Crystal child.

Halihó!

Meghoztam a következő kisregényt Lora kérésére, szépen lassan, de beérem magam. Ez a történet most kivételesen félig valós misztikus dolog alapján íródott, ugyanis én hiszek ebben, és jobban utána néztem a neten. Alaposan kiokultam ebből, szóval minden, ami természetfelettinek tűnik a sztoriban, valós, tényleg vannak olyan emberek, mint amilyennek én megformáltam Niall-t. 
Ez az első olyan kisregényem, amit teljes egészében felteszek a blogra egy bejegyzésbe, és nem kaptok rá mutató linket. Úgy döntöttem, nem érdekel, milyen hosszú lesz a főoldalon, de nem csinálom meg megint olyan bonyolultan, mint eddig, remélem nem gáz. 
Ja, és nem ezzel a történettel kapcsolatban, de tudnotok kell, hogy a School for boys új része NEM KEDDEN, HANEM SZERDÁN várható. Muszáj volt átszerveznem, hogy nagyjából egyenlő legyen a napok eloszlása a héten, amikor jön futótörténet.

Jó olvasást kívánok a sztorihoz, nagyon várom a véleményeteket érdekes világunkról, és a történetről is. Szeretném, ha tetszene mindenkinek, és Lora is elégedett lenne kérésének teljesítésével, remélem, ilyesmire gondoltál. #smile

                                                                                                                                 xoxo    Zsoo

Egy fiú, annyi volt csupán Ő, semmi többre nem vágyott, csak a magányra, megrémítette a nagyváros, a nyüzsgő élet. Félt az emberektől, nem szeretett bejárni a városba, pedig nem is volt nagynak nevezhető a település, mely mellett élt, éppen csak 20.000-es. Utálta a bevásárlóközpontokat, feszélyezve érezte magát a sok ember között, túl sok energia hatott rá egyszerre, amit nem tudott kezelni. Ez vezetett oda, hogy ide került, de boldog volt.

Mosollyal az arcán nyitotta ki szemeit, azonnal szembe találta magát egy igéző barna szempárral, mely kedvesen méregette. Megcirógatta cicusának buksiját, és felült ágyában. Kinézett a hatalmas üvegfalon maga előtt, melyen most a nap sugarai törtek be. Cicája ölébe mászott, amitől ismét szemébe nézett, hogy ki tudja venni, mit szeretne, bár sejtette, hogy tejet. Azonban a cica máshogy nézett rá, amit egy normál ember nem venne észre, de neki feltűnt, hisz nem volt normális. Aggodalmas ráncba futott arca, azonnal felkelt, és kisietett a szabadba, a macska készségesen követte. Szétnézett, érezte már tegnap este, hogy valami nem lesz rendben ma reggel, de próbálta kiűzni fejéből, azonban ez nem olyan dolog, amit csak úgy elhessegethet, és ezt már Ő is megtanulta régen. Lehunyta a szemét, csupán hallgatta az erdő neszeit, beleszippantott a lágy szellőbe, majd szemei kipattantak. Futni kezdett a tó partján egyenesen az erdőbe, ahol érezte, merre kell mennie. Szőke tincseit hátrafújta a sebességtől keletkező szél, egy fánál megállt, és szétnézett a helyen, ahova érzékei hozták. Fülét halk mocorgás ütötte meg, az egyik fa mögül kilépett nyugtalanságának oka. Azonnal hozzá sietett, és leguggolt a szegény őzike mellé, aki erősen sántított jobb, mellső lábára.

- Szegénykém! Semmi gond, minden rendben lesz. - motyogta halkan, és megsimogatta az alacsonyabb állat puha nyakát.

Az őz érezte, hogy jó helyen van, érzékei erre hozták a bajban, és milyen jól tették. Niall különleges kapcsolatban állt a természettel, nem bírta a nyüzsgést, pedig beleszületett régen. A szüleit nagyon szerette, rendesen nevelték, csupán az volt a gond, hogy átlagosan, amikor Niall különleges bánásmódot érdemelt volna amiatt, amit kapott ajándékba. Aztán feltűnt mindenkinek, hogy furcsán viselkedik, így orvosról orvosra jártak szüleivel. Kiderült, hogy kristálygyermek, de nála valamiért erősebbek ezek az érzékek, mint a normális szülötteknél, akiknek eltűnik 7-8 évesen. Nála megmaradt, ezek után a szülei úgy foglakoztak vele, ahogy kellett. Niall mindig is csendes volt, félénk, visszahúzódó, ártatlan, hisz az ilyen gyermekek ilyenek. Tudta előre, mi fog történni, az emberek gondolatait ki tudta olvasni, de ezt magában tartotta. Érzékeny volt, nem szeretett társaságba járni, az ilyen embereket, pláne, ha ilyen erősen vannak jelen ezek a dolgok, kímélni kell, hogy ne érje őket lelki sérelem. Azonban 18 éves volt, amikor a szülei autóbalesetben meghaltak, képtelen volt feldolgozni ezekkel a képességekkel. És a legrosszabb, hogy érezte már egy héttel előtte, hogy valami szörnyűség fog történni, de nem tudta, mi lesz az, pedig nagyon meg akarta akadályozni, viszont erre még Ő sem volt képes. Nem tudta feldolgozni ezt a traumát, magába húzódott, megszerezte mindazt, amitől az ilyen gyermekeket kímélni kéne, de neki ellenben a többiekkel nem tűntek el képességei még ezután sem. Magát okolta a szülei halála miatt, hiába mondták neki, hogy ez normális az olyanoknál, mint Ő, mindent magukra vállalnak, nem hitt nekik. Tudta nagyon jól, hogy meg tudta volna akadályozni azt a balesetet, ha élesebbek érzékei. A szülei vagyonából, ami rá maradt megépítette ezt a helyet. Szépen meg tudna élni, de neki mégis ennyi kellett. Nap, mint nap a természetben, nyugalomban, az állatokkal.

Az őzike szemébe meredt, aki tudta azonnal, hogy bízhat Niall-ben, így hagyta, hogy ölébe vegye a szőkeség, majd elvigye a házához. Óvatosan lehelyezte a verandára, majd bement. Tudta, hogy nem fog elmenni a kis jövevény, meg kell gyógyulnia. Kihozta a szükséges dolgokat, és alaposan ellátta a lábát, amit az állat hősiesen tűrt. Érezte Niall kisugárzásán, hogy kristálygyermek, nem ellenkezett egy pillanatig sem.

Miután készen lettek, ismét kezébe vette az állatot, és bevitte a házába. Mindig is úgy gondolta, hogy az Ő háza mindenkié, szívesen osztotta meg bármilyen kis jövevénnyel. Az a kiscica is így csapódott hozzá, és megszerették egymást, bár nevet nem adott neki. Egy meleg szobába, takaró halmokra, párnák közé tettel le az állatot. Egy szoba volt külön így kialakítva, hisz már megtanulta, hogy gyakran van vendége. A szoba egyik fala üveg volt, így az állat nyugalomban lehetett. Hagyott bent neki élelmet, és friss vizet, majd beállította a hőmérsékletet. Végül leguggolt még elé, és óvatosan megsimogatta szőrét, de az őzike belehajtotta fejét Niall tenyerébe várva még több kényeztetést egy ilyen tiszta embertől. Meg is kapta, Niall mosolyogva kényeztette tovább, miközben nyugtatón motyogta egyre inkább, hogy minden rendben lesz.

Végül kiment, és most, hogy minden rendbe jött adott reggelit cicusának, miközben Ő is megivott egy csésze teát. Kisétált a teraszra, és figyelte a még kicsit erőtlen napot, miközben egyre feljebb emelkedik a felhők felé, és megcsillan a tó vizében. Azt várta, hogy most minden rendben lesz, hisz az őzike biztonságban van, de az a különös, vészjósló érzése továbbra sem múlt el. Ezek szerint nem csak ennyi lett volna? Mélyet sóhajtott, miközben érdeklődve fordult bal oldalra, hogy az erdőt is szemügyre vehesse. A bögrét emelte volna a szájához, de hirtelen megakadt mozdulatában, amint érzékei jelezték, hogy valaki jönni fog perceken belül. Hirtelen aggódó lett hangulata, félő, mintha menekülne valamitől, kicsit sokkos állapotot is érzett. Zavartan ráncolta össze a homlokát. Egy ember tart ide, ilyen érzelmekkel, átvette tőle ezeket, szóval közel lehet.

Félt bármiféle komolyabb kapcsolattól emberekkel, de most mégis azonnal cselekedett. Letette a bögréjét a fakorlát tetejére, és elindult lefelé a lépcsőn abba az irányba, ahonnan már egészen közelről érezte az idegen jelenlétét. Amint leért, egy fiú jött ki az erdőből, idegesen nézett szét, a fején vérző seb virított, ruhája szaggatott, piszkos volt. Hófehér bőrén mocskos olajfoltok éktelenkedtek, göndör haja kócosan meredezett. Smaragdzöld íriszei Niall-re villantak, bennük félelem lakozott, teljesen halálra rémült.

Niall azonnal tudta, hogy teljesen sokkos állapotba van, egy ép gondolata sem volt, márpedig Ő belelátott fejébe. Azonnal a fiúhoz rohant, aki idegesen hátrált tőle, így kicsit lelassított, és kedvesen közeledett felé.

- Semmi gond! Nem bántalak, ne félj! Mi történt veled? - kérdezte óvatosan a fiút, aki immáron kicsit bizalmasabban meredt rá.

Éppen szólásra nyitotta volna remegő ajkait, melyeknek Niall szerint olyan színe volt, mint a friss epernek, ami az erdőben nő júniusban, azonban hirtelen remegtek meg lábai, majd feje oldalra billent, szemei lezáródtak, lábai felhagyták a szolgálatot. Niall érezte, hogy valami ilyen lesz, így azonnal ott termett, és elkapta a srácot, aki így ölébe esett a földön. Aggódva figyelte a fiú tökéletes, markáns mégis lágy vonásait ezúttal már nyugodt arcán. Nem tétovázott sokat, segítenie kellett, így nehézkesen ugyan, de sikerült felemelni a srácot, és bevitte házába. A saját ágyára lefektette, majd kiment az ellátásához szükséges kellékekért. Leült az ágy szélére, mikor visszaért, és óvatosan félresöpörte a fiú arcába lógó göndör, zilált tincseket. Jobban szemügyre vette a fejsérülést, amely ugyan nem volt mély, de tudta, ha elég fontos dolog okozta, akkor képes ezt a sokkos hatást kiváltani az emberekből. Kitisztította a sebet, bekente gyógykenőccsel, ami garantáltan helyrehozza majd, végül pedig bekötötte a fejét, és langyos borogatást is tett rá. Arcát is megtisztította nedves ruhával, így fehér, hibátlan bőre kivillant vendégének. Niall csodálattal mérte végig nyugodt arcát, vörös ajkait, makulátlan bőrét, fekete szempilláját. Elvarázsolta ez a srác, de tudta, butaságokra gondol, hisz Ő csak fájdalmat okozna neki, abba pedig belehalna. Segít a fiún, de ennél többet nem tehet, és ez így van rendben. Biztosan van párkapcsolata, családja, majd ha jobban érzi magát, hazamegy hozzájuk.

Kiment a teraszra ott felejtett teájáért, majd megitta miközben bement a konyhába, ahol már a cicusa végzett reggelijével. Benézett az őzikére is, aki békésen szuszogott a párnák között, így halkan be is csukta az ajtót. Arra gondolt, hogy biztosan éhes lesz a fiú, ha felkel, így elő kéne állnia valamiféle ennivaló, Ő azonban vegetáriánus volt. Arra gondolt, egy kis meleg leves nagyon jól esne neki, így nekiállt elkészíteni, bár a hús nyilván hiányzott belőle.

A levessel már nem volt gond, minden szépen haladt, Niall már le is zuhanyozott, rendbe szedte magát, hisz a reggeli két jövevényétől nem igazán volt még erre ideje. Megkavargatta a levest, és megállapította, hogy készen van, de még hagyta kicsit, ahogy volt. Közben teát is készített a fiúnak, hogyha felébred, akkor legyen valami a fejfájása ellen, így az is ott gőzölgött mellette. Hirtelen hatalmába kerítette az érzés, miszerint hamarosan már nem kell azon agyalnia, meddig lesz még eszméletlen a fiú. Elzárta a levest, és rátette a fedőt, majd töltött ki teát egy bögrébe, és beízesítette szerinte megfelelőre. Elindult a szobája fele, és leült az ágy szélére. Megérzései soha nem csaltak, a srác arca hirtelen megrezdült, majd fájdalmas grimaszba fordult. Kezeivel sajgó fejéhez kapott, de szemét még mindig nem nyitotta ki. Kellett egy kis idő, míg felfogja, hol is van, és mikor ez megtörtént, szemei kipattantak, és idegesen nézett szét a szobában. Tekintete Niall-ön akadt meg, aki kedves mosollyal méregette a srácot megfelelő távolságból.

- Hogy érzed magad? - kérdezte lágy hangon, nem is tudott máshogy beszélni. Az egész srác maga a megtestesült ártatlanság volt, még soha nem hazudott, a legkisebb vétket sem követte el soha. Egyszerűen Ő ilyen volt.

- F-fáj a fejem. - felelte halkan a göndör, és zavartan mérte végig megmentőjét. - Hol vagyok? - kérdezte óvatosan.

- Nálam. Ezt idd meg, segít majd a fejfájásodon. - mutatta fel a bögrét Niall.

A srác lassan bólintott, majd felült, és elvette a bögrét. Lassan kortyolgatta, de az első ízlelés után megnézte az italt, majd folytatta. Niall csak mosolygott ezen, érezte a srácon, hogy nincs hozzá szokva a természetes dolgokhoz, tipikus városi, aki gyógyszerrel tömi magát. A tekintetük találkozott, és akkor a szőkeség ki tudta olvasni, hogy a srác nem találja a helyét, nem ért semmit, saját magát sem ismeri. A sérült azonban ebből csupán annyit érzékelt, hogy Niall átható tekintete lelkébe fúródik, mintha az elméjébe látna, és így is volt. Csodásnak tartotta a kék íriszeket, elbűvölte Niall különlegessége, ártatlansága, kedvessége.

- Niall vagyok! Niall Horan. És Te? - kérdezte kedvesen a szöszi, bár soha nem volt az a kimondott ismerkedő típus, de csak megmentette a srácot, aki az ágyában fekszik, és ezt most így érezte helyesnek. A fiú elgondolkodott a kérdésen, erősen kutatott elméjében, amit Niall pontosan látott. Tudta, hogy össze van kavarodva, de nem sejtette, hogy ennyire. Ezek szerint emlékezetkiesése van.

- H-harry...azt hiszem. - tette utána, amitől Niall csak együttérzően bólintott.

Harry leszegte a fejét, és teáját kezdte méregetni. Semmit sem tudott magáról, fogalma sem volt, kicsoda, hogy került ilyen állapotba, van-e a családja, és ki is Ő valójában. Mindent elfelejtett, ami az életéhez kapcsolódik, de az általános dolgokkal tisztában van. Tudott írni, olvasni, tudta, hányadika van, ki az elnök...stb.

- Semmit nem tudok magamról... - hunyta le hosszan szemét, miközben elhúzta száját.

- Sajnálom, de helyre fog jönni minden. - biztatta Niall.

Átérezte Harry érzéseit, pontosan tudta, mi játszódik le benne, és neki is olyan érzései voltak, mintha semmit nem tudna magáról. Ez hatalmas hátránya annak, hogy kristálygyermek volt, a közelében lévő személyek hangulatát azonnal átvette.

- Remélem. - motyogta Harry elhalón, majd felnézett megmentőjére. - Hogy kerültem hozzád? 

- Kirohantál az erdőből, én pedig megláttalak, és idehoztalak. Semmit nem mondtál, elájultál, de eléggé csapzott voltál. Mint akit megtámadtak, vagy balesetezett. - rántotta meg a vállát Niall óvatosan, hisz ezt még Ő sem tudhatta, de a balesetre gondolva eszébe jutottak a szülei, viszont ezt igyekezett elnyomni magába, ahogy mindig is.

- Nem emlékszem semmire, és ez pokoli. - csóválta meg a fejét.

Niall elkalandozott, milyen érzés is lehet ez, hisz sajnos azt még Ő sem tudta megmondani, milyen volt Harry régi élete, nem látott a fejébe, csupán a gondolataiig. Segíteni szeretett volna neki, ahogy minden embernek és állatnak, ez a fiú pedig különösen vonzotta magához, azonban félt, hogy fájdalmat okozna Harry-nek, ha úgy tekintene rá, mint egy vonzó, szívdöglesztő pasira. Mondták már neki, hogy az ilyen fajta emberek, mint Ő, nem mernek szeretni, mert félnek, hogyha véget érne a kapcsolat, fájdalmat okoznának társuknak. Niall tudta ezt, és elismerte, hogy igaz, de nem mert közeledni Harry fele.

- Oh, majd' elfelejtettem! Készítetem neked meleg levest, gondoltam, jól fog majd esni. - mosolygott Niall szeretetteljesen, és elnézést kérve kisietett a konyhába, majd egy tál gőzölgő étellel tért vissza. Harry kedvesen elmosolyodott, valóban most, hogy így Niall mondta éhesnek érezte magát. Elkezdett enni, közben azon agyalt, vajon milyen lehet az élete. Vajon aggódik érte valaki? Niall látta a gondolatait, így óvatosan leszegte a fejét. Egy ilyen vonzó férfinak, biztosan akad otthon egy csinos párja, nem lehet, hogy senki sem keresse. Hamarosan meg fogják találni, elviszik Niall-től, és egy kórházba ápolják tovább a szőke szemében hasztalan, mérgező szerekkel, amit az emberek gyógyszereknek neveznek. Pedig a gyógyszer nem itt kezdődik, hanem ott, amit az imént itatott Harry-vel. Abban a teában csupa olyan dolog volt, ami azonnal segít, és nincs semmiféle méreganyag benne, pusztán növények.

Niall ismét elkalandozott, de Harry-re pillantva beugrott neki, hogy tulajdonképpen most egy vendége van, egy idegen, aki segítségére szorul, mégis félt tőle, hisz bármikor megbánthatja. Niall nem szerette az emberek közelségét, csupán a szüleiét.

- Gondolom, szeretnél lezuhanyozni, rendbe szedni magad. - motyogta Niall, miután megette Harry az ételt.

- Igen, köszönöm. - mosolygott hálásan Harry.

Niall elkönyvelte magában, miközben felállt, hogy már nem fájt vendége feje, tehát hatott a tea. Elkísérte Harry-t a fürdőszobába, ahol adott neki törölközőt, és tiszta ruhákat, majd magára hagyta, és megnézte az őzikéjét, aki még mindig békésen aludt, de látszólag már evett idő közben. Kiment a teraszra, és leült az egyik fotelba. Csupán bámulta a tavat maga előtt, és azon agyalt, miért tartja ilyen csinosnak Harry-t, amikor nem is ismeri, és ráadásul tudja, hogy Ő magányra van ítélve, ez a kristálygyermekek sorsa. Niall elégedett volt az életével, jól érezte magát itt, az erdőben, mint emberek között, de érezte, mégis hiányzik valami a teljes boldogságából, amiről Ő maga sem tudta, micsoda.

Tudta, hogy Harry végzett, és hamarosan kijön, érezte előre, így mikor a göndör valóban kilépett, és mellé ült, meg sem lepődött. Niall csak bámulta a tavat, miközben Harry ámulattal figyelte a csodás tájat. Mindig is vidékre vágyott, nem szerette a város nyüzsgését, így szerinte Niall csodás helyen élt.

- Meseszép ez a hely. - motyogta a göndör döbbenten, mire szőke megmentője elmosolyodott, és bólintott.

Csendben figyelték a tájat kis ideig, miközben mindketten elmélyedtek a gondolataikban. Niall azon agyalt, amit Harry pillanatokon belül meg fog kérdezni, hisz sejtette előre, míg a göndör azon, hogyan tegye fel finoman kérdését.

- Niall, köszönöm, hogy megmentettél, és nem akarok hálátlannak tűnni, de hogyan juthatok el egy városba leghamarabb? Meg kell tudnom, ki vagyok valójában. - magyarázta maga elé meredve.

Niall sóhajtott, és lehunyta a szemét. Tudta, hogy ez lesz a kérdés, és megértette, valamiért mégis fájt neki, hogy Harry elmegy. Ez meglepő volt tekintve, mennyire szerette a magányt.

- A ház mögött visz egy földút kifele. Úgy 15 perc séta után eljutsz a város széléig. Onnan már kapsz segítséget biztosan. - magyarázta Niall halkabban.

Harry csak bólintott, pontosan látta a szöszin a szomorúságot, amiért elmegy, azt hitte, ez arra utal, hogy egyedül érzi magát itt, az erdőben.

- Hé, köszönöm szépen, hogy segítettél rajtam, nagyon jó srác vagy. - mosolygott rá Harry kedvesen, hogy érezze Niall háláját. - Mindenképpen meg fogom hálálni, de addig sajnos nem tudom, amíg meg nem tudom, ki vagyok. - magyarázta fájdalmas tekintettel, amibe nézve Niall azonnal ki tudott olvasni mindent. Még ha nem lett volna kristálygyermek, talán akkor is ment volna, hisz Harry-nek oly' csodás, zöld íriszei voltak, melyek rabul ejtették Niall-t. Olyan érzése volt, mintha ezúttal egy hozzá hasonlóval akadt volna össze, és a göndör is belelátna az Ő elméjébe, de ez persze ki volt zárva.

Harry hálásan megköszönt mindent Niall-nek, majd kicsit csapzott, bár már jobban kinéző ruháiban elindult útján. Bár a szöszi szívesen adott neki ruhát, ki is készítette a fürdőbe, mikor elment Harry fürdeni, de az nem vette fel. Nem akart még ezzel is a szőke terhére lenni, de megbántani sem, viszont Niall pontosan tudta ennek az okát, így nem bántódott meg. Gondolkozott rajta, hogy esetleg felveti, elkíséri Harry-t, de aztán arra jutott, hogy ez nem a legjobb ötlet. Nem szabad közel kerülnie hozzá, hisz akkor könnyebben okozhat neki fájdalmat, amit nem élne túl. Pont ezért félt mindig is a kapcsolatoktól.

Így aztán csupán figyelte a ház mellől Harry távolodó alakját, aki egy fájdalmas mosollyal még visszaintett, majd folytatta útját tovább a város felé. Furcsa volt számára Niall, de felettébb vonzónak találta, amitől Ő maga is megijedt. Nem értette, miért vannak ilyen érzelmei egy ismeretlen iránt, aki megmentette, hisz férfiről volt szó. Nem tudta ki volt, talán valóban meleg lenne?

A földet vizslatta miközben a kellemesen hűvös erdőben sétált a földúton. A fák az út fölé hajlottak, lombjaik között csak néhány helyen verekedte át magát sikeresen a forró napfény. A madarak csiviteltek körülötte, neki úgy hatott, mintha kinevetnék, hogy nem emlékszik semmire az életéből, és furcsa érzései jelentek meg egy szőke srác iránt két óra után.

Valóban 15-20 perc séta után kiérkezett egy város legszélső utcájához, ahol elindulva haladt végig az utcán keresve egy rendőrséget, vagy egy kórházat, ahol talán meg tudják mondani, ki Ő. Az emberek megbámulták, páran intettek neki érdekesen méregetve. Visszaintett, de nem tudott rájönni, ki az az ember. Ezek szerint itt élt, ebben a városban, hisz ismerték kevesen. A feje ismét fájni kezdett, de nem úgy, mint mikor felébredt. Most sokkal inkább úgy hatott, mintha szét akarna robbanni a feje, hogy valami a felszínre kerüljön, Ő pedig várta, hátha beugrik valamiféle emlék. Kikanyarodott egy forgalmasabb utcára, ahol hirtelen, mintha fejbe vágták volna. A falnak kellett támaszkodnia, hogy ne essen el hirtelen oly' annyira megszédült. Mély levegőt próbált venni, ahogy ismét felemelte fejét. Egy férfi elég szépen megbámulta, majd haladt tovább a túloldalban. Hirtelen minden kezdett ismerősebb lenni számára, mintha sokszor járt volna már erre. Szétnézett a forgalmas, sok fele ágazó utcán, majd határozottan elindult egy irányba. Befordult pár sarkon, Ő maga sem tudta, miért erre tart, de a megérzése azt súgta, jó fele megy, ismeri ezt a várost. Végül meglátta maga előtt a nagy épületet, ahova halovány emlékei elvezették, és kinyitva a hatalmas, díszes ajtót, belépett a hűvös helyiségbe, ahol fázni kezdett kicsit. Páran, akik a váróteremben ücsörögtek megbámultak, egészen konkrétan három férfi. A pulthoz sétált szakadt, lestrapált ruháiban, amitől a hölgy azonnal felállt, és kisietett az asztal mögül hozzá.

- Magával meg mi történt? - kérdezte aggódva, és intett két rendőrnek, akik azonnal oda mentek, és bekísérték Harry-t egy nyugalmasabb irodába. Bár itt több rendőr is nyüzsgött, akik mind vetettek felé egy-egy pillantást, nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. Nem mintha annyi munkájuk lett volna, ebben a városban szinte soha, semmi nem történik, de nem tűnt olyan vészesnek Harry, hisz tudott járni, csupán a ruhái néztek ki rosszul.

- N-nem tudom, ki vagyok, mindent elfelejtettem. - hebegte fejcsóválva Harry a rendőröknek.

Ezt hallva egy hölgy is csatlakozott a két férfihez, és aggódó, együtt érző tekintettel méregette Harry-t. Az édesanyja lehetett volna, de akkor ez nem számított, talán gyermekét látta benne.

- Jöjjön! Bevisszük a kórházba! - karolt bele az egyik férfi, és a nővel maga mellett, Harry-t támogatva elindultak ki, egy autóhoz.

A pasas vezetett, míg a hölgy hátra ült Harry mellé, aki zavartan bámult kifele az ablakon, figyelte a várost, mely egyszerre hatott ismeretlennek és túl ismerősnek is.

- A nevét tudja? - kérdezte a hölgy lágyan, mire felé fordult.

- Harry. Ennyire emlékszem. - felelte.

- Hogy talált el hozzánk, Harry? - kérdezgette tovább finoman a nő.

- Az erdőben talált rám egy fiú, kint él az erődben egy tó partján, Niall. Nála ébredtem, semmit sem tudtam magamról. Segített nekem, aztán elmondta, merre van a város, így ide jöttem, és eljutottam az őrsre. - magyarázta Harry az ölét figyelve.

- Az a fura, remete gyerek? - szólt hátra a vezető ülésről a férfi.

Harry kérdőn kapta fel a fejét, majd a nőre pillantott, aki csak bólintott a visszapillantóba, hogy a férfi is lássa, majd kedvesen Harry-re mosolygott, mintha mi sem történt volna. Ő nem értette, miért mondanak ilyen Niall-ről, mikor olyan különleges, kedves, ártatlan, de nem volt ideje megkérdezni, ugyanis a kocsi leparkolt a kórház előtt, amit Harry ugyan ismerősnek látott, mégsem tudott volna eligazodni rajta. Kiszálltak, és bekísérték, ahol minden túl gyorsan történt számára abban az állapotban. Két nővérke körberohangálta, vért vettek tőle, megvizsgálták, majd végül nyugalommal befektették egy puha ágyban, idióta kórházi köntösben, amiből kint volt a feneke. Vére kicsit megnyugodhatott, lehunyta a szemét, de ekkor bejött egy nővér és a rendőrnő lágy mosollyal ajkaikon mintha csak azért öltötték volna fel ezt az arcot, hogy megnyugtassák Harry-t. Kérdőn nézett rájuk, kicsit feljebb is tolta magát.

- Harry, semmire sem emlékszik? - kérdezte óvatosan a nővér.

- Nem. Az életemmel kapcsolatosan semmire. - csóválta meg a fejé tehetetlenül a beteg.

- És a Styles név mond magának valamit? - kérdezte óvatosan a rendőrnő. Harry összeráncolta szemöldökét, próbált bármire is rájönni. Ismerős volt neki ez a név, túl ismerős de nem tudta, honnan. 

- Nem. Ez a nevem? Tudják, ki vagyok? - örült meg izgatottan.

- Valószínűleg, de nem akarjuk leterhelni az információkkal. - magyarázta nővér, Harry azonban ezzel nem törődött akkor.

- Nem! Kérem, tudnom kell, ki vagyok! Mondják el! - erősködött Harry, mire a nővér lágyan bólintott, így a rendőr belekezdett.

- Harry Styles a neve, az autóját tegnap éjfél fele találtuk még egy völgyben. Valószínűleg az erődben töltötte az éjszakát, a fejsérülés és a sokk váltotta ki ezt önből. Már értesítettük a hozzátartozóit. - mosolygott rá kedvesen a hölgy.

Harry ledöbbent, bár valahogy sejtette, hogy ilyen dolgok állhatnak a háttérben. A hozzátartozóit viszont nagyon várta, hisz kíváncsi volt, kikből áll a családja. Van esetleg élettársa? Ha van, akkor mi lesz, ha elmondja neki, hogy nagyon vonzódik ahhoz a fiúhoz, aki megmentette? Vagy talán a párja is pasi?

A fejében kavarogtak a kérdések, miközben a plafont figyelte, és próbálta lenyugtatni magát, hátha akkor sikerült emlékeznie, de ez nem jött össze. Izgalommal várta, mikor nyílik már ki az ajtó, de valahányszor ez megtörtént, csupán egy-egy orvos vagy nővér jött be rajta, netán a rendőrség, hogy kikérdezze, de többet nem tudott mondani, mint amit eddig.

Aztán egyszer bejöttek rajta, Harry szerint a megfelelő emberek, hisz ismerősek voltak, mégis idegenek. Egy idősödő férfi öltönyben, karikákkal szeme alatt, és egy fiatalos, negyvenes éveiben jár nő, aki nagyon hasonlított rá zöld szemével, melyek vörösek voltak, megdagadtak a sok sírástól. Végül egy fekete hajú, kreol bőrű lány sietett be rajta sportcipőben, feszes farmerban, és egy sárga pólóban. Haja egyenesen lengedezett hátán, szeme szinte feketén csillogott Harry-re, akit bár elvarázsolt a lány tökéletessége, nem találta vonzónak. Azonnal körbe állták, bár kívül a nővér figyelmezette Őket, hogy óvatosan, azonban Harry-t nem zavarta.

- Harry, édesem! Annyira aggódtunk érted! Ölelte magához a hölgy, aki valószínűleg az Édesanyja volt, majd a férfi, aki pedig Apja.

- Hazza, Istenem! - örült halkabban a lány, majd azonnal a fiúhoz hajolt, és meg akarta csókolni.

Harry azonban meglepődött, erre nem számított, elfordította a fejét, így egy egyszerű arcra puszi lett a dologból. A lány lepetten távoldott el, a szemébe fájdalom, csalódottság került, azt hitte, mikor a nővér elmondta neki, hogy Harry elvesztette az emlékezetét idegesen, hogy Ő majd visszahozhatja neki, hisz annyira szeretik egymást, már el is jegyezte Őt Harry 4 év után.

- Ne haragudjatok, de kik vagytok? - kérdezte óvatosan, mire mindannyiuk szemébe fájdalom telepedett. A lány szeméből egy könnycsepp indult meg lefelé, nem hitte el, hogy vőlegénye elfelejtette, az egész csak egy rossz álomnak tűnt számára. Arcához emelte remegő kezeit, így Harry tekintete gyűrűs ujjára tévedt, és észrevette az ékszert, amitől lepetten kerekedett ki szeme. - Te jó ég! Az a gyűrű...? - hebegte teljesen ledöbbenve, mire a lány csak bólogatni kezdett, és ismét kicsordult egy könnycseppje, ajkait összepréselte, hogy ne kezdjen el bömbölni, pedig tudott volna.

- Harry, kincsem, figyelj rám! - mondta óvatosan az asszony, így a fiú felé pillantott, szemében aggodalom égett. - Mi vagyunk a szüleid, érted? Ő itt a mennyasszonyod 4 év után, Bethany. Annyira aggódtunk érted, mikor felhívott minket a rendőrség. Hála az égnek, nem esett nagyobb bajod. Ne aggódj, ez az állapot csak átmeneti, hamarosan emlékezni fogsz majd. - mosolygott kedvesen a nő, mire Harry csak apró bólintott kétkedve.

Arra gondolt, hogy ha valóban annyira szeretné még mindig a lányt, akkor tudta volna, kicsoda, és nem rémülne meg a gyűrűtől az ujján. De az Ő szeme előtt Niall szőkeséggel keretezett arcocskája jelent meg, melyet sokkal vonzóbbnak talált, mint menyasszonyát.

- Ki az a fiú, aki az erdőben él, Ti is hallottatok róla? Niall! Ő mentett meg! - kérdezte a számára legfontosabb dolgot abban a pillanatban Harry, mire mindannyian lesokkolódtak. A lány halkan hüppögött, ahogy meghallotta, mi fontos igazán vőlegényének, de reménykedett benne, hogy amint visszajönnek az emlékek az együtt töltött időről, ismét minden a régi lesz, hisz szerette a fiút mindennél jobban.

- Az a különös gyerek? Nem bántott, ugye? - kérdezte aggódva azonnal Édesanyja, és idegesen tapogatta meg fia arcát, miközben alaposan szemügyre vette, de nem látott rajta mást, csak a fejsebet, melyen azóta már lecserélődött Niall kötése.

- Miért mondjátok ezt róla? Miért különös? Velem nagyon kedves volt, érdekesen félénk, jóságos. Mi a gond vele? - kérdezte zavartan Harry, amin már a rendőrautó óta agyalt.

A családtagok egymásra néztek, Édesanyja szeme elérzékenyült a sírdogáló Bethany-ra nézve, aki már lerogyott egy székre, és maga elé meredt fájdalmasan. Édesapja gondterheltem felsóhajtott, majd megcsóválva a fejét belekezdett.

- Senki sem ismeri, csak néha sétál be az erdőből a város szélén lévő kisboltba. Három éve költözött ide nagy építkezés közepette, majd minden elcsendesedett körülötte. Érdekes szóbeszédek jártak róla, az terjeng, állatokra vadászik, és eladja Őket a fekete piacon, valamint drogültetvénye is van. De amikor kimentek hozzá az ellenőrök, semmit nem találtak, Ő pedig nagyon félénk volt, tartott az emberektől, így azóta nem zargatja senki. Őrült egy ember... - csóválta meg a fejét a férfi, majd haloványan elmosolyodott. - De ez nem fontos, a lényeg, hogy már jó helyen vagy, és minden rendbe fog jönni. - mosolygott rá biztatóan Édesapja.

Harry zavartan meredt maga elé, ez biztosan hazugság, Niall egyáltalán nem olyan, mint amit elmondott róla Édesapja. Harry tudta, ott volt vele, és egy ártatlanfiúnak hatott, aki valóban félénknek tűnt emberek mellett, de talán pont ezért találta még jobban vonzónak a szöszit. Azonban ezt nem tette szóvá, sokkal inkább végignézett a megjelent embereken, akiknek menniük kellett, ugyanis a látogatási idő lejárt, még kímélni kell Harry-t, bár Ő egyáltalán nem érezte ennek szükségét.

Csupán feküdt az ágyban egész álló este, valamint éjszaka, és meredt a plafonra. Azon agyalt, amit érez, és amit érezhetett régen. Bethany nagyon szép, csinos lány, kedvesnek is tűnik, de egyáltalán nem fogható Niall-hez a szemében. Volt valami különleges abban a fiúban, amitől Harry azonnal kötődni kezdett hozzá, és másra nem is tudott gondolni, csak Rá. Lehunyta a szemét, és azt hitte, hogy sikerült elaludnia, amikor érdekes álmai lettek, de hamar rájött, ezek nem álmok. Sokkal inkább tűntek emlékeknek!

Lágy csókkal kényeztette Bethany ajakit, majd a következő pillanatban már az ágyban kötöttek ki. A következő képen a szülei örültek, szemük csillogott, amikor letérdelt a lány elé, és megkérte a kezét egy családi ebéden, aki természetesen nem tudott nemet mondani. Minden csodás volt. Ennek már fél éve emlékezetében. Aztán a következő képen Bethany-tól elköszön, és lelép este. A lány várja otthon, bízik benne, de Harry kicsit sem okos helyre megy. Egy meleg-bárban talál menedéket, ahol vad táncolásba kezd egy pasival, akit meglepően vonzónak talált, de eszmélt, hogy neki ott van Bethany, így lelépett. Idegesen vezetett hazafele, padlóig nyomta a gázt, fekete autója csak úgy repesztett a kanyargós úton, a következő képe pedig egy őzike, aki kiugrik elé, majd megijedve a fényszórótól egy csipkebokorba veti magát. Harry is megijedt, elrántotta a kormányt, lesodródott az útról, bele a mély völgybe oldalt, majd minden kiesett tovább. Mindenre emlékezett, csak arra a pár órára nem, ami a fejsérülése és Niall házában ébredése között zajlott, de az akkor nem is tűnt olyan fontosnak. Az erdőben éjszakázott, még szerencse, hogy nyár volt.

Szemei kipattantak, ahogy értelmezte a dolgokat és belegondolt életébe, mely abban a pillanatban kész katasztrófának tűnt. Niall-t nagyon is vonzónak tartotta, míg menyasszonya nem hívta fel figyelmét, pedig gyönyörű lány volt. Nem tudta, mihez kezdjen, de ezt nem mondhatta el senkinek. Hisz Niall fiú, koránt sem biztos, hogy képes viszonozni Harry érzelmeit, akkor pedig nyílván nem hagyja el Bethany-t a semmiért. Inkább magában tartotta, de eldöntötte, hogy amint kiengedik a kórházból, meglátogatja Niall-t, és megköszöni neki mindazt, amit érte tett.

És ez meg is történt egy hatalmas öröm után, mikor elmondta családjának, hogy ismét emlékszik mindenre. Idő közben az emlékekkel az is visszajött, kicsoda is Apja, és nem hozhat a polgármester fejére szégyent. Senki sem nézné jó szemmel, ha a megye legjobb ügyvédéről kiderülne, hogy egy szerencsétlen buzi.  Átkozta magát, amiért Aznap este olyan helyre kellett mennie, biztosan attól változott meg hirtelen identitása. Azonban nem volt képes elszakítani magát Niall-től, túlságosan tisztának, felejthetetlennek tartotta ahhoz, így elment hozzá rá egy nappal, hogy hazaengedték. Bár családja még ellenezte, hogy autóba üljön, el akarták vinni, de visszautasította, hisz ide egyedül kellett mennie. Autóból nem tűnt olyan szépnek a kis földút, mint mikor sétált, még fejsérülése ellenére is szebbnek tűnt akkor. Lefékezett a kis tisztás szélén, melynek közepén, szinte a tó partján állt Niall elegáns, természetes faháza színtiszta üvegfalakkal. Kiszállt az autóból, és elindult a ház felé. Csendesen akarta meglepni a srácot, de hirtelen kinyílt az ajtó, és Niall mosolygós feje nézett egyenesen Harry-re. A göndör meglepődött, honnan tudta, hogy jön, de úgy gondolta, biztosan meghallotta az autót vagy ilyesmi. Azonban Niall már 10 perce tudta, hogy Harry vissza fog jönni, így volt ideje teát készíteni, és várta sebesült kis vendégjét.

- Szia, Harry! Jobban vagy? Emlékszel már? - kérdezte kedvesen Niall felinvitálva a teraszra Harry-t, aki kedves mosollyal próbálta emlékezetébe vésni a szöszi arcának minden rezdülését.

- Igen! Köszönöm, hogy segítettél rajtam. - mosolygott rá a göndör.

- Ugyan már, bárki megtette volna! Elmondod, mi történt veled? Csináltam teát! - adott Niall a srác kezébe egy bögre teát, aki lepetten figyelte, hogy felkészült érkezésére megmentője, mintha csak előre megbeszélt időpontra jött volna. Leültek a terasz bambusz foteljainak fehér párnáira.

- Karamboloztam egy őz miatt, kiugrott elém, én pedig elrántottam a kormányt. A rendőrök szerint az erődben éjszakáztam sokkosan. Amúgy Harry Styles vagyok, teljes névvel. Ja, és van egy menyasszonyom, mint kiderült, 4 éve vagyunk együtt, de már nekem is beugrott. - magyarázta Harry fáradt mosollyal az arcán. Niall-nek minden egyes mondatától egyre jobban leesett az álla, majd a menyasszonynál fájdalmas mosolyt villantott. Gondolta, hogy vár valaki otthon aggódva egy ilyen csodaszép teremtést, mint Harry. Még soha nem kötődött senkihez sem szülein kívül, de Harry teljesen magához láncolta, azonban ilyenekre még csak gondolni sem mert, ugyanis nem akart fájdalmat okozni a göndörnek, azt nem élné túl.

- Szép név! A menyasszonyod biztosan nagyon kiakadhatott. - motyogta Niall teáját figyelve, ami Harry-nek is feltűnt, így halovány vigyor kúszott ajkaira. Reménykedett benne, hogy Niall azért ilyen különös, mert megtudta, hogy van jegyese, de ennyire reakció még nem adott konkrét bizonyítékot semmire sem.

- Igen, kicsit nehezen viselte, de már minden rendben van. - mosolygott Harry kedvesen a srácra, aki felnézett rá, majd homloka zavart ráncba húzódott.

- Azt mondtad, egy őzike ugrott eléd? - kérdezte hirtelen Niall, mire ezúttal Harry méregette érdekesen.

- I-igen. Egy alacsonyabb őzike, aztán megijedt a reflektortól, és egy csipkebokorba ugrott. Remélem, nem lett nagy baja. - magyarázta Harry értetlenül, hisz nem tudta, ez miért fontos.

Niall fejében összeállt a kép, és mókás vigyor kúszott ajkaira a felismeréstől, amitől Harry még annyit sem értett, amennyit eddig. Niall felállt, és intett, hogy kövesse a göndör, így bementek a házba. Harry szétnézett, de semmi sem változott, minden ugyanolyan volt, mint emlékezetében. Niall egy szobához vezette Harry-t, melynek ajtajában mutatóujját ajkai elé nyomta jelezve, hogy halkan kell lenniük, mire a göndör csak bólintott. Halkan benyitott a szobába, mire Harry szeme kikerekedett. Bent egy őzike aludt édesen párnák, takarók között, lábán egy kötés díszelgett. Békésnek tűnt, ártatlannak. Nem érzett félelmet, nyugodtan szunyókált. Biztonságban érezte magát Niall-nél. Niall be is csukta az ajtót, nem akarta felkelteni az őzikét, majd visszaterelte Harry-t a nappaliba, aki hebegve próbált kérdezősködni.

- M-mi a...? Mi volt ez? M-mit keres itt egy...? - hebegte, mire Niall csak elmosolyodott, és megállt a nappaliban, a nagy üvegfal előtt.

- Hozzám jött, én pedig segítek neki. Csúnya seb van a lábán, de már szépen gyógyul. A baleset mindkét sérültje nálam kötött ki. Érdekes, nem? - kérdezte halovány mosollyal, hisz azért bánta, hogy megsérültek.

Harry zavartan pislogott, nem igazán fogta fel, mi is a lényege ennek az egésznek, de legbelül mindig is érezte, hogy Niall nem átlagos. Azonban nem akart rákérdezni, mit is jelent ez az egész pontosan, félt, hogy megijedne a faggatózástól, így inkább eldöntötte, hogy mostantól gyakran meglátogatja, és szervez egy-két jó programot is kettejüknek. Hátha akkor sikerül kölcsönössé tennie a vonzalmat, azonban az már régen kölcsönös volt, csupán Niall igyekezett minél mélyebbre elásni azt magában, hogy megóvja Harry-t.

Hazament Bethany-hoz, aki már nagyon várta, szülei is náluk voltak. Azonnal örömmel fogadták a fiút, aki széles mosollyal ölelt meg mindenkit, és még egy csókot is megejtett jegyese ajkaira. Az a legrosszabb, hogy semmit sem érzett, pedig nagyon akart, hisz a lány szerette Őt, és már el is jegyezték egymást.

A napok csak teltek, de Harry érzelmei nem változtak, sok időt töltött Niall-lel, hisz még nem állhatott vissza a munkába, azonban aznap kapott egy felkérést egy nagyon komplikált válásra. A feleséget kell képviselnie, aki meg akarta tartani a két gyermeküket, de a férje kétség kívül jobb módú életet élhet válás után. Millió ilyen üggyel találkozott már, meg fogja tudni oldani, nem érezte hibának, hogy elvállalta ilyen hamar felépülése közben.

Mesélt Niall-nek a munkájáról, azonban a szöszi nem nyílt meg neki, semmit sem tud róla, csak a nevét, és hogy szeret állatokon segíteni, valamint nagyon ért a természethez. Többnyire csak ültek a teraszon és teázás közben néha-néha megjegyeztek egy-egy mondatot, azonban Harry még ezt is élvezte, és furcsa mód Niall mellette nem érezte magát feszélyezve, mint az emberek többsége mellett.

Aznap délután is nála volt, és mikor hazaért menyasszonya finom vacsorával várta, amitől szélesen elmosolyodott. Bethany csodás nő, összetehetné minden férfi a két kezét, ha ilyet sikerülne kifognia, ezt Harry is tudta, Ő mégis jobban vonzódott egy szőke, rejtélyes fiúhoz. Vacsora után nézték kicsit a tévét, majd úgy döntöttek, elmennek aludni. Harry zuhanyzás közben Niall-re gondolt, a párában kirajzolódott szeme előtt a fiú csodaszép mosolya, csillogó, kék szemei, szőke, kócos hajkoronája. Néha megrémült, hogyan képes ennyit agyalni egy pasin, de lassan kezdte elfogadni, hogy jobban vonzódik a fiúkhoz, mint a lányokhoz. Azonban azt Ő maga sem gondolta, hogy ennyivel jobban.

A zuhany végeztével befeküdt leendő felesége mellé az ágyba, aki hozzá bújt, így Harry átölelte hátát a takaró alatt. Kezébe vette telefonját, és megnézte az e-mail-jeit még elalvás előtt, hátha kapott valami információt a férjről, de Ő is tudta, az informátora csak holnapra ígérte meg. Bethany szerelme arcát vizslatta, melyet megvilágított a sötétben a telefon fehér fénye. Csodásnak találta a férfit, úgy érezte, Ő lesz az az ember, akiben megtalálta, amit mindig is keresett, akit egész életében tudna szeretni, és elviselni maga mellett. Úgy döntött, Harry már elég jól van ahhoz, hogy egy kis fizikai munkát is végezzen vele ma este, így lágy csókot nyomott jövőbeli férje mezítelen mellkasára, majd még egyet. Harry nem reagált, bár észrevette, továbbra is nézegette az aprócska képernyőt, majd Bethany megelégelte ezt, így kivette a srác kezéből készülékét, majd az éjjeliszekrényre helyezte. Lovagló ülésben helyezkedett Harry fölé, aki így óvatosan ragadta meg csípőjét, majd fölé hajolt. Hazza eléggé kellemetlenül érezte magát, ugyanis nem vonzódott párjához, annak ellenére, mennyire megirigyelnék a férfiak a hölgyet, azonban belement a játékba, hogy Beth érezze, férje még mellette áll, bár másra gondol közben, ami azért elég szemét dolog, valljuk be.

- Mit csinálsz? - kérdezte Harry óvatosan, miközben párja csókokkal hintette be nyakát.

- A beteg kényeztetést, ápolást igényel, és nem csupán a fején. - motyogta a lány Harry fülébe kéjesen.

Érzékeltetve, mire értette mondatát lassan masszírozni kezdte Harry férfiasságát nadrágon keresztül. A srác csak lehunyta a szemét, és érezte, semmi hatást nem vált ki belőle menyasszonya érintése. Beth végigcsókolta Harry mellkasát nagy vonalakban, majd nem teketóriázva lehúzta párja alsóját. Harry összepréselte ajkait, és azon imádkozott, hogy teste válaszoljon a kényeztetésre. Bethany kézbe fogta a mértes "kincset", majd lassan mozgatni kezdte csuklóját. Harry próbált Niall-re gondolni, ami kicsit be is jött, ugyanis minimálisan megkeményedett, azonban jegyese szájába vette férfiasságát, amitől haja csiklandozta combját. Régen imádta ezt, de most inkább csak lerombolta, amit eddig nagy nehezen elért. Összepréselte ajkait, ahogy próbálkozott, hogy ne okozzon csalódást, és ne kerüljön kínos helyzetbe, de akárhogy próbálkozott egyszerűen nem sikerült elérnie a kívánt hatást. Bethany érezve mennyire nem aratott sikert, kicsúsztatta szájából Harry férfiasságát, és visszamászott fölé. Aggódva méregette párja félelemtől csillogó arcát, aki csak letolta magáról a lányt, majd leült az ágy szélére boxerét visszahúzva magára. 

Talpát lehelyezte a hideg parkettára, könyökét térdén támasztotta, arcát megdörzsölte tenyerével, miközben szaggatott sóhajt hallatott. Akármennyire is akarta, hogy sikerüljön, nem állt fel neki Bethany-ra, aki egy nagyon szexi nő volt. Ezek szerint egyáltalán nem vonzódik többé a lányokhoz, csak azt tudná, hogy jutott idáig. Nem tudta, mihez fog most kezdeni, tisztává vált számára, hogy így nem veheti el feleségül a lányt, ezt nem teheti meg egyikőjükkel sem.

Bethany hátulról ölelte párját, aggódott miatta, féltette, nem értette, mi zajlik most körülötte, és ellenben a baleset előtti időkkel, Harry nem mondott el neki semmit sem. Egyáltalán nem találta kínosnak, vagy kiábrándítónak, hogy párja nem indult be rá, arra gondolt, hogy még nem teljesen épült fel a baleset óta, és ez így jön ki rajta, de azért az is ott motoszkált a fejében, hogy nem elég vonzó Harry-nek, és az Ő hibája.

- Semmi gond, Hazza! Még nem vagy teljesen jól, talán nem kéne elvállalnod azt az ügyet! Nagyon nagy sokk ért, ne emészd magad! - nyugtatta lágy hangon, közben vállát masszírozta mögé ülve.

Harry gondterhelten megcsóválta fejét, majd leszegte azt. Nem mondhatta el menyasszonyának; "Bocs, Édes, de azért nem állt fel rád, mert nő vagy...". Bethany csak magát okolná, hisz ez egy nőnek nagy sértés, azt hinné, miatta lett meleg Harry, pedig csak a baleset tehet róla. Talán azért történt így, mert előtte egy ilyen helyre került, és ez motoszkált az agyában a sokk közben, viszont ez ellen már nem tehet semmit sem. Niall ellopta szívét, Bethany nem jelentett semmit számára, azonban ezt nem teheti meg a lánnyal azok után, mennyi mindenen mentek keresztül 4 év alatt, számára mégis semmisé vált egy idióta baleset miatt.

- Nyugi! Nincsen semmi gond! Pár nap, és minden a régi lesz! - duruzsolta fülébe menyasszonya, amitől még idegesebb lett, hisz tudta, ez úgysem lesz rendben már soha.

Csak megcsóválta a fejét, és felállt az ágy széléről, hogy lemenjen a konyhába. Csupán ült a konyhasziget székén egy pohár vizet nézegetve, melyből eddig még csak egy kortyot sikerült leerőltetnie a torkán, de jól esett figyelnie a folyadékot, mely arra folyt, amerre fordította a poharat. Azt kívánta, bárcsak az életét is így tudná irányítani, akkor nem lennének ilyen gondok, de talán egész életében hiányolna valamit Bethany mellett.

Ő maga sem tudta, mennyit ült ott, a gondolatai már Niall fele terelődtek, amire most egyáltalán nem volt szüksége, így egy sóhajjal elindult a háló fele, ahol Bethany már aludt a takaróba burkolózva. Harry haloványan elmosolyodott, nem akarta megbántani ezt a csodás lányt, de nem tehet róla, hogy alapból nem szereti a lányokat...pár napja. És ez volt a legidegesítőbb....bár talán mindig is volt benne egy kis ferde hajlam, és ez a baleset csak előhozta, ki tudja?!

Nem ért Bethany-hoz, bár talán kellett volna, de nem akarta hitegetni a lányt. Semmi egyébre nem vágyott többé, csupán Niall édes ajkaira, tiszta ártatlanságára. Mosoly csillant arcán, ahogy a szőke hercegére gondolt, aki most bizonyára a csillagokat bámulja házának teraszán, és Harry mit meg nem adott volna érte, ha az Ő karjaiban nézhetné Őket tovább.

Hazza nem is tévedett nagyot, Niall ugyanis erdei kis házában éppen cicája fejét vakargatta meg, majd kisétált egy pohár frissen facsart narancslével a teraszra álmosító gyanánt. Leült a fehér párnás bambuszkanapékba, és figyelte az estét. Élvezte a tücskök kellemes szimfóniáit, melyet random költöttek ott, mégis tökéletesre sikeredett. Gyönyörködött a víz tükrén csillanó ezüst csíkban, melyet mintha csak a Hold húzott volna rá mértanilag pontos vonalzóval, majd a csodás csillagokat figyelte, melyekből látva, mennyi van, kicsinek érezte magát a világban, pedig Ő nagyon értékes ember volt.

Sóhajtva kortyolt innivalójába, majd nézegetni kezdte a pohár tartalmát épp, mint Harry otthon pár perce. Gondolatai a göndörre terelődtek, eszébe jutott csodás, zöld szeme, melynek Niall szerint olyan árnyalata volt, mint reggel a harmatos tűlevélnek, mely csak úgy ontja magából a kellemes gyanta illatot. Ajkai jutottak eszébe, és hirtelen megkívánta a júniusi vadepret, hisz még mindig olyan színűnek tartotta Harry nedves, vékony metszésű ajkait. Lehunyta a szemét, így maga elé tudta képzelni a fiú egész alakját. Niall még soha nem nézett így senkire sem, de nagyon is vonzódott Harry-hez, kívánatosnak találta Őt, ami megrémítette, hisz neki nem lenne szabad ilyenekre gondolnia. Elszörnyedt magától, még soha nem fordultak meg a fejében ilyen gondolatok. Tisztában volt vele, hogy ki kell vernie ezeket a fejéből, hisz Harry-nek van menyasszonya, arról nem is beszélve, hogy Niall, amilyen nehéz eset biztosan csak megbántaná, azt pedig soha nem akarná. Sokat mondták neki, hogy a hozzá hasonló emberek félnek szeretni, tartanak attól, hogy párjuknak fájdalmat okoznak, és Ő is pont ezt érezte.

Fájdalmas sóhajjal döntött úgy, hogy elég az önsanyargatásból Harry alakját felidézve, így bement a házba. Már elég későre járt, ritkán maradt fent ilyen sokáig, pedig tudta, a városi népnek ez nincs későn. Benézett az őzikére, akitől hamarosan búcsút kell vennie, hisz meggyógyult szinte teljesen. Cicája mellé csapódott lefekvés előtti előkészületei után, majd miután ágyba bújt a kis szőrgombóc felugrott hozzá, és a takaró szélére befészkelte magát. Ez már szinte szokványos dolog volt, nem bánta, hogy vele alszik édes kisállata.

Másnap természetesen megérkezett hozzá Harry, szinte már minden napossá vált látogatása. Niall ezt betudta annak, hogy megmentette az életét, és ezért hálát érez iránta Harry, de néha ejtett meg olyan megnyilvánulásokat a göndör, ami átlagemberek közt szólva nagyon is flörtnek tűnt Niall számára. Harry most azonban kicsit másmilyennek tűnt Niall számára, mintha máshol járna, mintha gondja lenne. Aggodalma, idegessége Niall-re is átragadt, de nem tudta kivenni, mi lehet a gondja barátjának, így mikor leültek a teraszon egy-egy friss narancslével, amit Niall tudva Harry érkezéséről gyorsan kifacsart, rákérdezett a témára:

- Gond van? Furcsa vagy. - jegyezte meg aggódva vizslatva a göndört.

- Minden rendben. - rántotta meg a vállát Harry egyszerűen, de a vak is láthatta, hogy füllentett, ami Niall-nek rosszul esett, hisz Ő még soha nem hazudott életében, kivéve persze a kegyes hazugságokat Édesanyja egy-egy ruhájára régen.

- Nem mondasz nekem igazat! - csóválta meg a fejét Niall a faaljzatot figyelve.

- Mert ez bonyolult, és nem értenéd meg. - sóhajtott Harry gondterhelten, mire Niall rá kapta tekintetét.

- Harry, bármit elmondhatsz nekem! Ki vele! Meghallgatlak, és kitalálunk egy megoldást, rendben? - mosolygott rá biztatóan a szöszi.

Harry hosszan mérleget magában, talán itt lenne a megfelelő alkalom, hogy elmondja neki, hogyan is érez iránta? Talán ennél jobb lehetőség már nem fog kínálkozni? Szaggatott sóhaj hagyta el ajkait, ahogy eldöntötte, nem hezitál tovább, igenis méltó lesz neméhez, és kerek-perec kimondja, ami a szívét nyomja. Azonban ez a fene nagy bátorság elszállt, mikor szólásra nyitotta a száját, így ismét kísérletet kellett tennie, amit Niall csak kedves mosollyal figyelt. Végül harmadszorra sikerrel járt, de akkor pedig a szavak hagyták cserben. Összeszedte magát, és belekezdett:

- Niall, én...nem tudom, mi van velem, de a baleset óta minden megváltozott körülöttem. Nem szeretem Bethany-t, és egyáltalán nem vonzódom hozzá, mint nőhöz...sőt egy nőhöz sem! Nem tudom, mit tett velem az a sokk, de lehetséges lenne, hogy a saját nememhez kezdtem vonzódni ettől? - kérdezte kétségbeesett tekintettel Niall-től.

A szöszi azonban nem tudott értelmes választ kinyögni, csupán értelmezte, amit Harry mondott. Lassacskán, de felfogta ennek a jelentőségét, így rájött, hogy minden esélye megvan a göndörnél, azonban Ő a magányra van kárhoztatva.

- Még soha nem hallottam ilyenről, de nem vagyok igazán felvilágosult ember, viszont nem hinném, hogy ez gond. Hisz attól Te még ugyanaz az ember vagy, nemde? De honnan jöttél rá, hogy más lettél? - kérdezte óvatosan Niall felsandítva Harry szemébe, aki ilyenkor elkapta a tekintetét, hogy azok ne tudjanak találkozni.

- Én...azt hiszem, téged nagyon is...hogy is mondjam...vonzónak, vagyis... - hebegte össze-vissza esetlenül, amitől Niall szívébe egy tört döftek.

Harry telefonja csörögni kezdett, így sóhajtva húzta elő az zsebéből, majd elnézést kérve Niall-től kénytelen volt felvenni, hisz ügyfele kereste. A szöszi fejében minden összeállt, ki tudta olvasni Hazza gondolataiból a hiányzó részeket, így megrémült. Harry is vonzódik hozzá, mindketten éreznek valamit a másik iránt, de ez nincs rendben. Halántékához kapott, érezte, amint teljesen kétségbeesik, Harry nem figyelt rá, akárhogy is próbálta tudtára adni, hogy ez nincs rendben, Ő csak kedvesen mosolygott rá hadonászása közben, s tovább beszélt telefonján. Niall kétségbe esett, idegesítette, hogy most nem figyel rá a göndör, teljesen bepánikolt. A feje egyre jobban feszített, szíve hevesen vert, tüdejébe egyre kevesebb oxigén jutott.

- Figyelj már rám! - akadt ki, mint még soha.

Kiabált, amitől azonnal meg is rémült, hisz ilyet még soha nem tett, kibukott, és ettől olyan erős energiát bocsájtott Harry-re, hogy a srác telefonja halk pukkanással kikapcsolt megszakítva a hívást. Hazza lepetten figyelte a készüléket, majd az ijedt Niall-t, aki szája elé kapta remegő kezét tettétől. Úgy érezte, egy szörny, minden, amitől eddig próbálta megóvni magát ide menekülve szülei halála után, ismét előjött félelmet, szorongást szülve, mint régen.

- Mi a...?  Mit tettél? - kérdezte Harry döbbenten Niall-re nézve, aki nem tudott mit felelni.

Idegesen megrázta a fejét, és hátrálni kezdett, miközben félőn nézett Harry-re, aki ösztönösen követte a szöszi mozdulatait. Niall úgy érezte, nincs itt biztonságban, szorongott, ismét előjött szülei halála utáni énje. Pont ettől félt, nem akarta, hogy Harry valaha is megtudja, mi Ő valójában. Idegesen pillantott a zöld íriszekbe, majd hirtelen megfordult, és menekülőre fogta. Lerohant a teraszról, és az aprócska tisztáson átrohanva az erdőbe vetette magát. Szeméből könnyek kezdtek gyűlni, mikor meghallotta Harry ideges kiáltását, melynek hatására Niall nevétől harsogott az erdő, a madarak felrebbentek a fákról. A szőke azonban csak rohant, és megérzéseinek hála pontosan tudta, hogy Harry köveit, azonban el akart tűnni, csak magányra vágyott. Az ilyenek elől menekült erre a helyre, de itt sincs nyugalma. Soha nem hitte volna, hogy egyszer egy magafajtára is rátalálhat ez a színtiszta érzés, mint a szerelem, de el kell utasítania, hisz csak fájdalmat okozna Harry-nek azzal, hogy nem átlagos. A kristálygyermekek magányra vannak ítélve.

Nagy nehezen sikerült lehagynia csodaszép, göndör barátját, bár tudta nagyon jól, nem ússza meg ennyivel, egyszer majd elé kell állnia, és elmondania neki mindent, azonban most egy kis magányra volt szüksége. Még soha nem akadt ki ennyire hirtelen a semmiért, így nem tudta, hogy ilyenre is képes. A szülei halála után egyszer elment az áram a házban, mikor nagyon kibukott, de azt hitte, az csak véletlen, ugyanis vihar volt. Talán mégsem az erős szél tette azt, hanem Ő maga, de ezt már soha sem tudhatja biztosra. Azonban ez egyértelműen az Ő műve volt, tönkretett egy telefont. Harry rossz hatással van rá, el kell tőle szeparálódnia, többé nem találkozhatnak, vagy rossz vége lesz.

A tó partjára ült le szembe a házával, így pontosan látta pár nád takarásából, amint Harry idegesen hajába túrva megy fel a teraszra, és néz végig az erdőn. A cica mellé sétált, így a göndör idegesen hajolt le, és megsimogatta a kis szőrgombócot, aki ezután lábához dörgölőzött. Niall haloványan elmosolyodott, Harry-t igazán csodásnak látta, és pár pillanatra eljátszott a gondolattal, milyen csodás életük lehetne együtt, ha nem lenne kristálygyermek. Szeretett volna vele lenni, párjaként fogadni és kezelni, de ez nem olt ilyen egyszerű, hisz egyszer úgyis megbántja, amitől csak neki lenne még rosszabb. Niall nehéz eset, akkor először kívánta azt, bárcsak átlagos lenne, és ezért átkozta is magát.

A Nap lassan nyugodott le, Harry pedig egyre idegesebben topogott a terasz szélén, nem tudott, mit csinálni, aggódott Niall miatt. Arra gondolt, hogy ha estig ne kerül elő, akkor felhívja a rendőrséget, hisz nem éjszakázhat kint az erődben, mint Ő sokkosan. Nem tudta, mit tett Niall, nem értette, mi zajlik körülötte, de nem is érdekelte, csupán biztonságban akarta tudni barátját, legjobb lenne, ha saját karjaiban.

Aztán hirtelen a cica mely egész délután hűségesen mellette volt, felkapta a fejét, és a terasz széléhez sétálva az erdő egy bizonyos szakaszát kezdte méregetni. Harry is oda figyelt, így pár pillanat múlva meglátta a számára oly' tökéletes alakot kirajzolódni a fák között, majd kitűnt a tisztás szélén. Hatalmas megkönnyebbülés futott végig egész testén, szélesen elmosolyodott, és lesietett a teraszról, Niall elébe. Azonban a szöszi csak fájdalmas pillantással, fancsali mosollyal illette, így nem közeledett hozzá jobban, inkább tisztes távolban elindult vele a terasz fele. Niall bement, és csinált maguknak egy-egy teát, amit Harry csak zavartan méregetett, de nem szólt egy szót sem. Végül barátja kezébe nyomta a gőzölgő bögrét, és a pultnak dőlve szemébe meredt.

- Szóval komolyan vonzódsz hozzám, és már nem szereted a menyasszonyod? - kérdezte halkabban, a földet vizslatva Niall.

- Igen. - bólintott megerősítés képpen Harry, mire Niall gondterhelten felsóhajtott.

- Nézd, Harry! Ez nem fog működni, én magányra vagyok ítélve, nekem nem szabad kapcsolatot létesíteni, félek, hogy megbántanálak. Neked is jobb lenne, ha elkerülnél, nem ismersz engem. - csóválta meg a fejét felnézve a göndörre Niall, így pontosan látta szemében, hogy teljesen összetört mondataitól. A szöszi szívébe fájdalom nyilallt, még így is képes Őt megbántani, pontosan tudta, miről beszéltek a tudósok, mikor elmondták a tudnivalókat különlegességéről. Nem bírta látni, mennyire rossz Harry-nek, azonban ha elkezdenék, és úgy érne véget, még nagyobb lenne a kín.

- Nem! Senkinek sem kell magányosnak lennie! Te is vonzódsz hozzám, mi itt a gond?! Nem tudom, milyen vagy, de tudom, hogy nem vagy átlagos, és nem zavar. Nagyon fontos vagy nekem. - erősködött kétségbeesetten Harry, hogy elveszti a szőkeséget. Niall úgy döntött, tudnia kell az igazat, így belekezdett, bár nem szerette elmondani senkinek sem, milyen valójában, azonban reménykedett benne, hogy így elmenekül majd Harry.

- Figyelj, én nem vagyok normális érted? Hallottál már a kristálygyermekekről? Bennem erősebben maradtak meg ezek a dolgok, mint másokban. Megérzem a történéseket minimum 10 perccel előtte, attól függ, mennyire nagy horderejűek. Kötődöm a természethez, az állatokhoz, nem bírom az emberek társaságát. A szemedbe nézve látom, mi jár a fejedben, és ez nem normális. Hidd el, jobb lesz neked nélkülem. Az ilyen emberek, mint én, magányra vannak ítélve, hisz csak megbántanálak. - csóválta meg fájdalmasan leszegett fejét Niall.

Harry-nek kicsit értelmeznie kellett az elmondottakat, még soha nem hallott ehhez hasonló emberekről, mint Niall, pedig a saját szeméve tapasztalta az imént, hogy léteznek. Először eljátszott a gondolattal, hogy Niall csak viccel vele, de túl komoly volt ahhoz az egész, és tényleg sejtette az elejétől fogva, hogy a szőke egyáltalán nem átlagos.

- Szóval akkor Te tudsz rólam mindent, míg én semmit sem rólad... - csóválta meg a fejét Harry, és göndör hajába túrt.

- De ez így van rendjén, Harry nekünk nem szabad együtt lenni, én nem szerethetek, különben csak neked okozok fájdalmat. - nézett komolyan a fiúra Niall, aki nem értette ennek az okát.

- Miért nem? Miből gondolod, hogy fájdalmat okoznál ezzel nekem? - kérdezet tovább a göndör.

- Tudom, mivel én más vagyok. Engem nem vihetsz emberek közé, megőrülnék a sok energia között, csak itt érzem jól magam. Tudom, hogy mindenki furcsán néz rám a varosban, pedig nem is ismernek, és bár nem vagyok tisztában a körülöttem zajló világgal, azt még én is tudom, hogy az emberek nem nézik jó szemmel a férfi-férfi közötti kapcsolatot. Mit szólnának a szüleid? Te egy híres ügyvéd vagy, nem tehetem meg ezt veled, csupán fájdalmat okoznék neked, attól pedig félek, hisz én ilyen vagyok. - magyarázta Niall közelebb állva a fiúhoz, aki fájdalmasan nézett szemébe. Niall pontosan érezte, mennyire rossz ezt hallania, és mennyire kívánja magában, bárcsak nem mondta volna ki ezeket a szöszi. Már ez is fájt Niall-nek, nem hogy még, ha miatta megy Harry élete tönkre. Úgy érezte ajándéka lassan átokba fordul, nem élheti miatta az életét úgy, ahogy Ő akarja. Harry hosszan mérlegelt magában, miközben érezte, hogy ezt mind Niall átható, kék tekintete is látja. Viszont az elszántsága nem távozott, kezdett rájönni, mitől is tart valójában Niall. Zárkózott volt, elszeparálódott minden embertől, és nem akart megnyílni bárkinek is, félt, hogy megsebzik, és Ő is megsebesít valakit. Viszont Harry-t ez nem érdekelte, elhatározta, hogy majd Ő feltárja az igazi énjét szerelmének, és nem tágít mellőle, hisz teljesen egyértelművé vált számára, hogy beleszeretett a fiúba.

- Nem érdekel! Érted, Niall? Nem érdekel! Soha nem tudnálak megbántani, melletted akarok maradni! Nem érdekel az emberek véleménye, nem izgat, ki mit fog gondolni, szeretlek! Beléd szerettem, lényegtelen, milyen gyermek vagy! Nekem tökéletes vagy, azzal okozod a legnagyobb fájdalmat, ha meg sem próbálod velem, mert félsz. - fogta közre Harry a szöszi arcát tenyereivel, amitől a srác megremegett.

Tekintetét a padlóra vezette mellettük, még soha senki nem mondott ilyeneket neki, kivéve persze szüleit, de Ők teljesen máshogy gondolták ezt a súlyos szót, mint Harry. A göndör belé szeretett, és ezt nehéz volt feldolgoznia Niall-nek, hisz neki nem lenne szabad ennyire leláncolni magát bárki mellett is. Azonban Harry szavai olyan érzéseket váltottak ki belőle, amit még soha nem érzett, így homloka zavart ráncba szaladt. A szíve hevesen kezdett dobogni, görcs képződött gyomrában, csomó a torkában. Úgy érezte, ha elveszti Harry-t, minden véget érne számára, és a göndör is bevallotta gyengéd érzelmeit iránta.

- T-te nem löksz el, mert más vagyok? - kérdezte hebegve, miközben tekintete visszaterelődött a zöldíriszekbe.

- Nem. Miért löknélek el?! Szeretlek, és melletted akarok lenni örökké! - suttogta halkabban Harry, és közelebb hajolt Niall-höz.

A szőke idegesen szívta magába levegőt érezve, mennyire minimálisra csökkent a köztük lévő távolság, de valamiért ezúttal nem érzett félelmet. Vágyott Harry-re, édes csókjának megismerésére. Még soha nem csókolózott, az olyan emberek, mint Ő teljesen ártatlanok, de úgy tűnik, Harry mellett ezt elveszti minden téren, azonban ez akkor egyáltalán nem foglalkoztatta. Hagyta, hogy ajkaik összeérjenek, és abban a pár pillanatban, míg sima bőrük egymást dédelgette, cirógatta lágyan, kiélvezhette, hogy az elektromosság végigfut egész testén. Érezte, hogy túlteng benne az energia, hirtelen nagyon melege lett, mintha elszívta volna Harry-től, azonban érezte, ez nem onnan van. A göndör lágyan érintette ajkait még mindig, nem csináltak semmi egyebet, hisz érezte, Niall mennyire tapasztalatlan és ártatlan még. Aztán hirtelen mindketten sötétségre lettek figyelmesek az eddig villannyal ellátott konyhában, hisz már este volt. Azonban még csukott szemhéjukon keresztül is érzékelték, hogy valami hirtelen megváltozott, így Harry eltávolodott, és Niall kezét megfogva nézett szét zavart arccal a konyhában. Ahol a lámba éppen csak pislákolt néha. Zavartan pillantott Niall-re, aki fülig pirulva sütötte le fejét széles vigyorát próbálva leplezni, de nem nagyon járt sikerrel.

- Öhm...le kéne nyugodnom. - nevette el magát halkan a szöszi, mire Harry-ből is kibukott a kacagás.

Aranyosnak tartotta, hogy Niall ennyire félénk, lenyűgözték a dolgok, amikre párja képes. Mosolyogva játszott el a gondolattal, miszerint most már kimondhatja, hogy párja, hisz Niall is viszonozza gyengéd érzelmeit, azonban eszébe jutott menyasszonya, akinek nem tudta, hogyan mondja el a dolgot, hisz nem akarta megbántani.

Óvatosan nyúlt Niall arcához, és megcirógatta hófehér bőrér, míg másik kezének ujjait még mindig a másikéba kulcsolta, nehogy eltűnjön mellőle. Niall felnézett a szemébe, mindketten szélesen mosolyogtak. Lassan, de biztosan kezdett egyre kevesebbszer kialudni a lámpa hosszabb-rövidebb időre, ami azt jelentette, hogy a szőke megnyugodott, és már nem okoz áramkisülést saját konyhájában.

- Nekem tetszik, hogy ilyenekre vagy képes. - mosolygott rá kedvesen Harry, és egy óvatos puszit nyomott az orrára, amitől a lámpa megint kihagyott, majd újra égni kezdett. Niall ismét elpirult, míg Hazza csak kuncogott. Tetszett neki, hogy tudja, mikor van zavarban párja, de ez egyértelműen jó értelembe történt.

- Ez így nem lesz jó, a végén még kicsapom a biztosítékot. - nevette el magát Niall, mire Harry csak szélesen vigyorgott.

- Az a legkevesebb. - rántotta meg a vállát a göndör, mire Niall elpirult, és mosolyogva elengedte a fiú kezét, hogy ihasson egy kortyot, ugyanis szája teljesen kiszáradt a csóktól.

Boldognak érezte magát a félelmei ellenére, és valahogy egyáltalán nem gondolta hibának, hogy elfogadta érzelmeit Harry iránt. Bízott a göndörben, aki úgy érezte, most a legboldogabb, viszont Niall érezte a hamarosan bekövetkező hangulatgyilkolást, így sóhajtva szegte le a fejét.

- Mi a gond? - kérdezte azonnal elé állva Harry.

- A menyasszonyod... - csóválta meg a fejét Niall.

Tenyérrel felfelé Harry zsebére bökött, ahol telefonja pihent, mely ismét szuperált, miután Niall megnyugodott. Harry zavartan húzta össze szemöldökét, éppen kérdezni akart, mikor a készülék megcsörrent zsebében. Lepetten húzta fel a szemöldökét, még meg kellett szoknia, hogy Niall érzi előre ezeket, így sóhajtva kapta elő telefonját, majd felvette a lány hívását.

- Szia... Nem, mennyi az idő? - kérdezte zavartan Harry, majd kisimult homlokán a ránc, mikor megkapta a választ. - Oh...Rendben...Nem...Oké, megyek, amúgy is beszélnünk kell. - jelentette ki határozottan, majd elköszönve kinyomta a telefont.

Niall óvatosan lesett fel a csodaszép, gödröcskés arcra, tudta, miről akar beszélni menyasszonyával. Félig örült neki, hogy csak az övé lesz mostantól, azonban fájt is neki a tudat, hogy miatta egy lány fog szenvedni, aki semmiről sem tehet, csupán a vőlegénye rosszkor volt rossz helyen, így a sokk megváltoztatta identitását.

- Harry, biztos, jó ötlet ez? - kérdezte óvatosan, mire a göndör lepetten húzta fel szemöldökét. - Az a szegény lány nem érdemli meg ezt, tényleg nem jó ötlet a kapcsolatunk.

- Niall, ne mondj ilyeneket többé! A legjobb dolog, ami történt velem, az Te vagy. Amúgy is szétmentünk volna Bethany-val, egyáltalán nem szeretem, és még csak nem is vonzódom hozzá, így pedig nem lenne jó a házasságunk. - kulcsolta össze ujjaikat Harry, mire Niall kedvesen rá mosolygott. - Sajnálom, de mennem kell. Szakítanom kell a menyasszonyommal. - sóhajtott egyet Harry, majd lágyan elmosolyodott.

A szíve hevesen dobogott, mikor hazaérve érezte, Bethany elé kell állnia, és elmondani neki mindent, amitől bár sírni fog a lány, de reménykedett benne, hogy megérti. Össze fogja törni egykori szerelmét, ezzel tisztában volt, de nem tudott mit csinálni, az érzelmeit képtelen irányítani, azok pedig éppen Niall-t találták meg, amit amúgy egyáltalán nem bánt Harry, hisz tökéletesnek találta a szöszit.

Bement a konyhába, ahol menyasszonya telefonált, majd letette a készüléket. Kedvesen mosolygott Harry-re, és felé fordult.

- Pont most beszéltem Anyukáddal. Holnap átjönnek ebédre. - mosolygott rá kedvesen a lány, mire Harry nagyot nyelt, nem tudta, hogyan kezdjen bele.

Bethany hozzá ment, és meg akarta csókolni, de Harry elfordította a fejét, képtelen lett volna bemocskolni az ajkát Niall csókja után, pedig egykor még Bethany iránt érzett így. A lány zavartan pislogott rá, miközben egy lépést hátrált.

- Minden rendben, Hazza? - kérdezte óvatosan párja tekintetét keresve, de Ő makacsul a padlót szuggerálta, hátha megjelenik ott egyfajta lyrics ahonnan majd fel tudja olvasni a szöveget.

- Beth, el kell mondanom valamit! Nem fogsz örülni neki, de tudnod kell. - csóválta meg a fejét fájdalmasan, mire a lány szeme ijedtséggel telt meg. Aggódva figyelte vőlegényét, aki mély levegőt véve belekezdett. - Nagyon sajnálom, de ez így nem mehet tovább. Te egy nagyszerű lány vagy, de sajnos nem szeretlek már. A baleset megváltoztatott, teljesen más lettem. - kezdett bele az előre megformált szövegbe, azonban a lány sírása kizökkentette, így felnézett rá. Egy megtört hölgyet látott, aki remegő kezeit szája elé kapta úgy tűrte, ahogy kicsordulnak könnyei. Igazából számított valami ilyesmire, de ezt a rémséget próbálta kizárni. - Kérlek, ne sírj! Nem te tehetsz róla, én azt hiszem, már egyáltalán nem vonzódom a lányokhoz. Csak a baleset a hibás, meg kell értened, hogy így nem folytathatjuk. - fogta meg karját lágyan Harry, mire a lány lepetten nézett fel rá. Szemében rémület, fájdalom, döbbenet, megtörtség ült, és ennek hangot is adott, amint kicsit sikerült összeszednie porig alázott lelkét.  

- Szóval ezt értsem úgy, hogy meleg lettél? - kérdezte ledöbbenve, mire Harry csak leszegte a fejét. Még Ő sem gondolt bele ennyire komolyan a dologba, de végtére is igaza volt (ex)párjának.

- Sajnálom, csak az én hibám az egész. - csóválta meg a fejét Harry fájdalmasan.

- Ezt nem hiszem el! Akkor ezért! Niall! Ő tette ezt veled, igaz? Az a pokolfajzat remete! - akadt ki a lány, és idegességében fel-alá kezdett járkálni a konyhába folyton hajába túrva.

- Ne beszélj így róla! Ő egy nagyszerű ember! - emelte kicsit feljebb a hangját, de egyből meg is bánta, hisz nem kéne csúnyán elbúcsúzniuk, azonban egyszerűen nem bírta, ha így beszélnek a szerelméről, akit még csak most kapott meg.

- Nálam is sokkal nagyszerűbb, igaz? Ezt nem hiszem el! Egy hónapja, még engem szerettél ennyire! Mit rontottam el?! - csóválta meg a fejét maga elé meredve, majd ujjához nyúlt, melyen a gyűrű pihent. Harry erre nem akart már felelni, pedig egyáltalán nem a lány rontotta el a dolgokat, sokkal inkább Ő. Bethany könnyek közepette mérte végig utoljára ujján a gyűrűt, majd lassan lehúzta az ékszert. Soha nem hitte volna, hogy éppen Harry fogja ezt tenni vele, jobban szerette, mint bárkit, azt hitte, az Ő személyében megtalálta azt a férfit, aki mellett képes leélni az életét, azonban ez mind megdőlt egy srác miatt, akibe beleszeretett vőlegénye. Könnyes szemekkel nézett Harry-re, majd fájdalmas vigyorral az arcán csapta le kicsit sem finoman a konyhapultra a gyűrűt, mely így hangosat koppant. Harry lehunyta a szemét ettől, fájt neki a tudat, hogy megbántotta ezt a nagyszerű lányt, de tűrte, amit kapott tőle, hisz minden jogos volt.

- Azt hiszem, én nem vagyok mostantól kívánatos személy ebben a házban. Összepakolok, és elmegyek, nem kell tovább megtűrnöd egy nőt egy óránál tovább ígérem. - mondta gúnyosan, majd felsietett, és villám sebességgel kezdte összepakolni ruháit egy óriási bőröndbe. Haza tervezett menni szüleihez, két óra az út, nem több. Menedékre volt szüksége, vigasztalásra, amit csak ott kapott volna meg. Otthagyta a családját, a barátait, mindent abban a városban, és eljött ide Harry miatt, erre ilyen ocsmány, szívtelen módon ki lett rúgva. Rá nincs tovább szükség, ugyanis nő, Harry-nek pasikra van szüksége, ami nagyon fájt neki. Azon gondolkozott, mit rontott el, hogy vőlegénye ezt érezte, de aztán arra jutott, hogy nem Ő a hibás, hanem az a baleset, így letörölte könnyeit ismét, és még gyorsabban folytatta pakolását. Alig fél óra múlva lerohant a lépcsőn a bőröndöt húzva maga után. Harry segíteni akart neki, de a lány szúrós tekintete inkább maradásra késztette. Felkapta cipőjét, és kabátját, majd fájdalmas arccal fordult Harry felé.

- Sajnálom. - hebegte halkan Harry.

- Hát még én... - csóválta meg a fejét fájdalmasan Bethany.

Kinyitva az ajtót, lelépet kedvenc sportcipőjében, feszes farmerjában. Harry figyelte az ajtóból, ahogy a lófarokba kötött, hosszú, fekete hajkorona, mely mindig selymes volt, a tökéletes alak, mely azonnal elnyerte tetszését négy éve most távolodik tőle hatalmas bőrönddel, mely szinte masszívabb volt, mint az a törékeny lány, majd beült a kocsiba.  Autójának fényszórója felvillant, és elhajtott az éjszakában. Nem ment gyorsan, ami megnyugtatatta Harry-t, hisz attól félt a legjobban, hogy hevességében Bethany képes úgy járni, mint Ő, és talán balesetezni fog, de látva, milyen nyugodtan vezetett, míg el nem tűnt az autó egy kanyarban, megnyugodott.

Másnap kettős érzéssel kelt 11 fele, boldog volt, hogy megkapta Niall-t, de egyben hiányolt is egy megszokott arcot maga mellől, azonban tudta; jól döntött, mikor szakított Bethany-val, bár fájt mindkettejüknek kicsit vagy éppen nagyon. Lezuhanyozott, és rendbe szedte magát. Elindult lefelé a lépcsőn farmerban és fehér pólóban azzal a szándékkal, hogy meglátogatja Niall-t, azonban a csengő megszólalt. Zavartan ráncolta össze homlokát, egyáltalán nem várt vendégeket, ennek ellenére érdeklődve indult meg ajtót nyitni. Édesanyja és Édesapja mosolygós fejével találta szembe magát, akikhez most a legkevésbé sem volt kedve. Elgondolkozott, majd viszonylag hamar beugrott neki, hogy este még mielőtt szakítottak volna mondta (ex)menyasszonya, hogy átjönnek szülei ebédelni. Szóval megölelte szüleit, majd beinvitálta őket. Mindketten azonnal helyet foglaltak a nappaliban, és kérdőn néztek fiukra.

- Hát a szépséges menyasszonyodat hol hagytad? - kérdezte huncut vigyorral az arcán Édesapja, mire Harry keserűen elhúzta a száját.

- Elment. - rántotta meg a vállát nemtörődömséget színlelve, de tudta, nekik is el kell mondania okát a szakításuknak.

- Hova? Ha szóltok, út közben megállunk a boltban, és hozunk, ami kell. - dőlt előre Édesanyja kedves mosollyal, azonban Harry továbbra is csak meredt maga elé, félt szülei reakciójától, hisz nagyon szerették Bethany-t, és tudta, milyen véleménnyel vannak Niall-ről, ahogy a város többi tagja is.

- Nem. Úgy értem, hogy hazament, a saját családjához. Tegnap este szakítottunk. - felelte egyszerűen, és könnyelműségétől szülei szeme kikerekedett. Nehezükre esett felfogni, hogy fiuk hagyott elmenni egy ilyen lányt, amikor annyira összeillettek, és tökéletes párt alkottak együtt.

- Micsoda? Mit tettél azzal a szegény lánnyal? - kérdezte Apja komolyabban.

Harry sóhajtott, most jön a nehéz része, de el fogja mondani az igazat, hisz nem szégyellte magát azét, aki, és már bőven nagykorú, sikeres ügyvéd, szóval igazán azt csinál, amit akar, így ha az Ő szíve éppen Niall után epekedik (ami nem fog megváltozni már soha), akkor nem tehetnek ellene semmit sem szülei, csupán elfogadhatják döntését.

- Kiszerettem belőle. Tudnotok kell, hogy a baleset miatt megváltoztam, és többé már nem a lányokhoz vonzódom, sajnálom, ez van. - rántotta meg a vállát, és felkelt, hogy hoz be három pohár üdítőt, és addig hagyja megemészteni szüleinek a hallottakat, azonban Apja hebegése megállította. Lassan fordult meg, ahogy a nevét ejtette ki a bajusszal ölelt, ráncosabb száj mély hangon.

- Mi-mi-micsoda? Fiam, ez...nagyon rossz vicc! - hebegte teljesen sokkolva.

- Ez nem vicc. Niall-t szeretem, szakítottam Bethany-val. Sajnáltam, de már nem vonzódtam hozzá. Képtelen voltam ágyba bújni vele, megcsókolni többé.  - csóválta meg a fejét teljesen őszintén Harry, mire Édesanyja aggódó tekintettel pattant fel, és megölelte kicsi fiacskáját. Azt gondolta, hogy ez csak a baleset utóhatása, mely ilyen formában jön ki rajta. Azt hitte, Harry-nek fogalma sincs róla, miket beszél, pedig nagyon is tisztában volt mondataival.

- Kincsem, semmi gond, minden rendbe jön, csak békülj ki azzal a kislánnyal. - mosolygott rá kedvesen Édesanyja, majd ismét ölelte, Harry azonban lepettel tolta el magától a nőt.

- Micsoda? Nem! Értsd meg, nem szeretem Bethany-t. Niall a párom, tegnap este megcsókoltam. - erősködött Harry, mire immáron Apja is felállt, és komolyan fia elé sétált.

Sóhajtva ragadta meg vállát, majd komolyan szemébe nézett.

- Nézd, Harry! Nem haragszom rád, manapság ez már szinte normális, de pont egy olyan különccel?! - kérdezte óvatosan, mire Hazza szeme először döbbenetet, majd haragot tükrözött. Nem bírta, ha párját sértegetik, pláne mert tudta, milyen érzékeny, és meg akarta védeni mindenkivel szemben.

- Ő nem különc, inkább különleges. Sokkal többet ér, mint mi együttvéve. Szeretem Őt, fogadjátok el. - mondta Harry nyugodt hangon, de ha még egy sértést kap szőke hercege, robban.

- Rendben, de az unokákról nem teszek le! - mosolygott kedvesen Édesanyja.

Harry nevetni kezdett, és megölelte családját. Igazából tudta, hogy képtelen olyat tenni, amiért visszafordíthatatlanul megharagudnának rá szülei, hisz mindig is olyan nevelést kapott, hogy a család mindig mellette áll, tegyen bármit is, és ez most beigazolódott. Olyanná vált, amit soha nem hitt volna, mégis mellette maradt családja, úgy gondolta, már nincs más dolga csupán élvezni a Niall-lel töltött időt, amit alig várt.

Az idő teltével a szöszi bemutatkozott szüleinket, akiket Harry beavatott a dologba, milyen is Niall, így gyengéden bántak vele, aminek a srác nagyon örült. Úgy érezte, butaság, amit a hozzá hasonlókról mondanak, miszerint soha nem lehetnek szerelmesen, ugyanis Niall megtette, és boldog párjával, valamint családjával. Harry odaköltözött hozzá, a kis erdei házba, szülei gyakran látogatják őket, ugyanúgy végzi a dolgát, mint eddig. Szépen lassan mutatja meg Niall-nek az új dolgokat, soha nem akartja elhagyni ezt a srácot, ha rajta múlik, örökké együtt lesznek, és ezzel a szöszi sincs másképp. Úgy érezték, mindketten megtalálták a párjukat; Niall a göndör babáját, míg Harry a szőke hercegét, még ha az le is csapja néha a biztosítékot.