18. fejezet. ~Wrong perfection.

Sziasztok!

Remélem, tetszett az Making a wrong reality. Az az igazság, hogy most írói-válságba kerültem, miután azt is megírtam. Nincs ötletem, miről kéne írnom, szóval lehet, később fog jönni az újabb novella. Sajnálom, de egyszerűen nem is szoktam mostanában álmodni, és ihletem sincs. Nem tudom, mi van velem, de hamar ki szoktam lábalni az ilyenekből, ne aggódjatok.

A részről annyit, hogy durva dolgok fognak történni benne, és még mindig gonosz leszek kicsit ezzel a szex dologgal. Csigázom még a fantáziátokat pár rész erejéig. Még annyi lenne, hogy úgy látom, nem nagyon tetszik nektek ez a történet, mert nem nagyon szoktatok írni hozzá véleményt. Várom a kommenteket! Előre is köszönöm. #smile

                                                                                                                      Xoxo    Zsoo

18. fejezet.

Az idő gyakran gonosz játékot űz velünk. Amikor késleltetni akarjuk, siet, amikor azt szeretnénk, hogy haladjon, pedig csigalassúságban vánszorog. De a legszomorúbb, hogy elhiteti velünk pár örömteli pillanat erejéig, hogy mi irányítjuk, hogy mi ülünk a volán mögött. Képes elbújni, ha úgy tartja kedve, és lehetetlen helyzetekbe hoz minket ezzel. De ez ellen nem tehetünk semmit, csak sodródunk az óramutató kattogásával.

A félve várt este is hamar eljött. Megálltam Liz háza előtt, és kicsit talán félve is mentem be egy hátizsákkal gondolva a holnapra. Nem akartam csengetni, egyszerűen csak be akartam menni, de Ő váratlanul feltépte előttem az ajtót. Ebből látszik, hogy várt már engem. Édesen rám mosolygott. Bementem, és ledobtam a cipőm. Felmentünk a szobájába, ahol ledobtam a táskám a székre. Megpátyolgattam Pömpit kicsit, bár amekkora "dög", inkább azért simogattam, nehogy felborítson. Nem, amúgy imádom ez a bolond kutyát.

Lementünk a konyhába, mivel Liz nasit kívánt. Amíg kutatott a szekrényekben és a pultnak dőltem.

- Képzeld, Tommy ma újságolta, hogy az őszi szünetet nálam tölti. - újságoltam boldogan.

Megállt egy pillanatra a szekrények nyitogatásában, és felém fordult.

- Ez tök király. Akkor majd bemutatod nekünk. - mosolyodott el.

Határozottan bólintottam. Eléggé gondolkozott valamin a konyha közepén, majd a szemében megcsillant a megvilágosodás szikrája. A hűtőhöz ment, és kinyitotta.

- Kell itt lennie valahol egy... - kutatott a fagyasztóban.

Végül kivett egy dobozt, ami bár nem volt nagy, de tekintve, hogy fagyi volt benne, nagy mennyiségnek számított. Sötétkék volt a csomagolása.

- Imádom. - adta a kezembe a fagyit, majd előkapott két kiskanalat.

Megvizsgáltam a csomagolást közelebbről. Persze hogy Oreo-s volt, ezt már sejtettem. Visszamentünk a szobájába, ahol letelepedtünk az ágyra, és elkezdtünk fagyizni. Közben beszélgettünk.

- Kíváncsi vagyok Tommy-ra. - kapott be Liz egy kanállal.

- Végtelen rendes ember. Ha megismered, megszereted, de előre szólok, Ő is olyan lesz, mint én voltam. - mindketten felnevettünk kanállal a szánkban.

- Akkor majd Őt is megrontjuk kicsit. - mondta magabiztos mosollyal.

- Azt hiszem, az nem fog összejönni. Ma is beoltott, mert káromkodtam a telefonba.

Liz szájába nyomtam az én kanalammal egy adag fagyit, mire Ő csak felnevetett, majd édesen lenyalta. Elég erotikusan tette, és közben végig a szemembe nézett. Nem ítéltem el, soha nem tartottam annak a bizonyos könnyűvérű, "k" betűvel kezdődő lányszerűségnek, Ő csupán egy bolond kiscsaj volt...az én bolond kiscsajom. És én így imádtam.

Ebben a pillanatban köhintett egyet, majd bekapott egy újabb kanál fagyit. Nekem is kezdett fájni a torkom, és gondolom, Ő is azért köhögött. Megbeszéltük, hogy nem eszünk többet, így ismét elindultunk le a konyhába, hogy elpakoljunk, mielőtt megolvad a fagyi. Már elég sötét volt, csak a Hold kevéske fénye világított be az ablakokon. Liz soha nem félt a sötétben, amit nem is csodálok. Szinte minden este egyedül van Pömpivel, elég tökös csaj.

- Játszunk 7 perc a mennyben-t! - mondta miközben ismét letelepedtünk az ágyára.

Lepetten néztem rá. Hallottam már erről a játékról, de soha nem tudtam, hogyan játsszák. Angliában ez nem volt elterjedt.

- Az mi? - kérdeztem óvatosan.

Liz csak felnevetett, de amikor látta, nem viccelek, felhúzta a szemöldökét.

- Komolyan nem játszottál még ilyet?

- Brit vagyok. - jelentettem ki, és szándékosan kiengedtem az akcentusom, amit próbáltam eltüntetni a hónapok alatt, bár sokak szerint aranyos volt, köztük Liz szerint is, így tovább nem próbálkoztam.

- Akkor gyere! Most megtudod, mi ez! Jó játék. Ígérem, tetszeni fog, de eléggé meg kell válogatni hozzá a partnered. - nevetett, és felállt. 

Lepetten figyeltem, ahogy az ablakokhoz megy, és leengedi a redőnyt, de oly' módon, hogy egy csepp fény sem jutott be. A telefonját mellém tette az ágyra, és a stoppert beállított 8 percre. Egy perccel későbbre a szobában teljes sötétség lett, mikor az éjjeli lámpát és az égősort is lekapcsolta. A szemem még egyáltalán nem szokott hozzá a fényhez. Semmit nem láttam a sötétségben, még az alakokat sem. Pontban 7 perckor, Liz landolt az ölemben, és lenyomta a telefonján a lezár gombot, így végleg sötét lett. Megcsókolt, ami elég vaddá alakult. Semmit nem értettem. Most nem játszanunk kéne? Hihetetlen ez a csaj. Elkezdtünk játszani, de úgy tűnik, abból semmi nem lesz, hisz pont most kívánt meg.

Ajkaink elváltak, és a nyakam kezdte csókolhatni a fülemhez hajolt, és miután meghúzta, kacéran belesuttogott.

- 7 percig ketten a sötétben. Társaságba viccesebb ez a játék, de így nyugisabb. - nevetett halkan, majd szívni kezdtem a múltkor megtalálta a gyenge pontot a nyakamon.

Ekkor esett le, hogy ez a játék lényege, és Ő pontosan így gondolta. Tudta nagyon jól, hogy nem fogom ismerni, és esze ágába sincs megállni, mikor lejár a 7 perc. A nyakamon biztosan már egy szép vörös folt éktelenkedett, mikor Liz végre abbahagyta. Nem ellenkeztem, már nem érdekelt semmi. Minden félelmem elszállt, mikor megéreztem, hogy Ő is kicsit talán visszafogottabb. Tudtam, csak önmagamat kell adnom, nem Zayn-t. Fordítottam a helyzetünkön, így fölötte tartottam magam. Végigsimított mellkasomon, miközben a nyakát hintettem be puszikkal. A hajamba túrt, és közelebb húzott magához, miközben sóhajtott egyet. Fél kézzel megfogtam a fölsője szélét, és elkezdtem felfele húzni. Azt hiszem, nagyon örült, hogy én is benne vagyok mindenbe, már nem tiltakozok, sőt én dobom a földre az első ruhadarabot, ami a pólója volt.

Meghitt csókcsatánkat a telefonja csörgése zavarta meg, mely jelezte, lejárt a rendelkezésünkre álló 7 perc. Mérgesen kotozott a takarón, majd kinyomta, és édesen rám mosolygott.

- Hol is hagytuk abba? - nézett édesen a szemembe.

- Azt hiszem valahol itt. - nyomtam egy-egy puszit a mellének azon kevés részére, melyet nem takart a melltartó.

Arcának reakcióját nem láttam, de a levegővétele hirtelen gyorsult fel. Elmosolyodtam, és folytattam, amit elkezdtem...vagyis csak akartam, mivel úgy döntött, nem akar tovább alul lenni. Lehúzta rólam a pólóm, majd átfordított a hátamra, és az ágyékomra ült. Már meg sem próbáltam elrejteni tetszésem jelét a nadrágomban. Hisz ma még szükség lesz rá.

Lehajolt hozzám, hogy megcsókoljon, én pedig közben kipattintottam a melltartóját hátul. Ennek hatására vigyorogva eltávolodott, és kihúzta magát, amitől az ajkaimba haraptam. Édesen felnevetett, és mozdított egyet a csípőjén, amitől sóhajtottam egyet. Elégedett vigyort villantott, és lejjebb hajolt, majd kezeimet a melleire vezette, miközben a nyakam csókolgatta. Bár már fogtam meg kebleit...nos igen, legelső este...de ez most mégis más volt. Most az enyém volt. A csókcsatánk az én nyögésem szakította félbe, ami akkor következett be, amikor ismét mozdult a csípőjével. De ezt hamar megelégeltem, hisz csak játszani akar velem kicsit. Fordítottam a helyzeten, és lehúztam róla a nadrágját. Szemei lepetten kerekedtek ki erre, nem gondolta, hogy így fogom lereagálni a gonoszkodását. De Ő is hamar letolta rólam a nadrágom, ami bár megakadt a combom felén, neki épp elég volt, hogy hozzám érjen alsón keresztül. Rúgtam párat a levegőbe a lábaimmal, így a nadrágom is a földre került. Elmosolyodott, reakciómra, amikor rámarkolt férfiasságomra anyagon keresztül, én ugyanis lepetten nyögtem fel. Még soha nem játszottunk egyik barátnőmmel sem, de amikor Liz ismét fordított, és lejjebb tornázta magát a lábaim közé, tudtam, mi következik. És eléggé meg is ijedtem. Engem még soha nem kényeztettek orálisan, és nem tudtam, mit vár el a helyzettől most Liz.

Hintett pár puszit a hasam aljára, amitől kirázott a hideg. De Pömpi mást gondolt. Lentről vad ugatás hallatszott, cseppet sem nyugodt. Sóhajtottam egyet, de Liz figyelmen kívül hagyta a kutyát. Megfogta a boxerem szélét, de én elvettem onnan a kezét, és felültem, hisz az ugatás kicsit sem akart alább hagyni, sőt még erőteljesebb és sűrűbb lett. Visszhangzott az éles hang a nagy házban.

- Megnézem. - jelentettem ki határozottan, hisz én lennék a férfi.

- Nem, majd én lerázom gyorsan. Talán csak egy kutya van az utcában, vagy megint pár részeg kölyök. - rántotta meg a vállát.

Kelletlenül felállt, és úgy ahogy volt, egy száll bugyiban lebaktatott megnézni a kutyát. Egy mély sóhajjal próbáltam lenyugtatni magam. Kicsit bűntudatom volt, hogy hagytam egyedül Liz-t lemenni. Hisz csak én lennék a férfi, az a minimum, hogy mellette vagyok, még ha Ő le is megy. Felálltam, és én is elindultam ki boxerben. Nem éppen volt kényelmes sétálni, hisz már eléggé "készen" voltam, de kötelességemnek éreztem lemenni. Így aztán lebaktattam a lépcsőn a kényelmetlen boxeremben, de minden lépéstől megnyugodtam kicsit ott lent. Ennek most örültem. Lementem a nappaliba, és követtem a kutyaugatását.

- Louiiiis! - sikította Liz a nevemet.

Sietősen szaladtam végig a nappaliból nyíló folyosón, a bejárati ajtóhoz. Liz ott állt, és remegett. Mielőtt oda értem, láttam, hogy csapódik az ajtó, valaki volt itt. Egy pillanatra magamhoz húztam, hogy tudja már rendben, majd kirohantam az ajtón. Pömpi is kijött velem, és ugatva rohant a nagy, fekete kocsi felé, mely épp akkor hajtott el.

- Pömpi! - szóltam rá, hogy álljon meg.

Szerencsére bejött, mivel a kutya megtorpant, és nem vette üldözőbe a kocsit. Még ugatott kicsit ezzel felverve a környék lakóit, majd bementünk a házba.

Liz ott állt, karjait összefonta maga előtt, mintha fázna, és valóban remegett. Szemei félelemmel voltak telve, mikor felnézett rám. Bezártam az ajtót, és magamhoz öleltem. Pömpi is berohant, és eltűnt a házban. Liz remegett a karjaim között, és nyakamba temette az arcát.

- Ki volt ez Kicsim? - kérdeztem óvatosan.

Felnézett rám, és kinyitotta a száját, hogy megszólal, de a torkán akadt a szó, és egyszerűen képtelen volt kinyögni. Sóhajtottam egyet, nagyon megijedhetett. Fájt így látnom Őt, mikor olyan erős. De maximálisan megértem, hogy kiborul egy ilyen helyzetben. Behúztam a konyhába, és villany mellett elé toltam egy pohár vizet. Látszólag az egyáltalán nem zavarta, hogy éppen félmeztelen, csak bambult maga elé. Nekem viszont megütötte a szemem, egy összehajtott kis papír a konyhasziget szélén. Megfogtam, és óvatosan szétnyitottam, hátha csak valami lényegtelen dolog, de amikor lejöttünk fagyival, ez tuti nem volt itt. Hanyag, csúnya betűkkel volt írva egy szöveg. Lepetten olvastam végig.

"Ez L.A., nem Disney Land!"

Csak ennyi állt a papíron, és nekem tökéletesen elég volt. Mérgesen gyűrtem össze a papírt, mire Liz ijedten riadt fel merengéséből. Abban a pillanatban nem érdekelt semmi, csupán megakartam találni azt a szemétládát. Komolyan Liz elé álltam.

- Gevin volt, igaz? Mondott neked valamit? Bántott? - kérdeztem sürgetően.

Rám nézett, a szeme zavart volt, és ijedt. Azt hiszem, kicsit sokkos állapotba került, így sietősen megöleltem. Mélyen magába szívta a levegőt, és a nyakamba temette arcát. Kellett neki egy kis idő, majd végre önszántából kezdett suttogni a nyakamba.

- Végigmért, és ha nincs Pömpi, nem áll meg a nézésnél. Louis, én... - csuklott el a hangja, és még jobban megszorított.

Óvatosan dörzsölgettem a hátát, és nyugtató szavakkal próbáltam csitítani. Egy idő után működött. Én naiv még azt hittem, hogy Gevin nem gondolta komolyan, amiket mondott. De itt a bizonyíték, igenis bosszút fog állni rajtunk. Ez volt az első lépés, biztos vagyok benne, hogy itt nem fog megállni. Ez még csak a megijesztés volt. Bár a betörést büntetik, és leendő ügyvédként, régen egyből a rendőrségre mentem volna, a srácokkal töltött idő alatt megtanultam, hogy az utcán nem számítanak a zsaruk. Ha valaki el akar rendezni valamit, akkor eléri a célját, lényegtelen, hogy éppen sitten ül, vagy nem. Bár tudtam, ezzel az egész jövőmet elvághatom, én mégis meg akartam találni azt a szemetet, és jól elverni abban a pillanatban. Nem holnap, nem később, akkor és most.

De Liz mintha olvasott volna a fejemben, eltolt magától, és komolyan rám nézett. Már nem láttam rajta félelmet, az aggodalom vette át a helyét. Teljesen megnyugodott, hisz kemény Ő.

- Nem mész sehova, nem hagysz egyedül. Majd holnap a srácokkal megyünk megkeresni.

A hangja határozottan csengett. Kicsit elmosolyodtam, hogy nem akar elengedni, ezek szerint fél egyedül maradni. Ezt megértem azok után, ami történt. Előttem nem kell szégyellnie, hogy gyenge.

- Te provokáltad tegnap, ma pedig nem mehetek el megverni?! - kérdeztem komolyan, de a szám sarkában ott bujkált a huncut, feszültségoldó mosoly, amit Ő is látott.

- Ez más. Én nem hazudtam. - nevetett fel, mintha mi sem történt volna.

Ez kicsit meglepett. Akkor ezek szerint Ő már tudja valahonnan az én méreteimet. Már az is megfordult a fejemben, hogy meglesett a fürdőszobában. Látta, nem nagyon vágom, mi is történt.

- Elmondok neked egy titkot, amit rajtad kívül csak Haz tud még. - mosolygott édesen.

Aprót bólintottam, vártam, mi az a nagy titok, ami ehhez kapcsolódik. Ahogy az szokott lenni, mindig a legrosszabb jut először az ember eszébe, de persze felmerülnek a jó eshetőségek is.

- Ha hazudni készülök, mindig keresztbe teszem a hátam mögött az ujjaimat. Így nem érvényes a hazugságom, de ezt a másik fél nem tudja. - mosolygott, majd megmutatta az orrom előtt, hogyan fonja egybe mutató és középső ujját.

Elmosolyodtam ezen. Ez annyira rá vall. Kegyetlen és jogos megoldás is egyben, ami tipikus Liz.

- És nekem hazudtál már valaha? - kérdeztem mosolyogva.

- Nem. - felelte határozottan.

Nyomtam egy csókot hálából az ajkaira, majd a poharat elrendeztem, és felmentünk az emeltre. Mondanom sem kell, ezek után már nem folytattuk az iménti elfoglaltságunkat. Liz bedőlt, én pedig védelmezőn magamhoz húztam. A mellkasomon nyugtatta barna buksiját. Hamar álomba merült, hallottam egyenletes szuszogását. De nekem sem kellett altatót énekelni az is biztos.