Hi Guys!
Öhm, íme egy újabb rövidke regény, ezúttal Zarry lett.
Tudom, van egy pár (három) kérés, melyet teljesítenem kéne, lehet az egyik
össze lesz vonva, ha nem bánjátok. Haladok, mind a félig-angollal, a Narry-vel,
és a Harry Fanfiction-nal is, amiket kértetek, de nem tudom, mikorra leszek
vele készen, illetve még ihletem sincs kettőhöz ebből. Szóval kérlek szépen, ne
haragudjatok rám, ha kicsit csúszok. Ha jön az ihlet máshoz, nem tudom megírni
a kérteket, míg az aktuálisat be nem fejezem. De nem felejtettem el, ezt
tudnotok kell.
A történetről annyit, hogy igyekeztem máshogy
megfogalmazni a mindennapi mondanivalót, miszerint a szerelem mindent legyőz,
még a gonoszt is. Öhm, eléggé elmefuttató részek vannak benne, melyek fantáziám
szüleményei, előre leszögezném, hogy nem így látom a világot amúgy.
Azt hiszem, mondhatom úgy, hogy két PERVERZ rész van
benne, de inkább csak érzelgős, érzéki részekkel tarkítottam.
Azt hiszem,
ennyi lenne, jó olvasást hozzá, kíváncsi vagyok a véleményetekre. xoxo Zsoo
1. fejezet.
Milyen szép is lenne az olyan világ, ahol az embereknek
nincs gondjuk semmire, nemde? Ahol a problémák csak távoli horror történetek
egy-egy elképzelhetetlen darabkái, melyek csupán néhány idős ember
emlékezetében élnek. De ilyen világ nincs, mi kezeskedünk róla, hogy ne legyen.
Komor tekintettel sétálgattam az emberek között az utcán. Primitív lények, az
arcomba bámulnak telefonjukon lógva, sietve, és fogalmuk sincs, hogy talán
éppen én leszek az, aki az Ő életüket is porrá zúzza. Ezúttal nem volt
áldozatom, még nem kaptam meg feladatom. Nem gyakori, hogy ilyen sok ideig
senki sem kelti fel komolyabban Pandora figyelmét. Hogy ki is vagyok én? Egy
démon, de nem az a szokványos, akire Ti gondoltok! Nem! Én Pandora démonja
vagyok, a legfőbb mind közül. Mi akkor szabadultunk ki, mikor ez a szegény lány
kinyitotta a szelencét, és belé szállt a gonosz lélek. Az emberek ezt csupán
egy idióta görög legendának hiszik, pedig nagyon is valós. Ez jó magyarázat
arra, miért van rossz a világon, de arra nem gondolnak, hogy nem maga az
érzelem szabadult ki a szelencéből, hanem lények, mint én is. De hogy őszinte
legyek, nem kellett sokáig csábítgatni Pandorát, ez is azt bizonyítja, hogy a
gonosz apró darabkája már akkor is jelen volt a földön. Mára már nem maradtunk
sokan csupán 5-en, hisz az évszázadok alatt az emberek átvették a szerepünket,
és egymás életét keserítik meg. Mi csupán akkor okozunk bajt, ha szórakozni
akarunk, vagy keresztbe tennénk a Csillogóknak, akik ugyanolyan Démonok, mint
mi, csupán jóságos a szívük.
Ha akarom láthatatlan vagyok, ha úgy tartja kedvem, csak
egy ember elméjében szólalok meg, és a tárgyak mozgatása sem okoz különösebb
gondot, de emellett még rengeteg dologra képes vagyok, napokig sorolhatnám. Sok
mindent megéltem már, sok embert kergettem őrületbe, esetleg halálba, de ez az
én feladatom. Minden esetre vágytam a normális életre, de ez ki van zárva. Én
nem érinthetek meg embereket, ha hozzájuk érek, csupán hideg bizsergést
éreznek, ellenben láthatnak, ha hagyom. Már arra sem emlékszem, hogyan
maradtunk csupán 5-en, de ez nem is lényeges. Már beletörődtem, hogy
végignézem, amint az emberek szépen lassan megölik saját magukat, három
évszázadot sem adok nekik, és elpusztítják saját bolygójukat, én pedig mehetek
vissza Pandórával az Alvilágba, ahol aztán áthelyeznek egy hasonló bolygóra az
univerzum másik végében.
- Harry... - suttogta egy hang a fülembe kéjesen, mire
azonnal mély sóhaj hagyta el ajkaimat.
Ezek szerint megvan a következő áldozatom. Az egyik sarok
után, ahol nem nyüzsögtek annyira az emberek láthatatlanná váltam, és lehunyt
szemekkel koncentráltam, így sikeresen eljutottam az erdőbe, ahol Pandora élt.
Most is ott várt rám a szokott kis faház előtt. Nagyon szép táj lett volna,
aranyos kis házzal, ha nem árasztotta volna magából az ördögi gonoszságot. Fekete
haja vastag fonatban omlott vállára, ám pár rakoncátlan tincs így is arcát
ugrálta körbe. Egyszerű fekte ruhát viselt, mint mindig, soha nem cserélte le,
ellenben én mindig a kornak megfelelő ruhát hordtam, hogy ne lógjak ki nagyon,
ha hagyom, hogy lássanak az emberek. Bár manapság már nem nagyon tudnék olyan
öltözetet viselni, amivel ki tudnék lógni.
- Itt vagyok. - álltam meg a lány előtt, aki elégedetten
végigmért.
- 4-en maradtatok, remélem, legalább Te maradsz velem. Te
vagy a legjobb Démonom, Harry. - simított végig arcomon lágyan, és közelebb
hajolt hozzám, így lehelete csiklandozta bőröm. Volt valaha egy társam, ennek
már 20 éve. Liam volt a neve, nem tudom, mi lett vele. Napról napra furcsább
lett, majd hirtelen eltűnt. Sokáig kerestem, de nem kaptam magyarázatot
eltűnésére.
- Nem áll szándékomban emberként élni azon a mocskos
helyen. - rántottam meg undorral az arcomon, amitől szélesen elmosolyodott, és
hátrébb hajolt.
- Helyes. Lenne itt egy újabb ember. Egy fiú, átlagos
embersrác. - rántotta meg a vállát, miközben halántékomhoz érintve mutatóujját
megmutatta nekem a srác arcát. Barna szemei csillogtak, benne tűz tombolt, ami
vonzóvá tette Őt szememben. Haja felzselézve meredezett az ég felé, éjfekete
volt, akár Pandora haja. Mondanám, hogy az én szívem is hasonló színek
egyvelege, de nincs is szívem, köztudott, hogy a Démonok érzelmileg egy zokni
szintjén állnak, talán még annyin sem. Tipikus rosszfiúnak tűnt ez a srác, így
máris szimpatizáltam vele, amit nem lenne szabad, mikor megkeseríteni készülök
az életét, de nem először fordul elő a világtörténelemben.
- Ő az új áldozatod, tönkre kell tenned, minden jóságot
kiölni belőle. Az sem érdekel, ha megöli magát. - rántotta meg a vállát
Pandora, mire rá kaptam tekintetem.
- Miért olyan fontos ez a senki? - kérdeztem hanyagul.
- A Csillogók szemet vetettek rá, én sem tudom, miért.
Minden esetre nagyon vágynak rá, óvják minden egyes lépését, és meg akarják
javítani. Lehet, összetűzésbe kerülsz velük, de ez sohasem volt gond, nem igaz?
Tedd tönkre a srácot, hogy a Csillogók letegyenek róla, és ha már ott vagy, azt
is megtudhatnád, miért olyan különleges. - magyarázta a lány semlegesen.
- Hol találom? Mi a neve?- kérdeztem határozottan,
gyerekjáték lesz.
- London, Crawford Street 130, Zayn Malik. - mondta
komolyan, mire csak bólintottam, és lehunyt szemekkel koncentráltam, hogy
visszajussak London-ba, ahol már várt a következő áldozatom.
Nem ismerem az utcákat pontosan, de kit érdekel, mikor
van Taxi. Beültem és a megadtam a megfelelő címet, így az egyből a házhoz
repített. Elméjébe férkőzve nyertem magamnak egy ingyen fuvart, majd kiszálltam
a kocsiból. Emlékezetembe véstem a lakást, így már magamtól is ide tudok
találni. A Démonok bárhol képesek megjelenni, ahol már jártak előtte, amíg
ismeretlen egy hely, addig olyan primitív eszközökre kell hagyatkoznunk, mint
az embereknek.
Szétnéztem az utcán, és úgy döntöttem, nem érdekel az
emberek véleménye, láthatatlanná váltam a szemük előtt. És mily' meglepő,
senkinek nem tűntem fel, bár nem is tudom, mit vártam, az emberek mereven néznek
előre manapság, semmi mással nem foglalkoznak. Ismét megfigyeltem a hazát, mely
előtt álltam. Átlagos londoni sorház volt, semmi különb. Éreztem a Csillogók
jelenlétét meglepően gyengén. Úgy döntöttem, belülről is megvizsgálom ezt a
helyet, így egyszerűen átmentem az ajtón. Mondhatni, olyan vagyok, mint egy
szellem, akit láthatnak, ha akarja, de nem tudják megfogni soha. A ház
egyszerűen volt berendezve, rend uralkodott, mintha senki nem lakna itt. A
konyhában is minden csillogott, az emelten is be volt ágyazva abban a bizonyos
szobában, ahol szerintem alszik áldozatom. Végigmenve a folyosón megláttam egy
képet róla, melyen diplomaosztón van. Pont olyan, mint Pandora mutatta nekem,
csupán kicsit fiatalabb. Oldalra döntött fejjel tanulmányoztam a srácot, barna
bőr, csokoládé szemek, kedves mosoly, fekete, felzselézett haj, rosszfiús
fülbevaló és tetoválások. Megfogott valami benne, de tudtam, nem kötődhetek
ismét az áldozatomhoz. Úgy 600 éve elkövettem ezt a hibát, megmutattam magam a
férfinek, akit el kellett volna intéznem. Megszerettem, humoros volt, mindig
megnevettetett, aztán eljött az idő, mikor ezt Pandora megunta, és felszólított
a megölésére. Kénytelen voltam végezni a férfivel, emlékszem, mekkora kínokkal
járt szemébe néznek, nem fogom ezt ismét átélni.
Úgy döntöttem, hagyok neki egy kis üzenetet, így egy
egyszerű legyintéssel berepesztettem a kép üvegét éppen úgy, hogy egy
"x" húzza át arcát. Talán ebből rájön, hogy készülhet a halálra, bár
az emberi agy egyszerű, ezt csupán véletlennek fogja fel.
Ezután nem volt több dolgom, mint várni rá...oké,
nevezzük nevén, úgy egyszerűbb, bár nem kötődöm hozzá(!); Zayn. Szóval a
nappali sarkában állva vártam, mikor jön már meg. A nap lassan kezdett
lenyugodni, mikor végre megláttam az ablakból alakját. Meglepően tetszett a
látvány, mely elém tárult. Csinos volt ez a srác, ha jellemezhetem így, de ez
mit sem jelentett, mikor az őrületbe kellett kergetnem. Hallottam a zár
nyitódását, majd belépett a házba. Éreztem egyre közeledő jelenlétét, mígnem
feje megjelent a nappaliban. Hirtelen megtorpant, ami meglepett, és lassan
fordult felém egész testtel. Megmozgattam végtagjaimat hátha nem lennék
láthatatlan, de ilyen hibát nem követek el. Az voltam, Ő mégis rám nézett. Nem
a szemembe, de rám. Érezte, hol vagyok, majd pislogott párat, és ment tovább.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, érdekes ez a srác, semmit nem érzek vele
kapcsolatban. Jónak, szentnek hat, mégis egyben a velejéig romlott. Semmi
egyebet nem láttam ki belőle elsőre, ami még soha nem fordult elő...de az sem,
hogy valaki megérezte a jelenlétem ilyen pontosan.
Követtem a srácot a folyosón, és mintha tudta volna,
egyfolytában hátra nézett. Minden egyes ilyen tette egyre inkább összezavart,
ami még soha nem fordult elő velem. Megállt a kép előtt, mintha célirányosan
ide tartott volna. Alaposan végigmérte, míg én alig két méterre tőle figyeltem
arcát a fal mellől. Nem azt a reakciót nyújtotta, amit vártam, meg sem
lepődött, csupán bólintott egyet, és elindult ismét lefele. Semmit nem
értettem. Nem félt tőlem, nem lepődött meg, célirányosan a neki hagyott
figyelmeztetésemhez ment.
A konyhába követtem, ahol egy pohár üdítővel kezében
leült a konyhaszigethez, és kortyolgatva meredt maga elé gondolkozva.
Agyaltam, hogy ez vajon hogyan lehetséges, még soha nem hallottam
olyan emberről, aki tudott volna létezésünkről. Ez mégis hogyan történhet meg?
Amíg alszik, megkérdezem majd Pandorát. Hirtelen felnevetett, és tekintetét
végigvezette a szobán, majd rajtam megállapodott. Rám nézett, mégis át rajtam.
- Miért akarsz megölni? - kérdezte halovány vigyorral az
arcán, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.
Ez meg honnan tud ennyi mindent? Teljesen ledöbbentett a
srác, végre igazi kihívást láttam benne, ami édes szavakkal hívogatott magához.
Közelebb léptem hozzá, úgy döntöttem, ha már úgyis tud a jelenlétemről, akkor
elmondom neki, miért jöttem.
- Mert más vagy. - suttogtam fülébe, mely neki lágy
fuvallatként hatott. Láttam, amint kirázta a hideg, libabőrös lett karja,
melyet gyorsan meg is dörzsölt.
- Mert én tudom, hogy itt vagy, igaz? Pandora
szelencéjéből szabadult Démon vagy, ugye? Mondd meg a neved! - felelte
halkabban, hisz tudta, érezte közelségem.
- Minek? - kérdezte hanyagul, de ezúttal már nem rázta ki
a hideg, csupán kelletlenül lehunyta szemét.
- Mert fontosat szeretnék mondani, és néven akarlak
nevezni benne. - felelte komolyan felém fordítva fejét, mégis átnézett rajtam.
Szemügyre vettem sima bőrét, szép vonásait, hosszú pilláit, melyek
csokoládébarna szemeit keretezték.
- Elárulom, ha elmondod, honnan tudsz rólam! Halljuk! -
feleltem határozottan, melytől kicsit kelletlenül lehunyta szemeit, és oldalra
fordította fejét. Gondolom, még mindig aggasztotta hangom elméjébe mászása.
- Volt egy képzeletbeli barátom kicsi koromban, aki
mesélt nekem rólatok, és azt mondta egy nap majd eljön értem egy Démon. Meg
fogom érezni a jelenlétét. Vártalak egy ideje, ugyanis ismét érdekes álmaim
voltak azzal a baráttal, aki ezeket elmondta. Csillogó volt, de érezem,
meghalt, vagy legalábbis bajban van. - magyarázta komolyan, szemeiben aggodalom
csillogott, mikor kinyitotta azokat.
Ezek szerint a Csillogók gyermek kora óta óvják lépteit.
Kezd minden egyre zavarosabb lenni. Egy srác, aki tud rólam, érzi a jelenlétem,
és a Csillogók vigyáznak rá. Olyan érzésem volt, átható barna szemei képesek
lennének még láthatatlan állapotomban is észrevenni, és ez megrémített.
Teljesen új volt számomra, hogy tudnak rólam, ismernek.
- A nevem Harry. - árultam el, hisz Ő is betartotta
ígéretét.
Eddig még alig pár áldozatom tudta a nevem, hisz így
kezdődik mindig a kötődés. De ez a srác más volt, hozzá már akkor kötődni
kezdtem, mikor Pandora megmutatta nekem.
- Harry, csak tudatni akartam veled, hogy nem fogsz tudni
nekem ártani. - rántotta meg a vállát könnyed mosollyal arcán.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, majd szélesen
elmosolyodtam. Végre egy kihívás, végre valóban meg kell törnöm valakit, és nem
csupán képzelgésnek beállítani, amit láttatok vele. A harc kezdetét vette, oly'
régen vágytam már egy ilyen lehetőségre, Zayn végre megadja számomra azt a
mámoros játékot, mely felpezsdíti vérem.
Elégedett mosollyal arcomon, hunytam le a szemem, és
Pandora elé sietettem, aki mint mindig, most is faháza előtt várt rám. Sietős
léptekkel közeledtem mindent-tudó vigyora fele, majd megálltam előtte, így
kíváncsian szegezte rám tekintetét.
- A Csillogók gyerek kora óta segítik, mint képzeletbeli
barát. Meséltek neki rólunk, rólam. Várt rám, tudta hol vagyok a szobában,
érezte jelenlétem, és azonnal a neki hagyott figyelmeztetéshez ment. Pontosan
tudta mindig, hol vagyok, és megszólított. Leszögezte, hogy nem fogom tudni
megtörni, de ez csak idő kérdése. El fog bukni, kezeskedem felőle, és arra is
rájövök, miért pártolják ennyire a Csillogók. - magyaráztam komolyan a kék
szemekbe meredve.
- Helyes. - bólintott elégedetten Pandora, és kicsit
mintha elgondolkozott volna. Szemeit összébb húzta, a távolba meredt velük. - Van
egy kis dolgom, érdekes ez a srác. - mondta komolyan, és besietett a házba.
2. fejezet.
Ilyennek sem láttam még Pandorát, de csak pár zavart
pislogással illettem, hamar visszatértem Zayn házába, ahol immáron sötétség
fogadott. Az órák hamarabb peregnek a földön, míg Pandoránál vagyok. Gondoltam,
már alszik, így az emelet felé vettem az irányt. Nem csalódtam, valóban ágyában
feküdt, és édesen szuszogott. Ajkain halovány vigyor játszott. Imádtam, mikor
áldozataim alszanak, ilyenkor tudok a legkönnyebben belelátni fejükbe. Látom
álmukat, és kedvem szerint tudom alakítani azokat, vagy éppen az emlékeikbe
férkőzöm be. Ennek csupán az a hátránya, hogy ilyenkor engem is megláthatnak
egy-egy emlékkép hátterében, de az emberi agy túl egyszerű ehhez. Ha magának
pörgeti vissza, nem figyeli a háttérben meghúzódó alakokat, csupán a lényeget.
Viszont ha megmutatom nekik az arcom az emlékekben, ismerős lehetek majd
későbbiekben.
Emlékszem, régebben egy tudóst kellett megölnöm. Nagyon
okos ember volt, és meglehetősen kedves idős asszony. Már remegő kézzel, de
feltalált egy gyógyszert az emberiségnek. Bár a gyógyszer terjedését nem tudtam
megakadályozni, de a tovább fejlesztését igen, így megöltem az idős asszonyt.
Öngyilkosságba hajszoltam, kifejlesztett magának egy fájdalommentes mérget,
mely úgy hat, mintha elaludna, és soha nem kelne fel. Miután bevette a mérget,
csupán annyit kért, hadd lássa meg az arcom, hisz addig csak beszéltem
elméjében. Felfedtem neki magam, mire csupán szeretetteljesen elmosolyodott.
Utolsó szavaival azt motyogta; "egy Démon ölt meg Angyal képben".
Fájt ezt hallanom, ami meglepett, hisz nekem nem kéne ilyeneket éreznem, mikor
nincs szívem. Valóban csábító a gonosz, de még soha nem mondták nekem, hogy
angyalian lenne csábító. Ezt valamilyen szinten bóknak vehetem, mégis inkább
fájt.
Leültem törökülésben Zayn ágya mellé arcával szemben. Békésnek
tűnt, borostája mindenfelé meredezet csak úgy, mint éjfekete haja. Mélyen
szuszogott, az én arcomra pedig apró mosoly kúszott. Lehunytam szemeim, és
egyszerűen fejébe jutottam. Átéltem én is édes álmát, melyben most éppen egy
parkban járt szép fák között, lugasok alatt.
Úgy döntöttem nem hagyom ilyen édes álomban, de ahhoz,
hogy meg tudjam félemlíteni, tudnom kell, mitől retteg. Kiszálltam álmából, és
emlékei közé furakodtam. Homlokom ráncba szaladt, mikor még álmában is próbált
erősen kirekeszteni, de nem hagytam. Valamit nagyon félthet itt bent.
Kutakodtam gyenge pontját kerestem, de csupán barátival voltak emlékképei
egy-egy buliból. Találtam egy kutyát, amelyről azt hittem, végre érzékeny
pontot tapintottam, de hamar kiderült, hogy az apró Whesty, csupán egyik ismerőséé
volt, és nyáron maradt nála megőrzésen. Tovább kutakodtam, így találtam egy
képet a Csillogóról, aki segített neki gyermekkorában, de nem ismertem meg.
Ragyogásába elrejtette arcát, így nem tudtam beazonosítani, de Zayn szerint már
meghalt, szóval lényegtelen. Semmi használhatót nem találtam, úgy tűnt nincs
fogás ezen a srácon, ám hirtelen meg akadtam pár nagyon mélyre elásott emlék
felett.
Az emberi elme olyan, mint egy nagy helyiség. Van, akinek
egész palotája, netán felhőkarolója van, de van akinek, csupán egy szoba
adatott meg. Zayn is igyekezett saját elméjében a legeldugottabb kis szobába
elzárni ezeket a képeket, de én megtaláltam, és várakozva néztem végig őket. A
szüleivel bolondozik egy-két képen. Van velük egy kutya is, akit Lucky-nak hívtak,
egy fekete-fehér foltos, csodaszép dalmata, majd egy kép, amin Zayn sír a
kutyus elvesztése miatt. Tovább pörgettem emlékeit ebben az elzárt szobában,
majdnem mind családjával zajlott. Végül eljutottam néhány emlékhez, melyekből
szinte vibrált a fájdalom, és elég hosszúak is volt, így lassan kezdtem
lepörgetni őket.
Az elsőn Zayn állt egy számomra ismeretlen szobában egy
szintén nekem ismeretlen sráccal, akinek szőke tincsei az ég felé meredeztek,
míg kék szeme csillogott a szertettől.
- Tudom, hogy nem lett volna szabad. - motyogta a szőke.
- Én is, de nem érdekel. - felelte komolyan Zayn.
A szőke ajkaira vetette magát, amitől a homlokom lepett
ráncba szaladt a szobában ülve, de nem szakadtam ki sem az emlékből, sem Zayn
fejéből. Néztem tovább, ahogy érzelmektől fűtötten csókolják egymást, miközben
egyre több ruha kerül le róluk, kalandozó kezeik pedig egyre több bőrfelületet
fedeznek fel másik testéből. Zayn eldöntötte ágyon párját, és lágyan csókolta
tovább, miközben kezeit társa oldalán és combján járatta fel-le. A srác csupán
tartotta maga mellett áldozatom hajába kapaszkodva, és hátát cirógatva.
Megremegtem ezt látva, kiszakadtam az emlékből. Belegondoltam, hogy ezek
szerint Zayn nem a nőkhöz vonzódik. Én még soha nem voltam szerelmes, szív nélkül
elég nehéz. Márpedig nekem semmilyen belső szervem nincs. Most valahogy mégis
vágytam a halandók gyengéd érzelmeinek megismerésére. Ám ezt gyorsan kiűztem
elmémből, nekem nem szabad ilyenekre gondolnom, hisz úgysincs semmi esély rá,
hogy el tudjam érni.
Visszaszivárogtam Zayn elméjébe, és abban a titkos kis
helyiségben, ezt az emléket átugorva folytattam tovább kutakodásom. A következő
kép szintén ezzel a sráccal volt egy ismeretlen ház ajtajában. Mindketten
aggodalmasan néztek a másikra, majd egy gyengéd csók után benyitottak.
Hihetetlen volt számomra, hogy ennyiből képesek voltak erőt meríteni. Bent két
olyan ember várta Őket, akiket én már ismertem Zayn emlékeiből...a szülei.
Egymás kezét szorongatva mentek be a nappaliban, ahol Édesanyja és Édesapja ült.
Zayn mély levegőt vett az érdekes szagú oxigénből, de akkor ezzel nem
foglalkozott, belekezdett mondandójába.
- Régen megígértem, hogy ha megtalálom a szerelmem,
bemutatom nektek. Megtaláltam. Anya, Apa, Ő itt Niall. - magyarázta óvatosan
Zayn.
Látszólag a szülőknek kellett egy kis idő, míg ezt
felfogták, nem ment nekik egy könnyen. Édesanyja szeméből egy apró könnycsepp
indult meg lefele, míg Apja szemöldökét összehúzta középen. Ezt a reakciót
látva Zayn is elbizonytalanodott, és közelebb húzódott párjához. Soha nem
értettem a halandók családbeli kötődését, és Zayn esete semmit nem változtatott
ezen. Az Apja kiakadt kiabálni kezdett, erőszakosan rángatta fia vállát, majd a
szőkéhez fordult, és meg akarta ütni, Őt okolta mindenért, de Zayn magához
rántotta párját. Erősen, védelmezőn ölelte a pityergő szőkét, miközben Ő is
könnyek között felelt Apja sértő szavaira. Megtörten húzta ki a házból párját
Zayn, majd kint megmondta neki, hogy menjen haza. A szőke semmit nem értett,
Zayn-nel akart maradni, nem pedig hazamenni. Azonban a fekete választ nem várva
rohanni kezdett az utcán, Niall pedig sebesen utána. Átrohantak egy forgalmas
úton, ahol Zayn sikeresen átért, de fékcsikorgatásra megtorpant, és
visszafordult. A szíve kihagyott egy pillanatra, mikor meglátta Niall-t véresen
egy autó előtt.
- Niall, ne! - kiabálta fájdalmasan, és visszarohant
párjához a forgalommal nem törődve.
A kocsi vezetője addigra már kiszállt, és aggodalmasan
próbált segíteni a srácon, de Zayn arrébb lökte kezeit. A férfi aggodalmasan
túrt hajába, míg áldozatom karjaiba zárta vérző párját, akinek fejéből ömlött a
vér, eléggé betört, és a lábán is nyílt törés éktelenkedett.
- Ne! Niall, nem hagyhatsz itt, érted? Szükségem van rád!
Annyira sajnálom! Szeretlek! - sírt Zayn az eszméletlen fiú fölött. - Hívja már
a mentőket, mit áll ott?! - kiabált mérgesen a férfire, aki elütötte párját,
így az összerezzenve kezdett tárcsázni.
A mentők kiértek, de Niall-t nem tudták megmenteni. Ezt
egy rendőr mondta el az oldalra taszított Zayn-nek, miközben a szöszit
próbálták ellátni a mentőautóban...sikertelenül. Zayn sírva fakadt, nem tudta
felfogni, hogy ez történt szerelmével. A rendőr egy takarót terített vállára,
majd ott hagyta a rendőrautó oldalának dőlve. Maga elé meredve próbálta
felfogni, mi is történt, nem tudta, mihez kezd most. A számára legfontosabb
ember a világon meghalt a szeme láttára csupán, mert Ő olyan idióta volt, hogy
elrohant. Azt kívánta magában, miért nem Őt ütötte el az az autó, akkor minden
sokkal egyszerűbb lenne. A szülei megszabadulnak egy selejt gyerektől, Niall
pedig újra szerető családjával lehet.
Fülét a rendőrautóban lévő rádió hangja csapta meg,
mellyel az egységek üzennek egymásnak.
- Minden szabad egységnek! A Lincoln Street 88. szám
alatt gáz-szivárgásban életét vesztette egy házaspár. A fiút keressük Zayn
Malik néven! - mondta recsegő hangon a férfi.
Zayn idegesen kapta oda a fejét. Hirtelen állt össze a
kép a fejében arról a különös szagról. Azt gondolta, ez csak egy rossz vicc,
egy borzalmas álom, melyből bármelyik pillanatban felébred, de nem így alakult.
Pár óra leforgása alatt elvesztette az összes számára fontos embert ezen a
világon, képtelen volt ezt feldolgozni.
Idegesen szívtam magamba a levegőt, mikor visszatértem a
valóságba, és ismét az alvó srácot láttam magam előtt. Nem tudtam elhinni, hogy
ilyeneken ment keresztül. Bár nem ismertem annyira az emberi személyiséget, úgy
tartottam, ekkora traumákat még külön is képtelen feldolgozni egy halandó,
nemhogy egyszerre, de neki sikerült. Nem tudom, hogyan csinálta, de meg sem
látszik rajta, miken ment keresztül évekkel ezelőtt. Megsajnáltam, nem akartam
neki még nagyobb fájdalmat okozni. Megráztam a fejem, vissza kellett térnem a
valóságba. Csak ültem vele szemben, figyeltem, milyen boldog, gondtalan
álmában, nem akartam elrontani elméjét, de egyszer úgyis kénytelen leszek, nem
volt mit tenni.
3. fejezet.
Csak bámultam Zayn-t, amint öltözködik szekrénye előtt.
Tudta, hogy itt vagyok. Érezte jelenlétem. Már két napja semmit sem tettem,
amit lassan én is kezdek megunni, nemhogy Pandora. Csodálattal néztem erre a
srácra, amiért ilyeneken keresztül menve sikerült erősnek maradnia.
- Miért nem csinálsz velem semmit Harry? - kérdezte
ingjét begombolva felém sem pillantva.
Magam sem tudtam, erre mit kéne felelni, hisz én sem
értettem, ennek valódi okát. Fogtam arra, hogy csak ki akarom várni a megfelelő
pillanatot, de valójában elgyengültem az évek alatt. Meg akartam tapasztalni,
milyen lehet az Ő élete érzelmekkel, érintéssel, testiséggel. Csendbe maradtam
nem feleltem, amúgy sem lett volna mit.
- Nos, én csak örülök neki. - mosolygott felém
haloványan. - De ha már itt vagy velem egyfolytában, legalább beszélgethetnénk.
- rántotta meg a vállát könnyed vigyorral. Lepetten húztam fel a szemöldököm. -
Ha kicsit is számít neked valamit az, hogyan hal meg áldozatod, akkor mutasd
meg magad előttem. - mondta felém, miközben ingjének ujját tűrte fel.
- Nem számít. - feleltem, mely így, távolból nyári
fuvallat szállította morajnak hatott.
Ő csupán megcsóválta a fejét, és vállát megrántva indult
el ki a szobába. Követni kezdtem tisztes távolságból, így lementünk az
előszobába, ahol felvette cipőjét és kabátját, majd újra felém fordult. Még
mindig lenyűgözött, hogy érzi, merre vagyok.
- Elmegyek melózni, addig ne rendezz démoni bulit a
házban, ha kérhetném. - nevetett rám, majd kiment az utcára.
Lepetten néztem utána, furcsa ez a srác, soha nem hittem
volna, hogy egyszer ilyennel is lesz dolgom. Ő egy mókának, viccnek fogja fel
jelenlétem, tudja, hogy képtelen vagyok őrületbe kergetni...de vajon honnan? És
miért is van ez?
Elhatároztam, hogy ma este nem érdekel, mennyire más ez a
srác, és nem kéne megölnöm, mégis el fogom kezdeni kínzását. Olyan elemeket
építek álmába, melyeket régen el akar nyomni magában. Ám ekkor meghallottam
nevem kéjes suttogását, mely Pandora hívását jelentette. Legalább addig is
elütöm az időt nála. Lehunytam a szemem, így hamar a rétre kerültem, ahol már
várt rám meglepően ideges arccal a lány.
- Mi a gond? - kérdeztem zavartan, mire komolyan
végigmért.
- Ismerős valahonnan a srác neve, de csak most jöttem rá,
honnan. Utána néztem, és jól emlékeztem. Pár éve piti ügyként megültük a
szüleit, de azt nem láttuk előre, hogy a szeretője is meghal épp akkor
véletlenül. Szegény srác sokat szenvedett akkor, talán ezért érez téged ennyire,
a Csillogók csupán megmutatták neki, mit kell figyelnie. Csak azt tudnám,
miért... - gondolkozott ismét, mire én csupán bólintottam.
- Megnéztem ezt az emlékképét, míg aludt. Akkor mutatta
be a barátját a szüleinek, azok pedig kiakadtak, amiért meleg. Összeveszett
Apjával, úgy haltak meg. - csóváltam meg a fejem. Éreztem magamon Pandora
zavart tekintetét, majd körbe járt karba font kezekkel. Én lehajtott fejjel
tűrtem, ahogy fülemhez hajol, és korholón belesuttog.
- Harold, nem kötődhetsz hozzá ismét. Nem követhetsz el
több hibát, megértetted? - kérdezte, miközben ujjait tarkómnál játszatta
fürtjeimmel.
- Nem kötődöm hozzá. - mondtam határozottan szemébe
nézve, de egy belső hang azonnal kiabálni kezdett, miszerint önmagamnak is
hazudok, azonban figyelmen kívül hagytam.
Pandora csupán bólintott, majd hagyott visszamenni Zayn
lakására, ahol már a nap kezdett lemenni, és Zayn is hazaérkezett.
- Szia Harry! Merre jártál? - elegyedett beszélgetésbe,
ahogy bementem a konyhába hozzá.
Mintha szándékosan idegelni akarna, hogy tudja, itt
vagyok, és ami a legrosszabb, hogy be is vált módszere, de nem fogom hagyni
magam. Én vagyok az erősebb, Ő csupán egy halandó.
- Ha már itt vagy velem, mint egy lakótárs, legalább
beszélgessünk, kérlek! Így olyan kínos és unalmas. - nevette el magát felém
fordulva egy csésze teával kezében.
- Nem bánom, úgysem élvezheted már sokáig az életet. -
rántottam meg a vállam, de ezt nem láthatta. Ő csak mosolygott, mikor leültem
vele szembe. Csupán annyit érzékelt belőlem, hogy kihúzódott a szék előtte.
- Megmutatod nekem magad? - kérdezte mosolyogva.
- Mióta tudod, hogy meleg vagy? - kérdeztem mit sem
törődve vele. A szeme lepetten kerekedett ki, sikerült érzékeny pontot
tapintanom, de fájdalmat kellett okoznom neki, szóval folytattam. - Vagy ezt
már magadnak sem akarod beismerni Niall óta? - kérdeztem ezúttal elméjében
megszólalva. Szemei fájdalommal teltek meg, ahogy felém bámult, bár nem
láthatott. Bevallom, fájt így látnom Őt, magam sem tudom, mi okból kifolyólag.
- Ez nem volt fair. Tudom, hogy az elmémbe láthatsz, de
azt nem kellett volna megnézned. - csóválta meg a fejét egy mély levegővel.
- Fáj az igazság, hogy miattad halt meg? - kérdezgettem
tovább, bár tudtam, mekkora fájdalmat okozok neki.
- Szerettem Niall-t, Ő volt az első igazi szerelmem.
Milliószor kívántam, hogy bárcsak én lettem volna a helyében, de most már azért
sem fogom hagyni magam neked! - rendezte vonásait, és elszántan a szemembe
nézett...pont a szemembe, nem máshova, amitől teljesen ledöbbentem. - Ha
megbocsájtasz, elmennék lefeküdni, de úgyis jössz velem. - rántotta meg a
vállát, és teáját kiöntve a mosogatóba elindult felfele.
Azonban nem volt igaza. Nem követtem. Elgondolkoztam még
mindig a széken ülve, hogy vajon hogyan képes ennyire szilárdan ellenállni
nekem?! De egyszer úgyis meg fogom törni, olyan nincs, hogy én kudarcot
valljak.
Viszont ez egy héttel később sem történt meg. Bármit
mondtam/mutattam neki ellenállt nekem. Erős volt, erősebb, mint eddig bármelyik
áldozatom. Nem hagyta, hogy megfélemlítsen, csupán érzelemmentesen kezelte a
helyzetet, amikor olyan dolgot mondtam neki vagy tettem vele. Átlátott rajtam,
és ez egyben rémített meg, és vonzott is magához. Valamiért már én magam sem
akartam megölni, de ezt elástam magamban jó mélyre.
Zayn ismét sötétedéskor ért haza, és azonnal köszöntött,
majd a konyhában leült az egyik bárszékre, míg én mellette ültem fel a
konyhasziget tetejére.
- Kérlek, most úgy beszélgessünk, hogy nem hozod fel a
múltamat rendben? Ha már meg fogsz ölni, legalább hadd tudjak meg rólad pár
dolgot. Például hány éves vagy? - kérdezte felém fordulva, de még nem hagytam
neki, hogy lásson. Elgondolkoztam; ha eddig nem tudtam megtörni, akkor ez az
egy nap nem oszt, nem szoroz.
- Nem tudom pontosan, nem emlékszem. Több ezer. Láttam,
ahogy szépen lassan elpusztítottátok önmagatokat. - feleltem könnyedén, és azt
vettem észre, hogy hangom normálisan hat, mint egy halandónak, de most nem
zavart.
Ő csupán elismerően bólintott, majd gondolkozni kezdett.
Nem kellett fejébe látnom, megosztotta velem, amin agyalt.
- A hangod alapján el tudlak képzelni, de biztos teljesen
máshogy nézel ki a valóságban. - csóválta meg játékos vigyorral fejét.
- Ha elmondod, milyennek hiszel, megmutatom magam. -
ajánlottam fel, mire szemeiben remény csillant.
- Rendben. Markáns arcúnak képzellek el, hosszabb,
világosbarna hajjal és sötétkék, nagy szemekkel. - magyarázta komolyan rám
nézve, mire kibukott belőlem a nevetés. Ezt hallva kicsit elbizonytalanodott,
majd Ő is elnevette magát. - Nem találtam el, igaz?
- Egyáltalán nem. - kacagtam, majd mély levegőt véve
megjelentem előtte.
Ajkai kipattantak, ahogy végignézett rajtam, lepetten
állt fel a székről. Nem tudom, miért reagált így, nincs bennem semmi
különleges. Ám minden ember így reagál, mikor megmutatom magam nekik, nem
értem, miért. Ez az egyik nagy rejtély, amit nem tudtam megfejteni az
évszázadok alatt. Közelebb jött hozzám, és ámulattal mérte végig arcom. Láttam
a szemében a csillogást, melytől homlokom zavart ráncba szaladt. Halovány
mosoly kúszott kipattant ajkaira, mely egyben volt álmélkodó és fájdalmas is.
- Egy Angyal fog megölni. - hebegte halkan, majd kezét
óvatosan emelni kezdte, hogy arcomhoz ér.
Még jobban összezavarodtam; miért mondja Ő is ezt?! Az
idős tudós asszony is ezt mondta, mikor felfedtem magam előtte. Meglepő módon
hagytam neki, hogy megkísérelje az érintést, hisz hozzám még soha nem ért
halandó az évszázadok alatt, mindig csak én riogattam őket ily' módon. Lassan
közelítette ujjait, melyekkel megkísérelt tapintani, de ekkor eszméltem, hogy
ez túl megy a kötődés szintjén. Idegesen szívtam magamba a levegőt, és ismét
láthatatlanná váltam, majd a szoba másik sarkában termettem. Eltűnésem ellenére
Zayn azonnal rám kapta tekintetét, de nem láthatott, csupán tudta, hogy ott
vagyok.
- Mi a gond? - kérdezte halkan, csalódottan.
Zavartan megcsóváltam a fejem, és csupán meredtem magam
elé. Nem akartam elhinni, hogy egy ember, egy egyszerű halandó képes volt
ennyire elvarázsolni, hogy majdnem hagytam hozzám érni. Undorító! Sietősen
távoztam, magam sem tudom miért, de csupán háza elé repítettem magam, messzebb
nem akartam. Valamiért fizikailag fájt, hát távol vagyok tőle, ilyet még soha
nem éreztem...mit beszélek, én nem érzek, mondjunk inkább, hogy; ilyet soha nem
tapasztaltam.
Zayn csokoládébarna szemei előttem lebegtek, amint
ámulattal nézett végig rajtam. Nem bírtam felfogni, ami velem történik, mintha
gyökerestül változtatna meg bennem mindent, mintha lenne valamiféle ereje,
mellyel képes erre. Jóvá, gyengévé tesz, ezt nem hagyhatom. Végeznem kell vele,
mielőtt Ő tesz tönkre engem!
4. fejezet.
Csupán másnap éjszaka tértem vissza házába, de persze
addig is figyeltem távolról, ahonnan nem érezhette meg jelenlétem. Látszólag
lelankadt kedve, melynek nem értettem jelentését. Már javában aludt, éjfél nem
sokkal múlt el. Ismét leültem elé törökülésben, és bámultam csodás arcát. Fájt
a tudat, hogy ki fogom csinálni, de nem hagyhatom, hogy ennél is jobban
kötődjek hozzá, pedig tudnék, ezzel tisztában vagyok.
Kiterveltem egy tökéletes tervet, mellyel elérhetem, amit
csak akarok. Lehunytam a szemem, és álmába férkőztem, melyben ismét boldog,
gondtalan volt...eddig. Ezt eddig nem vetettem be ilyen szinten, "nem volt
szívem", de most már ez rólam is szól, nem szabad elbuknom egy srác
miatt. Erősen ráncoltam a homlokom, hogy
meg tudjam tenni ismét, amit már vagy 150 éve nem alkalmaztam. Éreztem, amint
göndör tincseim lassan eltűnnek, helyette rövidebb szőkeség jelenik meg, arcom
formája is lassan alakult. Elég nehezemre esett ezt elérni, fájdalmasan fel is
nyögtem, közben, és azonnal Zayn-re néztem, nehogy felkeljen, hisz hangom
emberien hatott. Sok furcsaság történik mostanában velem, de ezt a fájdalmat
arra fogtam, hogy régen csináltam. A gond viszont ott kezdődött, hogy még
életemben nem éreztem fájdalmat sem testit, sem lelkit, most viszont alig pá
hét alatt mindkettőt szerencsém volt megtapasztalni.
Visszatértem Zayn álmába, és régi szeretője képében
megjelentem. Láttam, amint szeme lepetten kerekedik ki, ahogy halkan,
hitetlenkedve suttogni kezdi nevét. Hirtelen csillantak fel szemei, majd hozzám
sietett. Meg akart csókolni, én pedig mivel nem szándékoztam hagyni neki, így
elrohantam, be egy erdőbe, ahova készségesen követett. Úgy formáltam álmát,
ahogy csak akartam, semmit nem tehetett ellene. Az erdőt sötétre teremtettem,
hideggé, vérfagyasztóvá, ahol össze kellett húznia magát régimódi pizsamájában.
Megálltam neki háttal, és vártam, míg lassabb, remegő léptekkel mögém ér.
- Niall?! - kérdezte reménykedve, mire haloványan
elmosolyodtam, majd szomorú arcot villantva felé fordultam. Ajkain halovány,
szeretetteljes mosoly játszott, mikor megpillantott.
- Miért tetted ezt velem, Zayn? Nekem legalább ott volt a
családom, de megöltél. Szerettelek, de most már ez elveszett. - formáltam
fájdalmasan a szavakat.
A szemöldökét fájdalmasan húzta fel középen, és egy
lépést hátrált tántorogva. Térdei remegtek, láttam rajta a csalódottságot, a
szomorúságot. Hitetlenkedve megcsóválta fejét, majd egy könnycseppet is
kiengedett szeméből, melytől meginogtam gondolatban. Talán ez mégsem olyan jó
ötlet, de nem hátrálhatok meg. Ezzel megtörhetem, az öngyilkosságba hajszolom a
bűntudattal.
- Nem, Niall, ne mondd ezt! Én...meghaltam volna
helyetted. Úgy sajnálom. - hebegte fájdalmasan.
- Akkor miért nem tetted? Senkid sincs, mindenkit
megöltél magad körül. Hogy van képed még most is azt az édes életet élni, ami
nekem is kijutott volna? - kérdeztem szomorúan fejcsóválva.
Mélyet sóhajtott, és leszegte fejét. Ajkait beharapta,
ahogy hagyta, hogy könnyei égessék arcát. Egy pillanatra hagytam fájdalmat
szökni Niall arcára, de hamar rendeztem ábrázatát, így mikor Zayn felnézett,
egy csalódott Niall-t látott.
- Annyira sajnálom. Szeretlek, Niall. - hebegte
fájdalmasan Zayn szemembe meredve.
- Akkor legyél velem! Bizonyítsd be, hogy vagyok olyan
fontos, hogy követsz engem a halálba. Akkor együtt lehetünk örökké. -
mosolyodtam el kedvesebben, mire lepetten húzta fel a szemöldökét. Kicsit
gondolkozott, és végignézett rajtam. Szomorúan, gondterhelten sóhajtott fel.
- N-nem tudom, Ni! Szeretlek, de van itt még valaki,
akihez kezdek vonzódni, hisz Te már nem lehetsz velem. Ő úgy néz ki, mint egy
Angyal, de nem ember, gonosz. - csóválta meg a fejét, és le is szegte azt.
Kihasználtam az alkalmat, hogy nem néz, és idegesen
hőköltem hátra. Zayn...rólam beszélt. Nem bírtam felfogni, hogy képes volt
belém szeretni. Arra gondoltam, hogy ez biztosan csak valami rossz vicc.
Rájöhetett, hogy én vagyok az, és így akar megtörni Ő engem. Viszont ez az
egész mégis túl őszintének tűnt, és álmában egyik halandó sem képes taktikázni.
Viszont ez a titkos vonzalom szívében még hasznomra is válhat, így mérgesen
csattantam ki Niall képében.
- Még hogy képes voltál másba beleszeretni? Megöltél, és
még van képed ezt mondani?! - akadtam ki, mire védekezőn tette maga elé
karjait, és hátra hőkölt menekülés képpen.
Éreztem elméjében az éberséget, mely arra utalt,
bármelyik pillanatban felriadhat a rémálomból. Sietősen szálltam ki elméjéből,
és fölötte termettem épp, amikor kipattantak ijedt szemei. A levegőt kapkodta,
izzadság gyöngyözött homlokán és mellkasán. Azonban nem találta szembe magát a
megnyugtató valósággal, ugyanis egy vérvörös szemű Niall támaszkodott felette,
vagyis én. Ijedten üvöltött fel, és azonnal felült az ágyban, így sikeresen
átjutott testemen, melybe ettől fájdalom nyilallt. Mi ez az egész? Miért érzem
hirtelen ezt. Ez által, az idegen átszelés által láthatatlanná váltam, és Niall
külsőm is földre hullott. Zayn idegesen kapkodta a levegőt, amint szétnézett a
szobában, majd felhúzta térdeit egészen a mellkasához, és az ágy végébe
mászott. Minimálisra préselte magát, karjait térde körül összefonta, és halkan
pityeregni kezdett, melytől szemembe sajnálat telepedett. Én tettem ezt vele,
mikor belém szeretett.
- Miért csinálod ezt velem, Harry? - szipogta
artikulálatlanul.
A mellkasom egy
idegen dolog kerítette hatalmába, mellyel nem tudtam mit kezdeni. Nem tudtam,
mi ez a sok furcsaság mostanában. Ezek az új érzések, hisz ezek azok, még soha
nem éreztem eddig, fájdalmat meg pláne nem. Furcsaságok is történnek bőven,
például most is visszaalakultam, amint Zayn áthatolt rajtam, és fájt is. Ilyen
még soha nem történt. Most viszont valamiért úgy döntöttem, nem törődöm
feladatommal vagy mivoltommal, csupán élvezem a helyzetet. Zayn előtt
termettem, és láthatóvá változtattam magam, amitől ismét kipattantak ajkai, és
fájdalmasan mért végig. Óvatosan szemébe meredtem, hisz ez még nekem is új
volt. Közelről néztem íriszeit, érdeklődve csillogott tekintetem, ahogy
végigmértem arcát, mely alig 10 centire volt tőlem, ahogy hozzá hajoltam. Ő
lepetten szívta magába a levegőt, és abba is hagyta a pityergést. Hallottam
szívdobogásán, amint megnyugodott máris a rémálom után, mely nekem volt
köszönhető.
- Én teremtettem meg az iménti Niall-t, azt tudod, ugye?
Nem Ő mondta ezeket. - motyogtam halkan tudatva vele, hogy egy szó sem volt
igaz. Ő csupán bólintott, és ismét kicsordult egy könnycseppje. Gyorsan
letörölte, majd térdelésbe tolta magát, míg én négykézláb tartottam magam
előtte érdeklődve figyelve mozdulatait. Ezzel a mozdulatával csupán 5 centi
lett a köztünk lévő távolság, de kicsit hátrébb hajolt. Ámulva figyelte
vonásaimat, de én is emlékezetembe véstem minden egyes mozzanatát arcának.
- Annyira meg akarlak érinteni... - suttogta alig
hallhatóan, mire szaggatottan felsóhajtottam.
- Próbáld meg, de nem fog menni. Én nem vagyok élő. -
húztam el a szám, de továbbra is szemébe meredtem.
Óvatosan emelte fel öléből egyik kezét, és lassan, félve
közelítette arcomhoz. Szinte levegőt is elfelejtett venni, ahogy én is, bár nem
volt rá kimondottan szükségem, csupán az évek során megszoktam, hogy ne tűnjek
ki az emberek közül. Viszont mostanában úgy érzem, egyre nagyobb szükségem van
az oxigénre, ami különös volt. Végül elérte keze alakom szélét, és meglepődve
tapasztalta, hogy átsiklott rajtam keze. Arcomnak azon része szertefoszlott,
mint a füst, mikor megzavarják nyugalmát. Idegesen kapa hátra kezét, így arcom
ismét visszanyerte eredeti alakját. Meglepő módon fájt érintése, hogy
megzavarta külsőm nyugalmát, de ezt nem mutattam. Szaggatottan sóhajtott fel,
és fájdalmasan meredt szemembe.
- P-pedig olyan gyönyörű vagy. - hebegte alig hallhatóan,
amitől lepetten húztam fel a szemem.
Akkor így értenék azt az Angyalos dolgot? A külsőmre? Én
is sarkamra ültem, ahogy Ő is előttem, és komolyan szemébe meredtem. Nem
tartottam okos dolognak, hogy ennyire közel engedtem magamhoz, így csupán még
nagyobb fájdalommal fog járni mindkettőnknek a következő dolog.
- Zayn, tudom, hogyan érzel irántam, bár nem nagyon értem
a halandó érzelmeket. Viszont Te is tudod, hogy ez nincs rendjén. Én azért
jöttem, hogy végezzek veled, nem szerethetsz belém! - csóváltam meg a fejem
fájdalmasan. Ajkain kapkodni kezdte a levegőt, szemébe csalódottság telepedett.
- Annak ellenére, hogy nem érted, hogyan, de Te is
szerethetsz engem viszont. Soha nem vágytál még az érintésre? Valaki csókjára,
ölelő karjaira? Tudom, hogy szívesen kipróbálnád, én megmutathatnám. -
bólogatott hozzá hevesen, és ajkaira gyermeki mosoly kúszott.
Nehézkes sóhajjal oldalra fordítottam a fejem, és
mellettünk kezdtem vizsgálni a takarót. Valóban gondoltam már bele, milyen is
lehet ez az egész, hogy annyira boldoggá képes tenni az embereket, de egyben
remek fegyver is lehet ellenük. Nekem eddig mindig csupán annyi volt a szerelem;
egy eszköz, mely remekül keltett bűntudatot az elmékben. Viszont most egy
teljesen más nézőszögből is megismerhetném, amit talán örökké bánnék, ha
kihagynék.
- Még ha bele is mennék, nem tudsz hozzám érni, hogyan
mutatnád meg nekem ezeket a dolgokat? - kérdeztem fejcsóválva, mire szemébe
fájdalom költözött.
- Biztosan van egy kiskapu! Ahol ugyanolyan vagy, mint
én, nem különb. - dőlt előrébb reménykedve.
Összeráncoltam homlokom, ahogy kutattam agyamban egy
ilyen hely után, de nem kellett sokat keresgélnem. Persze, hogy létezett ilyen
mód, viszont még mindig kétkedtem kicsit abban, hogy ez jó ötlet. Aztán arra
jutottam, hogy több, mint 3000 évet leéltem úgy, hogy ezeket nélkülöznöm
kellett, nekem is kijár egy kis szórakozás, nemde?
- Álmodban ugyanolyan halandó vagyok, mint Te,
megérinthetsz. - magyaráztam halkan magam mellé bámulva, hisz nem voltam benne
biztos, hogy ez okos dolog.
- Ez nagyszerű. Elalszok, és ott találkozunk, rendben? -
kérdezte reménykedve, és azonnal eldőlt az ágyon, mint egy izgatott kisfiú,
amitől elnevettem magam. Ő is így tett, majd lehunyta szemeit, mire
letelepedtem ismét mellé törökülésben a földre, és vártam, hogy végre álmába
tudjak férkőzni. Naiv halandó, meg sem fordult a fejében, hogy esetleg átverem,
de valóban nem volt ilyen szándékom. Ezúttal én akartam tapasztalni, újat
tanulni, kipróbálni.
- Harry? - kérdezte halkan 5 perccel később, mire kérdőn
kaptam fel rá tekintetem, hisz eddig magam előtt bambultam a szőnyeg rojtjaira.
- Túl izgatott vagyok, nem tudok aludni. - nevette el magát, mire én zavartan
húztam fel csupán a fél szemöldököm, ajkaimon mégis játékos mosoly játszott.
- Démon vagyok, ezen tudok segíteni. - térdeltem fel, így
mellé tudtam támaszkodni az ágy szélére. Fejem egy magasságban volt övével, és
alig pár centire tőle. - Hunyd be a szemed, és lazulj el! - utasítottam
suttogva, azonnal tette, amit kértem.
Meglepődtem ezen, hisz tulajdonképpen félnie kéne tőlem,
és nem tenni, amit kérek tőle, bíznia bennem, ám Ő mégis megtette. Füléhez
hajoltam, és lágyan dúdolni kezdtem. Kevesen tudják, hogy a Démonok ilyenre is
képesek a millió más dolog között, melyet naphosszat sorolhatnék. Bár talán ez
az a képességem, melyre a legkevesebb szükségem van, évszázadok óta nem
használtam, most mégis nagyon jól jött. Zayn pillanatokon belül mély álomba
merült, amit látva azonnal visszaültem vele szembe törökülésbe, és lehunytam a
szemem. Elméjébe férkőztem, így azonnal álmába csöppentem. Egy aranyos füves
réten várt rám, egy fa árnyékában. Széles mosoly játszott ajkain, ahogy mellé
kerültem, azonnal közelebb állt hozzám.
- Nem is tudtam, hogy ilyenre is képes vagy. - mosolygott
rám.
- Többek között. - rántottam meg a vállam.
- Szóval most komolyan meg tudlak érinteni? - kérdezte
reménykedve.
Aprót bólintottam, amitől szeme felcsillant, és óvatosan
emelte ismét kezét, hogy arcomra simítja azt. Meglepő módon sikerült neki, én
pedig idegesen szívtam magamba a levegőt az új érintéstől. Csodálattal figyelte
kezét, melynek hüvelykujjával cirógatni kezdte bőröm. Lehunytam szemem ettől,
még soha nem ért így hozzám senki, csodás érzés volt. Élveztem ujjai
cirógatását, hallottam heves szívverését, vágyakozó sóhaját. Majd hirtelen
érzékszerveim jeleztek, hogy sokkal közelebb van hozzám, mint eddig, azonban
nem nyitottam ki szemem. Az álom az egyetlen hely, ahol engem meg tudna ölni
valaki, aki a bizalmamba férkőzik, ám ilyenre még soha nem volt példa. Most
először nyert meg valaki magának ennyire őszintén, bíztam Zayn-ben, hogy nem akar
hátba támadni, de azt valószínűleg érezném kisugárzásán. A következő
pillanatban ajkai enyémen pihentek, amitől idegesen szívtam magamba a levegőt,
és szemem is kipattant egy pillanatra. Csupán Zayn lehunyt szemeit láttam magam
előtt, ráncba szaladó homlokát, mely élvezetre utalt. Soha nem hittem volna,
hogy valaha engem fog csókolni valaki, de Zayn más volt. Neki hagytam, magam
sem tudom, miért. Mellette, mintha megjavultam volna, mintha lenne egy bizonyos
kisugárzása, mely erre késztet.
Lágyan csókolt, majd el is hajolt hamar, és csupán meredt
szemeimbe reménykedve. Zavartan pislogtam párat, mikor kinyitottam szemem, ujja
még mindig cirógatott arcomon. Nyelvem végigvezettem ajkaimon, nem bírtam
felfogni, hogy Démon létemre mégis emberi dolgokat teszek, és emberien érzek
előtte, közben, utána.
- Mit gondolsz? - kérdezte reménykedve.
Óvatosan pislogtam még párat, hogy a dolgok helyre
álljanak fejemben, de akárhogy is akartam volna összeszedni magam, nem ment.
Vágytam újabb csókjára, még többet akartam tapasztalni ebből a csodálatos
érzésből. Kezeim sietősen tettem arcára, és magamhoz húztam újabb csókra,
amitől széles mosolyt villantott, miközben ezúttal elmélyítette ajkaink
játékát. Lepetten kerekedett ki a szemem, mikor megérezetem nyelvét a számban,
de hamar kapcsoltam, és ismét lehunytam, majd csatlakoztam hozzá. Mámoros érzés
volt ez az egész, soha nem akartam abbahagyni. Egész hátralévő létemben csupán
csókolni akartam Őt.
Lepetten távolodtam el, mikor éreztem, levegőre van
szükségem. Még soha nem volt szükségem oxigénre, én nem lélegzek, és ez az
álmokban sincs máshogy. Zavartan pislogtam Zayn-re, majd látva széles,
szeretetteljes mosolyát, hamar elhessegettem magamban ezt az egészet. Lehelt
egy lágy csókolt orrom hegyére, amitől szélesen elmosolyodtam, és
összeszorítottam szemem, így orrom ráncba szaladt. Nevetni kezdett, ahogy én
is, majd megfogta kezem, és csupán sétáltunk így ebben a gondtalan
álomvilágban.
- Mi lesz most? - kérdezte könnyed vigyorral ajkain.
- Nem tudom. - sóhajtottam fel. - Meg kellett volna,
öljelek, ehelyett itt tartunk. Nem tudom, mit mondok Pandorának, talán meg is
ölne, ha megtudná ezt az egészet. - csóváltam meg a fejem.
- Ne mondj ilyet! Nem akarok még egy szerelmet
elveszteni! Ígérd meg, hogy velem maradsz! - állított meg, és maga felé
fordított.
- Nem ígérhetek olyat Zayn, amit talán nem tudok
megtartani. - hajtottam le a fejem, és szomorkásan elhúztam szám.
Ő csupán csalódottan pislogott rám, majd tovább sétáltunk
csendben. Valóban az járt a fejemben, hogy talán most követtem el létezésem
legnagyobb hibáját, mégis boldog voltam, hogy megtettem. Zayn mellett minden
más, nem feketeség, ahogy eddig volt, a szivárvány színeiben ragyog a világ
előttem.
5. fejezet.
Nem tudtam, mi történik velem manapság, de minden egyre
zavarosabb. Egyre többször van szükségem levegőre, vagy úgy érzem, megfulladok,
mint holmi halandó. Nehezemre esik láthatatlanná válni, és Zayn néha képes
megérinteni álmokon kívül is. Furcsaságok ezek, az elméjébe is nehezebb
beférkőznöm, és hangom is normálisan hat. Eleinte Zayn irtózott érintésemtől,
hisz démonian hatott, ám azt mondja, mintha javult volna kicsit. Nem bírtam
felfogni, mi történik velem, egyszerűen minden zavaros volt, olyan új, más,
különleges.
- Harry, megjöttem! - kiabált be az előszobából Zayn.
Elindultam kifele, és mosolyogva akartam üdvözölni, ám
összeakadtunk a kanyarban. Nekem jött, és azt vártam, hogy átmegy rajtam, azonban
ehelyett visszalökött lendületében, így a falnak estem, ahonnan pedig a földre
lepettségemben. A földön ültem a fenekem, magam mögött támaszkodva kezeimmel,
és lepetten meredtem Zayn-re, aki szintén hasonló ábrázattal mért végig.
- Ez meg mi volt? Komolyan ellöktelek volna? - kérdezte
zavartan, miközben leguggolt hozzám.
Az arcom értetlen fintorba fordult, ahogy próbáltam erre
az egészre magyarázatot keresni, ám sehogy sem találtam. Pandorától nem
kérhetek ilyennel kapcsolatban segítséget, viszont ami még szintén meglepő,
hogy mostanában nem is hívott...vagy talán csak már nem hallom.
- N-nem tudom. Nem értek semmit magammal kapcsolatban. -
hebegtem zavartan.
Felállt, és óvatosan nyújtotta le a kezét. Lepetten
néztem tenyerét, majd tekintetem arcára vándorolt. Ő sem gondolhatja komolyan,
hogy ez be fog válni. Ennek ellenére mégis belementem, és keze után nyúltam.
Meglepő módon sikerült megfognom, amitől döbbenten kerekedett ki mindkettőnk
szeme. Megszorította kezem, majd határozottan felhúzott a földről. Másik
tenyerét derekamra helyezte, így tartott maga mellett, mint az álmokban.
Zavartan figyeltem ezt az egészet, nem vagyok többé egy szellemkép, mintha
valóban hús és vér lennék, de ez lehetetlen, nem?
- Ez most a valóság, vagy álmodom? - kérdezte halkan alig
5 centire tőlem.
- Én biztosan nem vagyok az elmédben. - feleltem szemeibe
meredve.
Szélesen elmosolyodott, és megcsókolt...a valóságban.
Hozzám ért a valóságban, egy Démonhoz. Vagy kitudja, már én sem vagyok benne
biztos, hogy valóban Démon lennék még. Sokkal inkább tűnt valamiféle köztes
állapotnak halandó és szellemkép között. Nem éreztem szükségét a tápláléknak,
nem éreztem mintha lennének belső szerveim, ám testem már volt, és ettől
örömmel csókoltam vissza Zayn-t.
Az éjszaka ezúttal nem vele szemben ültem a szőnyegen, és
álmaiban sétáltam, hanem mögötte feküdtem az ágyon, és figyeltem tökéletes
arcát, amint békésen szuszog mellkasomon. Még soha nem érintettem így senkit
sem, embernek tűntem. Egy halandó, aki boldog párjával. Gyönyörködtem
szépségében hajnalig, miközben aludt. Elmerengtem, hogy rám mondja;
"Angyal vagyok", de ha látná most saját magát, biztosan 180 fokos
fordulatot venne nézőpontja. Számomra Ő volt a világ legszebb teremtménye, akit
valaha hátán hordott ez a bolygó.
Másnap munkaszüneti napot üdvözölhettünk, aminek hála
Zayn otthon volt egész nap, és Ő is feltűzte azt a különös kis piros pipacsot.
Most már kezdtem kicsit megérteni, miért is tartják ennyire szívügyüknek ezeket
a napokat, habár nem ismerték a halottakat.
- A háborúitok nagy részén ott voltam, így
visszagondolva, nem volt szép látvány. Döbbenetes, hogy egy Démon sem vett
részt azoknak a háborúknak az elindításában. Mondhatni, mi csupán kicsit
borítottuk fel az emberiség jóságát évezredekkel ezelőtt, utána az emberi
természet már magától szülte a gonoszságot. Alig volt dolgunk, az irigység, a
becsvágy, a féltékenység nagy dolgokra képes. - magyaráztam a pultra
felpattanva, míg Ő a reggeli kávéját készítette magának. Egy szót sem szólt,
csupán elhúzta a száját, és egyetértően bólogatott. Magam mögé nyúltam,
elvettem egy almát a tálból, majd beleharaptam. Zayn lepetten pördült meg, és
felém fordult a hangok hallatán, míg én értetlen néztem rá látva nagy
döbbenetét.
- Mi van? - kérdeztem teli szájjal, mire gyakori
pislogások után végre magához tért, s szélesen elmosolyodott.
- T-te eszel? - kérdezte az almára mutatva.
Lepetten néztem le a kezemben tartott gyümölcsre, majd
lenyeltem a számban lévő falatot. Fel sem tűnt, mit tettem, csupán ösztönösen
jött. Zavartan pislogtam, majd széles vigyor kúszott ajkaimra. Egyre emberibb
leszek napról, napra.
- Azt hiszem. És finom, jól esik. - örültem meg leugorva
a pultról.
Zayn szélesen elmosolyodott, és magához húzott egy édes
csókra, majd szorosan magához ölelt örömében. Megettem almám, míg Ő megcsinálta
magának a kávéját. Életem első élelmiszere, amit magamhoz vettem. 3000 év után
bekövetkezett az a nap, amikor úgy érzem, élek. Ezt senki nem tudta elvenni
tőlem, boldog voltam, ami szintén egy halandó érzés, nemde?
- Tudod, mire lennék még kíváncsi, Harry? - kérdezte
komolyan szemembe nézve, mire kérdőn felhúztam a szemöldököm. - Vajon vérzel
is? - kérdezte óvatosan.
Lepetten mértem végig magamon, csuklóm belső részén
megvizsgáltam bőröm, és valóban dagadtak ki ott kékes erek, melyek eddig nem
voltak ott. Viszont szívem még mindig nem volt, amit megzavarta az elméletet.
- Nem tudom. Nincs szívem. - feleltem óvatosan. Zayn
csupán bólintott egyet, majd belekortyolt kávéjába. Kezdett kibontakozni a
fejemben egy vad ötlet, melyet gyorsan kellett megtennem, míg Zayn-nek nincs
ideje megakadályozni. - Nézzük meg!
Hirtelen pattantam fel, és kikaptam egy kést a tartóból,
majd óvatosan megsértettem élével ujjam hegyét.
- Mit művelsz, ne! - ugrott egyből oda Zayn is, és
kikapta a kezemből a kést.
Nem tudtam figyelni rá, és aggodalmára, amint jó messzire
rakja a késeket tőlem hevesen korholva. Csupán az ujjam hegyét bámultam,
melyből ebben a pillanatban kiserkent egy aprócska vörös folyadék. Lepetten
figyeltem, majd megnyomtam bőröm a seb mellett, így még több jutott a
felszínre.
- Zayn... - hebegtem halkan, mire kérdőn fordult felém.
Felmutattam ujjam, mire szája lepetten pattant ki, és
maga elé húzta végtagom, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Te jó ég! Harry! Te vérzel! Van véred! - örült meg, és
nyakamba ugrott.
Felnevettem karjaiban, és úgy tartottam vérző kezem, mind
holmi kincset, mely éppen a haláltól menti meg az éhezőt. Mindennél jobban
vágytam arra, hogy végleg ember lehessek, és úgy tűnik a változás gyorsabban
zajlik, mint azt valaha is képzeltem.
Késő délután egy háborús filmet néztünk a tévében, természetesen
ebben a témában a napok miatt. Nem értettem, Zayn hogy tud ennyire hűséges
lenni hazájához, de talán ez csak azért van, mert nekem nincs hazám. Vége lett
a filmnek, utána pedig valami idióta vígjáték következett, amin szintén
rengeteget nevettünk. Élveztem, hogy átlagos vagyok, mint egy normális ember,
akinek szüksége van oxigénre, ételre, italra (még ha nem is sokra egyenlőre),
és vére is van. Zayn kis idővel később lehalkította a tévét, és óvatosan felém
fordult.
- Harry, gondolkoztam valamin. - hebegte kicsit kínosan,
mire kérdőn húztam fel mindkét lábam, hogy felé tudjak fordulni, és lássa
teljes mértékben övé a figyelmem. - Szóval...ha van véred,
akkor....öhm...talán... - hebegte és közben fülig pirult, amitől kuncogni
kezdtem.
- Zayn, mondd nyugodtan! Miért félsz? - kérdeztem
biztatón, mire mély levegőt vett, és komolyan nézett rám halovány pírrel arcán.
- Arra gondoltam, hogy talán megpróbálhatnánk...
lefeküdni, ha érted, mire gondolok. Elméletileg meg tudnánk tenni. - húzta fel
kicsit kínosan a vállát, miközben huncut vigyorral a szemembe nézett.
Lepetten húztam fel a szemöldököm, értelmeznem kellett
mondatait. Felvilágosult férfi voltam, az évek alatt minden láttam már, így
pontosan tudtam, hogyan érti, de féltem. Sokat jelent nekem Zayn, nem akartam
ilyen miatt feszültséget köztünk.
- Zayn, én...mi van, ha csalódást okozok? Még nem vagyok
teljesen halandó. - hebegtem kínosan.
Közelebb dőlt hozzám, és közre fogta arcom kezével.
Lágyan cirógatta hüvelykujjával bőröm, miközben kedves mosolyt villantott
felém.
- Harry, nem tudsz olyat tenni, amit ne néznék el neked.
Legalább próbáljuk meg! Vagy Te nem kívánsz engem? - kérdezte lehangoltan,
reménykedve.
- De! Nagyon is szeretném, csupán...félek ettől. -
hebegtem lesütött szemekkel.
- Harry, nincs mitől félned. Csak én vagyok itt veled, én
pedig szereltek, oké? - magyarázta édes mosollyal, amitől nekem is kivillantak
fogaim, és aprót bólintottam.
Kezeit még mindig arcomon tartotta, miközben lágy csókot
lehelt ajkaira, majd felkelt, és húzni kezdtem a hálószoba fele. Aggodalom
telepedett szemembe, de engedtem neki, hisz kívántam Őt, de féltem, ennek csak
rossz vége lehet, hisz még nincs szívem, ami azt jelenti, nincs, ami pumpálja
vérem, így pedig nehéz lesz ez egész.
- Nyugalom! - suttogta, mikor megálltunk egymással
szemben a szoba közepén.
Óvatosan kezdte el kigombolni ingem, majd végigsimítva
hasamtól felfelé letolta vállamról, miközben egy lágy puszit lehelt ajkaimra.
Szélesen vigyorgott, míg én csupán félve feleltem erre egy kisebb mosollyal.
Elkezdtem felhúzni pólóját, mire nyomott egy puszit orromra, majd lekapta
magáról. Kezeim hátára vezettem, mikor ajkaival megtámadta nyakam. Lágyan
csókolgatta, de néha-néha azért meg is szívta a bőrfelületet. Halkan sóhajtottam
fel, mikor ujjbegyei akadozva végigcsúsztak hasam kockáin. Elmosolyodott, és
óvatosan hozzáért férfiasságomhoz nadrágon keresztül, amitől összepréseltem
ajkaimat. Most dől el minden.
Lehunytam szemeimet, ahogy kényeztetésére koncentráltam,
és magamban több imát is elmondtam. Semmi másra nem tudtam figyelni, csupán
játékos kezeire, puha, nedves ajkaira, vérem dübörgésére a fülemben, szívem
sebes dobogására, heves lélegzetvételemre...állj! Vissza! "Szívem sebes
dobogására"?!
A szemem lepetten pattant ki, ahogy idegesen szívtam
magamba a levegőt, és eltoltam magamtól Zayn-t, aki zavartan pislogott a
szemembe, és látszólag félt, hogy valami rosszat tett, vagy meggondoltam magam.
Viszont boldog vigyorom azt hiszem, megnyugtatta. Óvatosan fogtam meg egyik
kezét, és mellkasom bal oldalára vezettem azt, ahol bőrömre helyeztem, majd
összefontam ujjainkat. Homloka ráncba szaladt, majd kipattant ajkakkal nézett
fel rám. Kellett kis idő, míg felfogja, ez mit is jelent, nekem viszont nem lehetett
levakarni a vigyort arcomról.
- Harry...ez a szíved? Van szíved? Te jó ég! Van szíved!
- örült meg, és örömmel nézett szembe.
Én csupán hevesen bólogattam, egy örömkönny csordult ki
szememből, amitől szélesen elmosolyodott, és lágyan letörölte azt.
Szeretetteljesen nézett szemembe, csodálattal figyeltem lassú mozdulatait,
miközben hevesebben csókolt meg, majd ledöntött az ágyra. A szívem
össze-visszakalapált, még csak most kaptam vissza, de félő volt az este
folyamán többször is, hogy esetleg leáll, olyan gyorsan ver. Zayn addig
kényeztetett, míg könyörögtem neki, hogy kezdjen már végre valamit
kiszolgáltatott testemmel, mely csupán az Ő érintésére éhezik. Végül magára
rántott, és kéjesen a fülembe suttogta:
- Tied a pálya, kicsi Démonom, ne fogd vissza magad!
A lélegzetem is elakadt, amikor végre megéreztem az igazi
testiséget, csodálatos élmény volt, melyet újra meg újra át akartam élni. Zayn
természetesen segített, mikor éppen úgy gondolta, valamit máshogy kéne
csinálnom, de azt hiszem, többnyire mindent jól csináltam, mivel nem kaptam sok
utasítást részéről. Izzadt testünk üvöltött a kielégítésért, melyet hamarosan
meg is kaptuk egymás részéről, egy fantasztikus estét köszönhetek Zayn-nek.
Úgy éreztem, élek, végre igazán élek, halandóként.
6. fejezet.
Álmosan kezdtem nyitogatni a szemem egy ilyen este után.
Meglepő módon aludtam, és éhesnek éreztem magam. Torkom is kiszáradt, ami
szomjúságra utalt. Ezek egyvelege egy olyan emberi keveréket eredményezett,
mely mosolyt csal arcomra. Elégedett voltam életemmel, hisz végre teljes
egészében halandó lettem.
Zayn a mellkasomon aludt ismét, mint tegnap este is,
csupán ma már én is álomba tudtam szenderülni. Hihetetlen érzés volt végre
kipihenten kelni, ahogy az emberek szokták. Mondhatni 3000 éve nem pihentem.
Éreztem Zayn fekete pilláinak csiklandozását mellkasomon, mely arra utalt, Ő is
kezd ébredezni, így megsimítottam hátát. Ezt érezve, felnézett rám, arcára
azonnal széles mosoly kúszott.
- Jó reggelt. - motyogtam rekedtesen.
- Neked is. - felelte álmosan, miközben megdörzsölte
szemeit.
Álmosan fordult le rólam, és nyújtózkodva elterült
mellettem a párnákon. Egyik könyökömre feltolva magam figyeltem csábító
mozdulatait, csodásan nézett ki. Az én szememben tökéletes volt. Kuncogni
kezdtem a szívásnyomra, mely mellkasát díszítette jobb mellbimbója felett.
Emlékszem, tegnap este Ő mondta, hogy ne fogjam vissza magam. Hát megtettem, de
azt hiszem, nem volt baj.
Egy puszival ajkaimon hagyott ott, és kiment a fürdőszobába.
Miután mindketten elvégeztük a dolgunk, lementünk a konyhába, ahol én azonnal
ittam egy pohár vizet, amit Zayn csupán csillogó mosollyal nézett végig,
miközben reggeli kávéját készítette. Egymással szemben leültünk reggelizni,
széles volt vigyorom, hogy én is éhes vagyok végre, mint az emberek általában.
- Mit tervezel mára? - kérdeztem óvatosan.
- Nem tudom. Elmehetnénk valahova együtt. Ha már eddig
kimaradtál az emberi dologból, most bepótoljuk. - mosolygott rám kedvesen.
Én csupán bólintottam, és beleharaptam pirítósomban,
melyet Zayn istenien készít el, ezt biztosra mondhatom, bár nagy választási
lehetőségem nem volt, ez tény. Kedves mosolyt villantottam rá, amire ugyanígy
felelt, semmi egyébre nem vágytam, csupán az idők végezetéig vele lenni, míg
meg nem halunk együtt, hisz most már én is öregszem, mint minden ember.
A falat hirtelen megállt a számban, miközben felkaptam a
fejem. Úgy tűnt, bár ember lettem, az érzékeimet nem vesztettem el. Éreztem a
jóságot, közeledett felénk egyre inkább. Mint az éjszakában egy autó
fényszórója, teljesen úgy hatott.
- Mi az? - kérdezte Zayn zavartan.
- Te nem érzed? - kérdeztem felé pillantva, mire megrázta
fejét.
- Csillogók. Ide tartanak. - magyaráztam komolyan, és a
konyha ablakhoz rohantam. Éreztem a mellkasomban a feszítő érzést, de nem
taszított közeledő tisztaságuk, mint mikor démon voltam. Zayn is felkelt, és
mellém jött. Átkarolta derekam, és lágy puszit lehelt arcomra, majd mélyen
magába szívta a levegőt.
- Most. - mondta ki, és abban a pillanatban a konyhát
világosság töltötte be.
Még mindig tökéletesen érzi a jelenléteket, ahogy az
enyémet is kiszúrta mindig anno. Meglepő módon Zayn előtt nem rejtette el magát
a két csillogó, akik betoppantak, hisz előttem egyértelmű volt, hogy látszódnak
még, ha ember is lettem, attól az érzékszerveim még megmaradtak ezek szerint.
Hófehér tisztasággal közeledtek felénk, majd megálltak a konyhapult végén.
- Te vagy az? - kérdezte lepetten Zayn az egyiket, mire
az csupán bólintott. - Te jó ég, azt hittem, meghaltál.
Nem láttam arcukat, túlságosan vakított ahhoz fényük, de
ebből leszűrtem, hogy valószínűleg Ő volt Zayn képzeletbeli barátja. A fény
enyhült, és meglepő módon azon ritka pillanatok egyike következett, mikor a
Csillogók felfedték arcukat. A szemem lepetten kerekedett ki, amint megismertem
azt a fiút, aki Zayn-re vigyázott.
- Ezt nem hiszem el! - hebegtem előrébb lépve, mire Ő
kedvesen rám mosolygott.
- Harry! Gondoltam, hogy még összefutunk! - mosolygott
kedvesen.
- Liam! - örültem meg, és megöleltem, mire kedvesen
megveregette a vállam. - Kerestelek, miután eltűntél. Hova lettél? - kérdeztem
örömmel, hogy újra láthatom.
Zayn mellém lépett, és összefonta ujjainkat, amit a két
Csillogó csupán egy mosollyal nyugtázott. Talán végig sejtették, hogy ez lesz a
vége ennek? Az lehetetlen, hisz a Démonok egyik fajtája sem lát a jövőbe, ez
képtelenség.
- Engem jelöltek ki Zayn és családjának megölésére anno,
hát elkezdtem a feladatom. Úgy gondoltam, egy gázszivárgás elég lesz, de a
Csillogók keresztbe tettek. Kimentették Zayn-t olyan módon, hogy elzavarták.
Azt nem láttuk előre, hogy a szerelme is meghal, sajnálom. - mosolygott együtt
érzőn páromra. - Aztán összeakadtam ezzel a kissráccal, és jóvá varázsolt a
jelenléte pár nap múlva. Ezért védték a Csillogók, majd maguk közé fogadtak
engem is. Ezért nem is avatkoztunk bele, tudtuk, hogy téged is meg fog javítani
a kisugárzása, valamiféle erő rejlik benne, ami ezt teszi a Démonokkal. Viszont
azt nem hittük, hogy ennyire egymásba gabalyodtok. - nevette el magát a végén
végignézve rajtunk.
Átkaroltam Zayn derekát, és magamhoz húztam, mire kezemre
helyezte sajátját, mely oldalán pihent.
- Két évig kerestelek, Li, egy üzenetet igazán hagyhattál
volna. - csóváltam meg a fejem.
- Megöltél volna, ha megtudod, hogy Csillogó vagyok. -
felelte egyszerűen, mire csak fájdalmasan elhúztam a szám. Amilyen szörnyeteg
voltam, talán tényleg így cselekedtem volna.
- A lényeg, hogy most már minden rendben. Két
lehetőségetek van, röviden felvázolom, rendben? - kérdezte mosolyogva Liam
mellett a másik Csillogó, akinek kék szemei csillogtak, míg fekete haja
lengedezett a fuvallatban, melyet nem tudom, honnan kapott egy zárt
helyiségben. - Szóval az első, hogy velünk jöttök, és mindketten Csillogónak
álltok. Zayn, neked már most be van biztosítva egy rang. - mosolygott rá a
srác, mire büszkén elmosolyodtam, hisz Ő az én párom. - A másik eshetőség, hogy
maradtok itt, és emberként leélitek az életeteket, míg természetes módon
hozzánk nem juttok. Ezzel persze megkockáztatjátok, hogy Pandora esetleg vissza
óhajtja kapni Harry-t, de jelen pillanatban nagyon úgy tűnik, beletörődött,
hogy eltűnt még egy Démonja. És persze azt is reméljük, hogy Zayn-ről leszáll,
de mi is itt leszünk védelmezni. Ja, és Niall, valamint a családod vár rád
Zayn, boldogok. - magyarázta komolyan a Csillogó.
Kicsit megrémültem, hogy Pandora esetleg továbbra sem
száll le rólunk, de a Csillogó is mondta, hogy Ő megvédene, és amúgy sem
tudnánk megtörni előtte, hisz én már ember lettem, Zayn pedig bárkit képes jóvá
varázsolni. Amellett nagyon szeretném megtapasztalni, milyen lehet halandónak
lenni. Vajon hogy kell élni az életet tudva, hogy meghalsz egyszer?
Zayn kérdőn nézett rám, csoki-barna szemei enyémbe
mélyedtek, melyek elvarázsoltak, amitől haloványan elmosolyodtam.
- Hát...én személy szerint, szeretném megtapasztalni az
emberi létet. - hebegtem halkabban, félve, hogy esetleg Ő nem szeretne tovább
itt élni.
- Remek! Akkor azt hiszem, még várnotok kell ránk pár
évet. Az én kicsi Démonom élni akar. - mosolygott párom kedvesen a két
Csillogóra, mire azok csupán bólintottak, semmi egyebet nem tettek a
mosolygáson kívül. Tudomásul vették, és tiszteletben tartották kérésünk, így
megnyugodtam miközben elmentek.
A szoba ragyogása eltűnt, mintha hirtelen sötétebb lett
volna, pedig ez ki van zárva, csupán nekem tűnt úgy. Zayn széles mosollyal
fordult felém, mire én is hasonlóképpen válaszoltam. Nem bírtam mást tenni,
mint vigyorogni, hisz végre boldog lehetek halandóként, emberi érzelmekkel.
Zayn megmutatta nekem az életet, nélküle sehol sem lennék. Boldoggá tudott
varázsolni, megjavítani, szívet adott. Talán nem volt szükségem másra, csupán a
szerelemre, valakire, akihez kicsit is vonzódom. Akkor vált tisztává szemem
előtt, hogy bár a rosszat mi szabadítottuk rá a világra, mégis erősebbek az
emberek nálunk hála érzelmeiknek. Képesek minket legyőzni, színtiszta
szeretetük a legnagyobb fegyver ellenünk. Boldog voltam, hogy én képes voltam
rátalálni erre, Zayn nélkül még mindig élet és halál között kóborolnék valahol
a Földön konfliktust szülve az emberek között. De Ő megmutatta nekem a
valóságot, az emberiséget, és belerántott szépen lassan engem is. Már semmi
másra nem vágytam, csupán élvezni szívem dobogását, mely felgyorsul, mikor Zayn
ajkai enyémekhez érnek. Örökké mellette akartam maradni, és ez meg is adatot.
Oly sok céltalan bolyongás után úgy éreztem, végre megtaláltam a helyet, ahol
letelepedhetek.
Imádtam :C Olyan baszottjol fogalmazol még mindig...de ez nekem nem jött át úgy mint LarryD:
VálaszTörlésBar ew nekem csak Larry jön át szóval,velem van a baj hogy mással őket nem tudom elképzelni:(
Bár kicsit sajnálom hogy a Larrys történetek egy kissé megfogyatkoztak,de megértem hogy van más dolgod és mások kérnek más párost is:(
Csak áh lehet hogy csak én vagyok igy vele de kicsit hiányoznak:(
Sajnos tudom, mire gondolsz, nekem is furcsa mást írni mostanában a sok kérés miatt, de nem baj. Előfordul gyakran, hogy véletlen rossz nevet írok, mivel belekavarodok, de olyankor rendet rakok az agyamban, és kijavítom. Amikor elindítottam ezt a blogot, nem hittem, hogy ennyi kérést fogok teljesíteni, de mivel az olvasók nélkül sehol sem lennék, így kötelességemnek érzem. :) Megsúgom neked nagyon halkan; nekem is hiányzik Larry.
TörlésFúúúú, hát rám nagyon tudtál hatni ezzel a szívszorongató résszel. Imádom az ilyet, főleg, ha olyan pacekul meg van csinálva mint a ez volt! Istenem, esküszöm hasra borulok előtted Zsoo*! NAgyon imádlak, imádom ahogy írsz. Áldom a szép kis kacsódat, meg a határtalan fantáziádat is, meg azt az embert, aki kitalálta, hogy a teféle művészeknek klaviatúrát kell adni! A lényeg, G*ecire imádlak cuncimókus! <3 4ever Demons!
VálaszTörlésHahaha ezt örömmel hallom. Annyira hálás vagyok ezekért a szép szavakért, és hogy ezt pont Te mondod. Sokat jelent nekem, köszönöm szépen :)
TörlésHát ez valami csodálatos lett!*o* Egyszerűen nem tudom elhinni,hogy valakinek hogy van ennyi képzeleterője.Imádtam,mint eddig az összes történeted,de ez valahogy mégis nagyon megfogott.Tetszett,hogy ránk hagytad a +18-as részt,hagytad,hogy folytassuk mi a történetet,alakítsuk úgy ahogy akarjuk;) (de ez mersze nem azt jelenti,hogy nem tetszik az ahogy leírod az aktust,azt is elképesztően formálod meg).Nem szoktam természetfeletti blogokat olvasni,valahogy nem hajt a vágy,de ezeket a történeteket szívesen olvasom.:) Na szóval,megígértem magamnak,hogy nem írok regényt,úgyhogy ennyi lenne.I-M-Á-D-T-A-M!!!
VálaszTörlésLaura voltam:)
Woah, szóval akkor sikerült veled megszerettetnem egy természetfeletti sztori?! Ez király! Sajnos, én imádom az ilyeneket ötvözni, szóval sok ilyen jellegű történetem van és lesz is, de azt hiszem, ez csupán azért van, mert sok olyan bog van, ami mind ugyanolyan, mivel átlagosak benne vagy gimisek. Ezért is kezdtem el variálni, remélem azért nem nagyon elviselhetetlen :D Köszönöm a szép szavakat, boldog vagyok, hogy így vélekedsz :)
Törléswow. Ennyi. Ennyit vagyok képes kinyögni. Semmi mást. Képtelenség. Erre már komolyan nincs szó. Hogy a büdös, retkes p*csukába tudsz ilyen kik*rtul jól írni?! Hogy?!?!
VálaszTörlésEz számomra akkora rejtély. Nem értem, hogy honnan szeded ezeket az ötleteket, de valami eszméletlenül jók! Minden sztoridat Imádom!!! Fantasztikus vagy! Nem tudok mást mondani. Ennyi. Tökéletes! Fantasztikus!
Puszi és nagyon nagy ölelés!! xoxo :3
Reni
Hahaha, nem tudom, egy eldugott kis részről jönnek az agyamban. Néha álom képében, de néha Anya régi meséiből merítek. Szóval mesélj majd Te is a lányodnak, hátha Ő is megszereti majd így az írást. Örülök, hogy tetszett, nagyon jól esik olvasni mennyire oda-vissza vagy a történetért. Köszönöm szépen :)
Törlésmikor megláttam hogy még egy kis regényt raktál föl,azt hittem helyben kiugrok a bőrömből,annyira megörültem:D főleg mivel aznap volt a szülinapom,mikor kiraktad:P egyszerűen imádom ahogyan írsz,puszi a buksidra:3 na de vissza a történethez,mikor elkezdtem olvasni,először azt hittem Zayn szemszögéből van,de tévettem. attól függetlenül nagyon tetszett mindkét karakter jelleme..; összefoglalva,mint a többi írásod,ez is PER-FECT lett(csak hogy Liam szavaival éljek xdd )
VálaszTörlésOh, Boldog szülinapot utólag is. Úgy látszik, sikerült meglepnem téged, még ha nem is szándékosan, de ezek szerint elnyerte tetszésed ajándékom. Ezt örömmel hallom, hálás vagyok a sok dicséretért :)
TörlésHuhh nagyon tetszett, imádtam :DD bocsi de nem igazán tudok mit mondani , szal ennyi :)) *K
VálaszTörlésHahah, semmi gond, nekem ennyi is elég, nem vagyok telhetetlen. Mellesleg már annyi szép szót kaptam tőled, hogy csak na. Örülök, hogy tetszett. :)
TörlésAnnyira ajdnjenksnfne !! Imádtam :DD
VálaszTörlésHahah, boldog vagyok, hogy tetszett. :)
Törlés