Sziasztok!
Most szóljatok hozzá, nem tanulok a vizsgáimra, inkább
írok?! Jól van ez így?! Na mindegy, a lényeg, hogy élvezem, ahogy Ti is. A
történetet a kép ihlette, ahogy jobban megnézitek, nagyon kifejező. Gondolkodtam,
hogy nem ugrasztok ki a történetben a szöget a zsákból, de végül megtettem. Mellesleg
a másik ihletadó két ismerősön volt, akik szintén ikrek, de azt kívánják; bár
ne lennének azok. Igen, vannak olyan tesók is, akik utálják egymást, hogy
ennyire egyformák, ugyanis ami az egyikben megvan, az a másikból hiányzik. Innen
jött az ötlet.
Jó olvasást kívánok!
xoxo Zsoo
Ui.: Nézzétek meg jól a képet, nagyon kifejező,
megfacsarodik az ember szíve.
Exactly
like him
Könnyektől áztatottan pillantottam le a kezemre. Úgy
éreztem, a víz marja, akár a sav, őrjítő volt a fájdalom, de ez inkább lelki
volt, mintsem testi. Minden átkozott hónapban ezt csinálom, csak hogy végre
észrevegyen, de honnan is tudná, hogy én voltam. Neki Will a mindene, aki még
csak a felét sem érzi annak, amit én érzek. Mérgesen csaptam bele a vödör vízbe
a szivacsot, kifogott rajtam. Biztosan azt hitte, a közmunkások voltak, akik
mindig lemossák a firkáit, ezért úgy döntött, belevési a falba, hogy mindenki
lássa, csupán arra nem gondolt, hogy ezt egy olyan ember tünteti el mindig,
akinek mindennél jobban fájt azt a feliratot ott látni, valahányszor erre jár.
Egy olyan ember, mint ÉN.
Nem vesz észre, miért is tenné?! Will biztosan sokkal
különb, mint én. Csak azt tudnám, mitől? Minden áldott nap azt látom a falon
egy aprócska, de nekem mégis hatalmasnak tűnő szívecskében: "H.S. +
W.T.". Elegem van ebből! Mitől olyan különleges Will? Mi a baj velem?
Ugyanúgy néz ki, mint én, akkor engem miért nem vesz észre Harry? Mert Will
népszerű, hangos, szociális és idősebb két perccel, amit mindig az orrom alá is
dörgöl?! Ez az oka, hogy én a feledésbe merülök. Visszahúzódó egyéniségem hogy
is kéne egy olyan tökéletes embernek, mint Harry?!
Nem tudom, mi ütött belém, de ismét kezembe vettem a
szivacsot, és mint eddig soha sikálni kezdtem a szívet, de mivel vésve lett,
mind hiába. Azonban nem hagytam abba, addig dörzsöltem, míg a szivacs
elfordult, így a körmöm érte a téglákat, mégsem hagytam abba. Kicsordult egy könnycseppem,
majd mérgesen ütöttem bele a falba, és lerogytam a tövébe. Ölembe ejtettem
kezeimet, melyekből kifordult a szivacs. Az eszetlen sikálástól véres volt a
kezem, a körmeim letörtek, ujjbegyeim lehorzsolódtak, de nem érdekelt.
Fájdalmasan tekintettem fel a feliratra, mely semmit nem változott, ugyanúgy
ott díszelgett minden erőfeszítésem ellenére. Olyan érzésem volt, hogy kinevet,
mintha csak a fejemhez vágná újra meg újra, milyen szánalmas is vagyok.
Csak ültem ott a fal előtt, mint holmi kivert kutya,
akinek nincs otthona, nincs nyugta. Könnyeim nem akartak elfogyni, soha nem
hittem, hogy ember képes annyit sírni, mint én teszem. Minden áldott nap álomba
sírom magam, minden áldott reggel száradt könnyekkel kelek, minden nap látom
Őket együtt. Bárhova megyek, ott vannak ketten. A házban Anya kitette a
képüket, miszerint végre megtalálta az egyik fiacskája szerelmét, minden nap
látom Őket a folyosó falán, meg persze gyakran be is jönnek. A suliban minden
körülöttük forog, mindenki szerint Ők az álompár, a közösségi oldalak tőlük
hangosak. Bárhova megyek bátyám elégedett vigyorába botlok, amint lesajnáló
pillantással illett.
Utáltam, amiért ezt tette velem. Mindig is volt köztünk
egy versengés, mely soha nem hittem volna, hogy ekkora magasságokba juthat, de
Ő túlzásba vitte, és mikor megtudta, hogy szerelmes vagyok Harry-be,
kötelességének érezte tönkretenni az életem. Elvette tőlem azt, akit a
legjobban szeretek, csupán mert neki volt bátorsága lépni, Harry pedig belé
szeretett és nem belém. Pedig Will-nek semmit nem jelent az a göndör kincs,
melyet minden áldott nap kajaiban tarthat, csupán nekem akar fájdalmat okozni,
és ezért bármeddig képes elmenni. Már másfél éve vannak együtt, azóta nincs egy
szemhunyásnyi nyugtom sem. Amikor Will nem alszik itthon, tudom, kinél van,
tudom, mit csinálnak ketten Harry ágyában, amit én is megtehetnék vele, és
mennyire vágyom rá.
A világot jelenti egy-egy mosolya, köszönése felém, mikor
Will miatt találkozunk. Nem tudja, mennyit jelent nekem, mi mindenre lennék
képes érte. Másfél éve minden áldott hónapban lemosom azt az átkozott falat a
házunk előtt, melyre csak az én szobámból van rálátás az egész házban, így
minden nap látom Őket enyelegni. Az a kedvenc helyük, ugyanis ott hazudta Will,
hogy mit érez Harry iránt, aztán az én göndör angyalom megcsókolta Őt. Ezt
pedig Will minden áldott alkalommal orrom alá dörgöli, még ha nem is szavakkal.
Felkeltem a földről, és bevánszorogtam a házba a garázson
át, ahol letettem a vödröt és a szivacsot. Kezeim még mindig véresek voltak,
tudtam, egy jó darabig nem foghatok most semmit, de nem érdekelt. Harry miatt
nagyobb fájdalmakat is megéltem már. Bementem a fürdőszobába, és kézmosás után
8 sebtapasszal az ujjaimon vonultam be a szobámba csendes magányomban. A két
hüvelykujjam legalább rendben van, de az sem érdekelt volna, ha 10 sebtapasz
kéne.
Az nyitott ablakba ültem le, és kifele bámultam a
téglafalra, miközben egy párnát szorítottam mellkasomhoz. Tudtam, mindjárt itt
lesznek, és bár fájdalommal járt látnom Őket együtt, mégis figyeltem
cselekedeteiket mindig is. Olyankor elképzeltem, hogy én vagyok Will helyében,
és őszintén csillogó szemekkel válaszolnám; Én is szeretlek.
Ekkor kacagást hallottam meg, mely felért a legszebb
szimfóniával. Mit nem adnék, hogy én nevetessem meg, hogy én legyek az, aki
mosolyt csal tökéletes arcára, és miattam villannak ki gödröcskéi. Ha léteznek
szárnya-vesztett angyalok, Ő biztosan egy közülük.
Megálltak a szokott téglafalnál, Harry nekitolta Will-t,
majd oldalánál és feje mellett megtámaszkodott előtte. Olyan közel volt hozzá,
elképzeltem, hogy előttem tartja így magát. Elképzeltem, hogy nekem suttog édes
semmiségeket, hogy én érinthetem forró bőrét minden pillanatban. Lágyan
csókolta meg Will-t, én pedig erősen összeszorított szemekkel hajtottam le a
fejem, hogy ne engedjek el egy könnycseppet sem.
Eszembe jutott, mikor Will először hozta haza bemutatni
Anyáéknak, de ez inkább arra volt jó, hogy az orrom alá dörgölje, mennyivel
többet ér, mint én. Harry azt sem tudta, ki vagyok, kedvesen, puhatolózva
kérdezte meg, hogy én is oda járok-e abba az iskolába, ahova Will, és
megjegyezte, hogy soha nem tudta, van egy ikre.
Kellemetlenül néztem vissza rájuk, reménykedve, hogy már
befejezték édes elfoglaltságuk. Nem csalódtam, Harry éppen mondani készült
valamit Will-nek, azonban tekintete a falra terelődött, majd édesen
elmosolyodott.
- Valaki próbálta eltűntetni a vésetem, de nem sikerült.
Én mondtam, hogy többé nem fognak ki rajtunk. Szeretlek. - hajolt közelebb
Will-hez szerelmesen.
- Én is Téged. - mosolygott haloványan bátyám.
Kapott egy édes csókot homlokára Harry-től, majd a fiú
rátért nyakára, amitől Will hátradöntötte fejét a téglafalnak. Élvezettel
pislogott egy hosszabbat, majd tekintete rám szegeződött az ablakon át. Tudta,
hogy ott ülök, mindig tudja. Elégedetten rám mosolygott, láttam szemében az
arroganciát, a győzelmet. Kellemetlenül elfordítottam a fejem, és felkeltem az
ablakban kialakított heverőről. Az ágyamhoz mentem, nem voltam képes tovább
nézni Őket.
Szombat volt, és normális fiatalok most bulizni mennek,
ahogy Ők is fognak, de előtte még Anya tervezett egy kötelező vacsorát
Harry-vel, melyen nekem is elvárt részvétem. A plafont bámultam, és azon
gondolkoztam, hogy ismét ki kell bírnom egy vacsorát Harry-vel szemben,
miközben kedvesen mosolyog rám néha-néha, de tudom, az asztal alatt Will kezét
szorongatja, és lábaik is össze vannak gabalyodva.
- Louis, gyere le, vacsora! - kiabált fel Anya.
Ebből azt szűrtem le, hogy óhajtottak bejönni a téglafal
takarásából, és kezdődhet a kínszenvedés számomra. Nem akartam ezt az egészet,
milliószor eszembe jutott már, hogy kitálalok Harry-nek, de mit érnék el vele?!
Maximum benyögi, hogy neki van barátja, és többé rám sem néz, mivel egy
hazudós, féltékeny csitrinek tart, aki reménytelenül próbálja bemocskolni
bátyját, hogy rá is felfigyeljenek. Pedig én csak az igazat mondanám el.
Sóhajtva keltem fel az ágyamról, és lementem a
földszintre. A konyhában már Will és Anya terített, miközben Harry próbált
ugyan segíteni, hogy ne érezze magát kínosan, de Anya mindig elhajtotta.
- Louis, de jó, hogy végre lejöttél. - mosolygott rám
kedvesen Anya.
- Szia, Lou! - biccentett mosolyogva Harry.
Csak egy halovány mosoly volt a válaszom, belül azonban
őrjöngtem, hogy köszönt nekem. Örülök, ha köszön, mert az azt jelenti, hogy még
ha csak kis időre is, de rám gondol. Ilyenkor boldog vagyok, de nem mutatom,
nem adom meg Will-nek azt az örömöt, bár már amúgy is lényegtelen lenne.
Leültünk a vacsorához négyen, Anya szerette, ha vendégünk
van, mivel akkor nem csupán én és Will dicsértük meg amúgy is nagyon finom
főztjét. Így aztán Harry gyakran volt a vendégünk, ami számomra kínokkal járt,
de nem mutattam.
- Anya, mit szólnál, ha nem itthon tölteném a nyarat? -
kérdezte óvatosan Will, mire nem csupán a megszólított, de én is felkaptam a
fejem.
- Hát...mit tervezel? - kérdezte Anya gyanúsan méregetve
bátyámat, aki elégedetten pillantott rám, ebből gondoltam, hogy most nagyon fog
fájni, amit mondai akar, és tudja, a földbe fog tiporni vele, mégis élvezi.
Tekintete visszavándorolt Anyára, majd egyszerűen kijelentette:
- Arra gondoltunk, együtt töltjük a nyár felét meg még
pár haver. Elmennénk nyaralni. Nem gond, ugye? - kérdezte Will kedves mosollyal
arcán, és pontosan láttam, amint a keze az asztal alatt Harry felé indul meg,
talán a combjára helyezte, nem tudom.
Leszegtem a fejem, fájt ezt hallanom. Bármit megadtam
volna, hogy én legyen Will helyett Harry-vel. Féltettem a göndör angyalt, hisz
Ő olyan ártatlan, jóságos volt, míg bátyám egy gonosz ördög, csupán túl okos
ahhoz, hogy ezt Harry előtt is mutassa. Így aztán szerelmem téves utakon
jár-kel, amikről azt hiszi, valóra válthatják álmát, és boldoggá tehetik. De én
pontosan tudom, hogy téved, de nekem már nincs erőm meggátolni. Régen
veszekedtem a bátyámmal...rengeteget, de mindig Ő jött ki belőle győztesen, és
mindig érzékeltette velem, mekkora vesztes vagyok, így aztán feladtam.
- Öhm...végtére is, nem. De erről még beszélünk! -
mosolygott kedvesen Anya.
Utolsó mentsváramként bíztam benne, hogy nem fogja
elengedni Will-t, de csalódnom kellett. Anya mindig is nyitott volt, miért ne
hagyná élni a fiát, ha már boldog...csupán nem a szerelemtől boldog, ahogy
mindenki hiszi, hanem a felettem aratott győzelmétől.
- És Te mit tervezel a nyárra, Louis? - fordult felém
Anya kedvesen, mire Will is érdeklődve pillantott rám.
- Semmit. - feleltem halkan, szinte alig lehetett
hallani.
Senki nem firtatta a dolgot. Will örült, hogy megtörtem
miatta, Harry szerintem kicsit aggódott miattam, míg Anya már megszokta, hogy
itthon ülök. Azonban legnagyobb megdöbbenésemre Harry megszólalt felém intézve
szavait.
- Eljöhetnél velünk, ha gondolod. Jó buli lesz, még nem
ismered a társaságot, de jó fejek, hidd el! - mosolygott rám kedvesen.
Talán ennyit még soha nem beszélt velem egyszerre, mint
akkor. Lepetten kerekedett ki a szemem, de nem csak nekem Will-nek is, míg Anya
szeretetteljesen mosolygott a fiúra. Nagyon kedvelte Harry-t, véleménye szerint
Will eszméletlenül jól járt ezzel a tündéri sráccal.
- Mi? - mondtuk egyszerre bátyámmal, bár Ő hangosan és
felháborodva, míg én halkan, döbbenten, szóval inkább az övé hallatszott.
- A testvéred, szerintem jó móka lenne. - mosolygott
Harry Will-re.
- Francokat lenne jó móka! Louis-nak jó itthon is. -
emelte feljebb a hangját panaszosan Will, mire Harry lepetten pillantott rá,
talán még soha nem hallotta így beszélni, hisz előtte nem az igazi Will
mutatkozik. Én csupán leszegett fejjel, csendesen bólintottam párat, nem mertem
felnézni.
- Louis, minden rendben? Ugye nem az a gond, hogy itt
vagyok? Olyan furcsa vagy mindig. - kérdezte aggodalmasan Harry tőlem.
Anya halkan sóhajtott, tudtam, ezzel még nagyobbra nőtt a
szemében a fiú. Will azonban elégedetlenül felhorkant, szinte magam elé
képzeltem felhúzott orrát.
- Mindig ilyen, ne is törődj vele! - próbálta magára
terelni Harry figyelmét, láttam, mikor fellestem, de nem nagyon sikerült neki,
ugyanis a göndör aggodalmasan csípte el pillantásom, amitől azonnal ismét
leszegtem a fejem.
- Ugye nem bántottalak meg valamivel? - kérdezte
aggodalmasan.
Mély levegőt vettem, és felnéztem, de kerültem
pillantását. Belegondoltam, hogy most lenne a jó alkalom elmondani, mit is
érzek, és mi folyik a háta mögött, de amint szólásra nyitottam a számat (melyen
egy hang sem jött volna ki, nem lettem volna rá képes), Will megelőzött.
- Semmit nem tettél, Louis ilyen. - mondta gyorsan, és
maga felé akarta fordítani Harry fejét, de Ő továbbra is szomorúan, fájdalmasan
meredt rám.
- Várj, Will! Kérlek! Téged soha nem érdekelt, mi van a
testvéreddel? Hisz ikrek vagytok. - kérdezte aggodalmasan bátyámat Harry,
miközben még mindig arcomat vizsgálta, mely ugyanolyan volt, mint Will-nek.
Amint megváltoztattam a külsőm, Ő is megtette, hogy megmutassa, bármilyen
vagyok, Harry úgy is szeretni fogja Őt...és nem engem.
- Nem! - csúszott ki testvérem száján.
Nem csak én, de Harry és Anya is kérdőn néztünk rá.
Azonnal az asztalra szegezte tekintetét, mikor rájött, hogy hangosan is kimondta
a szavakat. Harry hosszan méregette bátyám arcát, amitől ráncba szaladt a
homloka, majd felém fordult. Megilletődtem, mikor szemembe nézett, el akartam
kapni a tekintetem, hogy ne tudja meg, eddig Őt bámultam, de szemei rabul
ejtettek. Még soha nem volt lehetőségem ennyire komolyan megvizsgálni Őket, én
mindig csak távolról figyeltem. Szemöldökét zavartan ráncolta össze, nekem
pedig túl aranyosnak tűnt, ami biztosan arcomon is látszott. Vágyakozva,
szeretettel néztem rá, remélve, hogy nem kell kimondanom szavakkal is, érti, mi
zajlik bennem.
- L-Louis, miért nézel így rám? - kérdezte halkan, mire
Anya idegesen kapta felém fejét, ahogy bátyám is.
Azonnal elkaptam a tekintetem, és ismét leszegeztem
ölemre, fülig pirultam. Szemem sarkából fellesve láttam, amint Harry Will felé
fordul, majd az Ő szemébe is belenéz.
- És Te miért nem így nézel rám? - kérdezte halkan
párját. - Ugye nem vicceltetek meg, és cseréltetek? - kérdezte azonnal
aggodalmasan.
Felkaptam a fejem, és aggodalmasan pillantottam körbe, el
akartam mondani, mi zajlik körülötte, de nem ment. Nem tudtam megszólalni,
pedig itt lett volna a tökéletes alkalom. Tudtam, nem szalaszthatom el, most
megbosszulhatom a másfél éves szenvedést, fájdalmat.
- Szeretlek. - suttogtam halkan, alig hallhatóan, mégis a
pillanatnyi csendben tisztán érthető volt.
Úgy éreztem, olyan hangos volt, hogy a szomszédok is
hallották, hogy mindenki füle csengeni fog tőle. Hallottam, amint Harry idegesen szívja magába a levegőt, ismét leszegtem a fejem. Anya felkelt, és a konyhapulthoz
ment, ahol töltött egy pohár vizet a hűtő ajtajáról. Felpillantottam rá, ahogy
mindenki a mozdulatai miatt, aggodalom ült a szemében.
- Ne figyelj rá, Harry, az öcsém butaságokat beszél
mindig. - próbálta enyhíteni a helyzetet Will, és felkelt, majd felhúzta
Harry-t, és ki akarta vinni a konyhából, azonban a fiú nem ment, sokkal inkább
elém jött, és megállt az asztal mellett.
- Louis, ezt hogy értetted? - kérdezte lágyan, mire
kicsit félénken néztem fel rá. Megráztam a fejem, majd oldalra pillantottam,
nem tudtam volna még egyszer kimondani. Elnéztem Harry mellett Will-re, akinek
tekintetében düh forrongott, meg tudott volna fojtani, keze ökölbe szorult. -
Ne, tudni akarom! - mondta Harry a reakcióm látva, majd leguggolt elém, hogy a
szemembe tudjon nézni, de makacsul még jobban leszegtem a fejem. Aggodalom
tükröződött róla, és mivel belőlem semmit sem tudott kiolvasni, így még mindig
guggolva pillantott hátra bátyámra.
- Will mi ez az egész? Mondd el! - kérte határozottan,
mégis kétségbeeséssel hangjában.
- Semmi. Louis-nak még soha nem volt kapcsolata, és most
dúlnak benne a hormonok. Minden jött-mentre rámászik. Inkább menjünk bulizni. -
karolt bele Harry-be testvérem, és felhúzta állásba.
Mondataira lehunytam a szeme, fájt ezt hallanom, éreztem,
amint felmegy bennem a pumpa és az a sok dolog, amelyet eddig magamba
tartottam, most kitörni készül. Hatalmas vulkánként törtem ki, felpattantam a
székről, erre Harry lepetten pillantott rám.
- Tudod, Will nem értem, hogyan lehet ilyen borzalmas
ember a testvérem. - mondtam neki mérgesen. Még egyikkőjük sem hallott így
beszélni, vagy felemelni a hangom, világ életemben félénk voltam, de akkor ott
eltört bennem minden, és mindegy alapon kirobbant.
- Fogd be, Louis! - szűrte a fogai között bátyám.
Ezt hallva Harry lepetten pillantott le rá, majd eltolta
magától, és kérdőn járt tekintete köztünk. Biztosan eltűnődött magában, mennyire
egyformák vagyunk, de kétlem, hogy akkor ez lett volna a fő gondolat fejében.
- Nem! Eleget fogtam már be másfél éve! Ne játszd meg,
hogy szerelmes vagy! Te nem ettől vagy boldog, hanem attól, hogy engem
összetörtél. - akadtam ki, de nem néztem a szemébe. Inkább leszegtem a
tekintetem.
- Kuss! - kiabálta mérgesen.
- Nem! Harry, nem szeret téged. Azért van veled, hogy
legyőzzön! Mindig versengtünk, és mikor megtudta, hogy mit érzek irántad,
elvett tőlem, pedig azt sem tudtad, ki vagyok. - néztem kétségbeesetten a
göndör szépségre, akinek szemében zavar ült, idegesen kapkodta fejét köztünk.
- Nem igaz! Fogd be, Te kis köcsög! - kiabálta mérgesen
Will, és sietősen jött hozzám.
Megragadta a nyakamnál pólómat, erőszakos volt, szemében
düh lángolt attól, hogy lebukott, hogy talán nyerhetek. Anya idegesen
sikkantott fel a hűtő mellől, és ösztönösen mozdult felénk, azonban Harry
gyorsabb volt. Elkapta Will karját, és távol lökte tőlem, mielőtt bármi mást
tehetett volna.
- Hagyd! - kiabálta állítólagos párjára, aki ettől
lepetten pillantott rá.
Le akartam csúszni a fal mentén, de Harry hozzám jött, és
megtartott. Mellkasára húzott, hozzá bújtam, mint egy kiscica. Pólójába
markoltam mellkasánál, amitől sebes ujjbegyeimbe fájdalom nyilallt. A szívem
hirtelen ugrott meg, miközben arcomon könnyek folytak le, de amint magamba
szívtam kellemes illatát megmentőmnek, ezek inkább tűntek örömkönnyeknek.
Védelmezőn tartott, olyan kicsinek éreztem magam karjaiban, nagy kezei
biztonságot adtak, meleg helyen éreztem magam...hazaértem.
- Ne mondd, hogy elhiszed a meséit, Harry! - csóválta meg
a fejét nevetve Will.
- Elhiszem. Tényleg más vagy, soha nem láttam a szemedben
a szeretet. Bántani akartad az ikertestvéredet! Végig hazudtál nekem! Nem is
szerettél! - akadt ki Harry, miközben szorosabban ölelt.
Arcom pólójába fúrtam, nem tudtam betelni illatával,
közelségével, érintésével. Fellestem mellkasából, és megláttam, amint Anya
csalódottan méri végig Will-t, majd megcsóválta a fejét.
- Menj a szobádba, William! - mondta parancsolón, és az
ajtó felé mutatott.
- Mi van? - kérdezte bátyám felháborodva.
- Hallottad, majd később beszélünk kicsit az illemről és
a családról! - mondta mérgesen Anya, majd felénk fordult. - Harry van valami
mondandód Will-nek, vagy mehet? - kérdezte Anya csípőre tett kezekkel.
- Csak annyi, hogy a nyaralás és a többi közös program
törölve, szakítottunk. - jelentette ki határozottan a fiú.
Megkönnyebbülte sóhajtottam fel, talán most jön helyre
minden. Talán megérte ez az egész szenvedés, és végre boldog lehetek Harry-vel.
Will mérgesen rohant ki a konyhából, így Anya gondterhelten sóhajtott fel, majd
hozzánk sietett. Megsimította arcom, miközben még mindig ragaszkodón
szorítottam Harry-t.
- Kincsem, minden rendben? - kérdezte aggodalmasan.
- Sajnálom, hogy elrontottam a vacsorát. - suttogtam
remegőn, nem tudtam hangot adni.
Anya csak szeretetteljesen elmosolyodott, és megcsóválta
a fejét, majd kedvesen Harry-re nézett.
- Magatokra hagyjalak titeket? - kérdezte kedvesen, és
bár a fiú nem válaszolt szavakkal, mégis éreztem, amint bólint egyet. Anya
ugyanígy válaszolt, majd ismét megsimítva arcom kiment a konyhából. Harry
lassan engedett el, de én még mindig ragaszkodtam hozzá. Óvatosan fordított
maga felé, majd aggodalmasan a szemembe nézett.
- Sajnálom, hogy hamarabb nem tűnt fel. - mondta lágyan.
Levezettem tekintetem kettőnk közé, nem mertem ránézni.
Idegesen piszkálgattam ujjaim végén a ragtapaszt, majdnem lefejtettem a
mutatóujjamról, de szerencsére szívósabb ragaszóval készült, így makacsul
ellenállt nekem.
- Mi történt a kezeddel? - kérdezte marokba fogva az
említett testrészeimet, majd felemelte kettőnk közé. Megráztam a fejem, nem
akartam elmondani neki, hogy minden áldott hónapban letakarítottam azt a falat,
kínosnak éreztem. Talán azt hiszi, őrült vagyok, és elmenekül tőlem. Felemelte
kezeimet markában, majd óvatosan nyomott rájuk egy-egy puszit, amitől lepetten
pillantotta fel rá. Kedvesen, szeretettel pillantott rám, mire ajkaim
elnyíltak. - Mondd el! - kérte lágyan, én pedig nem tudtam ellenállni neki.
- L-le akartam szedni a kőfalról a véseted. - hebegtem
halkan, és ismét leszegtem a fejem kínosan.
Lepetten szívta magába a levegőt, azt hiszem, akkor
leesett neki, hogy mindig én tüntettem el, velem gyűlt meg a bajuk másfél évig.
Azt hitte a közmunkások, de tévedett. Egy reménytelenül szerelmes srác volt
csupán, én.
- És a körmöddel próbáltad? - kérdezte fájdalmasan.
Leszegett fejjel megrántottam a vállam, kínosnak éreztem
a dolgot. Most azt hiszi, őrült vagyok, egy beteg, akinek elmegyógyintézetben a
helye, de semmi ilyenről nincs szó, csupán a bátyám tönkretett. Az emberekben
az a tudat él, hogy az ikrek nagyon jóban vannak, érzik egymás érzelmeit, de ez
nem mindig igaz. Nekem Will keserítette meg az életem, de talán most
megszerezhetem, ami mindig is az enyém volt...a szerelem; Harry.
A végét a képzeletedre bízom. # leer
A végét a képzeletedre bízom. # leer
Depiből Happy! Annyira szeretem, hogy nem tocsog nyálban az egész! Imádom, imádlak, csak ennyit mondok! <3
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ez nagyon jól esik. :)
TörlésEz egyszerűen hihetetlenül gyönyörű! :')
VálaszTörlésTe egy igazi nagybetűs MŰVÉSZ vagy!! :)
Mindig azt várom mikor teszel fel valami új sztorit és mindig megéri!!
Csak így tovább ♥
T.Eszter
Köszönöm szépen, ez nagyon jól esik, jó hallani, hogy ennyire szereted a munkám. :)
TörlésSzent szalmaszál! Ez komoly?! Imádtam! Nekem is van ikertestvérem, de nálunk nincsenek ilyen gondok, ő fiú, én lány, de azért az is tud rémálom lenni. Sokat veszekszünk, de jó testvérek vagyunk,m szeretjük egymást, noha nem mindig mutatjuk.
VálaszTörlésA történetet imádtam, szuper volt!
Komolyan? De jó, én mindig akartam egy igazi testvért, ikernek örültem volna a legjobban. Becsüljétek meg egymást, irigyellek. :D
TörlésJezus atya ur isten!!!
VálaszTörlésJajj, atyam! Jezusom! Aaaaaaaa! Nem.tudok.mit.mondani. nem. Egyszeruen keptelen vagyok. Olyan eszmeletlenul tokeletes sztorikat irsz es olyan eszmeletlenul imadom oket, hogy az valami hihetetlen! Jezusom! Mar az elejen bekonnyeztem!!! Nem hiszem el!!Ahhahahahhaahahaaaaajjjjjjj!!! Mindjart azert bogok mert nem tudok mit irni. Annyira meg akarlak dicsetni. Kifejezni a tiszteletemet, csodalatomat es szeretetemet irantad, de egyszeruen keptelen vagyok. Nem megy. Nem tudom kifejezni magam. Lehetetlen ezt leirni. Nem megy! Pedig akarom, hogy tudd! Tudd, hogy tisztellek! Hogy csodallak es szeretlek!! De nem tudom hogy elmondani. Nem jutok szohoz. Nem, egyszeruen nem megy. Ezt mar lehetetlen leirni. Ilyet keptelenseg kifejezni. Lehetetlen...
Hahaha, köszönöm szépen, nagyon hálás vagyok ezért a sok szép szóért. Nem tudom, mivel tudnám megköszönni kellő képpen a szereteted, egyszer talán majd sikerül. :)
TörlésÓ ez annyira jó lett *-* IMÁDTAM
VálaszTörlésEnnek nagyon örülök, köszönöm :)
TörlésOh, te jóságos szent isten... TT___________TT
VálaszTörlésHa én választhatnám meg a halálom időpontját, akkor azt hiszem a mostani pillanatot kérném. Amikor minden érzésem-taknyom-nyálam úgy összefolyt, hogy csak egy merő tócsa vagyok...
Ezt... ezt a képet én rajzoltam. Semmilyen történt nem szolgált alapul, és most úgy érzem ezért volt a késztetés, hogy megrajzoljam, hogy egy ennyire tökéletes írást születhessen nyomán. Nekem semmiféle elképzelésem nem volt, és amit a többiek írtak hozzá sem tetszett annyira. De ez. Mondtam már, hogy meg szeretnék halni? Ilyen boldogan terveztem mindig is. Istenem. Imádtam ezt a Louis-t. Amikor csak magamban elképzelem mindig pontosan ilyen. Ennyire csendes, visszahúzódó, félénk. Komolyan ilyennek látom. Nagyon köszönöm, hogy így adtad őt vissza. És elismer is ez számomra, hogy ennyire látszódott a képen mennyire összetört tud lenni. Ahh.
És igen.
Külön borzasztóan értékelem, hogy mennyire észrevetted az aprócska részleteket,s amiért ekkora jelentőséget tulajdonítottál nekik. Ha ezzel egy heteró történetben találkozom, akkor is betegre sírtam volna magam, pedig már régen nem hatnak meg a heteró dolgok.
Összefoglalva óriási köszönettel adózom.
Én csupán Will-t és Lou-t szerettem volna, és persze egy halom bőgést, mert azt szeretem. Erre "ezt" kapom. Istenem.
Te jó ég, de régóta vágyom rá, hogy valaki magyarul is írjon az egyik képem által ihletet történetet, amely kellően sírós, és épp annyi érzelem van benne, amennyi kell. Istenem, annyira nagyon nagyon hálás vagyok, hogy azt nem tudom elmondani.
Nagyon szeretem továbbra is az írásaid, és hihetetlenül várom a következőket. Ajj. De imádlak~~
Nagyon szoros ölelésem küldöm! ~ ♥ xx
Te jó ég, ez komolyan a Te rajzod?! Woah, soha nem hittem volna, hogy magyar emberé. Tumblr-ön találtam rá, ezek szerint a Te oldaladon. Nagyon sokáig ültem a képernyő előtt, és néztem a képet, az apró részleteket. Olyan sokáig figyeltem Louis arcát, annyira szépen megrajzoltad, hogy a végén már könnyek gyűltek a szemembe. Annyira örülök, hogy tetszett az én változatom a rajzodhoz, ez nagyon nagy elismerés. Köszönöm szépen. Én is találkoztam már vissza a rajzaimmal egy-egy idegen oldalon, annyira örülök, hogy kicsaltam belőled ezt a remek érzést. Köszönöm szépen a dicséretet, és hogy könnyeket csalhattam a szemedbe. :')
TörlésHát, amennyiben erről az oldalról van: meuphrosyne.tumblr.com, akkor igen, ez az én tumblr-öm. :)
TörlésJaj, annyira örülök, hogy tetszik Louis arca, ugyanis ahhoz nem tudtam normális referenciát találni, így kénytelen voltam valamit fabrikálni egyedül, amilyennek én elképzelem.
Ó, igen, és komolyan nagyon imádtam. Úgy látszik kölcsönösen sirattatjuk meg egymást. Azt hiszem ez esetben nem is rossz dolog ez. ~ ♥
Csak így tovább, kedveském! xx
Igen, ez az az oldal. Itt találtam. Hát, annak ellenére, hogy egyedül ment, nagyon jó lett az arca. Minden elismerésem a rajzhoz, király lett :)
TörlésSzia!:) nagyon jó a blogod! díj nálam! ;) http://10monthandmore.blogspot.hu
VálaszTörlésnaná, hogy élvezzük.:D
VálaszTörlésnagyon szép lett.:')
Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett :)
TörlésOh Jézus! Bumm,végem.Kész,nekem annyi.Látnod kellett volna a fejem olvasás közben:D Az elején kétségbeesett,fájdalmas képet vágtam,a végére meg már mosolyogtam.:)
VálaszTörlésIrtó jó volt,aranyos történet,nem csalódtam,valószínűleg nem is fogok.
Tudod,hogy imádom az írásod,de azért tanulj is,nem akarom,hogy miattunk a rovására menjen.:)
Sok sikert a történelemhez,láttam,hogy attól félsz:)
Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett, jó ezt hallani/olvasni. Rengeteget tanultam rá, ne tudd meg. Egész tűrhető lett :D
Törlés