Sziasztok!
Úgy tűnik, most, ezen a héten sok történetem befejezésre
került, ugyanis itt van egy újabb regény. Potom 30 oldal, gyorsan olvassátok
el! Ismét fantasztikus témájú, tudjátok, hogy Larry-t imádom ötvözni a
természetfeletti dolgokkal...most is ez történt. De remélem, ez nincs
ellenetekre. Amíg még nyugodt volt a szünetem, gyorsan befejeztem ezt is,
ugyanis ma indulunk este az ország másik felére, Veszprémbe a szüleimmel, a
család többi tagjához. Szívás, nem, hogy mi Debrecennél lakunk, Ők meg a
Balatonnál...na, mindegy. Már nagyon hiányzik az unokatesóm, és mellette nem
szeretnék írni, szóval egész éjjel írtam, hogy be tudjam fejezni. Ennek meg is
lett a hátulütője, ugyanis rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy a szüleimet
előttem ölték meg a németek (?), és ijedtembe felültem az ágyban. Kicsit
gondolkoztam, először még fel sem fogtam, mi történt. Aztán úgy 2 perc után
potyogni kezdtek a könnyeim, és reggel fél 7-kor lerohantam a konyhába.
Szégyen, vagy nem, de 16 évesen Anya nyakába borultam, és csak sírtam, Ő pedig
hirtelen nem tudta mi bajom van, csak nyugtatott, aztán Apa is odajött. Nem
tudtam nekik elmondani pontosan, ahogy nektek sem most itt, mi volt a lényege
(mert, túl valóságosnak tűnt), de annyi kinyögtem, hogy azt álmodtam,
meghaltak. De már nem először. Úgy 2 hete szintén álmodtam, hogy Apát megölte
egy elmebeteg nő bundakabátban. Borzalmas dolgok történnek mostanában a
fejemben, és nem tudom az okát. Ezért is elnézést kérek, ha a következő
történet csúszik, de össze kell szednem magam, és amilyen
"boszorkány" vagyok...nem erre inkább nem is gondolok.
Szóval bocsánat a kifakadásomért, de tudnotok kell, hogy
mi az oka a következő szünetnek, de a "futó" történeteknek ugyanúgy
lesz folytatása a héten, mivel azok már készen vannak a laptopomon.
Figyelmeztetés: A TÖRTÉNET +18-AS RÉSZT TARTALMAZ!
Jó olvasást, remélem, elnyeri a tetszéseteket.
Ui.: Kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánok
mindenkinek...ismét.
xoxo Zsoo
1. fejezet.
Álmosan tértem magamhoz reggel, amint egy kis fénysugár,
mely nehézségek árán beszökött a redőny rései között, éppen a szemhéjam égette.
Így mikor kinyitottam azt, éppen kivakított. Fájdalmasan ráncoltam össze
szemhéjam ezt érzékelve. Álmosan fordítottam fejem másik oldala. Nyári szünet
van, nem volt kedvem felkelni, mégis a gondolat, hogy ma milyen elfoglaltságom
lesz, talpra kényszerített. Bár mindennap ugyanazt tettem, mégis soha nem
tudtam megunni. Ez volt az életem.
Álmosan toltam fel magam, kicsit sem szalonképes
pozíciómból. Hason feküdtem szétterülve az ágyamon. Feltoltam magam ülésbe,
majd megráztam a fejem, és frufrum bal oldalra húztam. Megszokás, bár még
sehogy nem álltak tincseim. Nem is fognak, úgyis vizesek lesznek perceken belül
ismét.
A szekrényhez mentem, és kikaptam belőle egyik kedvenc
fürdőgatyám a millió közül. A fürdőben fogat mostam, majd próbáltam beállítani
göndör tincseim, de zselé nélkül esélyem sem volt, viszont minek zselé, ha
úgyis vizes lesz?! Lebaktattam a konyhába, és egy almát a számba harapva
indultam meg a garázs fele. Bevágódtam terepjárómba, mivel csupán abba fér el
egy deszka, pedig jobban szerettem a nyitott tetejű Ferrari-mat. Kedvenc
deszkám most is a kocsiba pihent, így miután kinyílt előttem a garázsajtó
kihajtottam a bejáróról az utcára.
Egyenesen a part fele vettem az irányt, minden napom ott
töltöttem nyáron, amióta az eszem tudom. Nekem az volt otthonom, hisz nem volt
semmi, ami hazahúzzon. A családom még gyerekkoromban meghalt autóbalesetben,
rám maradt egy óriás vállalat irányítása, de volt annyi eszem, hogy nem teszem
ki magam annak a stressznek, ami egy ilyen vállalat irányításával jár, így
eladtam. Apám is ezt akarta volna, hisz még gyermek voltam. Szóval egy újgazdag
kölyöknek tart mindenki, aki nem dolgozik, mégis rengeteg pénze van. Csupán azt
nem tudják, hogy inkább dolgoznék minden áldott nap, csak élne még a családom.
Egyedül maradtam, így nem maradt nekem más, mint a part.
Boldogan szálltam ki a kocsimból, és élveztem, ahogy a
langyos szellő simogatja bőröm a forróságban. De tudtam a tenger tökéletes
hőfokú lesz ebben az időben. Kikaptam a deszkám, és megindultam a tenger felé.
Megláttam egy ismerős arcot, akiről azt hittem, még régen alszik a tegnapi buli
után. Ő is kiszúrt, így nem vetette bele magát ismét a vízbe, hanem megvárt
engem. Már távolról felém intett a szokott módon. Minden ujját ökölbe zárta, csupán
a hüvelyk- és a kisujját nem. Ez a szörfösök kézjele, vagyis a miénk. Imádtam
mindent, ami a tengerhez kapcsolódik, és a parthoz, de kétség kívül a
szörfözést a legjobban.
Liam-hez értem, aki már vigyorogva várt, majd hanyagul
lepacsiztunk, ami egy ölelésbe végződött.
- Milyenek a hullámok? - kérdeztem végignézve a vízen.
- Tökéletesek, de erősen ellent kell tartani. - felelte,
majd el is indult a víz felé.
Belevetette magát, és hason evezni kezdett egyre beljebb,
hogy egy jó hullámot fogjon. Én még nem mentem vele, még előbb csak derékig
mentem a vízbe, ahol benedvesítettem a deszkám és saját magam is. Liam
tökéletesen vette az akadályokat, és kifele tartott, így én beeveztem,
amennyire csak tudtam, de láttam, hogy jön velem szembe egy tökéletes hullám.
Sietősen pattantam fel a deszkán, és hagytam, hogy vigyen magával, míg úgy nem
döntöttem, hogy kell az adrenalin, és lebuktam a tetejéről, így a hullám
gyűrűjében haladhattam teljes sebességgel. Csodás érzés, mikor minden oldalról
víz vesz körül, és ha kinyújtod kezed, érezheted újaid között a langyos
tengert. Végül a víz körülölel, és magával ragad. A részesévé válsz, magába
fogad, és lehúz olyan helyekre, ahol örömmel jár ember. Aztán a felszínre húz a
levegő, és a varázslatnak vége szakad, mikor a fejed kiemelkedik a vízből,
mégis az emlék ott ég elmédben, és soha nem menekülsz a csábítás előle, hogy
ismételd meg újra és újra. Mert ez a szörfözés...egy életirány.
Imádtam ezt az érzést, soha nem tudtam megunni. Ha
tehetném, egész életem tengerben tölteném. A délelőtt haladt előre, a
mellettünk lévő partszakasz napozókkal telt meg, a lányok imádtak ide járni
elmondásuk szerint napozni, de tudtam, hogy a szörfösöket lesik, vagyis engem
és Liam-et. Amellett, hogy ez a sport király, még jó csaj-mágnes is. Soha nem
panaszkodtam.
- Haver, lépek. Be kell mennem dolgozni 3-ra. - sóhajtott
Liam, és felkapta a deszkáját hóna alá.
Szomorkásan néztem rá, de csak bólintottam. Mekkora
szívás vasárnap?! Elköszöntünk a szokott módon, majd ismét a tengerbe vetettem
magam. Egész nap képes voltam ezt az elfoglaltságot űzni. Elmentem inni a
közeli bárba, ahol azonnal megrohamoztak a lányok, mint mindig, de nem
érdekeltek. Csupán buliban szoktam csajozni, akkor is csak azért, hogy jól
teljen az éjszakám. Soha nem vágytam komoly kapcsolatra, épp ezért soha nem
tapasztaltam még, milyen. A lányok idiótábbnál idiótább kérdésekkel
fárasztottak, én pedig sóhajtva néztem szét a parton. Most még röpizni sem
röpiztek, pedig szívesen csatlakoztam volna. Szerettem a strandröplabdát, és
jól is ment. Kihúztam a homokba szúrt deszkám, majd a csajoktól elköszönve
(hisz én sem vagyok bunkó) visszamentem szörfözni.
A hullámok alább maradtak, így már nem volt élvezetes.
Ültem a tengerbe a deszkán, és vártam, de az istenért nem jött egy hullám
sem...legalábbis nagyobb nem, amiért érdemes is lett volna felállni, nem csupán
kimenni a tetején a partra. De beláttam, hogy ez ma már nem fog összejönni, így
kivitettem magam a vízzel, majd betettem deszkám a kocsiba, miután megtöröltem,
és elindultam a parton sétálni.
A keleti széléhez mentem a strandnak, ahol bár még mindig
király hullámok hívogattak, mégsem szörföztem ott soha. Tele van sziklával, a
végén még valami baj lesz. Veszélyes szakasz volt a szörfösöknek, soha nem
merészkedtem át ide. De mászkálni szerettem a sziklák között, mivel itt soha
nem volt senki, eldugott kis helyek voltak, melyek csak rám vártak. Élveztem a
vadabb terepet, szerettem mászni a sziklákon. Haladtam előre, azt sem tudtam,
hova tartok, de gyakran csináltam ezt. Majd egyszer visszafordulok, mikor már
éjszaka lesz, de még csak sötétedett, én pedig szerettem a sziklákról nézni a
csillagokat.
Még nem mentem nagyon messzire, mikor lenéztem a
szikláról, két lábat pillantottam meg. Lepetten húztam fel a szemöldököm. Ki
az, aki két szikla között napozna, vagy aludna?! Előrébb mentem, hogy egész
testét tudjam látni. Egy srác feküdt ott, bőre napbarnított volt, de nem tudtam
nagyon szemügyre venni alkatát, arcát. Jobban lefoglalt homlokán éktelenkedő
seb, amit valószínűleg a szikla okozott. A vér rászáradt arcára, sietősen
rohantam le hozzá. Csak abban reménykedtem, hogy még él. Félve helyeztem
mellkasának bal részére kezem, és éreztem, hogy még normál tempóban ver a
szíve. Megnyugodtam, ezek szerint csupán elájult. Szemügyre vettem a sérülést,
de nem láttam semmit. A vér ott éktelenkedett, összeragadt hajánál, homloka bal
részén, de sebet nem láttam. Megemeltem fejét, hogy jobban szemügyre vegyem
sérülését, de nem találtam meg a sértett bőrfelületet. Akkor honnan jön a vér?
Talán nem is az övé? Akkor meg miért eszméletlen? Nem értettem, ez hogyan
lehetséges, de egyet tudtam; nem hagyhatom itt eszméletlenül.
A háta és térde alá nyúltam, és óvatosan felemeltem. A
feje mellkasomra csuklott, jobb keze erőtlenül lógott a levegőben, ahogy
vittem. Óvatosan lépkedtem a sziklákon, nehogy elessek vele együtt, de közben
azon agyaltam, hogy így nem vihetem be a kórházba, hisz nincs rajta sérülés.
Viszont itt sem hagyhatom. Arra jutottam, hazaviszem hozzám, és mikor felkel,
majd kifaggatom. Ha nem kel fel holnap reggelig, akkor kihívom hozzá a mentőt.
Ezt tartottam a leglogikusabb módnak. Páran megnéztek a pardon, de nem
érdekelt. Sietősen helyeztem be kocsim anyósülésére, majd elindultam hazafele.
Erősen tapostam a gázpedált, mígnem végül megálltam a bejárón, és óvatosan
fogtam ismét karjaimba, hogy bevigyem. Lábbal löktem be magam után az előre
kinyitott ajtót, majd a nappaliba vittem. Lefektettem a kanapéra, és
gondolkoztam, hogy vajon, most mit kéne tennem. A konyhába siettem, és egy konyharuhába
jeget csomagoltam. Azzal, egy pohár vízzel és egy nedves ruhával tértem vissza
hozzá, és óvatosan a fejére helyeztem. Szempillái megrebbentek a hidegtől, majd
mélyen magába szívta a levegőt. Magához tért, szerencsére. Arca lágy vonásai
fájdalomba fordultak, szemét erősen összehúzta, ahogy kezeivel fejéhez nyúlt
volna. Hozzáért az én kezemhez, mellyel a jeget tartottam homlokához, mire
szeme ijedten pattant ki. Rám emelte tekintetét, kék íriszei teljesen
összezavarodva csillogtak rám. Csodaszép árnyalata volt szemének, ezt el
kellett ismernem. Mint a tenger napos időben. Ijedten ült fel, de a homloka
fájdalmas ráncba szaladt, gondolom a fejfájástól.
- Semmi baj, ne mozogj nagyon. Ezt idd meg! - tartottam
elé a pohár vizet, míg ismét homlokához nyomtam a jeget. Elvette kezemből a
poharat, és aprókat kortyolt a vízből miközben végig a szemembe nézett. Félve
figyelt, egy szót sem szólt. Kezeit az ölébe ejtette a pohárral együtt, és
engem méregetett, ahogy óvatosan elvettem a jeget, és a nedves ruhával próbáltam
megtisztítani véres homlokát, de nem hagyta. elhúzódott érintésem alól, amit
nem értettem.
- Jól vagy? - kérdeztem óvatosan. Ő csak bólogatni
kezdett, mire haloványan elmosolyodtam. - Fáj még a fejed? - kérdeztem a
következőt, mire megrázta a fejét. Zavart, hogy nem beszél, pedig érti, amit
mondok neki. Akkor nem külföldi. - Hogy hívnak? - kérdeztem a következőt.
Ennél a pontnál megszakította a szemkontaktust, és
mellettem kezdett pásztázni valamit. Kicsit lehunyta a szemét, talán nem
emlékszik rá.
- Louis. - felelte halkan...talán tényleg nem emlékszik a
vezetéknevére.
- Én Harry vagyok. Harry Styles. - mosolyogtam rá.
Egy halovány mosollyal bólintott, majd szétnézett a
nappaliban. Leültem vele szembe a dohányzóasztal tetejére. Szemébe zavar
telepedett, majd ismét rám nézett. Homlokát összeráncolta.
- Hol vagyok? Milyen nap van? Hány óra? - kérdezte sorban
a kérdéseket.
- Nálam vagy. Hazahoztalak, mivel sérülés nem volt a
fejeden, így nem vihettelek kórházba. - magyaráztam zavartan, mire kínosan
lesütötte a szemét. - És vasárnap 9 fele. - rántottam meg a vállam, hisz ezt
nem tartottam fontosnak.
- Te jó ég! Mennem kell! - pattant fel hirtelen, de
kicsit megszédült.
Sietősen álltam fel én is, és megtartottam derekánál,
nehogy eldőljön. Még túl gyenge volt, nem engedhettem el így.
- Nem, mehetsz el! Aludj nálam nyugodtan, és majd holnap
reggel hazaviszlek. Azt sem tudod, hol vagyunk. - érveltem, mire ideges
tekintetét enyémbe fúrta.
Félt valamitől, ideges volt. Semmit nem értettem ezzel a
sráccal kapcsolatban. Talán a sérülés miatt lett ilyen zavart, nem tudom.
- Nem! Te ezt nem érted! Merre van a part? Most azonnal
oda kell mennem! - nézett ki idegesen az ablakon.
Zavartan húztam össze a szemöldököm, és megfogtam a
vállát, hogy kicsit megnyugodjon. Idegesen nézett a szemembe csodás
kékségeivel. Még soha nem éreztem ezt egy srác iránt sem, de Ő tényleg
megfogott. Mi van velem? Mi olyan különleges ebben a srácban?
- Nyugalom. Beverted a fejed, még nem vagy jól teljesen.
Majd holnap reggel hazaviszlek. - mosolyogtam rá nyugtatóan.
Mérgesen sóhajtott tehetetlenségében, majd a hajába túrt
gondterhelten. Ismét rám nézett. Nem szóltam egy szót sem, csupán elvesztem kék
szemeiben.
- Jól vagyok, nincs is sebem, látod? - húzta fel amúgy se
oda lógó frufruját, hogy lássam. Tényleg nem volt seb melynek okát nem is
értettem, de az alvadt vér még ott éktelenkedett. - Mondd meg, merre van a
part! Vissza kell mennem! - kérte sürgetőn.
A szemében kétségbeesés égett, amitől zavart ráncba
szaladt homlokom. Furcsa egy srác volt, de nem akartam, hogy baja essen. Még ha
féltettem is, nem hagyhattam, hogy egyedül sétáljon vissza a tengerhez. Egy
ilyen sérülés után nem tenne jót neki. Bér elleneztem, de ha ennyire menni
akar, inkább segítek neki.
- Rendben, visszaviszlek. - sóhajtottam egyet.
Az arca megkönnyebbülten kisimult, majd rám mosolygott,
és bólintott. Kitereltem a házamból, és beültettem kocsimba. Zavartan nézett
szét bent, és ügyetlenül kapcsolta be a biztonsági övet, mikor szóltam neki.
Mintha még soha nem csinált volna ilyet, de lehet, csupán a fejsérülés miatt
van. Olyan háromnegyed 10 fele már a parton is voltunk. Pár fiatal szórakozott
a közeli klubban, mentek a bulik, hisz nyár volt. Szerelmesek vonultak el a
sötétben, Louis pedig zavartan mérte végig őket. Én csak mosolyogtam
ügyetlenkedésén, majd megálltunk a sziklák előtt.
- Szóval miért is kellett ide jönnünk? Intézd el a
dolgod, aztán hazaviszlek. - mosolyogtam rá, mire Ő ismét idegesen mért végig.
Kicsit mérlegelt, majd sietősen kinyögte:
- Köszönök mindent Harry. - mosolygott rám haloványan.
Zavartan húztam össze homlokom, nyitni akartam a szám,
hogy rákérdezek, de berohant a sziklák közé. Minden olyan gyorsan történt, nem tudtam
megállítani, pedig kaptam karja után.
- Louis! - kiabáltam, de nem kaptam választ.
Sietősen rohantam utána, de sötét volt, már 10 fele
lehetett az idő. Csupán a holdfényben próbáltam eligazodni, de féltem, hogy
elesek. Neki sem kéne ismét kockáztatnia a testi épségét. De miért is jöttem
utána? Aggódtam érte, tudnom kellett, miért csinálja ezt.
- Louis? Louis, hol vagy? Az Isten szerelméért, ez nem
vicces! Megint meg fogsz sérülni! - kiabáltam idegesen, miközben próbáltam
csupán a sziklák mellett haladni, nehogy én is elessek.
Megcsúsztam a köveken, de nem estem el. Hangosan
hullottak le az apróbb kavicsok a sziklákra. Az adrenalin felszaladt véremben
ettől, de nem vesztettem el lélekjelenléten. Megkapaszkodtam, így szerintem
csak a térdem horzsoltam le. Aggódva néztem szét, de sehol nem láttam Őt.
Hirtelen feltámadt a szél, amitől tincseim meglibbentek.
De a szellő, mintha Louis hangjával vett volna körül, és lágyan a fülembe
suttogott.
- Menj haza, Harry! Én innenstől már boldogulok, nem lesz
baj, hidd el! Köszönök mindent. - susogta a szél.
Idegesen rezzentem össze, ez hátborzongató volt. A szívem
hangosan dobogott igencsak gyors ütemben pumpálva vérem, mely így lüktetni
kezdett ereimben. Felfoghatatlan volt ez az egész, mégis engedelmességet követelt
tőlem Louis hangja. Az agyam meg akarta keresni, a szívem féltette, de a
végtagjai maguktól vittek a sziklák széléhez, majd tovább a kocsihoz.
Vissza-visszanéztem, nagyon féltettem Őt. Miért kérte, hogy ide hozzam vissza.
Nincs otthona? Egyáltalán miért itt találtam rá? És hol volt a seb fejéről?
Semmit nem értettem.
2. fejezet.
Másnap reggel meglepően éberen keltem, mintha a tegnap
este meg sem történt volna. Minden olyan zavart volt, mintha csak álmodtam
volna, és talán tényleg így történt. Kikeltem az ágyból, és úgy terveztem, ma
ismét kedvenc elfoglaltságomnak fogok hódolni. Így aztán nem is tököltem, ismét
egy almával szálltam be terepjárómba, és elindultam a partra. Felrémlett bennem
a tegnap este, amikor Louis olyan ügyetlenül kapcsolta be az övét. Minden olyan
furcsa vele kapcsolatban, de újra látni akartam. Vonzott magához, még soha nem
éreztem ilyet.
Liam még nem volt ott, mikor a partra értem, talán én
jöttem hamar, vagy ismét másnapos lesz. Tekintetem akaratlanul is a sziklákra
tévedt, majd kelletlenül elfordítottam a fejem onnan. Nem akartam emlékezni,
mégis vágytam egy újabb találkozóra. De ennek már-már siralmasan alacsony az
esélye.
Bevizezés után beeveztem a tengerbe, hogy elcsípjek egy
nagy hullámot. Alig kellett várnom, már meg is jött a tökéletes jelölt. Mintha
külön nekem küldték volna. Azonnal felálltam a deszkán, és lebuktam elé, hogy a
vízgyűrű körbe tudjon zárni. Erre volt szükségem. Egy király hullám, és máris
minden gondom elillan. Végül hagytam, hogy a tenger magába foglaljon, bár simán
ki tudtam volna jutni, én mégis jobban szerettem, mikor a víz eltemet. Ahogy
felértem a felszínre, azonnal visszaültem deszkámra, és vártam a következő
hullámot. Ma nagyon jó napom volt ilyen szempontból. Egész nap jöttek a
hullámok, meglepő módon pont akkor, mikor vártam egyet. Ha kimentem inni, vagy
kajálni, egy kihagyhatatlan sem érkezett. Mintha ezek csak nekem készültek
volna.
Már késő délután volt, mikor egy minden eddiginél nagyobb
hullám közeledett felém. Igazi kihívás! Készenlétben vártam, majd örömmel
lovagoltam meg. Tökéletesen tudtam irányítani, maga volt a mámor egy ekkora
vízgyűrűben végigsiklani. Az emberek a parton kiabáltak, mikor felfigyeltek
rám. Előre fordítottam a fejem, miközben oldalra nyújtottam a kezem, hogy
érinthessem ujjaimmal a vizet. Magam előtt láttam a fekete sziklákat, melyekhez
egyre közeledtem a hullámnak hála. De ez nem lett volna gond, viszont egy alak
támaszkodott az egyik sziklára. A szemem lepetten kerekedett ki, amint
felismertem. Kék szemei rám csillogtak, barna haja vizesen meredezett minden
fele. Elvesztettem a egyensúlyom, így a vízbe estem, de nem bántam. Amúgy is
ideje volt, vagy túl közel kerülök a sziklákhoz és megsebesíthetnek. A
deszkámra támaszkodva eveztem a sziklák fele. Ha nem lovagolom meg a hullámot,
nem lehet baj, ha a vízben közeledek hozzájuk. Megfigyeltem a partszakaszt,
ahogy az óriási fekete kövek között a homok lágyan hívogatott magához, de nem
engedtem a csábításnak. Afelé, a szikla felé tartottam, ahol Louis-t láttam. De
ahogy elértem hozzá, nem láttam ott senkit. Sóhajtva ültem fel a deszkámra, és
figyeltem a partot, de nem láttam meg.
- Louis, láttalak. Hol vagy? - kérdeztem félhangosan.
Féltem, hogy hallucinálok, de volt egy különös érzésem,
miszerint figyel valaki, és ezt egyértelműen Ő lehetett. Szemöldököm középen
összehúztam, így fájdalmas ábrázatom lett, hogy nem akar velem szóba állni.
Sóhajtva ráztam meg a fejem, és deszkámra támaszkodtam. Próbáltam rendbe tenni
gondolataim, de a hatodik érzékem jelzett.
- Érezem, hogy itt vagy. - néztem szét ismét, de semmi.
Megcsóváltam a fejem, nem akartam, hogy bujkáljon előle.
Tudni akartam, mi van vele, hogy jól van, és nem zavarodott össze teljesen
attól a fejsérüléstől.
- Harry! - hallottam egy félénk hangot az egyik szikla
mögül.
Louis lesett ki óvatosan mögüle, éppen csak a fél arcát
láttam. Megkönnyebbülten fellélegeztem, majd közelebb akartam hozzá evezni, de
idegesen húzódott még beljebb.
- Ne! - tiltakozott egyből, ahogy látta, mire készülök.
- Miért? Louis, jól vagy? Minden rendben? - kérdeztem
aggódva.
Féltettem, és kicsit sem tűnt úgy, hogy minden rendben
lenne vele. Nem mertem közelebb menni hozzá, nem akartam erőszakoskodni, de
nagyon aggódtam miatta. Még talán soha nem éreztem ekkora féltés senki iránt
sem, mint akkor Louis iránt.
- Igen, csak...csak maradj ott. - kérte óvatosan.
Felemeltem a kezem, jelezve, hogy nem fogok mozdulni, és
kihúztam magam a deszkámon.
- Louis, miért nem engeded, hogy hazavigyelek? Miért élsz
itt, a parton? Bántott a családod? Vagy valami történt az otthonoddal? Nálam is
lakhatsz. - ajánlottam fel végül a rengeteg kérdés után.
Egy pillanatra lehunyta a szemét, majd nagyot sóhajtott.
Talán nem kellett volna erről kérdeznem. Talán érzékeny témát tapintottam.
Féltem, hogy most megharagszik, de maximum azt mondja, nem akar róla beszélni,
nemde? Viszont, ha így lesz, győzködni fogom, hogy jöjjön el hozzám, nem
hagyatom, hogy itt maradjon.
- Harry, elmondom, de csak, ha megígéred, hogy megtartod
a titkom, és nem esel pánikba. - kezdte komolyan.
- Ígérem. - vágtam rá egyből.
Soha nem tudnám elárulni azt a csodás kék szempárt, még
ha ölt, akkor sem. Te jó ég, mi van velem? Mély levegőt vett, és kis erőt
gyűjtve kibukkant a szikla mögül. Arca kipirult volt, szeme félve csillogott
rám. Semmi érdekeset nem láttam rajta, míg előre nem lökte magát, így hozzám
siklott a víz tetején. Húzott maga mögött valamit, ami egy hal farkára
hasonlított leginkább. Lepetten húztam fel szemöldököm. Mit hoz hozzám? Ahogy
közelebb ért, megláttam, hogy azt nem húzza, az van a lába helyén. Végül a
deszkám elejére támaszkodott, és az a...a valami továbbra is a lábát
helyettesítette. De tegnap volt lába, egyértelműen láttam. Mi történt vele?
Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki rajta hang. Többször is megpróbáltam,
de ismét nem jártam sok sikerrel.
- Harry, sellő vagyok. - nyögte ki végül.
Még mindig a deszkám elejére támaszkodva hátra fordult,
hogy megnézze a...a sellős testrészét, aztán szégyenkezve lesütötte szemét.
Félve pillantott fel rám néha-néha, amitől kapcsoltam, hogy mondanom kéne
valamit.
- Nem viccelsz velem? - kérdeztem óvatosan, nem hittem a
saját szememnek.
- Nem! Komolyan sellő vagyok. - rántotta meg a vállát, de
a szemében még mindig aggodalom égett.
Hirtelen megértettem, miért akar itt maradni, de minden
más eltérő dolog volt, melyre akárhogy is kutattam agyamba, nem kaptam választ.
- De tegnap még lábad volt. - jelentettem ki döbbenten.
Felnevetett, mintha ez olyan egyértelmű lenne. Neki
egyszerű, de én semmit nem értettem ebből.
- Hétvégén ember lehetek péntek éjféltől vasárnap
éjfélig, ha nem éri víz a bőröm. - magyarázta egyszerűen.
Elmosolyodtam, de én magam sem tudom, min. Talán azon,
hogy ennyire egyszerűen kezeli ezt az egészet, mikor ez egyáltalán nem
normális. De a boldogsága hirtelen lelankadt, és ismét félve nézett fel
szemembe.
- Ugye nem árulsz el? - kérdezte kétségbeesetten, mire
haloványan elmosolyodtam.
- Nem mondom el senkinek soha. Esküszöm. - tettem kezem
szívemre, amitől széles vigyort villantott. - Mi történt veled tegnap délután?
- kérdeztem óvatosan.
- Nem tudom. Arra emlékszem, hogy kijöttem ide, és miután
megszáradtam, lábam lett. Arra gondoltam, hogy szétnézek a parton, és
elindultam ki a sziklákból. Biztosan megcsúsztam, és bevertem a fejem. -
magyarázta egyszerűen.
- És hova lett a seb?
- A sellők maguktól regenerálódnak. Begyógyult, de a vér
ott maradt, és eszméletlen is voltam. Ha nem találsz rám... - sóhajtott, majd
rám mosolygott jelezve, nem bánja, hogy összeakadtunk.
- Akkor többen vagytok? - kérdeztem óvatosan mondataiból
kihámozva a lényeget.
- Persze. Van családom, de Ők a Karib-tengerben élnek.
Mondhatni kiránduláson vagyok. - nevette el magát a mondatán.
Én is megmosolyogtam, hogy ennyire közvetlen velem, mikor
most derült ki, hogy tulajdonképpen sellő. De valahogy ez még inkább különlegesebbé
tette Őt a szememben. Kicsit megijedtem, hogy egy fiú iránt érzek ilyeneket, de
Ő nem is igazán fiú.
- Nagyon tetszett, ahogy az imént meglovagoltad a
hullámaimat. Hogyan csináltad ezzel a fadarabbal? - mosolygott rám, és kérdőn
nézett le a deszkámra. Felnevettem ezt hallva.
- Ezt szörfnek hívják, és ez nem fadarab, hanem a
deszkám. Az a lényeg, hogy fenn kell rajta maradnod, és közben trükköket is
csinálhatsz. Ez az életem. - mosolyogtam rá beszéd közben. Csillogó szemekkel
figyelte mondataim.
- Lenyűgöző. Egy deszkával olyat csinálsz, amire sok
sellő uszonnyal nem képes. - csóválta meg a fejét csodálattal.
Elmosolyodtam, jól esett dicsérete. Kíváncsi voltam,
hogyan úszik, látni akartam, amikor csapkod uszonyával. Biztosan csodásan
festhet, mint a megtestesült tökéletesség. De most nem lehet. Talán nem egyezne
bele, és csak elűzném.
- Mikre képesek a sellők, Louis? - kérdeztem óvatosan.
- Nagyon sok mindenre, képtelenség lenne felsorolni. -
rántotta meg a vállát egyszerűen.
- De nagyon érdekelne, mire vagy még képes hullámok
teremtésén kívül. - néztem rá nagy szemekkel, hogy megenyhüljön. Látva
kis-kutya ábrázatom felnevetett, majd belekezdett.
- Például tudunk a szél szárnyán üzenni. Ha sírok, apró
kék kövek lesznek a könnyeim, ahogy elhagyják bőröm, és néha látom a jövőt.
Mindent elő tudunk állítani, amihez a tenger kell. Az áramlatokat mi
irányítjuk, a jéghegyek olvadását késleltetjük, a bálnákat jó irányba tereljük,
hogy ne kapják el őket. A természeti csapások is a mi teremtményeink. Így
próbáljuk védeni a halakat. Tisztában vagy vele, mennyire gonoszak vagytok?
Fogalmatok sincs, mekkora pusztítást végeztek, az egész természetfeletti világ
azon van, hogy a Ti meggondolatlan cselekedeteiteket jóvá tegye. - csóválta meg
a fejét mérgesen.
Lepetten húztam fel a szemöldököm. Nem hittem a fülemnek.
Louis kész csodatevő, oly' tiszta a lelke, mint egy embernek sem. És mi ártunk
nekik, de én egymagam nem tehetek semmit.
- Van más lény is, nem csak sellők? - kérdeztem
döbbenten.
- Persze. Az Angyalok titeket védenek, pedig sokan nem
érdemelnétek meg, és az időjárásért felelősek. A varázslók gonoszak, de ha
megfelelő ajánlatot teszel nekik, bármiben segítenek. Szerinted Ariel, a
kishableány, hogyan lett ember? Rossz ajánlatot tett egy varázslónak, ez
valamelyik idióta fülébe jutott köztetek, és átírta mesévé a gyerekeknek. Pedig
koránt sem ilyen vidáman történtek az események. Anya ismerte Ariel-t futólag.
Semmilyen királyfi nem volt a földön. Telhetetlen volt, azt hitte, nektek jobb,
ezért lett ember. Aztán már visszavágyott a tengerbe, de késő volt, hangja sem
volt, és megölte magát. - sóhajtott fejcsóválva.
Teljesen ledöbbentem. Semmi nem úgy van, ahogy én hittem.
Amiben gyermekkoromban hittem, most teljesen más megvilágítást kapott. Ő csak
felnevetett ábrázatom látva, amitől végül én is elmosolyodtam. Olyan csodás
csengő nevetése volt, mint még soha senkinek.
- De Te is mesélj a Földről? Milyen hely? Még soha nem
mertem hétvégenként nagyon kimerészkedni. - kérte még jobban deszkámra
támaszkodva elől.
Elgondolkoztam. Ezek után a föld olyan egyszerűnek tűnt,
de úgy tűnik, csak nekem. Neki teljesen új világ volt, mint nekem az Ő
lakhelye, a tenger. Olyan hihetetlen, hogy a vízben is nyüzsög az élet, és
erről senki nem tud az emberek közül.
- Az emberek, gorombák, önzőek, de képesek tiszta
érzelmekre. Például nekem is van egy legjobb batárom, akivel együtt szoktam
szörfözni. Sok a bűntény, nem biztonságos ez az élet. Sok a rossz dolog, mert
sokan nem képesek észrevenni, mit is tesznek tönkre pár tettükkel. Éhezés van
sok országban, de bőség sincs sehol. Háborúk vannak, ahol ember öli, embert,
csupán azért mert más istenben hisz, vagy, mert más a bőrszíne. De azért
születtek nagy csodák. Például mi autóval közlekedünk, amivel én is
visszahoztalak. - magyaráztam a szerintem lényeges dolgokat, de nekem ezek már
olyan természetesnek tűntek...sajnos.
- Szomorú helyen élsz. - sóhajtott fel halkan. Én csak
bólintottam, tisztában voltam vele. - Nálunk nincsenek csaták, közös érdekeink
vannak, legyünk sellők, vagy Angyalok. Megosztjuk, amink van. Például van egy
jó barátom, Niall. Ő Angyal, és szerintem elég vicces, mikor ül egy sziklán, én
pedig támaszkodok a vízben előtte. Különbözőek vagyunk, mégis társak, mert
ugyanazért küzdünk...hogy kijavítsuk, az emberek hibáit. - magyarázta
mosolyogva.
- Te viszont csodás világban élsz. - jegyeztem meg
fájdalmas mosollyal arcomon.
- Azért nálunk is vannak hibák. Például létezik öt
Heruka, akik szívesen tesznek tönkre dolgokat, bár egy már megjavult közülük,
úgy hallottam. Meg vámpírok is élnek, akik gyilkolni szeretnek...tisztelet a
kivételnek. - rántotta meg a vállát.
Ledöbbentem, mennyire csodás világ zajlott a hátam
mögött...minden ember háta mögött. Köztünk élnek, mégsem vesszük észre őket.
Soha nem hittem volna, hogy ez a sok lény létezik, mindig úgy gondoltam, hogy
néhány ember fantáziájának szüleményei, de tévedtem. Rá kellett jönnöm, hogy
semmi nem valós, amiben eddig hittem.
- Megnézhetem az uszonyod? - kérdeztem óvatosan.
Széles vigyorra húzta a száját, és bólintott. Lassan
ereszkedtem a vízbe deszkámról, hátha még ellenkezik, de nem tette. Lábam leért
a vízben, így mellkasom kint volt. Óvatosan sétáltam mögé, míg Ő a hátára
fordult, és úgy támaszkodott a deszkámon. Óvatosan érintettem meg csúszós
uszonyát. Nem olyan volt, mint egy halnak, annál sokkal puhább. Pikkelyei
simogatták a bőröm, egyáltalán nem mondanám nyálkásnak. Zöldes-kék színben
játszott, vége pedig kicsit talán lilás színbe végződött. Csodálattal húztam
végig rajta a kezem. Ő megkapta, amire én vágytam, mindig is próbáltam minél
jobban a tengerhez kötni életem. Irigy voltam rá, amiért Ő bele születhetett
ebbe, míg én szánalmas emberként tengetem napjaim. De talán Ő is ugyanezt
gondolja csupán fordítva. Bár kizárt, hisz miért is vágyna egy olyan borzalmas
helyre, mint a szárazföld?
- Csodaszép. - úsztam hozzá, és mellé támaszkodtam
deszkámra.
Ő kicsit elpirult, és szégyenlősen leszegte fejét. Bármit
megadtam volna, hogy olyan legyek, mint Ő, de ezt nem mertem kimondani. Elég
volt, hogy ismertem egy sellőt, aki oly' vonzó volt szememben, mint még soha,
senki.
- Nem úszunk egyet? - kérdezte mosolyogva.
- Pont ugyanerre gondoltam! - mosolyodtam el szélesen.
Ő csak bólintott, és figyelte, ahogy deszkám kiviszem a
partra. Leszúrtam a homokba, hogy addig ne vigye el a víz, vagy esetleg egy
nagyobb hullám az egyik sziklának csapja. Sietve rohantam vissza hozzá, majd
belevetettem magam a vízbe mellette.
Rám nevetett, és fejével a tenger felé biccentett kérdőn.
Bólintottam, így egyszerre merültünk alá a habokban, miközben a mélyebb rész
felé tartottunk. Szerencsére már semmi gondom nem volt a sós vízzel, egyáltalán
nem csípte a szemem. Sikerült elérnem az évek alatt, hogy meg sem kottyan,
ellenben egy klóros medencében képtelen vagyok kinyitni a szemhéjam, vagy
megnézhetem véreres szemem fél órára rá.
Oldalra fordítottam a fejem a víz alatt, és megláttam Őt,
ahogy méltóságteljesen hullámzik uszonya úszás közben. Ajkaim elnyíltak volna,
ha nem kell visszatartanom a levegőt. Ő is látta, mennyire nézem, így hozzám
úszott, és szélesen elmosolyodott.
Megfogta a kezem, és tovább haladtunk előre. A tenger
csodaszép volt, pláne mellette. Sokszor búvárkodtam már, de Louis új dolgokat
mutatott nekem. Egyre beljebb úsztunk, de nem bírtam tovább. Megszorítottam a
kezét, mire kérdőn felém fordult. Felfele mutattam, Ő pedig mosolyogva
bólintott. Felfele indultam meg, mígnem ismét magamba szívhattam a sós levegőt.
Pár gyors lélegzet után, ismét lebuktam hozzá. Mosolyogva várt, majd ismét
megfogta a kezem, és pár korallhoz húzott lent. A halak, akik ott úszkáltak,
színes felhőként jártak körül bennünket, de főleg Őt. Hozzá dörgölőztek, amitől
a levegő nevetés közben kiszaladt a szájából, és elengedte a kezem, hogy
feléjük tudjon fordulni. A halakra mosolygott, melyek ettől ismét körbe
"táncolták", majd eltűntek a korallok között. Ámulva figyeltem
játékukat, olyan csodás volt ez az egész.
Ismét megfogta a kezem, és lehúzott a színes növényekhez.
Kicsit méregette azokat, mintha valamit keresne. Zavartan figyeltem tökéletes
arcát, míg végül elégedett mosolyra húzta száját, és ismét elengedte kezem.
Csodálattal néztem, ahogy lágyan végigsimít az egyik vöröses korallon, mely
ennek hatására megremegett, majd kékes színt vett fel, és a jobb oldala
óvatosan a balra dőlt. Lepetten figyeltem, ahogy kivesz alóla egy nagy maroknyi
kék bogyót, majd ismét megragadja a kezem, és húzott maga után. Olyan gyorsan
úsztunk, hogy összehúztam szemem, mert már bántotta az erős áramlat, de nem
hunytam le. Végül felszínre érkeztünk, így mély levegőt vettem, és ránéztem.
Mosolyogva biccentett a szikla felé én pedig vettem a célzást, és kimásztam rá.
Ő a szélére támaszkodott, míg én a vízbe lógattam lábam lapos széléről. A nap
sugarai felmelegítették a követ, mégis kellemetlen volt a tenger után.
- Nagyon gyorsan tudsz úszni. - jegyeztem meg
csodálkozva, mire csak megrántotta a vállát.
- Háromszor voltam bajnok a Csendes-óceán átúszásában.
Azóta sem tudnak megverni. 3 óra alatt sikerült. Ez van, ha izmos az uszonyod.
- mosolygott rám, mire lepetten kerekedett ki a szemem.
3 óra alatt átúszni a Csendes-óceánt?! Te jó ég! Louis
nagyon gyors, még sellők sem képesek vele versenyezni, nemhogy emberek.
Lenéztem mögötte lebegő uszonyára, de sajnos nem volt hasonlítási alapom, így
nem tudtam, milyen, ha izmos. Egy biztos, csodásan szimmetrikus és pont olyan
hosszú uszonya volt, amennyire kellett.
Megfogta a kezem, és lágyan a tenyerembe szórta a bogyók
felét. Kérdőn néztem le ezt érezve, de Ő csak elégedetten vigyorgott rám.
- Mi ez? - méregettem a kezemben lévő kékségeket.
- Blen-bogyó. Kóstold meg, ízleni fog! Az egyik
legfinomabb tengeri gyümölcs. - mosolygott rám, majd bekapott belőle kettőt.
Óvatosan bólintottam, majd a számba vettem egyet, és
szétrágtam. A mámoros íz kitöltötte érzékeimet, tényleg nagyon finom volt.
Egyszerre volt édes és keserű. Kicsit olyan volt, mintha epret kevertek volna
citrommal, és az egészet addig édesítették, míg tökéletes nem lett. Ehhez
tudnám leginkább hasonlítani.
- Ez tényleg nagyon finom. - jegyeztem meg, és majszolni
kezdtem.
Ő csak felnevetett, mire kérdőn néztem rá. Kinyújtotta a
nyelvét, ami kék volt. Lepetten húztam fel szemöldököm, beletelt egy kis időbe,
míg rájöttem, hogy ezt a bogyó tette. Elnevettem magam, majd én is
kivillantottam valószínűleg kék nyelvem. Olyan volt, mint az a rágó, ami
befesti a nyelvem, rosszabbik esetben még a fogam is. Nevetve falatoztunk, és
minden egyes bogyó után egyre sötétebb árnyalatot vett fel a kék szín szánkban,
de soha nem váltott feketére. Igazi tengerkék színekben pompázott, amitől
ámulatom nem hagyott alább.
Tekintete letévedt a nyakláncomra, melyet soha nem vettem
le. Egy ezüstlánc volt, ugyanilyen medállal, mely egy apró papírrepülőt
formált. Zavartan ráncolta össze a szemöldökét.
- Ez micsoda? Mit ábrázolna? - kérdezte óvatosan.
- Egy papírrepülőt. - zavartan húzta fel szemöldökét.
Persze, honnan is tudná, az micsoda?! - Ez egy kis játék, amit papírból
hajtogatnak, és ha eldobod, repül. Mókás. - magyaráztam egyszerűen.
Ő csak mindent tudóan bólintott, és alaposan végigmérte a
medálom. Magamba remegtem tőle, hogy rákérdez...:
- És miért hordod? - kérdezte homlok ráncolva.
Sóhajtottam egyet, tudtam, képtelen lennék hazudni neki,
vagy bárkinek erről, hisz mái napig kísért. Ha elferdítem az igazságot, akkor
úgy érzem, bemocskolom az emléküket.
- A szüleimtől kaptam még 6 évesen. Meghaltak egy
autóbalesetben, amikor kicsi voltam. Csak ez maradt tőlük. - rántottam meg a
vállam, mintha semmiség lenne, pedig koránt sem volt ilyen egyszerű ez az
egész. Louis szeme is elérzékenyült, és kicsit leszegte fejét.
- Sajnálom. - motyogta, mire oldalra néztem. A tengert
bámultam mellettünk, nem tudtam, mit felelni. Elegen sajnáltak már az évek
során, de tőle valahogy nem esett rosszul. Ő őszintén mondta. Kínos csend
telepedett közénk, mely fel sem tűnt, míg meg nem szólalt.
- Alkonyodik. - jelentette ki Louis szomorkásan.
Felnéztem a horizontra, és lepetten tapasztaltam,
mennyire elszaladt velünk az idő. Az ég alja, már sötétkéken valamint lilán
játszott, ami azt jelentette, hogy lassan indulnom kell, különben deszkával
képtelen leszek kijutni a sziklák közül sötétben.
- Nem várhatom meg a sötétet. Deszkával vagyok. -
sóhajtottam egyet, mire elhúzta a száját. - Mondanám, hogy visszakísérlek,
de... - mosolygott rám, mire elnevettem magam. - Ugye holnap is jössz? -
kérdezte reménykedve.
Elmosolyodtam, nem hittem, hogy Ő is ennyire kötődik
hozzám. Én személy szerint mindennél jobban vágytam rá, hogy holnap is vele
töltsem a napot, de féltem, az éjszaka megszökik előlem, és soha többé nem
látom.
- Igen, egész nap itt leszek. - mosolyogtam rá
barátságosan, mire szélesen elmosolyodott.
- De hozd a deszkádat is! Imádom nézni, ahogy szörfözöl.
Olyan hullámokat csinálok neked, amilyeneket csak akarsz, csak csináld holnap
is. - mosolygott félénken, és kicsi el is pirult, amin elnevettem magam, és
beleereszkedtem mellé a vízbe a szikláról.
- Mindenképpen. - feleltem halkabban, mire szélesen
elmosolyodott.
Lábaimhoz ért uszonya, ahogy mozgatta, hogy fent maradjon
a víz felszínén mellettem. Kirázott a hideg, majd lágyan nyúltam arcához. Nem
bírtam megállni, muszáj volt végigsimítanom tökéletes vonásain, amitől kicsit
elpirult, és tekintetét a vízre szegezte. Haloványan elmosolyodtam, majd
kiúsztam a partra a deszkámhoz. Bevittem magammal a vízbe, és felülve rá
visszaeveztem Louis mellé. Mosolyogva nézett fel rám a vízből még mindig a
szikla mellett.
- Alig várom a holnapot. - mosolyogtam le rá, mire Ő csak
egyetértően bólintott.
- Jó éjt, Harry. - támaszkodott ismét deszkám elejére.
- Neked is, Lou! - feleltem szeretetteljesen, mire
elnevette magát, és ellökte magát tőlem.
Tudtam, hogy tetszik neki a beceneve. Elégedett mosollyal
rákacsintottam, majd eleveztem a part fele, ahol már nem magasodtak sziklák.
Ahogy biztonságos távolságba értem, egy hatalmas hullám indult meg felém.
Egyből tudtam, ki küldtem így hátranéztem Louis-ra, aki széles vigyorral figyelt
a szikla mellől, a vízből. Bár távol volt, mégis ki tudtam venni tökéletes
vonásait. Felálltam a deszkán, és élveztem a külön nekem küldött hullámot.
Tudtam, hogy figyel, így belevittem, egy trükköt, amivel lejutottam a hullám
tetejéről. Végül egyszerűen csak hagytam, hogy az egyre kisebb áramlat kivigyen
a partig, már nem akartam elmerülni. Kint felkaptam a deszkám, és a kocsim felé
indultam. Hiába néztem vissza a sziklák fele, innen már képtelenség volt
meglátni Lou-t a vízben. Egy csapat lány feltűnően ment el mellettem, de nem
tulajdonítottam nekik jelentőséget. Egyre csak Louis járt a fejemben. A maga
különlegességével teljesen elvarázsolt. Olyan volt, mint amikor szerelemes az
ember, de az nem lehet, hisz Ő is férfi (vagyis az lenne félig), nemde?
3. fejezet.
Korán keltem, nem bírtam magammal. Egyáltalán nem éreztem
magam álmosnak, pedig tegnap este alig bírtam elaludni. Inkább Louis-val lettem
volna a tengerben, de muszáj volt pihennem néha. Azonnal összekaptam magam, és
már régen a parton lettem volna kedvenc deszkámmal, ha nem éreztem volna, hogy
nekem is mutatnom kell valamit a szárazföldből Louis-nak. Vigyorogva indultam
meg a parton a sziklák felé, deszkával a kezemben.
- Hé, Hazz! - hallottam meg egy hangot magam mögül.
Lefagytam, most nem volt hangulatom ehhez. A meglepetésem
Louis-nak a deszkám mögé rejtettem, hogy Liam ne szúrja ki, mikor megfordultam.
Köszöntem neki a szokott módon, mintha semmi nem történt volna az életemmel
alig két nap alatt.
- Mi van veled, Haver? El vagy tűnve. - nevetett rám, de
én csupán megrántottam a vállam. - Oké, akkor megyünk? - biccentett a tenger
fele, de talán most először visszautasítottam.
- Nem. Most, más dolgom van, bocsi. - hebegtem kínosan.
Lepetten húzta fel a szemöldökét, Ő is meglepődött
válaszomon, hisz ezt még soha nem hallotta a számból.
- Beteg vagy? - nevette el magát.
Csak megforgattam a szemem, és megrántottam a vállam. Nem
volt kedvem ehhez a kivallatáshoz, de csak nem akartam faképnél hagyni, hisz a
legjobb barátom.
- Nem, jól vagyok. Majd legközelebb bepótoljuk, rendben?
- mosolyogtam rá, mire bólintott, és furcsán méregetve a víz felé indult.
Sietős léptekkel haladtam a szikla fele, tudtam, hogy úgyis hamarosan elmegy
dolgozni, és nem fog gyanakodni.
Átmásztam a fekete kövek kapuján, deszkával és a
meglepetéssel a kezemben, majd kérdőn néztem szét. Tekintetemmel Louis-t
kerestem, de nem találtam. Leszúrtam a deszkám oda, ahol tegnap is, és
félhangosan szólongatni kezdtem. A víz széléhez is mentem, de nem láttam
megcsillanni csodás uszonyát.
- Harry! Hátrébb. - hallottam meg hangját távolabbról,
így vigyorogva elindultam arra deszkám hátrahagyva a homokban.
Egy szikla tetején feküdt háton, uszonya szintén élvezte
a nap lágy sugarait. Ahogy meglátott, felült, de nem csúszott vissza a vízbe.
Szabad rálátást engedett csodás testére, én pedig képtelen voltam levenni róla
tekintetem. Arcán széles vigyor égett, ahogy végigmért, de kicsit csalódott is
volt.
- Hol hagytad a varázsdeszkád? - kérdezte nevetve, mire
elmosolyodtam.
- Leszúrtam a homokba előrébb. - feleltem, miközben
felmásztam mellé a lapos kőre. - Tegnap megmutattad nekem a tenger gyümölcsét,
ma én mutatom meg neked a föld egyik legfinomabb dolgát. - mosolyogtam rá
huncutul, majd előhúztam a hátam mögül a csomagot.
Kérdőn húzta fel a szemöldökét, és közelebb hajolt, hogy
jobban szemügyre tudja venni. Zavartan méregette, amitől elmosolyodtam.
- Ez mi? - kérdezte óvatosan.
- Csokoládé. Azt mondják, káros az egészségre, ha sokat
eszel, de boldoggá tesz. Van benne fehér- és tejcsokoládé. - mosolyogtam rá, és
elé tartottam a kibontott táblát.
Zavartan méregette, majd óvatosan nyúlt hozzá, és letört
belőle egy kockát. Elmosolyodtam félénkségén, vajon én is ilyen voltam, mikor a
Blen-bogyót kóstoltatta velem? Óvatosan harapta le a felét, és ízlelgette.
Szeme felcsillant, és vigyorogva nézett rám.
- Ez nagyon finom. - rágcsálta az édességet.
Mosolyogva bólintottam, és én is törtem kicsit. Majszolva
figyeltem, ahogy csillogó szemmel eszegeti a számára eddig ismeretlen ételt. A
távolba figyelt valamit, amiről fogalmam sem volt, hogy mi lehet, de külön
érzésem támadt.
- Baj van? - kérdeztem óvatosan.
Rám kapta tekintetét, és elmosolyodott, miközben ismét
tört a csokoládéból.
- Nem, dehogyis csak...elgondolkoztam. Nem fontos. -
mosolygott, de láttam a szemében, nem mond igazat.
Valamit szándékosan nem mond el nekem. A zavaró érzés nem
múlt el gyomromba válaszától, de nem mertem rákérdezni tovább. Nem akartam
feszegetni a határokat, majd elmondja egyszer, ha késznek érzi magát. Helyette
más irányba tereltem a beszélgetést.
- Mesélj nekem még a mágikus lényekről! Kik léteznek még?
- kérdeztem gyermeki izgalommal, amitől felnevetett.
- Vannak alakváltók is. Ők bármilyen lény alakját képesek
felvenni. Lehetnek angyalok, sellők, állatok, emberek. De az alakjuk képességét
nem kapják meg. Például, ha egy alakváltó sellővé változik, nem fogja tudni
irányítani a tengert. Néha irigyelem Őket, hogy ott élhetnek, ahol csak
akarnak. Én a vízhez vagyok kötve, de Ők gondolnak egyet, és máris angyalként
szárnyalnak a felhők felett, vagy őzgidaként szaladnak egy bájos erődben. Az
angyalok munkája a legszórakoztatóbb szerintem. Mindig segíthetnek az
embereken...már ha Tiszta angyalok. A Sötétek pedig megölhetnek
benneteket, ha úgy tartja kedvük, hisz ez a munkájuk. A Herukák saját
szórakozásukra használják az embereket, és gyakran minket is. Ők mindannyiunk
felett állnak, ezért úgy érzik, megtehetik. A vámpírok élelemért ölnek
benneteket, de vannak jók is, akik állatokkal táplálkoznak, vagy vérbankokból
lopnak. A varázslók pedig általában öreg, házsártos majdhogynem ember férfiak.
Az évezredek alatt megöregedtek, és hamarosan ki fognak halni. Olyan házsártosak,
hogy nem tanítanak utódokat, akik tovább vihetnék majd a tudományt, így ha
minden varázsló meghal, pedig már csupán 12-en vannak, akkor nem tudom, mihez
kezd a varázsvilág. - rántotta meg a vállát beleharapva a csokiba.
Lepetten hallgattam végig. Ez az egész olyan szürreális
volt, mintha csak egy esti mesét hallanék, de képtelenség, hogy álmodok. Arra
gondoltam, hogyan nem vettem eddig észre, hogy kik élnek még rajtunk kívül a
Földön?
- Lehetséges, hogy én is találkoztam már alakváltóval? -
kérdeztem zavartan.
- Persze. Talán már több természetfelettivel is. Könnyű
minket megismerni, ha tudod, mit keress. Engem, vagyis egy sellőt például úgy
ismersz meg, ha ember, hogy azon a testrészemen, amit Ti bokának neveztek, van
egy apró hullám. Olyan, mint nálatok a tetoválás, csupán nekünk ezt nem kell
csináltatni. Az angyalokat úgy ismered fel, ha behúzzák a szárnyukat, és
közétek merészkednek, hogy egy-egy csillag van jobb és bal lapockájukon. A
varázslók nem mennek emberek közé soha, de amúgy hófehér az íriszük, míg a
szaruhártyájuk fekete, ami meg nekünk fehér. Gyermek voltam, amikor először és
utoljára találkoztam egy varázslóval. Úgy megijesztett szeme látványa, hogy
hetekig rémálmaim voltak. Az alakváltóknak emberként fekete pötty van a szája felett,
bal oldalt, amit Ti anyajegynek hívtok. A vámpírokon semmi nem látszik csak, ha
Ők akarják kimutatni foguk vagy szemük. A Herukáknak pedig vörös a szemük, ha
emberbőrt öltenek. Bájos emberalakot tudnak felvenni, attól függ, mi a céljuk.
Amúgy undorító lények. Soha nem találkoztam még eggyel sem, de nem is
szeretnék. - csóválta meg a fejét, amire csupán bólintottam.
Elgondolkoztam, vajon találkoztam-e olyan emberrel, a
kire ezek illenek, de egy sem jutott az eszembe. Annyi arccal találkozom
folyamatosan, hogy képtelenség lenne megmondani ezt. Ráadásul eddig nem is
ezeket figyeltem egy személyen. Bár a szemek különlegességét csak kiszúrtam
volna, viszont olyan nem volt.
A csokoládé elfogyott, én pedig nem tudtam, mit csináljak
az üres csomagolással. Eldobni nem fogom, hogy szennyezzem a környezetet. Akkor
sem tenném, ha nem ülne mellettem egy sellő, így meg pláne nem.
- Vissza kéne mennem, kidobni a szemetet. Nem hagyhatom a
parton. - sóhajtottam fel, mikor végre mindketten felocsúdtunk gondolatainkból.
- Add csak ide. - mosolygott rám bájosan, mire lepetten
húztam fel a szemöldököm.
Döbbentségem ellenére, nem kérdőjeleztem meg Őt, kezébe
adtam a papírt. Összegyűrte, hogy nem látszódott ki tenyerei közül. Az anyag
hangosan csörgött, míg végül ez megszűnt. Lepetten néztem, ahogy szétnyitja
tenyerét, és egy csodaszép növény bukkan ki. Orchidea volt. Megismertem,
ugyanis felénk rengeteg nő. Szirmai kékek voltak, akár a sekély tenger...és
mint Louis szeme. Ámulva néztem a növényt, mígnem Louis óvatosan fölé hajolt,
és erősen összeszorította szemét. Egy könnycseppje hullott ki egyenesen a
virágra. Le akartam törölni, nem bírtam sírni látni, de elmosolyodott, és
tenyerembe helyezte át. Döbbentem érintettem meg szirmát, és tényleg valódi
volt. Csodásan nézett ki ez az apró növény.
- Engedd szabadjára! - mondta mellettem szinte alig
hallhatóan.
Óvatosan helyeztem csak az egyik tenyerembe, majd előrébb
hajoltam, hogy elérjem a víz szélét. Bár gyönyörködni akartam még benne, de
hallgattam Louis-re, hisz Ő biztosan jobban tudja. Lágyan lehelyeztem a vízbe,
és kicsit meglöktem, így befele kezdett úszni. Szerintem Louis szándékosan
elcsendesítette a vizet, hogy ne zavarják meg hullámok az apró virágot. Úgy
három méterre úszott el tőlem, mikor felemelte mellettem kezét, és tenyérrel felfelé lágyan a virágra
mutatott. Kérdőn fordultam felé, majd szemem ismét visszaterelődött az apró
orchideára, mikor örvény jelent meg körülötte a vízben. A virág lassan süllyedt
el, én pedig ámulva figyeltem, mi fog ebből kisülni. Louis egy pillanatra
lehunyta a szemét, és mélyeket lélegzett. Elmosolyodtam arcának látványán,
olyan tökéletes volt. Végül kinyitotta, és lenyúlt maga mellé a vízbe. Lepetten
figyeltem, ahogy kicsit mozgatja, majd egy mosollyal nyugtázta, hogy
megtalálta, amit keresett. Kiemelte kezét, és tenyerét elé tartotta.
- Ez a tied. - helyezte le óvatosan közénk a sziklára a
kis tárgyat.
A virág volt csodás kék színében, mintha megkövült volna,
de egyben üvegből is lett volna. Még soha nem láttam ilyen csodát, a szám kipattant.
Óvatosan fogtam kezeim közé, és gyönyörködve vizsgáltam meg közelebbről.
- E-ez csodaszép. - motyogtam, majd csillogó
szemekkel néztem fel rá.
Csak elégedetten elmosolyodott, majd belecsúszott a
vízbe. Kicsit lehunyta a szemét, ahogy naptól felhevült testét lehűtötte a
langyos tenger. Elmosolyodtam, és lehelyezem a szikla tetejére a virágot, hisz
ott úgysem érheti semmi. Én is beleereszkedtem a vízbe és szeretetteljesen
mosolyogtam rá.
- Köszönöm.
Elmosolyodott, és csupán biccentett, de láttam a szemében
a csillogást, ami felém irányult.
- Megyünk úszni? - kérdezte vigyorogva, mire határozottan
bólintottam.
Lemerültünk, és ismét megragadta a kezem, ahogy húzni
kezdett előre. Nem úszhattunk sokat, oly' rövidnek tűnt az idő, amíg
gyönyörködhettem benne a víz alatt, fel kellett jönnöm levegőért. Irigykedtem
rá, amiért a vízbe lett teremtve, de nem panaszkodtam. Szerencsére az évek
során hatalmasra nőtt a tüdőm, így sokáig bírtam a víz alatt.
4. fejezet.
A napok teltek Louis mellett, már 4 napja vele töltöm
minden időm. Most is éppen este volt, és egy tábla csokival a kezünkben
ücsörögtünk a szikla tetején. A virág, amit nekem adott a nyakamba lógott egy
apró láncon, nem vettem le soha. Telihold volt, mely ezüstös csíkban
tükröződött vissza a sima tenger tükrén. Liam ma ismét panaszkodott, hogy alig
lát, de kitaláltam egy idióta kifogást, amit biztosan nem vett be, nem firtatta
tovább a dolgot. Louis uszonya a lábamhoz ért. Péntek volt, ma éjfélkor emberré
változik. Volt egy ötletem, melyet még csak most mertem felvetni neki.
- Lou, éjfélkor emberré változol, igaz? - kérdeztem
óvatosan, mire csak bólintott a tengert figyelve. A Hold fénye beragyogta
tökéletes vonásait. - Gyere el hozzám! Töltsd nálam a hétvégét. Megmutatom a
szárazföld dolgait. - mosolyogtam rá.
Rám kapta a tekintetét, mire kicsit meginogtam. Szélesen
elmosolyodott, és hevesen bólogatni kezdett. Megörültem, hogy így fogadta.
- Nagyon szeretném megismerni, hol élsz. - felelte
boldogan.
Arcomról nem fagyott le a vigyor, mikor visszafordultam a
tenger fele. Hallottam, ahogy megcsörren mellettem az üres csokis papír.
Elfogyott az édesség, és kíváncsi voltam ezúttal mit csinál a papírral. A
medálra simítottam kezem eszembe jutva, milyen csodás volt pár napja. Ismét
kezei közé fogta a papírt, mely egy idő után abbahagyta a csörgést, és mikor
szétnyitotta egy tavirózsa jelent meg tenyerébe. Lepetten néztem rá, ez
tengerben el fog pusztulni. De Ő csak mosolygott, és ismét a vízfelszínre
helyezte, majd beúsztatta a tengerbe. Ezúttal megvárta, míg úgy 5 méterre
kerül, majd megismételte a múltkori kézmozdulatot. Ámulva figyeltem, ahogy
ismét örvény keletkezik a Hold ezüstsávjában, majd a rózsa elsüllyed. De
ezúttal nem hullajtott rá könnyet, és az örvény is egyre nagyobb lett. A
talajon valami világítani kezdett, és apró csillogó csóvák indultak meg az
örvényből az ég fele. A szikrák repkedtek csíkokat húzva maguk után, melyet a
tenger visszatükrözött. Csodaszép volt, szám kipattant. Louis lágyan fogta meg
a kezem, és egy pillanatra megszorította, mire ránéztem. Szeretetteljes
mosollyal figyelte az eseményeket, így én is visszanéztem. Nem tartott sokáig,
mégis olyan szép volt, mint még soha semmi, amit valaha láttam.
Csillogó szemekkel fordultam Louis felé, aki édesen
mosolygott rám. Nem tudom, mi ütött belém, egyszerűen elvette eszem, ahogy rám
néz, ahogy új dolgokat mutat nekem, és mindig megnevettet. Sietősen döntöttem
hátára, és fölé másztam. Zavartan, kicsit talán félénken is nézett szemembe, de
tűrte, ahogy uszonya két oldalára térdelek. Alig volt köztünk pár centi, alig
vártam, hogy azt is megszűntessem.
- Harry, mit...? - akart belekezdeni kérdésébe, de
megakadályoztam.
Lágyan nyomtam ajkaim övére, amitől egy pillanatra
lefagyott, majd előre döntötte fejét, hogy viszonozni tudja. Még soha nem
csókoltam egy pasit sem, de vele más volt a helyzet. Rá vágytam, és életemben
először éreztem azt, hogy bele tudnék halni hiányába, vagy ha visszautasítana.
De visszacsókolt, és hagyta, hogy nyelveink is bevonjam. Félénken csókolt,
éreztem, még soha nem csinált ilyet. Ettől még különlegesebb lett a szememben,
hisz én lophattam el élete első csókját. Nem vágytam semmi másra, csupán rá.
Egyik kezem megindítottam hasán, amitől izmai összerezzentek. Remegő ujjait
éreztem hajamba túrni, amitől a hideg végigfutott hátamon. Még soha nem éreztem
ekkora lángot egyetlen csóktól. Aztán kezeim uszonyához éretek, Ő pedig
idegesen szívta magába a levegőt, így eltávolodtam. Talán rosszat tettem volna?
Félelemmel néztem rá, de az arcán vigyor játszott, mikor kinyitotta szemét.
Aztán lenézett közénk, és ahogy követtem tekintetét, saját lábam figyeltem.
- Egy ember lopta el az első csókom. - motyogta halkan,
mire félve néztem fel rá.
Szélesen mosolygott, nem láttam a szemében fájdalmat,
vagy szomorúságot. Azért mégis fájt, hogy ezt mondta. Ezt szóvá is tettem
homlokom övének döntve.
- Én nem egy ember akarok lenni. Jobban szeretném, ha a
párodnak hívnál. - suttogtam remegő hangon részben, mert féltem, hogy nem jól
reagál, részben pedig, mert még mindig az iménti történések hatása alatt
álltam.
- Nem tudnál kellő képpen kezelni. Harry, én sellő
vagyok, minden, ami rajtam van, vonz magához egy embert, ahogy Téged is. -
sóhajtott fel gondterhelten.
Hosszan lehunytam a szemem, nem akartam ezt
hallani...ilyeneket hallani. Mély levegőt vettem, amitől Ő is felsóhajtott,
hisz leheletem ajakian csapódott le, ahogy az övé is. Tényleg elvette az eszem,
de nem ezért.
- Ne mondj olyanokat, hogy csak az vonz magához, hogy
sellő vagy, mert nem igaz. Végre megtaláltam, akiért tűzbe rohannék. Szerelmes
vagyok beléd, Lou. - feleltem halkan.
Nagy szemekkel nézett fel rám, és hevesen csókolt meg.
Éreztem benne szerelmét, szenvedélyét, mely a tempó fokozására késztetett.
Homlokom ráncba szaladt az élvezettől, hogy végre azt csókolhatom, akit valóban
szeretek. Számomra tökéletes volt, és nem azért, mert sellő. Anélkül is
megfogott volna személyisége.
Lassan távolodtunk el, Ő pedig mosolyogva nézett
szemembe. El tudtam veszni csodás szempárjában, mely a holdfényben sötétkéknek
tűnt, mint este a tenger. Hirtelen megfagyott arca, és letolt magáról. Lepetten
néztem rá, semmit nem értettem. Homloka ráncba szaladt, fejét hátravetette,
miközben könyökén támaszkodott. Nem tudtam, mi folyik itt, de féltettem Őt, és
azonnal segíteni akartam neki. Uszonya gőzölni kezdett, így nem láthattam. Az
aggodalom idegesség képben ült ki arcomra, ahogy segíteni akartam neki, de mivel
nem tudtam, mi folyik itt, így nem mertem megmozdulni sem. Amilyen hamar
kezdődött, olyan hamar ért is véget, és fejét előre billentette. A pillanatnyi
pára azonnal elszállt, és megláttam két tökéletes lábat uszonya helyén.
Óvatosan elmosolyodtam, ezek szerintem elmúlt éjfél. Megmozgatta lábujjait,
amitől felnevettem, majd végigsimított kezével új végtagjain. Csillogó
szemekkel nézett végig rajtuk, mintha csak vágyna rájuk egyfolytában. Az a
fürdőgatya volt rajta, amiben én is rátaláltam, és most jöttem csupán rá, hogy
pont olyan a színe, mint uszonyának. Mosolyogva nézett fel rám, elégedett volt
újdonsült lábaival.
- Olyan szépek az emberek lábai, nem? Nekem is olyan
szép. - mosolygott rám, majd lenézett lábainkra.
Én is végigmértem Őt, és tényleg nagyon szép lábai voltak
férfi létére. Hirtelen megértettem, mire mondta, hogy izmosnak kell lennie, ha
bajnok akar lenni úszásban, bár csupán a hold fénye adott némi világosságot.
- Akkor... - kérdeztem felállva, és Őt is felhúzva a
szikla tetején. - Mehetünk? - kérdeztem mosolyogva.
Bólintott, de azonnal meg is rázta a fejét, és
megszorította kezem, mikor elindultam a szikla széle felé. Ideges tekintetével
találtam szembe magam, mikor visszafordultam.
- Nem mehetek le! Ha belelépek a tengerbe, ismét sellő leszek,
és képtelenség lesz kikúszni a part olyan részére, ahol nem ér a víz, hogy
megszáradjak. - nézett rám idegesen.
Kicsit gondolkoztam, miközben szétnéztem. Igaza van, bár
eddig erről nem tudtam. Ezek szerint úgy kell kijutnia, hogy nem ér a vízhez. És
én erre tökéletes megoldást tudtam. Huncut vigyort villantottam rá, mire kérdőn
húzta fel szemöldökeit csodás, kék szemei fölött.
Hirtelen cselekedtem, hogy ne legyen ideje reagálni. A
térdei és dereka alá nyúltam, és a következő pillanatban már az ölembe vettem.
Idegesen szívta magába a levegőt, és átkarolta nyakam, hogy biztosabban érezze
magát. Elégedetten mosolyogtam ezt érezve.
Ha a számításaim nem csalnak, márpedig nem csalnak, akkor
itt úgy térdig érhet a víz. Óvatosan léptem bele, és örömmel nyugtáztam, hogy
gondolatmenetem hibátlan volt. Lassan lépkedtem a vízben, hogy véletlen se
csapjam le. Görcsösen kapaszkodott nyakamba, és lábát is felhúzta, hogy
távolabb legyen a tengertől. Elmosolyodtam, és megállta a parton.
- Szerinted itt jó lesz? - kérdeztem egy szikla mellett
megállva.
- Igen, köszönöm. - engedte el a nyakam.
Óvatosan elhelyeztem a földre, így lágyan érintették
lábai a talajt. Kedvesen mosolygott rám, és hálából megajándékozott egy édes
csókkal arcomon. Rámosolyogtam, szememben egészen biztosan szeretet csillogott,
melyet Ő is láthatott. Összekulcsoltam ujjainkat, és elindultunk a sziklák
között a sötétben.
- Óvatosan! Nem akarom, hogy megint bajod essen. -
fordultam felé féltőn.
Ő csak bólintott, és megnyugtatóan megszorította a kezem.
Elindultunk a hatalmas kövek között. Miközben minden egyes lépést megfontoltam,
egyre inkább hátrapillantottam. Biztonságban akartam tudni, nem akartam, hogy
ismét baja essen, mint mikor Aznap megtaláltam. Sötét volt, és tudtam, hogy a
sziklák hajlamosak a csúszásra.
Végül épségben kiértünk a partészre, ahol már nem
tarkították a homokot nagy, fekete sziklák. A bárban, ahol napközben a napozók
iszogatnak, most hatalmas buli zajlott, ahogy szinte minden este. Louis
csillogó szemekkel figyelte meg a tömeget közelebbről is, és alaposan
megvizsgálta a táncolókat.
- Szeretnél csatlakozni? - kérdeztem megállítva.
Hevesen bólogatni kezdett, amin elmosolyodtam, és a tömeg
felé kezdtem húzni. Vigyorogva jött mögöttem, és mindenkit alaposan
megszemlélt. Megállítottam egy falatnyi szabad részen a táncolók között. Kérdőn
nézett rám, azt hiszem, soha nem kellett még mozognia ilyen módon.
- Mit kell csinálni? - kérdezte félénken, mire elnevettem
magam.
- Táncolni fogunk. Mozgatnod kell a csípőd a zene
ritmusára. Nem nehéz, segítek. - mosolyogtam rá, és magamhoz húztam derekánál
fogva.
Lágyan helyezte kezeit vállamra, mikor ideges sóhajt
hallatott, melyet többé-kevésbé elnyomott a zene. A csípőjén dobolni kezdtem
ujjaimmal a ritmust, hogy segítsek neki, míg lágyan ringatni kezdtem magammal
együtt. Szélesen rám mosolyogott, és bár mozgása még igencsak gépies és merev
volt, mégis láttam rajta; élvezte. Aztán kis idő után kezdett feloldódni, így
már szabadabban táncolt velem.
- Az a lány hogyan tud úgy táncolni? - bökött a fejével
egyik irányba zavartan.
Én is odafordultam, és azonnal megláttam az említett
hölgyet, aki már igencsak részegesen ropta középen. Kuncognom kellett a
látványon, úgy nézett ki, mint egy rossz ribanc. Utáltam az ilyen lányokat,
ennek ellenére gyakran voltak ágyam látogatói.
- Nagyon sok alkohollal. - feleltem nevetve Lou-nak.
- Arról már hallottam, az mi? - kérdezte óvatosan.
Elmosolyodtam ártatlanságán. Honnan is tudná, mi ez, hisz
káros anyag, és amúgy is kizárt, hogy legyen pia a tengerben.
- Erős ital, amitől részeg leszel, mert felhígítja a véred.
Homályosan látsz, imbolyogva mész, butaságokat beszélsz, és esetleg még hánysz
is. De boldogságot okoz, felszabadultnak érzed magad. Viszont másnap
iszonyatosan fájni fog a fejed a sok piától. - nevettem rá a végén.
Figyelmesen hallgatta, majd egy mindent tudó
"hmm"-mel nyugtázta ismeretterjesztésem. Biztos vagyok benne, hogy
nem hajtotta a vágy a kipróbálására. Nem is csodálom. Én sem nagyon szerettem
inni, de hiába, egy buli csupán úgy jó. Viszont Louis-val nem akartam piálni,
vele önmagam akartam lenni teljes mértékben, és nem egy elbódult Harry.
- Hazz! Téged is lehet látni?! - hallottam meg egy nagyon
ismerős hangot tőlem nem messze.
Azonnal arra fordultam, így megláttam Liam arcát a
bárpulttól integetni. Haloványan elmosolyodtam, és intettem neki, majd Lou felé
fordultam, aki egybefűzve ujjainkat jelzett, mehetünk. Vigyorogva indultam meg
Liam felé, akiben már rendesen volt alkohol.
- Leyum! - nevettem rá, és lepacsiztam vele a szokott
szörfös módon.
- Haver, nagyon eltűntél mostanában! Azt hittem, el is
felejtettél. - nevetett rám, majd mögöttem kezdte méregetni a kezem szorongató
Louis-t. Éreztem érintésén, hogy nagyon ideges és zavarban van. Ezen a ponton
eszméltem, hogy be kéne mutatnom őket egymásnak.
- Louis, Ő itt Liam, a legjobb haverom. És Liam, Ő Lou,
és azt hiszem a párom. - mosolyogtam Louis-ra óvatosan, hisz ezt még nem
beszéltük meg igazán, de Ő csupán elpirult egy bárgyú vigyorral, és kezét
nyújtotta Liam fele.
- Örülök, hogy megismerhetlek. - mosolygott Louis
kedvesen, amitől csak nagyobbra nőtt a szememben.
Liam zavartan mért végig minket, láttam a szemében a öbbenetet és a kétkedést. Óvatosan rázta meg kezét, kicsit talán félve
is
- Mit is mondtál, kicsodád? - kérdezte figyelmen kívül
hagyva, hogyan mutattam be neki Lou-t. Bizonyára azt hitte, elég részeg ahhoz,
hogy már rosszul is halljon.
- A párom, Liam! Érted, úgy, mint a pasim. - nevettem rá,
és átkaroltam Louis derekát, aki mosolyogva helyezte egyik kezét hasamra.
Liam szeme kikerekedett, és többször is végigfutatta
rajtunk tekintetét. Láttam rajta, nem hitt a saját fülének és szemének.
Szólásra nyitotta száját, de nem jött ki rajta hang.
- De hát...Te...Te soha nem voltál meleg Hazz. - hebegte
zavarta.
- Egyszer mindent el kell kezdeni. - rántottam meg a
vállam, és nyomtam egy puszit Lou arcára, aki ettől fülig pirult. Imádtam,
mikor ilyen kis félénk. Szerettem, ha elpirul, igazán jól álltak neki a piros
rózsácskák.
Liam csak sóhajtva megrántotta a vállát. Talán fel sem
fogta igazán, és a pia tette ezt a reakciót, de nekem tökéletesen megfelelt
halovány mosolya arcán.
- Mi lépünk! Hali, Haver. - pacsiztam le vele.
Elköszönt Ő is, míg Louis csak félénken intett egyet, és
kézen fogva arrébb húztam. Beültünk a kocsimba, hogy aztán az éjszaka közepén
haza hajtsunk megkockáztatva, hogy esetleg Louis sellővé változik, ha víz éri.
De nálam nem eshet baja, vigyázni fogok rá. Sietős tempóban hajtottam haza
fele, míg Louis gyönyörködött az éjszakai külváros békességében. A halovány
fények beragyogták arcát, mely kiemelte lágy vonásait. Tökéletes volt minden
szempontból, én pedig lopva addig pillantottam felé, hogy gyönyörködhessek
benne, míg meg nem érkeztünk házamhoz.
Kiszállt, és alaposan végigmért mindent, hisz legutóbb
nem volt erre nagyon ideje. Bevezettem Őt a házba, és megmutattam minden egyes
helyiséget.
- Wow, mekkora ágyad van! - csodálkozott a hatalmas,
baldachinos ágyam előtt.
Elmosolyodtam, és éreztem azt a nem létező hátteret,
melyre ez utalhatott. A fantáziám beindult, és kezdett lepörögni szemem előtt,
mi mindent tehetnénk mi ketten itt. Sietősen fordítottam magam felé, s
megcsókoltam, miközben terelni kezdtem az ágy felé. De pechemre a háta megakadt
valami keményben, melyre rájöttem, miután kitapogattam, hogy a baldachin
selyemcsíkok tartóoszlopa volt ágyam sarkában. Lágyan csókolt vissza, azt
hiszem, félénksége arra ösztönzött, én is fogjam vissza magam. Így aztán
lassítottam a tempón, és ahelyett, hogy azonnal ágyam közepére löktem volna meztelenül, kiélveztem csókja minden egyes pillanatát. Hajamba túrt, majd
kezeit végigvezette hátamon felfelé. Nem tett semmi egyebet, érintése mégis
oly' annyira feltüzelt, hogy felmordulva húztam meg alsóajkát. Halkan sóhajtott
számba, melytől elvigyorodtam, és kezeimmel mellkasához értem. Ismét elámultam
csodás izmaitól, majd lágyan végigvezettem bőrén ujjaim hegyét, melyek szinte
csak súrolták kockáit. Csodálattal néztem kezem játékát, míg Ő csupán beharapta
ajkát. Óvatosan tekintett rám, így szemébe néztem. Huncut vigyort villantottam,
melynek szerintem nem tudta jelentését, mégis félénken felelt rá egy apróbb
mosollyal. Nyakához hajoltam, majd lágyan csókolgatni kezdtem kitapogatva
gyenge pontját. Meglepő módon nyakának egészen a hátsó részén, a tarkója felé
találtam meg ezt. Annál a pontnál felsóhajtott egészen halkan, mégis
észrevettem, így szívni kezdtem. Ettől már egy nyögést is sikerült kicsikarnom
belőle, melytől rettentően büszke voltam magamra. Kezeim közben ismét hasán
táncoltak, mellyel folyamatosan összerándultak izmai. Majd megkíséreltem eggyel
előrébb lépni, hátha nem bánja, így egyik kezem lejjebb vezettem, és óvatosan
masszírozni kezdtem férfiasságát. Lepetten nyögött fel elég hangosan, amitől
elszakadtam nyakától, és szemeibe nézte. Értetlenség valamint vágy kavargott
kék íriszeiben, melytől mosolyognom kellett. Olyan ártatlan és tudatlan volt,
oly' édes szememben, mint a lágy virágszál, melyet nem lenne szabad letépnem.
- H-harry... - hebegte értetlenül, miközben szívverése
gyorsulni kezdett, és hangosan kapkodta levegőt száján. Hallottam, ahogy
mellkasában egyre gyorsabban pumpálódik vér, melyet sűrű dobogások kísértek.
Mosolyognom kellett ezen.
- Semmi baj! Szólj, ha nem akarod, és abbahagyom. - mosolyogtam
rá bíztatón, de kezem játékát még most sem hagytam abba büszkeségén...melyről
talán nem is tudott, ennek ellenére szépen dudorodott már ujjaim között,
nadrágjában.
- M-mit nem akarok? - kérdezte lesokkolva.
Beigazodott gyanúm, miszerint fogalma sincs, mi történik
vele jelen pillanatban. Életében nem hallott még a vágyról...talán csak
futólag, de senki nem magyarázta el neki, ez mit jelent. Leálltam
férfiasságának kényeztetésével, de nem vettem el róla kezem. Közelebb hajoltam
hozzá, Ő pedig várta magyarázatom.
- Nálatok, hogyan születik a kicsi sellő? - kérdeztem
óvatosan.
- A szülőknek fogadalmat kell tenniük a napfordulón,
amikor kiszakad mindkettejük lelkének egy apró darabja, amiből összeáll egy kis
teremtés. Ez voltam én, így aztán nálunk minden évben csupán egyszer van ilyen,
akkor pedig sok sellő születik. - magyarázta zavartan.
Elgondolkoztam. Elég érdekesen mennek náluk a dolgok,
talán soha nem is hallott erről a fajta dologról az emberek között. Minden
esetre én most beavatom.
- Nálunk ezt szeretkezéssel érik el. Ez a szerelmet és az
egymás közötti vonzalmat fejezi ki. Az emberek között nagyon gyakori, és
különféle szlengeket is használnak rá, sőt mocskos dologgá is válhat. Viszont
nálunk bármikor megteheted, ha ügyelsz a védekezésre, nem lesz belőle gyermek,
és felettébb élvezetes dolog. Megmutatom, hogyan megy ez nálunk, de csak ha Te
is vágysz rám. - néztem komolyan a szemébe.
- Honnan tudom, hogy vágyom rád? - kérdezte
homlokráncolva.
- Onnan, hogy a szíved hevesebben kezd verni, amikor
végignézel rajtam, és a nadrágod dudorodni kezd. - magyaráztam egyszerűen,
szeretetteljes mosollyal arcomon. Nem is hezitált, azonnal rávágta válaszát:
- Ebben az esetben vágyom rád! Mutasd meg, mi a
szeretkezés! - mosolygott rám szélesen.
Huncut vigyort villantottam, és bólogatni kezdtem.
Eldöntöttem az ágyon, és fölé másztam végigsimítva testén, amitől megremegett.
Élveztem minden egyes pillanatot, míg magam alatt láthattam csillogó szemekkel.
Lágyan csókolgattam felsőtestét, ahol csak értem, és mellbimbóját is megszívtam
párszor. Halkan nyögött egyet alattam, miközben egyre lejjebb haladtam
ráérősen. Végül elértem nadrágja szélét, majd számmal erőteljesen megszívtam nadrágjával együtt férfiasságát is, majd ajkaim közé csíptem. Hangosat
nyögött, és akaratlanul is előrébb lökte csípőjét, melytől elmosolyodtam.
Szemeit lehunyta, kezeivel a takarót markolta maga mellett. Sietősen kapkodta a
levegőt, miközben lágyan lehúztam róla nadrágját. Kezeim közé fogtam ágaskodó
férfiasságát, amitől elpirult, és szégyenlősen oldalra fordította a fejét.
Elmosolyodtam reakcióján, majd fölé másztam, hogy meg tudjam csókolni, de
kezemmel továbbra sem álltam le. Kéjesen nyögött ajkaimra mielőtt szánk
összeforrt volna. Oly' csodás volt látni, ahogy szenved érintésemtől,
tökéletesen nézett ki. Éreztem, nem kell neki sok, pláne mert elsőre van ilyen
élménye, így elengedtem, és a fiókból előkotortam két lényeges dolgot
számunkra. Sietősen engedtem az üvegből keveset ujjaimra, majd bejáratához
vezettem. Beléhatoltam, amitől halkan felnyögött, és kérdőn nézett rám.
- Sajnálom, nem fog sokáig fájni, ígérem. Élvezni fogod.
- mosolyogtam rá bíztatóan, mire szeretetteljes pillantással bólintott. Három
ujjam után elégnek éreztem, és magamra húzva az óvszert, valamint alkalmazva ismét
a síkosítót, fölé helyezkedtem. - Biztos akarod? Először tényleg fájni fog. -
figyelmeztettem.
- Vágyom rád! Csináld! - mosolygott rám, és
felnyújtózkodott lopni egy csókot.
Óvatosan vezettem belé magam, egészen lassan, majd végül
megálltam, hogy legyen ideje hozzászokni ehhez az egészhez. Szemeit fájdalmasan
lehunyta, de semmi egyebet nem hagyott kiszökni csodás arcára, melyen most a
lágy vonások szenvedővé alakultak. Félve pillantottam rá, és lágy csókokat
leheltem ajkara, hogy ezzel is nyugtassam, és biztassam afelől, hogy minden a
legnagyobb rendben lesz.
Hamarosan kinyitotta kékségeit, és egyenesen a szemembe
nézett. Pont ugyanolyan szeretetteljesen méregetett, mint én Őt, amitől
kapcsoltam, hogy mozognom kéne, csupán Ő nem tud szólni, hisz nem tudja, mi
következik most. Lágyan kezdtem lökni, amitől nyögések hagyták el szépen
metszett ajkait, melyek egyre több vágyat ébresztettek bennem. Arca kipirult,
ajkain kiáramlott a forró levegő nyögéseitől, melyek bőrömnek ütköztek.
Csodálattal figyeltem, amint vonaglik alattam, oly' csodás volt számomra, mint
még soha senki és semmi. Valóban szerelmes voltam belé, teljes szívemből, amely
olyan csodás szeretkezést eredményezett, melyben még nem volt részem. Éppen ezért villám tempóban száguldottam a csúcs felé, melynek kapuja csupán
kettőnknek nyílt ki. Közénk nyúltam férfiasságához, amitől felnyögött. Louis
más volt, túl különleges. Fontosabb volt nekem, mint bárki ezen a világon, hisz
már szinte senkim nem maradt, csupán Liam.
Sóhajtva élvezett kezemre valamint hasára, melytől én is
elmentem, és együtt értünk el azt a mennyei birodalmat, melybe mostantól csak
vele szeretnék belépni, hisz soha többé, senki más nem fog tudni oly'
élvezettel átjuttatni, mint Ő, pedig szinte semmit nem tett, csupán a magaménak
tudhattam. Viszont tisztában voltam vele, mekkora a köztünk lévő távolság, de
ez abban a pillanatban nem tudott beszivárogni elbódult elmémbe.
5. fejezet.
Semmi egyébre nem vágytam, csak úgy maradni. Nem akartam
lemenni a partra szörfözni, nem állt szándékomban azonnal kipattanni az ágyból,
hogy meglovagolhassam kedvenc hullámaimat. Akkor csak jól esett a reggeli nap
sugaraiban figyelni Louis arcának lágy vonásait, ahogy békésen alszik
karjaimban. Édesen szuszogott, haja össze-visszaállt, de nekem így volt
tökéletes. A tegnap este újra lepörgött szemem előtt, akár egy kisfilm. Soha
nem akartam elfelejteni, arra vágytam, hogy örökké együtt maradjunk, viszont én
is tisztában volta vele, hogy különbözőek vagyunk. Bár tegnap este nem hagytam
ezt a tényt beszivárogni elmémbe, nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Hisz Louis
nem lehet mellettem, Ő sellő, neki a tenger az otthona, míg nekem a föld.
- Harry... - hallottam meg nevem egészen halkan
karjaimból.
Lágyan sóhajtotta mellkasomba, majd átfonta karját
hasamon, és még jobban hozzám bújt. Hátára simítottam kezem, hogy érezze, jó
kezekben van. Lágy csókot lehelt mellkasomra, talán csak álmában, nem tudtam.
Kirázott a hideg érintésétől, tökéletes érzés volt. Összeszorította szemeit, miközben
mélyen magába szívta a levegőt, majd felnézett rám kék íriszeivel, melyek most
is úgy csillogtak, mint a tenger napsütésben. Szeretetteljesen elmosolyodott,
arcán fáradtság terült el. Olyan édes volt, mint még egy partnerem sem, aki
vele kelt reggel. Általában soha nem is maradtam így vele, még az aktus után
elment. Vagy ha mégsem, akkor pedig reggel nem élvezhette ölelő karjaimat, hisz
semmi többet nem jelentett, így minek hitegessem?! Louis mellkasomra simította
kezeit, miközben egy csókot lehelt ajkaimra, majd visszahelyezte fejét.
Összekulcsoltam ujjainkat, és lehúztam hasamra, hogy kényelmesebb legyen.
- Jó reggelt. - motyogta rekedtes hangon.
- Neked is, Halacskám. - mosolyogtam rá, mire elnevette
magát.
Féltem, hogy talán meg fog bántódni, de helyette csupán
nevetett ezen az egészen. Nem akartam a halakhoz hasonlítani, én csupán
gondoltam, hogy aranyosnak tartaná. És igazam lett szerencsére.
- Mit csinálunk ma? - kérdezte mosolyogva.
- Ha kíváncsi vagy rá, megnézhetnénk a várost. - feleltem
egyszerűen.
Hevesen bólogatni kezdett, amitől elmosolyodtam. Adtam
neki megfelelő ruhát, bár mivel alacsonyabb volt nálam, így meg kellett
válogatni, mit vesz fel cuccaim közül. Tetszetős volt feneke egyik feszülős nadrágomban,
így mikor bement előttem a fürdőszobába, nem bírtam ki, hogy ne azt figyeljem
beharapott ajkakkal. Csinosabb volt, mint bármelyik lány a szememben. Soha nem
tudtam betelni csillogó szemeivel, mellyel minden egyes dolgot alaposan
végigmért. A sportkocsim felettébb tetszett neki, élvezte kinyújtani karjait
az ég felé, így megcsaphatta azt a langyos szellő. Minden egyes utca újabb
meglepetést okozott neki, én pedig próbáltam olyanokat mutatni és tenni, hogy
az a csillogás ne tűnjön el soha kék íriszeiből.
***
Sietős léptekkel közeledtem a sziklák között a szokott
helyünkhöz. Deszkámat leszúrtam a homokba, de a megfelelő kő tetején senkit nem
láttam, így megkerültem azt. Hangok ütötték meg a fülem...elég halk hangok, de
ahogy közelebb értem, egyre hangosabbá váltak. Kilestem a szikla mögül, és
megláttam Louis beszélgetni az egyik sziklára támaszkodva egy Angyallal.
Hatalmas fehér szárnyai voltak, melyeket maga mögött leengedett.
- Tiszta idióta vagy, Louis! - nevetett az Angyal
fejcsóválva.
- Talán, de szeretem. Ez olyan nagy gond? - rántotta meg
a vállát szerelmem a vízből.
Felrémlett, amit mondott. Azt mesélte régebben, hogy van
egy legjobb barátja, aki Angyal, és viccesnek találja, mikor beszélgetnek a
különbségek miatt. Azt hiszem, a neve Niall.
- Nekem nem, de mit fognak szólni a szüleid? Egyszer haza
kell menned a Karib-tengerre, és akkor Őt itt hagyod? Ő nem tud veled menni a
víz alá. - csóválta meg a fejét Niall.
Rólam volt szó, ez egyértelművé vált. Fájt hallanom
ezeket, de végtére is csupán az igazságot mondta el az Angyal. Louis szemébe
fájdalom gyúlt, majd leszegte fejét.
- Hé, ezt nem azért mondtam, hogy rosszul essen. Csupán
próbálj meg reálisan gondolkozni kicsit. Ha tényleg szeretitek egymást, akkor
valamelyikkőtöknek fel kell áldoznia az életét, hogy együtt tudjatok lenni, és
én nem akarom, hogy ez Te legyél, márpedig ismerlek, és biztos vagyok benne,
hogy ha Ő nem lenne hajlandó, akkor pillanatok alatt ugranál. Arról nem is
beszélve, hogy ezt csak egy varázsló tudná elintézni, aki pedig kitudja, mit
kér érte cserébe. - csóválta meg a fejét az angyal, miközben szőke tincseibe
túrt.
- Niall, nem érdekel, érted? Megoldjuk valahogy. Még nem
kell ennyire előre ugrani, még csak 3 hónapja ismerem. - felelte szerelemem
határozottan.
- Amúgy azt hallottam, hogy van egy új varázsló pont ezen
partok mentén valahol. Állítólag nagyon fiatal. Próbálkozott, hátha valaki
felfogadja tanoncnak maga mellé, de minden vén elküldte, ahogy mindenkit. Így
magától kezdett el tanulgatni, és kísérletezgetni. Állítólag így annyi új
varázslatra jött rá, amit eddig a nagykönyvek sem írtak le, hogy járnak hozzá a
vének, de nem fogadja őket. Ugyan úgy elutasítja Őket, ahogy a vének Őt régen.
Még a nevét sem tudom, de nagyon erős, azt mondják. - magyarázta Niall komolyan.
- Igazán? Errefele? Talán megpróbálhatnánk megkeresni!
Talán Ő segít nekünk! - örült meg Louis, és feljebb tolta magát kezeivel.
- És mégis mit kérnél Tőle, Louis? - kérdezett vissza az
Angyal cinikusan.
- Hát, hogy változtasson emberré. Harry-vel akarok élni
örökké! - felelte lelkesen, amitől elmosolyodtam.
Én is vele akartam maradni, de nem várhattam el, hogy
miattam ekkora áldozatot hozzon. Talán később megbánná, és akkor engem okolna,
hogy tönkretettem az életét. Ezt nem élném túl.
- És ha Ő nem akar? Ha Ő nem tenné meg ezt fordított
helyzetben érted? Hol élnél? Harry-nél? És ha Ő nem akarja? Ha ez csak egy
fellángolás nála, és elhagy? Akkor mit csinálsz emberként? Hova mész? Mit
kezdesz magaddal Louis? - nyitotta fel a szemét Niall.
Louis tekintete szomorúvá vált, és elgondolkozva meredt
maga elé, miközben visszaereszkedett félig a sziklára. Nem hagyhattam, hogy
ebben a kétségben hagyja Őt az Angyal. Megértem, hogy félti Louis-t, hisz olyan
ártatlan és tudatlan, de tőlem nem kell. Sietősen mentem ki a szikla mögül,
mely eddig eltakart. Az Angyal egyből felém kapta tekintetét, és ijedten szívta
magába a levegőt. Louis fájdalmasan elmosolyodott, és felém nyújtotta a kezét.
- Harry. - mondta szeretetteljesen.
- Tisztellek Angyal, de ebben a pillanatban nem vagy a
szívem csücske. Honnan veszed, hogy nem szeretem Lou-t? Jobban szeretem, mint
bárkit, és nem várom el tőle, hogy ezt tegye értem. Viszont én is vele akarok
lenni, így ha erre kerül a sor, inkább én áldoznám fel magam. Amúgy sincs
senkim itt, Louis az egyetlen az életemben, nem akarom elveszteni. -
mosolyogtam rá a végére. Niall zavartan kezdett méregetni, de hamar kisimultak
vonásai. Elhitte, amit mondtam, talán tudja, mikor hazudok, hisz Angyal.
- Komolyan így gondolod? - támaszkodott ismét feljebb
Louis a szikla szélén.
Szemeiben láttam a csillogást, és a szeretetet, mely soha
nem hunyt ki, mindig újult erővel ragyogott, mikor rám nézett. És ez a tudat
melengette szívem belülről, amint merészeltem belegondolni, mennyire szerethet,
ahogy én is Őt.
- Persze. - mosolyogtam rá, majd beleereszkedtem a vízbe
mellé.
Éreztem uszonyt lábaimnál, melyek selymesen érintették
bőröm. Lehelt egy csókot ajkaimra, miközben átkaroltam derekát.
- És veled akarok maradni örökké, szóval keressük meg azt
a varázslót! - jelentettem ki határozottan, de belül nem voltam ennyire
magabiztos.
Vagyis csupán abban nem voltam biztos, hogy minden
rendben lesz-e. Hisz mi lesz, a házammal, Liam-mel, a szörfözéssel? Mi lesz Harry Styles-szal? A felejtésbe merül, és bár élvezhetné a
tengert, a részévé válhatna teljesen, melyre mindig is vágyott mégis tisztában
lesz vele, az életét hagyta hátra a szerelemért.
6. fejezet.
- Mind gondolkozol annyira? - kérdezte Louis mellőlem a
szokott sziklánk tetején.
Felé fordítottam a fejem, teljesen kizökkentett
gondolatvilágomból. A holnapi napon agyaltam. Holnap ugyanis szombat lesz, így
alig pár óra múlva Louis ember lesz, így fel tudjuk keresni azt a varázslót,
hogy változtasson engem sellővé. De egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy én
erre kész vagyok. Hisz akkor ki fog törődni a házzal, Liam-mel (bár nem minta
eddig úgy össze lettünk volna nőve, de akkor is).
- Semmiség. - rántottam meg a vállam, de soha nem voltam
jó hazudozó.
- Nem hiszem el. - tolta fel magát, és komolyan rám
nézett. Próbálta tekintetemből kideríteni, mi lehet szótlanságom oka, és
vélhetőleg rá is jött. - Nem akarsz sellő lenni, igaz? - kérdezte szomorúan.
Leszegte fejét, csupán vonásainak egy részét engedte
látni. Szemeit lehunyta, majd fájdalmasan meredt maga elé. Én nem akartam
megbántani, fájt így látnom Őt.
- Louis nem erről van szó! Én szeretlek, és tényleg veled
akarok lenni, de akármennyire is imádom a tengert, minden ide köt. Én ember
vagyok, ennek lettem teremtve! Képtelen vagyok megválni az életemtől, még ha
csak Te maradtál is nekem. Valami köztes állapotot kéne találnunk a
varázslónál. - csóváltam meg a fejem.
Felpillantott rám, szemében láttam az őszinte szeretet és
megértést, amitől nem éreztem magam olyan rosszul, amiért ezeket mondtam.
Tényleg fontos voltam neki, ha képes ezt megérteni, és ezért hihetetlenül becsültem.
- Ki fogunk találni valamit, majd a varázsló segít.
Bármit kér cserébe, megadjuk, és megoldjuk ezt, oké? - bíztattam, mire
határozottan bólintott, és hozzám hajolt egy csókért.
***
Izgatottan léptünk be egy hatalmas ház kapuján, mely bár
felségesnek tűnt, mégis elhagyatottnak hatott. A növények rendezetlenül
meredeztek, a gaz eléggé kinőtt. A ház falán különféle futónövények futotta
fel, valahogy mégis újnak tűnt az épület. Louis megszorította kezem jelezve,
hogy nem tetszik neki ez a hely, de nem menekülhettünk el. Kénytelenek voltunk
eljönni ide, a varázslóhoz, hogy együtt lehessünk örökké. Niall kiderítette
nekünk, hol laki, hisz az Angyalok mindenről tudnak, így könnyen idejutottunk.
Óvatosan kopogtattunk be a régi kopogtatóval, melyen egy oroszlán feje díszelgett
a hatalmas faajtón.
Lágy fuvallat támadt körülöttünk, mely végigfutott
hátunkon, majd fülünkhöz érve belemászott, és búgó hangon kérdezgetett:
- Mit akartok? - hallottam meg visszhangot verve
elmémben. Louis félve bújt közelebb hozzám.
- M-mi a varázslót keressük! Segítségért jöttünk! -
mondtam félhangosan, félve, hogy talán rossz választ adtam.
- Hmm...- hallottam a fülemben sejtelmesen, ahogy Louis
is, mivel összerándult.
Hirtelen nyílt ki előttünk az ajtó, amitől mindketten
idegesen rándultunk össze, majd kicsit fellélegeztünk, mikor senki nem volt
ott. Viszont ez egyértelműen arra utalt, hogy bemehetünk. Félve, óvatos
léptekkel, körültekintően lépkedtünk be az ajtón, így egy régiféle
szalonszerűségbe jutottunk. Zavartan néztünk szét, mígnem egy férfi feje jelent
meg a lépcső tetején. Végigmért minket, de mosolygott. Fekete haja az ég felé
meredezett, barna íriszei kedvesen csillogtak ránk.
- Szóval, kiket köszönhetek? - kérdezte udvariasan,
miközben lejött a lépcsőn.
Meglepett, hogy ilyen barátságos lenne, mivel a hangját
felismertem az iméntről. Louis azt mondta nekem, hogy a varázslóknak ijesztő a
szemük, és ott fekete, ahol nekünk fehér, valamint ott fehér, ahol nekünk kék,
vagy zöld, esetleg barna.
- H-harry vagyok, Harry Styles, Ő pedig a párom, Louis
Tomlinson. - mutattam be magunkat.
Kezet rázott velünk, amin elcsodálkoztam, közben Ő is
bemutatkozott.
- Zayn Malik. Szóval, miben kérnétek a segítségem? -
csapta össze mosolyogva kezeit.
- T-te lennél a varázsló? - kérdezte Louis ledöbbenve
mellőlem. Most először szólalt meg, és koránt sem volt biztos a hangjában,
pedig ez a srác egyáltalán nem volt ijesztő, mint ahogy vártam. Jóízűen elnevette
magát Louis kérdésén.
- Igen! Tudom, nem megszokott, hogy ilyen fiatal legyen
egy varázsló, de azért ne becsüljetek alá. - mosolygott ránk sejtelmesen,
amitől éreztem, teljesen feloldódok. Jó fejnek tűnt.
- De a szemed, nem is olyan ijesztő! - hebegte zavartan
Louis.
Ezen a ponton ismét felnevetett, amitől rokonszenvessé
vált szememben.
- Tudom, szerintem is olyan ijesztő volt. Így sokkal
jobb, nem? Gondolkoztam, hogy esetleg kékké varázsolom, vagy zölddé, de a barna
állt a legjobban. - nevetett ránk.
Egyet értően bólintottam, hisz nem nagyon tudtam volna
másmilyen szemet elképzelni fekete haja mellé. Louis is kezdett feloldódni,
ahogy éreztem ujjai szorításán.
- Zayn, mi azért jöttünk, mert Louis sellő, én pedig
ember vagyok, de szeretnénk együtt lenni. Nem tudnád megoldani ezt valahogy? -
magyaráztam sietősen.
- Remek! Akkor melyikkőtök akar átváltozni a másikká? -
kérdezte vidáman.
- Nem akarjuk ezt a módot. Mindketten szeretjük az
éltünk. Valamilyen köztem megoldást kéne találni. - magyarázta Louis mellettem.
Zayn homlokráncolva mért végig minket, miközben
gondolkozott. Hátrált két lépést, és a lépcső korlátjának támaszkodott, hogy
jobban szemügyre tudjon venni minket. A hajába túrva szólalt meg végül:
- Hát, nem könnyítitek meg a dolgom. - nevette el magát
fejcsóválva. - Ha adtok egy-egy személyes tárgyat, egy ékszer lenne a legjobb,
akkor arra mondhatok olyan varázslatot, hogy megoldja a gondotok. Ha rajtatok
van, akkor az eredeti alakotokban vagytok, de ha leveszitek, a másik fajtájává
alakultok. Vagyis, ha mondjuk, Harry rajtad van a nyaklánc, ember vagy, ha
leveszed, sellő. Louis, ha hordod, sellő vagy, ha leveszed, ember. Azonnal
megcsinálom, amint hoztok nekem cserébe három darab sellőpikkelyt, és egy
szirén nyakláncát. - magyarázta egyszerűen.
Örömmel bólintottam, ahogy Louis is mellettem. Ez minden
gondunkat megoldhatja, és egyikünktől sem veszik el az életet. Logikus,
ésszerű, praktikus megoldás. Megbeszéltük, hogy sietősen visszajövünk, amint
megszereztük ezen tárgyakat. A kocsiba beülve kezdtünk el igazán agyalni. Mivel
én ezekről semmit nem tudtam, így vártam Louis gondolatait. Maga elé meredve
húzta végig alsóajkán hüvelykujját, amitől összepréseltem szám. Meg akarta
csókolni, de most fontosabb dolgunk volt.
- Szóval! - nézett rám komolyan. - A pikkelyeket csupán
én tudom megszerezni, míg a szirén nyakláncát csak Te. Vissza kell mennünk a
sziklákhoz, ott mindent el tudunk intézni. - jelentette ki komolyan, én pedig
tövig taposva a gázpedált hajtottam a part felé a városunkba, mely ettől a
helytől igazán nincs messze, csupán úgy 30 km, én mégis úgy tettem meg ezt a
távot, mintha minimum F1-es versenyző lennék. Louis mellettem mélyen
elgondolkozott, azt sem vette észre, mikor megálltam a parton egy parkolóban.
- Mi a baj? Nem akarod? - kérdeztem óvatosan, mire
eszmélt, és felém fordította fejét.
- Nem, dehogyis! Nem erről van szó, csupán a feladatokon
gondolkoztam. Mintha szándékosan úgy rakta volna össze, hogy mindkettőnknek
jusson egy-egy dolog. - csóválta meg a fejét, miközben kiszállt.
- Talán csak túl sokat képzelsz bele. Lehet, tényleg
ezekre van szüksége. - rántottam meg a vállam egyszerűen, majd megfogtam kezét,
és elindultunk a parton.
Intettem Liam-nek, aki éppen szörfözött. Észrevett, de
egyértelműen nem tudott akkor éppen visszaintegeti. Átvergődtünk a sziklákon
egyenesen mi helyükre, az egyik kőhöz.
- Szóval, mit kell tennünk? - kérdeztem leülve a szikla
tetejére.
- A pikkelyek egyszerűek lesznek, bár fájdalmas. De nem
érdekel, megéri. A nyaklánc viszont... - csóválta meg a fejét, és félve nézett
fel rám. Nem tűnt úgy, hogy folytatni akarja, és ez megijesztett.
- Miért? Te is szirén vagy, nem? - kérdeztem óvatosan.
- Nem! - nézett rám azonnal komolyan. Talán érzékeny
témára tapintottam?! - Mindenki azt hiszi, hogy a sellők és a szirének
ugyanazok. Pedig ez nem igaz. Ők gonoszak, a hangjukat használják fel az
emberek megölésére. - felelte sértetten, és összefonta maga előtt kezeit.
- Rendben, bocsánat. - simítottam végig karján, mire rám
mosolygott, azonnal megenyhült. Tisztában voltam vele, hogy képtelen rám
haragudni, ahogy én is Őrá. - És mit kell nekem tennem a szirénnel? - kérdeztem
óvatosan.
A szemei hirtelen félelemmel teltek meg, fájdalom is
lakozott bennük. Szeretettel nézett rám, mintha tőlem félt volna.
- Én nem mehetek egy szirén közelébe, de Te igen.
Énekelni fog neked, mikor közeledsz felé, és ezzel próbál befolyásolni. Rá fog
venni, hogy csókold meg, és szinte mindenki megteszi, így kiszívja
életerejüket. Józannak kell maradnod, hogy le tudd tépni nyakláncát. Annyira
féltelek, Harry. - csóválta meg a fejét szomorúan.
Zavartan néztem rá. Abban a pillanatban rájöttem, hogy
mitől is félt valójában. Megcsalhatom Őt, és ebbe bele is halhatok, de ennek
egyáltalán nincs esélye. Szeretem Lou-t, soha nem lennék képes mással megtenni
azokat, amiket vele. Ajkaim csak az övét érinthetik, senki másét.
- Halacskám, nincs okod a félelemre. Nem tudnék mást
csókolni rajtad kívül, nem fog tudni levenni a lábamról a szirén. - simítottam
végig arca jobb oldalán, ugyanis az volt felém. Felém fordította fejét, és
csillogó szemekkel mért végig, melynek soha nem tudtam ellenállni. Hozzá
hajoltam, hogy egy csókot lopjak tőle, melyet meg is kaptam, de mikor
eltávolodtunk csupán halovány vigyor égett ajkain.
Oldalra nyúl, és kezét belelógatta a sós vízbe, így ismét
szemtanúja lehettem, hogyan alakul vissza sellővé. A pára elszállt, Ő pedig
ismét uszonnyal feküdt előttem. Mély levegőt vett, majd uszonya jobb oldalához
nyúlt. Erősen lehunyta szemeit, melyet nem igazán értettem, majd mikor előrébb
dőltem, megláttam, mit csinál éppen. Egy pikkelye alá nyúlt, és erősen
feszegette, hogy letépje uszonyáról. Fájdalmasan felnyögött, mikor sikeresen
leszakította, és a seb vérezni kezdett. Idegesen hajoltam arcához, és kezeim
közé fogtam ezzel megállítva tevékenységében. Nem bírtam nézni, ahogy szenved.
Kinyitotta a szemét, és rám nézett. Fájdalom lakozott kék íriszeiben, de egyben
szeretet is. Tudtam, értem bármire képes lenne, és ha magának kell fájdalmat
okoznia kapcsoltunkért, megteszi. De ezzel én is ugyanígy voltam, ezért egy
szót sem szólhattam.
- Fogd! - adta a kezembe a pikkelyt, melyet alaposan
végigmértem.
Kék, lila és zöld színekben csillogott, ahogy
fordítottam, mindig más színűnek mutatkozott. Meseszépen nézett ki, mégis fájt
a tudat, hogy ez a kis valami fájdalmas okoz szerelmemnek. Ismét az oldalához
nyúlt, és sietősen letépett még egyet, hogy kevesebb ideig érezze a fájdalmat,
majd még egyet. Szemeit szenvedve zárta össze, levegővétele gyorsult, de
nagyon erős volt. Egyértelmű, hogy ez mekkora fájdalommal járt, de Ő mégis
tűrte kettőnkért. És ez olyan melegséggel töltött el, mint még soha, semmi.
A kezemben három pikkely pihent, míg az oldalán három
sem, melyekből szivárgott a vér. Hozzá hajoltam, és lágyan megcsókoltam, melytől
éreztem, megnyugszik. Úgy tartottam a pikkelyeket, mintha kincsek lennének,
hisz ha elvesztem Őket, újra kezdhetnénk az egészet.
- Sajnálom. - hebegtem, mikor elszakadtunk.
- Ne sajnáld, csak szerezd meg a nyakláncot. - mosolygott
rám, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
***
Ismeretlen partokig sétáltunk, ilyen messze még soha nem
jutottam a sziklák között. Louis mutatta az utat, tudta, hova kell mennünk,
hogy szirént találjunk. Közben kiokított, így megtudtam, hogy a szirének olyan
alakot vesznek fel, melyet szerintük legvonzóbbnak talál az ember, lehet egy
nő, egy férfi, de egy konkrét ember is. A hangjával csalogat magához, mely
elbűvöl, míg végül megcsókolod. De az a csók az utolsó, kiszívja az életerőt a
testből. Viszont, ha ellent tudok neki állni, akkor megszerezhetem nyakláncát,
mely csupán egy egyszerű gyöngysor, így nem is értettük, minek az a
varázslónak, de tettük a dolgunk.
Énekszó ütötte meg fülem, melytől Louis összerándult
mellettem, és megszorította kezem. Csábítóan hatott, de valahogy nem éreztem
hatását. Talán még túl messze voltunk.
- Szeretlek, Hazz! - fordított maga felé, és lágy puszit
lehelt ajkaimra, amitől elmosolyodtam.
- Én is Téged. - feleltem, majd kiléptünk a szikla mögül,
mely eddig elrejtett minket a hang forrása elől.
Úgy 30 méterre egy sellőt láttam meg a sziklán. Bár távol
volt, mégis azonnal megismertem. Louis ült velem szembe, de az nem lehet, hisz
mellettem is Ő állt. Teljesen összezavarodtam, ami kiült arcomra is, de a
csodás énekszó valahogy kiürítette elmémből a gondolatokat. Nem éreztem semmi
egyebet, csupán vágyat, hogy megérintsem Louis csodás ajkait előttem.
Hívogattak magukhoz a szépen metszett, vörös ajkak, melyeket úgy imádtam. De a
hang, mely torkából fakadt, nem volt ismerős. Vészjóslóan hangzott, idegennek hatott.
Nem az én szerelmemé volt, sokkal inkább egy női szopránra emlékeztetett, aki
most szabadult egy operából. Ennek ellenére, mégis mindennél jobban elnyerte a
tetszésem, és tovább hívogatott magához. Alig volt két méter, én pedig üveges
tekintettel meredtem Louis-ra előttem, de a szívem kiabálni kezdett. Mintha
valami nem stimmelne, de az akkor nem érdekelt. Úgy éreztem, jó kezekben
vagyok, vele kell lennem, és megcsókolnom. Kinyújtotta felém karját, én pedig
azonnal megragadtam, így lágy bőrét érinthetem. Még közelebb kerültem, nem volt
már sok vissza édes ajkaiig. Tekintetem végigvezettem felülmúlhatatlan
felsőtestén hibát keresve, de minden úgy volt, mint eddig. Ez Ő volt. De mikor
feljebb vándorolt tekintetem, megláttam egy nyakláncot, amely nem illett oda.
Rengeteg, apró, hófehér igazgyöngy alkotta, ilyet Louis soha nem hordana.
Viszont tekintetem tovább csúszott a felfelé, a daloló ajkak irányába, melyek
hívogattak magukhoz. Végig simított felsőtestemen, amitől kirázott a hideg.
Imádtam, mikor Louis próbálja átvenni az irányítást az ágyban, de most ez az
érintés ismeretlenül hatott. Felfelé nyújtotta a nyakát a sziklán ülve, míg én
lejjebb hajoltam, és oldalra döntöttem fejem, hogy orrunk ne zavarjon csók
közben.
- Harry! - hallottam meg magam mögül, egy kétségbeesett
kiáltást, melynek már sokkal ismerősebb volt hangja.
Ebben a pillanatban, mintha a varázs elillant volna, az
elmém újra működőképessé vált. Szemeim idegesen kerekedtek ki, és azonnal
kapcsoltam, mit is kéne tennem. Sietősen téptem le a nyakláncát, melytől
abbamaradt az énekszó, és mérgesen felmordult. Futni kezdtem Louis fele a
sziklákon, akinek szemei könnyben áztak idegességében, míg ekötte kék kövek hevertek, hisz könnycseppjei ilyenekké változnak. Kitárta karjait, én
pedig magamhoz öleltem erősen, miközben úgy szorongattam a nyakláncot, mint
holmi kincset. Visszapillantottam a szikla fele, már nem volt ott a szirén,
talán elúszott. Rémisztő volt az a hasonlóság, ha nincs Louis kétségbeesett
kiabálása, talán tényleg megcsókolom, és itt helyben meghalok. Oltári nagy
szerencsém volt, hogy van mögöttem egy ilyen férfi, aki kiránt a hipnózisból,
ha arra van szükségem.
7. fejezet.
Megálltunk a kocsival a varázsló háza előtt, de nem
szálltunk ki. Pontosabban, visszarántottam Louis-t, aki kérdőn meredt rám.
Mélyen magamba szívtam a levegőt, elterveztem már előre. Nyakam hátuljához
nyúltam, és kikapcsoltam a papírrepülős ezüstláncomat. Kezembe csúsztattam, és
azt figyeltem, miközben beszélni kezdtem.
- Ezt neked szeretném adni. Tudom, hogy nincs ékszered,
amire varázslatot mondhatna Zayn, szeretném, ha ez lenne az, és megtartanád,
ahogy én is tettem az orchideával. - magyaráztam halkan, csupán a végén néztem
fel rá.
Szemei elérzékenyültek, szeretettel méregetettek. Azt a
földöntúli csillogást, amit akkor láttam, soha nem felejtem el. Ő volt az első,
aki miatt képes lettem volna ezt odaadni, csak Ő maradt nekem.
- Harry...nem fogadhatom el. Ezt a szüleidtől kaptad,
csak ez maradt meg tőlük. - csóválta meg a fejét, és összezárta ujjaimat a lánc
körül.
- De én azt szeretném, ha a Tied lenne. Méltó helye lesz
nálad. - mosolyogtam rá haloványan.
Átejtettem kezébe a láncot, amit csodálattal kezdett
méregetni, majd csillogó szemekkel felnézett rám. Tudtam, sokat jelent neki ez
a tettem, és bár nem tartja jó ötletnek, már nyert ügyem van.
- Köszönöm. - suttogta alig hallatóan, majd egy lágy
csókot nyomot ajkaimra.
Nyakába akasztotta ajándékom, én pedig csodálattal húztam
meg a kis medált, hogy kisimuljon a lánc. Végigsimítottam rajta, majd mellkasán
is pólón keresztül. Jól állt neki, magamhoz kötöttem, bár tudtam nem egy kis
tárgy fogja eldönteni, mellettem marad-e vagy sem. De nagyon reménykedtem
benne, hogy nem hagy magamra, miután már félig feladtam érte életem. De Ő soha
nem verne át, ezzel tisztában voltam.
Kiszálltunk a kocsiból, és egymás kezét szorongatva
indultunk meg a hatalmas ház fele, mely kicsit már barátságosabbnak tűn, hogy
tudtuk, egy rendes srác lakik benne. Az ajtó ezúttal magától kinyílt, és mire
becsukódott, már Zayn baktatott le a lépcsőn.
- Srácok! Gyertek utánam! - mosolygott ránk, majd
elindult a lépcső alatti szoba felé.
Egy folyosóra érkeztünk, mely kikerekedett egy
szobácskává. Meglepően modern volt. Bár még egy varázslóval sem találkoztam, de
olyan sötét, poros zugra számítottam, mint a filmekben, ahol középen üst forr,
a polcon pedig békától kedve, macskafarokig minden megtalálható. Ezzel szemben
Zayn szobája tágas volt, és inkább hasonlított egy kémiai laborra, mint egy
barlangra. A polcokon kész főzetek, illetve mindenféle növény hevert. A falon
képek lógtak megnyugtató hatást keltve. Egy rózsaszín anyag csöpögött a
sarokban kémcsőből egy tálba, mely megzavarta a szoba csendjét. Egy apró
kutyus rohant hozzánk, és farok csóválva fogadott minket. Zayn széles vigyort
villantott, majd ölébe vette a kis csöppséget. Egy apró törpe spicc nyalogatta
arcát, amitől a srác nevetett.
- Ő az én kis dögöm, Hatchi. - mondta szeretettel
méregetve a csöppséget, majd letette, így elrohant. Louis teljesen ledöbbent
mellettem, de én csak mosolyogtam. Ő tudta, hogy milyennek kéne lennie egy varázslónak,
de nekem erről fogalmam sem volt, így szimpatikusnak találtam ezt a srácot. -
Szóval, vágjunk bele! Sikerült elhozni a cuccokat? - nézett ránk kérdőn, mire
Lou a kezébe adta a három pikkelyt, és a nyakláncot. Végigmérte Őket, majd
elismerően bólintott. A szemem lepetten kerekedett ki, mikor oldalra dobta
őket, az egyik asztalra, ahol addig csúszott, míg az egyik pikkely le nem
esett. Kérdőn néztünk rá mindketten Louis-val, egyáltalán nem értettük ez mire
volt jó.
- M-mi a...? - akartam belekezdeni ledöbbenve.
Ezért szenvedtünk? Nem is volt rájuk szüksége? Akkor meg
miért nem csinálta meg nekünk egyből a varázslatot? De Ő csupán felnevetett, és
az asztalnak támaszkodott hanyag testtartással, miközben elmagyarázta a
helyzetet.
- Nem kellettek ezek a cuccok, csupán próbára tettelek
titeket. Már feltűnhetett, hogy nem olyan vagyok, mint a többi, vén varázsló.
Nem fogadtak maguk mellé tanoncnak, így magamtól jöttem rá mindenre, és nem
akarok olyanná válni, mint Ők. Nem kérek cserébe semmit a segítségemért, csupán
a meggyőződést, hogy megéri megcsinálnom. Tudni akartam, hogy tényleg
szeretitek-e egymást, ezért adtam ilyen feladatokat, melyek bizonyítják, hogy
bármire képesek vagytok a másikért. Sajnálom a sebeidet Louis, ígérem,
begyógyítom. - mosolygott ránk.
Kellett pár pillanat, míg felfogtam, mit is mondott.
Olyan hihetetlen volt, hogy van egy jó szándékú lény, aki valóban segít nekünk,
és miattunk tette, amit tett. Hisz a varázslók nem ilyenek, de Zayn valóban más
volt. A szekrényhez ment, és kis keresgélés után evett róla egy színtelen
folyadékot, melyből alig egy centit egy műanyag pohárba töltött.
- Ezt idd meg! - adta oda Louis-nak, aki bár kicsit
kétkedve, de hamar megitta.
Nem lehetett rossz íze, ugyanis az arca nem fordult
grimaszba. Kirázta a hideg, majd felhúzta a rövidgatyája oldalát (ami amúgy az
enyém volt). Bőrén nyoma sem volt a sebeknek, melyeket a pikkelyek kitépése
okozott. Ámulva néztünk fel mindketten Zayn-re, aki csak elégedetten
vigyorgott.
- Köszönöm. - motyogta Louis.
- Ugyan már, nincs mit. - legyintett. - Kérném szépen a
két dolgot, amit elvarázsolhatok. - nyújtotta elénk egyik kezét.
Mindketten kikapcsoltuk a nyakunkban lógó kis ékszert,
hiszen természetes volt, hogy én azt a nyakláncot adom oda, amit Louis csinált
nekem, Ő pedig az én repülős láncom. Mosolyogva mérte végig a kis tárgyakat,
majd hátra fordult a polchoz ismét. Minden soron végighúzta az ujját egy
üvegcsét keresve, és mivel elég sok polc volt, így eltartott kis ideig.
Feszülten várakoztunk Louis-val, csupán reménykedtünk, hogy megoldható.
Lekapott egy világoskék folyadékkal teli üveget, de még tovább keresgélt. Végül
a legalsó polcról levett egy sárgás folyadékot is, melyet a fény felé fordított, hogy alaposabban szemügyre tudja venni. Bólintott, inkább csak
magának. Lepakolta őket az asztalra a láncok mellé. Kicsit mérlegelt, majd ránk
nézett.
- Szükségem esz egy kis vérre tőletek. Nem fog fájni
ígérem, de csak így tudom megoldani. - csóválta meg a fejét.
Egyszerre bólintottunk, készek voltunk bármire egymásért,
ahogy Ő is mondta. Egy aprócska tűvel tért vissza az egyik szekrénytől,
mellyel mindkettőnknek megszúrta ujja hegyét, de közbe persze valamiféle
varázslattal lefertőtlenítette. Kicsit hagyta, hogy gyűljön a vérünk, míg egy
csepp ki nem tud jönni, hisz apró volt a seb. Valóban nem is fájt. Eközben
felét a kéknek kiöntötte egy tálba, majd hozzáöntötte a sárga felét. Két ilyen
oldatot csinált, amit gyengéden összekevergetett, majd felénk fordult. Azt az
egy csepp vért, amely összegyűlt belecsöppentettük az elénk tolt egy-egy
keverékbe, ami így gőzölögni kezdett. Lepetten néztem. Majd Zayn belehelyezte
az én keverékembe a Louis-tól kapott medálom, míg az övébe a papírrepülőt.
Figyeltem, amint a keverék gőzölni kezd, majd szépen lassan elpárolog, így
csupán a két medál maradt a tálban. Lepetten húztam fel a szemöldököm, ez azt
jelentené, hogy sikerült?
- Vegyétek fel, én most nem nyúlhatok hozzá! - magyarázta
Zayn feltartott kezekkel.
Visszafűztem medálom a láncba, ahogy Louis is, majd
felvettük. Ahogy bekattintottam, éreztem amint végigjár egy érdekes bizsergés.
A medál valamitől megcsillant nyakamban, éreztem, ahogy hozzám nő, és részemmé
válik. Louis is mellettem bekattintotta, és hirtelen gőzölni kezdett lába.
Félve kaptam rá tekintetem, és láttam, amint lábai uszonyokká változnak, így ideges sóhajjal kezdett hátrafele borulni, de elkaptam, és nevetve tartottam meg
derekánál fogva. Sietősen levetette a láncot, amitől ismét gőzölni kezdett
uszonya, majd emberré változott. Széles mosoly kúszott arcomra, ahogy
mindenkinek a helyiségben.
- Sikerült! Mostantól Louis, nem vagy kötve a hétvégékhez
vagy ahhoz, hogy víz éri bőröd. Csak a medáltól függtök, ugyanúgy, ha Harry,
leveszed a medált, sellő leszel, és képességeket is kapsz...elméletileg, de
ebben nem vagyok biztos. Viszont ha valóban így van, akkor Louis majd megtanít
használni. - mosolygott ránk kedvesen.
- Édes Istenem! Zayn, hogyan köszönhetjük meg? - kérdeztem örömömben, és majdnem nyakába borultam. Boldogan szorongattam Louis derekát,
soha nem akartam elengedni.
- Sehogy, örülök, hogy segíthettem. De remélem, nem
jöttök vissza hozzám pár év múlva, hogy szétmentetek, és vessek ennek véget. -
mosolygott ránk kedvesen.
- Nem fogunk. - ígérte meg Louis mellettem.
Zayn elmosolyodott, és elégedetten bólintott. Úgy
éreztem, minden rendben lesz, minden helyre jött, és megtanultuk, hogy a
varázslók nem feltétlen ártó szándékú lények.
8. fejezet
- Nyaklánc Halacskám! - szóltam rá a vízben, így Ő
felvette, míg én le, és a sziklára helyeztem a cuccunk mellé.
Imádtam az uszonyom, így tényleg a tenger részesévé
váltam. Louis csodás ajándékkal rendelkezett, hogy sellő lehet, de nem adnám
fel az emberi létet csak úgy. Viszont ez így tökéletes, hála Zayn-nek. Nem is
tudom, hol lennénk, ha nem létezett volna ez a jószívű varázslósrác. Kézen
ragadtam Louis-t a víz alatt, és együtt siklottunk a habok között. A halak
utánunk fordultak, a víz fodrozódott felszínen csapásaink után. Nem kaptam
képességeket, de ez nem is volt olyan fontos. Tökéletesen elég volt, hogy oda
úszhattam el szerelmemmel, ahova csak akartam. Amúgy Ő napjai nagy részét
emberként töltötte, csupán akkor vette fel a láncot, mikor együtt úsztunk.
Nálam élt, és felettébb tetszett neki a földi élet, én pedig annyi csodát
próbáltam neki mutatni, amennyit csak tudtam. Igyekeztem a lehet legboldogabb
életet teremteni magunknak, de erre nem volt szükség, hisz mi másra lenne még
szükségünk, mint egymásra?! Azóta minden embert megnézek, akivel összeakadok,
és keresek rajtuk jeleket, melyek bizonyíthatnák, hogy nem ember, de nem
találkoztam természetfeletti lényekkel. Viszont ezt nem bántam, hisz aki nekem
fontos volt, azt megkaptam. Mire vágyhatnék még?! Louis az életemmé vált, úgy
voltam képes szeretni, mint még senkit. A szívem teljesen egészében neki
szenteltem, Ő pedig örömmel foglalta el állandó lakhelyét mellkasomban.
Zayn-nel azóta is tartottuk a kapcsolatot, és megmutattam neki is, milyen
csodás tud lenni a halandó élet, így gyakran jár el velünk szórakozni, ahol
megismerkedett Liam-mel, míg Louis egyszer Niall-t hívta el. A srác tekintve,
milyen ártatlan, hisz Angyal, kicsit rossz szemmel nézte az eseményeket, de miután
megitattunk vele pár pohár italt, nem érdekelte, és másnap jót nevetett az
egészen. Szóval összeforrt a kis társaságunk, és bár Liam-nek fogalma sincs
róla, kik vagyunk mi négyen, mégis szeret minket, mint a testvéreit, ahogy
mindannyian.
Mosolyogva néztem szerelmemre, aki elégedett vigyort
villantott. Azt hiszem, sokat tanulhatna tőlünk az emberi társadalom. A földön
rengeteg a vita a vallások, a bőrszínek, a társadalmi különbségek miatt a
szerelemben. Mi is mások vagyunk, különbözőek, mégis áthidaltuk a köztünk
tátongó szakadékot szerelmünkkel. És erre büszke voltam. Mindezt nem értem
volna el, ha nincs mellettem Louis, és örökké mellettem marad már.
Ez..Úristen.. ez.. egyszerűen annyira szeretem ahogyan írsz. Csak gratulálni tudok, így tovább és szerintem mindenki nevében írhatom:köszönjük a történeteidet! ^^ Remélem a Ziall-as történetet hamar fojtatod ;) nagyon a szívemhez nőtt ^-^
VálaszTörlésEzek a szavak nagyon jól estek. Ironikus, hisz azt mondod, Ti a történeteimért vagytok hálásak,míg én a csodás szavakért Tőletek. :) Persze, vasárnaponként jön a folytatása a TMTTOS-nek :)
TörlésNem is tudod mennyire boldoggá tudsz tenni azzal, amikor megnyitom a bloggert ès meglátom, hogy új történetet tettél fel! :) Olyankor azonnal kezembe veszem a mobilom és mindent kizárva magam körül olvasom írásod! :) Képes vagyok hajnalig is fenn maradni, hogy elolvassam az új történeteket! :)
VálaszTörlésEz is, mint a többi valami fantasztikus lett! :) Nem gondoltam volna, hogy Lou sellő! :) Annyira cuki volt a tudatlansága, vigyorogva olvastam folyamatosan, szívembe szeretet és boldogság költözött! :3 Egy mesevilágba vittél bele, mintha Én is ott lettem volna! :3 Előttem volt a csodálatos orchidea, Louis meseszép uszonya és a sziklás tengerpart, ahol együtt üldögéltek! :3 Imádtam mindent benne és nagyon örülök, hogy mindenki kedves, szerethető karaktert kapott! :)
Ilyen hosszú kommentet se írtam még, de úgy éreztem ezt mind el kell mondanom neked! :) Mégis felét se írtam le amit ez a történet kiváltott belölem! :)
Igen, ezt most viszonylag bonyodalom nélkülire sikeredett, és mindenki kedves szerepet kapott. Annyira boldog vagyok, hogy ennyire bele tudtad élni magad, nagyon jó ezt hallani. Jól esik, hogy így vélekedsz, sokat adok többek között a Te véleményedre :)
Törlésjujujujujujujuj ez nagyon tetszett.*-* imádom az írásaid. és ezt minden kommentemben elmondom neked.xd dena. komolyan.:DD azt is ahogy Larryt írsz meg ha kombinálod.:D nagyon cuki lett. feldobott. aa.:DD
VálaszTörlésaz álmokkal kapcsolatban pedig:
azért álmodhatsz ilyet mert fontosak neked. én is rengeteget álmodtam ilyet és jöttem ezzel, hogy remélem nem vagyok boszi, de nem és nyugi te sem. minden rendben lesz hidd el. csak kicsit élénk a fantáziád. erre jó alátámasztás a blogod is.:) (amit imadok*-*-*)
nemtudom mennyit dumáltam össze csak szeretném ha megnyugodnál. és én is sírtam volna a helyedben. nem lesz semmi baj.:)
Kellemes Ünnepeket!♥
Köszönöm szépen, Anya is ugyanezt mondta, mintha összebeszéltetek volna. Valószínűleg csak ennyi az ok, de mégis olyan élethű volt, mint még egy álmom sem, és ez megrémített. Köszönöm a biztatást, és a szép szavakat, most különösen szükségem volt rá. :)
Törlésnem tudom miért de awww A TÖRTÉNETEID VÉGÉRE MINDIG BEKÖNNYEZEK:c illetve na tudom mirét mert egyszeruen kibaszott kurvajó (bocsika) :d de aw mikor meglatom bloglovinon h új rész van fennt felugrok a fotelből és fangirlingelek xddddd az magánéletedhez pedig sok sikert kivánok,elvégre minden rossz után csak jó jöhet:)
VálaszTörlésps.: boldog karacsonyt :D (még1x) Larrynek pedig tuti mit,heh.D:
*tuti helyett tudod:D
VálaszTörlésokay,so megint nem tudok irni
Semmi gond, gyakran velem is előfordul, hogy össze-vissza gépelek. :D Örülök, hogy ennyire elnyerte tetszésed a történet. Ezért teszem ki külön bejegyzésbe, hogy megtekinthető, ugyanis ha simán felteszem, nem mutatja sem a Bloglovin', sem a Blogger. :)
TörlésHihetetlen, hogy egy hideg (na jó, a fűtött szobából nem annyira hűvös) Karácsonyi délelőtt el tudsz repíteni a tengerpartra a sellők közé és én érzem, ahogy a bőrömet égeti a nyári napsütés, látom Louis csodaszép uszonyát és átélem a szerelmes szavakat, amiket egymásnak mondanak. Ennél szebben talán még sosem fejezted ki az önzetlen, mindennél erősebb szerelmet, ami hatalmas szó, ha azt nézzük, hogy mennyire tehetséges írónővel van dolgunk. Egyszerűen lehengerelt Louis ártatlan félénksége, amibe Hazz-zal együtt én is beleszerettem....mit mondhatnék még? Talán ez volt a legszebb karácsonyi ajándékom ♥
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm, hogy elolvashattam, Kellemes Karácsonyi Ünnepeket.
Xoxo ~camille
Annyira boldog vagyok, hogy így vélekedsz, mert a Te szavadra is rengeteget adok többek között. Sokat számít a véleményed, és nagyon jól esik, hogy ezt gondolod. Hálás vagyok a csodás szavakért, nem is tudom elmondani, mennyire. :)
TörlésHát erre nincsenek szavak...hogyan tudsz ilyeneket kitalálni?:') ne áruld el, inkább csak írj még:D remélem lesz második évad:):D
VálaszTörlésAmúgy nem tudom miért, de errõl a srácok Something great dala jutott eszembe:')<3
Csak így tovább!!
Szerencsére, jó a fantáziám, hála Anya meséinek. Valóban illik ide ez a szám, eszembe sem jutott eddig. :D
TörlésÚristen*o*Hát most olvastam el, itt kint naplementében az erkélyen:) És nagyon tetszett, imádtam. Teljesen magával ragadott ez az egész történet, és ilyenkor valahogy mindig belegondolok hogy nekem miért nem lehet ilyen életem:DD Annyira tetszett, hogy egyszerűen nem találok rá szavakat!Imádtam mint minden történetedet, remélem hogy egyszer tényleg találkozhatok veled, és ha egyszer[adja a Jó Isten] hogy megjelenjen a könyved, én leszek az első aki megveszi, és én ott fogok állni majd a dedikáláson is!Remélem hogy sikerül elérni az álmaidat, hisz megérdemled!!:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon boldog vagyok, hogy tetszett. Én is nagyon szeretnék egyszer minden olvasómmal találkozni, meg szeretném köszönni azt a sok szépet, amit kapok. Nélkületek sehol sem lennék :)
Törlés