I'm back with some questions! & Részlet a könyvemből!!

HEEEYY! I'M BAAACK!

Szóval a rövid kirohanásom lényege, hogy visszatértem Kedveskéim! Köszönöm a millió támogatást tőletek, amíg oda voltam, remélem nem pártoltak el sokan tőlem, azt nagyon bánnám. De Ti vagytok a legjobbak, imádlak titeket! 

Minden megváltozott körülöttem, ebben a pár hónapban, amíg nem jelentkeztem. A dolgok jelen pillanatban úgy állnak, hogy a könyvem készen van, egyben van. A címe Lydia Wincott - Halálos játszma lett. Kicsit gyilkos, kicsit romantikus, kicsit szomorú, kicsit vidám, kicsit Sophie Tea-s. Ez lenne az írói név, amin megjeleníteném. Már egyeztettem egy kiadóval, aminek egy ismerősömtől kaptam meg a telefonszámát, de Ők sajnos csak verses kötetekkel foglalkoznak, de továbbküldtek máshova szerencsét próbálni.

SZURKOLJATOK NEKEM!

Röviden a lényege Lydia Wincott egy hete, amely a feje tetejére állítja a fiatal írónő világát. Legjobb barátja, Wayne mellette áll, bár kicsit másképpen, min azt Lydia várná. A rájuk támadó Lelketlenek elől menekülni kényszerülnek, míg rá nem jönnek a nekik kiszabott rejtvény kétes megfejtésére.

Íme egy kis ízelítő Kedveseim! --->

Lydia Wincott - Halálos játszma 

"A lányka biccentett a fejével, így Lydia remegő térdekkel térdelt le elé. Levegőt is alig mert venni, bár tudta, hogy egy Érintetlen soha nem bántaná Őt, mégis tartott a felleglénytől. Talán, mert tudta, hogy sokkal bölcsebb, mint a két álmodó együttvéve.

Lassan nyújtotta ki aprócska, tejfehér kezeit a nő felé, aki lélegzetvisszafojtva figyelte a felleglény cselekedetét. Nem tudta, mire készül, minden esetre hagyta, jobbat nem tehetett. Tehetetlennek érezte magát, mint egy nylonzacskó, amit az autópályán elsuhanó autók keltette szélörvény felkap, majd egy szerencsétlen szélvédőre teríti, ahonnan szintén ledobja az ablaktörlő.

Áram rázta meg testét, amikor a felleglény hozzáérintette aprócska, hideg ujjait arcához. Semmi egyebet nem csinált, mint óvatosan végighúzta arcélién három ujjbegyét, Lydia mégis remegve hunyta le pilláit, ajkain pedig felszínesen kezdte kapkodni az örökké kevésnek tűnő levegőt.

Wayne izmai megfeszültek mellettük, kész volt az ugrásra, ha a lányka bármit is ártana Lydiának. Nem érdekelte a korzó vicsorgó fogsora, mely figyelmeztette, hogy maradjon mozdulatlan, a nőért bármire képes lett volna.

A lányka lassan húzta vissza kezét Lydia bőrétől, majd rezzenéstelen arccal megfordult, és visszasétált az Öreg mellé. Ismét megfogta a kezét, és felnézve rá bólintott egyet. Az idős vándor végigvezette rajtuk a tekintetét, és aszott, repedezett szája szegletében egy mindent sejtő mosoly tűnt föl pár pillanat erejéig.

Egyik álmodó sem értette ezt a reakciót, de Wayne látványosan lazított testtartásán, hogy egyik lény sem bántja Őket.

- Lydia, tudod, hogyan vagyunk itt, de vajon tisztában vagy vele, miért? - kérdezte remegő hangon az Öreg.

Wayne kérdőn nézett a nőre, és kicsit talán sértve is érezte magát, hogy Lydia tudta azt, hogyan keltek életre könyvének rémségei, mégsem osztotta meg vele. A nő lehunyta pár pillanatra szemeit, ahogy eszébe jutott az a rémséges álom, mely figyelmeztette; ez lesz, ha megírja a könyvet. De nem hallgatott rá, megtette.

Mikor nem találta meg az okot, mit akarhatnak tőle teremtményei, megrázta fejét, és felnyitotta súlyosnak tűnő pilláit.

- Az lenne a logikus, hogy megölünk téged, ugyanis képes vagy visszajuttatni minket a könyvedbe, de... - kezdett bele az Öreg, azonban a meseszép habzó félbeszakította.

- Semmi de, Vénember. Ha életben hagyjuk, Ő öl meg minket. - fonta össze maga előtt karjait a habzó.

Lydia szemébe egyből csalódottság telepedett. Amilyen szép volt ez a lény, annyira utálatos és bunkó. Ő alkotta, tudhatná, hogy ilyen, mégis magával ragadta a tökéletesség, amit teremtett.

A nő agya vadul kattogni kezdett, mit tehetne és mondhatna egy ilyen helyzetben. Egyre inkább azon volt, hogy valamiféle kompromisszumot találjon a teremtményeivel. Nem akarta a tudtukra hozni, de fogalma sem volt, mit kéne tennie, hogy visszakerüljenek a könyvbe.

- De akkor az én fajtámat ölitek! - fordult a Lelketlenek felé az embernő kétségbeesetten.

- Nem vagyunk sokan, nem lesz feltűnő. - felelte rekedtes, fagyos hangon a malum, de senki nem látta megmozdulni állkapcsát... igazából magát az állkapcsát sem látták.

A nő nem felelt, csupán kelletlenül megrázta a fejét, védte az emberek csoportját. Ez talán még jól is jöhetett volna a két álmodónak, de egyiküknek sem volt elég ideje átgondolni a dolgokat, az angyal megszólalt.

- Én amondó vagyok, hogy bízzuk a döntést Rájuk! Egy apró reménysugarat adhatunk, utána pedig rajtuk múlik, tudnak-e vele élni, vagy kifutnak az időből. Ő általa teremtettünk, legyen hát kezében a sorsunk továbbra is, de kerüljön mellé még a sajátjuk is. - állt előrébb az angyal, hogy kényelmesen végig tudjon nézni a Ligatagokon, majd Lydián állapodott meg a tekintete.

- Muszáj? Most olyan könnyű célpont lenne... - mondta a hajhász.

Előre mozdult, és automatikusan nyújtotta kezét a két álmodó fele, így Wayne reflexből háta mögé tolta Lydiát. A nő pontosan látta a hajhász tenyerén az aprócska égi madarat. Méltóságteljesen szelte át a neki kijelölt bőrfelületet, szinte kiemelkedett belőle, csőrében pedig egy rózsaszál árválkodott. Azonban Lydia tekintete hamar áttévedt a hajhász szemeire, melyek sárgán izzottak. Megrémült a benne visszatükröződő gyilkolási vágytól és élvezettől.

A háborgásnak egy óriási tigris vetett véget, amely a hajhász elé vetette magát, és félelmetes hangjával megremegtette a jelenlévő lényeket. A fehér szobában visszhangzott üvöltése, mely közben fenyegetőn kivillantak pengeéles metszőfogai. Narancsos-fekete bundáján megtört a fehér fény, úgy festett, mint holmi isteni teremtés.

A hajhász visszahúzta kezét, és visszaállt a sor végére, miközben még mindig a két álmodót méregette gyilkos pillantásával. A tigris szépen lassan visszaengedte felsőajkát halálos vicsorára. Lydia szétnézett, és próbálta megtalálni a választ, honnan jött ez a teremtmény, majd tekintete visszatévedt a nagymacskára, amely megnyugodva vett pár mély lélegzetet, majd egy holló alakját vette fel, mely a frumenti kinyújtott karján állapodott meg.

Ekkor eszméltek rá, mekkora veszélyt jelenthet egy alakváltó is rájuk nézve, de ezek a lények viszonylag békések, csak némelyik egyén Lelketlen, tekintve, hogy maga a faj Semleges.

 - A Statera döntött! - lépett előrébb az Öreg, mire némely színesen világító szem reménnyel, némely viszont unottan, sértetten pillantott rá, de Ő csak Lydiára figyelt. - Az életetek újra a régi lesz, ha időn belül rájössz, mit jelent a neved!" - Sophie Tea 

Nos, ez lenne egy aprócska részlet valahonnan az események legelejéről. Remélem, nagyjából ez alapján elnyerte a tetszéseteket, és ha sikerül kiadatni, talán a szobátok egyik polcán is visszaköszön majd az én drágaságom - vagy Smeagol-osan; drágaszág.

DE!

Tudom utálni fogtok, viszont van egy kis hátulütő. Kérdésem van felétek. Mielőtt azonban feltenném, elmondanám az előzményeket. Szóval komolyabb vizekre eveznék, ami alatt azt értem, hogy mostantól nem főként 1D-ről (persze biztos akad olyan is) írnék, hanem alapból meleg párokról. De szerintem ehhez már nem ez a blog kéne, hanem egy másik, egy új. Erről kérném a véleményeteket.

ÚJ BLOGOT NYITVA, ahol meleg történetek kerülnének az "étlapra", TÁMOGATNÁTOK TOVÁBBRA IS?

VELEM LENNÉTEK, OLVASNÁTOK?

Persze szolgálnék nyereményjátékokkal, "nyalánkságokkal", és nosztalgia képpen, ha még mindig lenne rá kereslet, egy két 1D bromance-cel is.

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

P.S.: Kérlek, adjatok valamiféle életjelet!