Halihó!
Ismét egy történet, érdekes, hogy minél jobban kéne
tanulnom, annál inkább jön az ihlet. A történetről annyit, hogy sírtam az írása
közben, majd megértitek a végén, mi okom volt erre, talán Ti is fogtok, amint
eszetekbe jutnak a szeretteitek. Sajnálom, hogy ilyen lett, remélem, tetszik. A
családfa bonyolult lett, nézzétek el nekem, hogy lényegében Liam Louis Nagyapja...sorry.
Papírzsepi szükséges, jó olvasást!
xoxo
Zsoo
PS.: Szurkoljatok a holnapi és holnaputáni vizsgáimon, rám
fér!
Dear
Darling,
- Nagyapa, mit csináljak ezzel a láda kacattal? -
kérdeztem felemelve egy nagy halom könyvet, melyek már néhány helyen
foszladozni kezdtek.
Szerettem ezt a poros, dohos szagot. Az emberek
többségének ez bűz, a por csupán kosz, melyet el kell tűntetni, de ha jó helyen
van, csodás. Ezek az öreg emlékek, kacatok már minimum 20 éve itt porosodnak,
amióta az eszemet tudom mindig, itt voltak. Nagyapa mindig mesélt nekem a régi
korokról, én pedig csodálattal hallgattam őket, éppen ezért kért meg engem,
hogy segítsek neki kidobálni a felesleges dolgokat. Már nincs ereje teljében,
és tudja, szelektálnia kell, ha nem akar mindent a kukában látni. Hamarosan
eltávozik, ezzel én is tisztában vagyok, ezért is töltök vele annyi időt, amennyit
csak tudok. Minden 2.-3. nap járok hozzá, amikor csak időm engedi, Ő pedig azt
hiszem, örül a társaságnak. Nem érdekel, hogy már kívülről tudom az adott
történetet, amit elmesél, végighallgatom, mert még van lehetőségem rá. Talán
jövő héten már nem lesz.
- Melyik ládára gondolsz, Louis? - hallottam meg idős,
rekedtes hangját a földszintről.
Ő már nem tudott ide felmászni, egyedül jöttem, így
kicsit nehéz volt a kommunikáció, de nem is vártam el, hogy segítsen. Ez így
volt jó.
- Hát nagy, zöld, és tele van könyvekkel, meg
borítékokkal. - feleltem végigmérve a kezemben tartott poros terhet.
Csend telepedett, én pedig ezt hallva elindultam minden
mindegy alapon a kidobós halom fele. Arra gondoltam, hogy Nagyapa biztosan
elfelejtette, amit kérdeztem tőle, már előfordult ilyen, azonban hirtelen
idegesen kiabált, talán ilyen hangosan még soha nem hallottam megszólalni.
- Ne! Azt ki ne dobd! Hozd le, kérlek!
Hangja aggodalmasan csengett, hirtelen még a remegés is
eltűnt belőle. Lepetten torpantam meg, és felhúzva szemöldököm pillantottam le
a ládára. Megrántottam a vállam, és nehézkesen lecipeltem a lépcsőn. Ez volt az
első olyan adag, amit meg akart tartani, gondoltam, régi emlékek vannak benne,
talán a Nagyiról. Bár, soha nem ismertem Őt, Nagyapa szerint viharos volt a
kapcsolatuk, de soha nem faggattam, látszólag nem akart róla beszélni.
Amint leértem, és letettem közénk a ládát, ugyanis már
fájt tőle a derekam annak ellenére, hogy még csak 19 vagyok, Nagyapa a reumás
hátával nem törődve lehajolt hozzá, és kezébe fogott egy könyvet. Remegő, idős
kezével leporolta a külsejét, ámulattal vizsgálta meg a bőr borítót, melyen egy
árva felirat sem díszelgett. A kis könyv egy bőr szíjjal lett átkötve,
látszólag már nagyon szét akart csúszni. A bőr az idő vasfogának hála
berepedezett, elvékonyodott, de Ő mégis olyan bűvölten nézett rá, majd a többi
levélre a ládában, mintha az élete múlna rajtuk.
Felpillantott rám, én pedig kérdőn néztem rá. Látszólag
akkor megijedt egy pillanatra, majd a könyvecskét gyorsan visszahelyezte a
ládába, mintha egy semmiség lenne, pedig látszott; nem az. Ásított egyet,
amitől elmosolyodtam. Ezek szerint 3 óra fele járhatott, ilyenkor mindig
szundít egyet.
- Lepihensz? - kérdeztem kedvesen.
- Az jó lenne. De ugye itt leszel, mikor felkelek? -
kérdezte szeretettel rám pillantva.
Kevés ember néz rám olyan csillogással a szemében, mint
Nagyapa. Tulajdonképpen csupán Ő, Anya és a szomszéd srác szokott így rám pillantani.
Eszembe jutottak a göndör fürtök, melyek minden reggel széles mosollyal
fogadnak a buszmegállóban, mikor suliba megyek. Ilyenkor két gödröcske is
integet nekem, a hatalmas, zöld szeme pedig pont úgy csillog, mint most
Nagyapának. Önzetlen szeretettel, melynek őszintén sosem értettem okát.
- Mindenképpen. - mosolyogtam rá, mire megkönnyebbülten
lazított görnyedt testtartásán.
Átfogtam vékony derekát, így kísértem be a szobába.
Lassan haladtunk, de ezt már megszoktam. Szerintem néha zavarta, hogy nem tud a
mai korral lépést tartani, hogy idős, azonban én mindig érzékeltettem vele,
mennyire szeretem, és ez így van rendjén. Leült régimódi ágya szélére, melyen a
párnái még magasan fel voltak halmozva, így szinte ülve aludt mindig. Régen ez
így volt szokás, én pedig nem firtattam, kényelmes-e.
- Kérsz valamit? Egy pohár vizet? - kérdeztem
figyelmesen.
- Nem, köszönöm. - felelte elégedett mosollyal ráncos
arcán.
Bólintottam, és leültem mellé a székbe, míg elalszik.
Általában így szoktam, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy már nem nyitja ki a
szemét mocorgásomra, elmegyek és pakolászok nála, elmosogatok, leporolok
egy-két dolgot, netán beszélgetek kicsit a szomszéd nénikével a kert alacsony
kapuja felett.
Eltűnődtem, hogy vajon mi lehet abban a kis könyvem, mely
ennyire megindította Nagyapát. Régen láttam már ennyire elgondolkozottnak,
mintha a szemei előtt lepergett volna a millió emlék, melyet soha nem osztott
meg még velem sem. Hallottam egyenletes szuszogását, békés arcán kisimultak a
ráncok. Halkan keltem fel a székből ágya mellett, és kiosontam a konyhába, majd
a pultnak dőlve kipillantottam a folyosóra. Ott hever a láda, tetején azzal a
bizonyos bőrkötetes könyvvel. Vonzott magához, kíváncsi voltam tartalmára,
azonban mégis tilosnak éreztem belelesni Nagyapa életébe. Nyilván oka volt rá,
hogy nem árulta el, mi történt vele régen. Azonban úgy gondoltam, soha nem
tudná meg, és még most van lehetőségem belepillantani.
Odasétáltam a ládához, és kezembe vettem azt a bizonyos
könyvet. Érdekes volt, nem tűnt regénynek, vagy klasszikusnak, sokkal inkább
valami másnak, személyesnek. Lefejtettem róla az idő által makaccsá váló
bőrszíjat, majd óvatosan lapoztam fel porzó oldalait. Elámultam, mikor a
megszólítás elárulta, mi is ez valójában. Nagyapa naplóját tartottam a kezemben
1967-ből. Akkor volt 27 éves. Nagy év volt ez számára, tudtam, ekkor szerelt le
a seregből. Talán a magánélet megsértése, de elkezdtem olvasni az első
bejegyzést.
"Kedves
Naplóm!
Boldogan
sétáltam az utcán, még nem tudtam, mihez akarok kezdeni magammal. Találnom kéne
egy szakmát, egy elfoglaltságot. A nők megfordultak egyenruhám után,
összesúgtak a sok kitűntetés láttán, amitől mosolyognom kellett. A közértben
régi jó barátként fogadnak, pedig alig ismernek. Ezt még szoknom kell. De amint
hazaérek, ott van Ő. Fontos nekem, hazajött velem, nem volt senkije sem az ég
világon. Leszerelték velem együtt, és a legjobb barátommá vált a seregben,
visszajöttünk együtt. Már leteltek azok a napok, amikor élvezzük a szabadságot,
inkább munka után kéne néznünk."
Elmosolyodtam, amint haladtam végig a napok
történéseiben. Nagyapa részletezi a lakótársát, én pedig magam elé képzeltem. A
leírás szerint ébenfekete haja van, mely Nagyapát mindig az éjszakára
emlékezteti. A szemei olyan csokoládé barnák, olyan kifejezőek, hogy nem tud
elrejteni semmit sem. Mosolya felér ezer szívdobbanással, állítólag mikor
nevet, megfagy az idő. Mosolyognom kellett Nagyapa jellemzésén, melyet szépen
sorban szedegettem ki a napok történéseiből. Lelki szemeim előtt gyönyörű
srácnak tűnt. Z! Ezt a nevet használja rá csupán, nem tudom, mit takar
pontosan. Talán Zack.
"Kedves
Naplóm!
Ma olyan
dolog történt, amire soha nem számítottam. Valahogy sejtettem, hogy egyszer
mindketten meg fogjuk találni a párunkat Z-vel, de nem hittem, hogy ez lesz. Ő
talált egy lányt. Csodaszép arca volt, szőkésbarna haját mindig kontyban
hordja, elegánsan öltözködik a mai divat szerint. Jómódú családból származik,
Édesapja fontos szerepet tölt be a hivatalban. Kék szemei mindig csillognak,
mikor Z-re néz, nekem pedig ilyenkor különös érzésem támad. Féltékeny lennék?
Kire? Nem értem ezt az egészet. Violet gyönyörű, kedves lány, megérdemli az én
nagyszerű társamat, mégis rossz érzés. Talán félek, hogy ezek után Z
elhanyagol, nem tudom. Különös ez az egész."
A napok mind így teltek, nekem pedig mosolyognom kellett
Nagyapa jellemzéseim. Élethűen írta le az alakokat, a történéseket, mégsem
találtam semmi érdekeset. Pedig nagyon érdekelt, mi történt Violet-tel és
Z-vel. Aztán jópár unalmas oldal után az utolsó oldalhoz érkeztem. Olyan
történt, amire soha nem számítottam.
"Kedves
Naplóm!
Talán ma
van életem legboldogabb napja. Hogy miért? Mert tudom, hogy egy olyan ember vár
rám az ajtón kívül, aki nagyon fontos számomra, éppen ezért sietek az írással,
sajnálom, ha csúnya lesz.
Minden délelőtt
kezdődött, mikor Z mérgesen rontott be a házba. Nem értettem, mi történt, így
aggódtam érte, mikor úgy tűnt, mindjárt kiugrik az ablakon zaklatottságában. Mikor
kicsit lenyugodott, hajlandó volt velem beszélni, így megtudtam, hogy
összeveszett Violet-tel. A lány megjegyzést tett arra, hogy ideje lenne
összeházasodniuk a szokásokhoz hűen, azonban Z nem akarta, így összekaptak. Szakítottak,
nekem legalábbis nagyon úgy tűnt, hogy a srác látni sem akarja többet, azok
alapján, ahogy beszélt róla. Még soha nem hallottam, hogy így gyalázna egy nőt.
- Sajnálom.
- próbáltam nyugtatni, és mellé sétálva az ablak elé, hátát kezdtem simogatni
megnyugtatón.
Ő
csupán csak sóhajtott, majd fejcsóválva felém fordult. Látszólag lenyugodott,
én pedig a szemeibe pillantva láttam, hogy ismét úgy csillog, mint Violet
előtt, talán nem is szerette igazán a lányt.
- Nem
sajnálod, én sem teszem. Látom a szemedben. - mondta halkabban, hiszen közel
volt hozzám. Nem tűnt mérgesnek, én mégis mentegetőzni kezdtem.
- Én
csak...gondoltam... - hebegtem zavartan.
- Nem
kedvelted Violet-tet, igaz? - kérdezte játékosan látva zavarom.
- Nem
hiszem, hogy erre válaszolnom kéne. - feleltem a lehető legdiplomatikusabban,
pedig nem is a hivatalban találtam állást, csupán a lovardában, mint
sereghajtó.
- Engem
érdekel a véleményed. - válaszolta kedves mosollyal megragadva tekintetem.
- Nem.
- sóhajtottam megadón. - Nem igazán szerettem. Nem illetettek össze. - feleltem
oldalra pillantva.
- Akkor
mégis kivel illenék össze? - kérdezte játékosan.
Tudtam,
az emberek furcsán néznek ránk, amiért itt állunk 27 évesen, és még nem
alapítottunk családot. A legtöbb katonát várta itthon a kedvese, aki aggódott
érte a háború alatt, mi mégis ketten érkeztünk, és rendezkedtünk be itt.
- N-nem
tudom. - hebegtem felpillantva rá.
Kínosnak
éreztem erről beszélgetni, ugyanis nem akartam, hogy ismét találkozzon
valakivel, nem akartam újra átélni azokat a különös érzéseket, melyeket bár nem
értettem, azt tudtam, fájtak. Felnéztem rá, Ő pedig szélesen elmosolyodott. A mosolya
még mindig felért ezer szívdobbanással szememben, olyan gyönyörű volt ilyenkor,
mint egy védőangyal. Talán tényleg az is, ezért nem sérültem meg a háborúban. Zavartan
ráncoltam össze a homlokom, mikor rájöttem, arca közeledik enyém felé. Nem értettem,
mit akar, ezt észlelve pedig megakadt egy pillanatra. Már egészen közel volt
hozzám, fejét is oldalra döntötte, én pedig idegesen szívtam magamba a levegőt.
Nem tudtam, mi történik velem, a testem azonban érzékelte a helyzetet, és
magától reagált rá. A szívem száguldott, lélegzetvételem felgyorsult, szemeimet
lehunytam éppen mielőtt hozzáértek volna ajkai enyémhez. Még soha nem éreztem
ilyet, a testemen áram szántott végig, egyszerre éreztem magam gyengének,
fáradtnak, és boldognak, várakozónak. Kezét arcomra simította, tenyere alatt
izzott bőröm, míg én zavartan kaptam derekához. Még soha nem csókolóztam, de
örültem, hogy vele tettem meg elsőnek.
Nem érdekelnek
a kor szabályai, etnikai kötelezettségei, jól érzem magam Z-vel, más nem
számít. De most sietek kedves naplóm, Ő még kint van a konyhában, én pedig
szeretnék tőle még egy csókot lopni, csak hogy legyen, ami bizsereg ajkaimon
elalváskor."
A szemem lepetten kerekedett ki, mikor az ölembe ejtettem
a könyvet. Idő közben már a folyosó szőnyegén ültem a láda mellett, nem tudtam
elmozdulni innen. Magam elé meredtem, miközben próbáltam felfogni, ez mit is
jelent. Nagyapa meleg? Valóban a saját neméhez vonzódna? Miért nem mondta el
soha? Hogy tarthatta eddig titokban? Vagy talán ez csak időszakos volt, és
utána jött a Nagyi? De elmondása szerint viharos volt a kapcsoltuk, és soha nem
beszélt róla úgy, mint a kedveséről. Z-t viszont határozottan úgy írja le. Egyre
jobban érdekelni kezdett ez az ismeretlen fiú, aki ennyire ellopta az én drága
Nagyapán szívét. Lenéztem a naplóra, és felmerült bennem a kérdés: Vajon mi
lett velük? Ismét magam elé vettem a könyvet, de ekkor egy remegő hang szólított
meg, amitől idegesen rezzentem össze, és kaptam fel a fejem.
- Louis!
Azonnal felpattantam, mikor megláttam Nagyapa ideges
tekintetét az ajtóban. A naplót hátam mögé rejtettem, bár valószínűleg úgyis
meglátta. Megijedten, talán most meg fog utálni, vagy az idegesség kárt tesz
szívében.
- Nagyapa én csak...én... - hebegtem össze-vissza
idegesen.
Elém jött, és lepillantott hátam mögé rejtett kezeimre. Egyszerűen
sóhajtott, majd kinyújtotta kezét jelezve, hogy adjam oda, amit rejtegetek. Kínosan
pillantottam oldalra, majd lassan kezébe helyeztem naplóját, melyről lógott a
kioldott bőrszíj. Kezébe fogta, és lágyan végigsimított külsején, ebből
gondoltam, hogy Z még mindig nagyon sokat jelent számára. Felnézett rám, én
pedig kínosan kerültem a pillantását. Kicsit méregetett, majd hosszan kifújta a
levegőt, és megszólalt.
- Amíg főzöl nekem egy teát, addig felteheted a
kérdéseidet. - mondta remegő hangon.
Elindult a konyhába lassan, bicegve, a falnak támaszkodva
támaszul, én pedig csak néztem utána döbbenten. Teljesen lefagytam, nem hittem,
hogy így fogja lereagálni. A naplót még mindig szorongatta, mintha az élete
múlna rajta. Mire én beértem a konyhába, a csipke terítővel letakart régi
konyhaasztalnál ült, és az asztalra helyezett naplót méregette. Ismét olyan
érzésem volt, az emlékek peregnek a szeme előtt, és most már tudom, hogy Z
szerepelt bennük. Beálltam a pult elé,
és mivel Nagyapa nem volt oda a modern dolgokért, így vízforraló híján a régi
gáztűzhelyhez lépkedtem, és egy fazékban vizet tettem fel főni. Közben előkészítettem
a bögréjébe helyezett a kis reteszben a teafüvet, mely mindig megnyugtatta. Csendben
voltunk, egyikünk sem szólalt meg, pedig lett volna millió kérdésem, de nem
mertem feltenni. Érdekelt, mi lett velük, de a naplóban az volt az utolsó
bejegyzés. Mikor elkészültem az itallal, elé helyeztem kedvenc, gőzölgő bögréjét,
és leültem vele szembe. Felpillantott rám, szemében aggodalom ült, melyet nem
értettem.
- Miért nem mondtad el soha? - kérdeztem halkan végül.
- Számított volna bármit is? - kérdezte halkan, ráncos
ajkaival fújogatva a teát.
- Nekem sokat számít. Ki volt Z? - néztem rá várakozón,
nagyon érdekelt a teljes neve.
- Megértem, ha elmész, de ne mondd el Anyádnak. - mondta
komolyan felnézve rám, én pedig ledöbbentem ellenségességét hallva.
- Micsoda? Nagyapa én nem megyek el! Ez a gond? Engem nem
zavar ez az egész sőt, érdekel, mi történt veletek. - mosolyogtam rá kedvesen.
Ezt hallva és látva idős arca meglágyult, először
döbbenetet láttam rajta, majd szeretetet. Ismét csillogó szemekkel nézett rám,
oly' lágyan, mint ahogy leírta Z-t. Erről ismét a szomszéd fiú jutott eszembe,
Ő is így néz rám, de most már végképp megzavarodtam.
- K-komolyan érdekel? - kérdezte remegő hangon, mire hevesen
bólogatni kezdtem széles mosollyal. Leszegte a fejét, ajkain szeretetteljes
mosoly játszott talán az emlékektől.
- Mesélj nekem Z-ről? Mi az igazi neve? - kérdeztem
érdeklődve.
- Zayn. Zayn-nek hívták, arab volt, a seregben
találkoztunk, és jóban lettünk. - magyarázta maga elé mosolyogva, de itt
elhallgatott.
- Mi történt veletek Az után? - kérdeztem óvatosabban,
mire felkapta rám a tekintetét. Látszólag elszomorodott kicsit, ebből
gondoltam, hogy talán nem kellett volna megkérdeznem, de nagyon érdekelt.
- Ő...visszament a seregbe. Visszahívták. Én mondtam
neki, hogy ne menjen. Új életet akartam kezdeni vidéken, de makacs volt,
visszament a seregbe. Megígérte, hogy nem lesz baj, de éreztem, hogy valami el
fog romlani. Kéthetente kaptam tőle levelet, amire mindig válaszoltam. Aztán
egyszer többé nem írt. Megijedtem, éreztem, hogy baja esett, hogy gond van, de
semmit nem tudtam tenni, mint várni, míg a régiója hazaér. Éjszakákat sírtam át
miatta, azt kívántam, bárcsak mellettem lenne, mint régen. Aztán, mikor
hazajöttek, én is kint vártam Őt a hajónál, ahogy nők százai tették. De nem
jött le, pedig vártam. Megkérdeztem pár katonát, és az egyikük tudott is róla
valamit. Hadifogságba esett, azt mondta, ne nagyon reménykedjek. Hazamentem, és
onnantól kezdve a napjaim szomorúan teltek. Csak egy évünk volt csupán. Kerestem
a levéltárban a hadifoglyok névjegyzékében minden országnak, de sehol nem
találtam. Aztán jött a Nagyanyád, és úgy
döntöttem, ideje túllépni, nem siránkozhatok tovább. Valószínűleg amúgy sem
lett volna boldog életünk együtt, az nem az a kor volt, mikor ezt
megengedhettük magunknak. - szegte le a fejét szomorúan, és láttam, erősnek
akar maradni, ami nagy nehezen sikerült.
Engem viszont nagyon megviselt a történetet, nem akartam
elhinni, hogy így végződött egy ilyen szép szerelem, mint az övék. Nagyapának látszólag
nehéz volt erről beszélnie, ezért is mesélte el ilyen nagy címszavakban. Magam elé
meredve megcsóváltam a fejem.
- Ennyi? Nem érhetett véget így... - néztem fel rá
szomorúan, mire Ő csupán elhúzta száját.
Felkelt, én elindult remegő lépteivel a folyosóra, a láda
fele, én pedig azonnal felpattantam, így segítettem neki kitámolyogni. Hálásan nézett
rám, mikor a láda mellett elengedtem. Lehajolt, és kivett egy levelet, majd
meglengette a levegőben, hogy a por lejöjjön róla. Hófehér boríték volt, a
széle kék, piros, fehér csíkos volt, mint az ilyen fajta borítékoknak. Persze,
akkoriban súlyra mérték a leveleket, így könnyűnek kellett lennie. Nagyapa óvatosan
belenyúlt, majd a lap mellől kivett belőle egy képet. Mosolyogva vetett rá egy
pillantást, de én nem láttam, mi van rajta, azonban az alján valamiféle firka
ékeskedett.
- Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy szeretnénk, Louis,
ezt jól jegyezd meg! Addig lépj, ameddig nem késő. - mosolygott rám haloványan,
majd a kezembe adta a képet.
Két férfi volt rajta, egymás vállát ölelték. Katona egyenruhába
voltak, valószínűleg még akkor készült, amikor Nagyapa is szolgált. Felismertem
az egyik alakban. Jóképű fiatalember volt, haját rövidre nyírta, borosta
díszítette arcát, barna szemei még élénkebben csillogtak, mint most. Szélesen mosolygott
egy sátor előtt, orra piszén meredezett, arca kerekded volt tükörsima, nem
ráncos, mint most. A mellette lévő férfire terelődött tekintetem. Nagyjából egy
magasaknak mondanám Őket, Ő is szélesen mosolygott. Fekete fehér kép volt,
ennek ellenére azonnal tudtam, hogyan kell elképzelni, és ki is Ő valójában. A haja
ébenfekete, mint az éjszaka, mosolya felér ezer szívdobbanással. Zayn állt
mellette széles mosollyal. Valóban gyönyörű férfi volt, el kell ismernem. Mosolyogva
fordítottam meg a lapot, így szemem elé tárultak a kacskaringós betűk. Nem Nagyapa
írása volt, ismertem az Ő betűit naplójából.
"Örökké,
Liam, ezt soha ne felejtsd el! Millió édes csók Zayn."
Elmosolyodtam ezt olvasva, és vissza akartam adni
Nagyapának, de Ő csupán könnyes szemmel felpillantott rám, és megcsóválta a
fejét jelezve, megtarthatom. Hálásan rámosolyogtam, és a zsebemből előkapva a
tárcám, belecsúsztattam ügyelve, nehogy baja essen, majd ismét felnéztem
Nagyapára, aki éppen a szemét törölte meg mosolyogva.
- Sajnálom. - hebegtem együttérzően.
- Ne tedd, ez így volt tökéletes. - mosolygott rám
kedvesen, majd lenézett a ládára. - Vigyük arrébb ezt a sok régi kacatot. -
mosolygott szeretetteljesen a ládára, mindketten tudtuk, hogy nem értéktelen
dolgok vannak benne. Felemeltem, és elvittem a kívánt helyre, ahol a Naplót is
mellé tette.
***
Sötétedett, mikor indultam haza. A buszmegállóban ültem,
mely Nagyapa házától nem messze volt. Felszálltam, és az ablakon kifele bámulva
figyeltem a város rohanó utcáit. Elővettem tárcámból a képet, és ismét
megvizsgáltam minden egyes szegletét. Fájt a tudat, hogy Nagyapa még ha nem is
mutatja, szomorú. Nagyszerű ember, megérdemelné, hogy boldog lehessen azzal,
akit szeret, de igaza van. Az Ő korukban nem lett volna esélyük.
Egy hang zökkentett ki gondolataimból, amely jelezte, itt
kell leszállnom. Elindultam a lakásom fele ezúttal a kép hátulját figyelve. Nekem
is megfacsarta a szívem az a pár szó, mely Nagyapának is olyan sokat jelentett,
Ő mégis nekem adta ezt. Csak azt tudnám, mi oka volt rá...
- Szia, Lou! - hallottam meg egy ismerős hangot magam
mellől.
Idegesen pillantottam oda, a kép pedig kiesett kezemből.
Harry göndör fürtöcskéivel találtam szembe magam, melyek a mosolygós arcot
keresztezték. Gödröcskéi is üdvözöltek, szeme úgy csillogott, mint ahogy
Nagyapa néz rám. Zavartan pillantott rám látva, mennyire máshol jártam. Lehajolt
és felvette a képet.
- Ezt elhagyta... - éppen meg akarta nézni, mikor
kikaptam a kezéből.
- Köszi. - hadartam sietősen zavaromban.
- Öhm...baj van? - kérdezte aggodalmasan.
- Nem, dehogyis, csak elgondolkoztam. Minden rendben. -
mosolyogtam rá sietősen.
Szélesen vigyorgott, és kedvesen bólintott egyet. Olyan szeretettel
pillantott rám mindig, és Nagyapa naplója óta már én sem vagyok biztos benne,
hogy ez mitől van. Soha nem hittem volna, hogy bárki is képes lesz rám így
nézni a családomon kívül, Harry mégis megteszi, és ez összezavart.
- Öhm...nincs kedved bejönni? - kérdezte kis idő után
óvatosabban, miközben tekintetét leszegezte a járdára. Lepetten pillantottam
rá, ez meglepett. Még soha nem voltam nála.
- Rendben, miért ne?! - rántottam meg a vállam, és
kedvesen rá mosolyogtam, mikor reménytől csillogó szemekkel felnézett a
szemembe.
Bevezetett lakásába, én pedig mindent felmértem, miután
eltettem a tárcámba Nagyapa képét. Igényesen voltak berendezve a szobák, inkább
a szürke színek harmonizáltak, de illett hozzá ez a stílus. A konyhában
megállt, és kedvesen felém fordult.
- Kérsz valamit? - kérdezte udvariasan.
- Egy pohár víz jól esne, kösz. - mosolyogtam rá, mire
bólintott, és azonnal elém is tette.
Hálásan bólintottam, és felvéve a pultról belekortyoltam.
Kint már besötétedett, a villanyok megvilágították Harry arcát, mely gyönyörű
volt, zöld szemei csillogtak rám, folyamatosan engem figyeltek. Kínosan pillantottam
oldalra, mikor már kezdtem soknak érezni bámulását, ezt észlelve vörös arccal
szegte le tekintetét a pultra.
- És...milyen volt a napod? - kérdezte témát keresve.
Elmosolyodtam, aranyosnak találtam. Belegondoltam, hogy
vajon Nagyapa hogyan nézhetett Zayn-re, és arra jutottam, hogy valahogy úgy,
ahogy rám is néz. Azonban úgy néz rám, mint Harry, ergo Harry szeme úgy csillog,
mint Nagyapának Zayn-re...szerelemmel. Ettől kicsit elbizonytalanodtam, de
valamiért jóleső érzés fogott el. Elmosolyodtam, miközben megittam a poharam
tartalmát, majd mellé mentem, és letettem a pultra, melynek neki támaszkodott,
így pont előtte álltam meg. Zavartan pillantott fel rám, éppen most tűnt volna
el arcán a rózsa, ehelyett ismét felerősödött közelségemtől.
- Mozgalmas. - feleltem halkabban, hisz közel voltunk
egymáshoz.
Arra gondoltam, hogy kiderítem, mi is ez az egész
köztünk, nincs veszteni valóm. Lassan akartam csinálni, ahogy Zayn tette
Nagyapával, azonban Harry legnagyobb megdöbbenésemre megelőzött. Sietősen nyomta
ajkait enyémekre, heves volt, kapkodó. Időm sem volt felfogni, mit tett, már el
is távolodott, és kínosan lesütötte szemeit. A szemeim ugyanúgy kikerekedetten
bambultak rá, mint fél perce. Fel kellett fognom, mit is tett pontosan, de
legnagyobb megdöbbenésemre, nem éreztem hibának, nagyon tetszett. Éppen nyitotta
volna a száját, szerintem meg akarta magyarázni, mikor én tapasztottam be
száját a sajátommal, de ezúttal nem kapkodtunk. Ő azonnal nyakam köré fonta
karjait, míg én magamhoz öleltem derekát, mikor elmélyítettem a csókot. Oldalra
döntöttük fejünket, hogy még mélyebb legyen, édesnek találtam csókját,
mámorosnak. Egyik keze hajamba vándorolt, én pedig teljesen átöleltem vékony
derekát, így megszűnt köztünk minden távolság.
Ajkaimra sóhajtva távolodott el, amitől azonnal
kipattantak szemeim, de az Ő íriszei még csukva voltak. Hevesen vette a
levegőt, féltem, hogy valami baja fog esni, annyira kipirult, zilált, de hamar elmosolyodott,
és rám pillantott. A szeme csillogott úgy, mint eddig, de most még erősebben,
boldogan, így nekem is kivillantak fogaim.
- Ha tudnád, milyen régen vágyom erre... - suttogta
ajkaimra halkan, amitől elmosolyodtam.
- És megérte? - kérdeztem játékosan.
- Teljes mértékben. - nyomott még egy csókot ajkaimra.
Azt éreztem, mint amit Nagyapa leírt a naplójában az
utolsó bejegyzésben. Ajkaim bizseregtek, kicsit talán meg is duzzadtak. Eddig még
egy csókom után sem volt ez, de Harry-vel más volt a helyzet. Őt nem akartam
elengedni, nem bírtam volna megtenni. Szerencsére nem is kellett, a karjaimban
tarthattam egész este, nála aludtam...már amennyit aludtunk. Egész este
semmiségekről beszélgettünk, közelebb kerültünk egymáshoz. Amikor csak alkalmunk
volt csókoltuk a másikat, mámoros érzés volt. Mikor elkezdett felkelni a nap,
akkor aludtunk el, de legnagyobb bánatomra alig élvezhettem valameddig az
álomvilágot Harry-vel karjaimban, ugyanis megszólalt a telefonom csengője az
éjjeliszekrényen. 3 órát aludtunk csupán az óra szerint. Morcosan kezdtem
matatni a telefonom után, majd mikor megtaláltam, hunyorítva lestem meg a
hívót. Anya volt az, egyáltalán nem megszokott, hogy reggel hívjon.
- Igen? - szóltam bele álmosan. Harry is ébredezni
kezdett mellettem, kinyitotta gyönyörű zöld szemeit, melyeket rám emelet. Szeretetteljesen
egymásra mosolyogtunk, csodásan nézett ki reggel.
- Kincsem hol vagy? Hívtam a lakásodat, de nem vetted fel
a telefont. - aggodalmaskodott hadarva, amitől zavartan ráncoltam össze a
homlokom. Harry idő közben a mellkasom kezdte csókokkal behinteni, melyektől
megremegtem.
- Nem aludtam otthon. Miért kerestél? - kérdeztem álmosan.
- Nagyapa... - kezdett bele, de a hangja elcsuklott.
Az álmosság azonnal kiszökött a szememből, és letolva
magamról Harry-t felültem az ágyban. Aggodalmasan meredtem magam elé, a
legrosszabb jutott eszembe azonnal.
- Mi történt? Anya mondd már! - akadtam ki
kétségbeesetten.
- Ma reggel jöttem hozzá, de...Louis, annyira sajnálom. -
hallottam, amint sír.
A kezem túl nehéznek tűnt a telefon súlyával együtt,
leejtettem őket az ölembe. Magam elé meredtem a takaró ráncaira, miközben
szememből kicsordult egy könnycsepp, így pilláim egy pillanatra megremegtek. Nem
bírtam felfogni, hogy megtörtént. Harry aggodalmasan meredt rám mellettem,
éreztem, de nem tudtam neki válaszolni. Ekkor eszméltem, és ismét felkaptam a
telefont.
- Hogyan? - kérdeztem remegő hangon.
- E-elaludt. Mosolygott, érted? Boldog volt. - hebegte
Anya.
Lehunytam a szemem, fájdalmas mosoly kúszott ajkaimra ezt
hallva. Arra gondoltam, hogy ez a legszebb halál, amit bárki kívánhat, és Ő
igazán megérdemelte. Végre Zayn-nel lehet, azzal az emberrel, akit mindennél
jobban szeretett. A telefon kicsúszott a kezeimből, miután kinyomtam Anyát, és
továbbra is csak meredtem magam elé. Egyszerre két könnycseppem folyt ki, de
nem volt kedvem ellenkezni. El akartam mondani Nagyapának, hogy én is
megtaláltam a saját Zayn-emet Harry személyében, hisz ha más nem is, Ő biztosan
megért, de már nem lesz rá lehetőségem. Miért éppen most? Olyan életvidámnak
tűnt. De talán ennél tökéletesebb időzítés nem is lehetne.
Harry forró testét éreztem meg hátamhoz simulni, miközben
átkarolta hasam. Jól esett a közelsége, tudtam, Ő itt lesz nekem.
- Mi történt? - kérdezte halkan, és egy lágy csókot
nyomott vállamra.
- A Nagyapám...- hebegtem erőtlenül megcsóválva a fejem.
- Nem értem...tőle jöttem tegnap. Minden rendben volt. - hebegtem erőtlenül.
- Annyira sajnálom, Lou. - csókolt ismét a vállamra.
Leszegtem a fejem, és hagytam, hogy ismét utat törjenek
maguknak könnyeim. Harry lassú ringatózásba kezdett testünkkel, jobbra-balra
dülöngéltünk megnyugtatóan, miközben dúdolni kezdett egy lágy dallamot a
fülemhez hajolva. Én csupán erősen összezártam a szemem, és rábíztam magam,
várva, hogy megnyugodjak. Felrémlett bennem a millió emlék Nagyapával, mikor
kicsi koromban rohanva futottam a kertbe, hogy leszedjem a friss, harmatos
málnát a bokorról. Vagy mikor a hintaágyban ülve egy meleg nyári napon a
papucsunkat dobáltuk azzal versenyezve, ki tud messzebbre dobni. Na, meg persze
a sok nevetést sem hagyhatom ki a tehetségkutatók válogatóján a tévében. Egyszer
még ki is parodizáltunk egy szerencsétlen férfit. Imádtam Nagyapával lenni,
sokkal jobban hasonlítottam rá, mint hittem.
***
Pár hónap múlva voltam képes csak elhozni azt a ládát,
melyben Anya szerint kacatok vannak, én azonban tudtam, amit Ő soha nem fog. Az
a láda kincseket rejtett, melyeket nem hagyhatok elveszni. Harry mellettem ült,
és tanult, míg én a kezembe vettem a borítékokat, és hozzá láttam elolvasni
Őket. A könnyeim azonnal kiszöktem, de ezt tudtam előre. Túl fontos volt nekem,
ahhoz, hogy feledésbe merüljön, azonban talán még nem voltam kész elolvasni
ezeket a leveleket. Olyan szépek voltak, Zayn nagyon szerette Nagyapát. Mindig úgy
indított: "Drága Kedvesem! Liam!",
és mindig úgy fejezte be, mint a kép hátulján áll: "Millió édes csók, Zayn". Oldalra nyúltam egy zsepiért,
amivel letöröltem könnyeimet, így ismét tisztán láttam.
- Édes, minden rendben? - hallottam meg Harry aggódó
hangját, melyre csupán egy bólintással válaszoltam. Közelebb ült hozzám, és
rápillantott a levélre. - Mi ez?
- Nagyapa emlékei. - mosolyodtam el szeretetteljesen.
- Nem kéne olvasnod, ha ennyire szomorú. - csóválta meg a
fejét korholón, olyan szépnek tűnt, tökéletesnek.
- Éppen az, hogy boldoggá tesz. - mosolyogtam rá
fájdalmasan.
Ő csupán megcsóválta a fejét, és belecsókolt a hajamba,
majd visszaült a helyére, és mielőtt elkezdett volna tanulni, még fájdalommal
végigmért. Nem tudom, mit tettem, hogy kiérdemeltem ezt a csodás srácot, de egy
biztos: Nagyapa nélkül nem mertem volna lépni. Sok mindenre megtanított, és bár
már nem mehetek át hozzá, nem hallgathatom újra meg újra ugyanazokat a
történeteit, örökké emlékezni fogok rá. A képe a pénztárcámban, a mosolya az
emlékezetemben, a szeretete a szívemben él.
~Ezt a
történetet Dédmamának ajánlom, aki már csak a felhők fölül olvashatja. Még
mindig nagyon szeretem, bár már nem emlékszem rá olyan élesen, mint régen.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÚristen... Ez valami fantasztikus volt... Hihetetlen, szétbőgtem rajta a fejem... Részvétem a dédnagymamád miatt az enyém most van kórházban tudom mit érzel. Biztos vagyok benne, hogy büszke rád amiért ilyen szépen írsz és sok sikert a vizsgákhoz.
VálaszTörlésKöszönöm szépen, nagyon sajnálom a nagyidat. Az én Dédim már 3 éve elment, de imádtam. Addig tölts vele időt, ameddig még lehet, saját tapasztalat, hogy utána már halványulnak az emlékek, alig emlékszem rá :/
TörlésEz volt az a történet, ami a boldog részeknél is megsiratott. Onnantól kezdve, hogy Louis elkezdte olvasni Liam naplóját és először feltűnt benne 'Z' a könnyeim záporoztak folyamatosan.... azt hiszem ez lett az egyik kedvenc történetem tőled (oké, mindegyik a kedvencem, de a legjobbak közt is ez az egyik legjobb) mert ez egyszerre borzasztóan szomorú, de mégis van benne egy kis boldogság és ez így tökéletes.
VálaszTörlésGyönyörű lett, azt hiszem még sokszor el fogom olvasni!
Sok sikert a továbbiakban és drukkolok, hogy a vizsgáid jól sikerüljenek!
Ui.: Részvétem a nagymamád miatt, biztosan mosolyog odafenn, amikor elolvassa ezt a történetet!
Nagyon nagyon örülök, hogy ezt gondolod. Boldog vagyok, amiért ennyire elnyerte a tetszésed, nem hittem, hogy ekkora sikert arat. Köszönöm szépen. :)
TörlésJaj. Amikor elolvastam potyogtak a könnyeim, és úgy éreztem, muszáj írnom valamit, még ha csak pár sort is.
VálaszTörlésA kedvenc törénetem lett, attól függetlenül, hogy szomorú lettem tőle.
Teljesem áttudtam érezni, mivel sajnos egyik nagyszülőm sem él már..
A kedvenc részem az, mikor visszaemlékezik arra millió pillanatra, amit a Nagyapjával élt át. Már vagy 4-szer újraolvastam, és mindig könnybe lábad a szemem tőle..
Köszönöm ezt a történetet!♥♥
Nagyon boldog vagyok ettől, örülök, hogy így vélekedsz. Igen, nos azt a részt a saját emlékeim alapján írtam. Részvétem a nagyszüleid miatt.
TörlésMintha csak tudtad volna, hogy erre van szükségem :) Éppen tegnap gondoltam a Nagypapámra, aki nekem a mindenem volt, még ha nem is emlékszem rá, csak haloványan, ugyanis kicsi voltam még, mikor elhunyt. Édesanyámat szoktam megkérni mindig arra, hogy meséljen nekem róla, hogy milyen volt, már kívülről fújom, mégis imádom hallgatni és a mái napig hiányzik, pedig sok év eltelt azóta. Szívesen beszélgetnék vele, és kérnék tőle tanácsot, hallgatnám a történeteit, úgy, mint Louis :) Csak sajnos, nekem ez nem adatott meg... :'(
VálaszTörlésDe térjünk rá a történetre, mert egy kicsit elkalandoztam, mégis olyan jó volt leírni :')
Imádtam, fantasztikus volt, teljesen magával ragadott, folyton a Nagypapám juttatta az eszembe, és megmondom őszintén az elejétől kezdve sírtam, a könnyeim úgy folytak, hogy alig láttam tőlük! Köszönöm neked ezt a megható, gyönyörű történetet :') Na meg persze ahogy beleszőtted Larryt! :3 Alig vártam, hogy bemenjen Louis a göndörkéhez és egymásra találjanak. :3 Olyan aranyos volt! Éreztem, hogy majd rájön a Nagyapja szavai hallatán, hogy Harrynek nagyon is bejön! :3 Na meg Ziam, nagyon megható volt! :'(
Kedvenc történetem lett, számtalanszor el fogom még olvasni! :3 Imádtam és téged is imádlak! Várom a következő fantasztikus történeted! :D
Részvétem a nagymamád miatt, de biztos odafentről vigyáz rád és büszke rád, amiért ilyen csodálatos ember vagy ! <3
Sok sikert a vizsgákhoz, tuti, hogy sikerülni fog! Én szorítok érted! :3
Nem tudom megnezni a Love and Pain blogodat :'((Nem tudsz valami elerhetoseget adni?
TörlésxxElena
Ui:bocsanat hogy ide irtam de sehol nem ertem el
Nagyon sajnálom a Nagypapádat, aranyos, de egyben fájdalmas is, hogy ennyire kötődsz hozzá, és a róla szóló dolgokhoz (bár azt hiszem, ez a normális). Boldog, hogy ennyire elnyerte a tetszésed, féltem, hogy leharapjátok a fejem, amiért mostanában ilyen síros sztorikat hozok. Köszönöm szépen :)
TörlésOh,Istenem. Hát ez.. hihetetlenül csodás lett :') IMÁDTAM :) utálok sírni de az ilyen, és a Te történeteid valahogy mégis megsiratnak. Pedig mindig mondom: "Nem sírok,nem sírok" de ekkor már könnyes a szemem és nem tudom visszafogni :D szóval Imádtam :*
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök, és bár talán ettől kicsit gonosznak gondolsz, szeretem, ha sírsz a történetem miatt, mert az azt jelenti, hogy jó lett, és bele tudod élni magad :)
TörlésJezusuristen.
VálaszTörlésJezus, atya, ur, isten....
Ez eszmeletlenul gyonyoru lett. Atyavilag... nem hiszem el.
Olyan emlekek lepik el az embert ezek a gyonyoru tortenetek. Jezusom...
Nekem is a Dedmamam jutott eszembe. Par honapja halt meg. Ebben az evben lett volna 100 eves.... Mindig Hanna-nak hivot, mert nem tudta megjegyezni az, hogy Reni. Mondta nekem, hogy mondjak egy nevet amit szeretek, mert az istenert nem tudja megjegyezni a Reni-t. Igy lettem Hanna. Nagyon szerettem. Bar itt lenne meg.
Olyan erzelmek boritjak el az embert a sztoriaid moatt, hogy az valami fantasztikus. Atyavilag. Nem tudok mit mpndani. Nem. Egyszeruen keptelen vagyok ra.
Nagyon szeretlek es szurkolok a vizsgaidhoz!
Hatalmas puszi es oleles! xXx
Reni
Nagyon boldog vagyok, hogy ennyire tetszett. Köszönöm szépen a sok dicséretet, sokat jelent. Tiszteletre méltó kort élt meg a Dédmamád, részvétem miatta.
TörlésHát ez..ez..ez valami hihetetlen! Köszönöm! Nem ezt meg sem lehet köszönni! Ezzel olyan csodálatos ajándékot kaptam tőled,amit el sem lehet mondani szavakkal! Az én Nagypapám már lassan 3 éve ment el és nagyon hiányzik nekem! Ezzel a csodálatos történettel eszembe jutattál minden Vele kapcsolatos emléket,amiért nagyon hálás vagyok neked! Mindig is nagyon fontos szerepet játszott az életemben és hihetetlen,még most,így 3 év után sem vagyok képes elfogadni,hogy nincs velem! Ez lett a tökéletes történeteid közül a kedvencem és tudom,hogy a Dédnagymamád mosolyogva olvassa ezt és olyan büszke rád mint én,és még büszkébb! Tudd,hogy Ők mindig itt lesznek nekünk! Vigyáznak ránk,és óvják a lépteink! Köszönöm ezerszer is köszönöm! Sok sikert a vizsgáidhoz,bár biztos vagyok benne,hogy sikerül! <3 *-*
VálaszTörlésOh, nagyon boldog vagyok, hogy ilyen érzelmeket keltettem benned. Részvétem a Nagypapád miatt, a nagyszülők fontos szerepet játszanak az életünkben. Nekem még szerencsére él mind a négy, mégis rettegek attól, hogy talán egyszer majd nem fognak. Viszont igaz, akkor fentről vigyáznak ránk. :)
TörlésNagyon jo lett!!:))Imadom<3
VálaszTörlésxxElena
Köszönöm szépen :)
TörlésEz valami csodálatos ez a történet.Elején még nem sírtam,de a végén már egy kicsit pityeregtem.A történet végén visszaemlékeztem ,hogy a nagyapám is mosolyogva halt meg és ott volt az apám amikor meghalt a Kerekes papám :((Ez a történet egyszerűen hihetetlen.Már nagyon várom a következő történetedet:))))Sok sikert a vizsgádhoz :))))
VálaszTörlésKöszönöm szépen, tudom, mit érzel, részvétem. Dédi is mosolyogva halt meg, a legszebb halállal, mint itt :)
TörlésKedves Zsoo*! Már kezdem lassan megszokni, hogy folyton dicséretet kell írnom, neked címezve. :D
VálaszTörlésHihetetlen író vagy, soha ne hagyd abba, kevés olyan tehetséges ember van, mint te. Egyszerre sírtam és nevettem a történeteden, egyszerűen... Gyönyörű lett. :)
Csodálatos dolgot mutattál nekem, soha nem éreztem még ilyet, és ezért nagyon hálás vagyok. Köszönöm, hogy ilyen remek írónő vagy. :D <3
L.xx
Jaj, de aranyos vagy, köszönöm szépen. Nem is tudom, mit kéne válaszolnom erre a sok szép dicséretre, talán meg sem érdemeltem Őket. Inkább én köszönöm, hogy ilyen nagyszerű olvasóim vannak, nélkületek sehol sem lennék :)
TörlésSzia, egy újabb meglepetéssel érkeztem Hozzád!:)) ------> http://wonderlandforeveryone1d.blogspot.hu/2014/04/award-11.html xx
VálaszTörlésKöszönöm szépen :)
TörlésNa, tudom, hogy mindig mindenki neked küld díjakat, szeretnék én is csatlakozni hozzájuk :) Annyira ügyes vagy, nagy hatással vagy az emberekre, de ezt te is láthatod. Ők nem csupán az olvasóid :) MI nem csak azok vagyunk :)
VálaszTörlésMegismertünk, veled nevetünk, veled sírunk, az életeink része vagy már :) És biztos vagyok benne, hogy mindig az maradsz.
http://betweenyourdreams.blogspot.hu/2014/04/award-16.html
Hahaha, köszönöm szépen, tény, hogy sok díjat kapok, de azért kétlem, hogy mindenki nekem küldené. Ellenben nagyon hálás vagyok értük, ahogy ezért a sok szép szóért is. Bátran állíthatom, hogy Ti is az életem részévé váltatok, és bár utálom a gimit és alapból a sulit, mégis örömmel fogok visszaemlékezni majd erre az időszakra, csakis miattatok :)
Törlés