5. fejezet. - Why me? ~TMTTOS.

Sziasztok!

Tudnotok kell, hogy ezt a részt most nem én tettem fel, hanem a blogger időzítője, szóval ezért nem válaszoltam a eddigi kommentekre sem, de végtelenül hálás vagyok értük. Ebbe a részben egy nagyon fontos dolog kiderül Niall családi életéről, ami jelentősen változtatni fog életén, végzete felé sorodva Őt. A szemfülesek már megtalálhatják azt az egy-két mondatot, mely a jövőjére fog utalni, elhangzik benne. Aki észrevette, gratulálok neki. Jó olvasását, nagyon hálás vagyok a szép szavakért, ígérem, amint hazaérek Ausztriából kivétel nélkül válaszolok rájuk.  

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

 A szívem majd' kiugrott a helyéről, mikor végre megláttam az iskolát magam előtt. Ha a számításaim nem csalnak, akkor 5 perc és kicsöngethetnek. Félelemmel léptem be ismét magam mögé pillantva, de Zayn-nek nyoma sem volt. Féltem tőle, és az újabb találkozásunktól. Bármit kinézek belőle, de csak nem vagyok én olyan értékes, hogy küzdenie kelljen értem, nemde? Majd keres mást, aki enged neki bármit. Mondata ott visszhangzott fejemben: "Téged." Engem akart, de én nem fogom csak úgy nekiadni magam. Kezdjük ott, hogy ez az első férfikapcsolatom, nem akarok sietni. Egyenesen a szekrényemhez mentem, ahol kicsit kifújtam magam, majd elgondolkoztam, mit is kéne most tennem. Talán haza kéne mennem, de ugyan mi okból kifolyólag? Ha Anya rákérdez, elég hülyén hangzana, hogy üldöz egy elmebeteg, aki le akar fektetni, nemde? Így aztán megindultam a terem felé, ahol a srácoknak lenniük kell. Mire odaértem ki is csengettek, így nem kellett tovább egyedül lennem az ijesztően üres folyosón, és attól félnem, mikor ront nekem Zayn valahonnan. Ahogy nőtt a diákok száma körülöttem, úgy nyílt ki az ajtó számomra csigalassúsággal. Pár számomra ismeretlen, mégis ismerős arc jött ki, akik furcsán méregettek. Talán, mert nem voltam első órán, vagy, mert elég csapzott lehettem, és a nadrágomon is éktelenkedett egy nagyobb sárfolt. Végül kijött elsőnek Liam, én pedig a nyakába ugrottam, és végre biztonságba éreztem magam. Lepetten szorított meg, nem számított rám. A cucca is kiesett a kezéből, ami abban a pillanatban engem nem érdekelt, de szerintem Őt sem.

- Te jó ég, Niall! Jól vagy? Bántott? - kérdezte aggódva Liam.

- Niall! Hol az a rohadék? Megölöm! - hallottam meg Harry hangját magam mellől, de egyben mag is ölelt, így nem aggódtam, hogy butaságot csinál. Louis is dörzsölgetni kezdte hátam, így végre teljesen biztonságban éreztem magam. Nem féltem Zayn-től, tudtam, hogy a srácok megvédenek. De féltem elmondani nekik mindent, pedig ez fog következni most.

Liam aggódó tekintettel engedett el, én pedig egy halovány mosolyt engedtem meg felé, hogy tudja, jól vagyok. Szélesen elmosolyodtak mind ezt látva, majd a szekrény felé vettük az irányt, ahova betették a cuccukat, és kivettük a következő óra kellékeit. Ezután természetesen az asztalunk felé vettük az irányt, és én egyből a fal felé néztem, ahol Zayn szokott állni. A gyomrom remegett, hogy esetleg ott találom, de nyoma sem volt. Megkönnyebbültem, de egyben féltem is. Vajon hol lehet? De ez miért is érdekel engem?

A srácok leültettek az asztalhoz, és kérdőn meredtek rám, de én csupán bámultam a kezem az ölemben. Nem akartam erről beszélni, pedig muszáj lesz.

- Niall, minden rendben? Mit tett veled? - kérdezte velem szembe Louis aggódva.

- Nekünk elmondhatod, megvédünk. - hallottam meg Liam hangját is mellőlem.

Óvatosan lestem fel rájuk, de amint megláttam, hogy mind kérdőn néznek rám, ismét leszegtem a fejem. Sóhajtottam egyet, és halkan kezdtem beszélni.

- Szombaton a buli után megtámadtak, de megvédett és megcsókolt. De erőszakos, nem tudom, mit tegyek, félek tőle. Bántani fog! - hebegtem szinte suttogva.

Abban sem voltam biztos, hogy meghallották, de biztosan nem fogom elismételni. Így is elég kínos volt, hogy ezeket ki kellett mondanom hangosan. Bár tudtam, nekik igazán elárulhatom, mégis szégyelltem magam. Egyáltalán azért, mert hagytam, hogy egy pasi lopjon tőlem csókot, aki történetesen egy vadállat, és most nem lesz nyugtom.

- Bántott? Megsértett? Ugye nem...? - kérdezte megremegő hanggal Liam.

Idegesen kaptam fel a tekintetem, így félő pillantásával találtam szembe magam. Ki tudtam olvasni a szeméből a gondolatokat. Arra volt kíváncsi, magáévá tudott-e tenni Zayn.

- Nem! Ma akart, de elrohantam, miután hívtatok. - hebegtem fülig pirulva, amitől Louis haloványan elmosolyodott. Liam féltőn dörzsölte meg hátam, és közelebb is csúszott hozzám kicsit.

- Esküszöm, megölöm! Hogyan lehet ilyen, mikor Te még soha nem csináltál ilyet?! - akadt ki mérgesen Harry, és fel is pattant.

- Hazz, ne! - néztem fel rá elég ijedten, azt hiszem.

Louis lágyan megfogta párja kezét, és visszahúzta ülésbe, majd átkarolta derekát, hogy biztosan tartsa maga mellett. Harry mérgesen fújtatott, aminek okát meg is értettem, hisz ha még én nem is, Ők ketten tényleg tudják mit jelent ez, és mivel is jár. Nem akartam lefeküdni Zayn-nel, meg egyáltalán egy pasival sem. Ez a rossz élmény elűzte minden parányi vonzalmam a férfiak iránt.

- Tisztában vagy vele, mennyire ránk hoztad a frászt? - kérdezte Liam óvatosan.

Én csak bólintottam, és ismét leszegtem a fejem.

- Csak miattad nem keresem meg, és verem szét, de ha egy ujjal is hozzád mer érni, esküszöm, megölöm. Ne aggódj, Ni, megvédünk. - mondta Harry határozottan, mire haloványan elmosolyodtam, miközben felnéztem rá.

Ezt látva neki is vigyor kúszott ajkaira, miközben közelebb húzta magához Louis-t. Tisztán ki tudtam olvasni szemeikből, hogyha egyikkőjükkel valami történne, egészen biztosan belehalna a másik. Annyira szeretik egymást, mint még soha senki a környezetemben. Védték egymást, és mindig is úgy éreztem, ezzel a három sráccal vagyok biztonságban csak. 

***

Mérgesen csaptam be a könyvet az asztalomon. Egyáltalán nem volt kedvem tanulni, de legalább már végeztem vele. Kiballagtam a fürdőszobába, ahol szükséges teendőim után alig 5 perc után már ki is mentem. Éreztem, hogy ma hamarabb kell letusolnom, mivel most nem lenne hozzá energiám, viszont utálok koszosan bedőlni az ágyba. Puha párnáim közé vetettem magam, és elégedetten hunytam le a szemem, hogy végre vízszintesbe lehetek, de gonosz gondolataim nem hagytak aludni. Megvoltak saját ördögeim, melyek ott ugráltak a szeme előtt, ahogy lehunytam a szemem. Egyik ezek közül Zayn volt, és egy égető problémával kellett szembenéznem, mégpedig, azzal, hogyan kerüljem el Őt. Kizárt, hogy ne találkozzunk, egyszer úgyis kénytelen leszek ismét ránézni, de ha rajtam és a srácokon múlik, nem maradok többé kettesben vele. Féltem tőle, minden egyes porcikám remegett, ahogy magam előtt láttam elégedett vigyorát. Nem olyannak tűnik, aki oly' könnyen feladja. Ha valami nem jön össze, a módszereket nem válogatva szerzi meg, amit akar. Legalábbis ilyennek tűnik külsőre, de nagyon remélem, hogy nincs igazam.

Egy hangos csattanás törte meg a ház csendjét. Eddig is remegtem meleg ágyikómban, de ettől még jobban megugrott pulzusom. Bevallom, egy pillanatig Zayn ugrott be, és hogy mindjárt el fog rabolni, de hamar rájöttem, hogy ez az este lesz különb, mint a többi. Ismét jön a megszokott műsor, mely meglepő módon már négy napja nem ismétlődött meg.

- Nem hiszem el, hogy olyan nagy kérés lenne, hogy gyere haza a vacsorára! - hallottam meg Anya kiabálását.

Soha nincsenek tekintettel rám, hogy esetleg már aludnék, és holnap nehéz napom lesz...Zayn miatt természetesen.

- Minek? Ha nem lenne olyan fontos neked a látszat, akkor fel tudnád fogni, hogy régen nem vagyunk olyanok, mint egy család. Ne is erőlködj, nem fogom megjátszani magam. - üvöltött vissza Apa.

 Ma ismét egy idióta indok, amitől egymásnak kaphatnak. Igazából már akkor sejtettem, hogy este ez lesz, mikor valóban ketten voltunk vacsoránál, és Apa nem jelent meg. Nem tudom, hol volt, talán a haverjaival iszogatott egy bárban, ahogy szokta, ami engem egyáltalán nem zavart, de tisztában voltam vele, hogy Anyának ez ismét egy tökéletes indok, hogy veszekedést szítson köztük.

- Egyáltalán nem a látszat a lényeg. Inkább az, hogy annyira sem tiszteled a családod, hogy velünk óhajts enni. - szólt vissza Anya ismét csak hangosan.

Sóhajtva fordultam a másik oldalamra, ebből ismét nem lesz alvás egy ideig.

- Persze! Egyfolytában indokot keresel, hogy belém tudj kötni! Ittam a srácokkal egy sört, na és?! - hallottam meg Apa hangját már nem olyan hangosan.

Ő már nem kiabált. Én tudtam, hogy csupán szórakozott, amit én teljesen meg is rétek, hisz én is eljárok hétvégente bulizni a srácokkal. De múlthéten bár ne tettem volna! Akkor most nem lenne gond Zayn-nel.

- Egyet? Teljesen üveges a tekinteted? Mit tanul így tőled Niall? - kérdezte Anya is visszafogva a hangerőt.

Hosszan lehunytam a szemem. Ismét engem is belekevernek. Egyfolytában nálam lyukadnak ki, és szerintük én erről semmit nem tudok. Azt hiszik, nem hallom borzalmas szavaikat egymás felé.

- Mért tőled mit tanulna? Hogyan adjunk a látszatra? - kérdezte cinikusan Apa.

Végtére is igaza volt, Anya tényleg nagyon sokat törődött azzal, a szomszédok mit gondolhatnak rólunk, vagy a barátnői a szépségszalonból, vajon mit szólhatnak, ha belépnek a házunkba, amit amúgy én nagyon szerettem, de amióta ezeket hallgatom este, inkább elmennék innen. Ezért is akarok a lakásomba költözni, de ugye még csak most álltam neki. Így aztán még hallgatom ezt kicsit.

- Ezt Te nem érted? Egyfolytában a Haverjaiddal vagy! Már a saját fiad is elhanyagolod! - szólt vissza Anya ismét feljebb emelve magas hangját.

Utáltam, hogy azt hiszik, nekem annyira fáj, hogy Apa max heti kétszer elmegy a barátaival inni kicsit egy kocsmába. Pedig én örültem neki, hogy jól érzi magát néha, és ki tud kapcsolódni, nevetni, amit valljunk be, itthon nem nagyon lehet véghez vinni. De Anyának ez ismét jó ürügy volt a kötözködésre.

- Ne hozd fel Niall-t, neki ehhez semmi köze! Szerinted Greg ki miatt lépett le, ha nem miattad? - kérdezett vissza Apa immáron tényleg kiabálva.

Nos, igen. A bátyám már négy éve elment itthonról. Apa jogtalanul hozta fel ezt, ugyanis köze sincs egymáshoz a két dolognak. Greg visszament Írországba, mivel ott kapott munkát, és négy éve még Anya és Apa sem veszekedtek. Most pedig mivel alig látogat haza, nem tud semmit. Én is szoktam beszélni vele telefonon, ahogy mindannyian, de senki nem mondja el neki, hogy Anya és Apa éppen a válás szélén áll. Pedig joga lenne tudni, de én nem szólhatok, de azt nem tudom, szüleim miért nem mondják már el neki. Engem személy szerint megrémít, hogy hamarosan külön kényszerülnek. Azt akartam, hogy úgy szeressék egymást, mint Harry és Louis. A srácok természetesen tudják, mi zajlik itt, de amióta egyszer elárultam nekik, többé nem beszéltünk erről. Ez úgy három hónapja volt, és örömmel játszok el a gondolattal, hogy talán nem is emlékeznek rá mennyire gyenge voltam, mikor sírva buktam Liam vállára egy péntek délután. Mennyire fájdalmasan néztek rám, mikor vigasztaltak, soha nem akartam azokra a tekintetekre visszaemlékezni. Olyan erős akartam lenni, mint Zayn, akinek senki nem árthat. Azt kívántam, bárcsak olyan lehetnék, mint Ő.

- Greg a munkája miatt lépett le, mert Ő legalább vitte is valamire ebben a családban! - vágott vissza Anya.

Tudtam, hogy ezzel Apára célzott, mégis engem is megbántott. Mintha én semmit sem érhetnék el majd az életben. Még csak tanuló vagyok, és bántott, hogy azt gondolja, egy senki lesz belőlem.

- Mert szerinted senki sem tökéletes köztünk! Azért gondolhatnál arra is, hogy ha ezt hallaná Niall, hogy esne neki. Szerintem nem repesne az örömtől. Te szeded szét ezt az egész családot! - szólt vissza Apa meglepően nyugodt hangon, amitől a hideg végigszántott a hátamon.

Hallottam egy ajtócsapódást, mely az egész házat megrázta, ha ez a kiabálás nem lett volna elég. Biztos voltam benne, hogy most egyikőjük sem bánkódik, mint normális családokban szokás egy vita után. De a miénk régen nem normális. Apának sok mindenben igaza volt, de Anyának is. Ha összeraknák nézeteiket, kijönne a tökéletes családkép szemük előtt, de külön-külön csupán egymás felé fordulnak, és fordítanak engem is. Nem is értem, hogyan hihetik, hogy ezt nem hallom meg. Már másfél éve ez megy, egy ideig csupán havonta ismétlődött, de mostanában, úgy három hónapja, már kétnaponta esnek egymásnak. Egyfolytában ugyanazokkal a lerágott csontokkal dobálóznak, amit én már nagyon unok, nemhogy még Ők. De nem merek szólni, hogy tudom, mit tesznek minden este. Félek, hogy akkor engem is belevonnának, és végleg elszabadulna a pokol. Elindulna egy húzza-vonja, melyben én lennék a rongybaba, akinek közkívánatra kitéphetik kezeit a nagy ráncigálásban. Ebből nem kértem, és tény, hogy elég nehéz volt ezzel itthon számolni. Erős akartam lenni, aki semmitől nem retten meg, és nem veszi magára Anya és Apa meggondolatlan kiabálásait. De nem vagyok ilyen, pedig nagyon szerettem volna. Olyan akartam lenni, mint Zayn. Mérgesen fordultam a hátamra, hogy ismét Ő jutott eszembe, mint általában, mindig.