Rock me - Boo & Hazzel

Hi! ( - Oops!)

Boldog Valentin Napot akartam kívánni mindenkinek, így itt van az aranyos, romantikus történet erre a különleges napra, amit ígértem, hisz hogyha már ez sokunknak "Forever Alone Day", legalább mi tartsunk össze, hisz imádlak titeket. Mellesleg, én nem kaptam kártyát a suliban, az aula pedig egyenesen úgy nézett ki, mintha egy nagy Teddy Maci odahányt volna, mindenhonnan szívecske lógott rózsaszín feliratokkal, aztán véletlen leszakítottam egyet, de nem igazán bántam. Csupán egy csokit kaptam a fiú legjobb barátomtól, hisz tudta, hogy nem lesz senki, aki felköszöntsön. A srác, akiről írtam, hogy azt hiszem, még mindig szeretem, és megbeszéltük, hogy elölről kezdjük, még nem adott magáról életjelet, de csak nem felejt el, hisz vissza akar kapni elmondása szerint. Szerintem ma nagyon késői vonattal jön haza, de holnap reggel elméletileg megyünk futni, szóval kitudja, mit tervez.
Ez a történet egy kicsit hosszabb lett, mint egy normál One-Shot, de a rendszerem szerint még nem tartozik a kisregény kategóriába sem. Remélem, elnyeri a tetszéseteket, és ne feledjétek; SZOMBAT 17:00 LIVESTREAM VELEM !!! ITT !!! . A történet a Rock me-ra íródott, a videót pedig én készítettem ehhez a sztorihoz. Remélem, tetszik. 

                                                                                                          xoxo    Zsoo
Ui.: Boldog Valentin Napot kis szerelmeim! #kiss #love 

Csupán írtam, és írtam, míg már fájt a csuklóm a ceruza görcsös szorításától, de nem érdekelt. Leráztam kezem, és folytattam tovább. Még soha nem volt ennyi ihletem, de most bizonyítani akartam, és a tökéletes alapvonal is megvolt. A ceruza sercegett a papírom, így utólag már csodálkozok, hogy nem kapott lángra hevességemtől. Fáradt voltam, de ezt meg kellett írnom reggelre. Meg akartam mutatni a srácoknak, és látni akartam Harry könnyekben úszó szemét. Elakadtam. Egyszerűen elakadtam. A refrén tökéletes volt, de a közte lévő két versszak még üresen tátongott, csupán a dallam volt meg a fejemben félig-meddig hozzá. Halkan dúdolni kezdtem, hátha az segít, szemeim közben lehunytam, és próbáltam visszarepülni az időben.

"Emlékszel '09 nyarára? Minden este vissza vágyok oda! Nem hazudok, az volt életem legszebb időszaka. A parton feküdni, hangosan játszani este a gitáron a tábortűz mellett, azt várva, mikor kiabálnak már ki az egyik házból, hogy húzzunk aludni, de soha nem tudtak lelőni minket.

Emlékszem, mennyire kedvtelenül ültem az autóban, nem értettem, miért kellett elrángatni engem is idén újra. Oké, hogy minden évbe itt töltöttük a nyarat, de én már 17 vagyok, csupán a barátaimmal akarok lenni, és nem a családommal. Ennek ellenére mégis itt csövezek az autóban négy húgommal és szüleimmel azt várva, mikor érünk már oda. Wood Camp! Az a hely, amely egészen jó emlékeket hagyott addig, amíg el nem értem a 15-öt. Két éve szenvedek a szüleimmel, hogy végre hagyjanak otthon engem, de eddig nem sikerült ezt elérnem. Így most inkább tűnt Haláltábornak, mint szórakozásnak.

Megérkeztünk, a parkolóban már sok autó állt, és tudtam, hogy mind idősekhez tartozik. Már most dögunalomnak hatott ez a hely, nem tudtam, hogy fogok itt kibírni 2 hónapot. Akkor még nehéz kihívásnak tűnt.

Lassan vonszoltam magam afelé a ház felé, mely örökösen a mi szállásunkként szolgált ezen a helyen. Azt hiszem, ha már nem járunk ide többet (ami szerintem soha nem fog bekövetkezni), azt akkor is félre teszik nekünk minden átkozott nyáron. Viszont, ahogy anyáékat ismerem, egészen biztos, hogy még 30 évesen is ide jogok jönni a húgaimmal, és velük. Ebbe belegondolva, arra jutottam, hogy ki kell élvezni, míg fiatalon mókázhatok a családommal, így kicsit erőt vettem magamon, és sokkal emberibben cipeltem a csomagokat a faházunk fele. Levágtam magam a megszokott ágyra, mely örökké nekem volt kijelölve, már pontosan ismertem, hogyan kell fordulni az éjszaka, hogy ne nyikorduljon meg egyik lába sem.

Már egészen besötétedett, mire végeztünk a kipakolással, és a berendezkedéssel, így csupán vacsorázni mentünk el a kemping éttermébe. Sok idegen arc volt ott, akiket még nem láttam, de pár idős ember most is a szokott asztalnál ücsörgött, ahol tavaly illetve tavalyelőtt is szürcsölték jeges-teájukat. Végigmértem az embereken lehetséges társaságot keresve, de egy korombelit sem tálaltam, bár ezt már megszokhattam volna.

Hagyomány nálunk, hogy első este kimegyünk a tábortűzhöz, és énekelünk, de ez nekem már inkább tűnt kínzásnak, mint szórakozásnak. Ennek ellenére tettem, amit a családom mond. Elég idős voltam már ahhoz, hogy felfogjam, a velük töltött idő sokkal többet ér nekem, mint holmi duzzogás. Ezzel csak az volt a gond, hogy a családban egyedül nekem van hangom...és hallásom is.

- Lou! Most Te döntheted el, hogy mivel kezdjünk! Gyerünk! - mosolygott rám Apa, mire halovány mosolyra húztam a szám.

Ölembe vettem a gitárom, hisz ez mindig rám szokott maradni, és elkezdtem játszani egy ismerős dallamot, amiből azonnal kitalálták. Csatlakoztak hozzám, így a szokott "nyitóceremónia" megvolt első itt töltött esténken. Pár dal után jött Apa rémtörténete, melyet tavaly már én is próbáltam überelni kevés sikerrel, ugyanis olyan jóra sikerült, hogy a legkisebb húgaim sikítva bújtak Anyához. Szóval azt hiszem, azóta nem mesélek soha rémtörténeteket a családnak. Van egy legenda, melyet Apa minden évbe elmond, így most is:

- Sok-sok éve történet, talán már a legidősebb ember sem emlékszik rá, csupán szóbeszéd maradt meg róla. Aki látta, az nem élte túl. A tó szelleme, Boo! Egy Hazzel nevű lányt figyelt egyfolytában, beleszeretett, de a lány észre sem vette Őt, hisz szellem volt. Boo felmérgelte magát, és mikor évekkel ezelőtt Hazzel este belemerészkedett a tóba, egy csillogó halat követve, Boo megjelent előtte, és a lány úgy halálra rémült, hogy azonnal színes köddé változott, mely körbelebegte Boo szellemtestét. Azóta együtt kísértnek, néhány legenda szerint Hazzel próbálja megfékezni Boo-t, de olyan elvetemült, hogy nem kíméli a táborozókat. Boo ma is megjelenik minden nyárom pár embernek, de Őket nem tartja meg maga mellett, mint Hazzel-t. Egy színes halat küld áldozataiért, és belecsalogatja Őket a tóba, aztán pedig lerántja Őket a mélybe, waaah! - kiabált Apa ijesztőnek szánva, én pedig szívatás képpen megragadtam a mellettem ülő Fizzy bokáját, és meghúztam, mire ijedten sikoltott fel. A hasam fogtam a nevetéstől, nem hiszem el, hogy még mindig képesek bevenni ezt az egész történetet, mikor apa minden átkozott évben elsüti. Mindenki neveti kezdett, Fizzy-től pedig kaptam egy hatalmas ütést a jobb vállamba, de Ő is kacagott.

- Azt hiszem, elmegyek mosdóba! - álltam fel, és a házunk felé vettem az irányt a járdán.

Apa még utánam kiabált valami olyat, hogy a természet lágy ölén jobban esik pisilni, de az ilyen vicceinek már régen nem tulajdonítottam jelentőséget. Elindultam hosszabb utamon a házunk fele, közben unottan rugdostam magam előtt egy követ. Azon rágódtam, hogy ha az összes napom így fog telni, akkor nyár végére meggárgyulok akármennyire is szeretem családomat.

Elmélkedésem egy hatalmas lökés zavarta meg oldalról, minek hatására oldalra borultam egyenesen le a járdáról.

- Oops! - hallottam meg egy rekedtes hangot.

Zavartan néztem fel ellökőmre a földről, mire egy srácot láttam meg, aki idegesen helyezte le maga mellé a kezében tartott csomagot, majd leguggolt hozzám aggódva.

- Te jó ég, nagyon sajnálom. Minden rendben? - kérdezte idegesen.

- Szia! - én csupán ennyit tudtam kinyögni, majd elnevettem magam, és feltoltam magam ülésbe. - Jól vagyok! Semmi gond. - nevettem rá fájdalmasan, miközben fel akartam tolni magam, de azonnal hónom alá nyúlt, és derekamnál fogva feltámogatott, mint valami sérültet. Nevetni kezdtem ettől, aranyos srác volt, és végre velem egykorú. Talán vele ellehetek majd a nyáron.

- Amúgy Harry vagyok. Harry Styles. - mutatkozott be nekem udvariasan, én pedig ekkor mértem végig arcát igazán. A gyér fényben nem sokat láttam, csupán körvonalakat. Azt ki tudtam venni, hogy göndör haja van, és igazán aranyos, markáns arca.

- Louis Tomlison. - mosolyogtam rá én is.

- Harry, merre vagy?! Édesem? - hallottam meg egy női hangot, mely megzavarta az éjszakai erdő csendjét.

- Öhm...mennem kell, az anyám. - magyarázta sietősen, majd felkapta a csomagot, de még visszamosolygott rám. - Bocsi még egyszer, biztosan összefutunk még. - mondta, majd elindult épp ellenkező irányba, mint amerre én tartottam.

Zavartan pislogtam utána, majd fejcsóválva indultam el eredeti célom felé, mivel már nagyon kellett pisilnem. Érdekes srác, majd jobban megismerem a napok alatt.

A gondolataimba nem csúszott hiba, valóban másnap ismét találkoztunk, és szinte egész nap fociztunk, nevettünk, bolondoztunk, ahogy minden áldott nap két hétig. Nappali fényben már jobban szemügyre tudtam venni. Sötétbarna göndör haja aranyosan ugrálta körbe hófehér arcát, melyen kivillant két, édes gödröcskéje, ha mosolygott, amit velem sokat tett szerencsére. És a legjobb részt még nem is mondtam rajta; a szeme. Azok az igéző zöld íriszek, melyekből azonnal ki lehetett olvasni a legjelentéktelenebb érzelmet is. El lehetett veszni bennük, mint egy érdekes regényben, mely magába szippant, és nem enged el. Megkedveltem, talán a kelleténél jobban is, de 17 évesen ezt még nem tudtam mire vélni. Csak annyit tudtam, hogy vele akartam lenni ennek ellenére, ha kettesben voltunk, a szívem hevesen vert, és a gyomrom is görcsösen ugrott fel torkomba. Furcsa érzéseket keltett bennem néhány érdekes szava nevetése, mosolya, érintése. Még soha nem éreztem ilyet, de a szerelem lehetőségét elvetettem magamba egyrészt, mert férfiak vagyunk, másrészt pedig mert volt már pár barátnőm, és mellettük nem éreztem ezeket...nem is húztuk sokáig együtt.

Aznap is ezeket éreztem, mikor este kikéredzkedtem, arra hagyatkozva, hogy éneklünk kicsit Harry-vel a főépületnél. Valóban tudtam, hogy a tóhoz készülünk lemenni, de erről még ha Apa tudhatott is volna, a húgaimnak nem volt szabad, hisz akkor félteni kezdenek Boo-tól és Hazzel-től. A legrosszabb, ha esetleg utánam is settenkednek. Azonban ez csupán egy bugyuta mese, amin Harry is jót nevetett, amikor elmondtam neki még régebben. Csupán azért mondtam el, hogy hallhassam csodás nevetését, bármit megtettem volna, hogy ezt halljam minden áldott nap, de tudtam a nyárnak hamarosan vége. Éppen ezért nem is akartam magam nagyon hozzá kötni, hisz talán soha többé nem találkozunk.

- Amúgy miért is ide akartunk jönni? - kérdeztem zavartan, miközben a keskeny ösvényen haladtunk.

- Mert este királyul néz ki a víz, és azt beszéltük, hogy fürdünk benne, nem emlékszel? - kérdezte nevetve, mire csupán mindent-tudóan bólintottam, és folytattam utam mögötte.

Figyeltem magam előtt tökéletes alakját. Nem volt kidolgozva teste, ahogy nekem sem, hisz még csupán 17 évesek voltunk (oké, Ő 16), de nekem mégis tökéletes íve volt hátának. Lábairól és fenekéről nem is beszélve... te jó ég, mikre gondolok?! Megráztam a fejem, és a földre szegezve tekintetem mentem tovább mögötte.

Elérkeztünk a tóhoz, mely igazán nem volt nagy ahhoz képest, melyek a környéken találhatók, mégis egy uszoda mértével felért. A fák lágyan lengedeztek a tóparton, a Hold fénye megtört a víz felszínén, amitől elnyíltak ajkaim. Csodaszép látványt nyújtott, igazán tetszett ez a hely éjszaka. Minden egyes centijét ismertem, tudtam, hol horgásztunk régen mindig Apával, tudtam, melyik nádasban van a legtöbb hal, és melyik fán laknak a baglyok. Itt nőttem fel, elmémbe véstem minden egyes lépést. Harry ezzel ellentétben, mindent alaposan megfigyelt, elmondása szerint most van itt először, és csodásnak tartja ezt a helyet.

- Gyerünk Lou, menjünk! - intett nekem, majd lekapta felsőjét.

Kikerekedett szemekkel figyeltem mozdulatait. Láttam már félmeztelenül, fürdőruhában, de most, hogy előttem vetkőzött, valami mást is megmozgatott bennem, melyet még soha nem éltem át. Észhez tértem, és gyors pislogások közepette vettem le én is a fölsőm, majd Harry mellé mentem. Belementünk a langyos vízbe, és egyszerre nevettünk fel. Belerúgtam a vízbe, így az Harry-re csapódott. Persze azonnal visszaadta, és ez így ment szépen sorban, mígnem már a vízben fetrengtünk egymást locsolva, vagy éppen rohantunk beljebb a másik elől. Haja vizesen tapadt nyakához és arcához, ha éppen nem lengedezett futás közben. Futni kezdtem előle egyre beljebb, de utolért, és ki akart gáncsolni. Megkapaszkodtam benne, így nem estem el, de azonnal hátrébb állt, és lelocsolt.

Tekintetem oldalra tévedt egy érdekes pontra a vízben. Színes volt, csillogott. Egy halnak tűnt, mely arany színeivel megvilágította a vizet mellettem. Idegesen kaptam oda fejem, mire Harry azonnal megállt, és kérdőn pillantott rám.

- Te is láttad? - kérdetem ledöbbenve.

- Mit? - ráncolta össze homlokát.

- Egy csillogó hal. Itt úszott el mellettem. Gyönyörű volt. - hebegtem, és többször is közbefordultam a vizet kémlelve, de nem láttam ismét.

- Lou, nem fogsz tudni megijeszteni! Nem hiszek Boo és Hazzel meséjében. - nevette el magát.

Hirtelen esett közelebb hozzám, alig pár centire állt meg tőlem, arca vészesen közel volt hozzám. Azonnal fülig pirultam, de nem csak én, Ő is. Idegesen állt hátrébb, és zavartan mérte végig maga mögött a vizet. Kicsit mintha megijedt volna.

- Valami meglökött. Nem tudom, hogy csináltad, de elég. - nézett rám komolyan.

- Nem én voltam. - emeltem fel kezem védekezőn, és idegesen néztem rá.

Bevallom, akkor megijedtem. Nem hittem ebben az idióta legendában, de most mintha egy horrorfilmbe csöppentem volna. A természet is csendesebb lett körülöttünk, mintha érezte volna, hogy valami nagy dolog fog történni. Harry ismét előre esett, de ezzel egy időben, engem is meglökött valami erős, nyálkás dolog a hátam mögül. Összeütköztünk Harry-vel, és idegesen pillantottunk egymásra. Ismét alig csak pár centi volt köztünk, én pedig, amint szemébe néztem, többé nem féltem, elvesztem zöld íriszeiben. Zavartan nézett rám, szemében félelem lakozott, ezt jól láttam a Hold fényében.

- Én kezdek félni... - hebegte egészen halkan.

Nem tudom, mi ütött belém, kezeim maguktól cselekedtek, és derekához nyúltak, hogy magam mellett tartsam. Nem akartam, hogy eltávolodjon tőlem ismét, mint az imént. Zavartan húzta össze szemöldökét középen, majd ajkai hirtelen elnyíltak, amint komolyan szemembe meredt. Tekintete levándorolt ajkaimra, majd kezeit óvatosan helyezte vizes mellkasomra. Csodásan festett, nem bírtam ellenállni a kísértésnek. Ajkaim lassan tapasztottam övéire, figyeltem reakciójára, de nem ellenkezett, így bátrabban csókoltam. Idegesen szívta magába a levegőt, mikor elmélyítettem csókunk. Édesek voltak ajkai, mámorost ízt eredményezett nyelve számban. Nem bírtam magamnak megállt parancsolni, éreztem a bizsergést a levegőben, mintha valami mágia körbelebegne minket, amit nem tudtam megmagyarázni, de a világért sem nyitottam volna ki a szemem, hogy megnézzem. Azonban az oxigénhiány nagy úr, és levegő után kapkodva váltunk el összedöntve homlokunk.

- Louis?! - kérdezte kis idő után remegő hangon Harry.

Ezt hallva kinyitottam szemem, és kérdőn meredtem volna Ő tekintetébe, ehelyett Harry zavartan pillantott oldalra, ajkai ismét elnyíltak a csodálattól. Ekkor esett le nekem is, hogy éjszakához képest meglepően világos van, így elemeltem homlokom, és szétnéztem körülöttünk. Valamiféle elektromos mezőtér vett körül minket, melyekben meghatározatlan időközönként szikrák gyúltak, majd halk pattanással ki is aludtak. De oly' sűrűn, hogy mesésen festett. Harry egybekulcsolta ujjainkat, miközben egész testtel körbe fordult, én pedig összekötött kezeink miatt követtem mozdulatát. Meseszép volt, ámulva néztem szét, majd egyre kevesebb szikra pattant, végül a víz ismét elcsendesedett, és a sötétséget is csupán a Hold fénye törte meg. Harry zavartan fordult felém, de én sem festettem jobban. Teljesen lesokkolt az iménti csoda, nem találtam rá magyarázatot, csupán egyetlen egyet:

- Boo és Hazzel. - mondtam vigyorral.

Ezt hallva szélesen elmosolyodott, és kétkedve megcsóválta fejét, majd lágy csókot hagyva ajkaimon húzni kezdett kifele a vízből. Készségesen követtem, hisz én sem szívesen maradtam ott annak ellenére, hogy ami történet, nem éppen volt ijesztő, sokkal inkább varázslatos. Mintha valaki segített volna nekünk, hogy az első csók elcsattanjon, és tisztázzuk magunkban a másik iránt érzett vonzalmat.

A napok teltek, egyfolytában csak ketten voltunk, semmi egyébre nem vágytunk csupán addig kiélvezni a másik társaságát, míg lehet. Harry gyengéden bánt velem, és bár én voltam az idősebb, úgy tűnt, Ő az irányító köztünk. Ezt persze próbáltam kompenzálni, de amikor csak ketten voltunk, Ő vált a dominánssá. Úgy éreztem, kiegészített, egymás komplementerévé váltunk. Azonban a nyár roham tempóban haladt, mi pedig semmi többet nem tehettünk, mint estéket lopni, amikor ketten énekeltünk a tábortűznél azt várva, mikor kiabál ki egy idős lakó, hogy fogjuk már be éjnek évadján. Azonban soha nem tudtak lelőni minket, olyankor szándékosan hangosabban folytattuk, majd lementünk a partra. Az utóbbi időben minden egyes estét ott töltöttünk, szintén azon a partrészen, ahol minden történet, azonban a vízbe nem merészkedtünk be többet. Nem éreztem félelmet, sokszor kémleltem a tájat, miközben egymásoz bújtunk, és magyarázatot kerestem arra, ami történt azon az estén, de nem találtam mást, mint Boo-t és Hazzel-t.

- Szerinted mi hozott minket össze? - kérdeztem óvatosan felnézve szemébe, mikor mellkasán feküdtem, míg Ő egy fának döntötte hátát.

- Nem találok rá logikus magyarázatot. - hebegte halkabban, mire haloványan elmosolyodtam.

- Logikusat én se... - vigyorogtam mindent-tudón, mire egyik szemöldökét felhúzta. Imádtam, mikor ezt csinálja, olyan mókás.

- Ugye nem akarod azt a mesét felhozni ismét? - kérdezte kuncogva, mire csak megrántottam a vállam.

- Miért ne? Akkor szerinted mi volt az az egész. A hal, a lökések, a fényáradat. - soroltam, és ismét a tó vizét figyeltem.

- Akkor értsem úgy, hogy szerinted két szellem hozott össze minket? - kérdezte szórakozottan, mire kicsit felhúztam az orrom. Rosszul esett, hogy nem vesz komolyan.

- Apa meséiben kicsi korom óta egy göndör, zöld szemű lánynak képzeltem el Hazzel-t. - rántottam meg a vállam, majd rá emeltem tekintetem elszakadva a tó vizétől. - Hazza! - nyomtam be arcán a kis gödröcskét mutatóujjammal. Elégedett voltam új becenevével, Ő viszont csupán nevetett.

- Ennél jobb nem jutott az eszedbe? De legyen. Akkor Te viszont Boo Bear leszel. - kócolta össze hajam, mire felnevettem.

Nyomtam egy óvatos csókot ajkaira, majd visszahelyezkedtem mellkasára. Már csupán másfél hét volt vissza, nem akartam hazamenni. Amennyire pesszimistán indultam neki, annyira maradni akarok Harry-vel örökké. A nézőszögem 180^○-os fordulatot vett, amikor ebbe a srácba botlottam első este. Lágyan kezdte cirógatni hátam, majd hirtelen arra eszméltem, hogy a földön fekszem, és nem a mellkasán, ahogy eddig. Fölöttem tartotta magát, ajkain huncut vigyor díszelgett.  

- Mit csinálsz? - kérdeztem óvatosan, mégis mosolyogva.

- Talán...ha már úgysincs sok időnk együtt, kiélvezhetnénk az estét. - hebegte, arcára halovány pír kúszott, ami még az eddiginél is aranyosabbá tette Őt szememben. Viszont szavai ledöbbentettek, így azonnal védekezésre kapcsoltam, miközben kezem mellkasára helyeztem eltolva magamtól, de nem nagyon. 

- Harry, még csak 16 vagy, én pedig 17. N-nem szeretném, nem vagyok rá készen, félek tőle. Most megutálsz? - kérdeztem suttogva, remegőn, miközben lehunytam a szemem.

Nem bírtam ránézni, azt vártam, mikor érzem már meg a hideg levegőt magam fölött, mikor felpattan és elsiet, de nem ilyennek ismertem meg Harry-t. Ő nem az a fajta ember, aki csupán az élvezet miatt van együtt párjával, mellesleg, ha csak ez lenne az oka, akkor már régen bepróbálkozott volna.  

- Dehogyis. Soha nem tudnálak megutálni, megértek mindent. Én...szeretlek Boo Bear. - használta a most kialakult becenevemet suttogva, amitől szemeim kipattantak, és hevesen csillogtak a csodálattól. Hogy érdemelhettem ki egy ilyen csodás embert, még ha csak kis időre is?!

- Én is szeretlek Hazza. - mosolyodtam el szélesen, és lágy csókot leheltem ajkaira.

Talán meg fogom bánni, talán örökké szidni fogom magam, amiért ezt a lehetőséget elszalasztottam, de akkor, ott így éreztem jónak. Talán, ha megtörtént volna, csak rossz emléket hagyna, hisz nem éreztem magamat késznek erre, még ha Harry-vel lennék, akkor sem. Hisz most tudatosult bennem, hogy azért érzek mindent teljesen újnak, mivel az eddigi barátnőimet nem szerettem. Harry-t viszont igen, és ezen az a tény sem fog változtatni, hogy nem adom neki magam, de szerencsére ezt Ő is így látja.

Aztán eljött a nagy nap! Búcsút kellett vennünk egymástól, én pedig, mint az őrült rohantam vissza a tóparti helyünkre, amikor végre elpakoltam, és Anya elengedett, hogy elbúcsúzzak Harry-től. Ők csupán holnap indulnak haza, mit nem adnék azért az egy napért még vele. Idegesen rohantam végig az ösvényen, végül a víz szélén ácsorogva megpillantottam Őt nekem háttal. Meredt a vízre, mintha valamiféle filmet vetítene neki a tükörsima felület, melyet most még a langyos, nyári szél sem zavart meg.

- Harry! - ejtettem ki halkan a nevét, mire megfordult.

Fájdalmasan mosolygott rám, szeme szomorúan csillogott, kicsit piros is volt, mintha sírt volna, de nem feltétlen most. Talán az este, de bevallom, én is a fal felé fordulva pityeregtem, hogy itt kell hagynom Őt, és tökéletességét.

- Lou! - ölelt magához azonnal.

Szorosan tartott maga mellet lapockámnál fogva, míg én oldalán markoltam oly' görcsösen pólóját, hogy félő volt, esetleg elszakítom. Mélyen magamba szívtam bőrének mámoros illatát, miközben arcom nyakába temettem, de Ő is hasonlóképpen tett hajammal. Erősnek akartam maradni, de éreztem, hogy ez minden egyes pillanattal egyre inkább megdől, amit vele töltöttem búcsú képpen.

- Nem akarom, hogy elmenj! Maradj velem örökre. - suttogta fájdalmasan fülembe, majd még jobban szorított, ha ez egyáltalán még lehetséges.

- Találkozunk még! Ebben biztos vagyok! Érzem! - suttogtam fájdalmasan nyakába, miközben beledörzsöltem homlokom vállába.

- Ígérd meg! - mondta határozottan, és eltolt magától.

- Ígérem, Hazza! Nekünk találkozunk, kell még, ennek így kell történnie. Szeretlek! - suttogtam remegve, erősnek mutatkozva, hogy könnyeim bent maradjanak.

- Én is szeretlek Boo Bear! - mosolyodott el lágyan.

Mindketten közre fogtuk a másik arcát kezeinkkel, majd egy lágy csókban forrtunk össze. Az Ő kezei tarkómra csúsztak, míg az enyém maradt arcán. Mindent tökéletesnek éreztem, és abban a pillanatban újra körbevett minket az a titokzatos mágia, melyet mái napig nem tudok megmagyarázni, de amikor elváltunk egymástól, ismét elektromosság pattogott körülöttünk, mely most haloványabbnak tűnt, mint éjszaka, mégis kivehető volt. Ismét elámultunk mindketten, úgy éreztem, egy felsőbbrendű erő megvéd minket, meggátolja a széthullásunk.

Az idő fájdalmasan telt, nem csupán akkor, mikor szótlanul bámultam ki a kocsi ablakán, és figyeltem az utat, mely egyre távolabb visz Harry-től, de az iskolában is, otthon is. Nem tudtam koncentrálni a tanulásra, folyton Ő járt a fejemben. Mindenkinek feltűnt, hogy megváltoztam, de akárhogy faggattak nem mondtam el az okát. Pletykák kezdtek keringeni a suliban, a városban rólam, amik még inkább nehezebbé tették az életem, így összejöttem egy lánnyal, aki idők ideje óta loholt utánam. A neve Hannah volt. Szegény mindent megtett értem, de én soha nem csókoltam meg komolyabban, nem akartam, hogy nyelvem is bemocskolja Harry után, ha már ajkaimat megtette. Ezután kezdett minden visszaállni a régi menetbe, de továbbra is szótlan voltam, kevesebbet viccelődtem.

Aztán egy napa  tévé előtt ülve megláttam egy reklámot, mely az X-Factor-ba való jelentkezést hirdette és az ahhoz szükséges információkat. Magam sem tudom, miért, de akkor a szívem ismét megdobbant, és a szobát apró mágikus elektromosság járta át, mint Akkor a tóparton. Testem magától cselekedett, és még aznap este megbeszéltem Anyáékkal, majd jelentkeztem a műsorba.

Így aztán csupán a családommal indultunk meg a válogatásra, ahol szerencsésen tovább is jutottam, így jött a nagy nap, amikor kiválasztanak a mentorok 3-3 jelöltet, akik tovább mehetnek. Idegesen lépkedtem fel a színpadra még csupán most találkoztam az összes kategóriám-béli sráccal. Idegesen néztem végig rajtuk, fogalmam sem volt róla, mit tudnak, de ha itt vannak, akkor nyilván sokat. A kérdés csak annyi volt, hogy nálam többet?

Aztán tekintetem megakadt egy göndör buksin, amely szigorúan egy pontra meredt maga elé, mintha éppen halálos ítéletét készülnének kimondani. Ajkaim elnyíltak, nem hittem a szememnek. Idegesen léptem előrébb, majd hirtelen megtorpantam, és visszaálltam a sorba. Páran zavartan néztek rám, de pont az Ő figyelmét nem keltettem fel. Minden vágyam volt, hogy újra lássam, és most, hogy itt volt, nem hittem el. Minden este Rá gondoltam, édes csókjára, szerelmes szavaira. Vágytam rá, hogy magához öleljen, csak csókoljon, és olyan szavakat suttogjon fülembe, melyek oly' szépek, hogy már-már hazugságnak tűnnek.

Arra gondoltam, hogy nem érdekel, ha nem jutok tovább, túlélem, de ha Harry kiesik, akkor én is belepusztulok Őt szenvedni látni. Ismertem, tudtam, hogy sokkal jobb hangja van nálam, tehát egy embert már meg is előzött. És nem volt ott az a bizonyos név a felsorolásban. Sem az enyém, sem az övé. Arra gondoltam, hogy akkor a többi előadónak milyen hangja lehet?! Harry kiesett ilyen hangzással?! Ezek a mentorok idióták. Láttam a szemében a fájdalmat, a csalódást, ahogy halk sóhaj hagyja el ajkait, miközben még mindig maga elé mered, de ezúttal már elhagyatottan. Oka volt, hogy ide kerüljek, hogy kapjak egy jelet, miszerint jelentkeznem kell ide, és az nem lehet csupán ennyi. A kiesetteket behívták egy szobába, ahol összegyűltünk. Harry-hez akartam menni, elmondani neki, hogy itt vagyok, hisz eddig még nem vett észre. Egy fekete hajú sráccal beszélgetett, és ha jól hallottam, éppen azt ecsetelte neki, hogy azért tartanak itt minket, mert ez kell a közönségnek; könnyező, csalódott srácok. Túl sok volt az ember, át kellett volna vergődnöm rajtuk, hogy Harry-hez jussak, de ekkor kinyílt az ajtó, és egy női hang kérte a figyelmünk. Lepetten fordultam oda, ez meg micsoda?

- 5 embert ismét szólítanak a mentorok; Zayn Malik, Harry Styles, Liam Payne, Niall Horan, Louis Tomlinson. Kérem, fáradjanak velem! - mondta a nő.

Harry-re pillantottam, aki teljesen lefagyott, de ahogy elnéztem, nem éppen a hírtől. Sokkal inkább a nevemtől, és idegesen kapkodta fejét az arcok között. Végül tekintetünk találkozott, arcomon szeretetteljes vigyor égett. Ajkai elnyíltak, lepetten mért végig, ahogy megismert. Semmit nem változott, csodásan festett számomra, tökéletesnek hatott.

Mikor felvezettek minket a színpadra ismét, akkor mértem csupán végig a másik három srácot. Egy barna, egy szőke és egy fekete. Egész jó összeállítás. Mindannyian más külsővel rendelkeztünk. Akiknek a hajuk színe megegyezett, azoknak a szemük tért el. Mintha szándékosan így lettünk volna kiválasztva. Aztán a színpadon elhangzott az, amit azt hiszem, mára már az egész világ tud; folytathatjuk a versenyt egy csapatként.

Így alakult meg a One Direction, én pedig azonnal Harry nyakába ugrottam, aki csupán szorított. Azt hiszem, egyikünk sem fogta fel teljesen, hogy ez képes megtörténni, hogy ismét együtt lehetünk. Éreztem az aprócska varázst a levegőben, és pár szikra újra pattogni kezdett mellettünk, amitől széles mosoly kúszott ajkaimra. Ez biztosan nem véletlen.

A táborban természetesen egy lakásba kerültünk a srácokkal, hisz egy csapat lennénk. Szépen lassan összekovácsolódtunk, és a karrierünk felfelé indult meg. Hatalmas rajongói táborunk lett, nem számítottam ekkora sikerre, hisz ilyenre még nem volt példa.  A srácok nem tudtak arról, hogy mi volt/van köztünk, és már találkoztunk hamarabb is, nem mutattuk előttük. Azonban, amint kettesbe kerültünk végre nyugalomban azonnal Harry nyakába borultam.

- Ezt nem hiszem el, Hazza! - öleltem erősen, de Ő is így tett.

- Boo Bear! Annyira hiányoztál, csak rád gondoltam. - suttogta.

Eltolt magától, és kezei közé fogta arcomat. Lágyan nézett a szemembe, majd ajkaimra hajolt, de nem csókolt meg. A levegőt magamba tartottam, majd hirtelen tört ki belőlem szavak képében;

- Még mindig szeretlek. - suttogtam halkan, mire elmosolyodott.

- Én is Téged Lou. - felelte, majd végre megcsókolt.

Olyan régen vágytam erre, semmi egyebet nem akartam, csupán Őt csókolni minden áldott percben. Elmondtam neki Hannah-t, és megértette, ugyanis Ő is próbált csajozni, hogy ne nézzenek rá furcsán változása miatt. A karrierünk titkos kapcsolatunk közben egyre inkább fölfelé zakatolt, aztán eljött a mélypont. Kiestünk! Azt hittük, itt mindennek vége, soha többé nem lesz belőlünk Valaki, de én és Harry már örökké együtt maradunk, ez nem is volt kérdés. Azonban a rajongók mintha kötelességüknek érezték volna felhúzni minket a közösségi oldalakon. A képünk villámsebességben terjedt a neten, minden tini látta világszerte, így nem csupán Európát hódítottuk meg, de Amerikát, Ázsiát és Ausztráliát is. Mindenhol ünnepelt sztárokként fogadtak minket, mi pedig élveztük a dicsőséget. Nem szálltunk el, soha nem változtunk meg, és elmondtuk Harry-vel a többieknek kapcsolatunkat. Minden csodásnak tűnt, két év után is kisebb konfliktusokat és nehézségeket leszámítva, melyeket együtt megoldottunk mindig. Azonban az idő teltével Harry megváltozott. Talán én is, nem tudom, Ő váltig állítja. Rendben, elfogadom én is megváltoztam, de én legalább még szeretem Őt. Ő viszont úgy tűnik, ezt már nem éppen viszonozza úgy, mint régen. Egyre több szabadságra vágyik tőlem távol, gyakran jár el bulizni nélkülem, és ahogy felvetem, hogy vele mennék, egyből kifogásokat keres, amiért itthon kéne maradnom. Idegesít, és semmit sem tehetek, hisz senki nem tud rólunk a srácokon, a családunkon és a menedzsmenten kívül, akik elfogadták, és nem akarnak minket szétszedni, csupán annyit kértek, hogy tartsuk titokban.

Megelégeltem ezt a helyzetet, és bár nem este, mikor bulizni készül, mégis követtem, ugyanis meglehetősen furcsán viselkedett, mielőtt lelépett, és egy adag ruháját is vitte magával sporttáskában. Azt mondta, Liam-hez megy, és jön este, de nem hittem neki. Így miután elment, én is beültem kocsimba, és követtem Őt tisztes távolságból az utcán. London elég külvárosi részére ment, ahol már csupán a "nagy emberek" laknak. Csodaszép házak voltak, villák nem is inkább házak. Megállt egy ilyen előtt, én pedig távolabb parkoltam le. Láttam, hogy bemegy a táskájával, és gyakorlott mozdulattal kikapja a kulcsot az egyik virág cserepe mögül. Gyakran járt itt. Arra gondoltam, hogy megcsalt, és hamarosan kijelenti, hogy szakítottunk, mert talált magának mást. Azt nem élném túl. Magam elé meredve agyaltam, mi lesz velem/velünk/a bandával, ha valóban beigazolódik gyanúm. Fájdalmasan szívtam magamba a levegőt, amikor felrémlett, mennyire szívtelenül pattintott le esténként, nehogy vele merjek menni, mert nekem itthon dolgom van. Mi vagyok én, bejárónő, hogy mosogassak, míg Ő odavan?! Ugyan már!

Hirtelen kopogtak az ablakon, én pedig idegesen kaptam oda tekintetem. Belém hasított, hogy most esetleg lebukok, de Harry göndör tincsei helyett, egy idősebb férfi nézett rám zavartan. Kérdőn pislogtam rá, majd kiszálltam a kocsiból.

- Segíthetek valamiben Uram? - kérdezte udvariasan. Öltözködése alapján úgy festett, mint valami pingvin.

- Ezt én is kérdezhetném. - feleltem óvatosan, hisz nem tudtam, hogyan viszonyuljak hozzá.

- Gondoltam, szeretne valamit, ha a bejárónkon parkolt le. - mutatott tenyérrel felfelé a házra, mely előtt álltam.

- Oh. - először csak ennyit tudtam kinyögni, és végigmértem a mögöttünk magasodó csodaszép épületet, de az én ízlésemnek már túl sok volt. Bezzeg Harry háza, ahova bement sokkal elegánsabb volt, a mi ízlésünket tükrözte, ezért is fájt ez az egész. - Sajnálom, én csupán.... Nem tudja, ki lakik abban a házban? - böktem fejemmel abba az irányba. Csupán egy pillantást vetett rá, máris elmosolyodott, majd engem mért végig. Talán megismert.  

- Harry Styles vette meg. Még bemutatkozni is átjött hozzánk. Igazán rendes ember, de ezt maga úgyis jobban tudja, mint mi. - mosolygott rám kedvesen. Gyanúm, miszerint megismert, ezzel beigazolódott, így haloványan elmosolyodtam.

- Köszönöm Uram. Sajnálom, de mennem kell. Örültem. - ráztam vele kezet, majd leléptem.

Ő is hasonlóképpen köszönt el, és bement a házba, láttam a visszapillantóból. Nem akartam előtte összeroppanni, így tartottam magam, míg haza nem értem, de amint bedőltem az ajtón, eltört a mécses. Harry vett egy házat...a tudtom nélkül. A furcsaságai mostanában mind ideköthetők. A sok buli, egyértelművé vált számomra, mire kellett neki ez a ház. Mi közösen élünk, nyilván nem hozhatja fel mellém az éppen aktuális áldozatát, akivel meg óhajt csalni, így kellett egy kéjlak, ahol én nem zavarok be....mostanáig. A szívemet fájdalom hasogatta minden egyes pillanatban. Könnyek égették arcom. Nem bírtam felfogni, hogy ilyet képes tenni velem azok után, amin keresztül mentünk. A megismerkedésünk, és újratalálkozásunk varázsa, mind kámforrá vált, elveszett. Utáltam, amiért ezt teszi velem, képtelen voltam felfogni, hogy ilyen csúnyán át tud verni, mikor én teljes szívemből szeretem.

Nem bírtam tovább ebben a házban, minden rá emlékeztetett, Ő pedig a szemembe hazudott miszerint Liam-hez megy, holott most is biztosan valami csajjal enyeleg...ha nem pasival. A lényeg, hogy az a személy nem így vagyok, pedig nem pont ez a lényege a párkapcsolatoknak?! Első utam a konyhába vezetett, ahol egy papírlapot félbehajtottam, és írni kezdtem rá kacskaringós betűimmel:

"Harry,

Elmentem, nem bírom ezt tovább. Láttalak ma a kis kéjlakodnál, tudom, hogy megcsalsz. Ne játszd meg, hogy szeretsz, mikor már csak megszokásból vagy velem. Pár napig eltűnök, át kell gondolnom a dolgokat, ne keressetek. Kell a magány, a hideg fej. Visszamegyek oda, ahol minden kezdődött, hátha rájövök, mi tévő legyek. Egyet azonban biztosra mondhatok; mikor visszajövök, csupán ezért teszem be ebbe a házba a lábam, mely állítólag a mi közös otthonunk volt, hogy elvigyem a cuccaimat. Nem tudom felfogni, hogy képes voltál ezt tenni velem/velünk! Soha többé ne szólj hozzám, ne keress! Csupán akkor vagyok hajlandó egy légtérben lenni egy ilyen undorító féreggel, ha a banda igényei megkívánják, amúgy látni sem akarlak. Szerettelek, de Te összetörtél. Viszlát, Harry!

                                                                                                                      Louis."

Fájdalommal járt ezeket a sorokat leírni, de nem volt mit tenni. Nem hagyhattam, hogy továbbra is tönkre tegyen. Többé látni sem akartam, utáltam, hogy ennyire szeretem, és ekkora fájdalommal jár, hogy elvesztem. Összedobáltam gyorsan pár cuccom, és beülve az autómba elhajtottam arról a helyről, melyet eddig az otthonomnak neveztem. De mi értelme ennek a szónak, mikor már nincs semmi, ami ide kötne?! A szerelmem átver, csupán egy ember lettem neki, nem kellek ennél többre.

Elég sokat autóztam, de közben végig az útra meredtem, valamint a kormányt is görcsösen szorítottam egész idő alatt. Kedvem lett volna szétverni valamit, de ilyen mélyre nem fogok lesüllyedni. Majd Wood Camp varázsa meghozza a hatását, így hatalmas féknyomot hagyva álltam meg a kemping parkolójában. Azonnal a recepcióhoz mentem, és kértem a szokott házunkat, melyben régen is mindig laktunk családommal. A férfi megismert, így természetesen nem volt ellenvetése hirtelen érkezésem iránt. Azonnal bepakolhattam, semmi egyébre nem vágytam, mint végre nyugalomban lenni olyan helyen, ahol nincs probléma, bonyodalom.

Ki sem csomagoltam, azonnal sietősen a kisösvény felé igyekeztem, melyen végighaladva elértem a régen nem látott partrészt. Itt kezdődött minden, és itt is fog véget érni számomra. Leültem a fa tövébe melynek törzsét mindig Harry támasztotta, én csupán az ő mellkasán pihentem. Meredtem a békés vízre. Ez az egyetlen dolog, ami nem változott az évek alatt. Én is megváltoztam, Harry is, a srácok is, a családom is más lett, de ez a hely örökké ugyanolyan marad. Itt nincs múlt, jelen, jövő, mintha megállt volna az idő a kemping ezen aprócska részén. Lehunytam a szemem, és hallgattam a madarak lágy trilláit, a lombkorona kellemes susogását a gyenge széltől. Mámoros szimfónia volt ez szívemnek, mintha ismét gondtalan gyermek lennék, viszont én tudtam, ahogy Wood Camp is, hogy soha nem leszek már az a kissrác, aki voltam.

Milyen régen is volt, nemde?! 2009. 4 év telt el azóta a nyár óta, Harry-vel ebből 3, mégis képes lenne eldobni engem ennyi idő után. Tisztában vagyok vele, hogy nincs bennem semmi különleges, Ő minden szempontból többet ér, mint én, túl szép lett volna, ha képes velem maradni, de reménykedtem benne. Úgy éreztem, már nem szeret, csupán megszokásból volt velem, és ez nagyon fájt.

Mély sóhajjal döntöttem fejem a fa törzsének, nem érdekelt semmi akkor. Próbáltam kizárni mindent, ami eddig történt, de ez nem igazán ment tekintve, mit vesztettem el szépen lassan a hónapok alatt. Nem is értem, Harry miért nem érzi azt, amit én, de ezen nem rágódtam tovább. Inkább csupán csendben figyeltem a nap arany csillogását a víztükrön, mely szépen lassan váltott át rózsaszínbe és narancssárgába, amint lefelé tartott a horizonton. A madarak csiviteltek felettem, a Hold már haloványan megjelent az égbolton, de még nem hagyta érvényesülni nappali társa fényességével. Csupán arra eszméltem fel igazán, hogy immáron nem a Nap aranyló csíkja, hanem a Hold ezüstös fénye játszik a tó tükrén. Sóhajtva dörzsöltem meg karom, majd nyújtózkodtam egyet. Nem akartam még visszamenni a házamba, de mindenképpen itt szeretem volna maradni estére is. Nem tudtam volna hova menni, és esetleg Harry szemébe nézni.

Halk léptek zaja ütötte meg fülem, majd hirtelen egy alak guggolt le mellém ezzel halálra rémítve engem, hisz ismét el voltam foglalva nagyratörő, szánalmas gondolataimmal arról, milyen nyomorult is vagyok. Idegesen pillantottam a göndör fürtökkel szegélyezett arcra, melynek láttán azonnal összefacsarodott szívem, és felugrottam a földről.

- Mit keresel Te itt? - kérdeztem kicsit sem kedvesen, de senki ne várja el, hogy romantikázzak vele azok után, amit tett.

- Ezt én is kérdezhetném. Láttam a leveled, és nem értettem semmit sem. Miért szakítottál velem? - vont kérdőre felemelt szemöldökökkel, mégis fájdalmas tekintettel.

- Ne játszd meg magad kérlek, legalább most ne! Láttalak, tudom, hogy megcsalsz! Már nem szeretsz, és csupán megszokásból ne legyél velem! Az csak nekem okoz még nagyobb fájdalmat. Ha egy kicsit is fontos vagyok vagy voltam neked, akkor hagyj békén, és ne érintkezz velem, ha nem muszáj, rendben? - mondtam fájdalmasan, és cipőm kezdtem vizslatni. Fájt ezeket a szavakat itt kimondani, ahol minden kezdődött, de én mondtam; hogy itt is fog véget érni.

- Micsoda? Mi a francról beszélt? Nem csaltalak meg, hogy tettem volna? - akadt ki, és közelebb akart jönni hozzám, de én a víz széléig hátráltam ezt észlelve, így Ő is megtorpant tartva a tisztes távot.

- Láttalak a kis kéjlakodnál. Nem kellett volna venned egy új házat csak azért, hogy nyugodtan szexelhess! Ha szólsz, lelépek, de vissza sem jövök. - feleltem cinikusan mérgesen szemébe meredve.

- Micsoda? Az a ház...ezt nem hiszem el... - hebegte fájdalmasan, és leszegett fejjel megcsóválta azt. Ismét megindult felém, de ezúttal már cipőmmel nem törődve belegázoltam a vízbe, hogy ne jöjjön hozzám közelebb.

Felrémlett bennem, hogy először és utoljára akkor mentünk bele ebbe a tóba, amikor az a bizonyos dolog történet, de akkor nem tudott érdekelni az a bugyuta mese. Már én sem hittem benne, hisz minden romba dőlt, és így, hogy a szívem törött, már a mágia sem tűnt valósnak, mely akkor körbelebegett minket. Harry megtorpant a víz szélén, és fájdalmasan nézett rám. Csupán megcsóváltam a fejem csalódottan jelezve, ne jöjjön közelebb hozzám. Mondani akart valamit, de ekkor valamiféle nyálkás, csúszós dolog ragadta meg két bokám, és lerántott a víz alá. Ideges sikoly hagyta el ajkaimat, majd ellepett a víz. Boo jutott eszembe, miközben próbáltam szabadulni a szorítás alól, és a felszínre jutni, de sehogy sem sikerült. Átfutott az agyamon, hogy most meg fogok halni, de ezt azonnal felváltotta a sok emlék. Azt mondják, az ember szeme előtt lepereg az élete halálakor. Én ezt pontosan átéltem. Villámsebességgel pergett előttem az összes emlék, mely fejemben volt található, ám az idő mintha megállt volna, így nyugodta léphettem bele egybe-kettőbe.

Harry csókolt a tóban azon a bizonyos este, majd a nagy egymásra találásunk következett az X-Factor-ban. Következő kép hevességünk volt, majd amint ledönt hatalmas, baldachinos franciaágyunkra, én pedig izgatottan vigyorgok rá a következőket várva. Minden csodás emlék lepergett szemem előtt, miközben az élet egyre inkább kiszökött végtagjaimból. Már nem volt erőm ellenkezni, hagytam, hogy Boo elragadjon. Hirtelen szorítást éreztem vállamon és derekamon, majd végre levegő áramlott tüdőmbe. Bágyadtan szívtam magamba, és próbáltam kinyitni szemem, de még túl gyenge voltam az oxigénhiánytól. Karok öleltek magukhoz, miután kihúztak a sekélyebb vízbe.

- Lou! Te jó ég, ne csináld ezt velem! Térj magadhoz, hallod? Szeretlek, szükségem van rád! - sírt egy hang fölöttem, mely túlságosan is ismerős volt. Fájt így hallanom, éppen ezért erőt vettem magamon, és köhögve fordultam oldalra, hogy kiköpjem tüdőmbe került vizet, majd mélyen szívjam magamba a friss levegőt. Kinyitottam szemem, és szembe találtam magam vele. Aggódva nézett rám, majd hónom alá nyúlva támogatott ki a partra. Amint kicsit magamhoz tértem a sokk után, eltoltam magamtól, és magam eltámolyogtam egy fa törzséig, majd neki vetettem hátam.

- Lou, a frászt hoztad rám. Minden rendben? Nem esett bajod? - állt elém aggódva. Kezét derekamra simította, de ellöktem onnan.

- Ne csinálj úgy, mintha érdekelne. Menj haza a házadba, én maradok itt estére. - mondtam komolyan szemébe nézve, bár szerintem még mindig falfehér voltam a sokktól és a levegőhiánytól.

- Ezt nem hiszem el! Ilyen akaratos embert?! Addig akadékoskodsz, hogy kénytelen vagyok elmondani! Mindenben csak a rosszat látod, hogy én hibázok, de legyen, elárulom. Az nem az én házam! Az a mi házunk! Meg akartalak lepni vele az évfordulónkon, magam akartam felszerelni neked a polcokat, és mintákat festeni a falra, hogy teljes szívemből adhassam, de elromlott a meglepetés, soha nem csalnálak meg! - ejtette le tehetetlenül kezeit, mire szemem palacsinta nagyságúra kerekedett.

Nem hittem el szavait. Elmém vadul tiltakozott, miszerint ez csupán egy hazugság, hogy mentse a menthetőt, de szívem már régen elhitte minden egyes szavát, és azonnal karjaiba borult volna. Kis ideig csupán álltam ott pislogva, mint aki teljesen lefagyott. Úgy éreztem magam, mint egy őrült, akit a saját érzelmei árulnak el, de örültem ennek az árulásnak.

- K-komolyan mondod, vagy mentegetőzöl? - kérdeztem suttogva a zavartól, ami a fejemben uralkodott.

- Komolyan. Soha nem hazudnék neked, de meg akartalak lepni. Szeretlek, és azt a házat neked szántam, nekünk. - mosolygott rám szeretetteljesen, miközben ismét közelebb állt hozzám, és egyik kezét arcomra simította.

Lágyan megcsókolt, szóval, ha nem lett volna elég eddig is az oxigénhiány, most még össze-visszakalapáló szívem is társult mellé. Lágyan nyomta ajkaival enyémet, szerencsémre érezte, hogy most nem lennék képes bevonni nyelvem is az iménti támadásom miatt, így nem mélyítette el csókunk. Ügyelt rám, minden mozdulatom árgus szemekkel leste, de semmi miatt nem ellenkeztem. Lassan távolodtunk el, mikor ismét éreztem a bizsergést a levegőben köztünk. Oldalra néztem, és ismét szembesülhettem azzal a csodás erőteljes csillogással körülöttünk, melyet csak ez a hely volt képes előidézni ilyen hevesen.

- Lou! Tudod, mi maradt el a múltkor ezen a helyen? Mi lenne, ha visszamennénk a házba, és bepótolnánk, amit 2009-ben még nem tettünk meg? - suttogta fülembe, majd huncut vigyorral eltávolodott.

- Semmi kifogásom ellene, de adj még nekem pár percet, majdnem meghaltam. - nevettem el magam, és lecsúsztam a fa tövébe.

Ő csupán szeretetteljesen bólintott, majd leült mellém. Úgy ültünk ott, mint régen, lágyan ölelt, miközben mellkasán feküdtem, míg Ő a fának dőlt. Lágyan ringatott, akkor így volt minden tökéletes. Csak azt akartam, hogy ringasson el, és ezt meg is tette egy csodás este után a faházunkban, melyben akkor kivételesen nem érdekelt, hogy nyikorog az ágy lába.

Lágyan mosolyogtam az emlékeken, és azonnal jött is az ihlet tovább, mikor újra előredőltem. Immáron az új házunkban voltunk, Harry meseszépen megcsinálta, bár miután megtudtam, miért volt mindez, már én is segítettem neki. Hamarabb beköltöztünk, mint az évfordulónk, nem tudtunk várni, bár holnap lesz a nagy nap, amikor is 4 kerek éve leszünk együtt, én pedig ezt a dalt fogom neki elénekelni, melyet a megismerkedésünkről írtam. Nincs olyan jó hangom, mint neki, de talán így is örülni fog neki, és abban is biztos vagyok, hogy a dal bekerül a következő albumunkra is. Bár Azon az estén, mikor majdnem megölt, féltem Boo-tól és Hazzel-től, de rájöttem, csak azért tették, hogy végre felnyíljon a szemem. Ők nem rosszak, segítettek nekünk. Nem szellemek, sokkal inkább Cupido-k.