Exactly like him

Sziasztok!

Most szóljatok hozzá, nem tanulok a vizsgáimra, inkább írok?! Jól van ez így?! Na mindegy, a lényeg, hogy élvezem, ahogy Ti is. A történetet a kép ihlette, ahogy jobban megnézitek, nagyon kifejező. Gondolkodtam, hogy nem ugrasztok ki a történetben a szöget a zsákból, de végül megtettem. Mellesleg a másik ihletadó két ismerősön volt, akik szintén ikrek, de azt kívánják; bár ne lennének azok. Igen, vannak olyan tesók is, akik utálják egymást, hogy ennyire egyformák, ugyanis ami az egyikben megvan, az a másikból hiányzik. Innen jött az ötlet.

Jó olvasást kívánok!

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

Ui.: Nézzétek meg jól a képet, nagyon kifejező, megfacsarodik az ember szíve. 

Exactly like him

Könnyektől áztatottan pillantottam le a kezemre. Úgy éreztem, a víz marja, akár a sav, őrjítő volt a fájdalom, de ez inkább lelki volt, mintsem testi. Minden átkozott hónapban ezt csinálom, csak hogy végre észrevegyen, de honnan is tudná, hogy én voltam. Neki Will a mindene, aki még csak a felét sem érzi annak, amit én érzek. Mérgesen csaptam bele a vödör vízbe a szivacsot, kifogott rajtam. Biztosan azt hitte, a közmunkások voltak, akik mindig lemossák a firkáit, ezért úgy döntött, belevési a falba, hogy mindenki lássa, csupán arra nem gondolt, hogy ezt egy olyan ember tünteti el mindig, akinek mindennél jobban fájt azt a feliratot ott látni, valahányszor erre jár. Egy olyan ember, mint ÉN.

Nem vesz észre, miért is tenné?! Will biztosan sokkal különb, mint én. Csak azt tudnám, mitől? Minden áldott nap azt látom a falon egy aprócska, de nekem mégis hatalmasnak tűnő szívecskében: "H.S. + W.T.". Elegem van ebből! Mitől olyan különleges Will? Mi a baj velem? Ugyanúgy néz ki, mint én, akkor engem miért nem vesz észre Harry? Mert Will népszerű, hangos, szociális és idősebb két perccel, amit mindig az orrom alá is dörgöl?! Ez az oka, hogy én a feledésbe merülök. Visszahúzódó egyéniségem hogy is kéne egy olyan tökéletes embernek, mint Harry?!

Nem tudom, mi ütött belém, de ismét kezembe vettem a szivacsot, és mint eddig soha sikálni kezdtem a szívet, de mivel vésve lett, mind hiába. Azonban nem hagytam abba, addig dörzsöltem, míg a szivacs elfordult, így a körmöm érte a téglákat, mégsem hagytam abba. Kicsordult egy könnycseppem, majd mérgesen ütöttem bele a falba, és lerogytam a tövébe. Ölembe ejtettem kezeimet, melyekből kifordult a szivacs. Az eszetlen sikálástól véres volt a kezem, a körmeim letörtek, ujjbegyeim lehorzsolódtak, de nem érdekelt. Fájdalmasan tekintettem fel a feliratra, mely semmit nem változott, ugyanúgy ott díszelgett minden erőfeszítésem ellenére. Olyan érzésem volt, hogy kinevet, mintha csak a fejemhez vágná újra meg újra, milyen szánalmas is vagyok.

Csak ültem ott a fal előtt, mint holmi kivert kutya, akinek nincs otthona, nincs nyugta. Könnyeim nem akartak elfogyni, soha nem hittem, hogy ember képes annyit sírni, mint én teszem. Minden áldott nap álomba sírom magam, minden áldott reggel száradt könnyekkel kelek, minden nap látom Őket együtt. Bárhova megyek, ott vannak ketten. A házban Anya kitette a képüket, miszerint végre megtalálta az egyik fiacskája szerelmét, minden nap látom Őket a folyosó falán, meg persze gyakran be is jönnek. A suliban minden körülöttük forog, mindenki szerint Ők az álompár, a közösségi oldalak tőlük hangosak. Bárhova megyek bátyám elégedett vigyorába botlok, amint lesajnáló pillantással illett.

Utáltam, amiért ezt tette velem. Mindig is volt köztünk egy versengés, mely soha nem hittem volna, hogy ekkora magasságokba juthat, de Ő túlzásba vitte, és mikor megtudta, hogy szerelmes vagyok Harry-be, kötelességének érezte tönkretenni az életem. Elvette tőlem azt, akit a legjobban szeretek, csupán mert neki volt bátorsága lépni, Harry pedig belé szeretett és nem belém. Pedig Will-nek semmit nem jelent az a göndör kincs, melyet minden áldott nap kajaiban tarthat, csupán nekem akar fájdalmat okozni, és ezért bármeddig képes elmenni. Már másfél éve vannak együtt, azóta nincs egy szemhunyásnyi nyugtom sem. Amikor Will nem alszik itthon, tudom, kinél van, tudom, mit csinálnak ketten Harry ágyában, amit én is megtehetnék vele, és mennyire vágyom rá.

A világot jelenti egy-egy mosolya, köszönése felém, mikor Will miatt találkozunk. Nem tudja, mennyit jelent nekem, mi mindenre lennék képes érte. Másfél éve minden áldott hónapban lemosom azt az átkozott falat a házunk előtt, melyre csak az én szobámból van rálátás az egész házban, így minden nap látom Őket enyelegni. Az a kedvenc helyük, ugyanis ott hazudta Will, hogy mit érez Harry iránt, aztán az én göndör angyalom megcsókolta Őt. Ezt pedig Will minden áldott alkalommal orrom alá dörgöli, még ha nem is szavakkal.

Felkeltem a földről, és bevánszorogtam a házba a garázson át, ahol letettem a vödröt és a szivacsot. Kezeim még mindig véresek voltak, tudtam, egy jó darabig nem foghatok most semmit, de nem érdekelt. Harry miatt nagyobb fájdalmakat is megéltem már. Bementem a fürdőszobába, és kézmosás után 8 sebtapasszal az ujjaimon vonultam be a szobámba csendes magányomban. A két hüvelykujjam legalább rendben van, de az sem érdekelt volna, ha 10 sebtapasz kéne.

Az nyitott ablakba ültem le, és kifele bámultam a téglafalra, miközben egy párnát szorítottam mellkasomhoz. Tudtam, mindjárt itt lesznek, és bár fájdalommal járt látnom Őket együtt, mégis figyeltem cselekedeteiket mindig is. Olyankor elképzeltem, hogy én vagyok Will helyében, és őszintén csillogó szemekkel válaszolnám; Én is szeretlek.

Ekkor kacagást hallottam meg, mely felért a legszebb szimfóniával. Mit nem adnék, hogy én nevetessem meg, hogy én legyek az, aki mosolyt csal tökéletes arcára, és miattam villannak ki gödröcskéi. Ha léteznek szárnya-vesztett angyalok, Ő biztosan egy közülük.

Megálltak a szokott téglafalnál, Harry nekitolta Will-t, majd oldalánál és feje mellett megtámaszkodott előtte. Olyan közel volt hozzá, elképzeltem, hogy előttem tartja így magát. Elképzeltem, hogy nekem suttog édes semmiségeket, hogy én érinthetem forró bőrét minden pillanatban. Lágyan csókolta meg Will-t, én pedig erősen összeszorított szemekkel hajtottam le a fejem, hogy ne engedjek el egy könnycseppet sem.

Eszembe jutott, mikor Will először hozta haza bemutatni Anyáéknak, de ez inkább arra volt jó, hogy az orrom alá dörgölje, mennyivel többet ér, mint én. Harry azt sem tudta, ki vagyok, kedvesen, puhatolózva kérdezte meg, hogy én is oda járok-e abba az iskolába, ahova Will, és megjegyezte, hogy soha nem tudta, van egy ikre.

Kellemetlenül néztem vissza rájuk, reménykedve, hogy már befejezték édes elfoglaltságuk. Nem csalódtam, Harry éppen mondani készült valamit Will-nek, azonban tekintete a falra terelődött, majd édesen elmosolyodott.

- Valaki próbálta eltűntetni a vésetem, de nem sikerült. Én mondtam, hogy többé nem fognak ki rajtunk. Szeretlek. - hajolt közelebb Will-hez szerelmesen.

- Én is Téged. - mosolygott haloványan bátyám.

Kapott egy édes csókot homlokára Harry-től, majd a fiú rátért nyakára, amitől Will hátradöntötte fejét a téglafalnak. Élvezettel pislogott egy hosszabbat, majd tekintete rám szegeződött az ablakon át. Tudta, hogy ott ülök, mindig tudja. Elégedetten rám mosolygott, láttam szemében az arroganciát, a győzelmet. Kellemetlenül elfordítottam a fejem, és felkeltem az ablakban kialakított heverőről. Az ágyamhoz mentem, nem voltam képes tovább nézni Őket.

Szombat volt, és normális fiatalok most bulizni mennek, ahogy Ők is fognak, de előtte még Anya tervezett egy kötelező vacsorát Harry-vel, melyen nekem is elvárt részvétem. A plafont bámultam, és azon gondolkoztam, hogy ismét ki kell bírnom egy vacsorát Harry-vel szemben, miközben kedvesen mosolyog rám néha-néha, de tudom, az asztal alatt Will kezét szorongatja, és lábaik is össze vannak gabalyodva.

- Louis, gyere le, vacsora! - kiabált fel Anya.

Ebből azt szűrtem le, hogy óhajtottak bejönni a téglafal takarásából, és kezdődhet a kínszenvedés számomra. Nem akartam ezt az egészet, milliószor eszembe jutott már, hogy kitálalok Harry-nek, de mit érnék el vele?! Maximum benyögi, hogy neki van barátja, és többé rám sem néz, mivel egy hazudós, féltékeny csitrinek tart, aki reménytelenül próbálja bemocskolni bátyját, hogy rá is felfigyeljenek. Pedig én csak az igazat mondanám el.

Sóhajtva keltem fel az ágyamról, és lementem a földszintre. A konyhában már Will és Anya terített, miközben Harry próbált ugyan segíteni, hogy ne érezze magát kínosan, de Anya mindig elhajtotta.

- Louis, de jó, hogy végre lejöttél. - mosolygott rám kedvesen Anya.

- Szia, Lou! - biccentett mosolyogva Harry.

Csak egy halovány mosoly volt a válaszom, belül azonban őrjöngtem, hogy köszönt nekem. Örülök, ha köszön, mert az azt jelenti, hogy még ha csak kis időre is, de rám gondol. Ilyenkor boldog vagyok, de nem mutatom, nem adom meg Will-nek azt az örömöt, bár már amúgy is lényegtelen lenne.

Leültünk a vacsorához négyen, Anya szerette, ha vendégünk van, mivel akkor nem csupán én és Will dicsértük meg amúgy is nagyon finom főztjét. Így aztán Harry gyakran volt a vendégünk, ami számomra kínokkal járt, de nem mutattam.

- Anya, mit szólnál, ha nem itthon tölteném a nyarat? - kérdezte óvatosan Will, mire nem csupán a megszólított, de én is felkaptam a fejem.

- Hát...mit tervezel? - kérdezte Anya gyanúsan méregetve bátyámat, aki elégedetten pillantott rám, ebből gondoltam, hogy most nagyon fog fájni, amit mondai akar, és tudja, a földbe fog tiporni vele, mégis élvezi. Tekintete visszavándorolt Anyára, majd egyszerűen kijelentette:

- Arra gondoltunk, együtt töltjük a nyár felét meg még pár haver. Elmennénk nyaralni. Nem gond, ugye? - kérdezte Will kedves mosollyal arcán, és pontosan láttam, amint a keze az asztal alatt Harry felé indul meg, talán a combjára helyezte, nem tudom.

Leszegtem a fejem, fájt ezt hallanom. Bármit megadtam volna, hogy én legyen Will helyett Harry-vel. Féltettem a göndör angyalt, hisz Ő olyan ártatlan, jóságos volt, míg bátyám egy gonosz ördög, csupán túl okos ahhoz, hogy ezt Harry előtt is mutassa. Így aztán szerelmem téves utakon jár-kel, amikről azt hiszi, valóra válthatják álmát, és boldoggá tehetik. De én pontosan tudom, hogy téved, de nekem már nincs erőm meggátolni. Régen veszekedtem a bátyámmal...rengeteget, de mindig Ő jött ki belőle győztesen, és mindig érzékeltette velem, mekkora vesztes vagyok, így aztán feladtam.

- Öhm...végtére is, nem. De erről még beszélünk! - mosolygott kedvesen Anya.

Utolsó mentsváramként bíztam benne, hogy nem fogja elengedni Will-t, de csalódnom kellett. Anya mindig is nyitott volt, miért ne hagyná élni a fiát, ha már boldog...csupán nem a szerelemtől boldog, ahogy mindenki hiszi, hanem a felettem aratott győzelmétől.

- És Te mit tervezel a nyárra, Louis? - fordult felém Anya kedvesen, mire Will is érdeklődve pillantott rám.

- Semmit. - feleltem halkan, szinte alig lehetett hallani.

Senki nem firtatta a dolgot. Will örült, hogy megtörtem miatta, Harry szerintem kicsit aggódott miattam, míg Anya már megszokta, hogy itthon ülök. Azonban legnagyobb megdöbbenésemre Harry megszólalt felém intézve szavait.

- Eljöhetnél velünk, ha gondolod. Jó buli lesz, még nem ismered a társaságot, de jó fejek, hidd el! - mosolygott rám kedvesen.

Talán ennyit még soha nem beszélt velem egyszerre, mint akkor. Lepetten kerekedett ki a szemem, de nem csak nekem Will-nek is, míg Anya szeretetteljesen mosolygott a fiúra. Nagyon kedvelte Harry-t, véleménye szerint Will eszméletlenül jól járt ezzel a tündéri sráccal.

- Mi? - mondtuk egyszerre bátyámmal, bár Ő hangosan és felháborodva, míg én halkan, döbbenten, szóval inkább az övé hallatszott.

- A testvéred, szerintem jó móka lenne. - mosolygott Harry Will-re.

- Francokat lenne jó móka! Louis-nak jó itthon is. - emelte feljebb a hangját panaszosan Will, mire Harry lepetten pillantott rá, talán még soha nem hallotta így beszélni, hisz előtte nem az igazi Will mutatkozik. Én csupán leszegett fejjel, csendesen bólintottam párat, nem mertem felnézni.

- Louis, minden rendben? Ugye nem az a gond, hogy itt vagyok? Olyan furcsa vagy mindig. - kérdezte aggodalmasan Harry tőlem.

Anya halkan sóhajtott, tudtam, ezzel még nagyobbra nőtt a szemében a fiú. Will azonban elégedetlenül felhorkant, szinte magam elé képzeltem felhúzott orrát.

- Mindig ilyen, ne is törődj vele! - próbálta magára terelni Harry figyelmét, láttam, mikor fellestem, de nem nagyon sikerült neki, ugyanis a göndör aggodalmasan csípte el pillantásom, amitől azonnal ismét leszegtem a fejem.

- Ugye nem bántottalak meg valamivel? - kérdezte aggodalmasan.

Mély levegőt vettem, és felnéztem, de kerültem pillantását. Belegondoltam, hogy most lenne a jó alkalom elmondani, mit is érzek, és mi folyik a háta mögött, de amint szólásra nyitottam a számat (melyen egy hang sem jött volna ki, nem lettem volna rá képes), Will megelőzött.

- Semmit nem tettél, Louis ilyen. - mondta gyorsan, és maga felé akarta fordítani Harry fejét, de Ő továbbra is szomorúan, fájdalmasan meredt rám.

- Várj, Will! Kérlek! Téged soha nem érdekelt, mi van a testvéreddel? Hisz ikrek vagytok. - kérdezte aggodalmasan bátyámat Harry, miközben még mindig arcomat vizsgálta, mely ugyanolyan volt, mint Will-nek. Amint megváltoztattam a külsőm, Ő is megtette, hogy megmutassa, bármilyen vagyok, Harry úgy is szeretni fogja Őt...és nem engem.

- Nem! - csúszott ki testvérem száján.

Nem csak én, de Harry és Anya is kérdőn néztünk rá. Azonnal az asztalra szegezte tekintetét, mikor rájött, hogy hangosan is kimondta a szavakat. Harry hosszan méregette bátyám arcát, amitől ráncba szaladt a homloka, majd felém fordult. Megilletődtem, mikor szemembe nézett, el akartam kapni a tekintetem, hogy ne tudja meg, eddig Őt bámultam, de szemei rabul ejtettek. Még soha nem volt lehetőségem ennyire komolyan megvizsgálni Őket, én mindig csak távolról figyeltem. Szemöldökét zavartan ráncolta össze, nekem pedig túl aranyosnak tűnt, ami biztosan arcomon is látszott. Vágyakozva, szeretettel néztem rá, remélve, hogy nem kell kimondanom szavakkal is, érti, mi zajlik bennem.

- L-Louis, miért nézel így rám? - kérdezte halkan, mire Anya idegesen kapta felém fejét, ahogy bátyám is.

Azonnal elkaptam a tekintetem, és ismét leszegeztem ölemre, fülig pirultam. Szemem sarkából fellesve láttam, amint Harry Will felé fordul, majd az Ő szemébe is belenéz.

- És Te miért nem így nézel rám? - kérdezte halkan párját. - Ugye nem vicceltetek meg, és cseréltetek? - kérdezte azonnal aggodalmasan.

Felkaptam a fejem, és aggodalmasan pillantottam körbe, el akartam mondani, mi zajlik körülötte, de nem ment. Nem tudtam megszólalni, pedig itt lett volna a tökéletes alkalom. Tudtam, nem szalaszthatom el, most megbosszulhatom a másfél éves szenvedést, fájdalmat.

- Szeretlek. - suttogtam halkan, alig hallhatóan, mégis a pillanatnyi csendben tisztán érthető volt.

Úgy éreztem, olyan hangos volt, hogy a szomszédok is hallották, hogy mindenki füle csengeni fog tőle. Hallottam, amint Harry idegesen szívja magába a levegőt, ismét leszegtem a fejem. Anya felkelt, és a konyhapulthoz ment, ahol töltött egy pohár vizet a hűtő ajtajáról. Felpillantottam rá, ahogy mindenki a mozdulatai miatt, aggodalom ült a szemében.

- Ne figyelj rá, Harry, az öcsém butaságokat beszél mindig. - próbálta enyhíteni a helyzetet Will, és felkelt, majd felhúzta Harry-t, és ki akarta vinni a konyhából, azonban a fiú nem ment, sokkal inkább elém jött, és megállt az asztal mellett.

- Louis, ezt hogy értetted? - kérdezte lágyan, mire kicsit félénken néztem fel rá. Megráztam a fejem, majd oldalra pillantottam, nem tudtam volna még egyszer kimondani. Elnéztem Harry mellett Will-re, akinek tekintetében düh forrongott, meg tudott volna fojtani, keze ökölbe szorult. - Ne, tudni akarom! - mondta Harry a reakcióm látva, majd leguggolt elém, hogy a szemembe tudjon nézni, de makacsul még jobban leszegtem a fejem. Aggodalom tükröződött róla, és mivel belőlem semmit sem tudott kiolvasni, így még mindig guggolva pillantott hátra bátyámra.

- Will mi ez az egész? Mondd el! - kérte határozottan, mégis kétségbeeséssel hangjában.

- Semmi. Louis-nak még soha nem volt kapcsolata, és most dúlnak benne a hormonok. Minden jött-mentre rámászik. Inkább menjünk bulizni. - karolt bele Harry-be testvérem, és felhúzta állásba.

Mondataira lehunytam a szeme, fájt ezt hallanom, éreztem, amint felmegy bennem a pumpa és az a sok dolog, amelyet eddig magamba tartottam, most kitörni készül. Hatalmas vulkánként törtem ki, felpattantam a székről, erre Harry lepetten pillantott rám.

- Tudod, Will nem értem, hogyan lehet ilyen borzalmas ember a testvérem. - mondtam neki mérgesen. Még egyikkőjük sem hallott így beszélni, vagy felemelni a hangom, világ életemben félénk voltam, de akkor ott eltört bennem minden, és mindegy alapon kirobbant.

- Fogd be, Louis! - szűrte a fogai között bátyám.

Ezt hallva Harry lepetten pillantott le rá, majd eltolta magától, és kérdőn járt tekintete köztünk. Biztosan eltűnődött magában, mennyire egyformák vagyunk, de kétlem, hogy akkor ez lett volna a fő gondolat fejében.

- Nem! Eleget fogtam már be másfél éve! Ne játszd meg, hogy szerelmes vagy! Te nem ettől vagy boldog, hanem attól, hogy engem összetörtél. - akadtam ki, de nem néztem a szemébe. Inkább leszegtem a tekintetem.

- Kuss! - kiabálta mérgesen.

- Nem! Harry, nem szeret téged. Azért van veled, hogy legyőzzön! Mindig versengtünk, és mikor megtudta, hogy mit érzek irántad, elvett tőlem, pedig azt sem tudtad, ki vagyok. - néztem kétségbeesetten a göndör szépségre, akinek szemében zavar ült, idegesen kapkodta fejét köztünk.

- Nem igaz! Fogd be, Te kis köcsög! - kiabálta mérgesen Will, és sietősen jött hozzám.

Megragadta a nyakamnál pólómat, erőszakos volt, szemében düh lángolt attól, hogy lebukott, hogy talán nyerhetek. Anya idegesen sikkantott fel a hűtő mellől, és ösztönösen mozdult felénk, azonban Harry gyorsabb volt. Elkapta Will karját, és távol lökte tőlem, mielőtt bármi mást tehetett volna.

- Hagyd! - kiabálta állítólagos párjára, aki ettől lepetten pillantott rá.

Le akartam csúszni a fal mentén, de Harry hozzám jött, és megtartott. Mellkasára húzott, hozzá bújtam, mint egy kiscica. Pólójába markoltam mellkasánál, amitől sebes ujjbegyeimbe fájdalom nyilallt. A szívem hirtelen ugrott meg, miközben arcomon könnyek folytak le, de amint magamba szívtam kellemes illatát megmentőmnek, ezek inkább tűntek örömkönnyeknek. Védelmezőn tartott, olyan kicsinek éreztem magam karjaiban, nagy kezei biztonságot adtak, meleg helyen éreztem magam...hazaértem.

- Ne mondd, hogy elhiszed a meséit, Harry! - csóválta meg a fejét nevetve Will.

- Elhiszem. Tényleg más vagy, soha nem láttam a szemedben a szeretet. Bántani akartad az ikertestvéredet! Végig hazudtál nekem! Nem is szerettél! - akadt ki Harry, miközben szorosabban ölelt.

Arcom pólójába fúrtam, nem tudtam betelni illatával, közelségével, érintésével. Fellestem mellkasából, és megláttam, amint Anya csalódottan méri végig Will-t, majd megcsóválta a fejét.

- Menj a szobádba, William! - mondta parancsolón, és az ajtó felé mutatott.

- Mi van? - kérdezte bátyám felháborodva.

- Hallottad, majd később beszélünk kicsit az illemről és a családról! - mondta mérgesen Anya, majd felénk fordult. - Harry van valami mondandód Will-nek, vagy mehet? - kérdezte Anya csípőre tett kezekkel.

- Csak annyi, hogy a nyaralás és a többi közös program törölve, szakítottunk. - jelentette ki határozottan a fiú.

Megkönnyebbülte sóhajtottam fel, talán most jön helyre minden. Talán megérte ez az egész szenvedés, és végre boldog lehetek Harry-vel. Will mérgesen rohant ki a konyhából, így Anya gondterhelten sóhajtott fel, majd hozzánk sietett. Megsimította arcom, miközben még mindig ragaszkodón szorítottam Harry-t.

- Kincsem, minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.

- Sajnálom, hogy elrontottam a vacsorát. - suttogtam remegőn, nem tudtam hangot adni.

Anya csak szeretetteljesen elmosolyodott, és megcsóválta a fejét, majd kedvesen Harry-re nézett.

- Magatokra hagyjalak titeket? - kérdezte kedvesen, és bár a fiú nem válaszolt szavakkal, mégis éreztem, amint bólint egyet. Anya ugyanígy válaszolt, majd ismét megsimítva arcom kiment a konyhából. Harry lassan engedett el, de én még mindig ragaszkodtam hozzá. Óvatosan fordított maga felé, majd aggodalmasan a szemembe nézett.

- Sajnálom, hogy hamarabb nem tűnt fel. - mondta lágyan.

Levezettem tekintetem kettőnk közé, nem mertem ránézni. Idegesen piszkálgattam ujjaim végén a ragtapaszt, majdnem lefejtettem a mutatóujjamról, de szerencsére szívósabb ragaszóval készült, így makacsul ellenállt nekem.

- Mi történt a kezeddel? - kérdezte marokba fogva az említett testrészeimet, majd felemelte kettőnk közé. Megráztam a fejem, nem akartam elmondani neki, hogy minden áldott hónapban letakarítottam azt a falat, kínosnak éreztem. Talán azt hiszi, őrült vagyok, és elmenekül tőlem. Felemelte kezeimet markában, majd óvatosan nyomott rájuk egy-egy puszit, amitől lepetten pillantotta fel rá. Kedvesen, szeretettel pillantott rám, mire ajkaim elnyíltak. - Mondd el! - kérte lágyan, én pedig nem tudtam ellenállni neki.

- L-le akartam szedni a kőfalról a véseted. - hebegtem halkan, és ismét leszegtem a fejem kínosan.

Lepetten szívta magába a levegőt, azt hiszem, akkor leesett neki, hogy mindig én tüntettem el, velem gyűlt meg a bajuk másfél évig. Azt hitte a közmunkások, de tévedett. Egy reménytelenül szerelmes srác volt csupán, én.

- És a körmöddel próbáltad? - kérdezte fájdalmasan.

Leszegett fejjel megrántottam a vállam, kínosnak éreztem a dolgot. Most azt hiszi, őrült vagyok, egy beteg, akinek elmegyógyintézetben a helye, de semmi ilyenről nincs szó, csupán a bátyám tönkretett. Az emberekben az a tudat él, hogy az ikrek nagyon jóban vannak, érzik egymás érzelmeit, de ez nem mindig igaz. Nekem Will keserítette meg az életem, de talán most megszerezhetem, ami mindig is az enyém volt...a szerelem; Harry. 

A végét a képzeletedre bízom. # leer