Köszönöm
szépen Mia♥-nak, nagyon hálás vagyok,
amiért rám is gondoltál. Az pedig külön nagyon jól esik, hogy az én blogom is
felsoroltad, mikor az volt a kérdés, melyik 3 blogot szereted a legjobban.
Köszönöm szépen.
xoxo Zsoo
Szabályok:
1. Írj magadról 11 dolgot!
2. Válaszolj 11 kérdésre!
3. Tegyél fel 11 kérdést!
4. Küld tovább 11 embernek!
11
dolog rólam:
1.
Alap dolgok következnek, sablonosak. Hahaha.
2.
Van három kutyám, ebből kettő kinti (Trefi és Figaro) és egy van bent
(Archibald --> Yorkshire terrier).
3.
Még mindig nem szedtük le a Karácsonyfát, de már ideje lenne. Bár nem hullik,
hahaha.
4.
Rajzból a házunk alaprajzát kellett lerajzolni, és mivel nekünk kétemeletes, és
meglehetősen nehéz kiépítésű, így egy teljesen más házat rajzoltam.
5.
Ezzel csak az volt a baj, hogy a rajtanár az óra végén kijelentette, hogy aznap
szülőin meg fogja mutatni a szülőknek a rajzokat (de minek, 10.-be?! Bár mindig
is utálatos egy nő volt).
6.
Szóval ahogy vége lett a sulinak, felhívtam Anyát, hogy bármilyen rajzot mutat
neki a tanár, amint rajta van az én nevem az a mi házunk, és helyeseljen, bár
kurvára nem hasonlít. Anya csak nevetett a telefonba.
7.
Apa erre mikor hazaértem azt mondta, miért nem rajzoltam akkor legalább valami
nagy dolgot, pl.: jakuzzi meg trambulin a nappaliban. Mondtam, hogy a
halastavat lerajzoltam az ablak alá (tényleg van ott egy halastó csempéből
kirakva - nem akvárium, nyitott a teteje -
és van benne két hal). Még a két halat is belerajzoltam, hogy tudja, az
az lenne. Apa csak nevetetett.
8.
Amúgy szép házat rajzoltam, korrekt bútorokkal, csak éppen egyáltalán nem
hasonlít a mi bonyolult házunkra, hahaha.
9.
Jah, és még Anya hatalmas pálmáját is oda rajzoltam a hátsó ajtóhoz a tévé
mellé, mire a tanár beszól nekem, hogy javítsam ki, mert egy virág ne lehet
nagyobb, mint a dohányzóasztal. Én meg visszaszóltam, hogy nálunk nagyobb, mert
Anya imádja az egzotikus növényeket. Valóban nagyobb, nem hazudtam. Ki is
szúrta már majdnem párszor a szemem, hahaha.
10.
Öhm, imádok üzeneteket hagyni, mikor mondjuk télen az ablak bepárásodik, vagy a
tükör zuhanyzás után, de még a tévé fekete állványára is szívesen rajzolok.
Ezzel csak az a gond, hogy mindig a hangulatomtól függőt.
11.
A múltkor a tükrön keresztül üzentem Anyának: "Let me get a tattoo!",
mire azt kaptam válaszul másnap alá: "Let me be happy with your year-end certification",
ami annyit tesz, hogy ha tetoválást akarok, 5-ösnek kell lennem év-végén. Utána
az utca felöli "ablakfal" bepárásodott a nappaliban, én pedig éppen
köcsög kedvemben voltam, mert a suli felhúzott, és felírtam; "Do not
disturb, fuck you!" és még egy fuckyeah kezet is rajzoltam mellé. Anya
persze kiakadt, mikor meglátta, azonnal letöröltette velem, miközben beoltott,
hogy lehet ennyi eszem, hogy az utca felöli ablakra írom fel ezt, aztán
elnevettük magunkat.
Válaszaim
(ezekre már
válaszoltam egyszer, szóval csak bemásolom, csak a zenéket másítom meg):
1.
Ki a kedvenc bandatagod az One Direction-ből?
Louis.
2.
Melyik 3 blogot szereted a legjobban?
Ezt
más sokszor leírtam, de mindig változik. Jelen pillanatban fogalmam sincs, nem
tudok választani. Sok van.
3.
Kik a kedvenc bromance párosaid (One Direction)?
Larry,
és Zayn-nel az összes párosítás, mivel különleges karakternek tartom, aki mellé
bármilyen személyiséget be lehet illeszteni.
4.
Mikor kezdtél el írni?
Úgy
3 éve.
5.
Hogyan szeretted meg a bandát?
Barátnőm
mutatta meg egyik nyáron a WMYB-t, de akkor még nem fogtak meg, csak
lenyugtáztam, hogy hallottam már valahol ezt a számot. Aztán úgy egy hónapra rá
valahogy, már nem tudom, hogy,de kilyukadtam egy fan-fic oldalon. Akkor kezdtem
el jobban utánuk nézni, a többi pedig jött magától.
6.
Szerelmes vagy?
Jelenpillanatban
nem lenne időm és energiám egy pasira, szóval nem. Szerintem amúgy sem lenne
túl jó dolga mellettem, hisz mostanában szótlan vagyok, bár mosolygok, hogy az
emberek ne kérdezzenek rá a gondjaimra.
7.
Mi a kedvenc zenéd? + link
Jelen
pillanatban talán a Elyar Fox - Do it all over again ...vagy
a Little mix - Word up!. Na meg
persze a Midnight Memories, és a Rizzle Kiks - Mama do the hump. Nehéz választani.
8.
Hány éves vagy?
16.
9.
Voltál már One Direction koncerten?
Nem!
Szép is lenne!
10.
Mi az életcélod?
Pszichológus
szeretnék lenni, sikeres mind a munkámban, mind a magánéletemben. Két gyermeket
szeretnék egy intelligens férfitól, és külföldön dolgoznék.
11.
És végül... ki a kedvenc blogger-ed?
Hmm,
jelen pillanatban nem tudnék választani, nagyon sajnálom.
Kérdéseim:
1.
miért éppen ezt a témát választottad az íráshoz?
2.
Aktuális kedvenc számod? Linkkel!
3.
Van komolyabb terved az írással?
4.
Szeretnél majd külföldön élni, dolgozni? Hol?
5.
Mi a terved a jövőben?
6.
Kedvenc sport?
7.
Miben szeretnél nagyon sikeres lenni?
8.
Félsz valamitől igazán?
9.
Sztereotípiás vagy?
10.
A bloggal van valami terved?
11.
Esetleg szeretnél magadon megváltoztatni valamit?
Küldöm:
OMG!! te ismered Elyar Fox-ot???!! eddig senkivel sem találkoztam aki ismerte volna, én viszont nagyon imádom, asszem ő az 1D mellett a kedvencem :3 olyan cuki :DD *K
VálaszTörlésHahaha, hát igazából csak ezt az egy számát ismerem, ezt is csupán azért, mert egyfolytában a The Hits Radio-t hallgatom, és ott gyakran játsszák. Tényleg helyes, és szerintem vicces a Do it all over again klippje. :D
Törlés