25. fejezet. - School for boys.

Hi Darlings,

Ezen kívül még két résszel ajándékozlak meg titeket a School for boys történetből. A következőben örömötöket fogjátok lelni, garantálom. Ez most csak egy kis töltelék rész, ellenben fontos dolgok hangzanak el benne.

A hétvégén nem leszek itthon, végre ismét hazatérhetek pár napra a drágalátos otthon-városomba, ellenben nem hagylak titeket sztori nélkül, ígérem.

Jó olvasást!

                                                                                                                                             xoxo       Zsoo

*Liam*

Kezeim elernyedve pihentek magam mellett, miközben kiélveztem, hogy végre kényelembe helyezve magam, úgy fekhetek, ahogy csak kedvem tartja. A kórházi ágy normális esetben nem túl kényelmes, pláne, ha forgolódni sem tudok sebeim miatt, de most a lehető legkényelmesebb bútordarabnak számított szememben annyi székhez kötözött nap után. Alig vártam, hogy újra sportolhassak, izmaimat merevnek éreztem.

A srácok és/vagy Apa ma bejönnek hozzám, hisz tegnap este óta nem láttam Őket. Akkor is sietve kellett távoznom a mentőautóval, és minél hamarabb betoltak a műtőbe vállsebem miatt. Még kicsit a morfium hatása alatt álltam, de erőt vettem magamon, amikor kinyílt az ajtó. Egy nővérke lépett be hozzám, megnézte a rám kötött műszereket, és állított valamit az infúzió tekerőgombján.

- Itt vannak a hozzátartozói. Szeretné látni Őket? - kérdezte kedvesen.

- Mindenképpen. - feleltem halovány mosollyal, amit viszonzott, majd kiment.

Nem csukta be az ajtót, így hallottam, amint engedélyt adott a belépéshez. Sok láb dobogása csendült fel, amint sietős léptekkel indultak meg a járólapon. Apa lépett be először, én pedig tudtam, hogy a srácok is vele vannak. Kétlem, hogy együtt jöttek volna, sokkal inkább elképzelhető, hogy itt találkoztak. Remélem, Apa nem haragszik rájuk, hisz kinézem belőle, hogy akkor is Őket okolja, amikor már minden rendben van. Kicsit makacs egyéniség pláne, ha rólam van szó Anya halála után. De ez valahol érthető.

- Hogy vagy, Liam? - állt aggodalmasan egyik oldalamra Harry.

A másikon Apa foglalt helyet, míg a srácok lábamnál állták közbe az ágyat. Borzalmas volt ez a felállás, kínosan éreztem magam, amiért ennyire körbe vesznek, de ez is csak azt bizonyítja, hogy fontos vagyok nekik.

- Jobban. De figyelmeztetek mindenkit, morfium hatása alatt állok! - mosolyogtam szélesen.

Valóban alig éreztem fájdalmat, ellenben nem éreztem magam bódultnak, bár nem tudtam, milyen, ha valaki szerek hatása alatt áll. Mindenki kuncogni kezdett feszültségoldó kijelentésemen.

- Tudod, mindaz ellenére, hogy nagyon sajnálom, ami történt veled miattam, mérhetetlenül büszke vagyok rád, Liam. - motyogta Apa.

A szemeim elérzékenyültek látva gyengeségét és apai szeretetét, ösztöneit. Kezem övére helyeztem, és lágyan megszorítottam egy kedves mosollyal. Ezek a szavak sokat jelentettek nekem.

- Tudom, min mentél keresztül, egy Apa sem akarja, hogy ez történjen a fiával. Nézd! - folytatta.

Elvette kezét enyém alól, majd óvatosan tűrte fel a jobb vállán fekete pólóját. Még soha nem mutatta, de valóban ott díszelgett egy hosszabb, mélynek látszó heg tricepszén. Sebes ajkaim összepréseltem, amikor rájöttem, hogy ezek szerint Őt is úgy kínozták meg, mint engem. Ellenben Apa egy vérbeli profi, neki ez biztosan nem kottyant meg. Valószínűleg egy nap után megszökött, és alaposan ellátta a bajukat fogva tartóinak.

- Liam, elmondod, mi történt veled? - kérdezte halkabban Niall az ágy végétől.

Azonnal rá kaptam tekintetem, így megláttam, hogy valójában mindenki kíváncsi a történetre. Még Apa is érdeklődve pillantott rám, így mély sóhaj után hozzáfogtam. Nem volt kellemes erről beszélni, kínosnak éreztem a témát, és rossz volt visszagondolni részletezésem közben arra, milyen érzelmek leptek el azokban a percekben. A srácok egyszerre tűntek ijedtnek, és lepettnek, míg Apa szemében fájdalom és büszkeség csillogott.

Akármennyi borzalmas is megéltem ezen a héten, azért büszke voltam magamra, hogy megtaláltam a kiutat, és hálás voltam a srácoknak, hogy megmentettek a fejbelövéstől, ami valljuk be, nem a legmocskosabb, de nem is a legszebb halál, amit bárki is kívánhat magának.

- Hát, köszönöm srácok, hogy megmentettétek a fiamat. - mosolygott rájuk kedvesen Apa, mire Ők bólintottak.

- Mi lesz most? - kérdeztem halkabban végignézve mindannyijukon.

- Mi hazautazunk. Kicsaptak a balhé miatt. - kuncogott Zayn, mire Apa kérdőn pillantott rájuk.

- Beszélek az igazgatónővel! - jelentette ki a férfi, mire elmosolyodtam.

- Ne, hagyja! Jó lesz ez így, Mr. Payne. - mosolygott kedvesen Louis.

Apa csupán bólintott, majd rám pillantott. Éreztem, ahogy magában mérlegel az én sorom felől, ellenben én nem akartam abban az iskolában maradni, a srácok nélkül meg pláne nem.

- Hazajössz velem, Liam? - kérdezte kedvesen.

Először fel sem fogtam, amit kérdez. Komolyan haza? Újra a régi otthonunkba, újra egy családként? Melyik srác utasítaná ezt vissza. Éjszakánkénti hallucinációm végre valóra vált, imáim meghallgattattak. Minden vágyam volt ismét Apával élni, még ha tudtam, hogy utazgat is. És már bizonyítottam neki, elboldogulok az iskola falain kívül is, nem tudnak olyan könnyen kifogni rajtam.

- Igen! Igen! - hevesen bólogattam, miközben örömmel mondogattam ezt a szót.

Úgy festhettem, mint akinek minimum megkérték a kezét, de ez akkor sokkal többet jelentett nekem egy csinos lány szerelménél.

*Harry*

Egész álló nap Liamet szórakoztattuk a kórházban, hisz nekünk és neki sem akadt jobb dolgunk. Édesapja sajnos távozni kényszerült, ellenben biztos vagyok benne, hogy amikor csak tud, bejön fiához. Zayn és Louis leléptek az édesség automatához, egy halom rendeléssel, mely tőlünk érkezett. Nekem pedig már nagyon ki kellett mennem a mosdóba, így elnézést kérve Liamtől és Nialltől szintén kimentem.

Fogalmam volt merre találom a vécét, pedig milyen jól jöttek volna azok a kis táblák, amelyek a plázák mennyezetéről szoktak lelógni jelezve az irányokat. Szétnéztem a folyosón, majd megindultam jobbra, ugyanis az az irány szimpatikusabbnak tűnt. Annyi eszem volt, hogy megjegyezzem Liam szobaszámát, így ha el is tévednék ebben a kórházban csapnivaló tájékozódó képességem miatt, valakit meg tudok kérdezni a helyes irányról.

Nem haladtam sokat, talán kétszer kényszerültem fordulatra, amikor meghallottam Zayn és Louis hangját. Nagyszerű! Ők talán tudják, hol a mosdó. Azonban ahogy egyre inkább közeledtem, úgy tisztultak le szavaik, melyek túl érdekeseknek bizonyultak ahhoz, hogy félbeszakítsak Őket. Helyette inkább megálltam a kanyar előtt, és a falnak dőlve hallgatóztam, reménykedve, hogy nem veszik észre.

- Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet. - mondta Louis.

- Jaj, Lou, ne csináld már! Te is akarod, nem? - kérdezte Zayn izgatottan.

- De, de mi van, ha nem tetszik neki?

- A múltkori is tetszett, nem lesz gáz! Csak ügyesen kell csinálnunk mindent.

Hallottam Zayn hangján, hogy vigyorog, míg Louis szavai inkább kétségekkel voltak tele. Ők mindig annyira egy hullámhosszon pendültek, kíváncsi vagyok, mi lehet akkora horderejű, hogy ilyen szinten megosztotta a véleményüket.