The last one - Red fox

Sziasztok!

Itt van az utolsó, búcsú sztori a blogon. Ezzel szeretnék tőletek elbúcsúzni, és ha minden jól alakult, jelentkezem a következő bloggal, tudjátok. Hamarosan érkezik egy búcsú, amiben mindent részletesen leírok, de itt is elmondom; köszönöm, hogy velem voltatok, mindennél többet jelentett ez nekem, imádlak titeket.

Szóval méltó, könnyes búcsú képpen íme egy méltó, könnyes sztori.

Jó olvasást!

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

The last one - Red fox

Harold sürgető léptekkel közeledett a sorba rendezett kövek felé, melyek megrendítően egyszerűnek tűntek a többihez képest. Ők öten soha nem voltak egyszerű személyiségek, mégis milliók szerették így Őket, ellenben mind egyöntetűen úgy határoztak, hogy nem kérnek többet a fényűzésből.

A hűvös levegőben látszott lehelete, mezítelen lába teljesen lehűlt, teste remegett, mégis itt van, és úgy érezte, jobb helyre nem is jöhetett volna. A szürke pöttyös köpenye nyitottan hagyta sovány testének nagy részét, alkarján végigfolyt vörös testnedve, majd a merész vércseppek mutatóujján végigfolyva a mélybe vetették magukat.

Tudta, hogy nincs sok ideje. Két fal közé került, melyek közelednek felé. Egyik oldalról a saját biológiai órája sürgette, másfelől viszont a menekülés, hisz talán már észre is vették, hogy meglépett. Akárhogy is, nem akarta, hogy egyedül hunyja le szemeit, egy fertőtlenítő szagú, steril környezetben.

Ezért eljött a 4 legjobb barátjához.

Amint elhaladt a sírkövek előtt, mindegyiken végighúzta ujját, így véres csíkot hagyott a nevek fölött. Szeméből kicsordult egy-két könnycsepp, végigfolytak ráncos arcán, majd elvesztek őszen kiserkenő szakállában. Távolabb lépett, hogy mind a négy kövön végig tudjon nézni, közben fázva fonta össze maga előtt karjait.

Eszébe jutott, hogy Liam mondogatta 60 éves kora után, minden áldott télen, hogy ez az évszak az elmúlás időszaka, és 12 évre a legnagyobb hóviharban hunyt el. Ha az élte egy eposz lett volna, nyugodtan nevezhetnénk időtoposznak, de így csupán az irónia számlájára írható fel.

Harold is érezte, hasonló dolog fog vele történni, biológia órája már napok óta visszaszámol, és most érte el az utolsó másodperceket. A hó lassan kezdett szálingózni, lecsöpögő vére megdermedt alkarján, ahonnan kitépte az infúziót. Kórházi köpenyét egy-egy erősebb széllökés vézna testére tapasztotta, amitől kirázta a hideg.

Eszébe jutottak Niall nevetései, amikor 50 felett őszülő, kopaszodó göndörségét parodizálta ki, de egyikük sem volt már a régi külsőre. Belül is változtak, volt, akinek a temetésén hatalmas család sírt fekete ruhában, míg Harold előre tudta, hogy az övén alig lesz valaki, ők sem gyászolnak igazán, csak tiszteletet tesznek.

Mindenkinek máshogy teltek az idősödő évek, Haroldé éppen magányosan, és másfél éve már a négy testvére sem volt mellette. Utolsónak Louis-t vesztette el, akinek a kezét szorongatta a kórházi ágyon. Louis váltig állította, hogy csak azért volt hajlandó a kórházban maradni, mert Harold ott volt vele. Akkor még nem értette ennek a jelentőségét, de most már tudja, milyen borzalmas egyedül elmúlni ott bent.

Eszébe jutott, hogy másfél éve senki nem szólította Hazzának, de még Harry-nek sem. Mostantól Ő csak Harold, már senki nincs aki lebecézhetné. Felidézte az együtt töltött csodás éveket, a búcsúkoncerteket, a közös karácsonyokat, a turnékat, a nevetéseket...az életvidámságot.

Eszébe jutott Liam temetése, Ő ment el elsőnek közülük, egymást ölelve sírtak a sírkő körül. Akkor még csak az az egy állt ebben a sorban. Neki volt családja, mindenki elsírtatta becsesen. Harold annyi vörös rózsát életében nem látott, mint Liam sírja tetején.  

Utána már semmi nem volt a régi négyőjük között, mindannyiuk tudatába beköltözött a hamarosan bekövetkező elmúlás, és a kaszás hamarosan bezsebelte következő áldozatát közülük - Niall.

Egészséges volt, senki sem számított rá, hogy Ő következik, mindenkit váratlanul ért a tény, hogy elcsúszott, és beverte a fejét a fürdőszobában. A temetése borzalmas volt, a természetellenes halál mindig a legfájdalmasabb. Zayn a temetés után leült Harry-vel és Louis-val, majd elmondta nekik folytonos köhögésének okát. A sírás/könnyezés tovább fokozódott, amikor a halálos betegség ténye a felszínre került, de a doktorok tévedtek.

Zayn még élni akart, a jósolt hat hónap helyett, 16 hónap adatott meg neki, hála az akaraterejének. Az alatt az idő alatt a férfi mindenhova magával rángatta a másik két bandatagot, együtt kivégezték Zayn akkor írt bakancslistáját. Ittak a világ legdrágább kávéjából Tibetben, parázson jártak, delfinekkel úsztak, és aggastyán létükre még utoljára gördeszkáztak egyet. Zayn kitartott, míg mind a 11 pontot végig nem járták, és mintha pontosan ehhez igazította volna elmúlását, az utolsó pont megtételének éjszakáján álmában elhunyt.

Harold Liam temetésén látta a legtöbb vörös rózsát, Niall-én a legtöbb sárgát, Zayn-én a legtöbb feketét. Így már három egyszerű sírkő került egymás mellé a temető leghátsó sorában, az erdő előtt. Louis-val minden vasárnap kijártak ide, és megemlékeztek testvéreikről. Egyik ilyen alkalommal a kék szempár fájdalom, bánat nélkül jelentette ki, hogy érzi; hamarosan Ő is ide kerül, de Harold-ra még vár jópár szép év, használja ki őket.

És igaza lett, pár hónapra rá Ő is kórházba került, majd egy hét múlva utoljára ejtette ki ajkain búcsúüzenetét Haroldnak, hisz már csak Ők maradtak egymásnak:

- Vigyázz a rókával, Hazza! Nem gonosz, de képes ellopni az életedet.

A kék tekintet utoljára fúródott szeretettel a könnyes zöld szempárba. Harold akkor hallotta utoljára a nevének becézését, azóta Ő Mr. Styles vagy Harold mindenki ajkán. Nem akarta, hogy Louis becstelen temetést kapjon, neki nem volt annyi hozzátartozója, mint a többieknek, így Harold vásárolt fel egy egész virágboltnyi fehér rózsát, és hatalmas csokorként ráhelyezte Louis koporsójára.

És most érezte, Ő következik, nem érdekelte temetése, senki nem volt, aki kellően megrendezze neki, talán régi jó barátai eljönnek majd néha sírjához...már aki el tud még. Oldalra pillantott arra a helyre, ahol Ő fog nyugodni. A gödröt már előre megásták, amelytől szívét egy láthatatlan satuba fogták. Ide fog kerülni, a testvérei már várják.

Arcára ráfagytak a könnycseppek, de érezte a jelenlétüket, megdermedt vére feszítette alkarjának bőrét, mégis ettől érezte létezőnek kezét, csontjáig átfagyott, ellenben melegség járta át testét. Akkor érezte magát ismét élőnek, de egyben halottnak is. A hó megtelepedett a sírkövek tetején, a vércsíkokat, melyet rajtuk hagyott homályossá tette, megolvadva kicsit le is mosta.

A világ szürkére mázolódott, az égen fehér felhők gyülekeztek, hó hullott alá belőlük. A föld kiszáradt, akárcsak Harold ajkai, melyek lilán játszottak, kicserepesedtek és remegtek. Életjeleinek csökkenése ellenére énekelni támadt kedve, ki is nyitotta ajkait, azonban azokból csak reszketek levegő szökött fel az ég felé. Pedig dalolni akart, akár egy tavaszi pacsirta, újra el akarta dúdolni összes közös slágerüket, teli torokból akart kiabálni, ugrálni, mint régen a színpadon több tízezer ember előtt.

Végtagjai azonban képtelenek voltak tovább megtartani vékony, öreg testének súlyát, hát térdre rogyott a fagyos, havas földre. Maga előtt látta a négy sírkövet, és örömmel töltötte el, hogy hamarosan újra együtt lehetnek. Iróniát érzett, amint belegondolt, hogy a legfiatalabb maradt a legvégére, hogy egyedül szenvedjen, és annál jobban várja a mennyei viszontlátást. Forrófejű volt fiatalkorában, nem mindig értékelte az együtt töltött idő szépségét, talán ez volt a vezeklés számára.

Oldalra pillantott a mellette elterülő erdőre, és a fehérségből kivirító vörös pontra összpontosított. Erősen koncentrált, hogy idős, fáradt szeme értelmezni tudja a kapott ingereket. És akkor rájött, mit is lát valójában. Egy vörös bundájú róka nézett egyenesen szemébe. Tekintete tudásról árulkodott, mellkasán méltóságteljes fehér pamacs törte meg a vörösséget. Farkát érdeklődve emelte fel, füle egy ütemben rándult meg Harold lassuló szívverésével, orra gyorsan mozgott, mintha kiszagolná a halált. Akkor értette meg Louis idős képzelgéseit, melyeket akkor betudott az időskori rémálmoknak.

Lehelete kacskaringósan szállingózott fölfelé, mikor már a földön feküdt, fejét a sírok felé fordította, a róka pedig követte a mozdulatot. Lassú megfontolt léptekkel indult el a haldokló test fele, majd hozzá érve megszimatolta. Harold remegve fújta ki a levegőt, szemeit reszketve hunyta le, és Louis szavaira koncentrált. A róka lágyan nyalta meg lehunyt pilláit, oly' érzést keltett, mintha egy utolsó csókot kapna, orrába Louis rég nem érzett illata szökött be, majd utoljára eszébe jutott, amikor a világ előtt összeölelkeztek mind az öten. Halovány mosoly kúszott cserepes ajkaira, és végleg megbékélt.

20 perc múlva szirénázó autók érkeztek meg a temető leghátsó részébe, a média sem késett sokat. A kiérkező orvosok elszörnyedve konstatálták a holt aggastyán hazatértét szerettei körébe. Minden ember szemébe könny szökött, a rég nem látott szeretettől, mely belebegte a helyet az 5 személy jelenlétével.

A másnap megrendezésre kerülő temetésen az egész világ részt vett. Harold azt gondolta, neki már semmilyen hozzátartozója nem maradt, ellenben az egész világ Őt gyászolta. A lassan nagymamákká avanzsált rajongók ahonnan csak tudtak eljöttek az utolsó One Direction tag temetésére. Harold koporsóján több vörös, sárga, fekete és fehér rózsa díszelgett, mind amennyit valaha is látott a világ.