Oldalak

2014. augusztus 18., hétfő

I'm sorry! - Szünet

Hi, Darlings!
Attól tartok most sokan csalódni fognak bennem, amiért ostorozom is magamat rendesen - ahogy mondani szokás. Tudjátok, mindig azt hittem, hogy én nem fogom elkövetni azokat a hibákat, amelyeket némelyik blogger, és mindig oda fogok figyelni az olvasóimra, soha nem hagyom őket sztori nélkül, és minden erőmmel azon leszek, hogy megháláljam nekik a csodás szavakat, amikkel megajándékoztak.
Én is csalódtam magamba, amiért ez nem sikerül.
Az a helyzet, hogy ez a sok körítés egy nagy dolog előzménye, magyarázkodása, amiért szánalmasnak érzem magamat:
Sajnálom, de SZÜNETET KELL KÉRNEM.
Ez most nem olyan bugyuta ápr. 1-jei poén, mint a múltkor, ez most valódi.
Az oka bonyolult, és több szintből tevődik össze. First of all ott van a regényem, amit nyár végére be akartam fejezni, de ez egyenlőre ingatagul fél lábon áll, mint a gólya, amit tökön rúgott a béka. After that szükségem van a nyugalomra, ugyanis ez az egy csodás év, amit lehúztam a blogon kicsit lemerített agyilag, ihletileg, pedig imádtam, na meg van egy srác is, aki most igencsak igényli a figyelmemet.
A Captured részeit fordítom, amint az írónő írja, sajnos ennyivel tudok szolgálni. 
Nem ígérhetek semmit a követezőkkel kapcsolatban, csupán azt tudom elmondani, hogy nagyon nem szeretném abbahagyni a blogot, és ha sikerül visszatalálnom önmagamra, rendbe hozni a nyugalmat magam körül, akkor különlegességekkel készülök az In your imagination-ön nektek.
To sum up nagyon, nagyon, végtelenül sajnálom a meghatározatlan ideig tartó szünetet, remélem, megértitek, és addig nem pártoltok el tőlem.
Köszönöm megértéseteket.

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo


10 megjegyzés:

  1. Kedves Zsoo! :)
    Először is hadd mondjam el azt, amit remélem te magad is tudsz: nagyszerű író vagy! Rengetegen megirigyelnék az írói képességed, köztük én is! Oda vagyok a fogalmazás módodért, a stílusodért, és hogy mennyire látszik is, hogy szereted, amit csinálsz.
    És, hogy azért a bejegyzéshez is legyen köze ennek; az ember átesik ehhez hasonló szakaszokon, mikor egyszerűen időre van szüksége. Ne haragudj emiatt magadra, emberek vagyunk, nem tökéletesek! ☺ És az olvasóid megfogják ezt érteni, legalábbis, nagyon remélem, hogy itt nincsenek agyhalott személyek..
    Természetesen sajnálom, hogy most majd egy ideig nem olvashatom a történeteid, mert tényleg, valóban csodásan írsz! De tudok várni, és remélem, hogy hamarosan visszatérsz hozzánk :)
    xx

    VálaszTörlés
  2. Pihenj sokat, tölts sok időt a pasikával és sok sikert a regényeddel. :) Sok sokat.

    VálaszTörlés
  3. Drága Zsoo!
    Csodálatos író vagy, ezt jobb ha tudod! Már tűkön ülve várom a regényedet, és mint már régebben mondottam, ott fogok előtted állni és dedikálni fogod nekem a kiadványodat. Megértelek, hisz ilyen időszakon minden író átesik, van aki túl lusta ahhoz hogy írjon, van akinek gondjai vannak, és van aki szerelmes. - Ami azt illeti nagyon remélem hogy sikerül ezzel a fiúval egy komolyabb kapcsolatot kialakítanod, hisz már megérdemled a boldogságot!
    Azt hiszem sok olvasót nevében beszélhetek, hogy mi itt leszünk neked, és várjunk a csodádat, bár meddig is kell arra várnunk!Mi mindig itt leszünk neked, ezt ne feledd!
    Szóval, pihenj nagyon sokat, és élvezd az életed minden percét, hisz te azon személyek közé tartozol akik százszázalékosan megérdemlik!
    xx, Liam.

    VálaszTörlés
  4. Hiányozni fognak a történeted, nagyon nagyon szeretem a blogot, de megértem (ahogy szerintem itt mindneki), hogy időre van szükséged, sieeeess vissza :)

    VálaszTörlés
  5. Mi mindig itt leszünk neked :) Szeretünk Zsoo. Várunk vissza.<3 (bocsi,hogy nem írok regényt,de a lényeget már leírtam. :)) Remélem,nem gond h igy anonim személyben írok. A lényeg a lényeg. <3

    VálaszTörlés
  6. nagyon hiányzol Zsoo :'(

    VálaszTörlés
  7. Jaaj Zsoo... már elvonási tüneteim vannak :S mikor jösz vissza és kápráztatsz el egy újabb csodálatos történettel? Annyira hiányzol,hogy le sem tudom írni.. :'( ki fogja nekem a legtökéletesebb Ziam történeteket írni? Kérünk téged adj valami jelet,hogy megnyugodjunk! <3 siess vissza,kérleeeeek! *-*

    VálaszTörlés
  8. Mélységesen hiányzol :'( Remélem hogy azért minden rendben jött az életedben, és hamarosan jössz!

    VálaszTörlés

Music Note 4