Sziasztok!
Íme egy One Shot. Páran talán emlékeznek rá, hogy
említettem már, mennyire szeretnék kipróbálni egy ilyen történetet, és most
megtettem. Nagyon sokat kellett kutatnom ehhez a sztorihoz, szóval kérlek, ne
húzzátok le egyből. Rengeteg munkám van benne. Egy dokumentumfilmet is
megnéztem erről, és a Wikipédiát is elolvastam...angolul, ami nem volt olyan
felemelő, de érdekelt. A tipikus ausztrál nevekről és a nagy aranylázról nem is
beszélve, és a brit törvénykönyvet is átfutottam, hogy hogyan jár el kincsek
esetén. Szóval rengeteg munkám van benne, ezért nagyon remélem, tetszik.
Jó olvasást hozzá, várom a véleményeket!
xoxo
Zsoo
The
Royal Charter.
- Már annyira vártam, hogy hazaérj. - huppan az ölembe
Isaac.
Időm sincs reagálni, máris megcsókol, és vöröses
tincseimbe túr, miközben hozzám simul ölembe fészkelve magát. Ajkai édesek,
örökké hívogatnak. Azt sem tudom, hogyan érdemeltem ki ezt a nagyszerű embert.
Régen ismerkedtünk meg egy szórakozóhelyen, aztán az egyéjszakás kalandból több
és több lett. Mára élettársak lettünk, 4 éve élünk együtt. Én 24 lennék, míg
Isaac két évvel idősebb nálam.
Szenvedélyesen csókolja ajkaimat, soha nem akarok elszakadni
tőle. Bevallom, már nekem is megjön a kedvem ehhez az egészhez. Kezdem
megkívánni Őt. Eldöntöm a kanapén, így én kerülök felülre. Ügyelek, hogy ne
támaszkodjak rá, hisz tisztában vagyok vele, nem lennék kis darab. Sokat
dolgoztam az edzőteremben magam mellett Isaaccel, hogy így nézzek ki, ahogy
most.
Rám mosolyog pár pillanatig, majd ismét csókolni kezdjük
egymást. Soha nem tudok betelni ajkaival, nekem Ő a legszebb. Kezei hátamon
kalandoznak a póló alatt, míg én hamvas-szőke tincseibe markolok, így könyökömre
kényszerülök támaszkodni.
És ekkor olyan jön, amit utálok, ilyen helyzetben.
Csengetnek. Kelletlenül távolodok el Isaactől, aki elhúzza a csóktól megduzzadt
ajkait. Bőre világos az ország éghajlatának ellenére is. Orra gömbölyded végű,
szemei pedig zöldek, akár a frissen vágott fű. A haja középen nagyobbra van
hagyva, hamvas-szőke színéhez nagyon jól áll ez a fazon.
Néha úgy érzem, ezzel a külsővel eltörpülök mellette, de
szerinte gyönyörű vagyok, neki pedig bármit elhiszek. Angol-szász felmenőim
voltak, a külsőm pedig keveset változott az évszázadok során. A hajam vörös,
ahogy a szemöldököm és kevés borostám is államon. A szemem kék, orrom pisze,
arcom pedig szeplős. Nem tartom magam kimondott szépségnek, ennek ellenére
gyakran megbámulnak, ugyanis ritka Ausztráliában a természetes vörösség.
Különlegesnek tartanak...vagy csak különcnek.
- Megnézem, ki az. - sóhajtok, és feltápászkodok fölüle
egy csókot hagyva arcán.
Az ajtó felé támolygok, közben hajamba túrok párszor,
hogy megigazítsam, amit Isaac szétborzolt. Kinyitom a nagyobb faajtót, az a
tervem, hogy hamar lerázom, bárki is az. Minél előbb vissza akartam térni az
iménti elfoglaltságunkhoz Isaaccel. Egy férfival és egy nővel találom szembe
magam, akik meglepődve mérnek végig rajtam. Végül eszmélnek, hogy meg kéne
szólalniuk, ugyanis Ők kerestek meg engem.
- William James? - kérdezi a férfi óvatosan.
- Igen. Miben segíthetek? - mérem végig Őket zavartan.
- Én Edward Regret vagyok, Ő pedig a társam Melissa Twist.
Angliából jöttünk magához. - magyarázza a férfi, nekem pedig kikerekedik a
szemem.
- Ho-hozzám? Angliából? - kérdezem teljesen ledöbbenve.
- Mi a helyzet, Édesem? - karol át hátulról Isaac, és
vállamon nyugtatva fejét mérte végig a vendégeket.
- Öhm... - hebegem, ugyanis nem igazán tudom, mit
mondjak, hogyan kéne viszonyulnom ehhez a két idegenhez.
- Jó napot! Edward Regret, és a tásam, Melissa Twist.
Angliából érkeztünk Mr. James-hez. - magyarázza kezet fogva párommal.
- I-Isaac Kantarias. Angliából? - kérdezi ledöbbenve. -
Jöjjenek be! - kapcsol végre Isaac.
Kitárja előttük az ajtót, én viszont alig bírok mozogni
döbbenetemben. Itt van ez a két idegen, akik a világ másik végéről jöttek, ki
tudja, miért. Az agyam vadul pörgött, hogy ugyan, miért keresnek engem ezek az
emberek.
Isaac a nappaliba terel mindenkit, majd lehúz maga mellé,
mikor látja, hogy még mindig nem itt járok fejben. A két idegen velünk szemben
foglal helyet, majd a férfi hozzá kezd mondanivalójához, amiről már most tudom,
hogy le fog döbbenteni.
- Látogatásunk oka, egy expedíció, melyen eddig soha nem
látott sikereket értünk el, a szálak pedig magához vezettek, Mr. James. -
magyarázza a férfi előre dőlve a kanapén.
- Mégis hogy jövök én a képbe? - kérdezem teljesen
elhűlten.
Semmi törvényelleneset nem tettem soha életemben, még
lázadó koromban is kerültem a bajt, így aztán megijedtem, hogy talán valami
olyat akarnak a nyakamba varrni, amit nem is én követtem el.
- A maga felmenői angol-szászok voltak, ha nem tévedek...
- kezd bele, míg én csupán bólintok válaszul. - Tisztában van vele, hogyan került
a családja Ausztráliába? - kérdezi.
Összekulcsolja ujjait álla előtt megtámasztja, mint
azokban a bizonyos filmekben a nyomozók, amikor valami olyan felsőbbrendű
tudással rendelkeznek, mellyel sarokba tudják szorítani a szerencsétlen
áldozatot.
- Nem igazán. - felelem halkabban.
Kínosnak érzem, hogy még soha nem néztem utána családom
eredeti útjának, de soha nem volt rá szükségem. Eddig nem éreztem úgy, hogy
feltétlen tudnom kell, na meg bevallom, féltem is, hogy valami borzalmas bűnbe
került a családom, és azért szökött át Ausztráliába Angliából.
- Akkor nem bánja, ha megosztjuk magával a családja
tragédiáját? - kérdezi halkabban a férfi.
- Tragédia? - lepődtem meg.
Biztosan elegük van már a döbbenetemből, és hogy
állandóan visszakérdezek egy-egy szóra, de ez van, ha az embernek fogalma sincs
arról, mibe csöppent, és mi zajlik éppen körülötte, amelynek látszólag
kulcsfontosságú szereplője.
- Igen. Tudja, - kezd bele a hölgy. - a családja
Skóciából származik, egészen az 1600-as évek elejééig visszavezethető, amikor
templomot építettek az egyik déli városkában, Newcastleton-ban. Ezután jöttek a
nagy felfedezések, az ipar és a világ terén is. A család egyik ága (szerencsére
nem az, amelyről maga származik) úgy határozott, hogy Liverpool-ba utazik. Ott az éppen induló hajóval tovább haladtak
Ausztráliába. A maga déd-déd-dédapjának a testvére, szintén William James
döntött úgy, hogy feleségével jobban elboldogulnak ezen a kontinensen. Ott egy
teljesen új élet várt rájuk. Tudja, akkoriban rengetegen indultak meg Amerikába
vagy Ausztráliába, hogy aranyat mossanak, és abból meggazdagodjanak. William
James a Sydney-től északra fekvő Mudgee-ban talált menedéket feleségével,
Elizával. Akkoriban ez a város volt a leggazdagabb arany szempontjából.
Valószínűleg James jól meggazdagodott belőle, azonban ezen időszakban nincs
róla sok feljegyzés. Csupán egy képet találtunk róla. - magyarázza a hölgy, és
elém tol az asztalon egy képet, melyen három férfi áll, előttük egy asztalon
hatalmas aranyrögök találhatók. Biztosan vannak akkorák, mint egy asztali
lámpa, hihetetlen nagyságúak, és még a fekete-fehér, rossz minőségű kép
ellenére is látom, ahogy csillognak a fényben. - James a bal szélső. - jegyzi
meg a hölgy, így arra a férfira vezetem a tekintetem. Valóban volt néma
hasonlóság, az orrunk kimondottan hasonlított, de az arca alját nem igazán
tudtam kivenni szakállától és bajszától, melyet hagyott elburjánzani, mint egy
gaz növényt. - Jó életük volt, azonban James úgy döntött, visszautazik
meggazdagodva Skóciába. Lejelentkezett utasként a Liverpoolba tartó Royal Charter-re egyedül. Feleségét nem vitte magával. - lepetten pillantok fel rá, nem
értettem, erre mi oka volt James-nek. - Tudja, a hajó rengeteg aranyat vitt
magával. A mai gondolkodásban felfoghatatlan mennyiséget, azonban az utasoknak
volt titkos szállítmányuk, melyet csempésztek, hogy Britanniában jól megéljenek
majd. A feljegyzések szerint volt olyan utas, aki a 6 hónap alatt egyszer sem
hagyta el kabinját annyira féltette a hatalmas mennyiségű tulajdonát. - fejezi
be a hölgy, és a férfi veszi át a beszéd fonalát.
- Talán hallott már ennek a hajónak a történetéről, de
más szemszögből mondanám el. - magyarázza a hölgy. Valóban tudtam róla, hogy
elsüllyedt, de többet nem. - Tudja, a modern világban a radar és a rádió segítségével
könnyen el lehet kerülni egy-egy vihart, vagy az időjárás előrejelzésnek hála
el sem indítják a hajókat. Azonban akkor ez nem volt, így a Royal Charter-nek
fogalma sem volt, hogy minden idők egyik legnagyobb vihara közeledik felé,
amely a brit tengerre ért valaha is. Pillanatok alatt elsötétült fölöttük az
ég, a hajó hánykódni kezdett. A part felé sodródtak, így a kapitány kivetette
mindkét horgonyt. Így próbálták átvészelni a vihart és az éjszakát. Aztán olyan
hajnali 3 fele az egyik horgony vaslánca elszakadt, egyedül pedig a másik sem
bírta sokáig. A hajó hánykódni kezdett, végül egy homokzátonyra érkezett. A
kapitány kiabálni kezdett, hogy megmenekültek, és jön az apály, azonban ez nem
így volt. Egy mindennél nagyobb hullám kettétépte a hajótestet, és a zátonynak
sodorta. Több százan haltak meg azon a hajón. - csóválja meg a fejét a férfi.
Elgondolkozok, mekkora tragédia ez valóban, és valahol
mélyen érezem, oka volt, hogy eddig nem hallottam erről komolyabban. Mindig is
megviseltek az ilyen dolgok, tömeghalálesetek, és nem áll szándékomban egy
hajóbalesetbe belefolyni, ezért nem is tudtam róla többet, mint az alapot.
- És én hogyan jövök a képbe? - kérdezem halkan, magam
elé bambulva.
- James túlélte a hajótörést különleges csoda folytán. -
folytatja ismét a hölgy. - Azon az expedíción, amelyet az elején említettem,
megtaláltuk Willaim James arany szelencéjét is, bele van gravírozva a neve. -
tette elém a képét egy tableten. Csodásan nézett ki ez a kis tárgy. Valóban ott
díszelgett benne az a név csodás kézírással. A megtisztított nemesfém
csillogott a képen lévő megvilágításban. - Kutakodtunk kicsit, így eljutottunk
egy levéltári irathoz, melyben James részletesen beszámol mindenről
tanúvallomásában, azonban soha nem került nyilvánosságra eddig, a cenzúra nem
engedte. - magyarázza Miss. Twist. Kérdőn kerekedik ki a szemem; hogyhogy nem
engedte a cenzúra? - Tudja...James nagyon hasonlított magára...szexuális
beállítottság terén is többek között. - magyarázza óvatosan, nem tudja, hogyan
reagálok rá.
Ha ez lehetséges, még jobban kikerekedik a szemem, majd
kérdőn meredek magam elé. Nem tudom, ezt hogyan kéne lereagálnom. Isaac előre
dől mellettem, és combomra helyezi a kezét, miközben megszólal:
- Will felmenője meleg volt? - kérdezi óvatosan.
A látószögem szélén érzékelem, amint az úr bólint egyet.
Sóhajtok egyet, és megemelem egy pillanatra szemöldököm, majd rendezem
vonásaimat. Isaac közelebb fészkeli magát hozzám, egészen átölel, de egyik
kezét még mindig combomon nyugtatja, és lágyan megszorítja néha.
- Igen. - feleli Mr. Regret. - Odaadnánk az eredeti
iratot, hogy nyugodtan elolvashassák, de félek, a régies szóhasználatnak és
kopottságnak köszönhetően nem igazán értenék. Nekünk is több napba tellett. Ez
okból kifolyólag egy begépelt, egyszerűsített változatot hoztunk el önöknek. -
tol elénk egy lapot.
Azonnal előre dőlök, de nem veszem kezembe még. Csupán
vizsgálgatom a távolból, mintha veszélyes lenne, bánthatna.
- Bármikor elolvashatják, ha készen állnak rá. A baleset
után 8 évvel James ismét hajóra szállt, ám ezúttal családja összes Skóciában
élő tagjával, és kiköltöztek Ausztráliába, így él itt maga is most. -
magyarázza a végét tömören a hölgy.
- Köszönöm szépen, hogy ezt mind elmondták, még azt
hiszem, fel kell dolgoznom. - hebegem, mint egy idióta, mikor látom, hogy
válaszomra várnak.
- Ez természetes. Ezen a számon bármikor elérnek, ha
kérdésük akadna. A kiállítás három hónap múlva kerül bemutatásra a British
Múzeumban, szívesen látjuk önöket a bemutatón. - egy borítékot is mellé helyez
a nyomtatott másolatnak James beszámolójáról.
Tudtam, hogy a brit vizeken talált ereklyék a brit
kormány tulajdonai, nem vártam el, hogy visszaszolgáltassák James szelencéjét.
Olyan furcsa Őt emlegetni, mint a rokonom, könnyebb egyszerűen csak a
vezetéknevét használni. Számomra minden olyan zavaros, a gondolataim vadul
cikáztak, igazság szerint nem is figyelek, amikor a férfi és a nő távozik,
Isaac kíséri ki Őket. Ha Ő nem lenne, szerintem ülnék egy helyben, és tűrném a kíváncsiskodó
tekinteteket, hogy mikor szedem már össze magam. De valljuk be, nem mindennapi
dolog, hogy megtudom; az egyik felmenőm ilyeneken ment át. Kíváncsi vagyok a
levélre, visszahuppanok a kanapéra, amikor ismét ketten vagyunk. Isaac is
mellém ül, és vállamra helyezi kezét, amitől lehunyom szemem. Érzem, hogy a
kellemes bizsergés megnyugtat, melyet érintése szít bennem.
- Elolvasod? - kérdezi fejével a papír felé bökve.
Hosszan méregetem a papírt az asztal közepén. Jó a
szemem, szóval innen is el tudnám olvasni, azonban kínosan ügyelek rá, hogy ne
jusson el agyamig a betűk értelme, melyeket látok.
- Nem haragszol, ha elsőre egyedül szeretném? - kérdezem
felé pillantva.
- Csinálok neked egy teát. - ad egy gyengéd csókot
ajkaimra, majd egyedül hagy a nappaliba.
Egyedül maradok, mégis úgy érzem, valaki figyel. Az ember
megérzi, ha nincs egyedül, és én pontosan ezt érzem. Szétnézek a szobában, hátha
Isaac még visszafordul, de a konyhában hallom pakolását. Tekintetem a papírra
téved, és akkor rájövök, hogy ez figyel engem. Magam sem tudom, ez hogyan
lehetséges, de az érzékeim az súgják, bámul rám, tárt karokkal várja, hogy
magamba fogadjam, amint elolvasom, de érzem, hogy hátba fog szúrni, mikor el
akarok szakadni fogságából.
Mély sóhajjal hajolok előre, és kezem közé veszem minden
megérzés és kétség ellenére. A kíváncsiság nagy úr, képes irányítani az embert
akkor is, ha teljesen más fele tartana szíve szerint. A monoton, fekete betűk
integetnek nekem, barátságosnak tűnnek, de érzem, más bújik meg mögöttük.
Elszánom magam, és hozzá kezdek, tudnom kell, mi történt Jamessel.
Szép
napnak indult, eldöntöttük Dainannal, hogy én elolvasom a kedvenc regényét, Ő
pedig addig a kedvenc elfoglaltságának hódol. Le akart rajzolni engem közben.
Nagy nehezen mentem csupán bele, nem szerettem ennyire a figyelem
középpontjában lenni, bár Dainantől szerettem a figyelmet. Soha nem felejtem el
csokoládébarna szemeit, amikor ajkait beharapta, úgy próbált a lehető
legélethűbben lerajzolni. A reggelihez
nem mentünk le. Lerajzolt, és csodás lett. Nekem adta, én pedig mellényem
zsebébe rejtettem a rajzot az Apámtól kapott óra mellé, hogy mindig velem
legyen.
Dainan
azt mondta, terve van velem este, én pedig izgatott lettem. Vacsorára csak
kimozdultunk, pedig úgy terveztük, hogy a szobában maradunk. Dainan olyan
estével ajándékozott meg, amellyel még soha senki. Tudtuk, hogy ezt nem szabad,
de mégis ki szabja meg a szívnek, kit választ?!
11 óra
fele lehetett, amikor Dainan aggodalmasan simította kezét arcomra. Nem tudtam,
miért szeretne felkelteni, minden esetre elégedett sóhajjal hajtottam fejem
tenyerébe. Lélegzetvételei azonban ijesztően gyorsak voltak, így rávettem
magam, hogy kinyissam a szemem.
- Will,
valami gond van a hajóval! - aggodalmaskodott.
- Mi
történt? - kérdeztem a sötétben felé fordulva.
Abban a
pillanatban hatalmas mennydörgés és villámlás rázta meg az egész hajót. A fény
hatására megpillanthattam Dainan arcát, amelyen a félelem suhant végig.
- Jól
van, semmi gond! Ez csak egy kis vihar. - motyogtam.
Magamhoz
húztam, és millió nyugtató szót suttogtam lágyan fülébe, miközben szorosan
tartottam. A hajó hánykódni kezdett, hallottam a folyosóról a matrózok
kiabálását, miszerint leengedik mindkét horgonyt. Valamivel jobb lett a helyzet
éjfél fele ettől. Már nem volt a hajó kiszolgáltatott a hatalmas hullámoknak,
melyek néha felcsaptak a mi ablakunkig is. Dainan is megnyugodott kicsit, de
még mindig karjaimba bújt.
- Will,
rossz érzésem van. - suttogta halkan.
- Semmi
gond nem lesz. Átvészeljük így a vihart. - nyugtattam még mindig, azonban én is
éreztem, hogy valami közeleg.
Kinéztem
az ablakon, ahol még mindig ítéletidő uralkodott. Felkapcsoltuk a lámpásokat,
így láttunk, azonban a villámok erre rásegítettek. Figyeltem, ahogy Dainan
összekulcsolja maga előtt ujjait, és lehunyja a szemét. Imádkozni kezdett. Arra
gondoltam, talán nekem is vele kéne tartanom, de már nem éreztem sajátomnak az
egyházat amiatt, hogy Őt szerettem.
Próbáltam
rávenni Dainant, hogy próbáljon meg aludni, még dúdolni is elkezdtem neki,
pedig tudja, hogy utálok énekelni. Azonban nem volt hajlandó lehunyni szemeit,
csak akkor, ha én is vele tartok, de én figyelni akartam a jeleket, mely a
vihar alakulásáról árulkodnak. Szerencsésnek mondanám magunkat, amiért egyikünk
sem tengeribeteg, pedig a hajó vadul hánykolódott, még a két vasmacska ellenére
is.
Az idő
telt, mi pedig próbáltunk átlagos dolgokról beszélgetni, azonban mindig
visszaszivárgott a csevegésbe az átkozott ítéletidő odakint. Dainan még mindig rettegett,
hogy valami gond lesz. Olyan hajnali három fele járhatott, amikor hirtelen egy
hatalmas rángás rázta meg a hajó egészét. Sodródni kezdtünk, olyan volt, mint
amikor papírsárkányt eregetnek a gyerekek, és azt a hatalmas testet csupán egy
madzag tartja teljesen kiszolgáltatva az erőszakos szeleknek. Éreztem, amint
megindulunk valamerre, majd megakadtunk, mintha egy kéz még mindig tartana
minket. A folyosóról hallottam, ahogy kiabálják; elszakadt az egyik
horgonylánc.
-
Will... - bújt hozzám még közelebb Dainan.
- Semmi
gond... - csókoltam a hajába, hátha úgy megnyugtathatom.
Próbáltam
nyugtatni, hogy a vihar mindjárt elmegy, és megússzuk ezt az egészet. Hamarosan
ez csak egy rossz emlék lesz, azonban én magam is féltem, hogy a másik lánc nem
fogja egyedül bírni az erős hullámokat, a hajó pedig a szikláknak fog csapódni.
Igazság szerint Dainan miatt aggódtam a legjobban. Én vettem rá, hogy eljöjjön
velem Angliába, és ott boldogok legyünk, nem érhet így véget a mesénk!
Egy
hatalmas csattanást hallottunk, a hajót remegés rázta meg, majd vadul hánykódni
kezdtünk. Mindkét horgonylánc elszakadt, már semmi sem segített rajtunk. A
lámpásunk leesett a földre, és kialudt, így a villámok vad fénye maradt csupán.
Még vadabb kiabálás ütötte meg a fülem, miközben az égzengés és a hullámok
ördögi hangja beszökött a nyílászárók rései között, ahogy kevéske víz is. A
hajó megdőlt, kénytelen voltam egészen megfeszíteni izmaimat, hogy egyenesben
tartsam magamat és Dainant, aki még szorosabban bújt karjaimba.
A
folyosón sokan rohantak végig, hölgyek sikongattak, urak próbáltak hősködni, de
végül minden elcsendesült. Mintha ez a szárny teljesen üres lenne. Hallottuk a
kapitány kiabálását, ahogy azt ordítja, mindenki menjen a hajó végébe.
-
Dainan, mennünk kell! - simítottam végig a hátán.
- Ne!
Will, én nem szeretnék oda menni. Rossz érzésem van. - suttogta fájdalmasan.
- Semmi
baj nem lesz, érted? - fordítottam magam felé, ahogy nyugtatni próbáltam.
Ő
csupán bólintott, én pedig reméltem, nem látszik rajtam, hogy még én is nehezen
hiszem el szavaimat, de védeni akartam Őt. Ekkora, ilyen sokáig tartó vihart,
még soha nem értem, és nem is szeretnék többé. Ebben a pillanatban valamin
megakadtunk, amitől Dainan szeme felcsillant. Lepetten kaptam a fejem az ajtó
fele, mikor meghallottam, hogy a kapitány azt kiabálja a folyosón; zátonyra
értünk, és jön az apály. Megmenekültünk!
Örömömben
felhúztam Dainant az ágyról, és megindultunk kifele. Mindketten örültünk, hogy
végre megmenekültünk, és épségben elérjük Anglia partjait. Azonban, mikor
kinyitottam az ajtót, minden a feje tetejére állt. Elvesztettem a józan
eszemet, minden összefolyt körülöttem. Egy mindennél nagyobb hullám elérte a
hajót, és kettétépte azt. A folyosó vége kettérepedt, és láttam, amint az egyik
része távolodik el. A másik rész volt a hajó vége, ahova az utasokat terelték.
Mindenki ott rekedt, mi pedig láttuk, ahogy elnyeli azt a tenger még jobban
szétcincálva. Megragadtam Dainan kezét, és rohanni kezdtünk a másik irányba,
azonban a mi szárnyunk jobbra, a part fele kezdett dőlni, így a falnak estünk.
Felrántottam a földről, és húzni kezdtem a lépcső fele.
Felrohantunk
a fedélzetre, ahol az ítéletidő tetőfokára hágott. Mindenfele a vad tenger
hullámzott, őrjöngött, mint egy láncát vesztett rab. A hajó jobbra dőlt, alig
volt valami időnk, de legalább kijutottunk a fedélzetre, így több esélyünk
volt, mint bezártan. Leestünk a fedélzetről, nem bírtunk megkapaszkodni. A
tenger hullámai elnyeltek, ajkaim között kiszaladt majdnem az összes
bent-tartott levegő, mikor megérzetem, hogy Dainan keze kicsúszik ujjaim közül.
A felszínre vergődtem, de egy hullám visszanyomott. Másodszorra is
próbálkoztam, amikor végre magamba szívhattam a levegőt.
Aggodalmasan
kerestem Dainant a hideg vízben, de akkor nem éreztem a hőmérsékletet. Nevét
kiabáltam, mire egy tompa hang jött válaszul a hátam mögül. Azonnal arra
fordultam, és megláttam, amint a tengerrel harcol minden erejével. Úszni
kezdtem, ahogy csak tudtam, de közben végig rajta tartottam a szemem.
-
Dainan! - kiabáltam aggodalmasan, mire felém fordult.
- Will!
- hallottam meg hangját kétségbeesetten.
Szólni
akartam, üvölteni, hogy vigyázzon, mikor megláttam, mi vár rá, de késő volt.
Egy óriási hullám maga alá gyűrte, majd engem is megtámadott. A víz alatt kipattantak
szemeim, ahogy Dainan után kutattam, azonban a habokon kívül semmi mást nem
láttam. A felszínre akartam törni minél
hamarabb, hogy a keresésére tudjak indulni, de a hullámok makacsul lent
tartottak. A pillanatok óráknak tűntek, míg végül sikerült feljutnom a víz
tetejére. A hullámokkal makacsul harcolva úsztam minden fele Őt keresve. Meg akartam
találni, ígéretet tettem neki, hogy Angliába jó életünk lesz, és minden rendbe
jön, azonban megszegtem a szavamat. Miattam halt meg.
Az
elmémben élénken éltek, visszhangot vertek a sikítások, melyek a hajó végéből
származtak, mikor az kettészakadt. Dainan hangja is ott játszott köztük, amint
kétségbeesetten nevem kiáltja. Ezzel nyitottam ki szemem a parton fekve,
emberekkel magam körül. Átkoztam magam, amiért nem tudtam megmenteni, miattam
halt meg, akit a legjobban szerettem.
A sorok véget érnek számomra. Akkor veszem észre, hogy
sírok, mikor tehetetlenül ejtem le az ölembe kezeimet. A lapot az asztalra
csúsztatom. James beszámolója borzalmas. Fel akarom hívni a borítékban rejlő
számot, és kérdezni a két tudóstól, azonban hamar rájövök, hogy ez semmit nem
segítene. Will és Dainan meséje borzalmas véget ért.
Képtelen vagyok belegondolni, mi lenne velem, ha
elveszteném Isaacet. Az életem részévé vált, képtelen lennék nélküle élni. Egy nagyon
fontos, nagy részem meghalna velem együtt, valószínűleg James is ezt érezte. Fel
sem tudom fogni, hogyan volt ezt képes leírni, nekem nem menne. Szörnyű volt,
hogy az én nevemen szólították, olyan volt, mintha Dainan hozzám szólna
kétségbeesetten, tőlem várna segítséget.
Ebben a percben Isaac lép be a nappaliba teámmal kezében,
melyet lehelyez elém az asztalra. Ekkor pillantok fel rá, és észreveszi könnyes
arcomat. Azonnal leül mellém a kanapéra, és keze közé fogja arcomat.
- Will! - ejti szeretettel a nevemet, amitől beugrik
Dainan utolsó szava.
- Cs-csak ígérd meg, hogy soha nem hagysz el. - suttogok
hangom keresve.
- Will! - mondja ki ugyanúgy, amitől a szívem hangosat
dobban. - Mindig melletted leszek. - ölel magához gyengéden.
Erősen szorítom, ujjaim görcsösen kapaszkodnak fölsője
aljába. Képtelen vagyok elengedni, ha Ő nincs mellettem elveszve érzem magam,
képtelen lennék úgy élni, ahogy James tette több, mint 200 éve. Nem akarom
elveszteni Őt...sohasem!
Imádtam. Ki a fantasztikus ember? Azt hiszem inkább Te.. Hihetetlen volt, igazán...felemelő, még a vég ellenére is. Olyan keserédes, mégis igazán elgondolkodtató. Sose surrognám le ezt a történetet, hihetetlen volt. Gratulálok.
VálaszTörlésJuj, nagyon szépen köszönöm. Boldog vagyok, hogy így gondolod :)
TörlésOh, ez nagyon fantasztikus. :) Istenem! Huhh teljesen beleéltem magam. Imádtaaam :D
VálaszTörlésEzt örömmel hallon, és nem boldog vagyok tőle :)
Törlésez nagyon jó lett. !! :) legközelebb is hozhatnál ilyen részeket. :D nagyon ügye vagy.!! :)) csak így tovább.. !!! :) remélem azért Larry-s is fogsz hozni.! :D siess a köviveeeel .!! :D
VálaszTörlésMindenképpen hozok még bromanceket is, de arra gondoltam, kipróbálom jelentéktelen szereplőkkel az egészet. Úgy látom, mindenkinek bejött, szóval lehet lesz még Will&Isaac sztori :D
TörlésZsoo, már megint túl jót alkottál :D Hihetetlen, milyen összeszedett, és jól megfogalmazott történet, büszke lehetsz rá! :) Nagyon-nagyon jó lett, ahogy azt már megszokhattuk tőled:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, ez nagyon sokat jelent nekem, ugyanis rengeteg munkám és kutatásom van benne :)
Törléscsodálatos lett. gondos. részletes. elsírtam magam.
VálaszTörlésOh, ennek nagyon örülök, köszönöm szépen :)
TörlésOh Jézus! Hát ez hihetetlen lett!Látni hogy sokat foglalkoztál vele.Részletes,összeszedett,gondos,profi munka.Csodálatos lett.:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, igen, nagyon sok munkát fektettem bele, de ezért a sok szép szóért megérte :)
Törlés