Oldalak

2013. november 20., szerda

A Demon kills me, who looks like an Angel.


Hi Guys!
Öhm, íme egy újabb rövidke regény, ezúttal Zarry lett. Tudom, van egy pár (három) kérés, melyet teljesítenem kéne, lehet az egyik össze lesz vonva, ha nem bánjátok. Haladok, mind a félig-angollal, a Narry-vel, és a Harry Fanfiction-nal is, amiket kértetek, de nem tudom, mikorra leszek vele készen, illetve még ihletem sincs kettőhöz ebből. Szóval kérlek szépen, ne haragudjatok rám, ha kicsit csúszok. Ha jön az ihlet máshoz, nem tudom megírni a kérteket, míg az aktuálisat be nem fejezem. De nem felejtettem el, ezt tudnotok kell.
A történetről annyit, hogy igyekeztem máshogy megfogalmazni a mindennapi mondanivalót, miszerint a szerelem mindent legyőz, még a gonoszt is. Öhm, eléggé elmefuttató részek vannak benne, melyek fantáziám szüleményei, előre leszögezném, hogy nem így látom a világot amúgy.
Azt hiszem, mondhatom úgy, hogy két PERVERZ rész van benne, de inkább csak érzelgős, érzéki részekkel tarkítottam. Azt hiszem, ennyi lenne, jó olvasást hozzá, kíváncsi vagyok a véleményetekre.                                                                                                                      xoxo    Zsoo



1. fejezet.

Milyen szép is lenne az olyan világ, ahol az embereknek nincs gondjuk semmire, nemde? Ahol a problémák csak távoli horror történetek egy-egy elképzelhetetlen darabkái, melyek csupán néhány idős ember emlékezetében élnek. De ilyen világ nincs, mi kezeskedünk róla, hogy ne legyen. Komor tekintettel sétálgattam az emberek között az utcán. Primitív lények, az arcomba bámulnak telefonjukon lógva, sietve, és fogalmuk sincs, hogy talán éppen én leszek az, aki az Ő életüket is porrá zúzza. Ezúttal nem volt áldozatom, még nem kaptam meg feladatom. Nem gyakori, hogy ilyen sok ideig senki sem kelti fel komolyabban Pandora figyelmét. Hogy ki is vagyok én? Egy démon, de nem az a szokványos, akire Ti gondoltok! Nem! Én Pandora démonja vagyok, a legfőbb mind közül. Mi akkor szabadultunk ki, mikor ez a szegény lány kinyitotta a szelencét, és belé szállt a gonosz lélek. Az emberek ezt csupán egy idióta görög legendának hiszik, pedig nagyon is valós. Ez jó magyarázat arra, miért van rossz a világon, de arra nem gondolnak, hogy nem maga az érzelem szabadult ki a szelencéből, hanem lények, mint én is. De hogy őszinte legyek, nem kellett sokáig csábítgatni Pandorát, ez is azt bizonyítja, hogy a gonosz apró darabkája már akkor is jelen volt a földön. Mára már nem maradtunk sokan csupán 5-en, hisz az évszázadok alatt az emberek átvették a szerepünket, és egymás életét keserítik meg. Mi csupán akkor okozunk bajt, ha szórakozni akarunk, vagy keresztbe tennénk a Csillogóknak, akik ugyanolyan Démonok, mint mi, csupán jóságos a szívük.
Ha akarom láthatatlan vagyok, ha úgy tartja kedvem, csak egy ember elméjében szólalok meg, és a tárgyak mozgatása sem okoz különösebb gondot, de emellett még rengeteg dologra képes vagyok, napokig sorolhatnám. Sok mindent megéltem már, sok embert kergettem őrületbe, esetleg halálba, de ez az én feladatom. Minden esetre vágytam a normális életre, de ez ki van zárva. Én nem érinthetek meg embereket, ha hozzájuk érek, csupán hideg bizsergést éreznek, ellenben láthatnak, ha hagyom. Már arra sem emlékszem, hogyan maradtunk csupán 5-en, de ez nem is lényeges. Már beletörődtem, hogy végignézem, amint az emberek szépen lassan megölik saját magukat, három évszázadot sem adok nekik, és elpusztítják saját bolygójukat, én pedig mehetek vissza Pandórával az Alvilágba, ahol aztán áthelyeznek egy hasonló bolygóra az univerzum másik végében.
- Harry... - suttogta egy hang a fülembe kéjesen, mire azonnal mély sóhaj hagyta el ajkaimat.
Ezek szerint megvan a következő áldozatom. Az egyik sarok után, ahol nem nyüzsögtek annyira az emberek láthatatlanná váltam, és lehunyt szemekkel koncentráltam, így sikeresen eljutottam az erdőbe, ahol Pandora élt. Most is ott várt rám a szokott kis faház előtt. Nagyon szép táj lett volna, aranyos kis házzal, ha nem árasztotta volna magából az ördögi gonoszságot. Fekete haja vastag fonatban omlott vállára, ám pár rakoncátlan tincs így is arcát ugrálta körbe. Egyszerű fekte ruhát viselt, mint mindig, soha nem cserélte le, ellenben én mindig a kornak megfelelő ruhát hordtam, hogy ne lógjak ki nagyon, ha hagyom, hogy lássanak az emberek. Bár manapság már nem nagyon tudnék olyan öltözetet viselni, amivel ki tudnék lógni.
- Itt vagyok. - álltam meg a lány előtt, aki elégedetten végigmért.
- 4-en maradtatok, remélem, legalább Te maradsz velem. Te vagy a legjobb Démonom, Harry. - simított végig arcomon lágyan, és közelebb hajolt hozzám, így lehelete csiklandozta bőröm. Volt valaha egy társam, ennek már 20 éve. Liam volt a neve, nem tudom, mi lett vele. Napról napra furcsább lett, majd hirtelen eltűnt. Sokáig kerestem, de nem kaptam magyarázatot eltűnésére.
- Nem áll szándékomban emberként élni azon a mocskos helyen. - rántottam meg undorral az arcomon, amitől szélesen elmosolyodott, és hátrébb hajolt.
- Helyes. Lenne itt egy újabb ember. Egy fiú, átlagos embersrác. - rántotta meg a vállát, miközben halántékomhoz érintve mutatóujját megmutatta nekem a srác arcát. Barna szemei csillogtak, benne tűz tombolt, ami vonzóvá tette Őt szememben. Haja felzselézve meredezett az ég felé, éjfekete volt, akár Pandora haja. Mondanám, hogy az én szívem is hasonló színek egyvelege, de nincs is szívem, köztudott, hogy a Démonok érzelmileg egy zokni szintjén állnak, talán még annyin sem. Tipikus rosszfiúnak tűnt ez a srác, így máris szimpatizáltam vele, amit nem lenne szabad, mikor megkeseríteni készülök az életét, de nem először fordul elő a világtörténelemben.
- Ő az új áldozatod, tönkre kell tenned, minden jóságot kiölni belőle. Az sem érdekel, ha megöli magát. - rántotta meg a vállát Pandora, mire rá kaptam tekintetem.
- Miért olyan fontos ez a senki? - kérdeztem hanyagul.
- A Csillogók szemet vetettek rá, én sem tudom, miért. Minden esetre nagyon vágynak rá, óvják minden egyes lépését, és meg akarják javítani. Lehet, összetűzésbe kerülsz velük, de ez sohasem volt gond, nem igaz? Tedd tönkre a srácot, hogy a Csillogók letegyenek róla, és ha már ott vagy, azt is megtudhatnád, miért olyan különleges. - magyarázta a lány semlegesen.
- Hol találom? Mi a neve?- kérdeztem határozottan, gyerekjáték lesz.
- London, Crawford Street 130, Zayn Malik. - mondta komolyan, mire csak bólintottam, és lehunyt szemekkel koncentráltam, hogy visszajussak London-ba, ahol már várt a következő áldozatom.
Nem ismerem az utcákat pontosan, de kit érdekel, mikor van Taxi. Beültem és a megadtam a megfelelő címet, így az egyből a házhoz repített. Elméjébe férkőzve nyertem magamnak egy ingyen fuvart, majd kiszálltam a kocsiból. Emlékezetembe véstem a lakást, így már magamtól is ide tudok találni. A Démonok bárhol képesek megjelenni, ahol már jártak előtte, amíg ismeretlen egy hely, addig olyan primitív eszközökre kell hagyatkoznunk, mint az embereknek.
Szétnéztem az utcán, és úgy döntöttem, nem érdekel az emberek véleménye, láthatatlanná váltam a szemük előtt. És mily' meglepő, senkinek nem tűntem fel, bár nem is tudom, mit vártam, az emberek mereven néznek előre manapság, semmi mással nem foglalkoznak. Ismét megfigyeltem a hazát, mely előtt álltam. Átlagos londoni sorház volt, semmi különb. Éreztem a Csillogók jelenlétét meglepően gyengén. Úgy döntöttem, belülről is megvizsgálom ezt a helyet, így egyszerűen átmentem az ajtón. Mondhatni, olyan vagyok, mint egy szellem, akit láthatnak, ha akarja, de nem tudják megfogni soha. A ház egyszerűen volt berendezve, rend uralkodott, mintha senki nem lakna itt. A konyhában is minden csillogott, az emelten is be volt ágyazva abban a bizonyos szobában, ahol szerintem alszik áldozatom. Végigmenve a folyosón megláttam egy képet róla, melyen diplomaosztón van. Pont olyan, mint Pandora mutatta nekem, csupán kicsit fiatalabb. Oldalra döntött fejjel tanulmányoztam a srácot, barna bőr, csokoládé szemek, kedves mosoly, fekete, felzselézett haj, rosszfiús fülbevaló és tetoválások. Megfogott valami benne, de tudtam, nem kötődhetek ismét az áldozatomhoz. Úgy 600 éve elkövettem ezt a hibát, megmutattam magam a férfinek, akit el kellett volna intéznem. Megszerettem, humoros volt, mindig megnevettetett, aztán eljött az idő, mikor ezt Pandora megunta, és felszólított a megölésére. Kénytelen voltam végezni a férfivel, emlékszem, mekkora kínokkal járt szemébe néznek, nem fogom ezt ismét átélni.
Úgy döntöttem, hagyok neki egy kis üzenetet, így egy egyszerű legyintéssel berepesztettem a kép üvegét éppen úgy, hogy egy "x" húzza át arcát. Talán ebből rájön, hogy készülhet a halálra, bár az emberi agy egyszerű, ezt csupán véletlennek fogja fel.
Ezután nem volt több dolgom, mint várni rá...oké, nevezzük nevén, úgy egyszerűbb, bár nem kötődöm hozzá(!); Zayn. Szóval a nappali sarkában állva vártam, mikor jön már meg. A nap lassan kezdett lenyugodni, mikor végre megláttam az ablakból alakját. Meglepően tetszett a látvány, mely elém tárult. Csinos volt ez a srác, ha jellemezhetem így, de ez mit sem jelentett, mikor az őrületbe kellett kergetnem. Hallottam a zár nyitódását, majd belépett a házba. Éreztem egyre közeledő jelenlétét, mígnem feje megjelent a nappaliban. Hirtelen megtorpant, ami meglepett, és lassan fordult felém egész testtel. Megmozgattam végtagjaimat hátha nem lennék láthatatlan, de ilyen hibát nem követek el. Az voltam, Ő mégis rám nézett. Nem a szemembe, de rám. Érezte, hol vagyok, majd pislogott párat, és ment tovább. Lepetten húztam fel a szemöldököm, érdekes ez a srác, semmit nem érzek vele kapcsolatban. Jónak, szentnek hat, mégis egyben a velejéig romlott. Semmi egyebet nem láttam ki belőle elsőre, ami még soha nem fordult elő...de az sem, hogy valaki megérezte a jelenlétem ilyen pontosan.
Követtem a srácot a folyosón, és mintha tudta volna, egyfolytában hátra nézett. Minden egyes ilyen tette egyre inkább összezavart, ami még soha nem fordult elő velem. Megállt a kép előtt, mintha célirányosan ide tartott volna. Alaposan végigmérte, míg én alig két méterre tőle figyeltem arcát a fal mellől. Nem azt a reakciót nyújtotta, amit vártam, meg sem lepődött, csupán bólintott egyet, és elindult ismét lefele. Semmit nem értettem. Nem félt tőlem, nem lepődött meg, célirányosan a neki hagyott figyelmeztetésemhez ment.
A konyhába követtem, ahol egy pohár üdítővel kezében leült a konyhaszigethez, és kortyolgatva meredt maga elé gondolkozva.
Agyaltam, hogy ez vajon hogyan lehetséges, még soha nem hallottam olyan emberről, aki tudott volna létezésünkről. Ez mégis hogyan történhet meg? Amíg alszik, megkérdezem majd Pandorát. Hirtelen felnevetett, és tekintetét végigvezette a szobán, majd rajtam megállapodott. Rám nézett, mégis át rajtam.
- Miért akarsz megölni? - kérdezte halovány vigyorral az arcán, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.
Ez meg honnan tud ennyi mindent? Teljesen ledöbbentett a srác, végre igazi kihívást láttam benne, ami édes szavakkal hívogatott magához. Közelebb léptem hozzá, úgy döntöttem, ha már úgyis tud a jelenlétemről, akkor elmondom neki, miért jöttem.
- Mert más vagy. - suttogtam fülébe, mely neki lágy fuvallatként hatott. Láttam, amint kirázta a hideg, libabőrös lett karja, melyet gyorsan meg is dörzsölt. 
- Mert én tudom, hogy itt vagy, igaz? Pandora szelencéjéből szabadult Démon vagy, ugye? Mondd meg a neved! - felelte halkabban, hisz tudta, érezte közelségem.
- Minek? - kérdezte hanyagul, de ezúttal már nem rázta ki a hideg, csupán kelletlenül lehunyta szemét.
- Mert fontosat szeretnék mondani, és néven akarlak nevezni benne. - felelte komolyan felém fordítva fejét, mégis átnézett rajtam. Szemügyre vettem sima bőrét, szép vonásait, hosszú pilláit, melyek csokoládébarna szemeit keretezték.
- Elárulom, ha elmondod, honnan tudsz rólam! Halljuk! - feleltem határozottan, melytől kicsit kelletlenül lehunyta szemeit, és oldalra fordította fejét. Gondolom, még mindig aggasztotta hangom elméjébe mászása.
- Volt egy képzeletbeli barátom kicsi koromban, aki mesélt nekem rólatok, és azt mondta egy nap majd eljön értem egy Démon. Meg fogom érezni a jelenlétét. Vártalak egy ideje, ugyanis ismét érdekes álmaim voltak azzal a baráttal, aki ezeket elmondta. Csillogó volt, de érezem, meghalt, vagy legalábbis bajban van. - magyarázta komolyan, szemeiben aggodalom csillogott, mikor kinyitotta azokat.
Ezek szerint a Csillogók gyermek kora óta óvják lépteit. Kezd minden egyre zavarosabb lenni. Egy srác, aki tud rólam, érzi a jelenlétem, és a Csillogók vigyáznak rá. Olyan érzésem volt, átható barna szemei képesek lennének még láthatatlan állapotomban is észrevenni, és ez megrémített. Teljesen új volt számomra, hogy tudnak rólam, ismernek.
- A nevem Harry. - árultam el, hisz Ő is betartotta ígéretét.
Eddig még alig pár áldozatom tudta a nevem, hisz így kezdődik mindig a kötődés. De ez a srác más volt, hozzá már akkor kötődni kezdtem, mikor Pandora megmutatta nekem.
- Harry, csak tudatni akartam veled, hogy nem fogsz tudni nekem ártani. - rántotta meg a vállát könnyed mosollyal arcán.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, majd szélesen elmosolyodtam. Végre egy kihívás, végre valóban meg kell törnöm valakit, és nem csupán képzelgésnek beállítani, amit láttatok vele. A harc kezdetét vette, oly' régen vágytam már egy ilyen lehetőségre, Zayn végre megadja számomra azt a mámoros játékot, mely felpezsdíti vérem. 
Elégedett mosollyal arcomon, hunytam le a szemem, és Pandora elé sietettem, aki mint mindig, most is faháza előtt várt rám. Sietős léptekkel közeledtem mindent-tudó vigyora fele, majd megálltam előtte, így kíváncsian szegezte rám tekintetét.
- A Csillogók gyerek kora óta segítik, mint képzeletbeli barát. Meséltek neki rólunk, rólam. Várt rám, tudta hol vagyok a szobában, érezte jelenlétem, és azonnal a neki hagyott figyelmeztetéshez ment. Pontosan tudta mindig, hol vagyok, és megszólított. Leszögezte, hogy nem fogom tudni megtörni, de ez csak idő kérdése. El fog bukni, kezeskedem felőle, és arra is rájövök, miért pártolják ennyire a Csillogók. - magyaráztam komolyan a kék szemekbe meredve.
- Helyes. - bólintott elégedetten Pandora, és kicsit mintha elgondolkozott volna. Szemeit összébb húzta, a távolba meredt velük. - Van egy kis dolgom, érdekes ez a srác. - mondta komolyan, és besietett a házba.

2. fejezet.

Ilyennek sem láttam még Pandorát, de csak pár zavart pislogással illettem, hamar visszatértem Zayn házába, ahol immáron sötétség fogadott. Az órák hamarabb peregnek a földön, míg Pandoránál vagyok. Gondoltam, már alszik, így az emelet felé vettem az irányt. Nem csalódtam, valóban ágyában feküdt, és édesen szuszogott. Ajkain halovány vigyor játszott. Imádtam, mikor áldozataim alszanak, ilyenkor tudok a legkönnyebben belelátni fejükbe. Látom álmukat, és kedvem szerint tudom alakítani azokat, vagy éppen az emlékeikbe férkőzöm be. Ennek csupán az a hátránya, hogy ilyenkor engem is megláthatnak egy-egy emlékkép hátterében, de az emberi agy túl egyszerű ehhez. Ha magának pörgeti vissza, nem figyeli a háttérben meghúzódó alakokat, csupán a lényeget. Viszont ha megmutatom nekik az arcom az emlékekben, ismerős lehetek majd későbbiekben.
Emlékszem, régebben egy tudóst kellett megölnöm. Nagyon okos ember volt, és meglehetősen kedves idős asszony. Már remegő kézzel, de feltalált egy gyógyszert az emberiségnek. Bár a gyógyszer terjedését nem tudtam megakadályozni, de a tovább fejlesztését igen, így megöltem az idős asszonyt. Öngyilkosságba hajszoltam, kifejlesztett magának egy fájdalommentes mérget, mely úgy hat, mintha elaludna, és soha nem kelne fel. Miután bevette a mérget, csupán annyit kért, hadd lássa meg az arcom, hisz addig csak beszéltem elméjében. Felfedtem neki magam, mire csupán szeretetteljesen elmosolyodott. Utolsó szavaival azt motyogta; "egy Démon ölt meg Angyal képben". Fájt ezt hallanom, ami meglepett, hisz nekem nem kéne ilyeneket éreznem, mikor nincs szívem. Valóban csábító a gonosz, de még soha nem mondták nekem, hogy angyalian lenne csábító. Ezt valamilyen szinten bóknak vehetem, mégis inkább fájt.
Leültem törökülésben Zayn ágya mellé arcával szemben. Békésnek tűnt, borostája mindenfelé meredezet csak úgy, mint éjfekete haja. Mélyen szuszogott, az én arcomra pedig apró mosoly kúszott. Lehunytam szemeim, és egyszerűen fejébe jutottam. Átéltem én is édes álmát, melyben most éppen egy parkban járt szép fák között, lugasok alatt.
Úgy döntöttem nem hagyom ilyen édes álomban, de ahhoz, hogy meg tudjam félemlíteni, tudnom kell, mitől retteg. Kiszálltam álmából, és emlékei közé furakodtam. Homlokom ráncba szaladt, mikor még álmában is próbált erősen kirekeszteni, de nem hagytam. Valamit nagyon félthet itt bent. Kutakodtam gyenge pontját kerestem, de csupán barátival voltak emlékképei egy-egy buliból. Találtam egy kutyát, amelyről azt hittem, végre érzékeny pontot tapintottam, de hamar kiderült, hogy az apró Whesty, csupán egyik ismerőséé volt, és nyáron maradt nála megőrzésen. Tovább kutakodtam, így találtam egy képet a Csillogóról, aki segített neki gyermekkorában, de nem ismertem meg. Ragyogásába elrejtette arcát, így nem tudtam beazonosítani, de Zayn szerint már meghalt, szóval lényegtelen. Semmi használhatót nem találtam, úgy tűnt nincs fogás ezen a srácon, ám hirtelen meg akadtam pár nagyon mélyre elásott emlék felett.
Az emberi elme olyan, mint egy nagy helyiség. Van, akinek egész palotája, netán felhőkarolója van, de van akinek, csupán egy szoba adatott meg. Zayn is igyekezett saját elméjében a legeldugottabb kis szobába elzárni ezeket a képeket, de én megtaláltam, és várakozva néztem végig őket. A szüleivel bolondozik egy-két képen. Van velük egy kutya is, akit Lucky-nak hívtak, egy fekete-fehér foltos, csodaszép dalmata, majd egy kép, amin Zayn sír a kutyus elvesztése miatt. Tovább pörgettem emlékeit ebben az elzárt szobában, majdnem mind családjával zajlott. Végül eljutottam néhány emlékhez, melyekből szinte vibrált a fájdalom, és elég hosszúak is volt, így lassan kezdtem lepörgetni őket.
Az elsőn Zayn állt egy számomra ismeretlen szobában egy szintén nekem ismeretlen sráccal, akinek szőke tincsei az ég felé meredeztek, míg kék szeme csillogott a szertettől.
- Tudom, hogy nem lett volna szabad. - motyogta a szőke.
- Én is, de nem érdekel. - felelte komolyan Zayn.
A szőke ajkaira vetette magát, amitől a homlokom lepett ráncba szaladt a szobában ülve, de nem szakadtam ki sem az emlékből, sem Zayn fejéből. Néztem tovább, ahogy érzelmektől fűtötten csókolják egymást, miközben egyre több ruha kerül le róluk, kalandozó kezeik pedig egyre több bőrfelületet fedeznek fel másik testéből. Zayn eldöntötte ágyon párját, és lágyan csókolta tovább, miközben kezeit társa oldalán és combján járatta fel-le. A srác csupán tartotta maga mellett áldozatom hajába kapaszkodva, és hátát cirógatva. Megremegtem ezt látva, kiszakadtam az emlékből. Belegondoltam, hogy ezek szerint Zayn nem a nőkhöz vonzódik. Én még soha nem voltam szerelmes, szív nélkül elég nehéz. Márpedig nekem semmilyen belső szervem nincs. Most valahogy mégis vágytam a halandók gyengéd érzelmeinek megismerésére. Ám ezt gyorsan kiűztem elmémből, nekem nem szabad ilyenekre gondolnom, hisz úgysincs semmi esély rá, hogy el tudjam érni.
Visszaszivárogtam Zayn elméjébe, és abban a titkos kis helyiségben, ezt az emléket átugorva folytattam tovább kutakodásom. A következő kép szintén ezzel a sráccal volt egy ismeretlen ház ajtajában. Mindketten aggodalmasan néztek a másikra, majd egy gyengéd csók után benyitottak. Hihetetlen volt számomra, hogy ennyiből képesek voltak erőt meríteni. Bent két olyan ember várta Őket, akiket én már ismertem Zayn emlékeiből...a szülei. Egymás kezét szorongatva mentek be a nappaliban, ahol Édesanyja és Édesapja ült. Zayn mély levegőt vett az érdekes szagú oxigénből, de akkor ezzel nem foglalkozott, belekezdett mondandójába.
- Régen megígértem, hogy ha megtalálom a szerelmem, bemutatom nektek. Megtaláltam. Anya, Apa, Ő itt Niall. - magyarázta óvatosan Zayn.
Látszólag a szülőknek kellett egy kis idő, míg ezt felfogták, nem ment nekik egy könnyen. Édesanyja szeméből egy apró könnycsepp indult meg lefele, míg Apja szemöldökét összehúzta középen. Ezt a reakciót látva Zayn is elbizonytalanodott, és közelebb húzódott párjához. Soha nem értettem a halandók családbeli kötődését, és Zayn esete semmit nem változtatott ezen. Az Apja kiakadt kiabálni kezdett, erőszakosan rángatta fia vállát, majd a szőkéhez fordult, és meg akarta ütni, Őt okolta mindenért, de Zayn magához rántotta párját. Erősen, védelmezőn ölelte a pityergő szőkét, miközben Ő is könnyek között felelt Apja sértő szavaira. Megtörten húzta ki a házból párját Zayn, majd kint megmondta neki, hogy menjen haza. A szőke semmit nem értett, Zayn-nel akart maradni, nem pedig hazamenni. Azonban a fekete választ nem várva rohanni kezdett az utcán, Niall pedig sebesen utána. Átrohantak egy forgalmas úton, ahol Zayn sikeresen átért, de fékcsikorgatásra megtorpant, és visszafordult. A szíve kihagyott egy pillanatra, mikor meglátta Niall-t véresen egy autó előtt.
- Niall, ne! - kiabálta fájdalmasan, és visszarohant párjához a forgalommal nem törődve.
A kocsi vezetője addigra már kiszállt, és aggodalmasan próbált segíteni a srácon, de Zayn arrébb lökte kezeit. A férfi aggodalmasan túrt hajába, míg áldozatom karjaiba zárta vérző párját, akinek fejéből ömlött a vér, eléggé betört, és a lábán is nyílt törés éktelenkedett.
- Ne! Niall, nem hagyhatsz itt, érted? Szükségem van rád! Annyira sajnálom! Szeretlek! - sírt Zayn az eszméletlen fiú fölött. - Hívja már a mentőket, mit áll ott?! - kiabált mérgesen a férfire, aki elütötte párját, így az összerezzenve kezdett tárcsázni.
A mentők kiértek, de Niall-t nem tudták megmenteni. Ezt egy rendőr mondta el az oldalra taszított Zayn-nek, miközben a szöszit próbálták ellátni a mentőautóban...sikertelenül. Zayn sírva fakadt, nem tudta felfogni, hogy ez történt szerelmével. A rendőr egy takarót terített vállára, majd ott hagyta a rendőrautó oldalának dőlve. Maga elé meredve próbálta felfogni, mi is történt, nem tudta, mihez kezd most. A számára legfontosabb ember a világon meghalt a szeme láttára csupán, mert Ő olyan idióta volt, hogy elrohant. Azt kívánta magában, miért nem Őt ütötte el az az autó, akkor minden sokkal egyszerűbb lenne. A szülei megszabadulnak egy selejt gyerektől, Niall pedig újra szerető családjával lehet.
Fülét a rendőrautóban lévő rádió hangja csapta meg, mellyel az egységek üzennek egymásnak.
- Minden szabad egységnek! A Lincoln Street 88. szám alatt gáz-szivárgásban életét vesztette egy házaspár. A fiút keressük Zayn Malik néven! - mondta recsegő hangon a férfi.
Zayn idegesen kapta oda a fejét. Hirtelen állt össze a kép a fejében arról a különös szagról. Azt gondolta, ez csak egy rossz vicc, egy borzalmas álom, melyből bármelyik pillanatban felébred, de nem így alakult. Pár óra leforgása alatt elvesztette az összes számára fontos embert ezen a világon, képtelen volt ezt feldolgozni.
Idegesen szívtam magamba a levegőt, mikor visszatértem a valóságba, és ismét az alvó srácot láttam magam előtt. Nem tudtam elhinni, hogy ilyeneken ment keresztül. Bár nem ismertem annyira az emberi személyiséget, úgy tartottam, ekkora traumákat még külön is képtelen feldolgozni egy halandó, nemhogy egyszerre, de neki sikerült. Nem tudom, hogyan csinálta, de meg sem látszik rajta, miken ment keresztül évekkel ezelőtt. Megsajnáltam, nem akartam neki még nagyobb fájdalmat okozni. Megráztam a fejem, vissza kellett térnem a valóságba. Csak ültem vele szemben, figyeltem, milyen boldog, gondtalan álmában, nem akartam elrontani elméjét, de egyszer úgyis kénytelen leszek, nem volt mit tenni.

3. fejezet.

Csak bámultam Zayn-t, amint öltözködik szekrénye előtt. Tudta, hogy itt vagyok. Érezte jelenlétem. Már két napja semmit sem tettem, amit lassan én is kezdek megunni, nemhogy Pandora. Csodálattal néztem erre a srácra, amiért ilyeneken keresztül menve sikerült erősnek maradnia.
- Miért nem csinálsz velem semmit Harry? - kérdezte ingjét begombolva felém sem pillantva.
Magam sem tudtam, erre mit kéne felelni, hisz én sem értettem, ennek valódi okát. Fogtam arra, hogy csak ki akarom várni a megfelelő pillanatot, de valójában elgyengültem az évek alatt. Meg akartam tapasztalni, milyen lehet az Ő élete érzelmekkel, érintéssel, testiséggel. Csendbe maradtam nem feleltem, amúgy sem lett volna mit.
- Nos, én csak örülök neki. - mosolygott felém haloványan. - De ha már itt vagy velem egyfolytában, legalább beszélgethetnénk. - rántotta meg a vállát könnyed vigyorral. Lepetten húztam fel a szemöldököm. - Ha kicsit is számít neked valamit az, hogyan hal meg áldozatod, akkor mutasd meg magad előttem. - mondta felém, miközben ingjének ujját tűrte fel.
- Nem számít. - feleltem, mely így, távolból nyári fuvallat szállította morajnak hatott.
Ő csupán megcsóválta a fejét, és vállát megrántva indult el ki a szobába. Követni kezdtem tisztes távolságból, így lementünk az előszobába, ahol felvette cipőjét és kabátját, majd újra felém fordult. Még mindig lenyűgözött, hogy érzi, merre vagyok.
- Elmegyek melózni, addig ne rendezz démoni bulit a házban, ha kérhetném. - nevetett rám, majd kiment az utcára.
Lepetten néztem utána, furcsa ez a srác, soha nem hittem volna, hogy egyszer ilyennel is lesz dolgom. Ő egy mókának, viccnek fogja fel jelenlétem, tudja, hogy képtelen vagyok őrületbe kergetni...de vajon honnan? És miért is van ez?
Elhatároztam, hogy ma este nem érdekel, mennyire más ez a srác, és nem kéne megölnöm, mégis el fogom kezdeni kínzását. Olyan elemeket építek álmába, melyeket régen el akar nyomni magában. Ám ekkor meghallottam nevem kéjes suttogását, mely Pandora hívását jelentette. Legalább addig is elütöm az időt nála. Lehunytam a szemem, így hamar a rétre kerültem, ahol már várt rám meglepően ideges arccal a lány.
- Mi a gond? - kérdeztem zavartan, mire komolyan végigmért.
- Ismerős valahonnan a srác neve, de csak most jöttem rá, honnan. Utána néztem, és jól emlékeztem. Pár éve piti ügyként megültük a szüleit, de azt nem láttuk előre, hogy a szeretője is meghal épp akkor véletlenül. Szegény srác sokat szenvedett akkor, talán ezért érez téged ennyire, a Csillogók csupán megmutatták neki, mit kell figyelnie. Csak azt tudnám, miért... - gondolkozott ismét, mire én csupán bólintottam.
- Megnéztem ezt az emlékképét, míg aludt. Akkor mutatta be a barátját a szüleinek, azok pedig kiakadtak, amiért meleg. Összeveszett Apjával, úgy haltak meg. - csóváltam meg a fejem. Éreztem magamon Pandora zavart tekintetét, majd körbe járt karba font kezekkel. Én lehajtott fejjel tűrtem, ahogy fülemhez hajol, és korholón belesuttog.
- Harold, nem kötődhetsz hozzá ismét. Nem követhetsz el több hibát, megértetted? - kérdezte, miközben ujjait tarkómnál játszatta fürtjeimmel.
- Nem kötődöm hozzá. - mondtam határozottan szemébe nézve, de egy belső hang azonnal kiabálni kezdett, miszerint önmagamnak is hazudok, azonban figyelmen kívül hagytam.
Pandora csupán bólintott, majd hagyott visszamenni Zayn lakására, ahol már a nap kezdett lemenni, és Zayn is hazaérkezett.
- Szia Harry! Merre jártál? - elegyedett beszélgetésbe, ahogy bementem a konyhába hozzá.
Mintha szándékosan idegelni akarna, hogy tudja, itt vagyok, és ami a legrosszabb, hogy be is vált módszere, de nem fogom hagyni magam. Én vagyok az erősebb, Ő csupán egy halandó.
- Ha már itt vagy velem, mint egy lakótárs, legalább beszélgessünk, kérlek! Így olyan kínos és unalmas. - nevette el magát felém fordulva egy csésze teával kezében.
- Nem bánom, úgysem élvezheted már sokáig az életet. - rántottam meg a vállam, de ezt nem láthatta. Ő csak mosolygott, mikor leültem vele szembe. Csupán annyit érzékelt belőlem, hogy kihúzódott a szék előtte.
- Megmutatod nekem magad? - kérdezte mosolyogva.
- Mióta tudod, hogy meleg vagy? - kérdeztem mit sem törődve vele. A szeme lepetten kerekedett ki, sikerült érzékeny pontot tapintanom, de fájdalmat kellett okoznom neki, szóval folytattam. - Vagy ezt már magadnak sem akarod beismerni Niall óta? - kérdeztem ezúttal elméjében megszólalva. Szemei fájdalommal teltek meg, ahogy felém bámult, bár nem láthatott. Bevallom, fájt így látnom Őt, magam sem tudom, mi okból kifolyólag.
- Ez nem volt fair. Tudom, hogy az elmémbe láthatsz, de azt nem kellett volna megnézned. - csóválta meg a fejét egy mély levegővel.
- Fáj az igazság, hogy miattad halt meg? - kérdezgettem tovább, bár tudtam, mekkora fájdalmat okozok neki.
- Szerettem Niall-t, Ő volt az első igazi szerelmem. Milliószor kívántam, hogy bárcsak én lettem volna a helyében, de most már azért sem fogom hagyni magam neked! - rendezte vonásait, és elszántan a szemembe nézett...pont a szemembe, nem máshova, amitől teljesen ledöbbentem. - Ha megbocsájtasz, elmennék lefeküdni, de úgyis jössz velem. - rántotta meg a vállát, és teáját kiöntve a mosogatóba elindult felfele.
Azonban nem volt igaza. Nem követtem. Elgondolkoztam még mindig a széken ülve, hogy vajon hogyan képes ennyire szilárdan ellenállni nekem?! De egyszer úgyis meg fogom törni, olyan nincs, hogy én kudarcot valljak.
Viszont ez egy héttel később sem történt meg. Bármit mondtam/mutattam neki ellenállt nekem. Erős volt, erősebb, mint eddig bármelyik áldozatom. Nem hagyta, hogy megfélemlítsen, csupán érzelemmentesen kezelte a helyzetet, amikor olyan dolgot mondtam neki vagy tettem vele. Átlátott rajtam, és ez egyben rémített meg, és vonzott is magához. Valamiért már én magam sem akartam megölni, de ezt elástam magamban jó mélyre.
Zayn ismét sötétedéskor ért haza, és azonnal köszöntött, majd a konyhában leült az egyik bárszékre, míg én mellette ültem fel a konyhasziget tetejére.
- Kérlek, most úgy beszélgessünk, hogy nem hozod fel a múltamat rendben? Ha már meg fogsz ölni, legalább hadd tudjak meg rólad pár dolgot. Például hány éves vagy? - kérdezte felém fordulva, de még nem hagytam neki, hogy lásson. Elgondolkoztam; ha eddig nem tudtam megtörni, akkor ez az egy nap nem oszt, nem szoroz.
- Nem tudom pontosan, nem emlékszem. Több ezer. Láttam, ahogy szépen lassan elpusztítottátok önmagatokat. - feleltem könnyedén, és azt vettem észre, hogy hangom normálisan hat, mint egy halandónak, de most nem zavart.
Ő csupán elismerően bólintott, majd gondolkozni kezdett. Nem kellett fejébe látnom, megosztotta velem, amin agyalt.
- A hangod alapján el tudlak képzelni, de biztos teljesen máshogy nézel ki a valóságban. - csóválta meg játékos vigyorral fejét.
- Ha elmondod, milyennek hiszel, megmutatom magam. - ajánlottam fel, mire szemeiben remény csillant.
- Rendben. Markáns arcúnak képzellek el, hosszabb, világosbarna hajjal és sötétkék, nagy szemekkel. - magyarázta komolyan rám nézve, mire kibukott belőlem a nevetés. Ezt hallva kicsit elbizonytalanodott, majd Ő is elnevette magát. - Nem találtam el, igaz?
- Egyáltalán nem. - kacagtam, majd mély levegőt véve megjelentem előtte.
Ajkai kipattantak, ahogy végignézett rajtam, lepetten állt fel a székről. Nem tudom, miért reagált így, nincs bennem semmi különleges. Ám minden ember így reagál, mikor megmutatom magam nekik, nem értem, miért. Ez az egyik nagy rejtély, amit nem tudtam megfejteni az évszázadok alatt. Közelebb jött hozzám, és ámulattal mérte végig arcom. Láttam a szemében a csillogást, melytől homlokom zavart ráncba szaladt. Halovány mosoly kúszott kipattant ajkaira, mely egyben volt álmélkodó és fájdalmas is.
- Egy Angyal fog megölni. - hebegte halkan, majd kezét óvatosan emelni kezdte, hogy arcomhoz ér.
Még jobban összezavarodtam; miért mondja Ő is ezt?! Az idős tudós asszony is ezt mondta, mikor felfedtem magam előtte. Meglepő módon hagytam neki, hogy megkísérelje az érintést, hisz hozzám még soha nem ért halandó az évszázadok alatt, mindig csak én riogattam őket ily' módon. Lassan közelítette ujjait, melyekkel megkísérelt tapintani, de ekkor eszméltem, hogy ez túl megy a kötődés szintjén. Idegesen szívtam magamba a levegőt, és ismét láthatatlanná váltam, majd a szoba másik sarkában termettem. Eltűnésem ellenére Zayn azonnal rám kapta tekintetét, de nem láthatott, csupán tudta, hogy ott vagyok.
- Mi a gond? - kérdezte halkan, csalódottan.
Zavartan megcsóváltam a fejem, és csupán meredtem magam elé. Nem akartam elhinni, hogy egy ember, egy egyszerű halandó képes volt ennyire elvarázsolni, hogy majdnem hagytam hozzám érni. Undorító! Sietősen távoztam, magam sem tudom miért, de csupán háza elé repítettem magam, messzebb nem akartam. Valamiért fizikailag fájt, hát távol vagyok tőle, ilyet még soha nem éreztem...mit beszélek, én nem érzek, mondjunk inkább, hogy; ilyet soha nem tapasztaltam.
Zayn csokoládébarna szemei előttem lebegtek, amint ámulattal nézett végig rajtam. Nem bírtam felfogni, ami velem történik, mintha gyökerestül változtatna meg bennem mindent, mintha lenne valamiféle ereje, mellyel képes erre. Jóvá, gyengévé tesz, ezt nem hagyhatom. Végeznem kell vele, mielőtt Ő tesz tönkre engem!

4. fejezet.

Csupán másnap éjszaka tértem vissza házába, de persze addig is figyeltem távolról, ahonnan nem érezhette meg jelenlétem. Látszólag lelankadt kedve, melynek nem értettem jelentését. Már javában aludt, éjfél nem sokkal múlt el. Ismét leültem elé törökülésben, és bámultam csodás arcát. Fájt a tudat, hogy ki fogom csinálni, de nem hagyhatom, hogy ennél is jobban kötődjek hozzá, pedig tudnék, ezzel tisztában vagyok.
Kiterveltem egy tökéletes tervet, mellyel elérhetem, amit csak akarok. Lehunytam a szemem, és álmába férkőztem, melyben ismét boldog, gondtalan volt...eddig. Ezt eddig nem vetettem be ilyen szinten, "nem volt szívem", de most már ez rólam is szól, nem szabad elbuknom egy srác miatt.  Erősen ráncoltam a homlokom, hogy meg tudjam tenni ismét, amit már vagy 150 éve nem alkalmaztam. Éreztem, amint göndör tincseim lassan eltűnnek, helyette rövidebb szőkeség jelenik meg, arcom formája is lassan alakult. Elég nehezemre esett ezt elérni, fájdalmasan fel is nyögtem, közben, és azonnal Zayn-re néztem, nehogy felkeljen, hisz hangom emberien hatott. Sok furcsaság történik mostanában velem, de ezt a fájdalmat arra fogtam, hogy régen csináltam. A gond viszont ott kezdődött, hogy még életemben nem éreztem fájdalmat sem testit, sem lelkit, most viszont alig pá hét alatt mindkettőt szerencsém volt megtapasztalni.
Visszatértem Zayn álmába, és régi szeretője képében megjelentem. Láttam, amint szeme lepetten kerekedik ki, ahogy halkan, hitetlenkedve suttogni kezdi nevét. Hirtelen csillantak fel szemei, majd hozzám sietett. Meg akart csókolni, én pedig mivel nem szándékoztam hagyni neki, így elrohantam, be egy erdőbe, ahova készségesen követett. Úgy formáltam álmát, ahogy csak akartam, semmit nem tehetett ellene. Az erdőt sötétre teremtettem, hideggé, vérfagyasztóvá, ahol össze kellett húznia magát régimódi pizsamájában. Megálltam neki háttal, és vártam, míg lassabb, remegő léptekkel mögém ér.
- Niall?! - kérdezte reménykedve, mire haloványan elmosolyodtam, majd szomorú arcot villantva felé fordultam. Ajkain halovány, szeretetteljes mosoly játszott, mikor megpillantott.
- Miért tetted ezt velem, Zayn? Nekem legalább ott volt a családom, de megöltél. Szerettelek, de most már ez elveszett. - formáltam fájdalmasan a szavakat.
A szemöldökét fájdalmasan húzta fel középen, és egy lépést hátrált tántorogva. Térdei remegtek, láttam rajta a csalódottságot, a szomorúságot. Hitetlenkedve megcsóválta fejét, majd egy könnycseppet is kiengedett szeméből, melytől meginogtam gondolatban. Talán ez mégsem olyan jó ötlet, de nem hátrálhatok meg. Ezzel megtörhetem, az öngyilkosságba hajszolom a bűntudattal.
- Nem, Niall, ne mondd ezt! Én...meghaltam volna helyetted. Úgy sajnálom. - hebegte fájdalmasan.
- Akkor miért nem tetted? Senkid sincs, mindenkit megöltél magad körül. Hogy van képed még most is azt az édes életet élni, ami nekem is kijutott volna? - kérdeztem szomorúan fejcsóválva.
Mélyet sóhajtott, és leszegte fejét. Ajkait beharapta, ahogy hagyta, hogy könnyei égessék arcát. Egy pillanatra hagytam fájdalmat szökni Niall arcára, de hamar rendeztem ábrázatát, így mikor Zayn felnézett, egy csalódott Niall-t látott.
- Annyira sajnálom. Szeretlek, Niall. - hebegte fájdalmasan Zayn szemembe meredve.
- Akkor legyél velem! Bizonyítsd be, hogy vagyok olyan fontos, hogy követsz engem a halálba. Akkor együtt lehetünk örökké. - mosolyodtam el kedvesebben, mire lepetten húzta fel a szemöldökét. Kicsit gondolkozott, és végignézett rajtam. Szomorúan, gondterhelten sóhajtott fel.
- N-nem tudom, Ni! Szeretlek, de van itt még valaki, akihez kezdek vonzódni, hisz Te már nem lehetsz velem. Ő úgy néz ki, mint egy Angyal, de nem ember, gonosz. - csóválta meg a fejét, és le is szegte azt.
Kihasználtam az alkalmat, hogy nem néz, és idegesen hőköltem hátra. Zayn...rólam beszélt. Nem bírtam felfogni, hogy képes volt belém szeretni. Arra gondoltam, hogy ez biztosan csak valami rossz vicc. Rájöhetett, hogy én vagyok az, és így akar megtörni Ő engem. Viszont ez az egész mégis túl őszintének tűnt, és álmában egyik halandó sem képes taktikázni. Viszont ez a titkos vonzalom szívében még hasznomra is válhat, így mérgesen csattantam ki Niall képében.
- Még hogy képes voltál másba beleszeretni? Megöltél, és még van képed ezt mondani?! - akadtam ki, mire védekezőn tette maga elé karjait, és hátra hőkölt menekülés képpen.
Éreztem elméjében az éberséget, mely arra utalt, bármelyik pillanatban felriadhat a rémálomból. Sietősen szálltam ki elméjéből, és fölötte termettem épp, amikor kipattantak ijedt szemei. A levegőt kapkodta, izzadság gyöngyözött homlokán és mellkasán. Azonban nem találta szembe magát a megnyugtató valósággal, ugyanis egy vérvörös szemű Niall támaszkodott felette, vagyis én. Ijedten üvöltött fel, és azonnal felült az ágyban, így sikeresen átjutott testemen, melybe ettől fájdalom nyilallt. Mi ez az egész? Miért érzem hirtelen ezt. Ez által, az idegen átszelés által láthatatlanná váltam, és Niall külsőm is földre hullott. Zayn idegesen kapkodta a levegőt, amint szétnézett a szobában, majd felhúzta térdeit egészen a mellkasához, és az ágy végébe mászott. Minimálisra préselte magát, karjait térde körül összefonta, és halkan pityeregni kezdett, melytől szemembe sajnálat telepedett. Én tettem ezt vele, mikor belém szeretett.
- Miért csinálod ezt velem, Harry? - szipogta artikulálatlanul.
 A mellkasom egy idegen dolog kerítette hatalmába, mellyel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam, mi ez a sok furcsaság mostanában. Ezek az új érzések, hisz ezek azok, még soha nem éreztem eddig, fájdalmat meg pláne nem. Furcsaságok is történnek bőven, például most is visszaalakultam, amint Zayn áthatolt rajtam, és fájt is. Ilyen még soha nem történt. Most viszont valamiért úgy döntöttem, nem törődöm feladatommal vagy mivoltommal, csupán élvezem a helyzetet. Zayn előtt termettem, és láthatóvá változtattam magam, amitől ismét kipattantak ajkai, és fájdalmasan mért végig. Óvatosan szemébe meredtem, hisz ez még nekem is új volt. Közelről néztem íriszeit, érdeklődve csillogott tekintetem, ahogy végigmértem arcát, mely alig 10 centire volt tőlem, ahogy hozzá hajoltam. Ő lepetten szívta magába a levegőt, és abba is hagyta a pityergést. Hallottam szívdobogásán, amint megnyugodott máris a rémálom után, mely nekem volt köszönhető.
- Én teremtettem meg az iménti Niall-t, azt tudod, ugye? Nem Ő mondta ezeket. - motyogtam halkan tudatva vele, hogy egy szó sem volt igaz. Ő csupán bólintott, és ismét kicsordult egy könnycseppje. Gyorsan letörölte, majd térdelésbe tolta magát, míg én négykézláb tartottam magam előtte érdeklődve figyelve mozdulatait. Ezzel a mozdulatával csupán 5 centi lett a köztünk lévő távolság, de kicsit hátrébb hajolt. Ámulva figyelte vonásaimat, de én is emlékezetembe véstem minden egyes mozzanatát arcának.
- Annyira meg akarlak érinteni... - suttogta alig hallhatóan, mire szaggatottan felsóhajtottam.
- Próbáld meg, de nem fog menni. Én nem vagyok élő. - húztam el a szám, de továbbra is szemébe meredtem.
Óvatosan emelte fel öléből egyik kezét, és lassan, félve közelítette arcomhoz. Szinte levegőt is elfelejtett venni, ahogy én is, bár nem volt rá kimondottan szükségem, csupán az évek során megszoktam, hogy ne tűnjek ki az emberek közül. Viszont mostanában úgy érzem, egyre nagyobb szükségem van az oxigénre, ami különös volt. Végül elérte keze alakom szélét, és meglepődve tapasztalta, hogy átsiklott rajtam keze. Arcomnak azon része szertefoszlott, mint a füst, mikor megzavarják nyugalmát. Idegesen kapa hátra kezét, így arcom ismét visszanyerte eredeti alakját. Meglepő módon fájt érintése, hogy megzavarta külsőm nyugalmát, de ezt nem mutattam. Szaggatottan sóhajtott fel, és fájdalmasan meredt szemembe.
- P-pedig olyan gyönyörű vagy. - hebegte alig hallhatóan, amitől lepetten húztam fel a szemem.
Akkor így értenék azt az Angyalos dolgot? A külsőmre? Én is sarkamra ültem, ahogy Ő is előttem, és komolyan szemébe meredtem. Nem tartottam okos dolognak, hogy ennyire közel engedtem magamhoz, így csupán még nagyobb fájdalommal fog járni mindkettőnknek a következő dolog.
- Zayn, tudom, hogyan érzel irántam, bár nem nagyon értem a halandó érzelmeket. Viszont Te is tudod, hogy ez nincs rendjén. Én azért jöttem, hogy végezzek veled, nem szerethetsz belém! - csóváltam meg a fejem fájdalmasan. Ajkain kapkodni kezdte a levegőt, szemébe csalódottság telepedett.
- Annak ellenére, hogy nem érted, hogyan, de Te is szerethetsz engem viszont. Soha nem vágytál még az érintésre? Valaki csókjára, ölelő karjaira? Tudom, hogy szívesen kipróbálnád, én megmutathatnám. - bólogatott hozzá hevesen, és ajkaira gyermeki mosoly kúszott.
Nehézkes sóhajjal oldalra fordítottam a fejem, és mellettünk kezdtem vizsgálni a takarót. Valóban gondoltam már bele, milyen is lehet ez az egész, hogy annyira boldoggá képes tenni az embereket, de egyben remek fegyver is lehet ellenük. Nekem eddig mindig csupán annyi volt a szerelem; egy eszköz, mely remekül keltett bűntudatot az elmékben. Viszont most egy teljesen más nézőszögből is megismerhetném, amit talán örökké bánnék, ha kihagynék. 
- Még ha bele is mennék, nem tudsz hozzám érni, hogyan mutatnád meg nekem ezeket a dolgokat? - kérdeztem fejcsóválva, mire szemébe fájdalom költözött.
- Biztosan van egy kiskapu! Ahol ugyanolyan vagy, mint én, nem különb. - dőlt előrébb reménykedve.
Összeráncoltam homlokom, ahogy kutattam agyamban egy ilyen hely után, de nem kellett sokat keresgélnem. Persze, hogy létezett ilyen mód, viszont még mindig kétkedtem kicsit abban, hogy ez jó ötlet. Aztán arra jutottam, hogy több, mint 3000 évet leéltem úgy, hogy ezeket nélkülöznöm kellett, nekem is kijár egy kis szórakozás, nemde?
- Álmodban ugyanolyan halandó vagyok, mint Te, megérinthetsz. - magyaráztam halkan magam mellé bámulva, hisz nem voltam benne biztos, hogy ez okos dolog.
- Ez nagyszerű. Elalszok, és ott találkozunk, rendben? - kérdezte reménykedve, és azonnal eldőlt az ágyon, mint egy izgatott kisfiú, amitől elnevettem magam. Ő is így tett, majd lehunyta szemeit, mire letelepedtem ismét mellé törökülésben a földre, és vártam, hogy végre álmába tudjak férkőzni. Naiv halandó, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg átverem, de valóban nem volt ilyen szándékom. Ezúttal én akartam tapasztalni, újat tanulni, kipróbálni.
- Harry? - kérdezte halkan 5 perccel később, mire kérdőn kaptam fel rá tekintetem, hisz eddig magam előtt bambultam a szőnyeg rojtjaira. - Túl izgatott vagyok, nem tudok aludni. - nevette el magát, mire én zavartan húztam fel csupán a fél szemöldököm, ajkaimon mégis játékos mosoly játszott.
- Démon vagyok, ezen tudok segíteni. - térdeltem fel, így mellé tudtam támaszkodni az ágy szélére. Fejem egy magasságban volt övével, és alig pár centire tőle. - Hunyd be a szemed, és lazulj el! - utasítottam suttogva, azonnal tette, amit kértem.
Meglepődtem ezen, hisz tulajdonképpen félnie kéne tőlem, és nem tenni, amit kérek tőle, bíznia bennem, ám Ő mégis megtette. Füléhez hajoltam, és lágyan dúdolni kezdtem. Kevesen tudják, hogy a Démonok ilyenre is képesek a millió más dolog között, melyet naphosszat sorolhatnék. Bár talán ez az a képességem, melyre a legkevesebb szükségem van, évszázadok óta nem használtam, most mégis nagyon jól jött. Zayn pillanatokon belül mély álomba merült, amit látva azonnal visszaültem vele szembe törökülésbe, és lehunytam a szemem. Elméjébe férkőztem, így azonnal álmába csöppentem. Egy aranyos füves réten várt rám, egy fa árnyékában. Széles mosoly játszott ajkain, ahogy mellé kerültem, azonnal közelebb állt hozzám.
- Nem is tudtam, hogy ilyenre is képes vagy. - mosolygott rám.
- Többek között. - rántottam meg a vállam.
- Szóval most komolyan meg tudlak érinteni? - kérdezte reménykedve.
Aprót bólintottam, amitől szeme felcsillant, és óvatosan emelte ismét kezét, hogy arcomra simítja azt. Meglepő módon sikerült neki, én pedig idegesen szívtam magamba a levegőt az új érintéstől. Csodálattal figyelte kezét, melynek hüvelykujjával cirógatni kezdte bőröm. Lehunytam szemem ettől, még soha nem ért így hozzám senki, csodás érzés volt. Élveztem ujjai cirógatását, hallottam heves szívverését, vágyakozó sóhaját. Majd hirtelen érzékszerveim jeleztek, hogy sokkal közelebb van hozzám, mint eddig, azonban nem nyitottam ki szemem. Az álom az egyetlen hely, ahol engem meg tudna ölni valaki, aki a bizalmamba férkőzik, ám ilyenre még soha nem volt példa. Most először nyert meg valaki magának ennyire őszintén, bíztam Zayn-ben, hogy nem akar hátba támadni, de azt valószínűleg érezném kisugárzásán. A következő pillanatban ajkai enyémen pihentek, amitől idegesen szívtam magamba a levegőt, és szemem is kipattant egy pillanatra. Csupán Zayn lehunyt szemeit láttam magam előtt, ráncba szaladó homlokát, mely élvezetre utalt. Soha nem hittem volna, hogy valaha engem fog csókolni valaki, de Zayn más volt. Neki hagytam, magam sem tudom, miért. Mellette, mintha megjavultam volna, mintha lenne egy bizonyos kisugárzása, mely erre késztet.
Lágyan csókolt, majd el is hajolt hamar, és csupán meredt szemeimbe reménykedve. Zavartan pislogtam párat, mikor kinyitottam szemem, ujja még mindig cirógatott arcomon. Nyelvem végigvezettem ajkaimon, nem bírtam felfogni, hogy Démon létemre mégis emberi dolgokat teszek, és emberien érzek előtte, közben, utána.
- Mit gondolsz? - kérdezte reménykedve.
Óvatosan pislogtam még párat, hogy a dolgok helyre álljanak fejemben, de akárhogy is akartam volna összeszedni magam, nem ment. Vágytam újabb csókjára, még többet akartam tapasztalni ebből a csodálatos érzésből. Kezeim sietősen tettem arcára, és magamhoz húztam újabb csókra, amitől széles mosolyt villantott, miközben ezúttal elmélyítette ajkaink játékát. Lepetten kerekedett ki a szemem, mikor megérezetem nyelvét a számban, de hamar kapcsoltam, és ismét lehunytam, majd csatlakoztam hozzá. Mámoros érzés volt ez az egész, soha nem akartam abbahagyni. Egész hátralévő létemben csupán csókolni akartam Őt.
Lepetten távolodtam el, mikor éreztem, levegőre van szükségem. Még soha nem volt szükségem oxigénre, én nem lélegzek, és ez az álmokban sincs máshogy. Zavartan pislogtam Zayn-re, majd látva széles, szeretetteljes mosolyát, hamar elhessegettem magamban ezt az egészet. Lehelt egy lágy csókolt orrom hegyére, amitől szélesen elmosolyodtam, és összeszorítottam szemem, így orrom ráncba szaladt. Nevetni kezdett, ahogy én is, majd megfogta kezem, és csupán sétáltunk így ebben a gondtalan álomvilágban.
- Mi lesz most? - kérdezte könnyed vigyorral ajkain.
- Nem tudom. - sóhajtottam fel. - Meg kellett volna, öljelek, ehelyett itt tartunk. Nem tudom, mit mondok Pandorának, talán meg is ölne, ha megtudná ezt az egészet. - csóváltam meg a fejem. 
- Ne mondj ilyet! Nem akarok még egy szerelmet elveszteni! Ígérd meg, hogy velem maradsz! - állított meg, és maga felé fordított.
- Nem ígérhetek olyat Zayn, amit talán nem tudok megtartani. - hajtottam le a fejem, és szomorkásan elhúztam szám.
Ő csupán csalódottan pislogott rám, majd tovább sétáltunk csendben. Valóban az járt a fejemben, hogy talán most követtem el létezésem legnagyobb hibáját, mégis boldog voltam, hogy megtettem. Zayn mellett minden más, nem feketeség, ahogy eddig volt, a szivárvány színeiben ragyog a világ előttem.

5. fejezet.

Nem tudtam, mi történik velem manapság, de minden egyre zavarosabb. Egyre többször van szükségem levegőre, vagy úgy érzem, megfulladok, mint holmi halandó. Nehezemre esik láthatatlanná válni, és Zayn néha képes megérinteni álmokon kívül is. Furcsaságok ezek, az elméjébe is nehezebb beférkőznöm, és hangom is normálisan hat. Eleinte Zayn irtózott érintésemtől, hisz démonian hatott, ám azt mondja, mintha javult volna kicsit. Nem bírtam felfogni, mi történik velem, egyszerűen minden zavaros volt, olyan új, más, különleges.
- Harry, megjöttem! - kiabált be az előszobából Zayn.
Elindultam kifele, és mosolyogva akartam üdvözölni, ám összeakadtunk a kanyarban. Nekem jött, és azt vártam, hogy átmegy rajtam, azonban ehelyett visszalökött lendületében, így a falnak estem, ahonnan pedig a földre lepettségemben. A földön ültem a fenekem, magam mögött támaszkodva kezeimmel, és lepetten meredtem Zayn-re, aki szintén hasonló ábrázattal mért végig.
- Ez meg mi volt? Komolyan ellöktelek volna? - kérdezte zavartan, miközben leguggolt hozzám.
Az arcom értetlen fintorba fordult, ahogy próbáltam erre az egészre magyarázatot keresni, ám sehogy sem találtam. Pandorától nem kérhetek ilyennel kapcsolatban segítséget, viszont ami még szintén meglepő, hogy mostanában nem is hívott...vagy talán csak már nem hallom.
- N-nem tudom. Nem értek semmit magammal kapcsolatban. - hebegtem zavartan.
Felállt, és óvatosan nyújtotta le a kezét. Lepetten néztem tenyerét, majd tekintetem arcára vándorolt. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy ez be fog válni. Ennek ellenére mégis belementem, és keze után nyúltam. Meglepő módon sikerült megfognom, amitől döbbenten kerekedett ki mindkettőnk szeme. Megszorította kezem, majd határozottan felhúzott a földről. Másik tenyerét derekamra helyezte, így tartott maga mellett, mint az álmokban. Zavartan figyeltem ezt az egészet, nem vagyok többé egy szellemkép, mintha valóban hús és vér lennék, de ez lehetetlen, nem?
- Ez most a valóság, vagy álmodom? - kérdezte halkan alig 5 centire tőlem.
- Én biztosan nem vagyok az elmédben. - feleltem szemeibe meredve.
Szélesen elmosolyodott, és megcsókolt...a valóságban. Hozzám ért a valóságban, egy Démonhoz. Vagy kitudja, már én sem vagyok benne biztos, hogy valóban Démon lennék még. Sokkal inkább tűnt valamiféle köztes állapotnak halandó és szellemkép között. Nem éreztem szükségét a tápláléknak, nem éreztem mintha lennének belső szerveim, ám testem már volt, és ettől örömmel csókoltam vissza Zayn-t.
Az éjszaka ezúttal nem vele szemben ültem a szőnyegen, és álmaiban sétáltam, hanem mögötte feküdtem az ágyon, és figyeltem tökéletes arcát, amint békésen szuszog mellkasomon. Még soha nem érintettem így senkit sem, embernek tűntem. Egy halandó, aki boldog párjával. Gyönyörködtem szépségében hajnalig, miközben aludt. Elmerengtem, hogy rám mondja; "Angyal vagyok", de ha látná most saját magát, biztosan 180 fokos fordulatot venne nézőpontja. Számomra Ő volt a világ legszebb teremtménye, akit valaha hátán hordott ez a bolygó.
Másnap munkaszüneti napot üdvözölhettünk, aminek hála Zayn otthon volt egész nap, és Ő is feltűzte azt a különös kis piros pipacsot. Most már kezdtem kicsit megérteni, miért is tartják ennyire szívügyüknek ezeket a napokat, habár nem ismerték a halottakat.
- A háborúitok nagy részén ott voltam, így visszagondolva, nem volt szép látvány. Döbbenetes, hogy egy Démon sem vett részt azoknak a háborúknak az elindításában. Mondhatni, mi csupán kicsit borítottuk fel az emberiség jóságát évezredekkel ezelőtt, utána az emberi természet már magától szülte a gonoszságot. Alig volt dolgunk, az irigység, a becsvágy, a féltékenység nagy dolgokra képes. - magyaráztam a pultra felpattanva, míg Ő a reggeli kávéját készítette magának. Egy szót sem szólt, csupán elhúzta a száját, és egyetértően bólogatott. Magam mögé nyúltam, elvettem egy almát a tálból, majd beleharaptam. Zayn lepetten pördült meg, és felém fordult a hangok hallatán, míg én értetlen néztem rá látva nagy döbbenetét.
- Mi van? - kérdeztem teli szájjal, mire gyakori pislogások után végre magához tért, s szélesen elmosolyodott.
- T-te eszel? - kérdezte az almára mutatva.
Lepetten néztem le a kezemben tartott gyümölcsre, majd lenyeltem a számban lévő falatot. Fel sem tűnt, mit tettem, csupán ösztönösen jött. Zavartan pislogtam, majd széles vigyor kúszott ajkaimra. Egyre emberibb leszek napról, napra.
- Azt hiszem. És finom, jól esik. - örültem meg leugorva a pultról.
Zayn szélesen elmosolyodott, és magához húzott egy édes csókra, majd szorosan magához ölelt örömében. Megettem almám, míg Ő megcsinálta magának a kávéját. Életem első élelmiszere, amit magamhoz vettem. 3000 év után bekövetkezett az a nap, amikor úgy érzem, élek. Ezt senki nem tudta elvenni tőlem, boldog voltam, ami szintén egy halandó érzés, nemde?
- Tudod, mire lennék még kíváncsi, Harry? - kérdezte komolyan szemembe nézve, mire kérdőn felhúztam a szemöldököm. - Vajon vérzel is? - kérdezte óvatosan.
Lepetten mértem végig magamon, csuklóm belső részén megvizsgáltam bőröm, és valóban dagadtak ki ott kékes erek, melyek eddig nem voltak ott. Viszont szívem még mindig nem volt, amit megzavarta az elméletet.
- Nem tudom. Nincs szívem. - feleltem óvatosan. Zayn csupán bólintott egyet, majd belekortyolt kávéjába. Kezdett kibontakozni a fejemben egy vad ötlet, melyet gyorsan kellett megtennem, míg Zayn-nek nincs ideje megakadályozni. - Nézzük meg!
Hirtelen pattantam fel, és kikaptam egy kést a tartóból, majd óvatosan megsértettem élével ujjam hegyét.
- Mit művelsz, ne! - ugrott egyből oda Zayn is, és kikapta a kezemből a kést.
Nem tudtam figyelni rá, és aggodalmára, amint jó messzire rakja a késeket tőlem hevesen korholva. Csupán az ujjam hegyét bámultam, melyből ebben a pillanatban kiserkent egy aprócska vörös folyadék. Lepetten figyeltem, majd megnyomtam bőröm a seb mellett, így még több jutott a felszínre.
- Zayn... - hebegtem halkan, mire kérdőn fordult felém.
Felmutattam ujjam, mire szája lepetten pattant ki, és maga elé húzta végtagom, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Te jó ég! Harry! Te vérzel! Van véred! - örült meg, és nyakamba ugrott.
Felnevettem karjaiban, és úgy tartottam vérző kezem, mind holmi kincset, mely éppen a haláltól menti meg az éhezőt. Mindennél jobban vágytam arra, hogy végleg ember lehessek, és úgy tűnik a változás gyorsabban zajlik, mint azt valaha is képzeltem.
Késő délután egy háborús filmet néztünk a tévében, természetesen ebben a témában a napok miatt. Nem értettem, Zayn hogy tud ennyire hűséges lenni hazájához, de talán ez csak azért van, mert nekem nincs hazám. Vége lett a filmnek, utána pedig valami idióta vígjáték következett, amin szintén rengeteget nevettünk. Élveztem, hogy átlagos vagyok, mint egy normális ember, akinek szüksége van oxigénre, ételre, italra (még ha nem is sokra egyenlőre), és vére is van. Zayn kis idővel később lehalkította a tévét, és óvatosan felém fordult.
- Harry, gondolkoztam valamin. - hebegte kicsit kínosan, mire kérdőn húztam fel mindkét lábam, hogy felé tudjak fordulni, és lássa teljes mértékben övé a figyelmem. - Szóval...ha van véred, akkor....öhm...talán... - hebegte és közben fülig pirult, amitől kuncogni kezdtem.
- Zayn, mondd nyugodtan! Miért félsz? - kérdeztem biztatón, mire mély levegőt vett, és komolyan nézett rám halovány pírrel arcán.
- Arra gondoltam, hogy talán megpróbálhatnánk... lefeküdni, ha érted, mire gondolok. Elméletileg meg tudnánk tenni. - húzta fel kicsit kínosan a vállát, miközben huncut vigyorral a szemembe nézett.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, értelmeznem kellett mondatait. Felvilágosult férfi voltam, az évek alatt minden láttam már, így pontosan tudtam, hogyan érti, de féltem. Sokat jelent nekem Zayn, nem akartam ilyen miatt feszültséget köztünk.
- Zayn, én...mi van, ha csalódást okozok? Még nem vagyok teljesen halandó. - hebegtem kínosan.
Közelebb dőlt hozzám, és közre fogta arcom kezével. Lágyan cirógatta hüvelykujjával bőröm, miközben kedves mosolyt villantott felém.
- Harry, nem tudsz olyat tenni, amit ne néznék el neked. Legalább próbáljuk meg! Vagy Te nem kívánsz engem? - kérdezte lehangoltan, reménykedve.
- De! Nagyon is szeretném, csupán...félek ettől. - hebegtem lesütött szemekkel.
- Harry, nincs mitől félned. Csak én vagyok itt veled, én pedig szereltek, oké? - magyarázta édes mosollyal, amitől nekem is kivillantak fogaim, és aprót bólintottam.
Kezeit még mindig arcomon tartotta, miközben lágy csókot lehelt ajkaira, majd felkelt, és húzni kezdtem a hálószoba fele. Aggodalom telepedett szemembe, de engedtem neki, hisz kívántam Őt, de féltem, ennek csak rossz vége lehet, hisz még nincs szívem, ami azt jelenti, nincs, ami pumpálja vérem, így pedig nehéz lesz ez egész.
- Nyugalom! - suttogta, mikor megálltunk egymással szemben a szoba közepén.
Óvatosan kezdte el kigombolni ingem, majd végigsimítva hasamtól felfelé letolta vállamról, miközben egy lágy puszit lehelt ajkaimra. Szélesen vigyorgott, míg én csupán félve feleltem erre egy kisebb mosollyal. Elkezdtem felhúzni pólóját, mire nyomott egy puszit orromra, majd lekapta magáról. Kezeim hátára vezettem, mikor ajkaival megtámadta nyakam. Lágyan csókolgatta, de néha-néha azért meg is szívta a bőrfelületet. Halkan sóhajtottam fel, mikor ujjbegyei akadozva végigcsúsztak hasam kockáin. Elmosolyodott, és óvatosan hozzáért férfiasságomhoz nadrágon keresztül, amitől összepréseltem ajkaimat. Most dől el minden.
Lehunytam szemeimet, ahogy kényeztetésére koncentráltam, és magamban több imát is elmondtam. Semmi másra nem tudtam figyelni, csupán játékos kezeire, puha, nedves ajkaira, vérem dübörgésére a fülemben, szívem sebes dobogására, heves lélegzetvételemre...állj! Vissza! "Szívem sebes dobogására"?!
A szemem lepetten pattant ki, ahogy idegesen szívtam magamba a levegőt, és eltoltam magamtól Zayn-t, aki zavartan pislogott a szemembe, és látszólag félt, hogy valami rosszat tett, vagy meggondoltam magam. Viszont boldog vigyorom azt hiszem, megnyugtatta. Óvatosan fogtam meg egyik kezét, és mellkasom bal oldalára vezettem azt, ahol bőrömre helyeztem, majd összefontam ujjainkat. Homloka ráncba szaladt, majd kipattant ajkakkal nézett fel rám. Kellett kis idő, míg felfogja, ez mit is jelent, nekem viszont nem lehetett levakarni a vigyort arcomról.
- Harry...ez a szíved? Van szíved? Te jó ég! Van szíved! - örült meg, és örömmel nézett szembe.
Én csupán hevesen bólogattam, egy örömkönny csordult ki szememből, amitől szélesen elmosolyodott, és lágyan letörölte azt. Szeretetteljesen nézett szemembe, csodálattal figyeltem lassú mozdulatait, miközben hevesebben csókolt meg, majd ledöntött az ágyra. A szívem össze-visszakalapált, még csak most kaptam vissza, de félő volt az este folyamán többször is, hogy esetleg leáll, olyan gyorsan ver. Zayn addig kényeztetett, míg könyörögtem neki, hogy kezdjen már végre valamit kiszolgáltatott testemmel, mely csupán az Ő érintésére éhezik. Végül magára rántott, és kéjesen a fülembe suttogta:
- Tied a pálya, kicsi Démonom, ne fogd vissza magad!
A lélegzetem is elakadt, amikor végre megéreztem az igazi testiséget, csodálatos élmény volt, melyet újra meg újra át akartam élni. Zayn természetesen segített, mikor éppen úgy gondolta, valamit máshogy kéne csinálnom, de azt hiszem, többnyire mindent jól csináltam, mivel nem kaptam sok utasítást részéről. Izzadt testünk üvöltött a kielégítésért, melyet hamarosan meg is kaptuk egymás részéről, egy fantasztikus estét köszönhetek Zayn-nek.
Úgy éreztem, élek, végre igazán élek, halandóként.

6. fejezet.

Álmosan kezdtem nyitogatni a szemem egy ilyen este után. Meglepő módon aludtam, és éhesnek éreztem magam. Torkom is kiszáradt, ami szomjúságra utalt. Ezek egyvelege egy olyan emberi keveréket eredményezett, mely mosolyt csal arcomra. Elégedett voltam életemmel, hisz végre teljes egészében halandó lettem.
Zayn a mellkasomon aludt ismét, mint tegnap este is, csupán ma már én is álomba tudtam szenderülni. Hihetetlen érzés volt végre kipihenten kelni, ahogy az emberek szokták. Mondhatni 3000 éve nem pihentem. Éreztem Zayn fekete pilláinak csiklandozását mellkasomon, mely arra utalt, Ő is kezd ébredezni, így megsimítottam hátát. Ezt érezve, felnézett rám, arcára azonnal széles mosoly kúszott.
- Jó reggelt. - motyogtam rekedtesen.
- Neked is. - felelte álmosan, miközben megdörzsölte szemeit.
Álmosan fordult le rólam, és nyújtózkodva elterült mellettem a párnákon. Egyik könyökömre feltolva magam figyeltem csábító mozdulatait, csodásan nézett ki. Az én szememben tökéletes volt. Kuncogni kezdtem a szívásnyomra, mely mellkasát díszítette jobb mellbimbója felett. Emlékszem, tegnap este Ő mondta, hogy ne fogjam vissza magam. Hát megtettem, de azt hiszem, nem volt baj.
Egy puszival ajkaimon hagyott ott, és kiment a fürdőszobába. Miután mindketten elvégeztük a dolgunk, lementünk a konyhába, ahol én azonnal ittam egy pohár vizet, amit Zayn csupán csillogó mosollyal nézett végig, miközben reggeli kávéját készítette. Egymással szemben leültünk reggelizni, széles volt vigyorom, hogy én is éhes vagyok végre, mint az emberek általában.
- Mit tervezel mára? - kérdeztem óvatosan.
- Nem tudom. Elmehetnénk valahova együtt. Ha már eddig kimaradtál az emberi dologból, most bepótoljuk. - mosolygott rám kedvesen.
Én csupán bólintottam, és beleharaptam pirítósomban, melyet Zayn istenien készít el, ezt biztosra mondhatom, bár nagy választási lehetőségem nem volt, ez tény. Kedves mosolyt villantottam rá, amire ugyanígy felelt, semmi egyébre nem vágytam, csupán az idők végezetéig vele lenni, míg meg nem halunk együtt, hisz most már én is öregszem, mint minden ember.
A falat hirtelen megállt a számban, miközben felkaptam a fejem. Úgy tűnt, bár ember lettem, az érzékeimet nem vesztettem el. Éreztem a jóságot, közeledett felénk egyre inkább. Mint az éjszakában egy autó fényszórója, teljesen úgy hatott.
- Mi az? - kérdezte Zayn zavartan.
- Te nem érzed? - kérdeztem felé pillantva, mire megrázta fejét.
- Csillogók. Ide tartanak. - magyaráztam komolyan, és a konyha ablakhoz rohantam. Éreztem a mellkasomban a feszítő érzést, de nem taszított közeledő tisztaságuk, mint mikor démon voltam. Zayn is felkelt, és mellém jött. Átkarolta derekam, és lágy puszit lehelt arcomra, majd mélyen magába szívta a levegőt.
- Most. - mondta ki, és abban a pillanatban a konyhát világosság töltötte be.
Még mindig tökéletesen érzi a jelenléteket, ahogy az enyémet is kiszúrta mindig anno. Meglepő módon Zayn előtt nem rejtette el magát a két csillogó, akik betoppantak, hisz előttem egyértelmű volt, hogy látszódnak még, ha ember is lettem, attól az érzékszerveim még megmaradtak ezek szerint. Hófehér tisztasággal közeledtek felénk, majd megálltak a konyhapult végén.
- Te vagy az? - kérdezte lepetten Zayn az egyiket, mire az csupán bólintott. - Te jó ég, azt hittem, meghaltál.
Nem láttam arcukat, túlságosan vakított ahhoz fényük, de ebből leszűrtem, hogy valószínűleg Ő volt Zayn képzeletbeli barátja. A fény enyhült, és meglepő módon azon ritka pillanatok egyike következett, mikor a Csillogók felfedték arcukat. A szemem lepetten kerekedett ki, amint megismertem azt a fiút, aki Zayn-re vigyázott.
- Ezt nem hiszem el! - hebegtem előrébb lépve, mire Ő kedvesen rám mosolygott.
- Harry! Gondoltam, hogy még összefutunk! - mosolygott kedvesen.
- Liam! - örültem meg, és megöleltem, mire kedvesen megveregette a vállam. - Kerestelek, miután eltűntél. Hova lettél? - kérdeztem örömmel, hogy újra láthatom.
Zayn mellém lépett, és összefonta ujjainkat, amit a két Csillogó csupán egy mosollyal nyugtázott. Talán végig sejtették, hogy ez lesz a vége ennek? Az lehetetlen, hisz a Démonok egyik fajtája sem lát a jövőbe, ez képtelenség.
- Engem jelöltek ki Zayn és családjának megölésére anno, hát elkezdtem a feladatom. Úgy gondoltam, egy gázszivárgás elég lesz, de a Csillogók keresztbe tettek. Kimentették Zayn-t olyan módon, hogy elzavarták. Azt nem láttuk előre, hogy a szerelme is meghal, sajnálom. - mosolygott együtt érzőn páromra. - Aztán összeakadtam ezzel a kissráccal, és jóvá varázsolt a jelenléte pár nap múlva. Ezért védték a Csillogók, majd maguk közé fogadtak engem is. Ezért nem is avatkoztunk bele, tudtuk, hogy téged is meg fog javítani a kisugárzása, valamiféle erő rejlik benne, ami ezt teszi a Démonokkal. Viszont azt nem hittük, hogy ennyire egymásba gabalyodtok. - nevette el magát a végén végignézve rajtunk.
Átkaroltam Zayn derekát, és magamhoz húztam, mire kezemre helyezte sajátját, mely oldalán pihent.
- Két évig kerestelek, Li, egy üzenetet igazán hagyhattál volna. - csóváltam meg a fejem.
- Megöltél volna, ha megtudod, hogy Csillogó vagyok. - felelte egyszerűen, mire csak fájdalmasan elhúztam a szám. Amilyen szörnyeteg voltam, talán tényleg így cselekedtem volna.
- A lényeg, hogy most már minden rendben. Két lehetőségetek van, röviden felvázolom, rendben? - kérdezte mosolyogva Liam mellett a másik Csillogó, akinek kék szemei csillogtak, míg fekete haja lengedezett a fuvallatban, melyet nem tudom, honnan kapott egy zárt helyiségben. - Szóval az első, hogy velünk jöttök, és mindketten Csillogónak álltok. Zayn, neked már most be van biztosítva egy rang. - mosolygott rá a srác, mire büszkén elmosolyodtam, hisz Ő az én párom. - A másik eshetőség, hogy maradtok itt, és emberként leélitek az életeteket, míg természetes módon hozzánk nem juttok. Ezzel persze megkockáztatjátok, hogy Pandora esetleg vissza óhajtja kapni Harry-t, de jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, beletörődött, hogy eltűnt még egy Démonja. És persze azt is reméljük, hogy Zayn-ről leszáll, de mi is itt leszünk védelmezni. Ja, és Niall, valamint a családod vár rád Zayn, boldogok. - magyarázta komolyan a Csillogó.
Kicsit megrémültem, hogy Pandora esetleg továbbra sem száll le rólunk, de a Csillogó is mondta, hogy Ő megvédene, és amúgy sem tudnánk megtörni előtte, hisz én már ember lettem, Zayn pedig bárkit képes jóvá varázsolni. Amellett nagyon szeretném megtapasztalni, milyen lehet halandónak lenni. Vajon hogy kell élni az életet tudva, hogy meghalsz egyszer?
Zayn kérdőn nézett rám, csoki-barna szemei enyémbe mélyedtek, melyek elvarázsoltak, amitől haloványan elmosolyodtam.
- Hát...én személy szerint, szeretném megtapasztalni az emberi létet. - hebegtem halkabban, félve, hogy esetleg Ő nem szeretne tovább itt élni.
- Remek! Akkor azt hiszem, még várnotok kell ránk pár évet. Az én kicsi Démonom élni akar. - mosolygott párom kedvesen a két Csillogóra, mire azok csupán bólintottak, semmi egyebet nem tettek a mosolygáson kívül. Tudomásul vették, és tiszteletben tartották kérésünk, így megnyugodtam miközben elmentek.
A szoba ragyogása eltűnt, mintha hirtelen sötétebb lett volna, pedig ez ki van zárva, csupán nekem tűnt úgy. Zayn széles mosollyal fordult felém, mire én is hasonlóképpen válaszoltam. Nem bírtam mást tenni, mint vigyorogni, hisz végre boldog lehetek halandóként, emberi érzelmekkel. Zayn megmutatta nekem az életet, nélküle sehol sem lennék. Boldoggá tudott varázsolni, megjavítani, szívet adott. Talán nem volt szükségem másra, csupán a szerelemre, valakire, akihez kicsit is vonzódom. Akkor vált tisztává szemem előtt, hogy bár a rosszat mi szabadítottuk rá a világra, mégis erősebbek az emberek nálunk hála érzelmeiknek. Képesek minket legyőzni, színtiszta szeretetük a legnagyobb fegyver ellenünk. Boldog voltam, hogy én képes voltam rátalálni erre, Zayn nélkül még mindig élet és halál között kóborolnék valahol a Földön konfliktust szülve az emberek között. De Ő megmutatta nekem a valóságot, az emberiséget, és belerántott szépen lassan engem is. Már semmi másra nem vágytam, csupán élvezni szívem dobogását, mely felgyorsul, mikor Zayn ajkai enyémekhez érnek. Örökké mellette akartam maradni, és ez meg is adatot. Oly sok céltalan bolyongás után úgy éreztem, végre megtaláltam a helyet, ahol letelepedhetek.

14 megjegyzés:

  1. Imádtam :C Olyan baszottjol fogalmazol még mindig...de ez nekem nem jött át úgy mint LarryD:
    Bar ew nekem csak Larry jön át szóval,velem van a baj hogy mással őket nem tudom elképzelni:(
    Bár kicsit sajnálom hogy a Larrys történetek egy kissé megfogyatkoztak,de megértem hogy van más dolgod és mások kérnek más párost is:(
    Csak áh lehet hogy csak én vagyok igy vele de kicsit hiányoznak:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos tudom, mire gondolsz, nekem is furcsa mást írni mostanában a sok kérés miatt, de nem baj. Előfordul gyakran, hogy véletlen rossz nevet írok, mivel belekavarodok, de olyankor rendet rakok az agyamban, és kijavítom. Amikor elindítottam ezt a blogot, nem hittem, hogy ennyi kérést fogok teljesíteni, de mivel az olvasók nélkül sehol sem lennék, így kötelességemnek érzem. :) Megsúgom neked nagyon halkan; nekem is hiányzik Larry.

      Törlés
  2. Fúúúú, hát rám nagyon tudtál hatni ezzel a szívszorongató résszel. Imádom az ilyet, főleg, ha olyan pacekul meg van csinálva mint a ez volt! Istenem, esküszöm hasra borulok előtted Zsoo*! NAgyon imádlak, imádom ahogy írsz. Áldom a szép kis kacsódat, meg a határtalan fantáziádat is, meg azt az embert, aki kitalálta, hogy a teféle művészeknek klaviatúrát kell adni! A lényeg, G*ecire imádlak cuncimókus! <3 4ever Demons!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha ezt örömmel hallom. Annyira hálás vagyok ezekért a szép szavakért, és hogy ezt pont Te mondod. Sokat jelent nekem, köszönöm szépen :)

      Törlés
  3. Hát ez valami csodálatos lett!*o* Egyszerűen nem tudom elhinni,hogy valakinek hogy van ennyi képzeleterője.Imádtam,mint eddig az összes történeted,de ez valahogy mégis nagyon megfogott.Tetszett,hogy ránk hagytad a +18-as részt,hagytad,hogy folytassuk mi a történetet,alakítsuk úgy ahogy akarjuk;) (de ez mersze nem azt jelenti,hogy nem tetszik az ahogy leírod az aktust,azt is elképesztően formálod meg).Nem szoktam természetfeletti blogokat olvasni,valahogy nem hajt a vágy,de ezeket a történeteket szívesen olvasom.:) Na szóval,megígértem magamnak,hogy nem írok regényt,úgyhogy ennyi lenne.I-M-Á-D-T-A-M!!!
    Laura voltam:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Woah, szóval akkor sikerült veled megszerettetnem egy természetfeletti sztori?! Ez király! Sajnos, én imádom az ilyeneket ötvözni, szóval sok ilyen jellegű történetem van és lesz is, de azt hiszem, ez csupán azért van, mert sok olyan bog van, ami mind ugyanolyan, mivel átlagosak benne vagy gimisek. Ezért is kezdtem el variálni, remélem azért nem nagyon elviselhetetlen :D Köszönöm a szép szavakat, boldog vagyok, hogy így vélekedsz :)

      Törlés
  4. wow. Ennyi. Ennyit vagyok képes kinyögni. Semmi mást. Képtelenség. Erre már komolyan nincs szó. Hogy a büdös, retkes p*csukába tudsz ilyen kik*rtul jól írni?! Hogy?!?!
    Ez számomra akkora rejtély. Nem értem, hogy honnan szeded ezeket az ötleteket, de valami eszméletlenül jók! Minden sztoridat Imádom!!! Fantasztikus vagy! Nem tudok mást mondani. Ennyi. Tökéletes! Fantasztikus!
    Puszi és nagyon nagy ölelés!! xoxo :3
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, nem tudom, egy eldugott kis részről jönnek az agyamban. Néha álom képében, de néha Anya régi meséiből merítek. Szóval mesélj majd Te is a lányodnak, hátha Ő is megszereti majd így az írást. Örülök, hogy tetszett, nagyon jól esik olvasni mennyire oda-vissza vagy a történetért. Köszönöm szépen :)

      Törlés
  5. mikor megláttam hogy még egy kis regényt raktál föl,azt hittem helyben kiugrok a bőrömből,annyira megörültem:D főleg mivel aznap volt a szülinapom,mikor kiraktad:P egyszerűen imádom ahogyan írsz,puszi a buksidra:3 na de vissza a történethez,mikor elkezdtem olvasni,először azt hittem Zayn szemszögéből van,de tévettem. attól függetlenül nagyon tetszett mindkét karakter jelleme..; összefoglalva,mint a többi írásod,ez is PER-FECT lett(csak hogy Liam szavaival éljek xdd )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, Boldog szülinapot utólag is. Úgy látszik, sikerült meglepnem téged, még ha nem is szándékosan, de ezek szerint elnyerte tetszésed ajándékom. Ezt örömmel hallom, hálás vagyok a sok dicséretért :)

      Törlés
  6. Huhh nagyon tetszett, imádtam :DD bocsi de nem igazán tudok mit mondani , szal ennyi :)) *K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahah, semmi gond, nekem ennyi is elég, nem vagyok telhetetlen. Mellesleg már annyi szép szót kaptam tőled, hogy csak na. Örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés
  7. Annyira ajdnjenksnfne !! Imádtam :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahah, boldog vagyok, hogy tetszett. :)

      Törlés

Music Note 4