Oldalak

2014. április 1., kedd

Sorry.

Sziasztok!
Tudom, nem szokásom ok nélkül kitenni bejegyzéseket, inkább részek elé írok, de tudnotok kell, hogy többé nem lesznek részek.
"Wat? Mire érti? Te jó ég!"- gondolhatjátok most.
Az a helyzet, hogy belefáradtam. Ma borzalmas élményben volt részem. Ezen a napon mindenkinek nevetnie kéne, hát én sírtam egész álló nap. Elszántam magam, és még a múlthéten odaadtam az irodalom tanárnak az egyik munkám (nem publikus itt), hogy olvassa el, és ha érdemesnek tartja, akkor beajánlhatna mondjuk egy újságban, és részenként megjelenhetne vagy ilyenek. Tegnap nem volt iskolában, ma pedig megjelent a munkámmal a kezében. Titokban akartam odaadni neki, hogy mások ne tudják meg, ehelyett bika módjára rontott be a terembe, és megalázott. Azt mondta; az írók szégyene vagyok, nincs keresnivalóm ebben a szakmában...pedig még csak nem is homoszexuális történet volt, olyat nem mertem megmutatni egy református iskolai tanárnak. Az a munkám volt, amit könyvnek szántam. Borzalmasan fájt, hogy ezt mondta, sírni kezdtem ócsárlása közben, a többiek pedig megszeppenve figyeltek, majd a végén kinevettek, miszerint ekkorára tartom a munkám, hogy publikálni akarom, mikor szart sem ér.
Két féle gondolat járhat most a fejetekben: "Végre valaki megmondta ennek a kis csitrinek!" vagy "Nem! Ezt nem hiszem el, ilyen nincs! Hazugság!".
Azoktól, akikben a második eshetőség játszódik le, elnézést kérek a következőkért.
Tudjátok, ez nagyon fájt, nem hiszem, hogy ezek után képes lennék bármit is folytatni. A blog volt az életem, de felesleges több munkát beleölnöm, mikor ennyire jelentéktelen. Csupán azt a pár lézengő olvasót sajnálom, akik tényleg mindig velem voltak, és szerették a munkám. Az ihlet elszállt, a lelkesedés szerte foszlott, a betűt ki lehet törölni, én pedig úgy döntöttem; inkább élem az agyelszívott fiatalok életét, akik a billentyűket csupán a Chatelesére használják (nem akarok megbántani senkit).
Annyira sajnálom, de hivatalosan is kijelentem:
Vége van a blognak!
Nem törlöm, de nem fogok tovább feleslegesen munkát ölni bele. Az élet nehéz, inkább tanulok, hogy ha már az írásban nem is lehetek soha sikeres, legalább a szakmámban majd az lehessek. Aztán egyszer majd kitudja, visszavághatok egy kasszasiker regénnyel, de ezek után már kétlem.
Köszönöm azoknak, akik velem voltak, sajnálom, hogy így alakult, imádlak titeket, és nagyon jó volt az a jópár hónap, amíg sikeresen magam mellett tudtalak tartani titeket.
Sziasztok!






Április bolondja!!!
Ne aggódjatok, nem megyek sehova, sajnálom, aki majdnem szívrohamot kapott miatta. Nem mutattam meg egy munkám sem senkinek a környezetemből, nem kaptam bántó szavakat. Arra gondoltam, megviccelek titeket, remélem, nem sikerült túl drasztikusra. Soha nem tudnék felhagyni a bloggal és az írással, az életem egyik legfontosabb dolgává vált. Imádlak titeket, örökké írni akarok nektek mindenfélét. Rengeteg történet van a tarsolyomban, soha nem kell attól félnetek, hogy kifogyok.
Millió ölelés,
                        Zsoo

Ps.: Holnap érkezik a School for boys következő része szokás szerint! 

44 megjegyzés:

  1. basszameg! ezt nem hiszem el! kajak elhittem, hogy le akarsz lépni és itt hagysz minket a munkád nélkül szomorúan. esküszöm azt fontolgattam, hogy kinyírom azt a tanár, amiért ilyeneket mondott neked. komolyan megtettem volna. király író vagy, nagyon tehetséges, és még ha nem is jönne össze a könyv(amit kétlek), akkor se csüggedj, mert én és szerintem a többi olvasó is mindig támogatni fogunk mindenben. olyan sok széppel leptél már meg minket, hogy én biztosan nem tudnálak elfelejteni soha. azon agyaltam a múltkor, hogy ha gyerekem lesz, biztosan ezeket a történeteket is fogom neki mesélni estimeseként, hogy szabad szellemben nevelkedjen.
    ja és amúgy az nagyon tetszett, hogy pont az írtad le a gondolatokkal amit valóban bennem játszódott le. szuper volt...amikor már rájöttem, hogy csak egy vicc ez az egész.
    boldog április 1-et neked is, jól megszivattál engem! :DDDDD
    Bea
    ui: az a te kézírásod a képen, vagy szedted valahonnan? kurva szépen ír. nekem mindig is tetszettek az ilyen kicsit nyomtatott mégis elegáns kerek betűk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha csupán móka volt, sajnálom. Köszönöm szépen a támogatást, az pedig külön jól esik, hogy úgy gondolod, ezek érdemesek lennének majd a későbbiekben mesélnek is. Azonban akkor készülj fel, hogyha nem alakítod át a szerelmes párt, és fiad lesz, talán a saját nemét sem fogja megvetni.
      Igen, az az én kézírásom, a rajztabbal csináltam gyorsan, hogy ne lássátok meg egyből a leleplezést. Köszönöm szépen, azt hiszem, megosztom a betűimmel az embereket. Van akinek nagyon tetszik, van aki viszont kiolvashatatlannak tartja :D

      Törlés
  2. Haha tudtam hogy valamelyik blogger viccelődni akar :D úgyhogy átverhetetlen vagyok xD

    Mariann:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy néhányan számítanak rá. Congratulációmat fejezem ki, ahogy haverom mondaná :D

      Törlés
  3. Ez nem ér!!! Ezt akartam én is csinálni!! :D XD Egy rugóra jár az agyunk, úgy látszik! :D Ez miatt nem tudtál becsapni! :D Bár én kicsit gonoszabb akartam lenni, ugyanis nem írtam volna alá, hogy csak vicc az egész, csak késő este! :D XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha, bocsi megelőztelek. Én azt nem mertem megcsinálni, nem vagyok olyan gonosz, de gondoltam rá bevallom. :D

      Törlés
  4. en is majdnem elsírtam magam az elején:DD a végére meg mar a megkönnyebüléstől sírtam :'D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor bejött a tréfám, nem megyek sehova, ne aggódj :)

      Törlés
  5. Ebből látszik, hogy nem csak írni is tudsz, hanem még humorod is van :D
    Nem sírtam, de már fejben készítettem a térítő hegyibeszédet. De valahogy nem esett le, hogy ez nem egy poén, de jó vagy! A SFB-t várom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez volt a cél ezek szerint bejött. Soha nem vetnék véget a blognak...bár egyszer úgyis kénytelen leszek, de az nem most lesz :)

      Törlés
  6. Úristen... ez most komoly?! Teljesen elhittem és nagyon megijesztettél. Ez rosszabb volt mint a "ki van kötődve a cipőfűzőm":D NE MERÉSZELJ TÖBBET ILYET CSINÁLNI!:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek az a jó oldala, hogy jövőre már nem tudom elsütni. Hahaha. Sajnálom, hogy megijesztettelek, de nem bírtam megállni :D

      Törlés
  7. Kösz én meg már bőgök és a tanárod szidod ... Ez nagyon csúnya volt viszont örülök h nincs vége mert IMÁDLAK... :* papa BB

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, nem akartalak ennyire megsiratni, nem hittem, hogy bárki is ennyire el tudja hinni. Ez az életem, nem tudnálak itt hagyni titeket, ilyen meg se forduljon a fejedben :)

      Törlés
  8. TE! TE! TE! ha most itt lennél esküszöm megfojtanálak!!!!! Ha egyszer valaha az életben találkozni fogunk ne számíts semmi jóra tőlem :Pxd sírva fakadtam!!!! majdnem szívrohamot kaptam EMBER! xd ÚÚÚRAAM Jézus!!!! wáááá.. sokk alatt állok!!!! xdd
    Nehogy ilyet merj csinálni mégegyszer mert megkereslek........ xdd
    komolyan mondom Zsoo ilyenkor utállak!!! Nem kicsit hanem nagyon! de még annál is jobban xd csak az a szerencséd hogy könnyebben tudok imádni így legyőzte az irántad érzett rajongásom a dühöt.. de előre szólok most nem imádlakxd csak szimplán szeretlek xd
    Húhh... mindjárt kiugrik a szívem te állatxd ilyen játékot nem jó űzni!!! xd de meg kell hagyni hogy jó volt xd:D csak nem ilyen rajongódnak.. xd<3
    uram Isten.. le kell nyugodnom!!! xd *beszív.. kifúj.. beszív.. kifúj..*
    Na szóval! kezdjük elölről... iszonyat jól kitaláltad ezt a viccet:D és még mindig imádlak.. de nehogy megpróbálj ilyet írni mégegyszer!!!!! xd<3 mert akkor semmi és senki nem fog visszatartani attól hogy kinyírjalak!!! xd:D de tudod hogy szeretlek! ;Dxd<3
    na.. tényleg lenyugszok... pápá:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha sajnálom, nem akartam, hogy maradandó károsodást szerezz, komolyan. Nézd a jó oldalát, jövőre már biztosan nem sütöm el, hisz ismeritek. Ha tudom, hogy ekkora hatással lesz rád/rátok, nem csinálom. Nyugalom, soha nem tudnám abbahagyni az írást, akkor üres lenne az életem. :)

      Törlés
  9. Baszuuuus!xd Te!! ne hozd rám a szív rohamot!! tátott szájal olvastam, és gondoltam "ez nem lehet igaz, ez hazigság! Nem hagyhatod abba! A tanár nem ért az iráshoz!...stb..stb.." Aztán megláttam az április bolondja feríratot és esküszöm, az eddig vissza tzartott könnyeim elszabadultak! Könyörgöm, többször ne csinálj ilyet mert én komolyan veszem!xd am kurva jó íróvagy, ugy hogy senki az életben nem fogja soha le ócsárolni! hisz nagyon jóóó a szókincsed is!
    am..várom a csodálatos történeteidet, és remélem nem akarod abba hagyni soha, de soha!xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, hogy megsirattalak, nem akartam, hogy drasztikus legyen. Nem fogok többé ilyennel poénkodni, becsszó! Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszenek a munkáim. Nem áll szándékomban abbahagyni, már nem is menne. :)

      Törlés
  10. Tee!!!!!!! Te!!!!!!! Te!!!!!! Én már készültem elmenni a tanárhoz, hogy fejbekólincsam!!! :D Én egész végig elhidtem!!! Hát... én.... nem tudok mit mondani, bár jelen pillanatban még a szívem is kihagyott egy ütemet. És SOHA NEM HAGYHATSZ fel az írással!! :) #imádomazírásod <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezek szerint sikerrel járt a tréfám. Nem tudnám abbahagyni, ne aggódj! Képtelen lennék sztori nélkül hagyni titeket. :)

      Törlés
  11. DZSÍZÜSZ!! Wat dö hell?! Anyám. Jó beszivattá, hallod-e? :DD Bevallom könyörtelen, a második gondolatom (az EZ NEM TÖRTÉNHET MEG! után) az volt, hogy akkor mi lesz a School for boyszal. Kőkeményen kijelentem. :D Egyszerűen annyira megtetszett ez a történet. Múltkor is, mikor apu munkahelyén voltunk, láttam a szembe lévő iskolát (eddig csak nem vettem figyelmbe) és az is kolesz volt, és rögtön a történet jutott az eszembe. Iszonyú jól írsz, és a történeteidet is nagyon szeretem. De ha még egyszer ilyet csinálsz vélem, én elmegyek hozzád. Nem tudom hogy, de megkereslek és az álmaidben fogok kísérteni :D Amúgy gondolom nem igazán ismersz engem, így "látásból", mivel nem nagyon írok kommenteket. Én inkább csak olvasok, de (ha kérhetem ezt) minden bejegyzésnél képzeld el, hogy én is írok egy "dicsőítő", és elismerő megjegyzést, persze sürgetéssel tűzdelve :D
    Ui.: Miattad kedveltem meg (nagyobbrészt) az ilyen "gay fanficeket" Gondolom úgyse olvasod ezt el, mert ódákat írtam, és én se olvasnám el, de azért leírtam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha az az angol az elején! Kellett pár pillanat, míg rájöttem, hogy az Jesus lenne. :D Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik, és ekkora hatással van rád. Nem áll szándékomban többet ezzel viccelődni, ne pocsékold az energiádat rám, kérlek, nem vagyok félős, de este, félálomban bárki rám tudja hozni a frászt. :D Megértem, én sem szoktam sok helyen írni, pedig jelen vagyok mindig, mikor kijön egy rész.
      Soha ne hidd, hogy nem olvasok el egy komit, mindig mindet elolvasom, és megsúgom: a hosszabbaknak mindig izgalommal ugrok nekik. Örülök, hogy sikerült téged is berántani a liberálisok közé, mindenkinek így kéne gondolkodnia, jobb hely lenne az országunk. :)

      Törlés
  12. Basszus!Most nagyon haragszom rád!!
    Délelôtt én is fontolgattam,hogy kiteszem ezt a blogomra,de biztos nem fogom,mert ez nagyon rossz!
    Engem tényleg nagyon megszívattál,ugyanis esküszöm neked,hogy ennyire még soha nem ilyedtem meg!
    Amikor megláttam a bejegyzést fel sem merült bennem,hogy vicc...Elkezdtem olvasni és annyira ôszintén hatott.
    Tesóm idejött,de mondtam,hogy hagyjon békén,mert kitettél valamit és ezt csendben akarom elolvasni.Aztán mivel egy másik blogíró is mostanában zárta be a blogját kb.addig olvastam,hogy beadtad a tanárodnak az egyik munkád elkezdtem sírni,hozzávágtam az ágyhoz a telefont,ami az ágytámlán kötött ki és szétesett.Úgy is hagytam és kimentem az udvarra szellôzni,hogy ha a Te írásod ennyire nem lenne jó más szerint,akkor én,meg más minek ír.Aztán kis idô után visszajöttem géprôl,hogy végigolvassam és nem hiszem el.Becsaptál,pedig én ugyanezt akartam megtenni az olvasóimmal.
    Remélem igaz,amit a végén írtál,mert én belehalok,ha nem írsz többet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha beelelőztelek, sajnálom. Nem akartam, hogy ennyire komolyra hasson, azért tettem bele ilyen "Te mit gondolsz" részeket, hogy már az elején érezzétek nem lesz igaz. Nagyon sajnálom a telefonod, nem akartam, hogy miattam ilyet tegyél. Teljes mértékben igaz, nem tudnám abbahagyni. :)

      Törlés
  13. huuuuhh :OO asszem ott jártam, hogy leordított a tanár, de természetesen közben már hamarabb észrevettem a vége a bolgnak feliratot, szóval épp egy esetleges roham szélén álltam mikor leesett :) istenem, lábon kihordtam egy infarktust szerintem, és egy kicsit haragszom, de azért ez nem olyan szintű :DD amúgy ha nem írod a végére hogy április elseje, akkor is tudom, de biztos sok bíztató hozzászólást kaptál volna :) *K

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Lábon kihordtam egy infarktust". Wat?! Ez haláli, nagyon tetszik hahahaha. Ezek szerint téged nem tudtalak becsapni, kitaláltad. Talán, de soha nem voltam az a fajta ember, aki szereti, ha sajnálják, nem szoktam azért kitenni butaságokat, hogy vigasztaljanak. Hálás vagyok a rész végi kommentekre, ez azt jelenti, hogy az írásom, a munkám tetszik nektek, ami viszont nagyon jól esik. :)

      Törlés
  14. Őszintén meg mondom már sírtam mikor olvastam, és nem hittem el, hogy ilyenre képes lenne egy tanár! Komolyan potyogtak a könnyeim!!! (De azért jó vicc volt ;) ) Ezért jár egy meglepii :http://onedirectionfanfiction29.blogspot.hu/2014/04/sziasztok-sajnalom-de-ezuttal-nem.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha köszönöm szépen, és sajnálom, hogy megsirattalak :)

      Törlés
  15. Ez volt életem eddigi legeslegrosszabb április elsejei poénja!!!
    Már a kiírás felénél jártam és sírva elhajítottam a mobilomat éls mondtam, hogy én nem olvasom tovább, már ennyitől is agybajt kapok és meghalok. De aztán úgy gondoltam, hogy ha már egy ilyen jó blogerína abbahagyja az írást, akkor valami nagyon nagy dolog történhetett, szóval érdemes lenne tudni a teljes sztorit. Így szipogva tovább olvastam, majd amikor a képhez értem megint sírva fakadtam, és.... lejjebb tekertem... És hozzávágtam a falhoz a mobilomat. Utána már csak kínomban sírtam. Hogy voltál erre képes! Komolyan a szívroham kerülgetett! Végig olvastam bőgve az egészet és kiderül, hogy csak amiatt a hülye április elseje miatt írtad, és nem is áll szándékodban abbahagyni az írást. Pedig már fontolgattam magamban, hogy megkeresem azt a tanárt és megfojtom... lehet, hogy már csak az eszelős tekintetemtől kidőlt volna egy időre...
    Ilyet SOHA TÖBBET NE CSINÁLJ! SOHA! NEM! SOHA! Bár ha korházba szeretnél juttatni, csak nyugodtan...
    Most őrülten megkönnyebbültem. Fhuu! De legalább most már hivatalosan is tudjuk, hogy van humorod. :D
    Én pedig soha az életben nem tudnálak nem szeretni téged! Imádlak!!!! A Világon mindenkinél jobban (mondjuk ha nem haragszol, akkor a családomat a legjobban, de utánuk te jössz! ;))!
    Nos, remélem nem szándékozol megölni az ilyen kiírásaiddal. Mert mégegy ilyen és én tuti, hogy szörnyet halok a kanapén!
    Nagyon szeretleeeeek!!!
    Puszi és hattttalmas ölelés! :3 xXx
    Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy ennyire hihető lett, azt hittem azok a "ezt gondolhatod" részek azt hittem, oldják majd a feszültséget. Nem hittem, hogy sírásba hajszolhatok egy-két embert, elnézést, nem ez volt a cél, komolyan. Nem áll szándékomban abbahagyni soha az írást, az életem fontos részévé vált. Még mielőtt elmegyek (mivel egyszer véget kel majd érnie a blognak, de nagyon nem mostanában) mindenképpen meg akarom hálálni nektek azt a sok szépet, amit kapok. Köszönöm szépen. :)

      Törlés
  16. WORST JOKE EVER
    JESSZUS
    életem egyik legfontosabb része vagy, az elejét olvasom és közben előjött egy-két könnycsepp
    oh my god
    legrosszabb poén. mikor minden nap 3x minimum megnézem a blogodat, hogy van-e új írás.
    ah. ez szörnyű volt. :DDDDDD azthittem itt halok meg.xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, nem akartam drasztikusra. Maradok még jó sokáig, és boldogítalak, vagy éppen zaklatlak titeket, kinek mit. :D

      Törlés
  17. Te vagy ma már vagy a tizedik ember aki megakar viccelni, de asszem ezt hittem el a legjobban, meg a legelsőt.Teljesen lesokkoltam, és csak néztem hogy ugye 'EZ MOST VICCEL?!MOST EZ BOLOND?!HÁT ÉN KINYÍROM AZT A TANÁRT AKI ILYET MER MONDANI A VILÁG EGYIK LEGJOBB ÍRÓJÁRA!" aztán megláttam hogy a kép alatt még van egy kis szöveg, és ott megkönnyebbültem és elkezdtem magamon nevetni hogy mennyire elhittem:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nálad a lehető legjobb módon sült el a poén, örülök neki. :D

      Törlés
  18. Zsófia! Az Isten szerelmére! A légzésem felgyorsult, a szemembe könny szökött. Hogy csinálhattad ezt velem? That One thing óta veled vagyok, szerinted hogy érezhettem magam? Ha te itt hagytál volna én egyedül maradtam volna. Lehet hogy ez drasztikusan es eltúlzottan hangzik,de igaz. Ilyen téren teljesen egyedül maradtam volna,mivel nincs még egy író akinek minden egyes díját elolvasom. Igen,elolvasom,mert érdekel,hogy mik történnek veled,meg akarlak téged teljesen ismerni,bár ez így tudom,hogy nem fog összejönni. Egyedül maradtam volna,összetörten, mivel a kedvenc íróm magamra hagyott volna. Remélem el tudod képzelni ezek után,hogy egy pillanatra milyen lelki állapotba kerültem.(De azert tényleg be kell vallani,hogy jó vicc volt,valószínűleg mindenki bevette😃)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, nem akartam erősre, talán kicsit durva volt. Próbáltam oldani a feszültséget a "Te mit gondolhatsz" részekkel, hátha abból rájöttök, hogy móka. Annyira jó, hogy ilyen régóta velem vagy, szinte hihetetlen. Nagyon jól esik, köszönöm szépen, arra pedig szavakat sem találok, hogy ennyire érdeklődsz irántam, erre a köszönöm már nem elég. Nem megyek sehova, veletek maradok, ameddig csak tudok. :)

      Törlés
  19. Mész te a jóédesbe!!! Kajak elhittem és már majdnem elkezdtem sírni te kis mocsok!!! Fúú de megcsapnálak most szívem szerint!!! Ez nagyon köcsög volt tőled, de kétség kívül mindenki elhitte az biztos!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha sajnálom. Ha Harry lennék, mondanám; Büntess meg!. Talán írok is egy ilyen sztorit, hahaha. A lényeg, hogy csak vicc, és még sokáig "boldogítalak" titeket. :D

      Törlés
  20. Jézusom. Ennyire talán sosem etettek még be semmivel sem. A többiekhez hasonló szívbaj ért utol engem is. A legrosszabb, hogy egy pillanatra sem bizonytalanodtam el, hogy talán az egész csak rossz vicc, annyira komolynak tűnt... De ahogy olvastam, már fejben állítottam össze az észérveimet, amikkel hathatok Rád (persze először kicsináltalak volna, aztán exhumáltalak volna, hogy meghallgasd a mondandóm... >__> Ezért még láthatatlanban is bocsánatot kérek. Elkapott a hév... :/). Istenem. Nagyon megijedtem. Fogalmam sincs, mihez kezdenék Nélküled és a történeteid nélkül. Nem lenne miért élnem körülbelül. :""DDDDDD
    Hihetetlenül megkönnyebbültem, hogy csak nagyon hülye vagyok, és minden rendben van, továbbra is élhetek...
    Hálásan köszönöm, hogy vagy nekünk, és néha szívrohamokat okozol. :D ♥ ♥ ♥ xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha nélkül is meghallgattalak volna, nem kell elnézést kérned. De tudnod kell, hogy elég makacs tudok lenni. Remélem, én képzelek csupán többet a sorok közé, mint ami valóban rejtőzik, de a leendő pszichológus érzékem jelez...ugye az a "van miért élnem" rész csak egy visszaadom-szívatás volt? Ugye tudod, hogy elérhető vagyok éjjel-nappal az élérehetőségeimnél! Keress meg nyugodtan, ha segíthetek valamiben :)

      Törlés
  21. Oh my god szívrohan 10000000000000000000 :'ddd
    Nagyon megijesztettél tudod-e??
    Nagyon szeretlek ésbsoha ne add fel az írást mert én meghalok!! ♥

    VálaszTörlés
  22. fúúú hallod normális vagy?? a szívbajd hozod rám :DDD

    VálaszTörlés
  23. Sajnálom, mentségemre szóljon, hogy régóta tudom magamról; nem vagyok normális :D

    VálaszTörlés

Music Note 4