Sziasztok!
Két dolgot szeretnék veletek tudatni...amiből három lesz.
Az első, hogy ennek a történetnek is vége pár rész múlva, 3 egészen konkrétan. A
második, hogy a School for boys új része KEDD HELYETT SZERDÁN VÁRHATÓ, a
magyarázatot már sokszor leírtam, miszerint be kell osztanom egyenletesen a
napokat, hogy nagyjából mindig legyen valami a blogon. Az utolsó pedig, hogy
most, délelőtt írtam egy 7 oldalas kis One-Shot-ot, amit kicsit később
megkaptok. Gondolkoztam rajta, hogy csak holnap teszem fel, de ez fontos
történet lesz, ugyanis elegem van abból, ahogy Magyarországon bánnak a
melegekkel! Nem lesz benne páros, Harry életét mutatja be, ha magyar lenne.
Tele lesz fájdalommal, vigyázzatok!
Ehhez a részhez pedig jó olvasást, várom a véleményeket
Niall ide-oda változásáról. Szerintetek most előre vagy visszafele tart?
xoxo
Zsoo
Utálatos napra keltem, az egész hétvégém utálatos volt.
Sehova nem mentem, a fürdő is elmaradt Zayn-nel. Csak ültem otthon, és
gondolkoztam, mit is kéne most tennem, hogy mindenki megmaradjon számomra, de
arra jutottam; csoda kéne, hogy ez megtörténjen. Semmi kedvem nem volt bemenni
a suliba, hogy ismét szembe találjam magam a srácokkal. Így aztán, mikor Zayn
megállt értem a lakásom előtt, táska nélkül, melegítőgatyában rohantam ki.
- Így jössz, Baby? - kérdezte nevetve, mikor végigmért
rajtam.
De én nem ültem be, csupán kinyitottam az ajtót, hogy
kényelmesen tudjunk beszélni.
- Én nem megyek be! Itthon maradsz velem? - kérdeztem
határozottan.
- Nocsak, lógni akarsz? Mi történt veled? - kérdezte
játékosan, de ezzel egy időben le is állította a motort, majd kiszállt a
kocsiból.
Széles vigyorral jött fel a lépcsőn mögöttem, míg én
sietősen rohantam be a házba, ugyanis azért annyira nem volt jó idő, hogy
pólóban rohangáljak. Bejött velem, és lerúgta cipőjét, ahogy én is. Bementünk a
nappaliba, és leült velem a kanapéra.
- Szóval, elárulod nekem, miért akarsz itthon maradni? -
kérdezte mosolyogva.
- Nem nehéz kitalálni. - csóváltam meg lehajtott fejem.
Zayn kicsit gondolkozott, majd végül kinyögte, ami a
fejében járt.
- Ni, tudod, hogy minden rosszaságban benne vagyok, de
ebbe most nem. Nem menekülhetsz a dolgok elől. Ez csúnya dolog, be kell
mennünk. Én is utálom Őket, azért, hogy megütöttek téged, és megbántottak, de
pont ezért kell a szemükbe vigyorognom, és nem meghátrálnom. Érted? - kérdezte
komolyan a szemembe nézve.
Zayn a maga módján rendes ember volt. Tiszta nézeteit
vallotta, melyek teljesen valósak voltak. Amolyan betyárbecsület néhanapján, de
hatalmasra nőtt a szememben, és sokra tartottam ezért.
- Holnap bemegyek, ígérem, de ma maradj itthon velem,
kérlek! Legalábbis én itt maradok. - hajoltam közelebb hozzá.
Sóhajtott egyet
amolyan "hihetetlen vagy" módon, majd elmosolyodott.
- Tisztában vagy vele, mennyi mindenre rá tudsz venni?!
De ajánlom, hogy akkor nagyon jó programod legyen! - vigyorgott rám.
Szélesen elmosolyodtam, és hozzá hajoltam. Ezután a
hétvége után Ő is érezhette, ahogy talán mindenki látta rajtam, hogy nem tudok
ismét az új Niall lenni. Maszkom megtört, ismét a félénk kisfiú lettem, aki
eddig is voltam. A szüleim milliószor hívtak, de nem válaszoltam rá. Akárhogy
is szerettem volna, tudtam, hogy képtelen lennék ismét a régiként erősnek
maradni, ha engem is belevonnak vitájukba. Bár legbelül reménykedtem benne,
hogy kibékültek, de ennek igazán csekély esélyét láttam csupán. Csókomon is
érződött, hogy újra félénk lettem, nem nyomtam erősen ajkait ellenben Ő
enyéimet. Szerencsémre Zayn minden oldalamat szerette, de kétség kívül
visszahúzódóan voltam önmagam.
Arcomra simította kezét, ahogy elmélyítette csókunk, ami
ellen nem volt kifogásom. Hajába túrtam, és nem akartam elengedni. Ragaszkodtam
hozzá lényegtelen, éppen maszkom viseltem-e vagy önmagam voltam. Zayn
megváltoztatta az életem, de minden esemény ellenére nem gondolom, hogy ez
rossz dolog. Határozottan döntött el a kanapén, de megállítottam a mozdulatsorban.
Lágyan toltam el vállánál fogva, mire kérdőn, de egyben huncut vigyorral is
nézett rám.
- Nézzünk egy filmet! - jelentettem ki határozottan.
Felhúzott lábakkal hozzá bújtam, és kezembe vettem a
távirányítót. Csak sóhajtott egyet, és átkarolta hátam. Addig kapcsolgattam,
míg találtam egy nézhető műsort, mely éppen egy átverő show volt. Rengeteget
nevettünk azon, hogy a hírességek, milyen könnyen megtéveszthetők
önteltségükben.
***
- Zayn, én nem akarok sétálni! - ellenkeztem, de esélyem
sem volt ellen.
Makacsul rángatott kezemnél fogva az utcán, és mivel az
emberek bámulni kezdtek ránk, így nem ellenkeztem tovább. Hagytam, hogy
vezessen, ahova akar, vagyis a parkba.
- Ha már egész délelőtt a tv előtt punnyadtunk, legalább
most, délután mozogjunk kicsit. - mosolygott rám, mire egy megadó sóhajt
hallattam.
Nem azzal volt a gond, hogy nem akartam sétálni,
csupán...csupán nem akartam emberek közé menni, de holnap úgyis muszáj lesz,
így beletörődtem a sétába. A park nyüzsgött az emberektől, pont a forgalmas
órákban jöttünk. Diákok sétáltak haza az iskolából vagy edzésekről, gyermekek
játszottak a játszótéren, miközben Édesanyjuk oldalt trécselt a többi nővel.
Megszokott látvány, még a szerelmespárok is romantikáztak a padokon. Aprócska
városunkban nem élnek sokan, így kevés az ismeretlen arc, szóval éppen elég a
lakos ahhoz, hogy pillanatok alatt terjedjen a pletyka, és mindenki tudjon
mindent mindenkiről, lényegtelen, ismeri-e vagy sem.
Elkanyarodtunk a járdán a fáknál, így szembe találtam
magam három nagyon ismerős arccal. Alig voltak 10 méterre, és éppen nevettek
valamin. Most egyáltalán nem vágytam a velük való találkozásra, így egy
pillanatra megtorpantam, de Zayn megszorította a kezem, és komolyan szemembe
nézve rántott előre. Tudtam, nem tetszik neki, hogy elmenekülök a bonyodalmak
elől, így magamra erőltettem kemény maszkom, és hanyag léptekkel sétáltam
mellette a srácok felé. Ők is kiszúrtak minket, így elhallgattak. Liam
fájdalmas pillantásokkal illetett minket, míg Harry szemében gyűlölet égett.
Louis párjához bújt szorosan, és a járdára szegezte tekintetét. Ez mind annyira
rájuk vallott. Liam kezében egy szatyor pihent, mely nasival és sörre volt
tele, ahogy elnéztem. Egy pillanatra fájdalom nyilallt belém, hogy nélkülem
készülnek egy jó kis délutánt csapni, de ezt nem mutattam ki.
Harry jött felőlünk, és ahogy elnéztem simán elfértek
volna egymás mellett Zayn-nel, de páromnak szándékosan meg kellett löknie
vállát. Idegesen pillantottam hátra Harry-re, aki megtorpant, és mélyen magába
szívta a levegőt. Lassan fordult meg, de tovább nem figyeltem.
- Nem látsz a szemedtől, cseszd meg?! - kérdezte Harry
élesen, amitől Zayn is megtorpant, és felé fordult. Idegesen szívtam magamba a
levegőt, de próbáltam nem mutatni, mennyire utálom ezt az egész vitatkozást.
- Baj van Göndör? Nem tehetek róla, hogy az egód túl
nagy... - rántotta meg a vállát Zayn idegesítő vigyorral arcán.
- Én legalább be mertem ma jönni a suliba. - vágott
vissza Harry, amitől görcsbe rándult a gyomrom, hisz miattam nem mentünk, és
Zayn megmondta, hogy nem kéne megfutamodni gyáva módon.
- Oh, ha tudnád, milyen jó programunk volt ma. - felelte
huncut vigyorral Zayn, és a következő pillanatban keze fenekemen csattant,
amitől idegesen ugrottam meg. Louis félve bújt Harry mellé, míg Liam szeme
lepetten kerekedett ki. Azonnal fülig vörösödtem, hisz ez elég kínos, ráadásul
Zayn füllentett, hisz nem csináltunk semmi ilyen jellegűt délelőtt. Harry
dühösen állt Zayn elé, olyan közel voltak egymáshoz, hogy tekintve
identitásukat, még egy csók is elcsattanhatott volna.
- Most jól figyelj, bazdmeg! Nem érdekel, hol verekszel,
vagy kivel kavarsz, de Niall-t hagyd ki a szarságaidból, vagy esküszöm,
szétverem a fejed. Sokkal jobbat érdemel egy szefós köcsögnél. - lökte meg a
vállát, mégsem emelte feljebb hangját, idegesítően nyugodt hangon beszélt. Jól
estek Harry szavai minden sértés ellenére párom felé, ez csak azt bizonyítja,
hogy még fontos vagyok nekik. Persze, Zayn nem bírta megállni, hogy erre ne
feleljen, mikor amúgy is eléggé ki van éleződve közöttük a helyzet.
- Engem ne fenyegess, bazdmeg! - kapta el a pólója nyakát
Zayn, mire Harry azonnal védekezett.
Innen már minden pillanatok kérdése volt. Zayn hirtelen
vetette rá magát legjobb barátomra, aki persze nem hagyta magát, így verekedés
bontakozott ki. Ösztönösen mozdultunk Liam-mel, hogy szétszedjük őket, de nem
sikerült, olyan hevesen verekedtek. Az öklök csak úgy szálingóztak a levegőben,
én pedig nem akartam még egy ütést beszerezni, viszont ezt sem nézhettem
tovább. Louis idegesen kiabálta oldalt párja nevét, és hogy hangja abba, de
persze Harry-nek esze ágában sem volt ezt teljesíteni. Talán azokban a
pillanatokban el is feledkezett szerelméről. Hallottam, amint tőlünk nem messze
a játszótéren riadalom keletkezett, ami nem vettem jó előjelnek.
- Liam, segíts! - kiabáltam idegesen.
Egy pillanatra pillantottam csupán rá, de éppen elég
volt, hogy lássam bólintását. Egyszerre indultunk meg a verekedő srácok felé,
és próbáltuk őket szétszedni. Liam elkapta Harry karjait, és háta mögé fogva
őket, hátrálni kezdett vele nyugtatva szavakkal. Louis is oda sietett, míg én
Zayn-t próbáltam így tartani, de sajnos egyedül nem sokra mentem.
Kitört karjaim közül, és mint a bika, aki vöröset lát,
indult meg a védtelen Harry fel, akit lefogott Liam.
- Ne! - kiabáltam idegesen.
Zayn karja után kaptam, de erőszakosan tépte ki ujjaim
közül végtagját, amit mái napig nem értek. Mintha semmit sem jelentettem volna
neki, teljesen elvakult a dühtől, melyet Harry iránt táplált.
- Te fasz! - morogta.
Ökle erősen csattant Harry arcán, épp mikor Liam
elengedte a srácot, hogy tudjon védekezni. Ám már késő volt, így Harry oldalra
esett a hatalmas erőhatástól. Orrából ömleni kezdett a vér, és eléggé kába is
volt, ahogy elnéztem. Idegesen karoltam át Zayn mellkasát hátulról, hogy
megállj parancsoljak neki, mivel még folytatta volna szívesen.
Louis idegesen ölelte magához a kába Harry-t, aki bár
magánál volt, nem nagyon tudta, hol van éppen. Hatalmasat üthetett Zayn, amiért
haragudtam rá, de ez nem az az idő volt, ahol le tudnám teremteni. Majd később.
Louis felnézett ránk, pontosabban Zayn-re, engem csak
futólag mért végig, ahogy próbálom visszafogni a feketeséget. Mérgesen rontott
szerelmemnek, és mellkasát ütve, könnyes szemekkel próbálta visszaadni, amit Ő
adott Harry-nek, de persze nem tudott verekedni, ahogy én sem, így meg sem
ártott az a pár mellkasi ütés Zayn-nek. Tudom ugyanis, ahogy szorítottam az én
kezem is érte pár ütés, és nekem sem fájt.
- Utállak, Te köcsög? Hogy tehetted? Menj vissza oda,
ahonnan jöttél, de hagyj minket békén! - kiabálta mérgesen két lépéssel
távolabb állva.
Fájdalmasan mért végig engem, és megcsóválta a fejét,
miközben feltámogatta állásba Harry-t Liam-mel együtt. És ebben a pillanatban
olyat hallottam meg, melyet soha nem hittem volna, hogy egyszer miattunk fogok.
Sziréna ütötte meg a park döbbent csendjét, mely felénk irányult. Szétnéztem,
és az anyák idegesen takarták el gyermekük szemét, vagy éppen távoztak. A park
bejárata felől, rendőrök közeledtek egyenesen felénk, valaki biztosan hívta
őket. Négyen voltak, de épp elég. Megéreztem a kezemen egy erős rántást, amitől
előre estem majdnem, ha az illető nem húz tovább, így futni kényszerültem. Zayn
sietősen húzott végig a járdán, míg a srácok maradtak ott, ahol voltak. Én sem
akartam menekülni, így megtorpantam, és nem mozdultam egy tapodtat sem.
- Niall, gyerünk már! Nem kapatnak el minket! - mondta
idegesen mögém pillantva.
- Emlékezz Zayn, nem menekülünk, Te mondtad nekem! Most
vállald fel, amit tettél! - mondtam komolyan ránézve, mire haloványan
elmosolyodott, és sóhajtott.
Mellém jött, és lágyan megcsókolt, de egy kéz erősen
rántott hátra, és hátam mögé fogta kezeimet. Idegesen pillantottam oda, nem
hittem, hogy ezt akarják a rendőrök.
- Zayn?! - néztem rá segélykérőn, de Ő csupán nyugtatóan
bólintott, majd széles mosolyt villantott.
Mindkettőnk kezét hátra bilincselték, amint kivittek
minket a parkból. Ha félév előtt azt mondják nekem, hogy beleszeretek egy
srácba, akivel együtt sittre kerülök, valószínűleg azt mondom; ez az év poénja.
De már nem tartom olyan viccesnek.
jujujujujujujujujujujjjjuuuuuuuu *O* *o* *O* mélylevegő *O* *o* *.* megnyugodtam :D szóval... ÚRISTEN!! imádtam, és nagyon remélem hogy ettől az egésztől Niall helyrejön, és Zayn is megváltozik, mert már megszakad a szívem Louisért :'( jajj fantasztikus rész volt, mindig fel tudod dobni a napjaimat, ilyenkor felpörgök :DD már nagyon várom a folytatást :)) *K
VálaszTörlésHahaha ezt örömmel hallom, örülök, hogy ennyire tetszett. Majd meglátod, mi lesz ebből az egészből :)
TörlésOh anyám! Az adrenalin szintem az egekbe van. Valamit kezdjenek magukkal a srácok mert mar megbolondulok ettol a sok balhetol. De ettől jo egy tortenet ha van benne izgalom. Ahj,nem bírom ki jovohetig! Ui:bocsanat az ékezetek hiánya miatt de telorol vagyok. Laura:)
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett. Igen, izgalom az van benne bőven, sajnos azért nem írok hosszú futósztorikat, mert nem bírom az idő-húzó részek unalmas írását, mikor órákat fecsegek a semmiről, de az ilyen is kell, szóval megerőltetem magam. :D
TörlésAzta jo budos....
VálaszTörlésWooooow. Wooooooooooooooooooooooow. Wow.
Keptelen vagyok mast mondani. Ennyi. Nem. Nem tudok. Nem. Kesz. Vege. Ennyi. Kifulladtam. Komolyan mondom, hogy egyszer a sztoriaidba fogok belehalni.
Örülök, hogy tetszett, de inkább ne halj bele, azt nagyon nem szeretném, viszont az nagyon jól esik, hogy ennyire nagy hatással volt rád :)
TörlésÖrülök, hogy tetszett, ezt jó hallani :)
VálaszTörlés