Sziasztok!
Én mondtam, hogy érkezem még ilyennel, szóval íme egy
újabb Will&Isaac rész. Remélem, ez nagyobb sikert arat, mint az előző. Abban
leírtam a Royal Charter történetét, most következzen Will és Isaac
megismerkedése. Tekintve, hogy nyár van, így erre szabtam.
Hamarosan érkezünk majd közös sztorikkal Loraa *-*-val,
nézzetek be hozzá, és hagyjatok nyomot, hogy tudja, ott voltatok.
Remélem, tetszik a sztori, nagyon kérlek titeket, írjátok
le a véleményeteket, nagyon sokat jelentene nekem. Köszönöm, jó olvasást!
Summer'14 - Will&Isaac
Will tudta, mennyire gyerekes izgalom járja át testét,
mennyire utálta, hogy ennyire fiatal tud lenni korához. Ez a nyaralás
gyermekkorát idézte fel. Idejét sem tudta, mikor nyaralt utoljára családjával
együtt. 17 éves korában mondta azt, hogy neki elege volt a nyarak
elpazarolásából, szívesebben töltené inkább a barátaival, amely persze
hatalmas, mindent átfogó vitába torkollott. Azonban láthatóan bevált, ugyanis
azóta - 3 éve - nem járt a szüleivel nyaralni. Idén valami megváltozott. Ő sem
tudta, mi, de amikor a tavaszi szünetben hazalátogatott, és Anyja óvatosan
puhatolózni kezdett a vasárnapi ebédnél, mint minden évben, viszont akkor megmagyarázhatatlan
izgalom járta át a nyaralás szó hallatán. Úgy érezte, el kell jönnie, nem
hagyhatja ki ezt az elsőre jelentéktelennek tűnő helyet.
Will szülei ingatlanokkal foglalkoztak, mégpedig nem is
akármilyenekkel. A tengerparton terültek el apartmanjaik, melyeket minden évben
kiadtak az ide látogatók számára szezontól függően. Idén azonban a legszebbet,
legjobb helyen fekvőt meghagyták maguknak, hogy Ők is élvezhessék kicsit a
csodás napsütést. Will pedig boldogan bólintott rá, hogy menjenek le az
ausztrál partok egyik legszebbikére nyáron. Akkor még nem tudta, mi lesz ebből. Vitte
magával jegyzeteit, nyáron meg szerette volna csinálni a jogosítványt. Bár még
csak 20 volt, úgy döntött előbbre hozza a vizsgát, maximum 21 életévét betöltve
foghatja kezében a hűen áhított iratot. Még nem kezdte el a gyakorlatot, csupán
a három elméleti tárgy volt előtte jegyzet formájában.
Will tudta, hogy kilóg a sorból, hisz Ausztráliában
mindig megbámulják családját. Angol-szász felmenőik voltak, akik ki tudja,
hogyan kerültek erre a kontinensre, így vérbeli skót látszatát keltették. Az
autó megállt az épület előtt, amellyel szemben egy betonút terült el. Ez az út nem
lett volna olyan nagy horderejű, azonban elválasztotta egymástól a várost, és a
partot. Igen, a ház a parton volt, egészen konkrétan 10 méterre sem tőle.
Egy
átlagos út max. 3+3, vagyis 6 méter kb. gondolta végig magában Will,
amit most tanult kreszen, de ez nem tűnt ekkorának megsaccolva, szóval
kiegyezett magával abban, hogy 5 méterre van a tengerparttól a telek. A ház - mely kertjében csodás, helyi virágok nőttek - mályva színben pompázott. Az
oszlopok narancssárga árnyalatot vettek fel, ahogy az egész ház is este, vagy
rossz látási viszonyok között. Will még soha nem járt ebben a nyaralóban, de
felettébb tetszett neki. Belül is igényes, modern berendezés fogadta. Kapott
egy szobát, amelyben egyedül élhetett a nyáron, míg szülei mellette aludtak a hálójukban. Bár nem ehhez volt szokva, tekintve, hogy két éve saját lakása van
egyetemétől nem messze, mégis tökéletes megfelelt neki ennyi magánterület.
Berendezkedtek - bár csak felületesen -, majd indultak is
partra. Will mindenben segített, de főként a cipekedésben vette nagy hasznát
Anyja. Elfoglaltak három napozóágyat, de amint háton feküdt a fiú, szeme
megakadt maga előtt valamin, amelytől már tudta, nem fog napozni. Egy
strandröplabda pályát látott maga előtt hálóval körbevéve, hogy a labda ne
szabaduljon el. Páran játszottak rajta, és mivel Will imádta ezt a sportot mind
űzni, mind nézni, egyből tudta, hogy csupán egy ember kéne, hogy meglegyenek
négyen-négyen a csapatokban.
- Játszok kicsit azokkal a srácokkal. - jelentette ki,
majd felpattant a napágyról.
Anyja csupán mosolyogva bólintott, sejtette, hogy fia nem
lesz képes sokáig egy helyben ülni, ez soha nem vallott rá. Will szíve hevesen
dobogott, amikor megközelítette a pályát, majd átbújt a háló aprócska résén,
így a vonal mellett találta magát, a háló jobb oldalán. A labda leesett a
homokba, mikor minden szempár felé fordult. Hirtelen érdekesebb lett ez a skót
fiú, mint a játszma. Ettől azonban Will még inkább feszélyezve érezte magát.
Hirtelen egy szőke, abnormálisan fehér fiú lépett elő a
többiek közül, Ő tűnt itt a legidősebbnek. Szeme zölden csillogott, testén és
homlokán izzadság gyöngyözött részben a játéktól, részben pedig a nap melegétől,
melybe beletapadt a homok. Will szemében gyönyörű volt ez a fiú, azonnal
megkedvelte. Komolyság sugárzott róla, miközben a nagy, zöld íriszek -
melyeknek a színe, akár a frissen vágott fű - játékosságot és megbízhatóságot
sugalltak. Kérdőn mérte végig Willt, várt valamiféle magyarázatot tőle.
- Sziasztok! Csatlakozhatok hozzátok? Megláttam, hogy
játszotok. Will vagyok. - vette elő a legszebb mosolyát.
- Isaac. Semmi akadálya! - mosolygott vissza kedvesen,
majd intett a fiúnak, hogy álljon be hozzájuk a csapatba.
Mindenki barátságos tekintettel mérte végig Willt, amitől
az már egyáltalán nem érezte magát feszélyezve. Valahogy megnyugodott Isaac
kedvességétől, hogy elfogadta...vagy inkább befogadta.
A játék elkezdődött, Will pedig még soha nem érezte magát
ilyen jól egy meccs közben sem, pedig volt már rengetegben része, ugyanis az
egyetem röplabda egyesületének oszlopos tagja. A nap már nem tűnt olyan
égetőnek, ahogy ugráltak, vagy éppen fetrengtek a homokban. Will minden egyes
általuk szerzett pontnál lepacsizott Isaaccel, ugyanis Ők álltak egymáshoz
legközelebb. A szőke szépség nagy tenyérrel rendelkezett, mely hófehér volt,
akárcsak az egész teste. Will csodálkozott, hogy nem barnult le az albínó srác,
vagy égett meg eddig.
Biztosan
extraerős naptejet használ. futott át agyán a számára legelfogadhatóbb
magyarázat. Az Isaacből áradó csodás, megnyugtató energia, mely különlegessé
tette a fiút, minden hibája ellenére, lenyűgözte Willt.
A meccs végeztével - melyben kiegyeztek egy döntetlenben,
ugyanis senki sem számolta a pontokat - Will feltette a számára legfontosabb
kérdést.
- Holnap is itt lesztek, srácok? - kérdezte az egyiküket,
aki hozzá legközelebb állt - és feltűnően hasonlított Isaacre -, de amúgy
mindenkinek szánta a kérdést.
- Mi lelépünk holnap, de a bátyám marad. - jelentette ki,
és kezével Isaac felé bökött.
Will kérdőn fordult oda, nem tudta, hogy a két fiú ilyen
szoros, rokoni kötelékkel van összekötve. A szőke kedvesen mosolygott Willre,
majd a pillanattal élve megszólalt:
- Ha gondolod, ma este gyere el a Frutti di mare-ba. A
sarok végén van, 10-kor indul az élet! - figyelmeztette a végén.
Isaac elhaladt Will mellett, de közben láthatatlanul
végigtáncoltatta ujjait a vörös szabad karján. Will beleremegett az érintésbe,
de egyben meg is könnyebbült, ez ugyanis azt sugallta neki; minden esélye
megvan Isaacnél. A csapat lelépett, de a szöszi még visszaintett a pályán
ácsorgó fiúnak. Beletelt egy kis időbe, míg Will végül megindult a szülei fele,
akik mindketten olvastak. Édesapja egy szakácskönyvet lapozgatott, míg
Édesanyja egy női magazinon keresztül értesült a sztárvilág legfrissebb
pletykáiról - már ha hihetünk ezeknek a szennylapoknak.
Will, a rá ritkán jellemző izgalommal lépett be a bár
hatalmas, bambusszal díszített ajtaján, amely fölött óriási, neon tábla díszítette
a hely nevét; Frutti di mare. Egyetemista volt, tehát gyakran járt ilyen
helyekre, azonban mindig csupán az ismerősei kedvéért, akik nem szerették Őt a
szobában látni. Will nem kimondottan volt oda a bulizásért, de ez most másnak
tűnt. Olyan érzés fogta el, mint a tavaszi szüneti ebédnél, amikor beleegyezett
a nyaralásba; furcsa, megmagyarázhatatlan izgatottság.
Bent sokan voltak, de még mind tökéletes állapotban. Sokan
tűntek turistának, de még többen helyinek. Will szemeivel Isaac rendellenesen
világos bőrét kereste, miközben átvágott a tömegen, de semmi. A testek élő
falat emeltek elé, mintha szándékosan takarni szeretnék a kilátást előle, Will
pedig soha nem volt az a tolakodós, lökdösős fajta, így kénytelen volt
megtorpanni. Kiutat keresett a tömegből, mely körbezárta. Bár nem érezte magát
feszélyezve, mégis szívesen húzódott volna már oldalra inkább.
Egy kéz ért a vállához, melyről először azt hitte,
véletlen mozdulata volt egy szenvedélyes táncosnak, azonban mikor az ujjak is
bőrére kulcsolódtak ruhája fölött, megfordult. Isaac állt vele szembe, arcán
széles mosoly ült.
- Nem hittem, hogy eljössz Vörös. - vigyorgott rá a
szöszi.
- Will. - helyesbített a fiú. Nem szerette, ha a külseje
alapján becézgetik, de Isaac szájából nem hangzott rosszul.
- Táncoljunk! - ragadta meg a fiú karját, mintha nem is
hallotta volna az előbbi szavát.
Nem kellett messzire menniük, a táncparketten álltak hála
Will keresésének, így Isaac egyszerűen csak közelebb húzódott a vöröshöz,
akinek a lélegzete is elállt. Will még soha nem táncolt fiúval, nem volt
egyszerű számára melegnek lenni, azonban Isaac mindent olyan természetesen
csinált. Lassan közeledett Willhez, aki megszeppenve állt, és mikor ezt
meglátta, szélesen mosolygott társa ügyetlenkedésén. Megragadta a vörös
csípőjét, majd lassan kezdte ringatni a zene ütemére. Will hálás volt, hogy
végre valaki segít neki, talán ezért nem járt eddig szórakozni...vagy csak a
szexuális beállítottsága miatt. Félt, hogy nem talál megfelelő partnert. Itt
azonban senki sem ismerte, és már most talált egy partnert, aki mellesleg
gyönyörű volt. Willt lenyűgözték a hófehér arcon táncoló fények, a könnyed
mozgása az albínó testnek. Isaac pedig furcsa bizsergést érzet mellkasában,
mikor meglátta Will tudatlanságát, és úgy döntött, minden erejével azon lesz,
hogy ezt tiszteletben tartsa.
Az este így telt, villogó fények, hangos zene mellett, de
ez mind semmit sem ért, amikor a két fiú a másikban gyönyörködve tapadt össze a
táncparketten.
Will egész este vagy gondolkozott Isaacről vagy vele
álmodott. Azon agyalt, vajon a szőke is ennyire álmatlanul - vagy inkább
a lehető legszebb, valóságos álomban - tölti az estét, mint Ő?! Karjaival feje
alatt feküdt az ágyban, és 20 éves létére úgy érezte magát, mint egy szerelmes
tinilány. Szánalmasként tekintett magára, de nem tudott tenni semmit sem az
érzések ellen, melyek egy éjszaka után rohamozták meg. Hálás volt, hogy Isaac
nem akart tőle semmi komolyabbat a második találkozásukkor, mindketten úgy
tekintettek erre az estére, mint az első randijukra.
Másnap a parton ült, hamar lemenekült, hallotta, amint a
szülei veszekednek, amiért Apját jobban érdekli este egy meccs, mint egy közös
vacsora. Will nem igazán értette fiatal felnőtt létére, miért olyan nagy dolog,
ha nem együtt ülnek be egy étterembe. Őt nem érdekelte a meccs, azonban
Édesanyja pont úgy tekintett fiára, mint minden hímneműre ilyen szempontból.
A
férfiak két dolgot kergetnek egész életükben; a labdát meg a szoknyát. hangozta
mindig Anyukája, amin Will jót mosolygott. Ha szülei tudnának a
beállítottságáról, az asszony kétszer is meggondolná, ez mennyire valós
kijelentés.
A nap még nem tűzött olyan fényesen, még nem járt olyan
magasan, hogy erőssége veszélyes lenne, de már kibukott a szállodák magas
teteje fölött. Will figyelte, ahogy a strand megtelik körülötte, ahogy az
emberek ébredeznek. Kevesen voltak, többnek tűnt a dolgozók száma, akik ki
lettek rendelve ide, mint a nyaralóké. Azonban egy órába sem telt, és minden
megváltozott. Az emberek leszállingóztak a homokos részre, lányok kuncogtak a
fiú mögött, aki szerette volna azt hinni, hogy ez csupán a különleges hajának
szól, és nem a különcségének. Egy közepes méretű kutya is odamerészkedett hozzá
megszaglászni a lábát, majd bátortalanul eliszkolt, amikor Will meg akarta
simogatni. Az élet egyre inkább beindult körülötte, a fiúnak pedig jól esett
megfigyelni a részleteket. Addig sem gondolkozott a szülein, akik újabb veszekedése
még a tegnap esti varázs utóhatását is elűzte.
Sóhajtva állt fel a napozóágyról, majd törölközőjét
otthagyva megindult a röplabdapálya fele, hátha megpillantja Isaacet, és egy
kis erőt meríthet a puszta külsejéből. Azonban a pálya üres volt, a lágy szellő
lebegtette a háló oldalvonalat kijelölő rúdjára tűzött, Red Bull-os zászlót. A
nap által kiszárított, még érintetlen homok olyan világos volt, akár Isaac
haja...Will elméje legalábbis hozzá kapcsolta, ahogy tegnap óta mindent.
Ez már
beteges! gondolta magában a fiú, majd fejcsóválva visszaindult
cucca felé. Éppen időben érkezett meg, ugyanis Édesanyja jelent meg hatalmas
szatyorral, és aggódó tekintettel kereste fiát a tömegben. Will intett neki,
mire haloványan elmosolyodott, majd hozzá sietett. Letelepedett mellé, arcán
apró mosoly játszott, azonban Will tudta, hogy ez nem valódi. Ha az lenne,
akkor az Anyjának most be nem állna a szája, végig fecsegne jelentéktelen
dolgokról, azonban az asszony szótlanul pakolt szét, majd ment el az édesvizű
zuhanyzók fele. Will megcsóválta leszegett fejét, fájt így látnia a szüleit, és
felnőtt fiatal révén tudta, hova fog vezetni ez az egész, azonban makacsul
kirekesztette ezt a tényt elméjéből.
20 perc múlva, mikor egymás mellett feküdtek Édesanyjával
az ágyakon - Will az árnyékban, északi bőre nem jött ki jól a nappal -, egy
ismerős alak közeledett feléjük, majd minden szó nélkül letelepedett a
mellettük lévő üres ágyra. Will nem nézett fel, de pontosan tudta, hogy
Édesapja jött utánuk csupán a látszólagos békesség kedvéért. Még 10 percig bírta a szülei közötti néma feszültséget,
mely tapintható volt. A fiú csodálkozott, hogy a körülöttük fekvők nem vették
észre. Bár hét ágra sütött a nap, Will mégis viharfelhőket látott gyülekezni
fejük fölött, melyek minden fényt eltakartak, feketére festették a kék eget.
Próbált hangtalanul feltápászkodni, majd a víz felé
indult. Nem volt kedve tovább nézni szülei szenvedését. Talpa alatt már
megnedvesítette a homokot a langyos tenger hullámzás közben, azonban még nem
ment bele annyira, hogy lábfejét is érje. Végül megadta magát a haboknak, és
beljebb indult a tengerben.
A fenekébe szúró fájdalom nyilallt két lépés után - még
csak bokáig ért a víz. Mellé egy csattanást is hallott, melyet sárgás
fürdőgatyája tompított, de nem eléggé. Maga mellé nézett, és egy apróbb, szürke
labda találta éppen hátsón. Lehajolt érte, majd kezében forgatva nézett szét a
parton keresve a tulajdonost/okat. Gyerekeket keresett tekintetével főleg, akik
véletlenül dobták hozzá a labdát.
- Will! - mondta valaki a nyakába háta mögött.
Idegesen pördült meg, mire Isaac nevetésével találta
szembe magát. A szöszi orra és szeme körül ráncok jelentek meg a kacagástól,
amelyet Will megijesztése okozott. A vörös arcára is mosoly kúszott, amint
rájött, ki dobta a labdát. Örült, hogy újra láthatja Isaacet, pontosan erre
volt most szüksége. A hamvas-szőke tincsekre, az albínó bőrre, a zöld szemekre,
hogy megnyugtassák.
- Nagyon el voltál gondolkozva, ezt nem hagyhattam ki. -
kuncogott a fiú, miközben ismét Will derekára csúsztatta kezeit, ahogy tegnap
este is.
Ennyi figyelő tekintetet között, nappal már sokkal jobban
feszélyezte ez a mozdulat Willt, mint legutóbb, főleg, hogy szülei is itt
vannak valahol. Ellenben nem akarta eltolni Isaacet, jól esett neki a forró
érintés amúgy is a naptól felhevült testén.
- Sétálunk egyet? - kérdezte Isaac kellemes hangszínnel,
aminek Will nem tudott nemet mondani. Bólintott, majd elindultak a parton, a
víz mentén.
Isaac folyamatosan oldalra pillantott, és figyelte Will
elgondolkozó tekintetét, mely néha végigsiklott a parton, mintha keresne
valamit...vagy valakit. Éppen ezért nem merte megfogni a fiú kezét, pedig
nagyon csábító volt a kínálkozó lehetőség.
- Oké, mit keresel annyira? - kérdezte Isaac kedves
mosollyal.
Will lepetten kapta felé a fejét.
- Mi? Semmit! - vágta rá azonnal, amitől Isaac mosolya
vigyorrá nőtte ki magát.
- Nézd, látom rajtad a tapasztalatlanságot, ami szerintem
tök aranyos. De ne zavarjon az emberek véleménye, itt amúgy sem ismer senki.
Engedd, hogy megfogjam a kezedet! - kérte lágy hangon.
Will leszegte a fejét, és elszégyellte magát. Szerette volna,
ha Isaac ujjai egybekulcsolódnak az övéivel, azonban nem volt szabad. Túl közel
voltak a szülei, és még csak tegnap találkoztak. Ez túl gyors!
- Nem erről van szó... A szüleim is itt vannak. Családi
nyaralás. - magyarázta Will leszegett fejjel.
- És ha jól sejtem, a szüleid nem tudják, hogy meleg
vagy. - bólogatott Isaac inkább csak magának beletörődve a dologba.
- Nem igazán. Nem akarok...feszültséget. - nyögte ki
végül Will.
Igazat mondott, azt viszont nem szándékozott elmondani
Isaacnek, hogy az a bizonyos feszültség, már így is tetőfokára hágott. Isaac
ismét bólintott egyet, de nem tűnt úgy, hogy megbántódott. Tovább sétált Will
mellett, a tenger szélén, míg hirtelen fel nem kapta a fejét. Azonnal egy
bizonyos irányba fordult, a tenger fele. Will is oda nézett, és akkor már Ő is
hallotta Isaac nevének kiabálását kicsit távolabbról. Gyöngéden egybefolyt a
part nyüzsgésével. Egy csapat fiú kiabált és integetett nekik a kikötő felől, a
rámpáról. Isaac szélesen elmosolyodott, és visszaintett, mire a srácok lengetni
kezdték a kezüket olyan mozdulatot imitálva, mely annyit tett;
"Gyertek!"
- A haverjaim, gyere! - mondta izgatottan Isaac.
Megragadta Will kezét, és húzni kezdte a parton a móló
fele. Willnek eszmélni sem volt idege, hogy csak sikerült megfognia Isaac
kezét, hiszen úgy futottak, hogy ez nem is minősült igazán annak. Éles
kanyarral tértek rá a mólóra, Isaac úgy kerekítette le a kanyarokat, hogy
átugrotta a sarkot, így kicsit a víz felett repült. Will már nem volt ilyen
bátor, de mosolyogva nézte a szőke srácot előtte. A csapat fiú a móló legvégén
ugrált és várták, hogy odaérjenek. Isaac hamarabb futott be, mint Will, de
hamar mindketten megérkeztek kicsit lihegve. Isaac mind a négy sráccal
lepacsizott, majd bemutatta nekik Willt, aki szimpatikusnak találta a
társaságot.
- Hajókázunk egyet. Jöttök? - kérdezte Josh, aki nagyon
magas volt, mindenkinek fel kellett néznie napbarnított alakjára.
- Ki vezet? - kérdezte Isaac gyanakvón, aminek Will nem
igazán értette az okát.
- Természetesen én. - húzta ki magát Josh, mire Isaac
oldalra fordított fejjel nevetni kezdett. - Mi bajod van a vezetésemmel? -
kérdezte Josh maga előtt összefont karokkal, megjátszott sértődöttséggel. Isaac
még mindig nevetett, majd átkarolva Will derekát a fülébe suttogott:
- Mennyire állsz jól az életveszéllyel? - kérdezte
kuncogva.
Willnek még a hirtelen jött érintkezésre sem tudott
reagálni, nemhogy az imént hallottakra. Nem igazán volt oda az életveszélyért,
de ez magától értetődő, nem? Hisz ki az a barom, aki kergeti a halált?!
- Oké, nem kell a dráma. Pattanjatok be, indulunk! -
csóválta meg a fejét vigyorogva Josh.
Mindenki beszállt a hajóra, mely egy kisebb méretű
jachtnak tűnt. Isaac előre engedte Willt, aki kénytelen volt megvárni a szőke
fiút, hogy megnézze, az hova ül le. Nem akart eltávolodni tőle, hisz még nem
ismerte a többieket. Isaac leült a hajó orrában lévő egyik matracra a srácok
közé. Willnek mindkét oldalán lett volna helye, a szőke azonban intett neki,
hogy balra üljön tőle, így a hajó orrába került. Nem értette, miért ide kényszerült,
amikor a másik hely is szabad, és onnan jobban látna ki a tengerre, nem kéne
kiakasztania a nyakát, azonban nem akart feltűnősködni.
Josh lassan indult el, miközben a srácok beszélgetni
kezdtek, néhol a kapitány is bekapcsolódott a társalgásba. Lassan haladtak,
ugyanis egy pontig még az úszókat is beengedték, és nem akartak balesetet.
- Haver, nem láttalak tegnap. - szegezte a kérdést
Isaacnek Meti, akinek az igazi nevét nem tudta Will, azonban biztosan valami
nagyon hosszú tekintve, hogy érdekesen törte az angolt, és fekete bőrű volt.
Biztosan afrikai nevet kapott, és azt becézik így.
- A Frutti di mare-ban voltunk Willel. - felelte a szőke
kedvesen.
- Mi is, merre voltatok? - szólt előre, a hajó orrába
Josh. Kihajolt a vezetőnek kijelölt kis részről, melyet elölről üveglap
határolt, hogy a víz és a szél ne csapja meg.
- Táncoltunk...egész este. - felelte a fiú nyíltan,
mintha semmi kivetnivaló nem lenne benne. Igazából nem is volt, Will mégis
elpirult, mikor ezt tárgyilagosan kijelentette Isaac. A srácok erre elégedetten
hümmögni kezdtek, majd a Willel szemben ülő Chris szólalt meg:
- Sajnálhatod, hogy lemaradtál erről a buliról. -
kuncogott magában, majd kifejtette. - Josh beleejtette a cipőjét a tengerbe,
amit ma sem tudunk, hogy került le a lábáról, majd utána ugrott a vízbe. Egy
osztrigával jött ki. - nevetett a fiú.
- Megnézem én, Te hogyan festesz egy ivóverseny után. -
korholta le a fiút Josh előre hajolva.
- Velem versenyeztél, Te barom. - nevetett még
hangosabban Chris, mire már mindenkiből kibukott a nevetés. Josh
elgondolkozott, látszólag nem igazán emlékezett az estére, de ezt jól leplezte,
elfogadta a tényeket.
Willnek nagyon tetszett ez a társaság, jól érezte magát a
körükben, és tudta, egy olyan összetartó csapatba rántotta bele Isaac, amelyről
mindig is álmodott, hogy a tagja legyen egyszer. Will nem igazán bővelkedett
barátokban, sokkal inkább ismerősökben, akikhez nem fűzték igazi érzelmek.
- Most figyeljetek, srácok! - szólt előre Josh.
Minden fiú ujjongásba kezdett, tudták, mi következik,
csupán Will ült ott zavartan. Látta, hogy kiértek a nyílt vízre, ahol már nem
szívesen úszott volna, azonban fogalma sem volt a következőkről. A rengeteg
lóerős motor felbőgött alattuk, amitől a vörös kapcsolni kezdett, mi is lesz
itt. A hajó orra felemelkedett, ahogy Josh egyre nagyobb fokozatra kapcsolt, és
egyre előrébb tolta a gáz karját. Ekkor jött rá Will, miért kellett erre az
oldalra ülnie. A sebesség Isaac ölébe kényszerítette, aki örömmel karolta át
egyik kezével, míg másikkal kapaszkodott. Will egyik mancsát Isaacére fonta,
hogy egy biztos pontot találjon, míg a másikkal a kipárnázott ülés szélét
markolta. Szeme összeszűkült, ahogy védekezett a só és a szél ellen. Isaac
csengő nevetése szólalt meg a füle mellett, lehelete csiklandozta nyakát,
amitől kirázta a hideg. Gyakran dobta meg a hajót egy-egy hullám. Ilyenkor
hosszú másodpercekig szinte súlytalanul repültek, amikor a fiúk teste is
felemelkedett az ülésről. Will ilyenkor megijedt, hogy lerepül a hajóról, de
Isaac biztosan tartotta derekánál, amiért hálás volt. Élvezni kezdte, és a
félelem adrenalinná váltott vérében. Örömmel tartott a srácokkal az üvöltések
és az ujjongatások terén is. A szél hangjukat a part fele szállította, még
szülei is felkapták tekintetüket a nagy hangzavarra a tenger felől. Rosszallóan megcsóválták
fejüket látva, mennyire felelőtlenek azok a fiatalok, akik a jachttal
száguldoznak a nyílt vízen. Fogalmuk sem volt róla, hogy a fiuk is azon a hajón
van.
Will a másnapot is Isaaccel töltötte, jobban
megismerkedtek, bár inkább csak sétálgattak a parton. A nap tűzött fejük
felett, és félő volt, hogy a mámoros beszélgetések közepette leégnek vagy
napszúrást kapnak. Isaac megragadta Will kezét, majd belehúzta Őt a langyos
tengerbe. Will széles vigyorral követte Őt. Nehezen rohantak előre a lassan már
derékig érő, és egyre növekvő vízben, a habok állukig csaptak, ha nem tovább. Szorgalmasan locsolták egymást, Will végre önfeledten jól érezte magát.
Isaac a már mellkasig érő vízben megrántotta barátját kezénél fogva, így az
előre bukott, egyenesen rá. Egymást rántva magukkal buktak le a víz alá, majd
mikor feljöttek csengő kacajuk töltötte meg a partot. Két fiatal felnőtt, egy
20 és egy 22 éves fiú pont úgy viselkedett, mint két tinédzser, akik életükben
először szerelmesek - mert ez tisztán látszott rajtuk.
Mikor feljöttek a felszínre, hosszan nevettek, majd
mindketten hirtelen némultak meg. Ennek a nagy csendességnek nem volt más az
oka, mint a másik szemének tanulmányozása. Mindketten elvesztek a másik
íriszeiben, Isaac a vörös borostákra simította kezét, miközben közelebb hajolt
Willhez. Az Isaac derekába markolt, amikor realizálta, mi fog következni most.
Pillanatok kérdése volt csupán, és ajkaik lágyan értek össze. Kicsit
óvatoskodtak, puhatolóztak, majd egyszerre nyitották el szájukat, így nyelvük
is találkozott. Az intenzív érzést még fokozta, hogy nem volt rajtuk más, mint
egy-egy fürdőnadrág, így a langyos vízben felhevült testük egymásnak feszült.
Valami megmagyarázhatatlan vágy kerítette hatalmába a két fiút, amely kalandozó
kezeket eredményezett. Will Isaac hátára vezette egyik kezét, hogy még közelebb
húzza magához a fiút, míg a szöszi a vörös tincsekbe markolt, és lágyan
meghúzta azokat.
Elszakadván egymástól, arcukon olyan széles vigyor égett,
melyre az idősebbek azt mondanák; a fülükig ért. Kicsit kapkodták a levegőt, de
próbálták rendezni légzésüket. Egymás szemét figyelték, percekig úgy maradtak
még, talán órákig is, de ez senkit nem érdekelt akkor.
A napok teltével Will egyre több és több időt töltött el
Isaaccel és annak barátaival; Chrissel, Joshsal és Metivel. Úgy érezte, jó
helyen van, végre olyan barátokat kapott, melyekre mindig is vágyott, és a
szerelem is szembe jött vele, majd passzolt neki egy röplabdát. A nyár első másfél
hónapja úgy telt, el, hogy Will még semmit nem tanult meg abból a tömérdek
táblából, útburkolati jelből, elsősegélyadásból és autóalkatrészből, melyet
magával hozott jegyzetként. Az órák Isaaccel perceknek tűntek, míg nélküle a
percek vánszorogtak órák érzetét keltve Will mellkasában. Szerencsére nem
kellett sok időt töltenie nélküle, ugyanis amikor csak lehetett, lelépett
otthonról, szülei kereszttüzéből.
Aznap este is úgy volt megbeszélve, hogy a sarkon
találkoznak Isaaccel, és utána mennek a Frutti di mare-ba, azonban amíg el nem
jött a megfelelő idő, Will kint ült a teraszon. Nem kapcsolta fel a villanyt,
nem akarta, hogy idetaláljanak az éjjeli bogarak és lepkék, inkább sötétben
tanulmányozta az alvó vagy éppen felpezsdülő város- és partrészeket. Leste az
utcát, hátha Isaac ma este ismét korábban jön, és a pálmafák árnyékában
várakozik Willre, azonban nyoma sem volt a hófehér bőrnek, és rikítóan szőke
hajkoronának.
Bentről ismét kiabálás hallatszódott ki, de a fiú
próbált nem odafigyelni rá. Már megtanulta becsukni a füleit, ellenben ez
sokkal hangosabb volt, mint eddig bármikor. Kezével hátranyúlt a barna,
bambusz székből, majd behajtotta az üveg erkélyajtót, de még azon át is
hallatszott a benti lárma. Mély sóhajjal csóválta meg a fejét, a mellkasára
izgalom helyett fájdalom telepedett, melyet még az a tudat sem tudott elnyomni,
hogy hamarosan Isaaccel lehet.
Csattanás rázta meg a házat, mintha egy különösen
törékeny - talán üveg - tárgy zuhant volna megmagyarázhatatlanul nagy
sebességgel a földre. Will próbálta azzal ámítani magát, hogy ez csupán
véletlen volt, és az egyik pult fölé erősített borospohártartó adta meg magát,
azonban ezt nehezebb volt elhinni, mint gondolta.
Hirtelen Anyja viharzott ki az erkélyre, majd annak
korlátjára támaszkodva kezdett pityeregni. Háta remegett, haja kócosan állt,
lábán egy apróbb sebből szivárgott a vér szandáljának pántja mellett.
- Anya, jól vagy? - kérdezte óvatosan Will.
Az asszony ijedten pördült meg, sarka lecsúszott a terasz
széléről, de korrigálta magát. Nem számított fia jelenlétére itt, azt gondolta,
hogy mivel nem ég a villany, egyedül lehet kicsit, és a sötétben senki nem
látja, ahogy kisírja mérgét.
- Nem! Döntsd el, kivel szeretnél élni, hova akarsz
hazajönni hétvégente az egyetemről! Én nem tűröm meg tovább ezt az embert! - jelentette ki mérgesen, majd berohant
látva, hogy itt nem lehet egyedül.
Will nem követte Anyja mozdulatait, sokkal inkább meredt
arra a helyre, ahol imént még könnyes szemekkel nézett rá a szeretett szempár.
Nem bírta felfogni a szavak jelentőségét, mégis elgondolkozott az egészen. Első
gondolata az volt, hogy Anyja ezt csupán mérgében mondta neki, és minden
helyrejön, azonban ez a dolog már nagyon érett. Próbálta kirekeszteni eddig a
tényt, hogy egyszer elválnának szülei, de már nem volt hova kikerülni. Egyik
oldalán a szüleivel találta szembe magát, másik oldalon a tenger fogadta, mely
vadul fodrozódott alatta, és az a szerencsétlen, reszkető kisfiú, aki a két tűz
közé szorult a szikla tetején, volt Ő. Nem volt hova menekülni, vagy szembenéz a családjával,
vagy leugrik a mélységbe.
Az emberek elméjében az a tudat él, hogy egy 10 éves
nehezebben éli meg a szülei válását, mint egy felnőtt férfi, de Will pontosan
tudta, ez baromság. Talán annyi tolerancia jár a gyermekeknek, hogy az Ő
szemükbe nem mondják meg nyíltan, hogy válasszon. Olyan sokáig küszködött, hogy
nézzenek rá felnőttként, erre most azt kívánja, bárcsak kisfiú lenne, aki elől
a szekrénybe zárják ezt a témát.
Meredt maga előtt a lámpákkal tarkított városképre, majd
tekintetét a szomszédos szálloda tetejére szegezte, ahol neon betűk hirdették a
hotel nevét, azonban az első betű kiégett, így Koral-ból oral lett.
Hallgatta, ahogy egy szúnyog megtalálta reményvesztett alakját, és próbálkozik
füle mellet kiszívni bőrét. Nem érdekelte, nem próbálta meg lecsapni, csupán reménykedett
benne, hogy az emlékeket is magával viszi a rovar azzal a parányi vérrel,
melynek helye később égetően fog viszketni.
Hirtelen hasított bele a félelem, miszerint egy újabb
támadás éri hamarosan Apja részéről is, így sietősen pattant fel. A bambusz
ülőalkalmatosság felborult a heves mozdulattól, de ez volt akkor a legkisebb
gondja. Berohant a szobába, majd kisietett a házból. Lefutott a lépcsőn, és
reménykedett benne, hogy nem fog elcsúszni strandpapucsában. Az utca kihaltnak
tűnt, mintha megérezte volna, hogy valami szörnyűség fog történni az egyik
házban. Csupán egyetlen alak közeledett felé zsebre-dugott kézzel, abnormálisan
fehér bőrrel, melyet fekete ruhákkal próbált kompenzálni.
Isaac észrevette a felé rohanó Will-t, amitől kitárta
karjait kérdőn, míg kicsit gyorsabbra kapcsolt. Normál esetben azt gondolná,
hogy a férfi le akarja dönteni Őt, miután a nyakába ugrott, hogy aztán a földön
bohóckodhassanak gyermekek módjára. Azonban most látta, véresen komoly a
helyzet. Will arca fájdalomtól torzult el, miközben elé rohant, mintha
üldöznék, azonban mögé nézve nyugtázta, hogy ilyenről szó sincs.
Végül Will legnagyobb megkönnyebbülésére, elért Isaachez,
és azonnal karjaiba vetette magát. A szőke nem várta ezt a rohamot, ellenben
rögtön párja köré fonta karjait, és erősen tartotta a vöröst, akinek pont erre
volt most a legnagyobb szüksége. Arcát Isaac vállába temette, élvezte, hogy
semmit sem lát, mintha kirázhatná a külvilágot, csak párja édes illata lebegne
elméjében... de ez volt a legnagyobb hazugság, amellyel magát áltatta.
15 perc múlva a part egyik kibérelhető nyugágyán ültek
egymás mellett, melyek este csupán fehér pontoknak tűnnek a fekete óceán
partján. Mögöttük az úton emberek sétálgattak, Őket azonban ez nem érdekelte. Will
Isaac mellkasának dőlt, aki mellette ülve átkarolta a hátát, hogy biztonságban
tartsa.
- Ezért jöttünk el ide? Hogy elváljanak? - kérdezte a fiú
teljesen magába roskadva, majd megdörzsölte füle melletti viszkető részt. Valóban megcsípte az a fránya szúnyog.
Isaac most tudta meg igazán, miről is van szó, eddig nem
sejtette, mi zaklatta fel ennyire párját, ellenben nem akart rákérdezni
tekintve Will ingatag lelki állapotát. Megvárta, míg a férfi mondja el neki. Isaac
nem tudott mit felelni, az Ő szülei még együtt vannak, és fogalma sem volt,
hogyan kezelje ezt a helyzetet. Érezte a saját mellkasában, mennyire fáj
Willnek, de képtelen volt olyan szavakat találni, mellyel el tudná űzni a
démonokat párja fejéből. Helyette még inkább magához húzta a fiút, és
eldőlt a napágyon. Will mellkasára borult, és magában áldotta az eget, hogy
ennyire tökéletes pasit kapott. Isaac pontosan azt tette, amire vágyott, és bár
egy idő után mindene elzsibbadt a szőkének, mégsem mozdult meg, sőt addig
cirógatta Will hátát érzéketlen kezeivel, míg azokból teljesen ki nem szállt a
vér, így rápottyantak párja hátára.
Egész este ott feküdtek, de egy idő után Will lecsúszott
Isaac mellé, így egymást ölelve ébredtek a sirályok rikoltozására. Még alig
lófráltak páran, csupán azok, akik kutyát sétáltattak vagy kocogtak. A bárok is
még zárva hirdették portékájukat. Will megnyugodott, és úgy érezte, kész
szembenézni a szüleivel feltéve, ha Isaac is mellette van. Még ha a családja
össze is töri a szívét, azt egyben tartja egy albínó ragasztó abnormálisan
fehér bőrrel.
Will megsimogatta párja makulátlan bőrét, mely olyan fakó
volt, hogy a felkelő nap fényében úgy tűnt, mintha a srác porcelánból lenne. Arca
kisimult alvás közben, azonban az érintéstől homloka ráncba szaladt, és mélyen
magába szívta a levegőt. Előre dőlt, így homlokát Willéhez nyomta, majd
elégedetten elmosolyodott. Lassan emelte fel súlyos pilláit, és ebben a
vörösnek alkalma nyílt az elejétől a végéig gyönyörködni.
- Hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen Isaac, úgy
érezte, már beszélhet erről a témáról.
- Haza kéne mennem. - motyogta Will kelletlenül, és pár
másodpercre lehunyta szemeit, hogy ne képzelje el a legrosszabbat, ami
lehetséges.
- Igen, az nem árt. - bólogatott Isaac halovány mosollyal
ajkain remélve, hogy ha Ő nyugalmat sugároz, akkor Will is így fogja kezelni a
helyzetet.
- Velem jönnél? - kérdezte halkabban.
Isaac először meglepődött, Will pedig reménykedett benne,
hogy nem kell kimondania; egyedül képtelen lenne szembenézni családjával. Azonban
legnagyobb megkönnyebbülésére a szőke pontosan értette, mi zajlik le benne, így
csupán szeretetteljes mosollyal bólintott.
Will nehezen felkászálódott az ágyról, majd kinyújtóztatva
végtagjait visszafordult Isaac felé. A szőke szintén fel akart kelni, ellenben
először úgy tűnt képtelen megmozdulni, majd mikor végre sikerült, akkor bal
keze erőtlenül zuhant ölébe. Will lepetten pillantott le az ekkor már nevető
párjára, aki mókásnak tartotta 22 éves létére, hogy képtelen megmozdítani saját
kezét, így a jobbal kell megemelnie azt.
- Minden rendben? - méregette zavartan Will a fiút.
- Hogyne, csak teljesen elzsibbadt a kezem. - nevetett
Isaac.
Erőltette végtagjait, hogy fel tudjon állni, majd kis idő
után mozgatni kezdte bal kezének ujjait, így szúró érzés közepette tért vissza
karjába az élet. Mindezek ellenére ez volt élete egyik legjobb estéje,
tekintve, hogy Will arcára és érintésére kelhetett fel reggel. El tudta volna
viselni ezt minden áldott nap élete hátralevő részében.
Másik kezével megfogta Will kezét, így ujjaikat
egybekulcsolva indultak meg a ház fele. A vörös kicsit elbizonytalanodott,
ahogy bementek a kapun, de úgy döntött, hogy ha a szülei el akarnak válni,
akkor tudják meg, milyen a fiuk. Úgy érezte magát, mint egy sértett gyermek,
aki ezzel akar visszavágni, azonban már régen el kellett volna mondania az
igazat beállítottságáról.
- Kész vagy? - kérdezte halkan Isaac az ajtó előtt állva.
Will erőtlenül bólintott, majd remegő ujjakkal nyomta le
a kilincset. Isaac tudta, milyen nehéz ez mind párjának, mind a szüleinek lesz
majd még a válás mellett, de bátornak találta Willt, amiért fel meri ezt
vállalni még mielőtt döntene, kinél szeretne maradni...már ha igaz, amit tegnap
mondott Édesanyja, és nem csupán a düh beszélt belőle.
- Megjöttem! - kiabált kicsit remegő hangon Will, amint
beléptek.
- Will?! - hallatszott valahonnan egy nő hangja, amelyet
Isaac az Édesanyjához kötött. Aztán megjelent a vörös hajú, szív arcú nő is az
ajtóban. - Édesem, úgy aggódtam. - mondta folyamatosan, azonban megtorpant,
mikor meglátta Isaacet is az ajtóban álldogálni. - Will? - kérdezte félve,
mikor lenézett kezeikre, melyek még mindig össze voltak kulcsolva.
Will megremegett, és hátrált egy lépést, mikor Édesapja
is megjelent Anyja háta mögött. Isaac mellkasának ütközött, a fiú azonban
derekára helyezte kezét, majd kedvesen megcirógatta az ottani bőrt. Will mélyen
magába szívta a levegőt, és ebből merített erőt.
- William? Ki ez a fiú? - bökött Édesapja Isaacre, amitől
Will gyomra görcsbe ugrott.
- É-én... - csuklott el egyből Will hangja, majd
összeszedte minden erejét és bátorságát. - Úgy döntöttem, ha Ti kimondtátok, mi
a helyzet veletek, akkor úgy fair, ha én is megteszem.
Isaac elmosolyodott párja szavain, büszkeséget érzett,
hogy Őt fogja bemutatni a családjának, de egyben féltette is a srácot, hogy
talán összetörik. Az Apák ezt nem viselik túl jól.
- Szóval...? - kérdezte halkan Édesanyja szemével lyukat égetve az összekulcsolt ujjakba.
- Szóval ez pont az, aminek látszik, és sajnálom, ha
ezzel csalódást okoztam. - csóválta meg a fejét haloványan Will, de valójában
egyáltalán nem sajnálta. Azért mondta ezt, mert úgy érezte, ezt kell mondania,
ellenben ugyanezt szülei is mondhatnák, ugyanis Ők sokkal nagyobb csalódást
okoztak neki.
- Ez most egyfajta bosszú, amiért Anyád tegnap este azt
mondta neked, válaszd ki, kinél akarsz maradni? - kérdezte Édesapja zavartan.
- Nem, el akartam mondani az igazat. Mellesleg egyikőtöknél
sem fogok maradni, van lakásom. - felelte Will határozottan, mire Isaac kérdőn
kapta rá tekintetét.
Erről ugyan nem esett szó, de valamiért ez a pár mondat
rosszat sejtetett. Isaac nem tudta, Willnek hol van lakása, erről nem
beszéltek, de mivel arról már esett szó, hogy a srác Sydney-ben egyetemista,
így valószínűleg nem itt. Bele sem gondolt még, mi lesz velük a nyár végén.
- Micsoda? Will! - lépett előre sietősen Édesanyja, arca
aggodalommal és fájdalommal telt meg. - Nézd, ne így bosszuld meg, amiért
szétmegyünk.
- Ehhez annak semmi köze, Anya! Várható volt, már
felkészültem rá. Csupán annyit kérek, hogy ne versenyezzetek miattam, és hadd
maradjak itt a nyáron. - játszotta Will az erős srácot, azonban a keze
megremegett, amit Isaac is érzett.
Willnek nehéz volt ezeket kijelenteni, de tudta, mindenki
a felnőttséget várja el most tőle, mikor ölelő karokra volt szüksége, mint egy
kisgyermeknek. Ezeket Isaac adta meg neki, aki kedvesen simogatta gerince
vonalát fél kézzel, amit szülei nem láthattak, de akkor sokat jelentett a
vörösnek. Isaac el akart bújni, mikor nem is Ő volt a téma, nem érezte fairnek,
hogy belerondít egy ilyen családi témába, ellenben Will előtt ezt nem
mutathatta, mikor a srác maga kérte meg erre. A téma olyan irányba terelődött,
mint a szülők hazatérése Sydney-be, és elrendezik a dolgot. Látszólag egy
nappal sem bírtak volna elviselni többet egymás mellett, amely fájt Willnek,
mégis ezt remekül leplezte.
Will és Isaac visszaértek a sétából, mely előtt a
vörös elbúcsúzott szüleitől - valahogy egy egyszerű sziasztoknál nem futotta
többre. Csendesen mentek be a most már üres lakásba, és Will tudta, hogyha itt
maradtak volna a nyaralás végéig ilyen állapotban, öngyilkos lett volna...valószínűleg mégsem, de elég agysejtje épült volna le ahhoz, hogy az már annak minősüljön. Nyugtatta
a tudat, hogy legalább elmondta családjának, milyen valójában, és nem érte
semmilyen rossz tapasztalat. Akkor nagyobb gondjuk volt szüleinek.
A ház visszhangzott a bútorok ellenére is. A délies színű
falak visszaverték a hangokat, melyektől Will gyomra és torka összeszorult. Úgy
érezte, egyedül maradt egy teljesen idegen városban, de Isaac itt van neki, és
akkor ez jobbnak bizonyult, mint szülei.
- Ijesztően üres. - jegyezte meg halkabban Will, mikor
benézett abba a szobába, melyben nyár eleje óta szülei aludtak.
- Tudod, jöhettél volna hozzám is. - karolta át hátulról
Isaac.
Will keserűen elmosolyodott, de jól estek neki párja
szavai. Ez nem gúnyos mosoly volt arra vonatkozóan, hogy nem szeretne nála
élni, csupán még túl korainak tartotta ezt a komoly fordulatot.
- Azon gondolkoztam, mi lesz velünk, ha vége a nyárnak. -
támasztotta Isaac Will vállára állát, és úgy motyogta a férfi bőrébe
elmefuttatását.
- Én is gondoltam már rá. - jegyezte meg Will halkabban.
- És jutottál valamire? - fordította maga felé a vörös
borostát és szeplős pofikát.
- Arra gondoltam, hogy ingázni fogok Sydney és Burleigh Head
között. Aztán ha elvégzem az egyetemet, majd meglátjuk, hol maradunk. - mosolygott haloványan, így szeplői fanyar
ráncokba gyűltek.
- Nem akarlak elszakítani az egyetemtől, én is
meglátogatlak, ha időm engedi. - nyomott egy lágy csókot a vékony metszésű
ajkakra.
Willnek jól esett az intenzívebb érzés, így nem akart
elszakadni Isaac világos rózsaszín ajkaitól, sokkal inkább elmélyítette a
csókot. Fájdalommal töltötte el, hogy amikor visszamegy Sydney-be, nem lesz
senki olyan mellette, akire hagyatkozhat. Isaac itt marad, ahogy Chris, Josh és
Meti is...a sok emlékről és nyári szerelemről nem is beszélve. Sydney-ben
viszont ott lesz minden olyan, amelyhez most egyáltalán nem volt kedve, kerülni
akarta, mint az egyetem és szülei. De ez a kötelessége, már csak két éve van
vissza, utána eldönthetik Isaaccel, hogyan szeretnék tovább. Az meg sem fordult
fejükben, hogy talán nem lesznek együtt akkor már, ez a lehetőség mindkettejük
szemében kizárt.
Ajkaik cuppanó hanggal váltak el, Isaac pedig élvezettel
szívta be ajkait, hogy az utolsó cseppjeit is megízlelhesse Will nyálának, mely
száján maradt. Imádta csókolni a szeplőkkel és vörös borostával keretezett,
finom metszésű ajkakat.
- Egy ilyen nap után pedig elmegyünk a Frutti di mare-ba,
és jól bebaszunk. - mosolygott játékosan Isaac, hogy jobb kedvre derítse
párját.
Kicsit bejött, tekintve, hogy a srác elnevette magát, de
még egy ideig nem lesz ugyanaz, Isaac mégis szerette, még ha ezt szavakkal
eddig nem is mondták ki, de folyton érzékeltették a másikkal, így nem is
kellett. Isaac áldotta az eget, hogy valamiféle csoda folytán Will angol-szász
családja ide került, míg a vörös soha nem hitte volna, hogy egyszer ilyen párra
lel. Mindketten hálát adtak a másikért a Sorsnak, Istennek és minden
felsőbbrendű erőnek, melyben hittek.
Wow. Nem tudom jelenleg eldönteni, hogy mit is érzek veled kapcsolatban, te lány...
VálaszTörlésA történetről annyit, hogy imádtam. Remekül bemutattad nekünk a két fiú kapcsolatát, hibát NEM találtam benne, csodás sztorit írtál nekünk, mint ahogy az elvárható Tőled. Imádtam Isaacet, határozott kedvencem lett. Remélem, lesz még ilyen történet, mert én nagyon izgatottan olvasnám minden sorát.
És oh, bizony érkezünk! Ihletben gazdagok vagyunk, ujjaink edzettek, csak a billentyűzet bírja a tempót! :D
Igazán tetszett, mókás (!) volt ilyet olvasni, bár a szomorú részeknél én is azzá váltam. Egyik kedvenc történetem, nem számít, hogy nem 1D :)
Gratulálok!
Hahah remélem, felebaráti szeretet, te lány. :D
TörlésIgen, tudod van egy "külön bejárású Word"-öm, és azért nem volt benne hiba. :P
De komolyra fordítva a szót, nagyon örülök, hogy tetszett, és köszönöm szépen a véleményedet, meg a segítségedet. Boldog vagyok, hogy így vélekedsz, köszönöm :)
*-------* Imádtam, olyan aranyos lett :3
VálaszTörlés"Még ha a családja össze is töri a szívét, azt egyben tartja egy albínó ragasztó abnormálisan fehér bőrrel." Ez a mondat tetszett a legjobban :D
Megint nem sok mindent tudok mondani, persze jó értelemben :)
Úristen, imádom, amikor idéz valaki belőle. Boldog vagyok, hogy ennyire tetszett, köszönöm szépen :)
Törlésimádom :$$ nagyon jó lett!! olyan édesek ...sorry csak nem találom a szavakat rá :(
VálaszTörlésOh, örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen :)
TörlésNekem tetszik! Igazából aranyos kis sztori, várom a fejleményeket. Egy valami idegesít. Hogy Isaac nevét magyarosan Izsáknak olvasom és nem Ájszeknek, ahogy asszem kéne. Nembaj, ez legyen a legkevesebb gond vele! :)
VálaszTörlésIzsák?! Hahaha ez nagyon furcsa név. Nem tudom, lesz-e még Wil&Isaac rész, de nagy rá az esély. Minden esetre örülök, hogy nem lenne ellenedre :)
TörlésImádom *-* Az előzőt is nagyon szerettem, sőt, mindegyik történeted nagyon szeretem <3 Nagyon jól fogalmazol, szépen építesz fel egy történetet, és ezért is imádom az irományaid. :D
VálaszTörlésJuj, köszönöm szépen, ez nagy dicséret, és nagyon jól esik. :)
Törlésjaj de édesek.:') igazi álompár. :') lesz még ebben a témában pár rész? ugye lesz?:c
VálaszTörlésNagy rá a valószínűség, de több random páros is érkezni fog, nem shipek. Éppen most írok egy hosszabb Keenan és Wayne sztorit. Jobb szeretek nem híres emberekkel írni, így én találhatok ki személyiséget. :)
TörlésURAMISTEN*O*IMÁDTAM, EGYSZERŰEN ASDFGHJKL áhh*w*nagyon imádtam, mindenhogy!Az írásod, minden.Remélem még lesz ebben a párosban jó sok történet*o*annyira álompár*w*ahogy megismerkedtek, minden*--*én is így akarok megismerkedni az igazival:DD
VálaszTörlésNem mondhatom biztosra de nagyon valószínűleg lesz még. Igen, igazán mesébe illő, talán icsit túlzásba is estem. Anyway örülök, hogy tetszett. :)
Törlés