Sziasztok!
Még max. 2-3 rész van vissza, remélem, tetszik majd a
sztori vége. Izgalmas, hosszú részt hoztam nektek, de bele akartam sűrítenie
ezt egy bejegyzésbe.
Várom véleményetek! Jó olvasást!
xoxo Zsoo
*Harry*
Az eső kitartóan esett még délután is, amikor még aznap
kifele bámultam az ablakon. Azon gondolkoztam, Liam apjából kinézném, hogy chipet
ültet fia nyakába, mint a kutyáknak, így mindig tudja, hol van. A délelőtti
találkozás Mr. Payne-nel megviselt, és újra felkeltette bűntudatomat. Mindannyian
a szobában próbáltuk elütni az időt. Niall egy könyvet olvasott, Zayn elaludt,
Louis a telefonján játszott valamit, én pedig bámultam kifele az esőbe. Szerettem
nézni az ablakon lecsorgó vízcseppeket, hallgatni a monoton kopogást, figyelni
a nedvességtől megterhelt fák csillogó leveleit. Megnyugtatott.
A hosszú percek azonban elröppentek, mikor mind egy
emberként rezzentünk össze Zayn éles csengőhangjára, mely kettévágta a csendet.
Álmosan morogni kezdett, majd oldalra nyúlt telefonjáért. Félig felnyitott
szemekkel leste meg a képernyőt, majd amikor meglátta a nevet, hirtelen ült
fel, az álom kiszökött szeméből. Érdeklődve figyeltem, mi lehet olyan érdekes,
míg Louis előre is dőlt, és oldalra dobta telefonját.
- Troy? - szólt bele Zayn, amitől a remény hatalmasra
nőtt bennem. Mind bíztunk benne, hogy a fiú jó hírekkel szolgál, azonban nem
hallottuk beszélgetésüket. Zayn szeme ellenben igencsak csillogni kezdett,
amitől a szívem hevesebben dobogott, ajkaim kiszáradtak. Megragadott egy
papírt, majd írni kezdett rá, így vállával és fülével tartotta a telefont. - Köszi,
Haver, király vagy. Hálánk üldözni fog. Tovább nem szeretnénk, hogy
belekeveredjetek, így is nagy segítséget nyújtottatok. - magyarázta Zayn
immáron széles mosollyal. Ebből arra következtettem, hogy Liam megvan, életben
van, és meg tudjuk menteni. 2 percig még beszéltek valamiről, pontosabban csak
Troy, Zayn pedig néha leírt valamit, aztán elköszöntek, és letették.
Azonnal kérdőn dőltem előre ágyamon, és vártam a
magyarázatot, ahogy Louis és Niall is. Zayn széles vigyorral fordult felénk, így
már tudtam, remek hírt kapunk.
- Csak egy nagy fekete autót találtak az egész városban. A
ház romos, és eddig érintetlen volt. Az erdő szélén van, a város legutolsó
utcájában. A kert egybe nyílik a szabaddal, quadokat láttak, szóval
felkészültek arra, ha az erdőbe kell menekülniük. Régi ház, tehát az ablakaik kevesek
és kicsik. Minden jel szerint az lesz az a ház. - bólintott határozottan beszámolója
után.
Először fel sem fogtam, amit mond. Az agyam értelmezte
ezeket a tényeket, majd lelki szemeim előtt megjelent Liam meggyötört arca,
ahogy az egyik szobába zárták. Nem tudtam elképzelni, mit tettek vele, de
reménykedtem a legjobbakban. Amikor végre kezdett tudatosulni bennem, mi is
lehet ennek a következménye, hirtelen eszméltem. Arcomra széles vigyor kúszott,
azonnal felpattantam, és kabátom felé vettem az irányt.
- Várj, Harry! - ragadta meg a karom Louis, én pedig
azonnal megpördültem, majd hátrébb álltam a váratlan érintés alól kibújva. Nem tudtam,
hogyan viszonyuljak hozzájuk a reggeli "édes hármas" után. Ezt látva
kicsit elkomorodott, majd félretéve ezt, beszélni kezdett.
- Még azt sem tudjuk, hol van. Először el kéne tervezni
az egészet, mert ha csak úgy odaállítunk Liam-et és magunkat is veszélybe
sodorjuk. - magyarázta komolyan szemembe nézve.
Be kellett látnom igaza van, így lehajtott fejem
megcsóváltam, minek hála göndör tincseim ugrálni kezdtek kicsit. Louis lágyan
fonta körbe ujjaival csuklómat várva, ellenkezem-e. De nem tettem, így lehúzott
maga mellé az ágyára. Combunk összesimult, de meglepő módon nem éreztem magam
kényelmetlenül.
Kezdetét vette az ötletelés, mit kellene csinálnunk.
Niall is átült Zayn mellé, így egymással szembe tudtunk helyezkedni.
- Szerintem szólnunk kéne Mr. Payne-nek. Ők szakemberek. Többet
tudnak tenni, mint mi, négyen. - javasolta Niall.
- Igen, ezt kéne tennünk, de nem tudhatjuk biztosra,
valóban ott van-e Liam, vagy csak félrenézték Troy-ék. Ha rosszat mondunk, még
jobban hátráltatjuk a nyomozást. - fektette le a tényeket Zayn. Így kimondva,
már nem hangzott olyan jól, mint szerettük volna.
- Akkor mit kéne tennünk? - kérdeztem ismét kicsit
reményemet vesztve, hisz valóban nem biztos, hogy az éppen Liam fogva tartóinak
menedékhelye.
- Szerintem este el kéne mennünk oda, és szétnézni
kicsit. - javasolta Louis.
Én személy szerint igencsak megdöbbentem, nem állt
szándékomban keresztbetenni a zsaruknak, mikor már így is elég kárt okoztunk. Hisz
ha kiszúrnak minket, hogy ott ólálkodunk, még nagyobb bajba sodorhatjuk
Liam-et, és talán már nem hajlanak majd arra az alkura azért a pendrive-ért.
- Ez jó ötlet! - egyezett bele Zayn azonnal.
Én és Niall szenvedő fejet vágtunk, nem szívesen mentünk
volna oda, de a srácok szemében elszántság égett, és ha ez kell ahhoz, hogy
Liam-et megmentsék, akkor legyen!
*Liam*
Az egyik fickó benézett hozzám, én azonban alvást
színleltem. Elhitte, hogy fej lógatva bóbiskolok, mint a lovak, így aztán
becsukta az ajtót, hallottam távolodó lépteit. Felrémlett gyermekkoromból Apa
félhomályban derengő arca, amikor esténként benézett hozzám, a szobába. Néha összetalálkozott
tekintetünk, olyankor mellém ült, és betakargatott, hogy aludjak. Néha viszont szintén
alvást színleltem, így volt alkalmam pilláim között meglesni, amint szeretettel
elmosolyodik, majd halkan húzza be az ajtót. A kilincs másodpercekig emelkedett
lassan, hogy véletlen se kattanjon, amire felkelhetek. Ellenben ez a férfi nem
törődött vele, hogy csendes legyen.
Amint elment, kipattantak szemeim. Nem volt ablakom, a
sötétben ültem, ami tökéletes volt, tekintve, hogy ha az ember látása a
minimálisra csökken, a többi érzékszerve - főleg a hallása - felerősödik. Csupán
körvonalakat láttam magam előtt, de ez épp elég volt. Betéve tudtam, hol az
ajtó. A végtagjaimba az egész napos mocorgásnak hála nagyjából visszatért az
élet, de így sem voltam benne biztos, hogy négy nap után képes vagyok felállni.
Minden a szerencsén múlt.
Ekkor jött el a nehezebb része. Várakoztam, míg úgy
éreztem, elég mélyen aludhat az a két barom. Mi értelme lenne őrködniük, amikor
már eltelt négy éjszaka, én mégsem tudtam szabadulni? Vagy csak nem akartam,
mert abban reménykedtem, hogy Apa meg tud menteni anélkül, hogy oda kéne adnia
azt a pendrive-ot. Féltem, hogy ismét kárt tesznek bennem, így nem maradhattam
itt további napokra.
A legnagyobb hiba, amit elkövettek, hogy ezt a nyikorgó,
ócska, öreg széket választották fogva tartómul. Lassan kezdtem billegni, és
csak reménykedtem, hogy nem hallják meg mocorgásom. Abban reménykedtem, hogy
képes vagyok összetörni, ha elég erősen hátravetem magam. Ha megfelelő darab
törik el, akkor szabadulni tudok. Ellenben ez a legkockázatosabb, amit valaha
is csináltam tekintve, hogy a reccsenésre felkelhetnek, és az sem biztos, hogy
kijutok azon az ablakon, ami a folyosó végén van, vagy ezen az ajtón előttem -
bár ennek a zárnak nem hallom soha a kattanását. A vihar mellettem állt, az eső
kopogása, a villámok és dörgések között könnyen összetéveszthetik félálomban
annak hangjaival.
A billegésem egyre nagyobb kilengést kapott, a fa ropogva
adta meg magát akaratomnak, én pedig erőteljes felsőtest mozdulatokkal adtam
még nagyobb ívet megtett körívünknek. Végül a szék lába kicsúszott, én pedig hatalmas
erővel értem földet a hátamon. Vesémbe és gerincembe fájdalom nyilallt - a combomról
nem is beszélve -, de akkor ez érdekelt a legkevésbé. Mozgatni kezdtem
végtagjaimat figyelve, hol tört el a szék, ugyanis a hangokból ítélve valahol
biztosan. Csak azért imádkoztam, hogy a kezemen törjön el, és ne a lábamon. Azonban
legnagyobb szerencsémre a jobb kezem szabadnak bizonyult. Így azzal azonnal a
balhoz kaptam, majd kiszabadítottam a gyorskötözőből, melyet egyszerűen le
tudtam csúsztatni a szék karfájáról hála a törésnek. Lábaim szabaddá tétele
gyerekjáték volt két kézzel, hamar kész lettem. Megkapaszkodtam a falban
mellettem, és talpra húztam magamat, amilyen gyorsan csak tudtam. A fejem
sajgott, szédültem a hirtelen jött mozgástömkelegtől, azonban az adrenalin tett
róla, hogy ez háttérbe szoruljon.
Sebesen indultam meg az ajtó fele, majd halkan nyomtam le
a kilincset. Legnagyobb megkönnyebbülésemre az ajtó kinyílt, így kilestem
rajta. Minden nyílászáró be volt csukva, mely a folyosóról nyílt, ahova néztem.
Az egyik mögött Ők lapulnak, azonban nem állt szándékomban belesni mögéjük. Halkan
osontam végig a folyosón, nagyon ügyeltem, nehogy egy deszka is megnyikorduljon
bicegő lábaim alatt ebben a régi házban. Biztos vagyok benne, hogy egy
idegszálam megsérült a kínzás során, ugyanis a bal lábam elég nehezen mozgott,
sántítottam rá, és kínokkal járt, ha rá kellett helyeznem a súlypontot. Elértem
az ablakhoz, majd erősen remegő ujjakkal kezdtem kinyitni, hátha sikerrel
járok, és nincs beragadva. Meg kellett erőltetnem magam, hogy ne ziháljak,
ugyanis a tüdőm egyre nagyobb mennyiségű levegőt igényelt. Ajkaim - ha ez
lehetséges - még jobban kiszáradtak, mint eddig.
Régimódi ház révén egy duplaablakkal kellett
szembenéznem, amelynek belső ablaküvege hamar megadta magát nekem. Halkan tártam
ki, de elkerülhetetlen volt egy halkabb kattanás. Idegesen pillantottam hátra,
de a folyosó még mindig ijesztő sötétségbe burkolózott, melyet csak néha-néha
tört meg a villám fénye. Amolyan horrorfilmbe illő helyzet uralkodott, amikor a
szerencsétlen áldozat - vagyis én - egyre inkább hátrafele nézeget, nehogy ott
álljon egy árnyék. Megadta magát nekem a második ablak is, azonban ez már
nagyobbat roppant. Kitártam, így szabad kijárásom lett az udvarra. Hátrapillantottam,
és akkor megtörtént, ami a horrorfilmekben is szokott; ott állt egy alak az
egyik ajtóban, és döbbenten nézett rám. Hamar dühösbe fordult át tekintete, én
pedig nem akartam megvárni, mi jön ezután. Hamar kimásztam az ablakon, közben
hallottam kiabálását társának, majd egyre közeledő lépteit.
Az eső pillanatok alatt eláztatta ruháimat, a hideg a csontomig hatolt, és meg kell mondanom, felettébb jól esett megégett
bőrfelületemnek. Sántítva, lassabban, de rohanni kezdtem a kert vége fele, az
utca irányába. A lámpák halovány, esőtől eltorzított fénye megvilágította
beesett arcomat, mely most kipirult a bennem áramló adrenalintól. Éreztem a
siker ízét a számban, azonban ekkor egy lövést hallottam meg.
Lelassítva érzékeltem mindent. Már az utca szélén jártam,
szinte ki léphettem volna a kidőlt kerítés vonalán, amikor előre lökött az a
megmagyarázhatatlan erőhatás, mely fájdalommal nyilallt bele jobb vállamba. Egy
pillanatra felüvöltöttem, majd ez azonnal elhallgatott. Nyögésekkel kísérve
akartam feltolni magam ép kezemmel térdelésbe, hogy jobban szemügyre vegyem az
engem ért lövést. Tisztában voltam vele, hogy a jobb vállam nem olyan kritikus
pont. Vagy nem akartak megölni, vagy nem jól látott az esőben, és elhibázta a
lövést. Léptek tocsogása hallatszott egyre közelebbről bal oldalam felől, majd
egy erős rúgás érte azt az oldalamat. Oldalra gördültem fájdalmasan nyögve, így
szembe találtam magam a néger elrablómmal, kinek jobb kezében egy fegyver füstölgött.
A társa mellette közeledett, majd mikor hozzám ért,
hajamba markolva felrántott térdelésbe. Kénytelen voltam tenni, ami kér,
miközben ép kezemmel hajtincsemet szorító ujjaihoz kaptam. Fájdalmasan összeszorítottam
a szemem, és a halálfélelem kezdett hatalmába keríteni. Elcsesztem az egyetlen
esélyem, ami megadatott a szökésre. Ezek nem olyan fickók, akik ezek után még
életben hagynak. Sokkal inkább megölnek, aztán majd a cserénél holttestemet
nyújtják át Apámnak a pendrive-ért cserébe. Azért kíváncsi lennék, ki a
megbízójuk, ki akarja ennyire azokat az információkat.
- Én mondtam, hogy velünk ne kezdj ki, Kölyök! Tudod, még
soha nem találkoztam ilyen vakmerő, öngyilkos hajlamú áldozattal. Sajnálom,
hogy meg kell ölnöm téged. - csóválta meg a fejét lenézőn, majd a fegyvert
homlokomhoz nyomta.
Pár pillanatig, míg megfelelő távolságban volt a
pisztoly, volt alkalmam farkasszemet nézni a hangtompított csővel. Őszintén szólva,
nem rémített meg a látvány, sokkal inkább elszántságot éreztem. Méltósággal akartam
meghalni. Ujjairól, valamint a fegyver matt-fekete burkolatáról kövér
esőcseppek hulltak alá a talajra. Arcomon szintén nedvesség folyt végig. Frufrum
homlokomhoz tapadt, fejtetőmön feszített a bőr hajam tépésétől. Ruháim nehéz
súllyal húzták lefelé testemet, engedelmeskedve a gravitációnak.
Lehunytam a szemem egy hosszabb pillanatra, amikor
láttam, hogy ujját a ravaszra helyezte. Azt mondják az embernek ilyenkor
lepörögnek szeme előtt az emlékek, nekem azonban nem történt semmi ilyen. Úgy éreztem,
elárultam Apát és a srácokat, csalódást okoztam, amiért nem sikerült megszöknöm
innen. Nem voltam túl erős, és a halállal tovább menekülök az elől, hogy
gyászoló szeretteim szemébe nézzek majd, valamint a bosszút forraló Édesapámat
visszatartsam az ostobaságtól.
És ebben a minutumban egy tompa puffanás törte meg a monoton
zuhogást, de nem az a fajta, amelyet a fegyver ad ki. Sőt a pisztoly lecsúszott
homlokomról, így szemeim kipattantak. Az előttem álló néger férfi
összecsuklott, mögötte Zayn állt egy vasrúddal kezében. A szemeim kikerekedtek,
majd ezután rögvest a másik elrablóm keze is lehullott sajgó hajtincsemről. Sürgősen
néztem hátra, így megláttam Harry-t is egy kerékkulccsal, amit nem tudom,
honnan szerzett, bár ezen a kertnek becézett szemétdombon rengeteg rozsdás
fémhulladék hevert. Harry kezei közül kihullott a rögtönzött fegyver, majd
hozzám térdelt nem törődve a sárral, és magához húzott. Fájdalmasan felnyögtem,
így eltolt magától. Jobb vállamhoz kaptam melyből erősen szivárgott a vér, de
nem túl életveszélyesen. A bal lábam is sajgott, bár égésemnek felettébb
megkönnyebbülést nyújtott a hideg esővíz.
Ekkor láttam meg, hogy mindenki itt van. Zayn még mindig
macsón állt előttem a vasrúddal, miközben elégedetten, megkönnyebbülten
mosolygott rám. Louis vállamra helyezte a kezét mellettem, míg Niall szintén letérdelt
elém, Harry mellé. Lou tárcsázni kezdett, és hallottam, amint a mentőket és a
rendőröket hívja. Lassan feltámogattak, amitől észre vették, hogy sántítok, és
egy csúnya seb éktelenkedik combom belsején. Eltámogattak egy kupac, egymásra
pakolt, rozsdás alufelnihez, amelyre ráültettek
- Jól vagy? Mi történt? - kérdezte aggodalmasan Niall.
- Köszi Srácok. - mosolyodtam el megkönnyebbülten
tekintve, hogy vége.
Zayn és Louis egymás mellé húzták a két ájultan heverő férfit,
majd a fegyvert magukhoz véve Zayn rájuk szegezte. Miközben felém mosolygott. Láttam,
amint Harry ajkai elnyílnak a macsó fiú látványától, bár engem személy szerint
megrémített, hogy képes kézbe venni egy gyilkos fegyvert. Ellenben én is
megtenném a biztonságunk érdekében.
- Minden rendben lesz! - nyugtatott Lou megveregetve ép
combom, mire bólintottam.
Az utcát megkülönböztető jelzést jelentő fények töltötték
be, de hang nem érkezett velük, természetesen nem akarták felverni az egész
várost. Nagy sebességgel fékeztek le, majd egy számomra nagyon is ismerős alak
azonnal kipattant, és rohanni kezdett átugorva az árkot, majd az omladozó,
félig kidőlt kerítést is. Hozzám sietett félre téve mindig tökéletes, ügynöki
megjelenését. Öltönye vizesen tapadt hozzá, ahogy haja is. Még soha nem láttam
esőben esernyő nélkül, de akkor félretette eleganciáját.
Azonnal karjaiba zárt, én pedig élvezettel fúrtam magam
még inkább nyakába nem törődve vállamba nyilalló fájdalmammal. Magamba szívtam
esővel keveredő aftershavejének illatát, miközben fél kézzel fejemnél fogva tartott
magánál. Jó érzés volt, hogy ismét mellettem van, a tudat megnyugtatott, hogy
valóban biztonságban vagyok.
Eltávolodott tőlem, és alaposan szemügyre vett, először
arcomon időzött el, ahol felszakadt ajkaimon megkönnyebbült mosoly játszott,
majd vállamra terelődött a tekintete. Homloka ráncba szaladt, majd még lejjebb
haladt, így az égési sebet is észrevette.
- Sajnálom, Liam. - hebegte szégyenkezve, nem érdekelte,
hogy a srácok is fül- és szemtanúi mindennek.
Csupán rá mosolyogtam, miközben elfogadtam, hogy
hamarosan el kell szakadnom tőlük kis időre, hisz a mentősök közeledtek felénk.
Megmenekültem, de tudtam, a kórházban hamarosan újra látom őket.
Jajjj, jessszuskááááámn!!!! *o*
VálaszTörlésTe jó ég, tudod te, hogy én hogy üvöltöztem miközben olvastam??? Először a körmömet rágva szurkoltam li-nek, hogy sikerüljön kiszökni, majd üvöltöztem, amikor meglátták őt és elkapták, majd tovább folytattam az üvöltést, amikor azt hittem lelövik, majd megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, amikor jöttek Zayn-ék, most meg itt visongok, hogy sikerült! Jajj istenem, amikor a sztoriaidat olvasom mindig olyan mintha fejbe dobnának egy nagy érzelmekpől összegyúrt labdával.
Imádom imádom és imádom!!! Te vagy a legjobb! ^^
Ha vége is lesz a sztorinak, remélem, hogy hamar előállsz nekünk egy újabb fantasztikus sztorival! :3
Imádlak!
Puszi! xXx
Reni
Köszönöm szépen ezt a leírást, még nem sokat hallottam ennyire részletesen, hogyan vélekednek az emberek a sztorijaimról olvasás közben, de nagyon kíváncsi vagyok rá. Örülök, hogy ennyire sikerült beleélned magad. Remélem, lesz még majd sztorim ezután is, de talán kicsit másmilyen. Remélem, akkor is velem tartasz majd. Ígérem, minden elmagyarázok! :)
TörlésSzia
VálaszTörlésMost találtam meg ezt a blogodat-a többit már elolvastam és mindegyiket imádtam :) <3 - bocsi, hogy eddig nem írtam :(
Nagyon tetszik ez a történet! Pontosan úgy voltam én is, mint az előttem kommentelő (Varga Renáta) !!!! Már várom a következő részt!!! ;)
Puszi: ~Pósa~
Köszönöm szépen, örülök, hogy végigolvastad az összes blogom, bár az elsővel nem vagyok annyira kibékülve, ellenben az is az enyém, szóval mindegy is. Örülök, hogy tetszettek, igyekszem nem okozni csalódást. :)
TörlésNa végre! Valahogy éreztem, hogy a srácok fogják megmenteni :) Imádtam, ahogy eddig mindig, várom a folytatást :)
VálaszTörlésIgen, ezért is csavartam rajta kicsit, hogy Liam is próbálkozzon. Nem akartam, hogy olyan egyértelmű legyen, hogy a srácok mentik meg. Köszönöm szépen :)
Törléséljeeeeeeen*-* jaj hát ez oltári volt, ilyen jó megoldást.:D
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igyekeztem :D
Törlés