12. fejezet. - The joke of the year.

Sziasztok!

Két dolgot szeretnék veletek tudatni...amiből három lesz. Az első, hogy ennek a történetnek is vége pár rész múlva, 3 egészen konkrétan. A második, hogy a School for boys új része KEDD HELYETT SZERDÁN VÁRHATÓ, a magyarázatot már sokszor leírtam, miszerint be kell osztanom egyenletesen a napokat, hogy nagyjából mindig legyen valami a blogon. Az utolsó pedig, hogy most, délelőtt írtam egy 7 oldalas kis One-Shot-ot, amit kicsit később megkaptok. Gondolkoztam rajta, hogy csak holnap teszem fel, de ez fontos történet lesz, ugyanis elegem van abból, ahogy Magyarországon bánnak a melegekkel! Nem lesz benne páros, Harry életét mutatja be, ha magyar lenne. Tele lesz fájdalommal, vigyázzatok!

Ehhez a részhez pedig jó olvasást, várom a véleményeket Niall ide-oda változásáról. Szerintetek most előre vagy visszafele tart?

                                                                                                                      xoxo    Zsoo

Utálatos napra keltem, az egész hétvégém utálatos volt. Sehova nem mentem, a fürdő is elmaradt Zayn-nel. Csak ültem otthon, és gondolkoztam, mit is kéne most tennem, hogy mindenki megmaradjon számomra, de arra jutottam; csoda kéne, hogy ez megtörténjen. Semmi kedvem nem volt bemenni a suliba, hogy ismét szembe találjam magam a srácokkal. Így aztán, mikor Zayn megállt értem a lakásom előtt, táska nélkül, melegítőgatyában rohantam ki.

- Így jössz, Baby? - kérdezte nevetve, mikor végigmért rajtam.

De én nem ültem be, csupán kinyitottam az ajtót, hogy kényelmesen tudjunk beszélni.

- Én nem megyek be! Itthon maradsz velem? - kérdeztem határozottan.

- Nocsak, lógni akarsz? Mi történt veled? - kérdezte játékosan, de ezzel egy időben le is állította a motort, majd kiszállt a kocsiból.

Széles vigyorral jött fel a lépcsőn mögöttem, míg én sietősen rohantam be a házba, ugyanis azért annyira nem volt jó idő, hogy pólóban rohangáljak. Bejött velem, és lerúgta cipőjét, ahogy én is. Bementünk a nappaliba, és leült velem a kanapéra.

- Szóval, elárulod nekem, miért akarsz itthon maradni? - kérdezte mosolyogva.

- Nem nehéz kitalálni. - csóváltam meg lehajtott fejem.

Zayn kicsit gondolkozott, majd végül kinyögte, ami a fejében járt.

- Ni, tudod, hogy minden rosszaságban benne vagyok, de ebbe most nem. Nem menekülhetsz a dolgok elől. Ez csúnya dolog, be kell mennünk. Én is utálom Őket, azért, hogy megütöttek téged, és megbántottak, de pont ezért kell a szemükbe vigyorognom, és nem meghátrálnom. Érted? - kérdezte komolyan a szemembe nézve.

Zayn a maga módján rendes ember volt. Tiszta nézeteit vallotta, melyek teljesen valósak voltak. Amolyan betyárbecsület néhanapján, de hatalmasra nőtt a szememben, és sokra tartottam ezért.

- Holnap bemegyek, ígérem, de ma maradj itthon velem, kérlek! Legalábbis én itt maradok. - hajoltam közelebb hozzá.

 Sóhajtott egyet amolyan "hihetetlen vagy" módon, majd elmosolyodott.

- Tisztában vagy vele, mennyi mindenre rá tudsz venni?! De ajánlom, hogy akkor nagyon jó programod legyen! - vigyorgott rám.

Szélesen elmosolyodtam, és hozzá hajoltam. Ezután a hétvége után Ő is érezhette, ahogy talán mindenki látta rajtam, hogy nem tudok ismét az új Niall lenni. Maszkom megtört, ismét a félénk kisfiú lettem, aki eddig is voltam. A szüleim milliószor hívtak, de nem válaszoltam rá. Akárhogy is szerettem volna, tudtam, hogy képtelen lennék ismét a régiként erősnek maradni, ha engem is belevonnak vitájukba. Bár legbelül reménykedtem benne, hogy kibékültek, de ennek igazán csekély esélyét láttam csupán. Csókomon is érződött, hogy újra félénk lettem, nem nyomtam erősen ajkait ellenben Ő enyéimet. Szerencsémre Zayn minden oldalamat szerette, de kétség kívül visszahúzódóan voltam önmagam.

Arcomra simította kezét, ahogy elmélyítette csókunk, ami ellen nem volt kifogásom. Hajába túrtam, és nem akartam elengedni. Ragaszkodtam hozzá lényegtelen, éppen maszkom viseltem-e vagy önmagam voltam. Zayn megváltoztatta az életem, de minden esemény ellenére nem gondolom, hogy ez rossz dolog. Határozottan döntött el a kanapén, de megállítottam a mozdulatsorban. Lágyan toltam el vállánál fogva, mire kérdőn, de egyben huncut vigyorral is nézett rám.

- Nézzünk egy filmet! - jelentettem ki határozottan.

Felhúzott lábakkal hozzá bújtam, és kezembe vettem a távirányítót. Csak sóhajtott egyet, és átkarolta hátam. Addig kapcsolgattam, míg találtam egy nézhető műsort, mely éppen egy átverő show volt. Rengeteget nevettünk azon, hogy a hírességek, milyen könnyen megtéveszthetők önteltségükben.

***

- Zayn, én nem akarok sétálni! - ellenkeztem, de esélyem sem volt ellen.

Makacsul rángatott kezemnél fogva az utcán, és mivel az emberek bámulni kezdtek ránk, így nem ellenkeztem tovább. Hagytam, hogy vezessen, ahova akar, vagyis a parkba.

- Ha már egész délelőtt a tv előtt punnyadtunk, legalább most, délután mozogjunk kicsit. - mosolygott rám, mire egy megadó sóhajt hallattam.

Nem azzal volt a gond, hogy nem akartam sétálni, csupán...csupán nem akartam emberek közé menni, de holnap úgyis muszáj lesz, így beletörődtem a sétába. A park nyüzsgött az emberektől, pont a forgalmas órákban jöttünk. Diákok sétáltak haza az iskolából vagy edzésekről, gyermekek játszottak a játszótéren, miközben Édesanyjuk oldalt trécselt a többi nővel. Megszokott látvány, még a szerelmespárok is romantikáztak a padokon. Aprócska városunkban nem élnek sokan, így kevés az ismeretlen arc, szóval éppen elég a lakos ahhoz, hogy pillanatok alatt terjedjen a pletyka, és mindenki tudjon mindent mindenkiről, lényegtelen, ismeri-e vagy sem.

Elkanyarodtunk a járdán a fáknál, így szembe találtam magam három nagyon ismerős arccal. Alig voltak 10 méterre, és éppen nevettek valamin. Most egyáltalán nem vágytam a velük való találkozásra, így egy pillanatra megtorpantam, de Zayn megszorította a kezem, és komolyan szemembe nézve rántott előre. Tudtam, nem tetszik neki, hogy elmenekülök a bonyodalmak elől, így magamra erőltettem kemény maszkom, és hanyag léptekkel sétáltam mellette a srácok felé. Ők is kiszúrtak minket, így elhallgattak. Liam fájdalmas pillantásokkal illetett minket, míg Harry szemében gyűlölet égett. Louis párjához bújt szorosan, és a járdára szegezte tekintetét. Ez mind annyira rájuk vallott. Liam kezében egy szatyor pihent, mely nasival és sörre volt tele, ahogy elnéztem. Egy pillanatra fájdalom nyilallt belém, hogy nélkülem készülnek egy jó kis délutánt csapni, de ezt nem mutattam ki.

Harry jött felőlünk, és ahogy elnéztem simán elfértek volna egymás mellett Zayn-nel, de páromnak szándékosan meg kellett löknie vállát. Idegesen pillantottam hátra Harry-re, aki megtorpant, és mélyen magába szívta a levegőt. Lassan fordult meg, de tovább nem figyeltem.

- Nem látsz a szemedtől, cseszd meg?! - kérdezte Harry élesen, amitől Zayn is megtorpant, és felé fordult. Idegesen szívtam magamba a levegőt, de próbáltam nem mutatni, mennyire utálom ezt az egész vitatkozást.

- Baj van Göndör? Nem tehetek róla, hogy az egód túl nagy... - rántotta meg a vállát Zayn idegesítő vigyorral arcán.

- Én legalább be mertem ma jönni a suliba. - vágott vissza Harry, amitől görcsbe rándult a gyomrom, hisz miattam nem mentünk, és Zayn megmondta, hogy nem kéne megfutamodni gyáva módon.

- Oh, ha tudnád, milyen jó programunk volt ma. - felelte huncut vigyorral Zayn, és a következő pillanatban keze fenekemen csattant, amitől idegesen ugrottam meg. Louis félve bújt Harry mellé, míg Liam szeme lepetten kerekedett ki. Azonnal fülig vörösödtem, hisz ez elég kínos, ráadásul Zayn füllentett, hisz nem csináltunk semmi ilyen jellegűt délelőtt. Harry dühösen állt Zayn elé, olyan közel voltak egymáshoz, hogy tekintve identitásukat, még egy csók is elcsattanhatott volna.

- Most jól figyelj, bazdmeg! Nem érdekel, hol verekszel, vagy kivel kavarsz, de Niall-t hagyd ki a szarságaidból, vagy esküszöm, szétverem a fejed. Sokkal jobbat érdemel egy szefós köcsögnél. - lökte meg a vállát, mégsem emelte feljebb hangját, idegesítően nyugodt hangon beszélt. Jól estek Harry szavai minden sértés ellenére párom felé, ez csak azt bizonyítja, hogy még fontos vagyok nekik. Persze, Zayn nem bírta megállni, hogy erre ne feleljen, mikor amúgy is eléggé ki van éleződve közöttük a helyzet.

- Engem ne fenyegess, bazdmeg! - kapta el a pólója nyakát Zayn, mire Harry azonnal védekezett.

Innen már minden pillanatok kérdése volt. Zayn hirtelen vetette rá magát legjobb barátomra, aki persze nem hagyta magát, így verekedés bontakozott ki. Ösztönösen mozdultunk Liam-mel, hogy szétszedjük őket, de nem sikerült, olyan hevesen verekedtek. Az öklök csak úgy szálingóztak a levegőben, én pedig nem akartam még egy ütést beszerezni, viszont ezt sem nézhettem tovább. Louis idegesen kiabálta oldalt párja nevét, és hogy hangja abba, de persze Harry-nek esze ágában sem volt ezt teljesíteni. Talán azokban a pillanatokban el is feledkezett szerelméről. Hallottam, amint tőlünk nem messze a játszótéren riadalom keletkezett, ami nem vettem jó előjelnek.

- Liam, segíts! - kiabáltam idegesen.

Egy pillanatra pillantottam csupán rá, de éppen elég volt, hogy lássam bólintását. Egyszerre indultunk meg a verekedő srácok felé, és próbáltuk őket szétszedni. Liam elkapta Harry karjait, és háta mögé fogva őket, hátrálni kezdett vele nyugtatva szavakkal. Louis is oda sietett, míg én Zayn-t próbáltam így tartani, de sajnos egyedül nem sokra mentem.

Kitört karjaim közül, és mint a bika, aki vöröset lát, indult meg a védtelen Harry fel, akit lefogott Liam.

- Ne! - kiabáltam idegesen.

Zayn karja után kaptam, de erőszakosan tépte ki ujjaim közül végtagját, amit mái napig nem értek. Mintha semmit sem jelentettem volna neki, teljesen elvakult a dühtől, melyet Harry iránt táplált.

- Te fasz! - morogta.

Ökle erősen csattant Harry arcán, épp mikor Liam elengedte a srácot, hogy tudjon védekezni. Ám már késő volt, így Harry oldalra esett a hatalmas erőhatástól. Orrából ömleni kezdett a vér, és eléggé kába is volt, ahogy elnéztem. Idegesen karoltam át Zayn mellkasát hátulról, hogy megállj parancsoljak neki, mivel még folytatta volna szívesen.

Louis idegesen ölelte magához a kába Harry-t, aki bár magánál volt, nem nagyon tudta, hol van éppen. Hatalmasat üthetett Zayn, amiért haragudtam rá, de ez nem az az idő volt, ahol le tudnám teremteni. Majd később.

Louis felnézett ránk, pontosabban Zayn-re, engem csak futólag mért végig, ahogy próbálom visszafogni a feketeséget. Mérgesen rontott szerelmemnek, és mellkasát ütve, könnyes szemekkel próbálta visszaadni, amit Ő adott Harry-nek, de persze nem tudott verekedni, ahogy én sem, így meg sem ártott az a pár mellkasi ütés Zayn-nek. Tudom ugyanis, ahogy szorítottam az én kezem is érte pár ütés, és nekem sem fájt.

- Utállak, Te köcsög? Hogy tehetted? Menj vissza oda, ahonnan jöttél, de hagyj minket békén! - kiabálta mérgesen két lépéssel távolabb állva.

Fájdalmasan mért végig engem, és megcsóválta a fejét, miközben feltámogatta állásba Harry-t Liam-mel együtt. És ebben a pillanatban olyat hallottam meg, melyet soha nem hittem volna, hogy egyszer miattunk fogok. Sziréna ütötte meg a park döbbent csendjét, mely felénk irányult. Szétnéztem, és az anyák idegesen takarták el gyermekük szemét, vagy éppen távoztak. A park bejárata felől, rendőrök közeledtek egyenesen felénk, valaki biztosan hívta őket. Négyen voltak, de épp elég. Megéreztem a kezemen egy erős rántást, amitől előre estem majdnem, ha az illető nem húz tovább, így futni kényszerültem. Zayn sietősen húzott végig a járdán, míg a srácok maradtak ott, ahol voltak. Én sem akartam menekülni, így megtorpantam, és nem mozdultam egy tapodtat sem.

- Niall, gyerünk már! Nem kapatnak el minket! - mondta idegesen mögém pillantva.

- Emlékezz Zayn, nem menekülünk, Te mondtad nekem! Most vállald fel, amit tettél! - mondtam komolyan ránézve, mire haloványan elmosolyodott, és sóhajtott.

Mellém jött, és lágyan megcsókolt, de egy kéz erősen rántott hátra, és hátam mögé fogta kezeimet. Idegesen pillantottam oda, nem hittem, hogy ezt akarják a rendőrök.

- Zayn?! - néztem rá segélykérőn, de Ő csupán nyugtatóan bólintott, majd széles mosolyt villantott.

Mindkettőnk kezét hátra bilincselték, amint kivittek minket a parkból. Ha félév előtt azt mondják nekem, hogy beleszeretek egy srácba, akivel együtt sittre kerülök, valószínűleg azt mondom; ez az év poénja. De már nem tartom olyan viccesnek.