26. fejezet. ~Nobody knows how can I love you.

Sziasztok!

Ezt megint a gép teszi fel nektek ilyen délelőtt, majd ha este hazaérek, és végre beesve a házba bekapcsolom a laptopot, akkor kiegészítem a bejegyzés linkjével, de nem tudom, mikor tudom ezt megtenni. Aki Kunhegyesen lakik, vagy szintén ott lesz, az talán találkozhat is velem, a karcagi csapatban fogok röpizni. A héten csupán 5, ismétlem, 5 edzésem volt, és most még csak szerda este van, mikor ezt írom. Szóval szorítsatok nekünk ma, de nem hiszem, hogy továbbjutnánk.

Remélem, a rész is elnyeri a tetszéseteket, nagyon hálás vagyok az eddigi dicséretekért, köszönöm szépen.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

A repülőút bár csak két óra volt, én mégis egy örökkévalóságnak találtam még úgy is, hogy ott ült mellettem életem nagy szerelme. Louis édesen hajtotta a fejét a vállamra, és lehunyta a szemét. Nyomtam egy puszit a fejére, és átöleltem, majd a fején nyugtattam az enyém. Úgy gondoltam, már igazán megérdemeljük a kikapcsolódást azok után, amiken keresztül mentünk. Így, egymás karjaiban, békésen aludva még ez a két óra is gyorsa telt.

Arra keltünk, hogy a stuardesek figyelmeztetik a gép utasait a leszállásra. Bekapcsoltuk az öveinket, álmosan nyújtózkodtunk. Előre dőltem, és megráztam a hajam, majd a jobb oldalra húztam a frufrum. Louis ezt látva vágyakozva nézett rám, miközben landoltunk. Tudtam, imádja, ha a hajam rázom. Féloldalasan rá mosolyogtam, mire csak annyi suttogott éppen, hogy csak én halljam:

- Ne hergelj, hallod Haz?! - vigyorgott rám kajánul, és tekintetét végigvezette rajtam.

Nem is próbáltam meg értelmezni szavai jelentését, igyekeztem nem gondolni rá, milyen mocskosul gyönyörű lényegük van. Mi ketten, akik soha nem voltak hozzászokva az élvezet megtagadásához, amit egy másik ember képes nyújtani, most hosszú időre nélkülözni kényszerültek egymást. És ez elég kiakasztó volt.

Végül a gép leszállt, mi pedig levonultunk. Sietősen felvettük a csomagjainkat, természetesen semmi gond nem volt, így hogy Louis előre értesítette a repteret, hogy nagy összeggel megyünk. Egy angol tolmács elmagyarázta a jogainkat, hogy itt ilyen előírások érvényesek, majd jó szórakozást kívánt nekünk Norvégiában. Egy taxival elmentünk a Louis által lefoglalt szálláshoz Oslo-tól nem messze egy kis völgybe a fjordokhoz. A hotel gyönyörű volt, sok apróbb faházból állt, melyek szét voltak szórva a telek különböző részein. A hotelbe már vártak minket, egy angolt tolmács fogadott itt is. Én most tudtam meg, hogy Louis a legszebb kilátással bíró, legdrágább faházat foglalta le nekünk a tó szélén. Elmagyarázta nekünk a hölgy hogy a  hűtőbe van étel, amit magunknak készítünk majd el, itt ugyanis nem szokás a közös étkezés a szálloda éttermében. A házban lévő szaunához elmagyarázta a szükséges dolgokat, és felvilágosított minket, hogy a helyiek úgy szokták, belemennek a jéghideg fjordba, majd beülnek a szaunába. Én kicsit megrendültem, hisz a víz bőven mínusz fok alatt van véleményem szerint, de a hölgy szerint 2 fokos. A telefonon a 0-át megnyomva jelentkezik a recepció, ha szükségünk van valamire, telefonáljunk, és megoldják. Ha valahova menni óhajtunk, akkor szintén a telefonon keresztül a szálloda hív nekünk egy taxit, ami a főbejárathoz érkezik, odáig el kell sétálnunk. Még elmondta, hogy a rénszarvasok szabadon vannak engedve a telken, de ártalmatlanok. A mi házunk környékét kimondottan kedvelik, ne ijedjünk meg tőle. Vadállatok nincsenek, ne aggódjunk. Ez megnyugtatott, mivel a következő ház jó messze van innen, a főépület is 15 perces séta. A hölgy kicsit furcsállta, hogy két férfi, akik szemérmetlenül nagy összeggel érkeztek a reptérről állítólag üzleti célból a legszebb franciaágyas faházat vették ki. De neki szerintem lényegtelen volt, míg fizetünk, szóval nem szólt egy rossz szót sem.

Magunkra hagyott minket, miután mindent elmagyarázott, mi pedig kipakolás nélkül vastagon felöltöztünk, hogy kimegyünk a szabadba. A friss levegő mámoros illata megcsapta az orrom, amikor kiléptünk a faházunk ajtaján. A hideg, északi szél lágyan simogatta az arcom, és kicsit meglebegtette göndör tincseim. Louis az enyémbe kulcsolta a kezét, a másikat pedig zsebre dugta. Én is így tettem, a kesztyűmet is a zsebembe rejtettem. Nem fázott a szabadon lévő kezem, Louis bőre melegítette. Úgy éreztem, jó helyen vagyunk, itt akartam maradni az idők végezetéig. Ez volt az én igazi otthonom Louis-val.

Kedvesen rám mosolygott, én pedig elégedetten, szeretetteljesen tekintettem kék szemébe. Hálás voltam neki, hogy megtartotta az ígéretét, és elhozott ide. De mozgást láttam a szemem sarkából, gyorsan oda kaptam a fejem, így elnéztem a válla mellett. A szemem kipattant, ahogy megpillantottam az erdőben lévő rénszarvasokat. Louis is oda nézett, hogy mi fogta meg így tekintetem, és elmosolyodott. Elindult feléjük, engem pedig húzott maga után.

- Lassan, ne ijesszük meg őket! - mondta halkabban, és óvatosan lépkedett.

Mentem mellette, és igyekeztem mellőzni a hirtelen mozdulatokat. Még a levegőt is próbáltam halkabban venni, bár belül tudtam, ez úgysem számít. A friss hó ropogott a talpunk alatt, mire az egyik hozzánk közel lévő, nagy agancsú rénszarvas ránk emelte méltóságteljes tekintetét. Érdeklődve pillantott ránk, és pár lépéssel közelebb jött. Elmosolyodtam, és bátrabban lépkedtem Louis-val. Ő kicsit lemaradt, mikor elég közel értünk a rénszarvashoz, hogy meg tudjam simogatni. Félénken nyújtottam ki a kezem, amit az állat óvatosan szagolt meg. Éreztem bőrömön forró leheletét, és hosszabb szőrszálait az orránál. Elmosolyodtam, ahogy felnézett rám nagy szemekkel, mikor lenyugtázta, én nem bántok. Itt volt a jó alkalom, óvatosan nyúltam a izmos nyakához. Lágyan simítottam végig selymes, forró szőrén. Idő közben Louis mellém jött, és átölelt hátulról. Állát a vállamon nyugtatta, és mosolyogva figyelte, ahogy a szarvas lehunyja a szemét, mikor Ő is hozzáér, és simogatni kezdi.

- Tudtad, hogy ennél a háznál szeretnek pihenni a szarvasok, igaz? - kérdeztem Louis-tól halkan.

- Igen. - mosolygott a nyakamba.

Elmosolyodtam, hogy erre is figyelt. Tudta, hogy sokat jelent nekem ez a hely, mindig is ide vágytam, világ életemben. És végre láthatom élőben. A szarvas hirtelen a tó irányába kapta a fejét, ahogy a társai is, majd vetett ránk egy meleg pillantást, és lassan tovább sétáltak.

Louis felé fordultam, a mosoly nem fagyott le az arcomról. Mélyen a szemembe nézett, majd megcsókolt. Hideg ajkai az enyémekhez értek, meleg kezei fagyos arcomhoz tapadtak ezzel melegítve a bőröm. Hirtelen az egész testem forrni kezdett egyetlen csókjától, ezzel máris elűzve fázásom. Lassan eltávolodtunk, csillogó, kék szemeibe meredtem. Elmosolyodtam, és lenéztem a kezeimre, hogy könnyebben fel tudjam venni a kesztyűm. Lepetten tekintett le Ő is, majd gyorsan rájött tervemre, de már nem volt elég ideje. Egy hógolyó landolt egyenesen az arcában. Felnevettem, és azonnal menekülőre fogtam, ahogy megláttam bosszúvágyó arcát, de azért Ő is gonoszul mosolygott. Tudtam, most végem. Hallottam a rohanó lépteket mögöttem, de közben nevettem.

- Állj meg Harold! - kiabált a utánam, de nekem eszembe sem volt megállni.

Csak futottam a ház felé, de nem volt elég időm. Nem tudom, hogy csinálta, de egy ugrással a földre terített, így a hóban landoltam. A hasamon ült, és egy kis havat az arcomba nyomott, ami hála a nevetésemnek még a számba is belement. A homlokom ráncba szaladt, és oldalra fordított fejjel köptem ki, majd ismét mosolyogva néztem fel Louis-ra. A sapkám lecsúszott a fejemről, és a mellettem hevert a hóban, de ez nem zavart. Lou mosolyogva figyelt.

- Olyan varázslatosan tökéletes vagy. - mondta halkan, és szeretettel méregetett. 

Kicsit elpirultam, és oldalra néztem zavaromban. Ettől széles mosoly jelent meg az arcán. Soha nem bírtam, ha bókolnak, Louis-tól meg pláne nem, mivel tudtam, Ő valóban ilyennek lát, nem csak úgy mondja.

Zavarba ejtett, hogy ennyire figyeli a mozdulataimat, így egy határozott mozdulattal ledöntöttem magam mellé, és elkezdtem hóangyalt csinálni. Louis csak elnevette magát, majd Ő is csatlakozott. Mikor kézen voltam, nagy ugrással landoltam oldalt a hóban a sapkámmal a kezemben, hogy ne csúfítsam el a hóangyalom lábnyomokkal. Louis is így csinálta, majd mellém jött, és elégedetten lenyugtáztuk, csodás angyalokat gyártottunk.

A kezeim lefagytak, a szám remegett, de igyekeztem nem mutatni. Viszont Louis határozottan maga felé fordított, és oldalra döntött fejjel, komolyan mért végig.

- Lila a szád. Menjünk be! - fogta meg a kezem, és behúzott a faházba.

Hiába akartam még kint maradni, makacsul, mint egy kisgyerek, Louis-t nem lehetett átverni, bementünk. Amúgy is már kezdett sötétedni. Bent levettük a meleg cuccokat. Bár a faházban elég meleg volt, én mégis fáztam még itt is. Louis megfogta a kezem, és elhúzott  a fürdőszobába. Egy elég nagy kád volt, ami egyben jakuzzi szerepét is betöltötte, amibe Ő egyből elkezdte engedni a szerinte megfelelő hőfokú vizet. Zavartan néztem rá, nem voltam benne biztos, hogy most tényleg arra készül-e, amire gondolok.

- Gyerünk, szükséged van egy fürdőre! - jelzett a kezével is, hogy vegyem le a ruháimat, és Ő is így tett.

A víz pillanatok alatt megtöltötte a kádat, amibe Louis beleült, majd maga elé húzott engem is. Így ültünk a hatalmas víztömeg közepén. Louis oldalra nyúlt, és lenyomott egy sárga gombot, így vártunk.

- Azt hiszem, ez nem az. - nevetett, mikor semmi nem történt, majd lenyomott egy kéket is, így elindult a jakuzzi. - Megvan. - mondta elégedetten.

A buborékok hangja betöltötte a fürdőszobát, én pedig lehunytam a szemem, lecsúsztam a vízben, és Louis mellkasának döntöttem a hátam. A mennyben érezte magam, ahogy lehunytam a szemem, és tűrtem Lou cirógatását az arcomon. Ha ez egy álom, soha nem akarok felkelni.