Drivin' me nuts - Virág

Sziasztok, Kedveseim!

Elékeztem az utolsó előtti kért sztorihoz, amely Virágnak íródott. Remélem, elég kínos lett, ahogy kérte, igyekeztem beleadni minden tudásomat hahaha.

A most érkező kéréseket még mindig likvidálom, köszönöm megértéseteket.

Jó olvasást!

                                                                                                                                 xoxo                Zsoo

Drivin' me nuts

Fekete kabátom gallérját felhajtottam, hogy kevesebb szitáló esőcsepp lepje meg kikandikáló nyakamat. Gerincem vonalán pár rakoncátlan vízcsepp folydogált lefele szőke hajamból kiindulva. Cipőm hangosat loccsant, amikor beleléptem egy igen mély tócsába. Mérgesen káromkodtam egy sort, nem is én lennék.

A távolból már láttam úti célom, így még gyorsabb tempóra kapcsoltam, hátha akkor megúszom kevesebb esővel. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor beértem a ponyva alá. Tekintetemmel Harryt kerestem, akivel találkozóm lenne, de mivel nem láttam a bolt előtt, így elindultam befele.

Oldalt egy barna srác feltűnően végigmért kocsijának támaszkodva az esőben, én pedig csupán szemem sarkából pillantottam rá, mégis észrevettem, milyen szemtelenül helyes és szexi. Gondoltam, adok neki nézni valamit, hátha utánam siet, és elkéri a számomat. Neki szívesen megadnám. Így aztán megrántottam kabátom gallérját, hogy az eső leperegjen róla, majd hajamat ráztam meg. Szőke tincseim közül kicsapódtam a cseppek, én pedig hihetetlenül szexinek éreztem magam, amint egy istenség bámul oldalról.

Azonban nem is én lennék, ha nem tettem volna valamit, ami úgy döntötte romba az egész showt, mint a tenger hulláma egy gyermeki homokvárat. A fotocellás ajtó ugyanis nem volt elég gyors hozzám képest, így a fejemnek volt szerencséje találkozni a vastag üveglappal. A homlokomba fájdalom nyilallt, hirtelen szédültem meg, és azt sem tudtam, hol vagyok. Hátraestem, így felsőtestem kikerült a ponyva alól. Az esőcseppek kitartóan hullottak arcomra, miközben fájdalmasan lehunytam szemem, és fejemhez kaptam, ahol biztos voltam benne, hogy szép kis pupli nő éppen.

Próbáltam feltolni magam a könyökömre, és egymagam is sikerrel jártam volna, azonban két kar visszanyomott a földre, majd gyakorlott mozdulattal megtartotta fejemet valami speciális fogással úgy 25 fokos szögben. Zavartan nyitottam ki szemet, így szembe találtam magam az istenséggel. Arcának tökéletes bőrén vízcseppek érezték magukat megtisztelve, hogy végigfolyhattak, majd megakadhattak a borostájában, végül pedig csalódás érte Őket, mikor rám pottyantak. Ajkai szegletében - még homlokának aggodalmas ráncai ellenére is - huncut vigyor ült, haját pedig extraerős lakk vagy zselé tarthatta, ugyanis az eső meg se kottyant neki. És a szemei...valami gyönyörűen mély barnák, a csillogásukban pedig el lehetne veszni. Egy egész univerzumot foglaltak magukba.

- Tudsz beszélni? Hányat látsz belőlem? - kérdezte aggodalmasan, mégis határozottan, hogy az ember kötelességének érezze válaszolni erre.

- Sajnos csak egyet. - feleltem akadozva a meglepettségtől.

Nem hittem, hogy ezek lesznek az első szavak, amit válthatok ezzel a tökéletességgel. Sokkal inkább adtam volna meg neki a számomat a második mondatban, mintsem a bénaságomat dörgölje az orrom alá ez a cselekedetem is. Talán tényleg van valami gond a fejemmel, ha ennyire nyíltan flörtöltem vele a földről az imént. Ő azonban válaszul csupán szélesen elmosolyodott. Sarkára ült fejem fölött, és fejemet combjára támasztotta, én pedig úgy éreztem, ha betört volna a fejem az iménti ütéstől, bátran meghalnék az ölében. Egyik kezét homlokomra tapasztotta, és óvatosan végigtapogatta. Egy ponton felszisszentem, hisz ott vertem be a fejem, Ő pedig megállt.

- Be kéne menned a kórházba. Lehet, külső jelekkel nem járó fejsérülést szereztél, és a tünetek csak később jelentkeznek. - magyarázta olyan hangon, mint egy diagnózist szokás.

- Orvos vagy? - kérdezte szemöldököm ráncolva.

- Valami olyasmi. - mosolygott rám kedvesen.

- Amennyiben Te látsz el, bárhova bemegyek.

- Úgy tűnik, valóban beverted a fejedet. - kuncogott széles vigyorral, szemei csillogtak.

Homlokom ráncba szaladt, ahogy átgondoltam mondandóját, majd bólintottam, hogy igaza lehet. Valóban nem mondanék ilyeneket ki hangosan, ha nem lenne valami gond a fejemmel. Még kicsit kába vagyok, de nincs szükségem dokira, ebben biztos vagyok.

- Köszi a diagnózist, de jól vagyok. Komolyan. - mosolyogtam rá kedvesen, és feltápászkodtam ülésbe, Ő pedig segített nekem ebben. Páran nem zavartatva magukat figyeltek minket a ponyva alól, hogy addig se ázzanak, én pedig kiszúrtam a távolban közeledni Harryt. - Most mennem kell, kösz mindent... - hagytam félbe a mondatot, ugyanis nem tudtam a nevét.

- Liam. - nyújtotta felém a kezét, én pedig kedvesen megráztam.

- Niall. - árultam el én is a saját nevemet.

- Örültem, talán összefutunk még. - mondta, mikor látta, hogy indulnék.

Belegondoltam, hogy talán számot kellett volna cserélnünk, de egy ilyen gáz megismerkedés után, biztosan nem hívna el randira, így aztán csupán reménykedni tudtam benne, hogy nem találkozunk többet. Az utcán megbámultak az emberek, amit Harry homlokráncolva nyugtázott velem szemben. Esernyő volt nála, neki volt esze hozni egyet.

- Fordulj meg, és lépjünk le innen! - tátogtam neki, Ő azonban nem értette, így elég feltűnően odaszólt:

- Mit mondtál, Niall?

Arcomról kezdett leégni a bőr, így aztán elismételtem az egészet összeszorított ajkakkal, hátha úgy már megérti. Homlokráncolva nézett rám, én azonban megragadtam a karját, és megfordítva beálltam az esernyője alá, majd folytattuk utunkat minél távolabb a kávézótól.

- Mi ez az egész, Ni? - értetlenkedett, amit meg is értek.

- Ott volt egy szuper szexi srác, én pedig újra leégettem magamat. - morogtam olyan halkan, ahogy csak tudtam. Harry csupán felnevetett, majd egyáltalán nem türtőztetve magát hátra pillantott.

- Mit csinálsz? Ne, Harry, fordulj előre! - sipítottam kétségbeesetten, arcomon a vörös minden árnyalata látszódott.

- Hűh, az a helyes barna az, aki a kocsihoz sétált vissza? - kérdezte szemöldökét kihívóan felhúzva.

Csupán fejemet fogtam, amiért ennyire kulturálatlan, és még inkább kínos helyzetbe hoz, még ha én magam nem is tettem meg ezt teljesen. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?!

Liam emléke nem hagyott nyugodni, akaratom ellenére is Őt kerestem az utcán, a moziban, esténként a partikon. Az elképzelésem ellenére, miszerint soha többé nem találkozunk már, titkon reméltem, hogy újra láthatom izmos alakját.

Úgy döntöttem, csinálok valami olyat az egyetem mellett, ami eltereli a figyelmem, így aztán jelentkeztem a helyi autósiskolába. Eldöntöttem, hogy leteszem a jogsit, így nem leszek Harry-hez, vagy a buszokhoz kötve. A szüleim örömtáncot jártak, mikor megtudták a hírt, már nagyon régen fűznek, hogy tegyem le a jogosítványt.

Nem tűnt nagy kunsztnak az egész, az órák jó hangulatban teltek, a tanárunk nagy arc volt, a csoportba csupa vicces emberek jártak, így aztán nagyon élveztem. Még a gimiben megtanultam, hogy ha nem akarom magam kínos helyzetbe hozni, akkor a háttérben érdemes meghúzni magam, de meglepő módon, ezeken az órákon remekeltem - de csak azért, mert Harry imád autókat bütykölni, tuningolni, és kiokított belőle.

A vizsgámat sikeresen letettem, azonban a gyakorlat közben meg kell csinálnom az egészségügyi vizsgámat is, így aztán az iskola által szervezett oktatás első órájára indultam. Egy meglepően kedves, csinos hölgy tartotta az órákat, akinek a szaván a férfiak azért csüngtek, mert bomba nő volt, a hölgyek pedig, mert meglepően kedves és szép arccal ajándékozta meg az élet. Én pedig csupán csak figyeltem, tekintve, hogy át akartam menni.

Az első két óra elméleti dolgokkal telt, nekem pedig párszor felfordult a gyomrom, olyan nyíltan beszélt a hölgy a vérről, belső szervekről és halálról...netán kiloccsant agyvelőről. A harmadik-negyedik óra a gyakorlattal telt el, amikor megmutatta nekünk a kötéseket, a fektetéseket, a fogásokat. Nagy hangsúlyt fektettünk az újraélesztésre, ugyanis a vizsgán azt mindenkinek meg kell csinálnia egyszer.

A harmadik óra vége fele a hölgy megakadt a beszéden, és az ajtó fele pillantott. Kedvesen mosolygott a jövevényre, aki kívül állt, nekem pedig esélyem sem volt látni az arcát arról a helyről, ahol helyet kaptam.

- Minden rendben? - kérdezte a férfi hang, amely valahonnan különösképpen ismerősen csengett, de nem ugrott be, honnan.

- Persze, minden a legnagyobb rendben. - felelte a nő olyan negédes mosollyal, hogy biztosra vettem, bárki van is kint, gyengéd érzelmeket táplál a férfi iránt.

Ezután az óra számomra jelentéktelenül telt, végig azon agyaltam, vajon honnan volt olyan lehetetlenül ismerős az a hang, amelyhez az agyam kétségbeesetten próbált egy arcot párosítani, mégsem sikerült neki.

Az utolsó előtti órán, a negyediken szokás szerint 15 perccel a kezdés előtt itt voltam, ellenben már többen voltak, mint szoktak, így aztán előrébb ültem le, a bábu feje mellé, amelyen az újraélesztést szoktuk gyakorolni. Furcsa előérzetem volt a mai órával kapcsolatban, azonban ezt elhessegettem.

5 perce kezdenünk kellett volna, azonban senki nem jött be, a csoportunk pedig kellemesen elmókázgatott addig, viccelődtünk, igyekeztük elütni az időt. Majd kinyílt a csukott ajtó, és bejött rajta...nem a hölgy. A szemeim kikerekedtek, amikor szexi tanárnőnk helyett egy sokkal szexibb pasi nyitott be, aki történetesen az én megmentőm - oké, nem volt komolyabb bajom, de akkor is.

Barna, igéző tekintetét végigvezette a csoporton, amitől még a férjezett asszonyok is a lába előtt hevertek, majd a csillogó íriszek rajtam állapodtak meg. Eszembe jutott, hogy a fejsérülésem miatt mennyi baromságot hordtam össze neki, és hirtelen égni kezdett az arcom. Biztos nem mondtam volna ilyeneket, ha magamnál vagyok, és nem hasogat a fejem kibírhatatlanul. A szívem hirtelen ugrott meg, hisz hetekig várta, hogy újra láthassa Liamet, erre benyit az ajtón, mint a tanárunk. Végtére is, Ő megmondta, hogy orvos...vagy valami olyasmi.

Kedvesen rám mosolygott, miközben leült, amitől a mögöttem ülő lány kuncogni kezdett, szerintem azt hitte, neki szólt a szívdöglesztő vigyor, én azonban pontosan tudtam; ez az én kiváltságom volt.

- Sajnálom, de Veronica ma nem tudott eljönni nektek órát tartani, így beugrottam helyette. Liam Payne vagyok, dializáló főápoló. - mosolygott kedvesen.

A hangja simogatta dobhártyámat, egy pillanatra kénytelen voltam lehunyni szemeimet, hogy teljes egészében élvezhessem az élményt. Hogy nem ismertem meg hamarabb ezt a selymes hangot?! Liam eldöntötte, hogy kezdjük mindjárt az újraélesztéssel, így aztán sorba menve a csoporton, mindenkinek meg kellett csinálnia előtte az újraélesztést. Néhány nő lejjebb húzva pólóját hajolt be előtte, Ő azonban megacélozta arcát, és mereven figyelte az arcukat vagy a mozdulatukat. Én tudtam, hogy a nőknek nincs nála esélyük.

Úgy 8 ember után elérkeztünk hozzám, én pedig a sarkamra ülve letérdeltem a szőnyegre, a baba mellé, míg Ő előttem ült törökülésben a földön. Adott a kezembe egy gézdarabot, én pedig vártam, hogy megkérdezze a nevem, ahogy eddig mindenkitől tette.

- Hallgatlak, Niall! - mosolygott rám kedvesen.

Először ledöbbentem, majd gyakran pislogva nyugtáztam le a tényt, miszerint megjegyezte a nevemet, és ez biztosan semmit sem jelent. Pedig mindketten tudtuk, hogy ez nem véletlen. Elkezdtem mondani a betanult szöveget, amit előttem mindenki elmondott, Ő pedig kitartóan mosolygott, és bólogatott, amitől még inkább szívalakot vett fel arca, én pedig úgy éreztem, hogy lassan nekem nagyobb szükségem lesz az újraélesztésre, mint a babának. A szöveggel nem volt dolgom, bár szerinte elég halkan beszéltem, azonban a hármas érzékelésnél rosszul hajtottam hátra a baba fejét.

- Hüvelykujjadat az állára tedd! - emlékeztetett Liam, én pedig bólintottam, majd megcsináltam jól ismét.

Ezután jött a 30 mellkasi kompresszió, amin a kezem lecsúszott a bábu mellkasáról, a könyököm nem volt nyújtott, és a tenyerem is felemeltem. 10-nél többet nem tudtam csinálni, Liam pedig kuncogva dőlt előre, hogy segítsen. Teljesen elpirultam ügyetlenkedésemen.

- Ne! Figyelj, Niall! Semmi gond, nehéz megcsinálni. A kezedet ide tedd! - mutatta meg, majd sarkára ülve megfogta összekulcsolt kezeimet, és a megfelelő helyre húzta. Érintésétől felpillantottam arcára, így kedvesen rám mosolygott, majd folytatta. - Nyújtsd ki a könyököd! - húzta előre felkarom, így teljesen a bábu fölé hajoltam, de a karom legalább ki volt nyújtva, ahogy kell. - És ne emeled fel a tenyered! Nézd a kis jelet oldalt! Ha a zöld előbukkan, akkor jól nyomod, de őrült módon.

Bólintottam válaszul, kínosnak éreztem, hogy egyáltalán nem megy, de valahogy megcsináltam harmincat, majd a gézdarabot rombusz alakban a bábu arcára tettem, és felfordítottam állát. Befújtam orrába, de én is éreztem, hogy ez így nem jó. Megcsináltam a kettőt, majd kérdőn - és kicsit talán szégyenkezve is - néztem fel Liamre.

- Bent maradnál óra után, kérlek? - kérdezte kedves mosollyal.

Egyáltalán nem volt bántó szándék hangjában, én pedig ismét csak bólintottam, majd a gézdarabommal együtt visszaültem a helyemre. Leszegtem a fejem, és igyekeztem nem nézni Liamre, aki tovább asszisztált az újraélesztéseknél. Ismét beégtem előtte valamivel. Olyan érzésem volt, mint a szakadó esőben a fotocellás ajtóval.

Szerintem neki is feltűnt, hogy nagyon kerülöm a pillantását, ugyanis folyton magamon éreztem tekintetét. A babára ráadta a bukósisakot, mikor kiderült, hogy Veronica ezt még nem mutatta nekünk, erre az órára maradt.

- A bukósisakot mindig két ember veszi le. Mikor? - kérdezte végignézve a társaságon, majd felszólította a mellettem ülő, Steve-t, aki tökéletes választ adott, én pedig próbáltam megjegyezni azt a három lehetőséget. - Remek. Szóval kéne nekem egy segítő! Gyere, Niall!

Amint kimondta a nevem, felkaptam rá a tekintetem, Ő azonban csak szélesen mosolygott rám. Letérdeltem intésére a bábu feje fölé, miközben Ő kedvesen rám mosolygott, majd cselekedett közben pedig magyarázta a dolgokat. Fel sem tudtam fogni a dolgokat, csupán mozgattam előre-hátra a sisakot, miközben óvatosan lehúztam a baba fejéről, majd átvettem nyakának tartását Liamtől, aki közben folyamatosan magyarázott, ecsetelte a cselekedetünket. Úgy éreztem, végre van valami, amit nem rontok el, és sikeresen megcsináltam.

Liam ezután még mutatott pár dolgot, köztük a fulladásról beszéltünk és a műfogásokról, majd lejárt az óra ideje, így mindenki készülődött elmenni. Csupán én álltam meg Liam előtt táskámmal vállamon, várva, hogy kiadja a feladatot, amiért itt kell maradnom. Agyamba millió jobbnál jobb - vagy éppen rosszabbnál rosszabb - lehetőég fordult meg.

- Gyere, Niall! Meg kell tanulnod újraéleszteni! - mosolygott rám, majd ismét leült a szőnyegre.

Az utolsó tanítvány is becsukta maga mögött az ajtót, így végképp kettesben maradtam Liammel, amitől a szívem hevesen kezdett verni, és ismét úgy éreztem, engem kell újraéleszteni majd. Letettem a táskámat az egyik asztalra, majd megindultam a szőnyeg fele. Csak az járt a fejembe, hogy most végképp beégek előtte, és persze ilyenkor történik minden gáz dolog az emberrel. Felbuktam a szőnyeg szélében, így sző szerint leestem a bábú mellé. Liam kuncogott a látványon, majd próbált nyugtatni:

- Nyugi, Niall, ne idegeskedj! Hol van az a srác, aki flörtölt velem? - kérdezte huncut vigyorral.

- Csak bevertem a fejem. - morogtam, amitől ismét nevetett, majd utasított, hogy kezdjek hozzá.

Ezúttal a mellkasi kompresszió is simán ment, azonban a befújással már voltak gondjaim, amiben Liamnek ismét segítenie kellett.

- Ne! Nézd! Erről fújj fele. - mutatta a szája felől a bábunak. - És kapd be az egészet! - utasított, mire kikerekedett szemekkel néztem fel rá, és szerintem fülig pirultam.

Nevetni kezdett, majd csak legyintett. Meg sem próbálta megmagyarázni, így végül én is elnevettem magam, és megpróbáltam helyesen befújni - meglepő módon össze is jött.

- Remek, jó lesz ez! Most már csak egy dolog van: a ritmusod. Elárulok egy titkot, kevesen tudják. - mosolygott rám játékosan, én pedig sarkamra ülve figyeltem. - Ismered a Bee Gees számát? A Stay alive-ot? - kérdezte kuncogva, nekem pedig először ráncba szaladt a homlokom, hogy ez hogyan jön ide, de persze ismertem azt az abszurd, magas C dalt, így bólintottam. - Na, arra a ritmusra kell nyomni. Csináld meg még egyszer, én pedig segítek! - kuncogott.

Bólintottam, majd hozzákezdtem a beszédhez, majd cselekedtem is. Amikor a mell kompresszióhoz értem, Liam hozzákezdett énekelni, én pedig kuncogva hallgattam magas C-ben, leginkább kéjes nyögésekhez hasonlító hangját.

- Áh, áh, áh, áh stayin' alive, stayin' alive...

Akaratlanul is elképzeltem, amint ezt fölöttem csinálja az ágyban, így elpirultam, de folytattam az újraélesztést. Nevetve ért véget ez a köröm is, és immáron hiba nélkül sikerült megcsinálni. Meg kell mondanom, Liamnek igazán jó hangja volt, szívesen aludnék el énekére minden áldott este.

- Szép volt, majd a vizsgán is így csináld! - mosolygott rám kedvesen. Hálásan bólintottam, és éppen meg akartam köszönni, amikor arrébb tolta a bábut közölünk. Kérdőn néztem rá, a szívem kihagyott pár ütemet, mikor közeledni kezdett felém. - Megmutatom, mik az újraélesztés lehetőségei. - mosolygott kacéran, majd eldöntött a pléden.

Kérdőn néztem rá, zavartan, de egyben türelmetlen is voltam. Kész voltam rá, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, az első pillanattól kezdve az övé voltam, amikor megláttam az esőben az autónak támaszkodni, és menőzni akartam előtte.

- Lehet orrba fújni, ahogy mi tanítjuk... - motyogta, mikor fölém hajolt, és lágyan bekapva orrom belefújt sokkal gyengébben, mint ahogy kéne. Kuncognom kellett erre, a szívem szabálytalan ütemben verdesett, félő volt, hogy hamarosan alkalmaznia kell komolyabban ezeket a fogásokat. - De a régi változat szájba tanította. - mosolygott kacéran, hangja mélyebb lett, vággyal teli.

Lassan érintette össze ajkainkat, én pedig azonnal elnyitottam Őket, hogy szabad bejutást nyerjen. Kapott az alkalmon, és mélyebben kezdett csókolni, miközben egyik kezére támaszkodva, másikat oldalamon járatta végig fel-le. Olyan régen vágytam erre, hogy úgy éreztem képtelenség elszakadni tőle. Mégis megtettük, aztán elnevetve magunkat döntötte enyémnek homlokát.

Liammel csodás másfél hetünk volt együtt, sok minden történt köztünk, amit nem részleteznék. Bemutattam Harrynek, aki kicsit sem fogta vissza magát, mikor kifejtette, hogy mekkora álom pasit nyertem meg magamnak, de én is pont így éreztem. Liam csak nevetett ezen az egészen.

Idegesen álltam sorba a terem előtt vizsgázni. Folyton a telefonom néztem, aggódtam, hisz Liam azt mondta, itt lesz, és segít majd nekem, de még nyoma sem volt. Biztosan nem tesz olyan ígértet, amit nem tud betartani, így biztosan megjelenik, csak kérdés; még azelőtt befut-e, hogy én bemegyek.

Izgultam, bár tudom, hogy nincs miért, hisz Liam tökéletesen megtanított mindent. Idegesen néztem szét, hisz pillanatokon belül behívnak, én következtem, de Liamnek még mindig nem volt nyoma. Végül kijött az előttem lévő, így én léptem be a terembe. Idegesen néztem szét, és akkor megakadt a szemem egy nagy, barna szempáron, amely szeretettel csillogott rám. Ekkor jöttem rá, hogyan értette, hogy itt lesz, és segít majd. Kuncogott pillanatnyi sokkomon, majd intett, hogy menjek közelebb.

- Asszem' átmentem. - nevettem el magam, majd ölébe huppanva nyomtam egy csókot ajkaira.