15. fejezet. ~My religion & your mistake.

Kedves Olvasóim!

Íme az utolsó rész! Tadaaaa! Sajnálom, hogy nem tudom azonnal elolvasni a véleményeteket a történetről, a blogger időzítőjének köszönhetitek, hogy felkerült. Nem késhetek egyetlen résszel sem, ez a saját elvem, így késve kerül fel a történet oldalára a link a részről, de amint hazaérek, bepótolom. Erre még a blogger sem képes sajnos, hahaha.

Nagyon remélem, hogy tetszett a történet, és nem bántátok meg, hogy végigolvastátok, illetve hagytatok "egy-két" kommentet. Annyira boldog vagyok, hogy velem tartottatok a részek futása alatt, és remélhetőleg sikerült megnevettetnem titeket, vagy éppen könnyeket csalnom a szemetekbe. Szóval köszönöm, hogy velem voltatok ezalatt is, és szívemre téve a kezem ígérem, hogy ezután nem fogtok unatkozni, sok minden rejlik a tarsolyomban még. Hahaha.

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

 *Harry szemszöge - 1 év múlva*

- Nem hiszem el, mire vetettek rá... - nézett ránk aggodalmasan Liam.

- Jaj, ne aggódj, tök jó lesz. - veregette vállba Niall boldogan.

- Fogni fogom a kezed, ígérem. - nyomott egy lágy puszit az arcára Zayn.

Liam elmosolyodott ettől, és lenézett összekulcsolt ujjaira. Ettől nekem is mosolyognom kellett, és kicsit megmozgattam ujjaim Louis mancsában. Elmosolyodott, és közelebb csúszott hozzám. A földön ültünk mind az 5-en, és aggodalmasan meredtünk hol egyikünkre, hol a másikunkra. A terembe rengeteg ember mindenfele, nem hiszem el, hogy eljött ez a nap.  Levegőben hasítható volt a feszültség, de mindenki szeme csillogott, ahogy a mienk is. Aggodalmasan néztem Louis-ra, aki bíztatóan elmosolyodott.

- Minden rendben lesz. Csak rejtsd el a félelmed, tudod! - suttogta a fülembe, majd nyomott egy bíztató puszit a nyakamra, amibe beleremegtem.

Elmosolyodtam, és bólintottam. Mély levegőt vettem, és csak a boldogságot hagytam kiszökni arcomra. Hogy hogyan sikerült? Sok gyakorlással. Louis megtanított rá, én pedig Őt az érzelmek olvasására. Büszkén nézett rám, mire én is elmosolyodtam.

Meghallottunk egy számot, mire Liam idegesen pattant fel.

- Azok mi vagyunk! - túrt idegesen középen felzselézett, rövid hajába.

Mind felnevettünk idegességén, majd Zayn nyugtatón magához húzta, miközben bementünk. Egyre idegesebbek lettünk, mikor megláttuk a rengeteg embert a képernyőkön, mely mellett elmentünk. Az emberek nyüzsögtek, az a négy ember pedig egymással tárgyalta ki az előző embert.

- 2 perc srácok!  - rohant hozzánk egy pasi, majd a kezünkbe nyomott egy-egy mikrofont.

Zayn a homlokát Liam-ének döntötte, és motyogott valamit, majd lágyan megcsókolta a homlokát. Louis is felém fordult.

- Bármi legyen, én szeretlek. - mondta halkan.

- Én is. Az életemnél is jobban. - feleltem, és nyomtam egy gyors puszit ajkaira.

- Mi együtt maradunk! - mondta Niall félhangosan, mire egy nagy ölelésben forrtunk össze.

Felnéztem a színpadra, ahol énekelnünk kéne. A fények belengték a teret, szinte hallottam a hangos morajt.

- Jól áll a hajam? - nevette el magát Zayn, hogy oldja a feszültséget.

- Tökéletesen. - túrt bele gyengéden Liam.

Jó volt őket együtt látni, mint az álompár. Ahogy elnéztem majdnem annyira szerették egymást, mint én és Lou. Én biztos voltam benne, hogy Isten meghallgatta imáimat, azért sikerült nekik, de ezt soha nem mondtam ki hangosan. A nyakláncomhoz nyúltam, és csukott szemmel megszorítottam, majd vetettem egy keresztet. Mély levegőt vettem, és kinyitottam szemem. Louis mosolygós arcával találtam szembe magam. Annyira örültem, hogy már nem rejti el automatikusan érzelmeit, már eszébe sem jut a maszkjának viselése.

- Imádom, mikor ezt csinálod. - mutatott a kint felejtett nyakláncomra.

Csak szélesen elmosolyodtam, és elrejtetem a medált a pólóm alá. Még mindig nem bírtam, ha látják, a vallásom még mindig csak rám tartozik.

- Srácok, ti jöttök! Sok sikert! - jött hozzánk ismét a pasas, majd a színpad fele biccentett.

Mély levegőt vettünk. Kezem Louis-éba fűztem, ahogy Zayn is Liam-ébe, majd felsétáltunk a színpadra. Hatalmas sikítás lett, és a mentorok is felfigyeltek ránk. Érdeklődve pásztáztak végig. Megálltunk középen kijelölt X-nél, és köszöntünk, majdnem egyszerre. Idegesen szorongattam Lou kezét, ahogy végignéztem a tömegen.

- Wow, de jól néztek ki srácok. - kulcsolta össze maga előtt a kezeit Nicole és előrébb dőlt.

Éreztem, ahogy Louis jobban megszorítja a kezem, és közelebb áll hozzám, de megköszönte, ahogy mind.

- Mi a nevetek? Honnan jöttetek? Hány évesek vagytok? - kérdezte Louis Walsh.

Zayn sorba bemutatott minket egyesével, és a csapatnevünk is elmondta, majd Louis elmagyarázta honnan jöttünk, végül egyesével végigsoroltuk a korunk. Mintha az idegességem elszállt volna most, hogy itt vagyunk, de biztos, Louis nyugtató keze is közrejátszott, valamint a srácok közelsége.

- És van barátnőtök? - kérdezte szempillát rebegtetve Paula, mire mindenki felnevetet, még Ő is. Ez vicc volt, egyértelmű, de azért kíváncsian várta a választ.

- Nekem itt van Liam. - karolta át a srác derekát Zayn.

Louis felmutatta összekulcsolt kezünk, így nyilvánvalóvá vált, hogy mi is egy párt alkotunk. Láttam, ahogy mindenki szeme kikerekedik, Simon is lepetten dőlt előre.

- Hát, én szabad vagyok! - nevette el magát középen a Szöszi, mire mindenki arcára mosoly csúszott.

- Oké...de nagyon jól kell énekelnetek. - jelentette ki komolyan Simon, majd elrendezte a papírokat maga előtt.

Idegesen néztem Louis-ra. Ezt meg hogy értette Simon? Nyugtatóan nyomott egy puszit a homlokomra, mire egy egységes "ó" volt a válasz. Akkor csak nem olyan gáz, hogy együtt vagyunk. Simon csak mosolyogva megrázta a fejét erre, majd tekintetét ránk emelte. Nem volt benne undor, csupán várakozás, amit jó jelnek vettem.

Felcsendült a dallam, melyet oly' sokszor hallottunk. Alaposan begyakoroltunk mindent, nem tudjuk elrontani. Minden lehetséges módon nyugtattam magam belül, hogy mire az én részem jön, ne remegjen a hangom. A közönség soraiból szépen lassan felállt mindenki, és állva tapsolt illetve sikított nekünk. Ezt örömmel néztem, de mindannyiunknak csillogott a szeme. Arra gondoltam, hogy sikerült, ez már annak a jele. Louis örömmel szorította meg a kezem, ahogy véget ét a dalunk. A mentorok szépen lassan felálltak, és tapsoltak nekünk. Nem hittem a szememnek. Felállt Paula, ezután Nicole is, majd Louis Walsh is csatlakozott hozzájuk. Csak Simon maradt ülve, kicsit szomorkásan néztem rá, de már ez is nagy szó volt. Úgy éreztem, neki nem a dallal volt gondja, sokkal inkább velünk. Ezt próbáltam figyelmen kívül hagyni, bár eléggé rosszul esett.

A közönség lassan lecsillapodott, így Nicole belekezdett mondandójába.

- Srácok, ez fenomenális volt. Tudjátok, mit éreztem, mikor megláttalak titeket. Megbűvölt ez az 5 tuti pasi, aztán mikor kijelentettétek, hogy milyenek vagytok, egy világ dőlt össze bennem. Egyetértettem Simon-nal. Nagyon jól kell énekelnetek, hogy így is sikeresek legyetek. És Ti kiálltatok ide, hatalmas bulit csaptatok, taroltatok, és azt éreztem, hogy szépen lassan beleszerettem egyesével mindegyikőtökbe. - mutatott ránk egyesével, és mosolyodott el a végére.

Jól esett hallani, amit mond. Kicsordult egy örömkönnyem, és Louis-hoz bújtam, aki védelmezőn ölelt át. Még soha nem éreztem akkora büszkeséget, akkora örömet, mint akkor.

- Jaj, Édesem ne sírj, mert én is sírni fogok. - mosolygott rám Paula és előrébb dőlt.

Letöröltem a könnyem, és szélesen rámosolyogtam, mire elégedetten felnevetett.

- Én nem értek egyet veletek. - szólt közbe Louis Walsh, mire mind kérdőn néztünk rá, de még a két női mentor is. - Szerintem Simon alaptalanul mondta, amit mondott. Elég nagy bátorság kellett ahhoz, hogy idejöjjenek, és felvállalva, milyenek elénekelik ezt a dalt. Bevállalták, hogy esetleg ujjal fognak rájuk mutogatni, mégis eljöttek együtt. Tisztellek benneteket srácok, és nem mellesleg a hangotok sem semmi. - mondta Louis egy mosollyal, mire ismét a könnyeimmel kezdtem küszködni.

Idegesen vártam ezt az egészet, vajon mit hoznak ki belőle. De abban már biztos vagyok, hogy 3 igenünk lesz, ami nagyon jót jelent. Több nem is kell, már így is továbbjutunk. De azért nem akarom, hogy Simon utáljon minket azért, mert felvállaltuk, akik vagyunk.  

- Simon? - fordult felé Paula, de Ő csak firkált valamit a papírjaira, majd felnézett.

- Szavazzunk! - jelentette ki határozottan vélemény nélkül.

Ez nem esett jól, idegesen harapdáltam a szám belsejét. Akaratlanul is a keresztemre markoltam ruhán keresztül hogy erőt adjon, és segítsen. Láttam, ahogy Louis haloványan mosolyog mellettem ezen.

- Hatalmas igen. - mondta Louis Walsh oldalt.

- Ekkora igen! - formált akkora kört a karjaival Nicole, amekkorát csak tudott.

- Igen. - bólogatott elégedetten Paula.

Kérdőn, reményteljesen néztem Simon-ra, aki komolyan méregetett minket. Semmit nem tudtam leolvasni róla, Ő is profin uralta arcát, és ez rossz volt. De már tovább jutottunk, így boldog voltam.

- Tudjátok srácok, most rohadtul szeretném a csapatokat kapni! Persze, hogy IGEN. - mosolygott ránk szélesen.

Nem hittem a fülemnek, örömömben felugrottam, és ugrálva Louis felé fordultam, ahogy magához rántott, és erősen ölelt, majd egy óriási ölelésbe forrtunk össze mind. Végtelennek tűnő köszönömmel, és ennek változataival vonultunk le a színpadról, majd kint ismét egymásnak estünk.

- Megcsináltuk! - motyogta Liam az ölelésbe.

Boldog voltam, igazán. Utoljára akkor éreztem ezt, mikor szabadon lehettem Louis-val. Felemelő érzés volt, szinte szárnyaltam. Úgy éreztem magam, mintha szárnyaim nőttek volna, és gondtalanul játszadozok a felhőkön. Louis felém fordult, és lágyan megcsókolt. Nyelvünk élvezetes táncot járt, soha nem akartunk elszakadni.

Hogy ebből mi lesz? Nem tudom.

Hogy meddig jutunk? Sokáig.

Hogy ki fogom-e bírni? Remélem.

Hogy félek-e ettől? Igen.

Hogy szeretni fogom-e Louis-t? Egészen biztos.

Hogy végig akarom-e csinálni? Teljes mértékben.

Szóval szorítsatok nekünk, a One Direction-nek!