Sziasztok!
Igazából ez a történet a képhez született, és nem
fordítva, valamint még tegnap, de úgy gondoltam, hogy megtartom azt a szokást,
miszerint kedden van valamiféle rész. Ha már azt a történetet befejeztük, akkor
legyen egy One-Shot. Gondoltam rá, hogy megviccellek titeket, és a végére
benyögöm, hogy "Niall", mivel nem írtam benne le sehol, hogy
Louis-ról van szó, de azt hiszem, ez egyértelmű...legalábbis nekem az. Hahaha.
De aztán kiegészítettem, szóval már nem kétértelmű a történet. A rajzról
annyit, hogy nem lett nagy valami, jobb is lesz, de még nehéz bánni a tabbal. Egy
rajzlapra egyszerűbb lenne, de akkor soha nem jönnék bele.
Tudom, meglepően korán hoztam történetet, ennek az az oka, hogy ma csak első órára
mentem be, ahol egy történelem témazáró várt rám a középkori Magyarországból,
utána pedig gimnáziumok közötti röpi verseny, amin egész jól teljesítettünk, oly' annyira, hogy tovább jutottunk a megyeire, így megyünk Szolnok-ra!! Woooow.
Aztán még az lenne az észrevételem, hogy nem nagyon
vagytok oda a Take me to the other side történetért. Mi a gond? Nem szeretitek
Ziall-t? Szóljatok nyugodtan, ha nem tetszik valamelyik páros, vagy már
elegetek van a sok Larry-ből. Komolyan mondom, nem veszem magamra, szívesen
írok mást is. Most is éppen egy új pároson dolgozom, amiből még nem is láttam
magyar blogot. Érdekes.
És még egy dolog. Kaptam egy nagyon édes kommentet *Beától.
Még soha nem kérte meg senki sem a kezem, hahaha sem viccből, sem élőben.
Nagyon aranyos vagy, jót mosolyogtam rajta, de kétlem, hogy olyan tökéletes
lennék. Hidd el, sokkal több hibám van, mint egy átlag embernek, de imádom a csoki-torát,
szóval természetesen hozzád megyek feleségül. Hahaha.
Tudom, most kicsit sokat írtam, jó olvasást a
One-Shot-hoz, ami amúgy +18, VIGYÁZAT!
xoxo Zsoo
What do
I hear?!
Halovány mosollyal az arcomon csavartam derekam köré a
törölközőt, miután utoljára a tükörbe néztem, és lenyugtáztam, hogy nem volt
hiába való az edzés. Bárcsak az az egy ember is észrevenné ezt, aki miatt
csinálom. Hogy ki ez? Hát nem a rajongók, ahogy a menedzsment gondolja. Sokkal
inkább egy olyan személy, aki soha nem lehet az enyém, ez fizikailag
lehetetlen. Így is eléggé korholom magam, amiért beleszerettem, de a saját
érzelmeimmel nem tudok mit kezdeni. Ezeknek képtelen vagyok gátat szabni, mint
egy vad folyó, mely őrülten tör ki egyfolytában medréből, hogy újabb és újabb
területeket hódítson el a szárazföldtől, mígnem az egészet megkaparintja.
Meztelen talpam cuppogott a korral-színű szőnyegen a
folyosón, a sárga falon képek lógtak ötünkről, melyen még önfeledten
bolondozhattam velük, nem kellett arra figyeltem, mikor lépem át azt a bizonyos
határt a közelében, amely után már nem lenne megállás számomra, és
meggondolatlant tennék.
- Oh...ah...H-harry!...Istenem! - hallottam meg egy
ismerős hangot egészen halkan.
Lepetten húztam fel szemöldököm, ez meg mi lenne?
Szétnéztem a folyosón, hisz azonnal megismertem a hang tulajdonosát, mely elég
félreérthetően ejtette nevem. Bevallom, tetszett így hallanom, de neki fogalma
sincs, mekkora kínt szerezne azzal, ha most elém állítana, hogy viccelt. De ilyen
nem következett be, én pedig tovább hallgatóztam, vajon honnan jöhet ez a hang.
Egy ajtó előtt álltam éppen, és a szoba illetve a hang
tulajdonosa egy volt, így kétség kívül onnan eredhet. Közelebb settenkedtem a
törölköző szélére markolva, és fülem a fához nyomtam.
- Ah, istenem! H-hazza. - hebegte ismét az Ő hangja.
A hátamon végigszántott a hideg nevem hallatán, annyira...kéjesen
mondta ki, szinte nyögte. Nem bírtam megállni, bár tudom, csúnya dolog, amit
tettem, mégis a törölköző szélét markolva lehajoltam, s belestem a kulcslyukon.
Tisztában vagyok szobájának minden egyes centijével, így tudtam, mire néz
ajtaja...az ágyára. Olyan látvány tárult elém, amit soha nem hittem, hogy
láthatok. Az ágyán feküdt...meztelenül. Felőlem lévő térdét felhúzta, így bár
nem láthattam, mit csinál, keze mozgásából, és kéjes hangjaiból egyértelmű
volt. Ráadásul ismét kimondta a nevem, amitől döbbentem hajoltam el az ajtótól,
és nekivetettem a hátam. Magam elé bambulva agyaltam, mit is kéne most tennem.
Louis az én nevem nyögve elégíti ki magát, tehát rám gondol. Ezzel ellentétben,
tisztában vagyok vele, hogy Ő soha nem tenne ilyet, kizárt, hogy kicsit is
hasonló érzelmeket táplálna irántam, mint én Őiránta. És ha mégis? A remény
felcsillant szememben, de mégsem lehettem biztos mindenben. Lenéztem törölközőmre,
mely az iménti látványtól nem bizonyult elég jó takarónak. Nagyot nyeltem. Be kéne
mennem hozzá... Nem! És ha csak félreértettem mindent? Ha nem is az én nevem
mondja, hanem valami nagyon hasonlót? Ismét felhangzott egy nyögés az ajtó
másik végéből, amitől lehunytam a szemem, és mélyen magamba szívtam a levegőt.
Itt a tökéletes alkalom, nem szalaszthatom el!
Szememben elszántság és vágy égett, mikor ellöktem hátam
az ajtótól. Mély levegőt véve nyúltam a kilincshez, és csigalassúsággal nyomtam
le. Olyan halkan nyitottam ki az ajtót, ahogy csak tudtam, hogy ne vegyen
észre. Bedugtam a fejem, és nem csalódtam...szemei csukva voltak, hevesen vette
a levegőt. Csodásan festett számomra ennyire kiszolgáltatottan, csak rám várva.
Óvatosan akasztottam ki a törölköző szélét, már nem
gondolkoztam. Átléptem azt a bizonyos határt, nem volt többé megállás. Nem éreztem
tettem súlyát, sem félelmet, hogy talán elutasítást kapok. Egyszerűen a
szívemre bíztam magam, ami olyan erősen kapaszkodott Louis-ba, mint még soha
senkibe.
Fölé dőltem, mire idegesen nyitotta ki szemeit, és félve
nézett enyémbe. Arca vörösbe fordult, és azonnal maga mellé kapta kezeit. Elmosolyodtam
ezt látva, és füléhez hajoltam.
- Megengeded, hogy segítsek? - kérdeztem huncut vigyorral
ajkaimon.
A szeme lepetten kerekedett ki, de nem felelt semmit. Ezt
jó jelnek vettem, legalább nem lök el magától azonnal. Lassan hajoltam ajkaira,
de nem csókoltam meg. Szemeit lehunyta, amitől elmosolyodtam, hisz zöldlámpa
világított éppen szemembe. Lágyan tapasztottam össze ajkainkat, Ő pedig azonnal
el is mélyítette csókunk. Annyira régóta vágytam már erre, teljesen elvette
eszem ez az egész helyzet. Ha tudná, hányszor hunytam le úgy a szemem, hogy
erről álmodoztam, csak egy aprócska jel kellett, hogy Ő is így érez irántam, de
többet kaptam, mint hittem. Ez nem egy aprócska jel volt, ez majd' kiszúrta a
szemem, amikor teljes erejéből nekem jött.
Egyik kezem megindítottam csók közben mellkasán,
egyenesen ágyéka felé hasát is útba ejtve. Ujjaim közé zártam büszkeségét, és
lágyan diktálni kezdtem egy tempót, amitől ajkaimra nyögött, de nem szakította
meg csókunk.
- Hazz... - nyögte.
Ekkor elszakadt tőlem, és párnára ejtette erőtlen fejét. Arcán
egy piros csík húzódott, mely igazán aranyossá tette Őt a szememben. Oldalra döntötte
a fejét, így le tudott nézni közénk. Nem tudom, min akadt meg a tekintete, de
fáradt mosoly kúszott ajkaira, és ismét rám nézett. Hirtelen ujjait éreztem
végigcsúszni oldalamon, forró érintése lágyan cirógatta bőröm. Végül keze
megállapodott férfiasságomon, és Ő is mozgatni kezdte csuklóját. Lepetten nyögtem
fel, és zavartan néztem le rá. Ajkain huncut vigyor játszott, és
felnyújtózkodott egy újabb csókért, amit azonnal meg is kapott, valamint le is
hajoltam, hogy ne kelljen megfeszíteni izmait. Csók közben elfeledkeztem magamról, és fel sem
tűnt, de nyelvünk őrült, vad tempójára kezdtem mozgatni kezem is, ami valljuk
meg, elég gyors volt.
- Te jó ég, Harry! - nyögte hangosan.
Összeszorított szemekkel fordította oldalra fejét, és
hevesen kezdte kapkodni a levegőt. Ezek szerint ez tetszik neki, oly' annyira,
hogy a keze, mely eddig engem kényeztetett, erőtlenül csuklott le maga mellé,
de akkor nem érdekelt. Csak neki akartam örömöt szerezni. Egyik kezével maga
mellett markolta a takarót, mely tudtam, nem sokáig marad ilyen tiszta, míg
másikkal bicepszemhez kapott, ahogy tartottam magam fölötte.
- H-harry! - motyogta erőtlenül.
Azt hiszem, ezt végszónak szánta, ugyanis átlépett a
gyönyör kapuján. Széles mosollyal figyeltem, amint rendezetlen légzéssel
ráncolja homlokát, miközben oly' erővel szorította felkarom, hogy ujjai elfehéredtek,
de akkor engem sem érdekelt a fájdalom. Csodaszépnek találtam, amint a vörös
csík megfesti orcáját, de nem sokáig élvezhettem ezt a mámorító látványt,
ugyanis szemei hirtelen pattantak ki, és huncut vigyort villantott.
Sebesen döntött maga mellé a hátamra, és csípőmre ült. Lepetten
figyeltem mozdulatait, nem tudtam ezt mire vélni, de reménykedtem benne, hogy
nem arra készül, amire én gondoltam, ugyanis akármennyire is szeretem, erre még
nem állok készen. Ráérősen kezdte csókolgatni nyakam, majd mellkasom is egyre
lejjebb haladva. Halkan nyöszörögtem, mikor mellbimbómhoz ért, és kicsit
megszívta azt. Széles mosollyal folytatta tovább útját, lágy szellőt fújt
hasamra, amitől megremegtem, és lehunytam szemem. Megéreztem kezét
férfiasságomon, ahogy lágyan mozog, és egy nyögés szabadult fel torkom
rabságából. Visszahajolt hozzám, és lágyan megcsókolt, melyet ezúttal én
vezettem vadabb ösvényekre, ahol még nem jártunk sem együtt, sem külön.
Nyakamba hatotta fejét, és ráérősen elkezdett szívni ott
egy pontot, ami tudtam, hogy tökéletesen meg fog látszódni, de nem érdekelt. Azt
akartam, hogy az egész világ tudja, Övé vagyok. Bár tudtam, soha nem derülhet
ki, amit most művelünk egymással, mégsem éreztem hibának...oly' annyira nem,
hogy hatalmas nyögéssel élveztem el ujjai között, amit egy lágy csókkal
jutalmazott ajkaimon.
Mellém dőlt, és miután magunkra húzta takaróját, mellkasomhoz
bújt. Én még hevesen szuszogtam, és szerintem elég csapzottan nézhettem ki,
mikor most zuhanyoztam, de nem érdekelt. Akkor, az a pillanat nekem így volt
tökéletes. Lágyan rajzolta körbe ujjaival a pillangót a hasamon, s ujját
figyelte, míg nekem egy szeretetteljes mosoly csúszott ajkaimra.
- Ha tudnád, hányszor képzeltem el, hogy rám nyitsz, és
így reagálsz. Ki hitte volna, hogy a bugyuta képzelgések valóra tudnak válni. -
motyogta halkan, és a végére felnézett rám.
Szélesen mosolyogtam, annyira szerelmes voltam belé, mint
a mesékbe szokás. Én sem hittem volna soha, hogy ilyen erős szerelem létezik,
míg meg nem tapasztaltam saját bőrömön, és ki hitte volna, hogy viszonzásra lel
gyengéd érzelmem.
- Csak egy jelre volt szükségem, hogy Te is hasonlóképpen
érzel, mint én. - nyomtam egy csókot homlokára, amitől elpirult, és
visszafektette fejét mellkasomra.
Boldognak éreztem magam, de nem úgy, mint mondjuk egy
koncerten, vagy Karácsonykor. Nem, ez más volt! Most úgy éreztem, a mellkasom
szétfeszíti egy ismeretlenség, mely Louis-hoz láncol súlyos vasbilincsével, a
kulcsot pedig a Temzébe dobja, hogy a víz örökké temetőjéül szolgáljon.
Remélem,
tetszett a történet, tudom, nem szokásom a rész végére írni, de tudom, hogy néhányan nem olvassátok el az elején a dolgokat (én is ilyen vagyok néha), és tudnom kéne;
bejön Ziall a Take me to the other side-ban? Mondjátok meg nyugodtan, ha gond
van, sok a Larry vagy netán kevés. Bár most egy olyan páros brománcán dolgozok,
amiről még nem láttam magyar blogot, szóval szorítsatok nekem, hahaha.
Úristeeen, nagyon tetszett a történet!! :DD Én arra szavazok, hogy azt írj, amit a legjobban szeretsz, és élvezetesnek tartasz. Ha az éppen Larry, akkor azt, ha valami teljesen új, akkor azt. Én úgyis olvasni fogom. A rajzod pedig jó lett, bár én is így tudnék.... :3 Nagyon ügyesek voltatok akkor a röpin, gartula. Ja, és még annyit (csak, hogy legyen egy szerelmi háromszög xd); Hozzám is gyere feleségül, kérlek! :DD
VálaszTörlésKöszönöm szépen a szép szavakat, és hahahaha. Még egy leánykérés?! Milyen lavina lett ebből, de természetesen hozzád megyek, amennyiben én választhatom ki a tortát. :D
TörlésÉn személy szeri imádtam a Ziall párost, emellett szeretem még Ziam, Niam párosokat is, de azt viszont nem szeretem amikor Larryt szétszedik :D
VálaszTörlésImadom ezt a one-shot-ot :D csak így tovább ^^ remélem még sokáig olvashatjuk az irományaid :3
Rendben, örülök, hogy tetszett, én is nagyon remélem, rajtam ne múljon :)
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSzia, Zsoo.*! :)
VálaszTörlésSohasem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötök ki. Sosem voltam és - azt hiszem, - nem is leszek semmiféle Shipper, ezért ódzkodva kezdtem el olvasni az első efféle történetedet, de érdemes volt elkezdtem, azóta itt ragadtam - hála az írásodnak... és azért valljuk be, annak is, hogy nem vagyok/vagyunk elítélőek... -, pedig csak kíváncsi voltam, hogyan lehet ilyet írni, hogyan tudja valaki ezt elképzelni. (Nem bántás, egyszerűen csak nem tudom jobban megfogalmazni.)
Ami Larryt illeti... nos, lehet, hogy tényleg kezd kicsit sok lenni ebből a fajtából és bár én szeretem ezt a párost kíváncsi lennék másikakra is... Mondjuk Lilo vagy Narry?!... De nyugodtan felsorolhatnám az összes párosítást csupáncsak most ez a kettő jutott hirtelen eszembe... Ebből azt hiszem, kikövetkeztethetted, hogy nekem semmi bajos sincs a Ziallos történeteddel; még egy ok, amiért várom a hétvégét.
És végül, de nem utolsó sorban a One-shot... Te jó ég! Milyen perverz vagy, Te lány?! Amúgy jó lett, de - számomra - rettentően furcsa ezt elképzelni... Azt hiszem, vagy túl hiszékeny vagyok vagy csak attól még, hogy nem ítélem el az egymás neműek közötti vonzalmat én nem tudom ezt igazán elképzelni... hiszen - azt hiszem, - ehhez a saját bőrömön bőrömön is kellene tapasztalnom, éreznem.
Egy szónak is száz a vége: imádom ezeket a történeteket... akár legyen +-os akár nem.
Timi
xx
Úristen, szóval én voltam az első, akitől ilyeneket olvastál? Woow,ez király, köszönöm. Hidd el, én is így indítottam ezekkel, és nézz rám, hova jutottam, már írom is, amit persze nem érzek gondnak, és remélem, Te sem. :)
TörlésKhm...öm...khm...nem tudom, hogyan csináltad, gondolat olvasó vagy a "rejtélyes" párossal?! :D
Mellesleg nem mondanám magam perverznek, ahogy az egyik haverom mondaná, nekem csak szexi a képzelőerőm, ami nem hiszem, hogy gond, hisz meg tudlak lepni titeket ilyen részekkel. Amúgy ne aggódj, először nekem is nagyon nehezen ment annyira elképzelni ezeket a dolgokat, hogy írni is tudjak ilyen részt azonos neműek között pedig az ilyen fajta szeretkezést nem szeretném megtapasztalni (mármint lánnyal)....ehh.
És végül én is ezt szoktam mondani "egy szónak is száz a vége", ez áll a számra. Szóval, hálás vagyok, hogy ezt leírtad nekem, el sem tudod képzelni, mennyit jelentett. Nagyon szépen köszönöm :)
Ez valami eszméletlen lett.Csodásan írsz és rajzolsz. :) Szeretem az összes írásod,és kifejezetten várom a hétvégéket a Ziall páros miatt.UI:Gratulálok a röpi versenyhez :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen a csodás szavaidat, igazán hálás vagyok értük. :)
Törlésúgy vagyok vele, mint Lhon Shi. Jöhet bármilyen párosítás, csak Larry-t ne szedd szét :)
VálaszTörlésHahaha, rendben, igyekszem :)
TörlésÉn szeretem a TMTTOS-ot és a Ziall párost, bár jobban szeretem Nouis-t és Narry-t.
VálaszTörlésLarry-t annyira nem szeretem, mert abból nagyon sok van.
Vedd úgy, hogy nem szóltam
TörlésNyugodtan vedd úgy, hogy szólt. Ha bromance-ről van szó, akkor minimum hogy 50%-a Larry. Én személy szerint unom, hogy mindenki róluk ír, ezért is örülök annyira, hogy a Larry mellett ott van a Ziall is, másik történetben pedig Larry pároshoz Ziam csapódik.
TörlésZiall, Ziam, Nouis és Narry párosokkal alkothattok nyugodtan ti is, örülni fogunk nekik :) (esetleg jöhet még Niam, csak a lilo-tól kímélj meg, köszi)
Nem, amúgy is úgy venném, hogy szóltál, hisz mindenkinek megvan a saját véleménye, amit tiszteletbe tartok, és minden embernek ezt kéne tennie (ez most nem célzás volt, komolyan). Wilkinson Leila nagyon örülök, hogy Te is leírtad a véleményed, legalább számításba jött még több páros is, és valóban sok a Larry, de én például csak abban szeretek olvasni...főként, de lehet csak azért, mert másban még nem találtam olyan nagyon jó blogot, csak talán Narry-ben. Azt pedig, hogy Lilo-t nem szereted, mélységesen sajnálom, ugyanis...áh...nem lövöm le a "poént", csak annyit kérek, hogyha mégis olyan történet lenne, ami nem tetszik, mint a Lilo, akkor csak azt hagyd ki, és továbbra is látogasd kérlek az oldalam. Előre is köszönöm mind a megértésed, mind azt, hogy leírtátok a véleményeteket. :)
TörlésLiloval különösebben nincs bajom, de miután kivégeztem a magyar bromance blogokat elkezdtem angolt ovlasni, és még ott se találtam róluk igényes és jó történetet:)
TörlésMagyarban Labrinth (Hayley Blue) írásait szeretem(meg még egy párat, de azok larrysek). Ő Narryt ír leginkább, és sok fiatal íróval ellenben ő tényleg nagyon jó:)
Amiatt pedig nem kell félned, hogy nem fogok feljárni hozzád, csak mert nem tetszik egy történet/egy párosítás.
Nem tudom mit akartam még írni... Kezdem átvenni Em feledékenységét (puszi cicus♥:P), de ha eszembe jut még visszajövök és zaklatlak kicsit :)
Hahaha, rendben. Én is nagyon szeretem Hayley Blue írásait, igazán szépen fogalmaz. Igen, én is néztem már Lilo angol oldalait, valóban nem volt sok jó, és magyarban nem is láttam. Örülök, hogy látogatod a blogom, remélem, sokáig így lesz még :)
TörlésÉn nagyon imádom Larry-t.De az összes pàrost szeretem,semmi bajom a Ziall párositással,pls ne hagyd abba a TMTTOS-t.És lécci ne írj depi endeket.Azokon mindig sirok és szomorú leszek tőlük :$ :)
VálaszTörlésHahaha, rendben, igyekszem, de sajnos a romantikus részek a gyengéim, inkább a szomorúság az én asztalom írás terén, de ígérem, hogy kevesebb lesz a "depi end", ahogy Te fogalmaztál :)
Törlésén csak larryt tudok elkepzeni :| larrybol sosem eleg amit a tobbiek mondanak az hulyeseg:D larryt szét ne szedd a tobbi johet:D
VálaszTörlésHahaha, lesz még Larry bőven, de most egy más páros jön. Remélem, az is el fogja nyerni a tetszésed, nagyon bízom benne :)
Törlésjaj de aranyos!!!xd*-* komolyan olyan cukiiiixd amikor meg láttam a rajzod egyből leesett hogy valami perverz léesz, és aztán meg láttama többi részét is (mert csak a törölköös harryt láttam hirtelenxd) hát basszus....ugy elkezdtem nevetnixd ne vedd sértésnek, aranyos lett, meg jó is, csak én az ilyesmi képektől, meg mindentől úgyelkezdek nevetni zavarombanxd ...ez kurvajó volt!!xd (téma váltás 4everxd).
VálaszTörlésLarry ből sose elég!:) és ziall-ből se:) ugy hogy kérlek ne hagyd abba! *kiskutya szemek* olyan aranyos az a történet is :3 és a "titokzatos" bromác páros...már nagyon várom!:) bocsi de most tippelek egy etxd Megeszem a kalapom ha nem az a mire tippelek, mert ez a nagyon ritka!xd szóval...csak nem Zouis?!*-* (másod állásban Zouis shipper xd) eltaláltam::DDD? de ha nem az akor bocsixd
várom a jobbnál jobb történeteidet:) sok sikert az iráshoz:) mester!:D
Hahaha, szóval kínosnak tartod, hogy ilyet olvasol, és zavarodban nevetsz a képen? Bocsi, de pszichológus szakra megyek tovább az egyetemre, ezt muszáj volt. Ígérem, nem hagyom abba a Larry-t, hisz hozzám is ez áll a legközelebb, csak most más jön. Mint az I'm the new pet!-nél...többé kevésbé. A titokzatos párosról pedig annyit, hogy sajnálom, de nem találtad el. Még annál is ritkább, ahogy elnéztem a Google találatokba. Örülök, hogy tetszenek a történeteim, ez a "mester" pedig...hahaha, hát köszönöm. Erről Yoda jutott eszembe, pedig nem szeretem a Csillagok Háborúját, és szerintem nem is hasonlítok arra a kis zöld figurára semmilyen téren. :D De a viccet félretéve, nagyon jól estek dicsérő szavaid, köszönöm szépen. :)
Törlésszia :)) jujj nagyon imáádtam, jó lett a rajz is :D én személy szerint imádom a TMTTOS-ot és Ziallt, sőt én majdnem minden párosítást szeretek, 1-2 kivétellel:) ne merészeld abba hagyni!! :DD *K
VálaszTörlésÖrülök, hogy így látod, és nagyon remélem, hogy az az "egy-két kivétel" nem éppen az, amit én is írok most éppen. Nem fogom abbahagyni, remélem, ha olyan is lesz az a történet, ami az a pár párosod egyike, mely nem kedvelt, legalább adsz egy esélyt, és elkezded majd olvasni. Sokat jelentene nekem :)
TörlésEgy valamiből nem engedek:c
VálaszTörlésAkárki
Akárki
Mond
Bármit
Egy
Ilyen
Kibaszott
Kurva
Jó
Irótól
Nem
Szabad
Elvenni
Azt
A
Kedvet
Hogy
Larryt
irjon.
So ha nem tetszik Larry akkor nyomjátok el magatokat,c:
btw. tmttos-t se hagyd abbba,olvasom,de csak azért mert te irod:$
Nem fogja tudni senki sem elvenni, nekem is az a kedvencem, csupán most más jön. Kipróbálom azt az idegen újat. Köszönöm, hogy legalább olvasod, jól esik hallani, hogy csak miattam, de remélem, azért nem olyan förtelmes, hahaha :D
TörlésÖrülök, hogy tetszett, és jó hallani, hogy így gondolod, remélem a következő "különlegesség", amit megemlítettem, az is be fog jönni. És a díjért is nagyon hálás vagyok. :)
VálaszTörlésszerintem írj amit csak szeretnél, úgy is csodálatos lesz.:D
VálaszTörlésszemély szerint nekem Larry a kedvencem. kérlek ne hagyd abba.>< amúgy jöhet a többi is. :D bár nemszeretem ha Larry szétvan szedve. szóval azok mégsem.><
és szeretem Ziallt.:3 aranyos.:D
kiváncsian várom a továbbiakat.:D hű olvasód maradok akkoris.^^
Örülök, hogy ez a véleményed, köszönöm, hogy megosztottad velem, és így gondolod :)
TörlésImádtam! De téged még jobban imádlak *_* :D még jó sok ilyen jó történetet és a Tmttos-t se kérd abbahagyni, mert megcsaplak :D :P De ha így folytatod én leszek a következő aki megkéri a kezed ;P imádlak, egyszerűen nem tudom elmondani elégszer, h mennyire :D <3 *_* Hamar kövit, mert nem bírom ki nélküled :D <3 *_*
VálaszTörlésHahaha, köszönöm szépen. Nem fogom abbahagyni ígérem, sem a TMTTOS-t, sem bárminek az írását. Aranyos vagy, hogy így gondolod, olyan sok szeretet kapok itt, Tőletek/Tőled, meg sem érdemlem ezt :')
TörlésSzia!:) Eszméletlen ügyes vagy, szinte minden nap meglátogatlak, hátha van új történet, vagy valami más. Ez a történeted is csodásra sikeredett.. Öhm.. gondoltam.. kérdezek valamit... Eszméletlenül imádom Niallt.. és azt szeretném kérdezni, hogy nincs kedved írni egy Niall-os fanfictiont? *__* Annyira jó lenne! :) Persze, z csak egy kérdés. Akármit írsz, azt imádom! <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, teljesen elpirultam. Hmm, Niall fanficion-t?! Mármint Niall és egy lány? Nagyon elszoktam ettől a műfajtól mostanában, de talán ideje lenne kicsit visszatérni hozzá. Lehet róla szó, de előtte még van a fejemben két másik történet is. Az egyik már majdnem kész, a másik pedig nem lesz hosszú, kisregény...eddig. Utána meggondolandó, de előre szólok, nem hiszem, hogy futó történet lesz, sokkal inkább regény vagy kisregény, mint mondjuk az I'm the new pet! Az úgy jó lesz? Amennyiben igen, kisütök valami jó alapsztorit, aztán majd alakulnak a szálak. Az olvasóimért mindent :)
TörlésHuu igen erre gondoltam *.* Úristen nagyon köszönöm! <3
TörlésSzia!
VálaszTörlésNagyon sajnálom, hogy eddig még nem írtam neked, pedig sok-sok történetedet olvastam már innen, és nagyon tetszik mind! Tényleg voltál Szolokon? Akkor nagyon közel lehettünk egymáshoz, hisz én itt lakok :) Na, mindegy, vissza a történeteidhez...Imádom őket. Ami azt illeti, eddig csak Narrys történeteket olvastam, de úgy gondoltam, hogy nem árt a változatosság, de megfogadtam, hogy csak is akkor fog érdekelni ez az egész, ha az első történet, amit olvasok róluk igényes, és rendzett, kidolgozott történet. És nálad ebben nem kellett csalódnom. Valószínűleg fura kérdés/kérés, de esetleg tudnál majd írni egy aranyos kis vattacukor édes Narryt írni? Tényleg ne haraudj, hogy megkérdezem, csak a te írásmódodban és stílusodban is felemelő érzés lenne olvasni róluk. Nem is kell annyira hosszú, csak ki édes legyen és szerelmes. Oké, szerintem most őrültem meg T.T)
És tényleg ne haragudj, hogy még nem írtam egyik történetedhez se :)
xx, Lora
Hát, üdvözöllek nálam, örömmel hallom, hogy ezek szerint megtetszett a blogom. Nos, mint utólag kiderült áttették, szóval nem Szolnokra mentünk, hanem Kunhegyesre, de amúgy is csupán 40 perc lenne köztünk, hahaha. Nagyszerű olvasni, hogy ennyire elnyerte a tetszésed a blogom, örülök, hogy én lehettem az első, akinek megszeretted az ilyen fajta írását. Természetesen írok majd egy olyat is, ha szeretnéd, hisz az olvasóim a legfontosabbak, de nem ígérem, hogy most lesz. Türelmedet kérem, de hamarosan érkezik majd a Narry. :)
Törlés