Oldalak

2014. július 7., hétfő

Summer'14 - Will&Isaac

Sziasztok!
Én mondtam, hogy érkezem még ilyennel, szóval íme egy újabb Will&Isaac rész. Remélem, ez nagyobb sikert arat, mint az előző. Abban leírtam a Royal Charter történetét, most következzen Will és Isaac megismerkedése. Tekintve, hogy nyár van, így erre szabtam.
Hamarosan érkezünk majd közös sztorikkal Loraa *-*-val, nézzetek be hozzá, és hagyjatok nyomot, hogy tudja, ott voltatok.
Remélem, tetszik a sztori, nagyon kérlek titeket, írjátok le a véleményeteket, nagyon sokat jelentene nekem. Köszönöm, jó olvasást!
                                                                                                                                             xoxo    Zsoo


Summer'14 - Will&Isaac

Will tudta, mennyire gyerekes izgalom járja át testét, mennyire utálta, hogy ennyire fiatal tud lenni korához. Ez a nyaralás gyermekkorát idézte fel. Idejét sem tudta, mikor nyaralt utoljára családjával együtt. 17 éves korában mondta azt, hogy neki elege volt a nyarak elpazarolásából, szívesebben töltené inkább a barátaival, amely persze hatalmas, mindent átfogó vitába torkollott. Azonban láthatóan bevált, ugyanis azóta - 3 éve - nem járt a szüleivel nyaralni. Idén valami megváltozott. Ő sem tudta, mi, de amikor a tavaszi szünetben hazalátogatott, és Anyja óvatosan puhatolózni kezdett a vasárnapi ebédnél, mint minden évben, viszont akkor megmagyarázhatatlan izgalom járta át a nyaralás szó hallatán. Úgy érezte, el kell jönnie, nem hagyhatja ki ezt az elsőre jelentéktelennek tűnő helyet.
Will szülei ingatlanokkal foglalkoztak, mégpedig nem is akármilyenekkel. A tengerparton terültek el apartmanjaik, melyeket minden évben kiadtak az ide látogatók számára szezontól függően. Idén azonban a legszebbet, legjobb helyen fekvőt meghagyták maguknak, hogy Ők is élvezhessék kicsit a csodás napsütést. Will pedig boldogan bólintott rá, hogy menjenek le az ausztrál partok egyik legszebbikére nyáron. Akkor még nem tudta, mi lesz ebből. Vitte magával jegyzeteit, nyáron meg szerette volna csinálni a jogosítványt. Bár még csak 20 volt, úgy döntött előbbre hozza a vizsgát, maximum 21 életévét betöltve foghatja kezében a hűen áhított iratot. Még nem kezdte el a gyakorlatot, csupán a három elméleti tárgy volt előtte jegyzet formájában.
Will tudta, hogy kilóg a sorból, hisz Ausztráliában mindig megbámulják családját. Angol-szász felmenőik voltak, akik ki tudja, hogyan kerültek erre a kontinensre, így vérbeli skót látszatát keltették. Az autó megállt az épület előtt, amellyel szemben egy betonút terült el. Ez az út nem lett volna olyan nagy horderejű, azonban elválasztotta egymástól a várost, és a partot. Igen, a ház a parton volt, egészen konkrétan 10 méterre sem tőle.
Egy átlagos út max. 3+3, vagyis 6 méter kb. gondolta végig magában Will, amit most tanult kreszen, de ez nem tűnt ekkorának megsaccolva, szóval kiegyezett magával abban, hogy 5 méterre van a tengerparttól a telek. A ház - mely kertjében csodás, helyi virágok nőttek - mályva színben pompázott. Az oszlopok narancssárga árnyalatot vettek fel, ahogy az egész ház is este, vagy rossz látási viszonyok között. Will még soha nem járt ebben a nyaralóban, de felettébb tetszett neki. Belül is igényes, modern berendezés fogadta. Kapott egy szobát, amelyben egyedül élhetett a nyáron, míg szülei mellette aludtak a hálójukban. Bár nem ehhez volt szokva, tekintve, hogy két éve saját lakása van egyetemétől nem messze, mégis tökéletes megfelelt neki ennyi magánterület.
Berendezkedtek - bár csak felületesen -, majd indultak is partra. Will mindenben segített, de főként a cipekedésben vette nagy hasznát Anyja. Elfoglaltak három napozóágyat, de amint háton feküdt a fiú, szeme megakadt maga előtt valamin, amelytől már tudta, nem fog napozni. Egy strandröplabda pályát látott maga előtt hálóval körbevéve, hogy a labda ne szabaduljon el. Páran játszottak rajta, és mivel Will imádta ezt a sportot mind űzni, mind nézni, egyből tudta, hogy csupán egy ember kéne, hogy meglegyenek négyen-négyen a csapatokban.  
- Játszok kicsit azokkal a srácokkal. - jelentette ki, majd felpattant a napágyról.
Anyja csupán mosolyogva bólintott, sejtette, hogy fia nem lesz képes sokáig egy helyben ülni, ez soha nem vallott rá. Will szíve hevesen dobogott, amikor megközelítette a pályát, majd átbújt a háló aprócska résén, így a vonal mellett találta magát, a háló jobb oldalán. A labda leesett a homokba, mikor minden szempár felé fordult. Hirtelen érdekesebb lett ez a skót fiú, mint a játszma. Ettől azonban Will még inkább feszélyezve érezte magát.
Hirtelen egy szőke, abnormálisan fehér fiú lépett elő a többiek közül, Ő tűnt itt a legidősebbnek. Szeme zölden csillogott, testén és homlokán izzadság gyöngyözött részben a játéktól, részben pedig a nap melegétől, melybe beletapadt a homok. Will szemében gyönyörű volt ez a fiú, azonnal megkedvelte. Komolyság sugárzott róla, miközben a nagy, zöld íriszek - melyeknek a színe, akár a frissen vágott fű - játékosságot és megbízhatóságot sugalltak. Kérdőn mérte végig Willt, várt valamiféle magyarázatot tőle.
- Sziasztok! Csatlakozhatok hozzátok? Megláttam, hogy játszotok. Will vagyok. - vette elő a legszebb mosolyát.
- Isaac. Semmi akadálya! - mosolygott vissza kedvesen, majd intett a fiúnak, hogy álljon be hozzájuk a csapatba.
Mindenki barátságos tekintettel mérte végig Willt, amitől az már egyáltalán nem érezte magát feszélyezve. Valahogy megnyugodott Isaac kedvességétől, hogy elfogadta...vagy inkább befogadta.
A játék elkezdődött, Will pedig még soha nem érezte magát ilyen jól egy meccs közben sem, pedig volt már rengetegben része, ugyanis az egyetem röplabda egyesületének oszlopos tagja. A nap már nem tűnt olyan égetőnek, ahogy ugráltak, vagy éppen fetrengtek a homokban. Will minden egyes általuk szerzett pontnál lepacsizott Isaaccel, ugyanis Ők álltak egymáshoz legközelebb. A szőke szépség nagy tenyérrel rendelkezett, mely hófehér volt, akárcsak az egész teste. Will csodálkozott, hogy nem barnult le az albínó srác, vagy égett meg eddig.
Biztosan extraerős naptejet használ. futott át agyán a számára legelfogadhatóbb magyarázat. Az Isaacből áradó csodás, megnyugtató energia, mely különlegessé tette a fiút, minden hibája ellenére, lenyűgözte Willt.
A meccs végeztével - melyben kiegyeztek egy döntetlenben, ugyanis senki sem számolta a pontokat - Will feltette a számára legfontosabb kérdést.
- Holnap is itt lesztek, srácok? - kérdezte az egyiküket, aki hozzá legközelebb állt - és feltűnően hasonlított Isaacre -, de amúgy mindenkinek szánta a kérdést.
- Mi lelépünk holnap, de a bátyám marad. - jelentette ki, és kezével Isaac felé bökött.
Will kérdőn fordult oda, nem tudta, hogy a két fiú ilyen szoros, rokoni kötelékkel van összekötve. A szőke kedvesen mosolygott Willre, majd a pillanattal élve megszólalt:
- Ha gondolod, ma este gyere el a Frutti di mare-ba. A sarok végén van, 10-kor indul az élet! - figyelmeztette a végén.
Isaac elhaladt Will mellett, de közben láthatatlanul végigtáncoltatta ujjait a vörös szabad karján. Will beleremegett az érintésbe, de egyben meg is könnyebbült, ez ugyanis azt sugallta neki; minden esélye megvan Isaacnél. A csapat lelépett, de a szöszi még visszaintett a pályán ácsorgó fiúnak. Beletelt egy kis időbe, míg Will végül megindult a szülei fele, akik mindketten olvastak. Édesapja egy szakácskönyvet lapozgatott, míg Édesanyja egy női magazinon keresztül értesült a sztárvilág legfrissebb pletykáiról - már ha hihetünk ezeknek a szennylapoknak.

Will, a rá ritkán jellemző izgalommal lépett be a bár hatalmas, bambusszal díszített ajtaján, amely fölött óriási, neon tábla díszítette a hely nevét; Frutti di mare. Egyetemista volt, tehát gyakran járt ilyen helyekre, azonban mindig csupán az ismerősei kedvéért, akik nem szerették Őt a szobában látni. Will nem kimondottan volt oda a bulizásért, de ez most másnak tűnt. Olyan érzés fogta el, mint a tavaszi szüneti ebédnél, amikor beleegyezett a nyaralásba; furcsa, megmagyarázhatatlan izgatottság.
Bent sokan voltak, de még mind tökéletes állapotban. Sokan tűntek turistának, de még többen helyinek. Will szemeivel Isaac rendellenesen világos bőrét kereste, miközben átvágott a tömegen, de semmi. A testek élő falat emeltek elé, mintha szándékosan takarni szeretnék a kilátást előle, Will pedig soha nem volt az a tolakodós, lökdösős fajta, így kénytelen volt megtorpanni. Kiutat keresett a tömegből, mely körbezárta. Bár nem érezte magát feszélyezve, mégis szívesen húzódott volna már oldalra inkább.
Egy kéz ért a vállához, melyről először azt hitte, véletlen mozdulata volt egy szenvedélyes táncosnak, azonban mikor az ujjak is bőrére kulcsolódtak ruhája fölött, megfordult. Isaac állt vele szembe, arcán széles mosoly ült.
- Nem hittem, hogy eljössz Vörös. - vigyorgott rá a szöszi.
- Will. - helyesbített a fiú. Nem szerette, ha a külseje alapján becézgetik, de Isaac szájából nem hangzott rosszul.
- Táncoljunk! - ragadta meg a fiú karját, mintha nem is hallotta volna az előbbi szavát.
Nem kellett messzire menniük, a táncparketten álltak hála Will keresésének, így Isaac egyszerűen csak közelebb húzódott a vöröshöz, akinek a lélegzete is elállt. Will még soha nem táncolt fiúval, nem volt egyszerű számára melegnek lenni, azonban Isaac mindent olyan természetesen csinált. Lassan közeledett Willhez, aki megszeppenve állt, és mikor ezt meglátta, szélesen mosolygott társa ügyetlenkedésén. Megragadta a vörös csípőjét, majd lassan kezdte ringatni a zene ütemére. Will hálás volt, hogy végre valaki segít neki, talán ezért nem járt eddig szórakozni...vagy csak a szexuális beállítottsága miatt. Félt, hogy nem talál megfelelő partnert. Itt azonban senki sem ismerte, és már most talált egy partnert, aki mellesleg gyönyörű volt. Willt lenyűgözték a hófehér arcon táncoló fények, a könnyed mozgása az albínó testnek. Isaac pedig furcsa bizsergést érzet mellkasában, mikor meglátta Will tudatlanságát, és úgy döntött, minden erejével azon lesz, hogy ezt tiszteletben tartsa.
Az este így telt, villogó fények, hangos zene mellett, de ez mind semmit sem ért, amikor a két fiú a másikban gyönyörködve tapadt össze a táncparketten.

Will egész este vagy gondolkozott Isaacről vagy vele álmodott. Azon agyalt, vajon a szőke is ennyire álmatlanul - vagy inkább a lehető legszebb, valóságos álomban - tölti az estét, mint Ő?! Karjaival feje alatt feküdt az ágyban, és 20 éves létére úgy érezte magát, mint egy szerelmes tinilány. Szánalmasként tekintett magára, de nem tudott tenni semmit sem az érzések ellen, melyek egy éjszaka után rohamozták meg. Hálás volt, hogy Isaac nem akart tőle semmi komolyabbat a második találkozásukkor, mindketten úgy tekintettek erre az estére, mint az első randijukra.
Másnap a parton ült, hamar lemenekült, hallotta, amint a szülei veszekednek, amiért Apját jobban érdekli este egy meccs, mint egy közös vacsora. Will nem igazán értette fiatal felnőtt létére, miért olyan nagy dolog, ha nem együtt ülnek be egy étterembe. Őt nem érdekelte a meccs, azonban Édesanyja pont úgy tekintett fiára, mint minden hímneműre ilyen szempontból.
A férfiak két dolgot kergetnek egész életükben; a labdát meg a szoknyát. hangozta mindig Anyukája, amin Will jót mosolygott. Ha szülei tudnának a beállítottságáról, az asszony kétszer is meggondolná, ez mennyire valós kijelentés.
A nap még nem tűzött olyan fényesen, még nem járt olyan magasan, hogy erőssége veszélyes lenne, de már kibukott a szállodák magas teteje fölött. Will figyelte, ahogy a strand megtelik körülötte, ahogy az emberek ébredeznek. Kevesen voltak, többnek tűnt a dolgozók száma, akik ki lettek rendelve ide, mint a nyaralóké. Azonban egy órába sem telt, és minden megváltozott. Az emberek leszállingóztak a homokos részre, lányok kuncogtak a fiú mögött, aki szerette volna azt hinni, hogy ez csupán a különleges hajának szól, és nem a különcségének. Egy közepes méretű kutya is odamerészkedett hozzá megszaglászni a lábát, majd bátortalanul eliszkolt, amikor Will meg akarta simogatni. Az élet egyre inkább beindult körülötte, a fiúnak pedig jól esett megfigyelni a részleteket. Addig sem gondolkozott a szülein, akik újabb veszekedése még a tegnap esti varázs utóhatását is elűzte.
Sóhajtva állt fel a napozóágyról, majd törölközőjét otthagyva megindult a röplabdapálya fele, hátha megpillantja Isaacet, és egy kis erőt meríthet a puszta külsejéből. Azonban a pálya üres volt, a lágy szellő lebegtette a háló oldalvonalat kijelölő rúdjára tűzött, Red Bull-os zászlót. A nap által kiszárított, még érintetlen homok olyan világos volt, akár Isaac haja...Will elméje legalábbis hozzá kapcsolta, ahogy tegnap óta mindent.
Ez már beteges! gondolta magában a fiú, majd fejcsóválva visszaindult cucca felé. Éppen időben érkezett meg, ugyanis Édesanyja jelent meg hatalmas szatyorral, és aggódó tekintettel kereste fiát a tömegben. Will intett neki, mire haloványan elmosolyodott, majd hozzá sietett. Letelepedett mellé, arcán apró mosoly játszott, azonban Will tudta, hogy ez nem valódi. Ha az lenne, akkor az Anyjának most be nem állna a szája, végig fecsegne jelentéktelen dolgokról, azonban az asszony szótlanul pakolt szét, majd ment el az édesvizű zuhanyzók fele. Will megcsóválta leszegett fejét, fájt így látnia a szüleit, és felnőtt fiatal révén tudta, hova fog vezetni ez az egész, azonban makacsul kirekesztette ezt a tényt elméjéből.

20 perc múlva, mikor egymás mellett feküdtek Édesanyjával az ágyakon - Will az árnyékban, északi bőre nem jött ki jól a nappal -, egy ismerős alak közeledett feléjük, majd minden szó nélkül letelepedett a mellettük lévő üres ágyra. Will nem nézett fel, de pontosan tudta, hogy Édesapja jött utánuk csupán a látszólagos békesség kedvéért.  Még 10 percig bírta a szülei közötti néma feszültséget, mely tapintható volt. A fiú csodálkozott, hogy a körülöttük fekvők nem vették észre. Bár hét ágra sütött a nap, Will mégis viharfelhőket látott gyülekezni fejük fölött, melyek minden fényt eltakartak, feketére festették a kék eget.
Próbált hangtalanul feltápászkodni, majd a víz felé indult. Nem volt kedve tovább nézni szülei szenvedését. Talpa alatt már megnedvesítette a homokot a langyos tenger hullámzás közben, azonban még nem ment bele annyira, hogy lábfejét is érje. Végül megadta magát a haboknak, és beljebb indult a tengerben.
A fenekébe szúró fájdalom nyilallt két lépés után - még csak bokáig ért a víz. Mellé egy csattanást is hallott, melyet sárgás fürdőgatyája tompított, de nem eléggé. Maga mellé nézett, és egy apróbb, szürke labda találta éppen hátsón. Lehajolt érte, majd kezében forgatva nézett szét a parton keresve a tulajdonost/okat. Gyerekeket keresett tekintetével főleg, akik véletlenül dobták hozzá a labdát.
- Will! - mondta valaki a nyakába háta mögött.
Idegesen pördült meg, mire Isaac nevetésével találta szembe magát. A szöszi orra és szeme körül ráncok jelentek meg a kacagástól, amelyet Will megijesztése okozott. A vörös arcára is mosoly kúszott, amint rájött, ki dobta a labdát. Örült, hogy újra láthatja Isaacet, pontosan erre volt most szüksége. A hamvas-szőke tincsekre, az albínó bőrre, a zöld szemekre, hogy megnyugtassák.
- Nagyon el voltál gondolkozva, ezt nem hagyhattam ki. - kuncogott a fiú, miközben ismét Will derekára csúsztatta kezeit, ahogy tegnap este is.
Ennyi figyelő tekintetet között, nappal már sokkal jobban feszélyezte ez a mozdulat Willt, mint legutóbb, főleg, hogy szülei is itt vannak valahol. Ellenben nem akarta eltolni Isaacet, jól esett neki a forró érintés amúgy is a naptól felhevült testén.
- Sétálunk egyet? - kérdezte Isaac kellemes hangszínnel, aminek Will nem tudott nemet mondani. Bólintott, majd elindultak a parton, a víz mentén.
Isaac folyamatosan oldalra pillantott, és figyelte Will elgondolkozó tekintetét, mely néha végigsiklott a parton, mintha keresne valamit...vagy valakit. Éppen ezért nem merte megfogni a fiú kezét, pedig nagyon csábító volt a kínálkozó lehetőség.
- Oké, mit keresel annyira? - kérdezte Isaac kedves mosollyal.
Will lepetten kapta felé a fejét.
- Mi? Semmit! - vágta rá azonnal, amitől Isaac mosolya vigyorrá nőtte ki magát.
- Nézd, látom rajtad a tapasztalatlanságot, ami szerintem tök aranyos. De ne zavarjon az emberek véleménye, itt amúgy sem ismer senki. Engedd, hogy megfogjam a kezedet! - kérte lágy hangon.
Will leszegte a fejét, és elszégyellte magát. Szerette volna, ha Isaac ujjai egybekulcsolódnak az övéivel, azonban nem volt szabad. Túl közel voltak a szülei, és még csak tegnap találkoztak. Ez túl gyors!
- Nem erről van szó... A szüleim is itt vannak. Családi nyaralás. - magyarázta Will leszegett fejjel.
- És ha jól sejtem, a szüleid nem tudják, hogy meleg vagy. - bólogatott Isaac inkább csak magának beletörődve a dologba.
- Nem igazán. Nem akarok...feszültséget. - nyögte ki végül Will.
Igazat mondott, azt viszont nem szándékozott elmondani Isaacnek, hogy az a bizonyos feszültség, már így is tetőfokára hágott. Isaac ismét bólintott egyet, de nem tűnt úgy, hogy megbántódott. Tovább sétált Will mellett, a tenger szélén, míg hirtelen fel nem kapta a fejét. Azonnal egy bizonyos irányba fordult, a tenger fele. Will is oda nézett, és akkor már Ő is hallotta Isaac nevének kiabálását kicsit távolabbról. Gyöngéden egybefolyt a part nyüzsgésével. Egy csapat fiú kiabált és integetett nekik a kikötő felől, a rámpáról. Isaac szélesen elmosolyodott, és visszaintett, mire a srácok lengetni kezdték a kezüket olyan mozdulatot imitálva, mely annyit tett; "Gyertek!"
- A haverjaim, gyere! - mondta izgatottan Isaac.
Megragadta Will kezét, és húzni kezdte a parton a móló fele. Willnek eszmélni sem volt idege, hogy csak sikerült megfognia Isaac kezét, hiszen úgy futottak, hogy ez nem is minősült igazán annak. Éles kanyarral tértek rá a mólóra, Isaac úgy kerekítette le a kanyarokat, hogy átugrotta a sarkot, így kicsit a víz felett repült. Will már nem volt ilyen bátor, de mosolyogva nézte a szőke srácot előtte. A csapat fiú a móló legvégén ugrált és várták, hogy odaérjenek. Isaac hamarabb futott be, mint Will, de hamar mindketten megérkeztek kicsit lihegve. Isaac mind a négy sráccal lepacsizott, majd bemutatta nekik Willt, aki szimpatikusnak találta a társaságot.
- Hajókázunk egyet. Jöttök? - kérdezte Josh, aki nagyon magas volt, mindenkinek fel kellett néznie napbarnított alakjára.
- Ki vezet? - kérdezte Isaac gyanakvón, aminek Will nem igazán értette az okát.
- Természetesen én. - húzta ki magát Josh, mire Isaac oldalra fordított fejjel nevetni kezdett. - Mi bajod van a vezetésemmel? - kérdezte Josh maga előtt összefont karokkal, megjátszott sértődöttséggel. Isaac még mindig nevetett, majd átkarolva Will derekát a fülébe suttogott:
- Mennyire állsz jól az életveszéllyel? - kérdezte kuncogva.
Willnek még a hirtelen jött érintkezésre sem tudott reagálni, nemhogy az imént hallottakra. Nem igazán volt oda az életveszélyért, de ez magától értetődő, nem? Hisz ki az a barom, aki kergeti a halált?!
- Oké, nem kell a dráma. Pattanjatok be, indulunk! - csóválta meg a fejét vigyorogva Josh.
Mindenki beszállt a hajóra, mely egy kisebb méretű jachtnak tűnt. Isaac előre engedte Willt, aki kénytelen volt megvárni a szőke fiút, hogy megnézze, az hova ül le. Nem akart eltávolodni tőle, hisz még nem ismerte a többieket. Isaac leült a hajó orrában lévő egyik matracra a srácok közé. Willnek mindkét oldalán lett volna helye, a szőke azonban intett neki, hogy balra üljön tőle, így a hajó orrába került. Nem értette, miért ide kényszerült, amikor a másik hely is szabad, és onnan jobban látna ki a tengerre, nem kéne kiakasztania a nyakát, azonban nem akart feltűnősködni.
Josh lassan indult el, miközben a srácok beszélgetni kezdtek, néhol a kapitány is bekapcsolódott a társalgásba. Lassan haladtak, ugyanis egy pontig még az úszókat is beengedték, és nem akartak balesetet.
- Haver, nem láttalak tegnap. - szegezte a kérdést Isaacnek Meti, akinek az igazi nevét nem tudta Will, azonban biztosan valami nagyon hosszú tekintve, hogy érdekesen törte az angolt, és fekete bőrű volt. Biztosan afrikai nevet kapott, és azt becézik így.
- A Frutti di mare-ban voltunk Willel. - felelte a szőke kedvesen.
- Mi is, merre voltatok? - szólt előre, a hajó orrába Josh. Kihajolt a vezetőnek kijelölt kis részről, melyet elölről üveglap határolt, hogy a víz és a szél ne csapja meg.
- Táncoltunk...egész este. - felelte a fiú nyíltan, mintha semmi kivetnivaló nem lenne benne. Igazából nem is volt, Will mégis elpirult, mikor ezt tárgyilagosan kijelentette Isaac. A srácok erre elégedetten hümmögni kezdtek, majd a Willel szemben ülő Chris szólalt meg:
- Sajnálhatod, hogy lemaradtál erről a buliról. - kuncogott magában, majd kifejtette. - Josh beleejtette a cipőjét a tengerbe, amit ma sem tudunk, hogy került le a lábáról, majd utána ugrott a vízbe. Egy osztrigával jött ki. - nevetett a fiú.
- Megnézem én, Te hogyan festesz egy ivóverseny után. - korholta le a fiút Josh előre hajolva.
- Velem versenyeztél, Te barom. - nevetett még hangosabban Chris, mire már mindenkiből kibukott a nevetés. Josh elgondolkozott, látszólag nem igazán emlékezett az estére, de ezt jól leplezte, elfogadta a tényeket.
Willnek nagyon tetszett ez a társaság, jól érezte magát a körükben, és tudta, egy olyan összetartó csapatba rántotta bele Isaac, amelyről mindig is álmodott, hogy a tagja legyen egyszer. Will nem igazán bővelkedett barátokban, sokkal inkább ismerősökben, akikhez nem fűzték igazi érzelmek.
- Most figyeljetek, srácok! - szólt előre Josh.
Minden fiú ujjongásba kezdett, tudták, mi következik, csupán Will ült ott zavartan. Látta, hogy kiértek a nyílt vízre, ahol már nem szívesen úszott volna, azonban fogalma sem volt a következőkről. A rengeteg lóerős motor felbőgött alattuk, amitől a vörös kapcsolni kezdett, mi is lesz itt. A hajó orra felemelkedett, ahogy Josh egyre nagyobb fokozatra kapcsolt, és egyre előrébb tolta a gáz karját. Ekkor jött rá Will, miért kellett erre az oldalra ülnie. A sebesség Isaac ölébe kényszerítette, aki örömmel karolta át egyik kezével, míg másikkal kapaszkodott. Will egyik mancsát Isaacére fonta, hogy egy biztos pontot találjon, míg a másikkal a kipárnázott ülés szélét markolta. Szeme összeszűkült, ahogy védekezett a só és a szél ellen. Isaac csengő nevetése szólalt meg a füle mellett, lehelete csiklandozta nyakát, amitől kirázta a hideg. Gyakran dobta meg a hajót egy-egy hullám. Ilyenkor hosszú másodpercekig szinte súlytalanul repültek, amikor a fiúk teste is felemelkedett az ülésről. Will ilyenkor megijedt, hogy lerepül a hajóról, de Isaac biztosan tartotta derekánál, amiért hálás volt. Élvezni kezdte, és a félelem adrenalinná váltott vérében. Örömmel tartott a srácokkal az üvöltések és az ujjongatások terén is. A szél hangjukat a part fele szállította, még szülei is felkapták tekintetüket a nagy hangzavarra a tenger felől. Rosszallóan megcsóválták fejüket látva, mennyire felelőtlenek azok a fiatalok, akik a jachttal száguldoznak a nyílt vízen. Fogalmuk sem volt róla, hogy a fiuk is azon a hajón van.

Will a másnapot is Isaaccel töltötte, jobban megismerkedtek, bár inkább csak sétálgattak a parton. A nap tűzött fejük felett, és félő volt, hogy a mámoros beszélgetések közepette leégnek vagy napszúrást kapnak. Isaac megragadta Will kezét, majd belehúzta Őt a langyos tengerbe. Will széles vigyorral követte Őt. Nehezen rohantak előre a lassan már derékig érő, és egyre növekvő vízben, a habok állukig csaptak, ha nem tovább. Szorgalmasan locsolták egymást, Will végre önfeledten jól érezte magát. Isaac a már mellkasig érő vízben megrántotta barátját kezénél fogva, így az előre bukott, egyenesen rá. Egymást rántva magukkal buktak le a víz alá, majd mikor feljöttek csengő kacajuk töltötte meg a partot. Két fiatal felnőtt, egy 20 és egy 22 éves fiú pont úgy viselkedett, mint két tinédzser, akik életükben először szerelmesek - mert ez tisztán látszott rajtuk.
Mikor feljöttek a felszínre, hosszan nevettek, majd mindketten hirtelen némultak meg. Ennek a nagy csendességnek nem volt más az oka, mint a másik szemének tanulmányozása. Mindketten elvesztek a másik íriszeiben, Isaac a vörös borostákra simította kezét, miközben közelebb hajolt Willhez. Az Isaac derekába markolt, amikor realizálta, mi fog következni most. Pillanatok kérdése volt csupán, és ajkaik lágyan értek össze. Kicsit óvatoskodtak, puhatolóztak, majd egyszerre nyitották el szájukat, így nyelvük is találkozott. Az intenzív érzést még fokozta, hogy nem volt rajtuk más, mint egy-egy fürdőnadrág, így a langyos vízben felhevült testük egymásnak feszült. Valami megmagyarázhatatlan vágy kerítette hatalmába a két fiút, amely kalandozó kezeket eredményezett. Will Isaac hátára vezette egyik kezét, hogy még közelebb húzza magához a fiút, míg a szöszi a vörös tincsekbe markolt, és lágyan meghúzta azokat.
Elszakadván egymástól, arcukon olyan széles vigyor égett, melyre az idősebbek azt mondanák; a fülükig ért. Kicsit kapkodták a levegőt, de próbálták rendezni légzésüket. Egymás szemét figyelték, percekig úgy maradtak még, talán órákig is, de ez senkit nem érdekelt akkor.

A napok teltével Will egyre több és több időt töltött el Isaaccel és annak barátaival; Chrissel, Joshsal és Metivel. Úgy érezte, jó helyen van, végre olyan barátokat kapott, melyekre mindig is vágyott, és a szerelem is szembe jött vele, majd passzolt neki egy röplabdát. A nyár első másfél hónapja úgy telt, el, hogy Will még semmit nem tanult meg abból a tömérdek táblából, útburkolati jelből, elsősegélyadásból és autóalkatrészből, melyet magával hozott jegyzetként. Az órák Isaaccel perceknek tűntek, míg nélküle a percek vánszorogtak órák érzetét keltve Will mellkasában. Szerencsére nem kellett sok időt töltenie nélküle, ugyanis amikor csak lehetett, lelépett otthonról, szülei kereszttüzéből.
Aznap este is úgy volt megbeszélve, hogy a sarkon találkoznak Isaaccel, és utána mennek a Frutti di mare-ba, azonban amíg el nem jött a megfelelő idő, Will kint ült a teraszon. Nem kapcsolta fel a villanyt, nem akarta, hogy idetaláljanak az éjjeli bogarak és lepkék, inkább sötétben tanulmányozta az alvó vagy éppen felpezsdülő város- és partrészeket. Leste az utcát, hátha Isaac ma este ismét korábban jön, és a pálmafák árnyékában várakozik Willre, azonban nyoma sem volt a hófehér bőrnek, és rikítóan szőke hajkoronának.
Bentről ismét kiabálás hallatszódott ki, de a fiú próbált nem odafigyelni rá. Már megtanulta becsukni a füleit, ellenben ez sokkal hangosabb volt, mint eddig bármikor. Kezével hátranyúlt a barna, bambusz székből, majd behajtotta az üveg erkélyajtót, de még azon át is hallatszott a benti lárma. Mély sóhajjal csóválta meg a fejét, a mellkasára izgalom helyett fájdalom telepedett, melyet még az a tudat sem tudott elnyomni, hogy hamarosan Isaaccel lehet.
Csattanás rázta meg a házat, mintha egy különösen törékeny - talán üveg - tárgy zuhant volna megmagyarázhatatlanul nagy sebességgel a földre. Will próbálta azzal ámítani magát, hogy ez csupán véletlen volt, és az egyik pult fölé erősített borospohártartó adta meg magát, azonban ezt nehezebb volt elhinni, mint gondolta.
Hirtelen Anyja viharzott ki az erkélyre, majd annak korlátjára támaszkodva kezdett pityeregni. Háta remegett, haja kócosan állt, lábán egy apróbb sebből szivárgott a vér szandáljának pántja mellett.
- Anya, jól vagy? - kérdezte óvatosan Will.
Az asszony ijedten pördült meg, sarka lecsúszott a terasz széléről, de korrigálta magát. Nem számított fia jelenlétére itt, azt gondolta, hogy mivel nem ég a villany, egyedül lehet kicsit, és a sötétben senki nem látja, ahogy kisírja mérgét.
- Nem! Döntsd el, kivel szeretnél élni, hova akarsz hazajönni hétvégente az egyetemről! Én nem tűröm meg tovább ezt az embert! - jelentette ki mérgesen, majd berohant látva, hogy itt nem lehet egyedül.
Will nem követte Anyja mozdulatait, sokkal inkább meredt arra a helyre, ahol imént még könnyes szemekkel nézett rá a szeretett szempár. Nem bírta felfogni a szavak jelentőségét, mégis elgondolkozott az egészen. Első gondolata az volt, hogy Anyja ezt csupán mérgében mondta neki, és minden helyrejön, azonban ez a dolog már nagyon érett. Próbálta kirekeszteni eddig a tényt, hogy egyszer elválnának szülei, de már nem volt hova kikerülni. Egyik oldalán a szüleivel találta szembe magát, másik oldalon a tenger fogadta, mely vadul fodrozódott alatta, és az a szerencsétlen, reszkető kisfiú, aki a két tűz közé szorult a szikla tetején, volt Ő. Nem volt hova menekülni, vagy szembenéz a családjával, vagy leugrik a mélységbe.
Az emberek elméjében az a tudat él, hogy egy 10 éves nehezebben éli meg a szülei válását, mint egy felnőtt férfi, de Will pontosan tudta, ez baromság. Talán annyi tolerancia jár a gyermekeknek, hogy az Ő szemükbe nem mondják meg nyíltan, hogy válasszon. Olyan sokáig küszködött, hogy nézzenek rá felnőttként, erre most azt kívánja, bárcsak kisfiú lenne, aki elől a szekrénybe zárják ezt a témát.
Meredt maga előtt a lámpákkal tarkított városképre, majd tekintetét a szomszédos szálloda tetejére szegezte, ahol neon betűk hirdették a hotel nevét, azonban az első betű kiégett, így Koral-ból oral lett. Hallgatta, ahogy egy szúnyog megtalálta reményvesztett alakját, és próbálkozik füle mellet kiszívni bőrét. Nem érdekelte, nem próbálta meg lecsapni, csupán reménykedett benne, hogy az emlékeket is magával viszi a rovar azzal a parányi vérrel, melynek helye később égetően fog viszketni.
Hirtelen hasított bele a félelem, miszerint egy újabb támadás éri hamarosan Apja részéről is, így sietősen pattant fel. A bambusz ülőalkalmatosság felborult a heves mozdulattól, de ez volt akkor a legkisebb gondja. Berohant a szobába, majd kisietett a házból. Lefutott a lépcsőn, és reménykedett benne, hogy nem fog elcsúszni strandpapucsában. Az utca kihaltnak tűnt, mintha megérezte volna, hogy valami szörnyűség fog történni az egyik házban. Csupán egyetlen alak közeledett felé zsebre-dugott kézzel, abnormálisan fehér bőrrel, melyet fekete ruhákkal próbált kompenzálni.
Isaac észrevette a felé rohanó Will-t, amitől kitárta karjait kérdőn, míg kicsit gyorsabbra kapcsolt. Normál esetben azt gondolná, hogy a férfi le akarja dönteni Őt, miután a nyakába ugrott, hogy aztán a földön bohóckodhassanak gyermekek módjára. Azonban most látta, véresen komoly a helyzet. Will arca fájdalomtól torzult el, miközben elé rohant, mintha üldöznék, azonban mögé nézve nyugtázta, hogy ilyenről szó sincs.
Végül Will legnagyobb megkönnyebbülésére, elért Isaachez, és azonnal karjaiba vetette magát. A szőke nem várta ezt a rohamot, ellenben rögtön párja köré fonta karjait, és erősen tartotta a vöröst, akinek pont erre volt most a legnagyobb szüksége. Arcát Isaac vállába temette, élvezte, hogy semmit sem lát, mintha kirázhatná a külvilágot, csak párja édes illata lebegne elméjében... de ez volt a legnagyobb hazugság, amellyel magát áltatta.

15 perc múlva a part egyik kibérelhető nyugágyán ültek egymás mellett, melyek este csupán fehér pontoknak tűnnek a fekete óceán partján. Mögöttük az úton emberek sétálgattak, Őket azonban ez nem érdekelte. Will Isaac mellkasának dőlt, aki mellette ülve átkarolta a hátát, hogy biztonságban tartsa.
- Ezért jöttünk el ide? Hogy elváljanak? - kérdezte a fiú teljesen magába roskadva, majd megdörzsölte füle melletti viszkető részt. Valóban megcsípte az a fránya szúnyog. 
Isaac most tudta meg igazán, miről is van szó, eddig nem sejtette, mi zaklatta fel ennyire párját, ellenben nem akart rákérdezni tekintve Will ingatag lelki állapotát. Megvárta, míg a férfi mondja el neki. Isaac nem tudott mit felelni, az Ő szülei még együtt vannak, és fogalma sem volt, hogyan kezelje ezt a helyzetet. Érezte a saját mellkasában, mennyire fáj Willnek, de képtelen volt olyan szavakat találni, mellyel el tudná űzni a démonokat párja fejéből. Helyette még inkább magához húzta a fiút, és eldőlt a napágyon. Will mellkasára borult, és magában áldotta az eget, hogy ennyire tökéletes pasit kapott. Isaac pontosan azt tette, amire vágyott, és bár egy idő után mindene elzsibbadt a szőkének, mégsem mozdult meg, sőt addig cirógatta Will hátát érzéketlen kezeivel, míg azokból teljesen ki nem szállt a vér, így rápottyantak párja hátára.

Egész este ott feküdtek, de egy idő után Will lecsúszott Isaac mellé, így egymást ölelve ébredtek a sirályok rikoltozására. Még alig lófráltak páran, csupán azok, akik kutyát sétáltattak vagy kocogtak. A bárok is még zárva hirdették portékájukat. Will megnyugodott, és úgy érezte, kész szembenézni a szüleivel feltéve, ha Isaac is mellette van. Még ha a családja össze is töri a szívét, azt egyben tartja egy albínó ragasztó abnormálisan fehér bőrrel.
Will megsimogatta párja makulátlan bőrét, mely olyan fakó volt, hogy a felkelő nap fényében úgy tűnt, mintha a srác porcelánból lenne. Arca kisimult alvás közben, azonban az érintéstől homloka ráncba szaladt, és mélyen magába szívta a levegőt. Előre dőlt, így homlokát Willéhez nyomta, majd elégedetten elmosolyodott. Lassan emelte fel súlyos pilláit, és ebben a vörösnek alkalma nyílt az elejétől a végéig gyönyörködni.
- Hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen Isaac, úgy érezte, már beszélhet erről a témáról.
- Haza kéne mennem. - motyogta Will kelletlenül, és pár másodpercre lehunyta szemeit, hogy ne képzelje el a legrosszabbat, ami lehetséges.
- Igen, az nem árt. - bólogatott Isaac halovány mosollyal ajkain remélve, hogy ha Ő nyugalmat sugároz, akkor Will is így fogja kezelni a helyzetet.
- Velem jönnél? - kérdezte halkabban.
Isaac először meglepődött, Will pedig reménykedett benne, hogy nem kell kimondania; egyedül képtelen lenne szembenézni családjával. Azonban legnagyobb megkönnyebbülésére a szőke pontosan értette, mi zajlik le benne, így csupán szeretetteljes mosollyal bólintott.
Will nehezen felkászálódott az ágyról, majd kinyújtóztatva végtagjait visszafordult Isaac felé. A szőke szintén fel akart kelni, ellenben először úgy tűnt képtelen megmozdulni, majd mikor végre sikerült, akkor bal keze erőtlenül zuhant ölébe. Will lepetten pillantott le az ekkor már nevető párjára, aki mókásnak tartotta 22 éves létére, hogy képtelen megmozdítani saját kezét, így a jobbal kell megemelnie azt.
- Minden rendben? - méregette zavartan Will a fiút.
- Hogyne, csak teljesen elzsibbadt a kezem. - nevetett Isaac.
Erőltette végtagjait, hogy fel tudjon állni, majd kis idő után mozgatni kezdte bal kezének ujjait, így szúró érzés közepette tért vissza karjába az élet. Mindezek ellenére ez volt élete egyik legjobb estéje, tekintve, hogy Will arcára és érintésére kelhetett fel reggel. El tudta volna viselni ezt minden áldott nap élete hátralevő részében.
Másik kezével megfogta Will kezét, így ujjaikat egybekulcsolva indultak meg a ház fele. A vörös kicsit elbizonytalanodott, ahogy bementek a kapun, de úgy döntött, hogy ha a szülei el akarnak válni, akkor tudják meg, milyen a fiuk. Úgy érezte magát, mint egy sértett gyermek, aki ezzel akar visszavágni, azonban már régen el kellett volna mondania az igazat beállítottságáról.
- Kész vagy? - kérdezte halkan Isaac az ajtó előtt állva.
Will erőtlenül bólintott, majd remegő ujjakkal nyomta le a kilincset. Isaac tudta, milyen nehéz ez mind párjának, mind a szüleinek lesz majd még a válás mellett, de bátornak találta Willt, amiért fel meri ezt vállalni még mielőtt döntene, kinél szeretne maradni...már ha igaz, amit tegnap mondott Édesanyja, és nem csupán a düh beszélt belőle.
- Megjöttem! - kiabált kicsit remegő hangon Will, amint beléptek.
- Will?! - hallatszott valahonnan egy nő hangja, amelyet Isaac az Édesanyjához kötött. Aztán megjelent a vörös hajú, szív arcú nő is az ajtóban. - Édesem, úgy aggódtam. - mondta folyamatosan, azonban megtorpant, mikor meglátta Isaacet is az ajtóban álldogálni. - Will? - kérdezte félve, mikor lenézett kezeikre, melyek még mindig össze voltak kulcsolva.
Will megremegett, és hátrált egy lépést, mikor Édesapja is megjelent Anyja háta mögött. Isaac mellkasának ütközött, a fiú azonban derekára helyezte kezét, majd kedvesen megcirógatta az ottani bőrt. Will mélyen magába szívta a levegőt, és ebből merített erőt.
- William? Ki ez a fiú? - bökött Édesapja Isaacre, amitől Will gyomra görcsbe ugrott.
- É-én... - csuklott el egyből Will hangja, majd összeszedte minden erejét és bátorságát. - Úgy döntöttem, ha Ti kimondtátok, mi a helyzet veletek, akkor úgy fair, ha én is megteszem.
Isaac elmosolyodott párja szavain, büszkeséget érzett, hogy Őt fogja bemutatni a családjának, de egyben féltette is a srácot, hogy talán összetörik. Az Apák ezt nem viselik túl jól.
- Szóval...? - kérdezte halkan Édesanyja szemével lyukat égetve az összekulcsolt ujjakba.
- Szóval ez pont az, aminek látszik, és sajnálom, ha ezzel csalódást okoztam. - csóválta meg a fejét haloványan Will, de valójában egyáltalán nem sajnálta. Azért mondta ezt, mert úgy érezte, ezt kell mondania, ellenben ugyanezt szülei is mondhatnák, ugyanis Ők sokkal nagyobb csalódást okoztak neki.
- Ez most egyfajta bosszú, amiért Anyád tegnap este azt mondta neked, válaszd ki, kinél akarsz maradni? - kérdezte Édesapja zavartan.
- Nem, el akartam mondani az igazat. Mellesleg egyikőtöknél sem fogok maradni, van lakásom. - felelte Will határozottan, mire Isaac kérdőn kapta rá tekintetét.
Erről ugyan nem esett szó, de valamiért ez a pár mondat rosszat sejtetett. Isaac nem tudta, Willnek hol van lakása, erről nem beszéltek, de mivel arról már esett szó, hogy a srác Sydney-ben egyetemista, így valószínűleg nem itt. Bele sem gondolt még, mi lesz velük a nyár végén.
- Micsoda? Will! - lépett előre sietősen Édesanyja, arca aggodalommal és fájdalommal telt meg. - Nézd, ne így bosszuld meg, amiért szétmegyünk.
- Ehhez annak semmi köze, Anya! Várható volt, már felkészültem rá. Csupán annyit kérek, hogy ne versenyezzetek miattam, és hadd maradjak itt a nyáron. - játszotta Will az erős srácot, azonban a keze megremegett, amit Isaac is érzett.
Willnek nehéz volt ezeket kijelenteni, de tudta, mindenki a felnőttséget várja el most tőle, mikor ölelő karokra volt szüksége, mint egy kisgyermeknek. Ezeket Isaac adta meg neki, aki kedvesen simogatta gerince vonalát fél kézzel, amit szülei nem láthattak, de akkor sokat jelentett a vörösnek. Isaac el akart bújni, mikor nem is Ő volt a téma, nem érezte fairnek, hogy belerondít egy ilyen családi témába, ellenben Will előtt ezt nem mutathatta, mikor a srác maga kérte meg erre. A téma olyan irányba terelődött, mint a szülők hazatérése Sydney-be, és elrendezik a dolgot. Látszólag egy nappal sem bírtak volna elviselni többet egymás mellett, amely fájt Willnek, mégis ezt remekül leplezte.

Will és Isaac visszaértek a sétából, mely előtt a vörös elbúcsúzott szüleitől - valahogy egy egyszerű sziasztoknál nem futotta többre. Csendesen mentek be a most már üres lakásba, és Will tudta, hogyha itt maradtak volna a nyaralás végéig ilyen állapotban, öngyilkos lett volna...valószínűleg mégsem, de elég agysejtje épült volna le ahhoz, hogy az már annak minősüljön. Nyugtatta a tudat, hogy legalább elmondta családjának, milyen valójában, és nem érte semmilyen rossz tapasztalat. Akkor nagyobb gondjuk volt szüleinek.
A ház visszhangzott a bútorok ellenére is. A délies színű falak visszaverték a hangokat, melyektől Will gyomra és torka összeszorult. Úgy érezte, egyedül maradt egy teljesen idegen városban, de Isaac itt van neki, és akkor ez jobbnak bizonyult, mint szülei.
- Ijesztően üres. - jegyezte meg halkabban Will, mikor benézett abba a szobába, melyben nyár eleje óta szülei aludtak.
- Tudod, jöhettél volna hozzám is. - karolta át hátulról Isaac.
Will keserűen elmosolyodott, de jól estek neki párja szavai. Ez nem gúnyos mosoly volt arra vonatkozóan, hogy nem szeretne nála élni, csupán még túl korainak tartotta ezt a komoly fordulatot.
- Azon gondolkoztam, mi lesz velünk, ha vége a nyárnak. - támasztotta Isaac Will vállára állát, és úgy motyogta a férfi bőrébe elmefuttatását.
- Én is gondoltam már rá. - jegyezte meg Will halkabban.
- És jutottál valamire? - fordította maga felé a vörös borostát és szeplős pofikát.
- Arra gondoltam, hogy ingázni fogok Sydney és Burleigh Head között. Aztán ha elvégzem az egyetemet, majd meglátjuk, hol maradunk. - mosolygott haloványan, így szeplői fanyar ráncokba gyűltek.
- Nem akarlak elszakítani az egyetemtől, én is meglátogatlak, ha időm engedi. - nyomott egy lágy csókot a vékony metszésű ajkakra.
Willnek jól esett az intenzívebb érzés, így nem akart elszakadni Isaac világos rózsaszín ajkaitól, sokkal inkább elmélyítette a csókot. Fájdalommal töltötte el, hogy amikor visszamegy Sydney-be, nem lesz senki olyan mellette, akire hagyatkozhat. Isaac itt marad, ahogy Chris, Josh és Meti is...a sok emlékről és nyári szerelemről nem is beszélve. Sydney-ben viszont ott lesz minden olyan, amelyhez most egyáltalán nem volt kedve, kerülni akarta, mint az egyetem és szülei. De ez a kötelessége, már csak két éve van vissza, utána eldönthetik Isaaccel, hogyan szeretnék tovább. Az meg sem fordult fejükben, hogy talán nem lesznek együtt akkor már, ez a lehetőség mindkettejük szemében kizárt.
Ajkaik cuppanó hanggal váltak el, Isaac pedig élvezettel szívta be ajkait, hogy az utolsó cseppjeit is megízlelhesse Will nyálának, mely száján maradt. Imádta csókolni a szeplőkkel és vörös borostával keretezett, finom metszésű ajkakat.
- Egy ilyen nap után pedig elmegyünk a Frutti di mare-ba, és jól bebaszunk. - mosolygott játékosan Isaac, hogy jobb kedvre derítse párját.
Kicsit bejött, tekintve, hogy a srác elnevette magát, de még egy ideig nem lesz ugyanaz, Isaac mégis szerette, még ha ezt szavakkal eddig nem is mondták ki, de folyton érzékeltették a másikkal, így nem is kellett. Isaac áldotta az eget, hogy valamiféle csoda folytán Will angol-szász családja ide került, míg a vörös soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen párra lel. Mindketten hálát adtak a másikért a Sorsnak, Istennek és minden felsőbbrendű erőnek, melyben hittek. 

14 megjegyzés:

  1. Wow. Nem tudom jelenleg eldönteni, hogy mit is érzek veled kapcsolatban, te lány...
    A történetről annyit, hogy imádtam. Remekül bemutattad nekünk a két fiú kapcsolatát, hibát NEM találtam benne, csodás sztorit írtál nekünk, mint ahogy az elvárható Tőled. Imádtam Isaacet, határozott kedvencem lett. Remélem, lesz még ilyen történet, mert én nagyon izgatottan olvasnám minden sorát.
    És oh, bizony érkezünk! Ihletben gazdagok vagyunk, ujjaink edzettek, csak a billentyűzet bírja a tempót! :D
    Igazán tetszett, mókás (!) volt ilyet olvasni, bár a szomorú részeknél én is azzá váltam. Egyik kedvenc történetem, nem számít, hogy nem 1D :)
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahah remélem, felebaráti szeretet, te lány. :D
      Igen, tudod van egy "külön bejárású Word"-öm, és azért nem volt benne hiba. :P
      De komolyra fordítva a szót, nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm szépen a véleményedet, meg a segítségedet. Boldog vagyok, hogy így vélekedsz, köszönöm :)

      Törlés
  2. *-------* Imádtam, olyan aranyos lett :3
    "Még ha a családja össze is töri a szívét, azt egyben tartja egy albínó ragasztó abnormálisan fehér bőrrel." Ez a mondat tetszett a legjobban :D
    Megint nem sok mindent tudok mondani, persze jó értelemben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, imádom, amikor idéz valaki belőle. Boldog vagyok, hogy ennyire tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  3. imádom :$$ nagyon jó lett!! olyan édesek ...sorry csak nem találom a szavakat rá :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)

      Törlés
  4. Nekem tetszik! Igazából aranyos kis sztori, várom a fejleményeket. Egy valami idegesít. Hogy Isaac nevét magyarosan Izsáknak olvasom és nem Ájszeknek, ahogy asszem kéne. Nembaj, ez legyen a legkevesebb gond vele! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Izsák?! Hahaha ez nagyon furcsa név. Nem tudom, lesz-e még Wil&Isaac rész, de nagy rá az esély. Minden esetre örülök, hogy nem lenne ellenedre :)

      Törlés
  5. Imádom *-* Az előzőt is nagyon szerettem, sőt, mindegyik történeted nagyon szeretem <3 Nagyon jól fogalmazol, szépen építesz fel egy történetet, és ezért is imádom az irományaid. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juj, köszönöm szépen, ez nagy dicséret, és nagyon jól esik. :)

      Törlés
  6. jaj de édesek.:') igazi álompár. :') lesz még ebben a témában pár rész? ugye lesz?:c

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy rá a valószínűség, de több random páros is érkezni fog, nem shipek. Éppen most írok egy hosszabb Keenan és Wayne sztorit. Jobb szeretek nem híres emberekkel írni, így én találhatok ki személyiséget. :)

      Törlés
  7. URAMISTEN*O*IMÁDTAM, EGYSZERŰEN ASDFGHJKL áhh*w*nagyon imádtam, mindenhogy!Az írásod, minden.Remélem még lesz ebben a párosban jó sok történet*o*annyira álompár*w*ahogy megismerkedtek, minden*--*én is így akarok megismerkedni az igazival:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mondhatom biztosra de nagyon valószínűleg lesz még. Igen, igazán mesébe illő, talán icsit túlzásba is estem. Anyway örülök, hogy tetszett. :)

      Törlés

Music Note 4