Oldalak

2014. október 8., szerda

I'm back with some questions! & Részlet a könyvemből!!

HEEEYY! I'M BAAACK!
Szóval a rövid kirohanásom lényege, hogy visszatértem Kedveskéim! Köszönöm a millió támogatást tőletek, amíg oda voltam, remélem nem pártoltak el sokan tőlem, azt nagyon bánnám. De Ti vagytok a legjobbak, imádlak titeket! 
Minden megváltozott körülöttem, ebben a pár hónapban, amíg nem jelentkeztem. A dolgok jelen pillanatban úgy állnak, hogy a könyvem készen van, egyben van. A címe Lydia Wincott - Halálos játszma lett. Kicsit gyilkos, kicsit romantikus, kicsit szomorú, kicsit vidám, kicsit Sophie Tea-s. Ez lenne az írói név, amin megjeleníteném. Már egyeztettem egy kiadóval, aminek egy ismerősömtől kaptam meg a telefonszámát, de Ők sajnos csak verses kötetekkel foglalkoznak, de továbbküldtek máshova szerencsét próbálni.
SZURKOLJATOK NEKEM!
Röviden a lényege Lydia Wincott egy hete, amely a feje tetejére állítja a fiatal írónő világát. Legjobb barátja, Wayne mellette áll, bár kicsit másképpen, min azt Lydia várná. A rájuk támadó Lelketlenek elől menekülni kényszerülnek, míg rá nem jönnek a nekik kiszabott rejtvény kétes megfejtésére.
Íme egy kis ízelítő Kedveseim! --->

Lydia Wincott - Halálos játszma 

"A lányka biccentett a fejével, így Lydia remegő térdekkel térdelt le elé. Levegőt is alig mert venni, bár tudta, hogy egy Érintetlen soha nem bántaná Őt, mégis tartott a felleglénytől. Talán, mert tudta, hogy sokkal bölcsebb, mint a két álmodó együttvéve.
Lassan nyújtotta ki aprócska, tejfehér kezeit a nő felé, aki lélegzetvisszafojtva figyelte a felleglény cselekedetét. Nem tudta, mire készül, minden esetre hagyta, jobbat nem tehetett. Tehetetlennek érezte magát, mint egy nylonzacskó, amit az autópályán elsuhanó autók keltette szélörvény felkap, majd egy szerencsétlen szélvédőre teríti, ahonnan szintén ledobja az ablaktörlő.
Áram rázta meg testét, amikor a felleglény hozzáérintette aprócska, hideg ujjait arcához. Semmi egyebet nem csinált, mint óvatosan végighúzta arcélién három ujjbegyét, Lydia mégis remegve hunyta le pilláit, ajkain pedig felszínesen kezdte kapkodni az örökké kevésnek tűnő levegőt.
Wayne izmai megfeszültek mellettük, kész volt az ugrásra, ha a lányka bármit is ártana Lydiának. Nem érdekelte a korzó vicsorgó fogsora, mely figyelmeztette, hogy maradjon mozdulatlan, a nőért bármire képes lett volna.
A lányka lassan húzta vissza kezét Lydia bőrétől, majd rezzenéstelen arccal megfordult, és visszasétált az Öreg mellé. Ismét megfogta a kezét, és felnézve rá bólintott egyet. Az idős vándor végigvezette rajtuk a tekintetét, és aszott, repedezett szája szegletében egy mindent sejtő mosoly tűnt föl pár pillanat erejéig.
Egyik álmodó sem értette ezt a reakciót, de Wayne látványosan lazított testtartásán, hogy egyik lény sem bántja Őket.
- Lydia, tudod, hogyan vagyunk itt, de vajon tisztában vagy vele, miért? - kérdezte remegő hangon az Öreg.
Wayne kérdőn nézett a nőre, és kicsit talán sértve is érezte magát, hogy Lydia tudta azt, hogyan keltek életre könyvének rémségei, mégsem osztotta meg vele. A nő lehunyta pár pillanatra szemeit, ahogy eszébe jutott az a rémséges álom, mely figyelmeztette; ez lesz, ha megírja a könyvet. De nem hallgatott rá, megtette.
Mikor nem találta meg az okot, mit akarhatnak tőle teremtményei, megrázta fejét, és felnyitotta súlyosnak tűnő pilláit.
- Az lenne a logikus, hogy megölünk téged, ugyanis képes vagy visszajuttatni minket a könyvedbe, de... - kezdett bele az Öreg, azonban a meseszép habzó félbeszakította.
- Semmi de, Vénember. Ha életben hagyjuk, Ő öl meg minket. - fonta össze maga előtt karjait a habzó.
Lydia szemébe egyből csalódottság telepedett. Amilyen szép volt ez a lény, annyira utálatos és bunkó. Ő alkotta, tudhatná, hogy ilyen, mégis magával ragadta a tökéletesség, amit teremtett.
A nő agya vadul kattogni kezdett, mit tehetne és mondhatna egy ilyen helyzetben. Egyre inkább azon volt, hogy valamiféle kompromisszumot találjon a teremtményeivel. Nem akarta a tudtukra hozni, de fogalma sem volt, mit kéne tennie, hogy visszakerüljenek a könyvbe.
- De akkor az én fajtámat ölitek! - fordult a Lelketlenek felé az embernő kétségbeesetten.
- Nem vagyunk sokan, nem lesz feltűnő. - felelte rekedtes, fagyos hangon a malum, de senki nem látta megmozdulni állkapcsát... igazából magát az állkapcsát sem látták.
A nő nem felelt, csupán kelletlenül megrázta a fejét, védte az emberek csoportját. Ez talán még jól is jöhetett volna a két álmodónak, de egyiküknek sem volt elég ideje átgondolni a dolgokat, az angyal megszólalt.
- Én amondó vagyok, hogy bízzuk a döntést Rájuk! Egy apró reménysugarat adhatunk, utána pedig rajtuk múlik, tudnak-e vele élni, vagy kifutnak az időből. Ő általa teremtettünk, legyen hát kezében a sorsunk továbbra is, de kerüljön mellé még a sajátjuk is. - állt előrébb az angyal, hogy kényelmesen végig tudjon nézni a Ligatagokon, majd Lydián állapodott meg a tekintete.
- Muszáj? Most olyan könnyű célpont lenne... - mondta a hajhász.
Előre mozdult, és automatikusan nyújtotta kezét a két álmodó fele, így Wayne reflexből háta mögé tolta Lydiát. A nő pontosan látta a hajhász tenyerén az aprócska égi madarat. Méltóságteljesen szelte át a neki kijelölt bőrfelületet, szinte kiemelkedett belőle, csőrében pedig egy rózsaszál árválkodott. Azonban Lydia tekintete hamar áttévedt a hajhász szemeire, melyek sárgán izzottak. Megrémült a benne visszatükröződő gyilkolási vágytól és élvezettől.
A háborgásnak egy óriási tigris vetett véget, amely a hajhász elé vetette magát, és félelmetes hangjával megremegtette a jelenlévő lényeket. A fehér szobában visszhangzott üvöltése, mely közben fenyegetőn kivillantak pengeéles metszőfogai. Narancsos-fekete bundáján megtört a fehér fény, úgy festett, mint holmi isteni teremtés.
A hajhász visszahúzta kezét, és visszaállt a sor végére, miközben még mindig a két álmodót méregette gyilkos pillantásával. A tigris szépen lassan visszaengedte felsőajkát halálos vicsorára. Lydia szétnézett, és próbálta megtalálni a választ, honnan jött ez a teremtmény, majd tekintete visszatévedt a nagymacskára, amely megnyugodva vett pár mély lélegzetet, majd egy holló alakját vette fel, mely a frumenti kinyújtott karján állapodott meg.
Ekkor eszméltek rá, mekkora veszélyt jelenthet egy alakváltó is rájuk nézve, de ezek a lények viszonylag békések, csak némelyik egyén Lelketlen, tekintve, hogy maga a faj Semleges.
 - A Statera döntött! - lépett előrébb az Öreg, mire némely színesen világító szem reménnyel, némely viszont unottan, sértetten pillantott rá, de Ő csak Lydiára figyelt. - Az életetek újra a régi lesz, ha időn belül rájössz, mit jelent a neved!" - Sophie Tea 


Nos, ez lenne egy aprócska részlet valahonnan az események legelejéről. Remélem, nagyjából ez alapján elnyerte a tetszéseteket, és ha sikerül kiadatni, talán a szobátok egyik polcán is visszaköszön majd az én drágaságom - vagy Smeagol-osan; drágaszág.
DE!
Tudom utálni fogtok, viszont van egy kis hátulütő. Kérdésem van felétek. Mielőtt azonban feltenném, elmondanám az előzményeket. Szóval komolyabb vizekre eveznék, ami alatt azt értem, hogy mostantól nem főként 1D-ről (persze biztos akad olyan is) írnék, hanem alapból meleg párokról. De szerintem ehhez már nem ez a blog kéne, hanem egy másik, egy új. Erről kérném a véleményeteket.
ÚJ BLOGOT NYITVA, ahol meleg történetek kerülnének az "étlapra", TÁMOGATNÁTOK TOVÁBBRA IS?
VELEM LENNÉTEK, OLVASNÁTOK?
Persze szolgálnék nyereményjátékokkal, "nyalánkságokkal", és nosztalgia képpen, ha még mindig lenne rá kereslet, egy két 1D bromance-cel is.

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

P.S.: Kérlek, adjatok valamiféle életjelet!

24 megjegyzés:

  1. Héj, héj, babám! :)
    Igen, bizony, én olvasnám az új blogot, de ugye tudod, hogy ami a könyvet illeti, lestoppoltam az első dedikált példányt :) Örülök, hogy ismét itt vagy, hiányoztál :)
    Nagyon sok puszi: Loraa <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahaha köszönöm, de ahhoz előbb meg kéne jelennie :)

      Törlés
  2. Szióóó! Annyira rég nem hallottam felőled! Tetszik a részlet, és azok után, hogy olvasol Ayumus írást, simán megnézném, mit hozol ki civil emberekből. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nem kimondottan olyan jellegű lesz, azért megtartanám az itteni stílusom, kisregényekkel...stb :)

      Törlés
  3. Szia! :)
    Ugyan, nem sokszor kommenteltem eddig; de ami késik, az nem múlik, nem igaz?! Szóval itt vagyok.
    És borzalmasan megörültem, mikor megláttam ezt a bejegyzésedet; jó látni, hogy adsz valami életjelet magadról. :) Őszinte leszek veled; nagyon hiányoztál. Hiányoztak azok a Zsoo féle írások, amikért sokan oda meg vissza vannak, köztük persze én is.
    Természetesen szurkolok a könyved miatt, ha megjelenik; akkor mindenképpen az elsők között fogom megvenni.
    Az új blogra; az ide felkerülő új, bromance írásokra; mindenre vevő vagyok, csak had olvashassak tőled!!! :) Izgatottan várom a következő sztorijaidat, és a könyvedről való friss híreket!
    Pusy: Naomi Greg xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, tény,hogy nagyon eltűntem, de örülök, hogy ennyien vártok vissza, ez nagyon jól esik. Köszönöm szépen a biztatást, na meg mindent, amit csak lehet :)

      Törlés
  4. Ez nagyon jó! Pont mint az előző írásaid! Remélem hogy kiadják a könyvedet ;) már most stoppolok egy dedikált példányt!
    Sok sikert a további irományaidhoz!
    Xoxo: DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. Azt hiszem, örökre ez a kicsi misztikum marad az én stílusom :D

      Törlés
  5. Szia!

    Amikor elolvastam a címet vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Egy részt, örültem, mert szeretem a történeteidet, tehetségesnek tartalak, más részt már előre rosszul voltam, hogy újabb Larry-s történetek lesznek. De aztán végigolvastam a bejegyzést és IGEN KÉRLEK hozd létre az új blogodat, amin semleges meleg párok lesznek. (jó,jó tudom, hogy most az én blogomon is fut egy Niam-es sztori, de az már nekem se tetszik ._.) Viszont, ami nagyon szúrja a szemem, hogy aki ilyen meleg történetek ír az NE írja, hogy BROmance történeteket ír, mert egyáltalán nem azok. A Bromance az a testvéri szeretet féleségre utal és a te történeteid egyáltalán nem voltak ilyenek azok full romancek voltak. Szóval, kérlek. Már így elég sokan képzelnek bele sok mindent egy BROmancebe. Viszont sok sikert kívánok a könyvedhez és szurkolok! :) Szóval én várom az új blogodat c:

    Chu~Hime-sama

    (Régen Bettina V. voltam c:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát érdekes a felfogásod, de mindenkinek megvan a saját véleménye, és tisztelem, aki fel meri vállalni. Köszönöm szépen, igyekszem majd a másik blogon, ha úgy alakul :)

      Törlés
  6. Szia én végképp melletted lennék ! Nagyon örülnék ha lenne egy blog ami csak ezzel foglalkozna ! Szerintem jó ötlet lenne , hogy csinálnál egy ilyen blogot sokan olvasnák ! Az a lényeg hogy én végkép támogatlak ebben . Remélem megvalósítod a blogot ! Ha úgy döntesz hogy bele vágsz akkor mikorra várható ?
    OMG xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is úgy vettem észre, hogy nincs nagyon ilyen a neten az országunknak. Fogalmam sincs, mikorra várható, valószínűleg akkor, ha lesz három előre megírt sztorim rá - ezek a szabályaim magamnak. Már van kettő, még egy kell. Köszönöm a támogatást, remélem, nem okozok csalódást :)

      Törlés
  7. Sziaaaa, nagyon hiányoztál, végre újra visszatehetem a blogodat a könyvjelzők elejére! Én olvasnám a melegekről szóló történeteidet is, igaz az 1D bormanceket sokkal jobban szeretem, de persze azt is imádnám. Remélem a könyvedet kiadatják nagyon szívesen elolvasnám. Hajrá mindenhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, remélem, a másik fajta írások is elnyerik majd a tetszéseidet :)

      Törlés
  8. Üdv ismét Zsoo! :)
    nagyon jó újból hallani felőled, és ráadásul nem is akárhogyan: nagyon-nagyon szeretnék gratulálni a könyvedhez, azért nem semmi egyet megalkotni! Remélem, minél előbb sikerül kiadatnod, mert őszintén, igazán örülnék, ha a polcomról kacsintgatna vissza rám.
    engem nagyon megfogott ez a kis ízelítő, van fantáziád, azt meg kell hagyni! :D
    a blogos dologhoz pedig, hogy bármit is hozol nekünk, én kíváncsian várom :)
    sok sikert mindenben és jó hétvégét! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen, ez nagyon jól esik, de sajnos innen már nem rajtam múlik. Ha másoknak nem nyeri el a tetszését, megy a süllyesztőbe, de akkor mindenképpen felteszem nektek a netre. :)

      Törlés
  9. Ürülök, h újra köztünk vagy :*
    Én eppen az 1D miatt kezdtem el olvasni és szerintem ennél a blognál is maradok, DE biztos lehecc benne h a másikat is látogatni fogom :) tehetséges vagy használd ki :)
    BB:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, természetesen megértem, hogy így gondolod, van amit nem lehet űberelni :)

      Törlés
  10. Szia!
    Gratulálok a könyvedhez! És örülök, hogy ennyi idő után újra adtál valami életjele. ☺(Már azt hittem, végleg itt hagytál minket.. :(()
    Én itt lennék, és nagyon szívesem olvasnám az új blogon megjelenő történeteket!! Teljesen felkeltetted az érdeklődésem...!
    Ui.: Míg nem voltál itt, addig is folyamatosan ellenőriztem a Captured c. fordításodat, és mindig csalódottan vettem észre, hogy nincs új "lap"... Csak érdeklődnék, hogy fogod-e folytatni még a fordítását, vagy inkább mondjak le róla és vegyek tőle könnyes búcsút...?!

    xxBlue

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, soha nem hagynálak itt titeket minden szó nélkül. tény, hogy nagyon eltűntek, elnézést érte. Nagyon sajnálom, de azt hiszem, az félbemarad. Ez a blog lezárul hamarosan, elnézést kérek érte, meggondolatlanul fogtam hozzá, nem hittem, hogy ez lesz :/

      Törlés
  11. Imadom az otletedet teljes mertekben melletted allok az uj blog kapcsolatan :))) -Dori

    VálaszTörlés
  12. Hát, hogy a viharba ne?!? De! ígérd meg, hogy ha kiadják és lesz könyvbemutató kapunk dedikált példányt!!! És ami a blogot illeti: LINKEEET!!! :D És végül, nagyon örülünk, hogy újra "itt" vagy/leszel! Már nagyon hiányoztál! :*

    VálaszTörlés
  13. Hahaha mindenképpen, ahogy te mondtad; hogy a viharba ne?! Link a búcsúban, a blog címe: Lullabies for gays. Köszönöm szépen, bár nem tartott sokáig :)

    VálaszTörlés

Music Note 4