Oldalak

2014. június 17., kedd

So just follow my lead!

Hey! Tiszteletem minden kedves olvasónak!
Egy különleges One-Shot érkezik, amelyet közösen írtam Loraa*-*-val. Tudom, teljesen váratlan, szokatlan, új, hogy én párba dolgozok valakivel, de az Ő munkásságát tisztelem, és két ember van csupán, akikkel közösen írnék, az egyik Ő, szóval nem volt kifogásom az ötlet ellen. Mókás volt így írni, azt hiszem, kicsit látszanak benne azok a bizonyos törések, ahol cseréltünk, még ha csak három ilyen hely is van. Ő írta a romantikus részeket az elején és a végén, míg én a bonyodalmat a közepén. Tükrözi a munkásságunkat a részünk szerintem.
Köszönöm szépen a közös munkát, igazán élveztem, remélem, lesz lehetőségünk még rá.
Jó olvasást Kedveskéim, várom a véleményeket!
                                                                                                                                             xoxo    Zsoo


So just follow my lead!

Harry Styles nem bírta tovább. Képtelen volt úgy figyelni Niallt, hogy ő nem az övé, pedig tudta jól, hogy valószínűleg sosem lesz az. Így fenntartotta a legjobb barát álarcot, pedig ő bizony több akart lenni annál. A londoni kis házukban többször kapta azon magát, hogy a szőkén felejti a tekintetét, hogy csodálja a nevetését és a bohóckodását. Talán csak Louis vette észre, hogy Harryben megváltozott valami. Még szép, hogy észrevette, elvégre legjobb barátok voltak! Harry próbálta elrejteni az érzéseit. Próbálta elhitetni magával, hogy nincsenek is. Ő Harry Styles volt, nem lehetett szerelmes! De bármennyiszer pillantott a szőke csodára, annyiszor érezte, hogy ez a feltevése nem igaz.
- Hé, minden rendben, haver? – huppant le mellé a kanapéra a szenvedésének okozója.
- Persze, minden oké – bólintott, de a gondolatai máshol jártak.
- Harry, mostanában nagyon szótlan vagy, mi van veled? – kérdezte aggódva a kékszemű.
- Semmi- semmi – rázta a fejét szórakozottan.
- Naaa, valami biztos van – noszogatta. – Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – mosolygott.
- Még szép, hogy tudom, de ez most nem olyan, amiben sokat tudnál segíteni – rázta a fejét. Áh, az irónia… Épp, hogy ő lenne az, aki tudna segíteni.
- Na, ne legyél legalább ennyire szomorú – kérte, s megölelgette. – Tudod mit? – kiáltott fel, s felpattant. – Te most szépen eljössz velem vidámparkba! – jelentette ki, s az előszobába felé kezdte húzni a fiatalabbikat.
- Elmentünk! – kiáltotta el magát a szőke, s kilépett a tavaszi időbe – maga mögött Harryvel.
- Niall, állj már meg, miért viszel most el vidámparkba? – röhögött Harry, akinek egyáltalán nem volt ellenvetése, hogy a szőke hajúval töltse a napot.
- Mert látom, hogy letört vagy, én pedig nagyon jó barát módjára megpróbállak felvidítani – adott magyarázatot, de Harry gyengéden megállította.
- De még mindig nem értem. Mondjuk egy elszúrt kapcsolatom után se vittél el sehova, hogy felvidíts – értetlenkedett a göndör.
- Mert… - pirult el Niall. – Mert most jobban elkezdtem figyelni rád – mondta végül őszintén, majd határozottan továbbment az úton.
- Hűű, az ilyet jól esik hallani – mosolygott Harry, de belül épp örömtáncot járt. Az egész napot együtt töltötték, rengeteget hülyültek. Harry poénból még egy hatalmas plüsspandát is nyert Niallnek. Persze nem lehetett minden szép, hisz ők voltak a One Direction tagjai! A média megtalálta őket, s tengernyi fotót lőttek el róluk. Sokszor úgy, hogy ők azt észre se vették. Éjszakáig maradtak, majd mikor már mindent kipróbáltak, akkor indultak el hazafelé.
- Niall, tökre örülök, hogy elhoztál ide – mosolygott felszabadultan, mikor a kihalt utcán kezdtek visszafelé sétálni.
- Erre valók a barátok – mosolygott ő is Harry boldog arcán. – Egyébként, ha megtudom, hogy ki miatt vagy ilyen szomorú, esküszöm, megmutatom, hogy mit tud egy ír! – állította határozottan, mire Harry csak felnevetett.
- Kösz, haver, tényleg – ölelte át fél karral, és fel se tűnt nekik, hogy itt is elsült egy fotó.  – De szükségtelen – legyintett a szabad kezével.
- Ne már! – mondta. – Még csak azt se tudom, hogy mit csinált – nézett rá nagy kék szemeivel, egyértelműen azt kérve velük, hogy meséljen.
- Áh, csak egyszerűen nem jönne össze sehogy sem – vont vállat, mire Niall kimászott a karja alól.
- De miért mondod ezt? – kérdezte kíváncsian. – Mármint, te tipikusan olyan vagy, akit mindenki akar – ráncolta a szemöldökét értetlenül.  Harry szomorúan megrázta a fejét.
- Ő egy elég közeli ismerősöm, és nem akar többet – rázta meg a fejét. – De mindegy – vonta meg a vállát, mire Niall csak megállította, és szorosan megölelte. És hopp, megint egy fotó.
- Sajnálom – húzta magához, Harry pedig teljesen átadta magát az ölelésnek. Most nagyon közel érezte magához a fiút.
A fotók elkészültek, és hála a modern technikának, ahogy azok a bizonyos leskelődők beültek az autóba, már fel is mentek az internetre. Mire Niall és Harry hazaért kicsit talán jobb kedvűen, addigra belebegte a rajongói odalakat ez a sokak számára tökéletes pillanat a két fiúról. Ők minderről semmit sem tudtak, Harry-nek volt egyfajta rossz előérzete, mikor álomra hajtotta fejét, azonban ezt betudta annak, hogy az a szerelme, aki iránt inkább testvérisséget kéne éreznie.
Másnap reggel, még a napi hajtás előtt, mindenki a nappaliban és a konyhában ücsörgött szétszórtan. Zayn és Niall a kanapén néztek valami bugyuta mesét, amely bizonyára érdekes volt csukott szemmel, míg a többiek a konyhában beszélgettek kómásan. Pillanatok kérdése volt csupán, hogy a jó hangulat véget érjen. Harry szemében még az ég is beborult, mikor meglátta, ki hívja Liam-et. A rossz előérzete most érte el tetőfokát, eddig csupán lassan növekedett benne. Liam felvette a telefont, és hallgatta a túloldalról kapott irányításokat. Egyetlen szót sem szólt, még csak nem is köszönt, nem hagyták szóhoz jutni, így mindenki sejtette, hogy nem dicsértet kapnak. Bementek Liam intésére a nappaliba, ahol felrázták a két szundikáló srácot. Niall egyből felébredt, amikor megtudta, ki hívja Őket, míg Zayn álmosan pislogott, majd szeme ismét leragadt. Nem állt szándékában felkelni, mikor úgysem látja Őt a menedzsment, csupán telefonon keresik Őket. Liam letette az asztal közepére a kihangosított készüléket, a levegő megfagyott, míg a fejleményeket várták.
- Srácok, csupán egy átkozott kérdésem van! - mondja a határozott hang.  Louis-nak olyan érzése volt, mintha egy lenne Charlie angyalai közül, amiért egy készülék parancsolgat nekik, de sajnos tudott arcot kapcsolni a hanghoz. - Minek szeretnétek látszódni a rajongók szemében? Egy tökéletes szex-istennek, vagy egy nyomorult buzinak? - kérdezte kicsit sem tapintatosan. Senki nem felelt, a srácok többsége a kérdés okán gondolkozott, míg Harry-ben a vér is megfagyott. Ezt meg honnan tudja a főnökük? - Várom a válaszotokat! - jegyezte meg kicsit cinikusan.
- Tökéletesnek. - felelte halkabban, leszegett fejjel Niall, de a telefonba belehallatszódott.
Harry rákapta tekintetét. Nem esett jól neki, hogy éppen a szöszi válaszolt. Rossz volt ezeket az Ő szájából hallani, Niall azonban tudta, mi a kötelessége, és mivel nem sodorja veszélybe társait, még ha ezt helytelennek, hazugnak is tartotta szíve, mely vadul tiltakozott mellkasában.
- Helyes! Akkor meg ne ölelgessétek egymást az utcán, mint holmi szánalmas buzik! Értve vagyok? - kérdezte kihívón a pasas.
Értve vagyok? visszhangzott Harry fejében. Ez az ember azt gondolja, annyival felsőbbrendű náluk, pedig annyi pénzt zsebel be, mint két srác együttvéve. A göndörben felment a pumpa, Louis pedig rá pillantva pontosan látta ezt. Elképzelte, amint legjobb barátja feje búbja felcsapódik, és kiszáll belőle a gőz, mint a régi rajzfilmekben. Alig tudta visszafogni vigyorát ebbe belegondolva. Harry azonban mindenre gondolt most, csupán a mókára nem.
- Azok vagyunk, akik akarunk lenni. - motyogta nem létező bajsza alatt, miközben morcosan összefonta maga előtt karjai.
- Ezt meg ki mondta? Harry, Te voltál? - kérdezte élesen a férfi a vonal túlsó végéből.
Bár a srácok tisztán hallottak a fiú motyogását, nem hitték, hogy az a telefonba is belehallatszik. Azonban tévedtek, így Harry is meglepődött kicsit. Ellenben akkor úgy érezte, ha már eddig eljutott, akkor nem hátrálhat meg itt. Határozottan dőlt előre, szemében elszántság égett. Erre még Zayn is felpillantott, és kiszökött szeméből az álmosság.
- Igen, és nem tetszik, hogy olyanná akar alakítani, amilyen nem vagyok. - felelte magabiztosan.
A srácok érdeklődve figyelték göndör társukat. Kíváncsiak, mire készül, és legbelül tisztelik, amiért végre kiáll értük és magáért is. Belül féltékenyek, amiért Ők ezt eddig nem tették meg.
- Szóval ezt értsem úgy, hogy buzi akarsz lenni?
A telefon recsegése ellenére is érezni lehetett a férfi hangjában az élt és a lenézést. Neki a srácok eladása volt a cél a nagyközönség számára, és nem a lelkük pátyolgatása. Ők választották ezt az életet, szokjanak hozzá. Azonban a srácok nem ezt választották régebben. Ők nem akartak megváltozni, mégis ez történik a súlyok alatt, melyet cipelnek.
- Miért, talán gondja lenne vele, ha a saját nememhez vonzódnék? Így már nem tud olyan sok pénzért eladni? - kérdezett vissza cinikusan Harry.
- Ami azt illeti, igen, gondom van vele. Te egy világsztár vagy, az álom pasi a nőknek, nem jelentheted be, hogy meleg vagy! - tiltakozott a férfi.
- Miért nem? Ki tiltja meg? Maga? Ugyan már! - nevette el magát a fiú.
- Nem én, majd a srácok. Az Ő karrierjüket húzod le vele a vécén. - feleli a férfi elégedetten érvelésével.
Harry akármennyire is szeretne felelni valami frappánsat, nem megy neki. Torkán akadnak a szavak, amint végig néz a srácokon. Mind érdeklődnek, de egyben szoronganak is, és ezt Harry pontosan érzi. Most elárulta, hogy az azonos nemhez is vonzódik, főként Niall-hez, de azt végképp nem bökheti ki. Akkor minden a feje tetejére áll. Mint a homokóra, amikor egy időszak lejár, és megfordítjuk, hogy újra peregni kezdjenek a homokszemek.
- És arra nem gondol, hogy nekünk talán sokkal fontosabb egy testvérünk, mint a hírnév? – Mindenkit meglepett, hogy ez Liam szájából hangzott el. Ő nem szegült ellen sose a menedzsmentnek, bármennyire is volt az igazságtalan. És még csak azt se tudta igazán, hogy miről van szó, mégis kiállt Harryért.
- Hogy bármit feladnánk egymásért? – csatlakozott Zayn komoly hangja. Harryt szörnyen meglepte ez, nem gondolta volna, hogy a fiúk mégis őt választanák.
- Kirakhatja Harryt, de akkor nem lesz One Direction. Vagy együtt, vagy sehogy – mondta Louis határozottan. – Mi nem engedjük, hogy így viselkedjen valakivel, aki az életet jelenti nekünk, megértette?
- Épp elég volt, amit eddig tett. A szerződést felbontjuk, Simon mellettünk van. Nincs több játék. Ezek vagyunk mi, és senki kedvéért se mondunk le erről. Maga elmehet a picsába! – Sose hallották Niall így beszélni, ilyen határozottan, de neki ez természetes volt, ha arról volt szó, akit szeretett.
- Ide figyeljetek, ezt még úgy megkese... – kezdte volna dühösen a férfi, de Liam közbevágott.
- Nem. Maga fogja ezt megkeserülni. Ostoba, nem látja, mit tesz és mit tett. Hamarosan bíróság elé állítják sikkasztás gyanújával, remélem tudja. És most hagyjon minket békén! – zárta le a témát Liam, s lecsapta a telefont. Egy ideig síri csönd ült a nappaliban.
- Én... azt hiszem, köszönöm. Most felmegyek – jelentette ki a göndör hajú, s bár rettentően gyávának érezte magát, a menekülés mindig bevált. A szobájában lehuppant az ágyára, csak hátradőlt. Öntudatlanul nyúlt a telefonjáért, hogy a Twitterre menve a szívét fájdítsa. Mindig megviselték a rossz kritikát, mégis muszáj volt látnia őket. Meglepően sok tweet érkezett arról, hogy sok boldogságot azzal, akit szeret, néhányan támadták őt, és támadták Niallt. Mikor elege lett, eldobta a telefonját az ágy végébe. Csak nézte a plafont, s igyekezett nem gondolni semmire.
- Haz, minden rendben? – lépett be óvatosan Niall, az, akit Harry nem igazán akart látni.
- Sajnálom. Ezt az egészet – hagyta figyelmen kívül a kérdést. – Most miattam téged is bombáznak. – mutattam a telefonomra egy laza mozdulattal, mire odasétált, s a kezébe vette a készüléket, hogy gyorsan áttanulmányozza.
- Ezek idióták! – dobta az ágyra egy dühös mozdulattal, majd a kezébe vette a saját telefonját. Ujjai lelkiismeretesen szántották a mobil billentyűzetét, s Harry telefonja már jelzett is.
„ He’s such a great guy! Do not blame him!” – olvasta el a Niall által kirakott tweetet, ami után egyből érkeztek a fiúké is.
„You made what we didn't dare! Yeaaah herooo!” – látta meg Zayn tweet-jét, ő pedig fáradtan elmosolyodott.
- Köszönöm. Akkor nem haragszol? – ült fel végül kissé bizonytalanul, Niall pedig csak elmosolyodott.
- Dehogy haragszok. Azt hisznek, amit akarnak. – vont vállat könnyedén, mintha ez semmiség lenne. Harry elrejtve a csalódottságát bólintott, s némaságba burkolózva várta, hogy a szőke kimenjen.
- Mondd, Harry, lett volna nálad valaha is esélyem? – A kérdés olyan hirtelen hangzott el, hogy Harry még a száját is elfelejtette eltátani.
- Tessék? – lepődött meg teljesen.
- Tudtál volna valaha is úgy gondolni rám, mint a párodra? – tette fel a kérdését kicsit másképp, de arcáról nem lehett semmit se leolvasni.
- Igen. – vallotta be Harry lehajtva a fejét. Nem tudta, hogy mire megy ki az egész, most talán Niall örökre elmenekül.
- Harry... – simított végig a másik vállán lágyan, ahogy odalépett hozzá, s keze lassan a göndör hajú arcára csúszott. Felemelte a másik fejét, elérve, hogy ránézzen, s lehajolva egy édes csókot kezdeményezett.
Harry hirtelen azt sem tudta, hogy mit tegyen. Karjai maguktól találtak rá Niall derekára, hogy az ölébe húzza egy ügyes mozdulattal, s csak arra eszmélt, hogy Niall a mellkasára, végül a nyakára simítja a kezét. A csók után mindenketten szuszogtak egy picit még, az érzelmek hatása alól próbáltak kimászni, hogy végre a külvilágra is koncentrálhassanak.
- Még mindig szívesen gondolnék rád úgy, mint a páromra. – nézett fel őszintén, zöld íriszei talán még sose csillogtak így. Más volt ez, mint a többi vallomása, vagy szerelmi pillanata, amit eddig átélt. Ez most valódibbnak, igazabbnak tűnt.
- Szeretnék az lenni. – bólintott lassan. – Nem aggódsz a vélemények miatt? – kérdezte, kék szemeiben aggódás villant, ahogy Harryre nézett.
- Nem. Azt hiszem, melletted nincs okom aggódni – rázta a fejét. Már biztos volt benne, hogy szerelmes, igazán, visszafordíthatatlanul, biztosan, már nem kételkedett.
- Örülök – mosolyodott el lágyan, s  ismét lehajolt, hogy megtapasztalja azt, amit oly’ sok ideje akart már. És már megteheti.

Itt a csodás társíró blogja ismét, nézzetek be hozzá! --> Between your dreams 

11 megjegyzés:

  1. Istenem ez nagyon de nagyon édes lett. <3 Nagyon, de nagyon aranyos, szuper, hiperszuper, fantasztikus, csodálatos, eszméletlen lett. <3 Nagyon ügyesen megírtátok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahahaha köszönjük szépen, igazán sok dicséret van ebben a pár mondatban :)

      Törlés
  2. Ugyan a másik blogon előbb láttam kint, de akkor már ide is írok, hiszen mindketten fantasztikusan írtok. :) nekem nagyon tetszett, igazán aranyos volt az egész (: nagyon várom a következő történetedet/történeteteket ! :)
    xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, hogy itt is leírtad a véleményedet, köszönöm szépen. Lesz még, szombaton jön egy újabb közösünk :P

      Törlés
  3. Nagyon tetszett nekem is!! Amit írtál az elején, hogy szerinted észrevehető a törés, egyáltalán nem igaz. Szuperül megoldottátok, hogy ne legyen szembetűnő és túl erős a váltás. Sok gondolkodás után találtam csak meg ezeket a pontokat, és ez szerintem jót jelent. Szép csapatmunka volt, egy annál is szebb történettel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen. Lehet akkor csak én látom ennyire ezeket a helyeket, mert a részese voltam, nem tudom, de most megnyugtattál :)

      Törlés
  4. Úristen*o*A két kedvenc íróm egy műben*--*nagyon jó lett, imádtam minden sorát, remélem a nyár folyamán még több ilyet fogtok írni!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen a dicséretet, igen, lesz még ilyen, pont szombaton egy. Nagyon belejöttünk ketten :D

      Törlés
  5. Szia! Mikor jönnek ujjabb one shot részek? :) nem rosszak ezek a régiek sem de jöhetnének már az ujak is. Persze biztos elfoglalt vagy. én egy hard ziam sztorit kértem ;) peace B.B.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Folyamatosan jön új One-shot. Mint mondtam, várni kell a kérésekre, ugyanis szinte kivétel nélkül mind +18-as, amit sokszor jeleztem, hogy nehéz számomra, hisz csak szex, amit elég nehéz változatossá tenni ennyi ilyen sztori után. Ellenben haladok, és már elkezdtem egy Ziam-et. Ha végeztem vele, érkezik, és a tiéd lesz, rendben? :)

      Törlés
    2. uh köszönöm:)) B.B.

      Törlés

Music Note 4