25. fejezet. ~Wrong perfection.

Sziasztok!

Íme az utolsó rész ebből a történetből. Ennek a végéhez is elérkeztünk, de ne aggódjatok, nem hagylak titeket unatkozni soha. Hamarosan jönnek a további történetek. Azt vettem észre, hogy ehhez a történethez ékezett mindig a legkevesebb vélemény, de nem hagytam abba annak a pár embernek a kedvéért. Szóval itt a vége, fuss el véle. Remélem, nagyon tetszett. Várom a véleményeket.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

25. fejezet.

Ma voltam a legboldogabb eddigi életemben. Mikor felsorakoztunk az emelvény szélén, a szívem a torkomban dobogott. A tömeget pásztáztam, végre megpillantottam Anyát. Mellette Apa állt, és mindketten büszkén néztek rám. Én is büszke voltam magamra, bár az a rohadt egyenruha elég szűkös volt ilyen melegben, de elviseltem. Most kell utoljára hordanom. Majd tekintetem a hozzám közelebb ácsorgó srácra terelődött, aki szélesen mosolygott rám. Tommy! Nekem is vigyorognom kellett oly' szélesen, hogy szinte már feszült a bőröm, de most ez sem érdekelt. Liz mellém sietett, és átkarolta a csípőm, hogy közelebb kerüljön hozzám. Kicsit felpipiskedett, és egy lágy csókot nyomott ajkaimra, majd édes mosollyal suttogta ajkaimra, miközben összedöntöttük homlokunk. Mostanában gyakran csináltuk ezt, olyan meghitt volt, mintha csak mi léteznénk, mintha csak a miénk lenne a világ.

- Büszke vagyok rád Baglyocskám.

Féloldalasan elmosolyodtam, ez sokat jelentett nekem az Ő szájából. Régen hívott már így talán két hónapja, de szerettem ezt a becenevet. Visszasietett a sorban lévő helyére, mivel kezdődött a ballagás. Tudtam, hogy én leszek az első, már elpróbáltuk hamarabb is.

- Az iskola mintadiákja, bár csak egy évet töltött nálunk; Louis Tomlinson.

Mély levegőt vettem, és széles mosollyal felsétáltam az előttem lévő kis lépcsőn. Tényleg büszke voltam magamra. Nem csak azért, amit elértem ebben az iskolában, hanem azért is, amit az életben elértem egy változással. Végre tényleg, igazán boldog voltam. Úgy tűnt, segítettem a srácokon, mivel a ráhatásommal, hogy tanuljanak végül mind az 5-en kijárták a 12.-et bukás nélkül, még Zayn is, pedig vele nehéz volt.  

A családom elfogadta, hogy mostantól kicsit másabb leszek. Mostantól eljártam esténként általában a Kenyérgyárba, amit lassacskán Apa is elfogadott, és végre nem nézte betörésnek. Tommy gyakran lelátogatott hozzánk szünetekben, amikor mindig bejött velünk Ő is, és már nem tartott tőle. Az Ő évzárója Doncaster-ben egy hete volt, én is lementem hozzá, hogy láthassam, amint elballag. Találkoztam a régi ismerősökkel, bár senkit nem hiányoltam, csupán Tommy-t.

És most ott álltam a szerelmem mellett, a ballagók között, készen az élet újabb megpróbáltatásaira. Beadtam a jelentkezésem a Berkeley-re L.A.-be, míg a srácok együtt mennek tovább a University Village 3-be...persze, ha az érettségi jól sikerült, és felveszik őket. Liz az UCLA-ra ment tánc szakra, ahol már volt meghallgatáson, és nagyon tehetségesnek találták, így biztos, hogy Őt felveszik. Annyira büszke voltam rá, és mindannyiunkra. Elértük, amit akartunk. Csak azt nem tudom, Tommy végül hova adta be a jelentkezését. Már faggatóztam, de mindig kitért a válasz alól. Volt egy sejtésem ennek okára, és nagyon reménykedtem benne, hogy igazam lesz, de nem ittam előre a medve bőrére.

Este mind Zayn-nél gyűltünk össze, aki a szülei szponzorálásával hatalmas házibulit rendezett a szabadságunk megünneplésére. Lottie is jött, megbíztam benne. A buli javában tartott, mi pedig egyre inkább táncoltunk, de egyszer a zene elhalkult, és mind a DJ pult felé néztünk. Mellesleg Zayn nagyon jó DJ-t szerzett, igazán király hangulatot csinált, jó számokat nyomott, amit kiabálva énekeltünk, ha úgy tartotta kedvünk.

Tommy feje jelent meg, és a mikrofont tartott a szájához. Lepetten mentem előrébb Liz-zel az oldalamon, megálltunk az emelvény előtt, amin a DJ pult volt.

- Kocogtatnám a pezsgőspoharat, ahogy a filmekben szokták, de az az igazság, hogy félek eltöröm. - nevetett, amihez mindenki csatlakozott. Persze már benne is volt alkohol, de most inkább izgatottságot láttam rajta. - Egyrészt el akartam mondani, hogy: BASZDKI, LEÉRETTSÉGIZTÜNK!  - kiabálta a mikrofonba, mire mindenki sikított és üvöltött örömében. Lepetten néztem Tommy-ra, hogy káromkodott, de Ő csak rám nevetett, és megrántotta a vállát. Elégedetten elvigyorodtam, hogy eredményes hatással voltunk rá, mert azért jónak nem nevezhetném. - A másik, amit el akartam mondani, hogy hova megyek tovább. Nem azért, mert olyan egoista vagyok, hanem mert a srácoknak joguk van tudni. Azt hiszem, ide tartozom, hozzátok Louis, Liz, Haz, Zayn, Liam és Niall. És jogotok van tudni, hogy a Berkeley-ra adtam be a jelentkezésem ide, L.A.-be!  - mondta, mire nekem majdnem kiesett a pohár a kezemből, amit gyorsan Liz-nek nyomtam, és izgalmamban felugrottam a pultba mellé, hogy megöleljem. Jól megszorongattam, amitől felnevetett. Hamar csatlakoztak a többiek is, így egy 7 személyes nagy ölelés alakult, amit a puszta öröm eredményezett tiszta szívből.

Tudtam, éreztem, hogy ezért nem akarja elmondani már régóta, hová megy továbbtanulni. Erre utalt a reptéren is, ezért volt mostanában olyan titokzatos. Ennél tökéletesebb már sehogy sem lehetett volna az életem. Úgy éreztem végre az otthonomnak mondhatom ezt a várost, azt a házat, amiben éltem a családommal. Végre jó helyre érkeztem, megtaláltam az otthonom, ahova tartozom.

Az este további része Project X-esen nagyszerűre sikerült, csupán a drog és a háztetőről ugrálás lett mellőzve. De senki nem vágyott rá. A medencében ugráltak az emberek, egyszer még Niall is csurom vizesen trappolt fel Zayn-nel az emeletre. Gondolom száraz ruhát adott a szöszinek.

Összegyűltünk heten a bárpultnál, és iszogatni kezdtünk. A tekintetem a hangosan nevető Niall-re tévedt, akinek a haja csurom víz volt. Végigmértem a cuccon, amit Zayn adott neki. A tekintetem letévedt a cipőjére, és hangosan felnevettem a felismerésen. Végre visszavághatok. Már alaposan kigondoltam magamban ezt a bosszút, és végre alkalmam volt alkalmazni is a tervem.

- Niall, az egyetemre Te is kikupálódsz már! - nevettem rá hangosan.

Mindenki értetlen nézett rám, még Niall is. Nem értették, ezt mire mondom. Szerintem azt gondolták, egyszerűen csak sokat ittam, és mindjárt vihetnek lefektetni vagy a wc-re hányni.

- Vans-ot hordasz! - mutattam elégedetten a cipőjére.

A srác lenézett az említett ruhadarabra, majd hangosan felnevetett azon a tipikus módján. Nos igen. Ha Niall nevet az ember nehezen dönti el, hogy most tulajdonképpen a helyzet viccesebb vagy az Ő nevetése. Mindenki csatlakozott hozzánk, én pedig elégedett voltam magammal, hogy végre volt alkalmam visszavágni neki. Erre vártam, már azóta a pillanat óta, amióta a Kenyérgyárban első este beszólt, de türelmesen kivártam a megfelelő pillanatot, ami most jött el.

- Ez szép volt! - nyújtotta felém nevetve az öklét Niall, amit azonnal viszonoztam, és összekoccintottam kezünk.

Mindenki felszabadultan táncolt tovább, még Tommy is immáron szabadon ropta egy pink hajú csajjal, akit még életemben nem láttam. Nos igen, szakítottak Kim-mel végleg. Nem is baj, én nem bírtam annyira a csajt. Szerintem nem szerette Tommy-t, ami most be is igazolódott. De szerencsére a srácot nem viselte meg nagyon. Szerintem ma este jó programja lesz azzal a pinki-minkivel. Most is egymás szájában matattak, ahogy elnéztem.

Haz-nak talán benőtt a feje lágya, mivel elég szépen lassúzott egy lánnyal egy amúgy pörgősebb számra. De ez abban a pillanatban lényegtelen volt, akkor csak az számított, hogy látszott a srác mosolyán, hogy most tényleg tetszik neki a lány...a személyisége fogta meg, és nem akar csak egy éjszakát tőle. Mosolyogva figyeltem Liz-zel, aki elégedetten méregette gyerekkori legjobb barátját.

Egy váratlan pillanatban Liz a csuklómnál fogva kihúzott az udvarra, alig tudtam letenni a poharam a pultra. Kint is emberek sokasága nyüzsgött, és táncolt a zenére. Liz elhúzott a kert legtávolibb végébe, ahol végre kis nyugi volt, bár a zaj még ide is lehallatszódott. Szegény szomszédok! Bár kötelességük tűrni, mivel Zayn szülei engedélyt kértek a rendőrségen a hangoskodásra. Amekkora ráhatással bírnak, persze azonnal megkapták.  Így nem lehetett egy rossz szavuk sem a szomszédoknak.

Nem értettem, Liz miért húzott ide. Tény, hogy szép volt az a pár napozóágy a pálmák közötti kis eldugott részen, de tudta nagyon jól, itt nem fog történni semmi. Hisz ez nyílt terep. De a szemében a kis barna folt, most nem kacéran csillogott.

Egyik kezét összekulcsolta ujjaimmal, és komolyan a szemembe nézett. Szeretetteljesen vizslatott, majd halkan szólalt meg, lágy hangon.

- El akartam mondani, hogy a legjobb dolog volt az életemben, amikor megláttalak a tetőn aznap este. Tudtam, hogy van benned valami különleges, amit eddig kerestem.  - mondta halkan.

Elmosolyodtam, és az arcához nyúltam szabad kezemmel. Végigsimítottam tökéletes orcáján, majd a kezem az állán nyugtattam.

- Fenekestül felforgattad az életem, de nem számított, mert mellettem álltál végig, és a kezem fogtad. Az a vad csaj, aki bármilyen kitekeredett mozdulatot meg tudott csinálni, az én kedvemért egy hamupipőkévé vált valahányszor megcsókoltam. - mondtam én is teljesen a szívemből.

Úgy éreztem, ha ezt nem mondom el neki most, a szavak belülről égetik ki a torkom. Mintha a szívem kétszer akkorára nőtt volna a mellkasomban, és hatalmasakat dobbant volna ettől a csodás lánytól.

- Örökké szeretni foglak Louis, történjen bármi. Mindig bennem fogsz élni, Téged kerestelek mindenkiben. - mondta komolyan.

Meglepett, hogy ennyire komoly tud lenni, és ennyire felelősségteljesen tudja kiejteni ezeket a méltóságteljes szavakat. Édesen elmosolyodott, mikor látta lepettségem, és elengedte a kezem. Ez kicsit rosszul esett, de hamar rájöttem az okára. Két kezét a felemelte a feje mellé.

- Figyeld, hogy nem hazudok! Örökké szeretni foglak Louis Tomlinson. - mondta halál komolyan a szavakat mégis mosollyal az arcán.

Ajkaim között apróbb rés keletkezett ettől. Tudtam, emlékeztem, hogy ha hazudik, az egyik kezén mindig keresztbe teszi a mutató- és a középső ujját, mivel akkor szerinte nem minősül hazugságnak. De most nyoma sem volt ennek a mozdulatnak, amitől a lélegzetem is elakadt. Nagy nehezen összeszedtem magam, és feleltem neki.

- Ez a bolond ketyegő csak érted fog dobogni örökké. Elmondhatatlanul szeretlek. - feleltem.

A kezem a mellkasom közepére helyeztem, mikor a szívemről beszéltem. Szándékosan a közepére, és értette a célzást. Az Ő elve, hogy a szívünk középen van, csupán a bal fele dobog, így vagyunk szimmetrikusak.

Nem bírtam tovább, lehajoltam hozzá, és megcsókoltam. Nem volt vad, nem volt lassú. Nem volt erőszakos, nem volt lágy. Éppen egetrengető, amivel egy világot meg lehet váltani. És mi megtettük. Megváltottunk egy egész világot... a mi közös világunkat.