1. fejezet. ~School for boys.

Halihó!

Íme, ez lenne az újabb futó történet. Egy fiúiskoláról szól, többet pedig akkor tudtok majd meg róla, ha elolvassátok. Remélem, nem gáz, hogy ismét egy ilyen futó történettel készülök, de úgy vettem észe, hogy a bromanceim sokkal jobban tetszenek, mint a fanfiction-ok. A párosokat nem mondom el, ugyanis nagyon sok kavarás lesz benne, és ez most kivételesen nincs előre megírva a laptopon, csupán 3 rész. Úgy gondoltam, hogy így talán tovább tudom írni, mintha előre befejezem, szóval kb. úgy fog kinézni, hogy hétvégén megírom, Ti pedig megkapjátok kedden. Ugyanis ennek a történetnek kedden lesz a napja, mint régen a My religion & your mistake-nek.

EGYÉB FONTOS DOLGOK, OLVASD EL, KÉRLEK!  Fel akartam hívni mindenki figyelmét, hogy jobb oldalt, fölül megjelent egy szavazás, mellyel meginvitállak titeket a Szombaton esedékes Livestream-emre. Úgy gondoltam, azok után, hogy ennyire sok szép szót kaptam (és leánykérést hahaha), ideje lenne jobban megismernetek. Szóval szombaton 17:00-kor várlak titeket !!! ITT !!!, de természetesem kiteszem a linket aznap is. Akinek ismeretlen lenne ez a program (bár rengeteg híresség készít itt élő showt, köztük a One Direction is), annak elmondom, hogy Twitterrel, vagy Livestream felhasználóval tudtok kommentelni (a Facebook-ot illetve e-mail-t nem tudom). És kérlek titeket, hogy írjatok nekem kérdéseket, illetve egyéb ilyen dolgot, hogy ne teljen unalmasan az idő, hahaha. 

A történet remélem, elnyeri a tetszéseteket, fontos lenne a visszajelzésetek, miszerint folytathatom, vagy menjen inkább a süllyesztőbe. Előre is köszönöm a válaszotokat, mind a részre, mind a Livestream-re.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

Utálom ezt a helyet! - üvöltöttem magamban, miközben még egy fekvőtámaszt lenyomtam. Már arra sem emlékszem, mit vétettem szüleim ellen, hogy ide küldtek. Valószínűleg nem is az én hibám volt, hanem munkájuké. Nem volt rám idejük, hát lepasszoltak egy fiúiskolába. Utálom ezt a helyet napról napra egyre jobban, ami már mérhetetlenül sok, hisz három éve húzom itt. Már csak egy év van vissza, alig várom, hogy eltűnjek innen. Szánalmas vagyok. 18 évesen nincs barátnőm, soha nem csókolóztam és szűz vagyok. Úgy éreztem, az életem már nem lehetne rosszabb, de egy ilyen helyen nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen. Kapásból tudok pár srácot, történetesen az egyik a szobatársam, aki szintén még soha nem élte át ezeket, de persze innen lehetetlenség volt kiszökni. Utáltam ezt a helyet, rosszabb, mint egy katonai tábor. A legszebb éveimet elvette, tehetetlenül sínylődtem itt.

- Gyerünk Styles, keményebben! - kiabált rám az egyik Tanár. - Apád nem örülne, ha ezt látná!

Elhúztam a szám, és tovább csináltam a fekvőtámaszokat. Valóban nem örülne, de nem is érdekel, minek örülne. Apám a hadügyminiszter, régen katona volt. Utáltam kimértségét, komolyságát. Soha nem csináltunk semmi Apa-fia programot együtt, bár amúgy sem lett volna rá ideje munkája mellett. Így maradt nekem Anya, aki pedig szívesebben tércselt barátnőivel, mint velem, szóval meg is értem, hogy elküldtek erre a helyre.

Végre vége lett ennek a kínzásnak, amit testnevelés órának becéztek igazán finoman az iskolában. Volt, aki ellógta, de nekem soha nem volt hozzá elég merszem hozzá. Visszamentem az öltözőbe, ahol semmi egyébre nem vágytam, csupán letusolni. A többi srác is velem tartott, még szerencse, hogy volt elég hely 16-unknak. Fáradtság járta át testem, ahogy hagytam, hogy a langyos víz kényeztessen, csupán aludni akartam, de két óra múlva vár rám az edzés. Focizok, mint a normális srácok, egészen konkrétan kapus lennék. Apám meg is rökönyödött a hír hallatán, Ő jobb szerette volna, ha mondjuk vívást tanulnék, vagy birkózást, de egyikre sem hajlottam. Szerettem a csapatunkat, csak jó fej srácokból állt, akik szinte már a testvéreim lettek, hisz az összetétel aligha változott gólya korunk óta.

Van egy srác a csapatban...Louis. Felettébb kívánatosnak találom ajkait, én magam sem értem, miért. Sejtésem szerint az az oka ennek, hogy még soha nem csókolóztam, és már nagyon vágyom rá. Rendes srác, a legjobb játékos, nagyon kedvelem. Gyakran szoktunk dumálni annak ellenére, hogy nem azonos baráti körünk a csapaton kívül. Ő amolyan rosszfiú, szeret bajt keverni poénból, és a lógás sem áll messze tőle. Mindezek ellenére a szíve aranyból van, ezt akkor sem tudnám megcáfolni, ha ez lenne minden vágyam.

A legjobb barátja Zayn, aki még Louis-n is túltesz rosszaságban. Ő is remek játékos, nehezemre esik megfogni labdáját, mikor erőből megrúgja. Éjfekete haját állandóan felzselézi, ajkait gyakran harapja be, hozzá pedig szenvedőn húzza össze szemöldökét ezzel megcsillantva nagy, barna szemeit. Ezen mozdulatok összessége szintén olyan egyveleget eredményez, melynek nem nagyon tudok ellenállni. Miért kell neki is ilyen jól kinéznie?

Mostanában csak azért "imádkozok", hogy ha egyszer kijutok végre erről a helyről, akkor vonzódjak a nőkhöz, ugyanis Apám kitagadna, ha nem így lenne. Ezért is állok ellent a kísértésnek, mely csábít a két sráchoz, de Niall és Liam szerint, akik a legjobb barátaim és egyben szobatársaim is, ez csupán azért van, mert még soha nem csináltam ilyet. Liam még mielőtt ide került átesett ezen, amiért mindig is irigykedtem rá. Niall-lel mi még tudatlanok voltunk, de le is zárnám ezt a témát, mert elég kínos erről beszélnem.

Két óra múlva kedvtelenül mentem vissza az edzésre, bár a srácok viccelődése az öltözőben azonnal feldobott.

- Mi van Göndör? Nagyon nyúzott vagy! Dobj be egy snickers-t! - nevetett rám Zayn, mire lepetten húztam fel a szemöldököm.

- Minek? - kérdeztem zavartan.

- Még jól is jönne ki, de amúgy csak vicceltem. Ez egy reklám. - rántotta meg a vállát Zayn szívdöglesztő mosolyát megvillantva.

Én csak mindent-tudóan bólintottam, és elkezdtem átöltözni a mellette lévő szekrénynél, egyáltalán nem vártam az edzést ezúttal. Megint össze-vissza fognak lőni a kapuban, de meccs közben legalább én tudok a legtöbbet pihenni. Lusta vagyok, igen, ha Apám ezt látná...

Az edző most jó kedvében volt, szerencsére egy sokkal normálisabb fickóról volt szó, mint a tesi tanár, szóval egész idő alatt játszhattunk, így kijött három meccs is. Legalább volt valami jó is a napomban, ami nem szívással kezdődött vagy végződött. De ezt elkiabáltam, miközben kifele tartottunk az öltözőbe.

Bent ugyanis Zayn hozzávágta a tőle távolabb öltöző Louis-hoz az izzadt, koszos mezét, amit a srác természetesen azonnal undorral és egy sor cifra szitkozódással vissza szándékozott dobni, csupán elvétette az irányt, így az éppen az én arcomban landolt. Nekem sem volt sokkal gusztusosabb, mint az imént Louis-nak, így azonnal lekaptam a fejemről.

- Fúj, basszus! - kiabáltam, és a mellettem öltöző Zayn vállára ejtettem a ruhadarabot.

- Bocs, Hazza, nem neked szántam. - nevetett rám Louis, és háttal fordult, így kárpótol hátsójának látványa alsóban.

Megráztam a fejem, hogy kiűzzem ezeket a furcsa gondolatokat elmémből, majd tovább öltöztem. Zayn mellettem egy halk sóhajt hallatott, majd magára kapta felsőjét. Nem értettem ennek a jelentését, de látszólag kicsit le volt törve.

- Baj van? - kérdeztem halkabban felé fordulva még pólóval a kezemben.

Ezt hallva lepetten fordult felém, mintha mit sem tudna kérdésem okáról. Nyelt egy nagyot, melynek forrása szintén homályos volt számomra, és látszólag ügyelt, hogy szemembe nézzen.

- Ja, dehogyis. Mi baj lenne?! - kérdezte egy vállrántással.

Ismét megvillantotta édes mosolyát, így tekintetem automatikusan ajkaira terelődött. Ezúttal én nyeltem egyet, és próbáltam elszakítani a csábító bőrfelülettől szemeim, de az Istenért nem jött össze. Zayn csak állta, és éreztem, hogy tudja, mit bámulok. Kínosan megráztam a fejem, és elfordultam, miközben felkaptam pólóm, majd csendesen folytattam az öltözködést.

Mostanában egyre furcsább helyzetekbe kerülök vagy Louis-val vagy Zayn-nel, de valamelyikkőjükkel biztosan. Belegondoltam, hogy Zayn pontosan tudta, mit nézek és hagyta. Nem fordult el, nem lökött el, nem nevetett vagy gúnyolt ki, csupán tűrte. Halovány mosoly jelent meg ajkaimon, miközben kiballagtam az ajtón vissza, a koli részbe.

Beestem háromszemélyes szobánkba, és fáradtan dőltem le az ágyamra. Liam az ágyán ült, és vadul tanult éppen, amit a millió füzet is tanúsított előtte. Felpillantott rám, és haloványan elmosolyodott, majd folytatta tanulmányait. Ő azon kevesek egyike közé tartozott, aki nem utálta annyira ezt a helyet, mint én. Szeretett tanulni, amit jegyei is bizonyítottak. Bár talán az is az okok egyike lehetett, hogy utált otthon lenni. Az Édesapjával nem jöttek ki valami jól, igazából én sem tudom, mivel foglalkozik Apja, csak annyit árult el, hogy szupertitkos, és nem mondhatja el. Biztosan fontos ember, ha itt van Liam, ahogy mindannyiunk szülei. Politikusok, élsportolók, celebek, multinacionális vállalatok vezetői mindannyiunk szüleje, de ezt soha nem hangoztatjuk, eléggé haragszunk rájuk, hogy ide küldtek minket. Liam úgy volt ezzel, hogy jobb itt neki, mint otthon.

- Mit tanulsz? - kérdeztem a plafont bámulva.

- A holnapi leckét. Neked sem ártana. - jegyezte meg, és éreztem magamon pillantását.

- Bizonyára nem ártana... - értettem vele egyet, de eszem ágában sem volt tanulni.

Már régen elhatároztam magamban, hogy ha már ide kényszerítettek a szüleim, akkor nem fogom strapálni magam. Mindent józan paraszti észből csináltam, és még így is 3-ast, 4-est kaptam. Mi lenne, ha tanulnék?!

Ebben a pillanatban Niall rontott be a szobába, és mérgesen csapta be maga mögött az ajtót, amitől már tudtam, hogy a szobánk büntetést fog kapni, de nem érdekelt. Kérdőn toltam fel magam a könyökömre, és Liam is felnézett szőke barátunkra, aki úgy festett vörös fejével, mint egy bomba, mely pillanatokon belül robban, és nem biztos, hogy ezt én végig akarom nézni.

- Ni, minden rendben? - kérdezte Liam óvatosan, bár én a helyében ezt nem mertem volna megtenni. Niall szeme megkomolyodott, úgy nézett végig mindkettőnkön. Éreztem, hogy most hatalmas cinizmus fog következni részéről, ismertem már eléggé.

- Persze! Mi gond is lehetne? Hisz itt élünk Disney Land-ben, ahol mindenki kedves, és az igaz szerelem csak úgy röpköd a levegőben azt várva, hogy valaki elkapja. Egy dolog stimmel a mesék és e között a Haláltábor között; mindenki hercegnek képzeli magát! - magyarázta cinizmussal, majd a végére ismét dühbe gurult. Kezeit oly' erővel szorította ökölbe, hogy láttam, amint ujjai elfehérednek, majd szerencsére lazított szorításán, így megkönnyebbülhettem.

- Mi történt már megint? - kérdezte Liam, miközben Niall levágta magát ágyára.

- Nem lényeg. - csóválta meg Niall a fejét, mire lepetten húztam fel a szemöldököm. Még soha nem volt olyan, hogy nem mondott volna el valamit, amire valószínűleg Ő is rájött, így felnevetett, és feltolta magát ülésbe, majd végignézett mindkettőnkön. - Csak volt egy faszkalap, aki beszólt, én pedig felrúgtam, így kaptam két hét büntetést. - rántotta meg a vállát, mire én felnevettem, míg Liam együtt érzőn nézett szőke barátunkra.

Az ajtó sebesen nyílt ki kopogás nélkül, és az ügyeletes tanárnő feje jelent meg az ajtóban, aki...hát hogy is tudnám leírni...szépen mondva duci volt, viszont, ha élethűen szeretném ábrázolni, azt mondanám; könnyebb lett volna átugrani, mint körbefutni. Barna haját kontyba kötötte, ahogy minden tanárnő az iskolában, és szürke kosztümöt viselt, ahogy nekünk is megvolt az egyenruhánk. Mérgesen méregetett minket szemüvege mögül, utáltam ezt a nőt, ahogy a legtöbb tanárt.

- Ifjú urak, nem hiszem, hogy rászolgált az ajtó erre a durva bánásmódra. Vagy nem értenek velem egyet? - kérdezte olyan szintű arroganciával, amitől a falra tudtam volna mászni. Mintha Ő annyival különb lenne, mint mi. Majd szeme Niall-on akadt meg, aki érzelemmentes tekintettel méregette a nőt. - Mr. Horan! Csak nem óhajt plusz még egy hét büntetést kapni? - kérdezte a nő elégedetten, mire barátom csak megrázta szőke fejét. Láttam, hogy pillanatokon belül robbanni fog, de a nő szerencsére nem feszegette tovább határit. - Én is így gondoltam. Többé elő ne forduljon, megértették? - nézett mindannyiunkra, mire csak bólintottunk.

Elhagyta a szobát legnagyobb megkönnyebbülésünkre, így azonnal Niall-re pillantottam, aki ismét vörös fejjel próbált megnyugodni. Átültem mellé, pontosan tudtam, mit érez, én is utáltam ezt a helyet. Mögé helyezkedtem, és lágyan kezdtem masszírozni nyakát, amitől Liam elmosolyodott, és bólintott aprót nekem, ami azt jelentette, hogy használ, amit csinálok.

Már megtanultam, hogy az itteni srácoknak, sokat jelent egy-egy szép szó, kedves cselekedet, nekem is jól esik sokszor, hogy itt vannak velem a srácok. Legalább mi támogatjuk egymást, és nem hagyjuk, hogy a másik idiótaságot tegyen csupán, mert elege van a helyből. Olyankor próbáljuk megnyugtatni, és elviselhetőbbé tenni ezt a (ahogy Niall mondta) Haláltábort. Hisz valóban az, csupán itt nem testileg készítenek ki minket (talán csak tesi órán), hanem lelkileg, ami valljuk be, még nagyobb kínzással ér fel. Már csak egy év! Ennyit kell kibírnom valahogy, és eltűnhetek innen, de egy biztos: mi örökké barátok maradunk a srácokkal.

Ne feledjétek el a fönt leírt fontos dolgokat! Várom a visszajelzéseket! (Bocsi, hogy a végére is írtam, nem szokásom)