vízben is nyüzsög az élet, és erről senki nem tud az emberek közül.
- Az emberek, gorombák, önzőek, de képesek tiszta érzelmekre. Például nekem is van egy legjobb batárom, akivel együtt szoktam szörfözni. Sok a bűntény, nem biztonságos ez az élet. Sok a rossz dolog, mert sokan nem képesek észrevenni, mit is tesznek tönkre pár tettükkel. Éhezés van sok országban, de bőség sincs sehol. Háborúk vannak, ahol ember öli, embert, csupán azért mert más istenben hisz, vagy, mert más a bőrszíne. De azért születtek nagy csodák. Például mi autóval közlekedünk, amivel én is visszahoztalak. - magyaráztam a szerintem lényeges dolgokat, de nekem ezek már olyan természetesnek tűntek...sajnos.
- Szomorú helyen élsz. - sóhajtott fel halkan. Én csak bólintottam, tisztában voltam vele. - Nálunk nincsenek csaták, közös érdekeink vannak, legyünk sellők, vagy Angyalok. Megosztjuk, amink van. Például van egy jó barátom, Niall. Ő Angyal, és szerintem elég vicces, mikor ül egy sziklán, én pedig támaszkodok a vízben előtte. Különbözőek vagyunk, mégis társak, mert ugyanazért küzdünk...hogy kijavítsuk, az emberek hibáit. - magyarázta mosolyogva.
- Te viszont csodás világban élsz. - jegyeztem meg fájdalmas mosollyal arcomon.
- Azért nálunk is vannak hibák. Például létezik öt Heruka, akik szívesen tesznek tönkre dolgokat, bár egy már megjavult közülük, úgy hallottam. Meg vámpírok is élnek, akik gyilkolni szeretnek...tisztelet a kivételnek. - rántotta meg a vállát.
Ledöbbentem, mennyire csodás világ zajlott a hátam mögött...minden ember háta mögött. Köztünk élnek, mégsem vesszük észre őket. Soha nem hittem volna, hogy ez a sok lény létezik, mindig úgy gondoltam, hogy néhány ember fantáziájának szüleményei, de tévedtem. Rá kellett jönnöm, hogy semmi nem valós, amiben eddig hittem.
- Megnézhetem az uszonyod? - kérdeztem óvatosan.
Széles vigyorra húzta a száját, és bólintott. Lassan ereszkedtem a vízbe deszkámról, hátha még ellenkezik, de nem tette. Lábam leért a vízben, így mellkasom kint volt. Óvatosan sétáltam mögé, míg Ő a hátára fordult, és úgy támaszkodott a deszkámon. Óvatosan érintettem meg csúszós uszonyát. Nem olyan volt, mint egy halnak, annál sokkal puhább. Pikkelyei simogatták a bőröm, egyáltalán nem mondanám nyálkásnak. Zöldes-kék színben játszott, vége pedig kicsit talán lilás színbe végződött. Csodálattal húztam végig rajta a kezem. Ő megkapta, amire én vágytam, mindig is próbáltam minél jobban a tengerhez kötni életem. Irigy voltam rá, amiért Ő bele születhetett ebbe, míg én szánalmas emberként tengetem napjaim. De talán Ő is ugyanezt gondolja csupán fordítva. Bár kizárt, hisz miért is vágyna egy olyan borzalmas helyre, mint a szárazföld?
- Csodaszép. - úsztam hozzá, és mellé támaszkodtam deszkámra.
Ő kicsit elpirult, és szégyenlősen leszegte fejét. Bármit megadtam volna, hogy olyan legyek, mint Ő, de ezt nem mertem kimondani. Elég volt, hogy ismertem egy sellőt, aki oly' vonzó volt szememben, mint még soha, senki.
- Nem úszunk egyet? - kérdezte mosolyogva.
- Pont ugyanerre gondoltam! - mosolyodtam el szélesen.
Ő csak bólintott, és figyelte, ahogy deszkám kiviszem a partra. Leszúrtam a homokba, hogy addig ne vigye el a víz, vagy esetleg egy nagyobb hullám az egyik sziklának csapja. Sietve rohantam vissza hozzá, majd belevetettem magam a vízbe mellette.
Rám nevetett, és fejével a tenger felé biccentett kérdőn. Bólintottam, így egyszerre merültünk alá a habokban, miközben a mélyebb rész felé tartottunk. Szerencsére már semmi gondom nem volt a sós vízzel, egyáltalán nem csípte a szemem. Sikerült elérnem az évek alatt, hogy meg sem kottyan, ellenben egy klóros medencében képtelen vagyok kinyitni a szemhéjam, vagy megnézhetem véreres szemem fél órára rá.
Oldalra fordítottam a fejem a víz alatt, és megláttam Őt, ahogy méltóságteljesen hullámzik uszonya úszás közben. Ajkaim elnyíltak volna, ha nem kell visszatartanom a levegőt. Ő is látta, mennyire nézem, így hozzám úszott, és szélesen elmosolyodott.
Megfogta a kezem, és tovább haladtunk előre. A tenger csodaszép volt, pláne mellette. Sokszor búvárkodtam már, de Louis új dolgokat mutatott nekem. Egyre beljebb úsztunk, de nem bírtam tovább. Megszorítottam a kezét, mire kérdőn felém fordult. Felfele mutattam, Ő pedig mosolyogva bólintott. Felfele indultam meg, mígnem ismét magamba szívhattam a sós levegőt. Pár gyors lélegzet után, ismét lebuktam hozzá. Mosolyogva várt, majd ismét megfogta a kezem, és pár korallhoz húzott lent. A halak, akik ott úszkáltak, színes felhőként jártak körül bennünket, de főleg Őt. Hozzá dörgölőztek, amitől a levegő nevetés közben kiszaladt a szájából, és elengedte a kezem, hogy feléjük tudjon fordulni. A halakra mosolygott, melyek ettől ismét körbe "táncolták", majd eltűntek a korallok között. Ámulva figyeltem játékukat, olyan csodás volt ez az egész.
Ismét megfogta a kezem, és lehúzott a színes növényekhez. Kicsit méregette azokat, mintha valamit keresne. Zavartan figyeltem tökéletes arcát, míg végül elégedett mosolyra húzta száját, és ismét elengedte kezem. Csodálattal néztem, ahogy lágyan végigsimít az egyik vöröses korallon, mely ennek hatására megremegett, majd kékes színt vett fel, és a jobb oldala óvatosan a balra dőlt. Lepetten figyeltem, ahogy kivesz alóla egy nagy maroknyi kék bogyót, majd ismét megragadja a kezem, és húzott maga után. Olyan gyorsan úsztunk, hogy összehúztam szemem, mert már bántotta az erős áramlat, de nem hunytam le. Végül felszínre érkeztünk, így mély levegőt vettem, és ránéztem. Mosolyogva biccentett a szikla felé én pedig vettem a célzást, és kimásztam rá. Ő a szélére támaszkodott, míg én a vízbe lógattam lábam lapos széléről. A nap sugarai felmelegítették a követ, mégis kellemetlen volt a tenger után.
- Nagyon gyorsan tudsz úszni. - jegyeztem meg csodálkozva, mire csak megrántotta a vállát.
- Háromszor voltam bajnok a Csendes-óceán átúszásában. Azóta sem tudnak megverni. 3 óra alatt sikerült. Ez van, ha izmos az uszonyod. - mosolygott rám, mire lepetten kerekedett ki a szemem.
3 óra alatt átúszni a Csendes-óceánt?! Te jó ég! Louis nagyon gyors, még sellők sem képesek vele versenyezni, nemhogy emberek. Lenéztem mögötte lebegő uszonyára, de sajnos nem volt hasonlítási alapom, így nem tudtam, milyen, ha izmos. Egy biztos, csodásan szimmetrikus és pont olyan hosszú uszonya volt, amennyire kellett.
Megfogta a kezem, és lágyan a tenyerembe szórta a bogyók felét. Kérdőn néztem le ezt érezve, de Ő csak elégedetten vigyorgott rám.
- Mi ez? - méregettem a kezemben lévő kékségeket.
- Blen-bogyó. Kóstold meg, ízleni fog! Az egyik legfinomabb tengeri gyümölcs. - mosolygott rám, majd bekapott belőle kettőt.
Óvatosan bólintottam, majd a számba vettem egyet, és szétrágtam. A mámoros íz kitöltötte érzékeimet, tényleg nagyon finom volt. Egyszerre volt édes és keserű. Kicsit olyan volt, mintha epret kevertek volna citrommal, és az egészet addig édesítették, míg tökéletes nem lett. Ehhez tudnám leginkább hasonlítani.
- Ez tényleg nagyon finom. - jegyeztem meg, és majszolni kezdtem.
Ő csak felnevetett, mire kérdőn néztem rá. Kinyújtotta a nyelvét, ami kék volt. Lepetten húztam fel szemöldököm, beletelt egy kis időbe, míg rájöttem, hogy ezt a bogyó tette. Elnevettem magam, majd én is kivillantottam valószínűleg kék nyelvem. Olyan volt, mint az a rágó, ami befesti a nyelvem, rosszabbik esetben még a fogam is. Nevetve falatoztunk, és minden egyes bogyó után egyre sötétebb árnyalatot vett fel a kék szín szánkban, de soha nem váltott feketére. Igazi tengerkék színekben pompázott, amitől ámulatom nem hagyott alább. 
Tekintete letévedt a nyakláncomra, melyet soha nem vettem le. Egy ezüstlánc volt, ugyanilyen medállal, mely egy apró papírrepülőt formált. Zavartan ráncolta össze a szemöldökét. 
- Ez micsoda? Mit ábrázolna? - kérdezte óvatosan. 
- Egy papírrepülőt. - zavartan húzta fel szemöldökét. Persze, honnan is tudná, az micsoda?! - Ez egy kis játék, amit papírból hajtogatnak, és ha eldobod, repül. Mókás. - magyaráztam egyszerűen. 
Ő csak mindent tudóan bólintott, és alaposan végigmérte a medálom. Magamba remegtem tőle, hogy rákérdez...:
- És miért hordod? - kérdezte homlok ráncolva.
Sóhajtottam egyet, tudtam, képtelen lennék hazudni neki, vagy bárkinek erről, hisz mái napig kísért. Ha elferdítem az igazságot, akkor úgy érzem, bemocskolom az emléküket. 
- A szüleimtől kaptam még 6 évesen. Meghaltak egy autóbalesetben, amikor kicsi voltam. Csak ez maradt tőlük. - rántottam meg a vállam, mintha semmiség lenne, pedig koránt sem volt ilyen egyszerű ez az egész. Louis szeme is elérzékenyült, és kicsit leszegte fejét. 
- Sajnálom. - motyogta, mire oldalra néztem. A tengert bámultam mellettünk, nem tudtam, mit felelni. Elegen sajnáltak már az évek során, de tőle valahogy nem esett rosszul. Ő őszintén mondta. Kínos csend telepedett közénk, mely fel sem tűnt, míg meg nem szólalt. 
- Alkonyodik. - jelentette ki Louis szomorkásan.
 Felnéztem a horizontra, és lepetten tapasztaltam, mennyire elszaladt velünk az idő. Az ég alja, már sötétkéken valamint lilán játszott, ami azt jelentette, hogy lassan indulnom kell, különben deszkával képtelen leszek kijutni a sziklák közül sötétben.
- Nem várhatom meg a sötétet. Deszkával vagyok. - sóhajtottam egyet, mire elhúzta a száját. - Mondanám, hogy visszakísérlek, de... - mosolygott rám, mire elnevettem magam. - Ugye holnap is jössz? - kérdezte reménykedve.
Elmosolyodtam, nem hittem, hogy Ő is ennyire kötődik hozzám. Én személy szerint mindennél jobban vágytam rá, hogy holnap is vele töltsem a napot, de féltem, az éjszaka megszökik előlem, és soha többé nem látom.
- Igen, egész nap itt leszek. - mosolyogtam rá barátságosan, mire szélesen elmosolyodott.
- De hozd a deszkádat is! Imádom nézni, ahogy szörfözöl. Olyan hullámokat csinálok neked, amilyeneket csak akarsz, csak csináld holnap is. - mosolygott félénken, és kicsi el is pirult, amin elnevettem magam, és beleereszkedtem mellé a vízbe a szikláról.
- Mindenképpen. - feleltem halkabban, mire szélesen elmosolyodott.
Lábaimhoz ért uszonya, ahogy mozgatta, hogy fent maradjon a víz felszínén mellettem. Kirázott a hideg, majd lágyan nyúltam arcához. Nem bírtam megállni, muszáj volt végigsimítanom tökéletes vonásain, amitől kicsit elpirult, és tekintetét a vízre szegezte. Haloványan elmosolyodtam, majd kiúsztam a partra a deszkámhoz. Bevittem magammal a vízbe, és felülve rá visszaeveztem Louis mellé. Mosolyogva nézett fel rám a vízből még mindig a szikla mellett.
- Alig várom a holnapot. - mosolyogtam le rá, mire Ő csak egyetértően bólintott.
- Jó éjt, Harry. - támaszkodott ismét deszkám elejére.
- Neked is, Lou! - feleltem szeretetteljesen, mire elnevette magát, és ellökte magát tőlem.
Tudtam, hogy tetszik neki a beceneve. Elégedett mosollyal rákacsintottam, majd eleveztem a part fele, ahol már nem magasodtak sziklák. Ahogy biztonságos távolságba értem, egy hatalmas hullám indult meg felém. Egyből tudtam, ki küldtem így hátranéztem Louis-ra, aki széles vigyorral figyelt a szikla mellől, a vízből. Bár távol volt, mégis ki tudtam venni tökéletes vonásait. Felálltam a deszkán, és élveztem a külön nekem küldött hullámot. Tudtam, hogy figyel, így belevittem, egy trükköt, amivel lejutottam a hullám tetejéről. Végül egyszerűen csak hagytam, hogy az egyre kisebb áramlat kivigyen a partig, már nem akartam elmerülni. Kint felkaptam a deszkám, és a kocsim felé indultam. Hiába néztem vissza a sziklák fele, innen már képtelenség volt meglátni Lou-t a vízben. Egy csapat lány feltűnően ment el mellettem, de nem tulajdonítottam nekik jelentőséget. Egyre csak Louis járt a fejemben. A maga különlegességével teljesen elvarázsolt. Olyan volt, mint amikor szerelemes az ember, de az nem lehet, hisz Ő is férfi (vagyis az lenne félig), nemde?

3. fejezet.

Korán keltem, nem bírtam magammal. Egyáltalán nem éreztem magam álmosnak, pedig tegnap este alig bírtam elaludni. Inkább Louis-val lettem volna a tengerben, de muszáj volt pihennem néha. Azonnal összekaptam magam, és már régen a parton lettem volna kedvenc deszkámmal, ha nem éreztem volna, hogy nekem is mutatnom kell valamit a szárazföldből Louis-nak. Vigyorogva indultam meg a parton a sziklák felé, deszkával a kezemben.
- Hé, Hazz! - hallottam meg egy hangot magam mögül. 
Lefagytam, most nem volt hangulatom ehhez. A meglepetésem Louis-nak a deszkám mögé rejtettem, hogy Liam ne szúrja ki, mikor megfordultam. Köszöntem neki a szokott módon, mintha semmi nem történt volna az életemmel alig két nap alatt.
- Mi van veled, Haver? El vagy tűnve. - nevetett rám, de én csupán megrántottam a vállam. - Oké, akkor megyünk? - biccentett a tenger fele, de talán most először visszautasítottam.
- Nem. Most, más dolgom van, bocsi. - hebegtem kínosan.
Lepetten húzta fel a szemöldökét, Ő is meglepődött válaszomon, hisz ezt még soha nem hallotta a számból.
- Beteg vagy? - nevette el magát.
Csak megforgattam a szemem, és megrántottam a vállam. Nem volt kedvem ehhez a kivallatáshoz, de csak nem akartam faképnél hagyni, hisz a legjobb barátom.
- Nem, jól vagyok. Majd legközelebb bepótoljuk, rendben? - mosolyogtam rá, mire bólintott, és furcsán méregetve a víz felé indult. Sietős léptekkel haladtam a szikla fele, tudtam, hogy úgyis hamarosan elmegy dolgozni, és nem fog gyanakodni.
Átmásztam a fekete kövek kapuján, deszkával és a meglepetéssel a kezemben, majd kérdőn néztem szét. Tekintetemmel Louis-t kerestem, de nem találtam. Leszúrtam a deszkám oda, ahol tegnap is, és félhangosan szólongatni kezdtem. A víz széléhez is mentem, de nem láttam megcsillanni csodás uszonyát.
- Harry! Hátrébb. - hallottam meg hangját távolabbról, így vigyorogva elindultam arra deszkám hátrahagyva a homokban.
Egy szikla tetején feküdt háton, uszonya szintén élvezte a nap lágy sugarait. Ahogy meglátott, felült, de nem csúszott vissza a vízbe. Szabad rálátást engedett csodás testére, én pedig képtelen voltam levenni róla tekintetem. Arcán széles vigyor égett, ahogy végigmért, de kicsit csalódott is volt.
- Hol hagytad a varázsdeszkád? - kérdezte nevetve, mire elmosolyodtam.
- Leszúrtam a homokba előrébb. - feleltem, miközben felmásztam mellé a lapos kőre. - Tegnap megmutattad nekem a tenger gyümölcsét, ma én mutatom meg neked a föld egyik legfinomabb dolgát. - mosolyogtam rá huncutul, majd előhúztam a hátam mögül a csomagot.
Kérdőn húzta fel a szemöldökét, és közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre tudja venni. Zavartan méregette, amitől elmosolyodtam.
- Ez mi? - kérdezte óvatosan.
- Csokoládé. Azt mondják, káros az egészségre, ha sokat eszel, de boldoggá tesz. Van benne fehér- és tejcsokoládé. - mosolyogtam rá, és elé tartottam a kibontott táblát.
Zavartan méregette, majd óvatosan nyúlt hozzá, és letört belőle egy kockát. Elmosolyodtam félénkségén, vajon én is ilyen voltam, mikor a Blen-bogyót kóstoltatta velem? Óvatosan harapta le a felét, és ízlelgette. Szeme felcsillant, és vigyorogva nézett rám.
- Ez nagyon finom. - rágcsálta az édességet.
Mosolyogva bólintottam, és én is törtem kicsit. Majszolva figyeltem, ahogy csillogó szemmel eszegeti a számára eddig ismeretlen ételt. A távolba figyelt valamit, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet, de külön érzésem támadt.
- Baj van? - kérdeztem óvatosan.
Rám kapta tekintetét, és elmosolyodott, miközben ismét tört a csokoládéból.
- Nem, dehogyis csak...elgondolkoztam. Nem fontos. - mosolygott, de láttam a szemében, nem mond igazat.
Valamit szándékosan nem mond el nekem. A zavaró érzés nem múlt el gyomromba válaszától, de nem mertem rákérdezni tovább. Nem akartam feszegetni a határokat, majd elmondja egyszer, ha késznek érzi magát. Helyette más irányba tereltem a beszélgetést.
- Mesélj nekem még a mágikus lényekről! Kik léteznek még? - kérdeztem gyermeki izgalommal, amitől felnevetett.
- Vannak alakváltók is. Ők bármilyen lény alakját képesek felvenni. Lehetnek angyalok, sellők, állatok, emberek. De az alakjuk képességét nem kapják meg. Például, ha egy alakváltó sellővé változik, nem fogja tudni irányítani a tengert. Néha irigyelem Őket, hogy ott élhetnek, ahol csak akarnak. Én a vízhez vagyok kötve, de Ők gondolnak egyet, és máris angyalként szárnyalnak a felhők felett, vagy őzgidaként szaladnak egy bájos erődben. Az angyalok munkája a legszórakoztatóbb szerintem. Mindig segíthetnek az embereken...már ha Tiszta angyalok.  A Sötétek pedig megölhetnek benneteket, ha úgy tartja kedvük, hisz ez a munkájuk. A Herukák saját szórakozásukra használják az embereket, és gyakran minket is. Ők mindannyiunk felett állnak, ezért úgy érzik, megtehetik. A vámpírok élelemért ölnek benneteket, de vannak jók is, akik állatokkal táplálkoznak, vagy vérbankokból lopnak. A varázslók pedig általában öreg, házsártos majdhogynem ember férfiak. Az évezredek alatt megöregedtek, és hamarosan ki fognak halni. Olyan házsártosak, hogy nem tanítanak utódokat, akik tovább vihetnék majd a tudományt, így ha minden varázsló meghal, pedig már csupán 12-en vannak, akkor nem tudom, mihez kezd a varázsvilág. - rántotta meg a vállát beleharapva a csokiba. 
Lepetten hallgattam végig. Ez az egész olyan szürreális volt, mintha csak egy esti mesét hallanék, de képtelenség, hogy álmodok. Arra gondoltam, hogyan nem vettem eddig észre, hogy kik élnek még rajtunk kívül a Földön?
- Lehetséges, hogy én is találkoztam már alakváltóval? - kérdeztem zavartan.
- Persze. Talán már több természetfelettivel is. Könnyű minket megismerni, ha tudod, mit keress. Engem, vagyis egy sellőt például úgy ismersz meg, ha ember, hogy azon a testrészemen, amit Ti bokának neveztek, van egy apró hullám. Olyan, mint nálatok a tetoválás, csupán nekünk ezt nem kell csináltatni. Az angyalokat úgy ismered fel, ha behúzzák a szárnyukat, és közétek merészkednek, hogy egy-egy csillag van jobb és bal lapockájukon. A varázslók nem mennek emberek közé soha, de amúgy hófehér az íriszük, míg a szaruhártyájuk fekete, ami meg nekünk fehér. Gyermek voltam, amikor először és utoljára találkoztam egy varázslóval. Úgy megijesztett szeme látványa, hogy hetekig rémálmaim voltak. Az alakváltóknak emberként fekete pötty van a szája felett, bal oldalt, amit Ti anyajegynek hívtok. A vámpírokon semmi nem látszik csak, ha Ők akarják kimutatni foguk vagy szemük. A Herukáknak pedig vörös a szemük, ha emberbőrt öltenek. Bájos emberalakot tudnak felvenni, attól függ, mi a céljuk. Amúgy undorító lények. Soha nem találkoztam még eggyel sem, de nem is szeretnék. - csóválta meg a fejét, amire csupán bólintottam.
Elgondolkoztam, vajon találkoztam-e olyan emberrel, a kire ezek illenek, de egy sem jutott az eszembe. Annyi arccal találkozom folyamatosan, hogy képtelenség lenne megmondani ezt. Ráadásul eddig nem is ezeket figyeltem egy személyen. Bár a szemek különlegességét csak kiszúrtam volna, viszont olyan nem volt.
A csokoládé elfogyott, én pedig nem tudtam, mit csináljak az üres csomagolással. Eldobni nem fogom, hogy szennyezzem a környezetet. Akkor sem tenném, ha nem ülne mellettem egy sellő, így meg pláne nem.
- Vissza kéne mennem, kidobni a szemetet. Nem hagyhatom a parton. - sóhajtottam fel, mikor végre mindketten felocsúdtunk gondolatainkból.
- Add csak ide. - mosolygott rám bájosan, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.
Döbbentségem ellenére, nem kérdőjeleztem meg Őt, kezébe adtam a papírt. Összegyűrte, hogy nem látszódott ki tenyerei közül. Az anyag hangosan csörgött, míg végül ez megszűnt. Lepetten néztem, ahogy szétnyitja tenyerét, és egy csodaszép növény bukkan ki. Orchidea volt. Megismertem, ugyanis felénk rengeteg nő. Szirmai kékek voltak, akár a sekély tenger...és mint Louis szeme. Ámulva néztem a növényt, mígnem Louis óvatosan fölé hajolt, és erősen összeszorította szemét. Egy könnycseppje hullott ki egyenesen a virágra. Le akartam törölni, nem bírtam sírni látni, de elmosolyodott, és tenyerembe helyezte át. Döbbentem érintettem meg szirmát, és tényleg valódi volt. Csodásan nézett ki ez az apró növény.
- Engedd szabadjára! - mondta mellettem szinte alig hallhatóan.
Óvatosan helyeztem csak az egyik tenyerembe, majd előrébb hajoltam, hogy elérjem a víz szélét. Bár gyönyörködni akartam még benne, de hallgattam Louis-re, hisz Ő biztosan jobban tudja. Lágyan lehelyeztem a vízbe, és kicsit meglöktem, így befele kezdett úszni. Szerintem Louis szándékosan elcsendesítette a vizet, hogy ne zavarják meg hullámok az apró virágot. Úgy három méterre úszott el tőlem, mikor felemelte mellettem  kezét, és tenyérrel felfelé lágyan a virágra mutatott. Kérdőn fordultam felé, majd szemem ismét visszaterelődött az apró orchideára, mikor örvény jelent meg körülötte a vízben. A virág lassan süllyedt el, én pedig ámulva figyeltem, mi fog ebből kisülni. Louis egy pillanatra lehunyta a szemét, és mélyeket lélegzett. Elmosolyodtam arcának látványán, olyan tökéletes volt. Végül kinyitotta, és lenyúlt maga mellé a vízbe. Lepetten figyeltem, ahogy kicsit mozgatja, majd egy mosollyal nyugtázta, hogy megtalálta, amit keresett. Kiemelte kezét, és tenyerét elé tartotta.
- Ez a tied. - helyezte le óvatosan közénk a sziklára a kis tárgyat.
A virág volt csodás kék színében, mintha megkövült volna, de egyben üvegből is lett volna. Még soha nem láttam ilyen csodát, a szám kipattant. Óvatosan fogtam kezeim közé, és gyönyörködve vizsgáltam meg közelebbről.
 - E-ez csodaszép. - motyogtam, majd csillogó szemekkel néztem fel rá.
Csak elégedetten elmosolyodott, majd belecsúszott a vízbe. Kicsit lehunyta a szemét, ahogy naptól felhevült testét lehűtötte a langyos tenger. Elmosolyodtam, és lehelyezem a szikla tetejére a virágot, hisz ott úgysem érheti semmi. Én is beleereszkedtem a vízbe és szeretetteljesen mosolyogtam rá.
- Köszönöm.
Elmosolyodott, és csupán biccentett, de láttam a szemében a csillogást, ami felém irányult.
- Megyünk úszni? - kérdezte vigyorogva, mire határozottan bólintottam.
Lemerültünk, és ismét megragadta a kezem, ahogy húzni kezdett előre. Nem úszhattunk sokat, oly' rövidnek tűnt az idő, amíg gyönyörködhettem benne a víz alatt, fel kellett jönnöm levegőért. Irigykedtem rá, amiért a vízbe lett teremtve, de nem panaszkodtam. Szerencsére az évek során hatalmasra nőtt a tüdőm, így sokáig bírtam a víz alatt.

4. fejezet.

A napok teltek Louis mellett, már 4 napja vele töltöm minden időm. Most is éppen este volt, és egy tábla csokival a kezünkben ücsörögtünk a szikla tetején. A virág, amit nekem adott a nyakamba lógott egy apró láncon, nem vettem le soha. Telihold volt, mely ezüstös csíkban tükröződött vissza a sima tenger tükrén. Liam ma ismét panaszkodott, hogy alig lát, de kitaláltam egy idióta kifogást, amit biztosan nem vett be, nem firtatta tovább a dolgot. Louis uszonya a lábamhoz ért. Péntek volt, ma éjfélkor emberré változik. Volt egy ötletem, melyet még csak most mertem felvetni neki.
- Lou, éjfélkor emberré változol, igaz? - kérdeztem óvatosan, mire csak bólintott a tengert figyelve. A Hold fénye beragyogta tökéletes vonásait. - Gyere el hozzám! Töltsd nálam a hétvégét. Megmutatom a szárazföld dolgait. - mosolyogtam rá.
Rám kapta a tekintetét, mire kicsit meginogtam. Szélesen elmosolyodott, és hevesen bólogatni kezdett. Megörültem, hogy így fogadta.
- Nagyon szeretném megismerni, hol élsz. - felelte boldogan.
Arcomról nem fagyott le a vigyor, mikor visszafordultam a tenger fele. Hallottam, ahogy megcsörren mellettem az üres csokis papír. Elfogyott az édesség, és kíváncsi voltam ezúttal mit csinál a papírral. A medálra simítottam kezem eszembe jutva, milyen csodás volt pár napja. Ismét kezei közé fogta a papírt, mely egy idő után abbahagyta a csörgést, és mikor szétnyitotta egy tavirózsa jelent meg tenyerébe. Lepetten néztem rá, ez tengerben el fog pusztulni. De Ő csak mosolygott, és ismét a vízfelszínre helyezte, majd beúsztatta a tengerbe. Ezúttal megvárta, míg úgy 5 méterre kerül, majd megismételte a múltkori kézmozdulatot. Ámulva figyeltem, ahogy ismét örvény keletkezik a Hold ezüstsávjában, majd a rózsa elsüllyed. De ezúttal nem hullajtott rá könnyet, és az örvény is egyre nagyobb lett. A talajon valami világítani kezdett, és apró csillogó csóvák indultak meg az örvényből az ég fele. A szikrák repkedtek csíkokat húzva maguk után, melyet a tenger visszatükrözött. Csodaszép volt, szám kipattant. Louis lágyan fogta meg a kezem, és egy pillanatra megszorította, mire ránéztem. Szeretetteljes mosollyal figyelte az eseményeket, így én is visszanéztem. Nem tartott sokáig, mégis olyan szép volt, mint még soha semmi, amit valaha láttam.
Csillogó szemekkel fordultam Louis felé, aki édesen mosolygott rám. Nem tudom, mi ütött belém, egyszerűen elvette eszem, ahogy rám néz, ahogy új dolgokat mutat nekem, és mindig megnevettet. Sietősen döntöttem hátára, és fölé másztam. Zavartan, kicsit talán félénken is nézett szemembe, de tűrte, ahogy uszonya két oldalára térdelek. Alig volt köztünk pár centi, alig vártam, hogy azt is megszűntessem.
- Harry, mit...? - akart belekezdeni kérdésébe, de megakadályoztam.
Lágyan nyomtam ajkaim övére, amitől egy pillanatra lefagyott, majd előre döntötte fejét, hogy viszonozni tudja. Még soha nem csókoltam egy pasit sem, de vele más volt a helyzet. Rá vágytam, és életemben először éreztem azt, hogy bele tudnék halni hiányába, vagy ha visszautasítana. De visszacsókolt, és hagyta, hogy nyelveink is bevonjam. Félénken csókolt, éreztem, még soha nem csinált ilyet. Ettől még különlegesebb lett a szememben, hisz én lophattam el élete első csókját. Nem vágytam semmi másra, csupán rá. Egyik kezem megindítottam hasán, amitől izmai összerezzentek. Remegő ujjait éreztem hajamba túrni, amitől a hideg végigfutott hátamon. Még soha nem éreztem ekkora lángot egyetlen csóktól. Aztán kezeim uszonyához éretek, Ő pedig idegesen szívta magába a levegőt, így eltávolodtam. Talán rosszat tettem volna? Félelemmel néztem rá, de az arcán vigyor játszott, mikor kinyitotta szemét. Aztán lenézett közénk, és ahogy követtem tekintetét, saját lábam figyeltem.
- Egy ember lopta el az első csókom. - motyogta halkan, mire félve néztem fel rá.
Szélesen mosolygott, nem láttam a szemében fájdalmat, vagy szomorúságot. Azért mégis fájt, hogy ezt mondta. Ezt szóvá is tettem homlokom övének döntve.
- Én nem egy ember akarok lenni. Jobban szeretném, ha a párodnak hívnál. - suttogtam remegő hangon részben, mert féltem, hogy nem jól reagál, részben pedig, mert még mindig az iménti történések hatása alatt álltam.
- Nem tudnál kellő képpen kezelni. Harry, én sellő vagyok, minden, ami rajtam van, vonz magához egy embert, ahogy Téged is. - sóhajtott fel gondterhelten.
Hosszan lehunytam a szemem, nem akartam ezt hallani...ilyeneket hallani. Mély levegőt vettem, amitől Ő is felsóhajtott, hisz leheletem ajakian csapódott le, ahogy az övé is. Tényleg elvette az eszem, de nem ezért.
- Ne mondj olyanokat, hogy csak az vonz magához, hogy sellő vagy, mert nem igaz. Végre megtaláltam, akiért tűzbe rohannék. Szerelmes vagyok beléd, Lou. - feleltem halkan.
Nagy szemekkel nézett fel rám, és hevesen csókolt meg. Éreztem benne szerelmét, szenvedélyét, mely a tempó fokozására késztetett. Homlokom ráncba szaladt az élvezettől, hogy végre azt csókolhatom, akit valóban szeretek. Számomra tökéletes volt, és nem azért, mert sellő. Anélkül is megfogott volna személyisége.
Lassan távolodtunk el, Ő pedig mosolyogva nézett szemembe. El tudtam veszni csodás szempárjában, mely a holdfényben sötétkéknek tűnt, mint este a tenger. Hirtelen megfagyott arca, és letolt magáról. Lepetten néztem rá, semmit nem értettem. Homloka ráncba szaladt, fejét hátravetette, miközben könyökén támaszkodott. Nem tudtam, mi folyik itt, de féltettem Őt, és azonnal segíteni akartam neki. Uszonya gőzölni kezdett, így nem láthattam. Az aggodalom idegesség képben ült ki arcomra, ahogy segíteni akartam neki, de mivel nem tudtam, mi folyik itt, így nem mertem megmozdulni sem. Amilyen hamar kezdődött, olyan hamar ért is véget, és fejét előre billentette. A pillanatnyi pára azonnal elszállt, és megláttam két tökéletes lábat uszonya helyén. Óvatosan elmosolyodtam, ezek szerintem elmúlt éjfél. Megmozgatta lábujjait, amitől felnevettem, majd végigsimított kezével új végtagjain. Csillogó szemekkel nézett végig rajtuk, mintha csak vágyna rájuk egyfolytában. Az a fürdőgatya volt rajta, amiben én is rátaláltam, és most jöttem csupán rá, hogy pont olyan a színe, mint uszonyának. Mosolyogva nézett fel rám, elégedett volt újdonsült lábaival.
- Olyan szépek az emberek lábai, nem? Nekem is olyan szép. - mosolygott rám, majd lenézett lábainkra.
Én is végigmértem Őt, és tényleg nagyon szép lábai voltak férfi létére. Hirtelen megértettem, mire mondta, hogy izmosnak kell lennie, ha bajnok akar lenni úszásban, bár csupán a hold fénye adott némi világosságot.
- Akkor... - kérdeztem felállva, és Őt is felhúzva a szikla tetején. - Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva.
Bólintott, de azonnal meg is rázta a fejét, és megszorította kezem, mikor elindultam a szikla széle felé. Ideges tekintetével találtam szembe magam, mikor visszafordultam.
- Nem mehetek le! Ha belelépek a tengerbe, ismét sellő leszek, és képtelenség lesz kikúszni a part olyan részére, ahol nem ér a víz, hogy megszáradjak. - nézett rám idegesen.
Kicsit gondolkoztam, miközben szétnéztem. Igaza van, bár eddig erről nem tudtam. Ezek szerint úgy kell kijutnia, hogy nem ér a vízhez. És én erre tökéletes megoldást tudtam. Huncut vigyort villantottam rá, mire kérdőn húzta fel szemöldökeit csodás, kék szemei fölött.
Hirtelen cselekedtem, hogy ne legyen ideje reagálni. A térdei és dereka alá nyúltam, és a következő pillanatban már az ölembe vettem. Idegesen szívta magába a levegőt, és átkarolta nyakam, hogy biztosabban érezze magát. Elégedetten mosolyogtam ezt érezve. 
Ha a számításaim nem csalnak, márpedig nem csalnak, akkor itt úgy térdig érhet a víz. Óvatosan léptem bele, és örömmel nyugtáztam, hogy gondolatmenetem hibátlan volt. Lassan lépkedtem a vízben, hogy véletlen se csapjam le. Görcsösen kapaszkodott nyakamba, és lábát is felhúzta, hogy távolabb legyen a tengertől. Elmosolyodtam, és megállta a parton.
- Szerinted itt jó lesz? - kérdeztem egy szikla mellett megállva.
- Igen, köszönöm. - engedte el a nyakam.
Óvatosan elhelyeztem a földre, így lágyan érintették lábai a talajt. Kedvesen mosolygott rám, és hálából megajándékozott egy édes csókkal arcomon. Rámosolyogtam, szememben egészen biztosan szeretet csillogott, melyet Ő is láthatott. Összekulcsoltam ujjainkat, és elindultunk a sziklák között a sötétben.
- Óvatosan! Nem akarom, hogy megint bajod essen. - fordultam felé féltőn.
Ő csak bólintott, és megnyugtatóan megszorította a kezem. Elindultunk a hatalmas kövek között. Miközben minden egyes lépést megfontoltam, egyre inkább hátrapillantottam. Biztonságban akartam tudni, nem akartam, hogy ismét baja essen, mint mikor Aznap megtaláltam. Sötét volt, és tudtam, hogy a sziklák hajlamosak a csúszásra.
Végül épségben kiértünk a partészre, ahol már nem tarkították a homokot nagy, fekete sziklák. A bárban, ahol napközben a napozók iszogatnak, most hatalmas buli zajlott, ahogy szinte minden este.  Louis csillogó szemekkel figyelte meg a tömeget közelebbről is, és alaposan megvizsgálta a táncolókat.
- Szeretnél csatlakozni? - kérdeztem megállítva.
Hevesen bólogatni kezdett, amin elmosolyodtam, és a tömeg felé kezdtem húzni. Vigyorogva jött mögöttem, és mindenkit alaposan megszemlélt. Megállítottam egy falatnyi szabad részen a táncolók között. Kérdőn nézett rám, azt hiszem, soha nem kellett még mozognia ilyen módon.
- Mit kell csinálni? - kérdezte félénken, mire elnevettem magam.
- Táncolni fogunk. Mozgatnod kell a csípőd a zene ritmusára. Nem nehéz, segítek. - mosolyogtam rá, és magamhoz húztam derekánál fogva.
Lágyan helyezte kezeit vállamra, mikor ideges sóhajt hallatott, melyet többé-kevésbé elnyomott a zene. A csípőjén dobolni kezdtem ujjaimmal a ritmust, hogy segítsek neki, míg lágyan ringatni kezdtem magammal együtt. Szélesen rám mosolyogott, és bár mozgása még igencsak gépies és merev volt, mégis láttam rajta; élvezte. Aztán kis idő után kezdett feloldódni, így már szabadabban táncolt velem.
- Az a lány hogyan tud úgy táncolni? - bökött a fejével egyik irányba zavartan.
Én is odafordultam, és azonnal megláttam az említett hölgyet, aki már igencsak részegesen ropta középen. Kuncognom kellett a látványon, úgy nézett ki, mint egy rossz ribanc. Utáltam az ilyen lányokat, ennek ellenére gyakran voltak ágyam látogatói.
- Nagyon sok alkohollal. - feleltem nevetve Lou-nak.
- Arról már hallottam, az mi? - kérdezte óvatosan.
Elmosolyodtam ártatlanságán. Honnan is tudná, mi ez, hisz káros anyag, és amúgy is kizárt, hogy legyen pia a tengerben.
- Erős ital, amitől részeg leszel, mert felhígítja a véred. Homályosan látsz, imbolyogva mész, butaságokat beszélsz, és esetleg még hánysz is. De boldogságot okoz, felszabadultnak érzed magad. Viszont másnap iszonyatosan fájni fog a fejed a sok piától. - nevettem rá a végén.
Figyelmesen hallgatta, majd egy mindent tudó "hmm"-mel nyugtázta ismeretterjesztésem. Biztos vagyok benne, hogy nem hajtotta a vágy a kipróbálására. Nem is csodálom. Én sem nagyon szerettem inni, de hiába, egy buli csupán úgy jó. Viszont Louis-val nem akartam piálni, vele önmagam akartam lenni teljes mértékben, és nem egy elbódult Harry.
- Hazz! Téged is lehet látni?! - hallottam meg egy nagyon ismerős hangot tőlem nem messze.
Azonnal arra fordultam, így megláttam Liam arcát a bárpulttól integetni. Haloványan elmosolyodtam, és intettem neki, majd Lou felé fordultam, aki egybefűzve ujjainkat jelzett, mehetünk. Vigyorogva indultam meg Liam felé, akiben már rendesen volt alkohol.
- Leyum! - nevettem rá, és lepacsiztam vele a szokott szörfös módon.
- Haver, nagyon eltűntél mostanában! Azt hittem, el is felejtettél. - nevetett rám, majd mögöttem kezdte méregetni a kezem szorongató Louis-t. Éreztem érintésén, hogy nagyon ideges és zavarban van. Ezen a ponton eszméltem, hogy be kéne mutatnom őket egymásnak.
- Louis, Ő itt Liam, a legjobb haverom. És Liam, Ő Lou, és azt hiszem a párom. - mosolyogtam Louis-ra óvatosan, hisz ezt még nem beszéltük meg igazán, de Ő csupán elpirult egy bárgyú vigyorral, és kezét nyújtotta Liam fele.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - mosolygott Louis kedvesen, amitől csak nagyobbra nőtt a szememben.
Liam zavartan mért végig minket, láttam a szemében a öbbenetet és a kétkedést. Óvatosan rázta meg kezét, kicsit talán félve is
- Mit is mondtál, kicsodád? - kérdezte figyelmen kívül hagyva, hogyan mutattam be neki Lou-t. Bizonyára azt hitte, elég részeg ahhoz, hogy már rosszul is halljon.
- A párom, Liam! Érted, úgy, mint a pasim. - nevettem rá, és átkaroltam Louis derekát, aki mosolyogva helyezte egyik kezét hasamra.
Liam szeme kikerekedett, és többször is végigfutatta rajtunk tekintetét. Láttam rajta, nem hitt a saját fülének és szemének. Szólásra nyitotta száját, de nem jött ki rajta hang.
- De hát...Te...Te soha nem voltál meleg Hazz. - hebegte zavarta.
- Egyszer mindent el kell kezdeni. - rántottam meg a vállam, és nyomtam egy puszit Lou arcára, aki ettől fülig pirult. Imádtam, mikor ilyen kis félénk. Szerettem, ha elpirul, igazán jól álltak neki a piros rózsácskák.
Liam csak sóhajtva megrántotta a vállát. Talán fel sem fogta igazán, és a pia tette ezt a reakciót, de nekem tökéletesen megfelelt halovány mosolya arcán.
- Mi lépünk! Hali, Haver. - pacsiztam le vele.
Elköszönt Ő is, míg Louis csak félénken intett egyet, és kézen fogva arrébb húztam. Beültünk a kocsimba, hogy aztán az éjszaka közepén haza hajtsunk megkockáztatva, hogy esetleg Louis sellővé változik, ha víz éri. De nálam nem eshet baja, vigyázni fogok rá. Sietős tempóban hajtottam haza fele, míg Louis gyönyörködött az éjszakai külváros békességében. A halovány fények beragyogták arcát, mely kiemelte lágy vonásait. Tökéletes volt minden szempontból, én pedig lopva addig pillantottam felé, hogy gyönyörködhessek benne, míg meg nem érkeztünk házamhoz.
Kiszállt, és alaposan végigmért mindent, hisz legutóbb nem volt erre nagyon ideje. Bevezettem Őt a házba, és megmutattam minden egyes helyiséget.
- Wow, mekkora ágyad van! - csodálkozott a hatalmas, baldachinos ágyam előtt.
Elmosolyodtam, és éreztem azt a nem létező hátteret, melyre ez utalhatott. A fantáziám beindult, és kezdett lepörögni szemem előtt, mi mindent tehetnénk mi ketten itt. Sietősen fordítottam magam felé, s megcsókoltam, miközben terelni kezdtem az ágy felé. De pechemre a háta megakadt valami keményben, melyre rájöttem, miután kitapogattam, hogy a baldachin selyemcsíkok tartóoszlopa volt ágyam sarkában. Lágyan csókolt vissza, azt hiszem, félénksége arra ösztönzött, én is fogjam vissza magam. Így aztán lassítottam a tempón, és ahelyett, hogy azonnal ágyam közepére löktem volna meztelenül, kiélveztem csókja minden egyes pillanatát. Hajamba túrt, majd kezeit végigvezette hátamon felfelé. Nem tett semmi egyebet, érintése mégis oly' annyira feltüzelt, hogy felmordulva húztam meg alsóajkát. Halkan sóhajtott számba, melytől elvigyorodtam, és kezeimmel mellkasához értem. Ismét elámultam csodás izmaitól, majd lágyan végigvezettem bőrén ujjaim hegyét, melyek szinte csak súrolták kockáit. Csodálattal néztem kezem játékát, míg Ő csupán beharapta ajkát. Óvatosan tekintett rám, így szemébe néztem. Huncut vigyort villantottam, melynek szerintem nem tudta jelentését, mégis félénken felelt rá egy apróbb mosollyal. Nyakához hajoltam, majd lágyan csókolgatni kezdtem kitapogatva gyenge pontját. Meglepő módon nyakának egészen a hátsó részén, a tarkója felé találtam meg ezt. Annál a pontnál felsóhajtott egészen halkan, mégis észrevettem, így szívni kezdtem. Ettől már egy nyögést is sikerült kicsikarnom belőle, melytől rettentően büszke voltam magamra. Kezeim közben ismét hasán táncoltak, mellyel folyamatosan összerándultak izmai. Majd megkíséreltem eggyel előrébb lépni, hátha nem bánja, így egyik kezem lejjebb vezettem, és óvatosan masszírozni kezdtem férfiasságát. Lepetten nyögött fel elég hangosan, amitől elszakadtam nyakától, és szemeibe nézte. Értetlenség valamint vágy kavargott kék íriszeiben, melytől mosolyognom kellett. Olyan ártatlan és tudatlan volt, oly' édes szememben, mint a lágy virágszál, melyet nem lenne szabad letépnem.
- H-harry... - hebegte értetlenül, miközben szívverése gyorsulni kezdett, és hangosan kapkodta levegőt száján. Hallottam, ahogy mellkasában egyre gyorsabban pumpálódik vér, melyet sűrű dobogások kísértek. Mosolyognom kellett ezen.
- Semmi baj! Szólj, ha nem akarod, és abbahagyom. - mosolyogtam rá bíztatón, de kezem játékát még most sem hagytam abba büszkeségén...melyről talán nem is tudott, ennek ellenére szépen dudorodott már ujjaim között, nadrágjában.
- M-mit nem akarok? - kérdezte lesokkolva.
Beigazodott gyanúm, miszerint fogalma sincs, mi történik vele jelen pillanatban. Életében nem hallott még a vágyról...talán csak futólag, de senki nem magyarázta el neki, ez mit jelent. Leálltam férfiasságának kényeztetésével, de nem vettem el róla kezem. Közelebb hajoltam hozzá, Ő pedig várta magyarázatom.
- Nálatok, hogyan születik a kicsi sellő? - kérdeztem óvatosan.
- A szülőknek fogadalmat kell tenniük a napfordulón, amikor kiszakad mindkettejük lelkének egy apró darabja, amiből összeáll egy kis teremtés. Ez voltam én, így aztán nálunk minden évben csupán egyszer van ilyen, akkor pedig sok sellő születik. - magyarázta zavartan.
Elgondolkoztam. Elég érdekesen mennek náluk a dolgok, talán soha nem is hallott erről a fajta dologról az emberek között. Minden esetre én most beavatom.
- Nálunk ezt szeretkezéssel érik el. Ez a szerelmet és az egymás közötti vonzalmat fejezi ki. Az emberek között nagyon gyakori, és különféle szlengeket is használnak rá, sőt mocskos dologgá is válhat. Viszont nálunk bármikor megteheted, ha ügyelsz a védekezésre, nem lesz belőle gyermek, és felettébb élvezetes dolog. Megmutatom, hogyan megy ez nálunk, de csak ha Te is vágysz rám. - néztem komolyan a szemébe.
- Honnan tudom, hogy vágyom rád? - kérdezte homlokráncolva.
- Onnan, hogy a szíved hevesebben kezd verni, amikor végignézel rajtam, és a nadrágod dudorodni kezd. - magyaráztam egyszerűen, szeretetteljes mosollyal arcomon. Nem is hezitált, azonnal rávágta válaszát:
- Ebben az esetben vágyom rád! Mutasd meg, mi a szeretkezés! - mosolygott rám szélesen.
Huncut vigyort villantottam, és bólogatni kezdtem. Eldöntöttem az ágyon, és fölé másztam végigsimítva testén, amitől megremegett. Élveztem minden egyes pillanatot, míg magam alatt láthattam csillogó szemekkel. Lágyan csókolgattam felsőtestét, ahol csak értem, és mellbimbóját is megszívtam párszor. Halkan nyögött egyet alattam, miközben egyre lejjebb haladtam ráérősen. Végül elértem nadrágja szélét, majd számmal erőteljesen megszívtam nadrágjával együtt férfiasságát is, majd ajkaim közé csíptem. Hangosat nyögött, és akaratlanul is előrébb lökte csípőjét, melytől elmosolyodtam. Szemeit lehunyta, kezeivel a takarót markolta maga mellett. Sietősen kapkodta a levegőt, miközben lágyan lehúztam róla nadrágját. Kezeim közé fogtam ágaskodó férfiasságát, amitől elpirult, és szégyenlősen oldalra fordította a fejét. Elmosolyodtam reakcióján, majd fölé másztam, hogy meg tudjam csókolni, de kezemmel továbbra sem álltam le. Kéjesen nyögött ajkaimra mielőtt szánk összeforrt volna. Oly' csodás volt látni, ahogy szenved érintésemtől, tökéletesen nézett ki. Éreztem, nem kell neki sok, pláne mert elsőre van ilyen élménye, így elengedtem, és a fiókból előkotortam két lényeges dolgot számunkra. Sietősen engedtem az üvegből keveset ujjaimra, majd bejáratához vezettem. Beléhatoltam, amitől halkan felnyögött, és kérdőn nézett rám.
- Sajnálom, nem fog sokáig fájni, ígérem. Élvezni fogod. - mosolyogtam rá bíztatóan, mire szeretetteljes pillantással bólintott. Három ujjam után elégnek éreztem, és magamra húzva az óvszert, valamint alkalmazva ismét a síkosítót, fölé helyezkedtem. - Biztos akarod? Először tényleg fájni fog. - figyelmeztettem.
- Vágyom rád! Csináld! - mosolygott rám, és felnyújtózkodott lopni egy csókot.
Óvatosan vezettem belé magam, egészen lassan, majd végül megálltam, hogy legyen ideje hozzászokni ehhez az egészhez. Szemeit fájdalmasan lehunyta, de semmi egyebet nem hagyott kiszökni csodás arcára, melyen most a lágy vonások szenvedővé alakultak. Félve pillantottam rá, és lágy csókokat leheltem ajkara, hogy ezzel is nyugtassam, és biztassam afelől, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
Hamarosan kinyitotta kékségeit, és egyenesen a szemembe nézett. Pont ugyanolyan szeretetteljesen méregetett, mint én Őt, amitől kapcsoltam, hogy mozognom kéne, csupán Ő nem tud szólni, hisz nem tudja, mi következik most. Lágyan kezdtem lökni, amitől nyögések hagyták el szépen metszett ajkait, melyek egyre több vágyat ébresztettek bennem. Arca kipirult, ajkain kiáramlott a forró levegő nyögéseitől, melyek bőrömnek ütköztek. Csodálattal figyeltem, amint vonaglik alattam, oly' csodás volt számomra, mint még soha senki és semmi. Valóban szerelmes voltam belé, teljes szívemből, amely olyan csodás szeretkezést eredményezett, melyben még nem volt részem. Éppen ezért villám tempóban száguldottam a csúcs felé, melynek kapuja csupán kettőnknek nyílt ki. Közénk nyúltam férfiasságához, amitől felnyögött. Louis más volt, túl különleges. Fontosabb volt nekem, mint bárki ezen a világon, hisz már szinte senkim nem maradt, csupán Liam.
Sóhajtva élvezett kezemre valamint hasára, melytől én is elmentem, és együtt értünk el azt a mennyei birodalmat, melybe mostantól csak vele szeretnék belépni, hisz soha többé, senki más nem fog tudni oly' élvezettel átjuttatni, mint Ő, pedig szinte semmit nem tett, csupán a magaménak tudhattam. Viszont tisztában voltam vele, mekkora a köztünk lévő távolság, de ez abban a pillanatban nem tudott beszivárogni elbódult elmémbe.

5. fejezet.

Semmi egyébre nem vágytam, csak úgy maradni. Nem akartam lemenni a partra szörfözni, nem állt szándékomban azonnal kipattanni az ágyból, hogy meglovagolhassam kedvenc hullámaimat. Akkor csak jól esett a reggeli nap sugaraiban figyelni Louis arcának lágy vonásait, ahogy békésen alszik karjaimban. Édesen szuszogott, haja össze-visszaállt, de nekem így volt tökéletes. A tegnap este újra lepörgött szemem előtt, akár egy kisfilm. Soha nem akartam elfelejteni, arra vágytam, hogy örökké együtt maradjunk, viszont én is tisztában volta vele, hogy különbözőek vagyunk. Bár tegnap este nem hagytam ezt a tényt beszivárogni elmémbe, nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Hisz Louis nem lehet mellettem, Ő sellő, neki a tenger az otthona, míg nekem a föld.
- Harry... - hallottam meg nevem egészen halkan karjaimból.
Lágyan sóhajtotta mellkasomba, majd átfonta karját hasamon, és még jobban hozzám bújt. Hátára simítottam kezem, hogy érezze, jó kezekben van. Lágy csókot lehelt mellkasomra, talán csak álmában, nem tudtam. Kirázott a hideg érintésétől, tökéletes érzés volt. Összeszorította szemeit, miközben mélyen magába szívta a levegőt, majd felnézett rám kék íriszeivel, melyek most is úgy csillogtak, mint a tenger napsütésben. Szeretetteljesen elmosolyodott, arcán fáradtság terült el. Olyan édes volt, mint még egy partnerem sem, aki vele kelt reggel. Általában soha nem is maradtam így vele, még az aktus után elment. Vagy ha mégsem, akkor pedig reggel nem élvezhette ölelő karjaimat, hisz semmi többet nem jelentett, így minek hitegessem?! Louis mellkasomra simította kezeit, miközben egy csókot lehelt ajkaimra, majd visszahelyezte fejét. Összekulcsoltam ujjainkat, és lehúztam hasamra, hogy kényelmesebb legyen.
- Jó reggelt. - motyogta rekedtes hangon.
- Neked is, Halacskám. - mosolyogtam rá, mire elnevette magát.
Féltem, hogy talán meg fog bántódni, de helyette csupán nevetett ezen az egészen. Nem akartam a halakhoz hasonlítani, én csupán gondoltam, hogy aranyosnak tartaná. És igazam lett szerencsére.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte mosolyogva.
- Ha kíváncsi vagy rá, megnézhetnénk a várost. - feleltem egyszerűen.
Hevesen bólogatni kezdett, amitől elmosolyodtam. Adtam neki megfelelő ruhát, bár mivel alacsonyabb volt nálam, így meg kellett válogatni, mit vesz fel cuccaim közül. Tetszetős volt feneke egyik feszülős nadrágomban, így mikor bement előttem a fürdőszobába, nem bírtam ki, hogy ne azt figyeljem beharapott ajkakkal. Csinosabb volt, mint bármelyik lány a szememben. Soha nem tudtam betelni csillogó szemeivel, mellyel minden egyes dolgot alaposan végigmért. A sportkocsim felettébb tetszett neki, élvezte kinyújtani karjait az ég felé, így megcsaphatta azt a langyos szellő. Minden egyes utca újabb meglepetést okozott neki, én pedig próbáltam olyanokat mutatni és tenni, hogy az a csillogás ne tűnjön el soha kék íriszeiből.
***
Sietős léptekkel közeledtem a sziklák között a szokott helyünkhöz. Deszkámat leszúrtam a homokba, de a megfelelő kő tetején senkit nem láttam, így megkerültem azt. Hangok ütötték meg a fülem...elég halk hangok, de ahogy közelebb értem, egyre hangosabbá váltak. Kilestem a szikla mögül, és megláttam Louis beszélgetni az egyik sziklára támaszkodva egy Angyallal. Hatalmas fehér szárnyai voltak, melyeket maga mögött leengedett.
- Tiszta idióta vagy, Louis! - nevetett az Angyal fejcsóválva.
- Talán, de szeretem. Ez olyan nagy gond? - rántotta meg a vállát szerelmem a vízből.
Felrémlett, amit mondott. Azt mesélte régebben, hogy van egy legjobb barátja, aki Angyal, és viccesnek találja, mikor beszélgetnek a különbségek miatt. Azt hiszem, a neve Niall.
- Nekem nem, de mit fognak szólni a szüleid? Egyszer haza kell menned a Karib-tengerre, és akkor Őt itt hagyod? Ő nem tud veled menni a víz alá. - csóválta meg a fejét Niall.
Rólam volt szó, ez egyértelművé vált. Fájt hallanom ezeket, de végtére is csupán az igazságot mondta el az Angyal. Louis szemébe fájdalom gyúlt, majd leszegte fejét.
- Hé, ezt nem azért mondtam, hogy rosszul essen. Csupán próbálj meg reálisan gondolkozni kicsit. Ha tényleg szeretitek egymást, akkor valamelyikkőtöknek fel kell áldoznia az életét, hogy együtt tudjatok lenni, és én nem akarom, hogy ez Te legyél, márpedig ismerlek, és biztos vagyok benne, hogy ha Ő nem lenne hajlandó, akkor pillanatok alatt ugranál. Arról nem is beszélve, hogy ezt csak egy varázsló tudná elintézni, aki pedig kitudja, mit kér érte cserébe. - csóválta meg a fejét az angyal, miközben szőke tincseibe túrt.
- Niall, nem érdekel, érted? Megoldjuk valahogy. Még nem kell ennyire előre ugrani, még csak 3 hónapja ismerem. - felelte szerelemem határozottan.
- Amúgy azt hallottam, hogy van egy új varázsló pont ezen partok mentén valahol. Állítólag nagyon fiatal. Próbálkozott, hátha valaki felfogadja tanoncnak maga mellé, de minden vén elküldte, ahogy mindenkit. Így magától kezdett el tanulgatni, és kísérletezgetni. Állítólag így annyi új varázslatra jött rá, amit eddig a nagykönyvek sem írtak le, hogy járnak hozzá a vének, de nem fogadja őket. Ugyan úgy elutasítja Őket, ahogy a vének Őt régen. Még a nevét sem tudom, de nagyon erős, azt mondják. - magyarázta Niall komolyan.
- Igazán? Errefele? Talán megpróbálhatnánk megkeresni! Talán Ő segít nekünk! - örült meg Louis, és feljebb tolta magát kezeivel.
- És mégis mit kérnél Tőle, Louis? - kérdezett vissza az Angyal cinikusan.
- Hát, hogy változtasson emberré. Harry-vel akarok élni örökké! - felelte lelkesen, amitől elmosolyodtam.
Én is vele akartam maradni, de nem várhattam el, hogy miattam ekkora áldozatot hozzon. Talán később megbánná, és akkor engem okolna, hogy tönkretettem az életét. Ezt nem élném túl.
- És ha Ő nem akar? Ha Ő nem tenné meg ezt fordított helyzetben érted? Hol élnél? Harry-nél? És ha Ő nem akarja? Ha ez csak egy fellángolás nála, és elhagy? Akkor mit csinálsz emberként? Hova mész? Mit kezdesz magaddal Louis? - nyitotta fel a szemét Niall.
Louis tekintete szomorúvá vált, és elgondolkozva meredt maga elé, miközben visszaereszkedett félig a sziklára. Nem hagyhattam, hogy ebben a kétségben hagyja Őt az Angyal. Megértem, hogy félti Louis-t, hisz olyan ártatlan és tudatlan, de tőlem nem kell. Sietősen mentem ki a szikla mögül, mely eddig eltakart. Az Angyal egyből felém kapta tekintetét, és ijedten szívta magába a levegőt. Louis fájdalmasan elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét.
- Harry. - mondta szeretetteljesen.
- Tisztellek Angyal, de ebben a pillanatban nem vagy a szívem csücske. Honnan veszed, hogy nem szeretem Lou-t? Jobban szeretem, mint bárkit, és nem várom el tőle, hogy ezt tegye értem. Viszont én is vele akarok lenni, így ha erre kerül a sor, inkább én áldoznám fel magam. Amúgy sincs senkim itt, Louis az egyetlen az életemben, nem akarom elveszteni. - mosolyogtam rá a végére. Niall zavartan kezdett méregetni, de hamar kisimultak vonásai. Elhitte, amit mondtam, talán tudja, mikor hazudok, hisz Angyal.
- Komolyan így gondolod? - támaszkodott ismét feljebb Louis a szikla szélén.
Szemeiben láttam a csillogást, és a szeretetet, mely soha nem hunyt ki, mindig újult erővel ragyogott, mikor rám nézett. És ez a tudat melengette szívem belülről, amint merészeltem belegondolni, mennyire szerethet, ahogy én is Őt.
- Persze. - mosolyogtam rá, majd beleereszkedtem a vízbe mellé.
Éreztem uszonyt lábaimnál, melyek selymesen érintették bőröm. Lehelt egy csókot ajkaimra, miközben átkaroltam derekát.
- És veled akarok maradni örökké, szóval keressük meg azt a varázslót! - jelentettem ki határozottan, de belül nem voltam ennyire magabiztos.
Vagyis csupán abban nem voltam biztos, hogy minden rendben lesz-e. Hisz mi lesz, a házammal, Liam-mel, a szörfözéssel? Mi lesz Harry Styles-szal? A felejtésbe merül, és bár élvezhetné a tengert, a részévé válhatna teljesen, melyre mindig is vágyott mégis tisztában lesz vele, az életét hagyta hátra a szerelemért.

6. fejezet.

- Mind gondolkozol annyira? - kérdezte Louis mellőlem a szokott sziklánk tetején.
Felé fordítottam a fejem, teljesen kizökkentett gondolatvilágomból. A holnapi napon agyaltam. Holnap ugyanis szombat lesz, így alig pár óra múlva Louis ember lesz, így fel tudjuk keresni azt a varázslót, hogy változtasson engem sellővé. De egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy én erre kész vagyok. Hisz akkor ki fog törődni a házzal, Liam-mel (bár nem minta eddig úgy össze lettünk volna nőve, de akkor is).
- Semmiség. - rántottam meg a vállam, de soha nem voltam jó hazudozó.
- Nem hiszem el. - tolta fel magát, és komolyan rám nézett. Próbálta tekintetemből kideríteni, mi lehet szótlanságom oka, és vélhetőleg rá is jött. - Nem akarsz sellő lenni, igaz? - kérdezte szomorúan.
Leszegte fejét, csupán vonásainak egy részét engedte látni. Szemeit lehunyta, majd fájdalmasan meredt maga elé. Én nem akartam megbántani, fájt így látnom Őt.
- Louis nem erről van szó! Én szeretlek, és tényleg veled akarok lenni, de akármennyire is imádom a tengert, minden ide köt. Én ember vagyok, ennek lettem teremtve! Képtelen vagyok megválni az életemtől, még ha csak Te maradtál is nekem. Valami köztes állapotot kéne találnunk a varázslónál. - csóváltam meg a fejem.
Felpillantott rám, szemében láttam az őszinte szeretet és megértést, amitől nem éreztem magam olyan rosszul, amiért ezeket mondtam. Tényleg fontos voltam neki, ha képes ezt megérteni, és ezért hihetetlenül becsültem.
- Ki fogunk találni valamit, majd a varázsló segít. Bármit kér cserébe, megadjuk, és megoldjuk ezt, oké? - bíztattam, mire határozottan bólintott, és hozzám hajolt egy csókért.
***
Izgatottan léptünk be egy hatalmas ház kapuján, mely bár felségesnek tűnt, mégis elhagyatottnak hatott. A növények rendezetlenül meredeztek, a gaz eléggé kinőtt. A ház falán különféle futónövények futotta fel, valahogy mégis újnak tűnt az épület. Louis megszorította kezem jelezve, hogy nem tetszik neki ez a hely, de nem menekülhettünk el. Kénytelenek voltunk eljönni ide, a varázslóhoz, hogy együtt lehessünk örökké. Niall kiderítette nekünk, hol laki, hisz az Angyalok mindenről tudnak, így könnyen idejutottunk. Óvatosan kopogtattunk be a régi kopogtatóval, melyen egy oroszlán feje díszelgett a hatalmas faajtón.
Lágy fuvallat támadt körülöttünk, mely végigfutott hátunkon, majd fülünkhöz érve belemászott, és búgó hangon kérdezgetett:
- Mit akartok? - hallottam meg visszhangot verve elmémben. Louis félve bújt közelebb hozzám.
- M-mi a varázslót keressük! Segítségért jöttünk! - mondtam félhangosan, félve, hogy talán rossz választ adtam.
- Hmm...- hallottam a fülemben sejtelmesen, ahogy Louis is, mivel összerándult.
Hirtelen nyílt ki előttünk az ajtó, amitől mindketten idegesen rándultunk össze, majd kicsit fellélegeztünk, mikor senki nem volt ott. Viszont ez egyértelműen arra utalt, hogy bemehetünk. Félve, óvatos léptekkel, körültekintően lépkedtünk be az ajtón, így egy régiféle szalonszerűségbe jutottunk. Zavartan néztünk szét, mígnem egy férfi feje jelent meg a lépcső tetején. Végigmért minket, de mosolygott. Fekete haja az ég felé meredezett, barna íriszei kedvesen csillogtak ránk.
- Szóval, kiket köszönhetek? - kérdezte udvariasan, miközben lejött a lépcsőn.
Meglepett, hogy ilyen barátságos lenne, mivel a hangját felismertem az iméntről. Louis azt mondta nekem, hogy a varázslóknak ijesztő a szemük, és ott fekete, ahol nekünk fehér, valamint ott fehér, ahol nekünk kék, vagy zöld, esetleg barna.
- H-harry vagyok, Harry Styles, Ő pedig a párom, Louis Tomlinson. - mutattam be magunkat.
Kezet rázott velünk, amin elcsodálkoztam, közben Ő is bemutatkozott.
- Zayn Malik. Szóval, miben kérnétek a segítségem? - csapta össze mosolyogva kezeit.
- T-te lennél a varázsló? - kérdezte Louis ledöbbenve mellőlem. Most először szólalt meg, és koránt sem volt biztos a hangjában, pedig ez a srác egyáltalán nem volt ijesztő, mint ahogy vártam. Jóízűen elnevette magát Louis kérdésén.
- Igen! Tudom, nem megszokott, hogy ilyen fiatal legyen egy varázsló, de azért ne becsüljetek alá. - mosolygott ránk sejtelmesen, amitől éreztem, teljesen feloldódok. Jó fejnek tűnt.
- De a szemed, nem is olyan ijesztő! - hebegte zavartan Louis.
Ezen a ponton ismét felnevetett, amitől rokonszenvessé vált szememben.
- Tudom, szerintem is olyan ijesztő volt. Így sokkal jobb, nem? Gondolkoztam, hogy esetleg kékké varázsolom, vagy zölddé, de a barna állt a legjobban. - nevetett ránk.
Egyet értően bólintottam, hisz nem nagyon tudtam volna másmilyen szemet elképzelni fekete haja mellé. Louis is kezdett feloldódni, ahogy éreztem ujjai szorításán.
- Zayn, mi azért jöttünk, mert Louis sellő, én pedig ember vagyok, de szeretnénk együtt lenni. Nem tudnád megoldani ezt valahogy? - magyaráztam sietősen.
- Remek! Akkor melyikkőtök akar átváltozni a másikká? - kérdezte vidáman.
- Nem akarjuk ezt a módot. Mindketten szeretjük az éltünk. Valamilyen köztem megoldást kéne találni. - magyarázta Louis mellettem.
Zayn homlokráncolva mért végig minket, miközben gondolkozott. Hátrált két lépést, és a lépcső korlátjának támaszkodott, hogy jobban szemügyre tudjon venni minket. A hajába túrva szólalt meg végül:
- Hát, nem könnyítitek meg a dolgom. - nevette el magát fejcsóválva. - Ha adtok egy-egy személyes tárgyat, egy ékszer lenne a legjobb, akkor arra mondhatok olyan varázslatot, hogy megoldja a gondotok. Ha rajtatok van, akkor az eredeti alakotokban vagytok, de ha leveszitek, a másik fajtájává alakultok. Vagyis, ha mondjuk, Harry rajtad van a nyaklánc, ember vagy, ha leveszed, sellő. Louis, ha hordod, sellő vagy, ha leveszed, ember. Azonnal megcsinálom, amint hoztok nekem cserébe három darab sellőpikkelyt, és egy szirén nyakláncát. - magyarázta egyszerűen.
Örömmel bólintottam, ahogy Louis is mellettem. Ez minden gondunkat megoldhatja, és egyikünktől sem veszik el az életet. Logikus, ésszerű, praktikus megoldás. Megbeszéltük, hogy sietősen visszajövünk, amint megszereztük ezen tárgyakat. A kocsiba beülve kezdtünk el igazán agyalni. Mivel én ezekről semmit nem tudtam, így vártam Louis gondolatait. Maga elé meredve húzta végig alsóajkán hüvelykujját, amitől összepréseltem szám. Meg akarta csókolni, de most fontosabb dolgunk volt.
- Szóval! - nézett rám komolyan. - A pikkelyeket csupán én tudom megszerezni, míg a szirén nyakláncát csak Te. Vissza kell mennünk a sziklákhoz, ott mindent el tudunk intézni. - jelentette ki komolyan, én pedig tövig taposva a gázpedált hajtottam a part felé a városunkba, mely ettől a helytől igazán nincs messze, csupán úgy 30 km, én mégis úgy tettem meg ezt a távot, mintha minimum F1-es versenyző lennék. Louis mellettem mélyen elgondolkozott, azt sem vette észre, mikor megálltam a parton egy parkolóban.
- Mi a baj? Nem akarod? - kérdeztem óvatosan, mire eszmélt, és felém fordította fejét.
- Nem, dehogyis! Nem erről van szó, csupán a feladatokon gondolkoztam. Mintha szándékosan úgy rakta volna össze, hogy mindkettőnknek jusson egy-egy dolog. - csóválta meg a fejét, miközben kiszállt.
- Talán csak túl sokat képzelsz bele. Lehet, tényleg ezekre van szüksége. - rántottam meg a vállam egyszerűen, majd megfogtam kezét, és elindultunk a parton.
Intettem Liam-nek, aki éppen szörfözött. Észrevett, de egyértelműen nem tudott akkor éppen visszaintegeti. Átvergődtünk a sziklákon egyenesen mi helyükre, az egyik kőhöz.
- Szóval, mit kell tennünk? - kérdeztem leülve a szikla tetejére.
- A pikkelyek egyszerűek lesznek, bár fájdalmas. De nem érdekel, megéri. A nyaklánc viszont... - csóválta meg a fejét, és félve nézett fel rám. Nem tűnt úgy, hogy folytatni akarja, és ez megijesztett.
- Miért? Te is szirén vagy, nem? - kérdeztem óvatosan.
- Nem! - nézett rám azonnal komolyan. Talán érzékeny témára tapintottam?! - Mindenki azt hiszi, hogy a sellők és a szirének ugyanazok. Pedig ez nem igaz. Ők gonoszak, a hangjukat használják fel az emberek megölésére. - felelte sértetten, és összefonta maga előtt kezeit.
- Rendben, bocsánat. - simítottam végig karján, mire rám mosolygott, azonnal megenyhült. Tisztában voltam vele, hogy képtelen rám haragudni, ahogy én is Őrá. - És mit kell nekem tennem a szirénnel? - kérdeztem óvatosan.
A szemei hirtelen félelemmel teltek meg, fájdalom is lakozott bennük. Szeretettel nézett rám, mintha tőlem félt volna.
- Én nem mehetek egy szirén közelébe, de Te igen. Énekelni fog neked, mikor közeledsz felé, és ezzel próbál befolyásolni. Rá fog venni, hogy csókold meg, és szinte mindenki megteszi, így kiszívja életerejüket. Józannak kell maradnod, hogy le tudd tépni nyakláncát. Annyira féltelek, Harry. - csóválta meg a fejét szomorúan.
Zavartan néztem rá. Abban a pillanatban rájöttem, hogy mitől is félt valójában. Megcsalhatom Őt, és ebbe bele is halhatok, de ennek egyáltalán nincs esélye. Szeretem Lou-t, soha nem lennék képes mással megtenni azokat, amiket vele. Ajkaim csak az övét érinthetik, senki másét.
- Halacskám, nincs okod a félelemre. Nem tudnék mást csókolni rajtad kívül, nem fog tudni levenni a lábamról a szirén. - simítottam végig arca jobb oldalán, ugyanis az volt felém. Felém fordította fejét, és csillogó szemekkel mért végig, melynek soha nem tudtam ellenállni. Hozzá hajoltam, hogy egy csókot lopjak tőle, melyet meg is kaptam, de mikor eltávolodtunk csupán halovány vigyor égett ajkain.
Oldalra nyúl, és kezét belelógatta a sós vízbe, így ismét szemtanúja lehettem, hogyan alakul vissza sellővé. A pára elszállt, Ő pedig ismét uszonnyal feküdt előttem. Mély levegőt vett, majd uszonya jobb oldalához nyúlt. Erősen lehunyta szemeit, melyet nem igazán értettem, majd mikor előrébb dőltem, megláttam, mit csinál éppen. Egy pikkelye alá nyúlt, és erősen feszegette, hogy letépje uszonyáról. Fájdalmasan felnyögött, mikor sikeresen leszakította, és a seb vérezni kezdett. Idegesen hajoltam arcához, és kezeim közé fogtam ezzel megállítva tevékenységében. Nem bírtam nézni, ahogy szenved. Kinyitotta a szemét, és rám nézett. Fájdalom lakozott kék íriszeiben, de egyben szeretet is. Tudtam, értem bármire képes lenne, és ha magának kell fájdalmat okoznia kapcsoltunkért, megteszi. De ezzel én is ugyanígy voltam, ezért egy szót sem szólhattam.
- Fogd! - adta a kezembe a pikkelyt, melyet alaposan végigmértem.
Kék, lila és zöld színekben csillogott, ahogy fordítottam, mindig más színűnek mutatkozott. Meseszépen nézett ki, mégis fájt a tudat, hogy ez a kis valami fájdalmas okoz szerelmemnek. Ismét az oldalához nyúlt, és sietősen letépett még egyet, hogy kevesebb ideig érezze a fájdalmat, majd még egyet. Szemeit szenvedve zárta össze, levegővétele gyorsult, de nagyon erős volt. Egyértelmű, hogy ez mekkora fájdalommal járt, de Ő mégis tűrte kettőnkért. És ez olyan melegséggel töltött el, mint még soha, semmi.
A kezemben három pikkely pihent, míg az oldalán három sem, melyekből szivárgott a vér. Hozzá hajoltam, és lágyan megcsókoltam, melytől éreztem, megnyugszik. Úgy tartottam a pikkelyeket, mintha kincsek lennének, hisz ha elvesztem Őket, újra kezdhetnénk az egészet.
- Sajnálom. - hebegtem, mikor elszakadtunk.
- Ne sajnáld, csak szerezd meg a nyakláncot. - mosolygott rám, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
***
Ismeretlen partokig sétáltunk, ilyen messze még soha nem jutottam a sziklák között. Louis mutatta az utat, tudta, hova kell mennünk, hogy szirént találjunk. Közben kiokított, így megtudtam, hogy a szirének olyan alakot vesznek fel, melyet szerintük legvonzóbbnak talál az ember, lehet egy nő, egy férfi, de egy konkrét ember is. A hangjával csalogat magához, mely elbűvöl, míg végül megcsókolod. De az a csók az utolsó, kiszívja az életerőt a testből. Viszont, ha ellent tudok neki állni, akkor megszerezhetem nyakláncát, mely csupán egy egyszerű gyöngysor, így nem is értettük, minek az a varázslónak, de tettük a dolgunk.
Énekszó ütötte meg fülem, melytől Louis összerándult mellettem, és megszorította kezem. Csábítóan hatott, de valahogy nem éreztem hatását. Talán még túl messze voltunk.
- Szeretlek, Hazz! - fordított maga felé, és lágy puszit lehelt ajkaimra, amitől elmosolyodtam.
- Én is Téged. - feleltem, majd kiléptünk a szikla mögül, mely eddig elrejtett minket a hang forrása elől.
Úgy 30 méterre egy sellőt láttam meg a sziklán. Bár távol volt, mégis azonnal megismertem. Louis ült velem szembe, de az nem lehet, hisz mellettem is Ő állt. Teljesen összezavarodtam, ami kiült arcomra is, de a csodás énekszó valahogy kiürítette elmémből a gondolatokat. Nem éreztem semmi egyebet, csupán vágyat, hogy megérintsem Louis csodás ajkait előttem.  Hívogattak magukhoz a szépen metszett, vörös ajkak, melyeket úgy imádtam. De a hang, mely torkából fakadt, nem volt ismerős. Vészjóslóan hangzott, idegennek hatott. Nem az én szerelmemé volt, sokkal inkább egy női szopránra emlékeztetett, aki most szabadult egy operából. Ennek ellenére, mégis mindennél jobban elnyerte a tetszésem, és tovább hívogatott magához. Alig volt két méter, én pedig üveges tekintettel meredtem Louis-ra előttem, de a szívem kiabálni kezdett. Mintha valami nem stimmelne, de az akkor nem érdekelt. Úgy éreztem, jó kezekben vagyok, vele kell lennem, és megcsókolnom. Kinyújtotta felém karját, én pedig azonnal megragadtam, így lágy bőrét érinthetem. Még közelebb kerültem, nem volt már sok vissza édes ajkaiig. Tekintetem végigvezettem felülmúlhatatlan felsőtestén hibát keresve, de minden úgy volt, mint eddig. Ez Ő volt. De mikor feljebb vándorolt tekintetem, megláttam egy nyakláncot, amely nem illett oda. Rengeteg, apró, hófehér igazgyöngy alkotta, ilyet Louis soha nem hordana. Viszont tekintetem tovább csúszott a felfelé, a daloló ajkak irányába, melyek hívogattak magukhoz. Végig simított felsőtestemen, amitől kirázott a hideg. Imádtam, mikor Louis próbálja átvenni az irányítást az ágyban, de most ez az érintés ismeretlenül hatott. Felfelé nyújtotta a nyakát a sziklán ülve, míg én lejjebb hajoltam, és oldalra döntöttem fejem, hogy orrunk ne zavarjon csók közben.
- Harry! - hallottam meg magam mögül, egy kétségbeesett kiáltást, melynek már sokkal ismerősebb volt hangja.
Ebben a pillanatban, mintha a varázs elillant volna, az elmém újra működőképessé vált. Szemeim idegesen kerekedtek ki, és azonnal kapcsoltam, mit is kéne tennem. Sietősen téptem le a nyakláncát, melytől abbamaradt az énekszó, és mérgesen felmordult. Futni kezdtem Louis fele a sziklákon, akinek szemei könnyben áztak idegességében, míg ekötte kék kövek hevertek, hisz könnycseppjei ilyenekké változnak. Kitárta karjait, én pedig magamhoz öleltem erősen, miközben úgy szorongattam a nyakláncot, mint holmi kincset. Visszapillantottam a szikla fele, már nem volt ott a szirén, talán elúszott. Rémisztő volt az a hasonlóság, ha nincs Louis kétségbeesett kiabálása, talán tényleg megcsókolom, és itt helyben meghalok. Oltári nagy szerencsém volt, hogy van mögöttem egy ilyen férfi, aki kiránt a hipnózisból, ha arra van szükségem.

7. fejezet.

Megálltunk a kocsival a varázsló háza előtt, de nem szálltunk ki. Pontosabban, visszarántottam Louis-t, aki kérdőn meredt rám. Mélyen magamba szívtam a levegőt, elterveztem már előre. Nyakam hátuljához nyúltam, és kikapcsoltam a papírrepülős ezüstláncomat. Kezembe csúsztattam, és azt figyeltem, miközben beszélni kezdtem.
- Ezt neked szeretném adni. Tudom, hogy nincs ékszered, amire varázslatot mondhatna Zayn, szeretném, ha ez lenne az, és megtartanád, ahogy én is tettem az orchideával. - magyaráztam halkan, csupán a végén néztem fel rá.
Szemei elérzékenyültek, szeretettel méregetettek. Azt a földöntúli csillogást, amit akkor láttam, soha nem felejtem el. Ő volt az első, aki miatt képes lettem volna ezt  odaadni, csak Ő maradt nekem.
- Harry...nem fogadhatom el. Ezt a szüleidtől kaptad, csak ez maradt meg tőlük. - csóválta meg a fejét, és összezárta ujjaimat a lánc körül.
- De én azt szeretném, ha a Tied lenne. Méltó helye lesz nálad. - mosolyogtam rá haloványan.
Átejtettem kezébe a láncot, amit csodálattal kezdett méregetni, majd csillogó szemekkel felnézett rám. Tudtam, sokat jelent neki ez a tettem, és bár nem tartja jó ötletnek, már nyert ügyem van.
- Köszönöm. - suttogta alig hallatóan, majd egy lágy csókot nyomot ajkaimra.
Nyakába akasztotta ajándékom, én pedig csodálattal húztam meg a kis medált, hogy kisimuljon a lánc. Végigsimítottam rajta, majd mellkasán is pólón keresztül. Jól állt neki, magamhoz kötöttem, bár tudtam nem egy kis tárgy fogja eldönteni, mellettem marad-e vagy sem. De nagyon reménykedtem benne, hogy nem hagy magamra, miután már félig feladtam érte életem. De Ő soha nem verne át, ezzel tisztában voltam.
Kiszálltunk a kocsiból, és egymás kezét szorongatva indultunk meg a hatalmas ház fele, mely kicsit már barátságosabbnak tűn, hogy tudtuk, egy rendes srác lakik benne. Az ajtó ezúttal magától kinyílt, és mire becsukódott, már Zayn baktatott le a lépcsőn.
- Srácok! Gyertek utánam! - mosolygott ránk, majd elindult a lépcső alatti szoba felé.
Egy folyosóra érkeztünk, mely kikerekedett egy szobácskává. Meglepően modern volt. Bár még egy varázslóval sem találkoztam, de olyan sötét, poros zugra számítottam, mint a filmekben, ahol középen üst forr, a polcon pedig békától kedve, macskafarokig minden megtalálható. Ezzel szemben Zayn szobája tágas volt, és inkább hasonlított egy kémiai laborra, mint egy barlangra. A polcokon kész főzetek, illetve mindenféle növény hevert. A falon képek lógtak megnyugtató hatást keltve. Egy rózsaszín anyag csöpögött a sarokban kémcsőből egy tálba, mely megzavarta a szoba csendjét. Egy apró kutyus rohant hozzánk, és farok csóválva fogadott minket. Zayn széles vigyort villantott, majd ölébe vette a kis csöppséget. Egy apró törpe spicc nyalogatta arcát, amitől a srác nevetett.
- Ő az én kis dögöm, Hatchi. - mondta szeretettel méregetve a csöppséget, majd letette, így elrohant. Louis teljesen ledöbbent mellettem, de én csak mosolyogtam. Ő tudta, hogy milyennek kéne lennie egy varázslónak, de nekem erről fogalmam sem volt, így szimpatikusnak találtam ezt a srácot. - Szóval, vágjunk bele! Sikerült elhozni a cuccokat? - nézett ránk kérdőn, mire Lou a kezébe adta a három pikkelyt, és a nyakláncot. Végigmérte Őket, majd elismerően bólintott. A szemem lepetten kerekedett ki, mikor oldalra dobta őket, az egyik asztalra, ahol addig csúszott, míg az egyik pikkely le nem esett. Kérdőn néztünk rá mindketten Louis-val, egyáltalán nem értettük ez mire volt jó.
- M-mi a...? - akartam belekezdeni ledöbbenve.
Ezért szenvedtünk? Nem is volt rájuk szüksége? Akkor meg miért nem csinálta meg nekünk egyből a varázslatot? De Ő csupán felnevetett, és az asztalnak támaszkodott hanyag testtartással, miközben elmagyarázta a helyzetet.
- Nem kellettek ezek a cuccok, csupán próbára tettelek titeket. Már feltűnhetett, hogy nem olyan vagyok, mint a többi, vén varázsló. Nem fogadtak maguk mellé tanoncnak, így magamtól jöttem rá mindenre, és nem akarok olyanná válni, mint Ők. Nem kérek cserébe semmit a segítségemért, csupán a meggyőződést, hogy megéri megcsinálnom. Tudni akartam, hogy tényleg szeretitek-e egymást, ezért adtam ilyen feladatokat, melyek bizonyítják, hogy bármire képesek vagytok a másikért. Sajnálom a sebeidet Louis, ígérem, begyógyítom. - mosolygott ránk.
Kellett pár pillanat, míg felfogtam, mit is mondott. Olyan hihetetlen volt, hogy van egy jó szándékú lény, aki valóban segít nekünk, és miattunk tette, amit tett. Hisz a varázslók nem ilyenek, de Zayn valóban más volt. A szekrényhez ment, és kis keresgélés után evett róla egy színtelen folyadékot, melyből alig egy centit egy műanyag pohárba töltött.
- Ezt idd meg! - adta oda Louis-nak, aki bár kicsit kétkedve, de hamar megitta.
Nem lehetett rossz íze, ugyanis az arca nem fordult grimaszba. Kirázta a hideg, majd felhúzta a rövidgatyája oldalát (ami amúgy az enyém volt). Bőrén nyoma sem volt a sebeknek, melyeket a pikkelyek kitépése okozott. Ámulva néztünk fel mindketten Zayn-re, aki csak elégedetten vigyorgott.
- Köszönöm. - motyogta Louis.
- Ugyan már, nincs mit. - legyintett. - Kérném szépen a két dolgot, amit elvarázsolhatok. - nyújtotta elénk egyik kezét.
Mindketten kikapcsoltuk a nyakunkban lógó kis ékszert, hiszen természetes volt, hogy én azt a nyakláncot adom oda, amit Louis csinált nekem, Ő pedig az én repülős láncom. Mosolyogva mérte végig a kis tárgyakat, majd hátra fordult a polchoz ismét. Minden soron végighúzta az ujját egy üvegcsét keresve, és mivel elég sok polc volt, így eltartott kis ideig. Feszülten várakoztunk Louis-val, csupán reménykedtünk, hogy megoldható. Lekapott egy világoskék folyadékkal teli üveget, de még tovább keresgélt. Végül a legalsó polcról levett egy sárgás folyadékot is, melyet a fény felé fordított, hogy alaposabban szemügyre tudja venni. Bólintott, inkább csak magának. Lepakolta őket az asztalra a láncok mellé. Kicsit mérlegelt, majd ránk nézett.
- Szükségem esz egy kis vérre tőletek. Nem fog fájni ígérem, de csak így tudom megoldani. - csóválta meg a fejét.
Egyszerre bólintottunk, készek voltunk bármire egymásért, ahogy Ő is mondta. Egy aprócska tűvel tért vissza az egyik szekrénytől, mellyel mindkettőnknek megszúrta ujja hegyét, de közbe persze valamiféle varázslattal lefertőtlenítette. Kicsit hagyta, hogy gyűljön a vérünk, míg egy csepp ki nem tud jönni, hisz apró volt a seb. Valóban nem is fájt. Eközben felét a kéknek kiöntötte egy tálba, majd hozzáöntötte a sárga felét. Két ilyen oldatot csinált, amit gyengéden összekevergetett, majd felénk fordult. Azt az egy csepp vért, amely összegyűlt belecsöppentettük az elénk tolt egy-egy keverékbe, ami így gőzölögni kezdett. Lepetten néztem. Majd Zayn belehelyezte az én keverékembe a Louis-tól kapott medálom, míg az övébe a papírrepülőt. Figyeltem, amint a keverék gőzölni kezd, majd szépen lassan elpárolog, így csupán a két medál maradt a tálban. Lepetten húztam fel a szemöldököm, ez azt jelentené, hogy sikerült?
- Vegyétek fel, én most nem nyúlhatok hozzá! - magyarázta Zayn feltartott kezekkel.
Visszafűztem medálom a láncba, ahogy Louis is, majd felvettük. Ahogy bekattintottam, éreztem amint végigjár egy érdekes bizsergés. A medál valamitől megcsillant nyakamban, éreztem, ahogy hozzám nő, és részemmé válik. Louis is mellettem bekattintotta, és hirtelen gőzölni kezdett lába. Félve kaptam rá tekintetem, és láttam, amint lábai uszonyokká változnak, így ideges sóhajjal kezdett hátrafele borulni, de elkaptam, és nevetve tartottam meg derekánál fogva. Sietősen levetette a láncot, amitől ismét gőzölni kezdett uszonya, majd emberré változott. Széles mosoly kúszott arcomra, ahogy mindenkinek a helyiségben.
- Sikerült! Mostantól Louis, nem vagy kötve a hétvégékhez vagy ahhoz, hogy víz éri bőröd. Csak a medáltól függtök, ugyanúgy, ha Harry, leveszed a medált, sellő leszel, és képességeket is kapsz...elméletileg, de ebben nem vagyok biztos. Viszont ha valóban így van, akkor Louis majd megtanít használni. - mosolygott ránk kedvesen.
- Édes Istenem! Zayn, hogyan köszönhetjük meg? - kérdeztem örömömben, és majdnem nyakába borultam. Boldogan szorongattam Louis derekát, soha nem akartam elengedni.
- Sehogy, örülök, hogy segíthettem. De remélem, nem jöttök vissza hozzám pár év múlva, hogy szétmentetek, és vessek ennek véget. - mosolygott ránk kedvesen.
- Nem fogunk. - ígérte meg Louis mellettem.
Zayn elmosolyodott, és elégedetten bólintott. Úgy éreztem, minden rendben lesz, minden helyre jött, és megtanultuk, hogy a varázslók nem feltétlen ártó szándékú lények.

8. fejezet

- Nyaklánc Halacskám! - szóltam rá a vízben, így Ő felvette, míg én le, és a sziklára helyeztem a cuccunk mellé.
Imádtam az uszonyom, így tényleg a tenger részesévé váltam. Louis csodás ajándékkal rendelkezett, hogy sellő lehet, de nem adnám fel az emberi létet csak úgy. Viszont ez így tökéletes, hála Zayn-nek. Nem is tudom, hol lennénk, ha nem létezett volna ez a jószívű varázslósrác. Kézen ragadtam Louis-t a víz alatt, és együtt siklottunk a habok között. A halak utánunk fordultak, a víz fodrozódott felszínen csapásaink után. Nem kaptam képességeket, de ez nem is volt olyan fontos. Tökéletesen elég volt, hogy oda úszhattam el szerelmemmel, ahova csak akartam. Amúgy Ő napjai nagy részét emberként töltötte, csupán akkor vette fel a láncot, mikor együtt úsztunk. Nálam élt, és felettébb tetszett neki a földi élet, én pedig annyi csodát próbáltam neki mutatni, amennyit csak tudtam. Igyekeztem a lehet legboldogabb életet teremteni magunknak, de erre nem volt szükség, hisz mi másra lenne még szükségünk, mint egymásra?! Azóta minden embert megnézek, akivel összeakadok, és keresek rajtuk jeleket, melyek bizonyíthatnák, hogy nem ember, de nem találkoztam természetfeletti lényekkel. Viszont ezt nem bántam, hisz aki nekem fontos volt, azt megkaptam. Mire vágyhatnék még?! Louis az életemmé vált, úgy voltam képes szeretni, mint még senkit. A szívem teljesen egészében neki szenteltem, Ő pedig örömmel foglalta el állandó lakhelyét mellkasomban. Zayn-nel azóta is tartottuk a kapcsolatot, és megmutattam neki is, milyen csodás tud lenni a halandó élet, így gyakran jár el velünk szórakozni, ahol megismerkedett Liam-mel, míg Louis egyszer Niall-t hívta el. A srác tekintve, milyen ártatlan, hisz Angyal, kicsit rossz szemmel nézte az eseményeket, de miután megitattunk vele pár pohár italt, nem érdekelte, és másnap jót nevetett az egészen. Szóval összeforrt a kis társaságunk, és bár Liam-nek fogalma sincs róla, kik vagyunk mi négyen, mégis szeret minket, mint a testvéreit, ahogy mindannyian.
Mosolyogva néztem szerelmemre, aki elégedett vigyort villantott. Azt hiszem, sokat tanulhatna tőlünk az emberi társadalom. A földön rengeteg a vita a vallások, a bőrszínek, a társadalmi különbségek miatt a szerelemben. Mi is mások vagyunk, különbözőek, mégis áthidaltuk a köztünk tátongó szakadékot szerelmünkkel. És erre büszke voltam. Mindezt nem értem volna el, ha nincs mellettem Louis, és örökké mellettem marad már.

15 megjegyzés:

  1. Ez..Úristen.. ez.. egyszerűen annyira szeretem ahogyan írsz. Csak gratulálni tudok, így tovább és szerintem mindenki nevében írhatom:köszönjük a történeteidet! ^^ Remélem a Ziall-as történetet hamar fojtatod ;) nagyon a szívemhez nőtt ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezek a szavak nagyon jól estek. Ironikus, hisz azt mondod, Ti a történeteimért vagytok hálásak,míg én a csodás szavakért Tőletek. :) Persze, vasárnaponként jön a folytatása a TMTTOS-nek :)

      Törlés
  2. Nem is tudod mennyire boldoggá tudsz tenni azzal, amikor megnyitom a bloggert ès meglátom, hogy új történetet tettél fel! :) Olyankor azonnal kezembe veszem a mobilom és mindent kizárva magam körül olvasom írásod! :) Képes vagyok hajnalig is fenn maradni, hogy elolvassam az új történeteket! :)
    Ez is, mint a többi valami fantasztikus lett! :) Nem gondoltam volna, hogy Lou sellő! :) Annyira cuki volt a tudatlansága, vigyorogva olvastam folyamatosan, szívembe szeretet és boldogság költözött! :3 Egy mesevilágba vittél bele, mintha Én is ott lettem volna! :3 Előttem volt a csodálatos orchidea, Louis meseszép uszonya és a sziklás tengerpart, ahol együtt üldögéltek! :3 Imádtam mindent benne és nagyon örülök, hogy mindenki kedves, szerethető karaktert kapott! :)
    Ilyen hosszú kommentet se írtam még, de úgy éreztem ezt mind el kell mondanom neked! :) Mégis felét se írtam le amit ez a történet kiváltott belölem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt most viszonylag bonyodalom nélkülire sikeredett, és mindenki kedves szerepet kapott. Annyira boldog vagyok, hogy ennyire bele tudtad élni magad, nagyon jó ezt hallani. Jól esik, hogy így vélekedsz, sokat adok többek között a Te véleményedre :)

      Törlés
  3. jujujujujujujuj ez nagyon tetszett.*-* imádom az írásaid. és ezt minden kommentemben elmondom neked.xd dena. komolyan.:DD azt is ahogy Larryt írsz meg ha kombinálod.:D nagyon cuki lett. feldobott. aa.:DD
    az álmokkal kapcsolatban pedig:
    azért álmodhatsz ilyet mert fontosak neked. én is rengeteget álmodtam ilyet és jöttem ezzel, hogy remélem nem vagyok boszi, de nem és nyugi te sem. minden rendben lesz hidd el. csak kicsit élénk a fantáziád. erre jó alátámasztás a blogod is.:) (amit imadok*-*-*)
    nemtudom mennyit dumáltam össze csak szeretném ha megnyugodnál. és én is sírtam volna a helyedben. nem lesz semmi baj.:)
    Kellemes Ünnepeket!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, Anya is ugyanezt mondta, mintha összebeszéltetek volna. Valószínűleg csak ennyi az ok, de mégis olyan élethű volt, mint még egy álmom sem, és ez megrémített. Köszönöm a biztatást, és a szép szavakat, most különösen szükségem volt rá. :)

      Törlés
  4. nem tudom miért de awww A TÖRTÉNETEID VÉGÉRE MINDIG BEKÖNNYEZEK:c illetve na tudom mirét mert egyszeruen kibaszott kurvajó (bocsika) :d de aw mikor meglatom bloglovinon h új rész van fennt felugrok a fotelből és fangirlingelek xddddd az magánéletedhez pedig sok sikert kivánok,elvégre minden rossz után csak jó jöhet:)
    ps.: boldog karacsonyt :D (még1x) Larrynek pedig tuti mit,heh.D:

    VálaszTörlés
  5. *tuti helyett tudod:D
    okay,so megint nem tudok irni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, gyakran velem is előfordul, hogy össze-vissza gépelek. :D Örülök, hogy ennyire elnyerte tetszésed a történet. Ezért teszem ki külön bejegyzésbe, hogy megtekinthető, ugyanis ha simán felteszem, nem mutatja sem a Bloglovin', sem a Blogger. :)

      Törlés
  6. Hihetetlen, hogy egy hideg (na jó, a fűtött szobából nem annyira hűvös) Karácsonyi délelőtt el tudsz repíteni a tengerpartra a sellők közé és én érzem, ahogy a bőrömet égeti a nyári napsütés, látom Louis csodaszép uszonyát és átélem a szerelmes szavakat, amiket egymásnak mondanak. Ennél szebben talán még sosem fejezted ki az önzetlen, mindennél erősebb szerelmet, ami hatalmas szó, ha azt nézzük, hogy mennyire tehetséges írónővel van dolgunk. Egyszerűen lehengerelt Louis ártatlan félénksége, amibe Hazz-zal együtt én is beleszerettem....mit mondhatnék még? Talán ez volt a legszebb karácsonyi ajándékom ♥
    Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket.
    Xoxo ~camille

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira boldog vagyok, hogy így vélekedsz, mert a Te szavadra is rengeteget adok többek között. Sokat számít a véleményed, és nagyon jól esik, hogy ezt gondolod. Hálás vagyok a csodás szavakért, nem is tudom elmondani, mennyire. :)

      Törlés
  7. Hát erre nincsenek szavak...hogyan tudsz ilyeneket kitalálni?:') ne áruld el, inkább csak írj még:D remélem lesz második évad:):D
    Amúgy nem tudom miért, de errõl a srácok Something great dala jutott eszembe:')<3
    Csak így tovább!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére, jó a fantáziám, hála Anya meséinek. Valóban illik ide ez a szám, eszembe sem jutott eddig. :D

      Törlés
  8. Úristen*o*Hát most olvastam el, itt kint naplementében az erkélyen:) És nagyon tetszett, imádtam. Teljesen magával ragadott ez az egész történet, és ilyenkor valahogy mindig belegondolok hogy nekem miért nem lehet ilyen életem:DD Annyira tetszett, hogy egyszerűen nem találok rá szavakat!Imádtam mint minden történetedet, remélem hogy egyszer tényleg találkozhatok veled, és ha egyszer[adja a Jó Isten] hogy megjelenjen a könyved, én leszek az első aki megveszi, és én ott fogok állni majd a dedikáláson is!Remélem hogy sikerül elérni az álmaidat, hisz megérdemled!!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy tetszett. Én is nagyon szeretnék egyszer minden olvasómmal találkozni, meg szeretném köszönni azt a sok szépet, amit kapok. Nélkületek sehol sem lennék :)

      Törlés

Music Note 4